Íme, a legjobban kereső képviselők friss toplistája!

Egészen jó évet zárhattak tavaly a parlamenti képviselőink: több olyan is akad közöttük, aki egyetlen munkanap alatt a havi átlagbér többszörösét megkereste. A gazdasági tevékenységből származó jövedelmeket tekintve így volt, aki egy nap alatt 882 ezer forintra tett szert.

https://mfor.hu/cikkek/befektetes/ime-a-legjobban-kereso-kepviselok-toplistaja.html

Egyre jobban megy a kormánypárti képviselőknek, a parlamenti patkóban helyet foglalók fele pedig mellékessel is kiegészíti képviselői fizetését - nagyjából így összegezhetnénk a vagyonnyilatkozatok alapján összeállított jövedelmi toplistánk eredményeit. Ahogy tavaly, úgy idén is átnéztük a leadott vagyonnyilatkozatokat, hogy kiderüljön, valójában mekkora jövedelemre is tettek szert az országgyűlési képviselők. Sok esetben ugyanis a parlamenti, kormányzati szerepvállalásért kapott fizetés a teljes jövedelmüknek csak egy bizonyos részét jelenti.

Bár a vagyonnyilatkozatok elméletileg az átláthatóságot hivatottak szolgálni, mégsem kaphatunk teljesen pontos képet a befolyt jövedelmekről. A dokumentumok átnézése során kiderült: tavalyhoz képest bár már bőbeszédűbbek lettek a képviselők és a jövedelmek forrását elárulták, több esetben az összegnél a "forgalomtól függő", "családi gazdaságból" vagy a "változó" kifejezést tüntették fel. Véleményünk szerint azonban ezek a tételek gyökeresen nem módosítanák a végeredményként kapott toplistát.

 

 MTI Fotó: MTI

 

Ami az egyéb jövedelmeket illeti, 88 képviselő rendelkezik a parlamenti munkája mellett más bevétellel is - ide soroltuk a kormányzatban betöltött tisztségért (pl. miniszter, államtitkár, miniszteri biztos) járó fizetéseket is. Emellett elég jól körülhatárolható, hogy mivel szeretnek leginkább mellékesként foglalkozni a képviselők:

  • tipikus jövedelemforrás az ingatlan-, termőföld bérbeadása,
  • sokan oktatói, óraadói tevékenységet látnak el,
  • néhányan felügyelőbizottsági tagok,
  • és többen vannak, akik őstermelőként jutnak plusz jövedelemhez.

Így készült a toplista

A parlament honlapján feltüntetett decemberi fizetések mellé legyűjtöttük a vagyonnyilatkozatokban feltüntetett egyéb jövedelmeket is. Ha eseti, időszakos, netán éves jövedelemről volt szó, akkor azt 12 hónapra visszaosztva vettük figyelembe. A parlamenti fizetés és az egyéb havi bevételek összesítésével kaptunk egy számított havi jövedelmet, amit 22 munkanapra osztottunk el, így kaptunk egy számított napi jövedelmet, ami alapján felállítottuk a rangsorunkat. Néhány esetben egyéb jövedelemként nyugdíjat tüntettek fel, esetükben a tavalyi átlagos nyugdíjjal, havi 135 ezer forinttal számoltunk.

Helycsere a dobogón

A volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc toplistás első helye idén sem került veszélybe, ami csak kisebb részben köszönhető annak, hogy frakcióvezetői posztja miatt az egyik legnagyobb parlamenti fizetésben részesülő honatya. Havonta 1,979 millió forintért végezte a munkáját az országgyűlésben. Ez azonban aprópénz ahhoz képest, amihez saját vállalkozásának köszönhetően jutott tavaly. A friss vagyonnyilatkozata szerint több mint 238 millió forint kivont jövedelme származott az Altus Portfólió Kft.-ből. Így 2019-ben a számított havi jövedelme több mint 21 millió forint volt, ami azonban némiképp elmarad a 2018-ra számolt 26 milliótól. Mindenesetre ez bőven elég volt ahhoz, hogy a munkanapra számolt 992 ezer forintos jövedelemmel a toplista élére álljon.

Míg 2018-ban a Fideszhez szorosan kötődő ügyvéd, Bajkai István lett a második a toplistán, a friss adatok szerint a napi 362 ezer forintos jövedelme már csak a harmadik helyre volt elegendő. Előző évhez képest egyébként mintegy 46 százalékkal csökkent a számított jövedelme Bajkainak - az ügyvédi irodájából jóval kevesebb pénzhez jutott, 77,8 millió forinthoz.

2019-es vagyonnyilatkozata alapján két helyet ugorva a második legnagyobb jövedelme Rogán Antalnak volt, aki közel egymilliós képviselői fizetése mellett majdnem kétmilliót kap azért, mert miniszteri posztot is betölt a Miniszterelnöki Kabinetiroda élén. Ám ennél sokkal jövedelmezőbbnek tűnik a feltalálói szakma. Találmányhasznosítási díjként ugyanis 197,3 millió forintra tett szert tavaly. Ez a képviselői és a miniszteri fizetéssel együtt évi 19,4 milliós jövedelmet jelent, vagyis naponta 882 508 forint folyt be Rogánhoz. Bár cikkünket most csak a fizetésként szerzett jövedelmekre alapozzuk, a miniszter esetében érdemes megjegyezni, hogy ingatlanjai eladásából 800 millió forinttal nőtt tavaly a megtakarítása is.

Rogán Antal előretörése miatt lecsúszott a dobogóról az egykori fejlesztési miniszter, Seszták Miklós. A 357 693 forintos napi jövedelem ugyan 11 százalékkal meghaladja az előző évit, ezúttal csak a negyedik helyre volt elegendő a listánkon. A volt miniszter jelenleg képviselői fizetéséből, 997 200 forintos kormánybiztosi béréből és az ügyvédi irodájából fedezheti a mindennapokat. Utóbbi ráadásul meglehetősen jól jövedelmez, hiszen tagként több mint 70,5 millió forint folyt be hozzá 2019-ben.

Süli János, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter idén is stabilan tartja az ötödik helyét a 272 259 forintos napi számított jövedelmével. Előkelő helye miniszteri fizetésének köszönhető, hiszen havi bruttó 5 millió forintért tölti be ezt a posztot, ami mellé a 989 700 forintos képviselői alapbért is megkapja.

A listán következő két fideszes képviselő, Becsó Zsolt és L. Simon László nagyot léptek előre tavaly. Míg 2018-as jövedelmeik alapján a lista második felébe tartoztak, a friss számok alapján a top 10-be is befértek, a hatodik és a hetedik helyre kerültek. Becsó Zsolt napi jövedelme 362 százalékkal (!!!) 224 438 forintra nőtt tavaly, ám a dokumentum szerint ez egyszeri tételnek köszönhető, nem pedig rendszeres bevételnek. A vagyonnyilatkozata alapján üzletrész eladásából tett szert 45 millió forintra, a 2018-as dokumentumból kikövetkeztethető, hogy az Ublot Kft.-ben lévő 50 százalékos tulajdonrészétől vált meg a képviselő. L. Simon László azonban fix jövedelemforrásra találhatott: egyrészt 349 ezer forint folyt be névhasználati díjként, másrészt 34 millió forintot bérleti díjból származó éves bevételként tüntetett fel. Így a parlamenti képviselőként kapott fizetésével együtt napi 224 438 forint jövedelme volt tavaly.

 A listában L.Simon László után egy jelentősebb szakadék mutatkozik, hiszen az utána következő MSZP-s Hiller István már "csak" napi 179 945 forintos jövedelmet tud felmutatni, ami frakcióvezetői és az országgyűlési alelnöki posztért kapott bérének köszönhető.

nagyobb visszaesők táborát vezetheti Lázár János, akinek bár minimálisan, 6 százalékkal gyarapodott a havi jövedelme 2018-hoz képest, a számított napi 171 619 forintos jövedelem már csak a 9. helyre volt elegendő. Egy évvel korábban még a lista 6. helyét tudhatta magáénak. Jövedelemforrásai nem változtak egyébként: képviselőként közel 1,2 millió forintot kap, ami mellé 1,3 millióhoz jut kormánybiztosi posztjának köszönhetően, 15,5 millió forint pedig bérleti díjként, osztalékként folyt be hozzá.

Orbán Viktor egyébként a lista 24. helyét kaparintotta meg az előző évi 19. után. Képviselői fizetése mellé miniszterelnökként havi 1,5 millió forintot kap, a két juttatás együtt napi 113 486 forintos jövedelmet jelentett.

Gyarapodnak a kormánypártiak

Figyelemre méltó változás, hogy a lista a kormánypárti, fideszes, KDNP-s képviselők gyarapodására enged következtetni. Egy évvel ezelőtt ugyanis a lista első 38 helyét foglalták el kormánypárti képviselők - az élen álló DK-s Gyurcsány Ferencet leszámítva. A friss listán viszont már az első 49 helyet tudhatják magukénak a kormánypártiak, a csoportban csak két kivétel van, a DK-s Gyurcsány Ferenc és az MSZP-s Hiller István.

Az már a korábbiakból kiderült, hogy a legjobban kereső DK-s képviselő Gyurcsány Ferenc, az MSZP-ből Hiller István áll az élen, a KDNP legjobban keresője pedig Seszták Miklós.

A többi pártot tekintve a jobbikosok közül Jakab Péter a legjobban kereső képviselő, aki pusztán a frakcióvezető posztért járó magasabb fizetésnek köszönheti ezt a címet. Vagyonnyilatkozata alapján ugyanis sem egyéb jövedelemmel, sem saját vállalkozással nem rendelkezik.

A Párbeszéden belül Mellár Tamás viszi a prímet, aki mellesleg Gyurcsány Ferenc és Hiller István után a harmadik legjobban kereső ellenzéki képviselő. Mellár Tamás 1,4 milliós képviselői fizetése mellé havi 640 ezer forinthoz jut egyetemi oktatóként, 90 ezret kap az MTA doktoraként, őstermelőként pedig 208 ezer forint eseti jövedelmet is fel tud mutatni.

Az LMP-sek között szintén a frakcióvezető, Kerekes László Lóránt a legjobban kereső. A jobbikos Jakab Péterhez hasonlóan Kerekes is az országgyűlésben betöltött szerepének és az abból származó bevételnek köszönheti ezt a helyezést, hiszen egyéb jövedelme és saját vállalkozása sincs a képviselőnek.

A független képviselők között Széll Bernadett jövedelme a legmagasabb. 1,18 milliós parlamenti fizetése mellett még havi 100 ezer forinthoz jut hozzá ingatlan bérbeadásból, így számított napi jövedelme 58 529 forint lett.

Tipikus mellékes: az ingatlan bérbeadása

A vagyonnyilatkozatokból legyűjtött adatok alapján a leggyakoribb mellékes jövedelemforrásnak az egyéb kormányzati pozíció betöltése tűnik. A parlamenti patkóban

42 olyan honatya foglalt helyet tavaly, aki képviselői szerepköre mellett kormánybiztos, miniszteri biztos, államtitkár vagy miniszter is egyben.

A piaci alapú jövedelemszerzésre fókuszálva az ingatlanbiznisz tűnik a leggyakoribbnak, hiszen 21 olyan képviselő van, aki lakás, vagy föld bérbeadásából jut pluszpénzhez. 18 esetben egyszeri források növelték a tavalyi jövedelmet, mint például üzletrész eladás, tanulmányírás vagy osztalék.

11-11 képviselő esetében pedig az oktatási, illetve a mezőgazdasági tevékenység jelentett kiegészítő bevételt.

 

cikkfeltöltő: 
GB