Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára
Frissítve: 1 óra 14 perc

ELFOLYÓ IDŐ A VÁRKERT BAZÁRBAN

2018, január 29 - 20:24

Az előadás középpontjában Salvador Dalí, spanyol szürrealista festőművész munkássága áll, aki sajátos módon ragadta meg kora valóságát. Ehhez nemcsak Einstein relativitás elméletét, hanem számos más korabeli felfedezést, gondolkodásmódot és hangulatot próbált megragadni merőben szimbolikus képeiben. A Tellabor előadásának címét az 1931-es Elfolyó idő adja, amelyet sokan Dalí fő művének tartanak. Halász Gábor és Kulcsár Noémi koreográfusok a produkcióban Dalí izgalmas kísérleteinek, különös látásmódjának megfelelőjét keresik a tánc nyelvén. Az emberi test hogyan képes görbíteni a teret, miképpen játssza ki az időt, és miképpen sűríthet magába egész korszakokat egy-egy szimbolikus formába? Az alkotók ezekre a kérdésekre keresik a választ, amikor újrafogalmazzák és továbbfejlesztik Dalí szürreális világát a táncszínpadon.

Jelmez / Costumes: Kulcsár Noémi
Zene / Music: Halász Gábor, montázs
Dramaturg / Dramaturgy: Cseh Dávid
Koreográfus-rendező / Choreographed and directed by Halász Gábor (első rész) Kulcsár Noémi (második rész)

Táncosok:

Baranyai Balázs, Csere Zoltán, Ékes Georgina, Lázár Eszter, Rubi Anna

(forrás: színház)

 Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

A kevélység, avagy a gumiszerelő, aki büszke

2018, január 29 - 18:38

Mottó: Magabiztosságom egyetlen forrása a nemtudás tudása.

A szivárgó defekt egy kicsit mindig rosszabb, már naponta pumpál, és miután biciklipumpája elromlik, a dolgot már nem halaszthatja tovább.

A gumiszervíz jól felszerelt műhelyében rend és tisztaság; ragyogó ablak, padló és tiszta a levegő. Padló és levegő(?) igen: olajfoltos padlótól bűzös a levegő. Itt nem; itt minden értelemben (erkölcsiben is) „tiszta a levegő”, még az alkalmazott tekintete is tiszta.

Szivárgó defekt, tegnap reggel fújtam két légkörre. Mondja a harmincas, piknikus alkatú, de nem kövér szerelőnek. 1,33. állapítja meg a szerelő és munkához lát.

A pneumatikus emelő már a keréknyomás ellenőrzése alatt megemelte a kocsit, kézifék, a szerelő jelbeszéde nyomán, kiszállás előtt behúzva, és ezután is minden pneumatikus és olajozott, amennyiben az olajozott itt gördülékenyt jelent, a pneumatikus pedig erőforrást. A vízbe mártott test (a kerékabroncs és gumija) buborékjai mutatják a hibát: abroncssérülés.

A csendes, csak időnként pufogó gépek, pillanatok alatt szedik le a gumit, a szerelő mozdulatai imponálóan hibátlanok, amikor a sérült abroncs torzult peremét csőfogóval igazítja, Zsenije, a bágyadt tekintetű, lazán fitymál: Figyeld! Ez nem fog menni! Mégis megy, méghozzá lazán, és az abroncs torzulása nyomtalanul tűnik el. Aztán egy kenőcs ide, másfajta meg oda, és máris halkan dolgozik a következő gép. Elbűvölten figyel. Pofizmus mozdulatokban, azok sorrendjében és az eszközökben. Nem bírja ki dicsérő szó nélkül. Nincs felesleges mozdulata. Fantasztikus! Mondja. A szerelő, aki nem emeli sem kezét, sem szemét a gépről, halkan válaszol: Egy hibás mozdulat, harminc guminál összeadódik, és akkor már sok. Arcán a szelíd -alig látszó- mosoly talán többezer éves, már Buddha arcán is ott volt, meg Jézusén, amikor az elveszett bárány történetét mesélte.

Magabiztos a fickó, mondja bágyad tekintetű Zsenije. Büszke, erősíti meg a lángolótekintetű. Igen fiúk! Magabiztos, büszke, de nem kevély.

Büszke, mert olyant tud, amit kevesen tudnak (ti sem, én sem): gumit szerelni profi mód.

Van amire büszke lehet, van, amitől magabiztos, nem identitászavaros, tudja, hogy ki Ő: Gumiszerelő. Kiváló gumiszerelő, akinek szelíd -alig látszó- mosolyát, magabiztosság, és önbecsülés hiányában nem kell szigorú és kevély tekintetre váltani.

Az irodában fizet, megdicséri a szerelőt, a visszajárót Neki szánja. Mondaná a főnöknek, hogy adja oda a kollegának, aztán mégis ő viszi az abroncsmesterhez.

Seggfej vagy, mondja kifelé menet, lángoló tekintetű Zsenije. Még nem hallottál a bizalomról? Ha párszáz forint erejéig sem bízol a főnökben, hogy jössz ide legközelebb? Igazad van, mondja és kicsit elszorul a szíve, de a szerelő szuper volt, és tovább indul a jobbá válás kiismerhetetlen útján.

Szukits Rezső

Előzmények
Az ősbűn
A kevélység, avagy az úszómester, akinek szájszegletében ott az Isten

The Worker / Sulzhan Bali

 

Kategóriák: Szervezetek

Ha Orbán majd azt üzeni, Etel-közig kell elmenni

2018, január 29 - 15:03

Orbán, a levelező újabb levelet küldött. Bár, valószínűbb, hogy küldetett. Képe már nincs hozzá, de aláírása még van. Szép kéken nyomtatva. Ahogy szép okkeres feladó is van. Címerrel. Orbán Viktor csupa nagybetűs nevével, ahogy a titulusa is csupa nagybetűs. A tartalma meg csupa kisbetűt érdemel. Legfeljebb. Az említett formaiság meg pár gondolatot.

Az egyik az, hogy noha annyira nem hiányzik a digitálisan feljavított Orbán-portré, azért jellemző lehet a hiánya. Mintegy jelezve, hogy már annyira elemelkedett a pórnéptől, hogy azok már orcáját sem érdemlik. Legfeljebb majd akkor, ha pénzre verik. Abban kevésbé hiszek, hogy a levelet szerkesztők egyszerűen felmérték: a szétesett fizimiskát nem jó reklám terjeszteni. Nem azért mert lehetetlen lenne ezt hinni, hanem az egyébb, részben említett, formai jellemzők miatt. Mert annak is van egyfajta üzenet értéke, ha már a címert is a miniszterelnök nevével azonosan, arany-nyomást imitáló színezéssel teszik fel a lap tetejére. Szinte sugallva azt a képzetet, amit maga Orbán szokott időnként elővezetni. Ami nagyjából megfelel az „állam én vagyok” komplexusának.

A nevet és címet, mint írtam, csupa nagybetűvel. Ami még akkor is kirívó, ha az internetes szokásokat figyelmen kívűl hagyjuk. Mely utóbbiban kifejezetten a „kiabálás” jele a csupa nagybetű. Ha innen nézzük, akkor a feladó-jelzés szimbolikája nagyjából annak felel meg, hogy a pofánkba kiabálják: Én ORBÁN VIKTOR vagyok az ORSZÁG, a hatalom, a kormányfő. Belülről nézve valószínűleg a kormányzó, de addig még van pár formalitás, amit majd csak elvégez őfelsége parlamentje. Ha ehhez az kell, hogy konzultáljanak, akkor majd konzultálnak. Mert aligha valószínű, hogy egy szinte bemondásra értékelhető konzultációnál erősebb népkérdezést meg merne a jelenlegi hatalom kockáztatni. Ahhoz az előző, érvényetelen, népszavazás már elég nagy pofon volt. A diktatúra pedig még nem tart ott, hogy mindenkit előállítás terhe mellett kötelezzenek a részvételre, illetve a „helyes” szavazatra. Amúgy maga a levél is az előző konzultációra hivatkozik. Amire valószínűleg olyan nértékben nem érkezett válasz, hogy a határidőt is hosszabítani kellett. Talán annak érdekében, hogy behaluzott eredmény hihetőbbnek tűnjön.

„Természetesen” sorosilag. Amiről a levél szól. A Stop Soros nevű fókuszterelő törvényről. Amelynek szinte biztosan az a legfontosabb szerepe, hogy a nem éppen valósnak tűnő kormány-állításokról kicsit elvonszolja a figyelmet. Még akkor is, ha a levél szövegét valószínűleg szintén nem sikerült a valósággal egyeztetni. Mert a fő mondanivalónak azt szánhatták, hogy Magyarország ne legyen bevándorló-ország. Ami a történelmi tényeken kívül azzal is ütközik, hogy éppen a napokban derült ki: több ezer bünöző is kaphatott állampolgárságot, és ezel uniós menlevelet. Ami csak hab azon a kommunikációs trutymón, amiben ott pezseg, az orbáni retorikának ellentmondó, menekült-befogadások ténye is.

A történelem olyan badarságait meg talán hagyjuk is, hogy kinek az ősei honnan jöttek ide, és mikor. Mert akkor kiderülhet, hogy a következő Orbán-levél már egészen másról fog szólni. Arról, hogy mindenki cihelődjön, és irány az Etel-köz. Az utolsó meg oltsa el Paksot, és vigyen tejet a gumiszobába.

Kategóriák: Szervezetek

A migránsok már Szekszárdon vannak

2018, január 28 - 15:15

Nem kellene azzal vádolni a kormányt, hogy hisztériát kelt, ráadásul az adófizetők milliárdjaiból. Szó sincs ilyenről, ha eddig voltak is kételyeink a migránsokkal, vagy éppen a Soros György zsoldjában álló civilekkel kapcsolatban, akkor mostantól ennek vége.

Ács Rezső, Szekszárd fideszes polgármestere ugyanis rettenetes dolgokról számolt be a nagyközönségnek. Az Index munkatársai beszélgettek a Tolna megyei város első emberével, aki nem kertelt, nem maszatolt, nem ködösített, hanem elmondta az igazságot. Ács úr közlése szerint „ismeretlen emberek ismeretlen teherautókkal mindenféke dolgokat művelnek a városban és senkinek nincs semmilyen információja róluk.”

Ezek, bárhonnan is nézzük, tények. Konkrétumok, hogy mást ne mondjunk. Vagyis, nagy a baj. Talán itt a világvége, vagy valami, ami még annál is rosszabb. Most már – hála Ács úr szíves közlésének – mindent tudunk a migránsok módszereiről. Meg arról, hogy Soros és civiljei miként segítik őket.

Annyira veszélyesek, olyan jól álcázzák magukat, hogy senki nem látja őket, és nem is hall róluk semmit. Még szerencse, hogy a polgármester úr éber és résen van. Ha ő is ugyanolyan lenne, mint a többi ember, ki tudja, mit művelnének az ismertetlenek az ismeretlen teherautóikkal.

De most végre megtudtuk a teljes igazságot. Az elvetemültséget mi sem bizonyítja jobban, hogy egy olyan ember, aki teszem azt, nem Ács Rezső szekszárdi polgármester, képes arra gondolni, hogy nincsenek is migránsok Szekszárdon. Hogy a polgármester úr megzakkant, mert agyára ment az a sok hülyeség, amit pártja és kormánya el akar hitetni a magyar emberekkel.

Jött egy ember Ács Rezső személyében, aki nem volt rest, és leleplezte a sötétben bujkáló Soros-civileket. Meg persze azokat az egyelőre láthatatlan migránsokat, akik olyan sokan vannak, és annyira felháborító dolgokat művelnek, hogy teljesen úgy néz ki, mintha nem is lennének.

Ezek a migránssimogató civilek olyan tökéletesen álcázzák magukat, hogy a szekszárdi polgármesteren kívül mindenki mást sikerült becsapniuk a városban. Ha nem lenne Ács Rezső, még az is megtörténhetne, hogy mindenki azt hiszi, amit lát, vagy tapasztal. Ács úr azonban jól tudja, hogy ha valamit nem lát, akkor az nem azt jelenti, hogy nincs ott semmi. Éppen ellenkezőleg: ha valami nem látszik, és nem is hallott róla senki, az éppen annak a bizonyítéka, hogy van ott valami. Sőt, nem egyszerűen valami, de olyan valami, ami annyira furmányos, hogyha valaki nem szekszárdi polgármester, azt gondolhatja, hogy nincs ott semmi.

Az, hogy a szekszárdi polgármester hisztériát és riadalmat kelt az ismeretlen személyek ismeretlen teherautói miatt, azt bizonyítja, hogy a Soros-terv igenis létezik. És minél inkább nem látja senki, annál bizonyosabb, hogy van.

Nincs jobb annál, mint amikor az ember úgy biztos valamiben, hogy nem tud semmit.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Jót tenne az iszlám Orbán Viktornak, Habony Árpádnak és Semjén Zsoltnak

2018, január 27 - 18:55

Tegnap óta fogom a fejem a kormányközeli média legújabb agymenésén, miszerint “Vona Gábor hitet tett Allah mellett.” Vona még évekkel ezelőtti turánista korszakának egyik törökországi haknikörútján olvasott fel törökül egy mondatot: “Atilla unokái vagyunk, csakis Allahtól félünk.”

A kormánypropaganda szerint tehát, ha valaki kimondja Allah nevét, az azt jelenti, hogy hitet tesz mellette és belép az iszlámba. Vona ezt még tetézte is, mikor úgy reagált, hogy Isten mellett tett hitet nem Allah mellett, csupán törökül Istent Allahnak nevezik. Egyszerűbb lett volna kimondani, hogy Isten és Allah ugyanaz, a szövegét törökre lefordító vélhetően muszlim vallású személy pedig így fordította le a mondatot.

Ehelyett mindkét oldalról beindult a nyelvészkedés, miszerint Allah a muzulmán istenség, a keresztény isten pedig törökül Tanri. Akinek egy cseppnyi ismerete van az iszlámról, az tudja, hogy Isten csak egy van, a zsidók, keresztények és muszlimok ugyanabban az egyetlen Istenben hisznek. Nincs külön zsidóisten, nincs külön keresztényisten, ahogy nincs külön iszlámisten sem. Pont.

Allah mellet hitet tenni, amennyiben ezen azt érti a propagandasajtó, hogy az illető felveszi az iszlám vallást pedig úgy kell, hogy az iszlámba betérni kívánó elmondja az alábbi mondatot: Tanúsítom, hogy nincs más isten csak Allah (az Isten), és tanúsítom, hogy Mohamed az Ő szolgája és küldötte.

Ha jók az információim Vona Gábor nem mondta el ezt a mondatot, tehát nem tett hitet az iszlám vallás mellet. Ennek ellenére örülnék neki, és ajánlanám is neki, hogy tegye ezt meg. Nem csupán neki, de ugyanúgy ajánlanám ezt Toroczkai Lászlónak, Orbán Viktornak, Semjén Zsoltnak, Habony Árpádnak, és mindenki másnak is. Lehet ezzel véget is érne a közéleti karrierjük, de cserébe egy boldog és szép evilági és túlvilági életet kapnának.

Kovács Miklós Ahmed

Kovács Miklós Ahmed

Kategóriák: Szervezetek

Hazai útikalauz stopposoknak

2018, január 27 - 15:19

A Stop Soros elnevezésű törvényjavaslat összehordott szövegének legnehezebben értelmezhető, legfélelmetesebb része az idegenrendészeti távoltartásról megfogalmazott cikkelye.

A legfélelmetesebb azért, mert bárkire irányulhat, akiről megállapíttatik, hogy személye, tevékenysége sérti Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit. Azaz rám is, rád is, amennyiben ránksütik, hogy illegális migráns országunkba való jogszerűtlen belépését, országunkban való jogszerűtlen tartózkodását segítettük.

Az illegális migráns ugyanis azért illegális, ami miatt migráns és nem menekült, amiért tehát jogszerűtlenül jött ide és jogszerűtlenül van itt, ezt azonban csakis jogi úton lehet róla eldönteni, s e döntés előtt, a döntés eredményének ismerete nélkül nem tudhatjuk, hogy az.

Ebből tényből fakadóan a migránsok idejöttének és országunkban való tartózkodásuknak esetleges segítése valós migránsok nélkül is megállapítható és megállapítandó, amennyiben a valós migránsveszélyt, vagy annak fenyegető voltát, hazánkra nehezedő súlyát – szóban vagy írásban – akárcsak kicsinyelni, pláne, ha megkérdőjelezni bátorkodunk. Emellett és ezért sérthetjük úgy is Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit, ha Soros Györgyöt rendes embernek tekintjük, s ezt az álláspontunkat szélesebb körben hangoztatjuk, esetleg, ha a leendő Stop Soros nevű törvénycsomagot még az elfogadása előtt nyilvánosan baromságnak vélelmezzük.

Merthogy az.

Az idegenrendészeti távoltartásról szóló része, “amely állampolgárságtól függetlenül megteremti az ország egyes területeiről való távoltartás szabályait olyan személyek esetében, akik Magyarország nemzetbiztonsági érdekeit sértik”, s amelynek szövege különösen zavaros, ráadásul veszedelmes is.

Mert benne van, hogy az idegenrendészeti távolságtartás egy büntetőjogi kategóriát helyettesítve, attól elkülönülve e büntetőjogi kategória alkalmazásának következményével azonos új jogintézmény leend.

Szó szerint:

“Tekintettel arra, hogy a kitiltás büntetőjogi kategória, szükséges, hogy a javasolt új intézkedés nevében elkülönüljön attól, ezért a törvényjavaslat a kitiltás következményével azonos új jogintézmény, az idegenrendészeti távoltartás bevezetésére tesz javaslatot.”

Azaz, engem, meg téged, amennyiben ránksütik, RÁNKTETOVÁLJÁK, hogy illegális migráns országunkba való jogszerűtlen belépését, országunkban való jogszerűtlen tartózkodását segítettük, VOLTAKÉPPEN BŰNÖZŐKNEK BÉLYEGEZNEK, akik Magyarország egyes területeiről kitilthatók.

Az idegenrendészeti távolságtartás tervezett szabálya – egyelőre még – nem tartalmazza, hogy hova.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Új zaklatási vádak — Lemondott a liberális kormány sportminisztere

2018, január 26 - 15:50

Szexuális zaklatással vádolták csütörtökön Kent Hehr-t, a kanadai liberális kormány sport- és a fogyatékos emberekért felelős miniszterét. A miniszter aznap le is mondott. “Kormányunk nagyon komolyan veszi a zaklatás vádját és hiszünk abban, hogy támogatni kell azokat a nőket, akik ilyen vádakat hoznak fel”–mondta Justin Trudeau, Kanada miniszterelnöke Hehr kapcsán. “A zaklatás minden formája elfogadhatatlan”–tette hozzá a kormányfő.

A vádakat Kristin Raworth, egy Alberta tartományi közszolga hozta nyilvánosságra a Twitteren. Szövetségi karrierje előtt Hehr egy albertai politikus volt. Raworth szerint amikor először munkába lépett Alberta törvényhozásában többen figyelmeztették: ne szálljon be a liftbe Kent Hehrrel, mert volt több olyan nő, aki nem érezte biztonságba magát amikor együtt volt a politikussal egy zárt helységben.

“Szó szerint nincs egyetlen olyan nő, aki ugyanezt nem érezte volna. Verbálisan szuggesztív megjegyzéseket tett folyamatosan”–mondta Raworth. Például Raworth elmondása szerint neki azt mondta, amikor egyszer egyedült volt a politikussal egy liftben, hogy “ízletes”-nek találja. Angolul a “yummy” szót használta, ami inkább gyerekkorban használt szleng és nehéz pontosan magyarra fordítani.

Hehr-t eltávolították a kormányból, azonban a liberális frakció tagja marad. A kormány egy független ügyvédi irodát bízott meg a vádak kivizsgálásával.

Hehr alkalmasságát és magatartásását már korábban is megkérdőjelezték. Fiona Sampson, egy talidomid áldozat tavaly ősszel találkozott Hehr-rel. Azt állította, hogy a miniszter egy másik áldozatot úgy fogott meg, hogy kezei közel kerültek a nő melleihez. “Ez egy nem szívesen látott fizikus kontaktus volt, amely megsértette az illető személyes terét”–mondta Sampson, aki az eset tanúja volt. Amúgy ebből a találkozóból országos botrány lett, amikor a miniszternek sikerült megsértenie a résztvevőket. Olyan statisztikákra utalt a találkozóban, amelyek szerint körülbelül tíz év múlva, már nem lesz egyetlen élő talidomid áldozat Kanadában. A miniszter azt is elmondta az áldozatoknak, hogy nem csak ők szenvednek nehézségekkel, legyenek tekintettel más szenvedő csoportokra is.

Hehr politikai karrierje 2008-ban indult Alberta tartományban, a 2015-ös szövetségi választások után pedig Calgary-Centre képviselője lett a kanadai parlamentben. 1991 óta használ egy kerekesszéket, amiután egy lövöldözésben súlyosan megsérült.

Kategóriák: Szervezetek

Soros téved, vagy csak kimond?

2018, január 26 - 15:30

Soros György elmondta a magáét Davosban. Alkalmasint az MSZP-nek is beszólva. Mondván: a Fidesz megvette a vezetőséget megvette kilóra. Ami egyébként meg is felelne a „maffiaállam” koncepciójának. Amivel az országot vezető kormányfő vezetési koncepcióját jellemezte az üzletember. Az eredmény: Gulyás is mikrofont ragadott, és az MSZP is morog.

Lassan meg mindenki elmehet. Az országból. Esetleg egy újabb adag csipszért kolával. Amíg a politikai elit lejátsza egymás között, hogy ki a nagyobb marha. A szórakozás értékét ugyan kicsit rontja, hogy a mi kiterített bőrünkön tobzódnak, és az ország jövőjével kockáznak. De ne legyünk kicsinyesek. Nézzük a műsort, amelyben Soros legfeljebb csak kimondta azt, ami egyébként sokak szívét nyomhatja. Szinte pártfüggetlenül. Mert az olyan korruptokráciát, amit a Fidesz kiépített, és amiben az elvtelen gombnyomogatás jelenti a törvények megszavazását nehéz a nemzet hosszútávú felemelkedését szolgáló, és nem egy kisebb kaszt gazdagodását jelentő hatalmi berendezkedésnek tekinteni. Erre Gulyás Gergely azt mondja, hogy „politikai hovatartozástól függetlenül mindenkinek ki kell kérnie, hogy Magyarországot maffiaállamnak nevezzék”. Ami ugyebár komoly ellenérv. Különösen úgy, hogy nemrég derült ki Orbán Viktor apukájáról, hogy sikerült közpénzekből gazdagodnia. Igaz, Gulyás olyasmit is mondott, hogy „a magyar kormány valóban gátja a brüsszeli, bevándorlást támogató politikának”. Ami kicsit szaglik, miután kiderült, hogy a kormánypropaganda és a valós cselekvés köszönő viszonyban is csak távolról van egymással.

Az MSZP-t érintő passzusra adott Gulyás-reakció meg egyszerűen érthetetlen. „Kérdésre válaszolva régi bolsevik trükként értékelte és valótlanságnak nevezte Soros György kijelentését arról, hogy a Fidesz megvásárolta az MSZP vezetőit”. Illetve. Ez még csak érthető, elvégre akkor is tagadnia illene a Fidesz nevében, ha valóban megtörtént a vásár. De az már kicsit kevésbé, hogy ezt követően miért ronygolt úgy neki Sorosnak. A milliárdos ugyanis ezzel a kijelentéssel aligha a Fidesznek ártott legtöbbet. Sőt! Tulajdonképpen szívességet gyakorolt a kormánypártnak. Annyira, hogy megint feltehetnénk a kérdést: valójában nem az egykori öszöndíjas Orbán lehet a „milliárdos embere”?

Az MSZP reakciója minderre: Soros butaságokat beszél. Mert a Fideszt illetően igaza van, de az MSZP esetében téved. Amire a kisördög visszakérdezhetne: tényleg? Mindenki esetében téved? Csak mert Botka feltörése, majd eltűnése igencsak a Fidesz malmára hajtotta a vizet. Az, hogy az ellenzék egy része most is inkább egymás leváltásában látsziok érdekeltnek, az szintén. Egyébként pedig már a 2014-es választáskor is elég furcsa volt a választások szinte előre eltervezett elvesztése. Mármint akkor, ha nem tételezzük fel a közveszélyes butaságot a pártvezetők részéről. Miközben az ellenzék még most októberben is inkább látszott őfelsége szórakoztatóiparának, mint ellenzéknek. A márciusban pártosodott Momentumtól MSZP-ig.

Ettől persze lehet, hogy Soros téved, és a valószínű kamupártokon kívül nincs semmire befolyása a Fidesznek. A „lehetnél” azért sokkal meggyőzőbb körülmény lenne, ha a pártok politikáját, reakcióit elnézve fel sem merülhetne a gyanú. Sem arra, hogy a kormány egy oligokleptokráciát épít, sem arra, hogy az ellenzék csak őfelsége ellenzéke.

Kategóriák: Szervezetek

The Gershwins: Porgy és Bess az Erkel Színházban

2018, január 25 - 20:50

Ki ne ismerné a Summertime, az I Got Plenty O’ Nuttin’ vagy az It Ain’t Necessarily So kezdetű slágereket? Sokan nem tudják azonban, hogy ezek nem csupán régi jazz-dalok, hanem az egyik leghíresebb amerikai opera, az 1935-ös Porgy és Bess® legnépszerűbb részletei. George Gershwin, DuBose és Dorothy Heyward, és Ira Gershwin története a dél-karolinai Charleston egyik fekete közösségének vidámsággal, imádsággal, munkával és erőszakkal teli életét mutatja be egy kripli koldus és egy kábítószerfüggő nő különös szerelmén keresztül.

Az angol nyelvű feliratozásban a mű eredeti, javarészt Gullah-dialektusban írt szövege olvasható.

George and Ira Gershwin® zeneművének előadását az egész világra érvényes szerzői jogai alapján a Gershwin család engedélyezte.

A PORGY AND BESS® előadás a TAMS-WITMARK MUSIC LIBRARY, INC. céggel (560 Lexington Avenue, New York, New York 10022) kötött megállapodás alapján jött létre.

A „GERSHWIN®” a Gershwin Enterprise bejegyzett védjegye és szolgáltatási védjegye. A „PORGY AND BESS®” a Porgy and Bess Enterprise bejegyzett védjegye és szolgáltatási védjegye.

 

A jogtulajdonosok nyilatkozata: „A Porgy és Bess produkció jelen formában történő bemutatása nem engedélyezett, és ellentétes a mű színrevitelének követelményeivel.

(http://www.opera.hu/musor/megtekint/porgy-es-bess-2017/)

Karmester  Dénes István

Porgy — Palerdi András / Bakonyi Marcell

Bess  — Létay Kiss Gabriella / Sáfár Orsolya

Sporting Life  — Balczó Péter / László Boldizsár

Crown  — Szegedi Csaba

Jake  —  Haja Zsolt / Fülep Máté

Clara  — Rőser Orsolya Hajnalka / Fodor Beatrix

Robbins  —  Ujvári Gergely

Serena  —  Bakonyi Anikó / Fodor Gabriella

Maria  — Meláth Andrea / Szántó Andrea

Mingo  —  Kiss Tivadar

Peter  —  Kristofori Ferenc

Frazier / Temetkezési vállalkozó  —  Geiger Lajos

Rákárus / Nelson  —  Szerekován János

Nyomozó  —  Kálid Artúr

Mr. Archdale / Halottkém  —  Nagy Dániel Viktor

Rendőr  —  dr. Marcelo Cake-Baly

Scipio  —  Takács Botond / Tóth Viktor

Táncművészek

Bajári Levente / Kekalo Iurii / Kerényi Miklós Dávid / Oláh Zoltán / Boros Ildikó / Rotter Bianka / Kozmér Alexandra / Popova AleszjaBalázsi Gergő Ármin / Timofeev Dmitry / Földi Lea

 Alkotók

Írta  —  George Gershwin, DuBose és Dorothy Heyward, és Ira Gershwin

Rendező  —  Almási-Tóth András

Díszlettervező  —  Sebastian Hannak

Jelmeztervező  —  Lisztopád Krisztina

Koreográfus  —Barta Dóra

Magyar nyelvű feliratok  —  Kenesey Judit

Nyelvi felkészítő  —  Rory Winston

A gyermekkar vezető  — Hajzer Nikolett

Az énekkart betanította  — Riederauer Richárd

Megbízott karigazgató  — Csiki Gábor

Bemutató : 2018. január 27.

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Zaklatási vádak miatt lemondott a konzervatív kormányfőjelölt öt hónappal a választások előtt

2018, január 25 - 16:44

Két nő szexuális zaklatással vádolta Patrick Brown progresszív-konzervatív kormányfőjelöltet szerda este, öt hónappal a 2018. június 7-re kitűzött Ontario tartományi választások előtt. A legutóbbi felmérések szerint a 39 éves Brown jó eséllyel leváltotta volna a 2003 óta kormányzó liberális pártot Kanada legnépesebb tartományában. Szerda este – pár órával az után, hogy a CTV televízió riportot közölt a vádakról és amiután Brown kampánystábja lemondott, illetve azonnali lemondásra szólították fel párttársai is — az ellenzéki kormányfőjelölt jelezte, hogy visszalép. Ugyanakkor a vádakat egy röpke, egyperces, 22 órakor tartott sajtótalálkozóban határozottan elutasította és hozzátette: bírósági úton keres majd jóvátételt.

(Patrick Brown január 24-én)

A vádak szerint Brown több alkalommal zaklatott szexuálisan két fiatal nőt, az egyik segédként dolgozott irodájában. Az egyik nő még akkoriban gimnazista volt, Brown tőle állítólag orális szexet kért. Brown egy bárban találkozott először a gimnazistával, onnan lakására hívta, ahol a lánynak alkoholt adott. A lány még akkor nem volt 19 éves, így a tartományi szabály szerint nem ihatott volna. A riport szerint amiután a lány ittas lett, bevitte hálószobájába, ott levetkőzött és megmutatta neki nemi szervét, orális szexet kérve a lánytól.

Egy másik fiatal nő hasonló váddal kereste fel a CTV-t. Tizennyolc éves volt és éppen egy Air Canada járaton repült, mellette ült Patrick Brown, aki még akkoriban szövetségi politikus volt a regnáló kanadai konzervatív pártban. A leszállás után Brown állítólag felkereste a lányt a közösségi médián keresztül és jelezte, hogy mely bárban találhatja meg Barrie városában. Brown állítólag megígérte: ha találkozik vele, megoldja, hogy lányt annak ellenére beengedjék a bárba, hogy még nem 19 éves. A lány ugyan nem élt a lehetőséggel, de néhány hónappal később — amikor nyári állást keresett — kapcsolatba lépett Brownnal. A konzervatív politikus fel is vette és a lány a nyár folyamán irodájában dolgozott.

Az egyik este egy partyn, a lánynak állítólag rengeteg alkoholos italt vett Brown, illetve barátai, ezt követően pedig lakására hívták. Brown hálószóbájában elkezdte a lányt csókolni, majd ágyára fektette és ráfeküdt. A lány kérte, hogy hagyja abba és hogy vigyék haza. Brown ezt meg is tette.

Később Brown azt javasolta a segédnek, hogy utazzon vele Indiába. Állítólag azt mondta neki, hogy “jól nézne ki egy elefánton”. A fiatal nő nem élt ezzel a lehetőséggel.

“Ezek a vádak egytől egyik mind hamisak. Meg fogom védeni magamat amilyen keményen csak tudom és erre felhasználok minden olyan lehetőséget, amely rendelkezésemre áll”–mondta Brown. Az egy perces sajtótalálkozón teljesen egyedül volt és ekkor még nem volt hajlandó lemondani. Ezzel egy időben jelentette be kampánystábjának négy vezetője, hogy csoportosan, azonnali hatállyal lemondanak. Alig másfél órával később — nem sokkal éjfél előtt — a Progresszív Konzervatív Párt frakciója egyhangúan azonnali lemondásra szólította fel Brownt. És amiután pár óra alatt eltűnt minden szövetségese, Brown a hajnali órákban lemondott a kormányfőjelöltségről.

Kérdés, hogy ezek után fel tud-e állni a legnagyobb ellenzéki párt, hiszen öt hónapjuk van találni egy új kormányfőjelöltet és szinte a nulláral felépíteni annak kampányát.

 

Kategóriák: Szervezetek

Boldog születésnapot, Rádió Bézs!

2018, január 25 - 15:28

A Rádió Bézs – Fodor főszerkesztő úr szándéka szerint – politikamentes csatorna. (Csatorna – jó szó (lásd még: köz!mű), de a kanális [azt hiszem, nem megkerülhető a huzavona a médiákok (ragozása a vakond mintájára) körül; el-eltréfálkozunk itt alant, de azért fölteszem kedvetlenül a kérdést: kinek áll érdekében az a szellemi, politikai és szakmai tahóság, mely most a tévében, rádióban regnál?] itt-ott kifejezőbb lenne.) Horváth Attilával (kollega!) szólva: minek mindig belekeverni a politikát a politikába! Nekem ez nehezen fért a fejembe: a politikamentesség is politika (sőt!), ha valamiről nem beszélünk, akkor hallgatunk róla, és ez a hallgatás is jellemzi a dolgot magát. Tehát próbáltam a Csendben (péntekenként délben) feszegetni a határokat [A határokat. Mindenhová kerítést húzunk, a kerítést is körbekerítjük. Belül vagyunk mi, kívül… hát azok nem mi vagyunk.]; szerkesztettem zenei! műsort háborúról-békéről, xenofóbiáról, homofóbiáról, fasizmusról, antiszemitizmusról, rasszizmusról, jobb- és baloldalról, zsidókról, cigányokról, menekültekről, buzikról, ateisták szakrális zenéjéről, puncilázadásról, Brexitről, amerikai elnökökről, halszagú Magyarországról, Mándokiról (Mágáról nem) meg pénzről, kultúráról, művészetről… és nőkről! Színtiszta politika. [„A politika ott leselkedik ránk minden sarkon, és hacsak nem dugjuk homokba a fejünket, kikerülni is nehéz.” – Koncz Zsuzsa is határon kívül-belül.]

A főszerkesztő úr ráncolta a szemöldökét, de hagyta, hogy Aurórám ágyúi dörögjenek (a Csendben).
Közben a rádiós-külvilág egyre nyomasztóbb, kietlenebb, egyszínűbb lett. A közszolgálat megszűnt; a Nemzeti Együttműködés Rendszerének legádázabb kultúrharcosai sem vádolhatják a műsorkészítőket Kossuth, Petőfi, Bartók szellemiségével. Az összevásárolt csatornákból (kanális) az állampárt agitációs propagandaosztálya által szerkesztett (hamisított) hírfolyam ömlik. Külön adót kapott a giccs (a giccsadó ellentéte). Frekvenciaengedély, médiahatóság, reklámfelügyelet, állami támogatás…; az Isten anyjáról elnevezett rádió költségvetéséből például jól látszik: a politika a szó soros (tollhiba!) értelmében kifizetődő.

Mégis ebben a fülsértő zajban már három éve hallható a Rádió Bézs!

És már értem Fodor főszerkesztő úr szándékát: a minőség, az ízlés, a hitelesség, az igényesség, a higgadt, okos szó mostanában már önmagában is politika hitvallás [bátorság, civil kurázsi kérdésévé válnak a szakmai kérdések].

vendégszöveg: EP
grafika: Rófusz Ferenc, Szigeti Edit

Éry Balázs

Kategóriák: Szervezetek

Nyitott szívvel…

2018, január 24 - 21:31

Nyitott szívvel olvasom és megköszönöm a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Budapest Belvárosi Csoportjának a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján tartandó misés megemlékezése indokoló sorait.

Köszönöm, mert megleptek vele.

Megleptek, mert noha nem vagyok vallásos, a megkeresztelésem szerinti vallást és annak valamennyi zugolyát is mindeddig ismerni véltem annyira, hogy ne lepjenek meg vele.

Mindeddig ugyanis úgy gondoltam, hogy egy szentmisének nem lehet célja igazolni valamit.

Különösképpen nem, hogy a Horthy Miklós iránti tiszteletadás és a megtervezett precizitással kiirtott zsidó emberekre való megemlékezés közötti ellentét “a keresztény imádság keretében feloldható”.

Még azt se gyanítottam, hogy a keresztény imádság keret lehet.

Pedig talán a zsidógyilkos magyar keresztény keretlegények is ennek köszönhették a nevüket.

Így most, néhány héttel választási vizsga előtt ezt a puskával felérő információt szívből köszönöm.

Aczél Gábor

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének válasza

Kategóriák: Szervezetek

Emberségből bukó nullák imája

2018, január 24 - 21:10

A kormány, illetve a Fidesz környékén, a sorra felboruló menekültügyi bilik miatt, hatalmas kommunikációs pánik lehet. Valószínűleg ennek az egyik szövődménye, hogy szolgálatba helyezték a Boross-Lezsák-Szakály triót. Megpróbálva ellökdösni a média fókuszát a hatalmi hazugságokról. Bízva abban, hogy az ellenzék ráharap a most felkínált mócsingra. Amiről, a maga Jézus-ellenes üzenete miatt érdemes lehet szót ejteni. De csak kisebb kitérőként. Mert az említett, politikailag már árnyékukban is leharcolt figurák, aligha érdemelnek többet.

Boros Péter, Lezsák Sándor, Szakály Sándor neve egyébként ismerősen csenghet mindazoknak, akik figyelemmel kísérték a neohorthyzmus életre hívását, majd folyamatos mosdatását az utóbbi évek során. Legutolsó húzásuknak látszik, hogy a Holocaust emléknapján szándékoznak emlékmisét tartatni a zsidótörvények kormányzójának. Ámde az emlékmiséhez egyház és pap is kell. A jelek szerint: akad.

Horthy és Hitler

Az utóbbi, a jelek szerint, a Polgári Magyarországért Díjjal kitüntetett Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa. A misét magyarázó, csúsztatásokkal teli levél szerzője legalábbis ő. Amelynek kapcsán igazán érdemesnek látszik egy kis viszatekintés. Mind a kezdeményezők, mind a levél kapcsán. Így, például, Lezsák esetében nyugodtan megemlékezhetünk arra, hogy ő már korábban kiérdemelte a horthysta rinocérosz címet. Azzal, hogy 2015. augusztusában, a otalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját megelőző napon méltatta Horthyt egy konferencián, amely nevében a kultúráról kellett volna, hogy szóljon. A provokatív időzítés tehát egyáltalán nem áll távol attól a Lezsáktól, aki alig egy évvel ezt követően kitüntette a kamerás ultrát is.

Szakály sem ismeretlen a népirtásokat mentegetők táborában. 2014 januárjában azzal robbant be erre a színpadra, hogy a Fidesz által paronált Veritas igazgatójaként próbálta felmenteni a falvakat kiírtókat. Mondvan, hogy pusztán „idegenrendészeti eljárás” zajlott. Amlynek kapcsán érdemes emlékeztetni arra, hogy a Szakály által hivatkozott Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH) működése kapcsán már 1941-ben világosan látszott, hogy alapvető működési célja a zsidók szervezett összegyűjtésének alapjait megteremteni. Akkor még német megszállás nem igazán volt Budapesten. Miközben a Kárpátalja megszállásakor volt hallgatólagos együttműködés a Gestapo-val. A helyi keresztények pedig szinte azonnal feltörték és kifosztották az elhurcolak házait. Amit nyilván azért tehettek meg, mert tudták: a többség soha többé nem tér vissza számon kérni.

Szakály természetesen nem maradt védelem nélkül. Boross Péter, a rendszereken átnyaló karrierpolitikus szinte azonnal a védelmébe vette. Aligha véletlenül. Mert talán még a saját horthyzmusát is jobbnak tekintheti, mint a saját valóságát. Azt, hogy Boross Péter annak idején egy, Szálasi vezette, hungarofasiszta kormány harcoló alakulatához csatlakozott 1945. januárjában. Hogy aztán később, a kádárizmus alatt, és persze puszta elnyomásból, igazgatónak nevezzék ki. Az, hogy a nyálába folyt takonnyal nyalva most éppen Horthy a példaképe? Ha változás lesz a politikában, és él még, akkor majd más lesz. Boross nem egy erkölcsi origo. Hacsak nem annyiban, hogy egy erkölcsi nulla. Valószínűleg volt ára, hogy a mostani miséhez adta a nevét, és valószínűleg megfizették az árát. Ami lehet, hogy ma már nem több, mint a celeb-ötperc a médiában.

A miséhez kapcsolódó papi levélről szinte alig érdemes szólni. Bár vannak gondolatok, amelyekről talán igen. Mert, többek között, felemlegeti az első világháború zsidó katonáit. Akikről a maga sajátos módján Orbán is megemlékezett pár éve a Kozma utcai temetőben. Egy szalon-antiszemita beszédben, amit Orbán gesztusai, illetve azok hiánya avatott, a mondandón kívül azzá, ami. A papi levél kapcsán azért persze arra is emlékezhetünk, hogy Horthy az Antant-nak köszönhette a szabad felvonulást. Alkalmasint, nagy bátran, úgy, hogy még véletlenül se találkozzon a Budpestet végigrabló, pusztító román csapatokkal. Bátorságával tehát igazán példát mutatott a ma hatalmat gyakorló, felelősségpánikos, kormányfőnek. Egyébként az első világháborús tisztikarban valóban számos zsidó származású tiszt és tiszthelyettes szolgált. Azok közül azonban, akik a tengernélküli tengernagytól eltérően, nem kívánták megszegni a magyar királynak tett eskűt, igen sokan tüntek el a sűllyesztőben. Természtesen nem csak a zsidó származásúak, de az utóbbiakat a későbbi rasszista törvények is érintették.

De ezek csak mellékzöngék. Annak a mellékzöngéi, hogy immár a katolikus egyház egy tagja is nyíltan felvállalja a rasszista, antiszemita gesztusokkal való szellemi azonosulást. Megcsúfolva szinte mindent, amiről a kereszténység valójában szól, illetve a zsidó Jézus tanításai alapján szólhatna. Amit az sem ment, ha az vallásos hit haszonélvezőjeként működő, világi hatalmat birtokló egyház(ak) más tagjai sem jobbak. Ahogy az sem, ha a múltban volt található ilyen. Az a pap, lelkész, illetve egyházi személy, aki ki tud állni egy antiszemita, illetve szélesebben értelmezve, rasszista szándék, az arra való pozitív megemlékezés mellett, az lehet felszentelt egyházi személy, és betölthet a világi hierarchiában akármilyen tisztséget.

De Jézus követőjének aligha nevezhető.

Kategóriák: Szervezetek

Tuzson Bence, aki beszólt a kormánynak

2018, január 24 - 15:15

A menekültekkel, illetve a migrációval kapcsolatban Tuzson Bence is megmondta a frankót. Pár dolgot valószínűleg elfelejtettek vele közölni miközben az alig pár bekezdéses közleményre valót a szájába adták. Elé pedig valószínűleg egy mikrofonnak látszó tárgyat.

Megmukkanását az M1-re hivatkozva közli a kormánypárt honlapja. Így igazán nem mondhatják, hogy a gaz ellenzéki média ferdíti el, amit a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár gondolt megosztani a nagyérdeművel. A mottó? Olyami, hogy a „kormánynak erkölcsi és politikai kötelessége fellépni a migráció és az azt szervező, finanszírozó szervezetek ellen”. Amiből elvileg következne az, hogy pontos információi vannak az említett szervezetekről. Ani a finanszírozási oldalt tekintve egy szervezet esetében egészen jól körülhatárolható. A befizetési oldalon jobbára önfinanszírozó. Míg a kifizetési oldalt az egész társadalom nyögni fogja. Igen kérem. A letelepedési kötvényekről van szó.

Ezek árusításával ugyanis a magyar kormány nagyjából úgy viselkedik, mint annak idején az egyház a búcsúcédulákkal. Azzal a különbséggel, hogy annak a bevételét nem egy esetben saját zsebben kamatoztatták, de cserébe nem ígértek anyagi ellenszolgáltatást. Miközben a letelepedési kötvények lejáratakor az akkor hatalmon levő kormány költségvetését igencsak meg fogják terhelni ezek a papírfecnik. Ebből a szempontból tehát maximálisn egyet érthetünk Tuzsonnal. A kormánynak erkölcsi és politikai kötelessége lenne fellépni a letelepedési kötvények, és a magyar állampolgársággal való hasonló üzérkedések ellen.

Ha azonban elfogadjuk ezt a kötelességet, de ugyanakkor azt látjuk, hogy nem történik ilyen fellépés, és maga a hatalom hívta annak idején életre a kötvényes szervezetet, akkor egy újabb kérdéssel kerülhetünk szembe. Nevezetesen azzal, hogy a kormány mennyire erkölcstelen? Esetleg mennyire tekinthető hazaárulónak? Mert a háttérben, egyébként joggal, teljesített kvóta kapcsán azt egészen biztosan tudhatjuk, hogy hazugnak viszont hazugnak tekinthető a regnáló hatalom. Ahogy a „Stop Sorosnak” nevezett csomag esetében is legfeljebb az látszik, hogy nagyjából a lebukástól félő nepper szintjén reagálják le a problémát. Nagy hangerővel mutoganak másokra, hogy eltereljék a saját üzelmekről a figyelmet.

Az már csak a napi rutin része, hogy eközben egy köztudottan eredménytelen, és így értékelhetetlen népszavazásra, és egy bemondásos eredményt biztosító levelezgetésre hivatkozik. Az utóbbi koncepciós jellegét talán az mutatja legjobban, hogy a hatalom nem mert népszavazást tartani. Mert valószínűleg akkor a tévedhetetlen vezérnek ismét szembesülnie kellett volna azzal, hogy a szavazók többsége el sem megy voksolni. Márpedig a vezér-komplexusnak lehet egy olyan pntja, amikor már nem lehet büntetlenül szembesülni a valósággal.

„…valamennyiüket követte egy körülbelül száz főre tehető tömeg, amely Afrika fennállása óta először csodálhatta meg délután öt és hat óra között azt a sötét jelmezbe öltözött tébolyodott külföldi urat, aki egy kis gömbölyű koporsót egyensúlyozott a fején…” (Rejtő Jenő)

Kategóriák: Szervezetek

Az otthoni könyvtárak eltűnéséről

2018, január 23 - 18:27

Volt idő, nem is olyan régen, amikor a könyv az ember volt. A magánkönyvtárak a kultúra, a jó ízlés és hírszerzés szimbólumai voltak otthonokban és irodákban. Az utóbbi években azonban az otthoni könyvtárak egyre ritkábbak. És a polcok most már nem könyvek, hanem zöld növények és csecsebecsék menedéke.

A magánházakban, a közjegyzõi irodákban, az ügyvédeknél vagy az orvosi rendelőkben — sõt még a népszerû bútorkereskedelmi katalógusokban is — egyre inkább tűnnek el a magánkönyvtárak. “Sokkal ritkább ma már, hogy az emberek könyvtárakat kérnek otthonukba” – mondja a La Shed társalapítója, Sébastien Parent. Megjegyzései megegyeznek a La Presse által idén megszólitott luxus lakásépítőkéivel, akik úgy látják, hogy a magánházaknál az olvasószobák iránti kereslet szűkös.

Az okok szerteágazóak. A québeci digitális könyvértékesítésekre vonatkozó statisztikák azt sugallják, hogy nem egyszerűen a digitalizációról van, hiszen sokkal kevesebb digitális könyvet értékesítenek manapság.

Miért tartunk kevesebb könyvet otthonainkban? A könyvek most végtelenül elérhetőbbek, mint 20 évvel ezelőtt voltak. Korábban az olvasó szükségesnek találhatta a könyvek megőrzését, tudva, hogy ilyen vagy olyen kötetet nem könnyű megtalálni. Az első fordulópont 1968-ban kezdődött, mondja Yvan Lamonde történész, a köteles példány létrehozásával, amely kötelezővé teszi, hogy minden kiadó két példányt adjon a nemzeti gyűjteménynek. A legrosszabb esetben tudjuk, hogy mindig megtalálhatjuk Québec könyveinek egy példányát a Bibliothèque et Archives nationales du Québec-ben, a tartomány nemzeti könyvtárában és levéltárában.

Az elmúlt évtizedekben a következő volt meghatározó: a közkönyvtárak virágzása, a kommunikáció fejlődése és különösen az online kereskedelem, amely lehetővé teszi, hogy néha 48 órán belül könyvet szállítsanak portánkig.

Miért kell tehát könyvet tartanunk, amikor tudjuk, hogy könnyen megtalálhatjuk azt a jövőben is?

(Illusztráció: C. Adam/KMH)

Különösen otthonaikban “értékeljük a helységet, gyakran még a berendezésnél is jobban” – mondja Sebastien Parent építész. “A háztartások hagyományosan egy tágas étkezővel rendelkeztek, tíz székkel, valamint egy gardróbbal és egy hálószobával szekrényekkel. Jelenleg gyakoribb a hat szék, ami alig több, mint amit egy átlag család manapság igényel. Az otthoni könyvtár, bár továbbra is lehet “érdekes építészeti elem”, ma már nem a kultúra vitathatatlan jele.

“Van egy régi gondolat, miszerint a könyv egy bizonyos szociokulturális státus garanciája” – mondja René Audet, a Quebec-i irodalomtudományi és kulturális egyetemek közti kutatások központjának igazgatója. “Gondolok mindezekre a hatalmas üveg könyvespolcokra, azokra amelyekről nem tudjuk, hogy valódi könyveket tartalmaznak vagy csak kis üres dobozok állnak vajon a polcon. ”

Ezek az úgynevezett “homlokzati könyvtárak”. A tapasztalt könyvárúsok emlékeznek még “a mérővel” készített megbízásokra, amikor az számított, hogy könyvek töltsék fel a polcokat, függetlenül a címek, a szerzők vagy a szövegektől. Ezek pusztán díszkönyvek voltak.

Audet úr mosolyogva mondja: Ismerjük a könyvgyűjtemény értékét.

A digitális irodalom és a kultúra szakembere emlékeztet arra, hogy az 1950-es években megjelent “papírkötetek” először még “nyilvános felháborodást okoztak.” Sokan azt gondolták, hogy a könyvet “megalázták” a puhaborító a cserélhető fogyasztás tárgyáva zülleszti az irodalmat. Ma inkább az a feszültség él az olvasóban, hogy gyűjtsön-e egyáltalán könyvet vagy sem?

“Az a személy, aki olvasta és szerette a könyvet, és önként elhatározta, hogy elhagyja azt a metróban, vagy azokban a csöpp kis önkiszolgáló magánkönyvtársakban, amelyek házak előtt és utcasarkoknál jelentek meg, még mindig hisz a könyvben. Van egy csere, egy kommunikáció, amely a könyv szocializációjának ugyanolyan spektrumához tartozik, mint az olvasói körök”- mondja Audet úr.

Ezek az olvasói klubok is egyre népszerűbbek, és látjuk, hogy “az emberek összegyűlnek együtt olvasni és elemezni. Ez új életet ad közkönyvtárakat”- gondolja a szakember.

René Audet megkérdőjelezi azt a nagyon gyakori felvetést, miszerint ma senki sem olvas. Ezzel szemben a valóság az a digitális világban, hogy soha nem olvastunk ilyen sokat – bár nem ugyanazt olvasjuk mint korábban, nem olvasunk ugyanolyan intenzitással, ugyanolyan kitartóan.

“Van egy bizonyos átalakulás. A könyv már nem annyira központi, már nem a kultúra mérője. Ma a szerzők és a klasszikus szövegek ismerete nem jelzi azt, hogy az illető ragyogóan kulturált lenne.

Audet úr saját szakterületétől elmozdulva egy hipotézist tesz közzé. Ma a különböző kultúrák és szubkultúrák közötti könnyű mozgás, illetve a technológiák elsajátításának képessége, az új kommunikációs platformok hatékony használata jellemzi a 21. századi tudóst . És ehhez nincs szükség könyvtárra – még digitálisra sem.

Catherine Lalonde

Fordította: C. Adam / KMH

*

Az eredeti cikk a montreáli Le Devoir-ban jelent meg franciául 2017. december 30-án. A lap arra kérte olvasóit, hogy küldjenek be a szerkesztőségnek fotókat házi könyvtáraikról, illetve könyvgyűjteményeikről.

Kategóriák: Szervezetek

Igenis politizáljanak a papok!

2018, január 23 - 15:41

Az elmúlt napokban élénk véleményfolyam kezdett áradni annak kapcsán, hogy helyénvaló-e, ha egy plébános politikai vonatkozású beszédet tart a templomban. Bárcsak végre betöltenénk mi, keresztények mindannyian, laikusok és klerikusok azt a közéleti küldetést, amelyre Isten hív bennünket! Ez a legfőbb gondolatom, vágyam a hódmezővásárhelyi Szentháromság plébániát vezető Németh László esperes jelentős vitát kiváltó megszólalásai kapcsán.

Mióta várjuk, valószínűleg rengetegen ebben az országban, hogy egyházi vezetőink határozott iránymutatást adjanak közéleti, társadalmi kérdésekben, számos morális dilemma vonatkozásában! Ilyen kérdés, dilemma bőven akadt az elmúlt években, megannyi feszültség keletkezett ugyanis közösségeinkben, közbeszédünkben, amelyek sajnos némely alkalommal a verbális agresszió mellett tettlegességig is fajultak.

A keresztény egyházak hivatalos képviselői közül sokak meg nem szólalásának fájó hiányát még kontrasztosabbá tette Németh László sajtóbeli nyilatkozata, majd templombeli “iránymutatása”, amelynek viszont semmi keresnivalója ebben a formában utóbbi helyszínen. A templomba, főleg szentmisére imádkozni, Istennel találkozni megyünk, politikai csatározással úgyis tele van minden más csatorna, lefolyó és egyéb üregek.

Az, hogy a Szentháromság plébánia vezetőjének nézeteltérése van a Szent István egyházközség képviselő-testületének vezetőjével, előfordul. Másokkal is biztosan megesett, megesik. Meg lehet az ilyesmit beszélni. A plébános a kormány melletti kortesbeszédével viszont olyan megosztottságot idézett elő egyházon belül, nem csupán lokálisan, amit nehéz szívvel próbálunk megannyian a helyén kezelni. Még akkor is, főleg akkor, ha a hívek egy része kifejezetten lelkesedik az ilyen politikai “határozottságért”.

Az, hogy bármelyik politikai jelölt megosztottságot idéz elő, a politikai logika velejárója, hiszen éppen ezért léteznek különböző pártok, illetve függetlenként induló jelöltek. Mást képviselnek, mást tartanak helyesnek. Lehet bármelyikükre szavazni, demokráciában legalábbis. Ha azonban egy egyházi vezető tesz ilyet egy egyházi közösségben előre rákészülve, meghirdetve, az legalább merje meghallgatni utólag saját szavait, amelyekkel az egyházi közösség vezetésére való alkalmasságról beszélt a megosztó ténykedés kapcsán. Ki tudja, komolyan gondolta-e… Vajon hogyan számol el azzal egy lelkipásztor, ha amiatt távolodnak el emberek Istentől, mert bevitte a politikát a templomba?

Bármely keresztény szavazhat a jelenlegi kormánypártra. Is. Meg bármely más pártra is. A lelkiismeretünkre van bízva. Ha ebbe egy egyházi személy beleavatkozik, ezzel éppen a hívek lelkiismereti szabadságába gázol bele. Ha ráadásul pénzre, bankszámlára hivatkozik indokként, elég beszédes bibliai képzettársítások juthatnak a keresztény testvérek eszébe.

Olyannyira nyilvánvalónak kellene lennie mindennek, hogy ritkán látott egység alakult ki más témákban nem feltétlenül azonos nézeteket képviselő szerzők között – igencsak egybehangzó publicisztikák jelentek meg az elmúlt napokban számos keresztény véleményformáló részéről. Ugyanazt mondja a Heti Válasz főszerkesztő-helyettese, egy katolikus pap, egy ifjú politológus, egy evangélikus teológa és egy katolikus blogger is, amit ebben a bejegyzésben megfogalmaztam.

Kedves keresztény testvérek! Politizáljunk, abban az értelemben mindenképp, hogy vegyünk részt a közélet, közös világunk formálásában, építésében! Erre buzdít Ferenc pápa is. – A keresztényeknek az a feladata, hogy elősegítsék a politikai párbeszédet, különösen ott, ahol veszélyeztetve van, és ahol úgy tűnik, a veszekedés van fölényben. A keresztényeknek az a feladata, hogy visszaadják a politikai élet méltóságát: úgy értve a politikát, mint a közjóért végzett rendkívül fontos szolgálatot, nem pedig hatalomszerzést – fogalmazott 2017 októberében.

A pártpolitikát azonban hagyjuk meg a pártoknak, politikusoknak, jelölteknek, a pártpolitikai élet képviselőinek, a pártpolitika mindent leuraló terepén! Olyan jó lenne, ha hozzátehetnénk egy fontos kifejezést: “majdnem mindent leuraló”. Isten képviselője, különösen Isten házában Isten ügyét képviselje, hiszen ez a küldetése!

Legalább idehaza ne romboljuk le az egyház élő kövekből épülő templomát!

Gégény István / Szemlélek

Kategóriák: Szervezetek

Simon Stephens: Heisenberg – a Hatszín Teátrumban

2018, január 23 - 15:04

Egy zsúfolt pályaudvaron egy nő megpillant egy idős férfit, és hirtelen ötlettől vezérelve a nyakába csókol. Alex, a hetvenes hentes és Georgie, a negyvenes pincérnő beszélgetni kezd. Lassan, minden logika és társadalmi konvenció ellenére rájönnek: nekik dolguk van egymással. A találkozás alapjaiban forgatja fel az életüket, és végül nagy utazásra is vállalkoznak, hogy utolérjék életük elmulasztott lehetőségeit…

A cím Werner Heisenberg német fizikusra, a határozatlansági reláció elvének kidolgozójára utal. Az elv értelmében bizonyos fizikai mennyiségek csak bizonyos határig ismerhetők meg egyszerre és pontosan. Vagyis minél pontosabb értéke van az egyiknek, annál pontatlanabb a másiknak.

A brit szerző a legizgalmasabb kortárs színházi alkotók közé tartozik. Két műve, a Harper Regan és A kutya különös esete az éjszakában magyar színpadokon is bemutatkozott. Ez a legfrissebb darabja most nálunk látható először magyarul.

Fordította: Zöldi Gergely

Díszlet – jelmez: Cziegler Balázs

Grafika: Csáfordi László

Rendező munkatársa: Szakács Zsuzsa

Rendező: Szabó Máté

Producer: Orlai Tibor

SZEREPOSZTÁS

Benedek Miklós,
Ullmann Mónika

(forrás: színház)

Bemutató: 2018.január 24.  Hatszín Teátrumban

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Példává lett

2018, január 22 - 16:21

Hetvenhárom évvel ezelőtt, 1945. január 17-én látták utoljára életben Budapesten Raul Wallenberg svéd diplomatát. Eltűnt a Szovjetunióban – és bár jelenleg is folynak kutatások, életének további részéről nincs pontos ismeretünk. Napjainkra hagyomány lett, hogy ezen a napon adják át a Wallenberg-díjakat, este pedig megkoszorúzzák emléktábláját a róla elnevezett utcában.

Az ünnepségnek kettős célja van. Megakadályozni, hogy emléke elsüllyedjen az „utcanevek” tengerében és elismerni azok munkáját, akik ma is az ő szellemében végzik nap, mint nap tevékenységüket, pusztán csak azért, mert úgy érzik, ez a dolguk. A 2010-ben alapított Raoul Wallenberg-díjra idén huszonhat ajánlás érkezett. Huszonhárom egyes személyekre, míg három egy-egy szervezetre vonatkozott. A bíráló bizottság végül hat egyéni és egy szervezeti díjra tett javaslatot. A díjazottak: Dani Attila, Pusztadobos polgármestere, aki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településnek ítélt elismerést vette át, Landauer Attila kisebbségkutató, nyelvész, Rózsahegyiné Juhász Éva, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium vezetője, Kamarás István író, szociológus, Incze Zsuzsa, a Csellengők című tévéműsor szerkesztője, Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház Igazgatója és Déri Ildikó, a Gandhi Gimnázium korábbi igazgatója – az elismerést A Goldmark teremben tartott ünnepségen vették át.

Az ilyen nevezetes napokon nem csupán emlékezünk, tiszteletünket fejezzük ki Raoul Wallenberg hősiességének, hanem szerencsés esetben önvizsgálatot is tartunk. Elgondolkodunk azon, mi mit tettünk volna, mire lettünk volna képesek abban a történelmi, sőt hitvalló helyzetben, amelyben Wallenberg és a hozzá hasonló emberek voltak a legigazabbak?- tette fel a kérdést a díjazottakat köszöntve az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára, Langerné Victor Katalin. Mit tettünk volna, ha a mi életünk része lett volna a menekülés, a kirekesztettség, a pusztulás? Természetünk öröklött vonása, hogy minél kevesebb erőkifejtésre szeretünk berendezkedni. Ha van választási lehetőségünk, akkor azt a helyzetet választjuk, amelyben nem sérülünk, nem töretünk össze. Az erkölcs világában ez ijesztő következményekhez vezethet: a közönyhöz, az érzéketlenséghez, az empátia hiányához, sőt a felejtéshez is. Ezért nem elégedhetünk meg azzal, ha úgy rendezzük be a világunkat, ahogy nekünk a legkényelmesebb. Látjuk, hogyan kell menni a keskeny úton, milyen az, ha valaki a szoros kapun átkelést választja. A választásnak ez a pillanata túlmutat önmagán, mert példává lesz. Fogódzóvá, hogy így is lehet, sőt, hogy így érdemes élni!

Mindaz, amit Wallenberg Budapesten tett, túl volt a hivatalos megbízásán, de ő tudta, mit tehet még és azt meg is tette – hangsúlyozta a díjazottakhoz szólva őexcellenciája Yossi Amrani, Izrael állam budapesti nagykövete. Több mint tízezer embert sikerült megmentenie. Milyen lenne ma a világ, ha lett volna Lengyelországban, Németországban egy-egy Wallenberg? Hol tartanánk Európában, egymás megértésében? Megkérdezhetjük a mai napon: biztonságosabb-e ez a világ a kisebbségeknek, mindazoknak, akik bajban vannak – és a zsidóknak is? Látjuk a szíriai eseményeket és a világ hallgat! Pedig a szolidaritás színvak kell legyen, vak és süket kell legyen a vallási és egyéb hovatartozásokra. Wallenberg tanítása ma úgy szól: Ha láttad a gonoszt, szólj, nevezd a nevén!

Nemcsak a díjátadáskor, de az esti koszorúzási ünnepségen is jelen volt őexcellenciája Niclas Trouvé, Svédország nagykövete. Beszédében mindkét alkalommal kiemelte: Amikor körültekintünk a mai Európában, sajnos a saját országomban is, vagy az óceánon túlra pillantunk, néhány, az 1930-as és 40-es években használtakhoz hasonló érvet hallhatunk. Felismerjük a „másokról” szóló propagandát, üzeneteket, amelyek szerint „mi vagyunk ellenük”. Felismerjük: annak hangsúlyozására törekszenek, ami megoszt, és nem arról, ami összeköt embertársainkkal. Raoul Wallenberg ennek pontosan az ellenkezőjét tette. Észrevette a rászorulókat, amikor mások elfordították a pillantásukat. Észrevette, akiket mások leköptek és mocskos zsidónak neveztek. Észrevette őket, mert ők is emberek voltak, akárcsak Önök vagy én. Nemrég olvastam egy svéd, de 1924-ben az erdélyi Máramarosszigeten született, Holokauszt túlélő, Hédi Fried „Az Auschwitzba vezető út” című könyvét. A 93 éves Hédi még mindig az antiszemitizmus, a rasszizmus és az intolerancia elleni küzdelem aktív élharcosa, arra figyelmeztet bennünket, hogy a folyamat lépésről-lépésre történt. Azt írja: „Mikor is kezdődött valójában? Meg tudjuk mondani, mikor kezdődik valami? Egyik homokszemet a másik után teszik, és mielőtt észrevennénk, már egy egész bucka magasodik előttünk.” Hédi Fried aggódik a gyermekkora és napjaink közötti hasonlóságok miatt, ahogy a stílus napról-napra egyre durvább lesz, új szavakat találnak ki a félelemkeltésre, az igazság eltorzítására, ahogy a hazugságok elkendőzik a tényeket. Figyelmeztet minket: ne felejtsük el a múlt leckéit! Fel kell vennünk a küzdelmet a gonosz ellen. Ha ezt elmulasztjuk, nem panaszkodhatunk, amikor a világunk gonosz hellyé válik, és egy napon mi magunk is áldozattá válunk. A híres svéd gyermekkönyv szerző Astrid Lindgren így írja le ezt a két Oroszlánszívű testvérről szóló könyvében. Amikor a fiatalabb testvér, Skorpan megijed, és megkérdezi a bátyját, Jonathant, hogy miért kell szembeszegülniük a gonosz uralkodóval, Tängillel és a tűzokádó sárkányával, Kattlával, Jonathan így szól: „Vannak dolgok, amiket meg kell tenned, még ha veszélyesek is. Mert ha nem teszed, nem vagy többé ember, csak egy porszemecske.” Skorpan pedig így válaszol: „Nem félek, pontosabban félek, de azért megteszem, utána pedig már soha többé nem félek majd.” Raoul Wallenbergnek is gyakran hasonló érzései lehettek, végül pedig olyan rettenthetetlen volt, hogy a teljes bizonytalanságban szembenézett a végső gonosszal és győzelmet aratott. Ezért emlékezünk rá a mai napon.

Nem is mi vagyunk a fontosak, nem az számít, hogy mit ismerünk, hanem, hogy mit tudunk átadni, milyen tanulságokat tudunk elfogadtatni másokkal, ennek az emléktáblának a koszorúzása kapcsán – hívta fel a figyelmet Hiszékeny Dezső, annak a lakóterületnek országgyűlési képviselője, ahol a Wallenberg emléktábla áll. Wallenberg tudta, a történelemnek vannak olyan időszakai, amikor az áldozatvállalásnak közvetlen, életekben mérhető hatása van.

Tudta és vállalta. A svéd nép képviselői Magyarországon, ebben az időszakban már ideiglenes útleveleket bocsátottak ki, sokak életét megmentve, de a német megszállás új és egyre veszélyesebb módszereket igényelt a segítségnyújtásban. Wallenberg jól látta, hogy a diplomáciai protokoll és a bürokrácia már kevés lesz. Szabad kezet kért és kapott, így addig szokatlan módszerekkel is megkísérelhette az életmentést. A svéd király feladata ellátása érdekében követségi titkárrá nevezte ki. Szálasi hatalomátvételét követően már ez is kevés volt, és még nagyobb erőfeszítésekre kényszerült. Védett házakat létesített, Több, mint 30 épületen lengett svéd zászló és ezek hamarosan 15.000 embernek biztosították az életet. A határ felé irányított zsidó menetek megsegítését is megkísérelte. Ez az önhatalmúlag eljáró nyilas csoportok közt – már öngyilkos küldetés volt. Nem gondolhatunk Wallenberg példájára úgy, mint egy múltbeli, lezárult históriára, mint egy egyszeri, megismételhetetlen hőstettre.

Raoul Wallenberg örök emberi értékek védelmében tette kockára, és áldozta fel életét, és ezek az értékek ma is veszélyben vannak: itt, Magyarországon is! Mindazok a szervezetek és magánszemélyek, akik vállalják a szükséget szenvedők önzetlen felkarolását, Raoul Wallenberg követői, példájának örökösei. Szomorúan láthatjuk, hogy a szükséget szenvedők oltalmazása ma sem tekinthető kockázatok nélküli feladatnak. A hatalmi gépezetek működtetői nem a nélkülözést, hanem a nélkülözőket, és nem a veszélyhelyzeteket, hanem a kiszolgáltatottakat tekintik legyőzendő, üldözendő ellenfélnek. Raoul Wallenberg egykori élethelyzete ismétlődik napjainkban, és a döntés elől egyetlen tisztességes ember sem térhet ki. Akkor is a helyes utat kell választanunk, ha az a hatalom rosszallásával jár, ha megbélyegzéssel, kriminalizálásunkkal fenyeget. Mert a cselekvés elutasításával, fejünk elfordításával magunk felett mondanánk ítéletet. Aki ma elfordítja a fejét más nyomorúsága láttán, holnapra maga is és üldözötté válhat. Raoul Wallenberg és hazája példája, cselekvő magatartása, mindannyiunk mai felelőssége!

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Hazai körkép, ahogy én látom

2018, január 21 - 15:00

Lassan egy éve, hogy nem írok rendszeresen, de azért még követem az eseményeket és gondolkozom. Shakespeare tette fel az elhíresült kérdést, Hamlet szájába adva a szavakat: “To be, or not tobe”, azaz lenni, vagy nem lenni? Az én esetemre vonatkoztatva a kérdés: Írni, vagy nem írni? Ha nem írok, azaz látszólag nincs véleményem, szerintem már nem is vagyok. Ha van véleményem és ezáltal jelen vagyok, akkor a legjobban (?) teszem, hogy azt kimondom, közzé teszem. A másik lehetőség magamban tartani, de az is nehéz, ráadásul akkor magamat tagadom. A jelenlegi magyarországi gazdasági és politikai helyzet stagnál. Ha mozdul is, akkor számunkra, “keményen dolgozó emberek” (már, akik dolgozhatnak) számára egyre kilátástalanabb. Erről véleményt mondani naponta szinte már unalmas, hiszen alig változik (számunkra semmit), de ha egyszer elmondom a véleményemet, az talán kibírható.

Félni, vagy nem félni? Ez lenne a következő fontos kérdés. Félni lehet, akár jogosan is, de nem szabad! Félni van mitől a dolgozó kisembereknek, mert a sikeres gyűlöletkampányok mellett a Fidesz leghatékonyabb eszköze az egzisztenciális ellehetetlenítés. Aki nem fél és beszél, vagy ír és az nem tetszik a jelenlegi hatalmasoknak, az, bizony, könnyen elveszítheti a munkáját, az otthonát, a barátait, és így tovább, végül talán az emberi méltóságát is. Aki fél és nem szól, csak tűr, az viszont az utóbbit máris elveszítette. Nem szabad félni! A világot mindig az olyan emberek vitték előre, akik nem féltek az újtól, a mástól, attól, hogy tenni kell.

A 2018-as tavaszi választás eredménye nem csupán a politikusokon múlik (rajtuk is), hanem főképpen rajtunk, választókon. Éppen ezért próbálnak minket folyamatosan manipulálni. A képlet egyszerű, csak jól kell szavazni április 8-án és azzal mindent meg lehet változtatni. Végre vége lehetne az ország tönkretételének. Mégis szinte megoldhatatlannak látszik ez a feladat. Éppenséggel az egymás közt parlamenti mandátumokért vetélkedő (és azokon – fejben vagy talán szóban is – előre osztozkodó) politikusaink miatt. Miért is? Vajon akarják-e igazán az ellenzéki pártok, hogy végre vége legyen a Fidesz ámokfutásának? Hiába remélem, hogy ez a kérdés csak rémálmomban merült fel, mert vannak jelei annak, mintha nem is igazán akarnák. Talán a változtatás lehetőségére felhatalmazott politikusok még mindig fontosabbnak tartják pártjuk helyét és saját helyüket a politikai palettán, mint az együttműködést. Akar-e itt valaki valóban nyerni? Ha többen akarnak, akkor miért nem sikerül együttműködniük?

(Illusztráció: Yacek Jerka)

A félreértések elkerülése végett nem tartozom sehová, egyik ellenzéki párttal se rokonszenvezek igazán, mert már nem tudom, hol lenne a legjobb. Éppen egy hete kezdtem hozzá ehhez az íráshoz, s odáig eljutottam, hogy ígéretesnek tartsam a Karácsony Gergely miniszterelnökjelölt MSZP-s támogatását. Eddig csak azt tudtam, hogy a Fideszre és a Jobbikra semmiképpen nem szavazok, most már azt is gyanítom, hogy hova teszem majd az ikszet, mert az ő személyében van már húzónevünk. Egy olyan hiteles személy neve, akinek a képességeire, az eredményeire és a karizmájára lehet építeni. Az eddigiek, akikről mindeddig szó esett, vagy szóba jöhettek volna, szerintem nem ilyenek.

Akadnak köztük, akik korábbi politikai szerepükben jó néhány potenciális választót kiábrándítottak magukból, az újak pedig vagy már megrettentek, vagy ha ezután jönnének, akkor szerintem későn próbálkoznak. Ezért tudok most igazán örülni Karácsony Gergelynek. Nem vagyok se gazdasági, se politikai szakember, még hivatásos elemző se vagyok, csak egy gondolkodó ember, aki választani szeretne. Valamit valakinek, valakiknek tenni kéne, mert a huszonnegyedik órában vagyunk. A teljesen újhoz már késő van, a meglévőkből kéne valamit összehozni, valami eredményeset. Hosszas gondolkozás után sok fontos és ismert embert “hibáztatok” amiatt, ahol most tartunk.

Az MSZP 2010-ben kollektívan, szinte önként és dalolva adta át a “hatalmat” a Fidesznek, ami a kétharmad birtokában azonnal elkezdte lebontani a demokráciát. Ehhez az elképesztő fordulathoz sok minden hozzájárult, többek között az is, hogy Gyurcsány Ferencnek el kellett hagynia a pártját, s neki is volt szerepe abban, hogy az ellene szított fideszes karaktergyilkosság szólamok sokakra hatottak és hatnak. Az MSZP próbált megújulni, fiatalítani, de a fiatal pártvezetők se váltak be, a jelenlegi meg a mai helyzetben erőtlen. A DK megalapításával (2011) Gyurcsány Ferenc megváltoztathatatlanul megbontotta és gyengítette az amúgy is gyengélkedő baloldalt. Új pártjához csatlakozott számos tehetséges és okos ember az MSZP-ből is. Nem mondom egy szóval se, hogy nem jó a DK. Jó a DK, jók az elképzeléseik, jó a programjuk, de sokat árt a pártnak is és az összefogásnak is, hogy Gyurcsány Ferenc látszólag nem szándékozik kompromisszumokat kötni és áldozatot hozni. Ezért számomra GY.F. nem hiteles, vagyis az nem hiteles, hogy igazi változást akar. Miért? Hányszor nyilatkozta, hogy nem akar miniszterelnök lenni, nem érdekli a hatalom, sőt az elején azt is mondta: nem is biztos, hogy akar politizálni, ehhez képest már minden másképp van. Ha valami alakulna, elsőként tiltakozik vagy szab feltételeket. E karizmatikus és tehetséges politikus mintha bizony sem az országnak, az embereknek nem akarna jobbat. Sokáig hittem, hogy csak ő képes rá. Sajnos, ő pontosan úgy áhítja a hatalmat, mint O.V., tökéletes ellenpontjai egymásnak, csak persze más oldali megközelítésből. Azért gondolom ezt, mert a DK és az MSZP egyezsége csak látszat. Nem elég a 106 egyéni képviselői helyben megállapodni, a lényeggel így nem történik semmi. A fontos és jelentős megállapodás a közös lista lett volna. A külön-külön lista megágyazhatja a Fidesz könnyebb győzelmét.

Vannak még véleményem szerint szakmailag és tapasztalataik alapján alkalmas emberek, akik jelentős szerepet tölthetnének be, ha nem a becsvágy hajtaná őket és nem új pártokat alapítanának, hanem tudásukat az összefogás létrehozására vetnék latba.

Azt, hogy Bajnai Gordon visszavonult a politikától, tökéletesen értem. Ami mostanra lett, előre látta, s nem szándékozott résztvevője lenni. Pedig a rendszerváltás után összességében az országért a legtöbbet tevő miniszterelnökünk volt, csak ezt mindenki igyekszik elfelejteni. Az emlékezetes 2013. október 23-ai megemlékezésen utoljára még megpróbált az ellenzék soraiban egységet létrehívni, de nem sikerült neki. Elsőként Gyurcsány Ferenc fanyalgott és utána egyre többen tettek ugyanígy.

Ott van vagy lenne (keveset hallok róla, igaz, amit hallok, az mindig tetszik) Lattmann Tamás. Rokonszenves, karizmatikus, szakmailag kifogástalan, higgadt és okos ember. Jók a meglátásai, a gondolatai, a program, amit megfogalmazott, tetszik. Nem tudom, vagy későn jött, vagy a nép már nem elég fogékony, de sajnos nincs bázisa, nem látom mellette a tömeget. Kár.

Karácsony Gergely okos, fiatal, a jövő embere is lehet, de ahhoz, ami még ezután jön, ő nem elég erős és túl tisztességes, “túl jófiú”. Letapossák. Ezt gondoltam végig, amíg nem történt meg a pécsi összefogás. Nagyon örülök neki és bízom abban, sőt, látom, hogy Karácsony Gergely megfelelő támogatásokkal (mint pl. Mellár Tamás és remélem még sokan mások is) erős lesz. Nagyon tetszik a szociális demokrácia. Szívemből beszélt.

Szél Bernadett. Az egyetlen női miniszterelnökjelölt, okos, fiatal, harcos, de nem tetszik, hogy senkivel nem akar összefogni. A pártja kevés a győzelemhez. Nem is értem, hogy mire számít.

A Momentum egy röpke pillanatig ígéretesnek tűnt, de mostanra szinte összeomlott és sokat változott, sőt, mondhatnám számomra megtévesztő.

Vona Gábor a Jobbikkal a háta mögött szintén eleve hiteltelen, alkalmatlan bármire. A cukiságkampányával a saját korábbi imázsán sokat rontott… az övéi szemében is. Számomra pedig megmásíthatatlanul elfogadhatatlan a rasszista, nacionalista, és “náci” nézeteket bármikor hangoztatott párttal való bármilyen egyezkedés, összefogás.

Ami hiányzik a palettáról: az igazi szociáldemokrata és az igazi liberális eszmeiség. Aki hiányzik róla: egy olyan felkészült, igazi debattőr típusú politikus, amilyen Kuncze Gábor volt. Nagyon hiányzik még a nem kizárólag kormánymédiából értesülő, felvilágosult és tisztán látó szavazópolgárok sokasága.

Káros, aljas, de jól működő és hatásos a Fidesz propagandagépezete. A média nagy részének folyamatos felvásárlásával és uralásával kényszeríti a szinte teljes vidéki népességet, hogy a kormány közszolgálati hazugságait olvassa, hallgassa, nézze. (A minap véletlenül, csak, mert lusta voltam a távirányító után nyúlni, teljesen elképesztett, hogy micsoda hazug, és álságos tartalommal butítja a népet az M1 híradója. Minden szép és minden jó, ez látszik-hallik minden “Patyomkin falu” jellegű kozmetikázott riportból.)

Magánvéleményként még annyi, hogy két ember mindenképpen nagy mértékben hibáztatható, amennyiben 2018 tavaszától a Fidesz (esetleg újra kétharmad birtokában) tovább uralja majd az országot és minden eddiginél nagyobb diktatúra lesz. Gyurcsány Ferenc és Simicska Lajos ez a két ember. Mindkettő felröppentette, hogy olyan dokumentumok vannak, vagy kerülhetnek a birtokukba, amelyek megnehezítenék a kormány és főleg O.V. dolgát. Aki Á-t mond, mondjon B-t is, ez így szokás, így lenne tisztességes. Elő a farbával, ha van!

Még annyit, hogy amikor hozzá kezdtem fenti gondolataim kifejtéséhez, megírásához, még jele se volt annak, hogy az MSZP-nek és a Párbeszédnek tényleg közös jelöltje lesz. Azóta valamivel optimistább vagyok, s a két párt együttműködése megerősített abban a hitemben, hogy nekünk, választásra jogosultaknak módunk lesz eldönteni a hazánk sorsát. Gondolkozzunk, és majd mindenképpen menjünk szavazni arra, hogy maradjon-e a Fidesz az illiberális áldemokráciájával, vagy jöjjön egy új világ, egy igazságosabb világ, a szociális demokrácia Magyarországa. Én mindenképpen az utóbbira szavazok.

Hollósy Gerti

Kategóriák: Szervezetek

Kerényinek melyik Róma a példakép?

2018, január 21 - 14:08

A választások közeledése közhelyes a hírek között. Mégis érdemes lehet felfigyelni arra, hogy egyre-másra kerülnek elő a régi arcok. Azok, amelyeken elég vastag bőr, és eléggé takarja a feledés homálya a mindennapok politikáját figyelők szeme elől. Ilyen arc Kerényi Imre is, aki most éppen egy gyermektábor ötlete kapcsán ragadott médiát.

Kerényi Imre, az univerzális szolga nem egy esetben eddig is a kulturális altalajsöprés szereplője volt, és ez a szerep a jelek szerint kedvére való. Elég, ha arra emlékszünk vissza, amikor azt fejtegette, hogy Orbánnal mindenki lelki kapcsolatban áll. Az alaptörvény illusztációi kapcsán már szinte szóba hozni sem érdemes. Holott, például, a kaméleonos illusztráció igazán megérné, hogy emlékezzünk. A készítő alig burkolt kritikájára. De ez is régen volt már. A feledésben bízva, most gyermektáborban utazik. Az első hírek szerint szigorúan az elit gyermekeinek. Mert ők megérdemlik. Pedig ezt talán ők sem érdemlik meg. Elvégre aligha tehetnek arról, hogy kik a szüleik. Még az is lehet, hogy egy idő után szégyellni fogják. Mert annak idején ugyan Platon iskolája is a vezető elit kinevelését célozta, de azért van némi különbség. Aközött, hogy az akkori Akadémia miként viszonyult az akkori általános műveltséghez, illetve ha a mai iskolarendszert viszonyítjuk a mai viszonyokhoz.

Ezen, valószínűleg, a Kerényi féle tábor sem segítene. Lázár János szerint, talán megérezve, hogy a választások előtt ez nem jó üzenet, nem lesz ilyen tábor. Kerényi az ATV információja szerint kitart az ötlet mellett. A „polgármesterek, államtitkárok és miniszterek gyermekeit, unokáit” várva a két hetes múltba révedésre. Amely kapcsán olyan címszavak mentén olvasgathatunk, hogy „római kor hangulatát” idézik fel. Gizella-tábor néven. Keresztény szellemiségben. De állítólag a „görög peplon, római tunika, fából készült római kard és egy cserkészzsinórral ellátott napkalap is a táborozók alapfelszereléséhez tartozna”. Most tekintsünk el attól, hogy a peplon időről időre, és Kerényi nélkül is, felbukkan a divattörténelemben. Attól is, hogy sokszor a vírusok külső burkát értik alatta. Az a kard sokkal érdekesebb lehet. Mert a közel félméteres, hegyes gladius valószínűleg még fából is igen alkalmas lehet maradandó sérülések okozására. Ami ellen sem a peplon, sem a tunika nem véd. De a napkalaphoz alkalmazott cserkészzsinór sem. Mely napkalap (különösen cserkészzsinórral) valószínűleg úgy illik a római korhoz, mint a lakk kézitáska az idegenlégióhoz Rejtő Jenő örökbecsű művében.

Mely római korról azért érdemes pár egyéb dolgot is tudni, mielőtt valaki hivatkozik rá. Mert esetleg úgy jár, mint az alig szépemlékű Hoffmann Rózsa, amikor a „görög kultúrára” hivatkozott az iskolák kapcsán. Elfeledkezve arról, hogy a pederasztia talán nem az iskolák környékére való, és a pornai-szerep sem a gyermekek megbecsüléséről szólt annak idején. Holott mindkettő a görög kultúra részét alkották. Igaz, a görög kultúra sem volt egységes. Ahogy a római sem. Magát Rómát a most aktuális időszámítás kezdete előtti nyolcadik században alapították. Amikor kereszténységről még szinte biztosan nem beszélhetünk. Majd teltek-múltak az évszázadok. Úgy, hogy a most sokat emlegetett kereszténység még mindig sehol nem volt. Alkalmasint a római légiók története (cserkészzsinór nélkül) szintén régebbi, mintsem egy rabbi a héber vallás reformján kezdett volna töprengeni.

Akit aztán kereszthalálra ítéltek az Írás szerint. Mely kivégzőeszköz annyira nem volt egyedi, hogy az időszámítás előtt 73-ban kitört Spartacus-féle rabszolgafelkelés résztvevői esetében már nagyban alkalmazták. Valószínűleg napkalap, és vele cserkészzsinór nélkül. Aztán a Római Birodalmat is elérte a hanyatlás kora. Ennek a válságoktól megtépdesett korszaknak az elején még javában üldözték a keresztényeket, és ezt csak a IV. század elején változtatta meg a kereszténységet államhatalmi tényezővé emelő Nagy Konstantin, aki összehívta az első niceai zsinatot is. annak megvitatására, hogy Jézus egylényegű-e az Atyaistennel vagy (csak) hasonlatos hozzá. Az, hogy Jézus tanításai mennyire humanisták, mennyire az ember benne a lényeg már ekkor a háttérbe szorult a megosztási szándékkal, az egyházzal karöltve végzett hatalmi zsonglőrködéssel szemben. Amely utóbbi kapcsán Theodosziosz birodalmi államvallássá tette a kereszténységet. Történelmileg alig valamivel a birodalom összeomlása előtt. Tekintettel arra, hogy alig nyolcvan évvel később az utolsó nyugatrómai császárkát, a 12 éves Romulus Augustulust is elűzték a trónról.

Mindezek fényében egyébként lehet, hogy a bajor királynéról elnevezett tábor mégis hasznos lehet az elit számára. Akármennyire is diszkriminatív. Feltéve, ha kellő alapossággal elmesélik, hogy a gazdaság helyett alkalmazott ideológiai melldöngetés csak mélyíteni képes egy válságot. Amely melldöngetésben ugyan fel lehet használni az egyházakat, és ki is lehet játszani az ideológiákat egymás ellen. De a végjátékot mindez, többnyire, nem teszi elkerülhetővé. Legfeljebb véresebbé. Amelyhez lehet ugyan divatos tunikában, fakarddal edzeni, de ez, annak idején ugyanúgy nem védett meg senkit, ahogy az egyházak is a maguk ideológiai metabirodalmát építették csak ki később az Imperium Romanum romjain.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak