Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 2 óra 25 perc

Baszki

2018, július 18 - 06:55

[A baszki káromkodás vagy valamiféle eufemizmus?]

Ott egy plakát! – kiáltotta Baszki előrehajolva a sofőr válla fölött – a felirat Banksy állandó kiállítását hirdette Torontóban. A plakáton a helyszín. Megvan, tehát: Estiék utazásának célja: Basky a kisvonatozó Orbán Viktort [írnám: magyar miniszterelnököt, de nehezemre esne] ábrázoló remekművét becsempészni Banksy képei közé (kár, hogy a festékszórás kivitelezhetetlen!).

Az elképzelés egyszerű volt: Esti eltereli a teremőr figyelmét, amíg Baszki felerősíti a stencilezett alkotást a többi közé. [Az eljárás – hamisítás, csempészés… – Banksytól sem idegen; kiakasztotta már saját, Mona Lisát sárga szmájli-arccal ábrázoló kreációját a Louvre-ba is).

(Estinek fogalma sem volt Banksy kilétéről, míg meg nem látta az elhíresült falfestményt a budapesti utcán. Utánaolvasott, és kiderült: az inkognitóban alkotó művész a street art talán legjelentősebb figurája (Blek le Rat?); antikapitalista [szívesen szöszölnék itten a múzeum kijáratánál található – banksys bögrét, pólót, bészbólsapkát árusító – antikapitalista? ajándékbolt feloldhatatlannak tűnő önellentmondásával, ha e mellékszólam nem torzítaná disszonáns felhangokkal – akaratom ellenére – fogalmazásunk üzenetét] politikai aktivista, műalkotásainak üzenete félreérthetetlen. Banksytól egy lépés a Budapesten alkotó kétfarkú Basky; bár a Hatalom rövidre szabta az eredeti festmény élettartamát, dühödten lemeszelve a műalkotást, a művészetkritikába ágyazott kultúrpolitika ellenkező hatású lett: a stencil art legvisszhangosabb hungarikuma időtállóvá, világhírűvé vált.)

Minden a terv szerint sikerült, Baszki akadálytalanul valósíthatta meg elképzelését: a Banksy kiállítás egy eredeti Baskyval gazdagodott.

A felcsúti kisvasút meg lett hosszabbítva Torontóig!

fénykép: Kiripolszky Csongor és Esti Kornél

Éry Balázs

Kategóriák: Szervezetek

Nagyon ideje lenne egy kis tisztogatásnak? avagy “nincsen velök semmi baj, csak maradjanak az ök föld részükön”

2018, július 16 - 13:58

Egy magát Patrióta Európai Mozgalomnak nevező náci egylet 2018. július 2-án 7 óra 30 perckor a Facebookon ÉLETKÉP A VILÁGBAJNOKSÁGRÓL címmel, FRANCIA GÓLÖRÖM alcímmel az alábbi, nyilvánvalóan hazug fotót (hiszen Evra az idei vébén már a kispadon se volt ott) tette közzé.

Az orbáni gyűlöletkeltő propaganda hatása a publikáció (a jelenlegi 554 megosztás véleményezésével együtt számolva) több ezernyi, talán húszezernél is több, kifejezetten rasszista indítású fogadtatásában is érzékelhető.

1. Szinte senki nem vette észre a csalást. Szinte, mert az általam átnézett csaknem ezer hozzászólásban csupán két ilyet leltem.

2. Az ellenvélemények arányát legfeljebb három százalékra becsülöm.

3. Örömömre szolgált, hogy az átvert és rasszista véleményezők között ismerősöm nem akadt.

Az alábbi válogatásomban azért nevezem meg véleményezőket, mert bár nem ismerem, de sajnálom, szégyellem és megtévesztetteknek tartom őket.

***

Gombos János: Afrika!!! Amikor még csak Tigana volt köztük fekete, még elfogadtuk! Ma, amikor nagyítóval kell keresni fehér, európai embert köztük, már borzalom! Sajnos, ez a VB sem a nemzetek csatájáról szól, így nem hiteles, nem az igazi! Nézzük csak meg akár a németeket, dánokat, svájcot, a svédeket, stb.. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, amikor a szőke, fehérbőrűek között feltűnnek! Mi lesz ezzel a világgal? Nem azért, mert nem tudnak focizni, futni! Pénzért nem lehet venni sem szeretetet, sem egészséget, sem igaz nemzeti érzést! Mi közénk is minek Vinicius, Leandro? A krumplileves legyen krumplileves! A magyar magyar, a dán, dán, stb. !!! (174 lájk)

István Gyólai: Nahát, ha meghaltam volna, abban a hitben megyek el hogy a franciák is fehér bőrűek.

Robert Hornok: Pedig azt mondták, hogy nincs afrikai csapat a legjobb 8 között.

Varga Gyula: Én csak négereket látok örülni francia mezbe bújva. Ez valami olyasmi lehet mint a román hoki válogatott, tízből kilenc székely-magyar gyerek román mezbe bújtatva. Attila Horvát: Részemről megtiltanám világbajnokságon megvásárolt játékosok szereplését,mivel így az egyes országok “idegen tollakkal ékeskednek”,nem a saját nemzeti képességüket teszik a kirakatba!

Csaba Sz: Fekete-Afrika Afrika része, Fekete Európa meg konkrétan Franciaország lesz.

Árpád Burján: Legyenek velük boldogok ! A Franciák már alá írták halálos ítéletüket ! Csak minket hagyjanak békén , hozzánk ilyenek ne jöjjenek ! De ez a fasszopó Macron nem nyugszik , ez éket akar verni a V4 – ek közé !!! Vigyázni !!!

István Magony: Ezek nem Franciák!! Ha az anyaországi Franciák játszanának akkor még a magyar válogatottnak is lenne esélye !! Ez mind migráns ! Ezekkel már teli a tököm.

Ildikó Sáfrány: Na! Ezt nem akarom én.!Hol van itt egy igazi Francia? Nálunk is fekete lenne a Magyar csapat!

Péter Gyarmati: Rossz fotó lett berakva a cikkhez, mert nincsen francia a képen!! ⚽…. amennyiben jó a kép, akkor nagy bajban vagyunk mi európaiak!

Nagy Albina: Szép,daliás francia legények!Dobog a szívük a francia himnusz alatt. Nesze neked Trianon …..Macron!

Jeromos Jancsó: Ezek tényleg feketék! “Sötétek ezek a Franciák”, már rég nem “csigazabálók”!

Szabó István: Olyan a hajtás hogy bele feketedik az ember!

Koppandi Alpi Alpar: A világ lassan szétrohad egykettö! Nagyon ideje lenne egy kis tisztogatásnak!

Gábor Tóth: Hát igen. Itt már az számít rasszizmusnak, ha lefehéreznek valakit.

Margo Toth: uram isten,aszt hiszem hogy egy dzsungelben vagyok, nincsen velök semmi baj,csak maradjanak az ök föld részükön

Illés József: Na ezért nem kell nekünk mingráns mert a végén mi is így nézünk ki mint a Franciák.

Szemerjay Tamás: A ruszkiknál nincs rendes világítás ?!

Lajos Ferenc: Hova lett Franciák nagy,nagy De Gaule-i nemzeti önbecsülése?

Marika Bucso: Most akkor mikortól van migráció ?Mert ami most van ez Európa eltaposása! Jozsef Molnár: Itt az új Macron generáció.

William Stewart: 150 év múlva egyetlen szőkehajú ember sem lesz. " class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" /> " class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />

István Szőke: Bedobnak pár banánt, oszt máá futnak is…

Keidl Mátyás:Ez nem Kongó..?

Imre Kókai: inkább majmok bolygója

Szzabó Géza: Na, nézzük a te négered vagy az én négerem focizik jobban!" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" /> Nandor Pamminger: Borzasztó!

***

Mi a borzasztó, Pamminger, mi a rettenetes?

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Meleg van

2018, július 14 - 13:52

Meleg van.

Az utcán a hőség rám szakad.

Nehezen viselem.

1.

Melege van a kiskutyának is. Egy alig árnyékoló lámpaoszlop tövében fekve liheg a Bajcsy Zsilinszky útba torkolló Andrássy út utolsó gyalogátkelője mellett, a kismetró (hajdani nevén földalatti vasút) lejáratánál. Felismerem, de nem vagyok biztos benne, hogy ő az. Gazdája a lassan induló autósorból aprópénzzel teli sapkával bukkan elő, ő is ismerős. A lány az, aki az úton átkelő gyalogosoknak háttal a karikával, és a kutyával egyperces műsort ad a megálló kocsisor utasainak, majd kalapozik náluk érte.

Vagy ő egy másik lány?

Két és fél éve, amikor a mutatványa engem egy verssorra emlékeztetett, az autókban ülők közül néhányan – egy-két gyalogoshoz hasonlóan – a cilinderébe ejtették a pénzt, most a sapkájába. Miközben ránk zuhog a nap, többször végig nézem a produkciójukat, amiből – ha egyáltalán ő az – hiányzik valami. Nem a mosoly, nem a kecsesség, a hajlékonyság, a lebbenés, a kiskutya is éppen úgy ugrik át a karikán, szökken át a lány két vékony lábszára közt, és repül át válla fölött, ahogyan két és fél esztendeje.

Mindketten profik.

Talán éppen ez zavar, hogy feladatot végeznek el.

Meg az is lehet, hogy a produktum költőiségét a meleg öli meg.

Esetleg én lettem öregebb, amiért másoknak látom őket.

Vagy valóban mások?

– Az lehetetlen – válaszol erre a kérdésemre a lány. – Csak ketten vagyunk hulahoposok ebben az országban, akik a kutyájukkal párban ezt csinálják, és tervezetten elkerüljük egymást. Tudja, fárasztó ez

nagyon. Izsákról autóval bejárni ide…

– Izsákról? Ott született?

– Dehogy. Pesten, a Vas utcában. Ott letelepedni készülök. Bejártuk egész Európát és huszonnyolc éves vagyok.

– Nem látszik annyinak.

– Éppen ez az. Azt látja rajtunk, hogy elegünk volt. Izsákon vettem egy tanyát. Mondja, nincs melege?

2.

Egy utcalány, vagy inkább utcaasszony szólít meg a Nyugati tér kevéssé átforrósodott aluljárójában.

– Szex?

– Hogy mi?

Persze, értem a kérdést. De Karinthy Cininek a bécsi kurvautcában elsütött poénján gondolkodom, amihez hasonlót elsütni itt és most nekem is alkalmam lehet.

– Hát szex! Nem akar?

– Ebben a melegben?

– Van kégli. Hűvös.

– Mégis mennyiért?

– Öt.

– Ötszáz?

– Öt rongy.

– Az is kevés.

– Hogy-hogy kevés?

– Annyiért nem megyek.

3.

A fekete táblán a Szondi utcának a Székely Bertalan utcai kereszteződésénél lévő hentesbolt kirakatában krétával írják ki az aznapi, viszonylag olcsón ebédre kínált, a pultnál állva elfogyasztható (vagy elvihető) ételek nevét. Amely ételek adagolható részéből féladag is kérhető.

Dél van, és nagyon-nagyon meleg.

A fekete tábla előtt, odakint egy már olvasni tudó kislány toporzékolva bömböl.

Potyognak a könnyei.

A férfi, aki izzad az általa viselt összemeszezett overálban – és feltehetően a kislány apja – messze hangzóan üvöltözik vele. Azért hangos, hogy túlkiabálja a lánya bömbölését.

– Ne kérj pénzt! Az a te bajod, hogy rosszul gondolkozol. Meleg van, süt a nap és otthon van vizünk!

Nekem nincs szavam.

Bent vagyok a boltban, ők meg odakint.

És meleg van nagyon-nagyon.

Aczél Gábor

(Joanne Donnelly / Heat Wave)

Kategóriák: Szervezetek

Palkovits Valér az új torontói főkonzul, Kumin Ferenc az ottawai nagykövet

2018, július 13 - 16:00

Palkovits Valér, Magyarország újonnan kinevezett torontói főkonzulja néhány éve azt mondta egy magyar vidéki lapnak, hogy “a diplomácia szakma, nem politikai pálya.” Kicsit részletesebben az akkor Rigában szolgáló első beosztott ezt mondta 2013-ban a Kisalföldnek: “Ugyanúgy köztisztviselők vagyunk, mint akik itthon a közigazgatásban dolgoznak. Igaz, egy diplomata bármikor visszahívható, de az általános gyakorlat szerint a szakmai embereket és a karrierdiplomatákat nem kell hogy befolyásolja a kormányváltás.” Természetesen a 2014-es választás előtt nyilatkozott így, annak eredményét pedig már nyilván ismerjük. Azt is tudjuk, hogy miközben kormányváltás 2014-ben nem következett be, a Külügyminiszérium jelentős átalakuláson ment át–először Navracsics Tibor rövid minisztersége alatt, aztán Szijjártó Péter regnálása kezdetekor. A KÜM személyi állománya mára átalakult.

Az újonnan kinevezett 35 éves főkonzul Szabó Stefániát váltja Torontóban. Palkovits közszolgálati karrierje 2007-ben vette kezdetét Magyarország EU-államtitkárságán, ahol integrációs politikával foglalkozott. Ekkor már a soros magyar EU-s elnökségre készültek, amire végül 2011-ben került sor és ami Palkovits szerint “egyértelmű siker” volt.

(Palkovits Valér)

Miközben az új torontói főkonzul különbséget kíván tenni a karrierdiplomata és a politikai pálya között, Kumin Ferenc, az újonnan kinevezett ottawai nagykövet a politikai pályán, különösen a politikai kommunikáció területén is jártas. Kumin az Orbán kormányban szolgált két évig, aztán New York-i főkonzuli tevékenysége alatt is lelkesebb lojalitást tanusított a kormánypárt felé, és hevesebben bírálta a kormány kritikusait mint ami egy diplomatától megszokott lenne.

Amikor Kumin Ferenc átveszi az ottawai misszió vezetését, elődei — Ódor Bálint és Pordány László — örökségével találkozhat. Míg Pordány László egy diplomatától teljesen szokatlan módon tett sorozatban otromba kijelentéseket rólunk, illetve mindenkiről aki kormányát bírálta — továbbá potenciális szövetségeseket is elidegenített — Ódor Bálint hatékonyabb stratégiát alkalmazott, valamint azon viszonylag kevés magyar diplomata egyik, aki folyékonyan beszélt franciául (ami Ottawában természetesen hasznos). Precedens nélküli költekezéssel egészen grandiózus kulturális rendezvényeket szervezett, amelyekkel ellensúlyozni kívánta a magyar kormányról szóló negatív híreket a kanadai sajtóban, illetve ez által magához vonzott jó kapcsolatokkal rendelkező kanadai személyeket a kulturális, gazdasági és politikai életből, valamint az ottawai zsidó közösségből is. Egy szakmailag felkészült “európai” stílúsú karrierdiplomata képét építette fel, miközben a háttérben rendszerint alárendelte a diplomáciai munkát és a protokollt nem csak a nyers pártérdeknek, de igencsak piti személyes konfliktusainak is. A Hungarian Free Press, a KMH angol nyevű testvérlapjában tényszerűen és mértéktartóan mutattuk be amikor 2014-ben kinevezték, akkor is ha kormánykritikus nézeteink már ismertek voltak. Ennek ellenére Ódor Bálint mindkét lapot és szerzőinket külön-külön nemzetellenségnek tartotta. Voltunk páran olyan naivak (vagy talán túlságosan kanadaiak), hogy kinevezése idején tőle több szakmaiságot és toleranciát vártunk mint elődjétől.

A Pordány László és Ódor Bálint ideje alatt szerzett tapasztaloknak köszönhetően, legalább megszoktuk azt a viselkedésmódot amit magyar diplomaták Kanadába importálnak az utóbbi években.

Kategóriák: Szervezetek

Bonnie & Clyde – musical a Városmajori Szabadtéri Színpadon

2018, július 13 - 06:25

Az örökzöld gengszterlegendából készült népszerű Broadway-musical végre Magyarországon!

Első felvonás

A műsor a két főszereplő, Bonnie Parker és Clyde Barrow sokkoló tablójával indít, ahogy holtan fekszenek az ikonikus szürke Ford Deluxe Sedan első ülésén. Ezután vissza repülünk a nagy világválság korabeli Nyugat Texasba, ahol a 12 éves Bonnie arról álmodozik hogy filmsztár lesz, míg a fiatal Clyde arról ábrándozik, hogy úgy fog élni mint Al Capone és Billy a kölyök (“Picture Show”). Mindketten felnőnek, nem adják fel álmaikat, habár ezek láthatólag sehova se vezetnek, mivel egyikük sem szakadt el a nyomasztó Nyugat-Texasból – Bonnie egy étteremben pincérnő, Clyde pedig a megyei börtön gyakori vendége.

Clyde, aki épp most szökött el testvérével/cinkostársával Buckkal, megtalálja Bonniet az út mellett a lerobbant autójával együtt. A két álmodozó szinte azonnal egymásra talál, míg egy dallasi fuvarért cserébe megszereli a kocsit (“This World Will Remember Me”). Eközben Buck hazamenekül a feleségéhez, Blanche azonban arra kéri, hogy adja fel magát, így enyhébb ítéletet kaphat és lesz még lehetőségük arra, hogy tiszta lappal újra kezdjék az életüket. (“You’re Goin’ Back to Jail”).

Bonnie és Clyde néhány napot együtt töltenek. Elmeséli neki, hogy sztár, költő és énekesnő akar lenni. Clyde kérlelésére énekel neki (“How ’bout a Dance?”). Bonnie hazaviszi hogy ott éjszakázzon és elrejtőzzön az üldözői elől, de ez nem tart sokáig, mert Ted, egy rendőrtiszt, egyben Parkerék családi barátja becsönget, hogy figyelmeztesse Bonniékat a környéken ólálkodó veszélyes szökevényről. A váratlan látogatás miatt Clyde inkább elmenekül, de előtte meggyőzi Bonniet, hogy az álmaik megvalósulnak ha együtt szöknek el – nem fognak többet a pénz miatt aggódni, Bonnie pedig hihetetlenül gazdag lesz. Azt mondja neki, hogy a testvére, Buck házában találkozzanak.

A testvérek újra találkoznak, örülnek egymásnak és arról beszélgetnek, hogy egy új Forddal fognak lelépni (“When I Drive”). Azonban amikor Bonnie megérkezik és Clyde sürgeti a testvérét hogy csatlakozzanak hozzá, Blache és Buck elmondják, hogy a tervük szerint a férfi visszamegy a börtönbe. Vita kerekedik négyük között. A vitájuk odafajul, hogy Clyde megüti Bonniet, mert a lány azt javasolta, hogy Buckhoz hasonlóan adja fel magát. Bonnie cserébe pofont kever le Clydenak amiért komiszul bánik vele, dühösen távoznak.
Buck végrehajtja a tervet és feladja magát, míg a hatóságok Clyde erővel fogják el (“God’s Arms Are Always Open”). Blanche és Bonnie is meglátogatják a párjaikat, de kiderül hogy hogy Clydeot folyamatosan bántalmazzák a fogolytársai a börtönőrök bátorítása mellett. Ted, aki ott őrködik, végre rájön Bonnie’ és Clyde kapcsolatára. Arról elmélkedik, hogy ő jobb férfi lenne Bonnienak, míg Clyde úgy gondolja, hogy csak a szerelmük ér bármit is (“You Can Do Better than Him”).

Másnap este, Barrowék meghallgatása előtt Blanche és Bonnie is kritikát kap a családtól és a barátoktól, hogy miért tartanak ki a börtöntöltelékek mellett, de a két nő bevallja, hogy nem tudnak parancsolni az érzelmeiknek (“You Love Who You Love”). Mindketten a Barrow családdal együtt elmennek a tárgyalásra ahol a testvérekről döntenek: Buckot kiengedik jó magaviselet miatt, Clyde azonban további tizenhat évet kap hét rablás és a szökés miatt.

Hat hónappal később Bonnie meglátogatja a súlyosan összevert Clydeot és tervet szőnek  arról, hogy kiszabadítsák a börtönből (“Raise a Little Hell”). Bonnie másnap visszatér a melltartójába rejtett fegyverrel és Clydenál hagyja, aki a szökésnél az őrre szegezi azt. Az őr engedelmeskedik, Clyde megszökik és szinte azonnal rablásba kezd a megélhetésért. Míg a család és a barátok reagálnak a szökés hírére, Bonnie annak ellenére csatlakozik Clydehoz, hogy a bűnözői lét egyáltalán nem tetszik neki – de így is eltökéltek hogy megvalósítsák az álmaikat (“This World Will Remember Us”).

Második felvonás

A második felvonásban láthatjuk, ahogy a társadalom nem tud dönteni a becsületes, de szegény lét, illetve a jobb élet reményében rabló szimpatikus fiatalok támogatása között (“Made in America”), így úgy tűnik hogy Bonnie és Clyde’s bűnözői munkássága nem csak a sajtó figyelmét keltette fel, hanem az átlag emberek szimpátiáját is. Egy félresikerült rablás során azonban Clyde lelő egy tisztet aki “hősködni akart.” Amikor Clyde elmondja hogyan lett rablóból gyilkos, a hisztérikus Bonnie ki akar szállni, de már túl messzire mentek együtt, hogy most visszaforduljanak (“Too Late to Turn Back Now”). A zöldségesnél történt lövöldözés miatt mindketten hősök lesznek az egész országban, míg a déli államok minden rendőre őket üldözi. Clyde nagy ritkán levelet küld Bucknak Blanchenak, beszámol a kalandjaikról és hogy milyen lehetőségeket találtak útközben. Buck úgy képzeli hogy ő és a felesége is élhetnének ilyen izgalmasan és próbálja meggyőzni Blancheot a csatlakozásról, de ő ellenkezik (“That’s What You Call a Dream”).

A hírhedt páros egyre többet rabol, egyre merészebbeket lépnek és most már bankokat rabolnak, nem boltokat (“What Was Good Enough for You”). Clyde azt is javasolja Bonnienak, hogy a legújabb versét küldje el egy újságnak, hogy adják ki. Ettől nemcsak híresebbek lesznek, de feldühítik a texasi nyomozókat, ráadásul a texasi kormányzó is közbelép és felbérel egy visszavonult Texas Rangert, Frank Hamer, hogy vadássza le Bonniet and Clydeot. Egy katasztrofális bankrablás során Clydeot vállon lövik. Amikor hall a sérült testvéréről, Buck inkább Clyde segítségére siet… és Blanche is követi őt, mert nem tud választani a becsületes élet és szerelme között.

Eközben a rejtekhelyen az egyre hírhedtebb páros osztozik egy édes pillataton (“Bonnie”), de hamar félbeszakítja őket Buck megérkezése. A meghasonult Blanche, aki végül mégis a szerelmet választotta, vele tart. Napokkal később miközben Buck és Clyde újabb rablásokat hajt végre (“Raise a Little Hell – Reprise”), Blanche megkérdezi hogy Bonnie hogy lehet boldog ilyen életmód mellett, miközben aggódva várják a fiúk visszatérését. Bonnie azt mondja hogy csak ő és Clyde élig meg igazán az életet (“Dyin’ Ain’t So Bad”). A fiúk biztonságban hazaérnek, de csak rövid ideig ünnepelhetnek, mivel a hatóságok felfedezték a rejtekhelyüket és körbevették őket. Lövöldözés tör ki és habár Clyde és Bonnie sikeresen megmenekül, Buck végzetes lövést kap és Blanche karjaiban hal meg. Blancheot azonnal letartóztatják (“God’s Arms Are Always Open – Reprise”).

Míg Dallas felé tartanak hogy meglátogassák a szüleiket, ahogy korábban is tették néha napján, Clyde azon aggódik hogy a családja hogy fogja megbocsátani, hogy a haldokló Buckot hátrahagyta. Bonnie biztosítja róla, hogy Buck halála nem az ő hibája volt, de mindketten látják, hogy a kalandjaik hamarosan véget érnek (“Picture Show – Reprise / Dyin’ Ain’t So Bad – Reprise”). Eközben Ted és az üldöző csapat rájön arra, hogy a legendás páros rendszeresen meglátogatja a szülőket. 1934 május 23-án egy louisianai út mentén rátámadnak Bonniera és Clydera, itt ér véget az útjuk. 

A Szabad Tér Színház bemutatója a Színház-és Filmművészeti Egyetem és a debreceni Csokonai Színház együttműködésével.

A Music Theatre International (Europe): www.mtishows.eu céggel kötött szerződés alapján a Hartai Zenei Ügynökség közreműködésével kerül színpadra a mű.

musical

Szövegkönyv: IVAN MENCHELL
Dalszöveg: DON BLACK
Zene: FRANK WILDHORN
Fordította: HUBAI GERGELY

MAGYARORSZÁGI ŐSBEMUTATÓ

Clyde Ódor Kristóf   Bonnie Litauszky Lilla   Buck Imre Krisztián   Blanche Bori Réka   Ted Hajdú Péter   Lelkész Borsi-Balogh Máté Emma Parker Nagy Bakonyi Boglárka Cumie Nagy Bakonyi Boglárka Henry Barrow Fáncsik Roland Sheriff Rábaközi Gergő Bud Russel – rendőrtiszt Mucsi Kristóf Johnson helyettes Habodász István Miriam Ferguson kormányzó Czvikker Lilla Frank Hamer detektív Kurucz Dániel     Bob Alcorn Mucsi Kristóf Gyerek Bonnie Beke Lilla   Gyerek Clyde Draskóczy Balázs  

Kaposvári Egyetem és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatói:

Csabai Csongor, Dér Marus, Habodász István, Jászter Fanni, Kaló Kristóf, Maizác Stefánia, Mucsi Kristóf, Pécz Roland, Rábaközi Gergő, Szabó Regina, Sziládi Hajna, Urszinyi Ádám

(Forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Nyelvtudás: tényleg a papíron múlik?

2018, július 13 - 06:01

Júniusban az volt a hír, hogy Magyarország lakóinak idegennyelv-ismerete a bányászbéka alatti szinten mozog. A legújabb hír az, hogy a diploma megszerzéséhez nyelvtanulási diákhitelt javasolna a Nemzeti (mi más?) Versenyképességi Tanács. Amely javaslat arra remeknek tűnik, hogy a pályakezdő diplomásokat még kedvezőtlenebb helyzetbe sodorják. A többi következményén hosszabban el lehetne gondolkodni.

Azon is, hogy a diploma megszerzésének elég régóta feltétele a nyelvismeret. Egy idő óta nem csak informálisan, hanem formálisan is. Bent is ragadnak azóta a diplomák. Ami óhatatlanul a papíralapú társadalomképre irányíthatja a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy idegenül kell tudni, vagy papírral kell róla rendelkezni? Itt egy röpke gondolat erejéig pár évtizednyit visszaugranék az időben. Az 1980-as évek közepére kezdett kibontakozni az, hogy a „Rigóban” szerzett nyelvvizsga egyfajta fétis-értékkel kezdett bírni. A vizsga pedig vizsgadíjhoz volt kötve. A két hatás eredőjeként elég sokszor merült fel az informális kétség a vizsgabizottságok elfogulatlanságát illetően. Tekintve, hogy minden vizsgaközpont, amely pénzért vizsgáztatott érdekeltté vált a buktatásban. Minden olyan esetben, amikor tudható volt: a vizsgázó kénytelen elmenni legközelebb is. A különböző nyelvtanfolyamok keresettségére gyakorolt hatásról nem is szólva.

Amiért ezt a régmúltból maradt gondolat aktuális lehet, az a papír iránti kereslet mesterséges felhajtása a diplomák, illetve az egyetemi beiskolázások kapcsán. Annak idején számos tudományterületen egyszerűen nem lehetett minőségi diplomadolgozatot leadni akkor, ha valaki nem volt tájékozott a szakterület külföldi szakirodalmában. A diák szakmai nyelvismerete tehát akár ezzel lemérhető lett volna. Minden külön papír nélkül. Ahogy azzal is, ha a védés egy, a szakterülethez kötődő idegen nyelven megtörténhet. Mely utóbbi megoldás egyébként ma is működhetne. A diplomadolgozat valószínűleg minden külön flepni nélkül kiadható lenne, ha a diák megvédhetné a dolgozatát egy idegen nyelven. Úgy, hogy a szakmai kérdéseket sem magyarul kapja, és akár a teljes szakdolgozat-védés idegen nyelven zajlik. Akár úgy, hogy a beiskolázáskor, az egyetemi felvételinél, szakválasztásnál közlik, hogy egy-egy szak milyen nyelv ismeretéhez kötött. De lássuk be, hogy ennek a lehetőségnek a megteremtése nem lehetne egyoldalú. Tekintve, hogy a teljes vizsgabizottságnak bírnia kellene az adott, előre kommunikált nyelvet. Amikor tehát nem a valós, az „életvitelszerű” szakmagyakorláshoz, hanem a papírhoz kötöttség, a gyakorlati követelményszintet felváltó adminisztratív, bürokratikus kipipálás jelenik meg, akkor ez egyfajta szegénységi bizonyítvány is lehet. Annak az informális elismerése, hogy a felsőoktatásban ténykedőket percek alatt lehetne eladni rabszolgának „külföldiül”.

Amikor pedig az egyetem „bemeneti” oldalán, mintegy előre kérik a papírokat, akkor elkezdhetünk nyugodtan kutakodni, hogy kinek hoz hasznot a vizsgáztatás, illetve a nyelvtanfolyamok sora. Mert a középiskolás diák satuba kerülhet. Ha sikerül a felvételihez megszereznie egy papírt, akkor nő az esélye az egyetemre, míg ellenkező esetben csökken. Így szinte tetszőleges számban buktatható egy pár éven keresztül, mert szinte biztosan meg fog jelenni legközelebb is. Különösen, ha egy szakmai ismereteket nem közvetítő iskolából, szakma, alternatív megélhetési út nélkül küldik ki deszantosként az „életbe”. Miközben a középiskolai nyelvoktatás színvonalát is bebetonozza a rendszer. Lehet kifele mutogatni. Azzal, hogy az állam hitellel támogatja a különórákat, -tanfolyamokat. Nem kell kérem a középiskolai nyelvtanár esetleges tehetségtelensége miatt zajongani. Nincs ott kérem semmi látnivaló.

Az, hogy a középfokú képzés egy adott iskolában olyan-amilyen, az ettől kezdve a kutyát sem fogja érdemben érdekelni a döntéshozatali szinteken. Valószínűleg más sem. A valós nyelvtudás, és papírral igazolt nyelvismeret közti olló sem. Legfeljebb az, aki megteheti már csak ezért is távozni fog talán az országból. Egy német, angol, francia, vagy bármely más, idegen nyelvi környezetet preferáló munkahelyen ugyanis aligha a papírt fogják kérni a nyelvtudásról. Vagy tud kommunikálni a munkavégzéshez szükséges szinten, vagy nem. Ha nem, akkor vagy nagyon gyorsan megtanulja a mindennapi nyelvet, vagy igen könnyűnek fog találtatni. Azért persze jó dolog ez a nyelvtanulási diákhitel-ötlet. Az oktatás felelősségét rátolja a diákra és a szüleire. Ráadásul úgy, hogy sokan még majd tapsolnak is hozzá, hogy milyen rendes dolog az államtól.

Azért nehéz szabadulni attól a kérdéstől, hogy milyen hatása lenne, ha a diplomás nyelvtudást idegen nyelvű szakdolgozat-védéssel, valós élethelyzeti kommunikációval mérnék fel, ha minden nyelvvizsga, és esetleg a felkészítő tanfolyam is, ingyenes lenne. Nem visszaigényelhető, hanem valósan ingyenes.

Kategóriák: Szervezetek

Önéletrajz a jelenből: A Kereszténydemokrata

2018, július 11 - 17:35

Mottó: “Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni” (Jézus Mt 5,17).

Repülőgépen mellém ült egy Úr. Kereszténydemokrata vagyok, mondta bemutatkozás közben én pedig kapásból a bibliáról kezdtem beszélgetni, nevezetesen Mózes első könyvéről.

A könyv megrázó történetek sorozata a bűnbeeséstől, Káin, Noé, Ábrahám és Lót történetein át egészen Józsefig. Tömény társadalomtudomány, több mint pszichológia, filozófia, metafizika, politológia. Mindez, meg még sok más, aminek nincs neve és mindezeken túl az egyistenhitet megteremtő írás. Az egymással küzdő, emberszerű istenek és démonok panteonjának helyére teremti az emberteremtő Istent, aki ismeri az előlünk eltitkolt abszolút jót; a jót, amire hívőként és hitetlenként is törekednünk kell. Megteremti a szkeptikusok cinizmusát tagadó Istent, akik szerint mindig a rossz győz; azt az Istent, aki Madách szavaival így beszél a rosszról:

„…Te, Lucifer meg, egy gyürű te is
Mindenségemben – működjél tovább:
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár – az mit se tesz –
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhödésed végtelen leend
Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csirája lesz. – „
(Madách: Az ember tragédiája 15.szín)

Talán Józsefről beszéltem, ahogy megkötözve fekszik a kútban vagy épp dicsőségében áll a fáraó mellett, amikor kereszténydemokrata szomszédom, riadtan (őszinte riadtsággal) kérdezte: Maga zsidó? Nem! Mondtam csodálkozva, és utólag szégyenkezem a válaszon. Mért ne lehetnék (akár) zsidó, min változtatna? Tényleg min? Tudja, hogy Jézust a zsidók ölték meg? Kérdezte, miközben kutatva nézett rám, majd a ránk fagyott csendben elaludt. Jézust védte a zsidóktól.

Visszakérdeztem volna, hogy melyik zsidók ölték meg Jézust: Keresztelő Szt. János, talán Isten anyja a boldogságos Szűz Mária, vagy Péter, Pál, esetleg a többi apostol.

Illusztráció: Josie Jammet / The Guardian

Vajon, Ők -a megvédők- kitől akarják megvédeni a “keresztény kultúrát”? Tőlem, a nem hívőtől, vagy az ugyanabban az Istenben hívő zsidó és iszlám hívőktől, akik ugyanolyan kétségbeesetten keresik az abszolút -az isteni- jót mikén mi hitetlenek(?) esetleg a keleti vallások türelmet és békét hirdető prófétáitól(?) Buddhától, Lincsi apáttól(?) és kik ezek a megvédők? Talán Kereszténydemokrata utastársam, és hasonszőrű barátai, akik nem keresztények és nem demokraták, akik úgy hivatkoznak Istenre (a keresztény kultúrára), ahogy a második parancsolat tiltja: „Ne mond ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét” 5Móz 5,11.

„Isten, haza, család”, szól az egyik fő gonosz, az embermilliók halálától átokká torzult, szent szavakat hallva zúg a taps, mert a tapshoz elég, hogy az ördög élcsapata mondja hitető szavait. Mi pedig elszorult szívvel hallgatunk. Tudjuk, hogy az ellenség levágott fejét szokás zászlórúra tűzni és nem Isten nevét; azt is tudjuk, hogy a hazának polgárai vannak, akik egyenlők az egyenlők között és nem emberi erőforrásai; és azt is, hogy a család nem embertenyésztő telep.

Hazámban bőven termik mocskukat az „undor virágai” (Radnóti). Bőven öntözi a felső tízezer hatalomba szédült része; az ellenét gyilkoló, szelíd tekintetű úszómenedzser, a geciző mágnás, az Aranykéz utcai robbantó, az olajszőkítésen meggazdagodottak, a parasztok kifosztásából földbirtokossá vált urak, pontosabban a gazdagok hitványabb része, a hatalmukkal visszaélő hatalmasok és a hős, a jövőben bűnbakká váló vezér.

Tudom, tudjuk, hogy a keresztény kultúrát, és általában a kultúrát -és nem Istent- (A korlátlan hatalmú Istent védeni balgaság.) saját tévedéseitől kell megvédeni, mondjuk az inkvizíciótól, vagy labilis lelkű (vallásháborúkat kirobbantó) hívőinek más kultúrákat, vallásokat, filozófiákat lenéző (üldöző) gőgjétől, esetleg a leggazdagabbak demokráciát tagadó, kevély uraitól.

A baktériumtelepek jellemzője az együttműködés. Ettől telepek. Együttműködésükben hasonlóak az embercsoportokhoz (pl. a hazához). Vannak a táptalajjal kapcsolatban lévő táplálók, és a telep felszínén élő, védő nyálkahálót fejlesztő védők. A védőket a táplálók táplálják, ám mindig akadnak köztük renitensek, akik nem táplálják a védőket, és fennmaradó erőforrásaikat szaporodásra használják. Amikor a renitensek száma túllép egy határt a védők éhen halnak, a védőháló felszakad, aztán az első eső elmossa a telepet. Pusztul ártó és ártatlan.

Isteni törvény ez, ahogy az antilopgalopp. Kérlelhetetlenül lesújt, bukás nélkül nem szeghető meg. Az antilop csapat csak addig csapat, amíg a gyenge gida tempójában halad. Hiszen mindig lesz gyengébb és erősebb és a gyengét mindig könnyebbnek tűnik otthagyni (legyőzni), mint bevárni, megsegíteni. Amikor sok a renitens, a fosztogató, akkor a társadalom meggyengül, majd széthullik, épp úgy miként a gyengébbeket magára hagyó antilopcsapat.

A baktériumtelepnek van még egy jellemzője, a túlélőké. A túlélők újra összefognak és legyenek renitensek vagy táplálók, mindig etetik a védőket és a telep újra szép lesz, mígnem ismét…

Nem Isten haragja, hanem a madáchi vízió valósága ez: pusztulás és feltámadás. A harag nem isteni tulajdonság, Isten felkínálja a jót, de az ember szabad, és szabadon választhatja a rosszat. Lucifer egy „gyürű” Isten valóságában, Lucifer nélkül nem lehetnénk szabadok. Isten csak a jót tudja, Lucifer csak a rosszat, mi pedig választunk.

A mai valóság tragédia, mert tragédia az, ha „… Szörnyek diktálnak rendet”. (Goethe) Hinnem kell, hogy az ember bölcs, több tízezer éves tanúság szerint, előbb-utóbb ismét felül emelkedik Lucifer könnyű létet, sikert hazudó tanácsain, és ez a valóság csodája. Ahogy Goethe mondja „A csoda a hitből születő legszebb gyermek.”

Nem hiszek Istenben, de hiszek az ember -Isten tanácsolta- tisztességében, hiszek a tisztesség csodatévő erejében.

Sopron, 2018. július 10.

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Számtalan élet megmentője

2018, július 11 - 15:26

Bár biztos adatunk nincs róla, mégis erősen feltételezhető, hogy Semmelweis Ignác az a magyar ember, akinek külföldön a legtöbb szobra van. Születésének 200. évfordulója tiszteletére idehaza Semmelweis év van, sok helyen volt és lesz még róla megemlékezés, a budapesti Bélyegmúzeumban pedig munkásságát és személyét bemutató kiállítás nyílt.

Semmelweis Ignác 1818. július 1-én született egy – ma is álló – budai házban, Semmelweis József és Müller Teréz ötödik gyermekeként. Idehaza piarista diák volt, egyetemi tanulmányait Bécsben végezte. Regényes életútjáról könyvet írtak, film is készült, ma sokan csak úgy nevezik „Az anyák megmentője”! Sebész, szülészorvos volt és döbbenten tapasztalta, hogy a kórházban százával halnak meg a szülő nők, látszólag minden, ésszerűen megmagyarázható ok nélkül. Szembeötlő volt, hogy két, egymással közvetlenül szomszédos kórteremben milyen óriási a különbség a halálozások számában. Vizsgálódni kezdett, adatokat gyűjtött, állatkísérleteket végzett – éveken keresztül. Egy kollégájának véletlen halála nyitotta fel a szemét. A barátja, Jacob Kolletschka doktor, egy boncolás során megsérült és pontosan olyan tünetek kíséretében halt meg, mint a gyermekágyi láz során a nők. Semmelweis felismerte: a boncoló orvosok kezéről kerül a nők szervezetébe a halálos fertőzés – elrendelte a klórvizes kézmosást. Az eredmények napokon belül, látványosan igazolták őt, tanítását mégis elutasították és csak évtizedek múltán vált általánosan elfogadottá a születés misztériumát félelem nélkül lehetővé tevő felfedezése!

A posta az egész világra elviszi Semmelweis hírnevét, és ez a kiállítás ezért nagyon fontos – hívta fel a figyelmet a megnyitó ünnepségen dr. Rosivall László, egyetemi tanár, a Semmelweis Emlékbizottság elnöke. Miért kell ébren tartani 200 év után is az ő emlékét? Döbbenetes, hogy a tanai mind a mai napig változatlanul érvényesek. Minálunk éppen a napokban jelentette be a miniszter a kórházi fertőzések elleni védekezés kiemelt fontosságát! Ennek az egyik eszköze most is a kézmosás. Amikor Semmelweis meghirdette, hogy miért halnak az anyák és ennek ellenszere a kézmosás, sokan azt mondták: ez olyan egyszerű, hogy nem is lehet igaz! Európában még most is évente több százezer ember hal meg olyan fertőzésben, ami kézmosással megelőzhető lenne. Körülöttünk, a „fejlett világban” a kórházba kerülők tíz százaléka kap valamit, amit nem kellene, és ezeknek 70 százaléka fertőzés, melyek döntő része megelőzhető kézmosással. Semmelweis 200 évvel ezelőtt olyat talált, aminek érvényességét ma is változatlanul hangsúlyozni kell!

Ráadásul az élete rendkívül tanulságos. Óriási dráma. Könnyű belátni, ha azt mondják, forduljunk a jövő felé, ahhoz, hogy szisztematikus jövőépítést végezhessünk, a történelmet ismernünk kell! Aki a múltat érti és megérteti, az a jövőt építi. Mert mi is történt akkor? A XIX. század közepén, egy hatalmas kórházban volt egy szoba, ahol az oda szülni bemenő egészséges, fiatal asszonyok közül minden harmadik meghalt! Mellette egy másikban, alig néhányan. Itt 3000 szülésből 800 halt meg, ott ugyanannyiból 80! Ott álltak az orvosok és nem értették, mit csinálnak rosszul az egyik helyen, holott ugyanúgy járnak el, mint a másikon. Elképesztő magyarázatokat hoztak fel. Az izgalom, a tej lemegy a hasüregbe, visszamaradnak szülési anyagok, mindenféle sugárzás, a meghaltakhoz járó papok csengettyűje által előidézett rémület, a levegő miazmái okozhatják a gyermekágyi lázat. Az osztály vezetője, Klein professzor azt merte mondani, hogy a láz isten büntetése azoknak, akik túlzottan élvezték a szexet!

Semmelweis – igazi kutatóhoz méltón – számolt, számolt évtizedekre visszamenően gyűjtötte a statisztikákat, állatkísérleteivel szinte megalapította a kísérletes kórélettan mai tudományát, mígnem kollégája halála egyszer csak megmutatta az összefüggést. Az orvosok a munkanapot boncolással kezdték, a boncoló orvosok utána bementek kórterembe, megvizsgálni a nőket és előtte nem vagy csak alig mostak kezet. A másik terembe pedig bábák jártak, nem orvosok. A nagy tudós viszont nem csak felfedezi a baj okát, hanem meg is oldja a bajt! Elrendelte a kézmosást és hirtelen 30 %-ról 1,25 százalékra esett a halálozás! Ám ekkor nem a dicséret jött, hanem az ellenkezés. A fényes bizonyíték nem volt elegendő, még az állásából is kidobták. Budapestre jött, a Rókus kórházban már 1 százalék alá csökkentette a gyermekágyi lázban elhaltak számát! Még ekkor sem akartak hinni neki. Ilyeneket mondtak: az orvosok úriemberek és az úriembereknek tiszta a kezük. Meg eddig is mostak kezet – és ez igaz volt – csak nem jól mostak kezet!

Hatalmas, nemzetközi hírű, elismert tudósok szóltak ellene. Az ellenállás olyan nagy volt, ami megakadályozta a tanai elterjedését, a szülő nők ezrei pedig tovább haltak. Száz évnek kellett eltelnie, míg a Charité Egyetem orvos gárdája az 1960-as években, egy közleményben bocsánatot kért utólag Semmelweistől! Napjainkban ma már világszerte teljes elismerés övezi őt. Idehaza több helyen van szobra. Chicagóban, a Sebészek Világszövetségének emlékcsarnokában, 1954-ben állították fel szobrát (képünkön) a világ tíz legnagyobb orvosa között. Ezt követően 2015-ben Teheránban, idén júniusban, Prágában és a szlovákiai Komáromban emeltek szobrot neki. Budapesten a Rókus kórház melletti Gyulai Pál utca végén, a tér várhatóan rövidesen az ő nevét fogja viselni. Norvégiában 1968-ban színdarabot mutattak be róla, rövidesen idehaza is több helyen látható lesz. Tavaly New Yorkban már Semmelweis operát is láthatott a közönség, ez is színre kerül majd Budapesten és a nagyobb városainkban is. Az amerikai angol nyelvben van egy kifejezés a „Semmelweis reflex”, azt jelölik vele, amikor valaki előáll valami újjal és hiába bizonyítja, kapásból elutasítják.

Őt ma már nem, mert 2013-ban az UNESCO az összes tanítását, írását bevette Az Emberiség Örök Emlékezete könyvébe. Az elkövetkezőkben Tokiótól Los Angelesig kerül majd sor újabb szobrok felállítására, lesz Regensburgban és New Yorkban, összesen 18 szobor hirdeti majd emlékét a világ minden táján. Az ünnepség elmúlik, a gondolatok, könyvek elporladnak, de egy szobor évszázadokig áll. A kulturális globalizáció eszköze, akár csak a földrészeken átutazó postabélyeg!

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Rátesi Margit válasza Christopher Adam józsefvárosi választásról szóló cikke kapcsán

2018, július 10 - 13:57

Bár mindaz igaz, amit Chris írásában állított, a kép ennél árnyaltabb. (Ahogyan nyilvánvalóan mindenütt másként rakódnak föl a végleges kontúrok.) Életem legfontosabb éveiben volt otthonom ez a kerület (összesen 14 éven keresztül) – annak is proli része, a Kálvária térrel. Itt jártam iskolába – általánosba és gimnáziumba is. Édesanyám 2010-es haláláig itt lakott, a húgom pedig a családjával most is ott él, ismerem tehát a mai viszonyokat is. Emiatt sem férne bele egy hozzászólás kereteibe a mondandóm, amit már Kalmár Szilárdnak is próbáltam pedzegetni.

Elöljáróban mondok egy meglepőt: a józsefvárosiak jó része azért nem szavazott Kocsis Mátéra áprilisban, mert szerették volna polgármesterüknek megtartani.

Ennek magyarázatához kicsit körül kell nézni a Józsefvárosban. A kerület sose volt „káderdűlő”, de olyan szlamosodott prolinegyed se, ahogyan az utóbbi évtizedekben szokás volt emlegetni.

Ma 11 városrészre osztják a területet, amelyek közé tartozik a Palotanegyed a legszebb klasszicista és szecessziós palotákkal, mint a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár épülete, vagy éppen a Nemzeti Múzeum. De itt található az Orczy negyed a pályaudvarral, a remizzel, meg körülötte a valahai beszkártosok, vasutasok otthonait rejtő bérházakkal. A valahai Ganz-MÁVAG roppant területe, amelyen Eifel építette üzemcsarnok, meg koszlott áruraktárak váltakoznak. Tőszomszédságában a Kolónia tömbje, ahol a múlt századi munkáslakótelep mintáját láthatjuk, meg az átellenben lévő Tisztviselőtelep, ahol a Népliget szomszédságában 3-4 lakásos villaszerű kertes házakban kaptak lakást a valahai ganzos mérnökök, vezetők. A Ludovika hercegné nevét viselő katonaképző épületeinek jó része megvan (az egyikbe jártam gimnáziumba), ahogy a méretes park is csónakázótóval, sétányokkal. A Kálvin tértől a Nagyvárad térig húzódó sávban vannak a Semmelweiss Orvosegyetem klinikái, a Pázmány Egyetem több kara. E rész méltó koronája az európai hírű Füvészkert, amely az ELTE botanikai karának részeként működik. A ma 3 hektáros terület 170 éve van a Józsefvárosban: Anyukám utolsó éveiben párszor jártunk a programjain. Óriási pálmaház, többszáz orchideafajtát, 100-150 éves famatuzsálemeket, termő banánfákat láthatunk. De mégis, talán a Pál utcai fiúk-ból ismert a legtöbbek számára: Boka elszánt csapata itt küzdött meg az Ács fiúk vezette csapattal.

A kerület „rossz hírét” talán méltán alapozta meg, hogy itt volt a múlt században a vigalmi negyed is – bordélyokkal, mulatókkal, nagyjából a Rákóczi és az Üllői út közötti sávban, a Nagykörúttól kifelé eső szakaszon.

A Józsefvárost többnyire kisegzisztenciák lakták: a mulatók pincérei, zenészei, fuvarosok, kocsisok, kisiparosok. A Baross utca még ma is őriz valamennyit a „kárpitosok” utcája jellemzőiből. A Ganz és a MÁVAG gyárainak munkásai, a remíz, meg pályaudvar dolgozói a mai Magdolna, Losonczy és Orczy negyed bérházaiban laktak, túlnyomó többségben szoba-konyhás lakásokban.

Amikor 1959-ben a Kálvária térre költöztünk, a kerület lakásainak78 %-a volt szoba-konyha (vagy egy helyiséges „lakás”). Laktak már akkor is ott cigányok: de nekünk fogalmunk sem volt, ki a cigány az osztálytársaink közül, ki nem. Legfeljebb arról tudtuk, hogy cigány, akinek az apukája dobozos kólát, meg színes radírt hozott, amikor hazatért a muzsikálásból.

A legrosszabb állapotban az a terület volt, amelyen ma a panel lakótelep áll: a Futó utca, Vajdahunyad utca földszintes házainak lakásaiban még vízcsap sem volt: az udvarról hordták a vizet.

A kerület romlását úgy a nyolcvanas évek közepére teszem: ekkoriban jelentek meg tömegesen a sokszoknyás, köpködő és erőszakos alakok. Hangosan követelőztek: állítólag az elnyomásból szöktek, mindegyik erdélyinek mondta magát. (Képzelhetni mekkora rokonszenvnek örvendenek arrafelé „határon túli véreink”.) Feltörték az üres lakásokat, ahol hamarosan tömegszállás alakult. A házban, ahol Anyu lakott, és ahol a lakásnak egyetlen kulcsa volt a hetvenes években, mert ha csak a közértbe szaladt ki Anyu, elég volt, ha betette az ajtót – látták, nincs otthon, senki nem nyitott be – rácsot, lakatot, acélpántot kellett szerelni, mert akkor is feszegették az ajtót, ha otthon volt: tudták, egyedül lakik, öreg. A lakások értéke folyamatosan csökkent – holott a kerület közel van a Belvároshoz, és a közlekedése, infrastruktúrája is kiváló: itt van pl. a híres Fazekas gimnázium is.

A kerület lakossága folyamatosan csökken: az 1960-as majdnem 143 ezres lélekszám mára 76 ezerre zsugorodott – bár ez annak is betudható, hogy időközben sokan kaptak lakást más kerületekben épült lakótelepeken. Figyelemre méltó: ez az apadás 2011-től csökkent, és egyre kisebb: tavaly már csak a józsefvárosi lakosok 2 ezreléke hagyta el a kerületet.

Ez az első olyan tény, amit számításba kellene vennie minden politikai erőnek, főként, ha hozzávesszük azt is, hogy ez a fordulat kb. 2011-től következett be. Kocsis Máté 2009-től volt itt polgármester.

Nyilván közrejátszott, hogy a 2010 után megnyílt európai pénzcsapokból jutott a kormányhű polgármesternek is, de tény: a legutóbbi években látványos fejlődést produkált a Józsefváros. És nemcsak a Palotanegyed, sőt. Bontják-építik a legrosszabb hírű Magdolna negyedet, szép park lett a hírhedt Mátyás térből, nincs már kocsisor a Rákóczi téri, ugyancsak felújított csarnok körül.

A nyolcadik kerület lakói semmivel sem rasszistábbak, mint a magyar átlag. Nyugodtan működik a Dankó utcában Iványi Gábor „fűtött utcája”, és a pár éve átadott Auróra központ is, ami kifejezetten cigány kulturális központként üzemel.

Abban a pillanatban tudtam, amikor Győri Péter a hajléktalanok számára megnyitandó befalazott lakásokról beszélt, hogy vesztett.

Kérem szépen: ezek nem lakások: többnyire 5x2méteres helyiségek. A húgomék házában is van kettő. Az üzlethelyiséget úgy két éve falazták be: a lakók nagy megkönnyebbülésére. Nem lehetett pontosan tudni, kik laktak ott: egy nő volt állandó 2-3, időnként 4-5 kisgyerekkel, 2-3, változó fiatalemberrel. A kapu előtt mindig állt 1-2 BMW, amiből üvöltött a dum-dum zene (a ház lakói közül senki nem engedheti meg magának a BMW-t). Ha valamelyik idős asszony sütit sütött, vitt a gyerekeknek – hálából megrángatták a táskáját, ha kilépett a kapun. A Kálvária téren üzemelt a tűcsere-program: volt olyan hét, hogy két hullát is elvittek a húgomékkal szembeni gazos telekről. Ott ma új házat alapoznak, aminek a lakásait már árulják. A Turay Ida Színház előadásai telt házak előtt mennek: nem kell már attól tartani, hogy valami erőszakos drogos állja útjukat a színházba, vagy hazafelé menet.

Józsefváros lakóinak nagy része ma sem tartozik a felső tízezerhez. Sőt, a nagy átlagnak minden nap kapaszkodnia kell azért, nehogy a hajléktalanság sorsára jusson.

Igazságtalan lenne éppen a józsefvárosiaktól elvárni ennek megoldását. A szegénység nem kerületi – sőt, nem is fővárosi probléma: az ország valamennyi településének ki kell vennie a részét a megoldásból. Ehhez kormányzati szándék kellene.

Mindezekkel együtt sem tartom a tegnapi polgármester-választást a kormányerők nagy győzelmének: a 23%-os részvétel jól mutatja, hogy a választók nagy többsége inkább el sem ment, minthogy kormánypártira szavazzon.

Az ellenzéknek viszont úgy tűnik, világosabbá kell tennie mondandóját: a szolidaritás nem valami nyálas jótékonyság a kevésbé gazdagok kárára. Hanem hatékony önvédelmi eszköz a társadalom széthullása, az erőszak ellen.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

The Great Gatsby – balettshow a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2018, július 10 - 11:13

Több mint balett!

A 2018-as nyár táncszenzációja az F. Scott Fitzgerald népszerű A nagy Gatsby című regénye és Baz Luhrmann 2013-as nagysikerű, kétszeres Oscar-díjas filmje alapján készült The Great Gatsby balettshow, melyben ezúttal neves nemzetközi balett-társulatok táncosai jelenítik meg a húszas évek Amerikájának kicsapongó, élvhajhász világát.

Az elképesztően látványos balett-showban a szentpétervári Mariinszkij Balett nyolc sztárszólistája, köztük Denis és Anastasia Matvienko mellett a Complexions Contemporary Ballet (USA) és a Kijevi és Odessai Nemzeti Balett táncosai alakítják a dzsessz és a lehetőségek mámorában élő dúsgazdagok kiégett figuráit, akiknek közegében az igaz érzelmeknek legfeljebb csak a körvonalai tűnhetnek fel. A biztos sikert a professzionális táncművészek mellett Dwight Rhoden rendező-koreográfus személye is garantálja, aki balett-előadások mellett többek között Prince, Lenny Kravitz, Nina Simon és nem utolsó sorban a világ leglátványosabb előadásait létrehozó Cirque Du Soleil számára készített nagyszabású koreográfiákat.

A nemrég bemutatott, világszerte turnézó balett-show először látható Magyarországon a Szabad Tér Színház szervezésében.

Zeneszerző: Konstantin Meladze
Művészeti vezető: Denis Matvienko
Rendező-koreográfus: Dwight Rhoden
Producerek: Alexander és Alexey Polevoy

 

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Józsefvárosban sem lehet már a Fideszt megbuktatni

2018, július 9 - 15:40

Ismerjük mindannyian a sokat ismételt mantrákat. Csak a civilek esélyesek a Fidesszel szemben. Ha végre lenne nagy ellenzéki együttműködés a pártok között, akkor a Fidesz megbukna.  Vasárnap a józsefvárosi időközi választás bizonyította azt, hogy egyik tétel sem igaz–egy olyan budapesti kerületben sem, amely még mindig sok szempontból éppen a baloldalnak kedvezhetne. Sára Botond (Fidesz) fölényesen győzött 63 százalékos támogatottságával, miközben Győri Péter összellenzéki független jelölt a szavazatok 36 százalékát gyűjtötte be. Indult még Fehérvári Zsolt István a Munkáspárt részéről, aki 0,76 százalékot tudhatott magáének. A részvételi arány pedig kimondottan siralmas volt: 23 százalék. A józsefvárosiak túlnyomó többsége úgy gondolta, hogy nem igazán fontos ki vezeti a nyolcadik kerületet, vagy esetleg inkább belenyugodott abba, hogy úgyis marad a Nemzeti Együttműködési Rendszer. Ez van, ezt kell szeretni.

És egy bizonyos fokig az utóbbi nézet talán nem is áll olyan messze a valóságtól. Nem az, hogy szeretni kell az állampártot, hanem az, hogy választáson leszavazni és demokratikus úton kormányt váltani már nem lehet Magyarországon. Győri Péter sok szempontból kimondottan jó és alkalmas jelölt volt, akinek életútja, szakmai tapasztalata és lelkes önkéntes csapata egy demokratikus rendszerben esélyessé tette volna egy olyan kerületben, mint amilyen Józsefváros. Szociálpolitikábal, lakásügyi és lakhatási kérdésekben, illetve a hajléktalanok és elesettek segítésében több évtizednyi tapasztalatokat és érdemeket szerzett. A rendszerváltáskor a Menhely Alapítvány alapítója, de még a Kádár korszakban is ellenzéki tevékenységet folytatott. 1979-től a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) aktivistája.

Józsefváros ma demográfiailag eléggé vegyes kerület. A Corvin negyedbe a felső középosztály költözött be, a régi omladozó házak és utcák már csaknem egy évtizede eltűntek innen–lakóikkal együtt. De a kerület további részein a mélyszegénység mindenhol szemelőtt van. A lakhatási kérdések, a hajléktalanság és a jó szociálpolitika kimondottan fontos területek és ezekben Győri Péter kétségkívül jártas.

De nehéz körülmények között volt kénytelen kampányolni–olyan korülmények mellett, amelyeket egyetlen egy kanadai politikus el sem tudna elképzelni. Például az ingyenes, adófizetői pénzen fenntartott önkormányzati lapban a fideszes Sára Botond polgármesteri-jelöltet összesen 22 alkalommal szerepeltették az egyik választás előtti számban. Vajon hányszor szerepelt ebben a lapszámban Győri Péter neve? Egyetlen egyszer sem. Amikor Győri Péter jelezte, hogy politikai hirdetést szeretne vásárolni, akkor as szerkesztőség válaszolt: nem fogadnak el ilyet. Igy kezeli a Fidesz az adófizetők pénzét, ennyire összeforrt a párt és az állam. Nem csak, hogy arra használják az adóforintot, hogy egy állítólagos demokratikus versenyben csak az egyik jelöltet mutassák be, hanem még azt is lehetetlenné teszik, hogy az ellenzéki jelölt saját pénzén nyilvánosságot vásároljon magának.

A józsefvárosiak kevesebb mint egy negyede szavazott vasárnap. A lakosság közel száz százaléka viszont megkapta a kerület ingyenes lapját, amelyben szintiszta pártpropagandát folytattak a magyar lakosság pénzén, az ellenzéki jelöltet pedig egyszerűen eltüntették. És úgy néz ki, hogy ez, illetve nyolc évnyi tapasztalat is azt támasztotta alá, hogy ezt a pártot már nem lehet megbuktatni, így a legjobb megoldás a belső emigráció. Mindenki élje a magánéletét és maradjon ki a politikából. Érdemes ismét meghallgatni Koncz Zsuzsa Kertész leszek c. dalát. Legfejebb otthon, vagy internetes felületeken anonim módon vesz az állampolgár verbális elégtételt a Fideszen. A politikai vezetők maradnak, orzágosan és helyi szinten egyaránt. És ameddig van legalább kenyér az asztalon, ez így is marad.

Az Isten segítse azokat az ellenzéki politikusokat Magyarországon, akik ilyen körülmények között még egyáltalán vállalják a megmérettetéseket.

Kategóriák: Szervezetek

Pillantsunk az óvodai erőszak mögé

2018, július 8 - 14:39

E heti hír volt, hogy egy újbudai óvodában elszabadult a pokol. A beszámoló szexuális brutalitásról, és általában erőszakoskodásokról szól. Mindezt a gyermekek „egymás közt” követték el. A Népszava beszámolója szerint. Amelyben a megtett intézkedés tervének emlegetését szintén ismertetik. Ezek esetében az, ami kimaradni látszik sokkal „érdekesebb”, de inkább elborzasztóbb, lehet.

A gyermekek által elkövetett erőszakos események közül az övvel való fojtogatás sem semmi. Különösen azért, mert egy 3-4 éves gyermek ugyan meg tudja fojtani egy társát, de aligha várható el az, hogy a tett folyamán tudatában legyen a tényleges cselekedetének. Egyszerűen azért, mert ebben a korban még azok a dimenziók nem igazán kifejlettek, amelyek a halálokozás valós súlyát felmérhetővé tennék. Egyszerűen elindul egy cselekvési sor, és nem áll le. Amikor pedig ezt kétségbe szeretné vonni valaki, akkor azért nézzen komolyan körül. Akár a saját személyiségében. A regressziós helyzetek közül pontosan ismert a „vörös köd” effektus. Felnőttek között is. Ilyenkor sincs másról szó, mint arról, hogy elindul egy cselekvési sor, bekattan egy cselekvési minta, és kontroll nélkül végigfut. Alkalmasint ezt, tapasztalatom szerint, a pedagógusoknak elmesélik a fejlődéslélektan című tárgy keretében. Amikor tehát pedagógusok láthatóan kerek szemmel csodálkoznak rá egyes eseményekre, akkor az a képzésük igen komoly hiányosságaira is rámutathat.

Az pedig egy igen komoly szervezési problémára, amikor a valós helyzetre fel nem készített óvodapedagógusokat foglalkoztatnak egy olyan óvodában, ahova tudotta a szocializációs deficittel érkező gyermekeket „iskolázzák be”. Márpedig az érintett óvoda a hír szerint olyan, amelyben „jelentősen nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik „szociális készségekben” eltérnek a koruknak megfeleltethető szinttől, ők jellemzően hátrányos családi környezetből származnak, legtöbbjük a kerületi átmeneti szociális otthonban lakik”. Így az önkormányzat vonatkozó osztálya(i) igencsak sáros(ak) lehet(nek) az ügyben. A veszélyeztető helyzet kialakulásában, illetve a személyzet felkészítésének, a szülők előzetes tájékoztatásának elmulasztásában. Megoldásként is az olvasható a híradásban, hogy:

Az említett problémák mielőbbi megoldása érdekében az önkormányzat felvette a kapcsolatot az Újbudai Humánszolgáltató Központ vezetőjével, kérve az Anyaotthonnal való szakmai kapcsolatok erősítésére és segítségnyújtásra a család és gyermekjóléti szolgáltatás területén

Amely megfogalmazás, ha valaki még emlékszik az egykori párt-hírek nyelvezetére, világosan jelzi: nem tettek semmit, nem tesznek semmit, és nem is terveznek semmit. Majd megbeszélnek. Akkor, ha sikerült a megbeszélés időpontját előzetesen megbeszélni. Feltéve, hogy nem mentek az érdekeltek nyaralni, ráérnek, és kedvük is lesz hozzá. Igazi, régivágású, kádermentegető hozzáállás. Mert azt csak remélni szeretném, hogy azt az érintettek sem veszik komolyan, hogy „pedagógiai asszisztensi jelenlét” megoldja a problémát. Tekintve, hogy nem több tüneti kezelésnél. Ha nem is talán legrosszabb a lehetőségek közül. Ha az agyonhallgatást tekintjük, például, alternatívának.

A tünetek mögött azonban van pár egyéb, nem kevésbé figyelemre méltó mozzanat. Ez pedig azon cselekedetek sora, amelyeket elkövettek a gyermekek. Akik, nem győzöm hangsúlyozni, óvodások. Így, amikor cselekvési mintákról beszélünk, érthetjük szó szerint. Olyan cselekvésekről beszélünk, amelyben nagy szerepe van a mintakövetésnek, az utánzásnak. Miközben aligha tételezhetjük fel, hogy 3-4 éves gyermekek felmennek az internetre, rákeresnek a BDSM-videókra, és azokon élvezkednek. Sokkal valószínűbb, hogy olyan viselkedést mutatnak, amelyet látnak maguk körül, illetve olyat, amelyben, rosszabb esetben, bevonják őket. Szemléljük meg ebből a szempontból azt, hogy „egy kislány arcát és nemi szervét pedig több kisfiú véresre harapdálta a mosdóban”. Nem a vért, hanem a helyzetet tekintve elég világosan látszik, hogy az orális pettinget is magába foglaló szeretkezés imitálását láthatjuk. Óvodáskorra „leforditva”. Amikor a száj még főleg táplálkozásra, ha tetszik „harapdálásra” szolgál. Ahogy a fiuk nemi szervének a nyalogatásáról sem hiszem, hogy minta nélküli viselkedésként jelent meg az ovisoknál.

Ebből a szempontból roppantnagyon kíváncsiak lehetnénk, hogy abban az átmenetei szociális otthonban milyen körülmények között élhetnek a bentlakók. A jóhiszeműbb feltételezés az, hogy olyan, amelyben a szexualitást a gyermekek előtt élik meg a részt vevők. A kevésbé jóhiszemű feltételezéseket mindenkinek a saját fantáziájára bízom. Azonban bármelyik eset áll fenn, akkor is igencsak sürgető lenne egy alaposabb vizsgálat arrafelé. Gyakorlatilag azonnal, mert ezeket a problémákat az idő nem igazán szokta megoldani. Súlyosbítani azonban annál is inkább. Így azzal egyet lehet érteni, amikor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke az azonnali vizsgálatot sürgeti. Függetlenül attól, hogy az illető hány éve dolgozik óvodában, és látott-e már életében ilyet, vagy sem. Az olyan lózungok, mint a szakemberhiány emlegetése már inkább csak töltelék-szöveg. Az meg kicsit furcsa, hogy nem a gyermekek helyzetének azonnali vizsgálatát kéri a szakszervezet kedves képviselője, hanem azt emlegeti, hogy „az óvodának és a fenntartónak haladéktalanul ki kell vizsgálnia, hogyan alakulhatott ki ilyen helyzet”. Mely megfogalmazás igazán politikai szereplőhöz méltó. Gyakorlatilag pontosan ugyanazt a hámozott léggömböt jelenti, mint az önkormányzat senkiben felelőst nem kereső, a helyzetre inkább csak rálegyintő megnyilatkozása.

A szülők részére nyilván a legtriviálisabb megoldás, hogy a XI. kerületi Napsugár Óvodát akkora ívben kerülik el, amekkorában csak tudják. A gyermekeik, unokáik érdekében mielőbb, és szinte bármi áron. Ez azonban pontosan olyan tüneti kezelés, mintha a bántalmazó gyermeket, vagy inkább azok gondviselőjét, egy-egy apuka megvárja, és elülteti a betonba. A tüneti kezelés mellett azért csak ki kellene vizsgálni, a bántalmazó gyermekek körülményeit is. Igaz, akkor intézkedni is kellene, ami sokkal macerásabb, mint nyilatkozatokat közzé tenni. Különösen akkor, ha a témában illetékes minisztérium államtitkára is fontosabbnak tartotta a minap a kirohanást az egynemű párok ellen, mint a berohanást a gyermekek védelme érdekében. Ami a hatalom hozzáállását jellemzi legfeljebb a gyermekek sorsa iránti érdeklődést illetően, illetve a családon belüli erőszakhoz.

Kategóriák: Szervezetek

Majdnem magyar?

2018, július 7 - 15:25

Ma már egyre kevésbé lepődünk meg azon, ha valamely világhírességről egyszer csak kiderül, hogy felmenői között magyar is található. Bár a csodálkozás némileg erősebb lesz, ha olyan személyiséggel gazdagodik ez a sor, akiről azért ezt végképp nem gondoltuk volna! Azt is tudjuk, hogy a szerelem nagyúr, olyan nagy, hogy még egy magyar nyelvű levél megírására is késztetheti a szerető – bár magyarul nem tudó – kedvest.

A bevezetőben említett állítások mind igazak, a 20. század egyik legmeghatározóbb művészére, a napjainkra ikonikussá vált Frida Kahlo-ra vonatkoznak! Az ő műveiből nyitott most tárlatot a Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítás régi adósságot törleszt, hiszen a közönség már régóta várja a csak sok évvel halála után világhírűvé vált, ám azóta is töretlen népszerűségnek örvendő mexikói művész magyarországi bemutatkozását. A Magyar Nemzeti Galéria négy hónapra ad otthont a világ legjelentősebb Frida Kahlo gyűjteményével rendelkező mexikói múzeum, a Museo Dolores Olmedo remekműveire épülő, az életmű egészét átfogó tárlatnak, mely november 4-ig látogatható. A 35 műtárgy – 26 festmény és 9 rajz – között látható néhány, a művész védjegyévé vált önarcképei közül, és szerepelnek majd olyan jelentős művek is, mint az egyik legelső vászonfestménye, valamint életrajzi ihletésű képek, portrék, szimbolikus tartalommal telített alkotások is.

A kiállítás megnyitásának időpontja nem véletlen – árulta el, dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Július 6-án van Frida Kahlo születésének 111. évfordulója. Ez a kiállítás ezúttal nem az ünnepeltnek, inkább nekünk ajándék. Magas művészeti és kulturális értékeket képvisel, mely nem csak európai, hanem világszínvonalon is jelentős. Különleges megkülönböztetéssel ruházza fel Budapest művészeti világát, számtalan országból vonzza majd a magyar fővárosba az érdeklődőket. Frida Kahlo és művészete Mexikó és a világ átfogó és sajátos elemeit képviseli. Kompozíciójának szimbóluma ma a 20. század művészeti archívumának részét képezi és kétségtelen, hogy számtalan ország kortárs művészére van befolyása.

Frida Kahlo életéről nem beszélhetünk Mexikó történelmi eseményeinek figyelembe vétele nélkül – hangsúlyozta a kiállítás megnyitásakor őexcellenciája David Nájera Rivas, Mexikó Magyarországra akkreditált nagykövete. Mexikó liberális úti célként a húszas és harmincas években virágzott, a világ minden tájáról vonzotta a külföldi művészeket, írókat, fotóművészeket és filmkészítőket egy olyan időszakban, mely a Mexikói Reneszánszként vált ismertté. A kiállítás egy forradalom utáni, művészeti és kulturális kifejezésmódot mutat be. Frida Kahlo 1928-ban a Fiatal Kommunisták Szövetségéhez csatlakozott, ugyanabban az évben, amikor Diego Rivera, a közoktatási minisztérium falait festette. 1929-ben ment hozzá, az akkor már híres Diego Rivera festőhöz. Mexikóban, akkor nagyon sokféle művészeti hatás érvényesült. Ezeket ők megszűrték és inspiratív művészetet hoztak létre. Olyan kultúrát, ami sokban gyökerezett a helyi, ősi mexikói művészetben. Ezt a kiállítást korábban sokan próbálták már Budapestre hozni, végre sikerült, nagyon rövid idő alatt. Segítségével most együtt lehet itt Budapesten Frida és Mexikó!

Nagy jelentősége van annak, hogy mi itt együtt ünnepelhetjük a kiváló művész 111. születésnapját egy ilyen csodálatos kiállítással – emelte ki Carlos Phillips, a Museo Dolores Olmedo igazgatója. Fotóművész édesapja ugyanis német-magyar származású volt! Erről viták folynak, a németek maguknak követelik, de vannak adatok a kettősségre vonatkozóan is. Abban az időben még nem volt színes fénykép, a képek színezésében Frida segített édesapjának. Részben ennek is szerepe van későbbi látásmódjában. Frida valóban ikonikus alak, igen jól szimbolizálja a nők felemelkedését az egyenjogúsításukért vívott küzdelmet. Nagyon erős egyéniség volt. Diego Rivera ismert muralista festő volt, hatalmas falképeket alkotott. Neki mutatta meg azt a képét, amit autóbusz balesete után festett. Rivera tanácsára folytatta a festést és a találkozás után hat hónappal már össze is házasodtak.

Ez egy nagyon különös házasság volt. A monumentális testalkatú Rivera és a mellette galambnyinak látszó Frida „atom pár”-nak bizonyult! Kommunista gondolkodású, szocialista gyakorlati beállítottságú, vallás nélküli párt alkottak. Bár többen úgy gondolják, hogy Frida mártírként élt Diego mellett, mások szerint ez fordítva is lehetett! Mindketten nagyformátumú személyiségek voltak, rendkívül műveltek. Nagyon jól ismerték Mexikó történelmét, kultúráját és ezt alkotásaikban mindig kihangsúlyozták. Frida nagyon szerette a népszokásokat, viseleteket, ő is ezekbe öltözött, kötődött a népi kultúrához. Műveiben jól mutatja meg a szeretetet, azt a fajta hazaszeretetet, ami a kultúra iránt a mexikói népben él. Annak ellenére, hogy nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenie, mégis úgy élhetett, ahogy szeretett volna!

A művész élete és művészete elválaszthatatlan egységet képez: az életmű jelentékeny része Frida Kahlo személyes élményeiből, érzéseiből, szenvedéséből merít. A fiatalkorában súlyos buszbalesetet túlélő, az élete során számtalan betegséggel küzdő, néha hetekre, hónapokra ágyhoz láncolt művész a magánya ellen is harcolt. A válogatás betekintést enged a festőnő szuggesztív, testi és lelki gyötrelmekkel teli belső világába, valamint az általa megélt és újrateremtett, mitikus valóságába. A tárlat célja, hogy a bemutatott művekkel megidézze Frida Kahlo életének és művészetének szervesen összefonódó, együtt lüktető egységét. „Számomra már nincs remény” – írta a Reményt vesztve című képének hátoldalára, amikor az elszenvedett műtétek következtében nem volt képes enni. Az ágya sivár tájban áll, a festőállványon nincs vászon, az ételek törnek fel belőle.

Az életművet öt szekcióban mutatja be a tárlat. Az egyik szekció azt a szenvedélyes, ellentmondásos, de mindenképpen erős kapcsolatot mutatja be, amely egy óriási művészpárost kötött össze. Frida Kahlo úgy tartotta, hogy élete során két nagy baleset érte: buszbalesete és Diego Rivera, melyek közül a második volt a súlyosabb. Szinte gyermeki rajongással csüngött az imádott férfin, aki, bár szerette, nem tudott gátat szabni temperamentumának, és folyamatosan megcsalta. A legnagyobb fájdalmat az okozta Fridának, amikor rájött, hogy Diego, Frida kedvenc húgával, Cristinával is szerelmi kalandba bonyolódott. Ennek érzelmei tükröződnek a „Csak néhány késszúrás” című képen, mely egy megtörtént hűtlenségi gyilkosság hatására keletkezett.

A tárlaton természetesen szó esik majd Frida szerelmeiről is. A testiség Frida Kahlo számára „az élet szeretetét, egyfajta elemi ingert” jelentett – ahogy első nagy szerelme fogalmazott. Bár sokat szenvedett férje, a rajongásig imádott Diego Rivera vérbő természete miatt, mégis élete végéig kitartott mellette. Ettől függetlenül időről időre hosszabb-rövidebb szerelmi kalandokba bocsátkozott. A szeretők sorából kiemelkedik a magyar származású Nickolas Muray, aki Kahlo életében talán a harmadik legfontosabb férfi volt az apja, Guillermo Kahlo és a férje után. Bizonyos, hogy 1931 és 40 között fennálló szerelmi viszonyuk meghatározó volt a művész számára.

Kapcsolatuk különbözött az előzőektől, nemcsak a tartóssága miatt. Mély, őszinte szerelemről tanúskodik az a – feltételezhetően – legelső levél, amit Frida magyarul írt és talán ez oka lehetett annak is, hogy élete végén Frida különös vonzalmat érzett a magyarság iránt.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Frida Kahlo kiállítás nyílik Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában

2018, július 6 - 15:23

A Magyar Nemzeti Galériában négy hónapon keresztül lesz látható a világ legjelentősebb Frida Kahlo életét bemutató tárlat. A festőnő születésének 111.évfordulóján megnyíló tárlat,

2018-július 7.-től- november 4.-ig tekinthető meg.

A kiállítás anyaga 35 műtárgy – 26 festményből és 9 rajzból áll.

A fiatalkorában súlyos buszbalesetet túlélő, és az élete során számtalan betegséggel küzdő és emiatt néha hetekre, hónapokra ágyhoz kötött művész magától kezdett el festeni, soha nem tanulta, tudását önképzéssel szerezte.

A kiállítás öt különálló részben mutatja be a művész életének szakaszait.

Az első szekció az útkeresésről, a második a fájdalomról, a szenvedésről és ennek feldolgozásáról szól.

A harmadik Frida és Mexikó kapcsolatát tárja fel, a negyedik szekció a „Viva la Vida” címet kapta, amely a természettel való együttélést mutatja be.

Az utolsó szekció– Frida és Diego—azt a szenvedélyes, néha ellentmondásos, de mindenképpen inspiráló és erős kapcsolatot mutatja be, amely a 20. század egyik kiemelkedő művészpárosát kötötte össze.

A kiállítást a Frida Kahlo élete utolsó tíz évében vezetett naplója alapján összeállított hang és képinstalláció zárja.

A kiállítás kurátora: Lantos Adriána (Szépművészeti Múzeum- Magyar Nemzeti Galéria)

A bemutatott anyag legnagyobb része a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo gyűjteményéből,  9 mű pedig magángyűjteményből érkezett a kiállításra.

(forrás: sajtóanyag)

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Narancsos LMP-bukta

2018, július 6 - 14:09

A Magyar Narancs a napokban dobta be a köztudatba annak az igazolását, amit elég régóta lehetett sejteni. Azt, hogy az LMP tevőleges kompromisszum-képtelensége nem egészen a véletlen műve. Az, hogy ez a gyakorlatban Schmidt Márián keresztül valósult-e meg, végső soron akár részletkérdésként is kezelhető. Különösen, mert a Fidesz berkeiben mélyen beágyazott hölgy rokonságban van az LMP egyik prominensével.

Azt meg ugyebár nem lehet megtiltani, hogy egy anya szóba álljon a fiával. Ahogy fordítva sem. Amellett, hogy tudjuk: kihez fordulhatna egy fiú a kérdéseivel, ha nem az anyjához. Legfeljebb kap egy kis kampányzilálási tanácsot is. Rajta keresztül pedig a pártja is. Amit igazolni látszik, hogy egy korábbi információ alapján szándékegység látszott kialakulni Szél Bernadett és Ungár Péter között arról, hogy az LMP elszabotálja a kampányt. Az, hogy ezt a szándékot honnan fújta a szél, tulajdonképpen szintén szinte mindegy. Nem azért, mintha az irány meneten bármit is. Ellenben az, hogy az LMP sokkal inkább a Fidesz közép felé tolt alegységeként működik már elég régóta ismert tünet volt a hazai politikában. Magam is többször írtam erről.

Ungár Péter

A jelenlegi hírek legfeljebb a korábbi sejtéseket erősítik meg. Valamint azokat a gyanúkat, hogy a kormánypárt kinyújtott keze számos feléjük kinyújtott nyelvet tart kézben. Valószínűleg nem is mindig rokoni szálakon keresztül. Mert a pillanatnyi érdekek hálózata akár erősebb kötőerő is lehet. Nem véletlenül emlegettem egy másik ellenzéki párttal kapcsolatban, hogy a leginkább önjelölt miniszterelnök-jelöltjük és Orbán szegedi megbeszélésének valós tartalmát sem lenne kevésbé érdekes tudni. Annál semmiképpen nem kevésbé érdekes, hogy az LMP egyes vezetői vajon milyen kompenzációban reménykedve vetették alá a gerincüket a savas beavatkozásnak. Mármint akkor, ha az utólagos „megtérésben” hisz valaki. Mert az sem teljesen kizárt, hogy az egész LMP, mint olyan nem a sarki kocsmában született önálló ötletből fogant.

Mármint akkor, ha lehetőségként eltekintünk attól, hogy az alapítók a sarki kocsmában is megbeszélhették a Fidesz delegáltjával a párt megalapításának az ötletét. Annak érdekében, hogy a folyamatosan jobbra tolódó kormánypártról lemozduló, középre tekintgető rétegeknek kínáljanak egy Fidesszel rokonítható alternatívát. Ahogy alig lenne meglepőbb annak a kiderülése, hogy a Jobbik nem kevésbé a Fidesz berkeiben fogant ötletből született. A radikálisabb Fidesz-hívők megtartására. Még akkor is, ha mára sokkal inkább a határok elmosódottságát látjuk. Alkalmasint az LMP és a Fidesz között sem igazán volt éles a határ. Ezért is emlegettem többször egy LMP-Fidesz-Jobbik tengelyt. Nem egyszer igen komoly kritikákat kapva az egyes fórumokon. Amely fórumokon most valahogy nem akaródzik sokaknak bevallani: óriásit tévedtek, amikor az LMP-nek gerincet, bizalmat és politikai hitelt szavaztak.

A mostani, úgymond kiderült, információk közül inkább az meglepő, hogy „többen attól tartanak: jobboldali fordulat várható az LMP-ben”. Tekintettel arra, hogy vissza lehetne kérdezni: „mikor volt az LMP baloldali”? Csak sajnos akkor arra is választ kellhetne keresni, hogy „hol a baloldal mostanában”? Mert a „melósképviselet” elég gyenge lábon látszik állni. Ráadásul azokon a gyenge lábakon állva sem nagyon van mozgósító ereje. Amely helyzetet elnézve inkább csak jobboldali, és még jobboldalibb pártokat látunk. Már akkor, ha feltételezzük az ideológiai alapokat. Mert ellenkező esetben csak a képviselői fizetéseken, kampánytámogatásokon alig túl tekintő opportunizmust tekinthetjük mércének. Ez utóbbiban az LMP is igen jól teljesített. Ha valós kiegyezések mentén, akkor még az is kérdéses, hogy nem-e esetleg a kormánypárt segítette hozzá helyenként szavazatokhoz. Annak fejében, hogy megosztják az ellenzéket.

Azért persze a többieket, például az MSZP sajátos, botkásított, jelölt-állítási folyamatát sem feledjük. Könnyedén előfordulhat, hogy még pár csontváz kiborul a szekrényekből. Amelyek kiborításában, az ellenzék teljes hitelvesztésében reménykedve, a Fidesz is érdekelt. Könnyen lehet tehát, hogy Ungár és társai „lebukásához” is egy, a Fidesz-székházból egyengetett út vezetett?

Kategóriák: Szervezetek

In memoriam Aczél Endre

2018, július 4 - 18:50

Aczél Endre elment. Élete 74. évében hagyta itt nekünk az életművét éppen úgy, mint azt a politikai környezetet, amely olyan, amilyen. Lehet, hogy fordítva jobb lett volna. Ha az általa sem kritikátlanul kezelt jelen politikai környezet megy, míg Aczél még ír némi újságot. A halálhírt a család megerősítette.

A jelenlegi kormányzó erő valószínűleg az ellenzékiségére emlékszik inkább. Holott az újságírás, a politikai is, alapvetően ellenzéki műfaj. Arról aligha az újságírók tehetnek, ha a hatalom az ellenzéket ellenségként és nem kritikusként kezeli. Arról már inkább tehetnek az újságírók, ha újságírónak hívathatja magát valaki, aki legfeljebb slapaj-szintű betűvető. Arról meg a hatalom tehet, ha a média legfeljebb parizerért elküldhető munkásaiból „nagy újságírót” farag. Ellentétben az 1944-ben született Aczél Endrével, aki nem keveset le is tett az asztalra. Például az MTI munkatársaként, majd külföldi tudósítóként. A záróakkordokat pedig a nevével fémjelzett Acélsodrony című műsorban szólaltatta meg. Azt az intermezzót, amit a Kiss-botrányban játszott, igazán boríthatja a feledés homálya.

Van mire emlékezni azon kívül is elég Aczél Endre életművéből. Akár egyet értett valaki a politikai nézeteivel, akár nem. A jelen iszapjából kiemelt betűbuborék-halmozók meg irigykedjenek nyugodtan. Aczél Endre pedig nyugodjék békében.

Aczél Endre

Kategóriák: Szervezetek

Röviden (Az orvos rád néz és csak annyit mond: Rák)

2018, július 4 - 16:37

Mottó:
Plutokratáink megtalálták azt az embert, aki átveszi tőlük hazánk ellen elkövetett bűneik terhét.

A kevély ember lelkében kishitű, magában nem bízó, magabiztosságát önmagán kívül (autójában, fajában, sikereiben, hatalmában) kereső lény, aki tagad mindent és mindenkit, ami és aki kiválóságát kétségbe vonja. A kevély ember kérkedik hibáival is: ő az, aki fingik az ebédlőasztalnál, és nem nevet. Ráemelt pillantásunk látva fingik még egyet, vagy meghosszabbítja kisvasútját. A kevély ember ijesztő, vagy nevetséges, esetleg ijesztő és nevetséges, vagy nevetségesen ijesztő. A kevély ember krajcáros bohóc. (Pennywise)

A kevély ember, faluszéli kis házából büszkén tekint félig vagy egészen giccs stadionjára, és nem zavarja annak árnyéka, amely eltakarja előlünk a Napot.

Szukits Rezső

Illusztráció: Sinar Matahari / muhammadfazri

Kategóriák: Szervezetek

Inkább ne legyen “más” a politika

2018, július 4 - 13:40

Amikor április előtt azt mondtam, hogy a Lehet Más a Politika (LMP) arra játszik, hogy a kormánypártoknak legyen többsége, de csak feles, így a jogállam lebontásának megmaradt feladataihoz készségesen csatlakozhat, mindenki megrótt: ugyan már. Az LMP demokratikus párt ! (Jelzem, évekig hallgattam ugyanezt a mai kormányerőről, hiába látszott már kilométerekről, hogy a párt szervezése, a jelöltek kiválasztása minden, csak nem demokratikus.) A számítás reális alapokon nyugodott: az akkor 5%-os párt kizárólag az Orbán-csapattal szövetségben juthat hatalomhoz, és a mai kormánypártnak is előnyösebb, ha „demokratikus” hírébe keveredett csoporttal bútorozik össze, mintha a nemzetközi színtéren akár kínossá is válható szövetséget köt a Jobbikkal. Arról nem is beszélve, hogy a nagyságrenddel erősebb Jobbik bizonyosan nem elégedett volna meg valamilyen díszletfunkcióval.

A számítás nem vált be, a kormányerő bezsákolta a kétharmadot, és ebben a pártnak nagy szerepe volt, tekintve, hogy mindenfajta ellenzéki összefogástól elzárkózott. Ugyan jelentősen – majdnem két százalékkal – tudta növelni táborát, ez azonban elsősorban annak köszönhető, hogy valami miatt igen kedveli a hazai sajtó „ellenzékinek” hívott, ám a politikai rendszerek működéséről nem sokat sejtő része. Az eredményhirdetés után rögvest megkezdődött a váltás. Elsőként az a társelnök, (Hadházy Ákos) távozott, akinek a többletszavazatok legalább 90 százalékát köszönhették, tekintve, hogy a szekszárdi állatorvos hetente leplezett le egy-egy korrupciós ügyet: mindig adatokkal, dokumentumokkal alátámasztva bejelentését. (Azt talán mondani sem kell, hogy a főügyészség még nyomozati szakba is elvétve engedte ezeket.) A társelnök távozása igen botrányosra sikeredett: a zavarosnak tűnő testületi ülésre rendőrt kellett hívni, mert párttársai megtámadták. Rögtön ezután fegyelmi eljárással fenyegették azokat az lmp-s képviselő-jelölteket, akik a központi ukáz ellenére visszaléptek valamely ellenzéki jelölt javára. Lemondott a vezetőség – őszintén nem tudom, ki vette át a stafétabotot Szél Bernadettől.

A minap ismét távozott egy elnökségi tag a pártból, és ezzel kapcsolatban is nyilatkozott egy testületi tag, aki felemlegette az LMP választásokra készített programját, amelyre, mint jelezte, igen büszkék, és amelyet a következő négy év munkájának alapjául szánnak.

Jesszus! Mintha a Hazafias Népfront valamelyik megyei bizottságának a vezetőjét hallanám 1975-ből! Szerintük ugyanis a parlamenti munkában a kisközösségek helyi problémáira kell megoldást találni.

Nem, kedves hölgyeim és uraim! A parlamentek nem kijáró lobbisták gyülekezetei. A ország gyűlésének az országos problémákra kell megoldást találni, nem lila megye közlekedési gondjaira, vagy sárga kerület lakásügyeire. Pont ez volt a legnagyobb baja a Népköztársaság parlamentjének.

A helyi közösségek ügyeit a helyi önkormányzatoknak kell/kellene megoldaniuk. Persze ehhez meg kell kapniuk a megfelelő részt az adóinkból. Nem véletlen, hogy a jelenlegi magyarországi kormányzat már nemcsak a pénzt, hanem a törvényi felhatalmazást is igyekszik megvonni az önkormányzatoktól. Minél jobban függ egy település részesedése a központi hatalomtól, annál jobban kézben lehet tartani a népét.

Szomorú. Bár lehet, hogy bennem van a hiba: nem elég, hogy sok évtizede élek, a memóriám is működik, még ha időnként némi segítséggel is.

Az biztos: ha ilyenféle „más” az a politika – inkább maradnék a tisztességes, demokratikus versengés útján.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Kinek fütyül a forint?

2018, július 3 - 15:59

A magyar hivatalos fizetőeszköz zuhanórepülésben van. Ehhez a megállapításhoz nem kell látnoki képesség, mert napok óta szólnak erről a gazdasági hírek. A politikaiak meg arról, hogy egyes hatalmi tényezők szerint spekuláció folyik a forint ellen. A kormányszóvivő, illetve a jegybank meg elkezdett egymásra mutogatni. Az igazság meg valahol a sok bába között látszik elveszni.

A hétköznapi kommunikációban szinte biztosan. Részben azért is, mert az átlag országlakónak nincsenek felesleges euró-milliói ahhoz, hogy akárcsak elképzelje a kockán forgó milliárdokat. Amelyek forgásában, természetesen akár spekulációs hatások is lehetnek. Gazdaságiak és politikaiak egyaránt. Ahogy annak idején, amikor Szijjártó, illetve Kósa döntött a forint-döntés mellett, szintén lehettek politikai célok, amelyek megalapozták a 2010-es árfolyampottyantást. Talán gazdaságiak is. De aligha a lakosságé, amelynek nem egy tagját érintette a deviza-hitelek törlesztőrészleteinek ugrásszerű növekedése. Némi demagógiával talán az is megkockáztatható, hogy a deviza-hiteleseket azért tudta Orbán megsegíteni a későbbiekben, mert előtte olyan helyzetbe hozták őket az emberei, hogy rászoruljanak a segítségre. Kicsit úgy, ahogy a hazai, unortodox workfare is működik. Jobbára azok zsarolhatók közmunkában szerezhető elég fékezett jövedelemmel, akiket előtte a hatalom taszított a nyomorszintre. Vállalkozások tönkretételével, kirúgásokkal, meg ami a palettán még előfordul.

A jelenlegi zuhanórepülés hosszabb távú hatásait majd szintén utólag fogjuk, talán, megtudni. Ami azonban könnyen előfordulhat, az az, hogy talán nem véletlenül dobta a hatalom a lovak közé a gyeplőt. Az import drágulása, a gyenge forintra rárepülő bevásárló-turisták felvásárló-ereje, például, meglökhetik az inflációt. Ezzel megnöveli annak az esélyét, hogy az nagy kommunikációs felleghajtásokkal kísért jövedelemnövekedések egy része visszakerüljön a költségvetésbe. Miközben a valós értékét is csökkenti a jövedelem növekedésének. Ezzel szinte egy menetben értékteleníti el a lakossági megtakarítások jelentős részét is. Azt a részét, amely forintban pihen a fiókokban, illetve a kamat szempontjából alig különböző folyószámlákon. Márpedig a lakosság nagy része nem a korábban említett, és már akkor sem létező euro-milliárdos számlák kivonatait nézegeti a hónap elején. Arra pedig talán még többen emlékeznek, hogy a magánnyugdíjak államosításakor volt egy kisebb pánik, hogy a következő tétel a lakossági megtakarítások lenyúlása lesz.

Egy jelentősebb forint-zuhanás ezt feleslegessé teheti. A számlák elértéktelenednek maguktól. Miközben az embereket a meglóduló infláció a tartalékok felélésére, a megtakarítási lehetőségek csökkentésére kényszerítheti. Nem elfeledve persze azt, hogy az, akinek jelentősebb tartaléka van euróban, az jobban jár. Nem az, aki külföldön dolgozva őrzi a valószínűleg csak a közmunka-bérhez képest nem szerény megtakarításait. Az azonban mindenképpen, akinek tényleges lehetősége van, illetve volt olyan üzleteket kötni, olyan forrásokhoz hozzáférni amelyek alapján jelentős mértékű, lehetőleg a hazai bankrendszertől függetlenül vezetett eurós számla-megtakarítása van. Amikor tehát azt hallgathatjuk, hogy spekuláció zajlik, akkor talán érdemes lenne azt a kérdést is kibontania egy kormányközeli szóvivőnek, hogy ez kinek az érdeke.

Így sokkal megnyugtatóbb lenne, ha biztosan, tényekkel alátámaszthatóan láthatnánk, hogy a letelepedési kötvényekkel üzletelés, az állami beruházások, a Mészáros-birodalom építése-szépítése, az Orbán-gyerekek köz-sajátlábon taposása, és hasonlók nyomán egy kormányközeli embernek, illetve a baráti, ismerősi körükből senki másnak sincs eurós, svájcifrankos, vagy más, ezekhez mérhető, és velük erősödő valutában vezetett számlája. Valamint a jelenleg inkább toporgósnak tűnő nemzeti bank prominenseinek sem. Sem belföldön, sem belföldön. Mert kínos lenne, ha kiderülne: a forintromlás legnagyobb haszonélvezőit az erre leginkább hatni tudó hatalom környékén kell keresni. Még akkor is nagyon kínos lenne a hezitáló jegybankot látva, ha tudjuk: másutt is igencsak mozgásba lendültek a valutapiacok a nagyvilágban.

Kategóriák: Szervezetek

Kormányzati családfantázia-szakértés

2018, július 2 - 15:18

Novák Katalin, ha valaki nem tudná, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Ezt azért érdemes leszögezni, mert a megnyilatkozásaiból ez nem mindig derül ki. Ahogy a legutóbbi megnyilatkozásából sem, amit Kaposváron követett el. A Református Egyházi Napok alkalmából tartott fórumbeszélgetésen.

Legfeljebb azt lett volna tisztázni, hogy ezen a fórumbeszélgetésen, mint magánember jelent-e meg az államtitkár. Mert amennyiben igen, úgy magánvéleményeként pont olyan ostobaságokat mondhat, amilyet bárki más. Kormány-szócsőként már nem egészen. Mármint akkor, ha olyan, természetesen liberális mákonyként ismert, fogalmakkal is megpróbálna valaki megbarátkozni, hogy a kormány NEM csak a saját szavazóinak a kormánya, hanem az országé. Így a teljes lakosságot kell képviselnie. Azok érdekét is figyelembe véve, akik nem a kormánypártra szavaztak, akik nem Novák Katalin, esetleg Rétvári Bence világlátása szerint próbálják nézni a világot, és nem az ő életelveik szerint élik az életüket. Ahogy Orbán Viktor is csak a saját híveinek Isten földi helytartója. Miniszterelnökként mindenki szolgája. Mindezt pedig azért célszerű leszögezni, mert abban a pillanatban lelepleződik a (vélemény)diktatúra, amikor csak a saját tapsoncok vezetőiként kezdenek megjelenni a miniszterelnök, illetve a slepjébe keveredett közszolgák.

Márpedig Novák Katalin, a szerepléséről olvasható közlemény szerint, több esetben, inkább a kormány, illetve a minisztérium véleményét szajkózta. Hacsak nem önmagáról beszélt többes számban. Miközben olyan szövegeket engedett szabadjára az ő szájából, amit talán maga sem gondolt végig. Szép példája annak egy olyan kijelentés, hogy a „család szerepe az élet továbbadása”. Holott nem kell különösebb biológiai ismeret ahhoz, hogy az élet továbbadása az egy biológiai aktus kérdése. Miközben a család gondoskodhat arról, hogy a már továbbadott élet, a következő generáció, felnövekedjék, szocializálódjon, nevelődjön. Mármint akkor, ha a társadalom egyes vezetői nem csak pofáznak a családokról, hanem ahhoz is megteremtik a lehetőséget, hogy a továbbadott élet emberhez méltó körülmények között növekedjék.

Amit nem biztosan szolgál az, amikor a hatalom a gyermekeket a szülők együttélésének jogállása alapján gondolja diszkriminálni. Ahogy az sem, ha egy, a családokért is felelős miniszter legfeljebb cinikus kiszólásokra képes, és egy szava sincs az olyan szövegekkel kapcsolatban, amelyek szerint a gyermekek éhezését, a gyermekszegénységet életviteli problémaként kell csupán kezelni. Márpedig Novák Katalin olyan megszólalási elődeitől, mint az árnyékkereszténység bajnokaként beszélő Rétvári, vagy az akkor még miniszter Balog, illetve az állítólag keresztény Harrach hallhattunk ilyesmiket korábban. Ahogy a családok felett gyakorolt egyeduralmi törekvés sem új, hanem legalább öt éves történet az Orbán-kormányok esetében. Miközben a gyermekek helyzetét sokkal inkább jellemzi az, hogy az olyan hatalmi kóklerek, mint Hegedűs Zsuzsa, már többször is megszüntette a gyermekéhezést.

Ha pedig a családoknak a gyermekek emberhez méltó felnevelésében betöltött szerepére helyezzük a hangsúlyt, akkor közelebb kerülünk ahhoz a gondolathoz, hogy nem az éjszakai ágyjelenetek szereplői, hanem a gyermekek érdekei kerülnek közelebb a fókuszhoz. Még akkor is, ha eszembe sincs megszabni Novák Katalinnak, hogy kivel feküdjön össze. Cserébe a hatalom családokért felelős államtitkárától ugyancsak elvárható lenne, ha nem a saját pajzán, illetve akár végletekig prűd fantáziavilágát akarja bárki másra ráerőltetni. Amellyel kapcsolatban érdemes lenne talán pár adatot is összevetni. Azt, hogy megannyi „coming out” során hányszor próbálták kötelezőként kommunikálni a saját nemhez való szexuális vonzódást. Összevetve azzal, hogy a hatalom hányszor, és milyen törvényi nyomással próbálja ráerőltetni a saját, más irányú elképzeléseit a Novák szerint is kisebbségben levők másként éjszakázókra.

Azt, hogy ez mennyire a decibelkereszténység jellemzője, azt más adatok alapján valószínűleg Novák Katalin is könyebben megvilágíthatná. Giovanni Boccaccio műveiben valószínűleg nem véletlenül bukkannak rendre fel a paráznaságban bűnös egyházi személyek. Holott akkor élt, amikor alig néhány nemzedékkel voltak túl a bigott kereszténység, inkvizícióval is terhelt évszázadainak, és közel ugyanennyivel voltak Girolamo Savonarola munkássága előtt. S talán arról sem kellene megfeledkezni, hogy a zárdák közelében működő gyermekmegőrzőkbe hány papoktól megesett novícia gyermekét raktározták be annak idején. A keresztényi szemforgatás erkölcsi magasságának a jegyében. Illetve, annak a jegyében, hogy mekkora különbség volt aközött, amiről beszéltek, és ahogy valójában működött a társadalom.

Novák Katalin most azt hangoztatja, hogy: „a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi”. Amellyel azonnal kirekeszti nemcsak az egynemű párokat, de a gyermekét egyedül nevelő szülőket, az unokáját nevelő nagyszülők sorát is. Talán azért, mert ő nem tudja elképzelni, hogy ilyesmi előfordulhat. Azonban talán jobb lenne, ha egy államtitkár nyilatkozatait nem a saját szexuális vágyai, illetve a fantáziája befolyásolná, hanem az ország, a társadalom, illetve az emberek viselkedésének realitásai.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak