Állami cégvezetők prémiumai - ideje igazságot tenni!

Közröhej, mekkorát hazudott 2010-ben Orbán Viktor. Erről újabb papírt állított ki a saját minisztériuma, mikor Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arról kérdezte, hogy mekkora prémiumokat osztogatnak a fideszes bűnszövetség tagjai egymás közt. A számok önmagukért beszélnek.

Amíg több, mint 4 millió ember ebben az országban a létminimum alatt él, addig egyetlen állami vezető se vehet fel több pénzt, mint a mindenkori köztársasági elnök fizetése - egyetértünk, most papírt is hoztunk róla, ezért is csatlakoztunk Vágó Gábor népszavazási kezdeményezéséhez.

Botka László az ilyen irdatlan mértékű bérkülönbségről világosan beszélt: az állami szférában megszünteti a magas különbségeket, a versenyszférában pedig szabályozókon keresztül fogja elérni, hogy a vezető és beosztottja közötti különbség csökkenjen. Ha magas a dolgozó bére, a vezető is többet visz haza, ha alacsony a munkavállaló jövedelme, akkor a főnökség is érje be kevesebbel. Így teszünk igazságot.

MSZP - OS