Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 1 óra 31 perc

Orbán császári szék(let)foglalója

2018, július 30 - 10:47

Orbán az erdélyiek előtt elhintette a demagógia morzsáit. Sok üres mondatot bírt kiejteni a száján. Az üzenete azonban több szinten is világos:

Orbán továbbra is csak az ellenállások szításában látja a hatalma zálogát;

Orbán gyakorlatilag Európa vezetőjeként vizonálta magát, bár orvosai véleményét erről nem tudjuk. Azért még lehet világszinten jelentős politikus. Elvégre Hitler is senkiházi majdnem-tizedesként (Gefreiter) kezdte.

Orbán meghirdette a határrevízió programját. Azzal, hogy visszahonosításról beszélt olyanok esetében, akik többségében talán legfeljebb a szomszéd házig csak mentek el. Nem ők jöttek Magyaroirszágra, hanem helyben vágtak hozzájuk egy állampolgárságot, és ezzel a jogot a mások életébe való beleugatásra, illetve a mások választásával való csalánverés jogát. Még jó, hogy nem üzent hadat Romániának, ha már arra járt;

Azért nincsenek kétségeim, hogy a híveinek tetszett Orbán beszéde. A neki dedikált, és fia által gründolt egyház is talán sok hívőt toborzott. Elvégre bőven lehetnek olyanok, akik most Orbánban és dinasztiájában láthetják azoknak a fenekeknek a tulajdonosait, amelyeket fényesre kell nyalni.

Kategóriák: Szervezetek

Legyen Budapest városállam

2018, július 27 - 11:06

Aktuálisan gumicsontnak tűnik. De Orbán esetében már számos látszólagos gumicsontról derült ki, hogy valójában nem az. Amúgy Budapest helytartósággá változtatásáról van szó. Mert a kormány által kinevezett polgármester Orbán személyes helytartója lenne. Akárhogy nevezze is meg a félintelligens banda által nyomogatott gombok nyomán a nyomtatvány.

A kétévente tervezett helytartóváltás ötlete szinte biztosan annak az orbáni komplexusnak a következménye ami büntetni akar mindent és mindenkit, ami nem őt szolgálja, illetve azt, aki nem nyal elég mélyen. Márpedig Budapest, a valóban polgári főváros, elutasította, és akár csendes rezisztenciával, esetleg tüntetésekkel, de elutasítja azt a feudáloligarchikus hűbéri rendszert, ami Orbán Viktor kedvence. Talán még abból az időből, amikor az MSZMP pártirodáin döntöttek szinte mindenről. Arról is, hogy a kádercsemeték körül ki kerülhet be vidéki lótifutiként, pártkedvezményezettként egy egyetemre. De az okok tekintetében foglalkozzanak ezzel azok a klinikusok, akik az ilyesmire szakosodtak. A végeredmény mégiscsak az, hogy van egy főváros, amelynek lakosai valóban a polgári értékeket tekintik elsődlegesnek, és ez rohadtul nem tetszik annak, akit zavarnak az olyan sallangok, mint emberség, demokrácia, bagy akár az egyéni szabadságjogok.

Tarlós erre mit is mond? Valami olyasmit, hogy ő akkor vállal jelöltséget, ha nem a kormány jelöli ki a főpolgármetert. Amiért azt hihetnénk, hogy ő azt hiszi, hogy ragaszkodik hozzá bárki is. Holott Tarlós gyakorlatilag szintén politikai komisszárként került a főváros élére, és igazán nem rajta múlik, hogy nem tudott mindenben Orbán feneke alá bújni. Nyitott, felfele tartott szájjal. A város egyszerűen nem tudott volna még annyira sem működni az orbáni keretek között, hogy Tarlósból ne karácsonyfadíszt csináljanak. Ha nem is szó szerint, de átvitt értelemben. Ahogy nincs az a parlamenti szavazás, amitől a derékmagasságban elengedett alma nem a tömegközéppont felé fog száguldani, hanem felfele fog esni. Így azonban Tarlóst aligha fogják kinevezni főpolgármesternek. Ugyanakkor ügyes húzásnak is gondolhatjuk a bejelentését. Egyfajta zsarolásként. Miszerint vagy megválasztotok, és akkor rajtam keresztül kussoltat meg benneteket a kormány, vagy nem, és akkor közvetlenül kaptok egy politikai kinevezettet. Tényleg ügyes.

Ahogy Orbán ötlete is. Különösen most, hogy az agyposvány indul Erdélyben. A Fidesz házi közönségválogatóján. Amennyiben válogatott közönség előtt léphet fel a Kárpátok éppen aktuális géniusza. Akinek azért van pár olyan, mostanság kibuggyant szólama, amiről nem okvetlenül káros elterelni a közfigyelmet. Legalább Budapesten és környékén. Nem feledve persze, hogy amennyiben a megyeszékhelyek, vidéki városok, vagy akár a kerületek vezetői nem elég hangosak, nem állnak ki Budapest önállósága mellett, akkor órák, napok kérdése lehet a lecserélésük. Akár egy üveg vodkára, akár a komisszár lovára. Amúgy a kerületek, városok vezetői között többségben levő kormánypárti jelöltseregre Orbán valószínűleg támaszkodhat. A budapesti kerületekére azért is, mert a tervezett ötlet szerint közülük kerülne ki a két évre megbízott szabadrablásügyi janicsár-pasa.

Miközben az orbáni ötletről inkább az az ellenötlet jut az eszembe, ami nem egyszer bukkant már fel korábban is az interneten. Budapestből önálló városállamot kellene szervezni. Nehéz lenne, de annyi értelme biztosan lenne, mint Orbán Viktor nem egy szemétdombra érdemesült ötletének. Lehetőleg árumegállítási és kitoloncolási joggal. Legfeljebb a kormány tagjai sem kapnának bebocsátást. Legfeljebb Felcsút lessz az új főváros. Annak idején, még Egyiptomban próbálkozott már valaki ilyesmivel. IV. Amenhotep idejében nyomorgók hátán épült a kevés kiválasztott gazdagsága. Ma mégsem Amarna a főváros. Ahogy egy újabb kori példakép szülőfalújában is ott rohad az akkor épült, stadionként épített, diktátori ritustemplom.

Budapest pedig megnyerné az itt termelt adókat, a kormány által használt, és a miniszterelnök által elbitorolni vágyott műemlékeket, amelyeket az itt termet adóból fenn is lehetne tartani. Orbán pedig megnyerhetne egy mikrofont a fia szektájában. Pénzt nem biztos, mert a vagyon papír szerint a nemzeti gázszerelőé. Márpedig nyilván van az a pénz, amiért inkább megtartaná, ha Orbán kiesik a hatalomból.

Fotó: EISimay

Kategóriák: Szervezetek

MSZP goes to Tusványos

2018, július 25 - 08:38

Valahol az orrom elé keveredett egy hír, ami arról szólt, hogy az MSZP szeretne elmenni a fideszes agymosásra. Aztán azt is láttam, hogy a hír közel egy hetes. Nem nagyon dobogtatott meg semmit. Még az asztallapot sem. Egyszerűen azért, mert kiválóan belesimul abba a kirakósba, ami Botkától Szélig bontakozik ki. Szegélymintaként a képviselői fizetésemelés megemelésével. Amit azért csak sikerült a magát ellenzéknek emlegető politikai alakulatok jó részének is megszavazni.

Tudom, tudom. Az ezt érintő hírek többsége sem friss. Tényleg nem az. Ahogy az amerikai rabszolgatartás sem lenne mai történet. A következményei azonban máig hatnak. A hazai politika azért nem olyan nagy ívű. Inkább földhözragadt. A posványba tapadva ott vannak a sokak által megtiport, lenyomott korábbi gondolatok is. Arról, hogy a Fidesznek nem előnyös egy összefogó ellenzék. Így pénzt, paripát, illetve szólamokat nem kímélve próbálta megosztani az ellene indulókat. Valószínűleg a vártnál nagyobb sikerrel. Az LMP belső cirkusza a legékesebb példa erre. Azzal, hogy jószerével mindenkit bűnösnek kiáltottak ki, aki szóba mert állni bárki mással. De azért tényleg nincsenek egyedül.

Ugye még emlékszünk az ellenzék soraiból felhangzó, programhelyettesítő gyurcsányozásokra. Tudomásul véve azt, hogy Orbán Viktor, okkal, vagy ok nélkül, de Gyurcsányt tekinti valós kihívójának. Így évek óta próbálja a DK-elnök vélt vagy valós erejét annullálni. Látható módon, szinte bármi áron. Amikor az MSZP jelöltje, miután Szegeden beszélt a vezérrel, teli tüdőből akarta leváltani a DK elnökét, azért egy kicsit gyanússá vált a háttér-egyeztetések lehetősége. Ahogy az LMP prominensei úgy mentek el tárgyalni a DK-hoz, hogy valószínűleg előre eldöntötték: nem tárgyalnak. Az csak hab volt a tortán, hogy utána elmentek egy benzinkúthoz, hogy megpróbálják a lehetetlent. Szalonképesnek eladni, amint felszopják a Jobbikot. Összességében azért szépen rakosgatták a kirakós darabjait az asztalra. Azt a kirakóst, ami az egykori NDK többpárt-rendszerére emlékeztető parlamenti párt-színkőrt ábrázolja. Amiről lehet azt mondani, hogy nem olyan. Mondani lehet. De attól még az.

Masninak pedig, mint emlegettem, ott, illetve itt, van a képviselői fizetésemelések kérdése. Őfelsége fizetést megszavazó ellenzéke, a szavazás után nem arról nyilatkozott először, hogy az emelést jótékony célra fogják használni. Ó nem. Az első megszavazói reakciók azok voltak, hogy: „a cúna fidessz zsarolt”. Amire már akkor az volt az első gondolatom, hogy: a kedves felmenők hogy vannak? A tollas hátukkal, ami miatt mindenkit madárnak tetszenek nézni. Egyszerűen azért, mert a kormánypártoknak, hála őfelsége ellenzékének, kétharmados többsége van a parlamentben. Így azt szavaznak meg, amit akarnak. Helyre, tétre, befutóra. A frakciófegyelemben nyugodtan lehet bízni, mert egyik hülye sem lesz olyan ostoba, hogy a munkát válassza a képviselőség helyett. Pláne, annyi pénzért.

Ezért aztán enyhén nevetséges azt feltételezni, hogy beveszi bárki, hogy nem azt szavazták meg, amit akartak. Teljesen felesleges arra hivatkozni, hogy ellenkező esetben a frakciónak kevesebb pénze lett volna. Ugyanis a Fidesz-frakcióra is igaz. Annyira meg ők sem a zsebük ellenségei, hogy bukni akarjanak a szavazáson. Valószínűbb tehát, hogy senki nem zsarolt senki. Volt egy „A” verzió, ami helyett elővettek egy „B” verziót. Az sem kizárt, hogy eleve azt is akarták. Ezért aztán az az érzésem, hogy amelyik képviselő azt mondja, hogy csak az erőszaknak engedve tesz zsebre több pénzt, az vagy hülye, vagy a választókat nézi hülyének. Ahogy a Fidesz kommunikációja is az utóbbit teszi. Nagyüzemesítve.

Most hogy indul a tusványosi izé, az MSZP öndelegálása a látszatkifogásoktól függetlenül is furcsa. Azért persze nem árt tudni, hogy legutóbb az LMP képviseltette magát a vezéri tapsolók csapatában. Az eredményt ismerjük.

Kategóriák: Szervezetek

Szomorúan látom, hogy beérett a “jobboldal” mérgező vetése…

2018, július 21 - 09:25

A foci világbajnokság győztes francia válogatottja ürügyén ismét elöntötte a nyilvánosság tereit a legalpáribb rasszista uszítás. Amiatt, hogy a francia csapat jónéhány tagja feketebőrű! Sőt, néhányuk felmenői meg – arcvonásaik alapján – vélhetőleg a Földközi tenger másik partjáról, a valahai francia gyarmatokról érkezett észak-afrikai, közel-keleti. Hiába mondják a csapat vezetői, hogy a keret 23 tagjából huszonegyen francia születésű állampolgárok. Hiába ad a köztársasági elnök Becsületrendet a labdarúgás pillanatnyi császárainak, elismerve ezzel, hogy származásuktól, netán vallásuktól függetlenül a Gloire fényesítéséhez járultak hozzá teljesítményükkel – az uszítók nem nyugszanak. Nyilván Franciaországban is léteznek a rasszista hangok, de talán a megszerzett trófea fölötti öröm mellett ezek halkabbak. Nem tudom, sajnos franciául sem tudok.

De mint magyarnak, nekem jobban fáj honfitársaim hangos kisebbségének durva, ostoba zajongása. Szomorúan látom, hogy beérett a „jobboldal” mérgező vetése. Az idézőjel azért indokolt, mert magukra valamit is adó jobboldali, konzervatív, sőt, nemzeti, keresztény emberek sose dőlnének be annak a durva manipulációnak, ami a hazámban egyre fokozódó erővel zajlik.

Mellékszál: a gyűlölet, az elvakult hit, az ostobaság egyébként sem ismer „oldalakat”. A háború utáni években tucatnyi magyar állampolgár esett áldozatul az akkori baloldal szította pogromoknak – közöttük a holokauszt poklából hazatérő zsidó is – a feketézők, árdrágítók, egyéb „népellenes” egyedek ellen indított hajsza következtében.

Vajon mitől ennyire sikeres immár egyre több helyen, ez a valamennyiünkre szörnyű veszélyeket hordozó embertelen, durva uszítás?

Nyilván több oka is van – például a jobb és baloldali ellenerő tétovasága, bizonytalansága is közrejátszik – de én most csak egy nagyonis kézzelfogható dologról, a köznyilvánosság csatornáiból ömlő manipulációról ejtek szót. Közbevetőleg: minden sajtótermék manipulál, vagyis befolyásol. De nem mindegy, hogy milyen irányban, milyen arányban: a meglévő veszélyeket eltúlzó, vagy éppen elhallgató módon? A változásokra való felkészítésben jeleskedik, vagy a mindannyiunkban meglévő félelmekre, irigységre apellál? Csitítani igyekszik a felkorbácsolt indulatokat, vagy éppen az egymásnak feszülés folyamatos ajzásában érdekelt? Lehet, hogy meglepő – de még hazudni sem kell ehhez.

Mondok példát. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy ma Magyarországon nyolc(!) közszolgálati tévékanális működik, döntően költségvetési pénzből – 80 milliárd forintot fordít erre a kormány évente. (Tapasztalatból tudom, hogy sokan mennyien immunisak a hatalmas összegek hallatán, hát csak példaképpen: ebből a pénzből NYOLCVANEZER család kaphatna 1-1 millió forintot. Vagy: egy közmunkásnak 150 évig kellene dolgoznia, hogy ennyi nettó fizetés üsse a markát.)

A választások előtt nálam folyamatosan szólt a Duna TV adása – technikai okokból, a kistévém ugyanis nem alkalmas a digitális adás vételére. A műsort óránként szakította meg egy Hírek egy percben című program, állítólag a jobb tájékoztatás érdekében. Közbevetőleg: a közkanálisok híradásait egyetlen gigaközpontban készítik, tehát mind a nyolc csatornán azonosak a híranyagok. Ez az „egyperces” műfaj meg a nap 24 órájában azonos szöveggel megy. A hírek kivétel nélkül, hónapokon keresztül a migráns-üggyel kezdődtek, és nagyjából 40 másodpercig nem is esett szó másról, mint a migráns-támadásokról.. A tisztelt hallgató-néző tehát egy nap alatt huszonnégyszer, de ébrenléte idején legalább tízszer-tizenkétszer hallhatta például, hogy egy arab, muzulmán megkéselt két embert, egyikük belehalt a sérüléseibe. Jó érzékkel a filmeket, sorozat-részeket nem szakították meg az egypercessel. A gyanútlan néző – ha nem figyelt éberen – azt regisztrálta: Jesszus, már megint! Hát reggel kilenckor is, meg délután négykor is késelnek ezek a gazok? Nem érzékelve, hogy mind a tizenkétszer UGYANARRÓL az egy támadásról volt szó. A „tájékoztatásba” az már nem fért bele, ha végül kiderült, hogy a bűntényt nem vallási okokból követték el: sima féltékenységi dráma vezetett erőszakhoz. Így működik a manipuláció: áldozatait a legkevésbé sem zavarja, ha pl. a statisztikai adatok nem támasztják alá a bűnözés jelentős növekedését.

Van persze rosszul sikerült, ügyetlen manipuláció is. Ilyenbe futott bele szerencsétlen Lázár János is, amikor egy bécsi utcasarokról tudósította a nagyérdeműt a környék rettenetes romlásáról. Csakhogy: sok magyar ismeri az osztrák fővárost, sokan járnak vásárolni oda, és jelentős számú magyar dolgozik ott. Lázár vesztére jól ismerik a környéket is – hát egyszerűen kiröhögték. Tanulság: legközelebb tessék messzebbre menni, mondjuk valami német kisvárosba, ahol feltehetőleg elő sem fordul magyar „migráns” vagy turista. Ajánlanám a stockholmi központi buszpályaudvart – ottjártamkor rettenetes állapotok uralkodtak: térdig érő szemét, bűzlő, kiszakított ajtajú illemhelyek. Ja, bocs ez 2005-ben volt, amikor még híre-hamva nem volt „migráncshordáknak”.

Mindig lesznek beszari alakok, akik minden levélrezdüléstől megrettennek, és gyarmatosításról meg elözönlésről delirálnak, ha új postás járja a körzetet. És mindig lesznek aljas, ilyen-olyan oldaliak, akik kihasználva a sötét ostobaságot, meg a dogmák erejét, mindent lenyomnak a hangos kisebbség torkán. Adott esetben még azt is, hogy elvakult dühvel vessék magukat a másik nyomorultra, azt sem véve észre, hogy miközben ő életét-vérét kocáztatja, felbujtói örömittasan szédelegnek hatalmuk mámorában.

Rátesi Margit

The Girl With The Curl

Kategóriák: Szervezetek

Szijjártó ENSZ-telensége

2018, július 21 - 08:29

A magyar kormány fejéről Hofi Géza egykori mondása juthat az eszünkbe a helyi kiskirályokról: „Korona van, fej nincs”. Az állandó ellenségkeresés, migránsozás, sorosozás, és gyűlölködés olyan zsákutcába kényszerítette, amelynek falai mentén képzelt ellenségek sorakoznak. A végén meg egy baromi nagy fal, ami könnyedén a másikat adhatja. A képzelt ellenségek közül most éppen az ENSZ-nek üzentek hadat.

Kicsiben. Amennyiben Orbán egykori személyi csicskása, immár külügyminiszterként bejelentette az ország kilépését az ENSZ globális migrációs csomagjának tárgyalásából. Szijjártó szerint azért, mert a beterjesztett dokumentum ellentétes az ország biztonsági érdekeivel. Alig egy hete azt nyilatkozta, hogy az ENSZ-csomag egyetlen intézkedését, illetve iránymutatását sem tekinti hazánkra nézve irányadónak. Ugyanakkor azt jó lenne tudni, a letelepedési kötvény-üzletet illetően, hogy vajon az ENSZ azon okmányából mit tart irányadónak, amit szintén közeljövőben tárgyaltak a nemzetközi mozgásokkal kapcsolatban. Igaz, az a nemzetközi szervezett bűnözéssel volt kapcsolatos. Valamint elérhető az ENSZ honlapján. Ugyanakkor némileg furcsa, hogy a kilépéssel kapcsolatban maga a kormányzati portál is az MTI-re hivatkozik.

Bár ennek lehet az az oka, hogy így takarítottak meg pár percet, és néhány forintot. Elvégre a kilépést megüzenő megnyilatkozás színjátékát így csak egyszer kellett Szijjártó Péternek eljátszani. A szerdai kormányülés után. Azonban a jelek szerint van egy nyilatkozatunk a külügy miniszterétől, ami alapján a „kormány álláspontja szerint az ENSZ globális migrációs csomagja ellentétes a józan ésszel és az európai biztonság helyreállításának szándékával is”. Attól most tekintsünk el, hogy amennyiben, egészen véletlenül, de bűnt elkövetettek is kaptak letelepedési kötvényt, akkor az mennyiben szolgálja vajon az európai biztonságot. Inkább próbáljuk meg megtudni, hogy mi az a borzalmas csomag, ami a kormány álláspontja szerint ennyire elfogadhatatlan. Ebből a szempontból el tudtam volna képzelni, hogy a kormányzati portál, a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében közread egy hiteles példányt ebből a csomagból. A vélemény alátámasztására. Elvégre, ha vannak valós érvei, akkor aligha kell tartania bármelyik kormánytagnak egy vitától ezzel kapcsolatban.

Ezzel szemben: amikor ezt írom, akkor az említett közlemény nem tartalmaz egy olyan internetes linket, ahonnan az ENSZ dokumentuma elolvasható lenne. Így vagy elhisszük feltétel nélkül Szijjártó Péter kijelentéseit, vagy nem. Ez legyen mindenkinek a magánügye. A közügy legfeljebb az, hogy a közpénzből finanszírozott portál szerkesztésekor láthatóan nem volt szempont az a régi elv, hogy „hallgattassék meg a másik fél is”. De legalább legyen elolvasható. Addig, amíg a kormány ezt nem teszi lehetővé, addig javasolható lenne más olvasgatása. Az országgyűlés gombnyomogatóinak is. Ha nem is feltétlenül a kormány portálján. De az ENSZ honlapjain talán igen. Így azt a 2016-os dokumentumot, amelyik világosan leírja, hogy ki tekinthető menekültnek, és ki bevándorlónak. Még akkor is, ha a hazai vezetés, a pillanatnyi polizikai haszonszerzés érdekében összemossa a fogalmakat. Rögtön utána lehetne böngészni a többi kapcsolódó dokumetum között.

Már csak azért is, mert világos ENSZ-iránymutatás létezik a menekültekkel, illetve bevándorlókkal kapcsolatos eljárásra. Ahogy a menekültekkel érkező nők és gyermekek védelmére is. Igaz, a hazai vezetést az ilyen apróságok, illetve maguk az apróságok nem nagyon szokták érdekelni. De az oktatás, a gyermekvédelem ügyét elnézve ez nem korlátozódik a menekültekre. Ellenben, ahogy egy tavalyi beszámoló érzékeltette, legalább érthetővé válik a hatóságoktól idegenek, illetve a sajtó eltiltása a dokumentációs lehetőségektől. A hazai viszonyokra nézve pedig az, hogy az egyesek szerint nem is létező gyermekéhezést már többször is megszüntették. Mint az augusztusi hóhelyzetet. Ami helyett kaptuk most, Szijjártótól, a júliusi hóhányást, és országelszigetelődést.

Kategóriák: Szervezetek

Cirkuszhercegnő a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2018, július 20 - 09:41

 

Több mint egy évtized után, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 80. születésnapján a legnagyobb magyar operettszerző, Kálmán Imre egyik legnépszerűbb, Cirkuszhercegnő című darabjával tér vissza a színház nyári repertoárjára a teátrum kezdeteitől jelen levő egyik legkedveltebb zenés szórakoztató színpadi műfaj! Az ünnepi évadban az operett magyar nagymesterének egyik legjelentősebb, világszerte páratlan sikerrel játszott műve első alkalommal csendül fel a cirkuszi forgataggal benépesített szigeti színpadon.

Az eredetileg német nyelven íródott nagyoperett 1926-os bécsi bemutatója mind történetében, mind pedig elsöprő látványvilága miatt, és azóta is töretlen népszerűségnek örvend. Az egzotikus mesében az artisták, idomárok és bohócok világa mögött felsejlik az arisztokrácia pompás, csillogó és rejtett hazugságokkal átitatott élete. Az operett parádés világában azonban az elveszett szerelmesek mégis egymásra találhatnak a kalandok, intrikák és félreértések útvesztőjében, és győz a mindent elsöprő szenvedély.

Kálmán Imre operettjének kedvelt dallamai először csendülnek fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a sziget öreg fái és a csillagos nyári ég alatt, ezúttal Dobó Enikő és Miller Zoltán főszereplésével, Szabó Máté rendezésében.

A Szabad Tér Színház és a Miskolci Nemzeti Színház közös bemutatója a Fővárosi Nagycirkusz közreműködésével.

*

„Egy titokzatos, szomorú férfi szerződik a vándorcirkusz társulatához, aki Mister X álnéven egyre nagyobb sikereket ér el, miközben kilétét élénk találgatások övezik. Az igazi neve Fedja Becketov, az orosz hadsereg tisztje, aki a cirkusz világába olvadva keres gyógyulást szerelmi bánatára. Itt találkozik újra elvesztett szerelmével, Fedora Palinska hercegnővel, aki idő közben egy dúsgazdag, öreg herceg felesége lett, s most özvegyként látja viszont. A hercegnő természetesen nem ismeri fel egykori kedvesét, így a történetnek ezen pontján el is kezdődnek az operetthez méltó bonyodalmak.”

(Forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

Interjú Kálmán Yvonnal, Kálmán Imre lányával:

„Az apám mindegyik műve főmű”

Július 20-án érkezik A cirkuszhercegnő a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra Szabó Máté látványos rendezésében. Kálmán Imre népszerű darabjának premierjén ott lesz Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne is, aki mexikói otthonából mesélt arról, hogy ma is fáradhatatlanul járja a világot, fiatal tehetségek és új értelmezések után kutatva.

– Jó ideje követi édesapja, Kálmán Imre operettjeinek a színpadi sorsát. Máshogyan viszonyulunk ma az operetthez, mint egykor?

Az tény, hogy a magyar közönség imádja az apám műveit, épp ezért izgalmas látnom, hogy más országokban is felfedezik. A művek születésének idején sok más zsidó zeneszerzőhöz hasonlóan az ő munkái is éveken át tiltás alá estek. Az ötvenes évek részben pótolta a hiányt, sokat játszották, de sajnos gyakran megváltoztatták a librettót, olcsó komédia szintjére alacsonyítva a műveket. A nézők persze így élvezték, nevettek rajta. Néha ki is nevették, és elterjedt, hogy az operett giccs, amit nem érdemes megnézni. Volt pár csodálatos előadás, de a kritikusok nem érdeklődtek, a komoly rendezők inkább az operával foglalkoztak. Szerencsére kiderült, mekkorát tévedtek: az utóbbi évek néhány fantasztikus előadást hozott a műfaj történetében. Ott volt 2014-ben a drezdai A csárdáskirálynő, amit Anna Netrebko és Juan Diego Flórez énekelt, Christian Thielemann vezényelt. Olyan művészek nyúlnak apám munkáihoz, akik értik és tiszteletben is tartják a muzsikát. Budapesten is érezni ezt az irányt, Lőrinczy Gyuri barátomnak (a Budapesti Operettszínház főigazgatója – a szerző megj.) fontos szerep jut ebben, amikor az új bemutatókon visszaállítja a művek eredeti értékeit és eltávolítja a rájuk rakódott giccset. Az operettet nem szabad lenézni csak azért, hogy eladjuk: helyén kell kezelni a műfajt, az opera tőszomszédságában.

– Meg lehet még lepni egy-egy merészebb értelmezéssel, vagy már mindent látott színpadon?

Ó, mindig vannak meglepetések! Fiatal emberek a saját stílusukban gondolkodnak a darabokról, és bármerre járok a világban, rácsodálkozom az ötleteikre. Nagy kedvencem A chicagói hercegnő budapesti, Béres Attila rendezte verziója. Akárhányszor meg tudnám nézni: hosszú este, de mintha egy perc alatt elrepülne. 2015-ben Phoenixben láttam az apám cowboymusicaljét, az Arizona Ladyt. A címszereplő egy kanca, a darab Arizonában játszódik, és az előadás az ötvenes-hatvanas évek westernfilmjeinek hangulatát idézi fel. És időnként felbukkannak olyan darabok is, amiket korábban soha nem láttam, esetleg nem is ismertem. 1912-ben írta az apám a Kiskirályt, az ohiói bemutatót 2014-ben tartották. Úgysem hiszi el, de ez az operett a terrorizmusról szól! Egy lány eljön a királyi udvarba, hogy egy virágcsokorba rejtett bombával megölje a számára nem rokonszenves politikai nézeteket valló uralkodót. De hát ez egy operett, úgyhogy végül beleszeretnek egymásba. Vagy említhetném az 1920-ban komponált A hollandi menyecskét, amihez szintén Ohióban volt szerencsém. Ez egy előre eldöntött dinasztikus házasságról szól, amihez azonban nem fűlik a férjnek kiszemelt herceg foga. Elszökik az országból, ám a feleségjelölt megtréfálja, amikor másnak adja ki magát, és végül „álruhában” találnak egymásra a fiatalok. Micsoda eredeti, teljesen őrült történet! Az apám műveit képtelenség megunni, imádom mindegyiket.

– Sok bemutatót lát világszerte. Mi történik, ha nem szeret egy rendezést?

Ha valami nem tetszik, igyekszem megérteni, az alkotók miért döntöttek úgy, ahogy. Van, hogy beszélek a rendezővel, máskor kikérik előre a véleményemet. Mondok erre is példát: 2010-ben a Kölni Opera bemutatta A csárdáskirálynőt Bernd Mottl rendezésében. Jó előre közölték a szereposztást, csak azt az apróságot nem árulták el, hogy Vereczki Szilviát egy férfi fogja játszani és énekelni! Bizarrul hangzik, de képzelje, az egyik legfantasztikusabb előadás volt, amit valaha láttam. Közben meg is feledkezett arról az ember, hogy itt két férfi kapcsolatáról van szó, olyan átéléssel és komolysággal mutatták meg a szerelmet. A mai napig az egyik kedvenc produkcióm. Az alkotók a jelentős létszámú kölni meleg közösség miatt döntöttek az értelmezés mellett: nekik, ott ez fontos produkció volt.

– Vannak olyan Kálmán-művek, amiket ön szerint többet kellene játszani?

Reménykedem, hogy Németországban többször kerül majd színre A bajadér, aminek van egy remek budapesti előadása. Az egyik legszebb zene, amit az apám írt, szinte operai hangütésű, jó volna, ha sokan látnák. A chicagói hercegnő is nagy siker volt a maga idején, megérdemelné, hogy megismerje a közönség. És szerintem az Arizona Ladyt izgalmas volna Budapesten bemutatni. Talán lesz erre lehetőség a közeljövőben.

– Közeleg a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon A cirkuszhercegnő premierje, amit a Szabad Tér Színház a Miskolci Nemzeti Színházzal és a Fővárosi Nagycirkusszal koprodukcióban mutat be. Hová helyezi a darabot az életműben?

El sem tudja képzelni, milyen izgatottan várom a premiert! Csupa jót hallottam a rendezőről, Szabó Mátéról, és külön öröm, hogy ebben az előadásban is fellépnek artisták. Egyébként a moszkvai Musicalszínházban a világhírű montréali cirkusztársulat, a The 7 Fingers közreműködésével készült egy parádés produkció, ahol az artisták énekeltek, az énekesek cirkuszi trükköket mutattak be, szóval soha nem lehetett tudni, ki kicsoda valójában. Ez a felfogás pontosan tükrözi az apám elképzelését a darabról, akinek az volt a vágya, hogy cirkuszban adják elő A cirkuszhercegnőt, mert attól az atmoszférától és levegőtől kel életre a mű. Ami a darab pozícióját illeti, úgy érzem, mostanában kezd visszatérni a színpadokra. Nagyszerű emlékem a müncheni Gärtnerplatz Theater produkciója, amit a Circus Kronéban játszottak, Josef E. Köpplinger rendezésében. Amúgy mindig bajban vagyok, amikor egyes művekről kérdeznek: nem mondhatom, hogy az egyik jobb, mint a másik. Apám komolyzenét tanult, és egy-egy operetten akár évekig dolgozott. Számomra mindegyik darabja főmű: romantikus, vicces, szépséges történetek, gazdag hangszereléssel, ami látványos színpadi megvalósítást kíván. Az új bemutatóknak köszönhetően az apám tovább él, és erre nagyon büszke vagyok. A magyar zenészek különösen értik az elképzelését: Pesten nagyobb tempóval játsszák a műveit, a hangok életre kelnek, felzeng a romantika.

– Büszkén vállalja, hogy Kálmán Imre örökségének a nagykövete. Ezt a szerepet ön választotta?

Valójában egy véletlennek köszönhetem. Évekkel ezelőtt több bécsi operettelőadást hívtak meg az Egyesült Államokba. Strausstól, Lehártól, de az apámtól semmit. A producereket felkerestem, és végül egy remek bécsi Csárdáskirálynőt is elhoztak New Yorkba és Washingtonba. Elképesztő siker volt, a kritikák azt írták, hogy a nézők ne menjenek, hanem rohanjanak jegyet váltani! Akkor jöttem rá, hogy addig milyen keveset tettünk azért, hogy az apám műveit megismerje a világ. Aztán Ausztráliában folytatódott a történet: reggelente a sydney-i Operaház csodálatos épületét láttam, és mindig arra gondoltam, bárcsak bemutathatnák itt az apám műveit! Akkortájt Kálmán Imre a legtöbbet játszott zeneszerző lett a kontinensen: Sydney, Melbourne, Adelaide mellett az új-zélandi Aucklandben is felcsendült a zenéje. Ez a siker adott bátorságot, hogy folytassam, amit elkezdtem. Imádom a zenéjét, és boldoggá tesz, ha új közönség találkozik vele. Különösen hálás vagyok azoknak a fiataloknak, akik most fedezik fel az operettet. Ülnek a nézőtéren az iPhone-jaikkal, és nem érzik cikinek, hogy tetszik, amit hallanak.

Jászay Tamás

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Kertész Ákos 86. születésnapjára

2018, július 18 - 13:05

Kedves Ákos!

Ezzel a fotóval szeretnék békés éveket kívánni az új hazádban.

Remélem egészségileg jól vagy, kívánom, hogy még sok éven át tudj írni a magad és a mi örömünkre!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!

Trixi

Kategóriák: Szervezetek

Baszki

2018, július 18 - 06:55

[A baszki káromkodás vagy valamiféle eufemizmus?]

Ott egy plakát! – kiáltotta Baszki előrehajolva a sofőr válla fölött – a felirat Banksy állandó kiállítását hirdette Torontóban. A plakáton a helyszín. Megvan, tehát: Estiék utazásának célja: Basky a kisvonatozó Orbán Viktort [írnám: magyar miniszterelnököt, de nehezemre esne] ábrázoló remekművét becsempészni Banksy képei közé (kár, hogy a festékszórás kivitelezhetetlen!).

Az elképzelés egyszerű volt: Esti eltereli a teremőr figyelmét, amíg Baszki felerősíti a stencilezett alkotást a többi közé. [Az eljárás – hamisítás, csempészés… – Banksytól sem idegen; kiakasztotta már saját, Mona Lisát sárga szmájli-arccal ábrázoló kreációját a Louvre-ba is).

(Estinek fogalma sem volt Banksy kilétéről, míg meg nem látta az elhíresült falfestményt a budapesti utcán. Utánaolvasott, és kiderült: az inkognitóban alkotó művész a street art talán legjelentősebb figurája (Blek le Rat?); antikapitalista [szívesen szöszölnék itten a múzeum kijáratánál található – banksys bögrét, pólót, bészbólsapkát árusító – antikapitalista? ajándékbolt feloldhatatlannak tűnő önellentmondásával, ha e mellékszólam nem torzítaná disszonáns felhangokkal – akaratom ellenére – fogalmazásunk üzenetét] politikai aktivista, műalkotásainak üzenete félreérthetetlen. Banksytól egy lépés a Budapesten alkotó kétfarkú Basky; bár a Hatalom rövidre szabta az eredeti festmény élettartamát, dühödten lemeszelve a műalkotást, a művészetkritikába ágyazott kultúrpolitika ellenkező hatású lett: a stencil art legvisszhangosabb hungarikuma időtállóvá, világhírűvé vált.)

Minden a terv szerint sikerült, Baszki akadálytalanul valósíthatta meg elképzelését: a Banksy kiállítás egy eredeti Baskyval gazdagodott.

A felcsúti kisvasút meg lett hosszabbítva Torontóig!

fénykép: Kiripolszky Csongor és Esti Kornél

Éry Balázs

Kategóriák: Szervezetek

Nagyon ideje lenne egy kis tisztogatásnak? avagy “nincsen velök semmi baj, csak maradjanak az ök föld részükön”

2018, július 16 - 13:58

Egy magát Patrióta Európai Mozgalomnak nevező náci egylet 2018. július 2-án 7 óra 30 perckor a Facebookon ÉLETKÉP A VILÁGBAJNOKSÁGRÓL címmel, FRANCIA GÓLÖRÖM alcímmel az alábbi, nyilvánvalóan hazug fotót (hiszen Evra az idei vébén már a kispadon se volt ott) tette közzé.

Az orbáni gyűlöletkeltő propaganda hatása a publikáció (a jelenlegi 554 megosztás véleményezésével együtt számolva) több ezernyi, talán húszezernél is több, kifejezetten rasszista indítású fogadtatásában is érzékelhető.

1. Szinte senki nem vette észre a csalást. Szinte, mert az általam átnézett csaknem ezer hozzászólásban csupán két ilyet leltem.

2. Az ellenvélemények arányát legfeljebb három százalékra becsülöm.

3. Örömömre szolgált, hogy az átvert és rasszista véleményezők között ismerősöm nem akadt.

Az alábbi válogatásomban azért nevezem meg véleményezőket, mert bár nem ismerem, de sajnálom, szégyellem és megtévesztetteknek tartom őket.

***

Gombos János: Afrika!!! Amikor még csak Tigana volt köztük fekete, még elfogadtuk! Ma, amikor nagyítóval kell keresni fehér, európai embert köztük, már borzalom! Sajnos, ez a VB sem a nemzetek csatájáról szól, így nem hiteles, nem az igazi! Nézzük csak meg akár a németeket, dánokat, svájcot, a svédeket, stb.. Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, amikor a szőke, fehérbőrűek között feltűnnek! Mi lesz ezzel a világgal? Nem azért, mert nem tudnak focizni, futni! Pénzért nem lehet venni sem szeretetet, sem egészséget, sem igaz nemzeti érzést! Mi közénk is minek Vinicius, Leandro? A krumplileves legyen krumplileves! A magyar magyar, a dán, dán, stb. !!! (174 lájk)

István Gyólai: Nahát, ha meghaltam volna, abban a hitben megyek el hogy a franciák is fehér bőrűek.

Robert Hornok: Pedig azt mondták, hogy nincs afrikai csapat a legjobb 8 között.

Varga Gyula: Én csak négereket látok örülni francia mezbe bújva. Ez valami olyasmi lehet mint a román hoki válogatott, tízből kilenc székely-magyar gyerek román mezbe bújtatva. Attila Horvát: Részemről megtiltanám világbajnokságon megvásárolt játékosok szereplését,mivel így az egyes országok “idegen tollakkal ékeskednek”,nem a saját nemzeti képességüket teszik a kirakatba!

Csaba Sz: Fekete-Afrika Afrika része, Fekete Európa meg konkrétan Franciaország lesz.

Árpád Burján: Legyenek velük boldogok ! A Franciák már alá írták halálos ítéletüket ! Csak minket hagyjanak békén , hozzánk ilyenek ne jöjjenek ! De ez a fasszopó Macron nem nyugszik , ez éket akar verni a V4 – ek közé !!! Vigyázni !!!

István Magony: Ezek nem Franciák!! Ha az anyaországi Franciák játszanának akkor még a magyar válogatottnak is lenne esélye !! Ez mind migráns ! Ezekkel már teli a tököm.

Ildikó Sáfrány: Na! Ezt nem akarom én.!Hol van itt egy igazi Francia? Nálunk is fekete lenne a Magyar csapat!

Péter Gyarmati: Rossz fotó lett berakva a cikkhez, mert nincsen francia a képen!! ⚽…. amennyiben jó a kép, akkor nagy bajban vagyunk mi európaiak!

Nagy Albina: Szép,daliás francia legények!Dobog a szívük a francia himnusz alatt. Nesze neked Trianon …..Macron!

Jeromos Jancsó: Ezek tényleg feketék! “Sötétek ezek a Franciák”, már rég nem “csigazabálók”!

Szabó István: Olyan a hajtás hogy bele feketedik az ember!

Koppandi Alpi Alpar: A világ lassan szétrohad egykettö! Nagyon ideje lenne egy kis tisztogatásnak!

Gábor Tóth: Hát igen. Itt már az számít rasszizmusnak, ha lefehéreznek valakit.

Margo Toth: uram isten,aszt hiszem hogy egy dzsungelben vagyok, nincsen velök semmi baj,csak maradjanak az ök föld részükön

Illés József: Na ezért nem kell nekünk mingráns mert a végén mi is így nézünk ki mint a Franciák.

Szemerjay Tamás: A ruszkiknál nincs rendes világítás ?!

Lajos Ferenc: Hova lett Franciák nagy,nagy De Gaule-i nemzeti önbecsülése?

Marika Bucso: Most akkor mikortól van migráció ?Mert ami most van ez Európa eltaposása! Jozsef Molnár: Itt az új Macron generáció.

William Stewart: 150 év múlva egyetlen szőkehajú ember sem lesz. " class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" /> " class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />

István Szőke: Bedobnak pár banánt, oszt máá futnak is…

Keidl Mátyás:Ez nem Kongó..?

Imre Kókai: inkább majmok bolygója

Szzabó Géza: Na, nézzük a te négered vagy az én négerem focizik jobban!" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" />" class="wp-smiley" style="height: 1em; max-height: 1em;" /> Nandor Pamminger: Borzasztó!

***

Mi a borzasztó, Pamminger, mi a rettenetes?

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Meleg van

2018, július 14 - 13:52

Meleg van.

Az utcán a hőség rám szakad.

Nehezen viselem.

1.

Melege van a kiskutyának is. Egy alig árnyékoló lámpaoszlop tövében fekve liheg a Bajcsy Zsilinszky útba torkolló Andrássy út utolsó gyalogátkelője mellett, a kismetró (hajdani nevén földalatti vasút) lejáratánál. Felismerem, de nem vagyok biztos benne, hogy ő az. Gazdája a lassan induló autósorból aprópénzzel teli sapkával bukkan elő, ő is ismerős. A lány az, aki az úton átkelő gyalogosoknak háttal a karikával, és a kutyával egyperces műsort ad a megálló kocsisor utasainak, majd kalapozik náluk érte.

Vagy ő egy másik lány?

Két és fél éve, amikor a mutatványa engem egy verssorra emlékeztetett, az autókban ülők közül néhányan – egy-két gyalogoshoz hasonlóan – a cilinderébe ejtették a pénzt, most a sapkájába. Miközben ránk zuhog a nap, többször végig nézem a produkciójukat, amiből – ha egyáltalán ő az – hiányzik valami. Nem a mosoly, nem a kecsesség, a hajlékonyság, a lebbenés, a kiskutya is éppen úgy ugrik át a karikán, szökken át a lány két vékony lábszára közt, és repül át válla fölött, ahogyan két és fél esztendeje.

Mindketten profik.

Talán éppen ez zavar, hogy feladatot végeznek el.

Meg az is lehet, hogy a produktum költőiségét a meleg öli meg.

Esetleg én lettem öregebb, amiért másoknak látom őket.

Vagy valóban mások?

– Az lehetetlen – válaszol erre a kérdésemre a lány. – Csak ketten vagyunk hulahoposok ebben az országban, akik a kutyájukkal párban ezt csinálják, és tervezetten elkerüljük egymást. Tudja, fárasztó ez

nagyon. Izsákról autóval bejárni ide…

– Izsákról? Ott született?

– Dehogy. Pesten, a Vas utcában. Ott letelepedni készülök. Bejártuk egész Európát és huszonnyolc éves vagyok.

– Nem látszik annyinak.

– Éppen ez az. Azt látja rajtunk, hogy elegünk volt. Izsákon vettem egy tanyát. Mondja, nincs melege?

2.

Egy utcalány, vagy inkább utcaasszony szólít meg a Nyugati tér kevéssé átforrósodott aluljárójában.

– Szex?

– Hogy mi?

Persze, értem a kérdést. De Karinthy Cininek a bécsi kurvautcában elsütött poénján gondolkodom, amihez hasonlót elsütni itt és most nekem is alkalmam lehet.

– Hát szex! Nem akar?

– Ebben a melegben?

– Van kégli. Hűvös.

– Mégis mennyiért?

– Öt.

– Ötszáz?

– Öt rongy.

– Az is kevés.

– Hogy-hogy kevés?

– Annyiért nem megyek.

3.

A fekete táblán a Szondi utcának a Székely Bertalan utcai kereszteződésénél lévő hentesbolt kirakatában krétával írják ki az aznapi, viszonylag olcsón ebédre kínált, a pultnál állva elfogyasztható (vagy elvihető) ételek nevét. Amely ételek adagolható részéből féladag is kérhető.

Dél van, és nagyon-nagyon meleg.

A fekete tábla előtt, odakint egy már olvasni tudó kislány toporzékolva bömböl.

Potyognak a könnyei.

A férfi, aki izzad az általa viselt összemeszezett overálban – és feltehetően a kislány apja – messze hangzóan üvöltözik vele. Azért hangos, hogy túlkiabálja a lánya bömbölését.

– Ne kérj pénzt! Az a te bajod, hogy rosszul gondolkozol. Meleg van, süt a nap és otthon van vizünk!

Nekem nincs szavam.

Bent vagyok a boltban, ők meg odakint.

És meleg van nagyon-nagyon.

Aczél Gábor

(Joanne Donnelly / Heat Wave)

Kategóriák: Szervezetek

Palkovits Valér az új torontói főkonzul, Kumin Ferenc az ottawai nagykövet

2018, július 13 - 16:00

Palkovits Valér, Magyarország újonnan kinevezett torontói főkonzulja néhány éve azt mondta egy magyar vidéki lapnak, hogy “a diplomácia szakma, nem politikai pálya.” Kicsit részletesebben az akkor Rigában szolgáló első beosztott ezt mondta 2013-ban a Kisalföldnek: “Ugyanúgy köztisztviselők vagyunk, mint akik itthon a közigazgatásban dolgoznak. Igaz, egy diplomata bármikor visszahívható, de az általános gyakorlat szerint a szakmai embereket és a karrierdiplomatákat nem kell hogy befolyásolja a kormányváltás.” Természetesen a 2014-es választás előtt nyilatkozott így, annak eredményét pedig már nyilván ismerjük. Azt is tudjuk, hogy miközben kormányváltás 2014-ben nem következett be, a Külügyminiszérium jelentős átalakuláson ment át–először Navracsics Tibor rövid minisztersége alatt, aztán Szijjártó Péter regnálása kezdetekor. A KÜM személyi állománya mára átalakult.

Az újonnan kinevezett 35 éves főkonzul Szabó Stefániát váltja Torontóban. Palkovits közszolgálati karrierje 2007-ben vette kezdetét Magyarország EU-államtitkárságán, ahol integrációs politikával foglalkozott. Ekkor már a soros magyar EU-s elnökségre készültek, amire végül 2011-ben került sor és ami Palkovits szerint “egyértelmű siker” volt.

(Palkovits Valér)

Miközben az új torontói főkonzul különbséget kíván tenni a karrierdiplomata és a politikai pálya között, Kumin Ferenc, az újonnan kinevezett ottawai nagykövet a politikai pályán, különösen a politikai kommunikáció területén is jártas. Kumin az Orbán kormányban szolgált két évig, aztán New York-i főkonzuli tevékenysége alatt is lelkesebb lojalitást tanusított a kormánypárt felé, és hevesebben bírálta a kormány kritikusait mint ami egy diplomatától megszokott lenne.

Amikor Kumin Ferenc átveszi az ottawai misszió vezetését, elődei — Ódor Bálint és Pordány László — örökségével találkozhat. Míg Pordány László egy diplomatától teljesen szokatlan módon tett sorozatban otromba kijelentéseket rólunk, illetve mindenkiről aki kormányát bírálta — továbbá potenciális szövetségeseket is elidegenített — Ódor Bálint hatékonyabb stratégiát alkalmazott, valamint azon viszonylag kevés magyar diplomata egyik, aki folyékonyan beszélt franciául (ami Ottawában természetesen hasznos). Precedens nélküli költekezéssel egészen grandiózus kulturális rendezvényeket szervezett, amelyekkel ellensúlyozni kívánta a magyar kormányról szóló negatív híreket a kanadai sajtóban, illetve ez által magához vonzott jó kapcsolatokkal rendelkező kanadai személyeket a kulturális, gazdasági és politikai életből, valamint az ottawai zsidó közösségből is. Egy szakmailag felkészült “európai” stílúsú karrierdiplomata képét építette fel, miközben a háttérben rendszerint alárendelte a diplomáciai munkát és a protokollt nem csak a nyers pártérdeknek, de igencsak piti személyes konfliktusainak is. A Hungarian Free Press, a KMH angol nyevű testvérlapjában tényszerűen és mértéktartóan mutattuk be amikor 2014-ben kinevezték, akkor is ha kormánykritikus nézeteink már ismertek voltak. Ennek ellenére Ódor Bálint mindkét lapot és szerzőinket külön-külön nemzetellenségnek tartotta. Voltunk páran olyan naivak (vagy talán túlságosan kanadaiak), hogy kinevezése idején tőle több szakmaiságot és toleranciát vártunk mint elődjétől.

A Pordány László és Ódor Bálint ideje alatt szerzett tapasztaloknak köszönhetően, legalább megszoktuk azt a viselkedésmódot amit magyar diplomaták Kanadába importálnak az utóbbi években.

Kategóriák: Szervezetek

Bonnie & Clyde – musical a Városmajori Szabadtéri Színpadon

2018, július 13 - 06:25

Az örökzöld gengszterlegendából készült népszerű Broadway-musical végre Magyarországon!

Első felvonás

A műsor a két főszereplő, Bonnie Parker és Clyde Barrow sokkoló tablójával indít, ahogy holtan fekszenek az ikonikus szürke Ford Deluxe Sedan első ülésén. Ezután vissza repülünk a nagy világválság korabeli Nyugat Texasba, ahol a 12 éves Bonnie arról álmodozik hogy filmsztár lesz, míg a fiatal Clyde arról ábrándozik, hogy úgy fog élni mint Al Capone és Billy a kölyök (“Picture Show”). Mindketten felnőnek, nem adják fel álmaikat, habár ezek láthatólag sehova se vezetnek, mivel egyikük sem szakadt el a nyomasztó Nyugat-Texasból – Bonnie egy étteremben pincérnő, Clyde pedig a megyei börtön gyakori vendége.

Clyde, aki épp most szökött el testvérével/cinkostársával Buckkal, megtalálja Bonniet az út mellett a lerobbant autójával együtt. A két álmodozó szinte azonnal egymásra talál, míg egy dallasi fuvarért cserébe megszereli a kocsit (“This World Will Remember Me”). Eközben Buck hazamenekül a feleségéhez, Blanche azonban arra kéri, hogy adja fel magát, így enyhébb ítéletet kaphat és lesz még lehetőségük arra, hogy tiszta lappal újra kezdjék az életüket. (“You’re Goin’ Back to Jail”).

Bonnie és Clyde néhány napot együtt töltenek. Elmeséli neki, hogy sztár, költő és énekesnő akar lenni. Clyde kérlelésére énekel neki (“How ’bout a Dance?”). Bonnie hazaviszi hogy ott éjszakázzon és elrejtőzzön az üldözői elől, de ez nem tart sokáig, mert Ted, egy rendőrtiszt, egyben Parkerék családi barátja becsönget, hogy figyelmeztesse Bonniékat a környéken ólálkodó veszélyes szökevényről. A váratlan látogatás miatt Clyde inkább elmenekül, de előtte meggyőzi Bonniet, hogy az álmaik megvalósulnak ha együtt szöknek el – nem fognak többet a pénz miatt aggódni, Bonnie pedig hihetetlenül gazdag lesz. Azt mondja neki, hogy a testvére, Buck házában találkozzanak.

A testvérek újra találkoznak, örülnek egymásnak és arról beszélgetnek, hogy egy új Forddal fognak lelépni (“When I Drive”). Azonban amikor Bonnie megérkezik és Clyde sürgeti a testvérét hogy csatlakozzanak hozzá, Blache és Buck elmondják, hogy a tervük szerint a férfi visszamegy a börtönbe. Vita kerekedik négyük között. A vitájuk odafajul, hogy Clyde megüti Bonniet, mert a lány azt javasolta, hogy Buckhoz hasonlóan adja fel magát. Bonnie cserébe pofont kever le Clydenak amiért komiszul bánik vele, dühösen távoznak.
Buck végrehajtja a tervet és feladja magát, míg a hatóságok Clyde erővel fogják el (“God’s Arms Are Always Open”). Blanche és Bonnie is meglátogatják a párjaikat, de kiderül hogy hogy Clydeot folyamatosan bántalmazzák a fogolytársai a börtönőrök bátorítása mellett. Ted, aki ott őrködik, végre rájön Bonnie’ és Clyde kapcsolatára. Arról elmélkedik, hogy ő jobb férfi lenne Bonnienak, míg Clyde úgy gondolja, hogy csak a szerelmük ér bármit is (“You Can Do Better than Him”).

Másnap este, Barrowék meghallgatása előtt Blanche és Bonnie is kritikát kap a családtól és a barátoktól, hogy miért tartanak ki a börtöntöltelékek mellett, de a két nő bevallja, hogy nem tudnak parancsolni az érzelmeiknek (“You Love Who You Love”). Mindketten a Barrow családdal együtt elmennek a tárgyalásra ahol a testvérekről döntenek: Buckot kiengedik jó magaviselet miatt, Clyde azonban további tizenhat évet kap hét rablás és a szökés miatt.

Hat hónappal később Bonnie meglátogatja a súlyosan összevert Clydeot és tervet szőnek  arról, hogy kiszabadítsák a börtönből (“Raise a Little Hell”). Bonnie másnap visszatér a melltartójába rejtett fegyverrel és Clydenál hagyja, aki a szökésnél az őrre szegezi azt. Az őr engedelmeskedik, Clyde megszökik és szinte azonnal rablásba kezd a megélhetésért. Míg a család és a barátok reagálnak a szökés hírére, Bonnie annak ellenére csatlakozik Clydehoz, hogy a bűnözői lét egyáltalán nem tetszik neki – de így is eltökéltek hogy megvalósítsák az álmaikat (“This World Will Remember Us”).

Második felvonás

A második felvonásban láthatjuk, ahogy a társadalom nem tud dönteni a becsületes, de szegény lét, illetve a jobb élet reményében rabló szimpatikus fiatalok támogatása között (“Made in America”), így úgy tűnik hogy Bonnie és Clyde’s bűnözői munkássága nem csak a sajtó figyelmét keltette fel, hanem az átlag emberek szimpátiáját is. Egy félresikerült rablás során azonban Clyde lelő egy tisztet aki “hősködni akart.” Amikor Clyde elmondja hogyan lett rablóból gyilkos, a hisztérikus Bonnie ki akar szállni, de már túl messzire mentek együtt, hogy most visszaforduljanak (“Too Late to Turn Back Now”). A zöldségesnél történt lövöldözés miatt mindketten hősök lesznek az egész országban, míg a déli államok minden rendőre őket üldözi. Clyde nagy ritkán levelet küld Bucknak Blanchenak, beszámol a kalandjaikról és hogy milyen lehetőségeket találtak útközben. Buck úgy képzeli hogy ő és a felesége is élhetnének ilyen izgalmasan és próbálja meggyőzni Blancheot a csatlakozásról, de ő ellenkezik (“That’s What You Call a Dream”).

A hírhedt páros egyre többet rabol, egyre merészebbeket lépnek és most már bankokat rabolnak, nem boltokat (“What Was Good Enough for You”). Clyde azt is javasolja Bonnienak, hogy a legújabb versét küldje el egy újságnak, hogy adják ki. Ettől nemcsak híresebbek lesznek, de feldühítik a texasi nyomozókat, ráadásul a texasi kormányzó is közbelép és felbérel egy visszavonult Texas Rangert, Frank Hamer, hogy vadássza le Bonniet and Clydeot. Egy katasztrofális bankrablás során Clydeot vállon lövik. Amikor hall a sérült testvéréről, Buck inkább Clyde segítségére siet… és Blanche is követi őt, mert nem tud választani a becsületes élet és szerelme között.

Eközben a rejtekhelyen az egyre hírhedtebb páros osztozik egy édes pillataton (“Bonnie”), de hamar félbeszakítja őket Buck megérkezése. A meghasonult Blanche, aki végül mégis a szerelmet választotta, vele tart. Napokkal később miközben Buck és Clyde újabb rablásokat hajt végre (“Raise a Little Hell – Reprise”), Blanche megkérdezi hogy Bonnie hogy lehet boldog ilyen életmód mellett, miközben aggódva várják a fiúk visszatérését. Bonnie azt mondja hogy csak ő és Clyde élig meg igazán az életet (“Dyin’ Ain’t So Bad”). A fiúk biztonságban hazaérnek, de csak rövid ideig ünnepelhetnek, mivel a hatóságok felfedezték a rejtekhelyüket és körbevették őket. Lövöldözés tör ki és habár Clyde és Bonnie sikeresen megmenekül, Buck végzetes lövést kap és Blanche karjaiban hal meg. Blancheot azonnal letartóztatják (“God’s Arms Are Always Open – Reprise”).

Míg Dallas felé tartanak hogy meglátogassák a szüleiket, ahogy korábban is tették néha napján, Clyde azon aggódik hogy a családja hogy fogja megbocsátani, hogy a haldokló Buckot hátrahagyta. Bonnie biztosítja róla, hogy Buck halála nem az ő hibája volt, de mindketten látják, hogy a kalandjaik hamarosan véget érnek (“Picture Show – Reprise / Dyin’ Ain’t So Bad – Reprise”). Eközben Ted és az üldöző csapat rájön arra, hogy a legendás páros rendszeresen meglátogatja a szülőket. 1934 május 23-án egy louisianai út mentén rátámadnak Bonniera és Clydera, itt ér véget az útjuk. 

A Szabad Tér Színház bemutatója a Színház-és Filmművészeti Egyetem és a debreceni Csokonai Színház együttműködésével.

A Music Theatre International (Europe): www.mtishows.eu céggel kötött szerződés alapján a Hartai Zenei Ügynökség közreműködésével kerül színpadra a mű.

musical

Szövegkönyv: IVAN MENCHELL
Dalszöveg: DON BLACK
Zene: FRANK WILDHORN
Fordította: HUBAI GERGELY

MAGYARORSZÁGI ŐSBEMUTATÓ

Clyde Ódor Kristóf   Bonnie Litauszky Lilla   Buck Imre Krisztián   Blanche Bori Réka   Ted Hajdú Péter   Lelkész Borsi-Balogh Máté Emma Parker Nagy Bakonyi Boglárka Cumie Nagy Bakonyi Boglárka Henry Barrow Fáncsik Roland Sheriff Rábaközi Gergő Bud Russel – rendőrtiszt Mucsi Kristóf Johnson helyettes Habodász István Miriam Ferguson kormányzó Czvikker Lilla Frank Hamer detektív Kurucz Dániel     Bob Alcorn Mucsi Kristóf Gyerek Bonnie Beke Lilla   Gyerek Clyde Draskóczy Balázs  

Kaposvári Egyetem és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatói:

Csabai Csongor, Dér Marus, Habodász István, Jászter Fanni, Kaló Kristóf, Maizác Stefánia, Mucsi Kristóf, Pécz Roland, Rábaközi Gergő, Szabó Regina, Sziládi Hajna, Urszinyi Ádám

(Forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Nyelvtudás: tényleg a papíron múlik?

2018, július 13 - 06:01

Júniusban az volt a hír, hogy Magyarország lakóinak idegennyelv-ismerete a bányászbéka alatti szinten mozog. A legújabb hír az, hogy a diploma megszerzéséhez nyelvtanulási diákhitelt javasolna a Nemzeti (mi más?) Versenyképességi Tanács. Amely javaslat arra remeknek tűnik, hogy a pályakezdő diplomásokat még kedvezőtlenebb helyzetbe sodorják. A többi következményén hosszabban el lehetne gondolkodni.

Azon is, hogy a diploma megszerzésének elég régóta feltétele a nyelvismeret. Egy idő óta nem csak informálisan, hanem formálisan is. Bent is ragadnak azóta a diplomák. Ami óhatatlanul a papíralapú társadalomképre irányíthatja a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy idegenül kell tudni, vagy papírral kell róla rendelkezni? Itt egy röpke gondolat erejéig pár évtizednyit visszaugranék az időben. Az 1980-as évek közepére kezdett kibontakozni az, hogy a „Rigóban” szerzett nyelvvizsga egyfajta fétis-értékkel kezdett bírni. A vizsga pedig vizsgadíjhoz volt kötve. A két hatás eredőjeként elég sokszor merült fel az informális kétség a vizsgabizottságok elfogulatlanságát illetően. Tekintve, hogy minden vizsgaközpont, amely pénzért vizsgáztatott érdekeltté vált a buktatásban. Minden olyan esetben, amikor tudható volt: a vizsgázó kénytelen elmenni legközelebb is. A különböző nyelvtanfolyamok keresettségére gyakorolt hatásról nem is szólva.

Amiért ezt a régmúltból maradt gondolat aktuális lehet, az a papír iránti kereslet mesterséges felhajtása a diplomák, illetve az egyetemi beiskolázások kapcsán. Annak idején számos tudományterületen egyszerűen nem lehetett minőségi diplomadolgozatot leadni akkor, ha valaki nem volt tájékozott a szakterület külföldi szakirodalmában. A diák szakmai nyelvismerete tehát akár ezzel lemérhető lett volna. Minden külön papír nélkül. Ahogy azzal is, ha a védés egy, a szakterülethez kötődő idegen nyelven megtörténhet. Mely utóbbi megoldás egyébként ma is működhetne. A diplomadolgozat valószínűleg minden külön flepni nélkül kiadható lenne, ha a diák megvédhetné a dolgozatát egy idegen nyelven. Úgy, hogy a szakmai kérdéseket sem magyarul kapja, és akár a teljes szakdolgozat-védés idegen nyelven zajlik. Akár úgy, hogy a beiskolázáskor, az egyetemi felvételinél, szakválasztásnál közlik, hogy egy-egy szak milyen nyelv ismeretéhez kötött. De lássuk be, hogy ennek a lehetőségnek a megteremtése nem lehetne egyoldalú. Tekintve, hogy a teljes vizsgabizottságnak bírnia kellene az adott, előre kommunikált nyelvet. Amikor tehát nem a valós, az „életvitelszerű” szakmagyakorláshoz, hanem a papírhoz kötöttség, a gyakorlati követelményszintet felváltó adminisztratív, bürokratikus kipipálás jelenik meg, akkor ez egyfajta szegénységi bizonyítvány is lehet. Annak az informális elismerése, hogy a felsőoktatásban ténykedőket percek alatt lehetne eladni rabszolgának „külföldiül”.

Amikor pedig az egyetem „bemeneti” oldalán, mintegy előre kérik a papírokat, akkor elkezdhetünk nyugodtan kutakodni, hogy kinek hoz hasznot a vizsgáztatás, illetve a nyelvtanfolyamok sora. Mert a középiskolás diák satuba kerülhet. Ha sikerül a felvételihez megszereznie egy papírt, akkor nő az esélye az egyetemre, míg ellenkező esetben csökken. Így szinte tetszőleges számban buktatható egy pár éven keresztül, mert szinte biztosan meg fog jelenni legközelebb is. Különösen, ha egy szakmai ismereteket nem közvetítő iskolából, szakma, alternatív megélhetési út nélkül küldik ki deszantosként az „életbe”. Miközben a középiskolai nyelvoktatás színvonalát is bebetonozza a rendszer. Lehet kifele mutogatni. Azzal, hogy az állam hitellel támogatja a különórákat, -tanfolyamokat. Nem kell kérem a középiskolai nyelvtanár esetleges tehetségtelensége miatt zajongani. Nincs ott kérem semmi látnivaló.

Az, hogy a középfokú képzés egy adott iskolában olyan-amilyen, az ettől kezdve a kutyát sem fogja érdemben érdekelni a döntéshozatali szinteken. Valószínűleg más sem. A valós nyelvtudás, és papírral igazolt nyelvismeret közti olló sem. Legfeljebb az, aki megteheti már csak ezért is távozni fog talán az országból. Egy német, angol, francia, vagy bármely más, idegen nyelvi környezetet preferáló munkahelyen ugyanis aligha a papírt fogják kérni a nyelvtudásról. Vagy tud kommunikálni a munkavégzéshez szükséges szinten, vagy nem. Ha nem, akkor vagy nagyon gyorsan megtanulja a mindennapi nyelvet, vagy igen könnyűnek fog találtatni. Azért persze jó dolog ez a nyelvtanulási diákhitel-ötlet. Az oktatás felelősségét rátolja a diákra és a szüleire. Ráadásul úgy, hogy sokan még majd tapsolnak is hozzá, hogy milyen rendes dolog az államtól.

Azért nehéz szabadulni attól a kérdéstől, hogy milyen hatása lenne, ha a diplomás nyelvtudást idegen nyelvű szakdolgozat-védéssel, valós élethelyzeti kommunikációval mérnék fel, ha minden nyelvvizsga, és esetleg a felkészítő tanfolyam is, ingyenes lenne. Nem visszaigényelhető, hanem valósan ingyenes.

Kategóriák: Szervezetek

Önéletrajz a jelenből: A Kereszténydemokrata

2018, július 11 - 17:35

Mottó: “Nem megszüntetni jöttem a Törvényt, hanem beteljesíteni” (Jézus Mt 5,17).

Repülőgépen mellém ült egy Úr. Kereszténydemokrata vagyok, mondta bemutatkozás közben én pedig kapásból a bibliáról kezdtem beszélgetni, nevezetesen Mózes első könyvéről.

A könyv megrázó történetek sorozata a bűnbeeséstől, Káin, Noé, Ábrahám és Lót történetein át egészen Józsefig. Tömény társadalomtudomány, több mint pszichológia, filozófia, metafizika, politológia. Mindez, meg még sok más, aminek nincs neve és mindezeken túl az egyistenhitet megteremtő írás. Az egymással küzdő, emberszerű istenek és démonok panteonjának helyére teremti az emberteremtő Istent, aki ismeri az előlünk eltitkolt abszolút jót; a jót, amire hívőként és hitetlenként is törekednünk kell. Megteremti a szkeptikusok cinizmusát tagadó Istent, akik szerint mindig a rossz győz; azt az Istent, aki Madách szavaival így beszél a rosszról:

„…Te, Lucifer meg, egy gyürű te is
Mindenségemben – működjél tovább:
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár – az mit se tesz –
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhödésed végtelen leend
Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csirája lesz. – „
(Madách: Az ember tragédiája 15.szín)

Talán Józsefről beszéltem, ahogy megkötözve fekszik a kútban vagy épp dicsőségében áll a fáraó mellett, amikor kereszténydemokrata szomszédom, riadtan (őszinte riadtsággal) kérdezte: Maga zsidó? Nem! Mondtam csodálkozva, és utólag szégyenkezem a válaszon. Mért ne lehetnék (akár) zsidó, min változtatna? Tényleg min? Tudja, hogy Jézust a zsidók ölték meg? Kérdezte, miközben kutatva nézett rám, majd a ránk fagyott csendben elaludt. Jézust védte a zsidóktól.

Visszakérdeztem volna, hogy melyik zsidók ölték meg Jézust: Keresztelő Szt. János, talán Isten anyja a boldogságos Szűz Mária, vagy Péter, Pál, esetleg a többi apostol.

Illusztráció: Josie Jammet / The Guardian

Vajon, Ők -a megvédők- kitől akarják megvédeni a “keresztény kultúrát”? Tőlem, a nem hívőtől, vagy az ugyanabban az Istenben hívő zsidó és iszlám hívőktől, akik ugyanolyan kétségbeesetten keresik az abszolút -az isteni- jót mikén mi hitetlenek(?) esetleg a keleti vallások türelmet és békét hirdető prófétáitól(?) Buddhától, Lincsi apáttól(?) és kik ezek a megvédők? Talán Kereszténydemokrata utastársam, és hasonszőrű barátai, akik nem keresztények és nem demokraták, akik úgy hivatkoznak Istenre (a keresztény kultúrára), ahogy a második parancsolat tiltja: „Ne mond ki hiába Istenednek, az Úrnak a nevét, mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, ha valaki hiába mondja ki a nevét” 5Móz 5,11.

„Isten, haza, család”, szól az egyik fő gonosz, az embermilliók halálától átokká torzult, szent szavakat hallva zúg a taps, mert a tapshoz elég, hogy az ördög élcsapata mondja hitető szavait. Mi pedig elszorult szívvel hallgatunk. Tudjuk, hogy az ellenség levágott fejét szokás zászlórúra tűzni és nem Isten nevét; azt is tudjuk, hogy a hazának polgárai vannak, akik egyenlők az egyenlők között és nem emberi erőforrásai; és azt is, hogy a család nem embertenyésztő telep.

Hazámban bőven termik mocskukat az „undor virágai” (Radnóti). Bőven öntözi a felső tízezer hatalomba szédült része; az ellenét gyilkoló, szelíd tekintetű úszómenedzser, a geciző mágnás, az Aranykéz utcai robbantó, az olajszőkítésen meggazdagodottak, a parasztok kifosztásából földbirtokossá vált urak, pontosabban a gazdagok hitványabb része, a hatalmukkal visszaélő hatalmasok és a hős, a jövőben bűnbakká váló vezér.

Tudom, tudjuk, hogy a keresztény kultúrát, és általában a kultúrát -és nem Istent- (A korlátlan hatalmú Istent védeni balgaság.) saját tévedéseitől kell megvédeni, mondjuk az inkvizíciótól, vagy labilis lelkű (vallásháborúkat kirobbantó) hívőinek más kultúrákat, vallásokat, filozófiákat lenéző (üldöző) gőgjétől, esetleg a leggazdagabbak demokráciát tagadó, kevély uraitól.

A baktériumtelepek jellemzője az együttműködés. Ettől telepek. Együttműködésükben hasonlóak az embercsoportokhoz (pl. a hazához). Vannak a táptalajjal kapcsolatban lévő táplálók, és a telep felszínén élő, védő nyálkahálót fejlesztő védők. A védőket a táplálók táplálják, ám mindig akadnak köztük renitensek, akik nem táplálják a védőket, és fennmaradó erőforrásaikat szaporodásra használják. Amikor a renitensek száma túllép egy határt a védők éhen halnak, a védőháló felszakad, aztán az első eső elmossa a telepet. Pusztul ártó és ártatlan.

Isteni törvény ez, ahogy az antilopgalopp. Kérlelhetetlenül lesújt, bukás nélkül nem szeghető meg. Az antilop csapat csak addig csapat, amíg a gyenge gida tempójában halad. Hiszen mindig lesz gyengébb és erősebb és a gyengét mindig könnyebbnek tűnik otthagyni (legyőzni), mint bevárni, megsegíteni. Amikor sok a renitens, a fosztogató, akkor a társadalom meggyengül, majd széthullik, épp úgy miként a gyengébbeket magára hagyó antilopcsapat.

A baktériumtelepnek van még egy jellemzője, a túlélőké. A túlélők újra összefognak és legyenek renitensek vagy táplálók, mindig etetik a védőket és a telep újra szép lesz, mígnem ismét…

Nem Isten haragja, hanem a madáchi vízió valósága ez: pusztulás és feltámadás. A harag nem isteni tulajdonság, Isten felkínálja a jót, de az ember szabad, és szabadon választhatja a rosszat. Lucifer egy „gyürű” Isten valóságában, Lucifer nélkül nem lehetnénk szabadok. Isten csak a jót tudja, Lucifer csak a rosszat, mi pedig választunk.

A mai valóság tragédia, mert tragédia az, ha „… Szörnyek diktálnak rendet”. (Goethe) Hinnem kell, hogy az ember bölcs, több tízezer éves tanúság szerint, előbb-utóbb ismét felül emelkedik Lucifer könnyű létet, sikert hazudó tanácsain, és ez a valóság csodája. Ahogy Goethe mondja „A csoda a hitből születő legszebb gyermek.”

Nem hiszek Istenben, de hiszek az ember -Isten tanácsolta- tisztességében, hiszek a tisztesség csodatévő erejében.

Sopron, 2018. július 10.

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Számtalan élet megmentője

2018, július 11 - 15:26

Bár biztos adatunk nincs róla, mégis erősen feltételezhető, hogy Semmelweis Ignác az a magyar ember, akinek külföldön a legtöbb szobra van. Születésének 200. évfordulója tiszteletére idehaza Semmelweis év van, sok helyen volt és lesz még róla megemlékezés, a budapesti Bélyegmúzeumban pedig munkásságát és személyét bemutató kiállítás nyílt.

Semmelweis Ignác 1818. július 1-én született egy – ma is álló – budai házban, Semmelweis József és Müller Teréz ötödik gyermekeként. Idehaza piarista diák volt, egyetemi tanulmányait Bécsben végezte. Regényes életútjáról könyvet írtak, film is készült, ma sokan csak úgy nevezik „Az anyák megmentője”! Sebész, szülészorvos volt és döbbenten tapasztalta, hogy a kórházban százával halnak meg a szülő nők, látszólag minden, ésszerűen megmagyarázható ok nélkül. Szembeötlő volt, hogy két, egymással közvetlenül szomszédos kórteremben milyen óriási a különbség a halálozások számában. Vizsgálódni kezdett, adatokat gyűjtött, állatkísérleteket végzett – éveken keresztül. Egy kollégájának véletlen halála nyitotta fel a szemét. A barátja, Jacob Kolletschka doktor, egy boncolás során megsérült és pontosan olyan tünetek kíséretében halt meg, mint a gyermekágyi láz során a nők. Semmelweis felismerte: a boncoló orvosok kezéről kerül a nők szervezetébe a halálos fertőzés – elrendelte a klórvizes kézmosást. Az eredmények napokon belül, látványosan igazolták őt, tanítását mégis elutasították és csak évtizedek múltán vált általánosan elfogadottá a születés misztériumát félelem nélkül lehetővé tevő felfedezése!

A posta az egész világra elviszi Semmelweis hírnevét, és ez a kiállítás ezért nagyon fontos – hívta fel a figyelmet a megnyitó ünnepségen dr. Rosivall László, egyetemi tanár, a Semmelweis Emlékbizottság elnöke. Miért kell ébren tartani 200 év után is az ő emlékét? Döbbenetes, hogy a tanai mind a mai napig változatlanul érvényesek. Minálunk éppen a napokban jelentette be a miniszter a kórházi fertőzések elleni védekezés kiemelt fontosságát! Ennek az egyik eszköze most is a kézmosás. Amikor Semmelweis meghirdette, hogy miért halnak az anyák és ennek ellenszere a kézmosás, sokan azt mondták: ez olyan egyszerű, hogy nem is lehet igaz! Európában még most is évente több százezer ember hal meg olyan fertőzésben, ami kézmosással megelőzhető lenne. Körülöttünk, a „fejlett világban” a kórházba kerülők tíz százaléka kap valamit, amit nem kellene, és ezeknek 70 százaléka fertőzés, melyek döntő része megelőzhető kézmosással. Semmelweis 200 évvel ezelőtt olyat talált, aminek érvényességét ma is változatlanul hangsúlyozni kell!

Ráadásul az élete rendkívül tanulságos. Óriási dráma. Könnyű belátni, ha azt mondják, forduljunk a jövő felé, ahhoz, hogy szisztematikus jövőépítést végezhessünk, a történelmet ismernünk kell! Aki a múltat érti és megérteti, az a jövőt építi. Mert mi is történt akkor? A XIX. század közepén, egy hatalmas kórházban volt egy szoba, ahol az oda szülni bemenő egészséges, fiatal asszonyok közül minden harmadik meghalt! Mellette egy másikban, alig néhányan. Itt 3000 szülésből 800 halt meg, ott ugyanannyiból 80! Ott álltak az orvosok és nem értették, mit csinálnak rosszul az egyik helyen, holott ugyanúgy járnak el, mint a másikon. Elképesztő magyarázatokat hoztak fel. Az izgalom, a tej lemegy a hasüregbe, visszamaradnak szülési anyagok, mindenféle sugárzás, a meghaltakhoz járó papok csengettyűje által előidézett rémület, a levegő miazmái okozhatják a gyermekágyi lázat. Az osztály vezetője, Klein professzor azt merte mondani, hogy a láz isten büntetése azoknak, akik túlzottan élvezték a szexet!

Semmelweis – igazi kutatóhoz méltón – számolt, számolt évtizedekre visszamenően gyűjtötte a statisztikákat, állatkísérleteivel szinte megalapította a kísérletes kórélettan mai tudományát, mígnem kollégája halála egyszer csak megmutatta az összefüggést. Az orvosok a munkanapot boncolással kezdték, a boncoló orvosok utána bementek kórterembe, megvizsgálni a nőket és előtte nem vagy csak alig mostak kezet. A másik terembe pedig bábák jártak, nem orvosok. A nagy tudós viszont nem csak felfedezi a baj okát, hanem meg is oldja a bajt! Elrendelte a kézmosást és hirtelen 30 %-ról 1,25 százalékra esett a halálozás! Ám ekkor nem a dicséret jött, hanem az ellenkezés. A fényes bizonyíték nem volt elegendő, még az állásából is kidobták. Budapestre jött, a Rókus kórházban már 1 százalék alá csökkentette a gyermekágyi lázban elhaltak számát! Még ekkor sem akartak hinni neki. Ilyeneket mondtak: az orvosok úriemberek és az úriembereknek tiszta a kezük. Meg eddig is mostak kezet – és ez igaz volt – csak nem jól mostak kezet!

Hatalmas, nemzetközi hírű, elismert tudósok szóltak ellene. Az ellenállás olyan nagy volt, ami megakadályozta a tanai elterjedését, a szülő nők ezrei pedig tovább haltak. Száz évnek kellett eltelnie, míg a Charité Egyetem orvos gárdája az 1960-as években, egy közleményben bocsánatot kért utólag Semmelweistől! Napjainkban ma már világszerte teljes elismerés övezi őt. Idehaza több helyen van szobra. Chicagóban, a Sebészek Világszövetségének emlékcsarnokában, 1954-ben állították fel szobrát (képünkön) a világ tíz legnagyobb orvosa között. Ezt követően 2015-ben Teheránban, idén júniusban, Prágában és a szlovákiai Komáromban emeltek szobrot neki. Budapesten a Rókus kórház melletti Gyulai Pál utca végén, a tér várhatóan rövidesen az ő nevét fogja viselni. Norvégiában 1968-ban színdarabot mutattak be róla, rövidesen idehaza is több helyen látható lesz. Tavaly New Yorkban már Semmelweis operát is láthatott a közönség, ez is színre kerül majd Budapesten és a nagyobb városainkban is. Az amerikai angol nyelvben van egy kifejezés a „Semmelweis reflex”, azt jelölik vele, amikor valaki előáll valami újjal és hiába bizonyítja, kapásból elutasítják.

Őt ma már nem, mert 2013-ban az UNESCO az összes tanítását, írását bevette Az Emberiség Örök Emlékezete könyvébe. Az elkövetkezőkben Tokiótól Los Angelesig kerül majd sor újabb szobrok felállítására, lesz Regensburgban és New Yorkban, összesen 18 szobor hirdeti majd emlékét a világ minden táján. Az ünnepség elmúlik, a gondolatok, könyvek elporladnak, de egy szobor évszázadokig áll. A kulturális globalizáció eszköze, akár csak a földrészeken átutazó postabélyeg!

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Rátesi Margit válasza Christopher Adam józsefvárosi választásról szóló cikke kapcsán

2018, július 10 - 13:57

Bár mindaz igaz, amit Chris írásában állított, a kép ennél árnyaltabb. (Ahogyan nyilvánvalóan mindenütt másként rakódnak föl a végleges kontúrok.) Életem legfontosabb éveiben volt otthonom ez a kerület (összesen 14 éven keresztül) – annak is proli része, a Kálvária térrel. Itt jártam iskolába – általánosba és gimnáziumba is. Édesanyám 2010-es haláláig itt lakott, a húgom pedig a családjával most is ott él, ismerem tehát a mai viszonyokat is. Emiatt sem férne bele egy hozzászólás kereteibe a mondandóm, amit már Kalmár Szilárdnak is próbáltam pedzegetni.

Elöljáróban mondok egy meglepőt: a józsefvárosiak jó része azért nem szavazott Kocsis Mátéra áprilisban, mert szerették volna polgármesterüknek megtartani.

Ennek magyarázatához kicsit körül kell nézni a Józsefvárosban. A kerület sose volt „káderdűlő”, de olyan szlamosodott prolinegyed se, ahogyan az utóbbi évtizedekben szokás volt emlegetni.

Ma 11 városrészre osztják a területet, amelyek közé tartozik a Palotanegyed a legszebb klasszicista és szecessziós palotákkal, mint a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár épülete, vagy éppen a Nemzeti Múzeum. De itt található az Orczy negyed a pályaudvarral, a remizzel, meg körülötte a valahai beszkártosok, vasutasok otthonait rejtő bérházakkal. A valahai Ganz-MÁVAG roppant területe, amelyen Eifel építette üzemcsarnok, meg koszlott áruraktárak váltakoznak. Tőszomszédságában a Kolónia tömbje, ahol a múlt századi munkáslakótelep mintáját láthatjuk, meg az átellenben lévő Tisztviselőtelep, ahol a Népliget szomszédságában 3-4 lakásos villaszerű kertes házakban kaptak lakást a valahai ganzos mérnökök, vezetők. A Ludovika hercegné nevét viselő katonaképző épületeinek jó része megvan (az egyikbe jártam gimnáziumba), ahogy a méretes park is csónakázótóval, sétányokkal. A Kálvin tértől a Nagyvárad térig húzódó sávban vannak a Semmelweiss Orvosegyetem klinikái, a Pázmány Egyetem több kara. E rész méltó koronája az európai hírű Füvészkert, amely az ELTE botanikai karának részeként működik. A ma 3 hektáros terület 170 éve van a Józsefvárosban: Anyukám utolsó éveiben párszor jártunk a programjain. Óriási pálmaház, többszáz orchideafajtát, 100-150 éves famatuzsálemeket, termő banánfákat láthatunk. De mégis, talán a Pál utcai fiúk-ból ismert a legtöbbek számára: Boka elszánt csapata itt küzdött meg az Ács fiúk vezette csapattal.

A kerület „rossz hírét” talán méltán alapozta meg, hogy itt volt a múlt században a vigalmi negyed is – bordélyokkal, mulatókkal, nagyjából a Rákóczi és az Üllői út közötti sávban, a Nagykörúttól kifelé eső szakaszon.

A Józsefvárost többnyire kisegzisztenciák lakták: a mulatók pincérei, zenészei, fuvarosok, kocsisok, kisiparosok. A Baross utca még ma is őriz valamennyit a „kárpitosok” utcája jellemzőiből. A Ganz és a MÁVAG gyárainak munkásai, a remíz, meg pályaudvar dolgozói a mai Magdolna, Losonczy és Orczy negyed bérházaiban laktak, túlnyomó többségben szoba-konyhás lakásokban.

Amikor 1959-ben a Kálvária térre költöztünk, a kerület lakásainak78 %-a volt szoba-konyha (vagy egy helyiséges „lakás”). Laktak már akkor is ott cigányok: de nekünk fogalmunk sem volt, ki a cigány az osztálytársaink közül, ki nem. Legfeljebb arról tudtuk, hogy cigány, akinek az apukája dobozos kólát, meg színes radírt hozott, amikor hazatért a muzsikálásból.

A legrosszabb állapotban az a terület volt, amelyen ma a panel lakótelep áll: a Futó utca, Vajdahunyad utca földszintes házainak lakásaiban még vízcsap sem volt: az udvarról hordták a vizet.

A kerület romlását úgy a nyolcvanas évek közepére teszem: ekkoriban jelentek meg tömegesen a sokszoknyás, köpködő és erőszakos alakok. Hangosan követelőztek: állítólag az elnyomásból szöktek, mindegyik erdélyinek mondta magát. (Képzelhetni mekkora rokonszenvnek örvendenek arrafelé „határon túli véreink”.) Feltörték az üres lakásokat, ahol hamarosan tömegszállás alakult. A házban, ahol Anyu lakott, és ahol a lakásnak egyetlen kulcsa volt a hetvenes években, mert ha csak a közértbe szaladt ki Anyu, elég volt, ha betette az ajtót – látták, nincs otthon, senki nem nyitott be – rácsot, lakatot, acélpántot kellett szerelni, mert akkor is feszegették az ajtót, ha otthon volt: tudták, egyedül lakik, öreg. A lakások értéke folyamatosan csökkent – holott a kerület közel van a Belvároshoz, és a közlekedése, infrastruktúrája is kiváló: itt van pl. a híres Fazekas gimnázium is.

A kerület lakossága folyamatosan csökken: az 1960-as majdnem 143 ezres lélekszám mára 76 ezerre zsugorodott – bár ez annak is betudható, hogy időközben sokan kaptak lakást más kerületekben épült lakótelepeken. Figyelemre méltó: ez az apadás 2011-től csökkent, és egyre kisebb: tavaly már csak a józsefvárosi lakosok 2 ezreléke hagyta el a kerületet.

Ez az első olyan tény, amit számításba kellene vennie minden politikai erőnek, főként, ha hozzávesszük azt is, hogy ez a fordulat kb. 2011-től következett be. Kocsis Máté 2009-től volt itt polgármester.

Nyilván közrejátszott, hogy a 2010 után megnyílt európai pénzcsapokból jutott a kormányhű polgármesternek is, de tény: a legutóbbi években látványos fejlődést produkált a Józsefváros. És nemcsak a Palotanegyed, sőt. Bontják-építik a legrosszabb hírű Magdolna negyedet, szép park lett a hírhedt Mátyás térből, nincs már kocsisor a Rákóczi téri, ugyancsak felújított csarnok körül.

A nyolcadik kerület lakói semmivel sem rasszistábbak, mint a magyar átlag. Nyugodtan működik a Dankó utcában Iványi Gábor „fűtött utcája”, és a pár éve átadott Auróra központ is, ami kifejezetten cigány kulturális központként üzemel.

Abban a pillanatban tudtam, amikor Győri Péter a hajléktalanok számára megnyitandó befalazott lakásokról beszélt, hogy vesztett.

Kérem szépen: ezek nem lakások: többnyire 5x2méteres helyiségek. A húgomék házában is van kettő. Az üzlethelyiséget úgy két éve falazták be: a lakók nagy megkönnyebbülésére. Nem lehetett pontosan tudni, kik laktak ott: egy nő volt állandó 2-3, időnként 4-5 kisgyerekkel, 2-3, változó fiatalemberrel. A kapu előtt mindig állt 1-2 BMW, amiből üvöltött a dum-dum zene (a ház lakói közül senki nem engedheti meg magának a BMW-t). Ha valamelyik idős asszony sütit sütött, vitt a gyerekeknek – hálából megrángatták a táskáját, ha kilépett a kapun. A Kálvária téren üzemelt a tűcsere-program: volt olyan hét, hogy két hullát is elvittek a húgomékkal szembeni gazos telekről. Ott ma új házat alapoznak, aminek a lakásait már árulják. A Turay Ida Színház előadásai telt házak előtt mennek: nem kell már attól tartani, hogy valami erőszakos drogos állja útjukat a színházba, vagy hazafelé menet.

Józsefváros lakóinak nagy része ma sem tartozik a felső tízezerhez. Sőt, a nagy átlagnak minden nap kapaszkodnia kell azért, nehogy a hajléktalanság sorsára jusson.

Igazságtalan lenne éppen a józsefvárosiaktól elvárni ennek megoldását. A szegénység nem kerületi – sőt, nem is fővárosi probléma: az ország valamennyi településének ki kell vennie a részét a megoldásból. Ehhez kormányzati szándék kellene.

Mindezekkel együtt sem tartom a tegnapi polgármester-választást a kormányerők nagy győzelmének: a 23%-os részvétel jól mutatja, hogy a választók nagy többsége inkább el sem ment, minthogy kormánypártira szavazzon.

Az ellenzéknek viszont úgy tűnik, világosabbá kell tennie mondandóját: a szolidaritás nem valami nyálas jótékonyság a kevésbé gazdagok kárára. Hanem hatékony önvédelmi eszköz a társadalom széthullása, az erőszak ellen.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

The Great Gatsby – balettshow a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

2018, július 10 - 11:13

Több mint balett!

A 2018-as nyár táncszenzációja az F. Scott Fitzgerald népszerű A nagy Gatsby című regénye és Baz Luhrmann 2013-as nagysikerű, kétszeres Oscar-díjas filmje alapján készült The Great Gatsby balettshow, melyben ezúttal neves nemzetközi balett-társulatok táncosai jelenítik meg a húszas évek Amerikájának kicsapongó, élvhajhász világát.

Az elképesztően látványos balett-showban a szentpétervári Mariinszkij Balett nyolc sztárszólistája, köztük Denis és Anastasia Matvienko mellett a Complexions Contemporary Ballet (USA) és a Kijevi és Odessai Nemzeti Balett táncosai alakítják a dzsessz és a lehetőségek mámorában élő dúsgazdagok kiégett figuráit, akiknek közegében az igaz érzelmeknek legfeljebb csak a körvonalai tűnhetnek fel. A biztos sikert a professzionális táncművészek mellett Dwight Rhoden rendező-koreográfus személye is garantálja, aki balett-előadások mellett többek között Prince, Lenny Kravitz, Nina Simon és nem utolsó sorban a világ leglátványosabb előadásait létrehozó Cirque Du Soleil számára készített nagyszabású koreográfiákat.

A nemrég bemutatott, világszerte turnézó balett-show először látható Magyarországon a Szabad Tér Színház szervezésében.

Zeneszerző: Konstantin Meladze
Művészeti vezető: Denis Matvienko
Rendező-koreográfus: Dwight Rhoden
Producerek: Alexander és Alexey Polevoy

 

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Józsefvárosban sem lehet már a Fideszt megbuktatni

2018, július 9 - 15:40

Ismerjük mindannyian a sokat ismételt mantrákat. Csak a civilek esélyesek a Fidesszel szemben. Ha végre lenne nagy ellenzéki együttműködés a pártok között, akkor a Fidesz megbukna.  Vasárnap a józsefvárosi időközi választás bizonyította azt, hogy egyik tétel sem igaz–egy olyan budapesti kerületben sem, amely még mindig sok szempontból éppen a baloldalnak kedvezhetne. Sára Botond (Fidesz) fölényesen győzött 63 százalékos támogatottságával, miközben Győri Péter összellenzéki független jelölt a szavazatok 36 százalékát gyűjtötte be. Indult még Fehérvári Zsolt István a Munkáspárt részéről, aki 0,76 százalékot tudhatott magáének. A részvételi arány pedig kimondottan siralmas volt: 23 százalék. A józsefvárosiak túlnyomó többsége úgy gondolta, hogy nem igazán fontos ki vezeti a nyolcadik kerületet, vagy esetleg inkább belenyugodott abba, hogy úgyis marad a Nemzeti Együttműködési Rendszer. Ez van, ezt kell szeretni.

És egy bizonyos fokig az utóbbi nézet talán nem is áll olyan messze a valóságtól. Nem az, hogy szeretni kell az állampártot, hanem az, hogy választáson leszavazni és demokratikus úton kormányt váltani már nem lehet Magyarországon. Győri Péter sok szempontból kimondottan jó és alkalmas jelölt volt, akinek életútja, szakmai tapasztalata és lelkes önkéntes csapata egy demokratikus rendszerben esélyessé tette volna egy olyan kerületben, mint amilyen Józsefváros. Szociálpolitikábal, lakásügyi és lakhatási kérdésekben, illetve a hajléktalanok és elesettek segítésében több évtizednyi tapasztalatokat és érdemeket szerzett. A rendszerváltáskor a Menhely Alapítvány alapítója, de még a Kádár korszakban is ellenzéki tevékenységet folytatott. 1979-től a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) aktivistája.

Józsefváros ma demográfiailag eléggé vegyes kerület. A Corvin negyedbe a felső középosztály költözött be, a régi omladozó házak és utcák már csaknem egy évtizede eltűntek innen–lakóikkal együtt. De a kerület további részein a mélyszegénység mindenhol szemelőtt van. A lakhatási kérdések, a hajléktalanság és a jó szociálpolitika kimondottan fontos területek és ezekben Győri Péter kétségkívül jártas.

De nehéz körülmények között volt kénytelen kampányolni–olyan korülmények mellett, amelyeket egyetlen egy kanadai politikus el sem tudna elképzelni. Például az ingyenes, adófizetői pénzen fenntartott önkormányzati lapban a fideszes Sára Botond polgármesteri-jelöltet összesen 22 alkalommal szerepeltették az egyik választás előtti számban. Vajon hányszor szerepelt ebben a lapszámban Győri Péter neve? Egyetlen egyszer sem. Amikor Győri Péter jelezte, hogy politikai hirdetést szeretne vásárolni, akkor as szerkesztőség válaszolt: nem fogadnak el ilyet. Igy kezeli a Fidesz az adófizetők pénzét, ennyire összeforrt a párt és az állam. Nem csak, hogy arra használják az adóforintot, hogy egy állítólagos demokratikus versenyben csak az egyik jelöltet mutassák be, hanem még azt is lehetetlenné teszik, hogy az ellenzéki jelölt saját pénzén nyilvánosságot vásároljon magának.

A józsefvárosiak kevesebb mint egy negyede szavazott vasárnap. A lakosság közel száz százaléka viszont megkapta a kerület ingyenes lapját, amelyben szintiszta pártpropagandát folytattak a magyar lakosság pénzén, az ellenzéki jelöltet pedig egyszerűen eltüntették. És úgy néz ki, hogy ez, illetve nyolc évnyi tapasztalat is azt támasztotta alá, hogy ezt a pártot már nem lehet megbuktatni, így a legjobb megoldás a belső emigráció. Mindenki élje a magánéletét és maradjon ki a politikából. Érdemes ismét meghallgatni Koncz Zsuzsa Kertész leszek c. dalát. Legfejebb otthon, vagy internetes felületeken anonim módon vesz az állampolgár verbális elégtételt a Fideszen. A politikai vezetők maradnak, orzágosan és helyi szinten egyaránt. És ameddig van legalább kenyér az asztalon, ez így is marad.

Az Isten segítse azokat az ellenzéki politikusokat Magyarországon, akik ilyen körülmények között még egyáltalán vállalják a megmérettetéseket.

Kategóriák: Szervezetek

Pillantsunk az óvodai erőszak mögé

2018, július 8 - 14:39

E heti hír volt, hogy egy újbudai óvodában elszabadult a pokol. A beszámoló szexuális brutalitásról, és általában erőszakoskodásokról szól. Mindezt a gyermekek „egymás közt” követték el. A Népszava beszámolója szerint. Amelyben a megtett intézkedés tervének emlegetését szintén ismertetik. Ezek esetében az, ami kimaradni látszik sokkal „érdekesebb”, de inkább elborzasztóbb, lehet.

A gyermekek által elkövetett erőszakos események közül az övvel való fojtogatás sem semmi. Különösen azért, mert egy 3-4 éves gyermek ugyan meg tudja fojtani egy társát, de aligha várható el az, hogy a tett folyamán tudatában legyen a tényleges cselekedetének. Egyszerűen azért, mert ebben a korban még azok a dimenziók nem igazán kifejlettek, amelyek a halálokozás valós súlyát felmérhetővé tennék. Egyszerűen elindul egy cselekvési sor, és nem áll le. Amikor pedig ezt kétségbe szeretné vonni valaki, akkor azért nézzen komolyan körül. Akár a saját személyiségében. A regressziós helyzetek közül pontosan ismert a „vörös köd” effektus. Felnőttek között is. Ilyenkor sincs másról szó, mint arról, hogy elindul egy cselekvési sor, bekattan egy cselekvési minta, és kontroll nélkül végigfut. Alkalmasint ezt, tapasztalatom szerint, a pedagógusoknak elmesélik a fejlődéslélektan című tárgy keretében. Amikor tehát pedagógusok láthatóan kerek szemmel csodálkoznak rá egyes eseményekre, akkor az a képzésük igen komoly hiányosságaira is rámutathat.

Az pedig egy igen komoly szervezési problémára, amikor a valós helyzetre fel nem készített óvodapedagógusokat foglalkoztatnak egy olyan óvodában, ahova tudotta a szocializációs deficittel érkező gyermekeket „iskolázzák be”. Márpedig az érintett óvoda a hír szerint olyan, amelyben „jelentősen nőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik „szociális készségekben” eltérnek a koruknak megfeleltethető szinttől, ők jellemzően hátrányos családi környezetből származnak, legtöbbjük a kerületi átmeneti szociális otthonban lakik”. Így az önkormányzat vonatkozó osztálya(i) igencsak sáros(ak) lehet(nek) az ügyben. A veszélyeztető helyzet kialakulásában, illetve a személyzet felkészítésének, a szülők előzetes tájékoztatásának elmulasztásában. Megoldásként is az olvasható a híradásban, hogy:

Az említett problémák mielőbbi megoldása érdekében az önkormányzat felvette a kapcsolatot az Újbudai Humánszolgáltató Központ vezetőjével, kérve az Anyaotthonnal való szakmai kapcsolatok erősítésére és segítségnyújtásra a család és gyermekjóléti szolgáltatás területén

Amely megfogalmazás, ha valaki még emlékszik az egykori párt-hírek nyelvezetére, világosan jelzi: nem tettek semmit, nem tesznek semmit, és nem is terveznek semmit. Majd megbeszélnek. Akkor, ha sikerült a megbeszélés időpontját előzetesen megbeszélni. Feltéve, hogy nem mentek az érdekeltek nyaralni, ráérnek, és kedvük is lesz hozzá. Igazi, régivágású, kádermentegető hozzáállás. Mert azt csak remélni szeretném, hogy azt az érintettek sem veszik komolyan, hogy „pedagógiai asszisztensi jelenlét” megoldja a problémát. Tekintve, hogy nem több tüneti kezelésnél. Ha nem is talán legrosszabb a lehetőségek közül. Ha az agyonhallgatást tekintjük, például, alternatívának.

A tünetek mögött azonban van pár egyéb, nem kevésbé figyelemre méltó mozzanat. Ez pedig azon cselekedetek sora, amelyeket elkövettek a gyermekek. Akik, nem győzöm hangsúlyozni, óvodások. Így, amikor cselekvési mintákról beszélünk, érthetjük szó szerint. Olyan cselekvésekről beszélünk, amelyben nagy szerepe van a mintakövetésnek, az utánzásnak. Miközben aligha tételezhetjük fel, hogy 3-4 éves gyermekek felmennek az internetre, rákeresnek a BDSM-videókra, és azokon élvezkednek. Sokkal valószínűbb, hogy olyan viselkedést mutatnak, amelyet látnak maguk körül, illetve olyat, amelyben, rosszabb esetben, bevonják őket. Szemléljük meg ebből a szempontból azt, hogy „egy kislány arcát és nemi szervét pedig több kisfiú véresre harapdálta a mosdóban”. Nem a vért, hanem a helyzetet tekintve elég világosan látszik, hogy az orális pettinget is magába foglaló szeretkezés imitálását láthatjuk. Óvodáskorra „leforditva”. Amikor a száj még főleg táplálkozásra, ha tetszik „harapdálásra” szolgál. Ahogy a fiuk nemi szervének a nyalogatásáról sem hiszem, hogy minta nélküli viselkedésként jelent meg az ovisoknál.

Ebből a szempontból roppantnagyon kíváncsiak lehetnénk, hogy abban az átmenetei szociális otthonban milyen körülmények között élhetnek a bentlakók. A jóhiszeműbb feltételezés az, hogy olyan, amelyben a szexualitást a gyermekek előtt élik meg a részt vevők. A kevésbé jóhiszemű feltételezéseket mindenkinek a saját fantáziájára bízom. Azonban bármelyik eset áll fenn, akkor is igencsak sürgető lenne egy alaposabb vizsgálat arrafelé. Gyakorlatilag azonnal, mert ezeket a problémákat az idő nem igazán szokta megoldani. Súlyosbítani azonban annál is inkább. Így azzal egyet lehet érteni, amikor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) Óvodapedagógiai Tagozatának elnöke az azonnali vizsgálatot sürgeti. Függetlenül attól, hogy az illető hány éve dolgozik óvodában, és látott-e már életében ilyet, vagy sem. Az olyan lózungok, mint a szakemberhiány emlegetése már inkább csak töltelék-szöveg. Az meg kicsit furcsa, hogy nem a gyermekek helyzetének azonnali vizsgálatát kéri a szakszervezet kedves képviselője, hanem azt emlegeti, hogy „az óvodának és a fenntartónak haladéktalanul ki kell vizsgálnia, hogyan alakulhatott ki ilyen helyzet”. Mely megfogalmazás igazán politikai szereplőhöz méltó. Gyakorlatilag pontosan ugyanazt a hámozott léggömböt jelenti, mint az önkormányzat senkiben felelőst nem kereső, a helyzetre inkább csak rálegyintő megnyilatkozása.

A szülők részére nyilván a legtriviálisabb megoldás, hogy a XI. kerületi Napsugár Óvodát akkora ívben kerülik el, amekkorában csak tudják. A gyermekeik, unokáik érdekében mielőbb, és szinte bármi áron. Ez azonban pontosan olyan tüneti kezelés, mintha a bántalmazó gyermeket, vagy inkább azok gondviselőjét, egy-egy apuka megvárja, és elülteti a betonba. A tüneti kezelés mellett azért csak ki kellene vizsgálni, a bántalmazó gyermekek körülményeit is. Igaz, akkor intézkedni is kellene, ami sokkal macerásabb, mint nyilatkozatokat közzé tenni. Különösen akkor, ha a témában illetékes minisztérium államtitkára is fontosabbnak tartotta a minap a kirohanást az egynemű párok ellen, mint a berohanást a gyermekek védelme érdekében. Ami a hatalom hozzáállását jellemzi legfeljebb a gyermekek sorsa iránti érdeklődést illetően, illetve a családon belüli erőszakhoz.

Kategóriák: Szervezetek

Majdnem magyar?

2018, július 7 - 15:25

Ma már egyre kevésbé lepődünk meg azon, ha valamely világhírességről egyszer csak kiderül, hogy felmenői között magyar is található. Bár a csodálkozás némileg erősebb lesz, ha olyan személyiséggel gazdagodik ez a sor, akiről azért ezt végképp nem gondoltuk volna! Azt is tudjuk, hogy a szerelem nagyúr, olyan nagy, hogy még egy magyar nyelvű levél megírására is késztetheti a szerető – bár magyarul nem tudó – kedvest.

A bevezetőben említett állítások mind igazak, a 20. század egyik legmeghatározóbb művészére, a napjainkra ikonikussá vált Frida Kahlo-ra vonatkoznak! Az ő műveiből nyitott most tárlatot a Magyar Nemzeti Galéria. A kiállítás régi adósságot törleszt, hiszen a közönség már régóta várja a csak sok évvel halála után világhírűvé vált, ám azóta is töretlen népszerűségnek örvendő mexikói művész magyarországi bemutatkozását. A Magyar Nemzeti Galéria négy hónapra ad otthont a világ legjelentősebb Frida Kahlo gyűjteményével rendelkező mexikói múzeum, a Museo Dolores Olmedo remekműveire épülő, az életmű egészét átfogó tárlatnak, mely november 4-ig látogatható. A 35 műtárgy – 26 festmény és 9 rajz – között látható néhány, a művész védjegyévé vált önarcképei közül, és szerepelnek majd olyan jelentős művek is, mint az egyik legelső vászonfestménye, valamint életrajzi ihletésű képek, portrék, szimbolikus tartalommal telített alkotások is.

A kiállítás megnyitásának időpontja nem véletlen – árulta el, dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. Július 6-án van Frida Kahlo születésének 111. évfordulója. Ez a kiállítás ezúttal nem az ünnepeltnek, inkább nekünk ajándék. Magas művészeti és kulturális értékeket képvisel, mely nem csak európai, hanem világszínvonalon is jelentős. Különleges megkülönböztetéssel ruházza fel Budapest művészeti világát, számtalan országból vonzza majd a magyar fővárosba az érdeklődőket. Frida Kahlo és művészete Mexikó és a világ átfogó és sajátos elemeit képviseli. Kompozíciójának szimbóluma ma a 20. század művészeti archívumának részét képezi és kétségtelen, hogy számtalan ország kortárs művészére van befolyása.

Frida Kahlo életéről nem beszélhetünk Mexikó történelmi eseményeinek figyelembe vétele nélkül – hangsúlyozta a kiállítás megnyitásakor őexcellenciája David Nájera Rivas, Mexikó Magyarországra akkreditált nagykövete. Mexikó liberális úti célként a húszas és harmincas években virágzott, a világ minden tájáról vonzotta a külföldi művészeket, írókat, fotóművészeket és filmkészítőket egy olyan időszakban, mely a Mexikói Reneszánszként vált ismertté. A kiállítás egy forradalom utáni, művészeti és kulturális kifejezésmódot mutat be. Frida Kahlo 1928-ban a Fiatal Kommunisták Szövetségéhez csatlakozott, ugyanabban az évben, amikor Diego Rivera, a közoktatási minisztérium falait festette. 1929-ben ment hozzá, az akkor már híres Diego Rivera festőhöz. Mexikóban, akkor nagyon sokféle művészeti hatás érvényesült. Ezeket ők megszűrték és inspiratív művészetet hoztak létre. Olyan kultúrát, ami sokban gyökerezett a helyi, ősi mexikói művészetben. Ezt a kiállítást korábban sokan próbálták már Budapestre hozni, végre sikerült, nagyon rövid idő alatt. Segítségével most együtt lehet itt Budapesten Frida és Mexikó!

Nagy jelentősége van annak, hogy mi itt együtt ünnepelhetjük a kiváló művész 111. születésnapját egy ilyen csodálatos kiállítással – emelte ki Carlos Phillips, a Museo Dolores Olmedo igazgatója. Fotóművész édesapja ugyanis német-magyar származású volt! Erről viták folynak, a németek maguknak követelik, de vannak adatok a kettősségre vonatkozóan is. Abban az időben még nem volt színes fénykép, a képek színezésében Frida segített édesapjának. Részben ennek is szerepe van későbbi látásmódjában. Frida valóban ikonikus alak, igen jól szimbolizálja a nők felemelkedését az egyenjogúsításukért vívott küzdelmet. Nagyon erős egyéniség volt. Diego Rivera ismert muralista festő volt, hatalmas falképeket alkotott. Neki mutatta meg azt a képét, amit autóbusz balesete után festett. Rivera tanácsára folytatta a festést és a találkozás után hat hónappal már össze is házasodtak.

Ez egy nagyon különös házasság volt. A monumentális testalkatú Rivera és a mellette galambnyinak látszó Frida „atom pár”-nak bizonyult! Kommunista gondolkodású, szocialista gyakorlati beállítottságú, vallás nélküli párt alkottak. Bár többen úgy gondolják, hogy Frida mártírként élt Diego mellett, mások szerint ez fordítva is lehetett! Mindketten nagyformátumú személyiségek voltak, rendkívül műveltek. Nagyon jól ismerték Mexikó történelmét, kultúráját és ezt alkotásaikban mindig kihangsúlyozták. Frida nagyon szerette a népszokásokat, viseleteket, ő is ezekbe öltözött, kötődött a népi kultúrához. Műveiben jól mutatja meg a szeretetet, azt a fajta hazaszeretetet, ami a kultúra iránt a mexikói népben él. Annak ellenére, hogy nagyon sok nehézséggel kellett megküzdenie, mégis úgy élhetett, ahogy szeretett volna!

A művész élete és művészete elválaszthatatlan egységet képez: az életmű jelentékeny része Frida Kahlo személyes élményeiből, érzéseiből, szenvedéséből merít. A fiatalkorában súlyos buszbalesetet túlélő, az élete során számtalan betegséggel küzdő, néha hetekre, hónapokra ágyhoz láncolt művész a magánya ellen is harcolt. A válogatás betekintést enged a festőnő szuggesztív, testi és lelki gyötrelmekkel teli belső világába, valamint az általa megélt és újrateremtett, mitikus valóságába. A tárlat célja, hogy a bemutatott művekkel megidézze Frida Kahlo életének és művészetének szervesen összefonódó, együtt lüktető egységét. „Számomra már nincs remény” – írta a Reményt vesztve című képének hátoldalára, amikor az elszenvedett műtétek következtében nem volt képes enni. Az ágya sivár tájban áll, a festőállványon nincs vászon, az ételek törnek fel belőle.

Az életművet öt szekcióban mutatja be a tárlat. Az egyik szekció azt a szenvedélyes, ellentmondásos, de mindenképpen erős kapcsolatot mutatja be, amely egy óriási művészpárost kötött össze. Frida Kahlo úgy tartotta, hogy élete során két nagy baleset érte: buszbalesete és Diego Rivera, melyek közül a második volt a súlyosabb. Szinte gyermeki rajongással csüngött az imádott férfin, aki, bár szerette, nem tudott gátat szabni temperamentumának, és folyamatosan megcsalta. A legnagyobb fájdalmat az okozta Fridának, amikor rájött, hogy Diego, Frida kedvenc húgával, Cristinával is szerelmi kalandba bonyolódott. Ennek érzelmei tükröződnek a „Csak néhány késszúrás” című képen, mely egy megtörtént hűtlenségi gyilkosság hatására keletkezett.

A tárlaton természetesen szó esik majd Frida szerelmeiről is. A testiség Frida Kahlo számára „az élet szeretetét, egyfajta elemi ingert” jelentett – ahogy első nagy szerelme fogalmazott. Bár sokat szenvedett férje, a rajongásig imádott Diego Rivera vérbő természete miatt, mégis élete végéig kitartott mellette. Ettől függetlenül időről időre hosszabb-rövidebb szerelmi kalandokba bocsátkozott. A szeretők sorából kiemelkedik a magyar származású Nickolas Muray, aki Kahlo életében talán a harmadik legfontosabb férfi volt az apja, Guillermo Kahlo és a férje után. Bizonyos, hogy 1931 és 40 között fennálló szerelmi viszonyuk meghatározó volt a művész számára.

Kapcsolatuk különbözött az előzőektől, nemcsak a tartóssága miatt. Mély, őszinte szerelemről tanúskodik az a – feltételezhetően – legelső levél, amit Frida magyarul írt és talán ez oka lehetett annak is, hogy élete végén Frida különös vonzalmat érzett a magyarság iránt.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak