2016, augusztus 1 - 08:33 Sajtószemle
A NASA frissen kiadott adatsora szerint a mérések kezdete óta most először volt olyan, hogy hét egymást követő hónap is rekordmeleget hozott. Elemzők szerint közel járunk ahhoz, hogy a globális felmelegedés ne nehezen felismerhető trend, hanem akár egy éven belül is kimutatható változás legyen. Összegzés arról, milyen messze is állunk épp attól, hogy az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás elpusztítsa mindazt, amit ma magunk körül ismerünk.
http://index.hu/tudomany/2016/07/31/a_klimavaltozas_itt_van_es_megeszi_a_vilagot/
A látszatra sem figyeltek Baánék, mikor a kopaszokra bízták a Városligetet
Liget-projekt: Tóth Csaba mindegyik ajánlattevő céggel kapcsolatban állt
Miközben a Városliget Zrt. eddig sokkal több pénzt költött el pr-kampányokra, mint a park gondozására, végül mégis egy olyan biztonsági céggel sikerült leszerződnie, ami olyan látványosan mondott csődött az első konfliktushelyzet kezelésében, hogy azzal még azokat is a Liget projekt ellen fordították, akik egyébként az sem zavart volna, ha az összes fát kivágják.
Pedig azt sem lehet mondani, hogy a biztonsági őrök csak úgy beestek volna Baán Lászlóék ajtaján, mert elvileg még verseny is lehetett volna az őrző-védő cégek között.
De végül aztán csak olyan cégektől sikerült ajánlatot kérniük, amelyek mindenhol ugyanazt a focimeccseken edződött gárdát vetik be.
Első ránézésre úgy tűnhet, mintha Baánék kifejezetten támogatni akarnák a vidéki kistelepülésekről jövő, pályakezdő fiatalok által irányított, feltörelvő vállalkozásokat, de ha jobban megnézzük ezeket a cégeket, kiderül, ugyanaz a csoport köré szerveződnek.
Ezek alapján nem nagyon lehetett volna úgy dönteni, hogy végül ne Tóth Csaba üvöltse le a rendőrök és a tüntetők fejét.
http://444.hu/2016/07/29/a-latszatra-sem-figyeltek-baanek-mikor-a-kopaszokra-biztak-a-varosligetet
A kormány bedarálja Budapestet, gyakorlatilag államosították a fővárost
Gazdasági-politikai leépülésének vége felé jár a fővárosi önkormányzat. Bevételei a felére apadtak az Orbán-kabinet színrelépése óta.
Az M3-as metróvonal felújításának finanszírozása körül kialakult polémia az eddigieknél is élesebben mutat rá a fővárosi önkormányzat rohamosan gyengülő gazdasági pozíciójára, politikai háttérbe szorulására. Immáron mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott: Budapest sem gazdasági, sem döntéshozó értelemben nem több egy minisztériumi főosztálynál.
Budapestet gyakorlatilag „államosították". A fővárosi önkormányzat csökkenő bevételei legfeljebb a meglévő infrastruktúra működtetésére elegendőek, fejlesztésre már nem lehet lecsípni belőlük. Még az unió által finanszírozott beruházásokhoz szükséges önrészt se tudja kitermelni az önkormányzat, arra legfeljebb egy újabb vagyonelem eladásából, illetve hitelből teremthet forrást. Kölcsönt azonban csak kormány jóváhagyásával lehet felvenni, sőt a pénzintézetek többnyire ragaszkodnak az állami garanciához is.
Orbán forradalomra készül Európában, átvenné a vezetést is
Orbán Viktor szellemileg fényévekkel van az európai kollégái előtt, és így valóban vezeti Európát. Ennek ellenére mindig körön kívüli politikus marad, ez törvényszerű karaktere – G. Fodor Gábor, a Századvég igazgatóhelyettese fogalmazta meg ezt a némileg túlzó értékelést egy héttel ezelőtt, a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde után. Munkatársunknak viszont a kormányoldalon azt mondták, hogy Orbán Viktor nem néptribuni, hanem intézményesített európai posztot céloz meg.
Forrásaink politikusi pályaívének e lehetséges stációját 2022-re datálják, de az eseményektől függően – például a bevándorlás, terrorcselekmények vagy épp a Brexit hatása miatt – akár ciklus közben is látnak rá esélyt.
http://nol.hu/belfold/orban-forradalomra-keszul-europaban-atvenne-a-vezetest-is-1625665
Orbánnal rúgatnák ki Kubatovot a Fradiból – videó
A Hősök terén összegyűlt tömeg azt üzente a elnöknek, hogy miként Gyurcsány Ferencnél idején sem unták meg a tiltakozók a tüntetéseket, úgy ellene sem fogják. Követelik, hogy a klub vezetésében ne politikusok üljenek. Jelzés értékűen a közeli Fidesz-székházhoz vonultak a beszédeket követően.
"Kubatov Gábor többször megemlítette, hogy nem fog leülni a zavaros hátterű szurkolókkal. Nem tudom, hogy melyikünknek zavarosabb a háttere" - mondta a szurkolók vezérszónoka, aki a közösség képviseletében távozásra bírná a Fradi elnökét. Orbán Viktort segítségét is kérték, bár pont a politikusok befolyásától mentes klubot szeretnének.
http://hvg.hu/sport/20160731_Orbannal_rugatnak_ki_Kubatovot_a_Fradibol__video
Támogatást kap Orbán fotósa
Állami támogatást is kap Burger Barna legújabb kiállítása, legalábbis az esemény Facebook-oldala szerint a "kiállítás az Exim felajánlásával" jön létre augusztus 3-24. között. Burger évek óta Orbán Viktor hivatalos fotósának számít, szinte minden fontos külföldi utazására is elkíséri a miniszterelnököt. Cége, a Fókusz-Pókusz Kft. a kormányportálon fellelhető tavaly év végi adatok szerint a Miniszterelnöki Kabinetirodával állt szerződéses viszonyban. A Fókusz-Pókusz adózott nyeresége valamivel több mint 15 millió forint volt tavaly, szemben az egy évvel korábbi több mint 10 millióval.
http://nepszava.hu/cikk/1101465-tamogatast-kap-orban-fotosa
„Amilyen állapotban vannak a fővárosi kórházak, az úgy nem maradhat”
Sok a nyitott kérdés – nyilatkozta a Népszabadságnak Cserháti Péter, akit azzal bíztak meg, hogy előkészítse a budapesti ellátórendszer átalakítását. A feladatra máris kapott 50 milliárdot, aminek költése a másodvonalas kórházak feljavításával kezdődhet. Hogy hova, mire, és mennyi jut ebből a pénzből, csak később dől el. Az ígért szuperkórházak építése akár egy évtizedig is elhúzódhat.
http://nol.hu/belfold/amilyen-allapotban-vannak-a-fovarosi-korhazak-az-ugy-nem-maradhat-1625681
Választási csalást kiáltott a DK, a jegyző szerint csak nincs elég hely
Vasárnap időközi választást tartanak Demecserben. Rakóczki Dénesné, a Demokratikus Koalíció szabolcsi 3-as körzetének elnöke egy indulatos Facebook-bejegyzéssel irányította a figyelmet a négyezer fős kisvárosra, gyakorlatilag választási csalással vádolva a jegyzőt.
A posztban azt írta, a jegyző nem engedi be a választási bizottság tagjait a választási irodába, ami a demokrácia megcsúfolása. A képviselőasszony "minden becsületes ember" segítségét is kérte, hogy a jogvédő szervezetek a városba menjenek, és a Fidesz ne folytathassa az "effajta gyalázatos tevékenységét".
Az eddigi fideszes polgármester nyerte az időközi választást Demecseren
A szír ellenzékiek hadműveletet indítottak Aleppónál
A szíriai ellenzéki erők vasárnap megkezdték hadműveletüket az Aleppót körülzáró szír-orosz-iráni erők alkotta kormánypárti ostromgyűrű feltörésére, amelyet a városban lévő lázadók köré vontak - adták hírül helyi médiaforrások.
Az ellenzéki csapatok a város külterületén kezdték meg a támadást az Aszad-pártiak állomáspontjai ellen, híradások szerint több stratégiai pontot sikerült bevenniük.
A támadók közölték, azért indították meg az offenzívát, mert az Aszad-pártiak elzárták a humanitárius segélyek bejutását is a városba, ezért döntöttek úgy, hogy megpróbálják áttörni az ostromgyűrűt.
A támadást, amit a nevet váltott Aszad-ellenes al-Núszra front indított öngyilkos merényletekkel kezdődött meg.
Többet az aleppói helyzetről és az ostromgyűrűről itt olvashat!
http://hvg.hu/vilag/20160731_A_szir_ellenzekiek_meginditottak_Aleppo_ostromat
Tízezrek menekülnének Aleppóból, de ha megteszik, mesterlövészek lövik agyon őket
A kormány mostanra készült fel arra, hogy megostromolja Aleppót, a támadást a hétvégére tervezik. A hét elején szórólapokat dobtak le és sms-eket küldtek a városban élőknek, hogy a civilek szabadon elhagyhatják a várost a három humanitárius ösvényen keresztül, amelyeket megnyitottak előttük. A fegyveresek pedig egy negyedik ilyen ösvényen keresztül távozhatnak, miután letették a fegyvereiket.
A város kiürítésével a kormány célja egyrészt az lehet, hogy szabadon ostromolhassák Aleppót és az ENSZ ne háborogjon a bombázás miatti civil áldozatokon. Másrészt pedig az, hogy emiatt a felkelők is letegyék a fegyvereiket és feladják a harcot.
http://24.hu/kulfold/2016/07/30/emberek-tizezrei-halhatnak-meg-a-kovetkezo-par-napban/
PÁRHUZAMOSOK
TÖRÖKORSZÁG – A PENNSYLVANIAI REMETE SZERVEZETE BEHÁLÓZZA A MUZULMÁN VILÁGOT
Pósa Tibor Magyar Idők
Ez az öreg és beteg muzulmán hitszónok lenne Törökország első számú közellensége? Ám a pennsylvaniai házából alig kimozduló, a sajtónak még ennél is kevesebbszer nyilatkozó Fethullah Gülent korántsem szabad félvállról venni, ugyanis szerte a világon milliónyi követője van.
Ki ez az ember, akit maga a török államfő, Recep Tayyip Erdoğan gyanúsít azzal, hogy ő állt a július 15-i elfuserált törökországi puccskísérlet mögött? Ez a nagybeteg öregúr lenne Törökországban minden rossznak az okozója? Hiszen lakhelyét földrészek választják el Ankarától, és hazájába 17 éve nem tette be a lábát… Azért ez nem kizáró ok. Különösen nem, ha valaki, mint Fethullah Gülen, világszerte működő, jól felépített, hatásosan működő szervezet élén áll, amely muzulmánok millióinak nyújt kézzelfogható segítséget.
http://magyaridok.hu/lugas/gullen-866566/
Álviták a halálbüntetésről
Szilágyi Richárd, Magyar Nemzet
Pedig lett volna elég ok (értsd: brutális bűncselekmény) az elmúlt évtizedekben arra, hogy társadalmi vita induljon – ha nem is a halálbüntetés visszaállításról, de az ezzel kapcsolatos morális-erkölcsi dilemmákról. A móri mészárlás, Szita Bence kivégzése, a kaposvári trafikoslány vagy védtelen idős emberek meggyilkolása kapcsán mindannyiunkban forrtak az indulatok. Ezeket persze rendre legyőzte a bibliai „Ne ölj!” parancsolata. Az ebből a kettősségből fakadó frusztráció azonban itt maradt velünk. Amikor a magyar kormány tagjai tabuk nélküli társadalmi vitát ígértek, nem tettek mást, mint most Erdoganék. Pusztán politikai haszonszerzés érdekében rájátszottak erre a társadalmat átszövő, kibeszéletlen frusztrációra, miközben nem kínáltak valódi megoldást annak kezelésére. A különbség mindössze annyi, hogy az EU-ba igyekvő Törökországnak földrajzi adottságai okán soha nem kell majd választania Ázsia és Európa között. Nekünk ez átvitt értelemben sem lehet opció.
http://mno.hu/vezercikk/alvitak-a-halalbuntetesrol-1354449
Az NDK-s úszónők bottal ütik Hosszú Katinka nyomát
Bucsy Levente, Magyar Nemzet
A földöntúli világrekordok idejét az NDK-s embergépek hozták el 400 vegyesen. Az 1980-as olimpián már úsztak olyan időt, mellyel most leszorítanák Jakabos Zsuzsannát az Eb-dobogóról, ezt még Egerszegi Krisztina sem tudta befogni Barcelonában. Pekingben először kellett világcsúcs az olimpiai aranyhoz, Stephanie Rice meg is úszta. Hosszú Katinka most megpróbálja megközelíteni Je Si-ven férfiakat megszégyenítő tempóját. Íme a 400 vegyes fejlődéstörténete.
http://mno.hu/rio2016/vilagcsucsra-kenyszerulhet-hosszu-katinka-400-vegyesen-1354187
Az RTL történetének valaha volt legjobb poénja
Gazda Albert, Magyar Nemzet
Többnapos a történet, de ér annyit, hogy ne sétáljunk el mellette szó nélkül.Főként, mert nem állítható, hogy tele a padlás humoros humorral napjainkban. A bulvártelevíziókat amúgy sem azért tartjuk, hogy viccelődjenek velünk vagy akár egymással.
A TV2 által választott, avagy rá kiosztott úton ismét jelentőset haladt előre a csatorna e hét szerdai riportjával. Melyből feketén-fehéren kiderült, hogy a Nyugat két vaslédije, személy szerint Angela Merkel német kancellár és Theresa May brit miniszterelnök alighanem illuminátusok. Nem biztos, hogy azok, de nem kizárt, hogy mégis. Amikor beszélnek, piramist formálnak két kis kezük mozgékony ujjaival. Ez az illuminátusok jele. És mindenki tudja, hogy az illuminátusoknak egy céljuk van, uralni és irányítani a világot. Évszázadok óta erre hajtanak. Nem eredménytelenül.
http://mno.hu/gkozep/az-rtl-tortenetenek-valaha-volt-legjobb-poenja-1354378
Beismerték: az IMF feláldozta Görögországot az eurózónáért
Az IMF független kiértékelő hivatala szerint a Nemzetközi Valutaalap menedzsmentje félrevezette saját ügyvezető testületét azzal kapcsolatban, hogy a görög gazdaság valójában nem volt alkalmas az eurózónához való csatlakozásra.
A The Telegraph által nyilvánosságra hozott dokumentumból idéz a mandiner.hu, amikor arról ír, hogy a nemzetközi valutaalap (IMF) felelőssé tehető az euróövezeti adósságválság és Görögország katasztrofális pénzügyi helyzetének kialakulásáért.
http://nol.hu/kulfold/beismertek-az-imf-felaldozta-gorogorszagot-az-eurozonaert-1625811
Megtiltották az Oltalomnak és a Migszolnak, hogy ételt osszanak a határnál rekedteknek
– A hatóságok azzal magyarázták a döntést, hogy a keskeny, kétméteres sávban ételt osztva esetleg átér az ételhordó szerb oldalra, azaz határsértést követünk el – magyarázta az aktivista.
A rendvédelmi szervezet azt javasolta az Oltalom Karitatív Egyesület képviselőjének, hogy a bevándorlási hivatallal egyeztessenek. Információink szerint az Oltalomhoz hasonlóan a Migszol Szeged munkatársai sem adhatnak át semmiféle terméket a senki földjére, de az ENSZ munkatársai tovább dolgozhatnak.
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/hatarsertesnek_szamit_az_etelosztas_roszkenel/2484185/
Tömegével veszik őrizetbe a török újságírókat
Törökországban nem áll le a tömeges letartóztatás, a puccskísérlet óta Erdogan már legalább 18 ezer embert tartóztatott le. Mindenki veszélyben van, de a legrizikósabb most talán újságírónak lenni, ők most Erdogan leggyűlöltebb csoportja.
A szólásszabadsághoz való jog gyakorlása most tulajdonképpen azonnali körözéssel és letartóztatással jár.
Egy Amerikában élő, török származású újságíró elég megrázó fotósorozatot osztott meg Twitteren török újságírókról, akiket a hatóság őrizetbe vesz.
http://444.hu/2016/07/30/tomegevel-veszik-orizetbe-a-torok-ujsagirokat
Navracsics: A nemzeti identitást nem szabad szembeállítani az európai identitással
A fideszes Navracsics Tibor, az EU kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa Szél Bernadettel, az LMP társelnökével beszélgetett az Ökopolisz felsőtárkányi táborában szombat este a brexitről, migrációról és az EU világhatalmi esélyeiről. Hallgatva Navracsics véleményét mindezekről, nem lehet egy leányálom neki meghallgatni Orbán tusványosi beszédét, vagy végignézni a kormány brüsszeli kampányát.
Navracsics szerint egyébként a kötelező kvóta soha nem fog tudni életbe lépni. Mert vannak akik nyíltan ellenzik és támadják, mint Magyarország és Szlovákia, vannak tagállamok, akik azt mondják megcsinálják, de nem sietnek, mindig közben jön valami: "persze majd végrehajtjuk, csak most esik az eső". És van néhány tagállam, akik kifejezetten kérnének menekülteket, nyilván a munkaerőhiányukat kezelendő. De ott pedig a schengeni övezet miatt a további helyváltoztatás megakadályozhatatlan. Mellesleg egyszer már csúnya üzeneteket kapott Kövér Lászlótól és Kósa Lajostól, miután arra utalt, hogy felesleges az Üzenjünk Brüsszelnek kampány, és hát ez sem volt egy népszavazásra buzdító összefoglaló a részéről.
Így fizethetik ki az uniós pénzeket, amelyek meg sem érkeznek
Leállt az uniós pályázatok értékelése, pedig a kis cégek nagyon várják a pénzt. A kormány erőltetett ütemű, az idén kétezermilliárd forintos kifizetést ígért, ám ez csak trükkel teljesíthető.
http://hvg.hu/gazdasag/201631__unios_tamogatasok__letszamszuke__elszamolasi_trukkok__zsuriszunet
A könyv, amelynek fel kellene robbantania a hazai irodalmi közéletet
A budapesti XII. kerületben parkoló van a főváros ostroma alatti véres megtorlások helyszíne, az egykori nyilasház helyén. Egy új regény, az Orgia megkísérli rekonstruálni az ott történteket. Interjú a szerzővel, Zoltán Gáborral.
A regény munkacíme Véresmajor volt. Mi inspirálta a megírásra?
A Városmajorban nőttem fel, és azokról a meghatározó élményekről akartam írni, amelyek itt rám ragadtak. Rátaláltam egy keresztény gyáros történetére, akit a nyilasok zsidóbújtatás miatt elfogtak, a városmajori nyilasházban megkínoztak, majd rákényszerítették, hogy tartson velük véres útjaikon. Története foglyul ejtett, és egy idő után beláttam, hogy meg kell írnom. Ebből lett az Orgia.
A NÉPSZAVAZÁS TÉTJE ÉS A BALOLDAL NAGY PROBLÉMÁJA
Fricz Tamás Magyar Idők
Elképesztő bejelentések érkeztek a napokban migránsügyben az Európai Bizottság háza tájáról: kiderült, hogy szinte teljes mértékben alávetették magukat Soros György amerikai dollármilliárdos akaratának, aki nemrég adta elő az elképzeléseit egy európai parlamenti bizottság meghallgatásán.
Ezek lényege a bevándorlók folyamatos, szervezett befogadása, ehhez különböző pénzforrások hozzárendelése, amelyeket az unió kohéziós alapjából és agrártámogatásaiból vennének el, illetve adókat vetnének ki és hiteleket vennének fel. Mindez főként a közép- és kelet-európai országokat sújtaná. Soros szerint egy tagállamok feletti menekültügyi hivatalt kellene létrehozni, amely önállóan, a tagállamok megkérdezése nélkül döntene a migránsok beengedéséről (mert erről van szó).
A bizottság meghajolt e javaslat előtt. Ám korántse gondoljuk, hogy ezzel az unió pusztán Soros Györgynek vetette alá magát. A Juncker-féle Európai Bizottság nem egyszerűen Soros Györgynek adja meg magát, hanem a mögötte álló pénzügyi-gazdasági világelitnek. Teszi mindezt az Európai Bizottság itt, a szemünk láttára, látványosan, sőt pimaszul őszintén. Az unió már nem ura a döntéseinek. A tervezett koncepció legsúlyosabb pontja kétséget kizáróan az a Sorostól származó javaslat, hogy egy közös menekültügyi hivatal felállításával a bevándorlási és migránskérdésben minden jogkört elvonnának a tagállamoktól.
http://magyaridok.hu/velemeny/nepszavazas-tetje-es-baloldal-nagy-problemaja-863470/
A tavalyi év mérlege: 33 ezer kivándorló
Soha nem hagyták még el tartósan az országot mint tavaly a KSH közlése szerint. A statisztikák azt mutatják, hogy 33 ezren hagyták el az országot 2015-ben elsősorban munka, jobb fizetés, illetve továbbtanulás miatt.
http://mandiner.hu/cikk/20160731_a_tavalyi_ev_merlege_33_ezer_kivandorlo
Bajor miniszterelnök: Csak hitegetés, hogy elbírunk a menekültekkel
Horst Seehofer a CSU bajor miniszterelnök reagált Angela Merkel kijelentésére, mely szerint a németek elbírnak az országba érkező menekültáradattal. A CSU politikusa elmondta: nem akarja hitegetni a közvéleményt valótlanságokkal, szerinte nem képesek megbirkózni ennyi menekülttel, ezért itt az ideje egy felső határt húzni, mennyi ember jöhet be az országba.
A Clinton-kampányt is hackerek támadták meg, az FBI vizsgálódik
A Demokrata Párt különböző szervezeteit ért támadás keretében a támadók a Clinton-kampány adataihoz is hozzájuthattak – írja a CNN. Az amerikai titkosszolgálatok szinte biztosak abban, hogy a támadás mögött az orosz titkosszolgálatok állnak, az azonban nem világos, hogy a választások befolyásolása volt-e a cél.
http://mandiner.hu/cikk/20160730_a_clinton_kampanyt_is_hackerek_tamadtak_meg_az_fbi_vizsgalodik
„Elfogadhatatlan, ha tetszik, válóok” - György Péter a Liget projektről
A Ligetben történt erőszakos események miatt a gigaberuházás fordulóponthoz érkezett, a szimbolikus politikai harc színterét Baán Lászlónak kell pacifikálnia – véli a Liget projekt egyik legrégebbi szakmai támogatója, György Péter. Megkérdeztük azt is, milyen tanácsokat ad Baán Lászlónak.
Magyar Narancs: Sokat tanultam öntől a bölcsészkaron az autenticitás fogalmáról.(György Péter az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének tanára – P. M.) Nem tart attól, hogy kockára teszi intellektuális hitelét azzal, hogy még mindig kiáll a Liget projekt mellett?
György Péter: Egyáltalán nem, mert ez nem így működik. Van egy belső meggyőződésem, elképzelésem, ez vezérelt az elmúlt években, amikor elmondtam a véleményemet a múzeumi negyedről. De most valóban fordulóponthoz érkeztünk. Ez egészen mostanáig egy nagyon bonyolult, de szakmai projekt volt, aminek egyébként, ezt ne felejtse el, nem vagyok alakítója. Kívülről nézem, és a viszonyom Baán Lászlóval…
MN: …ez pontosan milyen viszony? Leírható úgy, hogy ön Baán tanácsadója?
GYP: Az elmúlt egy évben igen, előtte nem. És nem a Liget projektről szól ez a tanácsadás, hanem a múzeumokról.
http://magyarnarancs.hu/belpol/elfogadhatatlan-ha-tetszik-valook-100092
Lezsák Sándor szerint kétharmados felhatalmazással a történelmet is kedvük szerint alakítgathatják
„Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum, az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért (IKON), a Lakiteleki Népfőiskola Csengey Dénes Vándoregyeteme által rendezett konferencián, Balatonbogláron arra szólított fel, hogy merjünk Teleki Pálról beszélni" – írja az MTI. A továbbiakból pedig kiderül az is, hogy e „bátorságra” miért is van szükség.
Nos, azért – így Lezsák –, mert „több évtizedes történelemhamisítás és rágalmazás” történt. Ezért aztán „merjünk megszólalni, megfontolt és hiteles szavainkat, gondolatainkat a közel kétharmados történelmi felhatalmazással tettekre váltani”.
Lezsák végül annyira belejött, hogy azt javasolta, „merjünk Budapesten köztéri szobrot állítani Teleki Pálnak is”.
Minden Németországba tartó vagy ott élő magyar fiatal síkhülye, hisz az maga a Szovjetunió
Kósa Lajos szerint az emberek csak Magyarországon mondhatják el a véleményüket. Bezzeg Nyugat-Európa: „jakobinus, bolsevik”. „A hetvenes-nyolcvanas évek Szovjetuniójában viselkedhetett így a politika vezérelte nyilvánosság, kontroll alatt tartva a médiát” – mondja Németországról a szabad és független Magyar Hírlapban a Fidesz frakcióvezetője, sőt még azt is hozzáteszi, hogy „mi vagyunk tehát az igazi uniópártiak”. Itt ugyan megkérdezhetné az interjú készítője, hogy akkor miért menekülnek a magyar fiatalok tömegei Németországba, ha az maga a haldokló Szovjetunió, de valamiért nem kérdezi meg. Biztos azért mennek, mert szeretik, ha rossz nekik…
S ha valakinek ez sem volna elég, Kósa kijelenti még azt is, hogy „magukat demokratáknak tartó brüsszeli vezetőknek láthatóan fáj a demokrácia”.
Kósának viszont láthatóan nem fáj. Ő szívből megveti.
Trump válaszolt az elesett muszlim katona apjának
Azt állította, ő is komoly áldozatokat hozott az Egyesült Államokért. Bár ne tette volna!
Donald Trump, az Egyesült Államok republikánus elnökjelöltje visszautasította egy muszlim ügyvéd állítását, amely szerint ő “nem áldozott fel semmit és senkit” az országért – írja a CNN.
Khizr Khan, akinek a fia Humayun Khan 2004-ben, Irakban esett el, a Demokrata Párt jelölőgyűlésén a fenti kijelentés mellett azt is megkérdezte a politikai pályára lépett milliárdos üzletembertől, hogy olvasta-e egyáltalán az alkotmányt.
http://24.hu/kulfold/2016/07/31/trump-valaszolt-az-elesett-muszlim-katona-apjanak/
Gál J. Zoltán: Trumpli
„Nem olyan hülye, mint amilyennek látszik. Nagyon komolyan kell venni.” Ezt Michael Moore, az Oscar-díjas filmrendező Donald Trumpról mondta, de jól illik egy olyan írás elé is, ami nem csak Trumpról szól. Hanem Orbán Viktorról, persze, meg a bimbódzó Trump–Orbán férfibarátságról
http://www.vasarnapihirek.hu/szerintem/gal_j._zoltan_trumpli_szerk_velemeny_2016_31
A nagy manipulátor - Portré Donald Trump stratégiai főtanácsadójáról
Mondj egy diktátort, mondok egy árat, és sikerre segítem.
- Véres kezű afrikai haduraktól kelet-európai oligarchákon át az amerikai elnökjelöltig.
- Portré Paul Manafortról, Donald Trump stratégiai főtanácsadójáról.
A republikánus elnökjelölt sikere mögött egy Paul Manafort nevű férfi áll, aki az elmúlt negyven évben meghatározta az amerikai konzervatív párton belüli versengéseket. Mindig a háttérben maradt, de kevés olyan dolog történt a republikánus politikában, amihez ne lett volna köze. Első sikerei közé tartozik, hogy 1976-ban segített Gerard Fordnak hatástalanítani Richard Nixon manővereit, aki a konvención el akarta előle happolni az elnökjelöltséget. Nem véletlen tehát, hogy Manafort támogatásával negyven évvel később is meg lehetett a delegátusokat dolgozni. Így Trump felesége, Melania plagizált és vetélytársának, Ted Cruznak a győztes ellen hangoló beszédeit leszámítva Trump nagyobb felfordulás nélkül lett a párt hivatalos elnökjelöltje a múlt héten.
http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/a_nagy_manipulator
Avar János: Hillary hete
Az volt. Az igazi Hillaryé, s nem azé a karikatúráé, amelyet ellenfelei próbálnak az amerikai választókra rátukmálni. Az övéknek köze sincs a valósághoz – mondta a demokrata konvención a párja mellett hagyományosan kiálló házastárs, aki a történelemben először nem a feleség, hanem a férj volt. Mert, amikor kedd este a párt majd ötezer küldötte megszavazta az elnökjelöltet, s az utóbbi évtizedek tradíciója szerint Hillary Clinton megjelent a csarnok hatalmas kivetítőjén – áttört üvegfalat hallottunk recsegni-ropogni. Ekként idézte fel a saját szavait, amellyel nyolc éve, első próbálkozása fiaskójára azt mondta az akkori konvención, hogy egyelőre csak megkarcolnia sikerült a történelmi üvegplafont, amelyet a nők előbb-utóbb át fognak törni. Akkor a plafontörés az első afroamerikainak, Hillary legyőzőjének sikerült, s ő szerda este már elnöki örököseként magasztalta volt vetélytársát, majd munkatársát.
http://www.vasarnapihirek.hu/szerintem/avar_janos_hillary_hete
Veszteséges cégekkel fedezik az állami hiteleket Szemereyék?
Miből fogja visszafizetni a felvett hitelt?
Több milliós veszteséget halmoztak fel 2015-ben azok a cégek, melyekben a kecskeméti polgármester férje, Szemerey Szabolcs tulajdonában lévő Szempont Consulting Kft. szerzett tulajdont, és vélhetően ezek a fedezetei annak a 400 millió forintos állami hitelnek, melyeket unokatestvére, Szemerey Tamás bankjától kapott az ugyancsak unokatestvér Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank által finanszírozott hitelprogram keretében. Mint azt az RTL Klub korábban kiderítette, a veszteséges cégek mindegyike egy harmadik unokatestvér, Szemerey Zoltán, valamint és fia tulajdonában állt korábban.
Büki még csendben sem tüntethetett Orbánék házánál, ezért blodkádot szervez
Lemondásra szólítja fel Budapest rendőrfőkapitányát Büki Zoltán, a Demokratikus Magyarországért Facebook-csoport vezetője, mert álláspontja szerint Bucsek Gábor törvényellenesen tiltotta be az Orbán Viktor háza elé bejelentett tüntetést. Emiatt jövő hétfőn ismét útlezárást szervez, de a blokád helyszínét és az időpontját nem kívánta elárulni.
Büki társaival már a múlt vasárnap is demonstrálni kívánt a menekültkvótáról szóló népszavazás „értelmetlen mivolta" ellen, de azt az akciót sem engedélyezték. A tiltó határozat szerint a „rendezvény helyszínéül szolgáló terület fizikai sajátosságai miatt jelen esetben nemcsak a miniszterelnök szűk lakókörnyezete, hanem az utcában lakó egyéb személyek, szomszédok magánszférához való joga is sérülhet, amely túlmutat az arányosan elvárható tűrési kötelezettségen".
http://nol.hu/belfold/brfk-nema-csendben-sem-lehet-tuntetni-orban-hazanal-1625839
Sebes György Szegényház
Világos, hogy ha egy politikus azt szeretné sugallni magáról, nem vagyonos ember, akkor elég, ha a családtagjai nevére vesz nagy értékű vagyontárgyakat, vagy megtakarításokat, mivel az ő nyilatkozataik nem nyilvánosak. És ezzel a jelek szerint valamennyien tisztában is vannak, a nemzeti együttműködés rendszerének mind nagyobb dicsőségére. Nem csoda, ha ezek után a már idézett felmérésben nagyon sokan a kormányra jellemzőnek mondták a pénzügyi visszaéléseket. A válaszadók a „korrupció” és a „családi összefonódás” szavakat tartották a legjellemzőbbnek a helyzetre.
Bár az is meglepő, hogy egyáltalán értesülhettek a hatalom birtokosainak "ügyeiről". A királyi hírügynökségnél - amelyet szebb napjaiban Magyar Távirati Irodának neveztek - ugyanis "szerkesztői szabadság" van. Ami azt jelenti, hogy önkényesen válogatnak a hírek között. Még pontosabban: ami a hatalom érdekében áll, avagy semleges - nem árt, nem is használ -, azt kiadják, de ami rossz fényben tüntethetné fel a jelenlegi rendszert, azt általában nem. Ez kétségkívül nem újdonság történetükben, hiszen az átkos időkben is így működtek. A rendszerváltás után 26 évvel azonban elég feltűnő, hogy például a már említett kiállítást (Orbán vagyonosodásáról) meg sem említették. Feltűnő, bár teljesen érthető, hiszen nem fon dicsfényt a kedves vezető köré.
Mindazonáltal ez a legkevesebb. A baj sokkal nagyobb. S hogyan is várhatná bárki, hogy saját maguk leplezzék le hazugságokra és korrupcióra épülő rendszerüket.
http://nepszava.hu/cikk/1101456-szegenyhaz
AZ ATV, A FIDESZ, A JÓISTEN, MEG A GERA ZOLI
Németh Sándor coming out-jában az ATV végre felvállalja, hogy egyetért a kormány politikájával migráns ügyben, vagyis nem ellenzéki média.
el kell ismerni, hogy Németh Sándor coming out-ja egy igazán őszinte állásfoglalás, hiszen az ATV végre nyíltan felvállalja, hogy egyetért a kormány politikájával az úgynevezett migráns ügyben, vagyis Orbán Viktor mellett áll, ami azt jelenti, hogy az ATV nem ellenzéki média. Az más kérdés, hogy minden elismerésünk a Hitgyülekezet gurujáé, amiért ezt ennyi ideig képes volt elkendőzni és az orránál fogva vezetni a fél országot.
http://gepnarancs.hu/2016/07/az-atv-a-fidesz-a-joisten-meg-a-gera-zoli
Orbán Viktor, ahogy csak messzi idegenben láthatják
A miniszterelnök saját fotósaihoz képest a hivatalos látogatásain készült külföldi fotók árnyalják a képet.
http://444.hu/2016/07/31/orban-viktor-ahogy-csak-messzi-idegenben-lathatjak