„Káros és romboló ezeket terjeszteni” - a katolikus egyházat is kínos helyzetbe hozza a Borkai-botrány

A katolikus hitelvek mélyreható ismerete nélkül is nyilvánvaló, hogy az egyházi tanítások nem preferálják azt a magatartásformát, ami a Borkai Zsoltról készült felvételeken látható.

https://nepszava.hu/3052908_karos-es-rombolo-ezeket-terjeszteni-a-katolikus-egyhazat-is-kinos-helyzetbe-hozza-a-borkai-botrany

A Borkai Zsoltról, Győr fideszes polgármesterről nyilvánosságra került pornográf felvételek, amelyek az ismeretlen kiszivárogtató szerint tavaly tavasszal készültek egy jachton, közvetve a katolikus egyházat is kínos helyzetbe hozták. Borkai több rendezvényen együtt szerepelt ugyanis Veres András győri megyéspüspökkel, a katolikus püspöki kar elnökével. Ehhez nem kell messzire visszanyúlni a múltban. Idén áprilisban például Veres püspök új keresztutat áldott meg a győri Káptalandombon. A Győri Egyházmegye Sajtóirodájának tudósítása szerint az eseményen Borkai Zsolt is köszöntötte a jelenlévőket. Az egyházmegye sajtóirodája beszámolt arról is, hogy Veres András júniusban szentmisét mutatott be a győr-gyirmóti Szent László-templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából. Az ünnepet „megtisztelte jelenlétével” Borkai Zsolt is. A templom névadójáról szólva Veres püspök szentbeszédében hangsúlyozta, hogy Szent László minden kor keresztényei számára fontos üzenetet hirdet életével, tetteivel. Veres András korunk egyik nagy tehertételének nevezte, hogy sok család felbomlik a szülők válása miatt: a gyermekek nem tudnak felnézni szüleikre. A főpásztor elmélkedésében felhívta a figyelmet a lovagkirály nők irányába mutatott különös tiszteletére és megbecsülésére. A szentmise végén a katolikus püspöki kar elnöke körmenetet vezetett Szent László király ereklyéjével, majd Borkai Zsolt polgármester emlékérmet adott át a templom jubileuma alkalmából. A katolikus hitelvek mélyreható ismerete nélkül is nyilvánvaló, hogy az egyházi tanítások nem preferálják azt a magatartásformát, ami a Borkai Zsoltról készült felvételeken látható. Elküldtük kérdéseinket Veres Andrásnak. Egyebek mellett szerettük volna megtudni, hogy a püspök megítélése szerint a történtek után a fideszes polgármester mennyiben képviselheti hitelesen a keresztény értékeket. Ebben a helyzetben mi lenne a helyes, elvárható lépés Borkai Zsolt és az őt jelölő pártok részéről? Veres Andrástól azt az üzenetet kaptuk, hogy nem kíván nyilatkozni a témában. Megkerestük Makláry Ákost, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) elnökét is. Az általa vezetett szervezet elnöksége felhívást tett közzé az önkormányzati választások előtt. Az október elsején elfogadott közlemény választási részvételre buzdított, ugyanakkor javasolta a polgároknak, járjanak nyitott szemmel, mert „nem hagyatkozhatunk kizárólag a jelöltek és a jelölő szervezetek ígéreteire”. Ezért vizsgáljuk meg, hogy tevékenységük során „az elmúlt években figyelembe vették-e a keresztény értékeket, mint például a keresztény erkölcsöt, a közbeszéd tisztaságát, az élet tiszteletét, a teremtett világ védelmét, a családok és az egyházi iskolák támogatását”. A KÉSZ felhívása szerint olyan jelölteket kell támogatni, „akikre bátran rá merjük bízni jövőnket, akik keresztény értékrendünknek megfelelően kezelik majd településünk ügyeit”. Kérdés, hogy az ismert fejlemények tükrében Borkai Zsolt megfelel-e a felsorolt kritériumoknak. Makláry Ákos – mondván, hogy ebben az ügyben minden szónak jelentősége lehet – írásban reagált. Lapunknak elküldött válaszát teljes terjedelmében közöljük: „A választási kampány során nyilvánosságra hozott, a jelöltek magánéletét érintő, beazonosíthatatlan forrásból származó információk nem a választás tétjéről szólnak. Káros és romboló ezeket terjeszteni, a közvéleményt ilyen módon sokkolni. A közelgő választásra megjelentetett nyilatkozatunkban megfogalmazottak szerint kiemelkedően fontosnak tekintjük a jelöltek politikai tevékenysége esetében a keresztény erkölcsiség, a közbeszéd tisztasága, az élet- és környezetvédelem iránti felelős elköteleződést.”

cikkfeltöltő: 
GB