Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára
Frissítve: 1 óra 14 perc

A kevélység, avagy az úszómester, akinek szájszegletében ott az Isten

2018, január 20 - 15:43

Mottó: Magabiztosságom egyetlen forrása a nemtudás tudása.

(Előző rész: Az ősbűn)

A negyven körüli férfi bevárja, aztán vele együtt indul, ő háton úszik, társa gyorsban. Szerző és zsenije hosszú ideje vívódik a kevélységgel, ahogy mondja, szívesen jár a szanatóriumi uszodába, mert két járókeretes néni közt ő a Jani, a sportuszodában pedig csak Janika lehetne, és hetven év felett a Janika nem lelkesítő cím még a sportuszodában sem.

Hátúszásban a lábtempó egyenletesen gyors, a kartempó lassú. Vagy hatvan éve jött rá, hogy az úszás -legalábbis a hát- és gyorsúszás – jó ritmusérzéket kíván, egyszerre gyors tempó a lábbal, és lassú, erőteljes a karokkal. Jólesik neki, ahogy kimelegedett fején át-át csap a víz. Mell a kedvenc úszásneme. Ilyenkor a kéz és a láb azonos ritmusa meghozza a lélek békéjét, egyszerű tánc, amiben a test kinyúlva siklik a vízen, majd összehúzódva elmerül: két tempó, egy levegő, két tempó egy levegő. Béke és nyugalom. Ám az oldalirányú terhelést nem tűri a térd, és másnapra megfájul a derék, meg a nyak. Figyelmeztető jelek: öreg a teste (is).

Két hossz hát, egy hossz mell. A hátúszás jó, ugyan a szokatlan terheléstől megfájdulhat a könyék, neki a bal könyöke szokott fájni, de ha nem feledkezik meg néhány laza bemelegítő hosszról, akkor nem veszélyes, és háton akkor vesz levegőt, amikor akar. A gyors jobb lenne, gyorsabb, és a könyököt is kíméli, de hamar elfogy a levegő, négy tempónként egy kevés, többet pedig nem tud, a medence végén úgy zihál, mint egy üldözött frissen talált rejtekén. A ritmus is bonyolult, kéz, láb, tüdő, mindegyik más. Gyorsnak gyors. Van még a pillangó, a test hullámzó harmóniája. Ifjú korában vagánykodott vele, tavaly is tett egy próbát. Simán ment a hossz, még az úszómester is elismerően bólogatott, száján a gúnyos mosoly alig volt észrevehető, de a pillangó nem az ő korához való, meg kihívó is, tehát marad a hát, a mell, és közben-közben egy-egy gyors.

Élvezi, ahogy hasítja a fejét kellemesen hűtő vizet, negyvenes társa egy tempóval később indul, és kezdi behozni. Szép, kiforrott a stílusa. Ne hagy magad öreg, súgja a benne rejlő Zseni –az a lángolószemű – és ő ráhajt. A negyvenes sem adja fel. Versenyeznek. A gyorsban úszó negyvenes győz.

Kétségbeesetten keresi a levegőt, ilyenkor az uszodák nagyon levegőtlenek. Arra gondol, hogy ki kellene hívnia egy hosszra. Gyorsban. Gyorsban legyőzhetné, és igazán nem semmi hetvenévesen legyőzni egy negyvenévest, aztán elszégyelli magát. Kevélység ez. Lehetne győzelmét titokban tartani -bár kevélység az akkor is- nem beszélni róla, de tudná ezt a negyvenes, meg a mindig figyelő úszómester, aki elismerően bólogatna, és szájsarkában alig látszana a gúnyos mosoly.

Szukits Rezső

Büszke, de nem kevély (Vörös ásólúd) – Fotó: Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Várkonyi Mátyás – Gunar Braunke – Ács János: Dorian Gray a Kálmán Imre Teátrumban

2018, január 20 - 10:32

“A lélek rettenetes valóság“ – mondja Oscar Wilde, a XIX. századi angol irodalom híres-hírhedett szerzője. Ezt példázza kultikus regényének, a Dorian Gray arcképének címszereplője, egy gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, aki oly kétségbeesetten szeretne örökké szép és fiatal maradni, hogy még a lelkét is eladná érte. És valóban, minden úgy történik, ahogyan szeretné; züllött, kicsapongó élete az arcán nem, csak a róla készült, gondosan rejtegetett fiatalkori festményen hagy rettenetes nyomokat…

A valóban színpad után kiáltó, vad szenvedélyekkel és tomboló érzékiséggel átitatott, misztikus történetből 1990-ben a zeneszerző Várkonyi Mátyás és az író-rendező Ács János és Gunar Braunke készített megrendítő musicalt. A darabot Németországban és Angliában is bemutatták.

A 2017/2018-as szezonban a Dorian Gray a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában, annak a Réthly Attilának a rendezésében kerül ismét színpadra, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendező szakán a librettista Ács János tanítványa volt. 

Szereplők:

Kocsis Dénes, Homonnay Zsolt, Csengeri Attila, Gubik Petra, Janza Kata, Kalocsai Zsuzsa, Pesák Ádám, Dézsy Szabó Gábor, Vásári Mónika, Papadimitriu Athina.

Koreográfus: Bodor Johanna,

Jelmeztervező: Velich Rita,

Díszlettervező: Túri Erzsébet,

Karmester: Kovács Adrián / Hermann Szabolcs

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Egy hiteles baloldali jelölt legyőzheti Kocsis Mátét Józsefvárosban!

2018, január 19 - 17:21

Kalmár Szilárd nevét olvasóink a KMH hasábjairól is ismerhetik–írásai lapunkban is megjelentek. Kalmár Szilárdnál aligha akad olyan közéleti szereplő, aki jobban ismerné a helyi szociális és közösségi viszonyokat Józsefvárosban, Budapest egyik legszegényebb kerületében. Szociális munkásként dolgozik, naponta érintkezik a társadalom peremén élő emberekkel. Ismeri a népkonyhák, a menhelyek, az ételosztás és az omladozó, nyomorúságos bérházak világát. Az április 8-ai országgyűlési választáson a Balpárt színeiben indul itt, kampánya pedig a szociális igazságosság elvére és helyi tapasztalataira épül. Az alábbiakban olvashatják az indulásáról szóló gondolatait. (A szerk.)

*

A Balpártnak egy jelöltje lesz.

Sokan kérdezik, hogy miért nem indulunk több helyen? Nincs emberünk? Van emberünk. Egyikük helyileg a legjobban beágyazott ellenzéki jelölt lehetett volna. Más pártok is támogatták, hogy ne lehessen a kispárti háttérrel támadni, mégis az MSZP-DK paktumnak köszönhetően egy helyben teljesen ismeretlen jelöltet vittek oda Gyurcsányék. Egy alföldi városba, ahol kiemelt jelentősége van annak, hogy valaki kötődjön a településhez.

Máshol azt láttuk, hogy egy számunkra is szimpatikus ember indul az MSZP színeiben. Helyi elvtársunk azt mondta, hogy elindul, de sajnálja, ha éppen miatta győz helyben a Fidesz vagy az egyébként sajnos esélyes Jobbik.

Sorolhatnánk az ilyen és ehhez hasonló példákat. És beszélhetnénk arról is, hogy nálunk nincs állami támogatás, nincsenek fizetett politikusok. Egy áruházi alkalmazott vagy egy éttermi szakács nem fog tudni csinálni magának két hónapnyi szabadidőt, hogy nyugodtan kampányolhasson.

Egy helyen viszont muszáj indulni, hogy ne töröljenek minket a pártok nyilvántartásából. És ha indulunk, akkor ezt nem fű alatt tesszük meg, alibiből. Ha elindulunk, akkor megmutatjuk magunkat, programunkat, ideológiánkat, közösségünket. Azért én indulok, mert egyik vezetője vagyok ennek a pártnak és feladatomnak, sőt kötelességemnek érzem azt, hogy terepen én küzdjek meg. Nincs kényelmes pártszékházunk, ahol hátradőlve megvárhatom más pártvezetőkhöz hasonlóan azt, hogy mások elvégezzék a munka nehezét. Ha valaki komolyan gondolja azt amit mond, akkor azért küzdjön meg az első vonalban is.

Természetesen hihetetlenül optimista vagyok, remélem, hogy csodás fordulatok után én lehetek az, aki a körzetben legyőzheti a NER egyik leggyalázatosabb szereplőjét, Kocsis Mátét. Ugyanakkor realista is vagyok. Tudom, hogy ahonnan indulok, az anyagi lehetőségeim alapján realitása annak van, hogy már az ajánlások összegyüjtésébe is bele fogok rokkanni és mindezek után néhány tucat vokssal végzem. De ennek ellenére is vállalom! Két választást néztem végig tétlenségre kárhoztatva. Láttam, hogy egy alkalmatlan gyurcsányista miként bukik el látványosan egy baloldali választókerületben. Ma ugyanezt látom és ez, talán a legjobban ez ösztönöz a cselekvésre!

Kalmár Szilárd

Kategóriák: Szervezetek

Trump és a magyar kapcsolat: miért nem jut el Orbán Viktor a Fehér Házba?

2018, január 19 - 15:50

Újfent nekifut a kormány, hogy rendezze kapcsolatait Washingtonnal. Donald Trump megválasztása óta nem először, talán nem is utoljára. Nyilván úgy érzi, csupán a véletlenen múlhatott, hogy Trump még nem ölelte Orbán Viktort a keblére.

Azt már tudjuk, hogy nem ölelte, de mielőtt ennek lehetséges okairól szólnánk, ne leplezzük vigyorunkat azon, hogy a magyar miniszterelnök, miközben úgy tesz, mint aki magasról tesz a nagyvilágra, mint aki élvezetét leli abban, hogy kis országoktól a nagyhatalmakig bárkivel ujjat húzzon, e közben szenved attól, hogy az Amerikai Egyesült Államokat, mint szövetségest, sőt mint barátot nem tudja mutatni.

Pedig milyen jól indult minden! Emlékezzünk csak vissza, talán Orbán Viktor volt az egyedüli európai vezető, aki nyíltan szurkolt Donald Trumpnak az elnökválasztáson, és ne fukarkodjunk a dicsérettel: a maga szempontjából ezt okosan tette. Orbán tudta, hogy ha Clinton nyer, semmi esélye nem lesz. Így semmit sem vesztett azon, hogy nyíltan kiállt Trump mellett. Ha Clinton nyer, ettől nem romlik a helyzete, de ha Trump nyer, akkor… akkor… nos, akkor az USA elnöke csak felfigyel arra, hogy egy bátor európai miniszterelnök egyes-egyedül rá tette a voksát! És ha felfigyel rá, egészen biztosan meg is hálálja, nem igaz?

Vajon miért nem sikerül a kormánynak a Trump-vezette Amerikát maga mellé állítani, miért nem sikerül Trumpot Budapestre hozni, vagy legalább egy Blair-house-os fehér házi látogatást kiharcolni? Hiszen Trump és Orbán vállvetve bevándorlásellenesek, kerítésépítők, a politikai korrektség megrögzött ellenségei, és lehetne sorolni a hasonlatosságokat. Trumpnak valóban kevés híve van Európában, illenék megbecsülnie ezt az egyet, vélhetnénk.

2017-ben még sokáig lehetett azt hinni (és mondani), hogy az adminisztráció, így a State Department is tele van Obama embereivel, akik viszik tovább a korábbi évek rutinját, de majd ha bejönnek az újak, Trump emberei, akkor lassan változni fog a széljárás Washingtonban is. Ez persze csacsiság volt, a State Departmentet a politikai kinevezettek már régen elhagyták, a korábbi elnökválasztások hagyományaitól eltérően rengeteg karrierdiplomata is vette kalapját, a State Department problémája így nem az volt, hogy Obama emberei irányítják, hanem az, hogy senki sem irányítja. Tillerson alatt hosszú hónapokig nem volt egyetlen assistant state secretary sem, így nem volt, aki az ügyeket politikailag előkészítse.

Ezzel együtt próbáljuk megérteni, hogy most, amikor a republikánus Wess Mitchell átvette a térségért felelős államtitkári posztot a Külügyminisztériumban, Budapesten úgy vélik, eljött az ideje annak, hogy ismét felhívjuk az amerikai adminisztráció figyelmét legfontosabb európai szövetségesére, Orbán Viktorra. Na már most, mivel el sem tudom képzelni, hogy nincs senki a Bem rakparton, aki értené, hogy ez a helyzetértékelés mekkora tévedésen alapul, azt kell feltételeznem, hogy a politikai döntéshozók nem kíváncsiak a szakma véleményére, vagy nincs már senki, aki meg merné mondani a döntéshozóknak, mi is a helyzet Washingtonban.

Több elemzésben lehetett olvasni azt a véleményt, hogy Orbán hiába udvarol Trumpnak, Trump és környezete észre sem veszi Orbánt, Magyarország annyira csekély erőt képvisel a nemzetközi porondon. Túl azon, hogy személyesen nem szeretném, ha a magyar külpolitika Orbán után visszaesne a „kicsikék vagyunk, jelentéktelenek vagyunk” önképbe, ez a magyarázat nem is igazolható. Hosszasan lehetne sorolni, hogy Trump Zeman cseh, Iohannis román, Niinistö finn elnök mellett még ki mindenkit fogadott, akik nem nagyobbak, nem súlyosabbak Magyarországnál. Orbán mégsem jutott el a Fehér Házba. Az okokat nem Magyarország méreteiben kell keresnünk, hanem a magyar kormány politikájában.

Kezdjük ott, hogy Orbán szerint a két vezető azonos politikát visz, amikor Trump azt mondja: „America first”, Orbán pedig azt, hogy „Magyarország az első”. Igaz ugyan, hogy mindketten ezt mondják, a valóság azonban az, hogy Trump azt is gondolja, hogy Amerika az első. Vele szemben Orbán azt mondja, hogy Magyarország az első, miközben azt gondolja, hogy „a Fidesz, illetve az oligarcháim az elsők”. Orbán feltehetőleg úgy vélte, ezzel Trump is éppen így van, az „Amerika első” csupán retorika számára, míg a valóságban ő is csak pártpolitikai szempontokra figyel.

Ezért gondolhatta Orbán Viktor, hogy ha nekimegy a CEU-nak, ezzel jó pontokat fog szerezni Trumpnál, aki szintén nem kedveli Soros Györgyöt. Orbán talán máig nem értette meg, hogy az „America first” valós tétel. Soros György egy amerikai üzletember, a CEU egy amerikai alapítású egyetem, így aki annak nekitámad, az Amerikának támad neki. És még ha okkal feltételezzük is, hogy Donald Trumpot személyesen nem érdekli a CEU, egy ilyen látogatás előkészítésében igen sokan működnek közre, akik egytől egyig Trump sikerét akarják előmozdítani, akik számára tehát az „America first” zsinórmérték, így miért is ártanának Trumpnak egy amerikai alapítású egyetem bezárásával fenyegető miniszterelnök fogadásával? A CEU elleni támadás Orbán Viktort az USA ellenségévé tette, és esély sincs a kétoldalú viszony helyreállítására, amíg a CEU helyzete nem stabilizálódik.

Az már a magyar kormány pechje, hogy a Freedom House éppen Szijjártó külügyminiszter látogatásának napján tette közzé éves jelentését, amely szerint Magyarország az EU legkevésbé demokratikus állama. Harsoghatja ezerrel az itthoni lakájmédia, hogy a Freedom House is Soros György ördögi tervének egyik végrehajtója, a valóság az, hogy a Freedom House költségvetésének a legnagyobb része éppen a State Departmenttől származik, így ha valakit, hát a State Department vezetőit a magyarországi retorika aligha hatja meg. Ha átvették a republikánusok a State Department vezetését, az annál nagyobb baj Orbánékra, a republikánusok, kivált a „héják” ugyanis hagyományosan érzékenyebbek a diktatórikus törekvésekre, mint a demokraták, így Amerika tökéletes nem értéséből fakad, ha a magyar kormány azt hiszi, a Freedom House értékelését lesöpörheti az asztalról.

Térjünk át Wess Mitchellre, a State Department Eurázsiáért felelős új államtitkárára, akinek a hivatalba lépésétől az Orbán-kormány azt várja, hogy a hivatalos Amerika végre megértő politikát fog irányába folytatni. Én pedig alig hiszem, hogy van bárki is Orbán körül vagy a Külügyminisztériumban, aki ezt komolyan el is hiszi.

Wess Mitchell, mielőtt a State Departmentbe ment volna, a CEPA (Center for European Policy Analyses) társalapítója és elnöke volt, és mint hagyományos republikánus, rendkívül kritikus a putyini vezetéssel szemben. Amikor európai vezetők és közéleti személyek – közöttük Magyarországról Gyarmati István mellett e sorok szerzője – nyílt levelet írt Donald Trump megválasztott elnöknek, a szerzők azzal érveltek, hogy az orosz elnök nem az USA nagyságában érdekelt, a Putyinnal való kiegyezés nem békét fog hozni, hanem tovább fogja táplálni Putyin expanziós törekvéseit. Nos, ennek a levélnek a születésénél a CEPA és személyesen Wess Mitchell bábáskodott. Elég rámenni a CEPA honlapjára, és azonnal meg lehet érteni, hogyan értékeli a CEPA Oroszország expanziós politikáját. Orbán Viktor tényleg azt hiszi, hogy Wess Mitchell a State Department vezetőjeként hirtelen szemet huny Putyin legjobb európai barátja és elvtelen kiszolgálója felett?

Vajon senki se vette észre Budapesten, hogy Washington DC-ben már hónapok óta a legingoványosabbak és legveszélyesebbek az orosz kapcsolatok? Nem vették észre, hogy Trump elnök legközelebbi bizalmasai vesztették el magas állásaikat az orosz kapcsolataik miatt? Hogy néhányukkal szemben nyomozás folyik súlyos bűncselekmények gyanúja miatt? Lehetséges, hogy Budapesten nem vették volna észre, hogy az USA kongresszusának Trump orosz kapcsolatairól szóló jelentése magyar szálat is felfedett? Tényleg nem tudnak Budapesten arról, hogy a Kongresszus külügyi bizottságának demokrata tagjai által jegyzett jelentés szerint az európai befolyását titkos eszközökkel növelő Putyin legnagyobb támogatója az EU-ban és a NATO-ban egy bizonyos Orbán Viktor?

Lehetséges lenne, hogy Magyarország urai azt gondolják, az USA vezetői csak és kizárólag ideológiákban és pártszimpátiákban gondolkodnak és e szerint hozzák meg döntéseiket? Azt hiszik, Wess Mitchell republikánussága csak annyit jelent, hogy minden jobboldalit a keblére ölel, és minden, amiben hitt, semmivé foszlik és jelentéktelenné válik?

Vajon nem árulkodó-e ez a hozzáállás, hogy amit naponta látunk és tapasztalunk, csak oly nehéz elhinnünk, nevezetesen, hogy Magyarország vezetői éppen így működnek? Első a párt, első az ideológia és a pártszimpátia és az ég egy világon semmi más nem számít? A fegyvertársamért bármit, az ellenkező oldalon állóért soha semmit? Bármit is képviseljen az egyik és bármit a másik? Nyilván úgy vélik, mindenki más is hasonlóan működik. Néhány napon belül kiderül, hogy tévednek: Amíg az Orbán-kormány nem változtat politikáján alapvetően, esélye sincs a magyar-amerikai kapcsolatokon érdemben változtatni. De ez a kisebbik baj.

A nagyobbik baj, ami igazán fájdalmas, ez a végtelen cinizmus és nihilizmus, ahol nem léteznek értékek, nincsenek gondolatok, nincs tisztesség. Amit a magyar kormány az amerikai adminisztrációnak tulajdonít, az valójában önmaga.

Eörsi Mátyás

*

A fenti elemzés eredetileg a HVG-ban jelent meg. A szerző engedélyével osztjuk meg a KMH-ban.

Kategóriák: Szervezetek

Vasfüggöny, vasfüggöny, te csodás

2018, január 18 - 19:16

A magyar országgyűlésben új menekültügyi rendelkezések felett nyomkodták a gombokat az erre még képes, illetve alkalmas megbízottjai a társadalomnak. Ki így, ki úgy. A retorika szerint az illegális migráció ellen. Ami nyilvánvalóan leginkább attól illegális, hogy maholnap illegális lesz beszélni, tudósítani róla. Magyarországon legalábbis.

Mert legutóbb Máltán borult félre a bili. Amiből olyasmi folydogált elő, ami alapján kampányokban, konzultációban és általában is szembehazudta az országot a kormányfői csapat. Előre kíváncsi lennék, hogy amikor legközelebb kiderül hasonló, akkor egy külföldön dolgozó külföldi újságíróval szemben miként gondol majd fellépni a Fidesz élcsapata. A hazai határok környékén ez nem fog gondot okozni. A legújabb törvényötlet szerint gyakorlatilag bárki meggátolható, hogy tudósítson a menekültekről. Vagy akár csak a közelükbe jusson. Nehogy beszélgetni tudjon velük. Mert a végén még kiderülne: a sorsuk kicsit sajnálatra méltóbb, mint a letelepedési kötvényekkel az unióba csempészett figuráknak.

A magyar állampolgárokat távol tartó korridor tervezete nyolc kilométer. Ami vészesen hasonlít azokra az időkre, amikor a vasfüggöny közelébe se lehetett eljutni. Ha pedig valaki megpróbálta, akkor a hirtelen veréstől a tartósabb leültetésig terjedő következményekkel számolhatott. Ugyanakkor a jelenlegi intézkedési ötletelés csak egy további lépés azon az úton, ami korábban a menekülteknek segítséget nyújtó ételosztást tiltották meg. Ahogy a jelenlegi távoltartás vasfüggöny-korszakot idéző volta pedig komoly jelzés a társadalomnak. Jelezve azt a tendenciát, ami már két éve is felvillant.

(Fotó: 24.hu)

Azt a tendenciát, hogy a kerítés valójában nem annyira a menekülteket zárja ki az országból, mint amennyire az embereket zárja be. Amire a menekültáradat miatt lehet, hogy szüksége is lesz az országnak. Tekintettel arra, hogy a gazdasági exodus során egyre többen menekülnek el az országból. Nagyságrendekkel többen, mint ahány ember itt akar maradni a keletről érkező háborús menekültek közül. Mely szándékkülönbség önmagában is jelzés értékű. Jelzi, hogy még a háborús övezetből érkezők számára sem túl vonzóak a hazai körülmények. Mert nekik valószínűleg nincs annyi pénzük, hogy Orbán szomszédságába vásárolják be magukat.

Kategóriák: Szervezetek

A soros Soros

2018, január 18 - 15:06

Na kérem. Értelmet nyert a soros-terv, a stopsoros és számtalan változata. A benyújtandó törvényben ugyanis szerepel az „idegenrendészeti távoltartás” intézményének felújítása.

Kanadaiaknak: Magyarországon az ötvenes-hatvanas években létezett ilyen, fokozatosan oldották föl, ha jól emlékszem a hetvenes években, amikor Magyarország csatlakozott a helsinki egyezményhez.

De nézzük, miről van szó? Ennek a távoltartásnak a keretében ugyanis nemcsak a bejönni szándékozókat tartanák távol a határtól, hanem ”a magyarokat pedig a schengeni határ 8 kilométeres körzetétől tartanák távol bizonyos esetekben.”

Amikor az ötvenes években, gyerekkoromban a nagyszüleimhez indultunk nyaralni, már február táján elkezdte intézni anyám a „határsávit”, a falu ugyanis közel fekszik az akkor jugoszláv (ma horvát) határhoz, aminek a túl oldalán az épp soros láncoskutya, a brüssze…. bocsi impirilista uralkodott. Ha meg mind a hárman testvérek nagymamáéknál töltöttük a vakációt, szó sem lehetett arról, hogy mindkét szülő értünk jöjjön.

Hát erre kellett az a kerítés! Hogy mi ne mehessünk sehová. A „schengeni” jelző ne tévesszen meg senkit: ki lehet azt onnan venni valami észrevétlen módosítással – a szabadságkorlátozó diktatúra lázas építkezésében az ilyen apróság fel sem tűnik. Ja, és mik azok a „bizonyos esetek”? Ki/mi dönti el, hogy most bizonyos esetben közelítek a magyar határhoz, vagy csak úgy? Úgyhogy jó, ha mindenki készenlétben tartja az útlevelét.

Szinte hallom a magukat jobboldalinak képzelők ugató kórusát: menjen is mindenki, aki nem „magyar”. Ez ugyan nem jobboldali, hanem vérnáci érvelés, de lelkük rajta.

Nem megyek sehová. Önszántamból nem. Nekem hazám ez az ország, ez a nyelv, ez a táj, ez a kultúra. Persze, vannak szeméthegyek szépséges patakok partján, überciki, neoprocc stílusú „várkastélyok”, meg otromba bodaságok. Pont úgy, mint nyilván másutt is.

De mint hazáját szerető embernek, felelősségem is van – ha másért nem az unokámért, de én úgy vélem, minden magyarért, hogy milyen haza marad mögöttem, ha távozom. Mindenkire vicsorgó, irigy, bugris népség, aminek a jellemzője, hogy a lakását a küszöbig ragyogó tisztán tartja -, de a karácsonyfáját egészben gyömöszöli be a szemétledobóba. Elsunnyog, és fújozik, hogy milyen „piszkos népség” lakik a házban.

Vagy derűs, egymást segítő, közösség? Amelyik, ha pl. a háztetőt kell megjavítani, szakembert hív, nem csóvát dob a tetőre, hogy vesszen az átkozott. Ha hajléktalan húzódik be a kapu alá, nem rendőrt hív, hanem segítőt – uramatyám! civilszervezetet! -, hogy közösen próbálják megoldani a bajba került gondját.

Azt hiszem, a ma regnálók legnagyobb bűne, hogy a lelkünket teszi tönkre, aljasítja el. Rosszabb ez a „lopásnál” is. Magyarország erős és gazdag ország: kibírja, ha pár ezren a közösből vesznek magánjachtot, földet, kastélyt, várat, arany WC kefét. De nincs náció, ami túlélné, ha a lelkét, az erkölcseit, – és igen, az identitását – rabolják el, tapossák meg.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Vallomás! Én ezt kapom Soros Györgytől…

2018, január 17 - 17:59

Hónapok óta ezerrel nyomja mindenféle fórumokon, plakátokon, a Parlamentben, a médiában, a szóvivők szövegeiben a kormány a “Soros-tervet”.

Milliókat, illetve milliárdokat költöttek el eddíg arra, hogy a lakosság, a polgárok, állampolgárok tudomására hozza, Soros rosszat akar, tervez Magyarország ellen.

Magát a tervet nem ismerteti, sőt, harminc évre titkosítja. Ennek oka ismeretlen, logikátlan, és -bocsánat,- butaság.

Ha valamitől megakarom védeni az országot, a népet, akkor első dolgom, hogy tájékoztatom az érintetteket, minél pontosabban, hogy még véletlenül, naívságból, vagy tudatlanságból se segítsék elő ezt a tervet. Nehéz védekezni valami ellen, amit nemismerünk.
Nézzük tovább.

Ugyancsak a kormány állítása szerint, Brüsszel is, és a létező összes civil szervezet “Soros kottájából játszik.”

Ez úgy összességében, vagy harmincezer embert érint. Meggyőződésem, hogy közűlük nemhogy a kottát nemismerik párszáznál többen, de még szolmizálni sem tudnak.

Mégtovább. Kormány összehívja a Nemzetbiztonsági Tanácsot, hogy kidolgozza a “Soros-terv” elleni védekezés módszereit.

Erre a tanácskozásra nem engedi be az egyik tagját a tanácsnak arra hivatkozva, hogy az illető egyetért a “Soros-tervvel”, részvétele a tanácsban Állambiztonsági kockázat.

Megint értetlenül állok.

Nem kivizsgálják, átvilágítják, ellenőrzik az illető tevékenységét,- kitíltják. Mint tag, valszeg ismeri a “Soros-terv” eleddig jegyzőkönyvbe vett, titkosított részeit, amennyiben “Soros-ügynök”, nagy valószínűséggel tájékoztatja erről az érintetteket, mármint a “Soros-terv” végrehajtóit.

Persze, ez csak akkor van így, ha létezik olyan, hogy ” Soros-terv”.

Sorosról sokmindent ellehet mondani, de azt, hogy hülye lenne, nemigazán. Ez az úr elmondta, leírta, megfogalmazta a VÉLEMÉNYÉT, az európai menekültválsággal kapcsolatban. Ötletei, javaslatai voltak, ami egyáltalán nem bírnak kötelező érvénnyel.

A kormány azt állítja, hogy Soros György afrikai és arab bevándorlókkal akarja megváltoztatni Európa etnikai összetételét, mert ehhez fűzik gazdasági érdekei.

Hm. Soros nyolcvannégy éves. Egy ilyen változáshoz legalább két-három generáció szükségeltetne, úgy, hogy a jelenlegi nációk félig, vagy teljesen eltünnek. Kizárt, hogy Soros milliárdokat öljön valamibe, amit egyrészt ellenőrizni nem tud, másrészt hasznát, (márha) egyáltalán nem fogja látni.

A másik elmélet szerint, a kiöregedett Európa munkaaerejét akarja így biztosítani, mivel a bevándorlók olcsóbban végeznék el a munkákat, mint az európaiak.. Mégegyszer: mi érdeke fűződne hozzá?

Vagy mi érdeke fűzödne ahhoz, hogy utcára vigye a hazai diákságot? Rossz az oktatási rendszerünk?
Rossz. Nevetségessé vált a KLIKK? Nevetségessé, fel is oszlatták. Igaz, közben egy halom pénz került magánzsebekbe..

A diákok a rossz oktatási rendszer, a túlterheltség, a kötelezővé tett, felesleges tananyag miatt mennek az utcára, mert az a diáknak, tanárnak egyaránt rossz.

Mikor ezt valahol leírtam, pillanatokon belül érkezett kéttucat válasz, miszerint “soroscsicska”, “troll”, “mocskos zsidóbérenc”, “hazaáruló” vagyok, akit Soros pénzel.

Kérdezem: aok, akik a saját meggyőződésüket, véleményüket írják ide, eltérő véleményt az enyémtól, ők

Pénztáros Lórinc, vagy Orbán Viktor fizetett bértollnokai?

Hadd tegyek egy vallomást.

Tényleg Soros György fizet engem. Most, hogy így lebuktam bevallom, hetente kétkiló krumplit, és egy vekni kenyeret kapok díjazásként. Már érdeklődtem, hogy lehetne-e alkoholt inkább,- kannásbort is elfogadok,- de egyelőre nemkaptam választ.

Azért szorgalmaskodom tovább. Hátha mégsem mindenki idióta, és eljut valami cseppnyi fény az elsötétített agyakig.

Thomas Grawelly (Kanada)

Kategóriák: Szervezetek

David Mamet – Viszontlátás — a Bethlen Téri Színházban- Manna produkció

2018, január 17 - 16:50

„-Szeretnélek megismerni.
-Én is szeretnélek megismerni téged. De ez nem fog varázsütésre kitörölni húsz évet, amíg te felnőttél, mert muszáj volt, én meg részegen fetrengtem.”

Mindketten felnőttek már, és húsz éve nem látták egymást. Közös emléktöredékek, kisiklott életek, a viszontlátás öröme és az újrakezdés esélytelensége. Egy vágyott család és egy váratlan találkozás története. A milliószor elképzelt, apró részletekig megálmodott viszontlátás. De lehet, hogy már csak az idők kezdete előtt, az indián mesék világában képes apa és lánya újra beszélgetni egymással?

Az előadás David Mamet Reunion és Dark Pony című drámáinak szövegéből jött létre.

Fordította: Zsigó Anna

Carol Mindler – Barna Lilla e.h.
Bernie Cary – Márton András

Rendező: Vadász Krisztina e.h.

Mentor rendező: Vajdai Vilmos

(forrás: színház)

„Újabb bemutatóhoz érkezett a Bethlen Téri Színház és a Manna Egyesület Találkozások-programja. A kezdeményezés lényege, hogy fiatal rendezők tapasztalt mentorokkal és két, különböző generációhoz tartozó színésszel dolgoznak együtt, hogy közös munkával hidalják át a generációs különbségeket.

A David Mamet két drámájából készülő, Viszontlátás című előadás témáját tekintve is illik a programba, hiszen arról szól, hogy húsz év szünet után újraépíthető-e az apa–gyermek kapcsolat. Az apát Márton András, lányát Barna Lilla játssza, az előadást Vadász Krisztina rendezi, mentora Vajdai Vilmos. A január 17-ei bemutató előtt jó egy héttel Vadász Krisztinával és Márton Andrással beszélgettünk.” (…)

Az teljes interjú itt olvasható:

http://kutszelistilus.hu/szinhaz/interju/487-mar-jobban-meghalljuk-mit-mond-a-masik

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Soros-licit: Recsk felé félúton?

2018, január 17 - 16:19

A választásokhoz közeledve a Soros Györgyöt kampányarcnak felhasználó Fidesz-kommunikáció újabb spirálfordulatra állt rá. Ezen lehet ártatlan szemekkel megleődni, és költői kérdésekkel látszatmeglepődőst játszani. De felesleges. Gyakorlatilag egy, a történelem által agyongyakorolt forgatókönyvet játszik végig Orbán és csapata.

A legújabb ötlet különben az, hogy visszatették a rezsóra melegedni az ötletet: tiltsák ki Sorost Magyarországról. De legaláb a lehetőségét szeretnék keresztülhajszolni az országházi gombnyomogatókon. Az Origo szerint. Az ezt megszellőztető szövegben felsorakoznak az olyan agyonhasznált fordulatok, mint álcivilek, megvásárolt baloldaliak, és hasonlók. Arról nem szólnak, hogy a jobboldaliaknak mennyi volt az árfolyama. Amikor még Orbán is Soros egyik alapítványának pénzén járt, tanult külföldön. Amely árfolyamon lehet, hogy érdemes lenne a nagy sorosozóknak is elgondolkodni. Mert az már korábban is világos volt: ha a milliárdos valóban az ország ellen spekulálna, akkor „Orbánnak és kormányának a támogatásánál keresve sem találhatott volna jobb végrehajtót”. Sokkal célszerűbb lenne ugyanis egy cezaromán vezető megvásárlása, mint a bizonytalan jövőjű ellenzéké. Ebből a szempontból, ha létezik egyáltalán Soros-terv, akkor lehet, hogy a Fidesz környékén sem ártana, ha néhányan elmesélnék a saját verziójukat.

Mert a nagy füstöt eregető lózungok azok röpködnek össze-vissza. Gyakorlatilag folyamatos harci stresszt kiváltva és fenntartva. Évek óta. Egyre emelve a tétet. Ami azért törvényszerű, mert az azonos izgalmi állapot fenntartásához a korábbi, hasonló célú, szövegek által megemelt ingerküszöböt kell átvinnie az újabb, és mégújabb, megszólalásoknak. Az, aki beül egy ilyen csónakba, az mindaddig folytatni kénytelen a licitet, amíg „megmondóemberi” pozícióban hagyják. Ez magyarázza azt, hogy egyre újabb ellenségek kerültek elő a hatalmi retorikában, és az egyre irreálisabb ellenségképekhez egyre körmönfontabb összeesküvés-feltevések kezdtek párosulni. Amely feltevések azért is lehetnek szimpatikusak, mert az igazi összeesküvés-elméleteket csak erősítheti a bizonyítékok hiánya. A Fideszért akár vallásháborút is hirdetni kész híveket meg egyébként sem feltétlenül befolyásolják a tények. Nekik a vezér fél, negyed, majd huszadigazságai is a messiási megnyilatkozás szintjére emelkednek.

Ugyanakkor az ellenségképekhez szinte természetszerűleg kerülnek egyre közelebb a belső szabotőrök, a hon kijelölt ellenségei, akiket megvettek. Ez a retorikai fordulat a történelemben nem egy esetben vezetett leszámolásokhoz. Fel lehet tenni a költői, és persze álnaív kérdéseket, hogy: „Mit terveznek a sok sorosisztával? Büntetőtábor? Kényszermunka? Illegalitás?” De alig valószínű, hogy szükséges megjátszani az ostobát. Elég visszagondolni az orbáni szövegekre az elmúlt évekből. Már elég régóta felbukkannak azok a motívumok, amelyek alapján mindenki ellenség, és hazaáruló, aki nem nyalja fényesre Orbán tomporát. Ez már 2015-ben, a tusványosi melldöngetéskor is meg lett izenődve. Ami a táborokat illeti: az is tudható a történelemből, hogy Dachau első lakói nem zsidók, hanem ellenzékiek voltak.

Amely ponthoz az orbanizmus is eljuthat. A koncepciósnak is tekinthető eljárásokkal voltaképpen a határhoz ért a hazai hatalomgyakorlás. A választások célja a kiteljesedés megakadályozása is lehetne. Akár.

Kategóriák: Szervezetek

Egy kis mosoly

2018, január 16 - 15:02

Mentem nyugodtan reggeliért, de az az átkozott béka nagyot ugrott előlem. No persze, megint Mamma miatt: a szerencsétlen olyan ügyetlen, hogy a csörtetésével mindig felzavarja a kaját. Onnan kapta a nevét is: amikor éhen marad, panaszosan mammmááá-zik. Csakhát: az a Mammma az én Anyukám is, aki viszont nagyon dühös tud lenni, ha elugrálok a Mamma elől, hogy nyugodtan falhassak valamit: kapom ám a szidást! Mellé meg nyomatékul egy-egy maflást is: rendes testvér nem hagyja a málébbat bajban!

Hát így kerültem én ebbe a nagy bajba! Megláttam egy keskeny ösvényt: arra még nem jártam, ráadásul egy nagy zsombék el is takart a mögöttem loholó Mamma elől. No, gondoltam, befalok valamit, aztán – amilyen nagy szívem van nekem -, viszek egy falatot ennek a maflának is. De ahogy haladtam, egyre nagyobb fényesség támadt körülöttem. Az ösvény is széles lett, alig lehetett látni az oldalát. Az alja meg olyan kemény volt, amihez hasonló csak annak a nyílásnak az anyaga, amitől szigorúan óvtak mindig az öregek: arra ne tévedj, nagy, villogó szörnyetegek járnak arra, és kérdés nélkül eltapossák, aki/ami az útjukba kerül! Itt meg óriási csapatokban rohantak a szörnyek, és micsoda zajjal! Eszembe is jutott: ezek előbb utóbb éhen halnak: nincs olyan süket béka, de még egy nyomorult vízibolha sem, aki ekkora zaj elől el ne menekülne.

Aztán megállt pár ilyen szörny, és még szörnyebb szörnyek léptek elő belőle! Éles hangon morogtak, na de engem se a gólya költött! Az egész rokonságban én tudok a leggyorsabban futni! (Na jó, a Zelma azért néha gyorsabb: nem tudom utolérni, hogy megtöltsem az erszényét olyan apró kis babákkal.) Szóval jöttek a szörnyek, persze nem értek utol. Hogy is érhettek volna? Hiszen nyomorékok! Kész csoda, hogy egyáltalán meg tudnak állni a hosszú hátsó lábukon, és nem esnek hanyatt! Nincs farkuk, egy picike sem! Nem is értek volna el: de akkor megcsípett egy átkozott szúnyog – csak az lehetett, van elég belőlük a környékünkön! – én meg úgy elaludtam szinte futtomban, ahogy azt okos öregek mesélték, amikor óvtak az aljas kis repkedőktől. Éreztem, hogy itt a vég.

De nem: nagy fényességre ébredtem, egy kemény izén feküdtem, körülöttem meg egy-két ilyen farkatlan lény nyüzsgött: nyomogattak, tettek ide, tettek oda: Na, gondoltam, nekem végem! Most nézik, melyik részem legyen az ebéd, melyik a vacsora. Hacsak fel nem falnak egyszerre. Legalább a torkukon akadok! A farkamat még az az éles fogú settenkedő sem bírja elrágni: pedig jó sok hús van rajta – de kemény, mint a kő.

De nem történt ilyesmi. Csak megint rám eresztették a szúnyogokat: fura, hosszú, fényes izébe bezárva tartják őket. Enni is adtak: nem lennék elég kövér? Azt még nem is mondtam, milyen undorítóan néznek ki ezek a szörnyek. A bundájuk sima, mint amikor a zsombékok között a melegben megnyálasodik a víz. És mindenféle rikító színű! Hát hogy bújnak el ezek, ha jönnek a szörnyek – bocsi, hát ők azok.

Most itt ülök egy helyen, amit erős pálcák vesznek körül: olyanok, mint azok a nádak, a mocsárban. Csak nem tudom őket elhajlítani az útból. Szinte sajnálni kezdem szegény szörnyeket: csupa ilyen kemény dolog veszi körbe őket: sehol egy puha zsombék, ahová lehajthatnák azt a magasban trónoló fejüket.

Csak abban reménykedem, ha eddig nem ettek meg, megláthatom még valaha az otthonomat. Még annak a mamlasz Mammának is örülnék. Miket fogok én mesélni, én leszek a legokosabb, engem tisztelnek majd a legjobban. Annak meg kijár minden elfogott békából, zamatos hajtásból néhány falatnyi. Nem kell rohangálnom mindenféle idegen ösvényen. Csak ülök, és elmesélem, micsoda gusztustalan óriások támadtak rám! És milyen hősiesen szabadultam! Ugyan még nem tudom, hogy milyen módon harcolok majd az otthonomért – de azért jó, ha kicsit félnek is tőlem, hiszen legyőztem a lényeket! Szívesebben hordják majd a zsákmányukat nekem. Talán még Zelma is hajlandó lesz megállni végre…

(Hír: Sidney-be betévedt egy mocsári kenguru, „aki” rémülten ugrált a forgalomban, amíg rendőrök és állatvédők el nem fogták. Az állatorvos megvizsgálta, néhány nap múlva visszaengedik a mocsárba. A kis kenguru morfondírozását lejegyezte: Rátesi Margit)

Kategóriák: Szervezetek

Felix Salten: Bambi a Bábszínházban

2018, január 16 - 14:41

A vén tölgyfa tövében egy tavasszal őzgida születik. Az ifjú herceg lábra áll, megteszi első bizonytalan lépéseit, elkezdi felfedezni a világot maga körül. Először a tölgyfát, majd a mezőt, végül az egész erdőt. Megismerkedik a bőbeszédű szajkóval, a hiú fácánkakassal, a károgó varjúval. Barátja lesz a mókus, a macskabagoly és a többi fiatal őz. Megtanulja, mi a játék és mi a veszély. Átéli a Nagy Rémületet és féli Őt, akinek villámok fakadnak a kezéből.

Ahogy a tavaszból nyár lesz, a nyárból ősz, az őszből tél, Bambi is változik: kinő az agancsa, és az egykori kisgyerekből fiatal felnőtt lesz. Megismeri a szerelmet, legyőzi az ellenfelét, megtanul egyedül járni az erdőben. Megérti az élet nagy körforgását. Amikor pedig a harmadik tavasz is eljön, már ő az, aki a fák rejtekéből figyeli a világot épp felfedező őzgidákat.

A Felix Salten regényéből készülő előadásban a sűrű erdő, a tágas rét, az évszakok örök körforgása mind belefér egy gyerekszobába. A költői és humoros felnövéstörténetben minden, a világot épp felfedező gyerek és minden, az erdőn már egyedül járó felnőtt magára ismerhet.

Szilágyi Bálint rendező:

Egy kis őz felnő. Otthona az erdő. Úgy tanul, hogy közben kérdez. Mi az ősz? És mi az őz? Anya mögött megy a kis őz. Mellettük a fák falak. Őzek a mezőn. Ismerkedés fűvel és felhővel. Sok-sok őzzel. De mi az a veszély, kérdezi a kis őz. Az Ő. Retteg tőle az erdő. De az őzeket nem lövik le, ugye? Anya mögött megy az őz. Így élnek együtt az őzek és Ő. A kis őz felnőtt. Körülveszi az erdő. Az otthonában: Ő. És nem is sejti: az is egy erdő. Az állatokat mindenki szereti: én is. De tényleg mindenki? Akkor miért esszük meg őket?

Olvasom a Bambit és vele futok a mezőn. Megsimogatnám vagy megmenteném. És eszembe jut az is, hogy még sosem láttam igazából őzet. Állatkertben talán. Vagy még ott sem. Szomorú, nem? A természet ma: utópia. Jó lenne, ha valami emlékeztetne még arra, hova tartozunk. Egy előadás, talán. Amióta a Bambira készülök, nem eszem állatot.”

Író: Felix Salten
Színpadi adaptáció: Hársing Hilda
Látványtervező: Árvai György, Szűcs Edit
Zeneszerző: Tallér Zsófia
Rendező: Szilágyi Bálint

Szereplők:
Fiatal Bambi: Márkus Sándor
Felnőtt Bambi: Teszárek Csaba
Faline: Pájer Alma Virág
Anya: Pallai Mara
Perri: Spiegl Anna
Macskabagoly: Blasek Gyöngyi
Öreg Fejedelem: Hannus Zoltán
Gobo: Barna Zsombor
Ena: Ellinger Edina
Szarka: Beratin Gábor
Szajkó: Rusz Judit
Varjú: Hoffer Károly

Bemutató: 2018.01.18

Fotók: Gergely Bea

 

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Ha érdekli, hogy mi van Magyarországon, olvasson máltai lapokat!

2018, január 15 - 15:10

Akit érdekel, hogy mi történik ma Magyarországon, annak nem a közmédiát, és nem is a Habony-Vajna-Mészáros trió sajtóbirodalmának valamelyik honi ékkövét kell olvasnia, hanem külföldi újságokat. A legjobb, ha máltai lapokat olvasunk, azokban mindig találunk valami érdekességet a hazai viszonyainkról.

Legutóbb Altusz Kristóf, a Külgazdasági és Külügyminisztérium európai és amerikai kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára nyilatkozott a Times of Malta című újságnak. Az interjúból kiderül, hogy a magyar kormány nem olyan szőrösszívű, mint amilyennek látszik, és nem is olyan érzéketlen, mint amilyennek mutatja magát. Tavaly például Magyarország – Altusz Kristóf szíves közlése– befogadott 1300 menekültet.

A kormány tehát nem verte nagydobra az 1300 menekült befogadását, igaz, nem is tagadta. Amikor ez kitudódott, és az újságírók rákérdeztek, az illetékes nyilatkozók elismerték, hogy a hír igaz, de azt mondták, hogy ez az 1300 menekült nem az az 1294 menekült, akiket Brüsszel akar erőszakkal rásózni a magyarokra. A magyar kormány által befogadott 1300 menekültet a genfi konvenció alapján, kérelmük elbírálása után, emberiességi okokból fogadta be Magyarország.

Minderről azonban a magyar embereket nem értesítették. A hivatalos indoklás szerint nem azért nem értesítették a magyar embereket, mert el akarták titkolni előlük, hogy miközben milliárdokat költ a kormány a menekültek elleni uszításra, és Brüsszel elleni gyűlöletkeltésre, 1300 embert mégiscsak befogadtak.

A magyar kormány azért nem mondta el a magyar embereknek, hogy Magyarország befogadott 1300 menekültet, mert nem akarta, hogy bántódásuk essen.

Kérdés, hogy kitől kellett ilyen furfangos módon megvédeni a befogadott menekülteket. Csak nem az adófizetők milliárdjaiból finanszírozott kampány és nemzeti konzultáció által megvezetett és megfélemlített magyar emberektől?

Az őcsényiektől? A perbáliaktól? A kömlőiektől? Vagy, legújabban, a ceglédiektől?

A tanulság, ha van egyáltalán, mint annyi más esetben, most is igen szerény: a mi menekültünk jó menekült, a tiétek gazdasági bevándorló.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

David és Franco — Egy kanadai kisfilm (videó)

2018, január 14 - 15:25

Pár éve volt, hogy életem első kisfilmét forgattam Ottawában. Egészen kiskorom óta szerettem hobbiként elbeszéléseket és novellákat írni. Arra pedig mindig kiváncsi voltam, hogy vajon hogyan nézne ki, ha egy általam írt történetet profi színészek keltenék életre? Ezért forgatókönyvvé változtattam egyik novellámat, szereztem két helyi színészt, egy hangmérnököt és egy operatőrt és elindultam a filmkészítés göröngyös útján. Mit tanultam ebből? Elsőként azt, hogy elképesztően sok munkába telik egy-egy jelenet elkészítése. Egy huszonötperces filmről van szó, de a forgatás három teljes napot vett igénybe. De volt még egy másik tanulsága is a kísérletnek: sokszor egészen másképpen fest egy történet amit az író megírt filmen, mint ahogyan eredetileg elképzelte.

Azért hozom fel most ezt a kisfilmet (amiről azt hiszem itt korábban nem írtam), mert éppen a héten került be az alkotás az ottawai kisfilmek online gyűjteményébe. Ez lényegében egy olyan hely, ahol a kanadai fővároshoz fűződő, illetve itt forgatott filmeket gyűjtenek össze. Kellemes meglepetés volt, amikor a napokban felkerült ide életem első filmes “próbálkozása.”

A David és Franco című film egy vidékről származó nemrég végzett egyetemistáról szól, aki a fővárosban próbál állást találni és egy új életet építeni számára. Megismerkedik egy élet-tanácsadóval, akiről elég gyorsan kiderül, hogy igencsak kétes egyéniség…meg az is, hogy talán saját életében sincs minden rendben.

Az angol nyelvű kisfilmet ezen a linken tekinthetik meg. 

Fotó: C. Adam.

Kategóriák: Szervezetek

John Steinbeck/ Egerek és emberek a Budaörsi Latinovits Színházban

2018, január 13 - 19:30

John Steinbeck 1902-ben született, Kaliforniában – de nem abban a Kaliforniában, amit, hála Hollywoodnak, ismerősnek vélünk, hanem a napfényben lubickoló álomgyár hátsó udvarán, ott, ahol gyárak emelkednek és földek húzódnak; illetve időnként nem emelkednek, és nem is húzódnak.

Utóbbi állapotot ma posztindusztriális gazdaságnak hívjuk, egykor meg Válság volt a neve, az előneve pedig Nagy és Gazdasági és Világ. Steinbeck életét, amely tisztesnek és polgárinak indult, a csírájában fojtotta el: huszonhat éves volt, amikor elkezdődött. Egy teljes generáció veszett oda – és minden bizonnyal ez lett volna Steinbeck sorsa is, ha nem azt választja, hogy megírja a válságot, ahelyett, hogy megadná magát neki.

De inkább megírta, olyannyira, hogy 1962-ben Nobel-díjat kapott érte, mert, így a díjat odaítélő Svéd Akadémia, olyan valósághűen, mégis élénk képzelőerővel adja vissza a válság kárvallottjainak életét, és annyi részvét van a humorában meg a társadalomszemléletében. Az író feladata – válaszolta Steinbeck a beszédében, amellyel a díjat átvette – az, hogy emléket állítson az Ember nagyságának, hősies szívének és szellemének; és annak, hogy bukásában is nemes marad, a lelkét bátorság, együttérzés, és szeretet hatja át.

Nagy szavak, vághatnánk rá mi, érdes elméjű közép-európaiak – ha nem némítana el minket Steinbeck életműve, és az életmű – talán – három legcsúcsa, bár ilyen szó nincs. Három regényről van szó: a Tortilla Flat (magyarul „Kedves csirkefogók” címmel ejlent meg); a Cannery Row (Kék öböl), és az Of Mice and Men (Egerek és emberek). Az első kettő sajnos színpadra alkalmazhatatlan, túl sokan szerepelnek bennük: a válság partravetett potykái, akik, ahelyett, hogy ismét az árba vetnék magukat és görcsösen evickélnének tovább a semmibe, inkább elnyújtózkodnak a parton, derűsen bölcselkedve, lovagias (bár a törvénykönyveknek néha némileg ellentmondó) kalamajkákba keveredve, majd, a kalandok végeztével kinevetve önmagukat.

A harmadik, a színpadra már – szerencsére – alkalmas Egerek és emberek viszont korántsem derűs, még kevésbé lovagias. Az Egerek és emberek nem a bölcsen félreállók világa, hanem azoké, akik küzdenek; és, mint minden, magára valamit adó küzdő, elbuknak a végén – de a bukásban nemesednek meg csak igazán, ekkor szikrázik fel a lelkükben a bátorság, az együttérzés; és utóbbi kettő összege, a szeretet.

A főhősök ketten vannak, mint Ábel és Káintól Stanig és Panig oly sokan ebben a kétarcú világban: a kicsi és a nagy, a villámagyú és a lomhaértelmű, a tevékeny és a méla – no meg a túlélő és az áldozat: bár persze a túlélő is áldozat, legfeljebb ő később értesül róla.

Addig meg megy még tovább, amíg a lába, az esze, az ereje bírja: megy tovább, küzdeni a láthatatlanul mindenütt jelen lévő, kérlelhetetlen; rosszindulatában és legyőzhetetlenségében a görög istenekre emlékeztető nagyhatalom, a Válság (azóta hogy megszoktuk, tán még meg is szerettük ezt a szót! – és lehet, hogy ez nem is mellékszál?) ellen.

John Steinbeck végül, a II. világháború után, kilábalt a maga személyes válságából, befutott író lett, még Hollywooddal is belekóstoltak kegymásba – igaz, mind a ketten rossz szájízzel távoztak – legvégül pedig, 1968 decemberében, meghalt.

(forrás: színház)

Bemutató: 2013.január 13.

Egerek, emberek – és egy kutya!

Legújabb bemutatónk egyik szereplője Zorba kutya, aki a Budaörsi Állatmenhelyről jött hozzánk játszani. Az M2 Petőfi TV készített riportot a kutya-castingról és a kutyás próbáról.

Zorba gazdáját, Candy-t Bregyán Péter alakítja majd az előadásban, amit John Steinbeck Egerek és emberek című művéből Berzsenyi Bellaagh Ádám rendez.

Zorba tizenhat hónapja került a Budaörsi Állatmenhelyre, ideiglenes otthona pedig színházunk lesz, ahonnan, reméljük, új otthonba költözhet majd. A kutya első találkozásáról a rendezővel, valamint a színészekkel az M2 Petőfi TV készített riportot, amit itt nézhetnek meg.

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

CEKA: jó’megmondtuk Juhásznak

2018, január 13 - 18:25

A CEKA (Civil Ellenzéki Kerekasztal) írt egy nyílt levélkét az általuk sírómasinának becézett Juhász Péternek. Annak ürügyén, hogy az említett vajszikla nyafog, amiért az MSZP macska-egér partit tart az Együtt-tel. Amely utóbbiról lassan talán az is kiderül, hogy kivel együtt. Lehet: pont ez a baj.

A nyílt levél kapcsán azért érdemes kicsit az előzményekről, és az elmúlt évekről is elgondolkodni. Alkalmasint Juhász szerepvállalása kapcsán is. Már csak azért is, mert számos olyan folyamatban volt elévülhetetlenül ócska szerepe, amelynek hatásaként 2014-ben legfeljebb a zakó méretén lehetett vitatkozni. Azóta már csak azon, hogy melyik zakó-ujjban fér el a magát demokratikusnak nevező ellenzék. Faltól falig. Juhász, a levél szerint azt hitte, hogy majd egyedül kikaparja a gesztenyét, miközben a csatlakozása lépéskényszert jelentett volna a Momentumnak és az LMP-nek. Csakhogy… Az, aki a korábbi szereplések alapján valami mást várt, az alighanem némi amnéziától is szenved. Illetve, ő talán nem szenved. De a környezete…

Forrás: Facebook

Mert ugyebár annak idején volt valami Milla. Egymillióan ugyan nem lettek, de azért pártosodtak, vagy mi. Akkor, Juhász még nem tudta, hogy kivel szeretne együttműködni, de azt nagyon tudta, hogy Gyurcsány menjen a fenébe. Nem ment. Ellenben gyakorlatilag Juhász akkori fellépésének két dolgot mindenképpen köszönhetünk. Az egyik, hogy a zsigeri unszimpátia, majd Bajnai visszatérésekor az összes párt elutasítása legalább egy évre megbénított minden konstruktív együttműködési kezdeményezést a több politikai erővel. A másik, hogy letette annak destruktív ellenzéki politikának az alapjait, amelyet máig szív az ország.

Az együttműködés megbénításának egyik jele volt a pártjelképek kitiltása, a többi politikai erő fellépése 2012 októberében. Akkor, amikor a szinte egyetlen reálpolitikai, tényleges befogadást hirdető kezdeményezés a Szolidarítás volt. Kónyát ki is focizták a partvonal mellé az idők során. Mert ugyan alapítója volt az Együttnek, de olyan renitens nézeteknek, amelyek nem fértek össze a vezérelvű ellenzékiséggel nem igazán volt helye a placcon. Ott, ahol a magukat nehéz-páncélosnak hívő politikai prostik hajtottak. A saját gesztenyéjük kikaparása érdekében.

A destruktív megnyilatkozásoknak pedig tényleg szép hagyománya teremtődött. A nagy gyurcsányozáshoz való csatlakozással Juhász annak idején letette az alapjait annak, hogy az ellenzékiséget még Botka is összecserélte Gyurcsány leváltásának szándékával. Miközben az ellenzékiség a mindenkori hatalom ellenzéke szokott lenni. Egy másik párt vezetőjének kívülről való leváltása pedig sok minden, de nem demokratikus gesztus. Ellenben kiválóan alkalmas a tényleges kompromisszumokon alapuló megegyezés megbénítására. Mellékhatásként, az ellenzéki erők elaprózásával, a hatalom megszilárdítására. Orbán valószínűleg ki is küldte kedvenc tányérnyalóinak egyikét az újabb csomag szotyiért.

Juhász Péter minden esetre elérte azt, hogy foglalkozzanak vele. A nárcisztikusok magabiztosságával lehet büszke arra, hogy korszakos politikussá, máig ható tendenciák élharcosává vált. Valószínűleg erre vágyott. Megkapta. Ezek után, az a megállapítás hogy „Elb@sztad” nyugodtan kiegészíthető azzal a szervvel, amivel az említett műveletet szokták végezni. Juhász politikailag az lehet. Na és? Ki a fenét, és mi gátol meg, hogy egy felejthető politikai figurát elfelejtsen? Legfeljebb az, aki megkerülhetetlennek hiszi a megkerülhetőt, és megugorhatatlannak a megugorhatót. Neki bűnbak kell.

Ebből a szempontból pedig a CEKA nyílt levele is kicsit keserédes. Egy kicsit magyarázza azt a bizonyítványt, amit a kölcsönös köldöknézéssel állított ki magáról az ellenzék. Mert kár lenne elfeledkezni arról, hogy a destruktív, „ki-kivel nem működik együtt”, szemlélethez partnerek kellenek. Például az a párttagság, amelyik nem kényszeríti ki a vezetőségből az együttműködést. No meg azok a pártvezetők, akiknek a programalkotása ki is merül ebbe a köldöknézős pótcselekvésben.

Kategóriák: Szervezetek

Fiúk és apák

2018, január 12 - 22:44

Se kutyám, se macskám a Momentum és Fekete-Győr András, a Momentum elnöke (továbbiakban ismert becenevén: Fegyőr), azt pedig egyáltalán nem tudtam, hogy édesapja, idősebb Fegyőr, egészen mostanáig felelős beosztásban dolgozott, 2020-ig szólt ügyvezető igazgatói kinevezése az Országos Betétbiztosítási Alapnál.

Azért a múlt idő, mert idősebb Fegyőr ma már nincs felelős beosztásban az Országos Betétbiztosítási Alapnál. Sőt, jelenleg sehol nincs semmilyen beosztásban. Leváltották ugyanis, ám a hivatalos magyarázat szerint menesztésének nincs köze ahhoz, hogy a fia egy ellenzéki pártnak a vezetője.

Most ne menjünk bele abba, hogy ifj. Fegyőr és pártja valódi ellenzéke-e Orbán Viktornak és a Fidesznek, mint állítják magukról, vagy, csupán arról van szó, hogy tetszik nekik az Orbán rendszer, csak nem Orbánnal az élen – mint mondják róluk mások.

Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy idősebb Fegyőr most kénytelen munkát keresni. Fia, aki az RTL Klub híradójában nyilatkozott a történtekről politikai indítékot sejt apja menesztése mögött. Mondjuk, nem nehéz erre gondolni, volt már ilyen az elmúlt egy-két évtizedben, igaz, fordított előjellel.

Csurka István nevéhez fűződik a híres-hírhedt kifejezés. Ő dobta be a köztudatba, amikor 1990. március 31-én az általa szerkesztett Magyar Fórumban megjelentette az Apák és fiúk című írását, mely cikkben sok más mellett, arról ír, hogy az apák egykori bűneiért a fiúknak kell felelniük.

Idősebb Fegyőr most minden valószínűség szerint fia politikai tevékenysége miatt veszítette el állását. Pedig, ifj Fegyőrnek nincsenek bűnei, olyanok legalábbis biztosan nem, amikről mi is tudnánk. Ha csak az nem számít bűnnek, hogy mint sok millió ember az országban, nem odaadó és lelkes híve a Fidesznek és Orbán Viktornak. Idősebb Fegyőr abba bukott bele, és ezért van jelenleg állás nélkül, mert a fia, ifj. Fegyőr, nem szeret állva tapsolni a fensőbbségnek, legyen az kopasz pártfunkcionárius, vagy szotyola-köpködő stadionépítő.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Csaknem 400 ezer külhoni magyar szavazna április 8-án

2018, január 11 - 20:57

Áder János magyar államfő 2018. április 8-ra tűzte ki az országgyűlési választásokat és eddig 384.173 külhoni állampolgár regisztrálta nevét a Nemzeti Választási Irodával. A szavazásra jogosult külhoni magyarok száma az elkövetkező hetekben bizonyára meghaladja majd a félmilliót, ami elvileg jelentős befolyást jelenthet egy olyan országban, ahol összesen 8 millió körüli választópolgár van és ahol az útóbbi években hatvan százalék alatti volt a részvétel.

Ha a 2014-es országgyűlési választások levélben leadott külhoni szavazatok nézzük, összesen 128.596 voks érkezett. Ebből 122.638 a Fideszre lett leadva, a Jobbikra pedig 2.926, a baloldai összefogásra (MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) 1.495 és az LMP-re 574. Érdekességként: a nyilt kádári nosztalgiára épülő, de valószínű burkolt fideszes támogatást is élvező Thürmer Gyula-féle Munkáspárt (akinek elnökét anno a KMH-ban is meginterjúvoltam) 61 voksott kapott külhoni magyaroktól.

Az eddig bérkezett csaknem 400 ezer regiszrációs kérelem közül messze a legtöbben erdélyi lakcímmel jelentkeztek be, illetve erdélyi címékre kérik, hogy a hivatal postázza ki a visszaigazolást. Ez a szám jelenleg 160.713. Szerbiai lakcímmel pedig 46.244 regisztráció érkezett eddig, a kettős állampolgárságot tiltó országokból pedig összesen 23.416. Kanadai lakcímmel 1246-an regisztráltak, amerikaival pedig összesen 1.725. A Kárpát-medencén kívülről a legtöbben Németországi címmel iratkoztak fel (4065). Sokan pedig email címet adtak meg a visszaigazolásra (133.335), közülük bizonyára akad még bőven észak-amerikai.

A magyar lakosság jelentős többsége elutasítja a határon túli magyarok szavazati jogát, amelynek köztudott célja a Fidesz megerősítése. A Republikon Intézet felmérése szerint a lakosság 70 százaléka utasítja el a külhoni szavazati jogot. A fideszes szavazók pusztán 37 százaléka ért egyet a szavazati jog kiterjesztésével.

Kategóriák: Szervezetek

Miért pont a Facebook-tól féljünk?

2018, január 11 - 15:27

A Facebook nyilvánvalóan egy olyan fórummá, platformmá vált, ami egyre több szempontból hasonlít a hétköznapi életterekhez. Egy legutóbbi írás szerint már félni is lehet miatta. Mármint amiatt, hogy ki mit „lájkol”, illetve kinek az ismerőse. Holott ez egyáltalán nem a közösségi oldal sajátja, és nem is okvetlenül politikai indíttatású jelenség.

A hétköznapok félelmei igen régóta adottak. Már a barlangban sem volt okvetlenül könnyű lefolyású testi sértés záloga a törzs vezetőjét az orra előtt froclizni. Valójában ezeket a félelmeket szinte minden hierarchikus rendszerben megtapasztalhatja az, aki nem a csúcs közelében éli az életét. Lehet azt mondani, hogy ez a diktatúra sajátja, és ez nagyon jól is hangzik. holott inkább arról van szó, hogy a diktatúra, mint szintén erősen hierarchikus hatalmi rendszer, kihasználja az említett jelenséget, hajlamot. Ahogy a sorok közti lét sem okvetlenül a diktatúrák sajátja, hanem a diktatúra az, ami az általános közéletbe is uralkodóvá teheti. De ettől még igaz, hogy egészen normális jelenség lehet a sorok közé olvasás készségének megtanulása.

Annyira, hogy meg merném kockáztatni annak a kijelentését, hogy az életre felkészítő szülői nevelés részének tekinthető. Már csak azért is, mert aligha hiszem, hogy a családban elhangzó minden megjegyzést, kritikát, vagy akárcsak információtöredékeket mindenki a gyermeke tanárától szeretné visszahallani. Márpedig a „de ezt ne mond el az iskolában” az első lépés azon az úton, amelyen a ki nem mondott gondolatok iránt is érzékenyítjük a gyermeket. A közösségi médiák kapcsán pedig különösen jelentős lenne ez a fajta szülői közreműködés, nevelési tevékenység. Egyszerűen nem lehet elintézni, elkenni ezt a felelősséget azzal, hogy „nincs semmi baj, csak a diktatúra miatt félünk”. Ettől még nagy hasznát veheti ennek az ismeretnek valaki a diktatúra hatalmának kiépültsége esetén. Nem egy esetben a túlélés záloga lehet.

Ahogy egy munkahelyen szinte mindig az egzisztenciális túlélés záloga lehet annak a felmérése, hogy kinek, mit, mikor, és hogyan lehet elmondani. Beleértve azt is, hogy valaki „levegye” azokat a jelzéseket is, amikor viccesen mondanak valamit, de véresen komoly a tétje. Ahogy a mindennapi élet egyes részei, például a napi pletykák is, átkerültek, és folyamatosan átkerülnek a virtuális világba, ez korántsem sokat változott. Csak kibővült. Minden politikai indíttatás nélkül sem ártott, korábban sem, ha valaki nem az összes munkatárs orra előtt szidta főnökét. A Facebook, illetve a hasonló rendszerek, valójában ugyanazt az óvatosságot igényelték már évekkel korábban is, ami egyébként szinte természetes volt a cég folyosóin, vagy a munkahelyi büfében. Ahogy, szerintem, ahhoz sem kell politikai fenyegetettség, hogy ne álljon le valaki anyázni, illetve az ismerőseit sértegetni. Amit a Facebook, illetve a többi hasonló rendszer „hozzátett” ehhez, az az azonnali nyilvánosság. A vélemény közel azonnali „lebukása”. De az, aki ettől tart, az valószínűleg egyébként is inkább a magában morgó, mintsem a nyíltan kiálló típus. Ami nem baj, és nem is dicsőség. A többség ilyen, és ezt a hatalom rendre ki is használja. Ahogy azt is, hogy sokan meggondolatlanabban viselkednek a világhálón, mint a munkahelyükön.

Amely érdemessé teszi, hogy érdemes legyen figyelni a világhálót. Munkát adva a jelentgetőknek, az „ébereknek”. De ez sem újdonság. A világháló jelentgetőinek eszmei elődeit ott találjuk a Gestaponak, majd az ÁVH-nak jelentő éber házmesterek, a diáktársukat, katonatársukat megfigyelő, illetve feljelentő beépített provokatőrök között. Azok között, akiknek a munkásságát verőszobákban szerzett lila foltok, statáriálisan elítélt áldozatok nyomai szegélyezik. De velük, vagy a feljelentő-mozgalommal is kár lenne az internet fórumait azonosítani. Már csak azért is, mert az internet világa nem kis részben olyan is, amilyenné a hálólakók teszik. Mind maguknak, mind egymásnak.

Nem a sorok közti olvasás utáni vágyak, hanem inkább az okszerű használat megtanulása lehet a felbukkanó pánikrohamok megoldása. Tudomásul véve a sajátságokat is. Ahogy azt, hogy amit két ember tud, az nem titok, illetve azt is, hogy ami egyszer felkerült a világhálóra az igen sokáig ott is maradhat.

Kategóriák: Szervezetek

A Képmutogató a Pesti Magyar színházban

2018, január 11 - 06:59

Zenés, táncos játék Arany János verseiből

Szerkesztő – forgatókönyvíró: Lengyel Ferenc Jászai Mari-díjas

Bemutató: 2018. január 10.

Az Artium Magister Nonprofit Kft. és a Pesti Magyar Színház közös produkciója.

A téma: Arany János balladái. Ez a dobbantó, az elrugaszkodási pont, az origó és a cél Arany János költői és emberi világának megmutatása, amelyben a családi, a politikai és a történelmi tragédiák egymásba fonódnak. A hosszú életű költőnek lehetősége van megélni a forradalmi lelkesedést és idővel a rezignált cinizmust. Hosszú az út a nagyszalontai tanítóságtól a Tudományos Akadémia elnökének posztjáig és ebben a hosszú életben, sokat lehetett fájni, szenvedni, kompromisszumokat kötni és az élet vége felé visszanézve leltárt készíteni. Mi érte meg és mi nem?

Arany János balladáiból összeállított este alkalom egy invenciózus, minden ízében mai előadásra, amelyben egyaránt szerephez jutnak a színészek, a táncosok, a rockzene, az animáció, a kép, a látvány és a számítógépes technika. A versek ismerős sorai már-már slágerek ez az alap, erre épít az alkotók fantáziája és arra, hogy Arany János bár betöltötte a 200. életévét nem szűnt meg látni minket és írni rólunk.

A Magyar Színház minden rendelkezésére álló eszközzel segíti a 200 éves kortárs költő mondanivalóját megértetni a mai nézőkkel. Nem riadunk vissza semmitől. Se képtől, se zajtól, se szoftvertől. – Arany imádná!

(forrás: színház)

Közreműködik:

HÁMORI ILDIKÓ

Kossuth– és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész

KOVÁCS ZSUZSANNA

PATAKI SZILVIA

ÁGOSTON PÉTER

GÉMES ANTOS

SZATMÁRI ATTILA

SZŰCS SÁNDOR

FÜLÖP DORINA

Valamint a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei

 

Díszlet-jelmez KOVÁCS YVETTE ALIDA Grafikai tervező PETÉNYI ORSOLYA Videó animátor TÖRÖK ESZTER Vezető 3D animátor PAPP ZOLTÁN GÁBOR Videó animáció rendező PACSORASZ VIKTOR Videó animáció supervisor KOLOSTORI GÁBOR Látvány supervisor LENGYEL FERENC  Jászai Mari-díjas Bábok MEILINGER ZITA Szerkesztő DERES PÉTER Zene VECSEI LÁSZLÓ Korrepetítor MAGONY ENIKŐ Koreográfus FÜLÖP DORINA Súgó BALÁZS ÉVA Ügyelő LOSONCZI ANITA Rendezőasszisztens JUHÁSZ ANDREA RENDEZŐ LENGYEL FERENC Jászai Mari-díjas

Fotók: Gergely Bea

Kategóriák: Szervezetek

A másik család

2018, január 10 - 06:01

Gyakran elhangzik az orbáni család emlegetése, a maffia családé, melyet Orbán Viktor teremtett meg, azokból az egyre szaporodó és egyre gazdagodó oligarchákból, akiknek a hűségén a rendszere nyugszik. Arról a másik orbáni családról azonban, melyet szintén neki köszönhetünk, amely sokkal nagyobb, számosabb, de mérhetetlenül szegényebb amannál, arról bezzeg sokkal ritkábban esik szó.

Minden este, úgy hat-hét óra tájban végigmegyek a Déli pályaudvar alatti aluljárón. És amióta arra járok, minden este látom azt a ”családot,” akiket a nincstelenség fűz egymáshoz és az a tény, hogy együtt laknak itt, az aluljáróban. Ők részei annak a másik, nagy orbáni családnak, annak a csaknem négymilliónyi nyomorgó tömegnek, amely szintén Orbán Viktornak köszönheti, hogy ilyen szépen összejöttek.

Ezeknek itt eddig szerencséjük volt, mert ugyan a folyósó huzatos, de a tél példátlanul enyhe, addig egyikük sem fagyott meg. De ez bármelyik esete megváltozhat. Emiatt is aggódom értük. Meg azért is aggódom, mert gyakran a rendőrök zaklatják, igazoltatják őket, holott ezeknek szegényeknek nincs hova menniük innen, mindig ugyanazok az arcok és ugyanaz a nyomorúság lakik itt, nincs miért igazoltatni őket. Hacsak azért nem, hogy a rendőri szolgálat egyhangúságát a hajléktalanok megalázásával vidítsák fel. 

Nem könnyű minden este kétszer elmenni ez alvilágba száműzött nyomorultak mellett. De én mégis erőt merítek a látványból mindannyiszor. Nincs ennél hatalmasabb nyomaték, mely arra ösztönözne, hogy ennek a fasiszta, népnyúzó, rablóbandának, ennek a jelenlegi kormánynak nincs helye többé ezen a világon.

Kerekes Sándor

*A szerző videója itt tekinthető meg.

Illusztráció: Giorgio Conrad

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak