Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára
Frissítve: 2 óra 50 perc

A torontói fideszes magyar rádiót segítik a magyarországi adófizetők

2018, március 22 - 15:54

Három millió forintnyi magyarországi adófizetői támogatásban részesült a Bede Fazekas Zsolt által vezetett torontói Független Magyar Rádió, amely leginkább a “Dühöngő” nevű politikai beszélgetős műsoráról és határozott fideszes irányvonaláról ismert. A Bethlen Gábor Alap kimutatása szerint a rádióhoz kapcsolódó Paraméter Klub technikai hátterének fejlesztésére kapott a rádióműsor egy millió forintot (eredetileg három milliót kértek a magyar államtól). Aztán további egy millió forint érkezett “a Torontói Magyar Rádió Fenntartása” címen és mégegyszer egy millió forint “a Parameter programjainak támogatására.” Vaski Gábor, a rádió rendszeres szereplője és elközelezett Fidesz-támogató szintén részesült szubvencióban. Extra Hungariam nevű alapítványa 1 millió forint pályázati pénzt kapott.

De Bede Fazekas Zsolt heti kétórás rádióműsora aligha volt az egyetlen kanadai magyar médiatermék, amelyet magyarországi adófizetők pénzelnek. Ime egy lista:

  • Napjaink Media Egyesűlet–a Brit Columbiában nyomtatott időközi lap 1,5 millió forintot kapott. A Napjaink Facebook oldala így néz ki–az utolsó lapszám 2017. decemberében jelent meg.
  • Kaleidoszkóp Hagyományörző Klub 1 millió forintott kapott “Nincs más haza, csak az anyanyelv” címen, illetve 1,5 millió forintot “Mátyás király udvarának vendégei leszünk” címen. A Klub vezetője Dancs Rózsa, a Békemenet elkötelezett támogatója. A Klubhoz tartozik a Kalejdoszkóp nevű folyóirat, amelynek honlapja utoljára 2014-ben frissült. Annak ellenére, hogy a lap négy éve nem mutat életjelet az internet, 2014-től is folyamatosan magyar állami támogatásban részesül a szervezet.
  • MagTV Kreatív Műhely — 1 millió forint “a MagTV Magyar Kulturális Magazin, kanadai magyar
    közösségi TV eszközfejlesztése.”
  • Kanadai Magyar Írószövetség — 1 millió forint “többrétegű alkotói tevékenységeinek, rendezvényeinek támogatása a nyomtatott és online média világában.”
  • Montreáli Első Magyar Református Egyház — 500 ezer forint a GYÜLEKEZŐ c. protestáns diaszpóra periodika kiadására

Volt egy olyan kanadai magyar vállalkozás, amelynek pályázatát elutasították. A Magyarság című nyomtatott torontói hetilap “elektronikus verzió létrehozása és a “Magyarság” újság bővitése” címen 3 millió forintot kértek, de a kérvényt elutasították.

Már több alkalommal írtunk arról, hogy példanélküli összegeket utal a magyar állam a jelenlegi rezsimhez lojális kanadai magyarokhoz (például itt és itt és itt is). Továbbra sem értjük, hogy jó lelkiismerettel hogyan tudnak Kanadában élő, általában középosztálybeli magyarok ilyen összegeket kérni és elfogadni magyarországi adófizetőktől.

 

Kategóriák: Szervezetek

Szemnyitogatós, a kanadai magyar narancs…

2018, március 22 - 14:28

Egy új sorozatot indítok el, aminek a címe Szemnyitogatós, a kanadai magyar narancs.

Szemnyitogatós, olyan népies, magyaros mintára, mint a sarkantyús, pattantyús, csűrdöngölős, dolmányos, verbunkos, ugrós, botolós, amelyeket nem igen lehet semmilyen nyelvre sem lefordítani!

Arról szól, hogy a kanadai magyarok közé is begyűrűzött a magyar politika. Itt is vannak már kisdiktátorok, Orbán mintára, legjobb barátok, mint Mészáros Lőrinc, bólogató Jánosok, mint Áder János, mini oligarchák és pereputtyuk. Merthogy ők is szívesen fogadják a Magyarországról érkezett simlis pénzeket! Némelyik már úgy meg van kenve, hogy még száraz nyári napon is csúszkál az utcán.

A valamikori szürke kis egerek, most lovat kaptak maguk alá és a hatalom bódító érzésétől megmámorosodva függők lettek. A magyar kormánytól és a hatalom érzésétől. És ezt nem akarják elereszteni.

Azért tudom olyan biztosan ezt, mert én is egy olyan magyar csoport része voltam, ahol a közösség fura urai szinte már mindent megengednek maguknak.

Én tudniillik nem foglalkoztam politikával 2015 előtt. Azt gondoltam, hogy a régebbi magyarkodó és népieskedő kor végre lejárt és mostmár biztonságosan léphetünk be a magyar házba. A férjem például barátokat keresett, akikkel elviccelődhet és szórakozhatnak együtt. A három felnőtt fiam szívesen megismerkedett volna más fiatalokkal, fiúkkal és lányokkal, hiszen csak ismerik valamelyest Magyarországot és a magyar nyelvet. De számukra semmilyen program nem készült. Még a pénteki vacsora sem nagyon tetszett nekik.

És én? A barátaim javaslatára és a kanadai mintára önkéntesnek jelentkeztem az Ottawai Magyar Házba (OMH). Hiszen először is a saját közösségeinket szolgáljuk, nemde? Furcsán is néztek rám. Alig vártam, hogy a fiataloknak szervezhessünk bulikat, a kisgyermekeseket kimozdítsuk együtt, a magyart nemigazán beszélőknek is nyújtsunk programokat. Szerettem volna vitaköröket indítani, hogy megismerjük egymást. De az ötleteimet nem fogadták szívesen, a szervezési tapasztalatomat pedig egyenesen elutasították.

Így történt aztán, hogy 2015 őszi szezonját az OMH terv nélkül nyitotta meg. Én pedig rögtön közellenség lettem, aki csak felfordítja a megszokott rendet.

Illusztráció: Torrie Smiley

Ezután teljesen semmibe vettek, levegőnek, és a 2017-es éves tagsági gyűlésen egyenesen ellenem fordultak, jogtalanul elbántak velem.

Akkor megígérték, hogy ha mást nem is tesznek, engem kizárnak a tagságból. Ezt meg is tették és ennek tetejébe több tízezer dollárt költöttek ügyvédekre. Pedig az önkritika és a bocsánatkérés ingyenes lett volna.

Honnan tudom, hogy mindez jogtalanul történt? Onnan, hogy az OMH igazgatói tanácsa minderről egy szót sem ejtett az őszi tagsági gyűlésen, mélyen titkolták a nagy költekezést is.
Tehát ez a sorozat minden ottawai és kanadai magyarnak szól és persze a világ minden részén élő magyar hűledezhet azon, hogy ilyen megtörténhet Magyarországon kívül is.
Ez a sorozat a Youtube-on megtalálható Teljes tudathasadásra épül, de rájöttem arra, hogy nem az egyenes folytatása annak. Kb. 6-8 részét tervezem kezdetnek, aztán majd folytatom, ha még adnak témát. Amit persze mindig adnak!

Viszlát a következő részben, amikor bulizni megyünk!

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

Háy János — Utánképzés ittas vezetőknek a Pesti Magyar Színházban

2018, március 22 - 14:21

Háy János visszatérő szerzőnk; Házasságon innen, házasságon túl című műve a Magyar Színház egyik legnagyobb sikere. 2018 tavaszán vadonatúj, Budapesten még nem játszott keserű komédiáját, az Utánképzés ittas vezetőknek című darabját mutatjuk be. Vagy mondjunk inkább gyomor-keserű komédiát?!

Az Utánképzés ugyanis olyan emberekről szól, akiknek ittas vezetésért elvették a jogosítványát, s háromnapos csoportterápián kell részt venniük. A mai magyar társadalom nagyon (vagy a legkevésbé sem!) jellegzetes alakjai vonulnak fel előttünk: intézetis férfi, olasz-magyar nem-is-annyira-menő csávó, közös képviselő, trendi műkörmös, projektmenedzser, újságíró, munka-alkoholista multis, vendéglátós és persze két pszichológusnő, akik a terápiát vezetik, és akik szintén nem egyszerű figurák! Ismerős arcok, ismerős sorsok és történetek, mégis percről percre meglepik a nézőt!
Egyszerre hihetetlenül szórakoztató és elgondolkodtató kis remekmű ez a darab – abban a két korty ital közötti szünetben, amit úgy hívnak: az Élet.

Csilla, pszichológus BEDE-FAZEKAS ANNAMÁRIA Tünde, pszichológus MURÁNYI TÜNDE Jászai Mari-díjas Bogi, műkörmös HAUMANN PETRA Réka, marketinges BENKŐ NÓRA Anna, újságírónő PATAKI SZILVIA Tibor, egy éjjel-nappali abc tulajdonosa VARGA ZOLTÁN m.v. Jászai Mari-díjas Márió, volt húskereskedő  PAVLETITS BÉLA Laci, társasházi közös képviselő  SZŰCS SÁNDOR Sándor, építőmérnök, projektvezető egy építőipari cégnél RANCSÓ DEZSŐ Sanyi, vendéglős, talán szakács SZATMÁRI ATTILA Emil, feltehetőleg belügyes CSŐRE GÁBOR Jászai Mari-díjas díszlet-jelmez  KOVÁCS YVETTE ALIDA dramaturg  DERES PÉTER ügyelő  LOSONCZI ANITA súgó  BALÁZS ÉVA rendezőasszisztens  JUHÁSZ ANDREA rendező LENGYEL FERENC Jászai Mari-díjas Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Mesék – habbal

2018, március 21 - 16:00

Ezt mondják mifelénk, ha a nyilvánvaló képtelenségekre még egy kis ”habot” is rátesznek, hogy tetszetősebb legyen, könnyebben csússzon le a torkunkon. Célszerű ilyenkor kicsit belesni a „hab” alá, és feltenni az örök kérdést: kinek az érdeke? Így elkerülhetjük, hogy a finom habbal benyeljük a mérgezett csokit is.

Bár a közelgő választás miatt Magyarországon elszaporodtak a levegőben röpködő habostorták, kezdjük mégis egy nemzetközi esettel: az angliai kisvárosban likvidálni szándékozott kettős ügynökkel. Akit a lányával együtt közterületen, akart elhallgattatni valaki – a határozott brit álláspont szerint az orosz titkosszolgálat. Amit persze ugyanilyen határozottsággal tagad az orosz fél. Na, mármost. Azt halljuk évtizedek óta, hogy az orosz titkosszolgálat (elődjével, a szovjettel együtt) nemcsak erős, hanem erőszakos is, nem válogat az eszközökben stb… De azt nem hallottuk, hogy pancser is lenne.
Márpedig a kivitelezés módja erősen a James Bond-i mesékre hajaz. Miért választott a tettes ebben az esetben olyan ritka idegmérget, aminek az eredete kikutatható, hiszen nem kapni a sarki patikában? Mivel a kiszemelt áldozat egy téri padon üldögélt, nyilván nem tudták a kávéjába, ételébe csempészni, feltehetőleg ráfújták-rákenték-ráöntötték valahogyan. Igen életszerű, hogy egy kisvárosi csendes téren egyszercsak megjelenik egy vegyvédelmi ruhába burkolózott egyén – különben ő is ott fekhetne most a kórházban kiszemelt áldozatai mellett – és egy flakonnal-vödörrel hadonászik feltűnés nélkül. Merthogy az ilyesféle cselekedeteknek az lenne az egyik fontos jellemzőjük, hogy titokban maradjanak. Ha itt mégsem így történt, a vizsgálók helyében elsősorban azt vizsgálnám: kinek az érdeke volt, hogy az Európai Unióval éppen válófélben lévő Nagy-Britannia látványos, már-már hidegháborús hangulatot idéző konfliktusba keveredjen Oroszországgal? A nemzetközi ügyekben járatosaknak nyilván van válaszuk erre a kérdésre.

De evezzünk hazai vizekre! Bár itt – egyelőre még – nem emberéletről van szó, „csak” pénzről. Méghozzá iszonyatosan sok, felfoghatatlan mennyiségű pénzről, ami ezúttal a kormánypárt tárca nélküli miniszterének közelében bukkant föl, enyhén szólva is változatos magyarázatokat kiváltva a köztudottan nem a szavakészségéről híres Kósa Lajosból.

Az alaphír: valaki 4,2 milliárd eurót(13400000000000 milliárd forintot!) örökölt, és a minisztertől kért volna tanácsot arra nézvést, mit kezdjen ekkora összeggel. Ezúttal az ellenzéki pártok óvatosak voltak az ügy megítélésében: a legtöbb odanyilatkozott, hogy ki kell vizsgálni, mi történt, azután lehet bármit mondani. Indokolt volt az óvatosság, hiszen ez jelentős része a magyar államadósságnak. Ami a Nemzeti Bank 2016 végi adatai szerint 25 922 milliárd forint volt alig több mint egy éve. 1340 milliárd forintnál kevesebből is kézben lehetne tartani az egész magyar államot, gazdaságostól, politikástól együtt.

Szerintem viszont ez az 1340 milliárd a hab, aminek a célja elfedni a pici tortát magát. Nem azért, mert ennyi pénz „nincs is”. Bár nem gyakori, de megeshet ilyen értékű örökség. Az viszont szinte kizárt, hogy kp-ben (vagy számlapénzben) lenne az összeg. Az nem úgy van, hogy megjelenik 30 kamion és a kert végében leborítja a suskát. Ingatlanban, vállalkozásban, üzletrészben már elképzelhető. De ahhoz meg minek „befektetési tanács”?

Amiről egyébként állítólag szól az a közjegyző hitelesítette kontraktus, amit a miniszter aláírt, és nem tagadja az aláírás tényét. És amiben van egy érdekes, apró klauzula, miszerint a miniszter édesanyja 800 millió forint ajándékban részesül. Ez se kis pénz – bár ezerhatszázad része az „örökségnek”: ha valaki havonta képes 2 milliót megtakarítani, valamivel több, mint 33 év múlva meg is lesz az a 800 millió.

Hoppá! Itt a bonbon! Véleményem szerint erre az aprócska 800 milliócskára szándékoztak teríteni az 1340 milliárd habját. Ezért kellett a hivatalos okirat – igazolás arról, honnan került ez az összeg a miniszteri családba.

(Úgy tudom az angol nyelvterületen nem milliárdot, hanem billiót mondanak. Az itt emlegetett milliárd 1000, azaz ezer millióval egyenlő.)

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Özv. Dr. Kopácsi Sándorné, született Fried Ibolya búcsúztatója

2018, március 20 - 15:48

(1924 Julius 24, Sátoraljaújhely – 2018 Február 5, Toronto)

Keresztneve, Ibolya, egy szerény kis tavaszi virágra emlékeztet. És bár valóban egy törékeny és nagyon szép lány volt, ez nem gátolta meg abban, hogy egész életében lázadozzon. Fried Ibolya a naptár szerint az Oroszlán jegyében született, és ezt a sorsot Ő rendesen be is váltotta, egész életében, mint egy oroszlán feleség és anya harcolt a családjáért.

Gondolom, ez adta neki az erőt arra is, hogy szembeszálljon családjával is és mindenki ellenére kiharcolja, hogy Kopácsi Sándorhoz menjen férjhez, és később megmozgatva a világot megmentse férjét az akasztófától is.

Ibolya szülei Sátoraljaújhelyen ismerkedtek meg, és a szerelmi házasságban nem volt akadály, hogy Cilike, Ibolya édesanyja, nem kapott otthonról hozományt. Ibolya édesapja nagycsaládból származott, és a fiuk kötelessége lett volna a házasságukkal a hozományt továbbadni a lányoknak. Fried Sándor, Ibolya édesapja egy büszke, önérzetes ember volt, aki megpróbálta eltartani nemcsak kis családját, de a varrógép műszerész műhelyből befolyt jövedelmet megosztani anyósával, felesége testvérével, es saját testvéreivel is. Viszont ez hosszú éves szegénységet is jelentett a családnak, ami meggátolta Ibolyát abban, hogy a polgári után gimnáziumba, majd reményei szerint orvosi egyetemre menjen. Helyette Ő is kitanulta a varrást, és jó nevű mestereknél dolgozott már 16 éves korában.

Ibolya már gyerekkorában egy éles nyelvű, magabiztos kislány volt. Nem tartotta véleményét titokban. Édesanyjának volt egy távoli rokona, egy igen gazdag gyermektelen házaspár, ahova a család minden péntek este hivatalos volt vacsorára. Csakhogy igen gyakran a menü paradicsomleves volt, és azt Ibolya rendkívül utálta. Nyolcéves lehetett, amikor kijelentette, hogy bár tudja, hogy neki illedelmesen meg kéne ennie a levest utolsó cseppig, de őt az sem érdekli, ha emiatt a néni kitagadja majd az örökségéből, de Ő bizony nem eszi meg a paradicsomlevest. A kitagadás helyett a házaspár a szívébe fogadta a szókimondó kislányt, annyira, hogy örökbe is akarták fogadni. De ez ellen Ibolya tiltakozott, a barátságot elfogadta, az örökbefogadást nem.

Jövendő férjével, Kopácsi Sándorral először 1942-ben a Bükk hegység egyik kirándulóhelyén találkozott. Kopácsi, mint a Bükk hegység réme lett bemutatva, miután az udvariasan visszaadta a harcias leányzónak a lábához gurult labdát. Következő találkozásuk a miskolci szociáldemokrata part által feltartott könyvtárban történt, ahol Kopácsi Sándor, mint önkéntes könyvtáros dolgozott. Mint kiderült, mindkettőjük édesapja régi jó barátságban volt, még az 1919-es Kommün idejében együtt voltak Vörös Katonák, és Fried Sándor, Ibolya édesapjának miskolci varrógép ás bicikli javító üzemében rendszeresen találkoztak megbeszélni az égető napi politikai helyzetet.

Tény, hogy az ifjak 1942 nyarától elválasztatlanok lettek, együtt jártak a Szociál Demokrata Párt lapját a Népszavát terjeszteni, előadásokra, koncertekre, és nagy kirándulásokra is. Ibolya édesanyja nem nézte jó szemmel ezt a románcot, Ő gazdag zsidó férjet szánt lányának. Viszont amíg a vőlegény jelölt és családja az ajtón belépett háztűznézőbe, addig Ibolya a földszintes ház ablakán keresztül távozott, hogy Sándorral találkozzon.

A fiatalok a Kopácsi család tudtával és belegyezésével 1943 Október 24.-én jegyezték el egymást. Elképzelésük az volt, hogy a nagynénivel együtt Pestre mennek, Sándor a csepeli vasgyárban, mint esztergályos, Ibolya meg, mint varrónő egy jó nevű szalonban helyezkedett volna el. Ebben a Német bevonulás akadályozta meg őket 1944 Március 19.-én.

Kopácsiék még aznap elmentek Ibolyáékhoz és közölték családjával, hogy attól a naptól Ibolya az Ő lányuk, mint Sándor eljegyzett menyasszonya. Ibolya édesanyja, Cilike, aki akkor hallott erről először, élénk tiltakozásba tőrt ki. De sem Ibolyát, sem Sándor szüleit nem lehetett lebeszélni elhatározásukról, és attól a naptól Ibolya, Kopácsi Sándor egyik unokatestvére, Simon Sarolta irataival élt. Kopácsiék fölajánlották Cilikének és Ibolya kishúgának, Évikének is hogy elbujttatják, de abba Cili mama nem ment bele. Mint mondotta, a Németek civilizált emberek, és a zsidókat csak dolgozni viszik.

Sajnos nem lehetett megakadályozni, hogy Cili mamát és Évikét ne deportálják a miskolci zsidók többségével Auschwitzba, ahol, azóta már pontosan tudjuk, milyen sors várt rájuk.

Kopácsi Józsefet, Sándor apját, mint a Szoc. Dem párt egyik vezetőségi tagját, a Gestapo még Április végén letartóztatta, és csak 1944 szeptemberében engedték haza Miskolcra az internáló táborból. Megérkezése után, ahelyett, hogy az előírás szerint lejelentkezett volna a helyi rendőrségen, inkább az illegalitásba vonult. A család először Majláton, egy pici szöllös kunyhóba húzódott meg, de amikor a menekültek száma egyik napról a másikra nőtt, a kunyhó túl szűkösnek bizonyult. Ekkor talált Ilona, Kopácsi Sándor édesanyja egy újsághirdetést egy bérbe adandó, két holdas gyümölcsössel körülvett nagyméretű paraszt házról, közvetlenül a Szinva patak partján.

A házat, telkestől öt évre 15 ezer pengőért hirdették le. Ibolya gondolkodás nélkül kivette a válltöméséből nagynénje által neki adományozott gyémánt fülbevalóját. Az ékszerekért elég pénzt kaptak, amiért ki tudták fizetni nemcsak a bérleti díjat, de a fekete piaci árát is az akkor már tizenhárom személyre nőtt menekültek élelmezésére is.

De, amíg a többségnek a pincében volt megásva egy külön verem, addig Ibolya volt, aki fent a konyhában a többiekre főzött. Esténként Sándorral a Lillafüredi útvonalon rendszeresen elvágták a német főhadiszálláshoz vezető telefonvonalakat, és Ő volt az, aki tökéletes német tudással elhitette a német őrjárattal, amikor az egyik szomszéd följelentette őket, hogy abban a házban nem találnak bujtatott zsidókat, sőt még szökött katonát sem.

Ibolya és Sándor alig pár héttel Miskolc felszabadulása után, 1944 December 28.-án esküdtek össze. Ibolya, hitvesi esküjét komolyan véve áttért a Református hittre. Sándor és a többi MOKAN ellenállási csoport tagjai rendőri megbízatást kaptak. 1949 őszén költöztek fel Budapestre.

Ibolya asszonyt 1956 Október 23.-a munkahelyén, a Belügyminisztérium épületében érte utol. Férje kijelentése után, hogy nem hajlandó a fegyvertelen felvonuló diákok közé lőni, megtiltották neki, hogy elhagyja az épületet. Október 24.-én szemtanúja volt, amikor az ÁVO pánikszerűen lövöldözött kifelé, és számtalan kiskatonát, akiket segítségükre küldtek a tiszti iskoláról, öltek és sebesítettek meg. A sebesülteket Ibolya asszony segítségével hurcolták be az épület előterébe, ahova aztán megint csak Ibolya asszony követelésére látták el őket orvosi kezeléssel.

Amikor Ibolya asszony megkapta a parancsot, hogy az épületet nem hagyhatja el, tudta, hogy túsznak tartják bent Őt. De tudta ezt közvetlen főnöke is, aki átadta neki az épület hátsó bejáratának a kulcsát, és megemlítette, hogy a bejárat mellett találhat egy biciklit is, ha a szükség úgy hozná. Így történt, hogy Október 24.-én délután Ibolya asszony sporadikus lövöldözések közepén biciklivel megjelent, fején kendővel és zsebében két csomag cigarettával, a Deák téri főkapitányságon. Ott leültették egy székre, lehetőleg messzebb a belövések céljától, ahol közölte férjével, a főkapitánnyal, hogy útközben találkozott néhány felkelővel, akik szerinte igen rendes srácok, legtöbbje gimnazista. Elmondta nekik, hogy Ő a főkapitány felesége, és biztos benne, hogy nem kíván nekik semmi rosszat. Mire mondták, hogy ha a főkapitány kiteszi az ablakba a nemzeti zászlót, akkor abbahagyják a lövöldözést. Röviddel ezután a főkapitány helyettese megjelent egy zászlóval a közepén tátongó lyukkal, amit Ibolya asszony kidugott az ablakon. Üdvrivalgás volt rá a válasz az utcáról és egyúttal megszűntek a lövöldözések is.

Ibolya asszony, pedig, mint aki jól végezte dolgát felpattant a biciklijére és visszament önkéntes túsznak a Belügyminisztérium épületébe. 1956 Október 28.-án, amikor is hivatalosan átszervezték a belügyminisztériumot, ment vissza a főkapitányságra. A forradalom hátralévő napjait ott töltötte férje mellett.

1956 Október 28.-án még férjével együtt haza látogatott megcsókolni egyetlen gyermeküket, és megígérték, a közeli napokban visszatérnek a hétköznapok. Nem úgy történt. November 4.-re virradóan megindult a Szovjet katonai invázió.

Kopácsit értesítették, hogy lánya, akit szomszédja és barátja, Szilágyi Jóska vitt magával, a Parlamentbe várja őket. A főkapitány, feleségével és 50 fázós rendőrrel elindult a Parlament felé. Ott értesültek arról, hogy lányuk, Szilágyiékkal együtt ismeretlen helyre távozott. Rövid időn belül a Parlamentet körbevették a szovjet páncélosok és tudták, hogy nincs értelme felvenni velük szemben a harcot. Miután letették a fegyvert, az orosz parancsnok értésükre adta, hogy hadifogolynak számítanak és deportálás vár rájuk. Ibolya asszony a legnagyobb lelki nyugalommal és természetességgel belekarolt a főkapitányba és a mellettük álló a fiatal alhadnagyba és mintha vasárnapi sétára indultak volna a tér széle felé húzta őket.

A Kossuth szobornál megállította őket egy szovjet altiszt. Ibolya nyugodt mozdulattal kigombolta köpenyét és a partizánjelvényére mutatott. A szovjet tiszt továbbengedte őket.

Pár órával a főkapitányságra visszatérésük után kapták a telefont a Jugoszláv követségről, hogy lányuk a Nagy Imre kormány tagjaival ott talált menedékjogot, és odavárják Őt is. Nem szívesen tettek eleget a meghívásnak. A követség olyan stratégiai ponton állt, ami Kopácsi szerint, teljesen védhetetlen volt. De, ha látni akarták egyetlen gyermeküket, nem volt más választásuk. Másnap, November 5.-én reggel indultak el a követség felé. Útközben összefutottak egy rohamsisakos, orosz tiszti őrjárattal. A vezetőjük felismerte a főkapitányt és ellenállást nem tűrően beirányította őket a Szovjet Nagykövetség épületébe, azzal a felkiáltással, hogy Andropov nagykövet és Kádár elvtárs tárgyalásokra várja őket, Próbálták megmagyarázni, hogy uticéljuk csupán a Jugoszláv követség volt, ahova kislányukért mennének.

Beültették őket egy harckocsiba, ami a konvoj közepén volt két tank között és elindultak a Hősök tere, vagyis a Jugoszláv követség felé. A követség előtt a harckocsi megállt és közölték Ibolyával, hogy Ő mehet a követségre. Ibolyának rossz érzése volt, és úgy döntött, hogy férje nélkül nem tesz egy lépést sem. A harckocsi ülésébe kapaszkodva őrjöngött hangosan. Az oroszok nem szeretik a nyilvános érzelmi kitöréseket, így megengedték Ibolyának, hogy kövesse férjét a bizonytalanba.

Az utazás Sashalmon ért véget, ahol Kopácsit letartoztatták és egy rövid időre egy zárkába tették Ibolya asszonnyal. Férje akkor a biztos halál tudatában volt, és el akart bucsuzni Ibolyától. Ibolya kijelentette, ha Sándort megölik, nem hajlandó Ö sem életbe maradni, és lányuk sem élhet tovább. Kihallgatása során Karliszov KGB hadseregtábornok közölte vele, hogy ha életben akar maradni, el kell válni áruló férjétől, mielőtt még azt felakasztanák. Ibolya válasza az volt, hogy Ő nem a pártnak esküdött hűséget, hanem a férjének. Ha megölik, öljék meg Őt is vele együtt.

Ibolya December 3.-án szabadult a börtönből. Viszont addig nem volt hajlandó elhagyni a börtönt, amíg be nem bizonyították neki, hogy férje még él. Mikor kitették a kapun kivűl, akkorra lármát csapott, a százával sorakozó letartóztatottak rokonai előtt, akik tisztaság csomagok beadására vártak, hogy a végén maga Karliszov rohant le a lépcsőn Ibolyát csitítani. De Ibolya kijelentette, Ő addig nem mozdul, amíg saját szemével nem bizonyosodik meg, férje életben van. Karliszov személyesen vezette be Ibolyát férje cellájába, de megtiltotta neki, hogy megölelje vagy akár egy szót is válthatnának egymással. Karliszov csak tátogott, amikor látta, hogy szegik meg szigorú parancsát és esnek egymás nyakába.

Ibolya első dolga volt szabadulása után értesíteni a magyar fegyverdelegáció tagjainak a feleségeit férjük hollétéről. Aztán felkereste Somogyi Miklóst, aki akkor a Kádár féle párt, politikai bizottságának volt tagja, és közölte vele, hogy a hírek szerint az oroszok Maléterrel együtt akarják Kopácsit katonai bíróság elé állítani és a kivégzést 1957 Március 15.-én tervezik végrehajtani. Ibolya közölte Somogyival, hogy amennyiben a férjét megölik, nem fog egyedül meghalni. Megöli lányát is és magával is végezni fog, sőt Kopácsi szülei is követni fogják ebben. Somogyi mindezt közölte Kádár Jánossal is, aki megígérte, hogy megpróbálja az oroszokat Kopácsival szemben jobb belátásra bírni. Állítólag több órás telefonbeszélgetés után sikerült Hruscsovot rábírni, hogy elálljon Kopácsai felakasztásától.

A következő lépésben a párt által kijelölt védőügyvéddel kellett Ibolyának felvennie a kapcsolatot, aki szemrebbenés nélkül közölte vele, Kopácsi áruló, aki megérdemli a kötelet. Ibolya asszony megkérdezte, hogy mennyiért mondana le a férje védelméről. Kétezer forintban állapodtak meg. Az átvételi számlát már nem merte így kiállítani, tehát Kopácsi és lánya keresztnevéből kreált névre állította ki a számlát Sándor Judith névre.

Ibolya, a tárgyalás előtt elindult apósával Miskolcra, hogy aláírásokat gyűjtsön egy Kádár Jánoshoz szóló kérelemhez, amiben Kopácsi Sándor életét kérték megmenteni. Az aláírók neve mellett állt egy évszám – a munkásmozgalomban eltöltött évek száma, 750 év adott súlyt a papíroknak. Az aláírók a Diósgyőri Vasgyárat, az Ózdi Vasgyárat és a borsodi bányákat reprezentálták.

Ibolya amellett hogy minden energiáját férje megmentésébe fektette, egyúttal családját is megpróbálta eltartani. Bár volt munkahelyének lett volna kötelessége őt elhelyeznie, de ezt a szívességet nem fogadta el. Helyette elment perecet és nápolyit árulni a bábszínházban és nyaranta az állatkertben.

Amikor Ibolya asszony 1959-ben értesítést kapott a Partizán Szövetségtől, hogy férjét és vele együtt Öt is, akik az „ellenforradalom alatt vétettek népköztársaságunk törvényei ellen, partizánhoz nem méltó módón viselkedtek”, a bizottság javasolta, hogy a fenti személyeket, miután „ellenforradalmárok voltak” a legsúlyosabb fegyelmi büntetéssel a Szövetségből való kizárásával sújtsák őket. Ő ezt a papírt diadalmasan lobogtatva mutogatta fűnek-fának, büszkén bizonyítván, hogy neki írásos bizonyítéka van a hitvesi hűségről. Különösen a következő sorokra hívta fel mindenki figyelmét. „ Kopácsi Sándort a bíróság életfogytiglani börtönre ítélte, felesége ellen bírói ítélet nincs, azonban ugyanúgy gondolkodott, mint férje és mindenütt férjével volt.”

A titkos tárgyalásról egy ismeretlen ember értesítette a kis földalatti megállóban. Az életfogytiglani ítélet nagy megkönnyebbülést hozott a családra. A közel hét éves börtönévek alatt is megtalálta az utat, hogy férjének egy-egy jobb falatot és illegális levelet juttasson be hozzá.

Kopácsi Sándor az 1963-as általános amnesztiával szabadult. Egy nappal édesapja halála után, a temetésére érkezett. Ibolyának újabb feladatot adott a sors. A közel hét évi rabság alatt fizikailag és érzelmileg megtört embert kellett visszavezetnie a mindennapi életbe. És egyúttal egyetlen lányuk sorsáról is dönteni, aki az elmúlt hét évben keservesen megszenvedte Édesapja sorsát. 1965 Decemberében intettek búcsút egymásnak, amikor Judith felszállt a repülőre, ami Kanadába vitte, elválasztva a családot egy újabb kiszámíthatatlan időre.

1972-ben első unkájának születésére érkezett meg Ibolya asszony Torontóba három hónapra. Egyedül. Férje nélkül, akinek akkor még mindig volt joga látogató útlevelet kapni. Egy év múlva, Laci kis unokájának egy éves születésnapját már együtt ünnepelték Budapesten. A kis unoka volt a csalétek, lányuk abban reménykedett, hogy sikerül szüleit rábeszélni, vállalják a kivándorlással járó procedúrát. Közel két éves harcába került lányuk és vejüknek, hogy elképzelésük valóra váljon. Persze ehhez megint Ibolya asszony lelki erejére volt szükség, hogy a harcot aránylag egészségesen túlvészeljék.

Kanadai életűk a megszokott emigráns sors volt, Kopácsi Sándor, mint az Ontariói Villany művek megbecsült takarítója, szabadidejében önéletrajzát diktálja Ibolyának. Ibolya Kanadába érkezésük után nem sokkal egy magyar patikában talál állást, ahol nagyon hamar a patika, és egyúttal a környék üdvöskéje is lett. Tizenkét évet töltött el ott 1990-ben történt nyugdíjazásig.
1990 az Ö életükben is hatalmas változást hozott, és Ibolya egyik napról a másikra a nyugdíjas takarító felesége helyett a nyugdíjas rendőr altábornagy felesége lett.

Csöndesen, visszavonultan nézte és élvezte férje nagyon is megérdemelt erkölcsi és anyagi kárpótlását.
Férje halála. 2001 Március 2.-án alapjában rázta meg, családjával együtt. De Ibolya asszony megint csak előre nézett, fontos volt számára, hogy családja, egyetlen lánya, annak férje és unokái ne szenvedjenek több traumát.

Közel 94 évig élt, felemelt fejjel, büszkén viselve sorsát, majd utolsó pillanatig megtartva önállóságát. Mindenkihez volt egy-egy kedves szava. Hűséges feleség, odaadó édesanya, rajongó nagymama és dédnagymama, jó barát és harcostárs voltál Ibolya. Büszkék vagyunk rád és hálásak a sorsnak, hogy ismerhettünk. Példát mutató életed volt.

Judith Kopácsi Gelberger
2018. Március 9.
Brampton, Ontario

Kopácsi Sándorné

Kategóriák: Szervezetek

Két szék között az LMP

2018, március 20 - 14:12

Az LMP fiaskóját először az mutatta, hogy a Vágó Gábor elkezdte magyarázni a bizonyítványt, amiért lerészegezte Gyurcsányt. Lehetne persze úriemberes gesztus, ha nem tudnánk: úriember nem részegezi le a tárgyalópartnert. Különösen, ha nincs konkrét bizonyítéka rá. Aztán ma reggelre már az is kiderült, hogy Vona tényleg ajtót mutatott a LMP-nek.

Egyébként, függetlenül attól, hogy Vágó túl pökhendi volt a DK-s sajtótájékozató után, hogy bocsánatot kérjen a megjegyzéseiért. Mármint akkor, ha nyeregben érzi magát. Márpedig ehhez az kellett volna, hogy a benzinkútnál tartott párt-csúcs, ne csak egy tárgyalási csücsök legyen. Hanem tényleg eredményt felmutató csúcs. Ahhoz sem kell kremlinológusnak lenni, hogy tudjuk: az autópálya melletti benzinkút büféjében tartott megbeszélés reklám Vonának. Jelezve, hogy gőzerővel járja a vidéket. Valamint egyfajta csicskáztatása az LMP-nek, amely párt vezetőjét az út mellé rendelte a Jobbik vezetője. Szél azonban sikeresen belenavigálta magát abba a helyzetbe, hogy ennél megalázóbb körülményeket is el kellett volna fogadnia. Mert, pártja nevében, gyakorlatilag biankó megígérte a Jobbik felszopását. Így nem tehette meg, hogy ne jelenjen meg akárhol, ahol talál legalább egy web-kamerát, ami igazolja a tárgyalás megtörténtét. Ráadásul még jó képet is kellett vágnia mindehhez.

Az, hogy előtte hablatyoltak egy nagyot a komfort-zónájukról, és hatalmas mellénnyel elmondták a többi ellenzéki pártot mindenféle kerékkötőnek az nem vall túl nagy politikai éleslátásra. Különösen abban a stílusban elkövetve, amit Vágó Gábor alkalmazott. A személyes sértésig is elmenve a DK elnökével szemben. Nem azért, mintha Gyurcsány szent lenne. Nem is tévedhetetlen. Szeretni sem kötelező. Számos ötlete, döntése akár vitatható is lehet. De a jelen helyzetben, különösen azok után, hogy Vona beharangozta a magabiztos magány-vágyát, mégis inkább látszik képviselni a reálpolitikai szemléletet, mint az LMP vezetéséé. Mert továbbra is reálisabb az országos, pártfüggetlenül megoldásra váró kérdésekre szervezhető választás utáni koalíció, mint a választások előtti összefekvése azoknak, akik ezzel csak választókat veszthetnek.

Szél Bernadett tehát megszívta. Nagy arccal, és Vágó bunkóságával próbálta ott a mérleg nyelvét játszani, ahol nem tudta megkülönböztetni a mérleg tányérjait a malomkövektől. Addig billeget a tányérok között, míg most talán a párt puszta túléléséért küzdhet meg a szavazatokért. No, meg azért a képviselői baksisért, ami nem is annyira baksis. A közmunkában elérhető fizetésekhez képest. Könnyen lehet, hogy a következő lépésnek nem marad más, mint visszakullogni a DK asztalához. Hatalmas presztízsvesztéssel. Esetleg betagozódni a „Fidesz még mindig jobb, mint Gyurcsány” vonulatba. Még nagyobb presztízsvesztéssel.

Kategóriák: Szervezetek

Összenövőben az LMP?

2018, március 19 - 19:36

Az LMP elment tárgyalni, majd valójában nem tárgyalt. Vagy tárgyalt, de nem jutottak sokra a Karácsony vezette, kormányváltást sürgető, szövetséghez. Szinte biztos, hogy mindkét fél majd jól elmutogat a másikra, de azért a részletek is elárulnak pár dolgot. Valószínűleg ezt is mindenki úgy értelmezheti, ahogy neki jól esik.

Az azonban egy érdekes eredményfelfogás, hogy Vágó Gábor szerint olyan gondjai voltak, miszerint a DK elnöke részeg volt, és a pogácsa meg közepesen száraz. Nem voltam ott, és elképzelem, hogy a pogácsa esetleg tényleg száraz volt. Azt sem vonom kétségbe, hogy Vágó Gábor a kilélegzett alkoholt kimutatni képes eszközzel felszerelkezve ment tárgyalni. Ebből azonban igen kevéssé derül ki, hogy mi volt az a kompromisszumos javaslat-csomag, amit lettek az asztalra. Kivéve egy pontot, amit a híradás is kiemelt. Azt, hogy Gyurcsány Ferenc nem akar a Jobbikkal, a választások előtt megállapodva, választási szövetséget kötni. Ami nem jelenti egyértelműen azt, hogy egy későbbi egyeztetésre sor kerüljön, de kétségtelenül kisebb értékű gesztus, mint az LMP egyértelmű összefogási szándéka a mostanság cukisodó, de eredeti önmeghatározása szerint a radikális jobboldalt összefogni akaró párttal.

Budapest, 2018. március 18.
Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje újságíróknak nyilatkozik az ellenzéki pártok egyeztetése után a Demokratikus Koalíció (DK) központi irodája elõtt 2018. március 18-án. Mögötte Üveges Gábor, az Új Kezdet választmányi elnöke (b) és Vágó Gábor, az LMP országgyûlésiképviselõ-jelöltje (b3). A tárgyalást Gyurcsány Ferenc kezdeményezte, meghívta az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a Jobbik vezetõit. A Jobbik nem fogadta el a meghívást.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Ezt az LMP-s gesztust ugyanúgy mindenki maga ítélheti meg, mint mindazokat a korábbiakat, amelyek közül nem egyről vol az az érzésem, hogy Orbán támogatására sem szervezhették volna jobban. Ahogy az a fajta hozzáállás is, hogy bár elmentek a megbeszélésre, de Vágó Gábortól leginkább a sértett mártíromságra tellett. Annak ecsetelésével, hogy micsoda áldozatot hozott, amiért elment a megbeszélésre, ez mennyire kimozdította a komfort zónájából. Ezt sem vitatom el tőle. Bár tekintettel arra, hogy Vágó volt már csak szimpla „magyar állampolgár” is, és hol kilépett az LMP-ből, hol visszalépett az LMP-be, azért nem aggódok komolyan a komfort-zónája miatt. Még akkor sem, ha a komfortzónás szöveget aztán Szél Bernadett is visszhangozta. Aki, miközben érzésem szerint kicsit nagyvonalúan kezeli az igazságot, alkalmasint közölte, hogy értékközösséget senkivel nem vállalnak, de egyedül ők akarnak kormányváltást.

Azért, szintén érdekes kérdés lehet az is, hogy annak milyen az értékvállalása, aki senkivel, se jobb, sem baloldallal nem vállal értékközösséget. Ettől számomra nem lettek népszerűbbek, mert érdekes értékrendszer az, amelyik tulajdonképpen önmagáért van, és nem vállal közösséget senki ember fiával. Kivéve egy zárt klubbot. Minden esetre ezzel az erővel az LMP akár anarchista pártnak, vagy érték nélküli masszának is definiálhatná magát. Ami nagyjából megfelelne az eddigi önszalámizásoknak, az olykor kormánypártinak tekinthető gesztusoknak, valamint annak is, hogy Szél az egyik legjelentősebb eredménynek az információszerzést tekintette. Ami nagyjából annak felelhet meg, hogy eleve nem kompromisszumos megállapodást mentek kötni, hanem a saját pökhendiségüket akarták teátrálisan demonstrálni. Úgy bele a komfort zónájukba. Azért az elgondolkodtató, hogy azzal a Jobbikkal leülnek tárgyalni, amelyik elég sokszor azt vetette a szemére Orbánnak, hogy lenyúlták a Jobbik programját.

Ugyanakkor az kétségtelenül megfontolandó mondata volt az LMP miniszterelnök-jelöltjének, hogy csak baloldalról nem lehet elérni a kormányváltást. Sajnos a sajtó részéről nem merült fel a kérdés, és az LMP részéről spontán nem mondtak arról semmit, hogy csak jobboldalról megvalósítható-e? Beleértve azt is, hogy egy Jobbik vezette, az LMP-vel szervezett koalíciónak meg lehet-e a parlamenti kétharmada? Amennyiben nem, akkor vajon hajlandók lennének-e arra gesztusra, amit a DK elnöke március idusán megígért? Arra, hogy a választások után leülnek tárgyalni a hogyan továbbról mindenkivel a Fideszt kivéve.

Mert jelenleg nincs valós közép-jobboldali párt Magyarországon. Van egy egyre radikalizálódó Fidesz, van egy eleve radikálisoknak szervezett Jobbik, és van egy a Fidesztől alig balfelé álló LMP. Az utóbbi ugyebár senkivel nem vállal érdekközösséget, mert ők az egyetemes igazság letéteményesei. Amellett szerények, és megalkuvók. A Jobbik és a Fidesz között pedig szép lassan elmosódott a programhatár. Sok szempontból a retorikai is. Annak hatására, hogy Vona elindult középre, Orbán pedig a szélsőjobb irányába.

Úgyhogy könnyen lehet, hogy az LMP mai, teátrális, sértődése, majd a jobbikos tárgyalása, különösen, ha azon megegyeznek egymással, nem több annál, mint hogy összenő az, ami összetartozik. Szentesítve egy jobboldali blokkot, amelyben ott maradhat a Fidesz, ha Orbánt leváltják, és amely simán uralhatja majd az országgyűlést. Mert lesz az a pénz, és hatalom amiért majd elmennek pörköltözni a megfelelő emberek. Ahogy emlékezhetünk arra a Fidesz-FKGP koalícióra, amelynek lehetőségét kizárták a választás előtt, de amelynek kertében Torgyán József miniszterelnök-helyettes lett. Orbán mellett. Azért szeretném remélni, hogy Hadházy Ákos tényleg a családjával töltötte a hétvégét, ahogy vágó Gábor emlegette. Amely programját véletlenül sem zavarta meg olyasmi, hogy a volt párttársakkal egyeztetett a fenti blokk lehetőségéről.

Kategóriák: Szervezetek

Az Orbán rendszert totálisan és örökre le kell bontani!

2018, március 19 - 14:48

Arcvesztés nélkül összefoghatna a Jobbik és a baloldal, együttműködve a zöldekkel és a kispártokkal, ha egyetlen cél érdekében tennék ezt: megszerezni a szavazatok kétharmadát, új alkotmányt és választási törvényt létrehozni majd új választásokat kiírni és feloszlani.

Nem akarnék a magyar ellenzék megmondóembere lenni, főleg, mert szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki napról napra jobban csodálkozik azon, hogy egy viszonylag kézenfekvő dologról nem nagyon esik szó. Ez pedig a kétharmad megszerzése, alkotmányozó nemzetgyűlés keretében a NER totális lebontása új alkotmánnyal, választási törvénnyel, majd önfeloszlatással és új választás megtartásával.

Természetesen a gondolat nem az én fejemből pattant ki, korábban, mint lehetséges forgatókönyv gyakran elhangzott több fórumon, de aztán elhalt a dolog. Sok érv szól természetesen ellene, sok a kockázata is, de talán érdemes ezeket megfontolni, mert jobb ezen kockázatok bevállalása, mint egy nagyon béna kormányzás, legalább olyan sok totojázással, mint ahogy az ellenzéki tevékenység folyt. Azzal a különbséggel, hogy ellenzéki győzelem esetén a jelenleg kormánypártok igen kegyetlen kontrollt jelentenének a különböző érték- és érdekszempontok hálójában vergődő győzteseknek. Nem beszélve róla, hogy anyagi források is akadnak majd bőven, senki ne gondolja, hogy minden pénz magánzsebekbe vándorolt: én úgy látom, hogy súlyos milliárdok szolgálják majd ebben az esetben a Fidesz “alternatív államát”.

Az alkotmányozó nemzetgyűlésre való rágyúrás arra is lehetőséget ad az érintett pártoknak, hogy jelenlegi ellenérzéseiket legyőzzék, hiszen más együttműködni akciószövetségben, mint hosszabb távú, esetleg koalíciókényszeres szempontok szerint. Ez esetben a Jobbik szavazója könnyebben voksolna baloldalira és fordítva, mint ahogy a kisebb pártoknak sem kellene identitásukat félteniük kölcsönös visszaléptetések esetén.

Természetesen korántsem biztos, hogy ebben a formában összejön a kétharmad, mindenesetre a rendszer logikája szerint – a győztes mindent visz – össze kell jönnie. A folytatás már ízlés – no és a jogi lehetőségek – kérdése, mindenesetre a legfontosabb lépések: ügyvezető kormány felállítása, korrupcióellenes ügyészség felállítása, alkotmánymódosítás, arányos választási rendszer elfogadása, majd új választás kiírása és önfeloszlatás.

Ennek a modellnek az előnyeit nagyjából felsoroltam:

– Örökre meg lehet szabadulni a NER-től, más pártoknak sem juthat eszébe, hogy az illiberális keretek közt játsszák a demokráciát

– Arcvesztés nélkül foghat össze DK a Jobbikkal, LMP a szocival és így tovább, hiszen csak egy projektről van szó, nem értékválasztásról

– Ha mégis vannak az ellenzék soraiban fideszes ügynökök, küldetésüket nem tudják végrehajtani, hiszen így megszűnik a Fidesz hosszú távú hatalmát garantáló centrális erőtér

Vannak persze gyengeségek, hátrányok is:

– Nincs garancia arra, hogy a részt vevők megtartják a szavukat, az esetlegesen jobban szereplő pártok számára vonzó lehet a meglévő keretek közti kormányzás, így a megállapodás felrúgása

– A magyar választók megszokták, hogy alapvetően négyévente választanak Országgyűlést, nem megfelelő kommunikáció esetén nem értenék, miért van szükség rövid időn belül újabb voksolásra.

– A gazdaság esetleg nem díjazná az akár fél évig elhúzódó bizonytalanságot – Németország példája azonban igazolja, hogy kormányzás nélkül is jól elvan a gazdaság, igaz, a német cégeket nem az állami újraelosztás tartja életben

– Az elkeseredett és felhergelt Fidesz-hívők, illetve a jelenlegi kormányhoz kapcsolódó erők akár polgárháborús szintig fokozhatják az ellenérzéseiket

Természetesen mindkét érvrendszer kiegészíthető még, illetve adott esetben cáfolható, a poszt nem tudományos igénnyel készült, s arra sem számítok, hogy most valami nagy megvilágosodások következnek, viszont az sem esne jól, ha magamban tartottam volna ezt a lehetséges forgatókönyvet.

Korbely György

*

A szerző blogja itt olvasható.

Kategóriák: Szervezetek

A népek tavasza (videó)

2018, március 18 - 16:09

Azt hiszem, ideje újra értékelnünk ezt a forradalomhullámot és végre okulnunk belőle. Az elmúlt 170 évben, hol titokban, hol szabadon, hol iskolai szünnapként, hol nemzeti munkaszüneti napként ünnepelték március 15-ét, minden alkalommal elszavalták Petőfi versét, felolvasták a 12 pontot. Az emlékezés mellett azonban mindig ott volt a hiány érzése is. Sajnos még mindig maradtak a 12 pontból követelnivalók, még mindig lehet forradalomról ábrándozni.

Ezért gondolom azt, hogy a 170. Évforduló évében is az akkori követelések még mindig időszerűek, vannak, amik Európában és Magyarországon sem teljesültek be és vannak a világon olyan országok, ahol ezek még meg sem fogalmazódhatnak, még akkor sem, hogyha már 2018-at írunk! Így érdemes elindítanom az emberi jogokról és a demokráciáról szóló vitakeltő sorozatom előkészítéseként a Népek Tavasza elemzését.

Az 1848-as forradalom kb 50 országot érintett, sokan úgy tartják, ez volt az a fordulópont, ami nem hozott fordulatot. De ez nem teljesen igaz.

1848 február 24-én fellángolt Párizs: Liberté Egalité Fraternité! Szabadság, egyenlőség, testvériség!

(Spring drizzles – Nestor Toro)

Európa birodalmai fojtogatták az éledő nemzetiségeket. A Francia, a német, a Habsburg, az Orosz és az Ottomán birodalom. A franciák, az osztrákok, a németek, de még a dánok és a hollandok is a monarchiák megdöntésén és független államok létesítésén fáradoztak. Ez volt a Liberté része.

Azonban a demokrácia és az alapjogok fogalma nem volt benne az akkori kultúrában, így első lépésként a legalapvetőbbnek tűnt, hogy jogokat követeljenek, mégpedig a férfiaknak. Szavazó jogot, ami Franciaországban 9 millió férfival emelte meg a szavazók listáját, és követelték pl. a munkához való jogot. Ez lett volna az Egyenlőség felé vezető út.

Maradt a Testvériség, amiben bizony az egész forradalmi tömeg megbukott!

Nem volt együttműködés és összefogás sem. Erre a magyar példa a legjobb: követelték a magyar nyelv használatát, a magyarok önrendelkező jogát, azonban elfelejtkeztek azokról a több, mint egy tucat nemzetiségiről, akik ugyanúgy áhítoztak a saját nemzetállamukról, függetlelnségről, önrendelkezésről

Azt hitték, hogy sikeresen magyarosíthatják a területen élő 60 %-ban nem magyart. Azután 1867 után volt alkalmuk azt is bemutatni, hogy ezt hogyan képzelik rájuk erőszakolni.

Egy vitathatatlan: A jobbágyokat felszabadították. Azonban a demokráciához vezető úton ez még egy vékony csapásnak is alig felel meg. Azért, mert valakinek nem kell robotolnia, rabszolga munkát végeznie, még nem kap automatikusan emberi jogokat.

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

A nemzeti latyakfelelősről jelentették

2018, március 18 - 13:40

Kedves elvtársak…sak…sak! Mindenki lenyugodhat a pitchába…ba…ba! Népünk kedves…es…es vezére…re…re… Megtekintette…tette…vette a hóhelyzetet…tet…tet! Háromszoros hurrá…rá…rá…!

Amúgy tényleg megtekintette! Nem egy hólapáttal, de ellátogatott az operatív törzshöz. Bizony ám! Megírta a Magyar Nemzet! Figyelmeztette az ott dolgozókat, hogy az eső le is fagyhat. Hátha nem tudták! Akkor meg miért dolgoznának ott? Mármint, ha nem tudták. Azért magával vitte Pintért és Rogánt is. Hogy ne féljenek egyedül. Esetleg, hogy ő ne féljen egyedül. Ki tudja? Orvosa? Gyógyszerésze? Habonya? De remélem az operatív törzsben dolgozók most sokkal boldogabbak. Meg azt is remélem, hogy külön személyzetük van egy kis szobában a protokoll számára. Kár lenne a tényleges operatív munkát végzőket feltartani a munkában.

Közben emlékezhetünk arra, amikor Orbán az árvizet is szemmel verte. Meg amikor egy öt kilométeres autóút átadására csődült a médianép. Arra is, amikor a hasonló gesztusoktól, szigorúan egymás között, de sírva röhögött a magyar az 1970-es, 1980-as években is. Talán korábban is. Szigorúan magában talán még akkor is, amikor az akkori kedves vezető hugyozhatnékját kalászszemlének retusálták.

Azért éljen és virágozzék a jégvirág. Törzsöljön operatívan Orbán. Ahol nyilván WC is van. A nap kérdése: Oda egyedül is eltalált? Ment egyedül, vagy Rogán segített? Egyenesbe nem adták véletlenül? Ha már Lázár víz-ingeréről lemaradtunk az Elios-fényárban. Még jó, hogy nincs személyi kultusz…tusz…tusz!

Kategóriák: Szervezetek

Torontói magyar rádió: Már rég le kellett volna csukni ellenzéki embereket

2018, március 17 - 23:35

A deklarátlan Fidesz-párti torontói Független Magyar Rádióban Vaski Gábor és Bede Fazekas Zsolt beszélgetett Orbán Viktor ominózus március 15-ei szónoklatáról, amelynek leggyakrabban ismételt része az volt, amikor a kormányfő megtorlással fenyegette meg az ellenzéket. A torontói AM 530 hullámhosszain hallgatható két órás szombati program műsorvezetője egyetértett Vaski Gáborral abban, hogy Orbán “egy nagyon jó és szép hazafias beszédet mondott” és hogy egészen hihetetlen — több százezres! – tömeget mozgatott meg a Fidesz és a Békemenet. Aztán Vaski hangsúlyozta:

“Ha ma én lennék Orbán, már rég lecsuktam volna egy-két embert.”

A bebörtönzéses téma tovább folytatódott, amikor Vaski Gábor kijelentette: “Jó lenne ha akadna pár kommunista aki nem a paplanos ágyban adná ki utolsó leheletét…” Azt sajnos nem mesélte el a torontói Magyar Ház korábbi elnöke, hogy a Fideszben politizáló, illetve a jelenlegi állampárt körül jelentős számban mozgó kommunisták között melyiket szeretné elsőként rács mögött látni.

Amikor szóba került Karácsony Gergely, aki jelezte, hogy nem szívesen esküdne fel a jelenlegi Alaptörvényre, azzal viccelődtek a torontói rádióban, hogy az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje majd esetleg egy McDonald’s étlapra fog felesküdni.

Természetesen Vona Gábor is szóba került a műsorban. Azon morfondíroztak a torontói fideszesek, hogy Vona “állítólag jobboldali”, ugyanakkor a Jobbik vezetője erősen muszlim-gyanús. Arról szólt a történet, hogy egy “Allahu Akbar” matrica került Vona Gábor mikrobuszára és nagyon nagy valószínűséggel ezt a busz körül éppen tolongó fideszes propagandisták tették oda, amikor Vona éppen Makón kampányolt. A Jobbik közleménye szerint “feltehetően a Fidesz-média valamelyik munkatársa egy lejáratásra szánt matricát ragasztott a Jobbik elnökének kampányautójára.”

De ez már nem jutott el a távoli Torontóba…a műsorban felháborodást keltett, hogy a vélhetően muszlim-ügynök Vonát  és jobbikos követőit még egyáltalán megtűrik Magyarországon.

“Nem zavarják ki őket az országból?”–kérdi Vaski Gábor. Aztán ha megtehetné, ezt kérdezné Vona Gábortól: Maga soha nem nézte meg az Egri csillagokat?

Bede Fazekas Zsolt és Vaski Gábor

A torontói műsorban Mark Zuckerberg Facebook-alapító “és csapata” (tudjukkik!) is kapott pofont. Vaski Gábor jelezte: “Zuckerberg Sorosnak a haverja!”

Aztán végül az egész magyar diaszpórának üzentek, mert tartanak attól, hogy nagyon sok kanadai magyar kezd kiábrándulni Orbán Viktor rendszeréből. A Bede-Vaski páros szerint látogassanak el gyakrabban Magyarországra, mert így lehet csak felfogni az elmúlt nyólc év fejlődését. Ha ezt a kanadai magyarok végre látnák, talán nem mondanának “gyalázatos dolgokat” Orbán Viktorról.

Kategóriák: Szervezetek

JOHN OSBORN-DÜNÖNGŐ IFJÚSÁG-A BELVÁROSI SZÍNHÁZBAN

2018, március 17 - 19:58

Jimmy Porter jazz trombitás, aki cukorkás bódéjából tartja fenn magát és terhes feleségét, Alisont. Sokat vár az élettől, és képtelen elfogadni a társadalmi elvárásokat; nem hajlandó beletörődni, hogy rá is középosztálybeli életmód várhat. A szerző saját házasságának élményeit írta meg – alig több mint két hét alatt – ebben a forradalmi művében, mely egy csapásra ismertté és népszerűvé tette őt az egész világon.
Dühös fiatalok jelentek meg művében, akik új elvárásokkal, új frusztrációkkal és új hangon szóltak hozzá a világhoz. A színdarab hamar klasszikussá vált, több filmes feldolgozást és szántalan színpadi felújítástmegélt.
Budapesten most először látható Nádasdy Ádám remek új fordításában.

(forrás: színház)

SZEREPLŐK
  • Szabó Kimmel Tamás
  • Kovács Patrícia
  • Járó Zsuzsa
  • Ötvös András
  • Papp János

Rendező: Znamenák István

Fordította: Nádasdy Ádám

Producer: Orlai Tibor

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Nagy magyar siker!

2018, március 17 - 18:32

A világhírű – három Michelin-csillagot szerzett – francia séf, Olivier Roellinger nevével fémjelzett szakácsversenyt 2010-ben hívták életre. A több francia szervezet közreműködésével létrejött verseny célja a fenntarthatóság népszerűsítése, a veszélyeztetett tengeri élőlények, kiváltképp a halak életterének megőrzése. Bár a versenyen korábban csak francia és spanyol fiatal szakácsok vettek részt, 2016-ban a szervezők ezt 30 ország részvételével európai szintre terjesztették ki. Érdekessége még, hogy csak 25 év alatti versenyzők indulhatnak.

A versenyt négy válogatás előzi meg. A kelet-európai szekció döntőjét most először tartották Magyarországon, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara (BGE KVIK) rendezésében, összesen 6 ország, Finnország, Lengyelország, Svédország, Szlovénia Szerbia és Magyarország fiatal szakácsaink részvételével. A nyugat-európai szekció versenyzői március 21-én, Franciaországban találkoznak az Yvon Bourges Catering School of Dinard szervezésében, a mediterrán vidékekről érkezők számára pedig Spanyolországban lesz az elődöntő, március 27-én Valenciában. Észak-Európából a versenyzők április 5-én Svédországban mérkőznek meg egymással. A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére és díjátadójára 2018. június 8-án, az Óceánok Világnapján (World Oceans Day) kerül sor Párizsban, az UNESCO székházában.

A versenyzők – a biológiai sokszínűség fenntartása és a veszélyeztetett tengeri állatfajok túlhalászásának és kihalásának megakadályozása érdekében – fenntartható termelésből származó hal, vagy más tengeri élőlényből készítik el kétféle versenyételüket. A professzionális étel elkészítésére 2,5 óra állt rendelkezésre minden versenyző számára. A zsűri megkülönböztetett figyelmet fordított az értékelésnél az elkészítésre és a tálalásra, különös tekintettel arra, hogy a versenyétel a jövőben felkerülhet-e felső kategóriás éttermek étlapjára? A háziasszonyi étel elkészítésére 30 perce volt a versenyzőknek, a zsűri itt elsősorban a gyors elkészíthetőséget és az egyszerűséget díjazta az ízharmóniák mellett. A zsűri két csoportból, összesen tizenhárom tagból állt. Közöttük Franciaországból érkezett nemzetközileg elismert séfek és szakemberek mellett a hazai gasztronómia vezető séfjei és a terület szakértői foglaltak helyet. A francia zsűri tagjaként érkezett Budapestre Czompa Fanny, aki a BGE KVIK vendéglátó és szálloda szakirányos hallgatója volt és a kelet-európai és skandináv régió döntőjében bronzérmet szerzett 2016-ban.

Tavaly a kelet-európai szekció válogatóját Lengyelországban tartották és egy magyar versenyző, Szűcs Dániel ott a döntőbe került. Felkészítője, dr. Sándor Dénes, a BGE KVIK egykori docense, elkísérte őt Párizsba, és közreműködése eredményeként – a magyar siker hatására – sikerült az idei versenyt Budapestre hoznia. Véleménye szerint, amit a résztvevők számának felemelésekor a verseny névadója elmondott, rendkívül fontos: „A gasztronómia, mások táplálásának művészete. Benne figyelembe kell venni mindenki egészségét, és azt nem lehet a bolygó egészségének figyelembe vétele nélkül végezni. A legjobb szakácsok már érdeklődnek minden iránt, ami alátámasztja az élelmiszerek és a társadalom fenntarthatóságát. A tenger erőforrásai az egyik alapvető pillérnek számítanak. Ennek az egyedülálló versenynek első hat évét követően már kezdjük látni, hogy a meghirdetett elvek a magatartás milyen változásait váltják ki!” Van egy – több szervezet által összeállított – nemzetközileg elismert tiltólista. Ebben a versenyben csak olyan nyersanyag használható, ami nem szerepel ezen a listán.

A budapesti előválogatóban a nyolc versenyző közül három jutott tovább. Közülük kettő magyar! A felkészítésükben a halpiaci gyakorlattól kezdve a mesterszakácsokig egy sereg szakember vett részt, kitekintésük így roppant széles lett. Ők: Csukás Norbert, (középen) Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Magyarország. Ramocsai Barbara, (jobb szélen) Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Magyarország. Barbi már rutinos versenyző, elsajátította azt az alázatot, amit bármilyen verseny iránt mutatni kell. Angolul, franciául, spanyolul beszél. Norbi önbizalma kezdetben nem volt túl erős, a versenytapasztalata kevesebb, a külföldi konyhákon szerzett gyakorlata viszont nagyobb. Angolul, németül, oroszul és kínaiul beszél. A harmadik: Rostedt Jonna, (bal szélen) Tampere University of Applied Sciences, Finnország versenyzője.

Csukás Norbert profi étele a tengeri sügér narancsos répával, pálinkás-pikáns bébi tintahal spenótos tésztával és sáfránymártással, fekete parmezán chips-szel volt, a háziasszonyi étel pedig az algába tekert tengeri süllő/sügér édes tócsnival és korianderes-curry-s zellerpürével.

Ramocsai Barbara profi versenyétele a tőkehaltekercs gombával, pirított Szent Jakab kagyló, mandulás póréhagymahab, savanyított uborka és mandula morzsa volt, míg a háziasszonyi ételként a rántott tőkehal, polenta, pirított kelkáposzta, sült paprika gyömbérrel és algával került a zsűri elé.Mindhárman automatikus résztvevői lesznek a párizsi eredményhirdetésnek és díjátadónak. Az a tény, hogy az elmúlt két év sikerei után az idén is az első három versenyző között végeztek hallgatóink azt igazolja, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedő gasztronómiai képzés folyik egyetemünkön – hangsúlyozta az eredmények kihirdetése után dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Orbán dominói

2018, március 17 - 14:29

Az éppen aktuális rettegészeti megfigyelések arra utalnak, hogy a Fidesz vezetőségében kitört a pánik. Kósa Lajos, illetve Gulyás Gergely megsejtett valamit. Nem Kósa pénzügyeinek intézésekor, mert azzal csak a tehetségtelenségét igazolta. Hanem azzal, amikor valami szervezettséget sejtetett a háttérben. Ha nem is valami sorosgyuribácsis összeesküvésről van szó. Inkább informatikaival.

A hasonlat szintjén. Mert szinte klasszikus mondás az informatikai biztonsággal foglalkozó órákon, előadásokon, hogy a rendszer legveszélyesebb ellensége nem a kívülről érkezett kiber-bűnöző. Neki ugyanis sok védelmi rendszeren kell áthatolnia, számos lebukási lehetőséggel. Ellentétben a sértett rendszergazdával, aki maga állítgatja a biztonsági rendszereket. Na, jó! Erős túlzásokkal. De a lényegileg mindig a motivációját elvesztett szakalkalmazott okozhatja a legnagyobb problémát. Úgyhogy, szerintem, a Fidesz vezetőségében most iszonyú kapkodás lehet. Egyrészt gőzerővel kereshetik a téglát. Másrészt nem kisebb emlékezetleltárazás folyhat arról, hogy a korábban megsértett, azóta kilépett, elüldözött emberek mit tudhatnak, mire emlékezhetnek, miről gyűjthettek bizonyítékokat. Nem Soros, hanem például Simicska.

Márcsak azért is, mert aligha tekinthető véletlennek, hogy a Kósa-dossziét éppen most fújta be a szél a médiába. Ahogy a következő dominó, Szita Károly is igencsak billegni kezdett. „Véletlenül” szintén a Fidesz-ellenes kampányt erősítve. Ráadásul elég jó időzítéssel. Akkor dobva be a függöny mögül, mire Kósa ügyeire lassan már csak legyintene valaki. Mert mi mást lehetne tenni egy olyan balfékkel kapcsolatban, aki a saját nyolcvan évesnél idősebb anyját teszi meg strómannak, és még egy kis pénzmosást sem tud rendesen megcsinálni. A volt debreceni Döbrögi a felmentést nem, de a sajnálatot megérdemli. Akkor is, ha abban a naív hitben ringatta magát, hogy a hatalom megvédi. Akár a sajátja, akár a pártjáé. A sajátját ugyanis már régen elvették. Kapott egy uli-buli miniszterséget, amivel kitörölheti. A pártja, illetve annak vezetője, és ezt tudhatta volna, simán odadob bárkit az oroszlánok elé. Bármilyen kínos is.

Már csak azért is, mert a választási adok-kapok során egyszerűen nem engedheti meg magának Orbán, hogy kiálljon az embereiért. Nem mintha eddig a bátorságáról lett volna híres a hívek előtt is golyóállóban makogó vezér. Az Elios-ügy, illetve a közvetlen környezetének viselt dolgai megbénítják. Nem nagyon mehet a napra a pártemberek ügyében, mert elég sok rokoni vaj van a füle mögött. Marad az a lehetősége, hogy csendben nézi a dominók eldőlését, és közben imádkozik, reménykedik, fekete kakast áldoz, vagy viaszbábút szurkál. Ízlése szerint. Azért, hogy a dominók elég sokáig billegjenek az eldőlés előtt, hogy kihúzza a választásokig. Ez tehetetlen kivárás azonban nem feltétlenül erősíti a párton belüli bizalmat.

Így Orbán Viktor valójában igencsak csőbe húzott helyzetben érezheti magát. Egyrészt folyamatosan erodálja a pártját a lassan adagolt dosszié-sorozat. Másrészt nem állhat ki az emberiért, ami a párton belül rendítheti meg a pozícióját. Márpedig elég régóta sejthető, hogy Orbánt a párton belülről lehet a legeredményesebben leváltani. Ez 2013-ban már világosan látszott. Azzal együtt, hogy ez a belső váltás, nagy valószínűséggel, egy „emberarcúbb” pókot jelentene csupán a hálóban. Kicsit kisebb személyi kultusszal, de alig kisebb hatalmi ambíciókkal. Nem véletlenül merült, és merül fel rendre Lázár személye. Mint olyané, aki elég technokrata akarnok ahhoz, hogy Vonával is meg tudjon egyezni.

Ebben a helyzetben Orbán leszámolós üzenete valószínűleg legalább annyira szólt a párton belüli ellenzékének, mint a „külsősöknek”. De leginkább valószínűleg azoknak szólt, akiknek a kialakult, a személyes tehetetlenségéhez vezető helyzetért felelősek. Szerinte. Talán nem is ok nélkül. Mert ezt a forgatókönyvet csak olyan(ok) állíthatta(ák) össze, akik nemcsak a dossziéról tudhattak, de Orbán Viktor gumidominóiról is. Így a vezér személyiségével is számoltak. Azzal a szétesőfélben levő állapottal, amelyet nagyon régóta jellemez a felelősségpánik, illetve a nyomás alatti racionalizmus-hiány.

Kategóriák: Szervezetek

Aki megszervezte az izraeli hadsereget

2018, március 16 - 14:44

Történetünk nem egy zsidóról szól. Orde Charles Wingate vezérőrnagy háromszor kapta meg a brit hadsereg második legmagasabb katonai kitüntetését, a DSO-t (Distinguished Service Order with two bars). Ő volt az, aki Burmában (ma Mianmar) létrehozta a japán ellenség hadműveleti mélységében operáló és légi úton ellátott alakulatokat. Helyi kifejezéssel a chinditeket, mely burmai nyelven „oroszlánokat” jelent.

A későbbi tábornok 1903-ban született Indiában, egy katonatiszt fiaként. Családja az ún „Plymouth-i testvérek” tagja volt. Ez a keresztyén irányzat, mely protestáns alapelvei mellett, erőteljes eszkatológiai szemléletet képviselt, melynek középpontjában Izraelnek a Bibliában többször is megjósolt helyreállítása állt, mégpedig ugyanott, ahol 2 ezer éve megszűnt. Ez a családi örökség alapvetően meghatározta későbbi gondolkodását.

1921-ben a Woolwich-i katonai akadémiára vették fel, majd 1923-ban a Salisbury Dandárban nyerte el tisztjelölti kinevezését. Hadnaggyá 1925-ben léptették elő.

Sir Reginald Wingate nyugalmazott tábornok, Orde nagybátyja, nagylelkűen támogatta előmenetelét. Néhány éves szudáni szolgálat után 1933-ban Wingate visszatért Britanniába, ahol 1935-ben megnősült.

Wingate-et 1936-ban törzstisztnek léptették elő az akkor brit mandátum alatt álló Palesztina katonai közigazgatásába, mégpedig a hírszerzéssel megbízott vezetőként. Ettől kezdve hitbéli kötelességének tekintette, hogy elősegítse Izrael államának helyreállítását és rövid időn belül szoros emberi és politikai kapcsolatokat hozott létre zsidó politikai vezetőkkel. Ez volt az időszak, amikor a növekvő zsidó népesség miatt a helyi arabság támadássorozatot kezdett brit és zsidó emberek és szervezetek ellen.

Wingate elszánt cionistává lett. Rendszeresen lakott Ein Harod kibucban, mert a bibliai Gedeon bírához érezte magát hasonlónak, aki e területen harcolt és győzött.

Sir Archibald Wavell, a család barátja, közel-keleti brit főparancsnok, jó kapcsolatokat ápolt Wingate-el is, így utóbbinak korlátlan bejárása volt a tábornagyhoz. Wavell rábólintott az ötletre, hogy brit vezetés alatt álló zsidó gerillacsoportok megtorló hadműveleteket hajtsanak végre olyan arab települések és szervezetek ellen, melyek brit és zsidó személyek, meg létesítmények ellen hajtanak végre támadásokat.

Ettől kezdve Orde elkezdte szervezni a zsidó kommandó csoportokat, meggyőzve a Zsidó Ügynökséget és a Hágánát azok szükségszerűségéről.

1938-ban az új brit főparancsnok megerősítette a „különleges éjszakai bevetési csoportok” működési engedélyét, melyeket brit és zsidó önkéntesekből alakítottak. A Hágáná költségeit javarészt a Zsidó Ügynökség állta.

A Hágáná kiképzését, őrjáratait és rajtaütéseit többnyire Wingate vezette. Gyakran ejtettek csapdába arab szabotőröket, akik olajvezetékeket szándékoztak fölrobbantani, vagy határfalvakat lerohanni, mely akciókkal Wingate felettesei is egyetértettek. Orde Wingate első DSO-ját palesztinai szolgálata során érdemelte ki.

A második világháború elején Wingate Britanniában egy légvédelmi üteg parancsnokaként tevékenykedett. Ám ezután sem hagyott fel azzal, hogy Palesztinában létrejöhessen egy önálló zsidó hadsereg létrehozása, mely a britek mellett állva kordában tartja az arabokat. Családi barátja, Wavell tábornagy viszont Szudánba helyezte, hogy ott az olasz megszállók ellen szervezzen a palesztinaihoz hasonló akciókat. Wingate ezt a különleges csoportot „Gedeon-alakulatnak” nevezte el.

1942-ben különleges képességeit a brit hadvezetés Burmába való áthelyezése révén igyekezett hasznosítani. Itt létrehozta a „Chindit” (oroszlánok) nevű alakulatot, melynek feladata volt, hogy repülőgépekről leereszkedve a japán csapatok hadműveleti mélységében súlyos károkat okozzanak az utánpótlásuk tönkretételében. Ez jórészt sikerült is.

Orde Wingate személyisége a kor normái szerint excentrikus volt. Általában óraszíjjal a csuklójára rögzített ébresztőórát viselt, mely különböző időpontokban csöngetett. Mai normák szerint természetes, ha okostelefonunk mindenféle jelzést ad, ám 70 évvel ezelőtt ez fölöttébb bolond dolognak tűnt.

Mindazonáltal Wingate jelentős mértékben hozzájárult az izraeli hadsereg felépítéséhez és nem kisebb személyiség, mint Moshe Dajan, aki egyik tanítványa volt, ezt mondta róla: „Wingate katonai zseni és csodálatos ember volt”.

Orde Wingate-t a zsidóság „a barát”-ként említi. Ez az epitethon ornans csak azoknak jár ki Izraelben, akik nem zsidóként nagy tetteket mutattak be a zsidó nemzet érdekében. Nincs belőlük sok.

Egri-Eiben István

Kategóriák: Szervezetek

Bella Máté – Karafiáth Orsolya: A Macskadémon a Kálmán Imre Teátrumban

2018, március 16 - 05:50

Melyik nőt ne gyötörné, ha a mérleg többet mutat a kelleténél? Ki ne ismerne depressziós, életunt embert, szétzilált alkoholistát és nárcisztikus önimádót? És kinek ne gyűlne meg a baja szerelőkkel, orvosokkal, ki ne szenvedne egy lakógyűlésen?!

Karafiáth Orsolya és Bella Máté fergetegesen mulatságos darabjának főhősnője, Orsi új albérletbe költözik. A különös házban lakik még Máté bácsi, egy rozzant, öreg alkoholista, Bori néni, a szerelemre éhes, mindig felcicomázott idős hölgy, valamint András, az örökké depressziós újságíró. Ráadásul ide fészkelte be magát a Macskadémon is, aki a legváltozatosabb alakokat öltve igyekszik pokollá tenni a lakótársak életét…

Miért megy tönkre annyi élet a kertváros leggyönyörűbb házában? Valóban átok ül a szobákon, lépcsőházon, a kerten és az ott lakókon? Valóban egy macska szórja a rontást? Tényleg semmit nem tehetünk?

(forrás: színház)

Szereplők:

Macskadémon   Szemenyei János / Homonnay Zsolt

Orsi                      Peller Anna

Bori néni             Oszvald Marika

Máté bácsi          Faragó András

András                 Bálint Ádám

 

Koreográfus        Gulyás Anna

Rendező              Göttinger Pál

Dramaturg          Lőkös Ildikó

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Orbán leszámolással fenyeget

2018, március 15 - 21:53

Lezajlott a március idusára tervezett tüntetések java. Nyilvánvalóan sokan fogják megmagyarázni, hogy szerintük mit kellett volna hallkania másoknak. Úgyhogy majd jönnek a kiragadott mondatok, amelyekről mindenki megmagyarázza, hogy szerinte mit jelent. Ilyen kiragadásra ad okot, több helyen már meg is tették, Orbán Viktor nyílt fenyegetése a társadalmi többségnek. Amiért egyébként köszönettel tartozunk.

Nem a fenyegetésnek, hanem a kimondásának. Az őszinteség értékeléséhez tekintsünk kicsit vissza. Annak idején volt egy pártkongresszus a Szovjetunióban, ahol korántsem a társadalmi többség volt többségként képviselve. Ettől a kongresszustól számíthatjuk a „bolsevik” szó elterjedését. Mint olyanét, amely a valós kisebbség döntéshozási többségén, majd a pozíció diktatórikus megőrzésén alapul a hatalomgyakorlás. Ez akkor is igaz, ha Sztálin később „gondoskodott” róla, hogy a társadalomban is többségbe kerüljön. Elég Trockij távirányított kivégzésére, a Gulag-rendszerre, a politikai megtorlásokra, a koncepciós perek gyakorlatára gondolni. Amelyek gyakorlatát aztán hazánkban is honosították. Csak nálunk Recsk lett a szimbóluma az ellenzék elsűllyesztésének. Nem mintha nálunk nem lettek volna koncepciós perek.

Ennek fényében érdemes azt az orbáni böffenetet szemlélni, illetve olvasni, amiben azt ecsetelte, hogy „A választás után elégtételt veszünk, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt”. Gyakorlatilag világosan meghirdetve az egzisztenciális ellehetetlenítés és koncepciós perek programját. Megsemmisítendő mindenki, aki nem ért vele egyet. Igazi bolsevik megoldásként egy párttól, amelyik csak az átmókolt választási törvénynek, és a megosztott ellenzéknek köszönheti az országgyűlési programját. Egy pillanatra sem téve kétségessé, hogy Orbán abban a kádárizmusban nevelkedett, amelyben mindez, retorzió nélkül, megengedhető volt. Megerősítve azt, amiről korábban már írtam. Azt, hogy stadionok rendszere még könnyedén válhat belépőponttá egy diktatórikus rendszer leszámolórendszerébe.

Hatalomban levő miniszterelnöktől egy ilyen beharangozás egyértelműen az ellenzékre szavazók megfélemlítését szolgálja. Összekapcsolva, azzal, hogy kicsit mérsékelje a demaszkuszi út felé ácsingózó patkányok menekülési hajlandóságát. Mert neki továbbra csak egy zászló, és tábor létezik. A demokrácia meg csak leírt szóként a tiltólistán. Amitől jelenleg pánikrohamot kap, ha belegondol a jelentésébe. Már csak azért is, mert Orbán már büntetőjogilag sem engedheti meg magának a választási vereséget. Könnyen lehet, hogy egy végső bekattanásban inkább meleggé teszi a jelenlegi hideg polgárháborút, ha úgy adódik.

Kategóriák: Szervezetek

“A haza minden előtt” – na jó, de mit jelent ez?

2018, március 15 - 15:06

A Fidesz-kormányzat választási kampánya középponjába egy Kölcsey-idézetet helyezett: “A haza minden előtt.” Bár ezzel az idézettel elviekben mindenki azonosulni tud, de az értelmezéssel, amit a mai kormány ad neki, sokan nem. Ráadásul nem sok köze van a reformkorhoz és a 48-as forradalomhoz.

A jelenlegi hatalom számára ugyanis a haza embereknek etnikailag, nyelvileg, vallásilag, kulturálisan, sőt, hovatovább politikai világnézet szerint is homogén tömbjét jelképezi, amelyet meg kell védelmezni a sokszínűséggel, a multikulturalizmussal, a migrációval, a haladással stb. szemben. Egy virág, amit védőbúra alá teszünk és elzárunk a külvilágtól. A “minden előtt” ebben az értelmezésben nem csak azt jelenti, hogy a hazát meg kell védeni a (vélt) külső ellenségtől, de azt is, hogy az egyénnek fel kell oldódnia a népakaratban (volonté général, copyright Rousseau), amit természetesen a népnek az ő fideszes vezetői határoznak meg. Az egyénnek így nincs is joga erkölcsi ítéletet hozni az ő vezetőinek korruptsága felett, kizárólag ahhoz van joga, hogy alkalmazkodjon és kövesse a nyájat, és gyűlölje az Ellenséget, akit aktuálisan gyűlölni kell. A hazának ezzel a kifelé zárt és kirekesztő, befelé beolvasztó és elnyomó értelmezésével a mai magyarok jelentős része nem tud azonosulni. Ezen felül meggyőződésem, hogy ez az értelmezés ellentétes az 1848-as felfogással is, az alább következő okokból.

1. A haza kulturálisan, etnikailag stb. nem homogén tömb

Az a haza, amiről a márciusi ifjak szónokoltak március 15-én, nem csak a magyarok hazája volt, semmiképpen nem képezett etnikailag, kulturálisan és vallásilag homogén tömböt. Nézzük például a 48-as pesti forradalom tömegbázisát. Jókai szerint 20 ezren kísérték őket Budára a Helytartótanácshoz átadni a követeléseiket: vajon ebből a tömegből egyáltalán hányan vallották magyarnak magukat? Nem biztos, hogy a többség. Hiszen a korabeli statisztikák szerint Pesten a lakosságnak csak kisebbsége volt magyar, többségben voltak a németek. Nagyon valószínű, hogy voltak olyan polgárok is a lelkesen ünneplő tömegben, akik “Was sagt er?” kérdéssel fordultak a mellettük állóhoz, amikor Petőfi a Nemzeti Dalt szavalta. Nem véletlen, hogy a szónokok egy része németül is szólt a tömeghez, és a 12 pontot németül is ki kellett nyomtatni, hogy a magyarul nem beszélők is megérthessék. És mégis: magyart, németet, zsidót, szlovákot, szerbet egyaránt kimondhatatlan lelkesedéssel töltötte el, ahogy Petőfiék a hazáról beszéltek nekik. Ahogy a pesti eseményekről egy korabeli sajtóbeszámoló fogalmaz: “Az öröm és lelkesültség, a szebb jövő biztos reménye átalános; német magyar zsidó vagy rácz és tót feledett minden nyelyvbeli különbséget, mint egy haza fiai, mint testvérek egyesültek, s ugyan azért rendbontásról, czivakodásról vagy csak vitáról is még eddig szó sem volt.”

2. A haza és az emberiség szolgálata egy

A “haza minden előtt” az azt leíró Kölcsey számára sem jelentette azt, hogy ne kellene követnünk az emberként a más hazához tartozó emberekkel szemben érzett testvériség parancsát, hogy ne segítsük azt, akit a hazájában üldöznek. Elsősorban vagyunk emberek – a keresztény tanítás szerint Isten teremtményei, akik felebaráti szeretettel tartoznak egymás iránt – és csak utána magyarok. A Parainesis-ben Kölcsey kifejti, hogy “az emberiség egésze nem egyéb számtalan háznépekre oszlott nagy nemzetségnél, melynek mindegyik tagja rokonunk, s szeretetünkre és szolgálatainkra egyformán számot tart. Azonban jól megértsd! – az ember véges állat, hatása csak bizonyos meghatározott körben munkálhat.” Kölcsey tehát nem valamiféle nacionalista fundamentalizmus nevében helyezi a haza szolgálatát az emberiség szolgálata elébe – hanem pragmatikus megfontolásból: ha hatni és gyarapítani akarunk, akkor a saját kis körünkben (hazánkban) kell munkálkodnunk az emberiség jobbításán.

3. A haza és a haladás elválaszthatatlansága

A haza eszméje 1848-ban elválaszthatatlan volt a haladás eszméjétől, az ország nyugat-európai típusú fejlődési pályára állításától (“jelszavaink valának: haza és haladás”). A márciusi ifjak tudatosan vállalták a szolidaritást és azonosságot az európai népek tavasza által jelképezett felforgató, újító eszmékkel, és nem azzal szemben határozták meg magukat. Meglepődtek volna, ha hallják, hogy kései utódaik “Hungary protests Europe” (Magyarország tiltakozik Európa ellen) transzparenssel vonulnak majd fel a forradalom ünnepén. A magyar szabadság és a világszabadság eszméje a márciusi ifjak gondolkodásában szervesen összefonódott. Csupán a huszadik század elején következett be végzetes szakadás a haza és a haladás eszméje között (lásd ezt a korábbi Pendulum írást). Bár a technikai civilizáció korlátlan növekedésének pozitivista mítosza mára már elavult, akárcsak az emberiség jobbítását célzó libeárlis progresszivista, vagy éppen kommunista eszmék, a haladás abban az értelmében ma is időszerű, ahogyan Petőfi értette: “Ha majd a bőség kosarából/Mindenki egyaránt vehet,/Ha majd a jognak asztalánál/Mind egyaránt foglal helyet,/Ha majd a szellem napvilága/Ragyog minden ház ablakán.” Hogy minél több polgár részesüljön a szabadság, a jólét és a műveltség áldásaiból, beleértve azokat a polgártársainkat is, akik jelenleg hajléktalanok vagy éppen nyomortelepen élnek. Hogy a társadalmat ne szabadalja szét az egyenlőtlenség hatalmasokra és nincstelenekre.

4. A haza alapját a szabadságjogok képezik

A haza márciusi eszméje tehát nem kirekesztő, hanem befogadó volt, származásra, nyelvre és szociális helyzetre való tekintet nélkül. Mégis, mi képezte hát a hazához való tartozás alapját? Nem más, mint a (liberális) szabadságjogok közös élvezete. Kölcsey is hangsúlyozta, hogy haza alatt olyan politikai közösséget ért, “hol az egyes polgárnak a közdolgok folyásába tekinteni joga s kötelessége van.” Petőfi ezt úgy fogalmazta meg, hogy “haza csak ott van, hol jog is van.” Bármennyire is nem tetszik tehát a jelenlegi hatalomnak, de a haza 48-as koncepciója elválaszthatatlan volt a liberális szabadságjogoktól. Hiszen a forradalom programja nem más, mint a polgári szabadságjogok és a kormány elszámoltathatóságának, a hatalom demokratikus kontrolljának kívánalma. A habermas-i értelemben vett nyilvánosság (az intézményesült társadalmi tér, amelyben a polgárok élnek a jogaikkal) szabadsága volt március 15. fő követelése. A sajtószabadság nem kizárólag a cenzúra hiányát jelenti – közvetlen cenzúra nélkül sem feltétlenül szabad a nyilvánosság. Hiába van jogod hozzá, hogy szidd az utcán a kormányt, ha az újságok, a tévék és a rádiók túlnyomó többsége kormányellenőrzés alatt van és hazugságokat terjeszt. Ha nem érvényesül a hatalmi ágak elválasztása és az igazságszolgáltatás nem képes elszámoltatni a közvagyont ellopó közszolgákat. Nem attól áll valaki a haza szolgálatába, ha zászlót lobogtat és hajrámagyarokat kiabálva felvonul, hanem attól, ha aktív polgárként kiáll azért, hogy a hatalom elszámoltatható legyen, és a haza minden polgára érvényesíthesse a szabadságjogait.

Sárosi Péter

*

A szerző blogja – Foucault ingájaitt olvasható.

Kategóriák: Szervezetek

Zombi-szentek menete

2018, március 15 - 12:56

A március idusára szervezetten tervezett Békemenet kapcsán számos, a külföldiek részvételét is kiemelő írás jelent már meg. Ezen polemizálni tehát korántsem tekinthető hézagpótlásnak. A busszal érkező eseményturisták korántsem titokban érkeznek. Migránsoknak sem tekinthetők. Szimplán turisták. Ha nincs is tudálékos körtefából készült varázsládikájuk.

Van azonban sokaságuk. Amellett van egy hatalmas előnyük is. Valószínűleg nem mind beszélik anyanyelvi szinten a magyart. Talán konyhanyelven sem. Így korántsem kell zavartatniuk magukat a magyarországi viszonyok ismeretétől. Pontosan úgy megetethetők az eléjük szórt, szűrt információval, ahogy az egyszeri kormánypártinak is elég, ha a hatalomnak lengőbordáig benyalók szerkesztette híreket ismerik. Holott elolvashatnának, megismerhetnének más nézőpontokat is. De az emberi élet véges. Nem lehet minden információt megszerezni. Marad a kisebb ellenállás. A kisebb ellenállás meg korántsem az önismereten, a helyzetértékelésen és a felelősségvállaláson keresztül vezető úton van. Ezt pontosan tudják azok akik olyan rendezvényeket rántanak össze, mint most a Békemenet.

Amely menetelés első alkalmával is az volt az eszmei kínálata, hogy „nem Te nem gondolkoztál a hitelfelvételkor, hanem a bankok a hibásak”. Mindenben. Nem csak abban, amiben tényleg sárosak, hanem mindenben. Pontosan ugyanazt a logikát követve, hogy nem az a baj, ha az adott ember járt az iskola mellé, ha a kocsmába gyűjti a tapasztalatot, ha nem tanult idegen nyelveket, ha nem ismer más kultúrákat. Nem kérem, nem hibás. A cigányok, a zsidók, a migránsok, illetve „természetesen” Soros tehet róla. A törvényekkel támogatott korrupcióról pedig az ellenzék. Még véletlenül sem a kormány. Mert a kormányban olyan emberek ülnek, akik felmentést adnak minden rossz döntés, minden egyéni kudarc érzése alól. Csak el kell menni egy kicsit menetelni, és eközben a feszültséget is le lehet vezetni. Azt a belső feszültséget, amit a saját rossz döntésekkel, elégedetlenségekkel, kudarcokkal, a megméretéskor tapasztalt könnyűségekkel való szembenézés okozhatna.

A felelősség áthárításának a mechanizmusa egyébként remekül megfigyelhető az iskolákban. Amikor elkezdődik a tanár hibáztatása a diák egyéni megfelelésképtelensége miatt. Amikor az a tanár a hibás, aki gondolkodásképességet, a házi feladat elvégzését várja el, és nem az a gyerek, aki nem végzi el a feladatot, aki csak a címszavak felmondását tekinti tudásnak. Ahogy az a szülő sem válik vétkessé, aki nem a tudás felé haladást várja el a csemetétől, hanem a követelmények lazítását a hatalomtól. Amikor a hatalom enged ennek, csökkenti a tankötelezettséget, szétveri, alacsony színvonalú egyen-szellemi esztergapaddá szervezi az oktatást, akkor nem tesz mást, mint erősíti a fenti folyamatot. Azt, amelynek a végén felesleges rácsodálkozni, hogy a feladatokkal megbirkózni képtelen, nem egy esetben funkcionális analfabéták jelennek meg tömegesen a munkaerő-piacon. Akik aztán szembesülnek a saját színvonaltalanságukkal, és megtartják a maguk kis békemeneteit. Agresszívek és konfliktusgenerálók.

Amellett biztos utánpótláscsapatai a nagy békemeneteknek is. Elvégre ott vannak az általuk sosem látott migránsok, akik elveszik azt a munkájukat, amit tudásuk sem lenne elvégezni. Ellenben menetelni még tudnak. Hangosak is tudnak lenni. Ellenségesnek lenni sem nehéz. Mindenkivel szemben, akik el akarják venni a nekik szellemi placebót adó hatalmat. Aki azt hiszi, hogy a békemenetek valami újdonságot jelentenek, az nyugodtan ábránduljon ki. A tömegek frusztrálása, majd a generált frusztrációk tömeges levezetésének, illetve a saját felelősséget áthárító összegyűlés felajánlása nagyon is ismert recept. Aki nem hiszi, az mélyedjen el Helene Bertha Amalie Riefenstahl, 1933-1934 évi, munkásságában. Amely munkásság nem csak azt demonstrálja, hogy az említett recept nem új, hanem azt is, hogy általánosan alkalmazható. Nem kötődik országokhoz, ha közös ellenséget, vagy közös vezér-eszmét, illetve akár mindkettőt lehet találni.

Hitlernek is voltak számos országban követői. Magyarok is. A közelmúltban magyarok is részt vettek a lengyelországi rasszisták felvonulásán. Most külföldiek jönnek, esetleg nagyobb számban is, eseményturistának. Felzaklatott, frusztrált, helyismerettel, magyar nyelvtudással nem feltétlenül rendelkező emberek. A maguk igényeivel, decibeljeivel, kultúrájával. A hipotetikus migránsok helyett a valóságban. Mindenki fogadja őket szeretettel. Mert tudjuk, hogy a békemenetre csupa akadémikusi tudással felfegyverzett, szerzetesi fogadalmat tett, absztinens és galamblelkű ember fog idebuszozni. Illetve buszozott ide.

Kategóriák: Szervezetek

Búcsú a Példaképemtől — Stephen Hawking hagyatéka

2018, március 14 - 20:29

Tegnap késő este a fiam bejött a szobámba és félve közölte a legfrissebb hírt: Stephen Hawking meghalt.
Tartott tőlem, hogyan fogadom majd, mert tudta, hogy az elmúlt negyven évben a tudós volt a sztár az életemben. Megkérdeztem tőle, hogy ma történt? Hirtelen válaszolt, azt mondta, ma 13-a van, ő 14-én halt meg, nekünk holnap, az Egyesült Királyságban már a következő nap.

Nem tehetek róla, elmosolyodtam. Ez is mennyire a tudósra vall!

Az idő rövid története írója, aki partit rendezett a jövő időutazói számára, negyven évvel túlélte önmagát. Születése napját is ómennek lehetett felfogni. Pontosan 300 évvel Galileo Galilei halálának évforfordulójan született. Az egyetemen nemcsak tanult, sőt sokszor inkább nem tanult az elején, hiszen ő is a népszerűek között akart lenni, így az egyetemi évek alatt az evezős csapatban kormányos volt. Persze volt, amikor félre vezette őket!

Amikor megnősült, már tudták, hogy baj van, de nem fogták fel ennek a betegségnek a teljes komolyságát és hatását. A család, az egyetem és barátok próbáltak megküzdeni a hanyatlás folyamatával.

De a tudós, ha valaha megrettent is, nem veszítette el a céltudatát. Sőt! Rájött, hogy az ő munkájához egy valamire van szükség: az agyára. Ha tudatosan összpontosít és nem veszíti szem elől azt, ami a legfontosabb számára, a betegség sem fogja tudni letörni őt. És nem is tette. Az elmúlt negyven évet úgy élte le, hogy arra még nem volt példa a Lou Gehrig kór történetében! Olyan helyekre jutott el és olyan élményekben volt része, amiben nem sokunknak. Természete és humora sem romlott az évek során.

A természettudományokat ő szerettette meg velem. Persze nekünk nem igazán tanítottak fizikát, mivel tiszta lányosztályba jártam a gimnáziumban, a fizika tanárunk nem vesztegette ránk az idejét. Stephen Hawking azonban kitárta előttem a világot, vele együtt láttam meg a galaxisokat, a tőle megismert fekete lyukakkal a közepén. Ő fogadtatta el velem azokat a fel nem fogható fogalmakat, mint a végtelen, az idő lelassulása, sőt megállása és a nagy semmi fogalma. Teljes könnyedséggel közölte velünk, hogy ő tudja, mi volt az ősrobbanás előtt: Semmi. Ezeket próbálom megérteni már közel negyven éve, olvasva könyveit és hallgatva előadásait.

Erről jut eszembe! Amikor a kórház parkolójában fizettem, Stephen Hawking mondta meg, hogy mit csináljak és mennyit fizessek! Én pedig boldogan fizettem, sőt, ha valaki ott lett volna, még többet is felajánlottam volna!

A kemoterápiás korszakomat ő könnyítette meg nekem. Rájöttem, hogy mostmár lesz időm mélyebben foglalkozni a tudományokkal!

Az elméleti fizika és az asztrofizika népszerűsítésére kiváló ember volt. A lányával közösen még a gyerekeknek is írtak könyvet a világegyetemről és biztos vagyok benne, hogy amelyik gyermeknek ebből olvastak fel, nem okoznak gondot a természettudományi tárgyak.

Mindig azt mondta, hogy nem akar addig meghalni, amíg a kvantum elmélet és az einsteini fizikát összeegyeztető mindenség elméletét nem sikerül kidolgozni. Ki tudja? Talán mégis megtette volna ezt és majd évek múltán tudjuk meg, amikor a tudós körökben elfogadják és aztán megtanítják nekünk is?

Remélem, így van.

Számomra Stephen Hawking ugyanúgy jelen lesz a mindennapjaimban. Amikor elkeseredem, rágondolok, hogy ő mi mindent túlélt. Mert ne gondoljuk, hogy híres tudós létére nem szenvedte meg kiszolgáltatottságát! De erről nem akart beszélni, nem akarta a figyelmet elvonni arról, ami igazán fontos.

Rá gondolok akkor is, amikor a sok mindennapi katyvaszban elveszem. Akkor előveszem a világegyetemről szóló könyveket és előadásokat, mert amikor a nagy dolgokkal foglalkozom, a kis gondok értelmüket vesztik és nincs már tovább depresszióra ok. A csillagok távolából a mi kis emberi életünk eltörpül. A foton sebességével szeljük át a világot és jutunk el időben közel az ősrobbanáshoz. Amikor az első csillagok kialakultak és újabb elemeket állítottak elő.

Drága Stephen Hawking! Te is csillagporból lettél és azzá is válsz! Addig is kis életünknek adsz több értelmet!

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak