Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 1 óra 41 perc

Kudarcok

2018, november 7 - 17:34

Egy ember életében mindig akadnak kudarcok is – mondhatni, ez természetes dolog. A lényeg, hogy hogyan tudunk ezeken túljutni. Nekem ebben mindig óriási szerencsém volt. Magánéleti fiaskóim idején ott álltak mellettem a szüleim, a testvéreim, a fiam, a közelebbi barátok. A szakmai kudarcokat éles szemű szerkesztők segítettek elkerülni – mint legutóbb Chris, aki egy csúnya figyelmetlenségemet szúrta ki – így megúsztam, hogy a nyilvánosság előtt kelljen meakulpáznom. (Újságírónál a figyelmetlenség, a nem kellően ellenőrzött információ olyan szakmai vétség, mintha egy kertész a gyökerével felfelé duggatná el a hagymát, vagy egy ács a tető hosszanti tartógerendáját a födémre helyezné.)

Persze így is maradt sikertelenség, holott meggyőződésem, hogy az a két ügy, amiért széleskörű mozgalmat akartam indítani, ma is aktuális lenne. Igaz, a kudarchoz hozzájárult az is, hogy az Arckönyv (Facebook) hónapok óta nem enged megosztanom semmit: nem értem miért. Hetente maximum 3-4 bejegyzést osztottam meg, és talán elhiszitek nekem, nem voltak sértő, vagy trágár kifejezések ezekben. Bár élőszóban gyakran eleresztem a műhelyekben, meg a kőbányai, nyóckeri környezetben használatos terminológiát, írásban soha. Végülis az írástudónak van felelőssége, kötelezettsége szavaink, anyanyelvünk tisztántartásában is.

De nézzük a két ügyet.

Az egyikben – jobb híján – magánmozgalmat indítottam, „Mosolyogj az ügyintézőre” szlogennel. A lényege, hogy akármilyen morc, hatalmaskodó ügyintéző, eladó stb. ül/áll veled szemben, Te nyugodtan, mosolyogva kérd a segítségét, tanácsát. Fontos! Nem kell alázatoskodni – elég, ha egyenrangú, bár az adott szituációban kevésbé tájékozottként kérsz felvilágosítást. Személyes tapasztalat: egy ilyen fellépés csodákra képes. Az íróasztal túloldalán ülő általában odavakkant valamilyen számot, amiről azt sem tudod, hogy a napi közép-hőmérsékletet, vagy az illető aktuális vérnyomását jelenti-e. Többnyire kiderül, hogy valamely szükséges nyomtatvány fedőneve, amiről Neked – hála a ”korrekt” tájékoztatásnak, fogalmad sem volt. Tök fölösleges ilyenkor az épp regnáló kormányt szidni: csak szegény hivatalnok fusztrációját erősíti, akinek éppen elég baj, hogy egyik percről a másikra egymásnak is ellentmondó szabályokat kellene ismernie és betartatnia. Eredményesebb, ha összekacsintotok. Ez minden diktatúra halála. Nem gyors, mint egy tarkón lövés, de biztos.

(Illusztráció: onebetweenus)

A másik kedvenc ügyemnek nincsenek ilyen aktuálpolitikai vonzatai. Nagyobb ünnepek –karácsony, húsvét – után felfigyeltem arra, hogy a kukámat elfoglalják a csili-vili ajándék csomagoló fóliák. Ezek házilagosan nem semmisíthetők meg, nem égnek el. Ráadásul nem egyszerű a könnyen szakadó, merev fóliába beleerőltetni – tetemes mennyiségű cellux felhasználásával – a nem szabályos kockaalakú ajándékodat. A maradék 1 perc alatt a megajándékozott tépi ronggyá a fóliát – ami megint a szeméthegyeket növeli. Magyarországi viszonylatban nem is olcsó.

Na, – gondoltam én – ez egy irracionális hülyeség.

Ráadásul már november elejétől kilószám érkeznek minden háztartásba a különféle üzletek reklámajánlatai. Szép, színes, fenyővel, Mikulással díszített papírokon.

Mellékszál: óva intenék mindenkit, akinek van még kályhája, kandallója, hogy ezeket a műnyomott papírokat elégesse. Nemcsak a füstjükben vannak mérgező gázok, hanem a kéményünket is tönkreteszi a bennük lévő műanyag, a kémény falára tapadva.

Szóval, kiválogattam a reklámpapírokból a legszebb, alkalomhoz illő íveket, és azokba csomagoltam az ajándékokat.

Mire a család: nem volt annyi pénzed, hogy vegyél egy tisztességes karácsonyi csomagolópapírt?

Hiába magyarázkodtam, hogy: Á dehogy! Hanem a környezetszennyezés…

Szerintetek is reménytelenül hülye vagyok?

Rátesi Margit

 

Kategóriák: Szervezetek

Rétvári szájába vette az egyházakat, és szájára az oktatást

2018, november 6 - 21:14

Aki rég hallott Rétvári Bencéről, és nagyon hiányolta, annak az államtitkár igazi hiánypótló megnyilatkozással kedveskedett. Ami akkor is figyelemre méltó, ha valószínűleg nem arról szól a történet, amiről Rétvári beszél. Beszélni ugyanis arról fecsegett, hogy az egyház mennyivel jobb gazdája az iskoláknak, mint az állam. Ami legfeljebb akkor igaz, ha az állam nagy ívben beletojik az oktatásba.

Mert ahhoz nyilván nem kell fejben számolni egy zárt görbe menti integrált sem, hogy az állam mindenki pénzén tartja fent az iskolákat. A különböző istenekben hívőkén, és az ateistákét egyaránt. Amikor tehát az állam nekiáll egyoldalúan támogatni bármelyik iskolatípust, akkor nem tesz mást, mint diszkriminál. Holott a recept baromi egyszerű lenne. Egy adott feladatra X Ft-ot kap egy iskola. Akárki is a fenntartója. A többit meg oldja meg a fenntartó. Ha az egyházi iskolában arany bizgerentyűt akarnak csillárosítani, akkor tarhálja össze a hívektől. Ebből a szempontból az egyházi iskolák pont úgy működhetnének, mint bármelyik alapítványi iskola. Amikor tehát Rétvári arról beszél, hogy az egyháznak átadott vagyontárgyak megőrizték funkciójukat és a vagyont gyarapították, akkor érdekes lenne tudni, hogy az utóbbit miből gyarapították. Ha a perselypénzből, akkor rendben van. Ha üzleti tevékenységből, és az után vállalkozási szinten adóztak, akkor is. Ha azonban kiderül, hogy térítésmentesen átadott közvagyon akármilyen hasznosításából, akkor könnyen értelmezhető a vagyonátadás diszkriminatívnak.

Rétvári szerint lehet, hogy az iskolák egyházi fenntartása jobb garancia a megmaradásra, mint az állami fenntartás. Ez azonban nagyon komoly szegénységi bizonyítvány azokra nézve, akik az állami apparátusban felelősek az oktatásért. Miniszterelnöktől az utolsó apparatcsikig bezárólag. Mert azt jelenti, hogy az állam alapvetően nem látja el azt a funkciót, amire az adót, többek között beszedik. Rétvári egyházajnározós szövege mögött pedig az sejlik fel, hogy ezt előre megfontolt szándékkal folytatni is kívánják. Ami egyben azt is jelenti, hogy a Hoffmann Rózsa által már megkezdett úton menetel tovább a pártegyházi állami rendszer. Mármint azon egyházak, vallás-frakciók pártelvű támogatása, amelyek képviselői kellő intenzitással nyalják a fenséges politika fenséges képviselőinek fenekét.

Mert kár lenne elfelejteni, hogy már annak az eldöntése is átpolitizált, hogy mit tekintenek hivatalosan egyháznak. Na meg az is, hogy kinek adnak baksist az Erdő Pétertől Köves Slomóig terjedő talpnyalói csapatból. Nem csak iskolára, hanem általában is. Miközben szinte számolatlanul került eddig is pénz az olyan látványbaromságokra, mint például a „minden kertvégébe stadiont” mozgalom támogatására.

Ugyanakkor aligha csak a számára hivatalos egyház, illetve egyházak felszopása volt Rétvári mondandójának kizárólagos célja. Valószínűleg igyekezett olyan gumicsontot dobni a médiának, ami fedősztori valami aljasabbhoz.

Kategóriák: Szervezetek

Nektek a csalás, nekünk a család

2018, november 6 - 15:23

Nektek nemzeti konzultáció, nekünk parasztvakítás.

Nektek pénznyerőgép, nekünk a hazánk.
Nektek Wass Albert, nekünk Radnóti Miklós.
Nektek Horthy, nekünk a cipők a Dunaparton.

Nektek elüldözött egyetem, nekünk oktatás, tudás: a gyerekeink jelene, Magyarország jövője.

A ti világotok szolgákat akar, a miénk a közt kívánja szolgálni.

Ti szabadlábon vagytok, mi szabadok vagyunk.

Nektek Quaestor-ügy, Pasa Park, stadion, letelepedési kötvény, kaszinó, föld, trafik, helikopter, magánrepülőgép, és minden, ami mutyi.

Nektek kifizetőhely, nekünk egy olyan ország, ahol a gyerekeink velünk élnek, s nem menekülnének el előletek.

Nektek nagy és gondoskodó állam, nekünk szabad emberek okos, gondolkodó gyülekezete.

Nektek a csalás, nekünk a család.
Nektek a saját láb, nekünk a tehetség.
Nektek csókosoknak kiírt pályázat, nekünk valódi verseny.
Nektek a másként gondolkodó legyőzendő ellenség, nekünk ellenfél, akit vitában kell meggyőzni.

Nektek migráns, és terrorista, nekünk menekült és ember. Ti terrorveszéllyel riogattok, számunkra ti vagytok a terror és a veszély.

Nektek európai szintű egészségügy, nekünk hosszú várólisták, kórházi fertőzések, túlhajszolt orvosok és ápolók.

Nektek VIP-ellátás, mi nem meghalni akarunk a kórházban, hanem meggyógyulni.

Nektek a korrupció a kormányzás, nekünk az a meggyőződésünk, hogy nem szabad lopni.

Nektek Felcsút, nekünk Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen: az ország.
Nektek a kisvasút, a mi gyerekeinknek a nagy utazás. Ők nem csupán Bicskéig mennek, vagy Lovasberényig, számukra Anglia, Németország a végállomás.

Nektek túltolt bicikli, nekünk túltöltött pohár.

Föld S. Péter

Illusztráció: Olga Krokhicheva

Kategóriák: Szervezetek

Nem a mi óránk, nem a mi időnk

2018, november 5 - 17:31

Épp az orrom előtt csukta be az ajtót. Az üvegajtó két oldalán álltunk: ő odabent, én odakint, a hivatalnak kinevezett ostromlott vár bejárata előtt. Az órám szerint még volt három perc, zárásig. Mondtam neki, hogy sajnálom, de nem tudtam hamarabb jönni. Különben is, csak egy csekket szeretnék feladni, azt hittem, még belefér.

Nem fér bele, mondja az ajtó túloldalán. Az ő óráján már 6 óra van, és az számít. Ebben speciel igaza volt: a hivatalban nem a mi óránk, nem a mi időnk érvényes.

Rendnek kell lenni, mondta magyarázatként az ember, aki nem engedett be a hivatalba. Akik odabent dolgoznak, azok is haza akarnak menni.

Évekkel ezelőtt egy üvegvisszaváltós nővel skellett vitatkoznom, neki attól volt jó, hogy nem akarta visszaváltani az egyik üvegemet. Pedig az a palack is épp olyan volt, mint a többi húsz, amelyeket gond nélkül elfogadott, de ezzel az eggyel valamiért problémázott. Persze, nem az üveggel volt baja szegénynek. Nem is velem vitázott, hanem az egész elrontott életével. Talán nehéz gyerekkorára gondolt, lehet, most tudta meg, hogy megcsalta a férje. A gyerek megbukott a suliban, vagy nem neki, hanem az új kolléganőnek emelték a fizetését, pedig alig néhány hónapja van még csak ott.

Álltam a bezárt bejárat előtt, és közben valóban elmúlt 6 óra. Emberünk, láttam az üvegajtón keresztül, elégedetten nézett maga elé. Megint neki lett igaza, ismét megnyert egy kis csatát. Próbáltam haragudni rá, utálni őt, ahogyan az mifelénk normális üzemmenetben jogos elvárás, de nem sikerült. Eszembe jutott, hogy feladom a csekket egy másik postán, utána hazamegyek, előveszek egy doboz hideg sört, és elfelejtem az embert, aki nem engedett be zárás előtt. Miért is gondolnék rá többet, amikor nincs benne semmi érdekes.

Neki holnap is ugyanaz lesz, mint ami ma volt. Jönnek az emberek, csekkel a kezükben, délelőtt, délután, és lesz, aki éppen három perccel 6 óra előtt esik be. És holnapután megint, mindennap, ugyanúgy.

Nekem meg legközelebb csak egy hónap múlva kell újból csekket befizetnem.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Születésnap LVII

2018, november 4 - 14:21

Nem tudom, hogy mondhatom-e igazán azt, hogy van szerencsém ismerni ezt a fura figurát, de szerencse ide vagy oda, ismerem. Éppen most ünnepelte születésnapját, a jó félévszázadosat. Nem tudom, ki hogy van vele, de a számok számomra nem sokat jelentenek, ismertem én már 15 éves felnőttet és negyven éves kölyköt is.

A szóban forgó figura minden ismerőse egyetért abban, hogy semmiképpen nem erre a világra való. Burokban született, és talán ezért is volt képtelen elfogadni a mások valóságát, így aztán még egy utópiás buborékot is fújt maga köré! Ilyen kettős védelemben élt majdnem mostanáig. A burkot maga nem tudta eltávolítani, a buborékot pedig nem akarja kipukkasztani. Így aztán inkább a környezetét és az embereket cseréli ki maga körül. Hát normális ez?

Azt hiszi, hogy hét élete van, mint a macskáknak. Negyvenes évei közepére már a harmadik életét élte, volt, amikor 10 percen múlt, hogy meghal, aztán csak 20% esélye volt az ötéves túlélésre, volt, hogy összecsúsztak a csigolyái és az agya megbuggyant. Járt felnőttként négykézláb és bottal. De még így is maradt három élete!

Csak a buroktól nem tudott megszabadulni!

Akik ismerik, biztosak abban, hogy makulátlan és védett gyermekkora volt, és szülei megadtak neki mindent, hogy így is maradjon. Hiszen jó kinézetű, magas és okos volt.

De ő hogyan érezte magát benne?

Elmondása szerint gyengének, gyámoltalannak és gyarlónak. A burok kötelez! Mindenkinek meg kell felelni, szülőknek, rokonoknak, tanároknak, és mindahány, annyiféle különböző elvárással. Megalkuvónak érezte magát, mintha agyonnyomták volna, ki akart törni, de akkor még nem lehetett.

Így sokszor félrehúzódó, dacos és morcos volt, mintha egyáltalán nem lett volna hálás mindazért, amit kapott. Pedig csak azt nem bírta elviselni, ahogy azt adták.

Néha azonban ki tudott válni ebből és akkor tanusíthatom, hogy felszabadult, vidám, tevékeny és gondoskodó volt, a közösség rugója. Ilyenkor felnőttes könnyedséggel oldotta meg a problémákat, addig, amíg újra vissza nem süppedt a burok puha, és fullasztó párnái közé.

Úgy kezdte hivatalos felnőtt korát, hogy ő azt észre sem vette, ezt azonban nem mondhatjuk el másokról. A burokból kikukucskáló leánykát, – hát igen, muszáj tudni a nemét mostmár – kétszer is, kétféle módon megerőszakolták és ő csak nézett némán, mint amikor kicsi korában a rokona kávét és pálinkát adott neki. Ez akkor a burkon kívüli normális élet?!

Ezután már nem tudott az elvárásoknak megfelelni, tovább állt. Elment, de vitte magával ellentmondásos énjét, gyámoltalanság és dac, gyarlóság és makacsság váltogatta egymást. És a harc önmagában foytatódott.

De lassan azért kiásta magát, és már majdnem boldog volt és egész. S ekkor visszacsöppent a burokba és a konfliktusok folytatódtak. De hiszen mindennel ellátták és segítették! Azonban mindig idegen maradt és nem a család szerves, nélkülözhetetlen és tevékeny része.

S most jött el a leszámolás napja a Burokkal!

Illusztráció: Lora Zombie — Living in a Bubble

Bár tudta, hogy mit várnak el tőle, mi lenne a helyes, mert a régi megalkuvó énjét látják vendégül, azonban már képtelen volt meghasonulni.

Látványosan és végérvényesen kitört, a burkot letépte és mindenkit, akik a burokhoz kötődött fájdalmasan eltávolított. Sírva távozott, de a könnyek között hátát kiegyenesítette és nem szégyellte azt, hogy nem bánta meg a tettét.

Ezután mindig egyenjogú fél lesz, akinek a véleménye számít és akit tisztelnek azért aki ő valójában. Persze lesznek, akik örökre haraggal gondolnak majd rá és értetlenül nézik a burok elszáradó maradékát.

Ezután már csak a maga építette buborékban ünnepli majd születésnapjait, növekvő családjával együtt. Oda megy, ahol sohasem járt még és mindenkire rámosolyog, és mond nekik valami kedveset.

Kerékpárral fog túrázni és legyalogolja a maratont. De futni soha sem fog, az nem az ő sportja, a gátfutás pedig semmiképpen sem.

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

Ezekben az órákban

2018, november 3 - 16:22

“Sajnos világosan kell meglátnunk és belátnunk, hogy a szélesebb néptömegeket az igazi, csak az ÁLTALÁNOS JÓLÉTET szem előtt tartó ideál nem tudja kielégíteni. Az átlagemberben A SZERETET MELLETT A GYŰLÖLET is megköveteli a maga sötét jogát, s az EGYESEK ÖNZÉSE minden eszméből sietve kívánja biztosítani A MAGA HASZONÉLVEZETÉT. A tömeg számára a kézzelfogható, a konkrét MINDIG közelebb lesz az elvontnál, ezért talál könnyen hívekre MINDEN olyan politikai jelszó, amelyik ESZME HELYETT ELLENTÉTEKET, kényelmesen megfogható, körülírható ellentéteket HANGSÚLYOZ valamilyen OSZTÁLY, FAJTA, VAGY VALLÁSSAL SZEMBEN, hiszen A FANATIZMUS HITVÁNY LÁNGJÁT LEGKÖNNYEBBEN A GYŰLÖLET LOBBANTJA FEL.

Az összekötő, közös emberi ideál… az ellenféllel szembenézni kívánó fiatalság előtt nélkülözi az igazi vonzerőt, és sohasem hozza meg azt elemi izgalmat, amit A SAJÁT ORSZÁGA HATÁRÁN VAGY VALLÁSI KÖZÖSSÉGÉN KÍVÜL ÉLŐ ELLENSÉG világos elkülönítése jelent. MINDIG könnyű lesz tehát A PÁRTEMBERNEK, aki az ÖRÖK EMBERI ELÉGEDETLENSÉGET határozott irányokba tereli.

A humanizmus azonban… amelyben a gyűlölet szenvedélyének nincs helye, s amely messze fekvő, alig látható cél szolgálatába állítja HŐSIES és TÜRELMES fáradozását, a szellemi arisztokrácia ideálja marad mindaddig, míg a megálmodott nép, AZ EURÓPA-NEMZETISÉG meg nem valósul.

Idealisták, akik egyben ismerőik az emberi természetnek, az eljövendő emberi megértés hívei, sohasem felejthetik el, hogy A SZEVEDÉLYEK ESZTELENSÉGE állandóan romlással fenyegeti munkájuk eredményét, áldozatkészen kell szem előtt tartaniok, hogy A FANATIZMUS IDŐNKÉNT FELTÖR az emberi ösztönök világának ősi mélységeiből, s elárasztja, lerombolja a gátakat: CSAKNEM MINDEN NEMZEDÉK TANÚJA LESZ EGY-EGY ILYEN VISSZAESÉSNEK, s ezekben az órákban válik a hívek igazi erkölcsi feladatává, hogy változatlanul megmaradjanak a helyükön.”

A kiemeléseimmel tarkított fenti sorok egy magyarul először hetvenhárom esztendeje megjelentetett regényből valók.

Ezekben az órákban ismernünk kellene azt az európai személyt, akiről íródott, noha az illető életéről – a regényíró szerint – “kevés szórakoztatót jegyeztek fel: a csend és a szakadatlan munka embere csak ritkán tekinthet vissza érdekes életre.”

Ezekben az órákban fontos (lenne) tudni, hogy MIÉRT FELEJTETTE EL EURÓPA EZT AZ EMBERT, aki “sok mindent szeretett, amit mi is szeretünk, a költészetet, a filozófiát, könyveket és műalkotásokat, nyelveket és népeket; megkülönböztetés nélkül szerette a magasabb erkölcsi fejlődésre vágyó egész emberiséget”. Akinek “szelleme talán nem legmagasabb rendű, de a legátfogóbb, szívét nem mámoros jóság, hanem a helyesen alkalmazott jó szándék vezérli”, aki “a világnézeti türelmetlenség minden formáját a világ ősveszedelmének látja”, s akinek “meggyőződése szerint erőszak nélkül, kölcsönös engedékenységgel csaknem minden ellentét eltűnnék emberek és népek között, hiszen az ellentétek maguk is az emberi akarat határán belül mozognak; csaknem minden ellentmondást ki lehetne egyenlíteni, ha a lázítók és túlzók nem feszítenék túl a harci íjat”.

Ezekben az órákban legalább azt kellene tudnunk, hogy MIKOR ÉLT ez az ember, “a Nyugat valamennyi írója közül az első öntudatos európai, az első harcos békebarát, az ember- és szellemszerető humanista ideál legtisztább védelmezője”.

Hogy egyáltalán melyik volt az a korszak, amelyben ennek az embernek egyetlen országban se volt állandó lakhelye, de mindegyikben otthon érezte magát.

Amely korban ez az ember nem ismerte el az egyik nemzet fölényét a másikkal szemben, “s mivel hozzászoktatta szívét, hogy a nemzeteket csak a legnemesebb és legszebb fiaik, szellemi vezéreik után ítélje meg”, mindegyiket szerette.

Amely kor időszakában szembe szállt “a vallási, nemzeti és világnézeti terület papi ruhában vagy professzori talárban megjelenő fanatizmusával”, minden osztály és emberfajta “vakbuzgóival, mereven egyoldalú gondolkodóival, kik valamennyien halotti engedelmességet követelnek a maguk véleménye számára, s minden más nézetet megvetésre méltó eretnekségnek vagy galádságnak neveznek”.

MELYIK VOLT AZ KORSZAK, amelyben ez az ember Európa népei számára egy időre nemzeti korlátot nem ismerő, egységes gondolkodási és kifejezési formákat teremtett?

Aki nem tudja, annak ezekben az órákban érdemes utána néznie.

Ez még manapság, az internet korában se egykönnyen teljesíthető házi feladat.

Segítségül elárulom, hogy “az első öntudatos európai” humanista író életregényének akkor még Bécsben élő szerzője könyve kéziratát 1933. szeptember 9-én Hermann Hesse-nek, s valamivel később Romain Rolland-nak is levél kiséretében küldte el, amely levelekben megírta, hogy könyve részint “egyfajta önleleplezés” azaz irodalmi válasz az őt opportunizmussal vádoló száműzött német kollégáinak, részint, hogy aki tud olvasni, az a könyvben “napjaink történetét” is felfedezheti.

A kötet egyébként Bécsben jelent meg 1934-ben (azaz négy évvel korábban, mielőtt Hitler bekebelezte Ausztriát), amikor a szerzője már Londonban volt.

Vajon ki ő?

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Megnyílt, megnyílt!

2018, november 3 - 13:42

A több mint három évig tartó felújítási munkálatokat követően – október legutolsó napjától kezdődően – ismét látogatható a Szépművészeti Múzeum. A múzeum történetének legnagyobb és legátfogóbb rekonstrukciós munkálatai során nem csupán a múzeumi épület újult meg, hanem a gyűjtemény eredeti koncepciójához visszatérve az állandó kiállításait is újrarendezték. A felújított múzeum az új állandó tárlatok mellett a Leonardo da Vinci és a Budapesti lovas című kamara-kiállítással várja a látogatókat.

A közönség két szakaszban veheti birtokba a múzeumot. Október 31-től kezdődően, a mélyföldszinti terek és a romjaiból feléledt Román Csarnok nyílik meg, az összes új, állandó kiállítás pedig 2019 közepétől lesz látogatható. Korszerűsítették a múzeum elavult fűtőrendszerét, részben klimatizálták a kiállítótermeket, felújították a tetőszerkezet nagy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket alakítottak ki az épületben. A múzeum kiállítási koncepciója is gyökeresen átalakul. Több mint négy évtizedes távollét után a magyar művészet „hazatér” a Szépművészetibe, így ezután az egyiptomi és az antikvitás művészete mellett a XVIII. század végéig együtt mutatja majd be az egyetemes és a magyar művészet történetét. Ezzel párhuzamosan a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni gyűjteményének kiállítása ideiglenesen felköltözik a Magyar Nemzeti Galériába, ahol az állandó kiállítás részeként 2018. december 7-től majd együtt mutatják be az elmúlt két évszázad magyar és egyetemes művészetének remekeit.

A megnyitás napján a legnagyobb érdeklődés természetesen a háborús pusztításaiból feltámasztott Román Csarnokot kísérte. A Szépművészeti Múzeumot 1900 és 1906 között építették, Schickedanz Albert és Herzog Fülöp tervei alapján. Az épület földszinti nagy csarnokai az intézmény formálódó antik, középkori és reneszánsz gipszmásolatait és a különböző építészeti stílusokat voltak hivatottak bemutatni. Ennek jegyében tervezték meg a Román Csarnokot is, mely építészeti elemeiben és díszítésében is a román stílus jegyeit idézi, gazdag festett ornamentikával kiegészítve. A csarnokban még a múzeum megnyitása előtt 1906-ban helyezték el a német későromán korszak kiemelkedő emlékének a freibergi Aranykapunak (az eredeti: Freiberg, dóm, 1225 körül) a monumentális méretű gipszmásolatát. A csarnok a múzeum leggazdagabb és legszebb belső dekorációval rendelkező helye.

A második világháború alatt a múzeum tetőablakai beszakadtak, így a nagy csarnokok és a köztük a Román Csarnok is megsérültek, hosszabb ideig beáztak. Ekkor már a gipszmásolat gyűjtemények elveszítették megbecsültségüket, így háború alatti mentésükre már nem fordítottak figyelmet. A földszinti termekben hagyott és így sérüléseket szenvedett másolatokat 1945 után a Román Csarnokba zsúfolták össze, a csarnokot pedig végleg lezárták a látogatók elől. Míg a múzeum többi tereit a háborút követően többé-kevésbé felújították, a Román Csarnok ebből mindvégig kimaradt, egyre inkább a múzeum összes raktározási problémájának megoldására használták. Ennek következében hamarosan zsúfolt, rendezetlen állapotok uralkodtak el benne. A mind kaotikusabb körülmények okán – 1948-tól kezdve – felújítását számtalanszor tervbe vették, erre mégsem kerülhetett sor egészen mostanáig.

A csarnok restaurálása a Szépművészeti Múzeum történetének legátfogóbb, 2015 és 2018 között elvégzett rekonstrukciós munkáinak a keretében valósult meg. A gipszöntvények elszállítása után a Román Csarnok alatti térrész kialakítása következett. A falképek restaurálása csak ezt követően kezdődhetett el, a 2016 decemberétől 2017 júniusáig tartó munkálatokban mintegy nyolcvanan vettek részt. A munka különleges kihívás elé állította a restaurátorokat: a tér falfestése alig több mint száz éves, mégis a hányattatott sorsa, a sokszoros ázások és a konzerválás elmaradása miatt olyan mértékben öregedett, mint egy igazi középkori templom. A szakembereknek ezért olyan technikákat kellett alkalmazniuk a festések, vakolatok visszakötéséhez, mint amilyenek a több száz éves román kori templomoknál szokásosak. A most megnyitott csarnok látványa önmagáért beszél, érdemes hosszú időt szánni a megtekintésére!

Az újranyitás alkalmából a múzeum egy új kamara-kiállítással is kedveskedik látogatóinak. Valamikor 1818 és 1824 között, Ferenczy István szobrászművész Rómában, több más reneszánsz és barokk bronz kisplasztikával együtt, vásárolt egy lovas szobrot. Amikor hazajött, 1846-ban felajánlotta megvételre a gyűjteményét a Nemzeti Múzeumnak, de elutasították. A gyűjteményt a Szépművészeti Múzeum vásárolta meg 1914-ben. A „Budapesti lovas” néven ismertté vált szobrot 1916-ban Meller Simon, a múzeum munkatársa Leonardo sajátkezű alkotásaként azonosította és erről – ettől kezdődően – hosszú szakmai vita bontakozott ki.

Leonardo da Vinci: Lovasszobor.1513.

Az új kamara kiállítás látogatói a véleményekről részletes tájékoztatást olvashatnak a teremben és láthatnak több, biztosan Leonardo által készített rajzot, vázlatot, más alkotásokhoz. Ezekből kiderül: a lovak gyakran szerepelnek különféle művei motívumaként. Az 1500-as években keletkezett kis szobor bemutatása és az épület felújított részeinek megtekintése látványos időutazásra kínál lehetőséget a múzeum látogatóinak.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

A Nagy Testvér figyeltet

2018, november 2 - 14:58

Az Átlátszó.hu birtokába került egy szerződés mely szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda blogokat, bejegyzéseket figyeltet kulcsszavak alapján.

A Rogán Antal vezette tárca „hírportálok, blogok, a YouTube, a Twitter, a Facebook, és az orosz közösségi oldal, a Vkontakte felületein megjelent cikkeket, posztokat, bejegyzéseket figyeltet egy magáncéggel”. A hivatalos magyarázat szerint az álhírek terjedése ellen küzdenek. Az internetet figyelő szolgáltatást a Mediaradar Információs Ügynökség Kft.-vel írták alá havi nettó 862 900 forint értékben.

Mielőtt felületesen ítélkeznénk, és nekünk is jutna az eszünkbe, amire józan paraszti ésszel minden normális ember gondolna, vagyis, hogy a pártállam már megint terjeszkedik, ráadásul a személyiségi jogaink rovására, vegyünk vissza az amúgy jogos indulatainkból és próbáljuk meg a dolog jó oldalát is észrevenni.

Nem arról van szó ugyanis, hogy a kormány Rogán Antal minisztériumán keresztül megfélemlítené az újságírókat, a bloggereket, számon szeretné tartani, hogy mi a véleményük bizonyos dolgokról, úgymint a korrupcióról, a lopásról és minden másról, ami a miniszterelnökkel és környezetével kapcsolatba hozható.

Ha például az a kulcsszó, hogy helikopter, akkor a kormány nem azt vizslatja, kik azok, akiknek nem tetszik, hogy Rogán Antal helikopterrel utazott a családjával együtt Szabó Zsófi színésznő lakodalmára. Már csak azért sem, mert ahogyan azt Bencsik András (a Demokrata főszerkesztője, korábban a pártállami Népszabadság pártrovatának oszlopa) is megfogalmazta, ez nem urizálás, mert egy helikopter bérlését a középosztály tagjai közül bárki megengedheti magának. Vagyis, a kormány épp azért figyelteti az internetet, hogy a helikopterezés ne csak kevesek kiváltsága legyen, hanem minél több magyar számára váljék elérhetővé.

Ha teszem azt, az a kulcsszó, hogy magánrepülőgép, ebben az esetben nem arra kíváncsi a kormány, hogy kik azok az elvetemült hazaáruló Soros-Sargentini ügynökök, akik már megint olyanba ütik az orrukat, amihez semmi közük. Vagyis, hogy Orbán Viktor miniszterelnök miért magánrepülőgépen repked futballmeccsekre és időnként hivatalos tárgyalásokra, hanem azt szeretnék, ha a magánrepülőzés a mindennapok részévé válna, például olyan esetekben is, amikor beteg a cica és Amerikába vinnénk gyógyíttatni.

Kósa Lajos is lehet kulcsszó, valamint a vele szoros kapcsolatba hozható csengeri örökösnő. Vagy teszem azt, maga Rogán Antal és a letelepedési kötvények, Semjén Zsolt svédországi vadászatai. Vég nélkül lehetne példákat hozni arra, hogy a kormány miként szeretné még a mostaninál is jobbá tenni az emberek életét. Nem kell tehát azonnal a legrosszabbat feltételezni, amikor a Rogán Antal vezette minisztérium most napvilágra került szerződésére gondolunk.

Rogán és társai értünk figyelnek, nem ellenünk – aki ezt nem hiszi, annak utánajárnak.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Orbán Viktor bűnrészes a Pittsburgh-i tömeggyilkosságban

2018, október 31 - 16:58

A CNN elemzése szerint gusztustalan összefüggés van az antiszemitizmus és a fehér felsőbbrendűség ideológiája között. A szerző, Kate Maltby, akinek a nagyszülei magyarok voltak, sokat járt Kelet-Európában, ennek megfelelően úgy látja, hogy a nemzetközi szélsőjobb támadásai Soros György ellen mentségül szolgálnak a magyar kormány számára, hogy migránsokat börtönözzön be és egyetemeket zárjon be. De azt nem feltételezte volna, hogy az egyik legnevesebb amerikai zsidó emberbaráttal kapcsolatos összeesküvés elméletek, amelyek még Trump környezetében is terjednek, pokolgépes merényletkísérletekhez és tömeggyilkossághoz vezetnek az Egyesült Államokban. A csőbombák gyártója azzal vádolja Sorost, hogy az pénzeli az USA felé tartó migránskaravánt. A pittsburgh-i mészáros azt panaszolta a közösségi hálón, hogy zsidó szervezetek menekülteket segítenek.

Kelet-európaiak számára egyik sem meglepő, mert ha pl. valaki a tavaszi választás idején megfordult Magyarországon, akkor láthatta a Sorost ábrázoló óriásplakátokat. Az országban mély a félelem a muzulmán invázió miatt. A török időkből származik a mítosz, hogy a magyar nemzet feladata Európa határainak védelme az iszlámmal szemben. Ám hogy a képbe belekerül az ország legnevesebb zsidó emigránsa, az már a zsidókkal kapcsolatos szélesebb nemzetközi előítéletekkel függ össze. A szélsőségesek szemében aki nem árja, az eleve mocskos. A legszabadabb folyást a magyar kormány engedte annak az elméletnek, ami a zsidók és a nem fehér migránsok szövetségét hirdeti. Az ezzel kapcsolatos aggályokat Soroshoz kapcsolta, noha jócskán eltúlozta, hogy az üzletember milyen mértékben támogatja a bevándorlást. Persze a fehér felsőbbrendűség minden korban megtalálta a maga zsidó mumusát. Ám Soros esetében előjönnek az évszázados antiszemita klisék. A téma mindennapos a magyar politikában.

A legaggasztóbb az, hogy olyan emberek, akik egymás sarkába érnek a Fehér Házban, összeesküvés elméleteket terjesztenek a többi közt a Breitbarton és kapcsolatokat építenek ki olyan európai kormányokkal, amelyek a hivatalos politika részévé teszik a Sorossal szembeni előítéleteket. Bannon nemrégiben Budapesten az „eredeti Trumpként” üdvözölte Orbánt. Az nem elég, hogy az elnök elítéli a rasszista gyilkosok akcióit. Véget kell vetnie a baráti kapcsolatoknak a rasszista magyar vezetéssel. Ám ha továbbra is testvérként öleli a keblére Orbánt a szélsőjobbos gondolkodók nemzetközi hálózatának tagjaként, akkor a világnak az USA elnökét is felelősségre kell vonnia.

Szelestey Lajos

Kategóriák: Szervezetek

A mi miniszterelnökünk mindent mindig tud

2018, október 31 - 12:44

Azt gondoltuk, hogy nem írunk már többet a CEU-ról, leírtunk már mindent, amit lehetett és amit érdemes. Talán egy búcsúcikk belefér még december elsején, de aztán tényleg annyi, szép volt, jó volt, talán igaz sem volt. Hogy volt egyszer egy egyetem, amely pénzt és dicsőséget hozott Magyarországnak.

De most mégis írnunk kell a CEU-ról, mert felcsillant a remény, hogy a magyar kormány aláírja az egyetem működését biztosító egyezményt. Már a pontos dátum is megvan: majd ha eljön az ideje.

Ezt maga Orbán Viktor miniszterelnök mondta a parlamentben, egy újságíró kérdésére válaszolva. Mi magyarok pedig megnyugodhatunk, mert ismét bebizonyosodott, hogy nemcsak az egészségügy, a kultúra, a gazdaság, de az oktatás is jó kezekben van.

Akkor írják alá az egyezményt, amikor annak eljön az ideje. Sem előbb, sem később. Biztosan vannak olyan kormányok, hebehurgyák, felelőtlenek, amelyek nem akkor írnak alá fontos megállapodásokat, amikor azoknak idejük van, hanem vagy előbb, vagy később. A mi kormányunk nem ilyen, mert a mi miniszterelnökünk mindig tudja, mit és mikor kell tenni, mondani, aláírni.

Már csak azért is fontos ez, mert mind a késlekedésnek, mind a sietségnek megvan a maga kockázata. Ha késve írnák alá Orbánék a megállapodást, akkor már csak bottal üthetnénk a CEU nyomát, s utóbb hiába lenne ott az aláírásuk a papíron, az már olyan lenne, mint halottnak a csók.

Ha idő előtt írják alá, sokan azt hihetnék, hogy Orbánéknak fontos, hogy a CEU Magyarországon működjön, itt képezze azokat a diákokat, akik majd dicsőséget hoznak az országnak.

Jó tudni, hogy ilyen miniszterelnökünk van, aki mindig pontos és szakmailag is kifogástalan választ ad az őt kérdezőknek. Mert megtehette volna Orbán azt is, hogy cinikusan, pikírten, lekezelően válaszol a kérdésre, például azt mondja, hogy kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok, vagy visszakérdez, hogy kisült-e már a kalácsom?

Megtehette volna ezt is a mi miniszterelnökünk, mert ma nincs erő, amelyik számon kérhetné. Hogy miért magánrepülőgépen utazgat, ahelyett, hogy a szegények, elesettek sorsát segítené. Miért hisztériát kelt, miközben az indulatokat kellene csillapítani. Lennének kérések, de ezek a kérdések alapvetően fölöslegesek, Orbán ugyanis mindig tudja, hogy mikor minek van ideje. Mikor kell majd a korrupciót fölszámolni – akkor például, ha egyszer újból ellenzékben lesz. Akkor majd nagyon fogja zavarni, ha valaki urizál, lop a közös pénzekből, stadiont épít működő egészségügy és versenyképes oktatás helyett.

Megvan tehát a bizonyosság: amennyiben nem jön közbe semmi, akkor szinte majdnem biztos, hogy a kormány vagy aláírja a CEU működését biztosító megállapodást, vagy nem.

Mérget azért nem vennénk rá: aki még ennél is konkrétabb válaszra vár, kérdezze meg a miniszterelnök kezelőorvosát, gyógyszerészét.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Pittsburgh után

2018, október 30 - 12:47

A pittsburghi lövöldöző nem volt magányos gyilkos. Meglehet, nem voltak cinkosai, mindent egyedül gondolt ki és egyedül hajtott végre, és rajta kívül közel-távol senkit nem lehet tettéért felelősségre vonni.

Ám az ilyen ideológiailag motivált ámokfutók – az internet korában inkább, mint bármikor – be vannak ágyazva a maguk ideologikus közegébe, (tév)eszméiket, indulataikat a maguk otthonos szubkultúrájából merítik és eszmetársaik hevítik azokat.

Evidens módon láthattuk ezt az elmúlt évek súlyos nyugat-európai merényletei során (Nizza, Párizs, Berlin, London), ahol az elkövető szinte minden esetben a moszlim közősségből jött, amely telítve van nyugat-ellenes, Izrael-ellenes indulatokkal. Az elkövetők többnyire felbujtók és cinkosok nélkül szánták el magukat utolsó, gyilkos küldetésükre, de világos a háttér, amelyből a szellemi muníciót merítették: az iszlám világ nyugat-ellenes indulatai és az a meggyőződés, hogy a technikailag túlerőben lévő, fejlett nyugattal szemben nekik joguk van a civil lakosság ellen hadat viselni.

Még evidensebb mindez az Izraelben elkövetett merényletek esetében: a szüntelen gyűlöletpropaganda mellett arra buzdítják a palesztinokat, hogy ragadjanak kést, ollót, üljenek a volán mögé és öljenek zsidókat, Allah és nagyobb dicsőségére. Így soha nem lehet tudni, hogy ki lesz az az ismeretlen, aki megaláztatásaiért, kilátástalan életéért egy merénylettel akar elégtételt venni. Ebben a kultúrában a merénylő a megbecsültség csúcsára emelkedik és minden korábbi bűne megbocsáttatik. A palesztin közegben mindenki tisztában van ezekkel a szabályokkal.

Amerikában a lövöldözők nem társadalmi megbecsülésben és kiemelkedő szociális ellátásban reménykedhetnek, hanem egy-két napnyi hírnévben. Aki a keményen versenyelvű társadalomban lemarad, az ily módon vehet magának egy kis elégtételt. A már rendszeressé vált, borzalmas iskolai lövöldözések, s az utóbbi idők templomi lövöldözései ennek tökéletes példái.

A technika tehát adott volt, a szélsőjobboldali szubkultúra pedig az ideológiai muníciót szállította a pittsburghi gyilkosnak.

Európában a szélsőjobb 1945 után szalonképtelenné vált („Hitler elvette az antiszemitizmus becsületét” – így Georges Bernanos francia író), ezért az erőszak, ha valami támogatást akar kiharcolni, túlnyomórészt baloldali nyelven szólal meg. 1968 óta legalábbis mindenképpen.

Amerikában azonban, ahol a szélsőjobb soha nem járatta le úgy magát, mint Európában, nem működik az a fajta ideológiai éberség, mint Nyugat-Európában. A mainstream jobboldal Izrael-párti. De a radikális jobboldal nehezen viseli a zsidókkal való barátkozást és kevésbé szégyelli magát, mint Európában. Amerika amúgy is a szubkultúrák hazája. A szélsőjobb soha nem tűnt el Amerikából, noha 1968 után csillaga leáldozóban volt. Míg a radikális baloldal fennen hordozta zászlaját, a szélsőjobb egyre inkább óvakodott a nyilvánosságtól és inkább saját köreibe visszahúzódva fortyogott.

A nyugati világban ma ideológiai téren a kisebbségvédő baloldal osztja a lapokat, a jobboldal inkább csak reagál minderre. Így erre építenek a palesztinpárti aktivisták, akik az emberi jogok, s így a palesztin szolidaritás nyelvén adják elő zsidóellenes mondandójukat. Lásd az amerikai campusokon megállíthatatlanul burjánzó Israel Apartheid Week nevű gyűlöletrendezvényeket és az ezekre alapozó Izrael-ellenes bojkott mozgalmat.

Ám ez a szüntelenül elnyomottakat kereső, kisebbségvédő aktivizmus a – nemzedéknyi idővel ezelőtt még underdognak tekintett –munkásosztály javát rövid idő alatt átsorolta a fehér, elnyomó kategóriába. Így több millió embertől az egzisztenciális biztonság után elvették meg az önbecsülését is. Ezek a frusztrált emberek aztán nem egy esetben a szélsőjobb táborát gyarapították. És persze könnyen megtalálták a zsidókat, akik egyrészt anyagi biztonságban élnek, másrészt élen járnak a mindenféle kisebbségvédő küzdelmekben.

Akár iszlámista az elkövető (mint Európában), akár szélsőjobboldali (mint Amerikában), áldozatai jó eséllyel a zsidók közül kerülnek ki. A gyűlölet bűncselekmények aránytalanul nagy része itt is, ott is a zsidókat célozza, akik mindenütt kéznél vannak. Erőteljes politikai aktivitásuk jó ürügy, sikeresen mobilizálja az amúgy is létező, archaikus indulatokat, előítéleteket.

A nyugati világ egyfajta (egyelőre még csak szellemi) polgárháborús állapot felé halad, amelyet a megélénkült migráció hevít. A baloldal a fasizmustól való félelmében egyre keményebben beleássa magát az antifasiszta, kisebbségvédő retorikába – ezért Izrael-ellenes, hiszen köreikben az elnyomottak királya a palesztin nép. (No pasaran! – kiabálta magából kikelve a brit Munkáspárt egyik politikusa a párt legutóbbi konferenciáján. Ahol fontos téma volt a palesztin nép melletti kiállás.) A baloldal nemigen törődik azzal, hogy a megvédeni kívánt kisebbség híve-e a demokráciának, pluralizmusnak.

A jobboldal egyre erősebb indulattal nézi a baloldal ideológia megszállottságát, a nyugati életforma maradékát félti, és úgy látja, hogy az ideologikusan elvakult baloldal a vesztébe viszi a nyugati világot. Az amerikai szélsőjobb ultrái már a „white genocide” (fehérek ellen elkövetett népirtás) rémképét festi a falra. Mivel a zsidók egy része élen jár a kisebbségvédő, befogadó, multikulti mozgalmakban, magukra vonják az ellentábor dühét.

Ebben a küzdelemben, úgy tűnik, a zsidók is egyre jobban polarizálódnak. Akik úgy gondolják, hogy egyetlen mentsváruk az erős, önmagát megvédeni képes zsidó állam, azok jobbra sodródnak, mert Izrael erős nemzetállam és a hasonló államok körében számíthat szövetségesekre. Igaz barátjuk Donald Trump, aki minden eddiginél bátrabban és őszintébben kiáll Izrael mellett, akinek ENSZ nagykövete bátran néven nevezi és leleplezi az ENSZ fórumain zajló Izrael-ellenes verbális lincspartikat. Ugyanakkor Trump differenciálatlan, baloldal-ellenes dühéből, Soros-ellenes vízióiból a szélsőjobb is meríthet magának muníciót.

Akik úgy gondolják, hogy a zsidók mentsvára a kisebbségvédő, befogadó nyugati társadalom, azok balra tolódnak, ahogy a kisebbségvédő baloldal radikalizálódik. Jó eséllyel „Izrael-kritikusak” lesznek, netán az Izrael-ellenes bojkott mozgalom, a BDS házi zsidói, akik segítenek tisztára mosni a mozgalmat az antiszemitizmus vádja alól.

S miközben távolodnak egymástól, mindkét oldalon céltáblái lesznek a nem zsidó ellentábor militáns tagjai számára. Kicsit hasonló a helyzet, mint 1938-ban Lengyelországban, ahol – Hitler és Sztálin árnyékában – cionista zsidók és szocialista zsidók elkeseredett ideológiai csatákat vívtak egymással.

A két amerikai zsidó milliárdos jó példája az élesedő ideológiai küzdelemnek. A baloldali kisebbségvédő Soros György, a (szélső)jobboldal első számú mumusa, konzekvensen együtt halad a militánsabbá váló baloldallal. A jobboldali, Izrael-párti Sheldon Adelson viszont konzekvensen együtt halad a militánsabbá váló jobboldallal, Trump és Netanjahu elkötelezett támogatója.

Akiknek a haladás és Izrael is fontos, egyre inkább a senki földjén érezhetik magukat.

*

Közép-Kelet-Európa nacionalista vezetői pedig kapnak az alkalmon és felszállnak a multikulti-ellenes vonatra – noha ezeknek az országoknak ’89 után nem kellett a multikulti gondjaival megküzdeni.

A pittsburghi merénylettel a szélsőjobb kimutatta a foga fehérjét. Egy évvel ezelőtt, Charlottesville-ben még csak az erőszak határáig jutottak el. A múlt heti (hatástalanított) levélbombák már baljós előjelek voltak. Most már a tettek mezejére léptek.

Keserű pillanat ez a magukat mindeddig – úgy, ahogy – biztonságban tudó amerikai zsidók számára, akik eddig a tévében nézhették az Izraelben elkövetett merényleteket. Az államhatalom határozott terrorellenes fellépése, valamint a többségi társadalom szolidaritása enyhítheti fájdalmukat.

Gadó János

E cikk eredetileg a Szombat c. hetilap honlapján jelent meg. A szerző engedélyében közöljük a KMH-ban.

Kategóriák: Szervezetek

Cyril Gely: Diplomácia a Rózsavölgyi Szalonban

2018, október 29 - 19:12

Párizs, 1944. augusztus 25. A „fény városa” felett még horogkeresztes zászló. Németország ugyanakkor már minden fronton vesztésre áll. Harmincezer fős francia felszabadító hadosztály közeledik. Von Choltitz tábornok csapdába kerül. Mindössze kétezer katonája van, ám ha elveszíti Párizst, a háborút is elveszíti. Hitler parancsba adja neki: aknázza alá és robbantsa fel a francia fővárost. Kétmillió civil élete a tét. Choltitzot ugyan kétely és lelkiismeret-furdalás gyötri, de nem lát más kiutat. Egy órával azelőtt, hogy kiadná a végzetes parancsot, egy titokzatos svéd diplomata, Nordling jelenik meg Choltitz szobájában váratlanul, hogy meggyőzze, és lebeszélje a tábornokot kegyetlen tervének végrehajtásáról. Vitájuk Choltitz döntéséről elkeseredett párbajjá változik. Mit tegyünk egy kiúttalan helyzetben? Behódoljunk-e az elnyomásnak, ha családunk élete a tét? Mi minden múlik egyetlen emberen? A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától. A Diplomácia feszült lélektani krimi, mely a mindannyiunk számára egyik legégetőbb kérdést járja körül: mit jelent helyesen és emberhez méltóan dönteni az életben.

A darab jogainak képviselője a “L’Agence DRAMA” – 24 rue Feydeau 75 002 PARIS (www.dramaparis.com) – Magyarországi partner: Hofra Színházi és Irodalmi Ügynökség (www.hofra.hu)

Bemutató: 2018. október 30.

(forrás: színház)

Fotók:

Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

A megvadult amerikai jobboldalról

2018, október 28 - 17:34

A héten a Kentucky állambeli Louisville-ben egy fehér szélsőjobboldali férfi két idős fekete amerikait gyilkolt meg egy külvárosi élelmiszerboltban. Szintén e héten  a Cesar Sayoc nevű Donald Trump támogató úgy válaszolt az amerikai jobboldal folyamatos sorosozására és az amerikai sajtó elleni verbális hadjáratra, hogy Soros Györgynek, a Clintonéknek, Barack Obamának, Joe Bidennek, még egy sor demokratának és a CNN-nek csőbombát küldött. Szombat reggel fokozódott a rasszista horror az Egyesült Államokban, amikor a szélsőjobboldali, deklaráltan antiszemita Robert Gregory Bowers tizenegy embert gyilkolt meg a Pittsburgh-i Tree of Life zsinagógában.

A tömeggyilkos Bowers a migránsokban látta az ellenséget. “A sokszínűség annyit jelent, hogy levadásszák az utolsó fehér embert”–írta korábban. A mészárlás alatt Bowers azt mondta a rendőröknek, hogy az összes zsidó halálát kívánta, mert szerinte “a zsidóság népírtást követ el” az amerikai nép ellen. A gyilkosság napján pedig ezt írta a közösségi média egyik felületén: “Nem nézhetem tétlenül, hogy  népemet mészárolják. Rohadjon meg a látszak: bemegyek!” És be is ment. A zsinagógában éppen egy csecsemő születését ünnepelték amikor Bowers lövöldözni kezdett.

Az áldozatokra emlékeznek Pittsburghben.

Összesen három nap leforgása alatt csőbombákkal fenyegettek meg liberális politikusokat és támogatókat, illetve a liberálisnak vélt médiát, aztán tömeggyilkosságot követtek el. Három nap alatt tizenhárman haltak meg az Egyesült Államokban származásuk miatt. Nem “a sorosék” gyilkolnak, nem a mindennek lehordott liberális média mészárol le embereket. És talán jobban kéne félni a felfegyverzett és retorikailag feltüzelt szélsőjobboldaltól, mint az amerikai határ felé tartó “migráns karavántól.”

Következményekkel jár a sorosozás, a migránsozás, az összeesküvési elméletek gyártása és mások emberi létének letagadása. A bőségesen és vadnyugat-szerűen felfegyverzett Egyesült Államokban konkrétan halálos következményekkel kell számolni.

Kategóriák: Szervezetek

Ébredező Lengyelország?

2018, október 26 - 17:08

Október 21-én tartották a lengyel önkormányzati választások első fordulóját, amikor is az “ellenzék péppé verte” az orbánista politikát képviselő kormánypártokat a fővárosban és és a legtöbb vidéki nagyvárosokban a tartományi választásokon. Összességében azonban a PiS kormánypárt még 9:7 arányban nyert (a Kaczynski- féle párt). Varsóban viszont 54,1 %, Lódzban 70,1 %, Krakkóban 43,7 %, Wroclawban 50,1 % , Poznanban pedig 56,6 % volt az ellenzék győzelmi aránya, ami óriási siker!

Közismert Orbán és Putyin nem érdek nélküli jó viszonya, ami mélyen sérti a lengyelek többségének érzelmeit! Mert a történelmi előzmények szerint Lengyelországot négyszer osztották fel: Oroszország, illetve Poroszország, kétszer Ausztria, a negyedikben pedig a Szovjetunió voltak a haszonélvezők. A felosztásokra 1772-ben, 1793-ban és 1795-ben került sor. Az 1939.10.01-én kötött, sokáig titkos Molotov- Ribbentrop-paktum a lengyel földből 200 ezer nkm-t a Szovjetuniónak, 118 ezer nkm (mindösszesen 471 ezer nkmnyi területet), 118 ezer nkmnyit pedig Németországnak adott volna!

De hivatkozhatunk a katyni erdőben végrehajtott gyilkosságokra is, amit 1940 tavaszán Berija parancsára hajtottak végre a szovjetek. Akkor 22 ezer lengyel hadifogollyal végeztek, a vérengzés fő célja a lengyel értelmiség lefejezése volt, ennek során tábornokok, ezredesek, alezredesek, őrnagyok, századosok tömegét, több száz orvost végeztek ki. A Varsói Gettó lázadásának leverése során pedig, ami a németek sara volt, mintegy 300 ezer fő esett áldozatul.

Mivel magyarázható mégis a hagyományos lengyel-magyar barátság, amit a “lengyel, magyar, két jó barát, együtt issza borát!” szólás is kifejez? Horthyék ugyanis a németek ellenzése ellenére mintegy 75 ezer lengyel menekültet fogadtak be és kb 97 ezret láttak el alapvető közszükségleti cikkekkel, persze ennek hadászati és egyéb következményei az országot sújtották (pl. Donkanyar, Jugoszlávia megtámadása,stb.). Nyilván a lengyel menekülteket nem érdekelhették a Felvidék, a Vajdaság, Észak-Erdély “visszatérésének” körülményei! A lengyelekben a múltban is élt még és jelenleg is hat a régi jelszó: “Jeszcie Polska, nie zginela!” vagyis “Nincs még veszve Lengyelország”!

A két nemzet hasonló történelmi értékrendje remélhetően felülkerekedik kormányaik diktatórikus viselkedése fölött!

Vuics Tibor

Kategóriák: Szervezetek

Hősies drog-gettó

2018, október 26 - 16:53

Úgy tűnik, hogy virágzik a kerítés-üzlet. Annyiban tűnik virágzónak, hogy hallom: a Hős utcában kerítést akarnak építeni a drog-terjesztés megakadályozása érdekében. Körbevéve a dílereket rejtő területet, házat, házakat. Nem kívánt területi megjelölés törlendő. Mert valószínűleg nem az a lényeg.

Inkább az a furcsa, hogy amennyiben ettől eredményt remélnek, akkor ennek a reménynek csak akkor van értelme, ha a kerítést állítók biztosan ismerik a terjesztők lelőhelyét. Ebben az esetben lakhelyeket körbekeríteni azt is sejteti, hogy valójában a terjesztők sem lehetnek túl ismeretlenek. Így viszont értetlenkedve állok, ülök a kerítés híre előtt. A kábítószerek terjesztésének kivétele a büntetendő cselekedetek közül elkerülte a figyelmemet. Márpedig ki kellett, hogy vegyék a köztörvényes büntetési keretből. Mert ellenkező esetben aligha építenének kerítést ahelyett, hogy a rendőrség letartóztassa azokat, akik létével most indokolják a fizikai akadály állítását.

Amely akadályt aligha építik ingyen. Meg aztán minden ilyen műszaki eszköz annyit ér, amennyit nem döntenek le belőle. Így nem csak felépíteni kell, hanem őrizni is. Valószínűleg azt sem ingyen. Ugyanakkor a kerítés állításának az ötlete azt is sugallhatja, hogy a kábítószert terjesztők letartóztatása helyett sokkal inkább a védelmüket szolgálja a kerítés. Hacsak nem nyilvánítják a kábítószerterjesztők gettójává a körbekerített területet. Ami azonban azt jelentené, hogy mindenki, aki ott él, az drog-terjesztésből él. Netán az ott élők ezt követően alanyi jogot szereznek a drogok árusítására? A kerítést állítóknak ez mennyit fog fialni?

Vagy a nagy kerítés-ötlet alapjában véve nem jelent mást, mint azt, hogy a lakosság szokja a körbekerített gettók létét?

Kategóriák: Szervezetek

CEU: lehet egy egyetemmel kevesebb?

2018, október 26 - 14:39

Néhány évvel ezelőtt a legtöbb magyar azt sem tudta, hogy létezik a Közép-Európai Egyetem, a CEU, amely magyar és amerikai diplomát ad az oda beiratkozó hallgatóknak. Maga a kormány tette fel a politikai térképre a CEU-t azzal, hogy mintegy negyedszázados működése után hirtelen rájött, hogy az egyetem papírjai nincsenek rendben, s működése nem felel meg a hatályos magyar törvényeknek.

Az egyetem amint tehette, intézkedett, hogy megfeleljen minden előírásnak. – nem mellesleg, ezeknek korábban is megfelelt, ám a magyar kormány utólag változtatott a működéshez szükséges követelményeken. Ám az ügy még így sem oldódott meg, mert Orbán Viktor kormánya nem hajlandó aláírni az amerikaiakkal már jó ideje előkészített szerződést. Indokot nem mondanak, az ezzel kapcsolatos kérdésekre homályos, semmitmondó utalásokkal válaszolnak. Az egyetem működik, így az egyik válasz, míg a másik így hangzik: a törvények mindenkire vonatkoznak.

Michael Ignatieff, a CEU rektora csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, amit már egy ideje sejteni lehetett: a CEU elköltözik Bécsbe. Hogy ez kinek jó – mármint az osztrákokat leszámítva, akik ingyen és bérmentve kapnak tőlünk egy nagyszerű egyetemet – nem tudni. Néhány hónappal ezelőtt nagy vihart kavart, amikor az új amerikai nagykövet, David B. Cornstein Orbán Viktorral történő találkozása után úgy nyilatkozott: Magyarországon sajtó- és szólásszabadság van, az emberek pedig, akikkel találkozott, elégedettek és boldogok. A CEU jövőjével kapcsolatban többször is kijelentette, hogy mennyire fontos neki és az amerikai kormánynak, és reményét fejezte ki, hogy minden akadály elhárul a további magyarországi működés elől.

Az máig nem világos, hogy Orbán Viktornak – mert hát nyilvánvaló, hogy az ő tudta nélkül kormányzati döntés nem születik ebben az országban – miért érdeke, hogy egy nemzetközi hírű, jól működő egyetem elköltözzön Magyarországról. Túl azon, hogy Orbánék nem túlzottan lelkesednek a tudásért, ezt látjuk a többi magyarországi egyetem, valamint az MTA-hoz való hozzáállásban, de önmagában ez nem indokolja, hogy egy jó nevű és sikeres egyetemet elüldözzenek az országból.

Sokáig azt lehetett gondolni – és ez még ma sincs másként – hogy a CEU adu ász Orbán kezében. A magyar miniszterelnök ugyanis emberemlékezet óta pedálozik, hogy valamelyik amerikai elnök fogadja őt, ám az amerikaiak, akiknek több okuk is van nem kedvelni őt, idáig nem tették meg neki ezt a szívességet. Donald Trump megválasztásával felcsillant egy reménysugár Orbán számára, hiszen az elnök mind politikájában, mind habitusában sokban hasonlít hozzá, ám egyelőre kevés jele látszik annak hogy Trump hajlandó lenn fogadni Orbánt.

A CEU tehát megkezdte a költözést Bécsbe, de még nem intett végleg búcsút Budapestnek. Mint mondják, a magyar főváros az otthonuk, ezért adnak még egy bő hónapot Orbán Viktornak és kormányának, hogy aláírja az amerikaiakkal az egyetem működését biztosító megállapodást. A labda tehát, ahogyan eddig is, a magyar kormány, illetve Orbán Viktor térfelén pattog. Hogy a magyar miniszterelnök mit lép, nem tudni. Lehet, hogy még reménykedik abban, hogy Trump hajlandó lesz találkozni vele, de az sem kizárt, hogy lemondott már erről.

Utóbbi esetben a CEU magyarországi sorsa megpecsételődött. Ha így lesz, annak nem az egyetem, és nem az amerikaiak, hanem a magyar emberek lesznek a valódi vesztesei.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Cseppben a tenger

2018, október 25 - 21:44

Csipetnyi tájban az ország.

Minden szabályos és emberbarát.

Az úttesten kerékpározók a település nevét láttató tábla mögött azonnal a településen kiépített kerékpárútra kanyarodhatnak, nehogy elüsse őket a helységnév sebességlassító üzenetét megkésve appercipiáló gépkocsivezető vagy motoros.

Mivel a helyi kerékpárút kiépítésére kapott uniós pénz maradékából finanszírozott létesítmény hossza a helységet magát semmiképpen se érhette el, célszerűnek látszott azt még országút kanyarulata előtt befejezni.

A helyi kerékpárút hossza azonban elégséges ahhoz, hogy a rákanyarodó részint az autóforgalomtól, részint a kanyarulat emberséges íve okán önmaga szeleburdiságától is védve legyen. Mert lassítania kell. Erre őt egy könnyen felismerhető, a KRESZ előírásai szerint kihelyezett stoptábla figyelmezteti, mi több, mielőtt elhagyná a helyi kerékpárutat – mert a kis kék tábácska arról is tájékoztatja, hogy a helyi kerékpárútnak vége szakad – meg is kell állnia.

És hálás lehet, amiért a kormány az uniós pénz célirányos felhasználása révén ennyire óvja az életét.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Az igazi Las Vegas

2018, október 24 - 19:55

A néhány nap alatt, amit – felesége és menedzsere nagyvonalú vendéglátását élvezve – Robert Goulet nevadai villájában tölthettem, sokat tanultam az igazi Las Vegasról, szórakoztatóiparról, gazdagságról, fényűzésről, az amerikai álomról, de még többet eleganciáról, elhivatottságról, emberségről… és zenéről, színházról, művészetről. Robert Goulet hamisítatlan amerikai sztár (nem írom múlt időben) – dolgozószobája falán aranylemezek, legendás Broadway-előadások és lenyűgöző Las Vegas-i show-k plakátjai, kellékei, fényképei, amerikai elnökök, politikusok, írók, színész-, énekes-, zenész-, zeneszerzőóriások személyes üzenetei, baráti fotográfiái – és igazi lovag [Sir Lancelot a Camelotban (Julie Andrews-szal, Richard Burtonnel) vagy Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha].

Bár személyesen nem találkozhattunk, a ház falaiból és kertjéből szünet nélkül áradó muzsika oly közel hozta, hogy az élő múzeumban sétálva, a relikviákat nézegetve, leülve zongorájához, élettársa (több, mint feleség!) Vera Goulet meghitten bensőséges, intim történeteit hallgatva úgy érezhettem: régóta ismerem.

A zongora fontos! Úgy képzelem: a hangszernek lelke van (és tulajdonosa!); ha értő-érző kézzel nyúl hozzá bárki, gazdagítja annak hangzását. Mintha nyerőautomata [triviális metaforánkat csak a játékkaszinók közelsége menti (most nem hozakodnék elő a félkarú rablóval és Andy Vajna becsületes nevével)]: ha pénzt dobálunk bele gazdagszik. És fordítva: hatalmas vagyont lehet visszanyerni belőle: zenei érzéket.

Talán én is magammal hoztam egy kvantumnyit Robert Goulet otthonából.

[Ha már ott voltunk, a kisvasút meg lett-hosszabbítva Las Vegasig.]

Köszönet: Vera Goulet, Lena és Ken Walther, Timea Eva Nagy Payne

Éry Balázs

Kategóriák: Szervezetek

Alulnézetből

2018, október 23 - 14:25

Az irás első része – a damaszkuszi útig – 2015-ben készült.

25 perc múlva beköszönt október 23-a. Pár óra múlva feszes ünneplőbe bújva magasztos beszédek hangzanak majd el, lobogó zászlók alatt, és a meterológusok szerint derűs napfényben arról, mi is történt 59 évvel ezelőtt Magyarországon. Pár hete elhunyt köztársasági elnökünk egyszer azt mondta: annyi ’56 van, ahány ember akkor élt e hazában.

Nagyon igaz. Már éltem, bár csak 9 éves gyerekként. Délben kikísértük Anyut a csepeli HÉV-hez, aki állandó délutános műszakba járt az almaválogatóba – ez ugyanis műszakpótlékkal járt, és nem mellesleg lehetővé tette, hogy délben ebéddel várjon minket az iskolából, meg ebéddel engedje munkába apánkat. Délután már a 14 éves nővérem felügyelt minket, engem, meg a másfél éves húgunkat. A Boráros téri HÉV végállomáson még a lelkünkre kötötte: sétáljunk kicsit a verőfényben, gyűjtsünk kis fényt a közelgő téli napokra. Így is történt, fogalmunk sem volt, hogy tőlünk alig pár száz méterre, a Duna túlsó partján mi történik közben. (A Petőfi hídhoz közel esvén épp átellenben van a Műszaki Egyetem épülete.)

Nem is azt akarnám most részletezni, hogy hogyan éltük meg a következő napokat. A viceházmesterné rémületét, ahogy berohant, és engem meg a húgomat a szekrény mögé taszított, ahogy felkelepelt egy géppuska (vagy pisztoly?) a kapualjunkból. Ahogy a ház háziasszonyai számbavették az élelmiszerkészleteket – a munkások 26-n kapták (volna meg) kétheti bérüket, így „készletről” nem annyira, inkább maradékokról lehetett beszélni.

Az is inkább izgalmas kalandnak tűnt, amikor a novemberi vasárnap hajnalt követően levonultunk a pincébe – nem kellett már engedélyt kérni, hogy felmehessünk a barátnőnkhöz: együtt kuporogtunk a földre vetett matracokon. A pincébe hurcolkodásnak az volt a közvetlen oka, hogy egy este egy rosszul kalibrált bomba (vagy eltévedt akna) levitte az ötemeletes ház egyik kéményét némi tetővel együtt, ettől meg lángra lobbant az udvar. Nem sokáig égett, a lángoló deszkák, meg szikrázva alászálló hulladékok maguktól kihunytak a sárga keramiton. Nem érdekes az a szarvasi ember sem, aki egy kétkilós kenyeret szorongatva a hóna alatt a felcsapó lövöldözés miatt a mi kapunkba ugrott be – és vagy egy hétig ott is maradt. Szorítottunk neki helyet.

Hanem vagy negyven év múlva azt a feladatot kaptam, készítsek interjút az egyik hazatért ötvenhatos hőssel*, aki a mi környékünkön vert tanyát, itt is nevelkedett, élt korábban. A kilencvenes években országos ismertségre tett szert, mint a „hazafias ifjúság” mentora. Már a házához vezető járda is nemzetiszín zászlócskákkal volt telefestve – a csíkos akkor még nem volt elfogadott. Nekem ugyan nem imponált az „amerikai” stílusra alakított lak: zavart az alig kétméteres belmagasság, a minden sarokban oltárszerűen kiállított, művirágokkal díszített nemzeti címer, korona, Szűz Mária, de végülis kedélyesen diskuráltunk, miközben gyönyörűszép – és vagy 30 évvel fiatalabb – felesége üdítővel, kávéval kínált. Tudta, hogy szocialista beállítottságú laptól jöttem, ezért inkább arra helyezte a hangsúlyt, hogy hogyan mentette meg a lincseléstől a kerületi tanácstitkárt. Elmondta még, hogy nem volt maradása a munkahelyein, mert mindig kiállt a melósokért. Felidézte, hogyan osztottak lisztet, meg más élelmet a lakosságnak.

Megírtam, bemutattam neki is. Szerintem ugyanis ez nem cenzúra: riportot, glosszát, publicisztikát soha nem „egyeztettem” senkivel, de egy interjú esetén a beszélgetőpartnernek joga van ahhoz, hogy megjelenés előtt tudja, hogy szerintem ő miket mondott. Nem volt kifogása, a cikk megjelent.

Hanem egy hét múlva találkoztam néhány idősebb emberrel. Majd megettek. „Méghogy kiállt a melósokért! Azért rúgták ki mindenhonnan, mert lógós volt. Nagy volt a pofája, de a munka büdös volt neki!” „A kutya se zargatta volna a tanácstitkárt, ha ő nem akarja annyira megszerezni a városháza kulcsát! Persze beszart, amikor a nő férje pisztollyal a kezében nyitott ajtót, csitította hát a barátait!” „Méghogy élelmet osztottak! Pár haverjával feltörték a közértet, és vitték, amit bírtak!”

***

Hát, tessék igazságot tenni! Úgy vélem, ez lehetetlen. De talán egy tanulság adódik: ha egy társadalomban elszabadul az erőszak, megszűnik az „igazság”. Nincs többé lehetőség párbeszédre, kompromisszumra, rákerülünk a damaszkuszi útra. És most nem a Saulusból Paulussá vált keresztényi zarándoklatára célzok, hanem a mai Szíria fővárosára.

Potyka bácsi* – polgári nevén Porubszky István, kispesti volt. Mint a gugliból értesültem, nemcsak 56-os szabadságharcos, hős volt, hanem festőművész is. Ötvenhatos távozása után Kanadában élt, ahonnan kilencvenben tért haza, a Magyar Gárda lelkes támogatója volt. Magam is láttam nála járván: a szemközti házban bérelt a Magyar Gárdának helyiséget. Ez a „festőművész” zavarba hozott: az interjú során szóba sem került, mint ahogyan arról is szemérmesen hallgatott, miből élt Kanadában 34 évig. „Dolgoztam” – mondta lakonikusan, amikor erre rákérdeztem. De ez a festőművész dolog szóba sem került: ő sem hozta szóba.

Így, utólag már érteni vélem azokat az iszonyatos mázolmányokat, amik az otthonát díszítették: főleg Kossuthról, meg Szűz Máriáról.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Önéletrajz a jelenből — Csendek

2018, október 23 - 04:24

Az ötvenes évek eleje. 6 éves vagyok, vagy hét (megnéztem 1953 november 25. tehát hat meg egy kicsi) az első csend. Valahova megyünk, jó lenne, de már nem fogom anyám kezét „naffiú” vagyok. Az ablakok nyitva. Gól! Kiált Szepesi, és hangja nem megtöri, hanem fokozza a csendet, ahogy az ablakok előtt álló, buszt lovaskocsit magára hagyó sofőr, jeges és seprűjére támaszkodó utcaseprő drukkja is. Csend van, amilyen a madárfüttyel, szellő suttogással ékesített erdei csend, csak góllal fűszerezve. 6:3

Aztán a másik, a második csend 1956 november vége, inkább december eleje. Még nem kell nagykabát, de a gallér feltűrve és a nadrág már hosszú. Akkor jönnek be az oroszok, nem felszabadítani, mint korábban, hanem megszállni, leverni valamit. Egy órás csend. Néma tüntetés. Az utca kihalt, nincs gól és hurrá, csak a csend. A verebek is hallgatnak. Állok egy kapu alatt, a túloldalon is állnak, az arcokon nincs mosoly, se dac, se közöny, annyit érezek, hogy állni kell, nem nevetni, nem sírni csak állni. Csak állunk. Egy város áll némán és megcsalatva. Talán a nagyok értik, hogy magunkra maradtunk. Talán …

Pár nap (hét) múlva kiderül, az egyetemisták nem adják fel. Fegyvert rekvirálnak a laktanyából, teherautókat a TEFU telepről és elindulnak a város határába megállítani az orosz tankokat. Nem énekelnek, de beszédes a zaj: a fegyverek rideg koppanása, a teherautóajtók és platók csattanása. Elbúgnak a Csepelek mi, szüleinkkel lepakolunk a légóterembe. Aztán csend, néma fagyott csend, a félelem csendje. A harmadik csend. Az emeleti ablakból nézzük a kihalt utcát, aztán egy-egy sárosan kóválygó egyetemistát, néhányan fegyverrel, mások fegyvertelenül. Aznap csak egy hős van a városomban az a határőrtiszt, (vagy tiszthelyettes) aki hatástalanítja az egyetemistáknak átadott fegyvereket. Az ötven, száz vagy kétszáz sáros egyetemista nem a mennyországba megy, hanem a kollégiumi zuhanyzóba.

A városomban van egy hős, meg a csend, a félelem csendje, amit a téren átzörgő harckocsi zaja sem tör meg. Néma csend, a félelem csendje, de ez a csend nem a behódolás zaja.

Újabban ismét kívánok egy csendet vagy hármat, meg egy hőst vagy százat, de nem bánom lehet hősből akár egy millió vagy tíz. Kellene már egy csend és nem csak a hajléktalanok miatt, miattuk is de nem csak miattuk. Miattunk kellene egy csend, néma és elszánt csend, meg néhány bölcs hős, aki segít elkerülni a pusztulást.

Szukits Rezső

Sopron, 2018. október 22.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak