Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 1 óra 32 perc

In hoc signo vinces

2018, június 19 - 15:33

Ugye közismert a leírás az „E jelben győzni fogsz” megnyilatkozás körülményeiről? A napokban kicsit nagyobb figyelmet kapott az, hogy az ország keresztény kultúrájának védelmét kötelező érvényűnek gondolják előírni. Ez alighanem egy igen fogas kérdéskört fog érinteni. Tekintettel arra, hogy amit ma vallási alaptétel-gyűjteménynek ismerünk az, a ma ismert szöveggyűjtemény alapjait illetően, egy rég elporladt római császár hatalmi ambícióinak védelmét, megalapozását szolgálta.

Raffaello Sanzio: In hoc signo vinces (részlet)

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. Azt azonban jó érzékkel megérezte, hogy az ellenségkép keresés egy pontján célszerű letenni a garast valamelyik vallási ideológia mellé. Ő, illetve a kommunikációs csapat a kereszténységet választotta. Azt a vallást, amelynek alaptanításai sokkal inkább a humánumot tartják szem előtt, mintsem azt a regnáló magyar kormány, valószínűleg, szeretné. Mert a hivatalos propagandáról sok minden el lehet mondani, de a „humanizmus” címkével lehet talán a legkevésbé ellátni. Például, az évek óta tartó, szinte az eretneküldözésekkel párhuzamosnak látszó, ellenség-keresés aligha tekinthető humanista megnyilvánulásnak. Még akkor sem, ha találnak olyan egyházfit, többek között Erdő Péter személyében, akik nagy ívben tesznek a keresztény alapértékekre. Alkalmasint a pápa véleményére is. Alkalmasint a pápa véleményére a KDNP környékén előforduló politikusok is tesznek nagy ívben. De a KDNP is csak a nevében keresztény meg párt, meg ilyesmi. Úgyhogy a pártos kereszténységgel kapcsolatos véleményük nem játszik.

Még akkor sem, ha az erős emberük olykor a fegyverével játszik. Vélhetően Szent Ferenc emlékének adózva. Kigúnyolva az állatokat is pártoló szent emlékét. Akinek a nevét a pápa is viseli a pápaságban. Aki arról ugyan alkotott véleményt, hogy a menekülteket pártolni kell, de arról kevésbé, hogy a házi-rénszarvasokat kilőni kell. Helikopterről. De Semjén ettől még biztos jó keresztény. Ahogy Orbán Viktor is. Elvégre ők, valószínűleg azt mondják magukról. Ahogy sokan mások is a kormány környékén. Meglehetős hivalkodással emlegetve „keresztény értékeket”, meg „keresztény kultúrát”. Amelyekről valószínűleg csak azt hallották, hogy valaki már látta leírva, hogy van ilyen. Ugyanakkor, ahogy azt Szabó Zoltán összeszedte a Facebook-on, mégis lehet előre mutató kezdeményezés az említett fogalmak alaptörvényesítése. Elvégre elejét veheti a menekültek intézményes üldözésének, a hajléktalanok gettósításának, a szegények folytatólagos megvetésének. Többek között.

De talán a vallásos hivalkodásnak is. A Bibliában ugyanis van olyan kitétel, hogy a hit nem a nyilvános kivagyiságot kell, hogy szolgálja:

„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”

(Máté Evangyélioma 6. rész)

Különösen, mert a történelemben legtöbbször a vallás nevében gyilkolók kezdték azzal, hogy magukat valami kiemelt törzsnek képzelték. A hitük alapján felülemelkedettnek, magasabbrendűnek képzelve magukat. Olyannak, akinek kilövési engedélye van mindenki másra. Ez a kereszténységre is igaz. Még a kereszténység egyes irányzatainak képviselői is lelkesen gyilkolták, illetve üldözték egymást a történelem során. Ahogy mindenki mást is. A kereszténység jegyében, amit nyugodtan használtak az érdekeltek fedősztoriként. Ahogy az olyan szerzők műveit is, mint a császári látomást csak pár évtizeddel követő Hippói Szent Ágostonét. Akinek a nevéhez köthető az egyházi antiszemitizmus ideológiai alapjának a megírása. Olyan hatásosan, hogy a hivatalos zsidóüldözést alig ötven évvel ezelőtt iktatták ki jogilag a spanyol törvénykezésből. Fél évezred után, és másfél évezreddel Hippói Szent Ágoston korát követően.

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. De szinte biztos, hogy számára a kereszténység nem annyira Jézus humanizmusát jelenti, mint amennyire keresztes lovagok kardját, és az inkvizítorok parazsát. A saját szemében valószínűleg ott áll egy ostromlott végvár mellvédjénél, és rohamot vezényel a kereszt védelmében. Nem értve, hogy azok a csúnya bácsik a fehér köpenyben nem értik meg az ő nagyszerűségét, és zsebpénzt is egyre fanyalogva adnak. Pedig neki sok zsebbe kell pénzt tenni. Elvégre a zsoldosokat meg kell fizetni. Mert a végén nem vele üvöltik majd a kereszténység védelmében kitalált jelszavait, hanem a fehér köpenyeseknek szólnak: lehet vinni a hideg zuhany alá.

Kategóriák: Szervezetek

Sziszi mondja: durr bele

2018, június 18 - 15:52

Aszondja a Sziszi, hogy katonának áll a világ. Meg hogy legerősebb honvédséget akar a magyaroknak a térségben. Nekem meg az jut az eszembe, hogy a fegyverkezési versenybe csak beledögleni lehet. Ha nincs háború, akkor a költségeibe. Ha van, akkor a kilőtt töltényekbe. De a Sziszi aszondja, hogy rohadtul kell egy erős honvédség. Márpedig a Sziszi rendes ember. Orbán is megaszondta.

Fotó: 444.hu

Egyébként egy pillanatig sem vitatom, hogy sokaknak a máját finom fegyverolajjal kenegetik az ilyen kijelentések. Különösen akkor ha nem voltak annak idején katonák. Akkor, amikor a magyar honvédség, bakától főkatonáig, gyakorlatilag a Varsói Szerződés határvédelmi homokzsákjának a szerepét töltötte be. Ehhez nem kellenek különösebb doktrina-viták. Elég összevetni az akár az 1970-es, illetve 1980-as évek katonai technológiájából közkeletű ismereteket, a Szovjetunió, illetve az USA akkori katonai potenciálját, és a hazai lehetőségeket. Akár a mélységieket. Felvetve azt is, hogy vajon meddig tartott volna felmorzsolni a hadsereget, ha valaki valóban fel akarja morzsolni. Eltekintve attól is, hogy sokkal vonzóbb egy olyan szerepe az országnak, hogy kiváló egyetemei, remek kórházai képzést, gyógyulást adjanak az arab sejkek gyerekeitől az angol királyi házig mindenkinek. Akár ténylegesen is. Annál sokkal vonzóbb, minthogy valaki kiálljon a regionális kocsma közepére és az asztalba bassza a bicskát.

Tudva azt, hogy az olyan vezetők, mint az enyhén túlsúlyos Orbán, vagy a hallhatóan nem csak derékra zsírosodott Németh Szilárd, aligha lenne képes megvédeni bárkit. Nem pofázva, hanem ténylegesen. Ellenben a máséval nagyon szívesen verik a csalánt. Talán azért, mert katonaként, amikor még kötelező volt, szerteszívatták őket. Most meg szívjanak a kopaszok. Legyen kötelező a sorkatonaság, meg legyen erős katonaság, meg legyen übermagyar az, aki éhen döglik, ha nincsenek uniós, vagy orosz, kínai, indiai, amerikai, pénzek, de díszmagyarba menetel a csontvázak mezején. Háromszoros hurrá az ilyen vezetőknek.

Akár elgondolkozva azon is, hogy a fészkes fene ellen akar erős hadsereget a térségben? Kit akar megszállni? Mit akar megszállni? Komolyan gondolja a határrevízió leporolását? Netán reguláris migránsokkal fognak majd riogatni? Ha igen, akkor az anyja szép szemének szeretné ezt bemesélni? Rendben, lesz kinek. Főleg annak, aki még a büdös életben nem gondolkodott el azon, hogy nagyságrendben hány háborús menekült kóborol a világban, és abból hányan akarnak valóban megszállni bármit is. Mert azért gyanítom: ha Afrika vagy a Közel-Kelet megindulna, akkor pont annyit érne a kerítés, és az egész hadsereg, mint Mohács a törökök ellen. Mármint tömegpusztító fegyverek bevetése nélkül. Alkalmasint persze a török megszállás végének is több köze volt a Habsburg megszállási vágyhoz, a hosszú logisztikai útvonalakhoz és a törököket is megosztó belső hatalmi harcokhoz, mint a melldöngetéshez.

De melldöngetésben és pocaktapsban mindig jók voltunk. Decibelizmozásban is. Úgyhogy inkább az érdekelne, hogy melyik Orbán-haver szeretne katonai beruházásokba beszállni. Elvégre, ha megemelik a honvédelmi kiadásokat, az pénzkiadást jelent. Márpedig ami kiadás az egyik oldalon, az valakinek bevétel.

Kategóriák: Szervezetek

Apám napja

2018, június 17 - 13:52

1963. június 26-án halt meg az apám. Nem voltam még 12 éves, és sokáig nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhetett. Majdnem egy évig, minden reggel azzal ébredtem, hogy csak álmodom ezt a szörnyűséget. Nem igaz semmi, apám él, visszajön, és újból mehetek vele Csepelre, ahol főorvosként dolgozott, és újból nekem adja az üzemi étkezdében desszertként kapott lekváros buktát.

Illusztráció: Suraj Lazar

Apám gyermekorvos volt, főállásban a csepeli rendelőintézetben dolgozott. Emellett dolgozott még a Csepel Vas és Fémművekben, valamint a Posztógyár óvodájában.

Rengeteget hajtott, hogy nekünk mindenünk meglegyen, de abban az időben még így sem lehetett sokat keresni. Azért azt lehet mondani, hogy, ellentétben sok iskolai társammal, tisztes jómódban éltünk.

A húgommal mi voltunk a doktor bácsi gyerekei, a Wesselényi utca környékén a legtöbb gyereknek ő volt a doktorbácsija. (Ma háziorvosnak mondják.) A jóságos doktorbácsi, aki bármikor kiment a lázas gyerekhez, és aki, ha látta, hogy a családnak nincs pénze orvosságra, még a gyógyszert is kiváltotta helyettük.

1956-ban ötéves voltam, valamit már felfogtam az eseményekből. Persze nem azt, hogy mi miért történik, de annyit mindenképpen, hogy háború van. Le kellett mennünk a pincébe, amit mi gyerekek egy ideig élveztünk, és nem értettük, hogy a felnőttek miért nem tudnak velünk együtt örülni.

Apám néhány napig nem volt velünk. Csepelen rekedt a munkahelyén, és nem tudott hazajönni, mert már nagyon keresték azok, akik 1944-ben is szerették volna megtalálni.

1956-ban és 57 elején sokan disszidáltak a környékünkről. Ennek elsősorban mi, gyerekek láttuk hasznát. Meg valamennyire anyám is. Évekig kaptunk ugyanis csomagokat, elsősorban a húgom és én lettünk gazdagabbak játékokkal.

Amerikából, Kanadából, Ausztráliából, Izraelből jöttek a pakkok – attól függően, hogy apám korábbi kis pacienseinek a szülei hova „migráltak” Magyarországról. Hálásak voltak a jó doktor bácsinak, még talán dicsekedtek is egy kicsit, hogy bár annak idején gyógyszerre sem futotta nekik, most már játékot is küldhetnek a doktor bácsi gyerekeinek.

Mosóport is kaptunk, ennek anyám örült a legjobban, mert akkoriban Persil mosóporról még álmodni sem mertünk. Sem svájci csokiról, kakaóról.

A Persil mosóporban – a korosztályom még emlékszik rá – valahol az alján egy kis műanyag figura is volt. Tigris, oroszlán, indián, katona. És mindegyik műanyag figura át volt itatva a mosópor finom illatával.

Nem azt mondom, hogy fölvetett bennünket a jólét, de kicsit könnyebbé tette az életünket.

Egészen 12 éves koromig jó volt gyereknek lenni. Amikor meghalt az apám, egyetlen nap alatt összeomlott minden. Nemcsak ő hiányzott, de a biztonságunk is odalett. Anyám összeroppant, mi a húgommal túlságosan kicsik voltunk ahhoz, hogy tartsuk benne a lelket.

Annyi ereje még maradt, hogy a nyárra egy iskolai osztálytársam csengeri nagyszüleinél helyezzen el bennünket. Ott voltunk a húgommal augusztus végéig – ha nem ilyen előzmények után mentünk volna oda, azt mondanám, hogy nagyon jó nyár volt. Egész nap lógtunk a falubeli gyerekekkel, akik tudták, hogy hol lehet a legszebb körtét lopni, és a dinnyét hol kell beszerezni, hogy ne kapjon el bennünket a csősz. Meg persze a kukoricát, amit nem a konyhában főztünk, hanem tűznél sütöttünk meg.

A gyerekek tudták, hogy azért vagyunk Csengeren, mert meghalt az apukánk, de amikor erről kérdeztek, azt mondtam nekik, hogy nem igaz. Nem halt meg, csak elutazott, és majd visszajön. Nem hitték persze, de idővel már nem erről kérdeztek, hanem arról, hogy milyen Budapest.

Nem akarták elhinni, amikor elmondtam, hogy nem lovaskocsi jár, hanem autóbusz és villamos. Még egyikük sem járt Budapesten, a legközelebbi „nagyvárosban”, Mátészalkán is csak néhányan közülük.

Jó lett volna Csengeren, de nemcsak a papám, hanem a mamám is hiányzott. Nagyon megviselt, hogy nincs velem, és hogy nem tudom, mi van vele.

Ha valaki hozzám szólt, sírtam. Nem kellett, hogy bántó legyen, elég volt az is, ha megkérdezték, hogy hívnak.

Amíg apám élt, kitűnő tanuló voltam, ám a halála lelkileg is megviselt. Egy jellemző történet: egyik osztálytársam, nevezzük Iminek (nem így hívták), szegény gyerek volt. Akkoriban nem voltak jelentős különbségek a családok (és ily módon a gyerekek között), de Imiékről mindenki tudta, hogy szegények. Anyja egyedül nevelte Imit a bátyjával együtt, annyira nem volt pénzük, hogy az osztálykirándulásokra az iskola, vagy a többi szülő dobta nekik össze a pénzt.

Imi nemcsak szegény volt, de rosszul is tanult. Én kitűnő tanuló voltam, és amikor szeptember elején az első tanítási napon a tanítónéni elmondta az osztálynak, hogy meghalt az apukám, Imi diadalüvöltésben tört ki.
– Na, akkor mostantól a Földes is rossz tanuló lesz.

Benne ez így állt össze. Hogy ő azért rossz tanuló, mert szegény.

Részben igaza lett Iminek, mert a következő év végén valóban nem lettem kitűnő, két négyes is becsúszott az ötösök közé.

Azt máig nem tudom magamban teljesen feldogozni, hogy nem voltam ott apám temetésén. Anyám akarta így, nem volt annyi ereje, hogy velünk is törődjön, ezért küldött el bennünket Csengerre, ahol jó levegő és – legalábbis ő így hitte – felejtés vár ránk. Talán, ha valamivel erőszakosabb vagyok, akkor elhoztak volna vonattal (vagy ötszöri átszállással), de annyira azért már felfogtam, a helyzetet, hogy nem akartam tovább nehezíteni anyám amúgy is nehézzé vált életét.

Apám (2003 óta már anyámmal együtt) a csepeli temetőben nyugszik. Díszsírhelyen, rögtön a bejárattal szemben.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

A kanadaiak 76 százaléka bojkottálni fogja az amerikai termékeket

2018, június 16 - 15:40

Egy Ipsos felmérés szerint, a kanadai lakosság 76 százaléka kerülni fogja az Egyesült Államokból importált termékeket, amiután Donald Trump amerikai elnök és adminisztrációja először tarifákat vezetett be a kanadai alumínium és acél ellen, utána pedig Justin Trudeau miniszterelnököt támadta személyeskedő módon. A kanadai lakosság 84 százaléka támogatja a Trump adminisztráció által támadott 1994-es Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), az amerikaiak pedig 72 százalékos arányban támogatják ezt. Kanada az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnere és a kanadai bojkott negatív hatását megérezheti az amerikai gazdaság, elsősorban az ipar és az amerikai farmerek, a kaliforniai bortermelők, valamint a jelentős részben kanadai vásárlóktól és turistáktól függő határmenti észak New-York állami régió.

A felmérésből az is látszik, hogy a kanadai lakosság nagy többsége (72 százaléka) helyesli, ahogyan Trudeau kezelte a helyzetet Trumppal. De ami ennél is érdekesebb: az amerikaiak 57 százaléka szintén Trudeauvel ért egyet, nem pedig saját elnökükkel. A kanadai lakosság 80 százaléka aggódik, hogy megsérültek a kétoldalú kapcsolatok, az Egyesült Államokban ez az arány 70 százalék.

A kanadaiak 79 százaléka támogatja a Trudeau kormány bejelentését, miszerint július 1-én — Kanada nemzeti ünnepén — megtorló tarifákat vezetnek be amerikai termékek ellen. Mint ahogy ismeretes, Trudeau elmondta: “A kanadaiak udvariasak, ésszerűek, de nem fognak bennünket ide-oda lökdösni.”

Illusztráció: Orangeville Banner – Chris Halliday

Kanadában egyre több étterem dönt úgy, hogy a bojkottálják az amerikai termékeket, különösen a kaliforniai borokat. Például Gatineau városában, nyugat-Québec tartományban, egy bisztró pénteken bejelentette: törölte a kaliforniai borokat a menüről. “Lépnünk kellett, mert elég volt!”–mondta a LALA Bistro tulajdonosa, Carole Lajeunesse. Az étterem hangsúlyozza, hogy italokat és élelmiszert elsősorban Québec tartományban, Ontarióból és New Brunswickból szereznek be. “Megszeretnénk nyugtatni vendégeinket, hogy egyetlen esetben sem kerül a menüre olyan étel, aminek összetevői az Egyesült Államokból származnak”–jelezte a tulajdonos. Itt érdemes hozzátenni, hogy egy Abacus Data felmérés szerint a kanadaiak több mint fele bojkottálni fogja az amerikai, tehát elsősorban a kaliforniai borokat.

Bár nem lesz könnyű minden esetben kerülni az amerikai termékeket Kanadában, a legtöbb esetben mégis megoldható. Például az Ontario tartományban készített borok egyre jobban állják meg helyüket az ismertebb és régebbi bortermelő vidékekkel szemben. Továbbá a Heinz termékeket könnyű bojkottálni, hiszen a kanadai French’s nevű cég az ontarioi Leamingtonból hasonló termékeket gyárt és ezek Kanada szerte, a legnagyobb láncokban kaphatóak.

A legtöbb kanadai abszolúte sajnálkozva kényszerül erre a lépésre–Kanada egyáltalán nem az ágaskodó Amerika-ellenességéről ismert. De nem csak a felmérésekből, hanem a mindennapi beszélgetésekből is egyértelműen érzékelhető, hogy most valami nagyon elszakadt. Olyanok, akik rendszeresen jártak át az USA-ba, vagy akik alig követték a politikai fejleményeket hoztak eltökélt döntést arról, hogy ahol lehet, kerülni fogják az amerikai termékeket és kevesebb alkalommal, vagy egyáltalán nem utaznak az Egyesült Államokba.

Kategóriák: Szervezetek

Végleg bezárt az Oshawai Magyar Kultúr Klub

2018, június 15 - 16:35

Eladták az Oshawai Magyar Kultúr Klub hallját, miután a helyi magyar közösség folyamatosan csökkenő létszáma nem tette többé lehetővé a közösségi helyiség fenntartását. Oshawa Torontótól 60 kilométerre keletre fekszik, a város lakossága meghaladja a 159 ezret. A 64 Albany Street alatti ingatlant Margaret Devecseri, a Century 21 ingatlanügynöke árulta és a meghirdetett eladási ár 590 ezer dollár volt. A 221 ülőhelyes közösségi hall májusban elkelt.

Az Oshawai Magyar Kultúr Klub épülete eladva.

Bár klubjuk már nincs, az oshawai magyar közösség Facebook oldala még él, ahol leginkább más közösségek híreiről olvashatnak. Továbbá a klub megtartja a “Picnic Grounds” néven ismert parkját, Oshawától keletre, a Hampton nevű térségben. A parkot elsősorban kiadásra ajánlják honlapjukon, különböző családi és közösségi rendezvények részére.

A napokban az Oshawa Fiesta Week, egy fesztivál, amely minden évben a multikulturalizmust hivatott ünnepelni közölte a szomorú hírt, hogy idén már nem lesz magyar jelenlét a fesztiválon. “Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy idén nem nyit ki a Magyar Pavilon. A csökkenő tagság miatt bezárták ajtójukat és eladták az épületet. Köszönetet szeretnénk mondani az oshawai magyar közösségnek, amely a Folk Art Council és a Fiesta Week szerves tagja volt több mint 40 éven keresztül, egészen a megalakulástól kezdve. Sok szerencsét kívánunk mindannyiótoknak és szeretünk benneteket!”–áll az Oshawa Fiesta Week közleményében.

Kategóriák: Szervezetek

A csapda neve: „Red Bull-verseny”

2018, június 15 - 15:00

A jelek szerint lesz berregés a levegőben, és forgalomkorlátozás a felszínen. Köszönhetően a Red Bull budapesti repülős versenyének. Ami személy szerint mérsékelten hiányzik az életemből. De elfogadom, hogy mások az év fénypontjának érzik majd. Ahogy miért ne érezhetné annak bárki a többi forgalomkorlátozós rendezvény bármelyikét? Nem igaz?

Azért a Red Bull védjegye alatt zajló zajterhelés ellen mégis csak felszólaltak páran. Néhányan pedig a vállukat vonogatják. A kormány pedig láthatóan kiállt mellette. Amit egyébként teljesen meg tudok érteni. Nem csak az anyagi, hanem a kommunikációs szempontokat is figyelembe véve. Ha ugyanis emlékszünk, akkor nemrég még a tüntetési szabadságról szólt a vita. Mármint arról a metszetéről, hogy a tüntetés szabadságát veszélyezteti, ha a környékbeliek nyugalmának a védelme érdekében el lehet tanácsolni egy-egy felvonulás, gyűlés, tiltakozó megmozdulás helyszínét egy bizonyos helyről. Esetleg mindenhonnan. Amely megoldás kétségtelenül nem a demokrácia legnagyobb vívmánya lenne. De Orbániában egyre kényesebb, és ritkább, portéka az a törvény, illetve rendelet, amit a demokrácia épülésére alkotnak. Egy komplexusokkal küzdő örök másodiknak hatalmat adva nem is nagyon lehet másra számítani.

De a repülőverseny kapcsán azért láthatóan kommunikációs előnyt lehet faragni a kialakult helyzetből. Ha ugyanis most nagyon hangosan morognak a zaj, és a környékbeliek nyugalmának a zavarása, a forgalom korlátozása miatt, akkor a tüntetős csatában pontot szerez a hatalom. Mert joggal kérheti számon a kettős mércét. Azt, hogy miért akarnák korlátozni az egyik zavaró tényezőt, ha a másik korlátozását nehezményezik? Ezzel kommunikációs harapófogóba zárva a megszólalók jó részét. S minél jobban morognak, annál jobban szorítható össze a fogó. Erre természetesen mondhatjuk, hogy a gazdasági hasznától függetlenül szimpla provokációnak használja a hatalom a repülős eseményt. De ez van. Az vesse rájuk ezért az első követ, aki nem a politikai haszonszerzés lehetőségeinek a kihasználását várja el egy politikustól. Alkalmasint ilyenek is lehetnek szép számmal. Elvégre az önbecsapás képessége mindenkinek megadatott.

A lényegen, mármint a provokáción, és a harapófogón azért ez sem változtat. Ahogy azon sem, hogy politikailag visszaüthet, ha az ellenzék, és véleményformálóik, most nagyon elkezdenek kiállni a Red Bull ellen. Belesétálva egy teljesen nyilvánvaló, és alig titkolt csapdába. Kínossá, illetve érdekessé téve azt a kérdést is, hogy vajon mekkora lehet az a halmaz, akit bele lehet ebbe a verembe csalogatni. Mekkora a közös metszete annak a két halmaznak, amelyek egyikébe a csendrendeletes tüntetés-korlátozás ellen tiltakozók, míg a másikba a Red Bull rendezvénye ellen felszólalók tartoznak. Mert azok, akik ebbe a közös halmazba tartoznak, azok valószínűleg bátran tekinthetik magukat a politikai naivitás, a kommunikációs csapdák iránti vakok mintapéldányainak.

Kategóriák: Szervezetek

Érzelmi fogyatékos értelmiségiek

2018, június 14 - 16:04

Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Miért kellene feltétlenül választanunk a kettő között?

A helyzet tarthatatlanságáról

Sokat vekengünk arról, hogy milyen szörnyű állapotban van a mai magyar közélet, hogy milyen mérgező légkör és alpári hangvétel uralkodik a közbeszédben. Ne csodálkozzunk ezen, hiszen a közbeszéd légkörét meghatározó, úgynevezett értelmiségi réteghez tartozók legtöbbje is ezen a hangon szólal meg, ebben a toxikus légkörben tematizálja és értelmezi a velünk és körülöttünk történő eseményeket. A politikusok, újságírók, megmondóemberek, véleményvezérek többsége már eleve ingerülten, sértődötten, közönségesen és agresszíven kommunikál, a közéleti tartalmak fogyasztói, az internetes szubkultúra nick-nevek mögé bújó fotelhősei pedig ezt lelkesen, megkétszerezett intenzitással fröcsögik vissza a kommentfalakra. Így aztán kialakul egy lefelé húzó sötét örvény, amiben folyamatosan cirkulál a lélekmérgező, bűzös trutyi.

Nem a kispolgári erkölcscsősz, vagy a naiv széplélek szól belőlem, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy a politika, és az arra reflektáló közbeszéd nem babazsúr, hanem egymással szembenálló erők és vélemények kőkemény ütközőterepe. Nem is azt várnám el, hogy eltartott ujjal, kényeskedve kommunikáljunk egymással, hogy választékos irodalmi nyelvezetet használjunk a közéleti vitákban, de ha csak a sportra gondolunk, látnunk kell, hogy a legkeményebb csatákat is meg lehet vívni nemes küzdelemben, ahogy gyomorforgató sportszerűtlenséggel is. Egy ökölvívó ugyanúgy azzal a céllal lép a ringbe, hogy a másik arcát a lehető legpépesebbre verje, ahogy egy kocsmai bunyóban részt vevő részeg – a különbség a hogyanban van. Ha a ringben (azaz egy szimbolikus harcmezőn), egymást ellenfélként tisztelve, kölcsönösen elfogadott szabályok mentén, a sportszerűség keretei közt történik a bunyó, azt ökölvívásnak hívjuk, és egy méltán népszerű olimpiai sportágról beszélünk. Ha viszont a lehányt bárpult és a bűzölgő klozet közt, trágárul üvöltözve, asztalokat borogatva, egymás felmenőit emlegetve kívánják átrendezni egymás arcberendezését a szembenálló felek, azt garázdaságnak hívjuk, és nagy eséllyel börtönbüntetés jár érte.

Sajnos a körülöttünk kialakult légkör inkább az utóbbihoz hasonlít, és ebben az értelmiségi rétegnek elévülhetetlen érdemei vannak. Abban pedig a társadalom is felelős, hogy mindezt nem csupán eltűri, de a közbeszédben és a világháló közösségi felületein egymást túllicitálva visszhangozza, cirkulálja.

Csak egyetlen példa, melyen keresztül jól szemléltethetjük, hol is tartunk most. Vajon rá tudunk-e még csodálkozni arra a megdöbbentő tényre, hogy az elmúlt évek egyik közéleti, sőt, már-már szakpolitikai kulcsszava a “G-nap”? Gondoljuk át, hogy honnan származik a kifejezés, ízlelgessük, hogyan lett egy alulmúlhatatlanul közönséges megnyilvánulásból általánosan elfogadott közéleti toposz, hogy végül politikai krédóként transzparensekre festve aláálljanak emberek. De most tényleg!

Politikai beállítódástól függetlenül: hogy létezik az, hogy egy összevizelt nadrágban és súlyosan alkoholos állapotban előadott trágárság (mely szerint egy közéleti szereplő szerint egy másik közéleti szereplő egy, hogy is mondjam, hímivarsejt) ekkora karriert futhatott be a médiában, majd a közélet valamennyi fórumán?! Ez tényleg egy kritikai észrevétel? Valóban reagálni kellett rá, sőt, kanonizálni az örökkévalóság számára? Aztán hasonlítsuk össze a mi “G-napunkat” a 20. századi történelem egyik leghíresebb, legdicsőségesebb eseményét jelölő “D-day” kifejezéssel, és éljük át a mindent elöntő szekunder szégyent…

Az értelmiségi létforma fejnehéz féloldalasságáról

Szeretném megvilágítani, hogy szerintem mi a gond az úgynevezett értelmiségi réteggel, és hogy hogyan lehetne ezt a problémát orvosolni.

Az értelmiségi szó már a nevében hordozza a felvilágosodás eszmei alapvetését, a ráció felsőbbrendűségét, hogy az ész, a gondolat, az értelem az ember valamennyi mentális funkciójánál, képességénél, készségénél előbbre való. Benne van az enciklopédizmus intellektuális felsőbbrendűségi tudata, a babonáktól terhelt “sötét középkor” meghaladásának eufóriája, a 19. századi Nyugat naiv humanista optimizmusa, a ráció apoteózisa.

Az értelmiségi a fehér köpenyes tudós, aki a szellem kísérleti laboratóriumaiban, titokzatosan gőzölgő kémcsövekben keveri ki az emberi faj boldogulásához szükséges elméleteket, tudományos téziseket.

Az értelmiségi a megmunkált, kiművelt elme, a felvilágosodott emberi társadalom krémje, a közvélekedés alakítására felkent főpap.

Nem véletlenül használtam a “főpap” szót, hiszen a Magyar Nagylexikon így fogalmaz az értelmiségi társadalmi réteg eredetével kapcsolatban: “A felvilágosodás során az entellektüelek fokozatosan átvették a papság középkorban meglévő és az azt megelőző korokban is hasonló (teokratikus) szervezetek által birtokolt szellemi előjogokat.” Végül is érthető a dolog, hiszen ha az emberi faj a gondolkodásra való képességéről kapta a nevét (homo sapiens), akkor persze, hogy inkább az intelligencia hányados legyen a társadalmi szerepvállalás fokmérője, mint mondjuk a bicepsz mérete. (Annak ellenére, hogy hívő ember vagyok, egy pillanatig nem sírom vissza a középkori állapotokat, amikor a közgondolkodás terén a papság élvezett szellemi előjogokat, hiszen inkább élek én is egy olyan világban, melyben a tudósok akarják leégetni a papokat, mint abban, amelyben a papok akarták elégetni a tudósokat.)

Ám ahogy a szekularizáció során a világi társadalom szemében a papság – jól ismert okok miatt – elvesztette a szellemi előjogait, úgy lesz egyre nyilvánvalóbb, hogy ebben a formájában az entellektüel, az értelmiségi réteg is alkalmatlanná vált arra, hogy utat mutasson az emberiség számára. Aki ezt vitatná, az csak godoljon arra, hogy hány emberéletet követeltek azok a ködös, zavaros 19-20. századi utópiák, melyek egytől-egyig értelmiségiek íróasztalain születtek meg, hogy aztán százmilliók pusztulását okozva váljanak véres valósággá. A felvilágosodás és az abból következő nagy társadalmi átrendeződések során a fej, a ráció egyre agresszívabban, később vérgőzös mámorban tobzódva követelte magának a vezető szerepet az emberi faj történetének alakítására. Így aztán – a hivatalos történetírás szerint – a “sötét középkor” sötétségét végre bevilágította a mindenhatónak kikiáltott ráció dicső világossága. Ám ha igazán őszinték vagyunk, csak a két világháború és a két brutális diktatúra tömegsírjaiba belelőtt százmillók bőségesen elegendő gondolkodnivalót adnak arra nézvést, hogy vajon tényleg minden rendben van-e a ráció megistenülése vonatkozásában…

Vajon melyik a jobb: a szív fej nélkül, vagy a fej szív nélkül? Az inkvizíció, amely Isten nevében kínzott és gyilkolt “eretnekeket”, vagy a vendée-i mészárlás, amikor az istenhitük miatt mészároltattak le százezreket, köztük nőket és gyermekeket a francia forradalom frissen felvilágosodott vezérei?

A babonákkal és hiedelmekkel terhelt, üres vallásosság, vagy a faji, esetleg osztályalapon tömegeket lemészárlásra ítélő, entellektüelek agyában megfogant társadalommérnökösködés? Egyik szörnyűségesebb, mint a másik!

Miért muszáj választanunk a fej és a szív között? Hiszen e kettő együttműködése lehetne a záloga annak, hogy az eddig elkövetett szörnyűségek ne történjenek meg többé. Az értelem, a gondolkodásra való képességünk valóban az egyik legnagyobb kincsünk, ugyanakkor nehéz lenne vitatni Saint-Exupéry örök érvényű mondatát, mely szerint “jól csak a szívével lát az ember.” E kettő nem kellene, hogy kizárja, hanem ki is egészíthetné egymást.

Az értelmiségi réteg modernkori felkenetésével az a legfőbb probléma, hogy az értelem megmunkálása, bármilyen jó és kívánatos dolog is, nem elegendő ahhoz, hogy teljes emberré váljunk. Az értelmiségi szó pontosan megmutatja és kijelöli önnön kompetenciájának határait.

Avagy miközben a gondolkodás és az arra épülő tudomány kétségtelenül az emberi faj történetének húzóágazata, minden, ami igazán fontos az életben, a tudomány számára vakfolt, hiszen megmérhetetlen, definiálhatatlan, az SI mértékegységek által földolgozhatatlan.

Mi a mértékegysége a boldogságnak? Egyáltalán: létezik boldogság? Be lehet bizonyítani? Mivel mérjük meg a szeretetet? Hogyan számítsuk ki a hűség jelentőségét? És a barátságét? Miért fontos a lelkiismeret? Sőt, létezik egyáltalán tudományosan bizonyítható lelkiismeret? Hiszen a tudomány a mai napig azt sem tudja bebizonyítani, hogy létezik lélek. Vagy ha létezik, akkor hol található: az agyban? Melyik részén? Vagy a szívben? Hol? A billentyűk közt? Senki sem tudja, sem definiálni, sem megmérni, ennek ellenére tudjuk, hogy mennyit ér egy ember, aki boldogság, szeretet, hűség, barátság és lelkiismeret nélkül él. E kérdések tekintetében nem fog eligazítani minket a szögmérő, a vonalzó és a fehér köpeny. A tudomány ezeken a – teljes és boldog élethez leginkább szükséges – pontokon kapitulálni kénytelen.

Az érzelmiségi létforma szükségességéről

Amit eddig leírtam, nevezhető akár meddő siránkozásnak is, úgyhogy arra gondoltam, hogy az örökös panaszkodás helyett itt az ideje a tettek mezejére lépni. (Oscar Wilde szerint “mindenki panaszkodik az időjárásra, de senki nem tesz semmit az ügyben”, és valóban, milyen igaza van!)

A közélet tartalomszolgáltatóitól, tematizálóitól és hivatásos értelmezőitől a továbbiakban ne csak azt várjuk el, hogy az úgynevezett értelmiségi réteghez tartozzanak, hiszen az, hogy valaki felsőfokú végzettséggel (és persze a közéleti szereplés iránti ambíciókkal) rendelkezik, még önmagában nem teszi őt alkalmassá arra, hogy a közélet résztvevője és alakítója legyen!

A sűrűn barázdált agytekervény ugyanis nem ad felmentést a sivár és elhanyagolt szívre, a Mengyelejev-táblázat alapos ismeretéből semennyire sem következik az, hogy képesek vagyunk szót érteni embertársainkkal, ahogy jól megfigyelhető az is, hogy a gondolkodás bajnokai simán lehetnek a társas viselkedés toprongyai.

Éppen ezért szükség lenne az érzelmiségi szó bevezetésére, amely nem félreállítaná, sokkal inkább kiegészítené az értelmiségi fogalmát. Mindezt nem pusztán egy nyelvi gegnek szánom, hiszen a tudományos kutatások (!) az életben való boldogulás feltételeként a sokat emlegetett intelligencia hányados (IQ) mellett egyre hangsúlyosabb szerepet tulajdonítanak az érzelmi intelligenciának (EQ). Miért csak az ember lexikális tudását, szakmai felkészültségét tesszük meg az “értelmiségi” létforma, a társadalmi szerepvállalás és az abban való kompetencia mértékegységül?

A racionális gondolkodásra való képesség és az érzelmi intelligencia közti egyensúly egyáltalán nem valami tudálékoskodó műprobléma, hanem egy olyan fontos és hangsúlyos kérdés, ami nagyon is gyakorlati módon és alapvetően befolyásolhatja az életünk minden területét: szakmai kiteljesedésünket, világlátásunkat, kapcsolatainkat, életutunkat.

Valahol olvastam egyszer, hogy a lexikális tudásnak kb. annyi köze van a boldog és kiteljesedett életre való képességhez, mint a szépírásnak a szépirodalomhoz. Szerintem találó gondolat, valamiért a modern, nyugati ember mégis nagyvonalúan félrenéz, amikor az értelmiségi réteg fejnehéz érzelmi idiótáit szemléli.

Egy nagy multicég vezetője mondta egyszer egy interjúban ezt az elgondolkodtató mondatot: “A munkatársak legtöbbjét szakmai alkalmasságuk miatt vesszük fel, és emberi alkalmatlanságuk miatt rúgjuk ki.” Tehát a barázdált agytekervényei miatt veszik fel, és az elhanyagolt érzelmi intelligenciája miatt rúgják ki. Ugye, elég gyakorlati példa arra, hogy miért lenne égetően fontos az IQ és az EQ közti egyensúlyra való törekvés?!

Ám nem csak a multik világában igaz mindez, mert a hétköznapi élet területén sem kell messzire mennünk, hogy példákat találjunk a rémületesen alacsony érzelmi intelligenciával rendelkező szakmai kiválóságok egész sorára…

Az okos és jó tollú újságíró, aki nyilvános fórumokon nem ritkán artikulálatlan hangon üvöltözve, trágárul ordibálva, csapkodva képviseli véleményét, védi vélt igazát, pedig nyilvánvaló, hogy az óvodai homokozó volt az utolsó olyan közösségi tér, ahol úgy tűnt, hogy a hangerő egyenes arányosságban áll a képviselt vélemény vélt igazságtartalmával. Nem pusztán esztétikai jellegű problémáról beszélünk, hiszen sokkal komolyabb meggyőző erőt képvisel az a vitázó, aki képes uralkodni a saját érzésein, és nem keveri össze a földolgozatlan komplexusaiból származó szorongásos tüneteit az igazságért kiálló ember prófétai dühével.

A túlszolizott képű, macsó nőgyógyász, akitől sírva jön el az első gyermekével várandós kismama, miután a főorvos úr első kérdése az volt, hogy meg akarja-e tartani a babát (amely babárért nyolc éven át imádkozott a férjével), az utolsó pedig egy alig burkolt szexuális jellegű felajánlkozás.

A karmester, aki Beethoven zenéjét ugyan érti, de azt már nem, hogy mennyire kontraproduktív dolog állandó jelleggel megalázni a zenekara tagjait – azt a közel száz hús-vér embert, akik nélkül a maestro csak a levegőt szeletelné a néma varázspálcájával. Így annak ellenére, hogy ő azt hiszi, hogy éppen kompromisszummentes művészeti tevékenységet folytat, valójában az elmaradt gyerekkorából származó hiányosságait teszi közszemlére, amikor egy kis mitugrász, cezaromán, hisztis zsebdiktátorként viselkedik.

A félistent játszó, jól láthatóan nárcisztikus személyiségzavarral küszködő pszichiáter, akiről első látásra üvölt, hogy neki magának lenne szüksége egy jó alapos terápiára, esetleg gyógyszeres kezelésre. Aki annyira arrogáns és leereszkedő stílusban kommunikál a klienseivel, hogy egy kedves barátom először azt hitte, viccel a főorvos úr. Majdnem felnevetett, hogy “Háhá, értem ám a viccet, doktor úr!”, amikor rá kellett jöjjön, hogy az orvos teljesen komolyan viselkedik vele úgy, mint egy feudális hűbérúr a jobbágyával.

A színházi rendező, aki azt hiszi, hogy hírnevénél és pozíciójánál fogva szexuális tárgyként kezelheti a társulatában játszó színművészeket.

A vezérigazgató, aki, mire följutott a multi-ranglétra regionális csúcsára, nagy igyekezetében teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal, a saját lelkével (ennek sajnálatos mellékhatásaként a tesztoszteron állományával is), így a kínzó belső ürességét státuszszimbólumokkal, ego-protézisekkel és kokainnal próbálja telepumpálni.

Az ügyvéd, aki magától értetődő, pszichopátiás egykedvűséggel hazudik, csal, minden gátlás nélkül veszteget és zsarol meg embereket, ha az előre viszi saját és kliense érdekeit.

Természetesen nemcsak ilyen ügyvédek, vezérigazgatók, rendezők, pszichiáterek, karmesterek és újságírók vannak, de nagyon úgy tűnik, hogy ez pusztán az isteni kegyelem nagyságának köszönhető. Ugyanis…az érzelmi intelligenciával is megáldott értelmiségi mintha nem azért lenne normális, amilyen társadalmi szerepet betölt, hanem annak ellenére.

Pedig ahogy a tudás sem csak úgy magától lesz a miénk, hanem keményen meg kell dolgozni érte, úgy az érzelmi intelligencia, a szív okossága, a másik felé fordulás képessége sem genetikai hozottság pusztán. Tenni lehet érte, tanulni és fejleszteni lehet, munkát és energiát lehet belefektetni. Csak éppen nem muszáj, mert szinte minden értelmiségi feladatkör ellátásához diplomákat, papírokat és szakmai referenciákat kell csupán bemutatni. Amíg a társadalom nem várja el az őt képviselő politikusoktól és közéleti szereplőktől, hogy az érzelmi intelligencia tekintetében is képzettek, pallérozottak legyenek, addig nem is lesznek azok. Nem furcsa, hogy míg egy óvodában, idősek otthonában vagy bármilyen szociális intézményben praktizáló mentálhigiénés szakembertől elvárják, hogy többszáz óra önismereti munka legyen mögötte, addig egy magas pozícióban lévő politikusra – aki egyszer milliók sorsát befolyásoló döntéseket hoz, máskor nemzetközi sajtótájékoztatókat tart – semmilyen efféle elvárás nem nehezedik? (A nyolc általánossal EP-elnöki tisztet betöltő politikusról már ne is beszéljünk…) Sem az ország közvélekedését formálni kívánó, heti több cikket publikáló újságíróra, sem a legkiszolgáltatottabb állapotban lévő emberekkel foglalkozó sebész főorvosra…

Nagyon is gyakorlati dolgokról van szó! A modernkori történelem során egymás mellett éltek és alkottak az értelmiségi és az érzelmiségi-értelmiségi beállítottságú emberek. Mi lett volna például, ha a bizonyos nyugati csúcs-értelmiségi körökben mai napig ünnepelt – szintén csúcs-értelmiségi – Marx olvas, mondjuk, Dosztojevszkijt? Az entellektüel Marx társadalomtudományos kémcsöveiből ugyanis egy rakás olyan gondolat párolódott le, melyeket aztán Lenin, Sztálin vagy éppen Pol Pot tett iszonytatóan véres valósággá. Azt a Dosztojevszkijt, aki íróként fölvetette az 1866-ban (mindössze 18 évvel a Kommunista kiáltvány megjelenése után) megjelent Bűn és bűnhődés lapjain, hogy hiába a társadalmi egyenlőségről ábrándozó jó szándék, a sok lángoló erejű, világmegváltó gondolat, ha annak kiteljesedése érdekében mindenekelőtt baltával agyon kell csapni egy-két embert, akkor érdemes másik világmegváltó eszmét keresni, minthogy a cél nem szentesítheti az eszközt. Ha figyelt volna erre és az efféle érzelmiségi-értelmiségi hangra Marx, Lenin, Sztálin, Hitler, Polpot, akkor egy másik világban élhetnénk ma.

Nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, holnaptól megváltoznak a közéleti szerepvállalás feltételei, de mi magunk lehetünk érzelmiségi-értelmiségiek. Csak azt kell szemünk előtt tartanunk, hogy mindabban, amit teszünk, figyeljünk a “mi” mellett a “hogyan”-okra is. Az érveink mellett figyeljünk a szívünkre is. Legyen ebben sorvezetőnk egy igazi ókori érzelmiségi-értelmiségi, Pál apostol örök érvényű gondolata:

“Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, és minden titkot és minden tudományt ismerek is, és ha teljes hitem van is, úgy, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen bennem, semmi vagyok. És ha szétosztom is minden vagyonomat, és testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen bennem, semmi hasznom abból.” (1Kor 13, 1-3)

Azaz hiába a virtuóz retorikai bravúrokkal teli ékesszólás, szeretet nélkül csak üres szócséplés, súlytalan fecsegés lesz a legszebb szónoklat is. A világ legokosabb embere lehetek, titkok tudója, a múlt avatott ismerője és a jövő prófétai látnoka, a világ összes tudományos fokozatát a nevem elé gyűjtögethetem, ha a szívem mélysége nem ellensúlyozza az ismereteim magasságát, akkor bölcsesség helyett csak intellektuális státusszimbólumokra tettem szert, és egy jéghideg tudáskupac vagyok csupán.

Lehet bennem olyan erős hit, megingathatatlan motiváció, hogy valóságos szuperhőssé válok az emberek előtt, életművemmel egyszerre írhatom át a fizikai törvényeket, a pszichológia alapvetéseit és a történelem könyveket, ha szeretet nincs a szívemben, az egész csupán egy értelmetlen és felesleges erőlködés, amely a kortársaim ámulatát ugyan kivívhatja, ám az utókor már pontosan tudni fogja, hogy egy senki voltam.

Lehetek oly nagylelkű, hogy minden javamat a szegényeknek ajándékozom, tátott szájjal csodálhatnak az emberek, leborulhatnak erkölcsi nagyságom előtt, ám valóságos szeretet nélkül csak nárcisztikus, magamutogató jótékonykodás lesz minden cselekedetem.

Lehetek akár mártírrá is, aki az életét is odadobja mindenestül, hogy egészen égő áldozatként lobbanjon el az Igaz Ügy szent oltárán, lehetek már életemben díszpolgár, utcanév és érettségi tétel, ha szeretet nélkül cselekszem, mindez csak egy önnön nagyságától elájuló, görcsös áldozati póz lesz csupán.

Ezért nem elég értelmiséginek lenni! A szív megművelésére van a legnagyobb szükségünk.

Tudom, amiről a jó öreg Pál beszél, az “agapé” szeretet messze több, mint a szív okossága, vagy egy nemes érzelem, de ne legyünk telhetetlenek! A mi kis nemzetünk már attól sokkal jobban lenne, ha a saját értelmiségétől elvárná, hogy érzelmiségi is legyen…

Bolyki László

*

A szerző zenész és író–elsősorban vallási és spirituális kérdéseket vizsgál reflexióiban. Fenti írása eredetileg a SZEMlélek c. blogban jelent meg.

Kategóriák: Szervezetek

Zend Róbert verseiből (videó)

2018, június 13 - 17:52

Zend Róbert kanadai magyar költő nevét eddig viszonylag kevesen ismerték, különösen Magyarországon. Azonban abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a néhai költő egyik barátja, Botár Olivér művészettörténész professzor Winnipegből, illetve Sándor Ilona irodalom szakértő Torontóból mutatott be egy kis szeletet munkásságából a Kanadai Magyarságtudományi Társaság konferenciáján Reginában, 2018. május 26-án. A felolvasásról videót készítettünk, ezt itt tekinthetik meg.

Zend Róbert (1929 – 1985)  Budapesten született és az 1956-os forradalom leverése után menekült Kanadába. Olasz irodalomból diplomázott felső fokon a Torontói Egyetemen és 1958-tól a kanadai közszolgálati rádiónak, a CBC-nek dolgozott–először filmkönyvtárosként, aztán producerként. 1969-től a népszerű Ideas c. sorozat producere volt. Számos verseskötete jelent meg a hetvenes és a nyolcvanas években angolul (köztük a From Zero to One, a Beyond Labels, valamint az Arbormundi). Magyar nyelvű és különösen a magyarországi olvasók előtt viszont sokáig többnyire ismeretlen volt.

Zend Róbert (Fotó: www.robertzend.ca)

Ez 2017-ben változott meg, amikor megjelent Budapesten, magyar nyelven a Bibliai Időkben Éltünk c. kötet, a Seleris Project Bt. kiadásában és Tóbiás Krisztián szerkesztői munkájával.

Mint, ahogy Sándor Ilona írta a Kanadai Magyarság című nyomtatott hetilap 2018. április 28 számában: “Zend Róbert költő világában központi helyet foglalt el a folytonos hely-keresés, az “itthon-otthon” létezési állapot kettőssége és az ebből fakadó identitástudat szimbiózisa. Habár Torontót otthonának vallotta, az ’56-os forradalom után külföldre kényszerült Zendet mindig gyötörte a honvágy…”

Botár Olivér és Sándor Ilona felolvasása az idei Kanadai Magyarságtudományi Konferencia egyik fénypontja volt. Ajánljuk olvasóinknak az erről készült rövid videónkat.

Kategóriák: Szervezetek

Hajléktalan-törvény összecsomagolva?

2018, június 13 - 16:58

A kormánypropaganda leporolta a hajléktalanság problémáját. Az, hogy papíron a Fidesz kéri a kormányt, az természetesen porhintés. Elég a kormánypárt vezetésének névsorára pillantani ennek igazolásáról. Ez a mozzanat feledhető. A lényeg azonban továbbra is az, hogy mi célt szolgálhat a kérdés elővétele.

A humánum előretörését aligha. Nem azért, mert nem lehetne a humánum oldaláról megközelíteni a kérdést, hanem azért, mert a kormány korábbi intézkedései, az immár kormányokon keresztül ívelő kommunikációs gyakorlat alapján erre lehet legkevésbé gondolni. Amelyben már öt éve is a demagógia volt az uralkodó. Ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy hirtelen megoldások születtek ott, ahol hagyományosan az akták tologatása fedi el a valós tevékenységeket. Igen. A minisztériumokban és főhivatalokban. A látszattevékenységek bürokratikus fellegváraikban. Ahol gyakorlatilag a rendszerváltás óta zajlik annak a kérdésnek a passzírozása, hogy mi legyen a lakhatási joggal igen, de lakhatási lehetőséggel nem rendelkező emberekkel.

Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a kérdés akkor kerül elő, amikor vagy el kell terelni a kommunikációt valamiről, vagy támogatókat kell gyűjteni valami mellé, ami egyébként nem örvendene túl nagy népszerűségnek. Olykor mindkét célból. Mert a hajléktalanság az, amivel nagyon sokan találkoznak. Azokkal a csendesen tengődőkkel is, akiket kikerülnek, átlépnek, illetve nagy ritkán megkínálnak egy kiflivel, levessel, bármivel. No meg azokkal is, akik olyan módon próbálnak pénzt szerezni, amitől kinyílik a bicska, viszketni kezd a tenyér, és rugásra feszül a lábikra. Mert azért ne feledjük, hogy abban is van valami, amit a hajléktalanság elleni optikai tuningolók emlegetnek. Abban, hogy nem egy helyen, nem egy esetben közbiztonsági problémát okoz az életvitelszerűen szerte heverők rétege. Ahogy közegészségügyi kérdéseket is felvet ugyanez. Nem csak a biológiai salak elhelyezésének problémájával, hanem fertőzésekkel is megfűszerezve. De valószínűleg másként tekintenek azok az aktivisták a kérdésre, akik autóval osztanak ételt, illetve ruhát, és a haszonélvezet jegyében viszonylagos védettséget élveznek, illetve azok, akiknek a gyereke az összeszart bokrok mellett kell, hogy közlekedjen.

Az utóbbiak támogatására bizton számíthat az, aki fellépést ígér a közterek felszabadítása érdekében. Sajnos akkor is számíthat erre a támogatásra, ha ezt olyan más intézkedésekkel csomagolja össze a hatalom, ami egyébként nem nyerne támogatást. Ezzel, mintegy, kompromittálva a kommunikációt, és csak tovább maszatolva a kérdést. Ellenben támogatókat gyűjtve. Akár csak hallgatólagos támogatókat. A többi üres fecsegés. Mert az unortodox workfare magyar közmunka-programja továbbra sem más, mint a szegénységi spirál hajtómotorja. A modern rabszolgaság generátora. A szálláslehetőségek sem bővültek, javultak ugrásszerűen. Így sokkal lényegesebb kérdés lehet, hogy a hatalom mivel csomagolja majd össze a kormánypárt kérésére megalkotni vágyott törvénycsomagot.

Egy füst alatt megnézni, hogy milyen területfoglalások fordulnak elő abból a kategóriából, ami csípheti a hatalom szemét. Olyanokra gondolok, mint például a Városliget védelmében kiköltözők. Lehet, hogy ezekre a kérdésekre választ keresve hamarabb találjuk meg a kommunikációs mozgatórugókat, mint akkor, ha leragadunk a hajléktalanok elleni hatalmi fellépésnél. Mert azt, szerintem, a leghülyébb fideszes politikus is tudja, hogy a szegény-gettók kialakítása, az optikai tuning nem old meg semmit. Na jó, engedékeny leszek, pár némethszilárd-osztályú politikus talán nem tudja. Majd ők fognak beszélni róla a Fidesz részéről.

Kategóriák: Szervezetek

Csinálják odahaza, a négy fal között!

2018, június 13 - 15:49

Már most hetekre lezárják a Bem rakpart egy részét a Red Bull Air Race miatt, majd a verseny ideje alatt, június végén, az egész rakpartot elzárják a forgalom elől. Mindezért a szervezők hozzávetőlegesen 13 millió forintot fizetnek Budapestnek. Nagy pénz ez egy hajléktalannak, akinek a lakhatatlansághoz való jogát épp most készülnek beiktatni az alkotmányba, ám egy világváros költségvetéséhez képest elenyésző. Mondjuk, Mészáros Lőrinc le sem hajolna ennyi pénzért, persze, neki nem is ez a dolga, van neki megszámlálhatatlan vállalata, azokat igyekszik irányítani.

Megkérdezték Tarlós Istvánt az üggyel kapcsolatban, mit szól ahhoz, hogy ilyen nevetséges összegért haza lehet vágni egy világváros lakóinak életminőségét. A főpolgármester azt mondta, hogy nem tudott a döntésről, és első pillantásra nem tartja jó ötletnek.

Tarlós István fõpolgármester, MTI Fotó: Máthé Zoltán.

Nyilván vannak olyan ötletek is, amelyek már első pillantásra jónak tűnnek. A Bem rakpart több hetes lezárása, 13 millió forint ellenében, nem tartozik ezek közé.

Annak idején, legalábbis első és még néhányadik pillantásra jó ötletnek tűnt a főpolgármester számára, hogy a Római parton mobilgát védje azokat az ingatlanokat, amelyeket tulajdonosaik ártérre építettek. Jó ötletnek tűnt az is, hogy ennek a jelentős környezet-átalakítással járó mobilgátnak az árát azokkal az adófizetőkkel fizettessék meg, akik soha nem építkeztek ártérre, és betartották az építési, valamint más szabályokat. Mostanra persze ez is változott, Tarlós főpolgármester már nincs annyira oda a partra tervezett mobilgátért mint évekkel ezelőtt, nem ragaszkodik hozzá mindenáron, még az is lehet, hogy már egyáltalán nem tartja jó ötletnek, hogy a parton valósuljon meg a sok fa kivágásával együtt járó, és ily módon a környezetet különösen károsító monstrum megépítése.

Azt sem tudjuk, hogy ami a Városligetben zajlik, jó ötletnek tartja-e Tarlós főpolgármester. Hogy a sokat hivatkozott magyar emberek megkérdezése nélkül betonná varázsolják a budapestiek kedvelt pihenőhelyét, akik emiatt sokan egyáltalán nem tartják jó ötletnek, ami arrafelé történik. Lehet, hogy Tarlós úr számára ez sem tűnik túlságosan jó ötletnek, de erről egyelőre nem mondott semmit a főpolgármester. Pedig, a szeme előtt zajlik minden, ha nem tartaná első pillantásra jó ötletnek, már biztosan szólt volna valamit.

A Margitszigeten viszont épül is a teniszpálya, meg nem is. A fákat már mindenesetre kivágták, ezzel legalább nincs többé gond, ám kiderült, hogy az épület nagyobb lenne, mint amit a sziget látképe elvisel, ezért Tarlós főpolgármester jelenleg nem tartja jó ötletnek a teniszstadion építését. Az ügy persze még messze nincs veszve, ha olyan lesz az épület, amely a hatályos szabályozásnak megfelel, akkor mehet a beruházás. Ha nem – és erre gondolni sem merünk – akkor lőttek a projektnek. (Igaz, a fák már kivágva, és a terep elrendezve, ezért jó okunk van feltételezni, hogy sikerül majd olyan teniszstadiont odaálmodni, amelynek már nem áll útjába a bürokrácia.)

Jelenleg annyi biztos, hogy a Bem rakpart lezárását – különösen a fent említett nevetséges összegért – Tarlós főpolgármester nem tartja jó ötletnek. Hogy ezen túl tesz-e valamit Budapest első embere azért, hogy ne nehezítsék ilyen hosszú ideig a fővárosiak életét, vagy, ha már mindenképpen kellemetlenségeket kell okozni az itt lakóknak, akkor a 13 milliónál nagyságrendekkel több pénzért tegyék azt, arról egyelőre fogalmunk sincs.

Amúgy nem lenne baj a Red Bull Air Race nevű bemutatóval, sem pedig a városligeti fák kivágásával, ha az illetők mindezt odahaza csinálnák, a négy fal között.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Kanada parlamentje egyhangúlag elítélte az amerikai gyalázkodást

2018, június 12 - 18:04

Egyhangúlag fogadta el az Alsóház a baloldali Új Demokrata Párt (NDP) indítványát, amely elítéli az Egyesült Államok által kivetett tarifákat a kanadai acél és alumínium ellen, támogatja a megtorló kanadai tarifák bevezetését amerikai termékek ellen és erősen elítéli Donald Trump amerikai elnök és két tanácsadójának személyeskedő támadásait, amelyekben Justin Trudeau kanadai kormányfőt gyalázták. A teljes kanadai politikai spektrum, a baloldal és a jobboldal egyaránt elítélte az Egyesült Államok magatartását.

“Elutasítjuk az ad hominem kijelentéseket amerikai tisztviselőktől, mivel ezek nem szolgálják a kétoldalú kapcsolatok építésének érdekét, továbbá nem járulnak hozzá a kereskedelmi konfliktus megoldásához”–mondta ki a kanadai Alsóház. Tracey Ramsey, Essex választókerület NDP-s képviselője terjesztette a Ház elé az indítványt és külön elmondta: nagyon fontos volt mutatni, hogy Kanada szolidáris és egységesen lép fel az amerikai elnök megosztó tevékenysége ellen.

A kanadai parlament kivilágítva

Stephen Harper, Kanada konzervatív kormányfője 2006 és 2015 között a jobboldali Fox News amerikai hírcsatornán jelent meg és ott mondta el a nézőknek, hogy Kanada az amerikai termékek és szolgáltatások legnagyobb vevője. Továbbá hozzátette: az USA többletet termel a Kanadával kapcsolatos kereskedelmi viszonyban.

Egyre többen beszélnek arról, hogy kanadai fogyasztók bojkottot hirdethetnek az amerikai termékek ellen és tulajdonképpen Harper is futólagosan erre utalt. John Ivison, a National Post című konzervatív napilap címlapján írt kedd reggel erről a lehetőségről. A lap információi szerint, a liberális kormány egy hazafias mozgalom elindításán gondolkodik, ami a hazai termékekre és a hazafias termelésre összpontosulna. Az egyik történelmi példa a II. Világháború idején Kanadában létrehozott “Győzelem kertek” (victory gardens). Kanadaiak saját kertjeikben zöldségtermeléssel járultak hozzá a kanadai honvédelemhez és a háborús erőfeszítéshez.

A bojkott helyi szinten azonban már elkezdődött. Halton Hills, egy település Ontario tartományban, arra kéri a lakosságot, hogy kerüljék az amerikai termékeket.

Ugyanakkor súlyos károk érhetik a kanadai gazdaságot ha Trump valóra váltja legújabb fenyegetését Kanada ellen. Az amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy 25 százalékos adót vetne ki a Kanadában gyártott autókra.

Valószínűsíthető, hogy a kormányzó szövetségi Liberális Párt közvetlenül nem fog kezdeményezni egy bojkottot az amerikai termékek és szolgáltatások ellen. Inkább a háttérből erre fogja ösztönözni a tartományokat és önkormányzatokat.

Kategóriák: Szervezetek

Megmondók féligazság-parádéja

2018, június 12 - 15:23

A mai magyar „ellenzék” néhány igen érdekes tagja igen érdekes megnyilatkozásokat képes produkálni. Tényleg. Olykor önmagukban, olykor összefüggéseikben válnak érdekessé. De inkább furcsává. Juhásztól Hadházyig. Még akkor is, ha pár napos eltérések azért akadnak.

Parade of Octopi / David Weinholtz

Juhász Péter pár napja adott, a 444.hu oldalán megjelent, interjút a saját szerepbizonygatása jegyében. Amelyet a címben azzal a kiemeléssel közöltek, hogy szerinte emberileg egyedül a politikailag megbukott párt maradt talpon. Ami nagyjából azt is jelenthetné, hogy amennyiben jobb eredményt érnek el a választáson, akkor szar emberekké is válnak? Esetleg, akkor mégsem. De akkor miért nem? Alig hiszem, hogy bárki jelleme a begyűjtött szavazatok számától függjön. Legfeljebb fordítva. Bár azt látva, hogy kik mindenkik kerültek be az országgyűlésbe, azért lehetnek kétségek a két tényező kapcsolatáról. Miközben persze igaza lehet Juhásznak abban, hogy a kormánypárt ellenzékben ülő látens szövetségesei aligha biztosítékai egy valós ellenzéki működésnek. Mely utóbbival kapcsolatban nem állítanám biztosra, hogy Juhász a Fidesz embere. De arra számos eset fordult elő, hogy nem egy lépése sokkal joban segítette a Fideszt, mint az ellenzéket. Ettől még nem lesz kormánypárti ügynök. Lehet, hogy szimplán ostoba. Politikailag.

Esetleg szimplán csak keveri a bukás óta keserű trutyit az éjjeliben. Bízva abban, hogy kiloccsanás esetén lesz olyan, aki viharnak látja. Mert elenged ugyan egy olyan szöveget, hogy szerinte immár nem kósza hír az MSZP-ben meglevő Fidesz-irányítás, de ehhez azért kevés tényt csatol. Márpedig némi bizonyíték nem ártana. Nem azért, mert az ellenkezőjében biztos vagyok, hanem azért, mert pont az ilyen maszatolások azok, amelyek felvetik a jellemmel kapcsolatos kérdések egy részét. Juhász esetében. Ha ugyanis biztos benne, akkor tegyen le egy listát nevekkel, bizonyítékokkal, és segítse hozzá az egész ellenzéket a tisztánlátáshoz. Ha ez elmarad, akkor mi értelme? A zavarkeltésen kívül persze. Legfeljebb azokat a gyanúkat visszaigazolva, amelyekből magam is többet szóvá tettem az elmúlt években. Botkáig bezárólag.

Mely utóbbi egyébként az LMP-vel kapcsolatban is felvethető lenne. Jó ideje emlegettem a választások előtt is, hogy láthatóan kialakult egy hallgatólagos Jobbik-Fidesz-LMP tengely. Még az is elképzelhető, hogy Vona bukása sem független ettől. Azzal ugyanis pont ezt sérthette meg, amikor befurakodott a politikai közép irányába. Ezzel ugyanis valós konkurenciájává vált a Fidesznek, miközben elveszteni látszott azt a szerepet, hogy a Fidesz jobbszéléről leszakadó, ott kínossá váló erőket maga mellé gyűjtse egy esetleges koalíció reményében. Mely koalícióra a jelen felállásban nincs a vezér rászorulva. Ahogy arra sem, hogy a mérsékeltebben zavaros LMP-vel egyezkedjen. Amely esetében Juhásznak szintén meg lehet az a gyanúja, hogy a Fidesz érdekében politizál. De ezt a gyanút is többször emlegettem már. Más is. Az újdonságértéke tehát csekély.

Ahogy annak is, amikor az utóbbi párt nevében Hadházy a Fidesz, illetve Orbán unió-fóbiáját emlegeti. Pontosabban azt, hogy a bíróságok elleni támadás a kilépés kikényszerítésének az egyik jele. Mert fél Orbán egy uniós ügyészségtől. Amiben persze lehetne is valami. Akkor, ha ennek az egyelőre nem igazán hatalma teljében működő szervezetnek lenne bármi hatalma a hazai igazságszolgáltatás apparátusában. Addig, amíg ez nincs így, addig Orbánnak nem igazán kell félnie attól, hogy egy uniós szervezetben azt mondják, hogy „Ejnye!”. Még akkor sem, ha felemelt mutatóujjal még azt is hozzáteszik, hogy „Bejnye!”. Miközben jelenleg nem érdeke a kormánynak az a kilpés. Még jön pénz, és az unió felé nyitott határok remekül levezetik a feszültséget. Amennyiben a nyűgösebbje kivándorol, ha jobban tele van a hócipője, mint a pénztárcája.

Ugyanakkor azért persze lehet némi alapja az uniótól való függetlenedési vágyaknak. Jórészt egyfajta duzzogás gyanánt, amiért Orbánt még nem választották meg a földrész császárjává. Másrészt egy kommunikációs előkészítéseként annak, amikor majd szűkülnek az uniós pénzforrások. Legyez ez egyszerű gazdasági ok, vagy politikai eszköz egyaránt. Mert azért Orbán, és brigádja, remekül berendezkedett arra, hogy az unió fizet, és ők zsebre rakják. Baksist adva a tömegeknek. Elhitetve velük azt, hogy a kormány kegye az, amit kapnak. Amiben szintén lehet valami. Amennyiben az egészet a haveroknak osztva valóban nem lenne. A kohéziós alapok esetleges szűkülése ezért növeli a szűkölési koefficiens mértékét a kormányfői holdudvarban.

Mert azért azt Orbán is tudja: a diktátorok pénzügyei előbb utóbb kiterítésre kerülnek. A történelem tanúsága szerint, néha, néhanap, a diktátorral együtt. Ennek lehetőség szerinti elkerülése sokkal inkább motiválhat alaptörvény-változást, bírósági befolyásolást, kommunikációs ellenségkeresést, mint egy jelenleg inkább homályba vesző uniós ügyészség. Ugyanakkor, amikor majd az orbáni kommunikáció azt fogja harsogni, hogy egyre több követője van Orbánnak az unióban, akkor egy másik szempontot is érdemes lesz hozzávenni. Azt, hogy a nemzeti bezárkózás éppen a közös pénzalapokon fog leginkább meglátszani. Lehet tehát, hogy minél büszkébben fogják állítani a sok követőt, annál kevesebb pénz jut az országnak. Mármint akkor, ha tényleg terjed majd a nemzeti önzés politikája. Mert az uniós polgárnak azért bőven elege lehet abból is, hogy ő pénzel egy országosnak hazudott családi vállalkozást.

Kategóriák: Szervezetek

A kanadai jobboldal kiáll Justin Trudeau mellett és bírálja Donald Trumpot

2018, június 11 - 17:15

A kanadai jobboldal vezető politikusai egységesen kiállnak Justin Trudeau, Kanada liberális miniszterelnöke mellett, amiután Donald Trump példanélkülien személyeskedő támadást intézett a kanadai kormányfő ellen. Pedig a G7-es csúcs a Québec tartományi Charlevoix-ban egy barátságos gesztussal kezdődött Trudeau részéről. Annak ellenére, hogy az észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (NAFTA) körüli tárgyalások nem mennek zökkenőmentesen és az amerikaiak által bevetett új alumínium és acél tarifák hátrányosan érintik Kanadát, Trudeau egy baráti gesztussal nyitott. Átadott Trumpnak egy bekeretezett képet nagyapja egykori British Columbia-i szállodájáról.

Privátilag Trudeau elmondta Trumpnak, hogy az új tarifák felháborították a kanadai közvéleményt. Trudeau hangsúlyozta, hogy kanadai alumínum olvadékokban gyártottak amerikai vadászgépeket a II. Világháború idején. Sőt, amikor az elnöki repülőgép, az Air Force One, leszállt Bagotville, Québecben, Trudeau elmagyarázta, hogy a légibázis ahová Trump érkezett azért jött létre, hogy védelmet nyújtson a II. Világháború idején a közelben lévő, amerikai gépeket gyártó alumínium iparnak. Ezért az állítás, hogy Kanada “nemzetbiztonsági kockázatot” jelenthet az USA számára (ezzel indokolták az új tarifát), különösen sértő a kanadaiak számára–magyarázta Trudeau.

(Trump és Trudeau Charlevoix, Québecben.)

A Charlevoix-i találkozó alatt Trump és Trudeau elvonult és külön tárgyalt a Manoir Richelieu-ben, míg a többi G7 vezető egy másik tárgyaló teremben volt. Végül összeült az egész csoport és kiderült, hogy az USA nem hajlandó aláírni a nemzetközi kereskeledemi alapelvekről szóló közös nyilatkozatot. Ezt Larry Kudlow, Trump gazdasági tanácsadója erősítette meg. Nagy nehezen azonban kidolgoztak egy mindenki számára elfogadható közös nyilatkozatot, másnap reggelre viszont felborult minden. Úgy tűnik, hogy az amerikai nehezményezték, hogy a nyilatkozat futólagosan említést tesz a klímaváltozásról, illetve a tengereket szennyező műanyag hulladékról.

Trump korán távozott Québecből, Trudeau pedig azt sugalta, hogy egyezmény született. Ezt Trump hevesen elutasította. Hazudozással vádolta a kanadai kormányfőt, aztán “szelídnek,” “gyenének” és “tisztességtelennek” nevezte Trudeau-t. Kedd reggel pedig Trump a twitteren azzal csúfolta Trudeau-t, hogy eljátssza a sértődött fél szerepét, miközben szerinte Kanada közel 100 milliárd dollár hasznot húz az Egyesült Államokkal való kereskedelemből, az USA-ból érkező tej termékeket pedig Kanada különösen erősen megadóztatja. Trump kereskedelmi tanácsadója, Peter Navarro, kijelentette: “egy különleges helyet tartanak fenn a pokolban” Trudeau-nak.

Trump tirádája és Trudeau visszafogottsága még a liberális kormány ellenfeleit is egységbe tömörítette. Andrew Scheer, a Konzervatív Párt vezetője elmondta, hogy “aligha hasznos amikor ilyen szavakat használnak két kormány közötti tárgyalásokban.”

“Két olyan országról van szó, ahol a kölcsönös támogatásnak és együttműködésnek hosszú múltja van. Ezért teszünk mindent azért, hogy egységes legyünk amikor a NAFTA-ról van szó, amikor a szabadkereskedelem jótékony hatásairól beszélünk, a kanadaiaknak és az amerikaiaknak egyaránt”–tette hozzá Scheer.

Scheer elmondta, hogy ha a szabadkereskedelem forog kockán, a kanadai pártok és politikusok mindig azt mutatták, hogy szorosan együttműködnek a nemzeti érdekért.

Doug Ford, Ontario tartomány újonnan megválaszott populista jobboldali kormányfője pedig kijelentette: “vállvetve kiállok a kanadai miniszterelnök mellett.” Sokakat meglepett Ford kiállása, hiszen nem egyszer hasonlították stílusát és politikáját Trumphoz.

“Az első számú feladatom, hogy megvédjem Ontario állásait, különösen az alumínium és acél szektorban. Tárgyalni fogunk föderális partnereinkkel és egységesek leszünk”–tette hozzá Ford.

Stephen Harper, Kanada korábbi konzervatív kormányfője is felszólalt. Elmondta, hogy bár az USA jogos problémákat hozott fel a Kínához és Mexikóhoz fűződő kereskedelemmel kapcsolatban, nem érti Washington Kanadával kapcsolatos “megszállottságát.”

A lapunk olvasói előtt is ismert Göllner András testvérlapunkban írt az esetről angolul–ezt is ajánljuk a KMH olvasóinak.

Kategóriák: Szervezetek

Európa tömeges orbanizálódása: egyre többen utánozzák

2018, június 11 - 14:05

Orbán Viktor a Kárpát-medence Donald Trumpja. Az európai politikai elit nemcsak falazott a populistáknak, hanem jócskán besegített a migránsellenes hangulat kialakításába. Beigazolódott, amit Orbán Viktor jósolt: a földrészen az történik, ami előzőleg Magyarországon, mint kísérleti laboratóriumban lejátszódik. Szelestey Lajos nemzetközi sajtószemléjét olvashatják…

Spiegel

A lap úgy látja, hogy a német kancellár nehéz helyzetben van, de harcol, ezért is ment el az este az ARD köztévé egyórás talk show-jába, közvetlenül azután, hogy hazatért a G7-es csúcsról. A baját nem kis részt az olyan, tekintélyelvű egoisták okozzák, mint Trump, Putyin, Hszi Csin-ping, illetve azok európai miniatúrái, Orbán Viktorral az élen. Úgy tűnik, hogy a kormányfő egyre kevesebb eszközt tud felsorakoztatni azzal a rombolással szemben, amit ezek a politikusok okoznak a liberális rendnek. Ennek megfelelően a műsor egyik üzenete az volt: Európa az első. Azaz hogy meg kell erősíteni az integrációt, ami azt jelenti, hogy a vezetők mindenekelőtt a saját országuknak tartoznak hűséggel, de lojálisaknak kell lenniük az EU-hoz is. Azaz a tagállamok nem köthetnek külön megállapodásokat Amerikával, Kínával vagy Oroszországgal, mert különben felmorzsolódik az unió.

A másik fontos mondandója az volt, hogy valamennyire megérti a bírálóit. Abból azonban nem enged, hogy 3 éve be kellett engedni a menekülteket. Egyébként pedig fontosnak tartja, hogy a migrációra együttes megoldást találjanak, ideértve a normákat és közös európai hatóságot. Mint mondta, máskülönben veszély fenyegeti a földrészt. Még Orbán Viktor számára is tartogatott némi dicséretet, amikor kifejtette, hogy Magyarország bizonyos fokig Németország érdekében jár el a szerb határon. Vagyis összefoglalva: újfajta keménység a német külpolitikában, ugyanakkor ölelés a kritikusoknak, tehát Merkel láthatólag azon van, hogy támadásba menjen át.

The Times

Európa már nem bízhat az Egyesült Államokban, annál is kevésbé, mivel a trumpi politika, Steve Bannonnal, mint karvezetővel az élen terjed a kontinensen és gerjeszti a támogatást a szélsőjobbos pártok iránt, lásd Magyarországot. Az elnök egykori főtanácsadója azt írta a minap a Spectator-ben, hogy Orbán Viktor újraírja a demokráciát, és ez igaz, már abban az értelemben, hogy felszámolja azt. Putyinhoz hasonlóan valószínűleg a magyar kormányfőnek sincs szüksége választási csalásra, teljesen értelmetlen szükségtelen ilyen kockázatokat vállalnia. Az EBESZ szerint a választást megfélemlítő és idegengyűlölő hang, a sajtó elfogultsága, homályos finanszírozás, valamint az jellemezte, hogy jelentős átfedés volt az állam és a Fidesz anyagi forrásai között. Ezt úgy is meg lehet ragadni, hogy az orbánizmus a trumpizmust jelenti a Duna partján. A hatalom szóvivője úgy gondolja, hogy amikor meg nem választott emberek vagy szervezetek lobbiznak, vagy felszólalnak a kormány ellen, az az ország ellen irányul. Világos: az állam mi vagyunk.

A washingtoni adminisztráció ellenséges a fennálló európai renddel, annak normáival szemben. Ebből az következik, hogy az Egyesült Államok többé nem megbízható partner. Trumpnak elege van a se íze, se bűze-demokráciából, az erős embereket kedveli. Azaz olyan benyomást kelt, hogy számára kedvesebbek Amerika ellenségei, mint a barátai. Pl. amikor követelte, hogy Oroszország ismét jelen lehessen a G7-es tanácskozásán. Rossz hír, hogy valószínűleg újra fogják választani. Ennél fogva meg kell őrizni a tiszta fejet Londonban, Párizsban és Berlinben. És főként azt kell látni, hogy a tengerentúli vezetők már nem Európa barátai.

Guardian

A migránsok elutasítása már rég nem a politikai margó programja, vezető politikusok jó ideje segítenek terjeszteni a félelmet a „másokkal” szemben, Európa összejátszott, hogy erőd legyen. A szerző a lap kommentátora, aki véleményét a minap egy budapesti előadásban is kifejtette. Rámutat, hogy messze nem csupán a Pegida, vagy Magyarország, illetve Orbán Viktor a bűnös, amiért megfosztják emberi mivoltuktól azokat, akik nem olyanok, mint mi. Amit szélsőjobbos, illetve populista, bevándorlás-ellenes figurák hirdetnek, az nem a semmiből bukkant elő. Ezek az elméletek azért váltak elfogadhatóvá, mert az alapokat lerakták és a nézeteket a politikai fő áramlat politikusai, elemzői hirdetik. A liberálisok szívesen mondják, hogy a bevándorlás ügyében választó vonal van a Nyugat és a Kelet között. Ám a régi tagállamok politikája és hangvétele hozzájárult a keleten hangoztatott ellenségesség legitimálásához.

A politikusok általában véve úgy közelítettek a bevándorlás kérdéséhez, hogy az mára az elfogadhatatlan változás jelképe lett. Hiszen egyrészt elismerik, hogy szükség van az újonnan érkezőkre. Másrészt viszont megvetésüket fejezték ki azokkal szemben, akiket nyugtalanít a jelenség. Sokszor bigottságnak és rasszizmusnak minősítették az aggályokat. Ezek után senki se csodálkozzon azon, hogy sokan miért csapódtak a szélsőjobbhoz. Hiszen maguk is kivették a részüket a migránsok megbélyegzéséből, és abból, hogy a tömegek megvetik a liberális elitet, amiért az figyelmen kívül hagyja a véleményüket. Schengen megvédésének jelszava csak súlyosbította a helyzetet. Mármint hogy meg kell óvni a földrészt az inváziótól.

Az Európa-erőd valósága az, hogy politikusok és hivatalosságok teljesen megszállottak az illegális migráció ügyében és emiatt elvesztették a képességüket, hogy felismerjék: alapvető kötelezettségeik vannak a bajbajutottakkal szemben. Inkább hagyják az embertársaikat odaveszni a tengeren. A hivatalos szintre emelt embertelenség azután átterjed Európán kívülre. Az EU nagy pénzeket fizet azért, hogy a környező térségben feltartóztassák és lecsukják azokat, akik a földrészre igyekeznek. Magyarország kerítést épített, de valójában ugyanezt teszi az unió is, Törökországban, Líbiában, Nigerben és Eritreában. Macron ma azt csinálja, amit Orbán javasolt nagy felháborodás közepette: központokat létesít a földrészen kívül a menedékkérelmek elbírására. És amikor politikusok arról beszélnek, hogy jobban ellenőrizni kívánják a beáramlást, akkor egy követ fújnak a magyar kormányfővel. Utóbbinak nincs kétsége afelől, hogy ő nyerte meg a vitát.

Die Welt

A német Alkotmánybíróság elnökét nyugtalanítja a tekintélyelvű populisták megerősödése. Vosskuhle úgy gondolja, hogy nem lehet ugyanúgy folytatni, mint idáig, a demokráciának és a jogállamnak lökésre van szüksége. Úgy gondolja, hogy a jogállamiságba vetett bizalom a működőképes igazságszolgáltatáson múlik, amihez elegendő, jól képzett jogász szükséges. Mint rámutat, az intézményrendszer és az elit vizsgázik, mert sokfelé a társadalom kifáradását tapasztalni. Ezt pedig állítólag új erők kiaknázzák, hogy populista módon aláássák a rendfenntartó erőket. Azt kell eldönteni, hogy miként akarunk élni: szabadnak és egyenlőnek egy nyitott, demokratikus rendszerben, vagy inkább egy zárt, tekintélyelvű rezsimben?

Hogy a lakosság kezd elfordulni a demokráciától, annak egyik okát az alkotmánybíró abban látja, hogy halványul a háborúk, a nagy válságok, a totalitárius rendszerek emléke. Épp ezért fontos a történelemoktatás. Azon felül az egységet a sokszínűségben kell megteremteni. Ami a magyar és a lengyel Alkotmánybíróság jogkörének korlátozását illeti, arról Vosskuhle úgy véli, hogy ha valaki tartós hatalomhoz akar juttatni egy populista mozgalmat, az nagyban megkönnyíti a saját dolgát, ha először kikapcsolja az Alkotmánybíróságot. Az ugyanis a természetes ellensúlyt képez mindazokkal szemben, akik fel akarják rúgni a demokratikus államot.

Euractiv

Európa tömeges orbanizálódása rajzolódik ki a horizonton. A magyar miniszterelnököt egykor rossz fiúnak, huligánnak tekintették, aki bolond módon megpróbál nekimenni a politikai korrektség mozdíthatatlan intézményének. Napjainkban azonban az ő elmélete rendíthetetlen, a politikai korrektség viszont megkérdőjeleződött. Egyre több vezető utánozza Orbánt, aki nem csak hogy a politika fő áramlat részévé válik, hanem a jelek szerint az egyetlen, akinek távlatos elképzelései vannak. Módszerét koppintják, pl. Olaszországban, ahol az új belügyminiszter szintén be akarja börtönözni a migránsokat támogató civileket. Az olasz kormány ugyancsak deportálni akar minden illegális bevándorlót. Azon kívül mind több állam támogatja, hogy Európán kívül legyenek táborok a menedékkérők számára.

A CSU vezetői az osztrák kancellárral együtt Orbán igazi rajongói. A kormányfő nem riad vissza attól, igazi politikai gyám módjára támogassa szövetségeseit Szlovéniában és Macedóniában. 6 éve úgy nyilatkozott, hogy Magyarország Európa laboratóriuma, és ez tényleg így is lett. És úgy néz ki, hogy még sokáig hatalmon marad. Tudja, mi kell ahhoz, hogy újraválasszák. Egykor néhányan úgy gondolták, hogy Orbán tehertétel az Európai Néppárt számára, napjainkban viszont sokan tartják úgy, hogy valójában nagy nyereség.

Szelestey Lajos

Kategóriák: Szervezetek

Három gondolat egy címben

2018, június 10 - 14:09

Magyarország egyik legnagyobb, összművészeti rendezvényét június 21. és 24. között tartják Tatán. A 25. évébe lépett Víz, Zene, Virág Fesztivál családi fesztiválnak is mondja önmagát, de több fontos gondolat hirdetését is felvállalja. A címében mindjárt hármat, ám az idén ezek mellé még egy negyedik – legalább annyira lényeges – is társul.

A címbe foglalt három szó közül a víz, környezetünk védelmét, az egyre fontosabbá váló ökológiai gondolkodás tudatosításának lehetőségét jelképezi. A zene a társadalmi befogadás, a tolerancia szükségességét, a nyitást a különböző közösségek felé erősítheti. A virág pedig a testi – lelki harmónia iránti vágyat jeleníti meg a rendezvényen, egyben díszletet, hátteret, színes keretet is adva az eseményeknek. Mindezeken túlmenően a rendezők most még egy negyedik feladatra is vállalkoztak: a négy nap alatt vakokat segítő okostelefonokra fognak gyűjteni! Az elmúlt esztendőkben százezrek fordultak már meg a tatai Öreg-tó partjainál, a három színpad környékén és a tatai vár vadregényes kertjében. Joggal feltételezhető, hogy az idén sem lesz ez másként.

A telefonos ötlet a 80-as, 90-es években ismert énekesnőtől, Marcellinától származik. Őt a fehér bot, a fehér szaxofon és a fehér fények összevont gondolatisága indíttatta arra 2017-ben, hogy a Vakok Állami Intézete Alapítványa részére „Fehér Éjszaka” címmel jótékonysági koncertsorozatot rendezzen. Az első koncerteket a Nádor Teremben és a Stefánia Palotában rendezték, átütő sikerrel. Az eseménysorozat most újabb állomására érkezett. A szerencsés találkozás a tatai Víz, Zene, Virág Fesztivál szervezőivel lehetővé tette, hogy ez a különleges koncert a fesztivál 25. évfordulóján, június 21-én, a „nulladik” napon kapjon helyet. Az este nagyszerű élményt kínál. Élvezheti a közönség Tatabánya Város Szimfonikus Zenekarának művészetét, akik ünnepi komolyzenei hangversennyel nyitják meg a Fehér Éjszakát, szólistájukkal Modok Yvette szopránénekesnővel. Ezt a Marcellina Pjt. koncertje követi, majd a műsort a Jankai Béla vezette B52 zárja rockosabb hangulatban.

 

A muzsikusok örömmel fogtak össze, hiszen a koncertsorozat célja valóban nemes: az összegyűlő adományokból számítástechnikai segédeszközöket, olyan okostelefonokat vásárolhatnak, melyek vakokat segítő applikációkat, például beszélő programokat képesek futtatni. Szerepel a terveik között kifejezetten látássérülteknek készült pingpongasztal vásárlása is. Ezek az eszközök több száz látássérült hétköznapjaiban jelentenek majd könnyebbséget a Vakok Állami Intézetében. A közös cél sikeres megvalósítása érdekében a Tatán fellépő zenészek arra kérik a Víz, Zene, Virág Fesztivál ingyenes 0. napjának közönségét, hogy a koncertekre mindenki jöjjön fehér öltözékben. A további három napban is igazi kuriózum marad a rendezvény.

A zene mellett szerepet kap benne az egészség, sport, gasztronómia, környezettudatosság. Működnek majd kézműves műhelyek. Bizonyosra vehető, hogy minden korosztály talál majd magának kedvére valót. A háromnapos forgatag csúcspontja a hagyományos szombat esti műrepülő show, majd az azt követő, több tucat lámpással kivilágított csónakot és hajót felvonultató vízi karnevál, illetve a tűzijáték lesz.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Orbán zsidózására már Goebbels is elismerően csettintene

2018, június 10 - 13:34

“Népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy a spekulánsok, mint amilyen Soros György is, sok pénzt kereshessenek a kontinens tönkretételével… Azért akarják tönkretenni Európát, mert abból nagy profitot remélnek, a pénzügyi spekulánsok már csak ilyenek…”

Nem kell különösebb képzelőerő vagy kreativitás ahhoz, hogy Soros György nevét és a “pénzügyi spekulánsok”-at a zsidó névszóval helyettesítsük, hiszen mindannyian tudjuk, hogy ezeket szinonimaként használják azok, akiknek üzenni akart a miniszterelnök.

Igazán helyre kis náci beszéd kanyarodik ki ebből a két mondatból, erre már Goebbels is elismerően csettintene. Arról szól, hogy ezek a “tudjukkik”, akik kizárólag a mammon ördögének hódolnak, azért akarják elpusztítani Európát, mert ettől busás hasznot remélnek. Az a mérhetetlen aljas ostobaság hogy vajon hogyan és miért fialna ezeknek a “tudjukkik”-nek a kontinens elpusztítása, örök titok marad, de valójában mindegy is, hiszen nem a racionális érvelésben, hanem a gyűlölet- és félelemkeltésben utazik Magyarország miniszterelnöke. A lényeg, hogy az életünkre törnek. Harapófogóban élünk; Keletről a migránsok, Nyugatról a “tudjukkik” támadnak és akarnak elpusztítani. És a tétet naponta emelni kell, hogy ki ne hunyjon a gyűlölet szikrája. És, hogy rettegve bújjon minden szegény magyar ember Orbán Viktor védő szárnyai alá. És ezért igazán nem nagy ár a védelmi pénz: Magyarország kifosztása. Ezt csinálták a nyilasok, ezt csinálták az un. kommunisták és ezt csinálják Orbánék is.

Vásárhelyi Mária

Kategóriák: Szervezetek

Magyarország jogállam, jog állam, avagy törvényeket nem mindig kell betartani

2018, június 9 - 14:14

…Milyen érdekes, hogy amikor más nyelven beszélünk, megtanulunk másképp gondolkodni is. Kanadában írok, ahol jogállam van, ahol a törvényeken belül is tisztelik az emberi jogokat, és ezért viszonzásul be is tartják a törvényeket. Törvények összessége: jog, egyének tisztelete: állampolgári és emberi jog. Ugyanaz a szó magyarul, de mára már mindkettő elveszíti értékét és tartalmát. Becsapás, átvágás és tiszteletlenség veszi át helyét a köznapokban….

Elgondolkodva megyek a város egyik kis utcájában, azon morfondírozok, mivel tudnám életre kelteni a következő tananyagot. Velem szemben jön vagy öt gyermek, talán öt évestől tizennégyig. Akkor látom, hogy mindegyik kezében ott lóg egy papírtekercs-ecske. Elfordulnak, de a füst elárulja őket. Persze nem hazudtolom meg önmagamat, megállítom őket. Honnan szereztétek a cigit? Hát otthonról. Most a legidősebbhez fordulok, akinél a csomag is van. Miért adod a kisebbeknek is? Hát én is hét éves koromban kezdtem, ők sem akarnak kimaradni. Öt testvér, akik egy pillanat alatt függővé váltak, örökre.

Tekerjük az idő kerekét néhány évvel előbbre. Mindig is szerettem táncolni, havonta egyszer ki kell adni a gőzt. Azonban a diszkók korosztálya az idősebb szinglik mellett, akiknek ez a szombati vadászterülete, a kiskorúak vannak mégis többségben. Középiskolások tömege érkezik éjfél felé. Addig a pince-kocsmában töltötték fel magukat. Mostanra aztán a hangulat a tetejére hág és kezdenek tombolni.

Előttük, olyan fél tizenegy felé már ott voltak a nyolcadikosok is. Nekik talán, ha szigorúbbak a szüleik, már éjjel kettőre otthon kell lenniük.

Mindkét 18 év alatti csapat sorban rohamozza a büfét. Boros kóla, gin és tonic, édes löttyben erős alkohol.

Kiszolgálják őket, nem kérnek személyit, a biznisz a lényeg. A rendőrök csak a drogra harapnak. Az mindenkinek illegális, de az alkohol, az más. No meg a cigaretta. De legalább már odáig eljutottak, hogy az ajtón kívül pöfögnek.
Hajtsuk az idő kerekét még előbbre. Most is, mint eddig is, a diszkóba, táncházba, kocsmába és a többi hasonló helyre igazoltatás nélkül be lehet jutni. A tulaj nem kérdezi, kinek lesz az ital. Tölt és elteszi a pénzt. A szülő, még ha szeretné is tiltani, nem mehet mindig szél ellen. Hát menjen a gyerek, legyen pénz is nála, hiszem az enyém nem olyan, mint a többi. De már olyan is van, akinek természetes, hogy a gyerek együtt iszik a szülővel.

Hiszen Magyarországon vagyunk. Ez a szabadság még megmaradt.

Hogy törvényellenes? Mennyi törvényt nem tartanak be manapság, csak a külföld számára van az írás, nálunk kérem szépen jog állam van. Igen, nem jogállam!

…Az elballagott középiskolás felsóhajt. Már kinőttem a táncházas korból. Már nem iszom annyit…

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

Ontario választott: PC diadal, erősödő baloldal, liberális összeomlás

2018, június 8 - 17:42

Egy dolláros sör, rezsicsökkentés, adócsökkentés, karcsúbb állam–ezekkel az ígéretekkel nyert többséget a június 7-ei Ontario tartományi választáson Doug Forg Progresszív-Konzervativ Pártja (a PC Párt). A populizmusáról ismert torontói üzletember és korábbi önkormányzati képviselő véget vetett a Liberális Párt 15 éves uralmának. A PC Párt erős többségi kormányt alakíthat Doug Ford kormányfő vezetésével, hivatalos ellenzéke pedig az előretörő, markánsan baloldali Új Demokrata Párt (NDP) lesz. Igy tehát az NDP-nek is van némi ünnepelni valója, bár úgy tűnik, hogy a felmérések kissé felülbecsülték a párt támogatottságát. A Liberális Párt ugyanakkor a lehető legrosszabb helyzetbe került. Oly annyira összeomlott a támogatottsága, hogy pusztán 7 választókerületben nyert a párt. A frakció alakításhoz viszont minimum 8 mandátum szükséges, ezért most megszűnik a Liberális Párt frakciója a tartományi törvényhozásban és a maradék liberális képviselő függetlenként fog szerepelni.

Az eredmények (Mandátumok eloszlása):

  • PC: 76
  • NDP: 40
  • LIB: 7
  • ZÖLD: 1

A szavazatok aránya:

  • PC: 41%
  • NDP: 34%
  • LIB: 19%
  • ZÖLD: 5%

(Doug Ford “a népért” június 7-én.)

Doug Ford pár héten belül átveszi Kathleen Wynne leköszönő miniszterelnöktől a kormányfői posztot Kanada legnépesebb tartományában. De vajon melyik választási ígéretet váltja valóra először a Progresszív-Konzervatív Párt és miből fedezik majd az ígért osztogatást és adócsökkentést?

Többek között ezt ígérték:

  • 12 százalékkal csökken az elektromosság ára háztartások számára.
  • Literenként 10 centtel csökken a benzin ára és megszűnik a széndioxid-adó.
  • 15 ezer új ágyat hoznak létre kórházakban és egészségügyi intézményekben.
  • Öt év alatt egy extra 3,8 milliárd dollárt költenek a mentális egészségre és a függőség elleni programokra.
  • 5 milliárd dollárt szánnak a torontói metró fejlesztésére, a metró fejlesztésért és fenntartásásért való felelősséget pedig részben átveszi a tartomány az önkormányzattól.
  • A személyi jövedelem adó második kulcsának 20 százalékos csökkentése.
  • A személyi jövedelem adó eltörlése azok számára akik minimálbérből élnek.
  • 1 dollárra csökkenti a kormány a sör minimális kiskereskedelmi árát. (Jelenleg tilos ilyen alacsony összegért sört árulni Ontarioban.)
  • A sör, bor és szesz árusításának liberalizációja. A most leköszönő liberális kormány lehetővé tette, hogy minél több szupermarketben is lehessen bort és sört vásárolni. A PC Párt tovább vinné a liberalizáció folyamatát.

Az oktatás területén is lesznek változások. A PC párt beszünteti a liberális kabinet által hatályba helyezett szexuális oktatási programot és egy korábbi programhoz térnek vissza.

Nem kérdés, hogy Doug Ford kormányfőként erős többséggel és határozott mandátummal, illetve felhatalmazással rendelkezik. Érdemes lesz majd figyelni a legnépesebb tartomány kapcsolatát a szövetségi liberális kormánnyal, illetve Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel.

Kategóriák: Szervezetek

A Fidesz mellett levegő után kapkodó Jobbikról

2018, június 7 - 17:06

Nem lehet pontosan tudni, mi lesz a Jobbik sorsa a belső törésvonalaik felerősödését követően. Még mindig nem világos, hogy a választási kudarc után sikeresnek ítélik-e a Jobbik vezetői és szimpatizánsai a pár évvel ezelőtt kezdődött „cukiságkampányt” meg „néppártosodást” vagy megpróbálnak újra-radikalizálódni, vagy valami mixtúrát csinálnak ebből, legyen az ő dolguk, nem ehhez akarok hozzászólni.

A Jobbikra egyszerre két dolog is rászakadt, amelyek külön-külön is válságos helyzetet idéznek elő egy politikai pártban, nehogy egyszerre. Egyrészt a választási vereség, az újbóli ellenzékbe kényszerülés keserűsége bármely pártban képes belső feszültséget, megosztottságot, felelős- vagy bűnbak-keresést indukálni. (Itt ráadásul nemcsak arról van szó, hogy a Jobbik vereséget szenvedett, hanem arról is, hogy a Fidesz nagyon-nagyon nyert, a választók nem leváltani akarták a kormányt, hanem nagyobb felhatalmazással a folytatásra biztatni. Az ellenzéki pártok nem erre készültek, hittek az Orbán-rendszer leválthatóságában, nem csoda, hogy még nem tudtak magukhoz térni a voksoláskor kiosztott kapott sallertől.) Másrészt egy szélsőjobboldali, radikális mozgalom, vagy abból kinőtt politikai párt természetes velejárója a folyamatos belső feszültség, gyakran kísérik az ilyen alakzatokat kiválások, szakadások, régi „bajtársak” szembefordulása stb. Ez nem meglepő, hiszen a radikálisok jellemzője, hogy saját pártjukban sem éreznek soha eléggé radikálisnak másokat. Vona Gábor pártjából is voltak már kiválások (Magyar Hajnal, Bertha Szilvia stb.), új – a kiváltakra jellemző módon: sikertelen – pártkezdeményezések, amelyek jobbikosabbak akarnak lenni a Jobbiknál. Ez a két dolog 2018 tavaszán egyszerre jelentkezett a pártban, és okozott válságot, amelynek kimeneteléről ma csak sejtéseink lehetnek. (Véleményem szerint akárhogy próbálják a válságot kezelni, a Jobbik csak tovább fog veszíteni népszerűségéből.)

Illusztráció: Suffocation / Jeane Nevarez

Egy dolog azért szöget ütött a fejembe: a Jobbik hangnemében, szóhasználatában az elmúlt években bekövetkezett, kétségtelenül gyökeres fordulat, a „néppártosodás” szerintem nem elsősorban a Jobbik stratégiai döntésének a következménye volt. Egyszerűen belekényszerültek egy szerepbe, és az előre menekülést választották. (Nem jött be, az imázsváltás eredményeként ugyanannyian mentek, mint jöttek a párthoz, vagyis nem tudtak sikeresebbek lenni.) Szerintem ugyanis a Jobbik „barátságos” arculatának kialakítása jórészt a Fidesz által létrehozott politikai rendszernek köszönhető, az egykori radikális nacionalisták kényszerpályára sodródtak, és ha már így alakult, meg akarták lovagolni. Az Orbán-rendszer centrális pártját, az azzal összeforrott kormányzatot ugyanis nem lehet jobbról előzni. A már ellenzékben is populista Fidesz alighogy kormányra került, gőzerővel sajátította ki a „tipikus” szélsőjobboldali témákat, és tette hivatalossá a radikálisnak számító kommunikációt. A nemzeti jelleg túlhangsúlyozásában, a határon túli magyarok ügyének harsány felkarolásában, az Európai Unió értékeinek elutasításában, az azzal szembeni propagandában, majd 2015-től a bevándorlás- és idegen-ellenességben, a kereszténykedésben a Fidesz teljesen szélsőjobboldali, radikális politikai útra lépett. Ha kellett, még az ősmagyarkodó attitűdtől sem riadt vissza, hogy elszívja a levegőt jobboldali riválisától. A Fideszt egyszerűen jobbról nem lehetett és már nem is lehet túllicitálni, az autópályán jobbról súrolta a szalagkorlátot, előzhetetlenné tette magát. Egyszerűen középre zárta a Jobbikot, amely kisebb toporgás után megpróbált a középső sávba indexelni, ezen az úton elindulni. Majdhogynem helyet is cseréltek a „mérsékelt jobbközép konzervatív” illetve a „szélsőjobboldali radikális” pozíciók. Persze maradt valami a régi, mozgalmi jellegű, Magyar Gárda körül bábáskodó Jobbikból, elsősorban a Fidesz által jó érzékkel alig bolygatott cigányellenesség, de ez mára teljesen háttérbe szorult.

Mindez persze azt is jelenti, hogy ma Magyarországon egy szélsőjobboldali radikális, ultranacionalista párt van hatalmon, és bírja a magyar társadalom többségének szimpátiáját. A Fidesznek semmi köze a nyugati demokratikus politikai rendszerekben létrejött kereszténydemokrata pártokhoz, csak ezt utóbbiak még mindig nem vették észre. A Fidesz szélsőjobboldaliságát nemcsak az általa tematizált, tipikusan radikális politikai témák leplezik le, hanem a politikai kommunikáció, a szóhasználat, az alapvető demokratikus magatartásminták hiánya is. (Utóbbira ld. például a nyilvánossághoz való viszonyt, és sokminden mást is.) A kizárólagosság-tudat mellett érdemes még megemlíteni a társadalom átrendezésére és átnevelésére irányuló szándékot, valamint az ilyen alakzatokra jellemző vezérkultuszt is. (Jellemző, hogy Vona körül pártjában távolról sem alakult ki olyan miliő, mint Orbán esetében.)

Azáltal, hogy a választók többsége a Jobbikot ugyanúgy elutasította áprilisban, mint a baloldali demokratákat, lehetőséget teremt a pár éve még „nemzeti radikálisoknak”, hogy a középutas konzervativizmus imázsát tartósan magukra öltsék. Más kérdés, hogy tudnak- és fognak-e élni ezzel az eséllyel – szerintem erre kevés az esély. Ez a párt önmaga foglya lett, beleragadt az egykor EU-zászlót égető, holokauszttagadó, cigány- és zsidóellenességében nyíltan náci beszédmódot is használó múltjába, mint egy mocsárba. Egyszerre akar és nem akar ebből kilépni, ebből pedig a belső viták felerősödése és a további hitelvesztés lesz a következmény. A Jobbik az Orbán-rendszer lebontásának jelszavával kampányolt, pedig erős volt benne az igény, hogy ne leváltsa, hanem beleüljön abba. A Jobbik nem tudta meggyőzni arról a közvéleményt (e sorok íróját sem), hogy partner lenne egy demokratikus fordulat elindításában, mert attól félt, hogy ezáltal elveszíti régi törzsszavazóit. Ez a félelem még most is erősebb, mint egy demokratikus jobboldali, konzervatív alternatíva felmutatása iránti igény. Utóbbi pedig a szélsőjobboldalra került túlsúlyos kormányzópárt mellett előbb-utóbb meg fog fogalmazódni. A Fidesz mellett levegő után kapkodó Jobbik megújulása mostani ellenzéki pozíciójában legalábbis kétséges.

Fazekas Csaba

Kategóriák: Szervezetek

Gyászhír: Madarász Viktória (1936 – 2018)

2018, június 7 - 14:43

Elhúnyt Madarász Viktória, a montreáli magyar közösség aktív tagja. Szabó Viktória Budapesten született és 1957-ben érkezett Kanadába néhai férjével, Madarász Jenővel. Vegyészként dolgozott és labort vezetett a CAE Electronics nevű cégnél. Nyugdíjazása után aktív önkéntes szerepet vállalt számos montreáli magyar szervezetben, köztük a Montreáli Magyar Bizottságban. Gyászolják gyermekei, Norman és Wendy (veje: Peter Stiles) és négy unókája: Elliott, Anthony, Moema és Alice. Családja köszönetet mond a Centre hospitalier de l’Université de Montréal (CHUM) kórháznak a kezelésért és törődésért.

A temetési szertartásra 2018. június 8-án kerül sor délután 1 órakor a Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben (90 rue Guizot Ouest, Montréal), ezt követően történik a temetés délután 2 órakor a Notre-Dame-des-Neiges temetőben. Körülbelül 3 órakor a család fogadást tart a Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben.

Virágok helyett azt javasolja a család, hogy Madarász Viki barátai adományokat küldhetnek a Canadian Cancer Society-nek.

A Montreal Gazette-ben megjelent angol nyelvű gyászhír alapján.

Madarász Viktória (Victoria Madarasz) 2016-ban.

 

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak