Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 1 óra 32 perc

Újabb zaklatási ügy Kanadában — Felfüggesztették Christine Moore új demokrata képviselőt

2018, május 10 - 17:31

Glen Kirkland katonaként szolgált Afganisztában. Traumatizálva érkezett vissza Kanadába 2008-ban, amiután három bajtársa meghalt ő pedig életveszélyesen megsebesült egy tálib támadásban. Félig megvakult, agykárosulást szenvedett és részben elvesztette hallását. 2013-ban az Alsóház honvédelmi bizottsága hívta meghallgatásra, ahol először találkozott Christine Moore új demokrata képviselővel. Kirkland ekkor még depresszióban szenvedett és egy egész koktélnyi gyógyszert szedett. Moore oda adta Kirklandnek névjegy kártyáját és kérte, hogy látogassan el irodájába, mert szeretne vele beszélgetni.

“Tudnia kell, hogy miképpen tekint egy mezei katona egy parlamenti képviselőre”–mondta Kirkland e héten a CBC riporterének, amiután az felkereste a veteránt.

Kirkland el is látogatott a politikus irodájába, ahol a képviselőnő ginnel leitatta a különböző gyógyszereket szedő katonát. Kirkland jelezte, hogy nem ihat, de Moore ráerőltette a szeszt. A találkozó alatt egyértelművé vált, hogy Moore nem csak politikusként, szakmai szinten érdeklődőtt Kirkland iránt. A veterán elmondása szerint, Moore egészen ottawai szállodájáig követte, aztán felment vele a szállodai szobába.

“Nézze, nem mondom azt, hogy megerőszakolt”–mondta Kirkland a közszolgálati televíziónak. Aztán hozzátette: “Nem tartom magamat túlélőnek…De amit tett, az mindenképpen helytelen volt. De vajon hajlandó résztvevő voltam-e? Ez a definiciótól függ. Az viszont biztos, hogy nem voltak egyenlő erőviszonyok. Ő egy bizonyos hatalmat gyakorolt.”

Később Moore szexuális tartalmú SMS-eket küldözgetett Kirklandnek és volt olyan is, hogy Saskatchewanba repült és egy golf pályán lepte meg a veteránt. Kirkland határozottan visszautasította Moore közeledését. Erre Moore pár héttel később megjelent Kirkland otthonánál és ismét el kellett utasítania Moore próbálkozásait.

Christine Moore

Fontos kiemelni, hogy hetek óta terjedtek ilyen pletykák Moore állítólagos cselekedeteiről, így a CBC kereste fel a veteránt és nem fordítva.

Az ügy pikantériája, hogy néhány hónappal ezelőtt Christine Moore megvádolta egyik párttársát az Új Demokrata Pártban. Moore akkor azt állította, hogy számos nő panaszkodott neki Eric Weir állítólagosan helytelen viselkedéséről. Kiderült, hogy a panaszok igazán arról szóltak, hogy Weir túl közel állt kollágáihoz amikor beszélt velük. Tehát nem tisztelte a beszélgetőtárs személyes terét. Ez önmagában valószínű nem számít szexuális zaklatásnak.

Amit Moore tett az viszont mindenképpen igen. Számára nyilvánvaló volt, hogy Kirkland nincsen jól, hogy traumatizált. Ennek ellenére, alkoholt erőltetett rá, aztán saját magát és ezt akkor is folytatta, amikor Kirkland nemet mondott neki. Christine Moore szexuálisan bántalmazott és kihasznált egy beteg, sebezhető férfit.

A képviselőnőt ideiglenesen felfüggesztették az NDP frakcióból és a párt egy belső vizsgálatot indított el.

Kategóriák: Szervezetek

Mi lesz az iráni atomalku felmondása után?

2018, május 9 - 15:05

A héják győzedelmeskedni látszanak a Fehér Házban, miután John Bolton került a nemzetbiztonsági tanácsadói és Mike Pompeo a külügyminiszteri székbe – írja a The Atlantic oldalán megjelent cikkében Philip Gordon.

Mindketten élesen bírálják, sőt mindenáron az iráni atomalku felmondása mellett foglalnak állást. A hozzájuk is köthető belső nyomás hatására és saját ígéretéhez hűnek maradva Donald Trump amerikai elnök könnyen egy kiszámíthatatlan pályára sodorhatja az Egyesült Államok Közel-Kelet-politikáját rövid időn belül. A megállapodás felmondása egy átgondolt terv nélkül elég gyorsan és mocskos, erőszakos és felesleges konfliktusba torkollhat Iránnal.

Sokan – köztük az említett magas rangú tisztviselők – évek óta bírálják a megállapodást, de nemsokára megláthatjuk mi az ő alternatívájuk.

„Mi fog történni az atomalku felmondása után?” – teszi fel a kérdést Gordon. Valószínűtlen, hogy Irán egyből sietve nukleáris fegyvert építene, kiprovokálva ezzel a széleskörű szankciókat és egy katonai beavatkozást az USA, illetve Izrael részéről. Irán inkább újra fokozatosan üzembe helyezné több ezer leszerelt centrifugáját, éves szinten növelné az alacsony dúsítottságú uránkészletét, folytatná nukleáris létesítményei bővítését és a plutónium előállítását, mint ahogy azt 2003 és 2014 között is tette. Mindezt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség folyamatos ellenőrzése nélkül, önállóan. Hogy lehetne ez egy jobb megoldás a mostaninál?

A szerző szerint vannak elképzelések Washingtonban a megállapodás további folytatásáról akkor is, ha az USA újra szankciókat vezet be. Ilyen lehet például az az elképzelés mely szerint Trump elnök ugyan aláírja a szankciók újraindítását, de a hatásukat csökkenti azzal, hogy az európai vállalatokat kihagyja a szankció hatálya alól. Gordon szerint ez lehetséges, de nem valószínű. Kevés európai vállalat fektetne be Iránban, ha amerikai szankciók veszélyeztetnék az üzletet. Ráadásul nehéz elképzelni, hogy Irán betartja a megállapodást, miközben csak a hátrányait szenvedi el. Mindemellett a szerző megemlíti azt az eshetőséget is, hogy egyes országok – mint India vagy Kína – figyelmen kívül hagyják a szankciókat és továbbiakban is vesznek olajt Irántól, ezzel egy potenciális kereskedelmi háborút kockáztatva.

Az egyetlen lehetséges megoldás a megállapodás összeomlása után az, hogy az USA katonai fenyegetéssel tántorítja el a perzsa államot a nukleáris program folytatásától. Ezt az elképzelést támogatja John Bolton és Pompeo is. Mindketten katonai intervencióval fenyegetnék meg Iránt, ha az nukleáris fegyvert akar előállítani.

A nehéz kérdések azonban csak ez után következnek: meg kell határozni egy olyan vörös vonalat, amit ha átlép Irán, akkor a katonai csapás indokolt. Vállalna-e az USA egy háborút az iráni rezsimváltás érdekében? Egy új rezsim vajon feladná-e a nukleáris kutatásokat, vagy csak még nagyobb regionális káoszt okozna? Továbbá a másik fontos kérdés: vajon Trump kockáztatná-e amerikai katonák életét a Közel-Keleten, miközben ki akar vonulni onnan?

Gordon reményeit fejezi ki, hogy ezekre a kérdésekre még azelőtt megszületnek a megfelelő válaszok, hogy az amerikai kormányzat Iránból egy második Irakot varázsolna.

Szemlézte: Berkes Rudolf

*

Berkes Rudolf a Danube Institute blogjának szerzője.

Kategóriák: Szervezetek

Mit és miért nem

2018, május 8 - 15:43

Nem szándékozom megpróbálkozni a befolyásolással, (nem a fenét, de hadd legyek szerény, kivételesen.) mégis hadd mondjam el, hogy miért nem veszek részt az eheti tüntetésekben.

Egyszerűen szólva, torkig vagyok az ellenzékkel, a tehetetlen, tehetségtelen, lusta, és egocentrikus ellenzékkel, amely cserbenhagyott bennünket, az országot. Ezért nem fogok csatlakozni hozzájuk, (ha ugyan ők maguk elmennek a Térre,) és nem fogom a jelenlétemmel támogatni őket. Nincs értelme támogatnom azt a tevékenységet, amelynek két évvel ezelőtt lett volna az ideje és amely immár teljesen elkésett és hiábavaló. És amelynek a végzetes elmulasztásáért eddig még senki nem kért bocsánatot!

Megelégeltem az illegitimációról szóló sirámokat is. Ha az a parlament annyira illegitim, (igen, az, de nem neked hapsikám!) akkor miért foglalják el a helyüket benne? És ha elfoglalják, akkor mi a francot csinálnak tüntetve ellene? Csak nem ugyanazt, amit Orbán csinál Brüsszellel? Dehogynem!

Megelégeltem azt is, hogy az úgynevezett ellenzék állandóan a királyi TV alkalmatlanságát és törvényszegéseit énekli. Ha ez így van, (igen így van, de ennél azért sokkal többről van szó!) akkor miért nem akadt eddig egyetlen párt vagy szervezet sem, aki beperelte volna a közszolgálati médiát a törvényszegések miatt. MI az istennyilának panaszkodik mindenki a közmédia borzalmas állapotáról, de nem tesz róla senki semmit?

Megelégeltem ”régi pártokat” akik feladták a társadalmi szervezeteiket, akik veszni hagyták a szabad sajtót és csak utólag kiabáltak tolvajt, amikor a Fidesz már kiénekelte a szájukból a sajtot. És megelégeltem a Mesterházi Attilaféle aknamunkásokat, akik nem érik be azzal, hogy egyszer elcseszték a dolgukat, hanem azóta is áskálódnak, hogy nehogy másnak véletlenül sikerüljön bármit is elérni. De megelégeltem az ”új” pártokat is, akik (az egyetlen Együtt kivételével, bizonyos mértékig,) teljesen úgy tesznek, mintha régi pártok lennének, csak éppen a szájuk nagyobb.

Megelégeltem továbbá, sok egyéb mellett, a számtalan ostoba és bunkó szavazót, azokat, akik lusták voltak elmenni szavazni, de még inkább azokat, akik ugyan elmentek, de rövidlátó módon, rövidtávú előnyőkért a saját érdekeik ellen szavaztak, holott tudhatták volna, (és valószínáleg tudták is,) hogy azt a kis alamizsnát amit a szavazatukért adtak nekik, eredetileg tőlük lopták el és annak az ellopott vagyonnak is csak töredéke volt az alamizsna. És mégis a Fideszre szavaztak. Ezek számára nincs bocsánat és a most következő megpróbáltatásokra teljes egészében rászolgáltak. Igaz, hogy ennek ellenére a szívem szakad meg értük.

De tüntetni, holnap akkor sem megyek.

Kerekes Sándor

Kategóriák: Szervezetek

Vanier – Francia katolikus örökség kelet-Ottawában (videó)

2018, május 7 - 14:28

Immár öt éve Ottawa belvárosától körülbelül négy kilométerrel keletre lakom. Első lakásomat Ottawa Vanier körzetében vettem. Ez egy olyan környék, ahol a utcanevek, a szobrok, a parkok és a templomok erősen utalnak a körzet francia és katolikus örökségére. A korábbi Vanier városa–amelyet 2001-ben csatoltak Ottawához–az Eastview nevet viselte 1969-ig. Ekkor döntött úgy Gérard Grandmaître polgármester, hogy ideje lenne a településnek egy olyan nevet adni, amely jobban tükrözi a demográfiai valóságot–nevezetesen azt, hogy a város akkor még francia többségű volt. A város és ma pedig a körzet Georges Vanier (1888-1967), Kanada első francia anyanyelvű főkormányzója után lett elnevezve.

Vanier azért is volt találó elnevezés, mert a korábbi kormányfő, úgy mint a település, katolikus vallásosságáról volt ismert. Vanier-ben — úgy mint a francia-Ontario-i közösségekben általában – kulcsfontosságú társadalmi szerepet játszott a katolikus egyház, az iskoláktól és ifjúsági szervezetektől kezdve a nőegyletekig, illetve az egészségügyig. Vanierben 1938-tól egészen a hetvenes évekig jelen voltak a Fehér Atyák, akik afrikai misszionárius munkára készítettek fel fiatal katolikusokat. Manapság egykori földjeiken üzemel a helyi önkormányzati könyvtár, Vanier történeti múzeuma és egy közösségi központ, továbbá itt található egy csodás juharfa erdő is. Nem messze innen találhatjuk az 1908-ban alapított és mai napig működő Notre-Dame-de-Lourdes zarándokhelyet, ami egész évben látogatható.

(Szűz Mária szobor a Fehér Atyák körábbi földjein… Felvétel: C. Adam)

A nyolcvanas években a francia anyanyelvű lakosság aránya még 63 százalékon állt. Mára viszont a 17 ezer fős lakosság kevesebb mint 40 százalékát teszik ki. Mégis, kelet-Ontario egyik erős francia gyökerekkel rendelkező településéről van szó, ami egyben évek óta az otthonom.

Ezért most olvasóinkat egy kis túrára viszem, az alábbi általam készített 5-perces videóval (A videó vasárnap, május 6-án készült.)

Kategóriák: Szervezetek

Állítsuk meg a Kúriát!

2018, május 7 - 13:34

A Kúria is beavatkozott a választásokba. Ezt mondta Orbán Viktor magyar hangja, Havasi Bertalan. A miniszterelnök legtöbbször már csak szóvivőjén keresztül érintkezik alattvalóival, vele üzeni meg, hogy mi a véleménye az ország ügyeiről, a migránsokról, és minden másról, ami legalább annyira fontos, mint a Soros György és a civil társadalom elleni küzdelem.

Most a Kúria a soros, ez az a testület, amely Orbán-Havasi szerint azzal avatkozott be a választásba, hogy elvett a Fidesztől egy mandátumot.

A Kúria ármánykodásának fontosságát jelzi, hogy maga a miniszterelnök is megszólalt a Kossuth Rádióban: „Egyértelmű, hogy van 133 mandátumunk, sajnálom, hogy nem 134. Azt az egyet a Kúria egy téves döntéssel elvette tőlünk.” Orbán szerint mindez azért történhetett, mert „a Kúria nem nőtt fel a feladatához.”

Nekünk, akik nem vagyunk miniszterelnökök, csak sejtéseink lehetnek arról, hogy mi a feladata a Kúriának. (Amihez, Orbán szerint legalábbis, nem nőtt fel.) Józan ésszel úgy gondolnánk, hogy a Kúriának, más bírói testületekhez hasonlóan, az a feladata, hogy őrködjön a törvényesség fölött, és a peres ügyekben igazságos ítéleteket hozzon.

Amúgy mindenki másnak hasonló lenne a feladata, teszem azt, a Polt Péter vezette legfőbb ügyészségnek is. Hogyha valahol törvénytelenséget észlel, azt, hogy megkárosítják az államot, lopnak a közvagyonból, akkor ne mérlegeljen, hogy ki fia-borja az illető, hanem tegye a dolgát. Vagyis, nyomozzon, gyanúsítson, emeljen vádat.

Persze Orbán Viktornak ugyanúgy lehet véleménye a Kúria működéséről, mint bármelyik magyar állampolgárnak. De, ugyanúgy, mint a többi állampolgár, a véleményét ő sem mondhatja el a Kossuth rádióban. Magyarul ezt úgy mondják, hogy az állam nem avatkozhat be a tőle független testületek működésébe, döntéseiket, tevékenységüket nem minősíthetik. Otthon, a vasárnapi ebéd mellett persze mondhatja Orbán Viktor a feleségének, hogy menjen az anyjába a Kúria, mire Anikó válaszolhatja azt, hogy már megint mennyire igazad van Viktor, ezek tényleg nem nőttek fel a feladatukhoz.

De Orbán Viktor nem egy átlagos vasárnapi ebédelő, és a Kossuth Rádió sem a Seggem és Vidéke tájrádió, ahol bármi elhangozhat, mert a tulajdonos felel az ott elhangzottakért, hanem a magyar adófizetők pénzéből – több mint 80 milliárd forintunkba kerül nekünk ez a kis játék – fenntartott közmédia része.

Egy demokratikus országban a miniszterelnök nem nyilváníthat véleményt olyan dolgokról, amelyekhez miniszterelnökként semmi köze.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Homokember a Mozsár Műhelyben

2018, május 7 - 06:34

A közmegegyezés szerinti valóság a világnak csak egy parányi része ahhoz képest, amit egy ember valóságosnak érezhet. Az egész univerzumról alkotott képünk csak érzékelés, észlelés. Tények nincsenek, csak értelmezések, avagy a valóság különböző módokon való dekódolása. Egyedül a lét, ami valódi, és a pillanat. A világ olyan, amilyennek látjuk. Nem az a dolgunk, hogy megítéljük ezt. Egyszerűen csak vegyük tudomásul, hogy így működik. Mert valaki így működteti… De vajon ki? És miért? Ezekre a kérdésekre keresik a választ az ifjú diák, Nathanael történetén keresztül az előadás alkotói. A fiatal csapat E.T.A. Hoffmann A homokember című művét alapul véve hozta létre sajátos audiovizuális összművészeti utazását egy közösen megalkotott képzeletbeli világba, ahol minden lehetséges, és semmi sem biztos.

Nathanael élete gyökeresen felfordul, amikor egy házaló barométerárus képében felismerni véli gyermekkorának megrontóját és apja gyilkosát, a rég eltűnt Coppelius ügyvédet. Az ügyvéd figurája Nathanael elméjében egyezik a gonosz Homokemberével, akivel kisgyerekként gyakran riogatták. Ezt a gyermekkori traumát próbálja feldolgozni egész életében. Úgy érzi, a hatalmába kerítette valami sötét hatalom, amely a végső pusztulás felé taszítja őt. Menyasszonya, Clara és barátja, Lothar minden erejükkel megpróbálják jobb belátásra bírni, ám Nathanael egyre mélyebbre süllyed látomásai örvényeiben, míg végül szinte teljesen elrugaszkodik a valóságtól. Nathanael azonban minden képzelgését valóságként éli meg, alternatív világokat teremtve ezzel magának. E párhuzamos dimenziókban találkozik a való életben őt körülvevő személyek alteregóival, így visszafogott szerelmének buja hasonmásával, Olimpiával is. A lány elcsábítja és a misztikus Coppelius kezére játssza, akinek a fiú eladja lelkét. De kicsoda Coppelius? Talán az ördög, vagy egy tanító vagy talán saját maga?

Létezik-e objektív valóság? Félelmeink, gondolataink, tehetségünk magunk teremtjük, vagy külső hatások okozzák őket?

Ezekre a kérdésekre keresik a választ az ifjú diák, Nathanael történetén keresztül az előadás alkotói.

Átdolgozta: Biljarszki Maxim és Orosz Ákos

Írta: Orosz Ákos (E.T.A. Hoffmann nyomán)

Játsszák:

Gyöngy Zsuzsa, Lendváczky Zoltán, Patkós Márton, Zsótér Sándor

 Fény, hang, vizuál: Biljarszki Maxim

Logó: Sandra Poliakov

Díszlet: Biljarszki Maxim és Orosz Ákos

Fordította: Barna Imre

Külön köszönet: Braczkó Csilla, Domokos Balázs, Gergely-Farnos Lilla, Dr. Karsai György, Rónai Domonkos

Rendezőasszisztens: Klopfer Alexandra

Rendező: Orosz Ákos

A Független Színművészetért Alapítvány és az Art Cavea színház közös produkciója.

Fotók: Gergely Bea

Kategóriák: Szervezetek

Omar Khájjammal a Paradicsomkertben

2018, május 6 - 14:06

Egy valóban különleges kötettel állt elő a Kossuth Kiadó az idei Könyvfesztiválon. A könyv – nem túlzás – három szempontból is bátran különlegesnek nevezhető. Élvezettel lapozgathatják úgy az irodalom, mint a képzőművészet kedvelői, no meg a nyelvészek is. A könyv háromnyelvű, magyarul, angolul, perzsául szól a szövege az olvasóhoz, ráadásul pedig gazdagon illusztrált.

Omar Khájjam, a XI. – XII. században élt perzsa költő, matematikus és csillagász errefelé, a „nyugati”-nak nevezett világban elsősorban sajátos verseiről ismert. A négysorosok, a „rubái”-k ma már a perzsa költészet remekeinek számítanak. A költőnek a neve is érdekes. Teljes neve Ghijaszu-d-din Abu-l-Fath Omár ibn Ibrahim al-Kháyyám és a hosszú sor utolsó tagja Sátorcsinálót jelent. Az apja, vagy az ősei talán sátorkészítésből éltek. Róla annyit bizonyosan tudunk, hogy kitűnő iskolákat kellett végeznie; a teológia, a Korán, a perzsa, az arab nyelv és irodalom, a filozófia, a természettudomány, leginkább pedig a matematika és költészet érdekelte. Hekim-i, doktori címet szerzett, imám volt és nagyurak barátja. Az udvarnál, mint költőt, és Korán-magyarázót is nagyra becsülték, olyasmi lehetett, mint később Kepler Prágában. Kitűnő asztronómus csillagjós is volt.

Verseit arabul és újperzsa nyelven írta. Hosszabb költeményei elvesztek, csak a legnépszerűbbek, a négysoros rubái-k maradtak meg, sok – egymásról másolt – rendezetlen kéziratban. A rubái négysoros verset, lírai epigrammafélét jelent és nagyon népszerű volt a perzsa költészetben. Omár Khájjam után még népszerűbb lett, főként témáinak köszönhetően. Az eredetileg alkalom szülte, önmagukban álló, a múlandóság mámorát megéneklő verseiben arra int, hogy éljük az időt, élvezzük ki a mát, a tavaszt, a fiatalságot, az egyszeri életet. Igyál és örülj, mert – ő így mondta – „a sors, melynek játékbábja vagy, hamarosan kiüt és visszatesz dobozodba a sakktábláról.” Érthető tehát, hogy sokan másolták, utánozták, az idők folyamán több ezerre nőtt a neki tulajdonított versek száma. Amikor a modern európai irodalomtudomány is felfedezte magának, többen is elkezdték kutatni, kiválogatni a biztosan neki tulajdoníthatókat.

A legjobbakat végül Edward FitzGerald fordította angolra a XIX. század közepén, ezt ismerhették meg a magyar olvasók, Szabó Lőrinc tolmácsolásában. A Kossuth Kiadó most megjelent kötetében együtt van jelen a perzsául írt, az angolra, végül magyarra fordított szöveg. A költeményeket Varga Sinai Gizella, Iránban élő festőművész megkapó hangulatú képei kísérik. Ezekről a versekről ő maga mondta el, hogy művészetében meghatározó szerepet játszottak. Többször visszatért a témához. Iránban számtalan helyen csodálhatott meg freskókat, nem egyszer más képeket is lehetett látni a megrongálódott falakon, egymás alatt. Ezért kezdte el festeni „Falak” című sorozatát és az idetartozó képek elkészítése során érezte meg legjobban Omar Khájjam költészetének szinte varázslatos voltát, amint az elmúlásról és az elveszett Paradicsomról is mesél.

A könyvben ebből a sorozatból is látunk részleteket és az olvasó valóban nem tudja mit is tegyen előbb: a képet nézze, engedje, hogy hathasson rá vagy inkább a verset olvassa, és annak hangulatát próbálja felfedezni a képen. Ha csak ezt a két verset nézzük – egymástól hétoldalnyi távolságra lelhetők fel – magunk is egyetértünk Omar Khájjammal, igazat adunk neki. „Bölcs tobzódás szökött szívembe; lásd / új asszony hoz házamba új varázst; / a vén, meddő Észt elhagytam, hogy a / Szöllő Lányával kössek újra nászt. Egy teljes életfilozófia bontható ki ebből a négy sorból, de nem marad le mögötte a másik sem. Tölts újra hát s légy igaz bölcs velem: / az Élet elröpül könyörtelen; a Múlt halott, Jövőnk hiú remény, / de a Mában arany gyönyör terem!

Ezt a könyvet nem lehet – nem is szabad – egyszerre, egyvégtében olvasni. Minden két – három vers után jól esik megállni, elgondolkodni, és belemerülni a mellettük elhelyezett festmények rajzolatába, színeikbe. Megfejteni, hogy a kőbe? földbe? rejtett férfi és női arcokat miért keretezik virágzó faágak és miért ül az egész szikla? domb? sírhalom? tetején egy fekete varjú.

Eltöprenghetünk – ha van kedvünk – egy kissé a művészet mibenlétén. Hogy miként képes egy Európában született és nevelkedett, a bécsi Akadémián tanult művész úgy belehelyezkedni egy majd’ ezer évvel ezelőtt élt másik ember gondolatvilágába, hogy abból számunkra élvezetes élmény kerekedjen ki? De az is lehet, hogy nem töprengünk semmin, csak felvesszük ezt a könyvet, belelapozunk, letesszük, és másnap, máshol nyitjuk ki egy percre. Szerzünk magunknak egy percnyi örömet, pont ahogy Omar Khájjam javasolta!

Révay András

(A kötet: Omar Khájjam Rubaíjat. Kossuth kiadó Zrt., Alföldi Nyomda Zrt.)

Kategóriák: Szervezetek

Egy szélvihar képekben…

2018, május 5 - 17:19

Péntek késő délután és este egy erőteljes szélvihar csapott le Ontario tartományban–először Torontóban, aztán Ottawa térségében. Délnyugat Ontarioban ketten halt meg, a fővárosban pedig 45 ezren maradtak áram nélkül. Ottawában a széllökések a száz kilométer per órás sebességet is meghaladták és szombat délelőtt még mindig 9 ezren voltak áram nélkül Ottawában, a québeci oldalon – az Outaouais régióban – pedig 23 ezren. Péntek este – pont a szélvihar kezdetekor – indultam haza egy vacsoráról. Mire hazaértem, tucatnyi tetőzsindelyt tépett le a szél a házról. Leginkább szombat reggel, amiután felkelt a nap egy amúgy gyönyörű tavaszias napon láthattuk városszerte a kárt: gyökerektől kitépett öreg fákat, ledöntött kerítéseket, összetört kocsikat és ledőlt villanyoszlopokat. Ime néhány kép a fővárosból…

Nepean, Ottawa egyik nyugati külvárosa. Fotó: Ian Jack Suski.

Barrhaven, Ottawa egyik nyugati külvárosa. Fotó: Brian Double.

Ottawa Kitchissippi körzete. Fotó: Brenda Chapman.

Ottawa Kitchissippi körzete, Parkdale-Burnside sarok. A kocsi illegálisan parkolt, de az éppen ott elsétáló önkormányzati ellenőr úgy döntött, hogy most az egyszer nem bírságolja az autó tulajdonosát. Leglábbis is ezt mondta a helyszínen lévő önkormányzati képviselőnek, Jeff Leipernek. A helyi politikus is egyetértett az ellenőr irgalmas döntésével. Fotó: Jeff Leiper.

Kategóriák: Szervezetek

A diktátor besúgásügyi székfoglalója

2018, május 5 - 13:41

Orbán Viktor legutóbbi beszédéből a Magyar Narancs azt gondolta kiemelni, hogy indul a saját kémközpont szervezése. Nekem meg egy régi drezdai pap intelme jutott erről az eszembe. Valamint Tuskó Hopkins. Valamint azok a tendenciák amelyek alapján a mostani bejelentés elmaradása lett volna a meglepőbb. Ha a megfogalmazáson lehet is vitatkozni.

Az előzmények kicsiben kezdődtek. Ahogy Orbán sok más területen is apránként próbálta meg felpuhítani a rendszert. Annyira kicsiben, hogy szinte fel sem tünt. Holott a sorok között már ott lapult az ördög. 2015-ben is, amikor a Fidelitas akciójával már egész közel jártak a jelmezes főpróbához. Alágyújtva a kondérnak. Úgy, hogy még akár szimpla ostobaságnak is „eladható” lett volna, ha szükséges. Nem igazán volt szükséges. Noha akkor az egész Fidesz-frakció bemozdult az ifjú ügynöklista-készítők bevédésére. Aztán, közel egy év elteltével, a taxizók elleni kirohanás sem keltett túl nagy felháborodást. Talán azért, mert az Uber hiánya nem igazán karcolt meg tömegeket. Egyébként a besúgórendszer kapcsán nem is az Uber felszámolása a lényeges, hanem a telekocsizás elleni fellépés.

A szolgáltatás jellege miatt. Amikor meghirdették az ez elleni fellépést, akkor már világos volt, hogy ezt csak olyan, jobbára önkéntes bejelentőkkel lehet eredményre vinni, akik a szomszédjuk besúgására is hajlandóak. Így 2016 őszére már világos volt: a jogcímtől függetlenül, de épül a Nemzeti Besúgás Rendszere (NBR). Amelynek alapjai idén tavaszra már egészen biztosan álltak. Elég Orbán márciusi fenyegetődzésére gondolni. Részben a Soros-ügynöközésre, részben a későbbi, nagypénteki, kinyilatkoztatásaira. Így tulajdonképpen már március idusán bejelentette: az NBR köszöni, jól van, elkészült.

Amikor tehát pénteken azt mondta Orbán, hogy saját, központosított államot hoz létre az államban, és az közvetlenül alá lesz rendelve. Kihasználva a társadalom, nem kis részben neki köszönhető, megosztottságát, gyakorlatilag egy diktátori székfoglalót hallhattunk. A történelem során nem egy esetben volt megfigyelhető, hogy a diktátorok kifejezett hajlamot éreztek egy csak nekik szolgáló, csak nekik hűséggel tartozó, és számára minden piszkos munkát is elvégző szervezet, illetve hálózat kialakítására. Az, hogy ezt időnként testőrségnek, időnként elhárításnak, időnként nemzetvédelmi hatóságnak hívták, az gyakorlatilag részletkérdés. Attól, hogy hazánkban nem fogják hivatalosan is Nemzeti Besúgók Rendszerének hívni, attól még az lesz. Legalább azokkal, akik minden korban igyekeztek a maguk morzsányi hatalmát a lehető leggazemberebb módon demonstrálni.

Feljelentve a szomszédot, rokont, ismerőst, munkatársat, barátot, bárkit. Személyes bosszúból, a házastárs megszerzéséért, a vagyonka töredékéért, vagy egyszerűen „csak”. Csak, mert megtehetik. Miközben tudhatjuk: ennek hazánkban is komoly hagyománya van. Annak a megfogalmazásnak is, hogy a „nép ellensége” ellen kell fellépni. Amely ellenségek mindig azok voltak, akire a nemzeti pókháló közepéből ráuszították a hálózatot. Ellenzékiek, zsidók, kulákok… Mikor, kik. A besúgók pedig munkába lendültek, és közben valószínűleg nagyon bíztak benne, hogy mindig azon az oldalon lehetnek, ahol Tuskó Hopkins. Bízva abban, hogy ők olvashatják, illetve állíthatják össze a névsort. Elkerülve azt, hogy rajta legyenek. Akkor is, ha tudjuk, hogy nagyon sokszor kerültek fel névsorokra a korábbi lelkes árulkodók. Abban pedig nem mindig lehetett bízni, hogy az ügynöklisták titkosak maradnak. Ha pedig, mint hazánkban, alapvetően töketlenkedés indul a későbbiekben, akkor biztosak lehetünk benne: csak a hatalom változott, de a rendszer a mélyben nem.

Az rendszer, amelyik nagyban támaszkodik a hálózatra. Amely ellen ugyan fel lehetne lépni, de azt a drezdai intelemből tudjuk: az emberek többségét csak az zavarja, ha őt akarják elvinni. Ha pedig a társadalmi szalámizást profi módon, kellően előkészítve végzik, akkor nem nagy az ellenkezés. Márpedig Orbán csapatára sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy kommunikációa matőrök lennének. Még akkor sem, ha a végeken némethszilárd-szintű figurák nyomják le a maguk hülyeségeit. Amíg ugyanis rajtuk pörög a média, addig a háttérben a valós hatalmi tényezők vidáman sütögetik a pecsenyéjüket. Az egymásnak ugrasztott emberek indulatainak lángjánál, a társadalom zsírjára sütve.

Kategóriák: Szervezetek

Fideszes troll-mozgósítás

2018, május 4 - 15:10

Parragh Lászlóról szólva emlegettem, hogy a Fidesz háza táján a vastag bőr az orcán: alapfelszerelés. Ha valakinek bármi csekély kétsége lett volna, akkor annak elég lehet Hidvéghi Balázs nyilatkozata. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint a Fideszt érte ugyanis a legnagyobb sérelem a választáson. Fekete Péter sehol nincs kérem szépen.

Az utóbbi ugyanis, mint illuzionista és cirkuszigató talán kompetensebb lett volna az ügyben. A Fidesz nevében jelentkező megmondóember különben azzal indokolta a hatalmas hátrányukat, hogy a nem szabványos borítékban küldött, mintegy négyezer levélszavazatot nem vették szabályosnak. Ennek következtében aztán tényleg hatalmas hátrány érhette a Fideszt. Nyilván sokkal nagyobb, mint azokat, akikével odakintről verik a csalánt. A választások manipulálására az alig ellenőrizhető valós feladóval bíró, nagyságrenddel több levélszavazat alighanem alkalmasabb. De ez nyilván nem zavarja Hidvéghi urat. Ahogy Hidvéghi urát és vezérét sem.

Az azonban nyilvánvaló, hogy az említett kijelentés nem is szól másnak, mint azoknak, akiket szintén nem zavar a manipulatív hatásokkal terhelt választási rendszer. Mindaddig, amíg hű orbanisták, és annak is könyvelik el őket. Mert az tudható, hogy a diktatórikus vezetés nem egy esetben a saját sorok megritkítására is felhasználja az ellenségképzés eszköztárát. Így esetleg a most lelkesen tapsolók egy része is találhatja egyszer magát a névsor rossz oldalán. Kivéve a feltétlen parancsteljesítőket, akik talán a saját anyjukat is feláldoznák, ha a vezér úgy kívánja. Hidvéghi szólama egyébként valószínűleg elsősorban nekik szól. Mert ők azok akik kritikátlanul bevesznek bármit. Ha a vezérét kell, akkor a vezérét.

A szólamokat természetesen. Nem azért, mert mást nem vennének be, hanem azért, mert abból Orbánnak is csak egy van. Azért, legalább a virtuális „szopok, nyalok” szekció tagjaiként, valószínűleg örömmel veszik a kommunikációs igazgató mondandóját. Számos fórumon lehetett ugyanis tapasztalni, hogy a választási kampány során szorgalmasan teljesítő trollok igencsak elcsendesedtek. Valószínűleg azért, mert nem kapták meg a szükséges muníciót azokra a felvetésekre, amelyek a rendszerszintű csalásokat firtatták. Így könnyen lehet, hogy Hidvéghi bejelentése alapvetően semmi más célt nem szolgált, mint a trollokat felszerelni egy kis demagógiával.

Amellett kicsit kifogni a szelet abból a vitrolából, amit Gyurcsány látszott felhúzni, de amelyek első széllovasa a Jobbik. A Kúria újraszámolásokról döntött, és kiderült: tényleg rosszak a számok. Amely kapcsán nem is arról van elsősorban szó, hogy magát a választás eredményét mennyire befolyásolja, hanem arról, hogy immár legfelsőbb jogi pecsét igazolja az adatok megbízhatatlanságát. Amelynek visszhangjaival megint csak a fideszes troll-seregnek kell majd először megküzdeni.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán Viktor elárulta nemzedékemet…

2018, május 3 - 18:24

Ezen a héten egy kimondottan érdekes email érkezett be a Kanadai Magyar Hírlap angol nyelvű testvérlapjához. A szerző a néhai Lánchíd Rádió munkatársa volt és egykor még a Fidesz tagja, Orbán Viktor támogatója. Angol nyelvű esszét írt lapunknak arról, hogy Orbán – akit igazán nagyra becsült a rendszerváltás idején – miképpen árulta el az ő generációját, de még édesanyja nemzedékét is. A szeresztőség tudja a szerző nevét, de kérésére ezt nem közöljük, mivel tart attól, hogy ellenzéki felszólalása veszélybe sodorhatja családtagjainak állásait, illetve egzisztenciájukat. Ezért azt kérte, hogy “blahalujza” néven jelenjen meg kimerítő és tökéletes angolsággal írt esszéje.

A szerző írja, hogy tíz évvel ezelőtt még Angliában élt, a már ott született gyermekével és brit férjével. 2008 körül visszatért Magyarországra, mert azt szerette volna, hogy gyereke magyar környezetben, magyarként nevelkedjen. Mégis, mint ahogy jegyzi: idén először nem tudta kitűzni a kokárdát március 15-én. “Azért nem tűztem ki idén, mert Orbán Viktor úgy alkalmazza a “nemzeti” kifejezést, hogy én ma már jobban szeretek távolságot tartani mindentől, ami “nemzeti.”

Blahalujza szerint Orbán Viktor, illetve az Orbán rendszer legnagyobb bűne nem az, hogy dúsgazdag fideszesek szerint meg kéne tudni élni egy magyarnak havi 47 ezer forintból. És még az sem a legnagyobb bűn, hogy a magyar gyerekeknek nincsen jövőjük Magyarországon. A rendszer legnagyobb bűne az, hogy elrabolta a magyarok erkölcsi ítélőképességét.

“Ma Magyarországon nem létezik a lelkiismeret szabadsága. Az élet pusztán a túlélésről szó”–jegyzi Blahalujza és elmondja, hogy akadt bőven olyan barátja, aki elment dolgozni újságíróként a kormányzati propaganda médiának. Nem azért mert hisz abban amit ír, vagy mert “megtért.” Hanem pusztán azért, mert túl kell élni.

“Orbán Viktor elárult két nemzedéket. Az enyémet mindenképpen, de még édesanyámét is, aki körülbelül annyi idős volt amikor Orbán üstökösként megjelent a porondon, mint ahány én vagyok most. Ő megtette azt, amit senki más még legvadabb álmaiban sem mert komolyan gondolni: Azt követelte a szovjet hadseregtől, hogy azonnal vonuljanak ki. Orbán volt a hősünk. Csodáltuk elképesztő intellektumát, borotvaéles, tiszta elméjét, csaknem példanélküli bátorságát. Még akkor is, amikor a Fidesz ellenzékben volt, órákat töltöttünk az esőben, vagy a pukkasztó hőségben, sok mérföldet vonultunk tüntetések alatt, hogy támogathassuk. (…) Orbán szavai olyanok voltak, mint a nyári zápor, a tiszta levegő a sok évtizednyi avas kommunista propaganda és hazugságok után. (…) De ma már rá sem ismerek Orbán Viktorra. Vajon ő ráismer önmagára? Ha megengedem magamnak, hogy emlékezzek a harmadik fideszes pártkongresszusra, amikor barátaimmal együtt láttuk feljönni a lépcsőn farmernadrágban, láttuk ahogyan Orbán karizmatikus volt, ugyanakkor szerény. Lazán köszönt nekünk. Ha vissza gondolok erre, szemeim könnyeznek Most már csak egy olyan embert látok, aki elárult bennünket. Szívem aggodalommal teli gyermekeinkért…”

Blahalujza teljes angol esszéjét a KMH testvérlapjában olvashatják.

Kategóriák: Szervezetek

Kerestir

2018, május 2 - 13:00

Időben és térben oly messzire nézek most, amilyenre alig van példa az én életemben. Test és szellem együtt a csúszdán vissza a helyre és az időbe, ahol és amikor még sosem látott semmit. Pedig igazán ártatlanul, észrevétlenül kezdődött azzal, amikor Janet megkérdezte hol van Kerestir és nekem fogalmam sem volt róla. Nem hangzik magyarnak, nem várható el tőlem… De hadd látom a Google-t!

Egy értesítés érkezett emailben, hogy aki a maga javára imát rendelne a Kerestir Rabbi sírjánál, az ma jelezze, mert arra már holnap sor kerül, mondta a szöveg: egy angol héber, jiddis keverék nyelven. Immár felcsigázott kíváncsisággal hamarosan kiderítettem, hogy Kerestir hol van és micsoda és bizony az Magyarországon van és számunkra, közönséges magyarok számára a neve Bodrogkeresztúr.

Akik amúgy nem sokat babrálnak a zsidó szokásokkal és hagyományokkal, az ortodoxia és a hasszidizmus közötti különbséggel sem nagyon törődnek, ami érthető. A Hasszidizmus lengyel-ukrán földön alakult ki a XVIII. században és a lényege, amennyire én meg tudom ítélni, az, hogy ezek a rettenetesen szegény, de mélyen hívő zsidók elviselhetetlennek érezték a hagyományos ortodoxia követelményeit és könnyíteni akartak a terhes vallási gyakorlaton. Méghozzá úgy, hogy lemondtak a templomról, a hierarchikus rendről és helyettük sok énekléssel és sok borral vígasztalták és bátorították magukat. Nem éppen haszon nélkül, ugyanis, a hasszidok elképzelhetetlen szegénységben éltek, de mégis boldogok, és gyakran elégedettek foltak. A hasszid gyülekezet nem a zsinagógába járt, hanem a rabbijának az udvarába. Ez az udvar pedig, akárcsak egy király udvara, befogadta és társadalmi tagsággal ruházta fel a betévedt és maradó híveket. Egy-egy hasszid rabbi, ha elég meggyőző volt és sikerült elég követőt megnyernie, akkor előbb egy udvart nyitott, és ha annak a tekintélye egyre terjedt és elég messze eljutott a híre, akkor már dinasztiává vált, hiszen a rabbi továbbörökítette a címét és tekintélyét akár a fiára, vagy a vejére.

Az 1852-ben, a szlovákiai Zborovban született Yeshaya Steiner előbb templomszolgája volt néhány hasszid rabbinak, de 1870-ben a mestere javaslatára Bodrogkeresztúrba vándorolt és ott haszid udvart nyitott. Pedig volt ott már egy zsidó közösség és zsinagóga is, de nem hasszidok, így ő önállósította magát. Ezen túl mint Sheyele nevezte magát, becézve, kicsinyítve, hogy az alázatosságát ebben is kifejezésre juttassa. Azonkívül a Steiner név is hamar lekopott róla, mert már a kezdetekkor csodarabbi hírébe keveredett, úgyhogy ettől kezdve, mint a királyoknál is szokás, mint Sheyele of Kerestir nevezték és emlegették. És hogy miért Kerestir azt innen már könnyű megérteni, hiszen a vallásos zsidók nem tudták rávenni magukat hogy a ”Kereszt Ura” nevén nevezzék a helyet, így azt csak annyira torzították el fonetikusan, amennyire feltétlenül szükséges volt: így lett Keresztúrból, Kerestir.

Rabbi Sheyele of Kerestir hamarosan elérte a csodarabbi státuszt és a követői, a diákjai és a körülötte megtelepedett családok száma hamarosan növekedni kezdett. Ötven évnyi boldogságban, de szegénységben leélt élet után szerencséjére 1925-ben húnyt el, ílymódon elkerülvén a Holokausztot és hagyva maga után egy tekintélyes udvart, dinasztiát, egy fiat és vagy öt vejet, akik mind rabbik lettek és akiknek egyik-másik fia is rabbi lett. Annyi bizonyos, hogy Brooklineban él egy nagyszámú Kerestir szekta és, hogy Miami Beachben is van egy temploma ennek a szektának. Úgy látszik tehát, hogy jónéhány hívének sikerült valamimódon megmenekülni a Holokauszttól, amelynek egyébként hétszázan estek áldozatul Bodrogkeresztúron, és ezért kerülhetett sor arra, hogy a leszármazottak úgy tíz évvel ezelőtt megünnepeljék a csoda rabbi halálának az évfordulóját, amint az a zsidó szokás szerint kötelező.

Persze, Bodrogkeresztúr egy bájos régi mezőváros, a Tokaj Borvidék kellős közepén, a gyönyörű Bodrog partján, ahol a csodarabbi egykori háza és udvara ma is áll, és így nem csoda, ha a leszármazottak úgy határoztak, hogy eljönnek a régi házhoz és ott fognak imával megemlékezni róla, meg a hegyoldalban, a szőlőskertek között fekvő zsidó temetőben. El is jöttek vagy kétszázan. Elképzelhetni a bodrogkeresztúriak megrőkönyödését, amikor annak idején az első feketekaftános hasszid zsidók megjelentek a városkában. Akkor ez nagyon szokatlan lehetett. Azonban az idei tavasszal, az évente immár hagyományosan megismétlődő összejövetelre százhúsz országból több, mint tízezer Kerestir szektatag jött el, méghozzá úgy, hogy ha már úgyis itt voltak kedden, akkor már csak megvárják a szombatot, hogy akkor is imádkozhassanak a rabbi sírjánál.

Az elmúlt tíz évben Bodrogkeresztúr és a környező falvak valóságos üzleti fellendülést nyertek ezektől az évente megismédlődő eseményektől. A város és környéke ma már képes szállást és kóser ellátást nyújtani tízezer látogatónak akár öt-hat napra! Ennek a hatása még Debrecenig is érezhető, sokan közűlük ott szállnak meg, ahonnan ki bérelt autóval, ki meg taxivak hozattja magát Bodrogkeresztúrra. A taxis, akivel beszéltem elmondta, hogy az ő vállalatát teljes egészében kibérelték ezekre a napokra Debrecenből Bodrogkeresztúrra.

Amikor megértettük, hogy mi az a Kerestir és, hogy mit jelentett az a felhívás az emailben, akkor elhatároztuk, hogy elmegyünk mi is Bodrogkeresztúrra másnap, hogy lássuk ezt az eseményt. Hogy mire vállakoztunk, arról persze fogalmunk sem volt. A vonatokon át kell szállni, de a síneket cserélik, úgyhogy busszal kellet megtenni az utolsó tiz-tizenöt kilométert. Persze, a busz elkerülte Bodrogkeresztúrt, a másik faluból kellet átgyalogolnunk. De megérte!

Érkezésünk után itt kezdtük. A két ház közűl a jobboldali a rabbi családjának a háza volt a bal oldali pedig a rabbi iskolája. Mindössze két nagyobbacska szoba. A szürke ház bal oldalán is van egy kis ház, amelyben a rituális fürdő van.

A férfi, aki a rács mogött ül az, aki a logisztikai dolgokat intézi, szállításról, szállásról és élelemről is gondoskodik, ha kell, magyarul, angolul, héberül és jiddisül teszi amit éppen tenni szükséges. A zöldinges, baseball sapkás férfi pedig egy izraeli biztonsági szolgálat embere, aki annak ellenére van itt, sokadmagával, hogy az utca tele van egyenruhás rendőrökkel. Az udvar pedig szó szerint a csoda rabbi udvara. Ezúttal azonban amerikából hozott rengeteg csomagolt kóser étel és ital van bent asztalokon felpúpozva, a háttérben pedig az étkező sátor van, padokkal és asztalokkal.

Az udvar bejárata felett ez a felirat leng. És valóban, Janet bemutatott engem később egy ötvenes korú asszonynak, aki a Rabbi ötödik generációs leszármazottja, Brooklinból. Ezután bevezette őt a házba, a konyhába, ahol egy ötszázliteres körüli méretű leveses fazekat és hasonló méretű egyéb edényeket mutatott. Ebből a konyhából többezer adag kóser ételt lehet felszolgálni és ezt érdemes ennek a közönségnek évi egyetlen alkalom kedvéért fenntartani. Azután még egy könyvet, egy jó vastag könyvet, is ajándékozott Janetnek, amely teljes egészében a csoda rabbi csodáinak a leírását tartalmazza. Még nem olvastam.

A férfiak és nők szigorú elkülönítése jegyében ez a sátor a nők számára nyújt árnyékot és gyülekezőhelyet, míg az összes tőbbi helyet a férfiak foglalják el.

No persze! Akármilyen konzervativak legyenek is, azért egy kis fényképezkedésnek, selfieknek mégsem tudnak ellenállni. De miért is?

És a mennyei szép tokaji borvidék, az a környék, ahol a hegyoldalban a temető fekszik.

Nincsenek megfelelő szavak, amelyek leírni tudnák a békés gyönyörűségét ennek a világnak: a szőlők az előtérben és ott hátul a Bodrog tekereg.

Akár az iróniában fürdő világ szimboluma is lehetne a történelmi borvidék kellős közepén mobil telefonon beszélő hasszid zsidó!

Ez az épület a csoda rabbi sírja felett áll, belsejében hozzávetőlegesen talán száz imádkozó zsidó áll bent, kérve a mennyei közbenjárást a rabbitól.

Itt, a sír épülete elött a mécsesek állványa, ahova a rabbi emlékére gyújtott gyertyákat lehet tenni.

A gyönyörű tájra tekint a zsidó temető, ahol hetven éve nem temettek senkit.

Ez a hatalmas, megtermett ember pedig, Mr. Jakob Gluck, egész nap rántottával lát el mindenkit aki elé áll és kéri, miközben egyre beszélget velük magyarul, jiddisül és angolul.

Ezek pedig a közeli pincék. Nekik semmi közük a csodarabbihoz, de azért jólesett egy fröccsöt inni itt, tokaji borból, ott, annál az asztalnál.

Nem könnyű megmagyaráznom az érzéseket, amelyekkel elhagytam Bodrogkeresztúrt. De valami olyasmi járt az eszemben, hogy hálás vagyok, amiért ezek az emberek, bármennyire is idegenek számomra, mégis ellenálltak minden pusztító erőnek és ma, ”alig” hetven évvel a Holokauszt után, diadalmasan ünnepelnek évente a világ százhúsz országában. Túlélték a legborzalmasabbat és magabiztosan visszavették ami az övék: az emlékezést és a hagyományt.

Kerekes Sándor

Kategóriák: Szervezetek

Parragh László megnyilvánult irritálástanból

2018, május 2 - 12:18

Most, hogy Orbán Viktor legújabb kormány-statisztériája véglegesedni látszik, akár megnyugvással pipálhatjuk ki a holdudvar morális változatlanságát. Esetleg fokozódó önleleplező hajlamát. Elvégre ura hatalmának biztossága a csicskást is bátrabbá teheti. Ehhez hasonlók juthatnak az ember eszébe ekkor is, amikor a Parragh-interjúból olvas szemelvényeket.

Szemelvényeket, mert a teljes szöveg nyomtatásban lesz olvasható csak a jelek szerint. De a részletekből is látszik a cseppben megcsillanó lenézés tengere. Kezdve attól, hogy szerinte a világ talán legtermészetesebb dolga, hogy a felesége az MNB Monetáris Tanácsának tagja. Még akkor is, ha néhányan talán morális összeférhetetlenséget vélhetnének felfedezni. Mondjuk azért, mert a közel hárommilliós fizetéssel állást birtokló nején keresztül esetleg hatni lehet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökére, illetve azon keresztül a kamarára. Amely kamara tagjainak esetleg nem mindig esnek egybe az érdekei a hatalommal. Normális esetben. Normális országban. Normális demokráciában. Bárki választhatja a neki legszimpatikusabbat. Akár Parraghot is, aki egy ideje a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak is tagja. Úgyhogy senki ne féltse attól, hogy a feleségén keresztül tartják esetleg sakkban a vállalkozók kamaráját.

Már csak azért sem, mert a kamarai kamraelnök egyébként sem sokra becsüli az asszony keresményét. Elvégre ő a családfenntartó, és az MNB-től kapott három millió csak aprópénz. Parraghról legalább nem tudjuk, hogy mennyit keres. Azért persze érdekes lenne tudni, hogy miért gondolja irritálónak annak az elárulását, hogy a családi kasszába mennyit tesz be. Mert erről nyilvánvalóan két felé elroboghatnak a gondolatok. Az egyik az „irritálóan kevés” kategóriája. Mármint az, ha a felesége keresményénél nagyságrenddel tesz be a közösbe kevesebbet. Mert akkor, figyelembe véve, hogy mindenki a saját szintjén nyomorog, alig jobb firma, mint bármelyik olyan suttyó, aki a kocsmában „családfenntartó”, de valójában elvárja, hogy az asszony keressen pénzt. Amolyan futtatós mentalitással.

Parragh esetében valószínűleg nem erről van szó. Ugyanakkor aligha érthető, hogy amennyiben a keresményével kapcsolatban tiszta a lelkiismerete, akkor miért ne vállalhatná? Egy jól menő vállalkozó, aki piaci bérekkel százakat, esetleg ezreket, foglalkoztat, kiváló menedzser, és tiszta, bármikor ellenőrizhető üzletekkel keres sok pénzt, akár vállalhatná is a jövedelmét. Nyilván lennének irigyei. Ahogy valószínűleg most is vannak. A személyes biztonságát sem veszélyeztetné jobban, mint az idézett ködösítés. De mi is veszélyeztethetné a személyes biztonságát egy olyan országban, ahol két hét alatt rendet tettek annak idején? Nem igaz? Marad tehát az, hogy a ködösítés mögött más ok húzódhat meg. Lehet, hogy Parraghnak a lelkiismerete nem egészen tiszta? Vagy csak egyszerűen nagyképüsködik? Netán csak szimplán lenézi a leendő olvasóit?

Ahogy tulajdonképpen lenéz másokat is. Leginkább azokat, akiknek azt javasolja, hogy: „Először igenis szakmát kell tanulni, hiszen ma már az összes szakma keresett”. Kiegészítve azzal a kitételével, hogy „ha valaki tehetséges, akkor később lépjen tovább”. Mert azért ő sem kapáló emberként, hanem az egyetemi padban ülve gondolta az életnek való nekifeszülést. Ugyanakkor még abban is lehetne valami, hogy nem árt egy szakma, és általában a munka világával való ismerkedés. Mármint azt megelőzően, hogy diplomát szerezzen valaki. Esetleg rögtön azt követően. Akkor, ha az iskolák, illetve az iskolatípusok között létezik átjárhatóság. De ugyebár emlékezhetünk még arra, amikor alig egy évvel ezelőtt még a képzési gettósítás kapcsán emlékezhettünk meg Parragh Lászlóról. Aki gyakorlatilag már 2016-ban feladta a megrendelést a kormánynak, a csak a vállalkozóknak hasznos szolgák kinevelésére.

Parragh tehát az egyik oldalon megszakérti az oktatást, és ennek keretében gyakorlatilag hozzájárul a szakképzés zsákutcává alakításához. A másik oldalon szemközt is köpi azokat, akiket a hatalommal odatereltet. Azzal, hogy „emelkedjetek ki, ha tudtok”. Amihez azért pofa, és azon bőr kell. De nem kell félteni. Orbán hatalmi holdudvarában mindez alapfelszerelés.

Kategóriák: Szervezetek

Országjárás

2018, május 1 - 15:08

Említettem már itt, hogy ugyan a világban nem sokfelé jutottam el, de Magyarország sokféle arcát ismerem. Fontos, hogy a városokba, falvakba, tanyákra nem bámészkodni mentem, hogy kipipáljam a jáki templomot vagy a nagycenki Széchenyi birtokot, hanem dolgom volt. A haknibrigáddal nevetést vittünk. Néha szégyelltem, hogy milyen színvonalút. De úgy 1990 óta minden szégyenérzetem elmúlt: a félig-meddig amatőrszintű társulat minden bugyuta poénját alulmúlta azóta a tévékanálisok „szórakoztató” kínálata.

Nekem minden város, falu, vagy tanya élményeket jelent – szerintem ebből táplálkozik a hazaszeretet.
Besancon azt mondja: Sopron. Nekem Sopron vasöntöde, meg egy olyan zárkózott város, mintha kiáradt volna az utcáira a Storno-házban látható írószekrény, a titokzatos fiókjaival.

Vagy Kiskunhalas: csipkefinom derű és kedves invitálás. Gyere velünk, nézd, milyen szép az Alföld, a halastavaival!

Szekszárd: nagyon finom borok, de távolságtartó helyiek: nem tudom, mikor indul busz Fadd-Domboriba, különben is minek akarsz odamenni? Aztán az országúton mégis megálló autók: hová tart? Elvihetjük?

Nagykanizsa: szürke iparváros, amire rátelepszik az olaj, és méltatlankodva nézi, hogy elfogyott az olaj, vele a tekintély. De nem adja föl örök harcát Zalaegerszeggel, a poros kisvárossal, ami mégis megszerezte valahogy a megyeszékhely büszke címét.

Zalaegerszeg: nem is adja. A legutóbbi évtizedekben poros kisvárosból tüneményes lakhellyé vált a szelíd dombok ölelésében. Már lenézni is csupa öröm rá, ahogy érkezel a város felé.

Debrecen nem a szívem csücske. Szép, szép, de kevély. El van telve magától.

Hajdúhadházhoz nekem a decemberi köd emléke kötődik. Olyan köd, hogy a hősszerelmest alakító színésznek ki kellett szállnia az autóból, és az ablakkeretet fogva irányította a sofőrt, hogy egyáltalán merre van az út.

Nyírszentmártonkátára igyekeztünk, és a ködben nem tudtuk, pocsolya állja-e utunkat, vagy éppen a helyi halastóba hajtunk. Szerencsére az első opció igazolódott, így beértünk a pici nyírségi faluba, ahol hálás nevetéssel fogadták a poénokat szilveszter estéjén. Nagyjából kilenc órára szereltünk le, pakoltunk föl az autókra. Szilveszter estére Mezőkövesden foglalt szállást a szervező, mivel újév napjára a közeli Tiszanánán volt lekötve az esti előadás. Hasítottunk, mint az őrültek, – már amennyire a Zsiguli meg a megpakolt Wartburg engedte – keresztül a Hortobágyon, a 33-as úton, hogy legalább az éjféli koccintásra beérjünk a Matyó szállóba. A szálló éttermében elég punnyadt hangulat fogadott: a szilveszter tiszteletére kötelesség szerűen fogyasztó vendégek unottan dobálták a ketteseket a Wurlitzerbe. Ma sem tudom, mi okozta – talán a fiatalság, a szerelem, a jól végzett munka öröme – de fergeteges bulit gerjesztettünk.

Tiszanánán másnap elfogyott a cigink. Bementem a helyi kocsmába cigit pótolni. Ja, persze, 40 évvel, és 40 kilóval fiatalabb voltam. A kocsmáros sajnálattal közölte, hogy a kért márka elfogyott. Mire a kocsma közönsége egyemberként nekiesett: nemá, hát a művésznőék csinálták azt a jó hangulatot a Matyóban! (nem voltam szereplő, sofőr voltam és műszaki) Került a pult alól a kért márkájú cigi.

És hát Szarvas, a közepén csordogáló egyik Kőrössel (talán a Holt-Kőrös egyik ága ad utolérhetetlen hangulatot a városnak, Meg a Bolza József alapította 82 hektáros arborétum, a Pepi-kert. (Bolzát hívták a városban Pepi grófnak, holott nem volt Pepi, és állítólag az a grófság sem volt olyan makulátlan).

Ki ne hagyjam Komáromot. A komor katonavárost, ahol 55 évvel ezelőtt először léptem át az országhatárt. Izgatott határőrök meg vámosok lepték el a vagonokat, amíg átértünk tulképpen az állomás másik végébe. Csak ott már Komárno a felirat. Nem is értettem: mi a fenét őriz két baráti – sőt, testvéri – állam egymás elől. Hiszen akkor a magyar-csehszlovák határt léptük át. Az első szó, amit megláttam egy bódé falán, a „zmrzlina” volt. Mai eszemmel csodálkozom: hogy birkóztak meg a lassú, lágy szlovák nyelvűek a recsegő cseh szavakkal? (A magyarokról nem is beszélve.) Ja, egyébként fagylaltot jelent.

Komárom azóta se nem komor, se nem katonaváros. Kiemelték a háborúban lebombázott közúti hidat is, ami mindig tele van siető autókkal, sétáló emberekkel, akik sokféle nyelven beszélnek: szlovákul, magyarul, amibe belezeng egyszer-egyszer valami lehetetlenül hosszú, többszörösen összetett német szó, vagy furcsa holland, ami egyesek szerint olyan, mintha egy részeg német matróz angolul próbálna beszélni. Kiváló gyógyfürdő is csábítja a vendégeket ide, nemcsak a virágos sétányok, meg a romantikus Dunapart. De megmaradtak a katonaemlékek is. Itt van pl. egy tengerhajózási múzeum: nem mondom, hogy gazdag anyaggal, de azért silabizálhatók monarchiabeli magyar tengerészek megmaradt iratai, néhány tárgy az elsüllyedt Szent István csatahajóról. Hanem megmaradt mind az öt erőd is, – három a magyarországi oldalon, kettő meg a szlovákiai városfélben. Némelyiknek csak a nyoma maradt, úgy beleépültek a lakóházak.

De a legnagyobb, a monostori ma is erőd. Egészen a kilencvenes évekig katonai célokat is szolgált: jelentős létszámú szovjet haderő állomásozott itt: ahogy a legénységi szállás falain fennmaradt cirillbetűs feliratok bizonyítják. Egész kis várost építettek tisztiszállással, kórházzal, péküzemmel, varrodával és suszterájjal a monarchia védelmére – tán Klapka hős várvédői is a szemük előtt lebegtek a K.u. K. tervezőinek. A sors fintora, hogy az 1872-re elkészült erődítmény soha nem került harcok közepébe. A Habsburg birodalom olasz folyók partjain, meg a galíciai hegyekben omlott össze. Az erőd sikátoraiban ma turisták téblábolnak, nyaranta meg igen alkalmas színhely a lovasszínháznak. A valahai alakulótéren van hely paripák felvonulására hősi csatajelenetekben: még a hangosításra sem kell különösebben vigyázni. Olyan akusztikája van a helynek, hogy a tér közepén kimondott parancs a legutolsó sorokig elhangzik.

(Illusztráció: Irány Komárom)

Átolvasva látom, hogy Salgótarjánt majdnem kihagytam: pedig gyönyörű város. A korábbi nógrádi megyeszékhely, Balassagyarmat néma sértődöttségben húzódik az álnok határ mellett: amúgy szépséges empire városka. Salgótarján viszont ízig-vérig huszadik századi. Az üveghuták, meg a boksaépítő mesterek szaktudására felhúzott üveggyár, kályhagyár mellett nőtt nagyra a város. Nagyon tervezett: a hatvanas években még nemzetközi díjat is nyertek – nem szovjetet – a tervezői. Vaknak kell lennie annak, aki nem látja, milyen harmonikus egységben lehet szép a vasbeton, meg a sudár erdőkkel borított hegyoldal. A szegénység pusztítása elrémítő: a síküveggyárat még a hetvenes években elvitték a kevéssé iparosodott Orosházára, a vaskályháknak, sparhedeknek a gáztüzelés lett a vesztük Az öblösüveggyárat meg a PED palackok vitték földre. De próbálós emberek laknak arrafelé: az óriási raktárpolcokat, a pici kamrák befőttjeit, meg a diszkontok gondoláit tartó állványzatokat azóta is salgó-polcnak hívjuk Magyarországon.

Nem esett szó Egerről, Kaposvárról, vagy a másutt már említett kedvencemről, Szombathelyről. Vagy a visegrádi várból előtáruló Duna-kanyarról, amelytől a délre eső települések Dunapartjain árvízmosta fagyökerek alatt még a folyami fürdőzés is megkockáztatható. Gyuláról, ahol az egyetlen valamennyire épen maradt középkori várunk ma nyári színháznak ad helyet.

Végül utolérhetetlen látvány a tótvázsonyi szőlőhegyen lévő telek nyári napsütéstől meleg földjéről a Balaton vizében tükröződő felhők vonulása. A víz is csodákat produkál: a selymeskéktől a palackzöldig, a bársonyos lilától a színezüst csillogásig minden színt feldob a hegyoldalra egyetlen nap alatt. Itt lehetne említeni Veszprém virágos városát, vagy a közeli Nagyvázsonyból a Kinizsi várat. No, meg az odavezető utat, amelyik erdő szélén halad, a fák alatt meg tisztavízű patakocska ugrándozik kőről-kőre.

Szinte nem lehet abbahagyni e föld szépségeinek felsorolását: hiszen nem esett szó Palócföldről, ahol a hollókői várból az Ipoly vonalára lehet látni, és ahol a kontyos, tornácos házak úgy sorakoznak az utca mentén, mint valami esküvői menet. Vagy Szentesről, ahol a Kurca partján hosszú, üvegfalú, vagy fóliázott sátrak alatt nő a vastaghúsú zöldpaprika, meg a paradicsom – februárban is: köszönhetően a bővízű hőforrásoknak.

Nekem ez a hazám: a kunsági kisvárosban álló ember, aki az y útelágazásnál azt mondja a merre menjek kérdésre, hogy: Egyenesen! Aki a kérdésre, hogy merre van a kultúrház, azt kérdezi: Melyik? Miért, kettő is van? Á, egy sincs.

Lehet, hogy esetlen, tudatlan némelykor. De az én hazám. Röhincséljenek bármily kárörvendéssel a pillanat ostobái.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

A Kékfrankos érett korában mutatja értékeit

2018, május 1 - 15:05

A Gellért Szállóban tartották idén a Winelovers „Kékfrankos Április” nagykóstolóját, ahol a hazai borvidékek mintegy ötven borászatának több mint száz Kékfrankosa és Bikavére várta értő közönségét. A rendezvényt megelőző borteszten a nemzetközi borakadémikusokból álló, független, szakmai zsűri 60 bort vakon kóstolva állapította meg a rangsort. Bemutatásunkat a két első helyezettel kezdjük.

Az Etyeki borvidék a hétköznapi borfogyasztók számára inkább a fehérborairól híres, rengeteg pezsgő alapbor készül ott. Most viszont egy Kékfrankossal kerültek a Top-10-be. A magyarázat egyszerű és meglepő. A nyertes bor nem erről a borvidékről származik, az Etyeki Kúria 22 hektár tulajdonosa a soproni régióban! Díjnyertes Kékfrankosuk már harmadik éve van, a 2013-as és a 14-es is a Top-10-ben volt, és most a 2015-os évjárat a legjobbak között is az első helyen áll! Kezdetben 14 napig volt héjon, erjedés után 30 százaléka új fahordóban, a többi másod-, illetve harmadtöltésű, 300 literes, magyar tölgyfahordóban érett, 16 hónapig. Palackban még közel egy évet töltött. Pohárban intenzív, gyümölcsös illatot mutat, gyümölcsössége az ízében is megjelenik, fűszeressége hangsúlyos. Tanninossága nem „ugrik ki” köszönhetően az öregebb hordóknak. Palackban még jó néhány évig eltartható lesz.

A kékfrankos kóstolón egy külön szekció foglalkozott a Bikavérrel. A Tüske Pince Bikavére itt első lett a legjobb három között! Szekszárdon 12 hektár szőlőt művelnek, évente 30-35 ezer palack bort állítanak elő. A nyertes bor 2016-os Kékfrankos-Kadarka-Merlot-Cabernet Franc házasításából tevődik össze. A Kadarka nem, de a többi egyéves, fahordós érlelést kapott külön – külön. A kész bor a március elején tartott – rendkívül színvonalas – Bikavér párbajon már szerepelt, most itt is ugyanazt kóstolhatták a látogatók. Bár nem kimondottan illatos, mégis nagyon kellemes, szép benyomást kelt. Ugyanakkor inkább íze, karaktere hangsúlyosabb. Bár a házasítás ötven százaléka Kékfrankos, a húsz százaléknyi Kadarka miatt az összhatás rendkívül kiegyenlített. Színe is közepes erősségű, de szép, csillogó. Jól mutat a pohár oldalán lecsorgó gliceringyűrű, mely sokak számára a minőség egyik legfőbb jelzője.

Dula Bence Egri Bikavére is híres, de ezen a bemutatón mégis a Kékfrankossal került a Top-10 be. A Bikavéreik sem lehetnének sikeresek, ha nem a Kékfrankos lenne a meghatározó alapbora, ezért fontos náluk, hogy az mindig jó legyen! Szekszárdon a Nemzetközi Kékfrankos borversenyen évtizedek óta mindig aranyérmeket kapnak. A bor elkészítésénél számukra a terület kiválasztása a legfontosabb. Van egy Gőzmalmos nevezetű dűlő – régen ott valóban gőzmalom állt – ez a dűlő kiváló adottságokkal bír és azt ki is használják. Náluk a Kékfrankos 30-40 napig van csömöszöléssel a héján, utána fejtés következik, nem préselés, majd 3-4 évre 50 hektoliteres zempléni tölgyfahordókba kerül. Az elkészült bor palackban is áll 2-3 évig. Ezért 6-7 évesnél fiatalabb Kékfrankosuk nem kapható! Ennyi nyugalomra érlelésre van szüksége, hogy kiváló bor legyen belőle! Az a „férfi”, aki éretten teszik a nőknek. Nem vitatkoznak azokkal, akik szeretik a friss, új, kicsit viháncoló ízeket, amelyiknél még nem tudjuk, mi lesz, ami meghatározza majd a karakterét. Ám a Kékfrankos valójában érett korában tudja megmutatni az értékeit. Talajadottságai miatt az egri boroknak érlelésre van szükségük, nem beszélve a tufapincékről, ahol a hőmérséklet inkább tíz fok alatti, ezért a borok érése itt lassúbb. A Top-10 be most egy kilencéves Kékfrankosuk jutott be. A Bikavér Párbajon viszont nem indultak. Nem értenek egyet a megnevezéssel, sem azzal, hogy az egrit Hungarikumnak kinevezték. Általában a Bikavért kellett volna annak nevezni, hiszen a magyar ember azt már régen annak tekinti, függetlenül, hogy szekszárdi vagy egri. A kettő együtt érdemelte volna meg a Hungarikum jelzőt és az egri borászok többsége ezzel egyet is ért! A párbaj helyett inkább Bordeaux-ba viszik a Bikavért ahol a híres nagy borversenyen mindig kiválóan szerepel. Van egy, 1999-es Bikavérük – 50 %-a Kékfrankos – amelyik 2004-ben, majd tíz évvel később, 14-ben is aranyérmet kapott! Most, a húszéves évfordulóján szintén ott lesz Bordeauxban, meglátjuk, hogy szerepel!

A Garger Pincészetnél Vaskeresztesen, 2004-ben telepítették a szőlőt. Három hektáron a 15 ezer tőkéből 2000 Merlot, a többi Kékfrankos. Mellette az Ausztriában élő unokatestvérnek is művelnek pár hektárt. A Kékfrankosuk – az adott évjáratnak megfelelően – rendszeresen mindig az élvonalban van! Tavaly is a 2014-es, az idén is a 15-ös ott van a Top-10-ben! Már a szőlőben terméskorlátozást végeznek, 4-5 ezer kilónál többet nem szüretelnek hektáronként. Mindent kézzel csinálnak, a szőlő, fóliával letakarva, 1000 literes kádban erjed, közben vagy utána fapréssel préselnek. A bor előbb acéltartályba, majd használt ötszáz literes hordókba kerül, egy évre. Utána palackozzák és abban is áll legalább még egy évig! A mostani, a 2015-ös, a jellegzetes Kékfrankos ismérveit mutatja. Még a nem szakember is meg tudja különböztetni másik évjárattól. A termőhely távolsága ellenére a bor néhány nagyobb budapesti áruházban is kapható már.

A Kékfrankos kóstoló előválogatásánál a Takler Pincészet 2015-ös évjáratú Bikavére érdemelte ki a figyelmet. Bátran elmondhatjuk róla, hogy a pince csúcsbora! A legjobb alapanyagokat tették bele, hogy ellensúlyozzák az évjárat picit hűvösebb karakterét, bár egy Bikavérnél nem a test, nem tannin, nem a mélysötét szín a lényeg. Itt úgy gondolják: pont ellenkezőleg, egy szép komplex, vibráló fajtajellegeket jól mutató, élvezetes bornak kell lennie. Ezt az eredmények jól igazolják. A bor tavaly az országos borversenyen nagyarany érmet kapott, most a szekszárdi borversenyen ennek a Kékfrankos alapbora nyerte a legjobb Kékfrankos különdíját, ugyanez a Bikavér pedig ugyancsak nagyarany érmet nyert! Ráadásul a Nagykóstolón, itt a Gellért szállóban szintén a legjobb három közé választották. Ebben a borban 47% a Kékfrankos, 20 a Merlot, 20 a Cabernet Sauvignon, 8 a Syrah és 5% százaléknyi a Kadarka. Benne a Syrah ad gyönyörű stílust, picit édesfűszeres, vibráló karaktert. Igen kevés alig 10%-nyi volt a borokból új fahordóban, a többi pedig másod- harmadtöltésűben érett, 14 hónapig.

Aki a pohárban megkapja, lendületes, gyümölcsös, fűszeres ízeket, illatokat, szép harmóniát, hosszú utóízt érez. Szekszárdon a Kékfrankosból Fuxli-t is készítenek. Ez egy érdekesség. Régen ott nagy hagyománya volt a siller boroknak. A Fuxli a róka nevéből adódik, ahogyan azt a címke is kötelezően jelzi. Szabály, hogy legalább a fele Kékfrankost és Kadarkát kell tartalmazzon. A nevet csak az használhatja, akinek – előválogatás után – a többi gazda is megítéli.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

A konzervatívok beépíthetik Toronto zöldövezetét

2018, április 30 - 20:02

Ha a progresszív konzervatívok diadalmaskodnak a tartományi választásokon június 7-én, átadhatják a Toronto körüli zöldövezet jelentős részét ingatlanfejlesztőknek. Doug Ford, a Progresszív-Konzervatív Párt kormányfőjelöltje már februárban magánbeszélgetéseket tartott az építőipar képviselőivel. A minap kiszivárgott videó szerint 800 ezer hektárnyi zöldövezet szűnhet meg a város körül. Ide épülhetnek új lakónegyedek és elővárosok. A videón Ford elmondta, hogy szerinte ez a terület ma nem más mezőgazdasági föld, így nem tulajdonít neki túl sok környezetvédelmi jelentőséget. Ford szerint elsősorban azért van szükség erre a lépésre, mert a torontói és Hamilton városi ingatlanpiaci árak ma már olyan magasak, hogy egyre nehezebben tud családi otthont vásárolni egy átlag házaspár.

“Adjanak földet és építkezni fogunk, ez által pedig le fogjuk szállítani az ingatlanpiaci árakat. Ez az én lakhatási tervem”–mondta még februárban a magánbeszélgetésen Ford.

Hétfőn, amiután kiszivárgott a felvétel, Ford megerősítette, hogy valóban van ilyen terve. Ford hangsúlyozta, hogy az újonnan beépített zöldövezeti területet valahol máshol helyettesíteni fogják–így elmondása szerint továbbra is akad bőven zöldterület a város körül. További részleteket azonban nem árult el.

A liberális kormány környezetvédelmi minisztere – Chris Ballard – elmondta, hogy Ford titkos megállapodást kötött a nagy építkezővállalatokkal. Szerinte amint elfoglalja a kormányfői széket, Ford simán “ledózerolná” a zöldövezetet. “A legnagyobb lakófarmmá alakítaná át a zöldterületet amit valaha is láttunk ebben a tartományban”–figyelmeztetett Ballard. A miniszter szerint egy Ford kormány az elővárosok korlátlan terjeszkedését ösztönözné, ez pedig erdőket, az állatvilágot és a folyókat is veszélyezteti.

(Torontói és dél-Ontario-i zöldövezet. Illusztráció: Ontario tartomány kormánya)

Jelenleg egy 2005-ben, az akkori liberális kormányfő, Dalton McGuinty által elfogadtatott tartományi törvény védi a Toronto körüli zöldövezetet. Egy Progresszív-Konzervatív többség azonban módosíthatná az adott törvényt.

A torontói agglomeráció lakossága jelenleg meghaladja az 5,9 millió főt. Egy átlag családi otthon ára Torontóban 2018 elején 1,2 millió dollárt volt.

A legújabb, április 30-án közzétett Mainstreet Research pártprefenciás felmérés szerint még mindig vezet a PC Párt, de a jobboldal előnye csökkent az előző hónaphoz képest. A PC Párt 44.9 százalékos támogatottságot élvez, ami több mint 5 százalékpontos csökkenést jelent. A Liberális Pártra 28,2 és a markánsan baloldali Új Demokrata Pártra 21,3 százalék szavazna. A Zöldpárt támogatottsága 4 százalékon áll.

A PC Párt áll első helyen Ontario összes régiójában, kivéve Torontóban, ahol a liberálisok a legnépszerűbbek.

Kategóriák: Szervezetek

Lesz-e, és milyen Kúria-pecsét a választásokon?

2018, április 30 - 13:52

A 2018-as választások valószínűleg úgy fognak bevonulni a közeljövő történetébe, mint az, amelyet alapvetően a kommunikációs harc jellemzett. Ebbe az egyik oldalon simán benne van az a fajta kríziskommunikáció, amivel a Fidesz szavazóbázist szerzett. De az is, amely a választások előtt, illetve most, azt követően jellemzi az ellenzéket.

(MTI Fotó: Mohai Balázs)

Elfogadva azt, hallgatólagosan, hogy az ellenzék, illetve annak egyes személyiségei valóban ellenzékiek. Mert azért, például, Botka előkerülése, majd rombolása nyomán azért rezgett a léc rendesen. Nem kevésbé az LMP és az olyan törpe minoritások, mint Fekete-Győr András, vagy Gulyás Márton utolsó pillanatig kitartó „nem egyezkedünk senkivel” akciói, hozzáállása esetén. Amely felsorolt esetek egyébként beleférnek abba, amit a választások előtti kommunikációs harcba sorolhatunk. Az LMP is határeset, de a másik két mozgalmár valós tömegbázisa jelenleg szinte szóra sem érdemes. Akkor sem, ha a jövőben akár jelentős párttá is alakulhat a már megalakulásakor is inkább az átverést választó Momentum. Átvéve a generációs stafétabotot a Fidesztől, amely már se nem fiatal, se nem demokrata, és még csak nem is szövetség a szó politikai értelmében. Mert elmekórtani, hatalomtechnikai, illetve büntetőjogi értelemben, többek szerint, a mai napig szövetség.

De vissza a kommunikációhoz, amelyben a legutóbbi dobás nem is a tüntetések szervezése. Noha az is megérne egy külön társadalom-lélektani fejezetet. Abban a hatalmi kézikönyvben, amelynek a „hogyan vezessük le a semmibe a jogos feszültséget” lehetne a címe. Azonban kétségtelen, hogy ennél talán lényegesebbek, ma már, azok a lépések, amelyek a választási eredmények megélését, utóhatásait illetik. Eltekintve most azoktól a sebnyalogatós szólamoktól, amelyek utólag nagyon bölcsen állapítják meg a „vidékre” ható ellenzéki kommunikáció hiányát. Noha ez már 2013-tól egy létező, ismert, leírt, és a baloldal részéről intenzíven letojt állapot volt. Illetve maradt. Maradjunk a választások utózöngéinél, amelyek között kifejezetten érdekes lehet az, hogy tervei szerint a Demokratikus Koalíció a Kúrián támadja meg a választás eredményét. Alkalmasint új szavazást követelve.

Amely új szavazás követelése legalább túllép azon, hogy a szavazatok újraszámolását követelnék. A jegyzőkönyvek újra beolvasásáról nem is beszélve. Mert azért az elég gyorsan belátható, hogy egy kiterjedt választási csalást rendszerszinten, az alapadatok manipulálásával lehet csak elkövetni. Ez egyébként azt is jelenti, hogy ugyanabban a rendszerben, ugyanazokkal a manipulációs hatásokkal kifejezetten kétséges lenne az előzőtől jelentősen eltérő eredményeket várni. Márpedig ezt, szerintem, a DK-nál is tudják. Ráadásul a párt nincs is rászorulva arra, hogy ezzel érje el a média-ötpercet. Ha rosszul nem is érinti. Ugyanakkor komoly kommunikációs kezdeményezésként tekinthetjük. Tulajdonképpen annak a vasnak az ütlegeléseként, amelyet a Fidesz kezdet melegíteni, és felkínálni pofozásra.

Az ugyanis mára teljesen nyilvánvaló, hogy Orbánnal a beképzeltségi ló már régen túlszáguldott a reális belátások határain. Jól látszott ez azon, amikor a különben érvénytelen népszavazást kezdte győzelemként bebeszélni saját magának, majd a híveinek. Megüzenve, hogy a törvényi környezet érdekli legkevésbé, és a hatalmi kommunikációtól vár el mindent. Itt azonban könnyedén öngólhoz is vezethet ez a hozzáállás. Ha ugyanis a minimális újraszámolásokat is megtagadják, akkor ennek kétségtelenül van egy olyan üzenete is, hogy a valós csalások lelepleződésétől félnek. Mert akkor, ha tiszta játékot játszottak, és mindenhol a valós adatokat kommunikálták, akkor miért kellene félni egy újraszámolástól?

A mostani kúriás akciótervezet tulajdonképpen csak ezen a területen lép szintet. Tegyük fel, hogy a Kúria nem rendel el, illetve nem javasol új szavazást. Még egyes, érintett körzetekben sem. Ezzel végső soron azt a látszatot erősítheti, hogy az igazságszolgáltatás teljes egésze behódolt a Fidesznek, a regnáló hatalomnak. Beleértve a nyílt kiállást a csalások mellett is. Amelyek meg nem történtét a teljes újraszámolás, illetve egy hasonló eredményre jutó új szavazás valószínűsíthetné legjobban. Egy nemleges döntés, ami Orbán lelkiállapotához valószínűleg közelebb áll, tehát a diktatúra meglétére ütné rá a Kúria pecsétjét. Ugyanakkor a DK kommunikációs patthelyzetet teremtett a Kúria számára. Mert a másik döntési ággal sem jár sokkal jobban.

Ha ugyanis megsemmisíti a választások eredményét, akkor ez azt jelenti, hogy az újabb szavazásig visszaáll az előző kormány, és a teljes jelenlegi országgyűlés zárójelbe kerül. Egyben egy felsőszintű jogi grémium fekete pecsétjét üti rá a jelenlegi választási rendszerre, illetve a választási eredményekre. Azzal, hogy elismeri a csalások lehetőségét, illetve akár a megtörténtét is. Biztosítva azt, hogy a jelenlegi jogi környezetben is elérhető legyen a választási rendszer megváltoztatása. Amit a tüntetések aligha fognak kikényszeríteni.

Kategóriák: Szervezetek

Peter Quilter – “Mennyei hang!” a Játékszínben

2018, április 30 - 06:55

Igaz történet Florence Foster Jenkins-ről, a világ legrosszabb és legboldogabb énekesnőjéről…

Florence Foster Jenkins, akit a világ legrosszabb operaénekesnőjének tartanak, 1868-ban született Amerikában, Pennsylvaniában, 1912-től hangversenyezik – hangos sikerrel – lemezt készít, haláláig (1944) az elhivatott énekesnők életét éli. Ugyan lelkét a legtisztább muzsika árasztja el, a kijövő hanggal baj van:

se ritmusérzéke, se hallása, ámde mindez nem zavarja népes rajongótáborát. Előadásaiból annyi szeretet, báj, a zene felemelő, nemesítő hatásába vetett hit árad, hogy ellensúlyozza fals hangjait. Első hangversenyét New York Cityben, a Ritz-Carlton báltermében tartotta, utolsót a Carnegie Hallban. Hangversenyeire minden jegy elkelt, sőt az utcán állva, tömegek reménykedtek, hogy bejuthatnak a nem mindennapi produkcióra. A közönség nevetett rajta – de imádta Jenkinst.

Peter Quilter darabját sok nyelvre fordították le, húsz országban játszották – a főszerepet alakító híres, kiváló színésznőknek köszönhetően – kiemelkedő sikerrel. Nálunk, a Játékszínben, Bánsági Ildikó játssza az elragadó énekesnő szerepét.

Az angol szerző, Quilter színpadi művei rendkívül népszerűek, szerte a világban több mint negyven városban, harminc nyelven játsszák darabjait. A Jenkins életéről írt vígjátékát a bemutató után méltatta a Daily Telegraph, a Daily Mail, a Sunday Times és a The Guardian is.

Fordította: Galambos Attila 

Florence Foster Jenkins: BÁNSÁGI ILDIKÓ 
St. Clair: GÁLVÖLGYI JÁNOS 
Cosme McMoon: SZEMENYEI JÁNOS  
Dorothy: LÉVAY VIKTÓRIA 
Maria: MURÁNYI TÜNDE 
Mrs. Verrinder-Gedge: BACSA ILDIKÓ 

Dramaturg: LŐKÖS ILDIKÓ
Korrepetitor: DÉKÁNY ENDRE, SZIKI ÁGNES, SZAKÁCS ISTVÁN
Díszlet- és jelmeztervező: VERECKEI RITA
Videóanimáció: CSONTÓ ANDRÁS
A “Mint madárka” és a “Cole Porter” című dalok szerzője: SZEMENYEI JÁNOS
Ügyelő: VARGA MIKLÓS
Súgó: DOBOS ERIKA
Rendezőasszisztens: SKRABÁN JUDIT

Rendező: BAGÓ BERTALAN 

 (forrás: színház)

 Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Még egyszer a választásokról és az esetleges csalásokról

2018, április 28 - 16:34

Változatlanul azt állítom, hogy a szavazóhelyiségekben nem történt csalás, legalábbis akkora, amekkora a kétharmadot indokolhatná.

De (írtam is) voltak jelek. Például: a voksok számolásakor a bizottság jegyzője rendkívül idegesen és agresszívan követelte, hogy először az egyéni voksokat számoljuk össze, a listással ne törődjünk. Neki az egyéni eredményt azonnal kell közölnie!(?)

A jegyzőt a helyi választási bizottság küldi ki, nem tagja a számláló bizottságnak, szavazati joga sincs: annyi a dolga, hogy kitöltse az okiratokat, jelentse a részvételi adatokat, szóljon a központnak, ha pl. kigyullad a szavazóhelyiség. Vitás kérdésekben az elnöknek van döntő szava (őt a helyi képviselőtestület választja). A mi elnökünk egy fiatal lány volt, akinek szemmel láthatóan nem sok fogalma volt sem a törvényről, sem a feladatáról, így mindent ráhagyott az agilis jegyzőre.

Feltűnt, miért annyira fontos legelőbb az egyéni voksokat összeszámolni? De egye fene – gondoltam – kicsit több meló, mint a megszokott módon, többször kell kézbe venni ugyanazt a papírt. (Még az is felmerült bennem: hát férfi szegény, azoknak meg sose volt erősségük az észszerű szervezés…)

Fontos: mi ott nem tudtuk, hogy a központi rendszer leállt, meg furcsákat művel az adatokkal.

Azóta elgondolkodtam. Miért volt annyira fontos, hogy az egyéni eredményt előbb tudják, mint a listásat? Ismerve a jelenlegi kormányerő gátlástalanságát, szerintem joggal vélem úgy, hogy azért volt fontos, mert valahol készenlétben állt néhány százezer listás szavazat, és tudniuk kellett, mennyit kell bevetniük a kétharmad érdekében. Sőt: szinte bizonyos vagyok abban, hogy a feles többséghez nem kellett volna egyetlen szavazatot sem meghamisítani – ez az, ami miatt az ellenzéki erőknek (pártoknak és nem pártoknak) el kell gondolkozniuk. Meghamisítani nem kellett – a manipulációt meg korábban elvégezték teljes erővel és az erőszakosan uralt eszközökkel.

De legalábbis életszerű feltételezés, hogy a kétharmad érdekében bevetettek hamis szavazatokat. Nagyobb tétben lefogadom, hogyha az április 8-i szavazás szorosabb eredményt hoz, az április 15-i számoláson, – ahol a külföldről érkező szavazatokat számlálták – annyival lett volna nagyobb a résztvétel, amennyi a kétharmadhoz kellett volna.

(MTI Fotó: Varga György)

A manipulálás jól látható évek óta. A csalás viszont a félárnyékban történhetett, a számítógép – sokunk számára ma is titokzatos – parancsainak világában.

Naná, hogy pont ezt nem hagyja a „többség” kivizsgálni.

Óhatatlanul eszébe jut az embernek egy néhány évvel ezelőtti történet. Egy magáncég negyvenes tulajdonosa öngyilkos lett. Köztudott volt: a magát nemzetinek hazudó kormány több ajánlatot is tett a cég megvételére, amit végül a tulajdonos „elfogadott”: majd másnap leugrott az irodaház tetejéről. A kormány meg büszkén közölte, hogy végre az ő kezébe került a választási szoftvert ellenőrző program. HOPPÁ! Akkor ki is ellenőriz itt, és kit?

Hangsúlyozom: a mostani kormány többsége az évek óta folytatott hazug manipulációval elérhető volt. A csalás a kétharmadhoz kellett. (Ennek a kárvallottja a Jobbik.)

Feltehető a kérdés: minek a kétharmad? Hiszen feles többséggel elfogadható pl a költségvetés, továbbra is lehet minden fillért a rokonokhoz, barátokhoz csatornázni, a „nép” megvetett többségét csicskáztatni. Feles többséggel is elfogadható, hogy milliárdok menjenek közpénzből a kiváltságosok csilivili kórházára, a sokaknak szükséges háziorvosi, meg szakrendelői hálózat meg ott dögöljön meg. A választottak fele is eldöntheti, hogy gyerekeinknek a legfontosabb tudnivalója az imádkozás. Ja, persze, nem baj, ha egy másik nyelvet is tudnak: de azt fizessék meg, arra nem telik a közpénzből. És ha nem tudják megfizetni? Hát, így jártak: nem érdemesek a magasabb tudományok befogadására sem. (A felsőoktatásban a felvételi alapkövetelmény egy idegen nyelv ismerete.)

De feles többséggel – legalábbis, amíg némi suska, meg reputáció érdekében muszáj a látszat miatt szónokolnunk -, nem lehet a bármi miatt ellenkezőket lenyomni, elhallgattatni, megölni, ha kell.

Már az SS-törvény is kétharmados. Amúgy is hajmeresztő ostobaság egy-egy személyre szabott törvényeket alkotni – de ezt 2010 óta megszokhatta a magyar közönség. Ráadásul óriási manipulatív hatása van: ha egy écát megszemélyesítünk, nem kell az egyszerű halandónak gondolkodni: itt az ellenség, ezt kell ütni. A fenébe, a migránsok egyre kevesebben vannak! Hát akkor a migránssimogatókat kell ütni-vágni. Az meg bárkiből válhat: pl. legutóbb a Városliget tönkretevése ellen tiltakozókat, akiket a bejelentett, szabályos tüntetésen magán erők konkrétan megvertek – a magyar törvények betartásáért felelős rendőrség szemérmes félrenézése mellett.

Az SS-törvény ennél aljasabb. Nem is nagyon rejtve azt mondja ki: mindenki, aki nem ért egyet a jelenlegi kormány intézkedéseivel, ellenség. Egy magyar-USA állampolgár ügynöke, lefizetettje. Tökmindegy, hogy azért ágál-e, hogy mi a fenének kell tönkretenni a budai várat egy üvöltő bugris kedvéért, vagy az nem tetszik neki, hogy az európai pénzekből épített játszóteret, vadászházat a kormánymameluk saját használatára sajátítja ki: civil, tehát migránssimogató.

A méltán kiröhögött Rezsiszilárd – nem mellékesen a Párt alelnöke – nagyon is fontos bejelentéseket tett az elmúlt hónapokban. Először azt mondta: a választott képviselők dolga a politizálás. Ami igaz is: nekik dolguk. Hanem pár hét múlva megfejelte ezt azzal: csak a választott képviselőknek szabad politizálniuk – ami azt is jelenti: mindenki másnak coki. Ennek a megfogalmazása lenne az SS-törvény, kellőképpen körülbástyázva a civil politizálásnak – vagyis a közös ügyeinkbe való beleszólásnak – a tilalmával. Innen már csak egy lépés a bármi ellen tiltakozók elintézése, és még egy pici ugrás mindenféle – balos, jobbos – ellenzék betiltása. Az SS-törvény ugyanis implicite megtiltja magyar állampolgárok szabad szerveződési jogát.

Úgyhogy én leugranék a választások elcsalásának elsődlegességéről – bár nyilván nem adnám föl ennek nehéz bizonyítását, ami hosszú időt is igénybe vehet. Viszont az elégedetlenkedők tömegeinek figyelmét minden erőmmel arra fordítanám: a kormányzók kétes többségét elnyerők miféle manipulációkkal törnek mindenki más megsemmisítésére. Kétség ne legyen: a jobboldali, konzervatív – ma épp kárörömmel elégedett – honfitársaimat is eltakarítja, ha úgy áll érdekében.

Hogy mi ez az érdek? Öszintén szólva, ennek megítélésében bizonytalan vagyok. Sokakkal ellentétben úgy vélem: a pénz biztosan nem. A vagyon egy pontig fontos: amíg a megélhetést adja. Onnantól fogva hajtóerő lehet ugyan, hiszen a sok pénz pillanat alatt semmivé válhat, ha nem szolgálom minden erőmmel és tudásommal a gyarapodását.

De vajon érdemes-e ennek szolgálni minden tudásomat, erőmet? Szerintem nem, de ez nagyon behatárolja a szabadságomat. Hiába tudok én beosztással megélni, ha a mindent legázolóktól függ a megélhetésem.

Na, ezért kell a mostani kormányerőkhöz hasonlóaknak a gazdagság. A legázoláshoz. A prolik, polgárok, bárkik lealázásához. Ehhez adtatok szabad kezet – akár tudva, akár félve, akár elcsalva.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Maszlag és sajtóetika

2018, április 28 - 16:24

A sajtóetika, vagy akár csak a betűvetők felelősségérzete nem mindig ostromol magas hegyeket hazánkban. Alkalmasint könnyen lehet, hogy ennek egyik illusztrációiként gondolták az olyan ütősnek szánt címet kiosztani egy ételmérgezéses esethez, ami már-már szinte drogfutárok levesbe főzését sugallja.

Olyanok, mint „Gulyáslevesbe kevert droggal mérgezik a turistákat Budapesten?”. Vagy ahonnan ide, a Propellerre átkerült az anyag, az Indexen: „Mi ez az egész, hogy turistákat mérgeznek Budapesten gulyáslevesbe kevert droggal?” Az meg az én hibám, ami miatt csak két nappal a megjelenés után olvastam ezt a borzalmat. Mert az. A mérgezés is, és azonnal leszögezném: minden együttérzésem annak, aki a méreggel szennyezett fűszertől rosszul lett. Abban a reményben kívánva mielőbbi gyógyulást, hogy minden komplikáció nélkül megússzák.

Azonban nem kevésbé borzalom a tudósítás sem. Amelynek szövegkörnyezete egyértelműen jelzi, hogy a kedves, ámde roppant tudatlan szerzője egészen komolyan gondolta a drogos ügyet. Mégpedig a szó köznapi értelmében sugallva a „drog” szó használatát. Mert ezt írja: „Az atropin a csattanómaszlag hatóanyaga, gyakorlatilag maga a drog”. Ami valószínűleg úgy baromság, ahogy van. Illetve, valószínűleg egy információs kisiklás. Aminek a valószínű oka az, hogy kevés fogalma volt arról, hogy általában drognak neveznek minden olyan, jobbára szárított, növényi származékot, amelynek biológiailag aktív hatóanyaga van. De az is igaz, hogy magam is ezért akadtam fenn az írásokon. Mert a gengszterváltást követő többszörös, jobbára kényszeres, szakmaváltások előtt kertészmérnökként szereztem diplomát. Akkor, amikor az akkori nevén Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen igen komolyan vették a növények, és köztük a fűszer-, illetve a gyógy-, valamint a gyomnövények ismeretét is.

Ebből következőleg még emlékszem rá, hogy a csattanó maszlag (Datura stramonium) kutya-közönséges gyomnövény. Nem is túl ritka. Nem is először okoz komoly élelmezésügyi problémát. Mert még talán emlékeznek páran arra az esetre, amikor a magjával szennyezett lencse okozott komoly mérgezéseket. Ha magját, vagy az elszáradt növény részeit beledarálták valamelyik fűszerbe, jelesül a köménybe, akkor az szívás. Mint a mostani eset is mutatja. Az ok valóban egy olyan alkaloid-turmix, amiben az atropin is szerepet kap. Még akkor is, ha az utóbbi névadója a nadragulya (Atropa belladonna), amelyet Atroposz-ról a sors-istennők egyikéről neveztek el. De ennek nem sok köze van a fűszerköményhez. Ahogy a szennyezett fűszerköménynek Agatha Christie-hez sem sok köze van. Noha az egyik könyvében szerepet kap a belladonna (Rejtély az Antillákon).

Valószínűleg arról van szó, hogy ellenőrizetlen termőterületről tömeges, és figyelmetlen betakarítással begyűjtött és ezért vélhetőleg igen olcsó szemetet használtak fel. Nem kevésbé figyelmetlenül. Mert a maszlag illatanyagai korántsem jellemzőek a köményre. Így őrölt állapotban is érezhető. Darálatlanul pedig igencsak eltérő a két növény magja. Az egyik barnás és hosszúkás, míg a másik inkább fekete és kerekded. Még jó, hogy azért az Index legalább nyomokban közöl olyan információtöredékeket, hogy azért itt egy gyomnövényről van szó. Így legalább az olvasóknak csak egy része fog talán az ütősnek szánt címek alapján egész összeesküvés-elméleteket kreálni a turistákat megmérgező, majd esetleg kolbászba is töltő bandákról. Mert azért annak a sugalmazása, hogy „gulyáslevesbe keverték a drogot”, igencsak erre hajaz.

Mintha a gondatlanság, a figyelmetlenség, a janicsár-gazdálkodásra hasonlító idegenforgalmászok nem jelentenének elég problémát. Meg a sajtó általános állapota, amelynek egyáltalán nem használ az, hogy blikkfang oltárán olykor feláldozzák a objektivitást. Nem először, és nem is egyedileg. Mert kaptunk már bogarak inváziójának eladott, az ISIS-t talán megtámogató, sáskajárást, illetve az iszlám államra „ráaktuálizált” bacikat is. Most legalább szó szerint maszlagról van szó a jelek szerint. Ráadásul csattanóról.

Talán ez ihlette a szerkesztőket. Arra, hogy „kéne valami csattanós cím a maszlaghoz”. Az sem baj, ha maszatos.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak