Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 1 óra 33 perc

Frida Kahlo kiállítás nyílik Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában

2018, július 6 - 15:23

A Magyar Nemzeti Galériában négy hónapon keresztül lesz látható a világ legjelentősebb Frida Kahlo életét bemutató tárlat. A festőnő születésének 111.évfordulóján megnyíló tárlat,

2018-július 7.-től- november 4.-ig tekinthető meg.

A kiállítás anyaga 35 műtárgy – 26 festményből és 9 rajzból áll.

A fiatalkorában súlyos buszbalesetet túlélő, és az élete során számtalan betegséggel küzdő és emiatt néha hetekre, hónapokra ágyhoz kötött művész magától kezdett el festeni, soha nem tanulta, tudását önképzéssel szerezte.

A kiállítás öt különálló részben mutatja be a művész életének szakaszait.

Az első szekció az útkeresésről, a második a fájdalomról, a szenvedésről és ennek feldolgozásáról szól.

A harmadik Frida és Mexikó kapcsolatát tárja fel, a negyedik szekció a „Viva la Vida” címet kapta, amely a természettel való együttélést mutatja be.

Az utolsó szekció– Frida és Diego—azt a szenvedélyes, néha ellentmondásos, de mindenképpen inspiráló és erős kapcsolatot mutatja be, amely a 20. század egyik kiemelkedő művészpárosát kötötte össze.

A kiállítást a Frida Kahlo élete utolsó tíz évében vezetett naplója alapján összeállított hang és képinstalláció zárja.

A kiállítás kurátora: Lantos Adriána (Szépművészeti Múzeum- Magyar Nemzeti Galéria)

A bemutatott anyag legnagyobb része a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo gyűjteményéből,  9 mű pedig magángyűjteményből érkezett a kiállításra.

(forrás: sajtóanyag)

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Narancsos LMP-bukta

2018, július 6 - 14:09

A Magyar Narancs a napokban dobta be a köztudatba annak az igazolását, amit elég régóta lehetett sejteni. Azt, hogy az LMP tevőleges kompromisszum-képtelensége nem egészen a véletlen műve. Az, hogy ez a gyakorlatban Schmidt Márián keresztül valósult-e meg, végső soron akár részletkérdésként is kezelhető. Különösen, mert a Fidesz berkeiben mélyen beágyazott hölgy rokonságban van az LMP egyik prominensével.

Azt meg ugyebár nem lehet megtiltani, hogy egy anya szóba álljon a fiával. Ahogy fordítva sem. Amellett, hogy tudjuk: kihez fordulhatna egy fiú a kérdéseivel, ha nem az anyjához. Legfeljebb kap egy kis kampányzilálási tanácsot is. Rajta keresztül pedig a pártja is. Amit igazolni látszik, hogy egy korábbi információ alapján szándékegység látszott kialakulni Szél Bernadett és Ungár Péter között arról, hogy az LMP elszabotálja a kampányt. Az, hogy ezt a szándékot honnan fújta a szél, tulajdonképpen szintén szinte mindegy. Nem azért, mintha az irány meneten bármit is. Ellenben az, hogy az LMP sokkal inkább a Fidesz közép felé tolt alegységeként működik már elég régóta ismert tünet volt a hazai politikában. Magam is többször írtam erről.

Ungár Péter

A jelenlegi hírek legfeljebb a korábbi sejtéseket erősítik meg. Valamint azokat a gyanúkat, hogy a kormánypárt kinyújtott keze számos feléjük kinyújtott nyelvet tart kézben. Valószínűleg nem is mindig rokoni szálakon keresztül. Mert a pillanatnyi érdekek hálózata akár erősebb kötőerő is lehet. Nem véletlenül emlegettem egy másik ellenzéki párttal kapcsolatban, hogy a leginkább önjelölt miniszterelnök-jelöltjük és Orbán szegedi megbeszélésének valós tartalmát sem lenne kevésbé érdekes tudni. Annál semmiképpen nem kevésbé érdekes, hogy az LMP egyes vezetői vajon milyen kompenzációban reménykedve vetették alá a gerincüket a savas beavatkozásnak. Mármint akkor, ha az utólagos „megtérésben” hisz valaki. Mert az sem teljesen kizárt, hogy az egész LMP, mint olyan nem a sarki kocsmában született önálló ötletből fogant.

Mármint akkor, ha lehetőségként eltekintünk attól, hogy az alapítók a sarki kocsmában is megbeszélhették a Fidesz delegáltjával a párt megalapításának az ötletét. Annak érdekében, hogy a folyamatosan jobbra tolódó kormánypártról lemozduló, középre tekintgető rétegeknek kínáljanak egy Fidesszel rokonítható alternatívát. Ahogy alig lenne meglepőbb annak a kiderülése, hogy a Jobbik nem kevésbé a Fidesz berkeiben fogant ötletből született. A radikálisabb Fidesz-hívők megtartására. Még akkor is, ha mára sokkal inkább a határok elmosódottságát látjuk. Alkalmasint az LMP és a Fidesz között sem igazán volt éles a határ. Ezért is emlegettem többször egy LMP-Fidesz-Jobbik tengelyt. Nem egyszer igen komoly kritikákat kapva az egyes fórumokon. Amely fórumokon most valahogy nem akaródzik sokaknak bevallani: óriásit tévedtek, amikor az LMP-nek gerincet, bizalmat és politikai hitelt szavaztak.

A mostani, úgymond kiderült, információk közül inkább az meglepő, hogy „többen attól tartanak: jobboldali fordulat várható az LMP-ben”. Tekintettel arra, hogy vissza lehetne kérdezni: „mikor volt az LMP baloldali”? Csak sajnos akkor arra is választ kellhetne keresni, hogy „hol a baloldal mostanában”? Mert a „melósképviselet” elég gyenge lábon látszik állni. Ráadásul azokon a gyenge lábakon állva sem nagyon van mozgósító ereje. Amely helyzetet elnézve inkább csak jobboldali, és még jobboldalibb pártokat látunk. Már akkor, ha feltételezzük az ideológiai alapokat. Mert ellenkező esetben csak a képviselői fizetéseken, kampánytámogatásokon alig túl tekintő opportunizmust tekinthetjük mércének. Ez utóbbiban az LMP is igen jól teljesített. Ha valós kiegyezések mentén, akkor még az is kérdéses, hogy nem-e esetleg a kormánypárt segítette hozzá helyenként szavazatokhoz. Annak fejében, hogy megosztják az ellenzéket.

Azért persze a többieket, például az MSZP sajátos, botkásított, jelölt-állítási folyamatát sem feledjük. Könnyedén előfordulhat, hogy még pár csontváz kiborul a szekrényekből. Amelyek kiborításában, az ellenzék teljes hitelvesztésében reménykedve, a Fidesz is érdekelt. Könnyen lehet tehát, hogy Ungár és társai „lebukásához” is egy, a Fidesz-székházból egyengetett út vezetett?

Kategóriák: Szervezetek

In memoriam Aczél Endre

2018, július 4 - 18:50

Aczél Endre elment. Élete 74. évében hagyta itt nekünk az életművét éppen úgy, mint azt a politikai környezetet, amely olyan, amilyen. Lehet, hogy fordítva jobb lett volna. Ha az általa sem kritikátlanul kezelt jelen politikai környezet megy, míg Aczél még ír némi újságot. A halálhírt a család megerősítette.

A jelenlegi kormányzó erő valószínűleg az ellenzékiségére emlékszik inkább. Holott az újságírás, a politikai is, alapvetően ellenzéki műfaj. Arról aligha az újságírók tehetnek, ha a hatalom az ellenzéket ellenségként és nem kritikusként kezeli. Arról már inkább tehetnek az újságírók, ha újságírónak hívathatja magát valaki, aki legfeljebb slapaj-szintű betűvető. Arról meg a hatalom tehet, ha a média legfeljebb parizerért elküldhető munkásaiból „nagy újságírót” farag. Ellentétben az 1944-ben született Aczél Endrével, aki nem keveset le is tett az asztalra. Például az MTI munkatársaként, majd külföldi tudósítóként. A záróakkordokat pedig a nevével fémjelzett Acélsodrony című műsorban szólaltatta meg. Azt az intermezzót, amit a Kiss-botrányban játszott, igazán boríthatja a feledés homálya.

Van mire emlékezni azon kívül is elég Aczél Endre életművéből. Akár egyet értett valaki a politikai nézeteivel, akár nem. A jelen iszapjából kiemelt betűbuborék-halmozók meg irigykedjenek nyugodtan. Aczél Endre pedig nyugodjék békében.

Aczél Endre

Kategóriák: Szervezetek

Röviden (Az orvos rád néz és csak annyit mond: Rák)

2018, július 4 - 16:37

Mottó:
Plutokratáink megtalálták azt az embert, aki átveszi tőlük hazánk ellen elkövetett bűneik terhét.

A kevély ember lelkében kishitű, magában nem bízó, magabiztosságát önmagán kívül (autójában, fajában, sikereiben, hatalmában) kereső lény, aki tagad mindent és mindenkit, ami és aki kiválóságát kétségbe vonja. A kevély ember kérkedik hibáival is: ő az, aki fingik az ebédlőasztalnál, és nem nevet. Ráemelt pillantásunk látva fingik még egyet, vagy meghosszabbítja kisvasútját. A kevély ember ijesztő, vagy nevetséges, esetleg ijesztő és nevetséges, vagy nevetségesen ijesztő. A kevély ember krajcáros bohóc. (Pennywise)

A kevély ember, faluszéli kis házából büszkén tekint félig vagy egészen giccs stadionjára, és nem zavarja annak árnyéka, amely eltakarja előlünk a Napot.

Szukits Rezső

Illusztráció: Sinar Matahari / muhammadfazri

Kategóriák: Szervezetek

Inkább ne legyen “más” a politika

2018, július 4 - 13:40

Amikor április előtt azt mondtam, hogy a Lehet Más a Politika (LMP) arra játszik, hogy a kormánypártoknak legyen többsége, de csak feles, így a jogállam lebontásának megmaradt feladataihoz készségesen csatlakozhat, mindenki megrótt: ugyan már. Az LMP demokratikus párt ! (Jelzem, évekig hallgattam ugyanezt a mai kormányerőről, hiába látszott már kilométerekről, hogy a párt szervezése, a jelöltek kiválasztása minden, csak nem demokratikus.) A számítás reális alapokon nyugodott: az akkor 5%-os párt kizárólag az Orbán-csapattal szövetségben juthat hatalomhoz, és a mai kormánypártnak is előnyösebb, ha „demokratikus” hírébe keveredett csoporttal bútorozik össze, mintha a nemzetközi színtéren akár kínossá is válható szövetséget köt a Jobbikkal. Arról nem is beszélve, hogy a nagyságrenddel erősebb Jobbik bizonyosan nem elégedett volna meg valamilyen díszletfunkcióval.

A számítás nem vált be, a kormányerő bezsákolta a kétharmadot, és ebben a pártnak nagy szerepe volt, tekintve, hogy mindenfajta ellenzéki összefogástól elzárkózott. Ugyan jelentősen – majdnem két százalékkal – tudta növelni táborát, ez azonban elsősorban annak köszönhető, hogy valami miatt igen kedveli a hazai sajtó „ellenzékinek” hívott, ám a politikai rendszerek működéséről nem sokat sejtő része. Az eredményhirdetés után rögvest megkezdődött a váltás. Elsőként az a társelnök, (Hadházy Ákos) távozott, akinek a többletszavazatok legalább 90 százalékát köszönhették, tekintve, hogy a szekszárdi állatorvos hetente leplezett le egy-egy korrupciós ügyet: mindig adatokkal, dokumentumokkal alátámasztva bejelentését. (Azt talán mondani sem kell, hogy a főügyészség még nyomozati szakba is elvétve engedte ezeket.) A társelnök távozása igen botrányosra sikeredett: a zavarosnak tűnő testületi ülésre rendőrt kellett hívni, mert párttársai megtámadták. Rögtön ezután fegyelmi eljárással fenyegették azokat az lmp-s képviselő-jelölteket, akik a központi ukáz ellenére visszaléptek valamely ellenzéki jelölt javára. Lemondott a vezetőség – őszintén nem tudom, ki vette át a stafétabotot Szél Bernadettől.

A minap ismét távozott egy elnökségi tag a pártból, és ezzel kapcsolatban is nyilatkozott egy testületi tag, aki felemlegette az LMP választásokra készített programját, amelyre, mint jelezte, igen büszkék, és amelyet a következő négy év munkájának alapjául szánnak.

Jesszus! Mintha a Hazafias Népfront valamelyik megyei bizottságának a vezetőjét hallanám 1975-ből! Szerintük ugyanis a parlamenti munkában a kisközösségek helyi problémáira kell megoldást találni.

Nem, kedves hölgyeim és uraim! A parlamentek nem kijáró lobbisták gyülekezetei. A ország gyűlésének az országos problémákra kell megoldást találni, nem lila megye közlekedési gondjaira, vagy sárga kerület lakásügyeire. Pont ez volt a legnagyobb baja a Népköztársaság parlamentjének.

A helyi közösségek ügyeit a helyi önkormányzatoknak kell/kellene megoldaniuk. Persze ehhez meg kell kapniuk a megfelelő részt az adóinkból. Nem véletlen, hogy a jelenlegi magyarországi kormányzat már nemcsak a pénzt, hanem a törvényi felhatalmazást is igyekszik megvonni az önkormányzatoktól. Minél jobban függ egy település részesedése a központi hatalomtól, annál jobban kézben lehet tartani a népét.

Szomorú. Bár lehet, hogy bennem van a hiba: nem elég, hogy sok évtizede élek, a memóriám is működik, még ha időnként némi segítséggel is.

Az biztos: ha ilyenféle „más” az a politika – inkább maradnék a tisztességes, demokratikus versengés útján.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Kinek fütyül a forint?

2018, július 3 - 15:59

A magyar hivatalos fizetőeszköz zuhanórepülésben van. Ehhez a megállapításhoz nem kell látnoki képesség, mert napok óta szólnak erről a gazdasági hírek. A politikaiak meg arról, hogy egyes hatalmi tényezők szerint spekuláció folyik a forint ellen. A kormányszóvivő, illetve a jegybank meg elkezdett egymásra mutogatni. Az igazság meg valahol a sok bába között látszik elveszni.

A hétköznapi kommunikációban szinte biztosan. Részben azért is, mert az átlag országlakónak nincsenek felesleges euró-milliói ahhoz, hogy akárcsak elképzelje a kockán forgó milliárdokat. Amelyek forgásában, természetesen akár spekulációs hatások is lehetnek. Gazdaságiak és politikaiak egyaránt. Ahogy annak idején, amikor Szijjártó, illetve Kósa döntött a forint-döntés mellett, szintén lehettek politikai célok, amelyek megalapozták a 2010-es árfolyampottyantást. Talán gazdaságiak is. De aligha a lakosságé, amelynek nem egy tagját érintette a deviza-hitelek törlesztőrészleteinek ugrásszerű növekedése. Némi demagógiával talán az is megkockáztatható, hogy a deviza-hiteleseket azért tudta Orbán megsegíteni a későbbiekben, mert előtte olyan helyzetbe hozták őket az emberei, hogy rászoruljanak a segítségre. Kicsit úgy, ahogy a hazai, unortodox workfare is működik. Jobbára azok zsarolhatók közmunkában szerezhető elég fékezett jövedelemmel, akiket előtte a hatalom taszított a nyomorszintre. Vállalkozások tönkretételével, kirúgásokkal, meg ami a palettán még előfordul.

A jelenlegi zuhanórepülés hosszabb távú hatásait majd szintén utólag fogjuk, talán, megtudni. Ami azonban könnyen előfordulhat, az az, hogy talán nem véletlenül dobta a hatalom a lovak közé a gyeplőt. Az import drágulása, a gyenge forintra rárepülő bevásárló-turisták felvásárló-ereje, például, meglökhetik az inflációt. Ezzel megnöveli annak az esélyét, hogy az nagy kommunikációs felleghajtásokkal kísért jövedelemnövekedések egy része visszakerüljön a költségvetésbe. Miközben a valós értékét is csökkenti a jövedelem növekedésének. Ezzel szinte egy menetben értékteleníti el a lakossági megtakarítások jelentős részét is. Azt a részét, amely forintban pihen a fiókokban, illetve a kamat szempontjából alig különböző folyószámlákon. Márpedig a lakosság nagy része nem a korábban említett, és már akkor sem létező euro-milliárdos számlák kivonatait nézegeti a hónap elején. Arra pedig talán még többen emlékeznek, hogy a magánnyugdíjak államosításakor volt egy kisebb pánik, hogy a következő tétel a lakossági megtakarítások lenyúlása lesz.

Egy jelentősebb forint-zuhanás ezt feleslegessé teheti. A számlák elértéktelenednek maguktól. Miközben az embereket a meglóduló infláció a tartalékok felélésére, a megtakarítási lehetőségek csökkentésére kényszerítheti. Nem elfeledve persze azt, hogy az, akinek jelentősebb tartaléka van euróban, az jobban jár. Nem az, aki külföldön dolgozva őrzi a valószínűleg csak a közmunka-bérhez képest nem szerény megtakarításait. Az azonban mindenképpen, akinek tényleges lehetősége van, illetve volt olyan üzleteket kötni, olyan forrásokhoz hozzáférni amelyek alapján jelentős mértékű, lehetőleg a hazai bankrendszertől függetlenül vezetett eurós számla-megtakarítása van. Amikor tehát azt hallgathatjuk, hogy spekuláció zajlik, akkor talán érdemes lenne azt a kérdést is kibontania egy kormányközeli szóvivőnek, hogy ez kinek az érdeke.

Így sokkal megnyugtatóbb lenne, ha biztosan, tényekkel alátámaszthatóan láthatnánk, hogy a letelepedési kötvényekkel üzletelés, az állami beruházások, a Mészáros-birodalom építése-szépítése, az Orbán-gyerekek köz-sajátlábon taposása, és hasonlók nyomán egy kormányközeli embernek, illetve a baráti, ismerősi körükből senki másnak sincs eurós, svájcifrankos, vagy más, ezekhez mérhető, és velük erősödő valutában vezetett számlája. Valamint a jelenleg inkább toporgósnak tűnő nemzeti bank prominenseinek sem. Sem belföldön, sem belföldön. Mert kínos lenne, ha kiderülne: a forintromlás legnagyobb haszonélvezőit az erre leginkább hatni tudó hatalom környékén kell keresni. Még akkor is nagyon kínos lenne a hezitáló jegybankot látva, ha tudjuk: másutt is igencsak mozgásba lendültek a valutapiacok a nagyvilágban.

Kategóriák: Szervezetek

Kormányzati családfantázia-szakértés

2018, július 2 - 15:18

Novák Katalin, ha valaki nem tudná, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Ezt azért érdemes leszögezni, mert a megnyilatkozásaiból ez nem mindig derül ki. Ahogy a legutóbbi megnyilatkozásából sem, amit Kaposváron követett el. A Református Egyházi Napok alkalmából tartott fórumbeszélgetésen.

Legfeljebb azt lett volna tisztázni, hogy ezen a fórumbeszélgetésen, mint magánember jelent-e meg az államtitkár. Mert amennyiben igen, úgy magánvéleményeként pont olyan ostobaságokat mondhat, amilyet bárki más. Kormány-szócsőként már nem egészen. Mármint akkor, ha olyan, természetesen liberális mákonyként ismert, fogalmakkal is megpróbálna valaki megbarátkozni, hogy a kormány NEM csak a saját szavazóinak a kormánya, hanem az országé. Így a teljes lakosságot kell képviselnie. Azok érdekét is figyelembe véve, akik nem a kormánypártra szavaztak, akik nem Novák Katalin, esetleg Rétvári Bence világlátása szerint próbálják nézni a világot, és nem az ő életelveik szerint élik az életüket. Ahogy Orbán Viktor is csak a saját híveinek Isten földi helytartója. Miniszterelnökként mindenki szolgája. Mindezt pedig azért célszerű leszögezni, mert abban a pillanatban lelepleződik a (vélemény)diktatúra, amikor csak a saját tapsoncok vezetőiként kezdenek megjelenni a miniszterelnök, illetve a slepjébe keveredett közszolgák.

Márpedig Novák Katalin, a szerepléséről olvasható közlemény szerint, több esetben, inkább a kormány, illetve a minisztérium véleményét szajkózta. Hacsak nem önmagáról beszélt többes számban. Miközben olyan szövegeket engedett szabadjára az ő szájából, amit talán maga sem gondolt végig. Szép példája annak egy olyan kijelentés, hogy a „család szerepe az élet továbbadása”. Holott nem kell különösebb biológiai ismeret ahhoz, hogy az élet továbbadása az egy biológiai aktus kérdése. Miközben a család gondoskodhat arról, hogy a már továbbadott élet, a következő generáció, felnövekedjék, szocializálódjon, nevelődjön. Mármint akkor, ha a társadalom egyes vezetői nem csak pofáznak a családokról, hanem ahhoz is megteremtik a lehetőséget, hogy a továbbadott élet emberhez méltó körülmények között növekedjék.

Amit nem biztosan szolgál az, amikor a hatalom a gyermekeket a szülők együttélésének jogállása alapján gondolja diszkriminálni. Ahogy az sem, ha egy, a családokért is felelős miniszter legfeljebb cinikus kiszólásokra képes, és egy szava sincs az olyan szövegekkel kapcsolatban, amelyek szerint a gyermekek éhezését, a gyermekszegénységet életviteli problémaként kell csupán kezelni. Márpedig Novák Katalin olyan megszólalási elődeitől, mint az árnyékkereszténység bajnokaként beszélő Rétvári, vagy az akkor még miniszter Balog, illetve az állítólag keresztény Harrach hallhattunk ilyesmiket korábban. Ahogy a családok felett gyakorolt egyeduralmi törekvés sem új, hanem legalább öt éves történet az Orbán-kormányok esetében. Miközben a gyermekek helyzetét sokkal inkább jellemzi az, hogy az olyan hatalmi kóklerek, mint Hegedűs Zsuzsa, már többször is megszüntette a gyermekéhezést.

Ha pedig a családoknak a gyermekek emberhez méltó felnevelésében betöltött szerepére helyezzük a hangsúlyt, akkor közelebb kerülünk ahhoz a gondolathoz, hogy nem az éjszakai ágyjelenetek szereplői, hanem a gyermekek érdekei kerülnek közelebb a fókuszhoz. Még akkor is, ha eszembe sincs megszabni Novák Katalinnak, hogy kivel feküdjön össze. Cserébe a hatalom családokért felelős államtitkárától ugyancsak elvárható lenne, ha nem a saját pajzán, illetve akár végletekig prűd fantáziavilágát akarja bárki másra ráerőltetni. Amellyel kapcsolatban érdemes lenne talán pár adatot is összevetni. Azt, hogy megannyi „coming out” során hányszor próbálták kötelezőként kommunikálni a saját nemhez való szexuális vonzódást. Összevetve azzal, hogy a hatalom hányszor, és milyen törvényi nyomással próbálja ráerőltetni a saját, más irányú elképzeléseit a Novák szerint is kisebbségben levők másként éjszakázókra.

Azt, hogy ez mennyire a decibelkereszténység jellemzője, azt más adatok alapján valószínűleg Novák Katalin is könyebben megvilágíthatná. Giovanni Boccaccio műveiben valószínűleg nem véletlenül bukkannak rendre fel a paráznaságban bűnös egyházi személyek. Holott akkor élt, amikor alig néhány nemzedékkel voltak túl a bigott kereszténység, inkvizícióval is terhelt évszázadainak, és közel ugyanennyivel voltak Girolamo Savonarola munkássága előtt. S talán arról sem kellene megfeledkezni, hogy a zárdák közelében működő gyermekmegőrzőkbe hány papoktól megesett novícia gyermekét raktározták be annak idején. A keresztényi szemforgatás erkölcsi magasságának a jegyében. Illetve, annak a jegyében, hogy mekkora különbség volt aközött, amiről beszéltek, és ahogy valójában működött a társadalom.

Novák Katalin most azt hangoztatja, hogy: „a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi”. Amellyel azonnal kirekeszti nemcsak az egynemű párokat, de a gyermekét egyedül nevelő szülőket, az unokáját nevelő nagyszülők sorát is. Talán azért, mert ő nem tudja elképzelni, hogy ilyesmi előfordulhat. Azonban talán jobb lenne, ha egy államtitkár nyilatkozatait nem a saját szexuális vágyai, illetve a fantáziája befolyásolná, hanem az ország, a társadalom, illetve az emberek viselkedésének realitásai.

Kategóriák: Szervezetek

Ottawa polgármestere bojkottálja az Egyesült Államok nagykövetségét

2018, június 30 - 14:46

Jim Watson, a kanadai főváros polgármestere bejelentette, hogy idén nem vesz részt az amerikai nagykövet július 4-ei ünnepi fogadásán. A polgármester ez által tiltakozik Donald Trump Kanada-ellenes nyilatkozatai és politikája ellen. “Tisztelettel lemondtam részvételemet, mivel nem támogatom az amerikai kormány jelenlegi irányzatát, illetve állandó támadásaikat hazánk ellen”–mondta Watson. A polgármester megelégelte azt, hogy a Trump adminisztráció folyamatosan fenyegeti Kanada alumínium, acél és autó iparágazatait, valamint hogy az amerikai elnök Kanadát és a jelenlegi kormányt gyalázza.

A polgármester mellett Mathieu Fleury, a belvárosi Rideau-Vanier körzet önkormányzati képviselője szintén bojkottálja a nagykövet idei fogadást. “Szerintem álszent lenne ha bírálnám a Trump adminisztrációt, ugyanakkor elfogadnám meghívásukat”–mondta Fleury.

Az Egyesült Államok nagykövete – jelenleg Kelly Knight Craft – hagyománya a július 4-ei fogadás, amelyre eddig minden évben közel 4 ezren kaptak meghívást. Bár idén nem lesz jelen Ottawa polgármestere, Lisa Raitt konzervatív parlamenti képviselő úgy döntött, hogy elfogadja a meghívást. Raitt azzal magyarázta döntését, hogy szerinte fontos párbeszédet folytatni “amerikai barátainkkal.”

A bojkottnak van egy helyi politikai oldala is. 2018. október 22-én kerül sor az ottawai polgármesteri és önkormányzati választásokra. A polgármester mellett összesen 24 önkormányzati képviselőt választanak a fővárosban. Ők alkotják a fővárosi közgyűlést. Watson 2010 óta van hatalmon és a legutóbbi felmérés szerint Kanada legnépszerűbb polgármestere. Az ottawai lakosság 79 százaléka helyesli az 56 éves polgármester teljesitményét, a legutóbbi választáson (2014-ben) pedig 76 százalékos többséggel kezdhette el második ciklusát. Az önkormányzati politikai pályája előtt, Watson az Ontario-i Liberális Párt képviselője volt.

Kategóriák: Szervezetek

Így működik a Fidesz-maffia

2018, június 29 - 13:50

A maffia működésének szerves része a belső leszámolás. Most éppen az eddigi pr-üdvöskék, Kuna Tibor és Csetényi Csaba kerültek sorra. Soha nem fogjuk megtudni, hogy miért kerültek szívóágra. Ahogyan a többiekről – Spéder, Nobilis, Simicska stb. – sem. Nyilván részben saját zsebre dolgoztak, részben az omerta legfontosabb előfeltétele a félelem. A félelem attól, hogyha a főnök úgy akarja, bárki, bármikor egyetlen pillanat alatt kegyvesztetté válhat és ott találhatja ágyában a levágott lófejet. És mindenki elkövetett már elég súlyos bűncselekményt ahhoz, hogy csak egy főnöki bólintás kell ahhoz, hogy az ügyészség elindítsa a nyomozást. Ezekről a bűntényekről persze eddig is ugyanígy tudott a nyomozóhatóság, de ahhoz, hogy nyomozni kezdjenek a főnöktől kell személyesen a kilövési engedély, parancs.

És minden évben kirobban legalább egy ilyen ügy, hogy egyetlen maffia tag se aludjon nyugodtan. Mindegyik tudja, hogy ott lebeg a feje felett a bárd. Még nem építik be őket az autópályák betonjába – különösen mert nem is építenek autópályát – de néhány nap alatt tökéletese tönkre tudják tenni őket. Aki tegnap még az élet császára volt, ma ott retteg a sámlin, hogy mikor áll meg a ház előtt ((ld. még Pasa park) a fekete autó. Nem mintha nem érdemelnék még. De nem ezért nyírják ki őket, hanem mert megszegték a maffia játékszabályait és példát akarnak statuálni. Magyarország’2018.

Vásárhelyi Mária

Kategóriák: Szervezetek

Cionizmus — Jelen és jövő

2018, június 27 - 18:13

Amikor mélyen cionista és Izrael-párti egyetemi szervezeteket kérdezek arról, hogy miért kerülik a “cionista” szó használatát kommunikációjukban, túl sokszor azt hallom, hogy “a cionizmus nem népszerű.” Igaz, a népszerűtlenség a mai világ egyik komoly bűne. De képzeljük el, milyen lenne a világ ma, ha felmenőink a népszerűtlenségtől féltek volna. Az amerikai forradalom nem volt népszerű. 1860-ban az a gondolat, hogy északiak eltörlik a rabszolgaságot nem volt népszerű. 1897-ben az a javaslat, hogy legyen egy zsidó állam szintén nem lett volna népszerű. Akkoriban a legtöbb európai zsidó azt hitte, hogy a felvilágosult Európa kezd végre az antiszemitizmusból kinőni.

Tanuljunk hősies elődeinkből, valamint a feminista, meleg és afrikai-amerikai aktivistáktól, akik először szintén nem voltak népszerűek.

Vissza kell foglalnunk a “cionista” szót. Nem lehet legyőzni azokat, akik Izrael legitimációját kérdőjelezik meg, úgy hogy közben feladjuk a cionizmust. Száz évvel ezelőtt a cionizmus büszkeséget hozott a zsidóságnak. Ma pedig zsidók és nem zsidók ismét feltölthetik ezt a felfogást büszkeséggel. Egyik könyvében Randall Kennedy, a Harvard egyetem professzora a politikai kifejezések és szavak változékony jellegéről írt. Csoportok nyelvi varázslattal diadalmaskodhatnak, ha sikerül önmagukat definiálniuk. Ugyanakkor vesztésre állnak ha engedik, hogy mások definiálják őket. Kennedy óv attól, hogy a gyűlölt fél engedje, hogy őt a gyűlölködő definiálja.

Szégyelljék magukat azok az anticionisták, akik a nacionalizmusok mentén szervezett világban kiragadják a zsidó nacionalizmust, tehát a cionizmust! Szégyelljék magukat, hogy egy demokratikus mozgalmat rágalmaznak! Szégyelljék magukat azért is, mert figyelmen kívül hagyják a judaizmus nemzeti-vallási kettőségét, amely lehetővé teszi azt, hogy nem zsidók áttérjenek és csatlakozzanak a zsidó nemzethez! Ez azt is jelenti, hogy a cionizmus a legkevésbé rasszista és biológiai-alapú nacionalizmus a világon. Szegelljék magukat azért, mert faji síkra emelik az izraeli-palesztín konfliktust—ez által a gyűlöletet erősítik és egyre távolabbra tolják a béke lehetőségét.

De nekünk is van okunk szégyenkezni. A cionizmus egy népszerűbb szó kéne hogy legyen mint “Izrael.” Egészen 1948-ig, a cionizmus egy mozgalom volt, amely megerősítette, hogy a zsidóság egy nép, amelynek saját hazája van. És más nemzetekhez hasonlóan, a zsidóságnak is joga van államot alakítania azon a területen. De lehet, hogy ehhez másoknak is van joga—hiszen a nacionalizmus a kollektív öntudatra épül, de nem a másokat kizáró földi követelésekre.

1948-tól kezdve, a cionizmus mint mozgalom ezt az államot próbálta tökéletesíteni. Mint minden ország, Izraelnek is vannak jó és rossz cselekedei egyaránt. Ha valaki anticionista, elutasítja Izrael létezését. Ha valaki képes kritikusan gondolkodni Izraelről, akkor egyszerűen emberi lény. A jelenlegi amerikai politikai helyzet segíthet bennünket e különbség megértésében. Az amerikai zsidók 77 százaléka elutasítja Donald Trump amerikai elnököt, ugyanakkor büszke amerikaiak. Miért nem szerethetjük Izraelt függetlenül attól, hogy éppen ki a miniszterelnök?

Ime a legfontosabb kérdés a zsidóság számára: mennyire mély a kapcsolatuk Izraellel, a nagy kortárs zsidó nemzetépítő projekttel? Ha létezik ez a kapcsolat, akkor kitartunk mellette, mert a zsidó néphez tartozunk. Sőt: hozzájárulunk az állam tökéletesítéséhez az által, hogy cionisták vagyunk és úgy is, hogy a cionizmus különböző vonalait karoljuk föl. Beszélhetünk vallási-alapú cionizmusról, baloldali cionizmusról, jobboldali revizionista cionizmusról vagy éppen kulturális cionizmusról.

Izrael megalapításának 70. évfordulóján könyvet írtam a cionizmusról, korszerűsítve Arthur Hertzberg klasszikus antológiáját. Az ő kötetében 38 gondolkodótól olvashatunk, az enyém ezt a kört 170-re bővíti. Arra kérem olvasóimat, hogy saját lakóhelyükön és közösségeikben rendezzenek cionista fórumokat és szalonokat arról, hogy mit jelent a helyi zsidóságnak ma a cionizmus és Izrael létezése. Izrael létrehozása 1948-ban valóságra hozta a cionista ötletet, hogy a hatalom nélküli zsidó népnek kell, hogy saját állama legyen, amely menhelyként szolgál. Továbbá kell egy ilyen állam annak érdekében is, hogy a zsidó értékek a hosszú távon is virágozzanak. Vannak a cionizmusnak olyan értékei, amelyek segíthetik Izraelt abban, hogy példaértékű demokráciává váljon.

A cionizmus nem ért véget 1948-ban—a viták folytatódnak. A cionizmus mint ötlet azt állítja, hogy a zsidó népnek van saját hazája. A cionizmus mint mozgalom pedig építi, őrzi és tökéletesíti ezt az államot. Továbbá a cionizmus mint érték sokkal személyesebb. A cionizmus segíti megmagyarázni a judaizmust mint kultúra, civilizáció, nemzetiség, hagyomány és vallás. A cionizmus lehorgonyoz bennünket ebben a világban, ahol szinte minden eldobható és ideiglenes. Közösséget alkot egy sokszor elidegenítő környezetben, továbbá küldetéssel ruház fel bennünket. Ha vissza foglaljuk a cionizmust, sokszor át kell állnunk az identitásbeli cionizmusra. Azt kell megkérdeznünk saját magunktól (itt bocsánatot kérek JFK-től), hogy országunk mit tehet értünk?

Vannak értelmezhető okai annak, hogy Izrael miért a világ 11. legboldogabb országa, a sok kihívás ellenére. A legtöbb izraeli “identitás cionista.” Identitásuk a Cionista Állam talajából táplálkozik. Egy olyan állam, amely család-alapú, tiszteli a közösségi életet, mélyen patriota és küldetést ad.

A cionizmus nem az egyetlen út és nem is feltétlenül a legjobb. De az én útam és az én népem útja. Nem vagyok elég okos ahhoz, hogy egy új keretet improvizáljak. Az identitás cionizmus elkötelezett a zsidó oktatás mellett, továbbá támogatja a zsidó cselekedetet, a zsidó erkölcsösséget, a népet és a közösséget. Én ezeket a cionista értékeket soha nem fogom feladni. Ma a #MeToo mozgalom megmutatta azt, hogy az áldozatok gyakran internalizálják az üldözést és ez által nyerhet az üldöző. Ha valaki fel kívánja adni a cionizmust, először tegye fel a kérdést: ha nem sorakozunk fel saját érdekünk mellett, milyen nép vagyunk? Ha engedjük, hogy a gyűlölködők nyerjenek, mivé váltunk? És ha nem ünnepeljük a cionizmust most, az izraeli államalapítás 70. évfordulóján, akkor mégis mikor tesszük majd?

Gil Troy
(Magyarra fordította: C. Adam)

A szerző a montreáli McGill Egyetem történésze.

Kategóriák: Szervezetek

Vajon mi különbözteti meg hazánkat a többpárti diktatúrától

2018, június 27 - 15:44

Az SS-törvényről azt állítottam, hogy az elsősorban a magyar állampolgárok szabad szerveződési és gyülekezési joga ellen irányul. A balsejtelem gyorsan bebizonyosult. Trócsány miniszter – elméletben az igazságügyet vezeti – új gyülekezési törvényre tett javaslatot, amit a kormány ma elfogadott. E javaslat részlete:

„2. §
[A gyűlés fogalma]
(1)
E törvény alkalmazása során gyűlés a legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel.
(2)
A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat”

A teljes javaslat itt olvasható.

Több, súlyos következményekkel járó kitétel is szerepel a javaslatban: gyakorlatilag megszünteti felvonulások, tüntetések szervezését a „magánélet zavartalanságára” hivatkozó másik módosítással együtt. Ha hozzávesszük a közterület-használat korlátozását, ehhez a hajléktalanság bűnügyként való kezelését vajon mi különbözteti meg hazánkat a többpárti diktatúrától, amilyen az NDK is volt?

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Latorcai: kezeljék Orbánt a helyén

2018, június 26 - 15:40

Magyarország legnagyobb cirkuszi porondján Latorcai János levelező, izé levezető, elnök játszotta a mindenható porondmester szerepét. Mert, valószínűleg úgy gondolta, hogy mindenható az, akinek a kezében van a mikrofonokat szabályozó gomb. Talán igaza is van. Különösen, ha Orbán Viktor cimzetes tekintélyének megvédése a tét.

Rendben is van, hogy egy kormány fejét nem lehet, „hé, te, ott” megszólítással illetni. Tordai Bence, a Párbeszéd (de, kivel), politikusa nem is sülyedt idáig. Ami még abban az esetben is dícséretes, ha tudjuk: amennyiben megmaradt volna az a rendszer a háború előttről, amit Orbán annyira fényez, akkor ennél komolyabb megszólítást aligha kapna. Latorcai a hírek szerint leginkább azon akadt fenn, illetve ki, hogy a Fidesz elnökét pártelnöknek titulálták. Ami részben furcsa, de leginkább nagyon árulkodó. Mármint akkor, ha komolyan vesszük a túlteljesítő portás pillanatnyi agymenését.

Az egyik olvasata lehetne annak, hogy kikérték az országgyűlés nevében a pártelnöki titulust, az lehet kétségtelenül az, hogy a miniszterelnök, az valóban a nemzet szolgáinak az elnöke. Kellene, hogy legyen. Ebben a minőségében lehetne kérdezhető, illetve számon is kérhető. Pártelnöki tevékenységéhez éppen úgy nincs köze az országgyűlésnek, ahogy az ellenzék egyes pártjai esetében sincs köze. Így, bárki érdeklődéssel várhatja, hogy amikor bármelyik párt elnökét pártelnökként, és nem képviselő úrként szólítja meg a Fidesz, netán a kormány, bármelyik tagja, akkor milyen gyorsan lesz a mikrofonja hangtalan. Mi tagadás, magam eddig nem figyeltem ezeket az eseteket. De talán ezt követően érdemes lesz. Az ellenzék frakciói pedig bátran kérjék ki maguknak, ha bármely megszólításban nincs kellő tisztelet.

Ugyanakkor lehet, hogy Latorcai tud valamit. Mármint a valós hatalmi viszonyokról. Arról, hogy Orbán ugyan a pártelnöki arc, és torok, de a tényleges hatalom más, illetve mások kezében van. Így a párt ügyeit valóban felesleges lenne Orbán Viktoron számon kérni. Miközben az, ha így állnak a dolgok, egyvalamit biztosan megmagyarázna. Azt, hogy a kormányfő olykor a saját kezdeményezéseinek a szavazásáról is távol marad. Esetleg csak a függöny mögül drukkol. Elvégre akkor, ha nem az övé a tényleges hatalom, illetve a tényleges szándék, akkor aligha érzi a sajátjának ezeket a döntéseket. Pusztán parancsra cselekszik. Legfeljebb azt találgathatjuk, hogy kiére, kiékre? Ha a Nagy Egyszarvú-szellem, netán Jahve személyes parancsára, akkor nagy baj van. Ha valamelyik, háttérben ólálkodó királycsinálóéra, akkor sem biztos, hogy kisebb a baj. De legalább számon kérhetőbb. Talán.

Azonban talán arról sem ártana megfeledkezni, hogy a hazai országgyűlésbe valójába miniszterelnököt nem választ a választó. Képviselőkre, és pártlistákra szól a voksolás. A pártot képviselő személyként kerül felkérésre az, akire a kormány megalakítását bízzák. Ennek köszönhetően a párt elnöke, aki bírja a tagság közvetlen, valamint a választók közvetett bizalmát, tulajdonképpen fokozott, kettős legitimitással rendelkezik. Voltaképpen erősebb pozíciónak is tekinthető, mint a miniszterelnöké. Latorcai lehet, hogy csak erre szerette volna, a sorok között, felhívni az ifjú padavan figyelmét. Azzal, hogy figyelmeztette: túltiszteli Orbán Viktort.

Legközelebb az esedékes levezető elnöknél tesztelni kellene, hogy a „Pannon Géniusz” megszólításra miként reagál. Ha pedig kikapcsolja a mikrofont, akkor Orbán reakciója lenne az érdekes. Mert könnyedén lehet, hogy ő ugyanúgy Európa Császára ott belül, ahogy a zsebebek lelke is egy-egy farkasé.

Kategóriák: Szervezetek

Timea’s Song

2018, június 25 - 18:28

Tímeával, sok év múltán, a Facebookon vettük fel újra a kapcsolatot – korábban ismertük egymást a „popszakmából” –, és a lájkokból, hozzászólásokból hamar kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk a bennünket körülvevő világról. Innen szereztem tudomást a Timea’s Cause alapítványról, a céljairól, feladatairól, és itt került szóba köztünk először a lehetséges együttműködés. Megtiszteltetésnek tartom a felkérést. Tímea igazi hős; talpra tudott állni, az átélt szörnyűségek után új életet kezdeni, ez önmagában is tiszteletreméltó, de a saját példáján bemutatni a veszélyt és felhívni rá társadalom figyelmét, ez több mint bátorság!

Mindig törekedtem arra, hogy a zene – Sztravinszkijjal szólva – a zenénél többet fejezzen ki. („A zene önmagát fejezi ki.”) Kell magyaráznom, hogy ez a projekt jobbá teszti a világot? Tehát a zenével üzenni tudunk, és abban is bízom, segítségével azokat is elérhetjük, akik elfordítják a fejüket, ha szembejön velük egy áldozat, vagy egyszerűen próbálnának nem tudomást venni az egészről.

A dalt Kanadában fogjuk bemutatni: Doug Didge Vanderhorde kanadai emberjogi aktivista és zenész meghívására a Canada Day Benefit koncerten, Kingstonban (Ontario tartományban) június 30-án.

Éry Balázs

***

Sex Slavery survivor, author, speaker and social advocate, Timea Nagy immigrated to Canada in 1998. Her nightmare unfolded in Toronto in that same year after arriving from Budapest, Hungary in the hopes of finding meaningful employment.

The daughter of a Hungarian policewoman, Timea was held in a cheap motel at the hands of traffickers.

She was forced to work in the sex industry.

Thankfully, she escaped and started her healing journey.

Before her slavery experience, Timea lived in Budapest, Hungary. According to her caregivers, she was singing songs in her crib before she could talk. Although she never pursued it professionally, she became a huge fan of the Hungarian Pop Music industry. At a young age, she was hired to host a TV show for youth on a local cable TV station. She invited many up and coming Hungarian musicians to promote their new albums. Soon after, she started a music video company where she directed music videos for up and coming artists. Timea and her crew become regulars at local live concert halls.

In the early 90’s she saw a video from Soul Asylum called: “Run Away Train”. It was a public service announcement from the States, for Missing children.

She always wanted to make a meaningful video one day.

When she was forced into sex slavery and held captive, she would occupy herself by singing her favourite songs to keep herself sane.

One of her all-time favourites was “Most is tiszta vagy te meg”, written by Gerendás Péter. The song was performed by Legendary Hungarian singers Ferenc Demjen and Tamas Somlo.

19 years later she contacted Balázs Éry, her favorite childhood music producer, and asked if he would be interested in producing a song for an Awareness campaign. He said yes.
After a few conversations they decided to choose:

“Most is tiszta vagy te még”, translated means, “You are still Innocent to me” . Balázs Éry then contacted Peter Gerendás,(the writer of the song) to collaborate in a remake. He also said yes.

Gergő Dorozsmai joined the team to co-write the English version with Timea. The English lyrics were written to tell Timea’s story. 20 years later, Timea travelled to Hungary to meet her favourite childhood musicians and record the song together. It was a trip of a lifetime!

The song will be performed “LIVE” for the first time in Canada. Canadian Artist and Advocate Doug Didge Vanderhorden from Kingston, Ontario, invited Timea and her Producer/songwriter Ery Balazs to share the stage and perform the song for the first time, during their Canada Day Benefit concert.

Kategóriák: Szervezetek

Sohasem tűnt egyhangúnak

2018, június 25 - 16:12

„Lehettem volna költő, képzőművész, zenész” – mondta egy alkalommal önmagáról Huszárik Zoltán, a közelmúlt művészeti életének egyedi tehetségű alakja. Ennek a tehetségnek egyik megnyilvánulási területéről, a grafikai alkotásaiból nyílt most – szeptember 30-ig látogatható – kiállítás Budapesten, a Műcsarnokban.

A kiállításnak azért van különös jelentősége, mert a most bemutatott művek alkotójának nevét inkább csak filmrendezőként ismeri a közönség. Filmjei közül is főként az 1971-ben bemutatott első nagyjátékfilmje, a Szindbád vált ismertté, nem mellékes módon Latinovis Zoltán zseniális alakítása okán. De az egyéb filmjei is számottevőek, nemzetközi sikereket ér el velük. Az 1965-ben készült Elégia egy évvel később elnyeri az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt fődíját és később további díjakat kap Melbourne-ben, Prágában, Barcelonában. Az Amerigo Tot-ról készült rövidfilm 1969-ben ugyancsak Oberhausenben, majd Velencében lett díjazott, a Capriccio 1970-ben nyeri el a legjobb nemzeti műsor díját Oberhausenben. Egy évvel később Berlinben Grand Prix, Barcelonában aranyérem, Krakkóban különdíj a jutalma a Tisztelet az öregasszonyoknak, című filmjének. A Műcsarnok kiállítása pont azért fontos, mert az ország egyik legrangosabb művészeti színhelyén egy alkotó eddig sokak számára kevéssé ismert tevékenységére irányítja a figyelmet.

Képzőművészeti tehetsége korán megmutatkozott, és még szerencséje is volt. Az aszódi gimnáziumban a híres festőművész Schéner Mihály volt a rajztanára – mutatott rá az életpálya egyik momentumára Szegő György, a Műcsarnok igazgatója. A fiatal Huszárik Zoltán képességeit jól jelzi, hogy az érettségi után a szegedi Orvostudományi Egyetemre, a Képzőművészeti, valamint a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is beadja jelentkezését – és mindhárom helyre fel is veszik! A Filmművészetit választja, de elvégezni már nem volt lehetősége. Hamis vád alapján kuláklistára kerül, 1953-ban eltávolítják és csak 1959-ben veszik vissza. Ám a kettő közötti éveket nem tekinti elveszettnek. „Voltam olajbányász, vasúti pályamunkás, biztosítási ügynök, szobafestő, részt vettem a Vajdahunyad vára restaurálásában, odahaza meg földet műveltem. Mindez sok új élménnyel gazdagított, jótékonyan hatott rám” – mondta el később arról az időről, amikor az élet iskoláját járta.

Jenei Zoltán zeneszerző a kiállítás megnyitásakor személyes emlékeit elevenítette fel. Még Rómában a Magyar Akadémia ösztöndíjasaiként kerültek közel egymáshoz. Rengeteg filmet néztek együtt és talán ennek nyomán lettek alkotótársak, kérte fel őt – már rendezőként Zoltán – a filmjei zenéjének megírására. Elmondható róla, hogy elképesztő memóriájú, rendkívül jó partner volt. Pontosan tudta, mit akar csinálni, szinte kívülről tudta minden film egész forgatókönyvét. A Szindbádnál például olyan zenét kért, ami nem a megszokott háttér filmzene, hanem rendeltetése van a filmben. Az egyik jelenetben szereplő a cukrászdában ül, valaki pedig a szomszédban gyakorol, a zongorahang kiszűrődik valahonnan, a színész pedig hallgatja. A kritikára végletesen érzékeny volt. Minden hibát arra használt fel, hogy kijavítva, okuljon belőle. Munka közben, olvasás közben, vágás közben is állandóan rajzolt. Ontotta a rajzokat.

 

Sajnálatosan kevés filmet készíthetett. Két nagy filmje, a Szindbád és a Csontváry megalkotása között tíz év telt el. A filmforgatások közötti kényszerű szünetekben rajztehetsége adta a megélhetést. A legváltozatosabb eszközökkel, a legváltozatosabb anyagokra rajzolt. Papírra, könyv- vagy újságoldalra, levélre, mindenre, ami a kezébe került. Használt ceruzát, tollat, rajzszenet, pasztellkrétát, tust – mikor, mit talált. Hatalmas mennyiségű mű maradt ránk, értő feldolgozásuk még hosszú ideig munkát fog adni a műtörténészeknek. Többségük csak töredék, vázlat, egy pillanatnyi gondolat tükörképe. Azt, hogy valóban érett, mesterségbeli tudással felfegyverzett, egyéni művészi látásmódú alkotó kezéből kerültek ki, leginkább a – jóval kevesebb számú – valóban befejezettnek tekinthető grafikák igazolják.

Hiszen ha megállunk egy kép előtt, engedjük hatni ránk és egy kicsit „mögé nézünk”, akkor látni véljük azt is, aki alkotta a képet. Életművében a két sík egybetartozik, szétválaszthatatlanok. Filmjeinek mindegyike önálló képzőművészeti alkotás is. Talán azért is ilyen különleges az ő pályája és különlegesek a filmjei, mert képi megjelenésükben sok a rajzszerű. A rajzok pedig akár a gondolatok feljegyzését helyettesítő vázlatoknak is felfoghatók. Még azok is, amelyek – első ránézésre – kész, befejezett alkotásoknak tűnnek. Például az, ahol az arc jól kidolgozott, az ábrázoláson a tekintet a néző szemét is lefelé viszi. Az óvatlan látogató már lépne is tovább, a következő képhez, és csak akkor tűnik fel, hogy a fekete hajkorona fölött van még valami. Rózsa, fejdísz, kezek? Már bele is estünk a művész csapdájában – gondolkodásra kényszerít bennünket.

Valójában ez Huszárik Zoltán művészetének lényege és életében ezért is sokasodtak a konfliktusai – Bármit is tett, alkotott, azon gondolkodni kellett! Így van ez a mostani kiállításán is a Műcsarnokban.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Jorge Jiménez Deredia szobrász kiállítása Olaszországban, Lucca városában

2018, június 24 - 21:48

Jiménez Deredia 1954-ben született Costa Ricában.

San José-i Képzőművészeti Akadémián és a Costa Rica Egyetemen folytatta tanulmányait. 1976-ban  Deredia 7 hónapos ösztöndíjat nyert a márványfaragás technikáinak elsajátítására Carrara-ban, Olaszországban. Az ösztöndíj idejének leteltével nem utazott haza, Carrarában él a mai napig.

A Deredia 1985-ben létrehozta a Geneses néven ismert művek sorozatát. Ezek a művek, amelyek arra irányultak, hogy az anyag a térben idővel mutációt mutatott, segített neki saját művészi rendszere kialakításában, amelyet a transzmutatív szimbolizmusnak nevez.

1988-ban Deredia részt vett az első Art Exhibition Velencei Biennálén. Ezt követően 1993-ban és 1999-ben ismét meghívták. Ő az első nem európai művész, akinek szobra van a Szent Péter Bazilikában.

  1. április 28. és szeptember 10. között Olaszország-Lucca városában láthatók alkotásai.

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Nem lehetünk némák!

2018, június 23 - 19:49

Ezen a héten Keresztelő Szent János születését ünnepeljük. János egy próféta volt, aki Isten szavát volt hivatott hirdetni Izrael népének, emlékeztetve őket szerepükre mint Isten népe, illetve hogy bejelentse a Messiás érkezését. Úgy mint Keresztelő Szent János és az őt követő összes próféta, a mi hivatásunk is az, hogy prófétikusok legyünk saját korunkban és saját hazánkban. A próféta Isten jelenlétét ábrázolja a világban. Továbbá egy proféta Isten hangja, amely a gyógyulás, a béke, az egyetértés, illetve a megtérés üzenetét közvetíti.

Amikor a híreket olvassuk, hallgatjuk vagy nézzük a tévén, belátjuk, hogy Jézus tanítványaiként nem lehetünk némák és nem lehetünk inaktívak. Hangot kell adnunk annak a szükségletnek, hogy véget vegyünk az igazságtalanságnak, a megkülönböztetésnek, a rasszizmusnak, a bigot nézeteknek és a gyűlölet minden formájának, amely oly annyira jelen van világunkban. Amikor a hírekben látjuk, hogy gyermekeket (sőt, még csecsemőket is) elválasztanak szüleiktől, lehetünk-e — jó lelkiismerettel — némák? Természetesen könnyen lenyugtathatjuk lelkiismeretünket azzal, hogy ezek a szerencsétlen direktívák egy másik országban kerültek bevezetésre. De vajon feltesszük-e magunknak a kérdést, hogy történnek-e igazságtalanságok saját hazánkban? Kapcsolatba lépünk-e saját kanadai kormányunkkal, hogy hangoztathassuk az igazságtalanság létezését és, hogy követeljük az ezek elleni tiltakozást diplomáciai csatornákon keresztül? Megkérdőjelezzük-e saját kanadai bevándorlási törvényeinket és gyakorlatainkat, amelyek sokszor túlzott terhet tesznek a bevándorlóra vagy menekültre?

Amikor homoszexuálisok megyilkolásáról hallunk, felszólalunk-e a homofóbia és a gyűlölet ellen, vagy egyszerűen azt mondjuk saját magunknak, hogy ‘én ilyet nem tennék’, vagy ‘hagyjuk, hogy az igazságszolgáltatás végezze a dolgát’? Vesszük-e a fáradtságot, hogy mélyen átvizsgáljuk saját hozzáállásunkat, cselekedeteinket, ez által feltéve saját magunknak a kérdést: hozzájárulunk-e egyes csoportok elleni diszkriminációhoz?

És mit teszünk akkor, amikor a rendőrök által elkövetett rasszizmusról hallunk? Vagy éppenséggel a körülöttünk lévő mélyszegénységről és hajléktalanságról? Vagy a nők és a gyerekek elleni emberkereskedelemról? Vagy a gyermek katonákról, illetve a hosszú órákat, rabszolgasorban dolgozó gyerekekről akik azért dolgoznak, hogy mi botrányosan olcsó árút vehessünk? Oly sok gond van világunkban és saját társadalmunkban. Az a feladatunk — személyként és katolikus közösségként – hogy egy prófétikus hang legyünk ebben a világban. Egy olyan hang, amely a változást és az átalakulást követeli.

De vajon hol kezdődik ez az átalakulás? Saját szívünkben és sok imával, illetve a Szentlélek iránti nyitottsággal.

Richard Beaudette OMI

*

Richard Beaudette atya az ottawai St. Joseph’s római katolikus egyházközség plébánosa, illetve a Szeplőtelen Szűz Missziós Oblátusai nevű szerzetesrend tagja.

Richard Beaudette OMI

Kategóriák: Szervezetek

Bevándorlóországosdi

2018, június 22 - 15:50

A zsírkőre maszatolt alaptörvény éppen aktuális változtatása előtt, alatt, és valószínűleg még utána egy jó ideig hallhattuk, illetve hallhatjuk a mantrát: Orbán nem akar bevándorló-országot. Ez a fajta szöveg már évekkel ezelőtt sem jelzett mást, mint a történelem ismeretének hiányán alapuló oltári ökörséget. Akkor még nem Orbán nyomta az összes lemezt hozzá. A lényegen azonban nem változtat.

Aki szeretne a fenti mantra jegyében nyugóvóra, illetve pogromra térni, azt veselkedjen neki és írja át a történelemkönyvet. Olyan módon, hogy:

– Igazolja tudományosan azt, hogy a Homo sapiens a Kérpát-medencében, és lehetőleg Budapest környékén alakult ki;
– Ha ezt nem sikerül igazolni, akkor már gondban lehet, mert ugyebár innentől az egész magyarság egy nagy bevándorló horda képében tűnik fel;
– Igazolja tudományosan azt, hogy amennyiben a fenti helyzet nem állt fenn, akkor a lovas nomád ősök egy lakatlan, már itt élőktől mentes területre érkeztek;
– Ha nem akkor ez kínos. Feltéve, hogy legalább azt nem sikerül igazolni, hogy a lóháton érkezők szűzességi, illetve beltenyésztési fogadalmat tettek;
– Ha ez is megbukna, akkor persze az egész vértisztasági szöveg álságos, és alapvetően ostoba volta azonnal megbukik;
– Azért még meg lehet próbálni cáfolni a későbbi hadjáratok népességet keverő hatását, a járványok utáni betelepítéseket, a későbbi menekülthullámokat, és lehetőleg minden mást.

Deception / Jen Coffey

Annak, akinek ennek ellenére sikerül lenyomni a torkán az idegengyülölő szöveget, azt óva inteném a saját családfájának a felkutatásától. Mert kiderülhet, hogy a családjában az egész Kárpát-medence képviselve van. Némi távolabbi rokonsággal is fűszerezve. Ha ennek ellenére ragaszkodik jogához, hogy a másik magyarságát minősítgesse, akkor az a legkevesebb, hogy az étrendjéből is száműz minden olyan élelmiszert, illetve fűszert, amit a határokon kívül teremtett a biológia. Krumplitól a napraforgón át a borsig.

Elvégre az, aki idegengyülölő, az legyen következetes. Ne lecsószaftos nyálat fröcsögve szidjon mindent és mindenkit.

Kategóriák: Szervezetek

Édler Olga Sarolta emlékére

2018, június 21 - 16:58

Az idős hölgyet nemrég és csak egyetlen egyszer láttam, de olyan élénknek, hogy azt hittem róla: száznál több évig fog élni.

Budapesten, csavargás után. Az utolsó gesztenyepüré (2018. febr. 11, vasárnap).

Ki, hogyan és miért ölte meg?

Ezt a kérdést egy kommentelő tette fel nekem, s (amiért az itt június 20-án közzé tett Anyám mindig menni akart című írás olvastán azt állítottam, mi több, kétségtelennek tartottam, hogy szerzőtársam anyját megölték) felelőtlennek nevezett.

Belátom, hogy igaza van.

Felelősen nem állítható, hogy nem megnevezett személyek megöltek valakit. Ha valakit megölnek, az ölésnek van elkövetője (vagy vannak elkövetői), az elkövető(k) pedig ezt valamilyen módon megteszi(k), s jobbára okkal.

Az esetleges emberölés tényét, az elkövető(k) személyét felelősen csakis bíróság állapíthatja meg.

Alapos gyanúja azonban nemcsak a vádirat megfogalmazására jogosult ügyészségnek, hanem bárki másnak, így az elhunyt hölgy lányának és nekem is lehet.

Garai-Édler Eszter az általa gyanúsított személyt megnevezi ugyan az írásában, de ügyvédi tanácsra bizonyíték hiányában nem jelenti fel.

Pedig írása szerint (és szerintem is) édesanyja halálának előzményei arra utalnak, hogy Édler Olga Sarolta kezelőorvosa (Dr. Greff Zoltán, a Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pszichiátriai osztályának főorvosa) előre megtervezett emberöléssel gyanusítható.

Volna.

Lehet, hogy.

Esetleg.

Vélhetően.

Mindenesetre érdemes végighallgatni Dr. Bognár Gabriellának, a pszichiátriai osztály ügyeletes orvosának az írás szerzőjével folytatott telefonbeszélgetése – a megjelent íráshoz csatolt – hangfelvételét. Párbeszédükben nem csupán arról esik szó, hogy Édler Olga Sarolta remélhető másnapi elbocsátása esetén hogyan érik el azt az embert, aki őt a kórházból autóval győri otthonába hazaviszi, hanem arról is, hogy abban a nem várt esetben, amennyiben mégiscsak kórházi ellátásra szorulna, akkor miképpen lépjenek kapcsolatba fővárosi pszihiáterével és fővárosi kezelőorvosával, hogy a lánya kérésének eleget téve őt budapesti kórházban kezeltethessék tovább.

Mindezzel szemben másnap kezelőorvosa, Dr. Greff Zoltán főorvos – néhány nappal későbbi tájékoztatása szerint apró agyi problémák okának felderítéséért – ott tarttatta a “betegét” a győri pszihiátrián. Ő nem nevezhető gyakorlatlannak, trehánynak, a betegséget félreismerőnek, hazugnak azonban igen, mert állításával („meglátjuk, melyik gyógyszerre fog jól reagálni”) ellentétben – amint az a halotti bizonyítványból és a patológiai zárójelentésből a szerző számára jóval az anyja halála után kiderült – az „agyi problémáinak megállapítására” semmilyen gyógyszerrel nem kísérleteztek, és az élettől Édler Olga Saroltát nem agybaj fosztotta meg.

Miért hazudott, és kezelőorvosaként, ha nem kezelte, miért tarttatta ott az ágyhoz kötözve a pszihiátriai osztályon azt embert, aki ha nem ott van (de ahonnan – a főrvos beismerő szavai szerint – általa tudottan “nem vesznek át senkit”), meglehet, élhetett volna még.

Dr. Greff Zoltán főorvos kéretlenül “vallotta be”: előre tudta, hogy Édler Olga Sarolta meghal ott, ahova leköttette.

És erre őt talán a hazai egészségügyben terjengő (esetleg csupán képzeletbeli) felsőbb elvárás késztette, ami szerint a hetvenötödik életévüket betöltött betegeket nem minden áron, és nem feltétlenül muszáj életben tartani.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Richard Strauss: Salome OPERABEMUTATÓ a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2018, június 21 - 09:35

OPERABEMUTATÓ

Strauss vérfagyasztó zenedrámája tölti be Szent Iván éjének idején a Margitszigetet az idei nyár lehengerlő operabemutatójában, mely Salome egyszerre ártatlan, morbid és tragikus történetét varázsolja színre.

Amikor Richard Strauss témájául Oscar Wilde „botrányos” Saloméját választotta, a korabeli közönség megdöbbent, hogy az operaszínpadon Keresztelő Szent János és Salome történetét erotikus és véres látomásként merik eléjük tárni. A mű azonban már az 1905-ös drezdai ősbemutatón is óriási sikernek bizonyult; Gustav Mahler egyenesen „napjaink egyik legfontosabb műveként” emlegette a századelőn a darabot.

A legnagyobb kihívásokat támasztó énekesi és színészi feladatok egyikébe tartozó Salome címszerepében Sera Gösch, a fiatal, világklasszis török szoprán először mutatkozik be Magyarosrszágon. Az előző évad A trubadúr című nagysikerű operabemutatójának Azucenája, a neves mezzo-szoprán, Komlósi Ildikó is újra látható, ezúttal Heródiás szerepében. A Magyar Állami Operaház zenekarát Kocsár Balázs vezényli.

Bemutató előadás a Szabad Tér Színház és a Magyar Állami Operaház együttműködésével.

(Forrás: színház)

Heródes: Gerhard Siegel 
Heródiás: Komlósi Ildikó 
Salome: Sera Gösch 
Jochanaan: Szemerédy Károly
Narraboth: Balczó Péter 
Apród: Kun Ágnes Anna 
Első zsidó: Horváth István 
Második zsidó: Kiss Péter 
Harmadik zsidó: Megyesi Zoltán 
Negyedik zsidó: Boncsér Gergely 
Ötödik zsidó: Szüle Tamás 
Első nazarénus: Dobák Attila 
Második nazarénus: Kóbor Tamás 
Első katona: Egri Sándor 
Második katona: Cserhalmi Ferenc
Egy kappadókiai
Kőrösi András 
Rabszolga: Rácz Illés

Közreműködik a Magyar Állami Operaház zenekara

Oscar Wilde azonos című drámája nyomán a szövegkönyvet írta: Richard Strauss
Szövegíró Oscar Wilde nyomán: Hedwig Lachmann
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Schaffer Judit 
Koreográfus: Pártay Lilla
Magyar nyelvű feliratok: Horpácsy Balázs
Angol nyelvű feliratok: Adrian Courage / Arthur Roger Crane

Rendező: Szikora János

Karmester: Kocsár Balázs

Ismertető:

Sera Gösch
szoprán

Sera Gösch isztambuli, majd bécsi tanulmányai után 2012 és 2015 között a bécsi Volksoper szerződtetett tagja. 2015-től kezdve szabadúszóként dolgozik, pályájának kezdetén Bécs sokáig központi szerepet játszott karrierjében: 2012 és 2017 között fellépett a Bécsi Zeneegylet Aranytermében, a Konzerthaus Nagytermében, a Bécsi Állami Operaházban, a Hofburg császári palotában, a Jeruzsálemi Tavaszi Fesztiválon pedig a bécsi Opera kórusa kísérte.

Ezek után egyre több országból kapott felkérést, így például 2015-ben Ljubljanában Alben Berg Lulu-szvitjét énekelte a Szlovén Filharmonikus Zenekarral Keri-Lynn Wilson vezénylete alatt, valamint koncertezett a New York-i Lincoln Centerben, Washingtonban és Philadelphiában. A következő évben az Egyesült Államok mellett (Washington, New York, Boston) Kanadában is fellépett, majd Violettaként debütált Verdi Traviatájában a Várnai Állami Operaházban. 2017-ben Reinhold Gliére ritkán hallott koloratúrszopránra írt koncertjét énekelte ugyancsak Ljubljanában, és ugyanebben az évben Moszkvába is eljutott, ahol Mozart-áriákkal lépett színpadra.

Sera Gösch kedvelt szerepe a Szöktetés a szerájból Konstanzéja, akit játszott már a luxemburgi Théâtres de la Ville, az antwerpeni Toneelhuis színházakban és a Mannheimi Nemzeti Színházban. Barokk, illetve oratorikus művekben is gyakran szerepel. Címszereplő volt például Händel Rodelinda című operájában, a zeneszerző Feltámadás oratóriumában pedig Angelót énekelte. Bonnban a Máté-passió, Rómában a János-passió szoprán szólistája volt.

Az idei évben a Calgary Filharmonikus Zenekarral újévi koncertet adott Kanadában, márciusban koncertszerű előadásokon énekelte Szófiában a Salome címszerepét és Khrüszothémiszt az Elektrából. A közeljövő fontos fellépése lesz a Várnai Állami Operaházban a Lammermmori Lucia címszerepe, amelyet a Bravissimo operagála követ a torontói Roy Thomson Hallban.

Fotók: Gergely Bea

 

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Anyám mindig menni akart

2018, június 20 - 13:32

Most, június 20-án töltötte volna be a 81. életévét. Ha hagyják.

Anyám mindig menni akart.

Legutóbb is három teljes héten át minden nap mentünk valahová, s szinte becsavarogtuk Budapestet.
Az utolsó napon – 2018. február 11-én, vasárnap – (amikor azért utaztattam haza autóval Győrbe, mert engem ütött le a láz a lábamról) én jobban örültem nála, hogy beülhettünk egy cukrászdába. Győrött az autó vezetője a lakásáig elkísérte.

Budapesten, velem, csavargás után. Az utolsó gesztenyepüré (2018. febr. 11, vasárnap).

Másnap, annak rendje módja szerint – mint húsz éve minden hétköznapon – elsétált a helyi nyugdíjas klubba, nem volt semmi baja.

Kedden délelőtt sem.

Délután azonban – ahogy erről engem telefonon tájékoztattak – szédülés kapta el, fejfájásra panaszkodott és azt állította, hogy nem tud felállni a székből. A klubban megmérték a vérnyomását, a vércukorszintjét, s rendben találták.

Javasoltam, hogy hívják fel az eltartóját – aki egy gyerekkori barátnőm fia –, hogy kocsival jöjjön érte, otthon fektessék le, adjanak neki bőséges folyadékot, és ha nem javul az állapota, hívjanak hozzá orvost.
Hazavitték lefektették, ivott és tíz perc múlva már a szobájában tett-vett, vagyis megszűnt a panasza.
Nem volt szükség orvosra.

Szerdán ismét elsétált a klubba (ahonnan rendre maga tért haza), ám ott délutánra megint rájött a szédülés, s engem azzal hívtak fel, hogy a korábbinál valamivel súlyosabb a helyzet, mert a vérnyomása kissé megemelkedett (159-re), és a szédülése miatt el is esett.

Mentőt hívtak hozzá.

A mentő 2018. február 14-én, délután 4 óra körül beszállította a Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára.

Az ott elvégzett vizsgálatok eredményei nem, hanem anyám viselkedése késztette az ottaniakat – „zavarós a néni” indokkal – néhány napra megfigyelésre beutalni a pszichiátriai osztályra.

Engem erről a késő esti órákban tájékoztattak.

(A pszichiátriai osztály ügyeletes orvosa hívott fel, amint megkapta a „betegét”. Hosszan, s mondhatni, felhőtlenül beszélgettünk. Ő akkor nem látott okot arra, hogy anyámat ott kellene tartani. Kérésére én nem csupán a gyógyszereit soroltam fel, hanem lediktáltam az eltartója telefonszámát is, amelyet fel kell hívniuk, amikor hazaengedik. Csatolom a beszélgetésünk hanganyagát .)

A több napja tartó, magas lázzal járó betegségem okán anyámat a győri kórházban csak három nap múlva, 2018. február 17-én, szombaton délután három órakor tudtam először meglátogatni.

A szó szoros értelmében rémületes állapotban találtam.

Tudtam ugyan róla, hogy február 15-ei telefonbeszélgetésünk óta a látogatói ágyhoz kötözve és „egyre rosszabb bőrben” látták, de elmondásuk szerint táplálkozott és velük is kommunikált.

Velem már nem.

Amikor már nem evett, nem ivott. De még kinyitotta a szemét (2018. febr. 24, szombat).

Azonnal felmerült bennem, hogy elhozom (mivel Budapesten volt a háziorvosa, a kardiológusa, valamint a pszichiátere is), de ilyen súlyos állapotban már nem mertem vállalni a szállítását.

A kötelező látogatási idő keretében (15:00–17:00) naponta látogattam (akkor még nem kellett etetni, maga táplálkozott, a nyolc csokoládéval bevont gesztenyeszívecske, amit szombaton vittem neki, vasárnapra elfogyott), de a kezelőorvosával, Dr. Greff Zoltánnal csak február 19-én, hétfőn tudtam felvenni személyesen a kapcsolatot.

Vele – anyám halála napjáig tartó napi látogatásaim során – több ízben konzultáltunk.

Kezdettől fogva úgy tájékoztatott, hogy az agyi erekben vannak némi gondok: „nincs tragédia, de sok apró probléma viszont van”, mondta, hozzá téve, hogy ezért különféle gyógyszerekkel próbálkozik, és azt reméli, hogy valamelyikre jól fog reagálni az anyám.

A rapid gyorsaságú állapotromlására azonban nem adott magyarázatot.

Most, június 20-án töltötte volna be a 81. életévét. Ha hagyják.

Én meg nem értettem. Hiszen Budapesten vele voltam valamennyi rendszeres orvosi ellenőrzésen, ugyanaz volt a körzeti orvosunk, együtt jártunk a budapesti pszichiáteréhez, ami az öregkori depresszió folytán be-be következő hangulatváltozása miatt volt indokolt, a (szívritmusszabályzója (pacemaker) miatti évi ellenőrzéseket félévente végeztettük el a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, legutoljára tavaly december 20-án. Legutóbb pedig éjjel-nappal együtt voltam vele három héten át és semmi, de semmi nem mutatta, hogy bármiféle gyors egészségromlásra hajlamos.

Ez az ember a korához képest elfogadhatóan „működött”, önállóan élt.

Mi történt vele? Mitől esett le így a lábáról ennyire hirtelen?

A kérdésre ezt a választ kaptam:

„Ilyen idős embereknél az állapotromlás hirtelen is kialakulhat, nincsen ebben semmi rendkívüli. Az agyi erekben problémák vannak, és a gyógyszeres beállításához idő kell, akár 2–3 hétig is eltarthat”.

De mint aki nem érti, hogy anyám naponta rosszabbodó állapota növeli bennem az aggodalmat, nyugtatólag csak ismétlésekre szorítkozott: „meglátjuk, melyik gyógyszerre fog jól reagálni”.

Volt egy olyan „konzultációnk” is, amire életem végéig emlékezni fogok.

Amikor rögződött bennem, hogy anyám minden egyes látogatásomkor meglepően sokat ivott (esetenként 5–7 deciliternyit egy szuszra, holott korábban csak nagyon nehezen lehetett rábírni egy-egy deci víz, tea, vagy üdítő lenyelésére is), nemcsak az jutott eszembe, hogy a kiszáradás fenyegetheti, amiért nem kap elegendő folyadékot, hanem az is, hogy vajon etetik-e rendesen, amióta etetésre szorul.

De nem erről beszéltem a kezelőorvosával, hanem megkérdeztem tőle:

– Mondja, doktor úr, ha az anyámnak az agyával van a baj, miért nem a neurológián kezelik, és ha életveszélyben van, miért nem helyezik át azonnal az intenzív osztályra?

És Dr. Greff Zoltán főorvos erre a kérdésre így válaszolt:

– Erről az osztályról nem vesznek át senkit.
– De hát miért?
Az orvos lehajtotta a fejét és nem válaszolt.
Újra én: „Talán azért, mert öreg?”
Orvos: „Így is mondhatnám.”
Én: „Akkor meg kell halnia az anyámnak?”
Orvos: „Így is mondhatnám.”

Ezen a napon, 2018. február 26-án, néhány óra múlva jött a telefon: „ma este 19:40-kor meghalt az édesanyja!”

Másnap újra Győrben voltam, aláírtam papírokat, a többi között azt, hogy nem kérek boncolást, intéztem a temetését, fájt nagyon, hogy ő nincs többé, de egy héten át – amíg nem kaptam meg postán a halotti bizonyítványt – igyekeztem tudomásul venni, hogy az agyával volt baj, s ezért nem élhetett tovább.

A halotti bizonyítvány, meg a vele együtt kapott patológiai zárójelentés azonban egyaránt szívelégtelenségben és a magas vérnyomásban jelölte meg a halála okát. Túl azon, hogy – az elfekvés miatti tüdőgyulladás mellett – ilyen halálokról értesítik az idős elhunytak hozzátartozóit, a frissen ellenőrzött pacemakerével élő anyám esetében az ő a szívelégtelenség miatti halálát elképzelhetetlennek tartottam. A magas vérnyomásba pedig, különösen ha vérnyomáscsökkentő gyógyszert szednek, roppant ritkán halhatnak bele az emberek.

Ráadásul dokumentumot kaptam kézhez arról, hogy az anyámat nem agybaj ölte meg.

Nehezen jutottam hozzá a kezelőlapjához és a sürgősségi osztályon végzett vizsgálatok laboreredményeihez, amelyeket egyébként a halotti bizonyítványhoz kellett volna mellékelniük. Ezeket a dokumentumokat csakis személyesen és írásban igényelhettem, miután másolatot készítettek az igazolványaimról. És egy teljes hónap telt el – miközben a hozzám eljuttatott csekken szerepeltetett másolási díj összegét a postán befizettem –, amíg megkaptam őket.

Viszont kiderült belőlük, hogy anyám „agyi problémáinak megállapítására” semmilyen gyógyszerrel nem kísérleteztek, továbbá, hogy a tizenkét napos kórházi tartózkodása során egyetlen labor-, vagy más vizsgálatát nem rendelte el a kezelőorvosa. A beteglapján kizárólag az ügyeletes doktornőnek általam telefonon bediktált, négy éve rendszeresen kapott gyógyszerek szerepelnek. És egyetlen egyszer, mégpedig a halála napján, éppen a látogatási idő kezdete előtt kötöttek rá két üvegnyi infúziót.

Talán már nem is miatta, hanem énmiattam.

Ezek után – bár nehezen tudok hideg fejjel gondolkozni – semmilyen okát nem lelem annak, hogy miért fogták ott anyámat a pszichiátrián. Ahová „zavarós a néni” címszóval csupán néhány napos megfigyelésre utalták, miután a sürgősségi osztályon elvégzett vizsgálatok leleteredményei még azt sem indokolták, hogy egyáltalán kórházban kezeljék.

De ha ott-fogták, akkor a zavarodottsága hátterét miért nem vizsgálták ki? Felötlött még bennem, hogy anyám – akit délután négy órától este negyed tízig húzkodtak egyik vizsgálóból a másikba – feltehetőleg már éhes és szomjas is lehetett, hiszen a nyugdíjasklubban pontban tizenkét órakor evett és ivott utoljára. A fáradságtól, a kimerültségtől éhesen és szomjasan talán zavartabb is volt, mint amit a néhány éve megállapított középsúlyú demenciája indokolt.

Emellett, ha ott tartották, miért nem vizsgálták folyamatosan radikális egészségromlásának okát? Miért nem rendeltek el a számára életmentő intézkedéseket?

Ahogy a pszichiátriai osztályra felkerült, már másnap az ágyához kötözték azzal az indokkal, hogy: „a néni mindig menni akar”! Amikor még lett volna ereje, természetesen fel akart kelni, nyilván szerette volna maga elvégezni a dolgát, de nem volt helyismerete, kíséretre szorult volna. A megoldás, persze, nem az volt, hogy kikísérik a WC-hez, hanem ráadtak egy pelenkát, és odakötözték az ágyához.

2018. febr. 25, vasárnap (halála előtti nap, 14 óra 31 perc).

Végezetül felteszek egy hülye kérdést magamnak is. Vajon mi történik akkor, ha egy embert odakötözünk az ágyához, vagyis megakadályozzuk a legminimálisabb szabad mozgását, s ugyan beadjuk neki a szokásos gyógyszereit, de nem adunk neki elégséges folyadékot és táplálékot?

Amikor már nem volt megkötözve, csak a karját rögzítették, ahova bekötötték az infúziót. Miattam (halála napja, 2018. febr. 26, 19 óra 40 perc).

Ez tényleg hülye kérdés, beismerem.

Meglehet, hibát követtem el, amiért aláírtam, hogy nem kérek a boncolást, de nem azért tettem ezt, mert a zsidóknál ez nem megengedett, hanem, mert akkor még nem jutott eszembe, hogy nekem Dr. Greff Zoltán főorvos hazudhatott.

Igen, anyám mindig menni akart!

Jaj, istenem!

Garai-Édler Eszter

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak