Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára
Frissítve: 1 óra 12 perc

A Jelenkor ítélete (kisssregény)

2018, február 9 - 16:08

Esti megilletődötten áll a Szerémi úti ház előtt a magnókazettát szorongatva [elfehéredő ujjpercek, nyirkos tenyere homorul, domborul]. Az 56-os buszon idefelé elképzelte a jelenetet: Szörényi Levente lenyűgözve hallgatja az Y együttes felvételeit, majd: szólok az érdeketekben, a Lemezgyárban!

A csöngetésre Tolcsvay László nyit ajtót. Esti akadozó lélegzettel elhebegi valahogy: azért van itt, mert édesanyja kolléganőjének, aki a szomszédban lakik, A LEVENTE megígérte, hogy meghallgatja a zenetörténet horizontján éppen felbukkanó zenekar néhány számát, hall-e bennük tehetséget.

Gyere be, Levente elszaladt valahová, de rögtön itt lesz. A kedves közvetlenség jólesik Estinek (Ez a jóleső érzés felidéződik, [fel lesz idézve] évtizedekkel később, amikor Esti a Millenárison tartandó Tolcsvay-koncertre készülő zenekar tagjaként belép a próbaterembe, és tisztelettel köszönti az épp legendás fehér gitárját hangoló Művészt.), de annyira nem oldja feszültségét, hogy megforduljon a fejében: a TOLCSVAY értékítélete sem lenne kevésbé fontos számára.

Beljebb lépve Esti Koltay Gábort pillantja meg – róla akkoriban kevesebb (jóval kevesebb) –volt tudható -, a bőrgarnitúrán ülve egy rádióval babrál. [Állítsd a Petőfire! Ki játszik? Semmi, csak a Zene hullámhosszán kezdődik. A kicsiny, de megbízható szovjet készülék, a Szokol, megkezdi a mondott műsor sugárzását. Zenei szerkesztő Göczey Zsuzsa!]

Egy fehér Zastava áll meg a ház előtt: megérkezik a ház ura. Jól láthatóan másra figyel, amikor kiveszi Esti kezéből a kazettát: gyere holnap a Rottenbiller utcai stúdióba öt körül, és dumálunk…

A stúdió előterében lassan másfél órája ül Esti a tűkön, amikor újra felbukkan Tolcsvay László: „rögtön itt lesz” – mosolyog. Jókedve érthető: az FG-4 – a Fonográf talán legjobban sikerül lemeze – fölvételei folynak éppen.

Szörényi Levente fáradtan, két gitárt cipelve érkezik.

Tehetségesek vagytok, érdemes csinálni. De fontos a saját hang. Hallgassatok nagyon sok zenét!

Esti azóta is nagyon sok zenét hallgat…

vendégszöveg: EP

Éry Balázs

Kategóriák: Szervezetek

Kaftánizmus

2018, február 9 - 16:01

„Legjobb védekezés a támadás”, tartja egy mondás. Ha pedig valaki sarokba szorul, akkor vagdalkozik. Akkor is, ha egyébként önmagát navigálja be egy sarokba. Valahogy így érezhette Köves Slomó is annak kapcsán, hogy kiállt egy horthysta nyilatkozatokat tevő KDNP-s politikus mellett. Előásva Vágó István egyik korábbi, internetes kommentjének egy részletét, és médiát keresve a gyurcsányozáshoz.

Alkalmasint persze egy díszesre csomagolt gumicsontot is felszolgálva. Bízva abban, hogy ha sikerül az antiszemitizmus sablonját ráhúznia Vágó Istvánra, akkor Orbán ellenzékét is sikerül kicsit még jobban megosztania. Az internetes reakciókat elnézve nem is volt ebben teljesen sikertelen. Legfeljebb azonlehet elgondolkozni, hogy a DK-t egyébként sem kedvelők kaptak-e kapva az új muníción, vagy csak simán felültek annak, hogy Köves úr igyekezett olyan keveset kiragadni az egykori Vágó-kommentből, amilyen kevés még az értelmes betűhalom látszatával bír. Noha még a kiragadott részlet sem igazán antiszemita: „nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük”. Különösen azért, mert nem túl sok olyan eseményről tudunk, amikor Vágó István zsidók deportálása mellett, listázások érdekében szólalt volna fel. Az pedig, hogy ki kinek a társaságát keresi, kivel érez elvi közösséget, az meg mindenki magánügye mindaddig, amíg származástól és belső hittől függetlenül tiszteli a másikban az Embert.

Ez a belső hit pedig elég sarkallatos kérdés lehet. Az evangéliumok szövege (Máté 6) egyértelműen elutasítja például a hivalkodó hitvallást, a köztéri, közösségi harsány imádkozást, a hittel való „feltünősködést”, „menőzést”. Mely szellemben a templom valójában sokkal inkább a közösségi élmény, a tanítás helye kellene, hogy legyen, mint annak a csillogva villogó köztérnek, amivé egyes vallási irányzatok silányítják. Sokkal inkább a világi gazdagsággal, a világi hatalmommal való felvágást szimbolizálva, mint az Istennel, illetve a többi emberrel való viszonyt. Példaként pedig azért ezt említem, mert az egyénre vetülő megnyilvánulások éppen olyan eltérőek, ahogy az egyes vallási irányzatok templomainak külsőségei. Ha egy Jézust követő vallás templomának tetején levő szimbólumra tekintünk, legtöbbször a képviselt vallási irányzatra is következtethetünk. Ahogy az egyes vallások, vallási irányzatok az egyes emberektől is elvárhatnak olyan külsőségeket, amelyek jelzik az egyén hitvilágát.

Beleértve azt is, hogy jelezhetnek olyan hitbéli elkötelezettséget is, amelynek külső jegyei feltünőek. Széles skáláját mutatva a diszkréten kimuatott belső hittől a bigott szemléletű, feltünő jegyeket mutató vallási elkötelezettségig. Amelyet, természetesen mindaddig bárkinek joga van viselni, amíg a tolerancia-elvárás kölcsönös. Az egyén visel, amit akar, és cserébe nem akarja senkire rákényszeríteni. Aki pedig nem ért vele egyet, annak nem kötelező szeretnie. De nem is rángatja le róla, nem tiltja, és nem veti meg ettől a másikat. Sem a származása, sem a kimutatott hite miatt. Alkalmasint ez az a pont, ahol Köves Slomó egy kicsit túltolta azt a bizonyos bicajt. Belemaszatolt a kommentbe valamit, ami szerintem nincs benne.

Miközben azt, ha valaki a nyilvánosan melldöngető, hivalkodóan bigott decibel-hitet kifogásolja, azt nem tudom teljesen elítélni. Mert a bigott, diszkriminatív, illetve a mások diszkriminációjával kiegyező, opportunista vallásgyakorlásnak kevés köze van a hithez, és nagyon sok a hit álarcába bújó embertelenséghez. Vallásfüggetlenül. Köves Slomó, amikor kiegyezik a nem is mindig burkoltan diszkriminatív hatalommal minden más zsidót, aki Ember próbál maradni. Erdő, aki szintén támogatón egyezett ki ugyanezzel a hatalommal, minden más keresztényt.

Ugyanakkor tőlem hordjon kaftánt, szűgyig logó keresztet, turbánt, burkát, miniszoknyát, öltönyt, vagy bármi mást az, akinek a hite, életvitele, önképe azt kívánja. Mindaddig, amíg nem jelent kényszert senkire. Sem a viselése, sem a társaság keresése.

Kategóriák: Szervezetek

Lázár-széljobb két jóbarát

2018, február 8 - 16:09

Lázár János gondolt egy nagyot, és letolvajozta a közmunkásokat. Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket (MKTB) egyesület elnöke, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke pedig feljelenti. De a közel kétszázezer ember közvetlen megcímkézése csak az egyik olvasata a történéseknek. A sorok mögött sokkal nagyobb szemétség van.

Egy azzal rokon gondolkodásmód, amelyik alig különbözik a szélsőjobboldal által emlegetett, a cigányságot hasonlóan címkéző retorikájától. Amely ellen valahogy mégis elég izolált a fellépési hajlandóság. Valószínűleg azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a közmunkát a kezdetektől azzal a felkiáltással pártolták a széljobberek, amely gyakorlatilag azonos tartalmú Lázár jelenlegi megfogalmazásával. A „most majd megtanulnak dolgozni”, illetve a „legalább nem lopni járnak” típusú beszólásokra gondolok, amelyek unos untalan visszaköszönnek az internet bugyraiból. Jellegzetesen olyanoktól, akik a közmunkát legfeljebb a vízcsap-retorikából ismerik. Esetleg a munkát is. Mármint azt a munkát, amit nemegyszer a közmunkásokkal végeztetnek. Mert Lázár Jánost is egészen biztosan sokan elnéznék, amint reggel 6-kor lapátot vesz a kicsi kezébe, és elmegy vízelvezető árkot tisztítani. Természetesen az ezért jól megérdemelt közmunkabérért. Aztán a második hónap után visszatérhetnénk vele a közmunka megtárgyalására.

Egy pillanatig sem tagadva a fenti kitétel demagóg voltát. Ami ugyanakkor még mindig nem éri el a mások megalázó helyzetével visszaélő azon demagógia-szintet, amellyel a közmunka bevezetésével kezelik az egzisztenciális zsákutcába taszítottakat. Mert a közmunka a jelen viszonyok és bérezés mellett az. Ahogy az volt a bevezetése pillanatától. Azzal a bizonyos, állítólag mindenre elég negyvenhét-ezer forinttal. Amiből egy, a rendszert megszavazó, vagy ellene nem tüntető képviselő sem próbált megélni. Holot kipróbálhatta volna. Mindkét tábor. A parlamenti gomnyomogatók, és a hallgatagok egyaránt. A felelősség ugyanis közös. Nem most, hanem a kezdetektől. Közel hat éve. Az ugyanis a kezdetektől látszott, hogy az orbáni unortodox workfare nem más, mint a tartós szegénységre ítélés programja.

Ehhez képest igencsak törpe minoritíást jelentett azoknak a politikusoknak a köre, akik országos ellenmozgalmat kezdeményeztek volna. Egy percig sem kételkedve abban, hogy most majd sokan megpróbálják megmagyarázni, hogy voltak, akik nyilatkoztak, tartózkodtak egy szavazáson, és még a kutyájuknak is elmondták, hogy húdenagyonborzasztó. A helyzet azonban az, hogy helyiérdekű Döbrögik az adott helyen, és az adott időben élnek vissz mások kiszolgáltatottságával. Akiken nem igazán segít egy parlamenti interpelláció, és egy, az országgyűlésben elkövetett vállrándítás.

Amit annyiban meg lehet érteni, hogy a közhangulatnak kockázatos lehetett a politikai nekifeszülés. Így aztán nagyon kevés politikus keveredett olyan helyzetbe, hogy komolyan kritizálja a közmunka-rendszert. Azt jelezve, hogy gyakorlatilag a politikai elit jelentős része lefeküdt annak a jobb-, illetve szélsőjobboldali hangulatkeltésnek, amelyik a szegénységet bűnként, a szegényeket eleve bűnösként kezelte. Tálcán kínálva őket bűnbakként a majdnem-szegényeknek. Pofozóbábú gyanánt. Nem. Nem feledkeztem meg arról, hogy voltak politikusok, akik például az éhségmenettel meneteltek. Még akkor sem, ha esetleg a politikai haszonszerzés iránti vágy volt a nagyobb motiváció. Bár többekben lett volna ilyen irányú motiváció. Akkor talán ma nem arról folynának a viták, hogy melyik pártot vette meg, kenyerezte le a Fidesz és mennyiért. Azon egyszerű okból következően, hogy a nagy számú, a választókat nem csak elméletben ismerő, hanem velük közvetlen kapcsolatot tartó politika talán kikényszerítette volna a társadalmat szolgáló programokat. Így azonban…

Lázár nyugodtan mondhat gyakorlatilag azt, amit akar. Az évek során a hatalom gondosan megágyazott a szegényeket lenéző mondatoknak. Az, hogy rokonítható a szélsőjobboldal retorikájával, az is legfeljebb csak jelzésértékű lenne. Ha újdonságként kellene kezelni ezt a jelenséget. De valójában nem az. Még akkor sem, ha a Jobbik állítólag cukisodik. Annyira nem, hogy egy Lázár-Vona háttéralkú sem lenne meglepő. Biztosítva azt, hogy egy jobboldali többséget biztosító koalíció akkor is meglegyen, ha az egyre inkább elkopó, kompromittálódó Orbán esetleg megy a levesbe.

Kategóriák: Szervezetek

A maffiaállam aranytojást tojó tyúkjai: egyszerűsített honosítás és letelepedési biznisz

2018, február 7 - 16:00

Terroristák, drogkereskedők, pénzbehajtók és stricik szerezhettek magyar állampolgárságot. Öt-hatezer, a volt Szovjetunió területéről származó bűnöző is kaphatott magyar állampolgárságot az erőltetett honosítási kampány keretében, míg a másik nagy projektben, a letelepedési kötvényekkel való csencselésben, 100 milliárdokkal károsítottak meg minket.

Miközben Semjén Zsolt lóháton népszerűsíti a magyar állampolgárságot Erdélyben, a Hír TV-nek nyilatkozó “bennfentes” szerint az elmúlt években terroristák, drogkereskedők, pénzbehajtók és stricik szerezhettek magyar állampolgárságot, és ezzel szabad mozgást az Unión belül.

A bűnözők Ukrajnában 15 ezer euróért tudtak születési anyakönyvi kivonatokat vásárolni, majd ezek alapján valamilyen magyar felmenőre utaló névvel új papírokat kértek az ukrán hatóságoktól, hogy aztán magyar állampolgárságért folyamodjanak. A magyar szervek pedig nemigen foglalkoztak a jelentkezők nemzetbiztonsági átvilágításával, nem keresték meg az ukrán hatóságokat, így nem derült ki, hogy esetleg hamis az igénylők személyazonossága, hogy kik ezek egyáltalán.

Korrupt hivatalnokok, csaláshoz asszisztáló ügyvédek, dublőrök és rengeteg orosz: így működik az állampolgárság-biznisz- írja az index.hu. Ez a kedvenc részem a riportban:

“…simán elmondták, hogy apu már magyar, középvezető volt Moszkvában, de forró lett a lába alatt a talaj, ezért 10 ezer euróért (nagyjából 3 millió forintért) vett egy magyar állampolgárságot, és gyorsan kiment Németországba. Most a család többi tagjánál várnak az eskütételre, pár órán belül mindenki magyar lesz, és mehetnek ők is utána. Ha érdekel a dolog, akkor beszéljek az állampolgárság-brókereikkel, mindjárt jönnek, elmondják örömest, hogy megy ez a folyamat. – mondták.”

Állampolgárság-bróker, jó mi? A mi időnkben még nem volt ilyen hivatás, de a Fidesz ezt is elhozta nekünk!

“A szervezők mindennek megkérték az árát, 5–30 EZER EURÓÉRT (1,5–9,4 MILLIÓ FORINTÉRT) INTÉZTEK EL EGY KÉRELMET. Ez gyakorlatilag csak egy komoly valódi költségtételt foglalt magában, az önkormányzati hivatalnok, jellemzően a polgármester, máshol a jegyző vagy az anyakönyvvezető megkenését.  (…)

Az egyik kiugrott magyar állampolgárság-kereskedő ügynök (díler) szerint volt olyan, hogy egy Kisvárda melletti falu polgármesterének egyszerre kétszáz kérelmet vitt be. Ő megszámolta, hogy mindegyikért megkapta-e az ezer euróját, majd húsz perc alatt aláírta az összeset. Fél óra alatt több mint 60 millió forintot kaszált.”

A hülyének is megéri. A végtelenül korrupt állami vezetők szinte bátorítják az alacsonyabb szintű hivatalnokokat a csalásra, hiszen következményektől nem kell tartani, amíg hűek a Párthoz. És az ő logikájuk szerint a 700 000 újonnan honosított állampolgár között simán elfér 10 százaléknyi gyanús alak.

És akkor a kötvénybiznisz.

Habony Árpád és Rogán Antal találta ki az egészet, amely a maffiaállam legnagyobb bizniszének bizonyult. Az egyik a propagandaminiszter, a másik, ahogy ő szokott bemutatkozni, a hatalomtechnikus.

A biznisz lényege, hogy Magyarország külföldieknek (lásd még gazdasági migránsok) ad letelepedési engedélyt, ha 300 ezer euró értékben vesznek magyar állampapírt. Mindezért cserébe szabadon mozoghatnak az Európai Unióban. A kötvény lejártával az államnak hozammal együtt vissza kell adnia a kölcsönkapott pénzt, már idén kezdődnek a kifizetések. Többen leírták már (pl. itt), hogy az ország ezen hosszú időn át közvetlenül is bukott, mivel a piacon olcsóbban kaptunk volna kölcsön hasonló időtávra, és még az EU-ban való tartózkodás lehetőségét sem kellett volna eladnunk érte.

Hogy ki forgalmazhat letelepedési kötvényt, a parlament gazdasági bizottsága (van még ilyen ország a világon?) döntött, amelynek akkor éppen, ki más, Rogán volt vezetője. Az Átlátszó számításai szerint 3 év alatt ezek a cégek mintegy 100 milliárd forint nyereségre tettek szert, amit off-shore ügyletekkel gyorsan el is tüntettek előlünk. A forgalmazói közvetítői díj kötvényenként 40-60 ezer euró volt.

A program felfüggesztéséig (ha megint nyernek, újra el fogják indítani!) 6538 külföldi személy vett letelepedési engedélyt írja a Magyar Nemzet. Családegyesítés alapján pedig további 13 300 bevándorló kapott.

Tehát az állam bukott az egészen, de ez nem baj manapság, hiszen Rogán haverjai nagyot kaszáltak.

Ez már egy banánköztársaság, illiberális kleptokrácia.

Szilágyi László

Kategóriák: Szervezetek

Böjte Csaba imája a politikusokért…

2018, február 6 - 15:34

Böjte Csaba azt mondja, hogy az igazi kereszténység nem a védett felelőségnélküliségről szól. Igaza van. De. Mondott pár egyebet is, amiben már nehezebb felhőtlenül egyetérteni a szerzetessel. Akkor sem, ha a napi munkája alapján nagyságrendekkel tesz többet az emberekért, mint a jelenlegi kormány.

Mert az, hogy ki kiért imádkozik a maga hátsó szobájában, az természetesen magánügy. Annyira, hogy maga a templomi jelentéttel való hivalkodás sem mindenben felel meg az evangéliumok elvárásainak. Mert azok szerint az igazi ima nem az utcán, nem a közösség előtt kivagyiskodva történik meg. Ahogy a hit megvallása sem harsányságában kellene, hogy megnyilvánuljon. De, ahogy nap nap után tapasztaljuk, erről egyelőre szó nincs. Mármint a visszafogottságról. Amikor egy vezérigazgató feltünősködik azzal, hogy ő imádkozva hozza-viszi a gyermekeit, akkor ezt aligha tekinthetjük visszafogott vallásgyakorlásnak. Akkor sem, ha teljesen megfelel annak a politikai közhangulatnak, amit a mindennapokban láthatunk. Ami abból látszik kiindulni, hogy minél hangosabban mondja valaki, annál keresztélnyebb.

Hát nem. Márcsak azért sem, mert ez a szemlélet sokkal inkább hasonlít a „minél nagyobb, annál szocialistább” szemlélethez, mint ahhoz, amit Jézus és követői hírdettek annak idején. Egyben ez az a pont, ahol jelentősen elágazhatnak a vélemények. Ahonnan nem igazán értek egyet az annak idején, az állampolgárosítási kampányban is reklámarcságot vállaló szerzetessel. Nem is elsősorban az említett PR-szerepért. Sokkal inkább, mert a jelenlegi hatalom-politika a melldöngetés, a megosztás, és nem egy ponton a néphülyítés politikájának tűnik. Az utóbbi, a folyamatosan lelepleződő hazugságokkal szegélyezve, közvetve is igaz. De a szétvert oktatással közvetlenül is.

Így Böjte Csaba azon imája, amelynek záró gondolata az azért való imádkozás, hogy a nép vezetőinek esetében „munkájuknak gyümölcse beérjen”, legyen a szerzetes kiváltsága. Meg azon kevesekét, akik részesülnek a kondérból fröccsenő szaftból. Akiknek a gyermekei a közoktatásban maradnak le a nemzetközi szintről, akiket a közrabszolgaság érint, vagy fenyeget, akik sorban állni kényszerülnek egy ételosztáson, akik hajszálra vannak a sorban állástól, akiknek a rokona ismerősen külföldre menekült az egzisztenciális nyomor elől, akit a hatlomtechnikai manipuláció ér, illetve negatívan érint, az valószínűleg kevésbé szeretné, hogy beérjen az a gyümölcs. Akármennyire is tukmálja a kétségtelenül méltán ismert szerzetes.

Kategóriák: Szervezetek

A kevélység, avagy a papírzsepibe csomagolt mutatóujj

2018, február 5 - 20:16

Kimegy a túlsúlyos szerelő elé, aki köszönés közben nem néz rá. Kapkodva pakol, a szekrénybe rejtett mosógép láttán rosszallóan felhúzza a szemöldökét. Majd én kihúzom. Mondja neki szerzőnk, és körülményesen centiként, ide-oda mozgatva kezdi kiszedni, aztán amikor a szekrény széléhez csípi ujját a szerelő szól, hogy hagyja. Kinyitja a mosógép ajtaját és egy pillanat alatt kint a gép. Ma is tanultál valamit. Mondja kajánul, zsenije, a cingár. A szerelő még szidja egy keveset a mérnököket, közben mutatja a gép hátsó felén, hogy milyen nehéz szerelni, aztán lekapja az elejét. Fűtőpatroncsere. Még bosszankodik a kanálnyi vízkövön, komoran bólogat, amikor hallja, hogy tíz éves a gép. Hja … kérem! És sóhajában ott van minden, amit multikról, kondenzcsíkról az összeesküvés elméleteken keresztül tudhatunk. Előkerül az új alkatrész, majd egy óvatlan mozdulat után, vérző ujját mutatva papírzsebkendőt kér, nem kötszert, papírzsepit, erősíti meg, majd ujjára hajtogatott papírt szigetelőszalaggal tekeri át. Ez biztos nem esik le, mondja, és pár perc múlva, nedves ruhával feltörölteti a padlót, majd hasonló könnyedséggel, ahogy kihúzta helyére tolja a gépet. (Csatlakozóját ugyan nem dugja vissza, de szerzőnk másnap már könnyedén húz és tol.)

Nem könnyű fából faragták. Emlékszik, ahogy egyszer barátjával Szigetközi biciklizésük szünetében miként derítették mosolyra a falusi kiskocsma rosszkedvű pincérnőjét. Nehéz volt, fél órát itták egy szem kávéjukat, de sikerült. Jó volt látni azt a mosolyt. Most is megteszi. Számlaírás közben munkáról beszélgetnek. Nincs utánpótlás, kihal a szakma -panaszkodik- én vagyok a legfiatalabb. Majd osztrákozik egy sort. Sokkalják a díjat. Szerzőnk mind(?) kérdésére megenyhül, arcán megjelenik az annyira várt büszke, de szerény mosoly, talán nem a száj, csak a szem mosolya: Nem. Tudja ipari gépeket is javítok(!) egy osztrák vendéglátó cég gépeit. Mindig hozzám jönnek, pontosan és jól fizetnek.

Elköszönnek egymástól. Kézfogás nincs, de látják egymás szemét, és a szerelő arcán még halványan ott van a régen várt büszke mosoly.

Te mindenkit felmentesz, morog Zsenije, a cingár. Pedig valahol ott van, szerelőnkben a kevélység, a kevélység bűne.

De hol? Kérdezi. Valamilyen félelemben a jövőtől? Menekülésben a felelősség elől? A nem én vagyok a hibás, hanem a szekrény, az öreg gép, a tervező, a mai fiatalok és az osztrák kuncsaft, meg a multi? Bárki lehet a hibás, csak én nem, hamis képzetében? Talán sokat bántották, mondja másik zsenije, a köpcös: Beírást kapott, körmöst, meg „hülye vagy te fiam”-at. Ma is mondhatják neki, hogy „mindig …”, meg „soha …” és „semmit …”, meg „semmire…”

Escape from the eye / VitxyArt

Igen, zárná le a vitát, ott van szerelőnk lelkében a kevélység bűne, és mások bűneiben talál felmentést saját (vélt) kicsinységére de pálinka nélkül is mentesül a bűntől, van menekülő útja, hiszen ipari gépeket is javít, és attól az osztrák cégtől mindig hozzá mennek, tudja magáról, hogy (legalább egy esetben) jó, és nem attól jó, hogy mások rosszak, de lángoló tekintetű zsenije rárivall: Miért ezzel a szerelővel foglalkozol? Meddig ér az Ő bűne? Hallottad a kormány egyik zászlóvivőjének szavait a közmunkásokról, (valóban kényszermunkásokról), meg a közbiztonságról? „Akinek reggel 6-kor el kell mennie melózni, (…) annak délután háromkor már nem sok kedve marad, hogy elmenjen lopni.” Nem nála kellene keresgélni a kevélység bűnét? „Akinek semmije sincs az, annyit is ér.” maradjon szó nélkül, de a szerelő bűnét fikázzuk?

Szerzőnek elakad a hangja. A bűnt keressük és nem a nagy bűnt, hebegi meggyőződés nélkül, aztán még hozzá teszi: nyugi(!) az indulat vezérelte gondolat nem alkalmas a valóság bemutatására. Le kell higgadni és ehhez idő kell. Lángoló tekintetű zsenije haragos: Ha elég ideig szagoljuk, akkor a szar sem büdös! Kiálltja, és szerzőnknek elszorul a szíve, közben hallja a kis köpcös, vizenyős tekintetű zsenit, amint Jónás nevét súgja maga elé.

Szukits Rezső

Előzmények
Az ősbűn
A kevélység, avagy az úszómester, akinek szájszegletében ott az Isten
A kevélység, avagy a gumiszerelő, aki büszke

Kategóriák: Szervezetek

A KMH szerzője indul a 2018-as magyarországi választáson

2018, február 5 - 17:24

Kerekes Sándor, lapunk egyik szerzője indul a 2018-as magyarországi választáson Újbudán a MOMA – Modern Magyarország Mozgalom Párt színeiben. (Éppen pár hete számoltunk be arról, hogy egy másik KMH-s szerző – Kalmár Szilárd – Józsefvárosban-Ferencvárosban indul egyéniben.) Kanadai magyar szerzőnk hangsúlyozza: szemben a többi jelölttel, ő nem megélhetési politikus. Az alábbiakban Kerekes Sándor osztja meg, hogy miért döntött úgy, hogy a választáson indul. (A szerk.)

*

A Modern Magyarország Mozgalom Párt és Bokros Lajos megtiszteltek azzal, hogy a Budapest 2. egyéni országos választókerületben az ő jelöltjük lehetek.

Miután a demoktratikus ellenzék többi pártjai, akiknek a vezetői között nem egy személyes ismerősöm is van, nem voltak képesek, vagy hajlandóak bármiféle megállapodásra lépni a MOMA párttal, nem maradt más választásom, mint elindulni, megpróbálni bejuttatni a Parlamentbe a Józan Ész, a Tisztesség és a Magyar Felemelkedés politikáját.

Ezek ugyanis pillanatnyilag még mikroszkóppal sem láthatóak ott.

Megpróbálkoztam még azzal is, hogy a helyi jelöltekkel jussak valamiféle megegyezésre. De hiába, ők ebben sem voltak érdekeltek. A szóbanforgó körzet Újbuda, a Körtér, Lágymányos, a Kopaszi Gát, és a Gellért környéke, a vidék, ahol felnőttem és ahol ma is lakom. Tudomásom szerint ez az ország legnagyobb választókörzete. Nehéz munka vár rám, tudom.

Remélem Világ, és Újbuda, hogy számíthatok a szimpátiádra, a támogatásodra és a segítségedre.

Kerekes Sándor

(Kerekes Sándor és Bokros Lajos)

Kategóriák: Szervezetek

Törvényjavaslat a stop Soros törvénycsomagról

2018, február 5 - 16:07

Összesen 24 oldalas a dokumentum, bárki által végigolvasható.

Megjegyzéseim:

1. Nem térek ki helyesírási hibákra, majd kijavítják – vagy nem – mindegy.

I./A törvényjavaslat „népszavazásról” beszél, holott népszavazás NEM volt. Egy nemzeti konzultációnak nevezett akció keretében kiküldtek minden szavazópolgárnak egy ívet, a 8 millióból állítólag 2,4 millió érkezett vissza. Ez 30% – erős kisebbség. Az íven – a korábbiakhoz hasonlóan kérdések nem, csak kérdőjelekkel végződő mondatok szerepeltek.

A kormány e kisebbségre hivatkozva alkotta ezt a javaslatot.

– a tömeges migrációt propagáló, külföldről támogatott szervezeteknek regisztrálniuk kell magukat;
A helyzet az, hogy Magyarországon MINDEN társadalmi szervezet regisztrálva van, akár támogatják külföldről, akár nem. A helyi bíróságoknál kell benyújtani az alapszabályukat, amiben részletezniük kell a tevékenységüket, a szervezeti-működési szabályzatukat, enélkül adószámot sem kaphatnak.

– tevékenységükről nyilvánosan számot kell adniuk;

Minden évben február végéig az adóhatóságnak kell számot adniuk bevételeikről és kiadásaikról. Ha változik a tevékenység, azt a bíróságnak kell bejelenteniük. Ha közhasznú szervezetről van szó, akkor nyilvánosan kell – a saját, vagy a sajtó írott fórumán – beszámolót adniuk a tevékenység közhasznú tételeiről minden esztendőben.

MILYEN nyilvánosságra gondol a kodofikátor? Óriásplakátra?

– ezen szervezeteknek illetéket kell fizetniük, amely bevételt az állam határvédelemre fordítja;
Az illeték a külföldről érkező támogatás BRUTTÓ összegének 25%-a.

– a bevándorlást szervező személyek távol tarthatók, kitilthatók legyenek.
MI számít „bevándorlás szervezésének”? Honnan tilthatók ki és tarthatók távol? Mennyi időre?

A továbbiakban szervezésről nincs szó: migrációt támogató szervezetekről beszélnek. Támogatást jelent szponzoráció(?), illetve minden , egyéb módon támogató megnyilvánulás –tehát egy pohár víz átadása is.

Külön érdekesség, hogy ez a cselekmény nem tartozik a Büntető Törvénykönyv hatálya alá: tehát nem vonatkoznak rá a büntetőeljárási szabályok sem: pl. a gyanúsított megfelelő védelme, tájékoztatása.
Nem nagyon indokolható, hogy mi a fenének kell KÜLÖN bevallásban feltüntetni a külföldről származó támogatást, hiszen a bevételeknél azok forrásáról is tájékoztatni kell az adóhivatalt. Az elkülönített bankszámlaszámnak csak egy értelme lehet: ha egyszerűen akarják lenyúlni

A törvényjavaslat C. pontja az ebben a lapban is említett „idegenrendészeti távoltartásról” szól, ami az országhatár mellett a schengeni határ megközelítését is tiltja ”migrációszervezési” (vagy támogatási) célzattal.

A II. § hosszan taglalja, mi számít migrációt támogató szervezetnek. Mindenki, aki harmadik országbeli érkező kérelmét elbírálni segíti, illetve bármilyen módon szponzorálja, támogatja. Igaz, itt hozzáteszik: „jogtalanul” érkező. De: mi a fenének fordulna kérelemmel, aki jogosan – pl. vízummal – érkezik? Az meghosszabbítja a tartózkodási engedélyét és kész. Később ugyan kérhet menekültstátuszt. Azt mondják: papírokkal kell érkeznie. Ja, de ha vízum nélkül érkezik, az is jogtalan, annak is ellenőrizni kell a papírjait. Igaz, ez nem nagyon sikerül, ahogy láttuk a néhai miniszterelnöki szembeszomszéd Pharaon esetében sem…

Szóval, migráns támogató szervezet az, amelyikre rámutatok.

A paragrafus (3) pontjából egy érdekesség is kiderül. Tetszettek tudni, hogy létezik nálunk Civil Információs Portál?

„A nyilvántartó bíróság minden hónap 15. napjáig megküldi azon egyesületek és alapítványok nevét, székhelyét és adószámát a Civil Információs Portál vezetéséért felelős miniszternek, amelyek tekintetében a megelőző hónapban az illegális migrációt támogató szervezet minősülés tényét a Nyilvántartásban rögzítette.”

Tehát a „minősülés ténye” az, hogy rögzítem a nyilvántartásban?

A 4. §-ban csak a pénzek útját határozzák meg. Amellett, hogy részletezni kell, mire használták a külföldről érkezett pénzeket, a külön számláról már szóltunk. DE. Ennek a külön számlának a forgalmáról a számlavezető bank minden hónapban köteles értesíteni a Nemzeti Bankot és a Legfelső Ügyészséget.

MI KÖZE a jegybanknak, de főképp az ügyésznek a társadalmi szervezetek támogatásához? Ezek szerint a nem egyháznak elismert (Magyarországon a parlament többsége dönt arról, hogy melyik vallási közösség lehet egyház, melyik „csak” szekta.) közösségek külföldről érkező támogatását is az ügyészség kíséri szemmel? Pl. ha az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvéri Közösségnek – úgy tudom, az egyik methodista irányzathoz tartozik – küld valaki adományt, azt a magyar ügyészség számon tartja???

Az 5.§ a szankciókról szól. Vagyis arról, hogy ha a szervezet nem teljesíti nyilvántartási kötelezettségét, az ügyész bírságot szab ki, ennek be nem fizetése a társadalmi szervezet TÖRLÉSÉVEL jár. Implicite ez annyit jelent, hogy Magyarországon nem létezhet a jövőben társadalmi szervezet (egyelőre csak az, amelyik külföldi támogatást élvez) az ügyész beleegyezése nélkül.

Kérdés: mit szólna a törvényalkotó, ha egy hasonló törvénnyel pl. Romániában ennek alapján feloszlatnák a magyar kisebbség szervezeteit?

A 6.§ a MEGFELELŐ TÁRSADALMI TÁMOGATOTTSÁG értelmezését taglalja, amit a 2011. évi CLXXV. Tv. vezetett be, és ami tökéletesen ellentmond a gyülekezésről szóló törvénynek a szabad szervezkedést rögzítő elvével, de az Alaptörvény passzusaival is.

A 7. és 8.§ a nyilvántartás mikéntjét, a benyújtandó adatokat részletezi. Ezekben szerepel pl., hogy a szponzor, támogató részletes adatait is meg kell küldeni a magyar ügyészségnek.

Türelem, már csak az Indoklás, meg a Részletes indoklás van hátra, ami a 24 oldalas törvényjavaslatnak a felét – azaz 12 oldalt tesz ki. Kicsit rámutatva arra is: elég gázos a javaslat, ha ugyanakkora terjedelműnek kell lennie a magyarázkodásnak.

Naná, hogy a részletezés az egyetlen ürügy tisztára mosását kísérli meg: vagyis a társadalmi kontroll erősítését. De –indoklástól szokatlan módon – újabb kötelezettséget is előír: a társadalmi szervezet 3 napon belül köteles bejelenteni, ha külföldről „migránstámogatásra” érkezik támogatás. (Még jó, hogy a magyar kormány nem társadalmi szervezet: nagy zűrben lenne, ha el kellene számolnia a külföldről érkező pénzekről.)

A részletes indoklás újra végigveszi az összes paragrafust és bekezdést, ami azért szükséges, mert ilyen törvény született/születik. Tetszik érteni? Miért? Mert ez a törvény…
Egy passzus azonban figyelemreméltó, ami az idegenrendészeti távoltartási eljárást magyarázza:
„(3) Az idegenrendészeti távoltartást elrendelő határozatot az eljárás lényeges szabályainak megsértése miatt közigazgatási perben nyolc napon belül lehet megtámadni. A perben azonnali jogvédelem biztosításának nincs helye.”

Felhívnám azok figyelmét, akik annak idején tüzet hánytak Szakályra, amikor a kamenyec –podolszki tömeggyilkosság ügyében arra FIGYELMEZTETETT – nem törvény, hanem idegenrendészeti szabályok alapján került sor húszezer ember halálba küldésére.

Hát, ez most törvény – bár egyelőre csak javaslat.

Igen tanulságos még, hogy a javaslat „migráció szervezéséről, elősegítéséről” beszél. Holott az azt jelentené, hogy egy szervezet (ember) Eritreában, Afganisztánban vagy Szíriában agitál embereket, hogy jöjjenek Európába! Egészen más, ha annyit mond – mint most pl. az ENSZ szeretne: ha üldöznek, és veszélyben az életed, nem gépfegyverrel fogadunk, hanem az élet lehetőségével. A magyar kormány – és NEM Magyarország – most emiatt akar kilépni a szervezet tárgyalásaiból.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

A Közös Ország Mozgalom választási vitája a Mércén!

2018, február 5 - 14:53

Országgyűlési képviselőjelöltek vitája volt ma este a budakeszi Erkel Ferenc Művelődési Központban.

A pártok képviseletében:

Császárné Kollár Tímea  —  Jobbik

Szél Bernadett  —  LMP

Tóth Zoltán  —  Demokratikus Koalició

Szemző Áron  —  Momentum

vettek rész.

Csenger-Zalán Zsolt – a Fidesz jelöltje nem jelent meg.

Két órán át teljesen kulturált párbeszéd zajlott Magyarországon politikáról, 2018-ban, anélkül, hogy Soros György neve, a „migránsok” bármilyen formában, szóba került volna… a terem zsúfolásig volt érdeklődőkkel, Abban mind a négy képviselőjelölt egyetértett, hogy 2018. április 8-án el kell menni szavazni!

A közel két órás vitaestről videó felvétel készült, érdemes megtekinteni

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = 'https://connect.facebook.net/en_US/sdk.js#xfbml=1&version=v2.12'; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Közös Ország Mozgalom választási vitája a Mércén! A budaörsi-budakeszi választókerület képviselői, többek között, Szél Bernadett az LMP, Tóth Zoltán a DK jelöltje mérkőznek meg, hogy eldöntsék, ki a körzetben a legesélyesebb jelölt a Fidesz legyőzésére! Élőben a Mércén!

Posted by Mérce on Monday, February 5, 2018

https://www.facebook.com/magyarinfo/

Kategóriák: Szervezetek

Antiszemita momentum — Nemes-morál: inkább lopakodunk

2018, február 3 - 17:26

A napokban kikerült egy hangfelvétel, amin Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke, a párt országgyűlési képviselő-jelöltje buzizik egy kicsit, illetve zsidózik és cigányozik egy kicsit. Aztán hatalmas botrányként kaptuk ezüsttálcán tálalva, hogy az Origo.hu szerkesztősége fizetett ezért az információért. Ami mellett azért érdemes megállni egy kicsit, és nem túltolni azt a bicajt.

Az, hogy bizonyos információkért fizetnek, az egyáltalán nem új a sajtó történetében. Korántsem számít akkora botránynak, mint amennyire a most éppen a kormány szekerét tologató Origo.hu nyakába gondolják varrni. Az igazi botrány valószínűleg más lett volna. Mondjuk az, hogy ha kiderül, hogy szándékosan hamisított felvételt tettek közzé, és a hamisítás tényéről is tudnak. De erről eddig nem esett szó. Miközben természeteen tudunk hírhamisításokról a sajtó történetében, és hazánkban is. Olyan migránsozó esetről is, amikor az Origo sem leleplezni, hanem inkább csak tompítani igyekezett a hírhamisítás gyanúját. De az említett, a Momentumot érthetően érzékenyen érintő, hangfelvétel kapcsán eddig még nem igazoltak hamisítást. A botránykövet tehát nyugodtan félre lehet kicsit állítani.

Ha pedig hangfelvételekről esik szó, akkor ebben az ügyben egy másik, immár magyarázkodó híradást is érdemes megemlíteni. Azt, amely szerint először megzsarolták Nemes Balázst a hangfelvétel miatt. Amely zsarolás esetében, például, csak növelné a hitelességet, ha történt volna feljelentés a zsarolással kapcsolatban. Nem most, hanem a botrány kirobbanása előtt. Mert azért némi botrányszaga valóban van az esetnek. Csak valószínűleg a Momentum háza táján kerülhettek fehérizzásba a neuronok emiatt. Mert most, utólag természetesen nagyon okos, hogy feljelentést tesz majd az ügyben, meg előkerülnek a lementett zsaroló üzenetek is. Utólag. Amelyek eredetiségét simán kezelheti erős kétségekkel az, akinek ehhez van kedve. Ha pedig ezeket a kétségeket nem sikerül egyértelműen eloszlatni, akkor nagyobb vödör végtermékben főhet a politikus.

Akivel kapcsolatban természetesen máris elindult a bevédő-kampány. Amelynek egyik vezérszólama, hogy a hangfelvételen még csak 17 éves, és azóta meggondolta magát, megváltozott, és jó gyerek lett. Ráadásul pont ezért csatlakozott a Momentumhoz. Csakhogy. Legkésőbb a zsaroláskor, — fogadjuk el tényként, hogy megtörtént — tudhatta, hogy létezik a felvétel. Mi tartotta vissza a politikust, hogy ekkor kiálljon, hamut szórjon a fejére, megkövessen mindenkit, akit korábban megbántott, és maga álljon elő, őszintén a történettel? Mert most bezzeg tudja mondani ezeket a mondatokat. Miért gondolta, hogy jobb elsunnyogni az ügyet, és bízni az emberi feledékenységben, illetve a pártvezetés szennyesmosó képességében? Mert azt kicsit nehéz lenne állítani, hogy most is 17 éves, és szegény még meggondolatlan. Nem azért, mert ne lehetne valaki meggondolatlan, hanem azért mert egy sunnyogva meggondolatlan politikus mennyivel lenne jobb, mint a Fidesz, sunnyogásban profi, tagjai. Ezt a hozzáállást az sem menti, hogy Joseph Aloisius Ratzinger sem érezte szükségét kiállni, és mindenki előtt elhatárolódni a saját, Jugendhez füződő viszonya miatt. Holott a Reich hívének szegődve fiatalabb, megvezethetőbb volt, mint egy szinte már nagykorú politikus.

Nemes Balázs esetében az igazi karaktergyilkosságot tehát nem az Origo.hu követte el, hanem Nemes Balázs. Amikor a sunnyogást választotta. Amiről persze eszünkbe juthat, hogy a Momentumnak, az olimpiát elutasító aláírásokra hivatkozó, pártosodása már egy éve is hagyhatott morális kívánnivalókat maga után. Nem sokkal később pedig még az ellenzékisége is. Az év vége fele pedig már a Jobbik potenciális partnereként is emlegette Vona a Momentumot. Amely ellen nem volt túl hangos a tiltakozás sem az LMP, sem a Momentum részéről. Miközben nem egy Jobbikkal kapcsolatba hozható politikus, illetve megszólaló esetében ismertek rasszista, homofób megnyilvánulások. Ahogy alig egy héttel az említett koalíció-ötlet előtt is képviseltették magukat, csupa „magánemberrel”, a lengyel, szélsőjobbos, felvonuláson. Ennek fényében szintén csak használt volna, ha Nemes Balázs előbb határolódik el a korábbi nézeteitől. A Momentumnak is jobbat tett volna vele, mint azzal, hogy most a párt a kertek alatti lopakodást is megvédeni kényszerül.

Kategóriák: Szervezetek

Magyarország, az új diktatúra

2018, február 3 - 17:17

Diszkrét félhomály, üvegcsillár, tisztességesen öltözött férfiak és nők… Nem, ez a fotó nem egy párizsi bár a hatvanas évekből, hanem a pesti Anna presszó 1955-ből. Tehát még egy valóban brutális, tőrölmetszett sztálinista diktatúrában sem a túlélés volt az emberek egyetlen napi programja. Nézd meg annak az elől táncoló párnak az arcát. Rákosi és az ÁVH járt volna a fejükben? Őszintén, e fénykép láttán ki mondaná meg, hogy ebben a városban egy évvel később felkelés tört ki?

Ha a diktatúra már az utcán, a hétköznapokon is látszik, az Orwell Óceániája. Meg ma, gondolom, Észak-Korea és talán Venezuela a kiürült üzleteivel. Normálisan a felszín olyan, mintha minden rendben volna.

Mint Budapesten, amely él, pezseg, száz és száz szórakozóhely, bulinegyed, a Dunán kishajók hozzák-viszik az esti díszvilágításban ragyogó főváros látványától lúdbőrös turistákat… és mégis megint diktatúrában élünk. „Korszerű”, huszonegyedik századi diktatúrában, de abban. Igen, van útleveled, szavazócédulád, tüntethetsz, csakhogy eközben, és ennek ellenére Orbán Viktor abszolút hatalomra tett szert, megszűntek hatalmának intézményes korlátai.

A miniszterelnök hatalma ma nagyobb és koncentráltabb, mint Rákosié vagy Kádáré volt, és ezerszer nagyobb, mint bármelyik európai kormányfőé. Az egész országot érintő döntéseit egyszemélyben hozza meg, ehhez nem kell senkivel, a kormány egyetlen ágával sem egyeztetnie, mivel valamennyit ő kontrollálja. És mindent mást, és egyre többet. Csak az van, amit ő akar, és nincs, amit nem akar. Egy efféle kormányzás a legengedékenyebb definícióval is diktatúra.

Angela Merkel egész biztosan nem építtethetne mindenhova stadionokat, legkevésbé a saját háza mellé egyet, nem volna módja a sportot kiemelt „iparággá”, nyilvánítani, a parlament és a német társadalom jóváhagyása nélkül nem irányíthatna közpénzeket a német professzionális futballba; Emmanuel Macron nem vásároltathatná fel az ország összes vidéki lapját, és nincs módja francia vállalkozókkal finanszíroztatni a saját mániáit; Theresa May nem alakíttathatná át úgy a BBC-t, hogy az attól kezdve éjjel-nappal hazug híreket közöljön és gyártson, nem szervezhetne olyan propaganda hadjáratokat, amelyek a józan emberi ítélőképességet milliókban sötét és baljós vakhitté alakítják át. A dán, a norvég, a svéd kormányfő pedig egy napot nem élne túl, ha milliárdos állami megrendelésekhez juttatná saját gyerekét és annak házastársát.

Miként 2005-ben Stanislav Gross cseh miniszterelnök sem élte túl a lakásbotrányát, de ott nincs is diktatúra. Egy napilap kérdésére nem tudta megmagyarázni, honnan volt 1999-ben ötmillió koronája (kb negyvenmillió forintja) egy luxuslakásra, Prága Barrandov nevű elitnegyedében, mivel a képviselői fizetéséből erre nyilvánvalóan nem telt volna.

Magyarországon azonban ilyesmi elképzelhetetlen. Már nincs független napilap, nincs kérdés, botrány, valamennyi intézmény, amely egy társadalom szabadsága szempontjából létfontosságú, már csak formailag független, a gyakorlatban Orbán Viktor ellenőrzése alatt áll. Magyarországon megszűnt a hatalmi ágak megosztása is.

Neki intézkedik a Frekvenciatanács, a Médiatanács, a Nemzeti Választási Iroda, a Költségvetési Bizottság, a Számvevőszék, minden lényeges dologban az ő javára dönt a Kúria, az Alkotmánybizottság, a köztársasági elnök, őt védi a legfőbb ügyész – a hatalma szó szerint korlátlan: azt hoz létre és azt szüntet meg, amit akar, rádiót, intézményeket – egyedül a CEU-val nem bírt eddig –, azt pénzel, amit akar és attól vonja meg a pénzt, amitől akar.

Ha egy általános iskolai tanárt a harmadik kerületben politikai indíttatásból kirúg az igazgató, megeshet, hogy a szerencsétlent egyetlen másik iskolába nem veszik fel, mert a Klik, amely a diktatúra, a totális kontroll egyik alapintézményévé vált, megakadályozhatja. Ezért retteg minden közalkalmazott, és ezt a félelmet a diktatúra oltotta beléjük. Orbán börtönök és fekete autó nélkül is „élet és halál” ura – s amíg hatalmon van, megfoghatatlan és elszámoltathatatlan.

Már évek óta erről kellett volna beszélni, és csak erről. Radikalizmus gondolatban, nyelvben, tettben – csak ez menthetett volna meg bennünket. Nem örökké sunyin, hátsó gondolatoktól vezetve a megmaradt jogainkat hangsúlyozni, hanem azokat, amelyeket elvettek tőlünk: hétről-hétre egyre többet.

És nincs megállás, az orbáni diktatúra sosem áll le. A választások után jön a média, a civilszervezetek, az önkormányzatok és a bíróságok teljes összezúzása. Már bejelentették, és ebben az egyben hihetünk is nekik. Nem csak gyávaság, de tévedés is volt megpróbálni normalitást vinni egy abnormális politikai környezetbe. És ezért a tévedésért a diktatúrával fizettünk.

Annál hamarabb jön el az igazság pillanata, minél hamarabb kezded hirdetni az igazságot. Azt, hogy az Orbán-rendszer nem illiberális állam, nem hibrid rezsim, nem maffiaállam, nem sérült jogállam… és végképp nem demokrácia, amit van képed azzal indokolni, hogy elmondhatod soványka kis kritikádat az ATV-ben. Vagyis addig nem fogunk megszabadulni ettől a vérszívó rezsimtől – az volna az igazság pillanata –, amíg nem vagyunk hajlandók az igazat és csak az igazat mondani. Azt, hogy Magyarországon diktatúra van.

Bruck András

Kategóriák: Szervezetek

A levél, aminek megkapása lezajlott

2018, február 2 - 15:33

Örömhírem van, tisztelt honfitársam, végre megkaptam a levelét! Már a borítékon láttam, hogy öntől kaptam, ott volt, ott van fekete-fehéren:

Feladó
Orbán Viktor
Magyarország miniszterelnöke

A levél mondandóját eddig is ismerni véltem, de csak nagyjából, átabotában, a szövegét nem kellő gonddal magamévá téve, nem kellő figyelemmel a részletekre, ahogyan az ember átfutja csupán a más levelének a sorait, miután az illető büszkélkedett vele, s elismerő bólintással, de lényegében olvasatlanul adja vissza neki.

Most alkalmam volt megbizonyosodni arról, hogy a levél küllemére is mennyire ügyeltek.

A borítékból kiemelt, háromrét hajtott 210×297 milliméteres fehér ív első harmada baloldalán a magyar címer, a feladó neve és rangja halványítottan látható, jobboldalán a címzett neve és pontos lakcíme normál betűkkel írva szerepel, alattuk a megszólítás betűi vastagítottabbak.

Más nincs a papírívnek eme harmadán, hadd lássa legelőbb és jól a címzett, jelen esetben én, hogy ő (én) a miniszterenöknek a miniszterelnök által tisztelt honfitársa (vagyok).

Megvastagítottan az!

Ne kiabáljon velem!

Bocsánatát kérem, valahonnan idekerült ez a három szó, éppen itt volt, ezen a felületen, egy majdani, még csak a fejemben formálódó írásom egyik mondatának szántam, s előre leírtam, hogy ne felejtsem el, meg, hogy emlékeztessen az ötletemre, amiből megírás szándéka eredt, amely mondatot aztán vagy felhasználom, vagy nem, ez, tudja, mindig írás közben dől el, nem úgy, ahogyan az öntől végre megkapott levélben, amelyben tán még a betűk helye is megtervezett.

Igen.

Hiszen nem tekinthetem véletlennek, hogy a levél tartalma, a nekem szóló, engem tájékoztató információk szöveghalma egészen pontosan a háromrét hajtott ív papír második harmadát tölti be.

Se több, se kevesebb.

Ne kiabáljon velem!

Kérem, vegye úgy, hogy a fenti felszólítás, amit, úgy látszik, másodszor is leírtam volt, nincs, nem létezik, belebotlottam csupán megint, igaz, a magyarázkodásnál egyszerűbb volna kitörölni, slussz-passz, gémóver. nyista, oszt jó napot, de nem tehetem, mert voltaképpen önnek szól (majd), még ha más összefüggésben is.

Vissza a tárgyra!

Az első bekezdésben volt szíves ismertetni velem a nekem címzett levél megírásának okát.

“Azért írok Önnek, hogy tájékoztassam, a kormány január 17-i ülésén határozott a Stop Soros törvényjavaslatról.”

Gondolom, szándékosan tette próbára a felfogóképességemet, nos, lassan bár, de ezt az okot sikerült fellelnem, csupán a “tájékoztassam” szót követő, megtévesztésnek szánt vesszőt kellett egy kettősponttal helyettesítenem.

De tovább!

A második bekezdés, megvallom, az ön nyilvánvaló szándéka ellenére fejtörésre is késztetett.

“Az elmúlt év végén lezajlott nemzeti konzultáció során az ország polgárai elsöprő többséggel nemet mondtak a Soros-tervre. A Stop Soros törvényjavaslat célja, hogy érvényt szerezzen ennek. Meg kell akadályoznunk, hogy Magyarországból bevándorlóország legyen.”

Legelőbb az első mondat múlt idejű igéje foglalkoztatott.Tudom én, hogy az újmagyarban minden, ami történik – az érettségitől a próbaforgatásig, közgyűléstől az esküvőig, a születéstől a temetésig – az egyszersmind zajlhat is. Amikor beütöttem keresőbe, hogy lezajlott a jég, akkor a “lezajlott a JÉG (Jövőt Kutatók Generációja) tagfelvétele a Corvinuson” szöveget is kiadta a gép.

Számomra azonban a nyelv nemcsak tan, ami szabályozza, hogy például minden múlt idejű ige vége “t”, hanem minden szava hangok sora is, ami az értelmezhetőségét segíti.

Újságírói létem hajnalán Pécsett afféle nyelvújító-tanoncként alkottam egy múlt idejű igét, s nagy örömömre a megyei lapban ezrekkel megosztattatott, hogy a Mecsekre felkapaszkodó tömött autóbusz zummogott.

Ami zajlik, annak zaja van, mint a jégzajlásnak, a csatának csatazaja van, s még egy országgyűlési ciklus is lehet zajos.

A tagfevételnek azonban nincsen zaja.

A nemzeti konzultációnak se volt.

Annak során az elsöprő többség, sajnos, szép csendben dobta a kukába a konzultációs papirost.

Meglehet, hogy ez értetlenek egyike-másika közben nemet mormogott, de azt se tudhatni, hogy ez a nem mire vonatkozott. Ezért kétséges, és aggódom is emiatt, hogy a Soros-tervre mondott nemek érvényszerzését célzó tövényjavaslat egyáltalán eltalál-e valamit. Valakiket, persze eltalálhat, de nem értük aggódom, hanem azért, mert mélyen egyetértek önnel, valóban fontos megakadályozni, hogy Magyarország bevándoroljon bárhova.

“A tét hatalmas.”

Nekem mondja?

Igen, mert ezt írja ön nekem.

És a tét irtóztatóan nagy térfogatát illetően magyarázattal is szolgál.

Engem.

Is.

“Az ország határán felépített kerítés megállította a migránsokat, a bevándorlás támogatói azonban most újabb támadást indítottak hazánk ellen. Soros György lebontaná a határárzárat, és milliókat akar betelepíteni Afrikából és a Közel-Keletről.”

Ezek szerint a tét azért akkora, amekkora, mert noha a kerítésünkön a migránsok nem törtek át, legújabban az őket támogatók maguk támadnak hazánkra, ezúttal egyikük, jelesül Soros György nemhogy a kerítés lebontatására készül, hanem ő maga bontaná le azt, hogy személyesen nyisson utat az általa idetelepítendő (tőlünk távoli földrészekről érkező, a miénkétől eltérő bőrszínű és gondolkodású) millióknak.

Ilyen gonosz ez a Soros.

És ennyire veszedelmes.

Meg ekkora ereje és hatalma van.

Ráadásul övé a lé és övé a tét, amit most megemelt, s aminek, ha nyer, mi ihajuk meg a levét.

De nem nyerhet.

Mert, amiként ez az ön nekem írt levelében is benne van:

“Nekünk Magyarország az első (nem ám a második, mint ennek a spekuláns Sorosnak). Ragszkodunk ahhoz (ön és én, meg a többi magyar), hogy csak mi (nem csupán mi, hanem csakis mi), magyarok dönthessük el, kikkel élünk együtt (akik ehhez nem ragaszkodnak, azok nem magyarok). Ezért a Stop Soros törvényjavaslattal és minden eszközzel azon leszünk, hogy megvédjük hazánkat (igaza van miniszterelnök úr, a haza megvédésén folyvást rajta lenni a törvényjavaslat mellett minden más eszköz is szükségeltetik). Össze kell fognunk azért, hogy Magyarország megmaradjon magyar országnak (amíg nincs itt az ideje kimondani, hogy Magyarország igazán magyar ország legyen!). Itt az idő (ja, ha ön mondja, hogy itt van, akkor máris meg kell szabadulnunk a nemmagyaroktól). Álljunk ki Magyarországért (de csakis mi, magyarok)!”

Másoknak majd az Appelplatzon lesz sorakozó.

Ne, miniszterelnök úr, ne üvöltsön velem!

Én csak (nem csakis, hanem csupán) egy vagyok azok közül, akik a háromrét hajtott ív papír második harmadára nyomtatott sorokat nem fedik el a levél harmadik harmadával maguk elől.

Amelyen az ön nyomtatott szignójával illusztrált üdvözlete alatt egy levélhez nem illő, abban szokatlan, egyedi, apróbetűs sor tudatja velem, hogy az ön által feladott, nekem postázott nyomdatermék kiadásáért a Miniszterelnöki Kabinetiroda a felelős.

Nem ön.

Üdvözlettel, a mindezért felelősök egyike,

Aczél Gábor Béla

Kategóriák: Szervezetek

Bencsik Gábor szerint arcátlanság az ételosztás

2018, február 2 - 15:16

Az ételosztásokkal még mindig csak a baja van egyeseknek. Legutóbb az ATV-ben Bencsik Gábor fejtegette, hogy a legaljasabb módszer. A szövegkörnyezetből az is kiderül, hogy valószínűleg a pártkommunikációt kiszélesítő, propagandisztikus ételosztásról lehetett szó. Miközben az is kiderülhetett, hogy nagyjából fogalma sincs arról, amiről beszél.

Még akkor is, ha a többi részt vevő hozzászólásai nyomán azért közölte: a jobboldali ételosztásokat sem szereti. Ami annyiban mindenképpen hasznos információ, mert a legutóbbi krumpliosztásokat leginkább talán a Fideszszel, illetve fideszes önkormányzatokkal lehet társítani. Miközben a szegényeknek történő köztéri meleg-ételosztásokon, merőkanlállal a kézben, túl sok fideszes politikust nem szoktak látni. Mert valószínűleg ők sem szeretik a köztéri ételosztásokat. Ami egyébként teljesen érthető. Különös tekintettel arra, hogy ezek azok az események, amelyeken a legnyilvánvalóbb az ellentmondás a kormánypropaganda és a mindennapok gyakorlata között. Mely utóbbiban olyanok vannak, hogy egyrészt nincs szegénység, másrészt pedig a gyermekek szegénysége, éhezése csak rossz szokás. Miközben Hegedűs Zsuzsa időnként megszünteti a Harrach szerint talán nem is létező gyermekéhezést.

Chico Xavier

Ugynakkor Bencsik Gábor mondatai a Blaha Lujza téren tartott ételosztásba akadtak bele. Ott viszont a krisnások osztottak legutóbb is ételt a rászorulóknak. Erre azt mondani, hogy a politikusok kimennek, sorba állítják az éhezőket, enyhén szólva is képzavar. Mondhatnám azt is, hogy fejzavar, de nem mondom. Már csak azért sem, mert nem tudom, hogy mi van Bencsik úr fejében. De talán jobb is így. Még akkor is, ha így csak sejthetem, hogy miért tartja valójában arcátlannak az ételosztást. Mert aligha a politikusok miatt. Ellenben, ha elég hű fideszes, illetve hatalompárti, akkor érezheti arcátlan szembesítésnek az ételért sorben állók tömegét. Leginkább a létező szociálpolitikával való szembesítésként élve meg a helyzetet. De azt sem vitatva, hogy sokan, akik még nem állnak ott sorban, ugyancsak félrenéznek inkább. Mert senki sem szereti, ha arcul csapja a szegénység. Különösen akkor nem, ha ettől a helyzettől alig választja el valami.

Nem egy esetben nem is olyan sok. Ráadásul a jelenlegi közmunkaalpú társadalomban ezt a küszöböt legtöbbször csak egyszer kell átlépni. Mert ezt követően, ha az illetőt elragadja a szegénységi spirál, legtöbbször, visszafele, soha többet nem fogja átlépni a küszöböt. Így az ételosztást akár fenyegetésként is megélhetik sokan. Ami kedvez az elzárkózásnak, és így hallgatólagos támogatást nyújt azoknak, akik kitiltanák a közterekről, a központibb helyekről az ételt osztókat. Márpedig a hatalom részéről leginkább ezt a fajta megoldást látjuk körvonalazódni. Mi nagyon hasonló optikai sufni-tuning ahhoz, ahogy korábban a hajléktalanokat próbálták eldugni a szemek elől.

Ugyanakkor ki kell jelentenem, hogy én sem szeretem az ételosztásokat. Sokkal jobban szeretném, ha olyan egzisztenciális közbiztonság lenne az országban, ami feleslegessé teszi. Ha senki nem lenne az országban, aki rá van szorulva az adomány-kosztra. De addig inkább örülni kellene, hogy még vannak, akik számára a társadalmi szolidaritás nem olyan hámozott lufi, mint sok politikusnak, és politikai haszonlesőnek.

Kategóriák: Szervezetek

Carmina Burana – A Kaposvári Egyetem III. éves színművész hallgatóinak tánc- és mozgásszínházi előadása a Bethlen Téri Színházban

2018, február 1 - 18:22

Carl Orff világhírű műve élőzenével, mozgással, kórussal

Bemutató

Blaskó Borbála a Kaposvári Egyetem Cserhalmi osztályának készítette a Carmina Burana vizsgadarabot, s most a szélesebb nyilvánosság elé tárja az élőben elhangzó kórusműveket és zenei motívumokat, ezzel lehetőséget adva a színművészhallgatóknak, hogy komplex képességeiket egy összetettebb feladat kapcsán is kibontakoztathassák. Az előadás olyan kivételes formában mutatja meg ezt a közismert és közkedvelt kantátát, melyben a szereplők tanulmányaik esszenciáját kamatoztathatják, mind mozgásban, hangszeres zenében, éneklésben, kifejezésmódban, színpadi jelenlétben.

Az előadás a fiatalabb korosztályhoz is szól, akik kevésbé jártasak a kortárs előadóművészetben, a színpadi megfogalmazási módokban, de nyitottak és kíváncsiak a zenei és színpadi értelemben vett sajátosságokra, az egyéni hangvétel és személyes ízlésvilág megmutatkozására.

Szereplők:

Bölkény Balázs, Cseke Lilla Csenge, Cseke Gyöngyvér, Hermányi Mariann, Karácsony Gergely, Kisari Zalán, Kocsis Gábor, Kovács Panka, Kovács S. József, Péteri Lilla, Szász Júlia, Szurcsik Ádám, Varga-Huszti Máté, Várai Áron

Osztályvezető tanár: Cserhalmi György

Rendező-koreográfus: Blaskó Borbála

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

A tulipán mindig beszél

2018, február 1 - 16:04

Különleges élményben volt részük a sajtó meghívott munkatársainak azon a tájékoztatón, ahol – Magyarországon először – bemutatták az „Ország Tojását”. Az értékes műalkotás tizenegy különböző technikával készült és több jelentést is hordoz.

Az Ország Tojásának alapját egy különleges strucctojás adja. Abban még nincs semmi meglepő, hogy egy strucctojás jóval nagyobb, mint a nálunk megszokott tyúk-, kacsa- vagy libatojás. Ám ez a Hajdúnánás külterületén, Debrecenhez közel dolgozó, Nánás Strucctelepről származó tojás a maga kategóriájában is szokatlanul nagynak számít. Megmunkálása egy évig tartott, csak maguknak a motívumoknak a felrakása négy hónapot vett igénybe. Az Ország Tojásán látható motívumok, képek és jelek őseink útján haladva mesélik el a magyarság történelmét, a ritka alkotás így szeretné gazdagítani Magyarország kincseit, művészi értékeit. A nézőt azonnal magával ragadja bámulatos szépségével, különlegességével, míves kidolgozásával, beszédességével.

Az alkotó, a Kecskeméten élő és dolgozó Zsigóné Kati, népi iparművész fest tájképeket, lovas témájú képeket, kazettás mennyezetet, népi bútorokat, üveget. Készít hímzett terítőket, blúzokat, mellényeket. A kedvence mégis a tojás. Készült róla portréfilm „A Tojásdíszítés Királynője” címmel, de illik rá „Az ország nyuszija” elnevezés is. Sikerei alapján joggal nevezhető világhírűnek, hiszen 2009-ben Dubaiban a világ öt legjobb tojásdíszítője közé választották, egyszersmind ez azt is jelentette, hogy Európában is ő a legjobb. Hímes tojás kiállítása volt Brüsszelben a Dán Kulturális Intézetben, Dubaiban és Herenden, a színvonalat jelzi, hogy itt a nemes porcelánokkal együtt állították ki az ő alkotásait! Hímes tojás és Húsvét témában három könyve is megjelent, az egyiket már német nyelvre is lefordították.

Az Ország Tojásáról elmondható: egy sokéves álom megvalósulása. A legtöbb időt a megtervezése igényelte, hogy a végén szólni tudjon mindenkihez. Összesen hetvenkilenc fajta jel, szimbólum, gondolat van rajta. Nyomon követhető rajta történelmünk. Ebben az évben van István királyunk halálának 980. évfordulója, róla is megemlékezik. A tojáson látható aranypatkókat Rabotka György ékszerész készítette és helyezte fel. A tojáson számos hungarikum motívum is felismerhető, például a halasi csipke, a kalocsai és a matyó minták, közöttük olyan, ami az UNESCO szellemi Világörökség listáján is szerepel. Ezen kívül rajta van a Honfoglalás vagy a későbbi időkből a Nagy- és a Csonka Magyarország. Az egyik fajta technika, ahogyan a tojás készült, sehol máshol a világon nem ismert. A nevét is az alkotó adta: tűszúrás.

Megtalálhatók a tojás képein a koronázási ékszerek csakúgy, mint a vérszerződés, a csodaszarvas vagy a turulmadár. A patkók mellett is különböző jelek vannak, mint például a tulipán, a kéz jele, a halszimbólum vagy az életfa. A tulipán mindig beszél, ebben az esetben a gyermekét féltő szülő jele, ahogy a magot a virág körbeöleli. Az előállítás – túl a művészi tehetségen – különös gondosságot igényelt. Az egyik fázisban két nap – két éjszaka figyelemmel kellet kísérni egy vegyi folyamatot, nehogy túlmaródjon a tojáshéj. A művész folyamatosan mintegy harminc különféle díszítési móddal dolgozott, ezek közül a legnehezebb és a legnagyobb óvatosságot igénylő munkafázis a faragás volt. A tojás bemutatása során a művész kiemelte: remekművével célja, hogy a Magyar Állam tulajdonába kerüljön, és hogy a világ számos pontján megtekinthető legyen kiállításokon is.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Kenyér botrány — Bűncselekményt követtek el Kanada legnagyobb élelmiszerláncai

2018, január 31 - 23:01

Törvénytelen árrögzítésben vettek részt Kanada legnagyobb élelmiszerláncai, amikor kenyér és pékáru nagykereskedőkkel egyeztek meg a kenyér árában, illetve az áremelés mértékében. A kanadai Versenyhivatal szerint a Loblaw, a Metro, a Sobey’s, a Giant Tiger és a Walmart Canada követett el bűncselekményt. Olvasóink közül sokan talán tudják: a Loblaw ezt a kínos helyzetet úgy próbálja jóvátenni, hogy minden vásárlónak 25 dolláros ajándékkártyát nyújtanak, amelyet a Loblaw szupermarketokban válthatnak élelmiszerre és egyéb árura. Ugyanakkor sokan jelzik: az árrögzítés olyan mértéket öltött, hogy a fejenkénti 25 dollár aligha elegendő kárpótlás.

Az árrögzítés titokban már 2001 óta folyik. A nagykereskedők és a velük együttműködő kiskereskedők azóta évente abban egyeztek meg, hogy átlagosan 7 centtel emelik a csomagolt kenyér árát. A kiskereskedők azon az alapon egyeztek bele a koordinált áremelésbe, hogy valamennyi riválisuk — tehát a többi nagy élelmiszerlánc — szintén elfogadja az egyeztetett áremelést.

Az elmúlt több mint másfél évtized alatt ezt  “7/10-es egyezménynek” hívták. Ezzel arra utaltak, hogy a nagyker ár 7 centtel emelkedett, a kisker ár, amit az átlag kanadai fizetett meg, pedig tíz centtel.

A Loblaw és a George Weston nevű nagykereskedelmi cég úgy döntött, hogy együttműködnek a kanadai hatóságokkal, így ők immunitást kaptak. Ugyanez nem mondható el a többi szereplőről.

Aki élni szeretne a Loblaw szerény kárpótlási ajánlatával (tehát egy 25 dollár értékű ajándékkártyával), az még májusig nyújthatja be kérelmét a Loblaw által pont erre a célra létrehozott honlapon. A kárpótlásra azok is jogosultak, akik Québecben a Loblaw által tulajdonolt Provigoban vásároltak, illetve a No Frills-ben, a Maxi & Cie-ben, a Real Canadian Wholesale Mart-ban, a Real Canadian Superstore-ban, a Valu-martban és a Your Independent Grocer bármelyik szupermarketében. Csak 18, vagy 19 éven felüli vásárló igényelhet kárpótlást–a pontos korküszöb a vásárló tartományától függ.

A Loblaw szerint 6 millió kanadai fog igényelni ilyen kártyát és ez akár 150 millió dollárba kerülhet a cégnek.

Kárpótlás és bocsánatkérés ide vagy oda, Manitoba tartomány korábbi őslakossági törzsfőnöke, a Manitobai Tőrsfőnöki Közgyűlés egykori vezetője — Derek Nepinak — egy milliárd dolláros pert indított az ország legnagyobb élelmiszerláncai ellen. A pert valamennyi kanadai nevében indította el. Ezt megelőzően egy nyugdíjas Elliott Lake városából indított egy hasonló egy milliárd dolláros pert az érintett vállalatok ellen. A térség egyik ismert ügyvédi irodája – a Sotos LLP – képviseli a felperest.

A Loblaw hangsúlyozza: aki él a 25 dolláros ajándékkártyával az még részesülhet további kárpótlásban, amennyiben sikeresek a polgári perek.

Kategóriák: Szervezetek

A némaság a legbeszédesebb

2018, január 31 - 17:10

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli az idén a Szlovák Köztársaság és vele együtt a budapesti Szlovák Intézet is. Az ünnepségsorozat első eseménye egy hiánypótló könyv bemutatása volt. Útikönyvet ugyanis már sokat írtak Szlovákiáról. Van ilyen a Magas Tátráról, az Alacsony Tátráról, Kassáról, olyan viszont, ami az ott fellelhető zsinagógákat ismertetné az érdeklődő olvasóval, eddig még nem készült. Jó, hogy most már ilyen is van.

Amikor 2007-ben megnyílt a Szlovák Turisztikai Képviselet Budapesten, igen gyorsan kialakult körülötte az a baráti kör, melynek tagjai között írók, könyvkiadással foglalkozók is voltak – mondta el ez új könyv bemutatásakor a Turisztikai Képviselet vezetője, Soňa Jelínková. Ilyen ember Pusztay Sándor is, aki korábban már négy könyvet írt Szlovákiáról és tavaly állt elő az ötlettel, hogy a zsinagógákról is szeretne írni. Ez mindjárt az elején nehéz dolognak látszott, hiszen ezeknek az épületeknek a többsége nincs nyitva, a belépés megszervezése ott is nehézkes, amelyik templomként működik az is sok telefonálást, levelezést igényel. Egy év alatt – közösen – mégis megszervezték, elkezdődhetett az időpontok egyeztetése, a többszöri utazás a helyszínekre, az anyaggyűjtés, fényképezés – és most végre, megvan a könyv.

A „Zsinagógák Szlovákiában” kötet jóval több, mint vallási célú épületek, temetők, emlékművek bemutatása – állapította meg a könyvről szólva Szále László író, újságíró. Ha egyenként olvassuk a harminc szócikket, akkor útikönyv, ha egybeolvassuk, akkor történelem. Méghozzá egyedülállóan különös történet – néma kövekben elbeszélve. Ezek a néma kövek a magyarországi, majd szlovákiai zsidóság sorsáról, történtéről beszélnek. Egy száz éves fölemelkedési, majd virágzó korszakról, egy tragikus cezúráról, majd egy lassú hanyatlást követő rehabilitációs történetről. A virágzó korszak 1840-től 1944-ig tart, a második a háború végétől máig. A zsinagógák építési időpontjai is mutatják, hogy az 1840. évi XXIX-es törvény még nem hozta el a zsidóságnak a rég várt teljes egyenjogúságot. Korábban a szabad királyi városoknak joguk volt kitiltani a zsidókat a városból. Ezt a jogukat a törvény elvette – kivéve a bányavárosokat, ezért ott a zsinagógák is később épültek.

Az imaházak, a bennük lévő rituális helyek, tárgyak nemcsak vallásról, annak irányzatairól szólnak, hanem egy nép sok szenvedés és megaláztatás utáni hazára találásáról, végül teljes emancipációjáról. Egy népcsoport ott épít magának házat, üzletet, ahol élni és megélni akar. Templomot, iskolát azonban csak ott, ahol otthon érzi magát. Ezek a zsinagógák az észak-magyarországi zsidóság honfoglalásának szép és megható bizonyítékai. Minthogy legtöbbjük a 19. század második felében, utolsó harmadában épült, építészetileg nem a legszerencsésebb korban. Már túl vagyunk az egységes, stíluskorszakokon, elmúlt a román, a gótika, a reneszánsz, a barokk, és a klasszicizmus ideje. Ez a századvég a historizáló építészeté, az eklektikáé, a romantikáé, és még sokféle útkereső neo-irányzatoké aztán a szecesszióé vagy átvett stílusoké, mint például a mór stíl, amely talán a legjobban rányomta bélyegét a Kárpát-medence zsinagógaépítészetére.

A zsinagógák így is szépek. Ha nőtt a hitközség, bővítették, ha leégett a ház, újraépítették, szebbre, nagyobbra. Életről, gyarapodásról, bizakodásról beszélnek és a könyvet lapozva borzasztó érzés látni, hogy nagy részükből kihalt az eleven élet, méghozzá egy pillanat alatt. Ezeket a helyeket 1944-ben egyszerre hagyták el a híveik. Nem önszántukból, tudjuk jól. És nagyon kevesen tértek vissza. Az épületek többsége híveit és funkcióját vesztette. Róluk szólva a visszafogottság a legnagyobb erő, a némaság a legbeszédesebb. Ebben a témában már mindent elmondtak, megrendülve, sírva, átkozódva, de el kell mondani pőrén, csupaszon, hozzáadott indulat nélkül. Ahogy a Sorstalanság vagy a Saul fia film teszi. S ahogy ez a könyv is teszi. A megrendülésnek, s az ítéletnek az olvasóban kell megszületnie.

Ezt segíti a szövegben is képben is szűkszavú szerző-fotográfus, aki árvának ábrázolja az épületeket. A képeken szinte sehol nincsenek emberek. Nincs körülöttük mozgás, nincs élet. Hiába élnek új életet, mint koncert-vagy kiállító terem, könyvtár. A mai élet mögött ott van kitörölhetetlenül a régi élet és a régi halál. Ha már a képekről beszélünk, meg kell említeni a bravúros szépségű címlapfotót. A pici stomfai zsinagóga oszlopfőiről óhatatlanul a világszép cordobai nagymecset lélegzetelállító oszlopcsarnoka jut az ember eszébe. Más kor, más vallás, de ugyanaz a minőség, és ugyanaz az emberi törekvés és vágy fogalmazódik meg benne. A rövid ismertetők is azt bizonyítják, nemcsak a könyveknek, a zsinagógáknak is megvan a maguk sorsa. 1944 után először az elhagyatottság évtizedei következtek. Többnyire üresen álltak, pusztultak, főleg magtárak, raktárak lettek a szakrális helyből, ahol a lélek kereste az utat az istenéhez.

Szerencsére a helyzet megváltozott. A szlovák társadalom is fölismerte, hogy itt önhibájukon kívül funkciójukat vesztett, értékes, szép, a hazájába érkezett, ott élni és boldogulni vágyó közösség emlékét őrző épületekről van szó. A képek megmutatják az épületek változatosságát, a karzatok öntöttvas oszlopainak különös állandóságát. Igaz, a vas építészeti felhasználásnak virágkorában vagyunk, ekkor épült az Eiffel torony, a Nyugati pályaudvar, a kis földalatti. Alakította az épületek mai képét az új funkciók rendkívül széles köre: a koncertteremtől, az egyetemi laborig, a menháztól, a kávéházig, a könyvtártól a sörfőzdéig, sőt fitneszközpontig. Szomorú, de szükségszerű. Egy épületnek funkció kell, különben meghal. Utánahal híveinek, mint hű kutya a gazdájának. De nem szabad, hogy utánuk haljon. Bármilyen funkcióval, de életben kell maradniuk, hogy őrizzék egykori építőik, közösségeik emlékezetét. Visszatérve az útikalauz funkcióhoz; hasznos függeléket találunk a könyv végén, fontos információkat ad az egyes helyek láthatóságának idejéről, módjáról. Persze sok adat el fog avulni az évek során. Változhat a nyitvatartási idő, a telefonszám, e-mail cím, web oldal. De ez nem baj. Majd lehet új, friss függeléket készíteni a harmadik, negyedik kiadáshoz.

Ám kézbe véve a könyvet sajnos nyomban látszik, hogy nem mentes az első kiadások gyermekbetegségétől. Hibás maradt. Az első borító belső oldalán térkép mutatja, mely helyeket keresett fel a szerző az anyaggyűjtés során. A térkép jobb, alsó sarkában számozva, felsorolva látjuk a helyszíneket. Összevetve ezeket a térképen ábrázolt pontokkal, meglepve látjuk, hogy a Duna partjáról az ország belsejébe került egy „apró és jelentéktelen” város – Pozsony! Egy várható második, átdolgozott kiadásban ez a tévedés majd könnyen javítható, de hogy maradt-e egyéb hiba is a könyvben, az – az ilyenkor szokásos, de most elmaradt – recenziós példány hiányában sajnos nem állapítható meg.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

A kamara már a spájzban van

2018, január 31 - 15:25

Az újságíró kamaráról van szó, amelynek létrejötténél Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője sertepertél, aki egyébként a felcsúti focikomplexumnál (vagy komplexusnál?) igazgatta a kommunikáció dolgait.

Természetesen az újságírók érdekeiről lenne szó. (Reméljük, a védelmüket egyelőre nem ambicionálja a mindenféle védelemben oly tevékeny kormányzat.) Annyiban érdekelt vagyok az ügyben, hogy a kilencvenes évek végétől – sok kollégával együtt – a Magyar Újságírók Országos Szövetségénél (MÚOSZ) ezügyben fáradoztunk. Az Érdekvédelmi Bizottság tagjait a szövetség választotta, nekem az adminisztráció kézben tartása volt a feladatom, szerény díjazás fejében, a kollégák azonban társadalmi munkában dolgoztak, egyéb munkájuk mellett.

Muszáj néhány szót szólni az akkori körülményekről. Zajlott az írott sajtó kiadóinak eladása, megjelentek a kereskedelmi tévék, rádiók (internet még nem volt). A szakma sohasem volt egységes: a tévések, rádiósok kissé lesajnálták a lapoknál dolgozókat, hiszen egy kétperces képernyős jelenlét ismertséget hozott, míg egy újságban megjelenő nevét sem nagyon jegyezték meg. Az újságot írók lenézték a szereplőket – nem is tudnak fogalmazni, csak felmondják, amit más leír. Az operatőrök a fotósokat, és viszont. Mégiscsak hitelesebb egy mozgókép, mint egy merev fotó versus könnyű egy népes csapattal a hátuk mögött villogni. Az országos médiánál dolgozók a helyi, vidéki orgánumoknál dolgozókat. Hiába no, ez egy individuális szakma.

Ezt a sokféle csapatot akarta összetartania MÚOSZ. (Eredetileg minden újságíró tagja volt a MÚOSZ-nak de nem azért, mert kötelező lett volna. Ellenkezőleg. Például azért, mert 1990-ig a szövetség működtette Magyarország egyetlen, elfogadott végzettséget adó újságíró iskoláját, a Bálint György Akadémiát. Egyetemeken nem volt újságíró képzés.) A MÚOSZ egyébként a mai napig társadalmi egyesület, ami meghatározza egyben azt is – milyen eszközöket vehet igénybe az érdekvédelemben. Bár évtizedekig fel-felmerült a közgyűléseken, hogy legyen szakszervezet, vagy kamara, de a közgyűlések többsége mindig elvetette a javaslatot.

Még egy „apróság”. 1989-ben a közgyűlés úgy döntött: a függetlensége érdekében egyetlen kormánytól sem kér a továbbiakban állami támogatást. Ez a mai napig így van. Elsősorban a tagdíjakból gazdálkodik, amit változó mértékben egészítettek ki a saját tulajdonban lévő ingatlanok bérbeadása, az oktatás fizetőssé tétele, az első években meg szponzorok támogatása. A kiadóvállalatok ebben nem jeleskedtek: mindössze a Word Press fotó pályázati díjait állták, és az 1990-ig a MÚOSZ Sportújságírók Szakosztályának az Év sportolója pályázatát.(Szőllősi Magyar Sportújságírók Egyesülete ugyanis a MÚOSZ-ból önállósult, és hosszú évekig a szakosztály volt elnöke, Novotny Zoltán vezette.) De nagyobb cégek azért akadtak: presztízs értékű volt, ha sajtótájékoztatójukat a MÚOSZ székházában tarthatták.
Az 1989-ben még 20-40 fős apparátus, ami szervezte a vitákat, tájékoztatókat, fenntartotta a székházat, az üdülőket, orvosi rendelőt, könyvtárat, 2000-re 10-12 főre apadt, közöttük is kevés főállásúval.
Az érdekvédelmi munka – ahogy az etikai is – elsősorban a tagok társadalmi munkáján alapult.

Teljesen világos volt: a szövetség nem tud állást adni a tömegesen elbocsátott újságíróknak, csak a foglalkoztatás-elbocsátás körülményeit kérheti számon. Arra meg társadalmi egyesületként végképp nem volt joga, hogy egy-egy lap, műsor megszüntetését megakadályozza. Sokan megsértődtek ezért – pedig normális sajtóviszonyok esetén ez lenne a természetes. Kirívó eseteknél ugyan hallatta a hangját – de az állásfoglalások – ha egyáltalán megjelentek, visszhang nélkül haltak el. Az állásban maradt kollégák sem szólaltak meg. Amikor – talán még1990-ben – szinte egyidőben megszűnt többszáz üzemi és intézményi lap, és utcára került kb. félezer újságíró, az egyik országos ülésen az egyik rádiós kolléga így szólt (a szolidaritás nagyobb dicsőségére):épp ideje volt, micsoda alakok dolgoztak ott. Mintha a rádiónál csupa Ady-tollú Grál lovag töltötte volna meg a műsoridőt. Amikor pár év múlva ő került lapátra, és felháborodva követelte, hogy védje meg a MÚOSZ – nyeltem egyet, és becsszó, nem voltam kárörvendő.

Érdekes tapasztalat volt, hogy míg a sajtóba akkoriban benyomuló magyar vállalkozók kizárólag szárazpecsétes ügyvédi levélre voltak hajlandók válaszolni (a MÚOSZ-nak volt saját ügyvédje, aki ingyen adott munkaügyi, meg sajtójogi tanácsokat is a tagoknak), addig a külföldiek – pl. a Ringier vagy a Sanoma – azonnal tárgyaltak, és végül sikerült valamiféle kompromisszumot kiharcolni.(Mindkét, a svájci és a finn cég is kivonult már. Belátták, hogy nem lehetnek versenytársai olyan „nemzeti” kvalitásoknak, mint egy gázszerelő vagy egy parókakészítő, akik ma uraljákzírottsajtó95%-át, a rádiók tévék kétharmadát.)

Pontosan a MÚOSZ jogosítványainak bővítése érdekében vizsgáltuk meg, mit jelentene a kamarai lét. Először is: a kamara alapításáról a törvényhozás dönt (tehát nem a tagok), és az határozza meg a működési feltételeket is, abba a kamarai tagságnak, de még a vezetőségének sincs beleszólása. Abszolút kiszolgáltatott tehát a mindenkori parlamenti többségnek. Az ún. hivatásrendi kamarák – orvosok, építészek, ügyvédek stb. – felelősséget, adott esetben anyagi felelősséget vállalnak a tagjaikért, ehhez anyagi fedezet, és szakértői gárda is kell.

Egy olyan szabad pálya esetében, mint az újságírás, ez kivitelezhetetlen.

Ennél is fontosabb: vajon meghatározhatja-e egyetlen szervezet, hogy ki lehet újságíró, ki szólhat a nyilvánossághoz? Persze a kamarai tagságot irányító parlamenti többség intenciói szerint.

És még nem is ez a legnagyobb baj ezzel a törvény-barkácsolással. A hivatásos újságírónak ugyanis vannak többletjogai: állami és helyi vezetők ugyanis kötelesek tájékoztatni, kérdéseire válaszolni. (Ez a sajtószabadság lényege.) A mai kormánypotentátok ugyan látványosan leszarják ezt a kötelezettségüket – megmutatva azt is ezzel, mennyire tartják az ő „kedves népüket”, de legalább a kötelező tájékoztatás megtagadásának ténye nyilvánosságra kerül, ami azért felvet némi gyanút a közönségben. Ha viszont a többség kinevezheti a hivatásos újságírót, nem kell többé elszaladni, szégyenszemre függöny mögé bújni, meg marhaságokat beszélni nőügyekről, meg disznóvágásról. Hosszan, szabatosan lehet válaszolni az olyan bátor kérdésekre, minthogy: hogyan tetszik tudni az Ön, bocs Maga zsenialitásával még a nép megmentésére is időt szakítani?

(Kanadaiaknak: 1965-ben készült egy film, A tizedes meg a többiek. Óriási siker volt – ma is gyakran ismétlik a tévék – és mindig népes nézősereget vonzva. Fanyar vígjáték a második világháború utolsó napjairól, mikor két front közé szorul a kisember. A túlélni akaró tizedes (Sinkovits Imre) fifikás angyalföldi vagány, a pikírt grófi komornyik (MajorTamás), a katonaszökevény Gálfy Eduárd (Darvas Iván) az ő búsmagyar lelkével, más katonaszökevények, munkaszolgálatból elslisszolt kommunista (Pálos György). Abban van egy jelenet, amikor a kényszerűségből bújtatott sebesült szovjet katonát a spájzban felfedezi a szintén „átutazóban” arra járó német egység egyik tagja. Ő mondja: Az oroszok már a spájzban vannak! A youtube-on elérhető.)

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

“A rakodópart alsó kövén ültem”

2018, január 30 - 19:43

Hol is kezdjem? Ja, tudom már, mindenképpen ott, hogy ez megint csak egy vélemény lesz, az én véleményem. A netikett szerint nem írhatom nagybetűvel, mert az kiabálás, így csak megvastagítottam a betűket.

Először néhány fogalom, ami nem mellékes, mert tisztázásuk nélkül nem is érdemes írnom.

Vita és veszekedés között van különbség, méghozzá óriási.

A vita egy témáról szól, többnyire olyan témáról, ami sokakat érdekel és a vitatkozók közül sokan más – más véleménnyel bírnak. Érveiket felsorakoztatva próbálnak egymással valamilyen módon dűlőre jutni. Ütköztetik a véleményeket. Lehet egy vita hosszú, meddő, felőrlő, de lehet pozitív, előre vivő, újabb és újabb gondolatokat felhozó. A vita pozitív jelenségnek tekinthető.

A veszekedés kifejezés, az mindenképpen már eleve negatív felhanggal bír. A veszekedők eltérnek a kezdeti témától, egymás személyét sem kímélve, személyeskedve, esetleg dühből veszekszenek. A veszekedés hevében pedig sokszor elveszik már a végére a téma és esetleg meg is bántják egymást.

Az ellenfél és az ellenség szavak között is óriási jelentésbeli különbség van.

Az ellenfél, legyen az sportban, tudományos vitában, társadalmi, politikai kérdéseket tárgyalva, az az ember, akinek meghallgatjuk a véleményét, de nem értünk vele egyet és mi magunk is, épp ezért kifejtjük a saját véleményünket. Közben pedig megmaradunk a kommunikáció természetes szabályai mellett. Nem haragból cserélünk véleményt.

Az ellenség szó azt jelenti egyértelműen, hogy nem bírjuk, nem szíveljük, nem értjük, nem is akarjuk érteni a másikat. Nem is akarunk azzal a mási emberrel véleményt cserélni, sőt nem is érdekel bennünket a véleménye. Nem tényező, haragszunk rá, és ha olyan szituációba keveredünk, hogy kell, akkor „harcolunk” vele.

Ha a társadalmi és politikai viták úgy a pártok és az általuk képviselt emberek között is ellenfelekként és nem ellenségekként zajlanának, akkor sokkal jobb lenne a közéletünk minősége.

Múlt, jelen és jövő.

A múltat már megharcoltuk, megéltük, ki – ki a magáét és egyben a maga módján a hazájáét. A múltat egy idő után „békévé oldja az emlékezés”, vagyis így kéne lennie, de sajnos nem így van. Megbékélés és feldolgozás helyett a múlt örökös viszály forrása, pedig az apák bűneiért nem a gyerekeknek kell felelni.

A jelenben élünk, próbáljuk a magunk módján, saját elképzelésünk szerint jól csinálni a dolgainkat, vagy legalább igyekszünk. Azért dolgozunk, küzdünk, hogy a jövőnk és az utánunk következő generációk jövője jobb legyen. A jelen fontos, a minősége fontos és épp ezért kéne békésebben hasznos dolgokra törekedni, közelítve az elképzeléseket. Egyénenként, nem hiszem, hogy van olyan ember, aki rosszat akar, „rossz jövőt”, csak mindenki másképp akarja, az övéi (hite) elképzelése szerint szeretné csinálni.

A jövő? A jövő csupa kérdőjel és rejtély. Azt szeretnénk, hogy minél jobb legyen. A jövő legalább olyan fontos, mint a jelen és kiszámíthatónak kéne lennie. Nagyon fontos ez a kiszámíthatóság és ezzel együtt a tervezés! Előre kell nézni! A jobb és szebb jövő záloga a jó jelen.

Magyarországon nincs „kaszt rendszer”, mint pl. Indiában, de ha jól megnézzük a politikai szempontból másképp gondolkodó emberek egymásra aggatott jelzőit, akkor bizony a rendszerváltás óta eltelt időben kialakult egy politikai „kasztrendszer”, a kommunikáció részeként. Az emberek, ahol csak megszólalnak, azonnal skatulyába teszik a másikat, a nélkül, hogy bármit is tudnának róla.

Van erre, a skatulyára egy réges régi történetem, még könnyed fiatalságom idejéből. Azért emlékezetes, mert akkoriban sok minden mással foglalkoztam csak éppen politikával nem. A kis történet a következő. Új munkahelyre kerültem. Természetesen az első nap első eseménye a bemutatás. Leendő, közvetlen főnököm végigvitt egy elég nagy létszámú intézményen és pár mondat kíséretében mindenkinek bemutatott, ahogy kell. Nem ismert senki, nem tudtak rólam semmit. Egy nálam minimum kétszer idősebb, határozott kinézetű, lehengerlő tekintető hölgyhöz értünk. Családnevemet meghallva, kezemet erősen szorította, egy ideig nem is engedte el, szúrósan a szemembe nézett és ennyit mondott: (vagy kérdezett) „Szóval, akkor te egy burzsuj vagy!?” Erre én csak annyit tudtam kinyögni: „Ha te gondolod?”

Ilyen jellegű státuszom aztán később – a nélkül, hogy bármit is tettem volna – az idő múlásával többször változott.

Visszatérek a jelenbe, az általam most átvitt értelemben „politikai kasztoknak” nevezett inkább gúnynevekhez, amivel az emberek a másképp gondolkodót oda vissza illetik.

A rendszerváltás után minden ember, aki felnőtt, gondolkodóképes életének egy részét a korábbi időkben élte meg – függetlenül attól, hogy ki volt és mit csinált – könnyedén és hirtelen „komcsi” lett. (Noha kommunizmus a klasszikus marxi engelsi értelemben nem igen létezett, (az ő ideájuk a valósághoz képest igazán jó lehetett volna) csak egy torzult változata.) Az ideológia és a megélt valóság sokszor nagyon eltér egymástól. A lényeg itt nem is ez, hanem az, hogy a rendszerváltás előtt élt emberek a másképp, inkább jobboldali értékek mentén gondolkodók szemében – mindentől függetlenül – „komcsik” lettek. Máig se értem miért és miért így. Egyszerűen, szárazon, kerek perec „komcsik”. Ennek a későbbi kissé finomított, de nem kevésbé dehonesztálóan használt változata a „szocik” kifejezés lett.

Aztán a szocialista, szabaddemokrata kormány bukása után, új kissé súlyosbított kategória lépett életbe, fokozati különbségekkel. A baloldali értékek mentén, esetleg még liberálisan is gondolkodó ember, az egyszerű „komcsiból és szociból” – vélt bűneitől függően – ” komcsi – bolsi –libsi” lett egy személyben, és azért voltak még cifrább, cizelláltabb változatok. (az egyéb jelzőkre gondolok)

Elég sokáig békében voltam, mert nem politizáltam, kívül estem így a „kasztokon”. Akkor kezdtem érdeklődni a politika és a közéletélet iránt, mikor a mostani férjemet megismertem. 2009-től írtam közéleti – politikai írásokat egy népszerű blogtéren, ahová ismerősök hívtak. Akkor, de inkább kicsit később lettem a másképp gondolkodók szemében a már rég feledésbe merült „burzsujból” hirtelen „komcsi”. Pár évvel később, hol „komcsi”, hol „libsi, természetesen az éppen akkor olvasott írásom korbácsolta indulatok szerint és azért a kifejezésekhez csatolt egyéb jelzőkről sem szabad megfeledkezni. Annak ellenére volt ez így, hogy a munkanélküliségről, a hajléktalanságról, a szegénységről, a nehéz szociális helyzetben élőkről írtam, kormányoktól függetlenül. Mindig olyan intézkedést bíráltam, ami nekem éppen nem tetszett és voltak is a nem tetszés mellé érveim.

Nem vagyok igazságtalan, azt is érzékelem, (és a témához tartozik) hogy a baloldali érzelmű és vérmesebben fogalmazó emberek szóhasználatában a másik oldalt képviselő embertársat ők olykor a szintén jelzőkkel is megpakolt „jobber” kifejezéssel illetik. Ott van néha még a pakliban a valóban erős „náci” kifejezés is.

Értem én, hogy az indulatokat le kell vezetni, de arra pl. senki nem gondol, hogy indulatainkat maga a politika generálja és konkrétan nem valahol a karosszékében üldögélő és gépelő, kommentelő embertársunk. (Az már kicsit más lapra tartozik, az indulatokat illetően, ha valaki szándékosan gúnyolja a másik ember véleményét és személyében magát az embert. Itt már érthető a bosszankodás, az indulat.)

Az indulatok hirtelen felszínre törésére is van egy történetem. Nem is régi, 2016. elején történt. Akkori főnököm aznap elég viharos, nyugtalan kedvében volt, mindenkivel és mindenért morgott egész nap. Engem is hivatott az irodájába és valamiért hibáztatott. Mindketten tudtuk, hogy nem állunk egy oldalon, de viszonylag normálisan tudtunk együtt dolgozni. Egyszer csak, mikor már kifogyott a mondanivalójából, de még nem szállt el a mérge a következőt mondta: (nagy levegőt vett, erősen gesztikulált) „Te pont olyan vagy, mint a Gyurcsány és a liberálisok!” Ettől mintha felszabadult volna, elszállt a haragja. Azért ilyen akárkivel nem fordul elő.

Szóval folytatom a témát, múltról, jelenről és jövőről, valamint a magunkkal cipelt sztereotípiákról és előítéletekről.

Chinese girl sitting alone / Catherine Jao

A jelent éljük, a jövőnkért dolgozunk és gondolkozunk, a múlt már mögöttünk van. A múlt igen hosszú idő után történelemmé válhat. A történelem formálja ugyan a jelent és ezáltal a jövőt, de nem lehet mindent csak a múlt történései szerint megítélni. Nem lehet minden csak fehér és csak fekete.

Minden embernek van egy már megélt élete, ha úgy tetszik múltja és van jelene. A múltjába született bele, abban nőtt fel, abban dolgozott és élte a hétköznapjait és folytatja a jelenben. A megélt valóságában, a saját valóságában nem szenvedett annyira, mint amennyire az utána jövő generációk gondolják, és meg is fogalmazzák hozzá utólag az ideológiát. Évtizedek után elemezni, kivesézni, megítélni, könyvekből, tanulmányokból, elemzésekből idézgetni egyszerű, de semmiképp se ugyanaz, mint benne élni. Senkinek a korábbi életét nem lehet figyelmetlenül és kegyetlenül lerombolni, megítélni, megmagyarázni. Lehet véleményt mondani, nyugodtan, óvatosan és nem személyeskedve. Ítéletmondás helyett beszélgetés közben meg lehet kérdezni: Mondd, hogy is volt ez, mikor gyerek voltál? Hogy élted meg? Mennyire más lenne.

Mindenáron meg akarja nekem magyarázni pl. egy ma talán alig 40 éves ember, hogy én 10, 11, 12, 13, 14 évesen mennyire szenvedtem attól, hogy az úttörőmozgalom keretében a kommunista ideológiával mételyezték a lelkemet. Ez nem így működik. Nem szenvedtem. Éltem az életet, tanultam, játszottam, barátnőkkel vihogtam, éjjel elemlámpával olvastam a dunyha alatt, nézegettük egymást a fiúkkal, stb. Szerettem gyereknek lenni. Ez ilyen egyszerű. (és ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy az akkor érvényes politikai helyzettel egyet értek vagy nem értek egyet, de mégis máris benne vagyok a skatulyában és valahol valamennyien benne vagyunk, ha tetszik ha nem, ha igazságosan, ha nem egy skatulyában)

Ezen a fórumon is biztosan sokkal jobban meg lehetne vitatni a felmerülő témákat, ha a – sok esetben úgyis nick név mögött – véleményt mondó embereknek nem a másik általuk helytelenített politikai identitása lenne a lényeg és nem a személyeskedés. Hiszen az ellentétek az eszmékből fakadnak és nem az egymást nem is ismerő emberek miatt alakulnak ki. Véleményt cserélni, vitatkozni – nyilván személyeskedő jelzők osztogatása nélkül is – lehetne, sőt sokkal érdekesebb is lenne. Az a törekvés és elképzelés, amiért ez a hírlap létrejött, azt hiszem, többet érdemelne.

Hollósy Gerti

Kategóriák: Szervezetek

A Fidesz propagandagépezetéről

2018, január 30 - 16:24

Lapunkban több rendszeres olvasó és kommentelő sejti évek óta, hogy fideszes trollok szorgalmaskodnak a hozzászólásokban és úgy tűnik, hogy igazuk volt. A 444.hu című lapnak tálalt ki részletesen egy ex-fideszes troll az állampárt propaganda-gépezetéről és ebből derült ki, hogy a Fidesz valóban üzemeltet egy rendszerezett trollhadsereget. Ami a legmeglepőbb: a fideszes nyugdíjasok akik a munka javarészét végzik önkéntesként, bérmentve követik naponta a párt utasításait. Oroszországban a putnyinista trollok fizetve vannak, Magyarországon viszont a fideszesek részben meggyőződésből, vagy esetleg megfelelési kényszerből, szolgalelkűségből, vagy jövőbeni juttatások reményében (egy új Lada?) végeznek pártmunkát.

Mit tudunk a Fidesz trollhálózatáról? Elsősorban a Facebookon vannak jelen, ugyanakkor itt a KMH-ban egy-egy hozzászóló tevékenysége maximálisan egybecseng a 444.hu-nak nyilatkozó ex-fideszes mondataival.

  • A legtöbb troll idősember, az állampárt meggyőződéses szimpatizánsai.
  • A trollokat a fideszes politikusok által képviselt egyéni választókerületben úgynevezett “virtuális munkatársak”(VM)  koordinálják. A VM-ek általában három demográfiai kategóriába sorolhatók: vidéki nyugdíjas nénik, törekvő fiatalok akik tudják, hogy csak úgy lesz jövőjük a NER államigazgatásában ha az állampártot szolgálják, vagy egyetemisták.
  • Minden egyéni választókörzetben egy darab VM dolgozik és ő toboroz, aztán koordinál 60 fideszes trollt. A valóság az – a 444.hu riport szerint – hogy hatvan helyett inkább 10 körül van a választókörzetenként szolgáló trollok száma.
  • A trollok kiképzést kapnak a párttól–például megtanulnak mémeket generálni, de alapvetően arról szól a munkájuk, hogy fideszes pártpropagandát posztolnak és továbbítanak, illetve ellenzéki vagy kritikus hangokat járatnak le.
  • Egy troll naponta legalább egy feladatot kap a központtól, de sokszot akár ötöt is. Tehát teljesíteni kell.

Olvasóink esetleg már észrevették, hogy magyar időszámítás szerint a nap végén jelenik meg lapunkban hosszú évek óta, egy svájci óra pontosságával egy bizonyos hozzászóló, aki tulajdonképpen naponta ugyanazokkal a körülbelül tucatnyi jelzővel minősít mindenkit, aki a Fideszt bírálja. Újat több mint öt év óta nem olvastunk tőle, átgondolt kritikát az ellenzékről, vagy akár a kormánypártról soha, még kreatív szóhasználatot sem. A 444.hu riportja után nyilván felmerül a kérdés, hogy a kizárólag reciklált jelzőket és szavakat használó, a KMH-t nyilván nem kedvelő kommentelő, vajon miért járhat ide szinte kivétel nélkül naponta hozzászólni, ha nem a fideszes trollhadsereg virtuális katonája? Ez nem valamilyen groteszk szórakozásra utal, hanem valóban pártmunkára.

*

A Fidesz ingyenesen osztogatott lapja – a Lokál – ma az alábbi címlappal jelent meg. Vona Gáborról tavaly még azt híresztelték, hogy homoszexuális. Most pedig azt, hogy muszlim terrorista. “Ilyen muszlim Vo(l)na” a fércmunka hangazotos címe, a fotó pedig egy Photoshop-produkció. A kivonatot egy budapesti barátom küldte át ma reggel:

Aztán jön a harmadik oldalon a cikk–“Még a végén muszlim lesz Vonából”.

A Fidesz és a szolgamédia viselkedése olyan, mintha valamilyen belső felmérésük lenne arról, hogy talán nem is annyira jól állnak, mint ahogy azt a publikus felmérések mutatják.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak