Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 33 perc 41 másodperc

Emberek és jogszabályok

1 óra 10 perc

Az elmúlt pár napban a „gender” tematizált elég sok vitát. Az internetes fórumok olvasgatásának tanulsága az, hogy eredményesen. Ugyanakkor van két másik hírcsokor, amely mintha kicsit kevésbé lett volna „érdekes”. Valószínűleg azért, mert lényegesen megosztóbb, a politikusok egy része már régen nem konfrontálódik. Legfeljebb a fizetésével.

A genderre visszatérve egyébként a tanulságokhoz tartozik, hogy kifejezetten szélmalomharcnak tűnik, hogy Orbán vak hívői legalább kicsit kitekintsenek a bili peremén túlra. Alkalmasint tisztázandó, a fogalom valós jelentését is. Számukra az, hogy „gender” továbbra is azonos a buzival. A nő pedig szopjon, dugjon, szüljön és kussoljon. A furcsa legfeljebb az, hogy Orbán nőnemű hívői is lelkesen csatlakoztak ehhez. De talán mégsem furcsa. Ha figyelembe vesszük, hogy annak idején a Fidesz nőtagozatának is megfelelt, némi egyszerűsítéssel, a családon belüli erőszak lerendezése azzal, hogy „ted szét a lábad és nem lesz pofon”. Ezzel ezt a kérdést el is engedném a jelen írásban.

A két másik hírcsokor ugyanis nem kevésbé lehet érdekes. Különösen, ha megpróbálunk párhuzamokat keresni. Az egyik az, hogy nyilvánossá váltak a kilakoltatási statisztikák. Jelentős felívelést mutatva a kilakoltatások számában. Amiért a kérdés kétségtelenül síkos politikai pályát jelenthet, az az, hogy a kilakoltatottak nem képeznek homogén csoportot. Talán nem csak szerintem van különbség az egyes esetek között. Aközött, például, ha valaki feltör egy lakást, majd beköltözik, és a tulajdonost esetleg fizikailag is bántalmazza, ha az ezt rossz néven veszi, illetve aközött, ha egy krízis miatt bedől a család egzisztenciája. A skála egyébként nyilván finomíthatő a két véglet között. De a hatalmi kommunikáció sem szokta túlbonyolítani a kérdéseket. Nagyjából a középsúlyos értelmi fogyatékosok szintjén kommunikál, és láthatóan bejön a Fidesznek. Ahogy annak idején számos más történelmi esetben is bejött.

Illusztráció: Joyce Owens

Az egy más kérdés, hogy azok, akik a másik életébe nyernek beavatkozási jogot, azok miként élnek ezzel a joggal. Milyen mérlegelések mentén döntenek. Valamint az is, hogy milyen mérlegelések mentén cselekszenek. Mert a kilakoltatásokkal kapcsolatban azért nem árt figyelembe venni azt sem, hogy nem csak döntések születnek a kérdésben. Megjelennek azok is, akik odamennek egy lakásba, nyakon fogják a kisgyermekes szülőket, és kirakják az ajtón kívülre. Esetleg a saját ajtajukon kívülre. Felülemelkedve azon, hogy a másik oldalon is emberek, gyermekek vannak. Olyanok, akiknél alig jobb a saját lehetőségeik tárháza. Mert azt ugye csak igen kevesen gondolják, hogy a kilakoltató fogdmegek a milliomosok, az ingatlanügyletek haszonélvezői közül kerülnek ki. Igaz, mondhatják: a törvények alapján járnak el.

A másik hírcsokrot tematizálja az, hogy a hazai menekült-ügyi sorskezelés az éhezést sorsolta a menekültek egy részének. Azoknak, akiknek ugyanaz a hatalom dobta kukába első fokon a menedékkérelmét, amelyik megtagadja ezt követően az élelmet. Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) jogértelmezése szerint ilyen esetben csak a gyermekek ehetnek. A szüleik nem. Cserébe arra biztatnak mindenkit, hogy menjenek vissza Szerbiába. Ha gondolják, akkor a gyermekeik nélkül. A jogszabály a BMH szerint így szól. Akinek nem tetszik, az forduljon a nemzetközi bírósághoz. Esetleg fel. De akkor, ha a nemzetközi bíróság számukra kedvezően dönt, az továbbra sem fogja azt jelenteni, hogy a sorstársaik megússzák. Mármint az éhezést. Különösen azt követően, hogy a civil szervezeteknek gyakorlatilag lehetetlenné tették a segítségnyújtást. Melyre a parlamenti fizetésvadász szakcsoport nyilvánvalóan megteremtette a törvényi környezetet. A rendszerben egyébként itt sem a jogi döntést hozók dolgoznak. Ami akkor is igaz, ha talán volna Fidesz parlamenti frakciójában is olyan, aki saját kezűleg csavarná ki a kenyeret a menekült gyermek kezéből, ha az a szülei felé nyújtja. Esetleg anélkül is. Aki megteszi, legalább elmondhatja, hogy a jogszabályok alapján cselekedett.

Ahogy a jogszabályokra hivatkozott annak idején Erdő Péter is, amikor megtagadta a segítséget a menekültektől. Ami részéről egy teljesen érhető gesztus. A Bibliára nem hivatkozhatott. Abban ilyen passzus ugyanis nem igazán van. Ahogy a hatalom oldaláról megnyilatkozó decibelkeresztényeknek sem nyújtanak megnyugvást. Az lehetne persze egy másik kérdés, hogy mennyire tekinthető kereszténynek az, aki a hatalom gyakorlását szolgáló törvények nevében alapvetően embertelenné válik. Azonban alig hiszem, hogy ez különösebb személyiségi konfliktust okozna bármelyik politikusnak. Elvégre a fizetésük megvan. Ameddig nyalnak, addig meg is marad. Márpedig csatakos nyelvcsapásokat bőven láthattunk a politika, illetve az erdőpéter-osztályú egyházfik részéről eleget. Nem véletlen talán, hogy ettől a bagázstól a pápa is elég világosan elhatárolta magát annak idején. A végrehajtási jogalapot ugyanis ez a politikai csürhe teremti meg a mások meghurcolásának. Végrehajtók meg szoktak akadni. Akik aztán a jogszabályokra hivatkoznak.

Azonban talán érdemes lenne a sok végrehajtónak, és a nekik, lehetőleg arctalanul, az internetes fórumokon, tapsolóknak figyelembe venni. Amikor embereket gázosítottak el, illetve lőttek a Dunába, akkor is jogszabályokat, hatalmi rendelkezéseket hajtottak végre. Az emberséget azok képviselték, akik kijátszották ezeket a hatalmi intézkedéseket. Azok, akik enni adtak az éhezőknek, és fedelet az üldözötteknek. Rájuk ma is sokan emlékeznek. A táborok kápóira, a gázkamrák építtetőire, a másokat üldözőkre jobbára csak a bírósági akták.

Kategóriák: Szervezetek

A galileai bölcs — Borsai Endre fordításában

2018, augusztus 19 - 17:37

Amikor 2015 augusztusában Haifába látogattam, édesapám unókatestvére már lelkesen és fegyelmezetten dolgozott David Flusser néhai vallástörténelem professzor The Sage from Galilee című könyvének magyarra fordításán. Az 1998-ban angol nyelven megjelent kötet elsősorban Flusser korábbi kutatásaira épült, illetve azokat egészítette ki. A szerző saját álláspontjának evolúcióját is észlelhetjük benne. Jézust a zsidó kulturális, társadalmi és hitbeli környezetbe helyezi el, nem szakítja ki ebből a kontextusból. Erre az alapra építve vizsgálja életútját, illetve tanításait és mutatja, hogy mennyire integrális szerepet játszott Jézus zsidósága egész életében. A szerző utal arra, hogy egyesek azt gondolhatják könyvéről, hogy annak célja Jézus “zsidó szemszögből” való bemutatása. Ilyen szándéka viszont nincs. Mint ahogy írja:

“Az én hozzáállásom nem egy zsidó illetve keresztény teológusé, hanem a klasszikus kutatóé. Az én módszerem a klasszikus tudományok tanulmányozásában gyökerezik,  görög és latin szövegek felé irányul. Meggyőződésem, hogy az első három Evangélium hűen tükrözi a ‘történelmi Jézus’ valós képét. Egyben megjegyzem: én nem szeretem a ‘történelmi Jézus’ és a ‘prédikátor Krisztus’ között felállított minősített különbségtételt, dichotómiát.”

Flusser hiteles történelmi leírásként tekint Máté, Márk és Lukács könyveire, míg János könyve inkább a “hittudományi távlat bemutatására” alkalmas és érdekelt. Másképpen: Jánost egy fajta teológiai hátsó szándák vezérelt, amely megkérdőjelezi Jézusról szóló leírásának történelmi hitelességét. Szerinte a Szinoptikus Evangélium alapja egy vagy több korabeli adatgyűjtemény és feljegyzés lehet, amelyeket Jézus tanítványai, illetve a korai jeruzsalemi egyház rögzíthetett héberül. A szerző szerint az első három Evangélium “nem csak plauzibilis képet fest Jézusról, mint egy maga korában élő zsidó tanítóról, de következetesen használja azt a vonatkozási rendszert is, amely a Messiást harmadik személyben jeleníti meg. Az összefoglaló (Szinoptikus) Evangéliumok tárgyilagos olvasása nem annyira az emberiség megváltójaként a képét eleveníti meg, hanem egy zsidó csodatevő doktorét és prédikátorét.”

David Flusser megjegyzi, hogy vallástörténészek közül sokan alábecsülték a Szinoptikus Evangélium hitelességét, illetve azt a képet Jézusról, amelyet e könyvekből szerzünk.

A kereszténység első éveiben nem a feltámadt, Isten fia Jézuson volt a hangsúly, hanem Jézuson, mint tanár és próféta. A görög zsidó gyülekezetekben vette kezdetét az a változás, melynek révén a keresztre feszített és feltámadt Jézus képe került fókuszba.

Jézus tanításaiból talán a leginkább ismert és idézett rész pont az, amelyet leginkább nehéz betartani: a radikális szeretet eszméje. A radikális kölcsönös szeretet paracsolata és Jézus erre vonatkozó prédikációja azonban nem a semmiből jelent meg, hanem már alapjaiban létezett az akkori zsidó erkölcsben. Már Sochói Antigonos, Kr. e 175 körül azt tanította, hogy nem a várt vagy remélt jutalom kell, hogy vezérelje az erkölcsös cselekedetet, hanem az embertársunk iránti szeretet. Flusser Hillér-t, egy ókori talmudi mestert is idézi aki már korábban olyat mondott, amelyet ma leginkább Jézusnak tulajdonítunk: “Ne ítéld el a felebarátodat, hogy ne találd magad az ő helyében.” Flusser értelmezésében, Jézus közel állhatott a Hillél-féle gondolkodásmódhoz és erre épített, illetve ezt a személetet tovább vitte: a feltétel nélküli szeretet irányába.

Apám unókatestvére, az idén 89 éves Borsai Endre a hetvenes években került Izraelbe Romániából, ahol mérnökként dolgozott. Már ekkor is rendszeresen hallgatta Flusser egyetemi előadásait a rádión keresztül a zsidó és keresztény vallás közös gyökereiről. Bevezetőjében ezt írja Flusserről:

“Tanítani lehetne azt a könnyedséget, amelyek kutatásait belengik. Otthonosan mozog a rabbinikus irodalomban, érti az apokrifek és esszéneusok világát, szinte önálló tudomány szintjére emelve a Jézusi szóhasználat-, fogalmazás- és előadásmód kutatását.” 

A fordítás első része 2017-ben jelent meg, a második rész pedig 2018-ban, éppen pár hónapja. A könyvet Popa Mártának, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatónőjének ajánlja. Mint, ahogy Borsai Endre írja: “az ösztönzése és bátorítása nélkül ez a könyv elsüllyedt volna a világ Galileai-tengerein.”

Endrével először tíz éves gyerekként találkoztam Montreálban. Néhány évvel később – a korai kilencvenes években –  mai napig kimagaslóan szép emlékeket ébresztő vendégszeretettel fogadott bennünket Izraelben. Az izraeli látogatásunkat követő két és fél évtized során Budapesten és ismét Montreálban is volt alkalmunk találkozni, ezen kívül pedig rendszeresen kaptunk a postán Endrétől esszéket és reflekciókat történelmi és közéleti témákról, illetve útibeszámolókat–amelyeket írógépen írt és küldött el a világban szétszórt családnak. Amiután apám 2004-ben meghalt, először telefonon, aztán emailen keresztül tartottuk a kapcsolatot, 2015-ben pedig felnőtt fejjel volt alkalmam ismét Izraelbe utaznom és Endrééket meglátogatnom Haifa városában. Ekkor hallottam először arról, hogy milyen komoly munkába kezdett Endre.

David Flusser kötete, illetve annak két részes magyar fordítása nem csak a szakmabeliekhez, nem kizárólag a vallástörténelmet kutató és abban jártas akadémikusokhoz szól, hanem egy annál sokkal tágabb érdeklődő és gondolkodó olvasóközönséghez is. És mivel a szerző apám generációjának egyik utolsó élő tagja, a könyv számomra személyes jelentőséggel is bír. Ezt csak erősíti annak dedikációja: “Alíznak, Christophernek és Alexandrának. A szülőkkel ifjúkorunkban való közös tanulásunk emlékére és kései öregkorba húzódó erős barátságunk jeléül, mély és őszinte szeretettel, Endre.”

***

A galileai b0lcs 1. részét és 2. részét a kolozsvári Világhírnév Kiadó publikálta 2017-ben, illetve 2018-ban. Az első rész itt kapható, a második rész pedig ezen az oldalon.

Kategóriák: Szervezetek

Koronázási szertartásjáték- II. András-csillaghullásban álmodó — Székesfehérvár Nemzeti Emlékhely

2018, augusztus 19 - 06:07

Az idei Koronázási Szertartásjáték fókuszában II. András élete és koronázása áll. A történeti kutatások nyomán az elmúlt időszakban Árpád-házi uralkodónk személye új megvilágításba került. II. András alapvetően széles látókörű, újdonságokra nyitott, gyakran megérzéseire, sugallataira hallgató, nagy formátumú uralkodó, államreformer volt. A szertartásjáték dramaturgja, Matuz János ad képet az ”igazi” II. Andrásról.

Az elmúlt években új megvilágításba került II. András személye és uralkodása.

 Sokáig milyen kép élhetett a fejünkben II. Andrásról?

– Előrehaladt a II. András kutatás, hiszen mégis csak egy nagy Árpád-házi uralkodóról beszélünk. A magyar államiságot és közjogiságot alapvetően meghatározó, átformáló magyar király alakjához számos fél igazság és csúsztatás is tapad.  Például, hogy egy fékezhetetlen pazarló. Igaz ugyan, okleveleinek némelyikén ez állt: a királyi adakozás legjobb mértéke a mértéktelenség. Kortársait, udvartartását bizonyosan sokkolta, ahogy egyetlenegy tollvonással falvakat, hegységeket ajándékozott el, majd visszavett kénye-kedve szerint. A látszólag esztelen cselekedet mögött azonban a királyi mozgástér növelésének szándéka húzódott. Szemére vetették azt is, hogy hagyta a fejére nőni saját első feleségét. Valóban együtt kormányozták az országot. De hát Gertrúdban megvoltak az uralkodói képességek, még akkor is, ha ezt egy alapvetően maszkulin kortárs környezet nehezen tolerálta. Egy András-féle nyitott személyiségnek természetes lehetett, hogy feleségével megossza közjogi életét is. Nem értették, így alakulhatott ki a vagyont elherdáló, a feleségét a fejére nőni hagyó gyengekezű álmodozó uralkodó kép II. Andrásról. Nem segített ezen kép kialakulásában Katona József Bánk bánja sem, ahol az utolsó felvonásban beérkezik egy nagyon töprengő, döntésképtelen,tétova uralkodó.

Ezzel szemben a valóságban mi a helyzet?  

– Az az igazság, hogy a magyar trónra – amely akkor Európa egyik meghatározó

állama volt – akárki nem ülhetett. A trónját képes volt 30 éven keresztül megőrizni, így mindenféleképpen bírhatott azokkal a készségekkel, amikkel csak a legnagyobb uralkodók bírtak. II. Andrást nem is igazán álmodozónak, hanem ízig-vérig modern személyiségnek látom. Nagy vagyona birtokában hihetetlen módon érdekelték a kora Európájának főbb áramlatai, tisztában volt az európai politika változásaival.

(forrás: színház)

A címszereplő II. András szerepét Sághy Tamás, feleségét a gyilkosság áldozatává lett meráni Gertrúdot Varga Gabriella, Szent Erzsébetet Osváth Judit alakítja. A koronázó püspök Körtvélyessy Zsolt, a Narrátor Mihályi Győző

Fotók: Gergely Bea

 

 

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Puff neki!

2018, augusztus 18 - 14:45

Puff neki! Itt állok a legnagyobb kánikula idején megfürödve. Ami nem is lenne baj, ha nem átvitt értelmű kifejezésről lenne szó. Mondhatnám úgy is, hogy leforrázva. Ami a nyelvünkben körülbelül azt jelenti, hogy megdöbbenve, csalódottan.

De hát mi történt? Rólam tudható, hogy szabadelvű (liberális) szocialista a felfogásom. Erre egy eseményre úgy reagálok, mint valami vaskalapos homofób.

Nevezetesen: ismét megtörtént, hogy egy áruházban (vagy előterében, nem tudom), nyilvánosan szoptatta gyermekét egy kismama, mire a biztonsági őr rászólt, hogy hagyja abba a cselekményt. Most az áruház elhatárolódott az őrtől, pár hónappal ezelőtt azonban egy étterem vezetője szó nélkül hagyta az eseményt. Akkor megjelent vagy tucatnyi kismama, és demonstratív módon szoptatni kezdett.

Nekem már akkor nem tetszett az akció. Nem azért, mert bármilyen fokon is felkeltette volna érdeklődésemet a női emlők látványa – ehhez hiányzik egy y kromoszómám. Azon háborodtam föl, hogy a felháborodott kismamák teljes mértékben figyelmen kívül hagyták saját gyermekük jogait.

Elmagyarázom. Az embergyerek születése után még hosszú évekig igencsak sérülékeny, esendő lélek. Elsőként nehéz munkával meg kell tanulnia enni – újszülött korban szopni. (Gyermekes anyák mesélhetnének erről.) A picinek minden figyelmére, és erejére szüksége van ahhoz, hogy rájöjjön, mit, hogyan kell csinálnia, hogy ételhez (anyatejhez) jusson. Ehhez ajánlatos a teljes nyugalom – ami nyilvános térben nincs. Minden külső hatás – mások mozgása, beszélgetése, erős fények és hangok elvonják a kicsi figyelmét – de még azt is megérzi ilyenkor, ha az anyja nem rá figyel minden erejével.

Előfordulhat persze kényszerhelyzet – hosszú utazás, várakozás pl. –, hogy néha-néha ideális körülmények nélkül is meg kell etetni a kicsit. De ez csak kivétel lehet. Egyáltalán nem díjazom azokat, akik azt hangoztatják: őket ugyan semmiben nem akadályozta a szoptatás időszaka: bárhol, bármikor megetették a picit. Vajon mit szólt volna a gyerek – ha már tud beszélni?

Ez az első másfél év az anyaság legnehezebb időszaka, amikor a gyerekkel több a gond, mint az öröm. Még megértő, támogató szülőpárral (az apa is szülő!!!), családdal sem könnyű. Ilyenkor marad le a színésznő a vágyott főszerepről, az újságíró a nagy riportról, a könyvelő a soros előléptetésről, vagy a gyári dolgozó az esedékes fizetésemelésről. Ahány gyermeke van, annyiszor. Ezt a hátrányt aztán a „munkaalapú” társadalomban már élete végéig sem tudja behozni.

Mellékszál: az idézőjel azért indokolt, mert emlegetői „munka” alatt kizárólag a bérért, munkahelyen történő tevékenységet értik. Mutatja ezt pl. az is, hogy miféle megbecsülésben részesül az, aki súlyos állapotban lévő hozzátartozóját gondozza, de a házimunka magától értetődő ingyenessége is.

Ha már bevallottam, hogy milyen „ókonzervatív” tudok lenni, elkövetem a másik bűnt: véleményt mondok a genderről, amiről igen keveset tudok. És ami nagy vihart kavar Magyarországon, mivel a kormány éppen betiltotta, hogy egyetemen oktassák e fiatal tudományágat.

A gender szó jelentésére az idegen szavak között egy meghatározást találtam – valakinek a neme: férfi vagy nő. Az angol szótárban már azt, hogy sok jelentése van az angol nyelvben, a legjellemzőbb, a nemz és a szül.

Mivel a nemz kifejezetten férfi tevékenység, a szül meg éppenhogy női, arra jutottam, hogy nagy hibát követnek el a feministák, ha a gender tudományát leszűkítik a női nemnek a mai társadalomban viselt hátrányaira – hiszen régen, pl. a matriarchális közösségekben éppenhogy előny volt. Éppen ezért úgy vélem, a gender kutatói arra keresnek választ, hogy egy-egy közösségben az egyén sikerét, boldogulását mennyiben befolyásolja, hogy az illető nő, vagy férfi. Mennyiben játszik szerepet az illető felnőtt életében, hogy születésétől fogva későbbi felnőtt életében szükségszerűen bekövetkező feladataira szocializálja a környezete. Vagyis, hogy a kislány babát kap, meg játékkonyhát, a fiú meg autómodellt, meg építőkockát – bocs, legót.

Az én tapasztalataim szerint ez már régen nincs így a mindennapokban – legalábbis a hatvanas évek óta, amikor megszűnt a fiúk és lányok különzártsága. Én még lányiskolában tanultam, a húgom már koedukált osztályba járt. A fiamnak meg végképp magától értetődő volt, hogy az óvodában együtt játszanak a fiúk, meg a lányok. Aztán kislány is akadt, aki megharcolt a játékdömperért, meg fiú is, aki szívesen rendezgette a babaszobát. (Báva hívőknek: ez nem jelentette azt, hogy később szexuálisan a saját nemük iránt vonzódtak volna. Az ugyanis születési tulajdonság – nem nevelhető, szoktatható rá senki.)

Szóval, nem vagyunk egyformák. Teszem hozzá: hála a magasságos természetnek. Különben mi lenne az ember legnagyobb ajándékával, a szerelemmel?

A gender-tudománynak tehát szerintem azt kellene kutatnia, hogy mit kellene tenni azért, hogy a férfi és a női különbözőségek ne jelentsenek alárendeltséget, hátrányt egyik félnek sem. Hogy ne egymásból éljünk, hanem egymással…

Elnézést kérek e tudomány művelőitől, akik kidolgozott módszerekkel tények, hatások, ellenhatások bizonyítékai után kutatnak társadalmaink dzsungelében, hogy a magam hályogkovács módján egy elég egyszerű módot ajánljak. Mégpedig azt, hogy meg kell határozni a háztartási munka árát, és azt ugyanúgy meg kell fizetni a közös pénzeinkből, ahogy a tanárt, az orvost, meg az országgyűlési képviselőt. Tudom, ez csak egy kis lépés lehetne, ami csak az anyagi hátrányokat kompenzálja némiképp. Még sok bonyolultabb feladat marad – pl. az önbecsülés fontossága, az érdekérvényesítés képességének megtanulása stb. (Az értékét még a piaci munkaerőnek sem sikerül bekalibrálni – lásd pl. egy államtitkár meg egy röntgenorvos fizetését.)

A harcias, felpaprikázott professzorasszonyokat meg arra kérem, ne szúrják el ennek a fontos tudományágnak a lehetőségeit azzal, hogy leegyszerűsítik a „nők elnyomására”. Csak halkan merem hozzátenni: és mi van a férfiakat sújtó, a férfiszerepből adódó hátrányokkal?

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

A magyar diplomaták Észak-Amerikában is korlátozzák a szólásszabadságot

2018, augusztus 17 - 17:13

A magyar pártállam hosszú karja a tengeren túlra is elér–ez nem okoz meglepetést a KMH olvasói számára, hiszen az elmúlt nyolc év alatt lapunkban több tucatnyi cikkben számoltunk be erről a jelenségről. Pordány László korábbi nagykövet, illetve Ódor Bálint éppen leköszönő nagykövet csaknem minden módszert felhasnált arra, hogy bárkit eltávolítsanak a helyi magyar közösségből, aki bármely nyilvános vagy félnyilvános fórumon kritikát fogalmazott meg az Orbán rendszer ellen. A magyar állam ma már alig titkolja, hogy diplomatáin keresztül próbál befolyásolni kanadai és amerikai magyar közösségi szervezeteket, illetve azokon belül folytat bomlasztó tevékenységet.

Az alábbi vallomást John Hasulyo írta Kaliforniából, ahol Széles Tamás Los Angeles-i főkonzul próbálta eltávolítani a helyi magyar ház alelnökét – Sárvári Álmost – pusztán azért, mert privát Facebook oldalán kritikát fogalmazott meg a Fidesszel szemben. Az érintetteknek javasoljuk, hogy az illetékes kanadai és amerikai hatóságoknál tegyenek bejelentést a magyar állam diplomatái ellen.

***

Hamarosan….Egy Főkonzul, aki állandó csatában áll a magyarokkal. Egy diplomata korlátozhatja-e a szólásszabadságot és a véleménynyilvánitást? Aroganciával és uszítással éket verhet-e Magyar szervezetek közé? Sokáig a Magtárt “bojkottálta”, most pedig a Magyar Házat….ezzel viszályt kelt?
Vajon parancsra vagy saját indítatásból cselekszik? Napraforgó vagy csak a diplomáciai képzés hiánya miatt? Nemsokára kiderül…az amerikai hatóságok véleménye….meddig mehet egy magyar diplomata? A feladata az összefogás vagy a széthúzás elősegítése? Befolyásolhatja-e az embereket, hogy melyik magyar helyre menjenek vagy nemenjenek?

Amerika a vélemények országa, itt egy Magyarnak sem folytható el a véleménye, még a Facebookon sem! Törvénytelen, ha valakit véleménye miatt lejárat és elakarja távolítatni a poziciójából? Ráadásul Kaliforniában ez büncselekmény! Meddig hallgat a külügy? Magyarországon megtehetik, de Amerikában komoly következménnyekkel jár ez a magatartás? Akivel nem tudnak mit kezdeni, azt egyszerűen lejáratják?

Diplomáciai bukta vagy hatalommal visszaélés? Keresztényhez méltó viselkedés-e, ha diktatorikus módszereket alkalmaz?

Ez itt Amerika!!!

John Hasulyo

Kategóriák: Szervezetek

A világ múmiái — történelmi tárlat Budapesten!

2018, augusztus 16 - 11:28

2018.augusztus 16-án nyitja meg kapuit a Komplex Event (1061 Budapest Király u.26), ahol a „A világ múmiái” c. tárlatot nézhetjük meg.

A kiállítás a világ számos múzeumától, egyetemétől, tudományos szervezetétől és magángyűjteményéből kölcsönzött múmiákat és tárgyakat mutat be.

Láthatunk Európából, Dél-Amerikából és az ókori Egyiptomból származó leleteket. Betekinthetünk a múltban élő emberek életébe, kultúrájába.

Az új tudományos módszerek segítségével beleláthatunk a testekbe. A kiállítás bemutatja hogyan konzerválódtak a testek természetes úton (forróság által kiszárított tetemek).

A mesterségesen mumifikált testek között láthatók például a dél-amerikai „kosár múmiák”, vagy az egyiptomi múmiák, a hozzájuk tartozó tárgyi emlékekkel. Egy  amerikai férfi felajánlotta testét , hogy a tudósok a halála után ókori egyiptomi eszközöket és módszereket alkalmazva mumifikálják őt.

A kiállítás idejére hazahozták Magyarországra a váci Fehérek templomából feltárt család három tagját, apát, anyát és Jánoskát. A testük nem ritka sorsról árulkodik, az 1700-as években ugyanis nem volt ritka betegség a TBC. Ők is ebben a betegségben hunytak el.

Prága után a kontinensen másodjára Budapesten mutatja be a JVS Group ezt az exkluzív kiállítást. A JVS Group 2000-ben alakult Prágában. Többek között olyan művészek turnéi kötődnek a cég nevéhez, mint E.Morricone, Lara Fábian, Rivhard Clayderman, Jean Michel Jarre, Beach Boys vagy a Scorpions.

A JVS Group szervezésében jött Magyarországra a Titanic és a Body kiállítás is. 2016-ban a JVS Group legyártatta saját, közel 4000 négyzetméteres Cosmos Ciscovery kiállítását, melyet a világ körüli turnéra küldött.

A legérdekesebb 6 kiállított tárgy:

Baron von Holz – a harmincéves háborúban elhunyt nemesember volt-

A váci múmia – a múmiákat 1994-ben fedezték fel egy rég elfelejtett földalatti kriptában—

A Burns-gyüjtemény – a 19.század elején számos múmiát hoztak létre azzal a céllal, hogy anatómiát tanítsanak rajtuk—

Nes-Hor, az egyiptomi pap – nevének jelentése: Hóruszhoz tartozó.

Egyiptomi állatmúmiák – az egyiptomiak nem csak emberi, hanem állati testeket is mumifikáltam..

MUMAB – Az orvosok által emberi testen elvégzett eredeti egyiptomi mumifikálást 2800 év elteltével sikerült tökéletesen utánozni. Tudósok egy csoportja 1994-ben elkészítette a balzsamozás kellékeit és eszközeit, majd az egyiptomi leírások alapján emberi testet múmifikáltak–

A Világ Múmiái Kiállítás 2018 végéig tart nyitva a KOMPLEX-ben.

(forrás—sajtóanyag)

Fotók: Gergely Bea

 

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Gulyás a gender-szakokról: nyasgem

2018, augusztus 15 - 13:40

A gender-szakokkal kapcsolatos kommunikációs lassan igazi gumicsonttá nemesedik. Eközben két dologra talán mégis érdemes figyelni. Az egyik az, hogy vajon miről akarja elterelni a hatalom a figyelmet. A miniszterek fizetésemelése valószínűleg csak az egyik ilyen téma. A másik az, amiről akár az elszólások szintjén közölnek információkat. Ahogy Gulyás Gergely sem biztosan akarta bejelenteni a nyílt diktatúrát.

Nem mindtha érdekelné a szélesebb társadalmat. Az ellenzéket például szinte egyáltalán nem. A parlamentben ülők többségét csak a saját fizetésük érdekli. Ezen kívül talán még az, hogy a társadalom többségét, mert a többség nem Orbánra szavazott, megosztó baromságokért miként tudják egymásra kenni a szart. A megosztott többséget sem nagyon érdekli. Valószínűleg azért, mert a gender-szakoktól függetlenül is van pár egyéb, a pártok vagdalkozásánál lényegesen érdekesebb, illetve élesebb problémájuk az életben. Amely problémák egy részéről valószínűleg éppen azért gondoskodik a hatalom, hogy az emberek egzisztenciálisan zsarolhatók, a napi problémákkal küzdők legyenek. Ne is legyen energiájuk az olyan kérdésekkel foglalkozni, amilyen például az ország valós hatalmi berendezkedése.

Amellyel kapcsolatban Gulyás, alkalmasint a gender-szakokkal kapcsolatban, sommásan összefoglalta a lényeget az ATV tudósítása szerint. A képzéssel kapcsolatban elvileg ugyenis csak tervezet van. Elvileg egy véleményezhető tervezet. Elvileg akár még vissza is vonható a tervezet. Elvileg akár azt is hihetnénk, hogy éppen a visszavonás megalapozására nyilatkozhatták az ELTE részéről azt, hogy mégsem értenek egyet a megszüntetésekkel. Erre Gulyás azt mondja, hogy bár formális döntés nem született a megszüntetésekről, „de tessenek döntésnek tekinteni az elmondottakat”. Mármint azt, hogy a kormány nem ad lehetőséget a gender-képzésre. Az üzenet világos. Simán összefoglalható azzal, hogy „azt ugattok, amit akartok, mert az lesz amit mondunk”. Ennyit arról, ha bárki szakmai, vagy társadalmi érvet gondol átnyújtani megfontolásra. Minek? A falusi suttyó fe’gyütt Budapestre, megkapta a hatalmat, és a hatalom szétrombolta a a talán kezdetektől sem túl komplexosktól mentes személyisége maradékát. Nem Orbán lenne a történelem első olyan diktatórikus vezetője, akivel ez megtörtént.

A képet elvileg árnyalhatná az, hogy a vezér külpolitikai papucsa, Szijjártó, nagy eredményként üdvözölte a gender-tanulmányokat is folytató, illetve reklámozó indianai Notre Dame Egyetemmel kötött megállapodást. De az annak megvalósulásáig hátra levő közel egy év alatt még bármi történhet. Egyrészt a hívek közül senki nem fogja a vezér szemére vetni, hogy akár percenként másról beszél. Elég ehhez a miniszteri fizetésekkel kapcsolatos reakciókat olvasgatni. Amelyek közül még a fórumok kommentelői között sem nagyon bukkan fel olyan jobboldali véleményalkotó, aki összevetné a jelen állapotokat Orbán korábbi nyilatkozataival. Majd pont a társadalmi kutatások tárgyköréből fog bárki szót emelni bármiért? Ja, nem. Különösen úgy nem, hogy a hatalom részéről megmondják a hívőknek, hogy mit gondolhatnak a kérdésről. Inkább azt csodálom, hogy egyelőre még csak Semjén, Rétvári, illetve Gulyás szintjén szólaltak meg a napokban. De még várhatunk pár napot. Addigra talán megérik a helyzet, hogy megszólaljanak az olyan szellemi nagyágyúk, mint Kósa Lajos, vagy Németh Szilárd.

Miközben nem látom cáfolatát annak, hogy alapvetően az a baja a társadalmi szerepek, a szerepekhez kötődő sztereotípiák kutatásával Orbánnak, és társulatának, hogy ez nem igazolná vissza, az „asszony főzz, és tedd szét a lábad” mentalitást. Mert egyenrangúnak kellene elismerniük a női vezetőket, illetve általában a társadalom női szereplőit- Holott azt Kövér korábbi megszólalásaiból tudjuk, hogy a NER-kompatibilis nő alapvetően egy hülye lombik. Azért persze érdekes lenne, hogy a Fidesz mikor fogja hivatalosan is pedofilnak bélyegezni azt a férfit, aki óvodapedagógusként dolgozik, illetve minimum lebuzizni az egészségügyben dolgozó olyan férfiakat, akik betegápolással foglalkoznak. A történelemből meg majd csak kiírják valahogy az olyan szereplőket, mint a korábbi írásban is említett Mária Teréziát, Zrínyi Ilonát, az Egri csillagok női hőseit. Nagy Katalin cárnő, Viktória-királynő, és a többiek, sorban állnak addig egy kicsit. Miközben alapvetően nem is a gender-szakokról szól persze a kérdés, sokkal inkább arról a hatalmi demonstrációról, amellyel Orbanisztán vezető kisebbsége be akarja bizonyítani, hogy bármikor megtehet bármit. Olyan területeken is, ahol a hatalomnak nem sok keresni valója van. Mert amikor a tudományt a politika és ideológia játszóterévé tették, az eddig csak olyan nagy eredményekhez vezetett, mint a tudósok megkínzása, megégetése az egyház áldásával, illetve Liszenko elvtárs tündöklése Sztálin kegyelméből.

Kategóriák: Szervezetek

Francos Kacér Pletyka

2018, augusztus 14 - 13:27

Mielőtt a cím, így együtt olvasván bárkiben is megütközést keltene, sietünk leszögezni, a szavaknak ezúttal egyáltalán nincs semmi bántó, obszcén tartalma, jelentése! Rövidesen találkozhatunk velük üzletek polcain, érdekes új borok palackjainak címkéjén. Ezek mindhárman bornevek!

A furcsa nevekkel a nagyközönség számára még kevéssé ismert pincészetek tizenhét, igen érdekes, határozottan újdonság számba menő borának bemutatóján találkozhattunk a Veritas Borkereskedés rendezvényén. Igen könnyen megjósolható róluk, hogy rövidesen a vásárlók kedvencei lesznek – nem csak a szokatlan elnevezések okán! A Mátrai Borvidéken, Gyöngyöstarjánban dolgozó Kiss Attila máris jelentős sikereket mondhat magáénak: 2013-ban elnyerte Magyarország legjobb újbora címet Kékfrankos Rosé borával, majd 2015-ben országos Olaszrizling teszten a 2014-es a „Csakazértis” Olaszrizling bekerült a top 10 listába. Az ő bora a Francos, neve lezser, fesztelen megközelítést sugall. A palackban 2017-es Rizlingszilváni rejtőzik. Acéltartályban, reduktív eljárással készült, könnyű, illatos, önmagában és fröccsnek is jó. Primőr, igazi nyári bor, fogyasztását 12 fokra hűtve ajánlják. A „Kékes” címkéjén viszont a két tenyér a Mátra hegyeit idézi, a 2017-es Kékfrankos a csúcstól nem is messze terem. A fajtajelleget jól mutatja, száraz, könnyű, tanninja nem tolakodó. A hagyományos vörösboros eljárással készült, hat hónapot töltött 500 literes ászokhordókban. Egyetlen rendeltetése van: a nyári éjszakákat kellemesebbé tenni!

A Szekszárdi Borvidéken, Mecseknádasdon, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet határán, 41 hektáron gazdálkodik a Hetényi Pincészet. Területük 92 százalékán kékszőlőt, többségében Kékfrankost termelnek, de mellette azért van még Merlot, Cabernet Franc és Kadarka is. Azt már néhány éve tapasztalhatjuk, hogy mind több pincészet készít kékszőlőből fehérbort. Az ötlet és az eljárás nem új. Mivel a színanyagok a bogyó héjában találhatók, az elképzelhető legrövidebbre kell csökkenteni az időt, amíg a lé a héjjal érintkezik. Így nem old ki színezéket. A további lépések már a borásztól függnek, ezért a borok is nagyon különbözőek. A Hetényi Pincészet különlegessége a Fehér Kadarka! Az erre szánt szőlőt a többinél egy jó hónappal korábban szüretelik. A bor nagyon friss, a jelző, hogy jól iható, nem igazán pontos rá. Az első korty után úgy érzi az ember, most nyomban, egy fél üveggel meg tudna inni belőle, csak pusztán az élvezet kedvéért! A többi kadarkából a második törkölykalap feljövetele után engedik le a levet. A bor így ízében, illatában kicsit több lesz a rozénál, de kevesebb a vörösbornál. Ez a siller. Nem az elmélyült tanácskozásra, sokkal inkább a könnyed beszélgetéshez való. Ezért is lett Pletyka a neve. A pincészet – az országban egyedülállóként – magának készíttet hordót, négy évig szabad ég alatt tárolt tölgyfából. Ezekben az 500 – 1000 literes hordókban készült a 2013-as Merlot. A szeptember végi-októberi szüret után a kádas erjesztést követően a bor 1 ½ évet tölt a hordókban és ezt még hosszú palackos érlelés tetézi. Különleges alkalmakkor sem vallunk szégyent vele.

Balatonfüreden, a Zelna Borászat mindössze 2014 óta létezik. Már a kezdetektől biogazdálkodást folytatnak, az idei, a 2018. lesz az első év, amikor igazolt biotermelőknek mondhatják magukat. Boraik stílusát tekintve szerintük a legfontosabb, hogy frissek, gyümölcsösek legyenek, de emellett megmaradjon bennük a termőhelyi karakter is. Különlegességük a könnyen felismerhető, sárgacímkés, 2015-ös Olaszrizling. Hegybor, ami a Balatonbornál magasabb minősítést jelent. Hat különböző dűlőből, hat különböző időpontban szüretelt szőlő borából készült házasítás. Másfél éves palackos érlelés után került forgalomba. A fehér címkével jelzett palackban a 2015-ös évjáratú Szürkebarát a származási hely, a dűlő nevét viseli: Csiten. Tölgyfahordóban öt hónapot töltött és ezt kétéves palackos érlelés követte.

A soltvadkerti családi birtok alapjain, a 2000-es évek elejétől, fokozatosan jött létre a Lantos Borászat. Ma már ott tartanak, hogy az idén beválogatták őket a Nemzeti Borkiválóságok Könyvébe. A húszhektáros birtokot széles fajtakínálat jellemzi. Úgy tartják: a borban fel lehet fedezni a borász egyéniségét, a minőségbe beépül az öröklött és a megszerzett tudás, valamint a tapasztalat, de ahhoz, hogy igazán jó borok szülessenek, elengedhetetlen feltétel a borkészítés önzetlen szeretete. Ötletes bornevekért ők sem mennek a szomszédba. A hagyományos művelésű, kifejezetten magyar, kunsági fajta, a Kövidinka, „kedves” bor. A magyar gyümölcsökhöz hasonló, virágos illatú, sima ízű, az idősebbek nosztalgiából fogyasztják, a fiataloknak felfedezés. „Eladja magát”, ezért is lett a neve „Neked”. Minőségét a Vinagorán 2016-ban nyert ezüstérem jelzi! Amikor a Cserszegi Fűszerest 1960-ban Bakonyi Károly létrehozta, eredetileg nem az Alföldre szánta. Ám gyorsan kiderült, hogy ott igen jól érzi magát ez a szőlő. A Lantos Borászatnál játékos, fiatalos ízvilágú bor készül belőle, ezért is áll a címkén a „Kacér”.

Ez a bor az Országos Cserszegi Versenyen lett ezüstérmes. A borászat roséjának nevét viszont a fogyasztók adták, mert aki csak megkóstolta, azt mondta: „Méég”! Valójában házasítás, 60 % Kékfrankos, 30 % Cabernet Franc és 10 % Kadarka van benne. Kifejezetten eper, málna illatú, száraz, ugyanakkor mégis tartalmas, hosszan lecsengő utóízű bor. Bátran elmondhatjuk róla, aki megismerte, megkóstolta, keresni fogja a boltok polcain.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Diktatúrában is szép az élet?

2018, augusztus 12 - 14:59

Diktatúrában is szép az élet?

Egy kedves, fiatal barátom szegezte nekem ezt a kérdést a facebookra kitett balatoni fotóim címét olvasván: Az élet szép, és itt még élhető is!

„Itt másként lakik a szép.”

Kérdéséről ez a mondat jutott eszembe. Esterházy Péter írta le.

Itt, bizony, egy jó ide már újra csak a képzelet építi a szépet. Amikor a rideg tényektől egy maga választotta környezetbe elszabadul az ember.

(Siófok-Szabadifürdő. A szerző felvétele.)

Kedves, fiatal barátomnak igaza van.

Igen, ITT és MOST megint egy ócska pitiáner őrült teszi tönkre az országot.

De ITT és MOST, a leigázottság állapotából olykor-olykor kitörve, vagy éppenséggel a bezártság rácsán át is meg kell látnunk az élet naposabb oldalát.

Muszáj!

Mi maradt nekünk ebben az orbáni őrületben?

A napsütés, a vízpartok, a természet ölelése. Amit kötelezővé tennék mindenkinek! Frusztrációnkat, az érthetetlen és értelmetlen valóságot hagyjuk a francba, ha tudjuk, s amikor csak tudjuk, hadd építkezzen szabadon a fantáziánk.

(Siófok-Szabadifürdő. A szerző felvétele)

Akik Chaplin 1940-es filmjét, A diktátort ismerik, talán pontosan értik, hogy miről beszélek. Az olyan képtelen élethelyzeteket, amilyeneket az orbáni diktatúra torlaszol körénk, mi, európaiak már megéltük, a gömb, amivel ez az őrült játszani próbál, nem a fantasztikum világa, a valóságból vétetett!

Nekünk van szükségünk a fantáziánkra!

Gyűjtsünk tehát erőt az őszre, mert az orbáni valóságot elutasítani magunknak tartozunk.

Még azt a látszatot se keltsük, hogy beletörődünk a mai újmagyar önkényuralomba.

És hogy semmilyen szinten nem konszolidálódunk, nem integrálódunk ebbe az álságos, hazug, imaginárius valóságba, amit Nemzeti Együttműködés Rendszerének neveznek.

A Balaton partján én már NERtelennek képzelem magam.

(Siófok-Szabadifürdő. A szerző felvétele.)

Legalábbis nem jut eszembe a NER.

Garai-Édler Eszter

Kategóriák: Szervezetek

Romeltakarítás. Visszatekintés Budapest 1944-45-ös ostromára

2018, augusztus 11 - 14:38

Kevéssé ismert tény, hogy Budapest Európa metropolisai között az egyik legtöbbet támadott főváros. Történelme során 15 különböző hevességű ostromot kellett kiállania. E sorban az utolsó az 1944-45-ben lezajlott csata, melynek pusztítása messze felülmúlta az addigiakat. A 102 napos budapesti ostrom abban is kiemelkedik a második világháború hasonló hadműveletei közül, hogy ez szedte a legtöbb polgári áldozatot: a szovjet elesetteket leszámítva minden második halott polgári személy volt, a helyben kivégzett zsidó emberekkel együtt. Hevességét tekintve a hadtörténészek a sztálingrádihoz hasonlítják, de az jóval kevesebb civil áldozatot követelt, mert a lakosságot még időben kitelepítették. Összehasonlításként Berlin két hétig, Bécs hat napig, a kelet-poroszországi Königsberg (ma Kalinyingrád) is csak 77 napig tudott ellenállni az orosz (szovjet) túlerőnek.

Fővárosunk történelmi idők óta a kelet-nyugati tranzitutak metszéspontjában fekszik. Budapest, mint már a történelemben annyiszor, a második világháború utolsó szakaszában azért is vált elkeseredett küzdelem színterévé, mert ez a terület képezte Európa délkeleti részén a Keletről fenyegető invázió előtti utolsó természetes védővonalat. A német Wehrmachtnak 1944-45-ben a keleti fronton tevékenykedő összes páncélos hadosztályainak fele a magyarországi harcokban vett részt. Amikor 1945. januárjában megindult a nagy orosz támadás lerohanva Nyugat-Lengyelországot és a Birodalom keleti területeit, Magyarországon mit sem csökkent a Budapest felmentésére irányuló német ellentámadások ereje. Mindkét szembenálló fél tisztában volt a terület birtoklásának jelentőségével. A szovjet támadások hevességére jellemző, hogy amikor Budapesttől délre, Ercsinél harc közben átkeltek a Dunán, csak ebben az ütközetben annyi „Szovjetunió Hőse” kitüntetést osztottak ki, mint a többi magyarországi hadműveletben együttvéve.

A szovjeteknek sürgős volt a főváros elfoglalása, mert a Duna-hidak birtokában rövid idő alatt át tudtak volna kelni a folyón és mivel Nyugat-Magyarországon nem volt jelentősebb természetes vagy mesterséges védővonal, Ausztriát és Dél-Németországot 1944. végén néhány hét alatt megszállhatták volna. A történelem megint megismétlődött: a keletről érkező támadást a Nyugat előterében ismét Magyarország fogta fel. Ha Budapest nem áll ellen olyan sokáig, a kommunista befolyási övezet valahol München környékén ért volna véget. Veesenmayer nagykövet Hitler véleményét tolmácsolva a magyar vezetőknek 1944. végén kijelentette, hogy a német érdekek szempontjából nem számít, ha Budapest tízszer is elpusztul, ha ezzel Bécset védeni tudják. Már ezt megelőzően az új „nemzetvezető”, Szálasi Ferenc, aki képzettségét tekintve vezérkari tiszt volt, néhány kiválasztott újságíróval bizalmasan közölte, hogy a németek Budapest tartásával csak időt akarnak nyerni.

A város körüli ostromgyűrű 1944. december 25-én zárult be végleg nyugat felől is. A lakosokat gyakran egyik pillanatról a másikra érte el a háború. Szemtanúk visszaemlékeznek arra, hogy 24-én délután a Fogaskerekű Vasút Széchenyi hegyi végállomásán várakozók közé hirtelen géppisztolyos szovjet katonák vegyültek és a megrettent civilekkel együtt fogadták az érkező szerelvényt.

A körülzárt városban a polgári lakosság számára napról napra elviselhetetlenebbé váltak az életkörülmények. Mivel az élelmiszerraktárak jórészt a külső kerületekben voltak és azok hamar szovjet kézbe kerültek, rövid időn belül megoldhatatlanná vált a lakosság élelmezése. Tartalékok

híján a katonai vezetés a csapatok ellátását is csak éppen hogy tudta biztosítani. A fővárost elfoglalni igyekvő mintegy 180.000 fős szovjet-román csapatösszevonással szemben egy kb. 79.000-es német-magyar csoportosítás igyekezett megszervezni az ellenállást. A védőknek mintegy fele magyar katonaság volt, akiknek egyre kevésbé fűlt a foguk a harchoz. Többségük tisztában volt azzal, hogy értelmetlen a küzdelem és csak a szenvedést hosszabbítják meg. Az ostrom alatt tízezres nagyságrendben „dekkoltak”, vagyis vonták ki magukat magyar katonák a harcból, sokan úgy, hogy hamis papírokkal fiktív katonai alakulatokat szerveztek, így bújtatva magukat és a hozzájuk csatlakozókat.

Legrosszabb helyzetben a körülzárt városban rekedt zsidók voltak, akiknek jelentős részét a pesti gettóban zsúfolták össze. Az 1944. októberi nyilas hatalomátvételkor már csak Budapesten volt nagyobb létszámú zsidóság, vidékről ekkorra szinte mindenkit deportáltak. Az ostromgyűrű bezárásáig 50.000 embert tudtak a nyilasok gyalogmenetben nyugatra hajtani. A „Hungarista Munkaállam” képviselőinek kegyetlensége felülmúlta az addigi atrocitásokat is, de kapóra jött a németeknek. Nekik érdekük volt Magyarország minél súlyosabb kompromittálása, hogy véletlenül se legyen újabb kiugrási kísérlet. A német nagykövetet kormánya utasította, hogy „….minden módon nyújtson nekik támogatást, mert különösen érdekünkben áll, hogy a magyarok most a legélesebben járjanak el a zsidókal szemben.”

Az ostromlott fővárosban kb. 5000 „pártszolgálatos” rekedt. A harcból természetesen intézményesen kivonták magukat, viszont teljes erővel a még megmaradt mintegy 80.000 zsidó likvidálásába kezdtek. Egy szemtanú beszámolt arról, hogy amikor a nyilasok 1945. január elején a Szent István parki ún. védett házak kiürítésébe kezdtek, őt is hatévesen a többiekkel együtt a Szent István körúton hajtották a gettó irányába. A menetre hirtelen szovjet vadászgépek csaptak le, mire a kísérő nyilasok a környező kapualjakban kerestek fedezéket, a csoportot az út közepén állva hagyva. A több hullámban támadó repülők géppuskáinak tucatjával estek áldozatul a védtelen emberek. Amikor a gépek elmentek, az előkerülő nyilasok először a gettóba kísérték a megmaradtakat, majd nagy részükkel ott végeztek.

Az atrocitások között a gondviselés megnyilvánulása volt az, hogy Európában egyedülálló módon 1944. novemberétől kezdve néhány semleges ország Budapesten működő képviselete szervezett mentőakciókba kezdett. Csak néhány név: Carl Lutz, Giorgio Perlasca, Carlos Branquinho, Raoul Wallenberg. Kialakult a mai Szent István park környékén az ún. „nemzetközi gettó”, melynek védett házaiban a védlevelekkel rendelkező zsidók kaptak menedéket mintegy 40.000-en. ´45 januárjában azután őket is áttelepítették a VII. kerületi gettóba. A felszabadulást mintegy 60.000-en érték meg január 18-án. 16-án a szovjet csapatok már a Nagykörútnál jártak, amikor a nyilasok egy utolsó pogromot szerveztek a gettó felszámolására. Különös fintora a sorsnak, hogy ezt éppen a németek akadályozták meg, mert Raoul Wallenberg fenyegetésére, hogy gyilkosként fogják bíróság elé állítani, a körzet vezénylő német tábornoka őrséget állíttatott a nyilasok megfékezésére. Két nap múlva a gettó szabad volt.

A pesti oldalon január 20-ig véget értek a harcok, Budán február 13-ig még ellenálltak. 11-én a megmaradt mintegy 35.000 főleg német védő a Várból kitörésre szánta el magát, az akkor Zsámbéktól nyugatra húzódó frontig akartak harcolva eljutni. Húszezren két nap alatt elestek a Vár, Svábhegy (ma Szabadság-hegy), Olasz (ma Szilágyi Erzsébet) fasor, Rózsadomb körzetében. Jeltelen tömegsírjaikon ma lakónegyedek, villák és középületek állnak. A maradék fogságba esett vagy eltűnt, a német vonalakat összesen 794-en érték el.

Amikor elcsendesedett a lövöldözés, a lakosok kezdtek előbújni a pincékből. Megkezdődött a helyreállítás. Kishont Ferenc (Efraim Kishon) így jellemzi az új megszálló hatalom katonáit: „…Egyszerűek és kegyetlenek voltak, mint a gyerekek. A Leninnek, Trockijnak, Sztálinnak

áldozatul esett vagy a háborúban elpusztult emberek milliói után a halál mindennapossá vált számukra. Gyűlölet nélkül gyilkoltak és ellenállás nélkül hagyták magukat legyilkolni.” Mindamellett a szovjetek nagyon is tevékenyen kivették részüket a helyreállításból, nekik köszönhető, hogy nem tört ki éhínség a fővárosban. Megnyílt a pesti kabaré is. Latabár Kálmán így humorizált: „Davaj, davaj, jobb volt tavaly, nem volt davaj”. Rövidesen megalakult a polgári közigazgatás és megkezdődött a romeltakarítás és az újjáépítés. A legtöbbet szenvedett zsidóság érdekében az akkori polgári kormány meghozta az 1946/25-ös törvényt, melynek értelmében megalakult a Zsidó Helyreállítási Alap azzal a céllal, hogy a meggyilkolt mintegy 600.000 magyarországi zsidó hátrahagyott és elrablott vagyonát számba vegye. Néhány év múlva a Rákosi-rendszer megszüntette ezt a szervezetet és az Állami Egyházügyi Hivatal felügyelete alatt Országos Helyreállítási Alapként újjáalakította. A visszaszolgáltatott értékek, műtárgyak, ingatlanok, stb. az állam tulajdonába mentek át. Rendszerváltás után a megszűnt ÁEH-tól a Művelődésügyi Minisztérium vette át az Alap okmányait. A minisztérium nem érezvén illetékesnek magát, a zsidósággal kapcsolatos anyagokat átadta a Magyarországi Zsidó Hitközségnek. Tárgyalások kezdődtek, melyek folytatódtak az egymást követő kormányzatokkal. Ezek eredményeképpen létrejött egy közalapítvány, mely a magyarországi holocaust-túlélők kárpótlására alakult. A vagyonnak így is csak elenyésző töredéke jutott vissza az eredeti tulajdonosokhoz, mert az évek során a különböző ingatlanok és értékek tulajdonviszony-változásait és átalakulásait szinte lehetetlen volt követni.

A gettó felszabadulását a főváros minden évben január 18-án ünnepli.

Budapest az új évezredben igyekszik nyugati típusú nagyvárossá válni. A római korra visszanyúló történelme, a rég- és közelmúlt eseményei következtében kialakult „genius loci”-ja sajátos karaktert adnak neki. Ennek megőrzését és megtisztítását mi, ittlakók tudjuk véghezvinni úgy is, hogy feldolgozzuk a múlt eseményeit.

Egri-Eiben István

Kategóriák: Szervezetek

Kérjem?

2018, augusztus 11 - 14:19

Tudom, a rossz dugába dől, és a jó így is úgyis felvirul, és én csak nézzem, negatív cinikusként mosolyogjak fölényesen: barátaim, a rossz bukása írva van, esetleg tennem is kéne valamit, néha szólni, halkan, illemtudón: fiúk, a nyári napsütés strandidő és nem hőségriadó, hogy lebombázott házából menekülő nem terrorista, hanem terror elől menekülő, az ágfát gyűjtő szegény ember nem fatolvaj, hanem rőzsegyűjtő, hogy az elesetteken segítő állam nem pazarló, hanem jótékony, hogy a jótékonyság nem bűn, hanem erény; szóljak, hogy a riogatással összekovácsolt „nemzeti egység” a társadalom lassan gyógyuló fekélye, melynek nyüvektől nyüzsgő gennye a gyűlölet, táplálója a félelem, kérjem, hogy ébredjetek hitetők áldozatai, ti félelemtől reszketők, szálljon el belőletek a harag, ne féljetek, és újra jegyetek jók a jóra?

Szukits Rezső

Rőzsehordó nő — Munkácsy Mihály

Kategóriák: Szervezetek

Apáca Show a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán a Dóm téren

2018, augusztus 10 - 22:49

Magyarországon még sosem láthatta a közönség a 90-es évek ikonikus filmvígjátékából készült musicalsikert, a Westenden és Broadway-n már nézők millióit elcsábító Apáca Show-t.

2018-ban a Szegedi Szabadtérin mutatja be a fesztivál és a Zikkurat Ügynökség a nyolcszoros Oscar-díjas zeneszerző, Alan Menken darabját, aki többek közt a Szépség és a Szörnyeteget, az Aladdint, A kis hableányt és A Notre Dame-i toronyőrt is jegyzi. A vérpezsdítő soul és disco-dallamokkal fűszerezett vígjáték méltó folytatása lesz a szintén világsikerű film alapján született és popslágerekkel hódító Mamma Mia!-nak, melyet négy éven át imádott a Dóm tér közönsége.

A Zikkurat Színpadi Ügynökség előadása

Bemutató időpontja:

  1. augusztus 10., Zikkurat Színpadi Ügynökség
Stáblista: Szereplők

Tj, bandatag  Cseh Dávid Péter

Pablo, bandatag  György Rózsa Sándor

Joey, bandatag  Faragó András

Joey, bandatag/Eddie, bandatag  Pálfalvy Attila

Mary Marton Of Tours  Vásári Mónika

Deloris Van Cartier  Peller Anna  Sári Éva

Zárdafőnöknő  Molnár Piroska  Janza Kata

Curtis Shank, gengszter  Alföldi Róbert  Szabó P. Szilveszter

Eddie Curtis, rendőr  Feke Pál  Peller Károly

Mary Robert  Jenes Kitty  Simon Panna

Mary Patrick  Vágó Zsuzsi  Nádasi Veronika

Mary Lazarus  Auksz Éva  Kékkovács Mara

Mary Theresa  Lehoczky Zsuzsanna  Papadimitriu Athina

O Hara tiszteletes  Csonka András  Ottlik Ádám

Alkotók

(forrás: Port.hu)

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Nem értjük, irigyeljük, hülyék vagyunk…

2018, augusztus 10 - 16:44

A nyár közepén rendeletet hoztak az egyetemi szakok egy részének elsöpréséről. Megszüntetve, hatóságilag, a gender-szakokat. A képzésben az ELTE és a CEU a fő érdekelt. A CEU elleni hadjárat régóta ismert. Az ELTE meg így járt. A hatalom fogást akart találni, és KDNP által különösen hevesen utált szakok „személyében” megtalálta. Gondolkodni meg nem kötelező. A rendeletek alkotóinak sem.

Rétvári Bence (KDNP)

Mert azt a részét teljesen értem, hogy a hívek nagy részének a kocsmaszociológiai szinten teljesen világos a kép. Számukra a gender, a társadalmi nem, tanulmányozása „buzisimogatás”. Oszt’ jóna’ot. A banánhámozási verseny veszteseinek ez így teljesen jól is van. Megtapsolják a betiltását, és a KDNP néhány politikusa is elégedettebben csobban a hideg sörhabban. Elvégre az olyan zsenik, mint a KDNP ifjúsági szervezetének (IKSZ) az elnöke, már tavaly nyílt levélben támadta be az ELTE ilyen irányú képzéseit. Az IKSZ-től akkor sem nagyon vártunk volna magasabb szellemi színvonalat, és más ügyek kapcsán sem okoztak csalódást. Elég arra a 2016-os ötletre emlékezni, amikor „örömkommandók” segítségével gondoltak adózni a szaporodásnak. Talán a Vesta-szűzekre, esetleg az életforrás-projektre gondolva nosztalgiával. Ha kinézzük a történelmi ismereteket a KDNP holdudvarában nyalakodókból.

Ami a gender fogalmát illeti, arról valószínűleg halvány gőzük sincs. Arról sem, hogy a „társadalmi nem”, az nem azt jelenti, hogy mindenre nemet kell mondani, aminek köze van a társadalomhoz. Márpedig a hatalom nagyjából most ezt a „nem”- mondást gyakorolja. Ami túlmutat a saját szemellenzőiken az nincs. Alkalmasint ez még csak nem is liberalizmus, illetve az annak tagadásaként hirdetett hierarchizmus kérdése. A gender fogalmához, ha mindent bele akarunk érteni, akkor a nemi szerepvállalás, illetve az ahhoz tapadó sztereotípiák vizsgálata is hozzá tartozik. Ami lényegesen nagyobb halmaz, mint amit a KDNP olyan politikusai, mint Rétvári Bence, illetve Harrach Péter kommunikálni képes belőle. A nemi szerepekhez tartozó sztereotípiák például egyértelműen azt jelzik, hogy történelmileg, ha tetszik konzervatívilag, a katonaság, a hatalom „kezének” levés, az operatív utasításrendszer csúcsán trónolás kifejezetten férfi szerep.

Amikor a Fidesz klerikális lobbi-platformjaként működő politikai képződmény néhány prüntyőkéje kirohan a társadalmi szerepek elemzése, tanulmányozása ellen, akkor pár más kérdés kapcsán is érdekes lenne a véleményük. Érdekes lenne tudni a véleményüket a hatalom csúcsán igencsak hatékony Mária Terézia uralkodói szerepvállalásáról, az Egri csillagokban is emlegetett várvédő nők katonai szerepéről, illetve a szintén megfestett, a munkácsi várat a férfiaknak is példát adón megvédő, Zrinyi Ilonáról. Már csak azért is, mert a „szerepcsúszások” mindennapos esetei szempontjából egyáltalán nem lenne érdektelen a hatalom hozzáállása. Ha ugyanis a sztereotípiákat feszegető viselkedésnek már a szociológiáját is elutasítják, akkor elképzelhető, hogy mi a hatalom hozzáállása egy női csúcsvezetőhöz. Miközben gondolhatunk az olyan, nem egy esetben kényszerű szerepbővülésekre is, amikor egy valakinek fel kell vállalnia, legalább részben, a másik nem szerepét is. Például, a gyermekét egyedül nevelő nő, illetve férfi óhatatlanul abban a helyzetben találja magát, hogy számos, a másik nemhez kötődő családi szerepet is fel kell vállalnia.

A regnáló hatalom, amikor a társadalmi nemhez, a nemi sztereotípiákhoz kötődő képzéseket gondolja korlátozni, illetve magát a „társadalmi nem” létét is tagadja, akkor valójában állást foglal a női vezetők, a gyermeküket egyedül nevelők vagy akár az „óvóbácsik” ellen is. Nem mintha ez túl nagy újdonság lenne a kormány, illetve annak vezetője részéről. Az utóbbi péniszirigy pitiánersége már négy éve előrevetítette a szellemi langyosvíz iránti nemzeti vágyakozást. Ez azóta csak kiteljesedőben van. Akkor írtam, hogy a „kisstílű, fantáziátlan, állatias indulatokkal operáló, szellemi semmittevésbe süllyedő uralkodás az, ami nemzedékeket tesz tönkre, üldöz el, kényszerít szellemi pangásra”. Azóta már tudjuk, hogy zajlik az exodus az országból, hogy az oktatáspolitika nem szolgálja a fejlődést, hogy Orbán valójában csak a populizmus keretei között képes szerepelni. Két akkumulátortöltés között. Ahogy valóban a senkik hatalmát, a kisszer diadalát hozta be a kontraszelektált mindennapokba.

Kategóriák: Szervezetek

Élsport — Az ilyen hazaszeretet fabatkát sem ér!

2018, augusztus 10 - 14:50

Amikor először írtam az olimpiával kapcsolatos ellenérzéseimről (itt 2015-ben, az Amerikai Népszavában 2012-ben), azt hittem, népharag követi a szavaimat. De nem. Sőt, amint a későbbi Nolimpia sikere is mutatja, sokkal több ember képes megőrizni a józan eszét, mint gondolható lett volna.

A legtöbben persze a várható magas költségekkel érveltek, de ez szerintem csak az érem egyik oldala. Ráadásul a magyarországi viszonyok között hatása sem lett: azóta is százszám szórja a milliárdokat a kormányerő sportberuházásokra, amiknek nem az a legnagyobb bajuk, hogy sose térülnek meg – egy tanteremtől sem azt várja az ember, hogy nominálisan növelje a GDP-t. Még csak azt is belenyugvással vesszük tudomásul, hogy a tervezett költségek kivétel nélkül a duplájukra emelkednek, és az sem okoz lelki traumát, hogy tudjuk: e költségek 20-40 százaléka magánzsebekben landol, magánvagyonokat hizlal.

Kanadaiaknak: Magyarországon a sportberuházások döntő része közpénzből, illetve eu-s támogatásból valósul meg. Az elenyésző kivételek legfeljebb egy-egy klub 1-1 szakosztályát érintik, mint pl. Hemingway úr igyekezete a Kispest Honvéd – Puskás Ferenc valamikori anyacsapata,–- labdarúgó szakosztálya fellendítésére.

Az eddig elkészült létesítményeket tényleg már csak a leggárgyultabbak képesek a népegészségügy eszközeinek említeni.

A legkirívóbb példa a Duna Aréna esete. Az úszó vb-re a Dagály strand helyére a tervezett 60 milliárd helyett 120 milliárdból építették. A fővárosi népnyelv csak Néplavórnak hívta az angyalföldi nagy területű strandot –, ebből is látható hogy népszerű hely volt, ezrek hűsöltek a medencékben, meg az árnyas fák alatt. Az ígéret az volt, hogy a vb elmúltával ismét a közönség használhatja majd, az – ismétlem – KÖZPÉNZBŐL épített komplexumot. A vb egy éve befejeződött: hosszú hónapok veszekedései után „megnyitották” a Duna Arénát a nagyközönség előtt: naponta reggel 8 és déli 12 óra között használhatjuk… Hogy végülis ki használja majd, rejtély: Hosszú Katinka éppen a napokban jelentette be, hogy megszünteti az ott működött úszóiskoláját.

De épült kisvárosban 95%-ban eu-s pénzből sporttelep és sportpálya – amit kizárólag sportolók használhatnak, még a telepen épült játszótérre is 500 forintos belépőt szedett a fenntartó.
A nagyobb baj, hogy ez a jelentős pénz – a GDP akár 2-3%-ról is szó lehet – egy ótvaros bizniszre megy, amit eufemisztikusan „élsportnak” nevez a publikum.

Hogy sikerült egy valaha nagy presztizsű tevékenységet a korrupció ragacsos szálaival összekent vacaksággá zülleszteni?

Amikor a XIX. század végén Coubertin báró ismét felfedezte az olimpiát, a szó mai értelmében nem létezett sport. Viadalok persze voltak: az erős emberek cirkuszi sátrakban emelgették a súlyokat, a porondok homokjában püfölték egymást. A gyorslábú, keménykötésű „amatőrök” meg alkalmi népünnepélyeken vágtattak a lovukkal, emelgették a rönköket, futottak, ugrottak a legmagasabbra kitűzött lepényért, dobáltak célba a fokosukkal. A ”felsőbb osztályok” tagjai kifejezetten büszkék voltak arra, hogy nem kell fizikai erővel dolgozniuk – egy XIX. század közepi szépségideált egy mai szépészeti guru azonnal súlyos fogyókúrának vetne alá. Mozgékonyabb egyedeik párbajokon lőttek célba egymásra, vagy kaszabolták egymást szúró-vágó eszközökkel. Csak a legbátrabbak (és a legkisebb növésűek) ülték meg a lóversenyeken saját lovaikat: a többség a tribünön izgulva, vagy a páholyában pezsgőzve nézte, hogy a béresei által fölnevelt lovai a fizetett zsokéval – vagy hajtóval -, hányadiknak érnek célba.

Az ”ép testben ép lélek” jelszava kifejezte: addigra már az orvostudomány is felfedezte: az ember fizika és pszichika állapota függ egymástól, sőt, az élethez elengedhetetlen a mozgás, az erőkifejtés.
Élhetett valamiféle békevágy is az olimpia felélesztőiben – hiszen az ókorban is volt bizonyos levezető szerepük a viadaloknak, amikor csatamező helyett nézőközönség előtt csaptak össze a versengő felek. Igaz, előfordult, hogy a második helyezett az életével fizetett, de a nézőközönség azért megúszhatta.
Az olimpiai mozgalmat felélesztett idealista báró és követői fontosnak tartották, hogy ne a porondok és arénák hivatásos mutatványosai, hanem a mozgás örömének-hasznának propagátorai mérjék össze erejüket: az amatőrök. Akik kedvtelésből futnak-úsznak-ugranak – nem a győzelem a fontos…

Megszületett a XX. század egyik jellegzetessége: a sport.

Ezt sikerült mára ócska biznisszé süllyeszteni. Kár ezért a „politikát” hibáztatni: ha kiteszel egy darab májat a napra, nem hibáztathatod a döglegyet, hogy rácsap.

Döglégy alatt itt nem annyira a hivatásos politikusokat értem, mint az elvakult drukkerek harcias hordáját, amit aztán jól fel lehet használni mindenféle alantas célokra – például a saját horda dicsőítésére.

Tiszta röhej. Mivel lesz „jobb” az a nemzet, amelyiknek pártucat idomított tagját felcicomázzák valami fényes csüngővel? Szerintem semmivel. Mindössze annyi történik, hogy ügyes sürgölődők jól megélnek a harci hordák pénzéből. Megkockáztatom: ma legalább háromszor annyian élnek jól ebből a csúf üzletből, mint maguk a szegény idomítottak.

Igen, kell sok-sok munka, szorgalom az egyéni teljesítményhez. De. Minek? Várom már, hogy egy sprinter mikor ér mínusz 10 másodperc alatt célba… Másrészt egy rövidlábú egyénből sose lesz jó atléta, ahogy egy alacsonyból se élenjáró kosaras. Egy futballszakértőtől hallottam minap, hogy kb. 12 éves korra eldől, testi felépítésében ki alkalmas focistának.

Magyarországon viszont ma az a gyerek kerül be sportklubba, akinek a szülei meg tudják fizetni a mezt, a sporteszközt, sporttábort stb-t. (Egy ismerősöm panaszkodott, hogy a vívó gyerekének 90 ezer forintba kerülne egy egyhetes sporttábor…) A sok százmilliárd nem a testmozgás lehetőségeinek építésére megy, hanem fennhéjázó stadionokra, sporttelepekre. Amik jórészt üresen állnak, mert a település lakossága be se teheti a lábát, nehogy tönkretegye a fűthető gyepet, meg a „világszínvonalú” pályát. Az egészből kizárólag az építtetők kasszíroznak – leadva persze a 20-40 százalékos sápot a döntéshozóknak. (Mellékszál: errefelé kellene keresgélni az 1340 milliárdos „örökség” forrását.)

De a nemzetközi élsportban se jobb a helyzet: Magyarország legfeljebb abban tűnik ki, hogy közpénzből fordítja erre a galád színjátékra a milliárdok százait, elvéve a levegőt a valódi közszolgáltatások – oktatás, infrastruktúra, eü., tömegsport – elől. Többé-kevésbé nyílt titok, hogy a nemzetközi szervezetek vezetői táska pénzekért ítélik meg egy-egy, nagyobb érdeklődésre számot tartó esemény megrendezésnek jogát. Többnyire diktatúráknak – ami nem véletlen. Egyrészt azoknak van szükségük kedvezőbb „imázsra”, másrészt viszont azokban tudják elérni, hogy a nép fegyelmezetten dühöngjön a lelátókon, és ne jussanak eszébe szabadság, egyenlő jogok, esélyek, meg efféle „bűnös” gondolatok. Különben is a „cirkusz” mindig olcsóbb, mint a „kenyér”.

Lelepleződni látszik azonban az élsport álságossága, pont a legérzékenyebb ponton. Nevezetesen a „nemzetthy” büszkeség pontján.

A különböző felkent szakértők ugyanis ma már centire ki tudják számítani, melyik emberi izomcsoportot kell, mennyi ideig és milyen irányban terhelni, hogy kialakuljon az állóképesség, és az adott sportághoz szükséges mozgásforma. Persze csak akkor léphet az illető a mezőny elejére, ha a testi felépítése is alkalmas erre. Márpedig azt még a magasságos „árják” sem bírták elérni, hogy „életterükön” kizárólag gyors, ügyes egyedek jöjjenek világra.

Mivel a gyengébbek – vagy csak ügyetlenebbek kiirtása nemcsak, hogy nem hozott átütő sikert és népszerűséget, de nem volt elég hatékony sem. Így hát – az addigi „minden idők legnagyszerűbb” berlini olimpiáján is simán lefutotta a ”felsőbbrendűt” egy gyors néger.

Ezért mára változott a metódus: a gazdag államok egyszerűen megveszik az idomításra legalkalmasabb egyedeket. A legfeltűnőbb ez a csapatsportokban, ahol a „nemzeti” válogatottak jónéhány tagjának nemcsak a születési helye miatt, hanem élete, neveltetése okán is legalábbis kérdőjeles a „nemzeti identitása”. De vajon melyik nemzet „sikere”, ha egy egyéni sportoló nem a szülőhelyén, hanem külföldön építi föl egész sportszakmai életét, gyermekkorától kezdve külföldi edzők útmutatása alapján, külföldi helyszíneken és külföldi sportszereket használva?

Ez egyébként az élsport nevű iparág globalizációja – természetes folyamat. Ami károssá teszi, az az elvakult indulat, amelyet nagyon jól hasznosítanak a politika kufárjai. Akik szívesen sulykolják: többet érsz, ha egy másik ember a Te szülőhelyed jelképe alatt fut, úszik, labdázik stb. a legjobban a felvonult mezőnyben. Hangsúlyozva egyúttal: az ő személyes közbenjárása hozta a dicsőséget.

Az ilyen hazaszeretet fabatkát sem ér. Aki csak csillogó mütyürökkel felékesítve képes a hazáját szeretni, arra büszkének lenni, az ócska képmutató, nem hazafi.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Lebontják az államalapító kanadai miniszterelnök szobrát Victoriában

2018, augusztus 9 - 17:59

Szombaton eltávolítják Sir John A. Macdonald államalapító miniszterelnök szobrát a Victoria Városháza előtti bejáratból, mivel a jelenlegi polgármester szerint az emlékmű “a gyarmati erőszak fájdalmas emlékeztetője.” A Viktória királynő után elnevezett tartományi főváros polgármestere — Lisa Helps — elmondta, hogy Macdonald öröksége nem csak Kanada alapításáról szól, hanem arról is, hogy a tragikus következményeket hozó bentlakásos iskolarendszer egyik atyja volt. Helps szerint a szobor jelenléte a Városháza előtt fájdalmat okoz az Őslakosságnak, amikor az önkormányzathoz fordulnak és kénytelenek elsétálni mellette.

Helps, aki egyébként történész végzettségű, a következő szavakat idézte a néhai kormányfőtől, amelyek szerinte jelzik, hogy mennyire sértő az örökségé (vagy legalábbis annak egy része) az Őslakosság számára:

“Amikor a rezervátumon hoznak létre iskolát, a gyerek még mindig a szüleivel lakik, a szülők pedig vademberek. Ezért bár olvasni és írni megtanul a gyerek, habitusa és gondolkodásmódja indián marad.”

Macdonald aztán hozzátette, hogy a gyerekek “a fehér emberek habitusait ás gondolkodását sajátíthatják el” a bentlakásos iskolákban.

A polgármester elmondta, hogy nem a múlt eltörlése a cél, hanem a történelmi személyek és események teljesebb, összetettebb bemutatása. Ezért Macdonald szobrát megőrzik és akár vissza is kerülhet egy nap (vagy máshol felállíthatják azt), de úgy a kor sötétebb oldalát is bemutatják, nem pusztán nemzeti hősként kezelik az első kormányfőt.

Amiután szombaton elbontják a szobrot, a megüresedett bejáratban az őslakossági spiritualizmusra épülő “tisztító” szertartást rendeznek.

A szerdán bejelentett lépés szokatlanul heves és szinte egységesen ellenző reakciót váltott ki mind jobbközép és balközép lapok olvasóik között. Többszáz hozzászólást olvastam a jobbközép National Post-ban és a balközép Globe and Mail-ben, közülök pedig alig akadt olyan, aki helyesli a szobor elbontását. Többen arra az álszentségre mutattak rá, hogy Victoria város neve és építészete is a gyarmati korra emlékeztet, nem csak a szobor. De legtöbben azt nehezményezték, hogy egy tizenkilencedik századi politikust huszonegyedik századi mércével és elvárásokkal értékelik, miközben abban a korban, aligha találunk olyan közszereplőt aki olyan nézeteket vallott volna, amelyek ma érzékenynek bizonyulnának.

Macdonald 1867 és 1873 között, illetve 1878 és 1891 között kormányozta Kanadát. Skóciában született 1815-ben és Ottawában halt meg 1891-ben. Macdonald regnálása alatt került sor az országalapításra és Kanada nyugatra, illetve keletre való terjeszkedésére. Manitoba, a Northwest Territories (amely akkor Saskatchewant és Albertát is magába foglalta), British Columbia és Prince Edward sziget is Kanadához csalakozott. Az ország eredetileg csak Ontarioból, Québecből, New Brunswickból és Nova Scotiából állt. A vasút fejlesztését is regnálása alatt dolgozták ki. Mind emellett tény, hogy a bentlakásos iskolák célja az Őslakosság kulturájának és örökségének eltüntetése volt, az egykori rendszer pedig napjainkig tartó szociális traumához vezetett.

Kategóriák: Szervezetek

Tanárodat márpedig nyald körbe

2018, augusztus 9 - 15:01

Megjelent egy olyan összeállítás a 444.hu oldalán, ami szinte cseppben mutatja meg a hazai oktatás alkalmatlansági tengerét. Annak a folyamatnak a kapcsán, amelynek során egy iskolai diákcsínyből sikerült gyakorlatilag büntetőeljárásig eszkalálni a problémát. Addig, hogy már-már azt hihetnénk: az e-napló meghamisításáig süllyedt az annak kezelésére jogosult tanerők egyike.

Az egyik szál nyilvánvalóan a diák gerincéről szól. Egyrészt az elkészült videók egyikét minden további nélkül bevállalta, míg a másikért úgy sértődött meg a jelek szerint rá a tanári gittegylet, hogy ehhez nem igényel túl sok bizonyítékot. Mármint a szerzőség igazolását. Másrészt a tanárokat kifigurázó képeket a csemete a saját Facebook-oldalán tette közzé. Nem hozott ehhez létre egy kamu-profilt, álnevet, és nem is igazán korlátozhatta a láthatóságot. Az első kritikákat követően pedig le is szedte az összeállítás alapján. Ha a saját profilon való közzétételt, a videó rendőrség által jegyzőkönyvezett, önkéntes bevállalását összehasonlítom azokkal a trollokkal, akik álneveken, ál-oldalak nevében rombolnak mindent, akkor a diák egy igazi gerinc-király. Amitől még bőven lehetett oktalan gyermek, amikor a tanárok, az önjelölt szentek egyletének a kritikájára vetemedett.

Mely egylet szinte teljes alkalmatlanságát mutatja, hogy képesek voltak ebből rendőrségi ügyet kreálni. Amelynek alapján azt is feltételezem, hogy diákként egytől-egyig olyan mintadiákok voltak, akiknek az egész iskolájában senki nem aggatott gúnynevet egyik tanárra. Amit nem tartok valószínűnek. Azt azonban igen, hogy talán a most ennyire felháborodott tanárok voltak diákkorukban azok, akik a tanáraikat gúnynéven illetőket feljelentgették annak idején. Ha másért nem, akkor azért, hogy ezzel is demonstrálják a hatalom feltétlen kiszolgálásának szándékát. Van ilyen diák. Régen is volt. Magam is ismertem ilyeneket. Olyanokat is, akikből később pártfeladatból lett KISZ-titkár. Egy egészséges diákközösség általában ki is dobja magából ezeket a jellemgyenge figurákat. Akikben ettől csak erősödik a portás-hatalmi attitűd. Bármilyen hatalom feltétlen kiszolgálóivá képesek válni, és bármilyen kicsi, megkapott hatalmat maximálisan demonstrálnak.

Tanárból is van ilyen. Régen is volt. Rendszerint később pont ezek kapnak elsőként mindenféle gúnynevekeket. Régen sem volt másként. Emlékeim szerint már általános iskola vége fele sem. Középiskolában annyira, hogy némely tanárról ma is először a diákság által ráakasztott név jut először az eszembe. Sajátos módon azok esetében is, akiket tudása, emberi hozzáállása miatt akkor is nagyra becsült a diákság, és ma is csak a tisztelet hangján tudnék szólni róluk. Amiről eszembe jut persze az is, hogy a diákság által adott nevek is beszédesek. Vannak kedveskedők, és vannak olyanok, amelyek nagyon nem kedvesek. De a különbségnek oka van. Nem egy esetben a tanárokban keresendő oka. Ha tehát egy tanár, egy tanári kar vezetője megsértődik, akkor lehet, hogy először a tükörrel kellene közelebbi viszonyt létesíteni. S nem kalapáccsal.

A régmúlt emlékeit pedig azért poroltam le, mert akkor is előfordult, hogy egy-egy tanár egy életre megsértődött némelyik diákra. Az akkori, diktatórikusnak említett rendszer pedig széles palettát biztosított arra, hogy pokollá tegyék a diák életét. Minden rendőri segítség nélkül is. Egyébként a rendszer valószínűleg ma is lehetővé teszi. Anélkül, hogy ehhez módosítani kellene egy e-napló tartalmát, vagy rendőrséget kellene bevonni az ügybe. Mindaddig, amíg nem kifejezett bűnügyről, ezzel fenyegető jogsértésről van szó. A tanárok kigúnyolása pedig talán nem ilyen, alanyi jogon üldözendő, a leánykereskedelemmel, iskolai pedofíliával egy szintre hozható eset. Habár ez az ügy sem a rendőrségen indult. Az igazgatónő elpróbálta a személyes nyomásgyakorlást, a személyi szabadsággal való zsarolást. Annak érdekében, hogy letudja a szülők tudta nélküli kihallgatást, majd annak jegyzőkönyvezését. Az összeállítás alapján: „… a diák elsírta magát, kérte, engedjék el, és hagy telefonáljon a szüleinek. Heilmann Józsefné erre végül csak úgy volt hajlandó, ha Ákos aláírja a meghallgatásról készült jegyzőkönyvet”. Önmagában ezért a gesztusért kellene az igazgatónőt úgy kivágni a tanári pályáról, hogy a Nap-rendszeren kívül találja magát. Aztán, valamiért mégis bírósági ügy lett az egészből. Ami azt jelenti esetleg, hogy a hatóság szerint is olyan eszközökhöz nyúltak az iskolában, ami felveti a törvénysértések gyanúját?

Miközben a 444.hu összeállítása alapján nem tűnik ki, hogy a kritika túlterjedt volna azon, hogy a diákok pár órát, elfoglaltságot utálnak, illetve némely tanárt alkalmatlannak tartanak a pályára. Emiatt az sértődjön meg, aki szerint a tanárképzésben komoly és rendszeres pályaalkalmassági felméréseket tartanak. Esetleg az, aki szerint ezeket a felméréseket rendszeresen elvégzik a tanárok között is. Netán az is megsértődhet, aki a saját iskolaéveinek minden tanárát, minden tantárgyát, és minden kötelezően szabadon választott elfoglaltságát imádta. Mindenki más nyugodtan tegye le a köveket. Óvatosan. Nehogy a lábára ejtse. Esetleg a KLIK lábára. Akik szerint „az igazgatói irodában elvégzett meghallgatás során Ákos emberi méltóságának és személyiségi jogainak sérülése nem állapítható meg”. Ami azt is megmagyarázza, hogy az igazgatónő miért van ott, ahol van. A gyermek megfélemlítése, a jogi képviselőtől való elzárása, a nyomásgyakorlás tehát teljesen rendben van a hatalmi ágens szerint. Amit alátámaszt az is, hogy a „minisztérium úgy döntött, hogy még öt évre meghosszabbítja Heilmann Józsefné igazgatói megbízását”. Amihez csak gratulálni lehet.

De talán nem is annyira véletlen, hogy a tanárok, esetleg személyiségi, alkalmasságának kérdése nem kérdés. Hivatalosan sem. A tanártüntetéseken elhangzottak alapján nem hivatalosan sem. Mert az iskolák környékén minden rendben van. Nincs ott kérem semmi látnivaló. Lassan igazi tanáregyéniségek sem. A rendszert pedig a jelenlegi kör működteti, kontraszelektálja, illetve fényesíti.

Kategóriák: Szervezetek

Az agymosást sem lehet elég korán kezdeni

2018, augusztus 8 - 14:42

Ha egy óvodában mosoda működik, azt teljesen megértem. A kisebb gyermekeknél előfordul, hogy leeszik magukat. A munkahelyi éttermek tapasztalatai alapján a nagyobbakkal is. A kisebb gyermekekkel előfordul, hogy akkor indul el a végtermék, amikor nem kellene. A nagyobbakkal is. Bár, az utóbbi időben inkább azt tapasztalom, hogy a nagyobbak egy részének a száján ömlik ki a szellemi latrinatöltelék. Az azonban már kevésbé világos, ha az utóbbi előkészítése érdekében már az óvoda is beáll a sorva. A szellemi agymosás rendszerébe.

Márpedig azzal, hogy egészen kis gyermekkorban elkezdenék az orbanista embertípus előállítását, aligha lehet másról szól. Ugyanakkor teljesen megérthető. Ha nem is feltétlenül az ovisok körében, de nem sokkal később, korábban is nagy hagyománya volt ennek. Abból az ötletből kiindulva, hogy óvodások körében kezdenék meg a NER-kompatibilis idomítást, azt a véleményt is levonhatnánk, hogy Orbán Viktorra igen nagy hatást gyakorolt az egykori kisdobos-mozgalomban való részvétele. De szertenézve azt is tapasztalhatta, hogy a kortársai között is számosak vannak, akiknek a személyisége továbbfejlődött azóta. Így alighanem levonták azt a következtetést, hogy az általános iskola már kései kezdés lehet. Szívük szerint talán már a bölcsődében elkezdenék az agymosást. Vagy talán már az anyaméhben. Esetleg megszületni sem engedve azt, aki nem az „Éljen a Párt!” felkiáltással köszön be a világba. Amelyet kiválthatna több tanú egybehangzó igazolása arról, hogy az anyuka a terhessége alatt a hasára szorította azt a fejhallgatót, amelyben Orbán Viktor beszéde sugározta be a magzatot.

Az éppen aktuális beszéde. Az éppen aktuális szólamokkal, illetve ellenségekkel. Mert azért Orbán Viktor is definiálta, illetve színlelte már magát szinte mindennek, ami a politikai palettán előfordul. A korai beszédei alapján például liberális képzést kaphatna a gyermek. A kicsit későbbi alapján már-már kisgazdás középpolgárit. Most éppen a kereszténytelenített kereszténydemokráciánál tart. A félútnál kicsit messzebb a bolsevik diktatúra felé vezető úton. Mellyel aztán majd elmondhatja: visszatért a gyökerekhez. A hívei, illetve a párttársai közt már amúgy is túlsúlyban vannak. A gyökerek. Elég az ötös párttagkönyv tulajának munkásságára tekinteni. Meg arra, hogy a pártja nem vágta ki, nem határolódott el. Ahogy Orbán szalon-antiszemitizmusától sem. Amiből azt a következtetést is levonhatnánk, hogy az óvodások nemzeti identitástudatának a növelése alapvetően a kiskorú rasszisták esztergálásának fedőszólama.

Egyébként külön vicces a történetben, hogy számos olyan szólamot említenek meg az ezzel kapcsolatos tudósításokban, amelyekkel kapcsolatban a kormánypárt tagjainak bővebb magyarázata sem lenne érdektelen. Mert hétköznapi értelemben a nemzeti identitástudat aligha azonos a kormányhűséggel, ahogy a keresztény kultúra sem azonos azzal, amit akár a KDNP hirdet kereszténység címen. Az is érdekes lenne, hogy egy óvodás mit ért hazaszeretet alatt. Ahogy az is, hogy mit ért mondjuk a Fidesz vezérkara ezalatt. Valószínűleg szintén a kormányhűséget, és a feltétlen lojalitást a vezérhez. Akármelyikhez. Most éppen Orbánhoz. Cseréje esetén bárki máshoz. Ahogy annak idején az ÁVH is otthont adott a korábbi rendszerek verőlegényeinek.

Azzal, hogy a meséket ennek szellemében gondolnák átszervezni már elengedik a fantáziát. Bárki képzelje el a rettenthetetlen ólomkatonát a magyar történelem gyakorlatilag indifferens székely himnuszt énekelve, és a nemzeti lobogót lóbálva. Esetleg széttáncolt cipellők után nyomozó katonát, amint versenybe száll a legkisebb Orbán-lány kezéért. A legnagyobbért azért nem, mert akkor meg kéne vívnia a Turul-háton érkező Orbán-vővel. Egy olyan téren, amit a Tiborcz-féle közvilágítás lát el fénnyel. Márpedig annyira gonosz egy meseátfabrikáló sem lehet, aki sötétben tapogatódzó viadalt mesélne a kicsiknek. Akkor sem, ha valamelyest felkészítené az ovisokat arra a szellemi sötétségre, ami az orbanista embertípusnak kijár. Akiknek nem gondolkodni kell, hanem tapsolni. Valamint éljenezni. Miközben esetleg verik a tőlük kicsit eltérő csoporttársukat. Mert nem elég magyarok. Esetleg azért, mert a stüleik szerint a társuk szülei nem elég magyarok.

Nem mintha a szüleik ismernék a felmenőiket. De ez nem is kell. Elég ha Orbánt ismerik. Képről. A családi ima oltárképe gyanánt. Ami elé oda lehet az óvodást is térdeltetni. Miközben a NER-vezetők gyermekeinek, ahogy már hat éve is, külön óvoda jár. Valószínűleg külön elnyomástani képzéssel és lelkiismeretkiölő gyakorlatokkal. Annak érdekében, hogy az oligarchák csemetéi is kellően NER-kompatibilis idomítást kapjanak. Hatalmit.

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy mindez a mérlegnek csak az egyik serpenyője. A másikban azt tehetjük, hogy a szülők, akár csak szavazópolgárként, nem hajtják el a gyermekeik lelkéért is kufármentalitással kuncsorgó hatalmi tébolyodottakat.

Kategóriák: Szervezetek

Vaski Gábor sorosozó torontói magyar rádiós fiát felvették a CEU-ra. Gratulálok!

2018, augusztus 7 - 13:23

A Független Magyar Rádió heti kétórás műsora az AM 530 hullámhosszon hallható Torontó környékén. A műsor „független” és a kétórás műsoridőt bérlik, állítólag évi 35 ezer kanadai dollárt fizet érte Bede-Fazekas Zsolt, aki egy magyar könyvesboltot is üzemeltet Torontóban.

A műsor elkötelezetten jobboldali, Orbán Viktort, sőt, néhány szélsőjobboldali személyiséget is támogat. Például néhány hete azt a Szakály Sándor revizionista történészt látta vendégül Bede-Fazekas, akinek ma már problémái akadnak amikor az Egyesült Államok területére próbál belépni.

A heti rádióműsornak van egy szegmense, a Dühöngő, ahol Bede-Fazekas barátjával és egykori Torontói Magyar Ház vezetővel, Vaski Gáborral, vitatja meg a magyar és nemzetközi politika történéseit. Van itt migránsozás, sorosozás, egy kis rasszizms is és persze bújtatott antiszemita megjegyzések is. Az egyik régebbi műsorban Vaski úr kikelt a CEU ellen és megállapította, hogy az intézmény valószinüleg jogellenesen működik. Vannak akik szélsőséges propagandának tekintik a rádióműsort, a rossznyelvek szerint Bede-Fazekas pénzt is kap Budapesttől.

A július 21-i adásban is folyt a diszkurzus, majd Vaski úr bejelentette hogy igencsak büszke, hiszen fiát éppen most vették fel a budapesti CEU-ra. Ott politológiát fog hallgatni. Meghökkenek. (A bejelentés 1:45:00 után hallható.)

A CEU-ra? A liberálisok tisztképzőjébe. A Soros birodalom beépített ügynökei fogják tanitani Vaski úr fiát. És ő erre büszke? Hát nem emlékszik hogy mit mondott Németh Szilárd. “A CEU-n képzik ki azokat, akiket aztán elhelyeznek a Soros-tervet végrehajtó politikai, kulturális, tudományos vagy civil szervezetekhez.”

Vaski úrról tudni kell, hogy tagja az Orbán kormány Diaszpóra Tanácsának és ezért évente kap egy ingyen repülőjegyet Budapestre, szállásal együtt. Ilyenkor felveszi a bocskaiját és büszkén feszít elvtársaival, akik szintén mosolyognak, hiszen hozzájutottak az ingyenes budapesti kiránduláshoz.

Vaski Gábor (balról a második) bocskaiban feszít kanadai elvbarátaival a budapesti Diaszpóra Tanács ülésén

Én most itt egy diplomamunka témát ajánlanék az ifjabb Vaskinak, ha már politológiával foglalkozik. Édesapja volt az aki Torontóba invitálta Morvai Krisztinát, a magyar újfasizmus nagyasszonyát, aki az iráni ajatollah csodálója is. Morvai állítólag szép kis summát kapott az irániaktól és személyesen elutazott Teheránba hogy ott szídja a Nyugatot, Amerikát, Izraelt és persze a zsidókat. (Itt olvashatnak Morvai teheráni szerepléséről.)

Amikor egykoron Krisztinát Torontóba hívta Vaski, voltak olyanok akik tiltakoztak a szégyenletes Morvai-show ellen. Ezt egy ma már történelminek tekinthető filmklipp is megörökítette. (A híres torontói tiltakozás itt látható.)

És talán eljött az ideje annak is, hogy Vaski úr bocsánatot kérjen az észak-amerikai publikumtól, mindazoktól akiket megsértett Morvai kanadai reklámozásával. Remélem, hogy a következő rádióműsorok egyikében erre sor kerülhet.

Fia pedig izgalmas politológiai diplomamunkát kanyaríthat a Morvai témából. A CEU kiváló intézmény, remélem Budapesten marad, és az ifjú Vaski sikeréhez szívből gratulálok.

Lázár György

Kategóriák: Szervezetek

Krisztina-díj 2018

2018, augusztus 7 - 11:43

A Károlyi Étteremben rendezett ünnepségen ma délután átadták a Krisztina díjat. 

“A díjat azok kaphatják, akik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek, vagy kiváló teljesítmények születhettek.”

A díjat Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész szeretett felesége emlékére Kárpáti Tamás, a Premier Magazin főszerkesztője, a család barátja alapította 2011-ben.
A díj Benedek György szobrászművész alkotása. A bronzplaketten Krisztina portréja látható, amelyet Gyémánt László festménye alapján készített.

Idén nyolcadik alkalommal ítélték oda a megtisztelő díjat. Eddigi díjazottak:

2011 Geisler Edit, Fehér László festőművész felesége

2012 Haraszty Éva, Haraszty István Édeske, kinetikus szobrászművész felesége

2013 Radnóti Zsuzsa, Örkény István író özvegye

2014 Dr. Kilián Katalin, Juhász Ferenc költő özvegye

2015 Gálvölgyi Judit, Gálvölgyi János színművész felesége

2016 Gyürey Vera, Szabó István filmrendező felesége

2017 Esterházy Gitta, Esterházy Péter író özvegye

2018 -ban a Krisztina díjat POLGÁR KLÁRA kapta.

 

Kategóriák: Szervezetek

Sajtó és Simicska: üzlet a hatalommal?

2018, augusztus 6 - 15:08

Az internet terjedésével sokszor megtapasztalt jelenség, hogy a gondolatok jönnek, majd mennek. Az általam leírtak is nem egyszer máshol köszöntek vissza. „Természetesen” forráshivatkozás nélkül. Nem akarván elkövetni ugyanezt, mindenképpen elolvasásra ajánlom Földes András írását az Index.hu oldalán. Ráadásul a legtöbb gondolatban igaza is van. Kínos.

Kínos, de nem neki, hanem az államilag megtámasztott propaganda szempontjából. Mármint akkor, ha elolvassa arrafelé valaki. Talán elolvassa. Mármint akkor, ha a hatalom propagandafelelőseinek van annyi esze, hogy olykor a saját termékein kívül mást is olvas. Az is igaz persze, hogy egy írás elolvasása nem jelenti annak megértését. De még a megértés esetén sem biztos, hogy nem indul be az a mechanizmus, ami a saját döntések felmentését szolgálja. Akár a valóság, a realitás, az ésszerűség ellenében is. Ez utóbbi nem a média specialitása, hanem az emberi viszonyulások általános jellemzője. Alkalmasint Orbán csapata is ismeri, mert manipulálja. Elég belegondolni abba, hogy hány alkalommal használta a propagandában céltáblának mindazokat, akik lövöldözése felmentést ígért a személyes hülyeség alól. Alkalmasint a hatalmi baromságok leplezésére is. Mint az első békemenet környékén. Amikor kirohanásokat rendeztek a bankok ellen a devizahitelek miatt. Holott előtte a Szijjártó-Kósa páros segített bedönteni a forintot.

Földes írására visszatérve, azért is érdemes elolvasni, mert világosan levezeti, hogy miért van a valós sajtóban ellenzéki, ha tetszik ballib, túlsúly. Véleménye szerint azért, mert a sajtóval kapcsolatos elvárásoknak a hatalom által támogatott szócsövek nem igazán felelnek meg. Márpedig akkor, ha a hatalom csak propagandacsatornákat működtet, akkor a valós média valóban csak „túloldalon” fog előfordulni. Az pedig külön érdekesség, hogy az az Index.hu adott helyet az írásnak, amelynek az egyik nagy dobása annak idején a teljes fórumrendszer Orbán-hitet sugalló felforgatása volt. Olyan megoldásokkal, amely számos, Orbánt bíráló topik törlését, illetve több felhasználó tiltását is magukba foglalták. Az Index ellenzékisége, amely olykor nem is tűnik annyira ellenzékinek, hajaz arra, hogy megpróbáltak gesztust gyakorolni a hatalom felé. Csak aztán valamiért ez nem jól sült el. Illetve nem úgy, ahogy a tulajdonos gondolta.

Ami erős párhuzamot jelenthetne a hírTV sorsvonalával. Mert a múltba tekintve még bőven emlékezhetnek arra, hogy korántsem volt annyira ellenzéki, de még csak objektív sem, amíg Simicska látványosan jóban volt Orbánnal. 2006-ban még szinte örömkönnyek között vergődve tudósított lelkesen a hírTV tudósítója a TV-székház felgyújtásáról. Aztán Orbán az első jelek szerint egy saját oligarchia kialakítása mellett döntött, és a TV-csatorna megtalálta az újságírást. A mostani átrendeződés tehát alig több, mint egy drasztikus visszarendeződés. Az alapvető üzenet nem is annyira tartalmi, mint szemléleti. Kőkemény, háttéralkuktól sem garantáltan mentes tisztogatást üzen. Valójában nem is azoknak, akik nem egyeznek ki Orbánnal, hanem éppen azoknak, akik kiegyeznek. Nem kellene ugyanis elfogadni, hogy a TV-csatorna munkatársai között éppen akkor indult el tisztogatás, amikor az visszakerült a Fidesz hatókörébe. Így sokkal inkább azoknak üzen, akik a szakmaiságot akarják előtérbe helyezni. Akár szimpatizálnak a hatalommal, akár nem.

Mert az elsődleges szelekciós szempont a párthűség lett. Idősebbeknek akár ismerős is lehet a recept. Volt már olyan a magyar sajtó történetében, amikor a párthűség mindent vitt. Valójában az elhíresült G-napig Simicska birodalmában is ismerős lehetett ez a szempontrendszer. Miközben talán érdemes arra is emlékezni, hogy Simicska távozása is lehetett egy előre lefektetett forgatókönyv része. Még akkor is, ha azt a forgatókönyvet esetleg nem Orbán írta. De az sem kizárt, hogy a régi harcostársak üzletet kötöttek. Simicska egy kisebb vagyonnal, de tulajdonképpen mentességet kap. Arra az időszakra, amelyről az üzlet keretében hallgatni fog. Arra az időszakra, amikor Simicska a Fidesz érdekében, azt hatalomba segítve ténykedett. Mert azt ugyebár tudjuk, hogy volt egy sejtetés egy videóról, amit már majdnem látott valaki. De amely mégsem igazán forog közkézen. Holott a köz informálása talán mégsem lenne érdektelen. Mármint akkor, ha Simicska valóban leváltva szeretné Orbánt látni.

De valahogy ebben sem vagyok teljesen biztos. Ahogy abban sem, hogy nem az említett üzlet része volt a Jobbik-Fidesz vadházasság. Amennyiben a Fidesz elindult a szélsőségek, a Jobbik pedig a centrum felé. Valójában egy hatalmi monolitot alkotva. Kisebb dudorokkal. Melyek egyike lehet az LMP is. Ha sok vizet nem is zavarnak.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak