Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 2 óra 57 perc

Lebontják az államalapító kanadai miniszterelnök szobrát Victoriában

2018, augusztus 9 - 17:59

Szombaton eltávolítják Sir John A. Macdonald államalapító miniszterelnök szobrát a Victoria Városháza előtti bejáratból, mivel a jelenlegi polgármester szerint az emlékmű “a gyarmati erőszak fájdalmas emlékeztetője.” A Viktória királynő után elnevezett tartományi főváros polgármestere — Lisa Helps — elmondta, hogy Macdonald öröksége nem csak Kanada alapításáról szól, hanem arról is, hogy a tragikus következményeket hozó bentlakásos iskolarendszer egyik atyja volt. Helps szerint a szobor jelenléte a Városháza előtt fájdalmat okoz az Őslakosságnak, amikor az önkormányzathoz fordulnak és kénytelenek elsétálni mellette.

Helps, aki egyébként történész végzettségű, a következő szavakat idézte a néhai kormányfőtől, amelyek szerinte jelzik, hogy mennyire sértő az örökségé (vagy legalábbis annak egy része) az Őslakosság számára:

“Amikor a rezervátumon hoznak létre iskolát, a gyerek még mindig a szüleivel lakik, a szülők pedig vademberek. Ezért bár olvasni és írni megtanul a gyerek, habitusa és gondolkodásmódja indián marad.”

Macdonald aztán hozzátette, hogy a gyerekek “a fehér emberek habitusait ás gondolkodását sajátíthatják el” a bentlakásos iskolákban.

A polgármester elmondta, hogy nem a múlt eltörlése a cél, hanem a történelmi személyek és események teljesebb, összetettebb bemutatása. Ezért Macdonald szobrát megőrzik és akár vissza is kerülhet egy nap (vagy máshol felállíthatják azt), de úgy a kor sötétebb oldalát is bemutatják, nem pusztán nemzeti hősként kezelik az első kormányfőt.

Amiután szombaton elbontják a szobrot, a megüresedett bejáratban az őslakossági spiritualizmusra épülő “tisztító” szertartást rendeznek.

A szerdán bejelentett lépés szokatlanul heves és szinte egységesen ellenző reakciót váltott ki mind jobbközép és balközép lapok olvasóik között. Többszáz hozzászólást olvastam a jobbközép National Post-ban és a balközép Globe and Mail-ben, közülök pedig alig akadt olyan, aki helyesli a szobor elbontását. Többen arra az álszentségre mutattak rá, hogy Victoria város neve és építészete is a gyarmati korra emlékeztet, nem csak a szobor. De legtöbben azt nehezményezték, hogy egy tizenkilencedik századi politikust huszonegyedik századi mércével és elvárásokkal értékelik, miközben abban a korban, aligha találunk olyan közszereplőt aki olyan nézeteket vallott volna, amelyek ma érzékenynek bizonyulnának.

Macdonald 1867 és 1873 között, illetve 1878 és 1891 között kormányozta Kanadát. Skóciában született 1815-ben és Ottawában halt meg 1891-ben. Macdonald regnálása alatt került sor az országalapításra és Kanada nyugatra, illetve keletre való terjeszkedésére. Manitoba, a Northwest Territories (amely akkor Saskatchewant és Albertát is magába foglalta), British Columbia és Prince Edward sziget is Kanadához csalakozott. Az ország eredetileg csak Ontarioból, Québecből, New Brunswickból és Nova Scotiából állt. A vasút fejlesztését is regnálása alatt dolgozták ki. Mind emellett tény, hogy a bentlakásos iskolák célja az Őslakosság kulturájának és örökségének eltüntetése volt, az egykori rendszer pedig napjainkig tartó szociális traumához vezetett.

Kategóriák: Szervezetek

Tanárodat márpedig nyald körbe

2018, augusztus 9 - 15:01

Megjelent egy olyan összeállítás a 444.hu oldalán, ami szinte cseppben mutatja meg a hazai oktatás alkalmatlansági tengerét. Annak a folyamatnak a kapcsán, amelynek során egy iskolai diákcsínyből sikerült gyakorlatilag büntetőeljárásig eszkalálni a problémát. Addig, hogy már-már azt hihetnénk: az e-napló meghamisításáig süllyedt az annak kezelésére jogosult tanerők egyike.

Az egyik szál nyilvánvalóan a diák gerincéről szól. Egyrészt az elkészült videók egyikét minden további nélkül bevállalta, míg a másikért úgy sértődött meg a jelek szerint rá a tanári gittegylet, hogy ehhez nem igényel túl sok bizonyítékot. Mármint a szerzőség igazolását. Másrészt a tanárokat kifigurázó képeket a csemete a saját Facebook-oldalán tette közzé. Nem hozott ehhez létre egy kamu-profilt, álnevet, és nem is igazán korlátozhatta a láthatóságot. Az első kritikákat követően pedig le is szedte az összeállítás alapján. Ha a saját profilon való közzétételt, a videó rendőrség által jegyzőkönyvezett, önkéntes bevállalását összehasonlítom azokkal a trollokkal, akik álneveken, ál-oldalak nevében rombolnak mindent, akkor a diák egy igazi gerinc-király. Amitől még bőven lehetett oktalan gyermek, amikor a tanárok, az önjelölt szentek egyletének a kritikájára vetemedett.

Mely egylet szinte teljes alkalmatlanságát mutatja, hogy képesek voltak ebből rendőrségi ügyet kreálni. Amelynek alapján azt is feltételezem, hogy diákként egytől-egyig olyan mintadiákok voltak, akiknek az egész iskolájában senki nem aggatott gúnynevet egyik tanárra. Amit nem tartok valószínűnek. Azt azonban igen, hogy talán a most ennyire felháborodott tanárok voltak diákkorukban azok, akik a tanáraikat gúnynéven illetőket feljelentgették annak idején. Ha másért nem, akkor azért, hogy ezzel is demonstrálják a hatalom feltétlen kiszolgálásának szándékát. Van ilyen diák. Régen is volt. Magam is ismertem ilyeneket. Olyanokat is, akikből később pártfeladatból lett KISZ-titkár. Egy egészséges diákközösség általában ki is dobja magából ezeket a jellemgyenge figurákat. Akikben ettől csak erősödik a portás-hatalmi attitűd. Bármilyen hatalom feltétlen kiszolgálóivá képesek válni, és bármilyen kicsi, megkapott hatalmat maximálisan demonstrálnak.

Tanárból is van ilyen. Régen is volt. Rendszerint később pont ezek kapnak elsőként mindenféle gúnynevekeket. Régen sem volt másként. Emlékeim szerint már általános iskola vége fele sem. Középiskolában annyira, hogy némely tanárról ma is először a diákság által ráakasztott név jut először az eszembe. Sajátos módon azok esetében is, akiket tudása, emberi hozzáállása miatt akkor is nagyra becsült a diákság, és ma is csak a tisztelet hangján tudnék szólni róluk. Amiről eszembe jut persze az is, hogy a diákság által adott nevek is beszédesek. Vannak kedveskedők, és vannak olyanok, amelyek nagyon nem kedvesek. De a különbségnek oka van. Nem egy esetben a tanárokban keresendő oka. Ha tehát egy tanár, egy tanári kar vezetője megsértődik, akkor lehet, hogy először a tükörrel kellene közelebbi viszonyt létesíteni. S nem kalapáccsal.

A régmúlt emlékeit pedig azért poroltam le, mert akkor is előfordult, hogy egy-egy tanár egy életre megsértődött némelyik diákra. Az akkori, diktatórikusnak említett rendszer pedig széles palettát biztosított arra, hogy pokollá tegyék a diák életét. Minden rendőri segítség nélkül is. Egyébként a rendszer valószínűleg ma is lehetővé teszi. Anélkül, hogy ehhez módosítani kellene egy e-napló tartalmát, vagy rendőrséget kellene bevonni az ügybe. Mindaddig, amíg nem kifejezett bűnügyről, ezzel fenyegető jogsértésről van szó. A tanárok kigúnyolása pedig talán nem ilyen, alanyi jogon üldözendő, a leánykereskedelemmel, iskolai pedofíliával egy szintre hozható eset. Habár ez az ügy sem a rendőrségen indult. Az igazgatónő elpróbálta a személyes nyomásgyakorlást, a személyi szabadsággal való zsarolást. Annak érdekében, hogy letudja a szülők tudta nélküli kihallgatást, majd annak jegyzőkönyvezését. Az összeállítás alapján: „… a diák elsírta magát, kérte, engedjék el, és hagy telefonáljon a szüleinek. Heilmann Józsefné erre végül csak úgy volt hajlandó, ha Ákos aláírja a meghallgatásról készült jegyzőkönyvet”. Önmagában ezért a gesztusért kellene az igazgatónőt úgy kivágni a tanári pályáról, hogy a Nap-rendszeren kívül találja magát. Aztán, valamiért mégis bírósági ügy lett az egészből. Ami azt jelenti esetleg, hogy a hatóság szerint is olyan eszközökhöz nyúltak az iskolában, ami felveti a törvénysértések gyanúját?

Miközben a 444.hu összeállítása alapján nem tűnik ki, hogy a kritika túlterjedt volna azon, hogy a diákok pár órát, elfoglaltságot utálnak, illetve némely tanárt alkalmatlannak tartanak a pályára. Emiatt az sértődjön meg, aki szerint a tanárképzésben komoly és rendszeres pályaalkalmassági felméréseket tartanak. Esetleg az, aki szerint ezeket a felméréseket rendszeresen elvégzik a tanárok között is. Netán az is megsértődhet, aki a saját iskolaéveinek minden tanárát, minden tantárgyát, és minden kötelezően szabadon választott elfoglaltságát imádta. Mindenki más nyugodtan tegye le a köveket. Óvatosan. Nehogy a lábára ejtse. Esetleg a KLIK lábára. Akik szerint „az igazgatói irodában elvégzett meghallgatás során Ákos emberi méltóságának és személyiségi jogainak sérülése nem állapítható meg”. Ami azt is megmagyarázza, hogy az igazgatónő miért van ott, ahol van. A gyermek megfélemlítése, a jogi képviselőtől való elzárása, a nyomásgyakorlás tehát teljesen rendben van a hatalmi ágens szerint. Amit alátámaszt az is, hogy a „minisztérium úgy döntött, hogy még öt évre meghosszabbítja Heilmann Józsefné igazgatói megbízását”. Amihez csak gratulálni lehet.

De talán nem is annyira véletlen, hogy a tanárok, esetleg személyiségi, alkalmasságának kérdése nem kérdés. Hivatalosan sem. A tanártüntetéseken elhangzottak alapján nem hivatalosan sem. Mert az iskolák környékén minden rendben van. Nincs ott kérem semmi látnivaló. Lassan igazi tanáregyéniségek sem. A rendszert pedig a jelenlegi kör működteti, kontraszelektálja, illetve fényesíti.

Kategóriák: Szervezetek

Az agymosást sem lehet elég korán kezdeni

2018, augusztus 8 - 14:42

Ha egy óvodában mosoda működik, azt teljesen megértem. A kisebb gyermekeknél előfordul, hogy leeszik magukat. A munkahelyi éttermek tapasztalatai alapján a nagyobbakkal is. A kisebb gyermekekkel előfordul, hogy akkor indul el a végtermék, amikor nem kellene. A nagyobbakkal is. Bár, az utóbbi időben inkább azt tapasztalom, hogy a nagyobbak egy részének a száján ömlik ki a szellemi latrinatöltelék. Az azonban már kevésbé világos, ha az utóbbi előkészítése érdekében már az óvoda is beáll a sorva. A szellemi agymosás rendszerébe.

Márpedig azzal, hogy egészen kis gyermekkorban elkezdenék az orbanista embertípus előállítását, aligha lehet másról szól. Ugyanakkor teljesen megérthető. Ha nem is feltétlenül az ovisok körében, de nem sokkal később, korábban is nagy hagyománya volt ennek. Abból az ötletből kiindulva, hogy óvodások körében kezdenék meg a NER-kompatibilis idomítást, azt a véleményt is levonhatnánk, hogy Orbán Viktorra igen nagy hatást gyakorolt az egykori kisdobos-mozgalomban való részvétele. De szertenézve azt is tapasztalhatta, hogy a kortársai között is számosak vannak, akiknek a személyisége továbbfejlődött azóta. Így alighanem levonták azt a következtetést, hogy az általános iskola már kései kezdés lehet. Szívük szerint talán már a bölcsődében elkezdenék az agymosást. Vagy talán már az anyaméhben. Esetleg megszületni sem engedve azt, aki nem az „Éljen a Párt!” felkiáltással köszön be a világba. Amelyet kiválthatna több tanú egybehangzó igazolása arról, hogy az anyuka a terhessége alatt a hasára szorította azt a fejhallgatót, amelyben Orbán Viktor beszéde sugározta be a magzatot.

Az éppen aktuális beszéde. Az éppen aktuális szólamokkal, illetve ellenségekkel. Mert azért Orbán Viktor is definiálta, illetve színlelte már magát szinte mindennek, ami a politikai palettán előfordul. A korai beszédei alapján például liberális képzést kaphatna a gyermek. A kicsit későbbi alapján már-már kisgazdás középpolgárit. Most éppen a kereszténytelenített kereszténydemokráciánál tart. A félútnál kicsit messzebb a bolsevik diktatúra felé vezető úton. Mellyel aztán majd elmondhatja: visszatért a gyökerekhez. A hívei, illetve a párttársai közt már amúgy is túlsúlyban vannak. A gyökerek. Elég az ötös párttagkönyv tulajának munkásságára tekinteni. Meg arra, hogy a pártja nem vágta ki, nem határolódott el. Ahogy Orbán szalon-antiszemitizmusától sem. Amiből azt a következtetést is levonhatnánk, hogy az óvodások nemzeti identitástudatának a növelése alapvetően a kiskorú rasszisták esztergálásának fedőszólama.

Egyébként külön vicces a történetben, hogy számos olyan szólamot említenek meg az ezzel kapcsolatos tudósításokban, amelyekkel kapcsolatban a kormánypárt tagjainak bővebb magyarázata sem lenne érdektelen. Mert hétköznapi értelemben a nemzeti identitástudat aligha azonos a kormányhűséggel, ahogy a keresztény kultúra sem azonos azzal, amit akár a KDNP hirdet kereszténység címen. Az is érdekes lenne, hogy egy óvodás mit ért hazaszeretet alatt. Ahogy az is, hogy mit ért mondjuk a Fidesz vezérkara ezalatt. Valószínűleg szintén a kormányhűséget, és a feltétlen lojalitást a vezérhez. Akármelyikhez. Most éppen Orbánhoz. Cseréje esetén bárki máshoz. Ahogy annak idején az ÁVH is otthont adott a korábbi rendszerek verőlegényeinek.

Azzal, hogy a meséket ennek szellemében gondolnák átszervezni már elengedik a fantáziát. Bárki képzelje el a rettenthetetlen ólomkatonát a magyar történelem gyakorlatilag indifferens székely himnuszt énekelve, és a nemzeti lobogót lóbálva. Esetleg széttáncolt cipellők után nyomozó katonát, amint versenybe száll a legkisebb Orbán-lány kezéért. A legnagyobbért azért nem, mert akkor meg kéne vívnia a Turul-háton érkező Orbán-vővel. Egy olyan téren, amit a Tiborcz-féle közvilágítás lát el fénnyel. Márpedig annyira gonosz egy meseátfabrikáló sem lehet, aki sötétben tapogatódzó viadalt mesélne a kicsiknek. Akkor sem, ha valamelyest felkészítené az ovisokat arra a szellemi sötétségre, ami az orbanista embertípusnak kijár. Akiknek nem gondolkodni kell, hanem tapsolni. Valamint éljenezni. Miközben esetleg verik a tőlük kicsit eltérő csoporttársukat. Mert nem elég magyarok. Esetleg azért, mert a stüleik szerint a társuk szülei nem elég magyarok.

Nem mintha a szüleik ismernék a felmenőiket. De ez nem is kell. Elég ha Orbánt ismerik. Képről. A családi ima oltárképe gyanánt. Ami elé oda lehet az óvodást is térdeltetni. Miközben a NER-vezetők gyermekeinek, ahogy már hat éve is, külön óvoda jár. Valószínűleg külön elnyomástani képzéssel és lelkiismeretkiölő gyakorlatokkal. Annak érdekében, hogy az oligarchák csemetéi is kellően NER-kompatibilis idomítást kapjanak. Hatalmit.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindez a mérlegnek csak az egyik serpenyője. A másikban azt tehetjük, hogy a szülők, akár csak szavazópolgárként, nem hajtják el a gyermekeik lelkéért is kufármentalitással kuncsorgó hatalmi tébolyodottakat.

Kategóriák: Szervezetek

Vaski Gábor sorosozó torontói magyar rádiós fiát felvették a CEU-ra. Gratulálok!

2018, augusztus 7 - 13:23

A Független Magyar Rádió heti kétórás műsora az AM 530 hullámhosszon hallható Torontó környékén. A műsor „független” és a kétórás műsoridőt bérlik, állítólag évi 35 ezer kanadai dollárt fizet érte Bede-Fazekas Zsolt, aki egy magyar könyvesboltot is üzemeltet Torontóban.

A műsor elkötelezetten jobboldali, Orbán Viktort, sőt, néhány szélsőjobboldali személyiséget is támogat. Például néhány hete azt a Szakály Sándor revizionista történészt látta vendégül Bede-Fazekas, akinek ma már problémái akadnak amikor az Egyesült Államok területére próbál belépni.

A heti rádióműsornak van egy szegmense, a Dühöngő, ahol Bede-Fazekas barátjával és egykori Torontói Magyar Ház vezetővel, Vaski Gáborral, vitatja meg a magyar és nemzetközi politika történéseit. Van itt migránsozás, sorosozás, egy kis rasszizms is és persze bújtatott antiszemita megjegyzések is. Az egyik régebbi műsorban Vaski úr kikelt a CEU ellen és megállapította, hogy az intézmény valószinüleg jogellenesen működik. Vannak akik szélsőséges propagandának tekintik a rádióműsort, a rossznyelvek szerint Bede-Fazekas pénzt is kap Budapesttől.

A július 21-i adásban is folyt a diszkurzus, majd Vaski úr bejelentette hogy igencsak büszke, hiszen fiát éppen most vették fel a budapesti CEU-ra. Ott politológiát fog hallgatni. Meghökkenek. (A bejelentés 1:45:00 után hallható.)

A CEU-ra? A liberálisok tisztképzőjébe. A Soros birodalom beépített ügynökei fogják tanitani Vaski úr fiát. És ő erre büszke? Hát nem emlékszik hogy mit mondott Németh Szilárd. “A CEU-n képzik ki azokat, akiket aztán elhelyeznek a Soros-tervet végrehajtó politikai, kulturális, tudományos vagy civil szervezetekhez.”

Vaski úrról tudni kell, hogy tagja az Orbán kormány Diaszpóra Tanácsának és ezért évente kap egy ingyen repülőjegyet Budapestre, szállásal együtt. Ilyenkor felveszi a bocskaiját és büszkén feszít elvtársaival, akik szintén mosolyognak, hiszen hozzájutottak az ingyenes budapesti kiránduláshoz.

Vaski Gábor (balról a második) bocskaiban feszít kanadai elvbarátaival a budapesti Diaszpóra Tanács ülésén

Én most itt egy diplomamunka témát ajánlanék az ifjabb Vaskinak, ha már politológiával foglalkozik. Édesapja volt az aki Torontóba invitálta Morvai Krisztinát, a magyar újfasizmus nagyasszonyát, aki az iráni ajatollah csodálója is. Morvai állítólag szép kis summát kapott az irániaktól és személyesen elutazott Teheránba hogy ott szídja a Nyugatot, Amerikát, Izraelt és persze a zsidókat. (Itt olvashatnak Morvai teheráni szerepléséről.)

Amikor egykoron Krisztinát Torontóba hívta Vaski, voltak olyanok akik tiltakoztak a szégyenletes Morvai-show ellen. Ezt egy ma már történelminek tekinthető filmklipp is megörökítette. (A híres torontói tiltakozás itt látható.)

És talán eljött az ideje annak is, hogy Vaski úr bocsánatot kérjen az észak-amerikai publikumtól, mindazoktól akiket megsértett Morvai kanadai reklámozásával. Remélem, hogy a következő rádióműsorok egyikében erre sor kerülhet.

Fia pedig izgalmas politológiai diplomamunkát kanyaríthat a Morvai témából. A CEU kiváló intézmény, remélem Budapesten marad, és az ifjú Vaski sikeréhez szívből gratulálok.

Lázár György

Kategóriák: Szervezetek

Krisztina-díj 2018

2018, augusztus 7 - 11:43

A Károlyi Étteremben rendezett ünnepségen ma délután átadták a Krisztina díjat. 

“A díjat azok kaphatják, akik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek, vagy kiváló teljesítmények születhettek.”

A díjat Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész szeretett felesége emlékére Kárpáti Tamás, a Premier Magazin főszerkesztője, a család barátja alapította 2011-ben.
A díj Benedek György szobrászművész alkotása. A bronzplaketten Krisztina portréja látható, amelyet Gyémánt László festménye alapján készített.

Idén nyolcadik alkalommal ítélték oda a megtisztelő díjat. Eddigi díjazottak:

2011 Geisler Edit, Fehér László festőművész felesége

2012 Haraszty Éva, Haraszty István Édeske, kinetikus szobrászművész felesége

2013 Radnóti Zsuzsa, Örkény István író özvegye

2014 Dr. Kilián Katalin, Juhász Ferenc költő özvegye

2015 Gálvölgyi Judit, Gálvölgyi János színművész felesége

2016 Gyürey Vera, Szabó István filmrendező felesége

2017 Esterházy Gitta, Esterházy Péter író özvegye

2018 -ban a Krisztina díjat POLGÁR KLÁRA kapta.

 

Kategóriák: Szervezetek

Sajtó és Simicska: üzlet a hatalommal?

2018, augusztus 6 - 15:08

Az internet terjedésével sokszor megtapasztalt jelenség, hogy a gondolatok jönnek, majd mennek. Az általam leírtak is nem egyszer máshol köszöntek vissza. „Természetesen” forráshivatkozás nélkül. Nem akarván elkövetni ugyanezt, mindenképpen elolvasásra ajánlom Földes András írását az Index.hu oldalán. Ráadásul a legtöbb gondolatban igaza is van. Kínos.

Kínos, de nem neki, hanem az államilag megtámasztott propaganda szempontjából. Mármint akkor, ha elolvassa arrafelé valaki. Talán elolvassa. Mármint akkor, ha a hatalom propagandafelelőseinek van annyi esze, hogy olykor a saját termékein kívül mást is olvas. Az is igaz persze, hogy egy írás elolvasása nem jelenti annak megértését. De még a megértés esetén sem biztos, hogy nem indul be az a mechanizmus, ami a saját döntések felmentését szolgálja. Akár a valóság, a realitás, az ésszerűség ellenében is. Ez utóbbi nem a média specialitása, hanem az emberi viszonyulások általános jellemzője. Alkalmasint Orbán csapata is ismeri, mert manipulálja. Elég belegondolni abba, hogy hány alkalommal használta a propagandában céltáblának mindazokat, akik lövöldözése felmentést ígért a személyes hülyeség alól. Alkalmasint a hatalmi baromságok leplezésére is. Mint az első békemenet környékén. Amikor kirohanásokat rendeztek a bankok ellen a devizahitelek miatt. Holott előtte a Szijjártó-Kósa páros segített bedönteni a forintot.

Földes írására visszatérve, azért is érdemes elolvasni, mert világosan levezeti, hogy miért van a valós sajtóban ellenzéki, ha tetszik ballib, túlsúly. Véleménye szerint azért, mert a sajtóval kapcsolatos elvárásoknak a hatalom által támogatott szócsövek nem igazán felelnek meg. Márpedig akkor, ha a hatalom csak propagandacsatornákat működtet, akkor a valós média valóban csak „túloldalon” fog előfordulni. Az pedig külön érdekesség, hogy az az Index.hu adott helyet az írásnak, amelynek az egyik nagy dobása annak idején a teljes fórumrendszer Orbán-hitet sugalló felforgatása volt. Olyan megoldásokkal, amely számos, Orbánt bíráló topik törlését, illetve több felhasználó tiltását is magukba foglalták. Az Index ellenzékisége, amely olykor nem is tűnik annyira ellenzékinek, hajaz arra, hogy megpróbáltak gesztust gyakorolni a hatalom felé. Csak aztán valamiért ez nem jól sült el. Illetve nem úgy, ahogy a tulajdonos gondolta.

Ami erős párhuzamot jelenthetne a hírTV sorsvonalával. Mert a múltba tekintve még bőven emlékezhetnek arra, hogy korántsem volt annyira ellenzéki, de még csak objektív sem, amíg Simicska látványosan jóban volt Orbánnal. 2006-ban még szinte örömkönnyek között vergődve tudósított lelkesen a hírTV tudósítója a TV-székház felgyújtásáról. Aztán Orbán az első jelek szerint egy saját oligarchia kialakítása mellett döntött, és a TV-csatorna megtalálta az újságírást. A mostani átrendeződés tehát alig több, mint egy drasztikus visszarendeződés. Az alapvető üzenet nem is annyira tartalmi, mint szemléleti. Kőkemény, háttéralkuktól sem garantáltan mentes tisztogatást üzen. Valójában nem is azoknak, akik nem egyeznek ki Orbánnal, hanem éppen azoknak, akik kiegyeznek. Nem kellene ugyanis elfogadni, hogy a TV-csatorna munkatársai között éppen akkor indult el tisztogatás, amikor az visszakerült a Fidesz hatókörébe. Így sokkal inkább azoknak üzen, akik a szakmaiságot akarják előtérbe helyezni. Akár szimpatizálnak a hatalommal, akár nem.

Mert az elsődleges szelekciós szempont a párthűség lett. Idősebbeknek akár ismerős is lehet a recept. Volt már olyan a magyar sajtó történetében, amikor a párthűség mindent vitt. Valójában az elhíresült G-napig Simicska birodalmában is ismerős lehetett ez a szempontrendszer. Miközben talán érdemes arra is emlékezni, hogy Simicska távozása is lehetett egy előre lefektetett forgatókönyv része. Még akkor is, ha azt a forgatókönyvet esetleg nem Orbán írta. De az sem kizárt, hogy a régi harcostársak üzletet kötöttek. Simicska egy kisebb vagyonnal, de tulajdonképpen mentességet kap. Arra az időszakra, amelyről az üzlet keretében hallgatni fog. Arra az időszakra, amikor Simicska a Fidesz érdekében, azt hatalomba segítve ténykedett. Mert azt ugyebár tudjuk, hogy volt egy sejtetés egy videóról, amit már majdnem látott valaki. De amely mégsem igazán forog közkézen. Holott a köz informálása talán mégsem lenne érdektelen. Mármint akkor, ha Simicska valóban leváltva szeretné Orbánt látni.

De valahogy ebben sem vagyok teljesen biztos. Ahogy abban sem, hogy nem az említett üzlet része volt a Jobbik-Fidesz vadházasság. Amennyiben a Fidesz elindult a szélsőségek, a Jobbik pedig a centrum felé. Valójában egy hatalmi monolitot alkotva. Kisebb dudorokkal. Melyek egyike lehet az LMP is. Ha sok vizet nem is zavarnak.

Kategóriák: Szervezetek

A gondolatnak ereje van

2018, augusztus 3 - 15:23

Ez a mondat, egy Paul Valéry idézet, Sinkó István művészeti író beszédének végén hangzott el, a Nádas Alexandra és Nagy Gábor művészházaspár közös kiállításnak megnyitásakor, a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Pedig igazsága annyira kétségbevonhatatlan, hogy szolgálhatna akár a kiállítás vezérfonalául is. A szeptember 3-ig megtekinthető közös tárlaton ugyanis mindkettőjük művészetének egymást megszólító vonásaival találkozhat a közönség.

Nagy Gábor és Nádas Alexandra műveiben a sajátos történés idődimenzió- és a valóság–igazság egysége jelenik meg. Tájakat, történeteket, eseményeket is látunk a kiállított képeken, és arcokat a múltból. Jószerint retrospektívnak is nevezhetnénk a művészpáros mostani, bemutatkozó tárlatát a Fúgában. A falakon a 90-es évek elejétől bukkannak, fel Nagy Gábor életművének darabjai, és Nádas Alexandra nyomatai, festményei között is találunk néhányat a 2000-es évek kezdetéről. Egy alkotó-házaspár munkásságának áttekintésekor a nézőt a hasonlóság és különbözőség izgatja. Itt kevés a hasonló, annál több az eltérő. Határozottan szembeötlő a stiláris, felfogásbeli és az egyes helyekhez, témákhoz való megközelítés mássága.

Nagy Gábor annak a generációnak kiváló alkotója, mely a látvány elbeszélő – gyakran illusztratív – megközelítését a jellé alakítással tette újszerűvé. Róla egyszer a Nemzeti Galéria korábbi főigazgatója, Bereczky Lóránd azt mondta: „Annak a generációnak, amelynek a művésszé éréshez és az életmű kiteljesedéséhez a XX. század adta a keretet, és amely generáció nagy reményekre jogosít még a XXI. században is, Nagy Gábor az egyik jelentős mestere.” Az ő korábbi munkáin, de a Fűkatedrális sorozaton is jól tetten érhető ez a valóságszimbólum-jel viszonyrendszer. Tájképei, tájakról mesélő képei, vagy újabb munkáin életképei, melyek emlékképek is egyben, mindig a jelhagyás, a gesztus, a szimbolikus forma megjelenítésével gazdagodnak. Tünékeny és álomszerű, rebbenő foltok, vonalak, motívumtöredékek kapcsolódnak élethelyzetek, portrék kidolgozott, realisztikus részleteihez.

Nádas Alexandra is átírással, a tájak tárgyak elemzésével indította művészi életművét, majd ez az évek folyamán a tájnaplók finom, pasztellszínű geometriájába, Kleet és Vajda Lajost egyaránt felidéző átírásokba hajlott. Festményeiről szólva első helyen említendő a kézművesi áhítat, az anyag feltétlen tisztelete, és a teljességre való törekvés, a hajdani ikonfestőkével rokon szándék a maximális megvalósítás tekintetében. Azután a toszkán élmények hatására megjelent a kora-reneszánsz (inkább későközépkori) szín és tértapasztalás. Arcok, álmodozó, finom és időn kívüli női portrék bukkannak elő geometrikus terekből Már rózsaszínek és érzéki szürkék, zöldek és bordók is előkerülnek a palettán. Valamennyi együtt, egységet képez, a néző nyugodtan sétálhat egyiktől a másikig, egyiknél sem érez semmi idegenséget. Szinte minden ismerős, bár magunk sem tudjuk pontosan, miért?

A képek majd mindegyik sorozata, festmény-csoportozata ikonosztázhoz hasonló összeállításban kerül elénk, s mint közismert, az ikonosztáz maga egy reprezentatív kapu a profán, hétköznapi valóság, és a trandszcendens világ között. Immár külön-külön szemlélve az egyes darabokat, feltűnik a felületképzés azon sajátossága, ahogy az alkotó a hol perspektivikus, hol axonometrikus térszegletet, és a kiszemelt motívumot egybeszövi, megteremtve így azt az elégikus csendet és mélységet, melyből a tudat mélyén lappangó jelképek, nosztalgikus töredékek előhívhatók. Komponálását poétikus rendezettség jellemzi, A képeken visszatérő motívumok a tényszerű megfogalmazás mellett mágikus, balladai hatóerővel bírnak. Nádas Alexandra a tiszta megfogalmazást illetően tudatosan vállalja az Európai Iskola szellemi örökségét, ugyanakkor megjelenik nála egy olyan metafizikus, elégikus, csak reá jellemző szín-hangszerelés, amely minden munkáját költőivé nemesíti.

Mindeközben Nagy Gábor csongrádi múltidézése fel- és megidézett arcokban ceruza és krétarajzok segítség ível, az idő sodrában elveszett majd újra felbukkanó karakterek megformálásában keresi a történéseket, a megtörtént múlt igazságait. Tehát a művészpáros más és; más formák között más és más helyszínek élményeinek hatására (Csongrád, Mirabell, Toszkána), egészen eltérő formajegyekkel, a múlt és jelen közti átlépéseket, képi időutazásokat tesz meg napi alkotói gyakorlatában. Az igaság történéseinek kutatásában, a mély gondolatiság segíti őket.

„A mély gondolatnak olyan ereje van, mint egy gongütésnek egy boltozatos teremben. Megzendíti a teret, ahol olyan dolgok találhatóak, amiket nem ismerünk” – írta le egyszer a XX. századi francia költészet kimagasló egyénisége, Paul Valéry – és ez valóban igaz a házaspár közös kiállításán látható képekre!

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Parragh most a tudományt szakértette meg

2018, augusztus 3 - 14:00

A formálódó, személyi kultuszos, kontraszelektált hatalomgyakorlás egyik legbiztosabb jele, ha olyanok kezdenek bátorságot meríteni az előttük tornyosuló fenékből, akiknek csak az említett műtárgy körbe és kinyalása a szinte egyetlen érdemük. Nem szakmailag, mert szakmailag akár jó iparosok is lehetnek. Ahogy a Fidesz ötös számú tagságijának a tulajdonosáról sem mondanám, hogy rossz publicista. Akkor sem, ha egy morális nulla. De most ne is róla szóljunk.

Már csak azért sem, mert Bayer Zsoltról más ír eleget. Meg aztán belőle csak egy van. Goebbels magasságába meg, talán még, nem emelkedett. Amellett, hogy minden „okosságának” kielemzése érdemtelen népszerűséget is eredményezhetne. Igaz, ebből a szempontból Parragh László legutóbbi alakítása is kérdésesen megemlítendő. De annyiban talán mégis érdemes az említésre, mert igazi állatorvosi lónak tűnik az, ahogy beszó’t az MTA-t érintő kérdések kapcsán. Amellett, hogy a korábbi megnyilvánulások alapján jó szakembernek is nehéz lehet tartani. Eltartania a vállalkozóknak meg mégis csak kötelessége a jelek szerint. Elvégre ő a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Ha valaki nem tudná abból, hogy hol az oktatáspolitikába, hol bármi másba ugat bele. Legutóbb például az alap-, és alkalmazott kutatás témakörében mondta meg a frankót. Frankón.

Egyben kijelentve azt is, hogy legfőbb ideje van annak, hogy Palkovics, mint miniszter, átalakítsa a rendszert. Amit ők, gondolom az iparkamaránál és szatócssegédéknél már régóta tudnak. Mármint azt, hogy át kell alakítani. Az MTA rendszerét. Azért érdekelne a véleménye arról, ha valaki egy kutatóintézetből kiszólva állapítaná meg, hogy ott, az iparkamrában is nagyon át kellene alakítani a rendszert. Többek között villanykörtékkel. Hátha kisebb lenne a sötétség. Már csak azért is mert Parragh, a nép hű rabszolga-képzési szakembere, azt hozta fel a leirat szerint példaként. Valahogy imigyen:
„Ha tudom azt, hogy ha egy drótba áramot vezetek, az fölizzik és világítani fog. A fejlesztés az, ha ebből létrehozok egy működő eszközt, az innováció, ha csinálok belőle egy villanykörtét, szabványosítom, ekkor belecsavarható a lámpába”.

Amely alapján az biztosan megállapítható, hogy a villanykörték, illetve elektromos világítótestek világát illetően nagy a sötétség. Ezzel az erővel azt is mondhatta volna, hogy a villanykörtéhez kell villany, meg körte. Azokat egymásba helyezve már meg is oldotta a problémát. Noha még akkor sem lett volna igaza. Az elektromosság kutatása hosszú ideig volt alapkutatás. Az is lehet, hogy Volta körbemosolyogja azt, aki a kíváncsisága kielégítését szolgáló kísérletezgetéseinek világváros-világítási jövőt ígért volna. De talán nem. Azért Volta oszlopától, Hérón labdájától eltelt némi, alapkutatásoktól sem mentes évszázad. Amelyeket Parragh szerint át is ugorhatott volna a tudomány. Esetleg ki is hagyhatott volna. Mely utóbbi esetben Parragh úr békésen rágódhatna a maga ejtette őz inas lábán. Miközben a barlangban leugatja azt, aki kőből pattintott kést használna a feldarabolására.

A villanykörtéről meg nem árt tudni, hogy az elsőkben nem drót izzott, és nem is messzire vezethető váltakozó áram izzította a szén-szálakat bennük. A szabványosítás sem túl régi keletű, és a szabványok nemzetközi nyilvántartása mögötti informatikai háttér megteremtése sem mentes az egykori alapkutatásoktól. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökétől talán várhatunk a nyújtott szellemi teljesítményhez képest. De Parraghtól várhatunk mást? Azok után, hogy szerinte a hazai képzést a félintelligens rabszolgák gyártósorává kellene alakítani. A hatalomtól várhatunk mást azt követően, hogy még meg is hallgatja? Aligha. Legfeljebb azoktól akik még meghallják ezeket a sületlenségeket. Villámgyors iszkolást. Mielőtt Parragh ki nem fejti, hogy szerinte milyen kutatás fog elvezetni az örökmozgóhoz. Amit a kamarája nagy erőkkel szeretne kutatni, majd innoválni és becsavarni. Vizes pokrócba, ha lehet.

Még akkor is, ha személy szerint, mint kontraszelektált hiper-hiearchiáról, nincs nagy véleményem a tudományos közélet vízfejéről. De azt hiszem, inkább vízcsapolásra és a kontraszelekciós spirálok megtörésére lenne szükség. Nem miniszteri, iparkamarai, illetve általában, a kontraszelekciót növelő, hatalmi beleugatásra. Akkor, talán, pár évtized múlva ismét elismerően csettintenének a nagyvilágban a magyar oktatásról és tudományos életről hallva. Nem úgy, hogy legfeljebb csak a katasztrófaturisták csettintenek az országról hallván. Mint bakancslistás helyre.

Kategóriák: Szervezetek

Giuseppe Verdi: Rigoletto – a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2018, augusztus 2 - 16:24

A Rigoletto kimódolt története barokkosan ellentmondásos, és kitartóan hömpölyög az elkerülhetetlen, sötét végzet felé. Verdi talán legnépszerűbb műve a meghasonlottság és az önfeláldozás tragédiáját magával ragadó zeneiséggel mutatja fel egy nagyszabású előadásban, ami idén a Budapesti Nyári Fesztivál másik kiemelt operabemutatója.

A fura udvari bohóc cinikus és kíméletlen, de biztonságban érzi magát, hiszen ő a nőfaló mantovai herceg kegyence. És ha ez nem volna elég, egy másik hatékony módszerrel is rejtőzködik: egészen másnak mutatja magát, mint amilyen valójában. Minden energiájával, nagy profizmussal simul és alkalmazkodik, de gonosz nihilizmusa csupán hivatali kellék. Civilben egy ártatlan, tiszta lányka, Gilda aggódó édesapja, és éppen ezt a lányt szemeli ki ismeretlenül a herceg, akinek a hálójába kerül. Rigoletto bosszút forral. A baljós események egy átokkal kezdődnek, amely éppen Rigoletto kettős személyisége és a szerelmes Gilda önfeláldozó tisztasága miatt teljesedik be.

Az operarajongók egyik kedvenc darabjának nagy színészi kihívásokat tartogató címszerepében Guiseppe Altomare, világhírű olasz bariton mutatkozik be először a magyar közönségnek, a csábmester Mantovai herceg bőrébe pedig az elmúlt évek egyik legfontosabb és legizgalmasabb tenorjaként emlegetett mexikói Arturo Chacón-Cruz bújik a Margitszigeten.
Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara

A Szabad Tér Színház produkciója a Magyar Állami Operaház együttműködésével.

 

Rigoletto: Giuseppe Altomare
Mantovai herceg: Arturo Chacón-Cruz
Gilda: Szemere Zita
Sparafucile: Gábor Géza
Maddalena: Szántó Andrea
Monterone: Kőrösi András
Marullo: Káldi Kiss András
Borsa: Kiss Péter
Ceprano: Szüle Tamás
Ceprano grófné: Simon Krisztina
Giovanna: Balatoni Éva
Apród: Zavaros Eszter
Porkoláb: Kristóf István

Szövegíró: Francesco Maria Piave
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Velich Rita
Koreográfus: Lőcsei Jenő
Varsányi Anna nyersfordítását a felirathoz átdolgozta: Orbán Eszter
Megbízott karigazgató: Csiki Gábor

Rendező: Szinetár Miklós / Harangi Mária

Karmester: Medveczky Ádám

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

Cselekmény:

I. felvonás

A dalmű rövid előjátéka a cselekmény döntő mozzanatát, Monterone átkát és az ebből fakadó tragédiát vetíti előre. Mantua hercegi palotájának díszes báltermében vagyunk. Az udvar méltóságai sétálgatva járnak fel és alá, apródok jönnek, mennek, a szomszédos teremben táncolnak. Mantua hercege, ez a léhűtő, kéjenc fiatalember, semmiféle erkölcsi gátlást nem ismer, pazarló, kicsapongó életének egyetlen gondja az, hogy minél több nőt hódítson meg. Ez vezeti ‘uralkodásának’ minden mozzanatát. Amikor egyik udvaroncának kíséretében a színpadra lép, éppen azt meséli el, hogy miként óhajtja meghódítani legújabb kiszemelt áldozatát, egy ismeretlen gyönyörű fiatal leányt. Ez a tervezgetése azonban nem zavarja abban, hogy közben egy udvaroncának, Ceprano grófnak feleségére is kivesse hálóját. Egyik vagy másik nő, mindegy a hercegnek… A herceg udvari bolondja, kalandjainak hű segítőtársa, a púpos Rigoletto gúnyt űz a féltékeny Cepranóból, sőt, azt tanácsolja urának, hogy a grófot tegye el láb alól. A bál már-már forrongó hangulatát még jobban felszítja az ősz Monterone megjelenése: az ő leányát is meggyalázta a herceg. Rigoletto annyira felbőszíti gúnyolódásával, hogy a herceget is, Rigolettót is megátkozza.

Mantua egy elhagyott negyedében, egy szűk sikátorban lakik Rigoletto. A színpadkép a bohócnak a Ceprano-palota szomszédságában levő kertes házát ábrázolja. Ebben a kis házban őrzi Rigoletto legféltettebb kincsét, egyetlen gyermekét, Gildát. Az ünnepségről hazatérő bohócot egy bérgyilkos, Sparafucile állitja meg útjában. Felajánlja neki szolgálatait arra az esetre, ha Rigoletto meg akarna szabadulni valamilyen ellenségétől. Mikor a bérgyilkos távozik, a púpos bohóc – aki mindenkit kigúnyol, aki rossz akaratú, aki gyűlöli az embereket – keserű monológban tárja fel mélyen érző lelke fájdalmát. Sparafucilével hasonlítja magát össze: az tőrrel, ő szóval gyilkol… Házába térve, boldogan szorítja magához keserves sorsának egyetlen vigaszát, Gildát. Lelkére köti lányának, hogy ne hagyja el a házat, majd mikor az utcán lépteket hall, távozik, hogy utánanézzen az éjszakai járókelőnek. A nyitva hagyott ajtón a diáknak öltözött herceg oson be, és Rigoletto távozása után forró szavakkal ostromolja a leányt. Vallomásának heve megszédíti Gildát, aki beleszeret a szegény diáknak vélt hercegbe. A herceg udvaroncai kiszimatolják időközben uralkodójuk legújabb szerelmének lakhelyét, s minthogy Gildát Rigoletto szeretőjének tartják, nemcsak hercegüknek vélnek szolgálatot tenni, de azt hiszik, hogy a mindnyájuk által gyűlölt bohócon is nagyot ütnek, ha a lányt elrabolják. Gilda elrablása sikerrel is jár, méghozzá a félrevezetett Rigoletto segítségével. A kétségbeesett bohóc hiába keresi már lányát. Monterone átka hatni kezd.

II. felvonás

A hercegi palotában. Udvaroncaitól itt tudja meg a herceg, hogy Gildát idehozták; boldog izgalommal rohan hozzá. Ezalatt Rigoletto, fájdalmát a szokásos bohócmókák mögé rejtve, a palota minden zugát felkutatja eltűnt lánya után. Tudja, érzi, hogy lányát a gyűlölt udvaroncok csak ide hozhatták. A ‘jó tréfán’ kacagó udvar előtt felfedi, hogy az elrabolt Gilda nem szeretője, hanem a lánya, majd fájdalmának önkívületében nekiront az udvaronc-seregnek. A meggyalázott Gilda kétségbeesve omlik atyja karjai közé, aki sírva vigasztalja szerencsétlen leányát. A színen keresztül megy a vérpadra Monterone gróf; utolsó szavai feloldozzák a léha, kéjenc herceget átka alól. Rigoletto véres bosszút esküszik lánya megrontója ellen.

III. felvonás

Sparafucile külvárosi lebuja. Rigoletto most látja elérkezettnek az időt, hogy igénybe vegye a bérgyilkos ajánlatát: megbízza, hogy az álruhás herceget gyilkolja meg. Az álruhás uralkodó megjelenik, és mit sem sejtve enyeleg Maddalenával, Sparafucile húgával. A jelenetet Rigoletto és Gilda a rozoga kerítésen keresztül meglesi; így akarja Rigoletto a csábítóba még mindig szerelmes Gildát kiábrándítani. Rigoletto eltávozik, de a visszaosonó, férfiruhában levő Gilda végighallgatja Sparafucile és Maddalena beszélgetését. Maddalena meg akarja menteni a daliás ifjút; Gilda elhatározza, hogy feláldozza magát méltatlan szerelmeséért. A természetben és az emberi lelkekben egyaránt tomboló vihar közepette a fogadóba bebocsátást kérő Gildát Sparafucile leszúrja. A vihar elültével Rigoletto visszatér, és megkapja a zsákba dugott holttestet. Épp a folyóba akarja dobni, mikor felcsendül a hazatérő herceg éneke. Borzadva tépi fel a zsákot, és még életben találja Gildát, aki atyja karjai közt hal meg. Rigoletto fájdalomtól összeomolva borul lánya holttestére. Monterone átka beteljesült.

Bemutató: 2018. augusztus 03. péntek, 20:00

 

Kategóriák: Szervezetek

Visszapillantó

2018, augusztus 1 - 05:34

Jónéhány éve már annak, hogy a torontoi magyarsággal utoljára kapcsolatban voltam.

A társulás annak idején koránt sem volt felhőtlen, még a legjobb napjaiban sem. Mindig voltak barátaim a magyarok között, de soha nem szabadultam meg a közösség fenntartásaitól. Ugyancsak nem tudom eldönteni, hogy ezek a fenntartások nekem szóltak-e, személy szerint, vagy mindannyian így viselkednek-e egymással.

Ezek a gondolatok abból az alkalomból merültek fel, hosszú idő óta először, hogy egy barátom felhívta a figyelmemet az úgynevezett ”Független Magyar Rádió” egyik adására, ahol nem rég név szerint említettek meg engem. Méghozzá abban az értelemben, mintha én elhagytam volna a baleset helyszínét, eljöttem Torontoból és magára hagytam az ílymódon elárvult magyar közösséget, míg ők ketten bezzeg harcosan folytatják küzdelmüket a magyar szellem és kultúra megőrzéséért.

Különös és szomorú, meg egyben nevetséges is volt hallgatni ezeket a revizionista történelmi visszatekintéseket. Ezek a könnyes emlékek már nem tartalmazzák a korabeli küzdelmek tényeit. Nem említették meg a hatszázötven ezer dolláros adósságot, amelyet ők a Magyar Ház terhére felhalmoztak, nem említették a választási csalásokat, amelyeket bíróságon kellett rendbehozni és azt sem említették, hogy az általuk vezetett Magyar Házban a legkülönösebb lopások történtek rendszeresen. Ők kierőszakolták, tisztességtelen eszközökkel és hazugságokkal, hogy a közösség rájuk bízza a Házat és végeredményben az ő hibájukból veszett el a torontoi Magyar Ház a közösség számára. Nem lep meg, hogy az én valódi szerepemről nem szóltak, arról, hogy tizenkét éven át küzdöttem a Ház megtartásáért, a fenyegetések, a gyűlölködő levelek és a gyalázatos rágalomkampányok közepette. Nem említették, hogy volt idő, amikor Vaski Gábor csak az ügyvédje társaságában mert beülni a vezetőségi ülésre

. És arról sem tettek említést, hogy az akkori félelmeim teljes egészében beigazolódtak, a helyzetükkel visszaéltek, a Ház vagyonát elherdálták, a saját megélhetésük elősegítésére felhasználták és mindezt úgy adták a közösség elé, mintha ezzel valami hazafias kötelességet teljesítettek volna. Ezek az események nyilván túl soknak bizonyúltak végül a tagságnak is, eléggé ahhoz, hogy Vaski Gábort, ha alaposan megkésve is, egy életre kitiltsák a Házból. Igaz, hogy neki köszönhetően, addigra már nem volt Ház, amiből kitilthatták. Ezt is elfelejtették megemlíteni.

A csaknem négy évtized amelyet Torontóban leéltem sok tekintetben pazar emberi élményeket halmozott fel bennem, de a helybeli magyarság és a hozzájuk kapcsolódó esetek nem tartoznak ezek közé. Itt említhetném meg a torontoi magyar televiziót, amelyet Kosaras Pufi halála után az új tulajdonosok kérésére igyekeztem segíteni. A nagyon időigényes, munkaigényes és rengeteg tanulással járó erőfeszítesnek egy teljesen méltatlan és indokolatlan kirúgás vetett véget. Kirúgás emailben. Nagy csalódás, súlyos lecke volt. (Persze, csak magamat hibáztathattam volna, hiszen ugyanezt a tapasztalatot már egyszer megszereztem évekkel korábban, amikor hasonló eljárás alanya voltam éppen a Bede-Fazekas rádiójánál.)

Az új Magyar Ház elkészülte idején éppen nem voltam Torontoban, de nagyon szerettem volna látni azt. Igaz, hogy a régi ház lebontásáról készített kis dokumentum filmemet, amelyet a megnyitóra felajánlottam, nem fogadták el, az ajánlatot szó és válasz nélkül hagyták. Mint ahogy azt a felajánlásomat is, hogy a régi házból kimentett hatalmas, gyönyörű művészi fényképet, amely évtizedeken át díszítette a Kodály Termet és amelyet szintén felajánlottam nekik, ugyancsak válasz nélkül semmibevették. Mindezt megszokhattam a megelőző években és nem is törődtem vele túlságosan. Mindezek ellenére szerettem volna látni az új házat, amelynek a megnyitójára, természetesen, nem kaptam meghívót.

De amikor néhány hónappal később Torontoba érkeztem és már a második-harmadik napon a látogatást terveztem, megtudtam, hogy az időközben megválasztott új vezetősége a Háznak elfogadott egy hatszázezer dollárnyi adományt a Fideszesz kormánytól. Ez teljességel ellentétes volt az alapszabállyal, amely tiltja a politikai befolyásolást a Házban. A dolgot súlyosbította az a körülmény, hogy tudomásom szerint erre a pénzre nem is volt szükség, mert a rendelkezésre álló tartalékok fedezték a renoválás költségét és a bérbeadott házrész pedig a működtetést. Mondanom sem kell, hogy ez alaposan elvette a kedvem a látogatástól. Azóta sem láttam az új Magyar Házat és kétlem, hogy egyhamar kedvet fogok érezni a megtekintésére.

Vígan folydogált a beszélgetés a ”Független Magyar”-ban, arról, hogy milyen hősiesen küzdenek továbbra is és arról, hogy a támogatás ennek ellenére csökken. Arról azonban nem, hogy kétségbeesetten próbáltak befurakodni más magyar szervezetekbe, újakat alapítottak azért, hogy az amúgy konzervatív, de legalább független magyar intézményeket a Fidesz karámjába tereljék. Ezek a ”jószándékú” urak semmivel sem törődnek, ha a saját olcsó kis érdekeiket a mások terhére kell megvalósítaniuk. És semmi nem elég fontos nekik ahhoz, hogy igazat mondjanak az érdekében. Engem az is meglep, legalább egy kissé, hogy semmit nem tanultak a múltból. Tönkretették Kanada legnagyobb és legtekintélyesebb magyar közösségét: ma alig száz ember aktív a Magyar Házban, de ők csörtetnek előre, újabb és újabb esetekben bizonyítani, hogy nekik semmi sem számít, semmi sem szent. És mindeközben, a Magyar Ügy megmentőinek mondják magukat.

Sajnos, így a negyvenegynéhány év távlatából fájdalmas belátni, hogy a sok lehetséges barátságból és erőfeszítésből bizony nem sok maradt és ha a halál nem vitte el azt a barátságot, mint például Kosaras Pufi esetében, akkor bizony ezek az áldatlan, politikai és nacionalista akarnokok tették tönkre azokat. Engem immár nem zavar, de nem is érdekel ezeknek a szánalmas figuráknak a magyarkodása. Még akkor sem, ha ők ott magyarkodnak az én terhemre, aki végtére itthon, a magyar közéletben tartom meg a helyem évek óta. Csak magyarkodjanak nyugodtan ott, az egyre szűkülő, egyre fogyatkozó térben. Ott még magyarkodhatnak, főképpen egymásnak. Itthon, Magyarországon, nem mennének semmire, a legtöbb amire futja nekik, hogy időnként egy-egy kitüntetést intéztetnek el maguknak a hazai szövetségeseikkel, csak azért, hogy az erkölcsi tekintély látszatát fenntarthassák. Pedig, azok után, amit véghezvittek az elmúlt harminc évben, annak az erkölcsi tekintélynek már az emléke is csak egy halvány árnyék árnyéka.

Íme az egykori beszámolóm arról, hogy a Vaski és Bede vezetőség hogyan szolgálta a magyar Ház és a magyarság ügyét. Már persze arra az esetre, ha az eredmény nem szólna elég ékesen önmagáért.

Kerekes Sándor

***

(A képen már bontják a torontói Magyar Házat. A magyar zászló ott maradt.)

From: Sandor <magy.haz@gmail.com>
Sent: Fri Feb 27 23:39:37 2009
Subject: Mi tortent a Valasztason Januar 25-en?

 

Itt az ideje, hogy tajekoztassam Onoket a magyarhazi valasztasrol es annak utorezgeseirol.

Januar 25-en a valasztason, semmibeveve a Fegyelmi Bizottsag donteset, amely eltiltotta oket, a korabbi vezetok ujra elindultak, forditott felallasban: Szabo urno elnoknek es Vaski ur alalnoknek jeloltette magat.

Ez az Alapszabaly teljes semmibevetele is egyben, hiszen az csak ket egymast koveto mandatumot engedelyez. A korabbi tobbszoros elnok, Gaal Csaba nyomatekosan felhivta erre a figyelmet, de hiaba.

A Kozgyules zajos es szervezetlen volt, olykor indulatos.

A Napirendet gondosan ugy szerkesztettek meg, hogy abban felszolalasoknak ne legyen helye.

Ennek ellenere, a levezeto elnokben volt annyi becsulet, hogy nehany jelentekeny hozzaszolasra alkalmat adjon.
Ezek kozul kitunt Ormay Gabriellae, a Jelolo Bizottsag tagjae. A pillanat heveben nemcsak elismerte, de buszkelkedett azzal, hogy az Alapszabaly vilagos utasitasat a maga velemenyevel helyettesitette es a ket vele egyeterto pappal, Wass Zoltannal es Sajgo Szabolcscsal elertek, hogy ez a velemeny tobbseget kapjon a bizottsagban. A ket paprol utolag kiderult, hogy csak megjatszottak, hogy  magyarhazi tagok, sem ok, sem az egyhazuk nem tagja a Haznak. Semmi keresnivalojuk nem lett volna a Bizottsagban es a valasztasra el sem jottek. ( A Jelolo Bizottsagban tortent egyeb csalasokrol lasd az Ellenorzo Bizottsag mellekelt jelenteset.)

Kulonosen erdekes volt Aykler Bela felszolalasa.

Aykler ur sajat szavaival, minden kulso befolyastol mentesen eloadta, hogy nem kilencven, hanem csak hatvan uj tagot “leptetett” be a Hazba, az “o embereit,”  akik kozul tobbnek o fizette ki a tagsagi dijat. Hogy hanynak, azt nem emlitette. Egyszersmind tette ezt a hatarido utan.

A felszolalasa teljes pompajaban elerheto ezen a cimen:

http://www.youtube.com/watch?v=AlSqp3B4TIQ

Ennek persze az az erdekessege, hogy a valasztas negyven szavazaton dolt el, ennelfogva hatasaban, Aykler ur megvasarolta maganak a valasztast. Megpedig a Vezetoseg aktiv segitsegevel.
Azt, hogy az utolagos ujraszamlalas soran meg 12 extra szavazo cedulat is talaltak az ellenorok, mar alig erdemes megemliteni.

Osszessegeben tehat megallapithatjuk, amint azt az Ellenorzo Bizottsag meg is tette, hogy a valasztas jocskan Alapszabaly-ellenes volt.
De ez meg nem a vege.

Az ujonan megvalasztott, ketes legitimitasu Vezetoseg nekilatott, hogy barmi aron megszabaduljon az ellenzek legkellemetlenebb tagjaitol, mint peldaul az Ellenorzo Bizottsag elnoketol, es azokat sajat embereivel cserelje fel. Ez a Fegyelmi Bizottsagban mar meg is tortent, annak erdekeben, hogy a sorozatos fegyelmiket, melyeket elokeszitenek, nagyobb eselyjel nyerjek meg.

Ugyancsak elokeszuletben van egy sorozatos konzultacio nehany magyar szervezettel, melyek tobbsege meg csak nem is tagja a Haznak, az epulet eladasahoz tamogatast szerezni.

De azert ezzel egyidejuleg eljaras indult a Fegyelmi Bizottsag elott a szabalytalanul lebonyolitott valasztas megovasara es egy uj, torvenyes valasztas kiirasara. Habar az errol szolo kervenyt, a joval tobb mint szukseges szamu alairas kisereteben, az elnok nem volt hajlando atvenni. Most azok az alairasok tamogatjak a Fegyelmi Bizottsag elott fekvo keresetet. Ezeket az alairasokat, sajnos, a resztvevok szemelyes adatainak vedelmeben kenytelen vagyok visszatartani, igy nem mellekelhetem oket.

A kereset indokai a kovetkezoek:

Az uj vezetosegbe valasztottak kozott tobb, nem is volt tagja a Haznak.

Szabo-tamogatok belepeset engedelyeztek a hatarido utan, mig masoket a hatarido elott sem.

Tobb szavazat volt mint regisztralt szavazo.

Az ellenoroket megakadalyoztak a szavazok listajanak a hitelesiteseben.

Az Ellenorok tiltakozasat nem vettek figyelembe.

Semmibe vettek a Fegyelmi Bizottsag donteset.

A Jelolo Bizottsag ket tagja nem volt tagja a Haznak.

Ez a tudositasom vege.

Ha valaki a sajatjat szeretne hozza adni a tiltakozok alairasaihoz, azt szivesen vesszuk, kerem, jelezzek szandekukat.

Sandor.

Kategóriák: Szervezetek

A komolyzenéről komolyan

2018, augusztus 1 - 05:29

Egységes komolyzenei koncepció mindeddig nyilvánvalóan nem létezett, mert ha létezett volna, akkor nem kellene kialakítani.

Valóságos rejtély, hogy ennek hiányában mi frászkarikát tanítottak és tanítanak a Zeneakadémián.

De ennél is nagyobb rejtély, hogy amennyiben a komolyzene valamennyi alkotója – a legnagyobbakat is beleértve – kizárólag a maga egyedi koncepcióját érvényesítette a műveiben – a remekműveket is beleértve -, akkor milyen célt szolgálhat a kialakítandó egységes komolyzenei koncepció.

A cél meghatározása vélhetően kormányzati feladat lehet, vagy lehetett, mindenesetre erre utal a miniszterelnökségi kompetencia.

Van okom feltételezni, hogy voltaképpen már meghatároztatott a cél is, hiszen ennek hiányában az ügyben felelőssé tehető kormánybiztos személyét meglehetősen kockázatos lett volna kiválasztani.

A cél meghatározását tartalmazó dokumentum titkosítása azonban a siker elengedhetetlen feltétele, mert amennyiben a zeneszerzéshez az egységes komolyzenei koncepció elegendő (márpedig annak kell lennie), a koncepció céljának ismerte mind az alkotókat, mind a zenehallgatókat fölöslegesen, az előbbiek szerzői készségét károsítva terhelné.

Ez az ismeret még az adott feladat ellátására alkalmasnak vélt és ezért kinevezett, az elvárásnak megfelelni szándékozó kormánybiztos dolgát is nehezítheti valamelyest, hiszen vagy neki kellett elválasztani egymástól az egységes komolyzenei koncepció kialakíttatásának és végrehajtatásának mozzanatát (ez azért kevéssé valószínű), vagy még az ő kinevezése előtt kijelölték mindkét, de feltehetően csak az egyik, tehát a kialakítási tevékenység felelőseit, munkatársait és azok irodáit.

A két folyamat ideje ugyanis elválik egymástól, s az elsőnek meg kell előznie a másodikat. Mindazonáltal a koncepció kialakítóinak figyelembe kell venniük nem csupán a majdani potenciális végrehajtók szellemi és fizikai kapacitását (és ehhez szabni a végrehajtás tervezett időtartamát), hanem az illetők művészi kvalitását, népszerűségét és esetleges pártállását.

Bármi legyen is az egységes komolyzenei koncepció célja, s feltételezve, hogy annak kialakítói nem hübelebalázsként végzik el ezt a munkát, az igazi nagy feladat a kialakítás és a végrehajtás koordinátoraira hárul majd, akik nem lehetnek akárkik, és nem lehetnek elegen.

Nem csoda, hogy a koordinálás egészéért kormánybiztos felel.

Hogy más országokban a komolyzenére a kormányzatnak nincs befolyása, az legyen az ő bajuk.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Béjart Ballet Lausanne: A varázsfuvola – klasszikus balett a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2018, július 30 - 16:50

 Tavalyi nagysikerű vendégszereplése után idén visszatér a Margitszigetre a világ egyik legérdekesebb táncelőadásait létrehozó társulata, a Béjart Ballet Lausanne, akik a jubileumi turné után most Mozart legnépszerűbb művét, a csodálatos Varázsfuvolát varázsolják a színpadra a klasszikus balett nyelvén, először Magyarországon!

Az előadás eredeti koreográfiáját még 1981-ben álmodta színpadra a társulatot alapító, nagyhatású balett-mester, Maurice Béjart, melyet most második alkalommal újít fel az együttes a jelenlegi társulatvezető koreográfus, régi Béjart-tanítvány, Gil Roman vezetésével. A Béjart Ballet repertoárján a kezdetektől fogva letisztult, mégis fantasztikus látványvilágú és különleges atmoszférájú előadások vannak jelen, melyek egyedülálló kapcsolatban állnak a produkciók alapjait adó klasszikus és innovatív táncelemekkel. A balettelőadások nemcsak kivitelezésükben, hanem témaválasztásaikban is valódi kuriózumnak számítanak a nemzetközi táncéletben: a populáris kultúrához tartozó zenékre koreografált előadásoktól kezdve a legnagyobb klasszikusok újító újra értelmezésééig minden megtalálható színes palettájukon, így biztosan Mozart sokat látott mesterműve is egy igazán új megvilágításba kerül majd!

„Különös vállalkozásnak tűnhet, hogy teljes egészében eltáncoljanak egy operát. Pedig (ezt gyakran tapasztaltam) az énekhang a legcsodálatosabb társa a táncnak; a koreográfusi szándék pedig eleve meghaladja a realizmust, és mintegy meghosszabbítja a zenei kifejezés emelkedett gondolatvilágát. A varázsfuvola színpadra állításakor nem akartam semmiféle személyes kiegészítést vagy üzenetet hozzáadni egy tökéletes műhöz. Sokkal inkább igyekeztem figyelmesen (és odaadóan) hallgatni a zeneművet, olvasni a librettót, és e kettőt lefordítani a magam számára.” (Maurice Béjart)

A Béjart Ballet Lausanne Varázsfuvola című előadása először látható Magyarországon, egy alkalommal, a Szabad Tér Színház meghívására.

Web: http://www.bejart.ch/

Hangfelvétel: Berlini Filharmonikusok, vezényel: Karl Böhm (1964)
Díszlet- és eredeti jelmeztervek: Alan Burrett tervei alapján
Jelmeztervező: Henri Davila
Fény: Dominique Roman
Zene: Wolfgang Amadeus Mozart
Koreográfus: Maurice Béjart

Bemutató: Cirque Royal, Brüsszel, 1981. március 10.
Felújítások: Espace Odyssée, Lausanne, 2003. június, illetve Beaulieu Színház, Lausanne, 2017. június

*

 „A varázsfuvola két különböző szinten értelmezhető: egyrészt valódi mese, amely a gyermekkor, vagy ha úgy tetszik, a művészi zsenialitás tiszta költészetébe kalauzol, de sokkal inkább pontos, szigorú és ihletett rítus. Habár első pillantásra különösnek tűnik ennek a két eltérő szintnek az ötvözése, figyeljük meg, hogy ez a rendszer tökéletesen működik. A jelenetek mágikusak vagy egyszerűen komikusak, miközben filozofikus üzenetet hordoznak az ész magasztosságáról. E jeleneteknek a váltogatása megkönnyíti a darab szimbolizmusának befogadását mind a tudat, mind a lélek számára.

A TÁNC mindenekelőtt rituálé. A tánc és a rituálé elválaszthatatlanok minden hagyományos civilizációban; a pap, a varázsló, a sámán táncol, a fáraó táncol, ugyanúgy, ahogy Dávid, a király és próféta is táncol istensége képe előtt. Ez a gesztus (MUDRA) működteti a rituálét.

A nyugati civilizáció által megteremtett 18. század végi műfaj, a BALETT, integrálta a mesei elemeket, az allegóriát és a természetfölöttit. Hosszú azoknak a baletteknek a sora, amelyek mesén alapulnak.

Számomra nyilvánvalónak tűnt, hogy Mozart fennkölt gondolatait közvetíthetik táncosok, és a zenei szövetbe finoman beágyazott koreográfia kevésbé súlyos, azaz légiesebb, mint egy hagyományos színpadi operarendezés. Így lesz alkalmas arra, hogy leképezze a mű kettős világát: a mesét és a szertartást.

Különös vállalkozásnak tűnhet, hogy teljes egészében eltáncoljanak egy operát. Pedig (ezt gyakran tapasztaltam) az énekhang a legcsodálatosabb társa a táncnak; a koreográfusi szándék pedig eleve meghaladja a realizmust, és mintegy meghosszabbítja a zenei kifejezés emelkedett gondolatvilágát.

A varázsfuvola színpadra állításakor nem akartam semmiféle személyes kiegészítést vagy üzenetet hozzáadni egy tökéletes műhöz. Sokkal inkább igyekeztem figyelmesen (és odaadóan) hallgatni a zeneművet, olvasni a librettót, és e kettőt lefordítani a magam számára.

Az emberek gyakran kérdezik tőlem, mi A varázsfuvola témája. Ezért ezt a rövid bevezetőmet azzal zárom, hogy a neves szakértőt, Jacques Chailley-t idézem, aki nagyszerű könyvében remekül elemzi ezt a szabadkőműves operát:

“Az alapvető téma a műben a nemek közötti konfliktus, amely feloldását a szerelem misztériumában találja meg. Férfinak és nőnek először meg kell találnia egymást. Azután számos próbát kell együtt kiállniuk ahhoz, hogy méltóvá váljanak új helyzetükre és rangjukra.”

Maurice Béjart

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

A fotók megjelenését a Béjart Balet Lausanne engedélyezte!

FB : @Bejart.Ballet.Lausanne

 

 

Kategóriák: Szervezetek

A Turulunk is török?

2018, július 30 - 10:50

Első Valósághajlító Viktor főméltósága – jó szokása szerint – a külhoni, magyarok által is lakott Tusványoson kegyeskedett a multikulkuralizmus és a bevándorlás elutasításának nemzeti jogáról és szükségletéről, valamint e szükséglet a határok, a piacok, a keresztény kultúra és a magyar nyelv védelmének a többség által kinyivánított népi igényéről, akarásáról szónoklani. Ostoba okvetetlenkedő – persze, nem ott és nem akkor – akadt ugyan, aki szerint a százötven évig tartó török és iszlám világ ellenére megmaradtunk magyarok, megőriztük a többségi vallásunkat, a kultúránkat és a nyelvünket, egyesek még a gasztronómia fejlődésével és fürdőkultúra meghonosításával is előhozakodtak, egy istenbarma pedig a valósághajlításra fittyet hányva és a mi népnemzeti turulunkat török eredetű szónak tételezve nem átallotta a magyar nyelv egészének tekintélyes részét a törököktől származtatni, s ehhez alábbiakat előkaparni.

Török szó a TURUL,
és török eredetű
az egyetlen tyével kezdődő szavunk,
a TYÚK.
Török a KÖKÉNY és a TÖRVÉNY,
török a KARÓ, a KÓRÓ, a KORSÓ,
a TÚRÓ, a TARLÓ és a KOPORSÓ,
török a SARLÓ, az ORSÓ,
a TILÓ, a TINÓ,
a KANCSÓ, a KOMLÓ,
a TURBÁN, a SZATTYÁN,
s az ám:
török az OROSZLÁN.
Török még továbbá
a SZŐLŐ, a SZEPLŐ,
az ÜNŐ, a TEKNŐ,
a SÜLLŐ, az ÜSZŐ,
a SEPRŐ és a SÁR,
a TATÁR és a TÁR,
a GYŰRŰ, a GYŰSZŰ,
a CSEPŰ és a KESELYŰ,
a SÖPÖR, a TÜKÖR, az ÖKÖR,
a fürge ÜRGE,
a TÚZOK, a TOK,
a TENGELY, a TENGER,
a TÉRD, a TŐR,
a SZÉK, a SZÉL,
a SZŰCS, a SZÓR,
török, ami a sárga virágát bontja:
a SOM,
török szavunk a TAR és a GYOM,
azt hiszem, folytatni is tudom,
török a BALTA,
török az ALMA,
a SÓLYOM, a KARVALY,
az ÖLYV, a SÁTOR, a SEREG,
a BÖLÉNY, a VAJ.
A KECSKE és a KÖRTE
szót is ők hagyták örökbe,
nekik köszönhetjük
a SÜVEGET, a SZATÓCSOT,
a SZŰRT, a KÖDMÖNT,
az ÜNNEPET és az ÜRÖMÖT,
a VÁLYÚT, az OCSÚT, a SARUT,
és a TANÚT.
Tőlük való szavunk
a KÖPÜL, a KŐRIS, a KÚT,
a KOMONDORUNK
és a KUVASZUNK,
nélkülük nem volna
se ÁRTÁNYUNK, se DISZNÓNK,
se BÁJUNK, se DIÓNK,
nem lehetett volna
NÁNDORUNK,
nem lehetnének BARMAINK,
nem volna BORUNK,
nem mondhatnánk,
hogy egy ÁCS nem ács,
hiányozna a szótárunkból
a BÁRSONY, a BOJTORJÁN,
a BOGLYA,
a BESENYŐ, a BIKA, a BILINCS,
a TOR,
a BORJÚ, a BORS,
a BORSÓ és a BORZ,
hiányozna a DŐL és a BÖLCSŐ
az ÓL, az ÍRÓ
a KANTÁR és a KARÁM,
hiányozna az IGE.
Nem mondhatnánk BÚCSÚT
egymásnak és senkinek,
nem BÚCSÚZHATNA tőlünk senki se,
nem is mehetnénk BÚCSÚBA,
nem árulhatnánk
egyazon GYÉKÉNYEN senkivel,
nem csíphetne CSALÁN,
hiányoznának
a BOSZORKÁNYAINK,
nem vonzhatná a tekintetünket
egy-egy szép BOKA,
nem CSAVARHATNÁNK el
a lányok fejét,
nem lehetne se anya-
se fába való CSAVARUNK,
nem is CSAVAROGNÁNK,
az övünkön se volna CSAT,
szemünk sarkában nem gyűlhetne CSIPA,
és ha hiszik, ha nem,
nem csupán a MUSZLIM,
nem csupán a MECSET,
hanem az EGYHÁZ is
török eredetű szavunk,
akár a GYÓNÁS,
a CSEPÜ, a CSERGE, a CSIGER
és a FINDZSA.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Orbán császári szék(let)foglalója

2018, július 30 - 10:47

Orbán az erdélyiek előtt elhintette a demagógia morzsáit. Sok üres mondatot bírt kiejteni a száján. Az üzenete azonban több szinten is világos:

Orbán továbbra is csak az ellenállások szításában látja a hatalma zálogát;

Orbán gyakorlatilag Európa vezetőjeként vizonálta magát, bár orvosai véleményét erről nem tudjuk. Azért még lehet világszinten jelentős politikus. Elvégre Hitler is senkiházi majdnem-tizedesként (Gefreiter) kezdte.

Orbán meghirdette a határrevízió programját. Azzal, hogy visszahonosításról beszélt olyanok esetében, akik többségében talán legfeljebb a szomszéd házig csak mentek el. Nem ők jöttek Magyaroirszágra, hanem helyben vágtak hozzájuk egy állampolgárságot, és ezzel a jogot a mások életébe való beleugatásra, illetve a mások választásával való csalánverés jogát. Még jó, hogy nem üzent hadat Romániának, ha már arra járt;

Azért nincsenek kétségeim, hogy a híveinek tetszett Orbán beszéde. A neki dedikált, és fia által gründolt egyház is talán sok hívőt toborzott. Elvégre bőven lehetnek olyanok, akik most Orbánban és dinasztiájában láthetják azoknak a fenekeknek a tulajdonosait, amelyeket fényesre kell nyalni.

Kategóriák: Szervezetek

Legyen Budapest városállam

2018, július 27 - 11:06

Aktuálisan gumicsontnak tűnik. De Orbán esetében már számos látszólagos gumicsontról derült ki, hogy valójában nem az. Amúgy Budapest helytartósággá változtatásáról van szó. Mert a kormány által kinevezett polgármester Orbán személyes helytartója lenne. Akárhogy nevezze is meg a félintelligens banda által nyomogatott gombok nyomán a nyomtatvány.

A kétévente tervezett helytartóváltás ötlete szinte biztosan annak az orbáni komplexusnak a következménye ami büntetni akar mindent és mindenkit, ami nem őt szolgálja, illetve azt, aki nem nyal elég mélyen. Márpedig Budapest, a valóban polgári főváros, elutasította, és akár csendes rezisztenciával, esetleg tüntetésekkel, de elutasítja azt a feudáloligarchikus hűbéri rendszert, ami Orbán Viktor kedvence. Talán még abból az időből, amikor az MSZMP pártirodáin döntöttek szinte mindenről. Arról is, hogy a kádercsemeték körül ki kerülhet be vidéki lótifutiként, pártkedvezményezettként egy egyetemre. De az okok tekintetében foglalkozzanak ezzel azok a klinikusok, akik az ilyesmire szakosodtak. A végeredmény mégiscsak az, hogy van egy főváros, amelynek lakosai valóban a polgári értékeket tekintik elsődlegesnek, és ez rohadtul nem tetszik annak, akit zavarnak az olyan sallangok, mint emberség, demokrácia, bagy akár az egyéni szabadságjogok.

Tarlós erre mit is mond? Valami olyasmit, hogy ő akkor vállal jelöltséget, ha nem a kormány jelöli ki a főpolgármetert. Amiért azt hihetnénk, hogy ő azt hiszi, hogy ragaszkodik hozzá bárki is. Holott Tarlós gyakorlatilag szintén politikai komisszárként került a főváros élére, és igazán nem rajta múlik, hogy nem tudott mindenben Orbán feneke alá bújni. Nyitott, felfele tartott szájjal. A város egyszerűen nem tudott volna még annyira sem működni az orbáni keretek között, hogy Tarlósból ne karácsonyfadíszt csináljanak. Ha nem is szó szerint, de átvitt értelemben. Ahogy nincs az a parlamenti szavazás, amitől a derékmagasságban elengedett alma nem a tömegközéppont felé fog száguldani, hanem felfele fog esni. Így azonban Tarlóst aligha fogják kinevezni főpolgármesternek. Ugyanakkor ügyes húzásnak is gondolhatjuk a bejelentését. Egyfajta zsarolásként. Miszerint vagy megválasztotok, és akkor rajtam keresztül kussoltat meg benneteket a kormány, vagy nem, és akkor közvetlenül kaptok egy politikai kinevezettet. Tényleg ügyes.

Ahogy Orbán ötlete is. Különösen most, hogy az agyposvány indul Erdélyben. A Fidesz házi közönségválogatóján. Amennyiben válogatott közönség előtt léphet fel a Kárpátok éppen aktuális géniusza. Akinek azért van pár olyan, mostanság kibuggyant szólama, amiről nem okvetlenül káros elterelni a közfigyelmet. Legalább Budapesten és környékén. Nem feledve persze, hogy amennyiben a megyeszékhelyek, vidéki városok, vagy akár a kerületek vezetői nem elég hangosak, nem állnak ki Budapest önállósága mellett, akkor órák, napok kérdése lehet a lecserélésük. Akár egy üveg vodkára, akár a komisszár lovára. Amúgy a kerületek, városok vezetői között többségben levő kormánypárti jelöltseregre Orbán valószínűleg támaszkodhat. A budapesti kerületekére azért is, mert a tervezett ötlet szerint közülük kerülne ki a két évre megbízott szabadrablásügyi janicsár-pasa.

Miközben az orbáni ötletről inkább az az ellenötlet jut az eszembe, ami nem egyszer bukkant már fel korábban is az interneten. Budapestből önálló városállamot kellene szervezni. Nehéz lenne, de annyi értelme biztosan lenne, mint Orbán Viktor nem egy szemétdombra érdemesült ötletének. Lehetőleg árumegállítási és kitoloncolási joggal. Legfeljebb a kormány tagjai sem kapnának bebocsátást. Legfeljebb Felcsút lessz az új főváros. Annak idején, még Egyiptomban próbálkozott már valaki ilyesmivel. IV. Amenhotep idejében nyomorgók hátán épült a kevés kiválasztott gazdagsága. Ma mégsem Amarna a főváros. Ahogy egy újabb kori példakép szülőfalújában is ott rohad az akkor épült, stadionként épített, diktátori ritustemplom.

Budapest pedig megnyerné az itt termelt adókat, a kormány által használt, és a miniszterelnök által elbitorolni vágyott műemlékeket, amelyeket az itt termet adóból fenn is lehetne tartani. Orbán pedig megnyerhetne egy mikrofont a fia szektájában. Pénzt nem biztos, mert a vagyon papír szerint a nemzeti gázszerelőé. Márpedig nyilván van az a pénz, amiért inkább megtartaná, ha Orbán kiesik a hatalomból.

Fotó: EISimay

Kategóriák: Szervezetek

MSZP goes to Tusványos

2018, július 25 - 08:38

Valahol az orrom elé keveredett egy hír, ami arról szólt, hogy az MSZP szeretne elmenni a fideszes agymosásra. Aztán azt is láttam, hogy a hír közel egy hetes. Nem nagyon dobogtatott meg semmit. Még az asztallapot sem. Egyszerűen azért, mert kiválóan belesimul abba a kirakósba, ami Botkától Szélig bontakozik ki. Szegélymintaként a képviselői fizetésemelés megemelésével. Amit azért csak sikerült a magát ellenzéknek emlegető politikai alakulatok jó részének is megszavazni.

Tudom, tudom. Az ezt érintő hírek többsége sem friss. Tényleg nem az. Ahogy az amerikai rabszolgatartás sem lenne mai történet. A következményei azonban máig hatnak. A hazai politika azért nem olyan nagy ívű. Inkább földhözragadt. A posványba tapadva ott vannak a sokak által megtiport, lenyomott korábbi gondolatok is. Arról, hogy a Fidesznek nem előnyös egy összefogó ellenzék. Így pénzt, paripát, illetve szólamokat nem kímélve próbálta megosztani az ellene indulókat. Valószínűleg a vártnál nagyobb sikerrel. Az LMP belső cirkusza a legékesebb példa erre. Azzal, hogy jószerével mindenkit bűnösnek kiáltottak ki, aki szóba mert állni bárki mással. De azért tényleg nincsenek egyedül.

Ugye még emlékszünk az ellenzék soraiból felhangzó, programhelyettesítő gyurcsányozásokra. Tudomásul véve azt, hogy Orbán Viktor, okkal, vagy ok nélkül, de Gyurcsányt tekinti valós kihívójának. Így évek óta próbálja a DK-elnök vélt vagy valós erejét annullálni. Látható módon, szinte bármi áron. Amikor az MSZP jelöltje, miután Szegeden beszélt a vezérrel, teli tüdőből akarta leváltani a DK elnökét, azért egy kicsit gyanússá vált a háttér-egyeztetések lehetősége. Ahogy az LMP prominensei úgy mentek el tárgyalni a DK-hoz, hogy valószínűleg előre eldöntötték: nem tárgyalnak. Az csak hab volt a tortán, hogy utána elmentek egy benzinkúthoz, hogy megpróbálják a lehetetlent. Szalonképesnek eladni, amint felszopják a Jobbikot. Összességében azért szépen rakosgatták a kirakós darabjait az asztalra. Azt a kirakóst, ami az egykori NDK többpárt-rendszerére emlékeztető parlamenti párt-színkőrt ábrázolja. Amiről lehet azt mondani, hogy nem olyan. Mondani lehet. De attól még az.

Masninak pedig, mint emlegettem, ott, illetve itt, van a képviselői fizetésemelések kérdése. Őfelsége fizetést megszavazó ellenzéke, a szavazás után nem arról nyilatkozott először, hogy az emelést jótékony célra fogják használni. Ó nem. Az első megszavazói reakciók azok voltak, hogy: „a cúna fidessz zsarolt”. Amire már akkor az volt az első gondolatom, hogy: a kedves felmenők hogy vannak? A tollas hátukkal, ami miatt mindenkit madárnak tetszenek nézni. Egyszerűen azért, mert a kormánypártoknak, hála őfelsége ellenzékének, kétharmados többsége van a parlamentben. Így azt szavaznak meg, amit akarnak. Helyre, tétre, befutóra. A frakciófegyelemben nyugodtan lehet bízni, mert egyik hülye sem lesz olyan ostoba, hogy a munkát válassza a képviselőség helyett. Pláne, annyi pénzért.

Ezért aztán enyhén nevetséges azt feltételezni, hogy beveszi bárki, hogy nem azt szavazták meg, amit akartak. Teljesen felesleges arra hivatkozni, hogy ellenkező esetben a frakciónak kevesebb pénze lett volna. Ugyanis a Fidesz-frakcióra is igaz. Annyira meg ők sem a zsebük ellenségei, hogy bukni akarjanak a szavazáson. Valószínűbb tehát, hogy senki nem zsarolt senki. Volt egy „A” verzió, ami helyett elővettek egy „B” verziót. Az sem kizárt, hogy eleve azt is akarták. Ezért aztán az az érzésem, hogy amelyik képviselő azt mondja, hogy csak az erőszaknak engedve tesz zsebre több pénzt, az vagy hülye, vagy a választókat nézi hülyének. Ahogy a Fidesz kommunikációja is az utóbbit teszi. Nagyüzemesítve.

Most hogy indul a tusványosi izé, az MSZP öndelegálása a látszatkifogásoktól függetlenül is furcsa. Azért persze nem árt tudni, hogy legutóbb az LMP képviseltette magát a vezéri tapsolók csapatában. Az eredményt ismerjük.

Kategóriák: Szervezetek

Szomorúan látom, hogy beérett a “jobboldal” mérgező vetése…

2018, július 21 - 09:25

A foci világbajnokság győztes francia válogatottja ürügyén ismét elöntötte a nyilvánosság tereit a legalpáribb rasszista uszítás. Amiatt, hogy a francia csapat jónéhány tagja feketebőrű! Sőt, néhányuk felmenői meg – arcvonásaik alapján – vélhetőleg a Földközi tenger másik partjáról, a valahai francia gyarmatokról érkezett észak-afrikai, közel-keleti. Hiába mondják a csapat vezetői, hogy a keret 23 tagjából huszonegyen francia születésű állampolgárok. Hiába ad a köztársasági elnök Becsületrendet a labdarúgás pillanatnyi császárainak, elismerve ezzel, hogy származásuktól, netán vallásuktól függetlenül a Gloire fényesítéséhez járultak hozzá teljesítményükkel – az uszítók nem nyugszanak. Nyilván Franciaországban is léteznek a rasszista hangok, de talán a megszerzett trófea fölötti öröm mellett ezek halkabbak. Nem tudom, sajnos franciául sem tudok.

De mint magyarnak, nekem jobban fáj honfitársaim hangos kisebbségének durva, ostoba zajongása. Szomorúan látom, hogy beérett a „jobboldal” mérgező vetése. Az idézőjel azért indokolt, mert magukra valamit is adó jobboldali, konzervatív, sőt, nemzeti, keresztény emberek sose dőlnének be annak a durva manipulációnak, ami a hazámban egyre fokozódó erővel zajlik.

Mellékszál: a gyűlölet, az elvakult hit, az ostobaság egyébként sem ismer „oldalakat”. A háború utáni években tucatnyi magyar állampolgár esett áldozatul az akkori baloldal szította pogromoknak – közöttük a holokauszt poklából hazatérő zsidó is – a feketézők, árdrágítók, egyéb „népellenes” egyedek ellen indított hajsza következtében.

Vajon mitől ennyire sikeres immár egyre több helyen, ez a valamennyiünkre szörnyű veszélyeket hordozó embertelen, durva uszítás?

Nyilván több oka is van – például a jobb és baloldali ellenerő tétovasága, bizonytalansága is közrejátszik – de én most csak egy nagyonis kézzelfogható dologról, a köznyilvánosság csatornáiból ömlő manipulációról ejtek szót. Közbevetőleg: minden sajtótermék manipulál, vagyis befolyásol. De nem mindegy, hogy milyen irányban, milyen arányban: a meglévő veszélyeket eltúlzó, vagy éppen elhallgató módon? A változásokra való felkészítésben jeleskedik, vagy a mindannyiunkban meglévő félelmekre, irigységre apellál? Csitítani igyekszik a felkorbácsolt indulatokat, vagy éppen az egymásnak feszülés folyamatos ajzásában érdekelt? Lehet, hogy meglepő – de még hazudni sem kell ehhez.

Mondok példát. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy ma Magyarországon nyolc(!) közszolgálati tévékanális működik, döntően költségvetési pénzből – 80 milliárd forintot fordít erre a kormány évente. (Tapasztalatból tudom, hogy sokan mennyien immunisak a hatalmas összegek hallatán, hát csak példaképpen: ebből a pénzből NYOLCVANEZER család kaphatna 1-1 millió forintot. Vagy: egy közmunkásnak 150 évig kellene dolgoznia, hogy ennyi nettó fizetés üsse a markát.)

A választások előtt nálam folyamatosan szólt a Duna TV adása – technikai okokból, a kistévém ugyanis nem alkalmas a digitális adás vételére. A műsort óránként szakította meg egy Hírek egy percben című program, állítólag a jobb tájékoztatás érdekében. Közbevetőleg: a közkanálisok híradásait egyetlen gigaközpontban készítik, tehát mind a nyolc csatornán azonosak a híranyagok. Ez az „egyperces” műfaj meg a nap 24 órájában azonos szöveggel megy. A hírek kivétel nélkül, hónapokon keresztül a migráns-üggyel kezdődtek, és nagyjából 40 másodpercig nem is esett szó másról, mint a migráns-támadásokról.. A tisztelt hallgató-néző tehát egy nap alatt huszonnégyszer, de ébrenléte idején legalább tízszer-tizenkétszer hallhatta például, hogy egy arab, muzulmán megkéselt két embert, egyikük belehalt a sérüléseibe. Jó érzékkel a filmeket, sorozat-részeket nem szakították meg az egypercessel. A gyanútlan néző – ha nem figyelt éberen – azt regisztrálta: Jesszus, már megint! Hát reggel kilenckor is, meg délután négykor is késelnek ezek a gazok? Nem érzékelve, hogy mind a tizenkétszer UGYANARRÓL az egy támadásról volt szó. A „tájékoztatásba” az már nem fért bele, ha végül kiderült, hogy a bűntényt nem vallási okokból követték el: sima féltékenységi dráma vezetett erőszakhoz. Így működik a manipuláció: áldozatait a legkevésbé sem zavarja, ha pl. a statisztikai adatok nem támasztják alá a bűnözés jelentős növekedését.

Van persze rosszul sikerült, ügyetlen manipuláció is. Ilyenbe futott bele szerencsétlen Lázár János is, amikor egy bécsi utcasarokról tudósította a nagyérdeműt a környék rettenetes romlásáról. Csakhogy: sok magyar ismeri az osztrák fővárost, sokan járnak vásárolni oda, és jelentős számú magyar dolgozik ott. Lázár vesztére jól ismerik a környéket is – hát egyszerűen kiröhögték. Tanulság: legközelebb tessék messzebbre menni, mondjuk valami német kisvárosba, ahol feltehetőleg elő sem fordul magyar „migráns” vagy turista. Ajánlanám a stockholmi központi buszpályaudvart – ottjártamkor rettenetes állapotok uralkodtak: térdig érő szemét, bűzlő, kiszakított ajtajú illemhelyek. Ja, bocs ez 2005-ben volt, amikor még híre-hamva nem volt „migráncshordáknak”.

Mindig lesznek beszari alakok, akik minden levélrezdüléstől megrettennek, és gyarmatosításról meg elözönlésről delirálnak, ha új postás járja a körzetet. És mindig lesznek aljas, ilyen-olyan oldaliak, akik kihasználva a sötét ostobaságot, meg a dogmák erejét, mindent lenyomnak a hangos kisebbség torkán. Adott esetben még azt is, hogy elvakult dühvel vessék magukat a másik nyomorultra, azt sem véve észre, hogy miközben ő életét-vérét kocáztatja, felbujtói örömittasan szédelegnek hatalmuk mámorában.

Rátesi Margit

The Girl With The Curl

Kategóriák: Szervezetek

Szijjártó ENSZ-telensége

2018, július 21 - 08:29

A magyar kormány fejéről Hofi Géza egykori mondása juthat az eszünkbe a helyi kiskirályokról: „Korona van, fej nincs”. Az állandó ellenségkeresés, migránsozás, sorosozás, és gyűlölködés olyan zsákutcába kényszerítette, amelynek falai mentén képzelt ellenségek sorakoznak. A végén meg egy baromi nagy fal, ami könnyedén a másikat adhatja. A képzelt ellenségek közül most éppen az ENSZ-nek üzentek hadat.

Kicsiben. Amennyiben Orbán egykori személyi csicskása, immár külügyminiszterként bejelentette az ország kilépését az ENSZ globális migrációs csomagjának tárgyalásából. Szijjártó szerint azért, mert a beterjesztett dokumentum ellentétes az ország biztonsági érdekeivel. Alig egy hete azt nyilatkozta, hogy az ENSZ-csomag egyetlen intézkedését, illetve iránymutatását sem tekinti hazánkra nézve irányadónak. Ugyanakkor azt jó lenne tudni, a letelepedési kötvény-üzletet illetően, hogy vajon az ENSZ azon okmányából mit tart irányadónak, amit szintén közeljövőben tárgyaltak a nemzetközi mozgásokkal kapcsolatban. Igaz, az a nemzetközi szervezett bűnözéssel volt kapcsolatos. Valamint elérhető az ENSZ honlapján. Ugyanakkor némileg furcsa, hogy a kilépéssel kapcsolatban maga a kormányzati portál is az MTI-re hivatkozik.

Bár ennek lehet az az oka, hogy így takarítottak meg pár percet, és néhány forintot. Elvégre a kilépést megüzenő megnyilatkozás színjátékát így csak egyszer kellett Szijjártó Péternek eljátszani. A szerdai kormányülés után. Azonban a jelek szerint van egy nyilatkozatunk a külügy miniszterétől, ami alapján a „kormány álláspontja szerint az ENSZ globális migrációs csomagja ellentétes a józan ésszel és az európai biztonság helyreállításának szándékával is”. Attól most tekintsünk el, hogy amennyiben, egészen véletlenül, de bűnt elkövetettek is kaptak letelepedési kötvényt, akkor az mennyiben szolgálja vajon az európai biztonságot. Inkább próbáljuk meg megtudni, hogy mi az a borzalmas csomag, ami a kormány álláspontja szerint ennyire elfogadhatatlan. Ebből a szempontból el tudtam volna képzelni, hogy a kormányzati portál, a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében közread egy hiteles példányt ebből a csomagból. A vélemény alátámasztására. Elvégre, ha vannak valós érvei, akkor aligha kell tartania bármelyik kormánytagnak egy vitától ezzel kapcsolatban.

Ezzel szemben: amikor ezt írom, akkor az említett közlemény nem tartalmaz egy olyan internetes linket, ahonnan az ENSZ dokumentuma elolvasható lenne. Így vagy elhisszük feltétel nélkül Szijjártó Péter kijelentéseit, vagy nem. Ez legyen mindenkinek a magánügye. A közügy legfeljebb az, hogy a közpénzből finanszírozott portál szerkesztésekor láthatóan nem volt szempont az a régi elv, hogy „hallgattassék meg a másik fél is”. De legalább legyen elolvasható. Addig, amíg a kormány ezt nem teszi lehetővé, addig javasolható lenne más olvasgatása. Az országgyűlés gombnyomogatóinak is. Ha nem is feltétlenül a kormány portálján. De az ENSZ honlapjain talán igen. Így azt a 2016-os dokumentumot, amelyik világosan leírja, hogy ki tekinthető menekültnek, és ki bevándorlónak. Még akkor is, ha a hazai vezetés, a pillanatnyi polizikai haszonszerzés érdekében összemossa a fogalmakat. Rögtön utána lehetne böngészni a többi kapcsolódó dokumetum között.

Már csak azért is, mert világos ENSZ-iránymutatás létezik a menekültekkel, illetve bevándorlókkal kapcsolatos eljárásra. Ahogy a menekültekkel érkező nők és gyermekek védelmére is. Igaz, a hazai vezetést az ilyen apróságok, illetve maguk az apróságok nem nagyon szokták érdekelni. De az oktatás, a gyermekvédelem ügyét elnézve ez nem korlátozódik a menekültekre. Ellenben, ahogy egy tavalyi beszámoló érzékeltette, legalább érthetővé válik a hatóságoktól idegenek, illetve a sajtó eltiltása a dokumentációs lehetőségektől. A hazai viszonyokra nézve pedig az, hogy az egyesek szerint nem is létező gyermekéhezést már többször is megszüntették. Mint az augusztusi hóhelyzetet. Ami helyett kaptuk most, Szijjártótól, a júliusi hóhányást, és országelszigetelődést.

Kategóriák: Szervezetek

Cirkuszhercegnő a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2018, július 20 - 09:41

 

Több mint egy évtized után, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 80. születésnapján a legnagyobb magyar operettszerző, Kálmán Imre egyik legnépszerűbb, Cirkuszhercegnő című darabjával tér vissza a színház nyári repertoárjára a teátrum kezdeteitől jelen levő egyik legkedveltebb zenés szórakoztató színpadi műfaj! Az ünnepi évadban az operett magyar nagymesterének egyik legjelentősebb, világszerte páratlan sikerrel játszott műve első alkalommal csendül fel a cirkuszi forgataggal benépesített szigeti színpadon.

Az eredetileg német nyelven íródott nagyoperett 1926-os bécsi bemutatója mind történetében, mind pedig elsöprő látványvilága miatt, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Az egzotikus mesében az artisták, idomárok és bohócok világa mögött felsejlik az arisztokrácia pompás, csillogó és rejtett hazugságokkal átitatott élete. Az operett parádés világában azonban az elveszett szerelmesek mégis egymásra találhatnak a kalandok, intrikák és félreértések útvesztőjében, és győz a mindent elsöprő szenvedély.

Kálmán Imre operettjének kedvelt dallamai először csendülnek fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a sziget öreg fái és a csillagos nyári ég alatt, ezúttal Dobó Enikő és Miller Zoltán főszereplésével, Szabó Máté rendezésében.

A Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös bemutatója a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével.

*

„Egy titokzatos, szomorú férfi szerződik a vándorcirkusz társulatához, aki Mister X álnéven egyre nagyobb sikereket ér el, miközben kilétét élénk találgatások övezik. Az igazi neve Fedja Becketov, az orosz hadsereg tisztje, aki a cirkusz világába olvadva keres gyógyulást szerelmi bánatára. Itt találkozik újra elvesztett szerelmével, Fedora Palinska hercegnővel, aki idő közben egy dúsgazdag, öreg herceg felesége lett, s most özvegyként látja viszont. A hercegnő természetesen nem ismeri fel egykori kedvesét, így a történetnek ezen pontján el is kezdődnek az operetthez méltó bonyodalmak.”

(Forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

Interjú Kálmán Yvonnal, Kálmán Imre lányával:

„Az apám mindegyik műve főmű”

Július 20-án érkezik A cirkuszhercegnő a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra Szabó Máté látványos rendezésében. Kálmán Imre népszerű darabjának premierjén ott lesz Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne is, aki mexikói otthonából mesélt arról, hogy ma is fáradhatatlanul járja a világot, fiatal tehetségek és új értelmezések után kutatva.

– Jó ideje követi édesapja, Kálmán Imre operettjeinek a színpadi sorsát. Máshogyan viszonyulunk ma az operetthez, mint egykor?

Az tény, hogy a magyar közönség imádja az apám műveit, épp ezért izgalmas látnom, hogy más országokban is felfedezik. A művek születésének idején sok más zsidó zeneszerzőhöz hasonlóan az ő munkái is éveken át tiltás alá estek. Az ötvenes évek részben pótolta a hiányt, sokat játszották, de sajnos gyakran megváltoztatták a librettót, olcsó komédia szintjére alacsonyítva a műveket. A nézők persze így élvezték, nevettek rajta. Néha ki is nevették, és elterjedt, hogy az operett giccs, amit nem érdemes megnézni. Volt pár csodálatos előadás, de a kritikusok nem érdeklődtek, a komoly rendezők inkább az operával foglalkoztak. Szerencsére kiderült, mekkorát tévedtek: az utóbbi évek néhány fantasztikus előadást hozott a műfaj történetében. Ott volt 2014-ben a drezdai A csárdáskirálynő, amit Anna Netrebko és Juan Diego Flórez énekelt, Christian Thielemann vezényelt. Olyan művészek nyúlnak apám munkáihoz, akik értik és tiszteletben is tartják a muzsikát. Budapesten is érezni ezt az irányt, Lőrinczy Gyuri barátomnak (a Budapesti Operettszínház főigazgatója – a szerző megj.) fontos szerep jut ebben, amikor az új bemutatókon visszaállítja a művek eredeti értékeit és eltávolítja a rájuk rakódott giccset. Az operettet nem szabad lenézni csak azért, hogy eladjuk: helyén kell kezelni a műfajt, az opera tőszomszédságában.

– Meg lehet még lepni egy-egy merészebb értelmezéssel, vagy már mindent látott színpadon?

Ó, mindig vannak meglepetések! Fiatal emberek a saját stílusukban gondolkodnak a darabokról, és bármerre járok a világban, rácsodálkozom az ötleteikre. Nagy kedvencem A chicagói hercegnő budapesti, Béres Attila rendezte verziója. Akárhányszor meg tudnám nézni: hosszú este, de mintha egy perc alatt elrepülne. 2015-ben Phoenixben láttam az apám cowboymusicaljét, az Arizona Ladyt. A címszereplő egy kanca, a darab Arizonában játszódik, és az előadás az ötvenes-hatvanas évek westernfilmjeinek hangulatát idézi fel. És időnként felbukkannak olyan darabok is, amiket korábban soha nem láttam, esetleg nem is ismertem. 1912-ben írta az apám a Kiskirályt, az ohiói bemutatót 2014-ben tartották. Úgysem hiszi el, de ez az operett a terrorizmusról szól! Egy lány eljön a királyi udvarba, hogy egy virágcsokorba rejtett bombával megölje a számára nem rokonszenves politikai nézeteket valló uralkodót. De hát ez egy operett, úgyhogy végül beleszeretnek egymásba. Vagy említhetném az 1920-ban komponált A hollandi menyecskét, amihez szintén Ohióban volt szerencsém. Ez egy előre eldöntött dinasztikus házasságról szól, amihez azonban nem fűlik a férjnek kiszemelt herceg foga. Elszökik az országból, ám a feleségjelölt megtréfálja, amikor másnak adja ki magát, és végül „álruhában” találnak egymásra a fiatalok. Micsoda eredeti, teljesen őrült történet! Az apám műveit képtelenség megunni, imádom mindegyiket.

– Sok bemutatót lát világszerte. Mi történik, ha nem szeret egy rendezést?

Ha valami nem tetszik, igyekszem megérteni, az alkotók miért döntöttek úgy, ahogy. Van, hogy beszélek a rendezővel, máskor kikérik előre a véleményemet. Mondok erre is példát: 2010-ben a Kölni Opera bemutatta A csárdáskirálynőt Bernd Mottl rendezésében. Jó előre közölték a szereposztást, csak azt az apróságot nem árulták el, hogy Vereczki Szilviát egy férfi fogja játszani és énekelni! Bizarrul hangzik, de képzelje, az egyik legfantasztikusabb előadás volt, amit valaha láttam. Közben meg is feledkezett arról az ember, hogy itt két férfi kapcsolatáról van szó, olyan átéléssel és komolysággal mutatták meg a szerelmet. A mai napig az egyik kedvenc produkcióm. Az alkotók a jelentős létszámú kölni meleg közösség miatt döntöttek az értelmezés mellett: nekik, ott ez fontos produkció volt.

– Vannak olyan Kálmán-művek, amiket ön szerint többet kellene játszani?

Reménykedem, hogy Németországban többször kerül majd színre A bajadér, aminek van egy remek budapesti előadása. Az egyik legszebb zene, amit az apám írt, szinte operai hangütésű, jó volna, ha sokan látnák. A chicagói hercegnő is nagy siker volt a maga idején, megérdemelné, hogy megismerje a közönség. És szerintem az Arizona Ladyt izgalmas volna Budapesten bemutatni. Talán lesz erre lehetőség a közeljövőben.

– Közeleg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon A cirkuszhercegnő premierje, amit a Szabad Tér Színház a Miskolci Nemzeti Színházzal és a Fővárosi Nagycirkusszal koprodukcióban mutat be. Hová helyezi a darabot az életműben?

El sem tudja képzelni, milyen izgatottan várom a premiert! Csupa jót hallottam a rendezőről, Szabó Mátéról, és külön öröm, hogy ebben az előadásban is fellépnek artisták. Egyébként a moszkvai Musicalszínházban a világhírű montréali cirkusztársulat, a The 7 Fingers közreműködésével készült egy parádés produkció, ahol az artisták énekeltek, az énekesek cirkuszi trükköket mutattak be, szóval soha nem lehetett tudni, ki kicsoda valójában. Ez a felfogás pontosan tükrözi az apám elképzelését a darabról, akinek az volt a vágya, hogy cirkuszban adják elő A cirkuszhercegnőt, mert attól az atmoszférától és levegőtől kel életre a mű. Ami a darab pozícióját illeti, úgy érzem, mostanában kezd visszatérni a színpadokra. Nagyszerű emlékem a müncheni Gärtnerplatz Theater produkciója, amit a Circus Kronéban játszottak, Josef E. Köpplinger rendezésében. Amúgy mindig bajban vagyok, amikor egyes művekről kérdeznek: nem mondhatom, hogy az egyik jobb, mint a másik. Apám komolyzenét tanult, és egy-egy operetten akár évekig dolgozott. Számomra mindegyik darabja főmű: romantikus, vicces, szépséges történetek, gazdag hangszereléssel, ami látványos színpadi megvalósítást kíván. Az új bemutatóknak köszönhetően az apám tovább él, és erre nagyon büszke vagyok. A magyar zenészek különösen értik az elképzelését: Pesten nagyobb tempóval játsszák a műveit, a hangok életre kelnek, felzeng a romantika.

– Büszkén vállalja, hogy Kálmán Imre örökségének a nagykövete. Ezt a szerepet ön választotta?

Valójában egy véletlennek köszönhetem. Évekkel ezelőtt több bécsi operettelőadást hívtak meg az Egyesült Államokba. Strausstól, Lehártól, de az apámtól semmit. A producereket felkerestem, és végül egy remek bécsi Csárdáskirálynőt is elhoztak New Yorkba és Washingtonba. Elképesztő siker volt, a kritikák azt írták, hogy a nézők ne menjenek, hanem rohanjanak jegyet váltani! Akkor jöttem rá, hogy addig milyen keveset tettünk azért, hogy az apám műveit megismerje a világ. Aztán Ausztráliában folytatódott a történet: reggelente a sydney-i Operaház csodálatos épületét láttam, és mindig arra gondoltam, bárcsak bemutathatnák itt az apám műveit! Akkortájt Kálmán Imre a legtöbbet játszott zeneszerző lett a kontinensen: Sydney, Melbourne, Adelaide mellett az új-zélandi Aucklandben is felcsendült a zenéje. Ez a siker adott bátorságot, hogy folytassam, amit elkezdtem. Imádom a zenéjét, és boldoggá tesz, ha új közönség találkozik vele. Különösen hálás vagyok azoknak a fiataloknak, akik most fedezik fel az operettet. Ülnek a nézőtéren az iPhone-jaikkal, és nem érzik cikinek, hogy tetszik, amit hallanak.

Jászay Tamás

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Kertész Ákos 86. születésnapjára

2018, július 18 - 13:05

Kedves Ákos!

Ezzel a fotóval szeretnék békés éveket kívánni az új hazádban.

Remélem egészségileg jól vagy, kívánom, hogy még sok éven át tudj írni a magad és a mi örömünkre!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!

Trixi

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak