Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 1 óra 58 perc

Minden hangszeren játszanak

4 óra 36 perc

A cím szándékosan megtévesztő. A mondatot idézőjelbe téve kell érteni, egy szóban összefoglalva azt jelenti: sokoldalúak. Ám ez meg így túl szimpla. Ennél azért lényegesen többről van szó, bátran kijelenthetjük: emberéletekről! Jelenleg még elvesző életekről, melyeket talán meg is lehetne menteni. Összehasonlító statisztika jelent meg 2015-ben, az Európai Unióban nyilvántartásba vett leggyakoribb halálokokról. Ennek során a tüdőrák és a vastagbélrák tekintetében Magyarország számolt be a legmagasabb standardizált halálozási arányról.

Bizonyára sokan vannak, akik emlékeznek még a kálváriára, amit a hatalom annak idején dr. Béres Józsefre kényszerített. Az immunrendszert hatásosan támogató Béres-cseppek feltalálóját minden – akár törvénytelen – eszközzel is gátolni igyekeztek. A Béres-cseppek azóta már ott vannak a gyógyszertárak polcain, ám – szinte ugyanazok – most egy másik feltalálóval próbálnak hasonlóan elbánni. Már évtizedek óta folyik egy kutatás Magyarországon, melynek eredményeit a világ számos országában elismerik. A lényege: vannak olyan hidrogén atomok, melyek magjában a proton mellett egy neutron is van. A nehézhidrogén, tehát a deutérium, és a nehézvíz szerepét a történelemben – többé-kevésbé – jól ismerjük. Egy magyar kutató, dr. Somlyai Gábor még 1976-ban feltételezte, hogy a hidrogénionoknak jelentős élettani szerepe lehet, néhány évvel később a hipotézist kiegészítette a hidrogén nehéz változatával, a deutériummal és a hidrogén – deutérium izotóppár szerepét kezdte el kutatni. Arra volt kíváncsi, mi történik a daganatsejtekkel, ha csökkentett deutériumtartalmú tápfolyadékba helyezik át őket. Úgy gondolta; a deutérium és a hidrogén együtt szabályozhatja a sejtosztódást.

A kísérletek kezdetén emlő- és prosztatadaganatból származó sejtek esetében bizonyosodott be, hogy a deutériummegvonás roppant hatásosan gátolja, állítja le a sejtosztódást. Az is kiderült, hogy az egészséges sejtek osztódását nem, vagy csak nagyon minimális mértékben befolyásolta. Az első publikáció erről 1993-ban jelent meg az Európai Biokémiai Társaság lapjában. Az azóta eltelt, több mint két évtizedben a kutatás nemzetközivé szélesedett és a témában több nemzetközi tudományos konferenciát is tartottak. A vizsgálatok Romániában, Japánban, Kínában, Svédországban, Franciaországban, Oroszországban és az Egyesült Államokban is folynak, a kutatók külföldön nincsenek kitéve olyan támadásoknak, mint amit idehaza indítottak.

Állatkísérletek sora bizonyítja, hogy a daganatos egerek meggyógyultak, daganatuk eltűnt, ha csökkentett deutériumtartalmú vizet itattak velük. Az alacsony deutériumtartalmú víz hatóanyagot 1999-ben sikerült állatgyógyászati célra törzskönyveztetni, Vetera-DDW-25 néven, mint daganatellenes készítményt. Így az állatorvosok már közel húsz éve gyógyítani tudják az eljárással a daganatos kisállatokat. A cél természetesen már a kezdetekkor az volt, hogy emberek számára is gyógyszer legyen ebből, hiszen tudjuk, hogy Magyarországon minden hónapban háromezer ember hal meg daganatos betegség miatt! Azt a külföldi kutatások nagyon régóta visszaigazolják, hogy ami 1993-ban a cikkben megjelent, az igaz, tudományos módszerekkel reprodukálható. A deutérium hatását leírták a Shanghai Egyetem, az orosz Lomonoszov Egyetem, a Kalifornia Egyetem kutatói is és egyre többen állapítják meg, hogy a deutériummegvonás nem csak onkológiai vonatkozásban lehet hatásos, hanem az anyagcsere-betegségek körében is, mint például a cukorbetegség. Állatkísérletben a hosszú távú memóriát is javította a csökkentett deutériumtartalmú víz. Az ivóvíz deutériumtartalmát összefüggésbe hozták a depresszióra való hajlammal és igazolták a deutériummegvonás öregedési folyamatokat gátló hatását is. A sejtek képesek változtatni a deutérium–hidrogén arányt, ez egy nagyon precíz, szubmolekuláris szintű szabályozó rendszer egyik meghatározó eleme.

Idehaza viszont 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia Biofizikai Bizottságának állásfoglalásában kijelentették, nincs semmilyen tudományos bizonyíték arra, hogy a csökkentett deutériumtartalmú víznek biológiai hatása lenne, és a kutatásokat az áltudományok körébe sorolták. Ezen az állásponton az Akadémia azóta sem változtatott, még 2017-ben is az áltudományok között említették a deutériummegvonás kutatását egy akadémiai előadásban. Ezt követően Somlyai Gábor az Akadémia Tudományetikai Bizottságánál eljárást kezdeményezett, közel hetven hazai és külföldi tudományos publikációt nyújtott be – eredménytelenül.

Az embernél is alkalmazható gyógyszerré nyilvánításhoz az Országos Gyógyszerészeti Intézet ú.n. Fázis – II klinikai vizsgálatot vár el. Ennek során lehet tapasztalatot szerezni arról, hogy egy potenciális gyógyszer-jelöltből lesz-e majd gyógyszer, igazolható, hogy nincsenek káros mellékhatásai, van viszont daganatellenes hatása. A csökkentett deutériumtartalmú vizet előállító HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. 2012-ben egy befektetés révén jelentős gyógyszeripari beruházásba kezdett és megépített egy berendezést, amely képes gyógyszergyári körülmények között, gyógyszeripari minőségben előállítani a csökkentett deutériumtartalmú vizet (DDW). A DDW, mint aktív hatóanyag, az Európai Gyógyszerügynökségnél ma is be van jegyezve. A regisztrált hatóanyag és vizsgálati protokoll birtokában, 2014-ben újra kérvényezték a klinikai vizsgálat lefolytatását. Holland, lengyel, norvég és német szakemberekből egy csapat állt össze, valamint öt magyar klinika vállalta a vizsgálatok lefolytatását. Minden dokumentumot benyújtottak az Országos Gyógyszerészeti Intézethez, hogy a vizsgálathoz etikai engedélyt kérjenek, ők pedig továbbították a kérelmet az Egészségügyi Tudományos Tanács Klinikai-farmakológiai Etikai Bizottságához. A Bizottság azonban nem járult hozzá, hogy a DDW hatóanyagot halálos beteg daganatos embereken, ellenőrzött, klinikai körülmények között teszteljék! Szlovákiában és Szerbiában azonnal megadták az engedélyt, miközben idehaza a Gazdasági Versenyhivatal harmincmillió forintra büntette HYD Kft.-t, mert szerintük a tudományos eredmények kommunikálása az élelmiszerként bejegyzett, és így emberi fogyasztásra engedélyezett, csökkentett deutériumtartalmú víz termékek reklámját szolgálta. Ez olyan mértékű gazdasági terhet rótt a kutatócégre, ami a vizsgálatok folytatását rendkívüli módon akadályozta.

Az emberi fogyasztásra engedélyezett, és már húsz éve forgalomban lévő, csökkentett deutériumtartalmú ivóvíz iránt viszont – szerencsére – nagyon komoly érdeklődés van Amerikától kezdve számos más országban.

Kínából is jelentkezett olyan partner, aki a vizet forgalmazni kívánja. Az előkészületek megkezdődtek, az együttműködés segítené a klinikai vizsgálat lefolytatását is. A csökkentett deutériumtartalmú ivóvizek bevitelét Japánban is engedélyezték, és több más országból komoly érdeklődés mutatkozik. A víz jelenleg is kapható, napjainkig több mint 50 országba jutott el. Isszák például Szlovákiában, az Egyesült Államokban, Oroszországban, Panamában, Ausztráliában, Németországban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában, Indiában – és még sok más pontján a világnak. Idehaza legutóbb 2015-ben volt egy nemzetközi tudományos konferencia, ahol a külföldi tapasztalatok mellett, az itthoniakról is elhangzott, hogy 1827 daganatos betegnél, akik a hagyományos orvosi kezelés mellett itták a csökkentett deutériumtartalmú vizet, az onkológiai kezelés hatékonysága megtöbbszöröződött. Igaz, a vizet – testsúlytól és daganattípustól függő mennyiségben – hónapokon keresztül kell fogyasztani, de a tumortérfogat-csökkenés már néhány hét után mutatkozhat, később a daganat akár el is tűnhet, teljesen visszafejlődhet. Ugyanezt mutatják a két évtizedes állatgyógyászati tapasztalatok is. Az orvosok álláspontja idehaza változó, a támogatótól kezdve a kétkedőig. Külföldön más a helyzet. A HYD Kft. dolgozói reggel a Távol-Keleten lévő partnereikkel kezdik a közös munkát, délután pedig a Kaliforniában lévő partner cégekkel folytatják. Szóval minden hangszeren játszanak, rengeteg országban vannak jelen, építik a kapcsolatokat, bővítik a tudományos eredményeket, miközben a Magyar Tudományos Akadémia erről az egészről nem vesz tudomást! Ám ez nem gátolhatja meg, hogy egyszer végül hatékony gyógyszer válhasson a csökkentett deutériumtartalmú vízből, itthon… vagy külföldön!

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

SZÉTTÉPVE a Belvárosi Színházban

2019, február 22 - 23:30

“Vajon miért választja az ember az élet helyett az élet villanásnyi illúzióját?

Mi az, amiért az olykor biztonságos családi hátteret, a tiszta jövőt egy koszos gyorséttermi WC-re váltja?

Mi az a pillanat ahol megszületik a döntés, hogy fejjel csússzunk lefelé a lejtőn?

A függőség mindenki életében megtalálható, hol észrevehetetlenül, hol látványosan.

Előadásunk az embert boncolgatja a döntést vizsgálja és igyekszik bemutatni, hogy az élet, néha tényleg csak egy pillanaton múlik!

Igaz történetek, zene, fény és sötét.

A döntés a miénk, de talán létezik kiút…”

Szabó Kimmel Tamás zenés estje.

Magyar szöveg: Závada Péter

SZEREPLŐK

Szabó Kimmel Tamás

 Rendező: Novák Eszter

Producer: Orlai Tibor

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Beszámoló Novák Katalin “Hungary Helps” c. torontói kiállításáról

2019, február 22 - 16:57

Február 21-én résztvettem “kvázi inkognitóban” Novák Katalin “Hungary Helps” című kiállítás megnyitóján Torontóban. Egy demonstrációt próbáltam szervezni, de akikkel a karácsony körüli két demonstrációt szerveztük a torontói magyar konzulátus előtt, senki nem ért éppen rá. Látom és hallom, hogy Novák Katalin üstökösként épült be a fideszes hazúgság gyárba. Az elmúlt pár évben Balog Zoltán csatlósaként teljes agymosáson esett átt – miközben szült 3 gyermeket. Ma már Gulyás Gergellyel ők képviselik az intelligens nettó hazúgság vonalat a Fideszben. Németh Szilárd megkopott helyére avanzsált. Sorry K. Zoli, M. Gyuri és Sziszi Petike, ti ebben hátrébb vagytok – legalábbis mentálisan.

Kiváncsi voltam, hogy ez a védjük meg a világ összes keresztényét kampány vajon miről szól?

Belelapátolnak irgalmatlan mennyiségű pénzt, amit nem nehéz feltételezni, hogy valami forgatókönyv alapján, visszacsurgatnak vagy valami más politikai hasznot húznak belőle. Bevallom, konkrétumokat nem tudok, de a képletet 2010 óta jól ismerjük. Hogy pont ezek, akik a 10 parancsolat mindegyikét ignorálják, Ferenc pápával együtt, most éppen ezt lovagolják meg, nem lep meg. A megnyitó után a 40-50 echte Orbánrajongó résztvevőknek módjuk volt kérdéseket intézni Katalinhoz. 3 semmitmondó kérdés volt csupán, talán az egyik volt mégis beszédes, amelyik megkérdezte, hogy honnan van erre pénze a magyar államnak, erre aztán Katalin begyújtotta a rakétáit és 10 mondatban elmondta, hogy az otthoni kánaán ezt abszolút lehetővé teszi, éppen csak hogy azt nem mondta, hogy otthon már nincs is mire pénzt költeni, mert minden virágzik..

Várom a megfejtéseket okairól, de én tartom magam a “consider the source”-hoz, úgyhogy bizonyos bejáratott kommentelők véleményét nem fogom elolvasni. 6-7 év alatt elég tiszta a képem az aktív kommentelőkről.

***

Bánfi Miklós

1958 január 7-én születtem. Budai proli gyerekként bátyámmal és húgommal korán elhagyott apánk, anyám egyedül nevelt fel minket nagy szegénységben, azonban erősen intellektuális légkörben. A sport és a komolyzene szeretete már 5 éves koromtól komolyan vonzott, ami azóta is kíséri életem. Apám bár elhagyott 6 éves koromban, szorványos de nagyon intenzív hatással volt rám. Az ő konok politikai érzékenységét és kiállását örököltem. Szép lassan összegyűjtött 4 diplomát, de antikommunizmusa visszatartotta, hogy igazi sikerpályát fusson be anyagilag, de később visszatérek erre…

Így csodával határos, hogy sokszori rendőri politikai előállításokkal 16 éves koromtól, buktatókon keresztül mégiscsak meg tudtam szerezni közgazdász diplomámat. Zenei menedzselésből írtam a diplomám, aminek köszönhetően, egyből felvettek a Hungarotonba menedzsernek, ami nagy hiány volt még akkor.

De mivel én már a tini éveimben tudtam, hogy Magyarország politikailag és szociálisan nem maradhat az életterem, 85-ben az újbóli katonai szolgálat elől leléptem Németországba, mivel megmondták, hogy az állásom nem tarthatom meg.

Eleve Torontóba készültem, de 2 évembe telt, mire legálisan fogadtak. 87-től házasság, 2 gyönyörű  kislány, kényelmes alsó közép osztály… Aztán egy fájdalmas válás, és menekülés vissza Budapestre 2002-ben a választást megelőző héten. Akkor vetettem magam bele aktívan a magyar politikába, amellett, hogy új karriert építettem és Torontó után itt is számos főiskolát és kurzust végeztem. Először tanár aztán a Business Coach Akadémia elvégzésével coachként találtam meg igazán magam.  Olyan sikeres lettem, hogy éppen ma 7 éve 2012 februárjában, ellenzéki politikusok és vállalati felsővezetőkre épült magánvállalkozásomat egy nap alatt ellehetlenítették, egy héten belül menekülnöm kellett vissza Torontóba, ahol sokadszor,  abszolút nulláról kellett kezdenem. Ekkor csapodtam a Kanadai Magyar Hírlaphoz, ahol napi több órás politikai érdeklődésem levezethettem.

Újságíró nem vagyok, de munkáim mellett sok időt töltök Pesten, ahol jó kapcsolatot ápolok ellenzéki politikusokkal és művészekkel.

Vissza apámhoz: társadalmi és anyagi státusza érdekes módon az elmúlt 20 évben gyökeresen megváltozott. Agymosott, bigott katolikusként Orbán közeli körökben teljesen megtollasodott… – jóval nyugdíj után.. Évek óta politikai ellenfelének tekint, 88 éves korában is aktív és nem hajlandó szóba állni velem. Anyám, akivel otthon együtt élek, bár passzívan, de szintén agymosott Orbán-hívő. Mind a kettőt szeretem és tisztelem, de Orbánnak ezt sose fogom megbocsátani, hogy falat emelt közénk.

Bánfi Miklós
Kategóriák: Szervezetek

Kádár népének Orbán kell

2019, február 21 - 18:39

„Péter, mi nem kellünk senkinek, ezeknek Horn Gyula kell”. Tölgyessy Péter idézte Orbán Viktor egykori szavait, az Eötvös Csoport rendezvénysorozatán Beteljesületlen reménység –1989 csodája, majd kudarcba fordulása címmel tartott előadásában.

A politológus, alkotmányjogász korábban baráti viszonyban volt Orbánnal, s mint most elmondta, a későbbi miniszterelnök a kilencvenes évek elején mélységes csalódottsággal nézte az MSZP erősödését. Borúlátása beigazolódott: az 1994-es választáson taroltak a szocialisták, míg a Fidesz épp hogy csak bejutott a parlamentbe. Tölgyessy emlékezete szerint mindez annyira megviselte Orbánt, hogy egy ideig még focit sem nézett, csak jéghokit. Mély depresszióba esett, de aztán magához tért, és megkezdte a Fidesz elterelését a nyugatos irányról.

Karinthy Frigyes Találkozás egy fiatalemberrel című írása jut az ember eszébe. A már öregedő író elképzeli, amint hajdani önmagával, a nagy és nemes célokért küzdő naiv, romlatlan fiatalemberrel találkozik. Számon kéri rajta az egykori tisztaságot, a lelkesedést, a világmegváltó romlatlanságot.

Azt, hogy miként sáfárkodott a tálentummal.

Orbán Viktort nem fenyegeti az a veszély, hogy egykori önmagával szembesüljön. Ha netán néha bele is gondol ilyen dolgokba, másként emlékszik mindenre. Jó lehet neki: boldog, kegyelmi állapot. Nem emlékszik már a valamikori, ízléstelenül harcos istentagadóra, aki az általa példaképnek hazudott Antall József kereszténydemokratáinak parlamenti felszólalásakor „Csuhások, térdre, imához” bekiáltásokkal szórakoztatta képviselőtársait. Nem emlékszik már az egykori fiatalemberre, aki társaival együtt kivonult az ülésteremből, amikor Jeszenszky Géza, az Antall kormány külügyminisztere – később az Orbán-Torgyán kormány washingtoni nagykövete – azt találta mondani, hogy csak a kormánypártok képviselik Magyarországon a keresztény értékeket.

Ezzel az egykori fiatalemberrel kínos lenne szembesülnie a mára középkorúvá pocakosodott Orbánnak.

Ami még ennél is nagyobb baj, hogy sokan mások sem emlékeznek már a régi történetekre. Feledés homályába vesznek a jelentős köztartozásokat felhalmozó, veszteséges Fidesz közeli vállalkozások, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével értékesített fantomcégek, a sárazsadányi szőlők körüli ügyeskedésekre. („Ne mi kapjuk a legtöbbet”) Nem emlékszünk már az akkoriban Orbán-közeli Simicska Lajos bon mot-jára, mely a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik legcinikusabb mondata volt: mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.

Mi magyarok, tudunk nem emlékezni.

Orbán tudja ezt, és erre játszik. Hogy nemcsak az egykori fiatalember, de Kádár és rendszere is másként maradt meg bennünk, mint amilyen volt. Nagy és gondoskodó állam jelenik meg lelki szemeink előtt, kedves, jóságos bácsival az élén. Aki évente egyszer ellátogat a sakkszövetségbe, döntetlent játszik valamelyik véletlenül arra járó nemzetközi nagymesterrel, majd panyókára vetett kabátban, huncut csippentések közepette azt mondja a zembereknek: mi a szocializmus út-ján járunk.

És tényleg ott jártunk, ha rajtunk áll, le sem tértünk volna róla soha! Mindenkinek meg volt mindene, kivéve az, ami nem. Nem voltak hajléktalanok, csak társbérletek. Munkanélküliség sem volt, legföljebb a gyárkapukon belül. És jobb diktátorunk volt, mint a cseheknek, a románoknak, a keletnémeteknek.

Orbán most a jobb élet mellett biztonságot is ígér a magyaroknak. A zemberek pedig hálásak – annyi nehéz, megszorításokkal teli esztendő után jön valaki, aki ígér végre valamit.

Kezdetben egymillió új munkahelyet, kevesebb adót, több munkabért ígért. Ma védelmet a nem létező veszélyek ellen. Mondjátok meg, hogy mit akartok hallani, és én elmondom nektek! Amit mi megígérünk, az meg van ígérve!

Most megint ott tartunk, ahol egyszer már voltunk: Kádár népének Orbán kell.

Kategóriák: Szervezetek

Magyarország bocsánatot kér az Európai Uniótól

2019, február 19 - 15:34

Tisztelt Hölgyek, Urak, Európa!

Bocsánatot kérünk Magyarország nevében. Nehéz gyermekkora volt, nézzék el neki.

Gyerekkorában sokat nélkülözött. Hiányzott neki az önállóság, a véleménynyilvánítás szabadsága. Demokráciából sem volt jól eleresztve. Néha verték is.

Tudom, mindez nem mentség, jó esetben is csak magyarázat.

De mi, magyarok, nem ilyenek vagyunk. Pontosabban: nem mind vagyunk ilyenek. Mi alapvetően kedves barátságos, normális emberek vagyunk. Tudjuk, hogy mi a rossz, és azt is, hogy mi a jó.

És amikor jó formában vagyunk, képesek vagyunk megkülönböztetni a színtisztát a szemenszedettől.

Ám időnként, mint minden más nációt, bennünket is meg lehet vezetni. Álságos, hazug szólamokkal, ostoba, soha be nem váltott ígéretekkel.

Negyven évig hazugságban szocializálódtunk. Volt egy hatalom fölöttünk, amelyik, ha jók voltunk, megsimogatta a fejünket. Ha rosszak voltunk, ütött, de erre csak ritkán volt szükség, mert tudtuk, hogy hol a határ.

Tartottunk tőle, de elfogadtuk. A hatalom is tartott tőlünk. Tudta, hogy nem szeretjük, de az utolsó éveiben ezt már nem is várta el tőlünk. Neki elég volt az is, ha néhányan felállva tapsolnak, és a többiek sem szólnak semmit hangosan.

Most megint olyan hatalmat választottunk a fejünk fölé, amely janicsárokat nevelne a gyerekeinkből, szolgákat belőlünk.

Köztársaság tér helyett lőtereket épít.

Nem várja el, hogy szeressük, elég neki, ha nem lázadunk. Vagy, ha mégis, csak halkan, hogy ne zavarjon senkit. Elfogadtuk a szabályokat: hőzöngünk, hadonászunk, hazamegyünk.

Az sem zavarja, hogy tudjuk róla, hogy hazudik, és örül, ha nem látjuk, amikor lop. De ha látja, hogy látjuk, azt sem bánja.

Ez a NER, a Nemzeti Együtthazudás Rendszere.

Mi is hibásak vagyunk, Tisztelt Európai Unió, de ígérjük, megpróbáljuk helyrehozni.

Amúgy meg, gondolta a fene, hogy ez lesz belőle.

Hölgyek, Urak, ott Európában: elnézést!

Föld S. Péter

 

Kategóriák: Szervezetek

Hülyének nézi Orbán a magyarokat

2019, február 18 - 13:39

Orbán szeret azzal dicsekedni, idehaza is, de főként nemzetközi fórumokon, hogy a magyar kormány az egyetlen, amely megkérdezte polgárait arról, akarnak-e bevándorlókkal együtt élni. Orbán valójában hülyének nézi a magyarokat, és ő maga is játssza a hülyét, úgy tesz, mintha tanácstalan volna, és az ő derék népétől várna ötleteket, kérne felhatalmazást.

Nemzeti konzultációnak nevezi az ilyen megkérdezéseket Orbán, amiben persze van némi perverzitás, de lelke rajta, ha ő így szerez magának örömet, legyen így.

Csak hát vannak bajok ezzel a konzultációnak nevezett inzultálással. Nem csak az, hogy mi, adófizetők perkáljuk ki a rávalót. Ez is baj, mert sokba kerül, és nekünk sem feneketlen a zsebünk, lenne helye a pénzünknek máshol is. Most nem sorolnánk, hogy hol mindenütt, mert demagógiának tűnne, ha az oktatást és az egészségügyet említenénk, vagy a szegénység felszámolását, de legalábbis, csökkentését.

Nem tudni amúgy, hogy mennyibe kerülnek ezek a konzultációk, pártok és civil szervezetek időnként kiperlik ezeket az összegeket, innen tudjuk, hogy egyenként hozzávetőlegesen egymilliárd körül fájnak. A kormány úgy kommunikálja mindezt, hogy megkérdezik az embereket, miközben valójában szó sincs megkérdezésről. Vélhetően meg sem nézik a visszaküldött leveleket, amelyek amúgy is csak a címlista frissítésére alkalmasak, már ha egyáltalán szükség van még ilyenre. Azért nem nézik meg, hogy mit válaszolnak az emberek, mert nem érdekel senkit. Orbán ugyanis csak formailag kérdez ebben a levélben, valójában a szánkba rágja, hogy miről legyen ugyanaz a véleményünk, mint neki.

Legyen véleményünk Brüsszel gonosz terveiről, mert az már végképp nem járja, hogy onnan akarnak diktálni a magyarok miniszterelnökének. Mellesleg jó nagy summákat is szoktak küldeni időnként, de ennek semmi köze ahhoz, hogy nem leszünk gyarmat és visszautasítjuk a brüsszeli bürokraták diktátumait. Adják ide a pénzt, aztán húzzanak el a vérbe, amíg jól van dolguk.

Vagy itt van az a Soros nevű illető személy, akinek terve és ehhez háttérhatalma, vagy mi a fenéje van. Ő is itt settenkedik mindig a közelben, és ha tehetné, mindenbe beleütné az orrát. És most ne mondja senki, hogy a Fidesz vezetői közül többen is a Soros nevű patás ördög támogatásával kászálódtak ki egykor a ganéból, és az ő segítsége nélkül legföljebb traktorosok, vagy, a legeslegjobb esetben is agronómusok lehetnének. Szerintük demagógia őket arra emlékeztetni, hogy mi volt akkor, amikor ők még liberálisok és gusztustalanul istentagadók voltak.

Össze kellene gyűjteni Orbán nemzeti konzultációnak nevezett agymenéseit, és ha eljön az ideje, hozzácsatolni a vádirathoz.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Gratulálunk Gergely Beának!

2019, február 17 - 17:52

Mindig öröm látni, amikor a Kanadai Magyar Hírlap egyik szerzője, illetve önkéntese saját szakmájában vagy közösségi életében fontos elismerést ér el. Ez történt Gergely Beával, akinek A mozdulat varázsa című fotókiállítása 2019. február 21-én kerül megnyításra a budapesti Cultiris Galériában (az Örkény István könyvesboltban). A kiállítást Pálosi István táncművész nyitja meg és március 16-ig lesz megtekinthető.

Trixi fotóit, illetve színházi beszámolóit lapunk olvasói már évek óta ismerik. Trixi eddig több mint négyszáz színházi és egyéb kulturális beszámolót nyújtott a KMH olvasóinak. Azok akik itt a tenger túlsó oldalán élnek és évek óta nem látogattak Magyarországra, az ő fotóin keresztül kapnak színes betekintés a kortárs budapesti kulturális életbe. Ezen kívül megemlítendő, hogy Trixi jóvoltában van a KMH-nak Facebook oldala is.

Valamennyi budapesti olvasónknak javasoljuk Gergely Beatrix közelgő kiállítását.

Gratulálunk, Trixi!

Kategóriák: Szervezetek

Szálljunk már le erről az összefogás című hamis lóról!

2019, február 16 - 15:18
Pártpreferenciák januári felmérés alapján Fid-KDNP: Tárki 62%, Iránytű 41% Átlag 54%Jobbik: Iránytű 25%, Medián: 13% Átlag: 18%MSZP- Párbeszéd: Republikon 17%, Tárki 9% Átlag: 13%DK: Medián 9%, Republikon 5%, Átlag: 8%LMP: Iránytű 8%, Idea 3% Átlag: 6%Mi Hazánk: Nézőpont 3%, Idea 1% Átlag: 2%KKP (Kétfarkú Kutyapárt): Idea 4%, Iránytű 2% Átlag: 3%Momentum: Idea 6%, Tárki 1% Átlag 4%Megjegyzés: az adatok nyolc közvéleménykutató adatainak szélső értékeit mutatják, az átlag kerekített. Torzíthatnak az adatok a kérdéseknél is. Az itteni adatok a biztos szavazók körének pártválasztását mutatják./* Here you can add custom CSS for the current table */ /* Lean more about CSS: https://en.wikipedia.org/wiki/Cascading_Style_Sheets */ /* To prevent the use of styles to other tables use "#supsystic-table-5" as a base selector for example: #supsystic-table-5 { ... } #supsystic-table-5 tbody { ... } #supsystic-table-5 tbody tr { ... } */

Higgadt latolgatásra hívom azokat, akiket érdekelnek a magyarországi politikai viszonyok. Nem tudok más fogódzót, mint a közvélemény-kutatások eredményei. Kilenc magyar közvélemény-kutató cég januári eredményeit nézve azonban rá kell jönnünk: ez sem biztos. A legmagasabb és a legalacsonyabb érték között ugyanis gyakori a nagy eltérés: A kormánypártokat például a Tárki 62, a Iránytű 41 százalékra méri.

A felmérésben nyolc pártot mértek: a Fidesz-KDNP, a Jobbik, Az MSZP-Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, az LMP, a Mi Hazánk (a Jobbikból kivált új párt), a Kétfarkú Kutyapárt (KKP) és a Momentum adatai szerepelnek.

Az első, ami szembeötlő: a választani nem tudó, bizonytalan szavazók aránya, bár csökkent némiképp, változatlanul magas: 30-35 százalékos.

Az egyszerűbb kezelés érdekében az egyes pártok két szélső eredményét összeadva, majd megfelezve juthatunk közelítő eredményre. Például: F-KDNP 62-41=103 Tehát kerekítve 52 százalékkal számoljunk.

Így nézve az összes többi párt – beleértve a parlamenten kívülieket is – támogatottsága 54 százalék. Ha csak a parlamenti pártokat nézzük, nagy a különbség: az összes parlamenti ellenzéki párt támogatottsága 45 százalék.

Ezekből a számokból egy következtetés biztosan levonható. Semmi értelme az „összefogás” iránti jajongásnak, bármennyire is népszerű. Figyelmeztető jel lehetne az is, hogy semmilyen összefogás nem hozott eredményt immár kilencedik éve. (Eltekintve néhány egyéni szavazást, de ez marginális: országgyűlési választáson tán 2-3 mandátum sorsát döntötte el.)

Vegyük sorra, miért orbitális tévedés a mindenáron való összefogás erőltetése.

1. Általános, elvi alap: 1989-ben plurális, sokszínű politikai rendszert akartunk, ahol a választásokon. egyenrangú, egymással versengő felek ajánlatairól dönthetünk

2. Számtani alap: ahogy a fenti számokból látható, a mai kormányerő. Többsége alig kérdéses. Ha a parlamenti pártok biztos szavazóit nézzük, akkor ugyan 52:54 az arány, ám ha az összes párt szavazóit, akkor 52-45, ami már a kormányerő jelentős előnyét mutatja.

3. A 2. pontban vélelmezett eredmény azonban felettébb kétséges. Ugyanis nem lehet egy az egyben összeadni a támogatókat, hiszen mindig vannak olyanok, akik a közös listát/jelöltet nem fogadják el. Valószínű tehát, hogy a különbség nagyobb lenne a kormánypártok javára.

Ezzel együtt sem szerencsés teljesen kihagyni a számításból az együttes fellépést – csak tudni kell, mikor lehet hasznos. Egyéni jelöltek megszavazásánál lehet hasznos, akkor is az önkormányzati választásokon. Ott ugyanis ismerik egymást az emberek – és lehet olyan, emberi kvalitásaiban kiváló személyiség, akit az ellenoldali pártok is elfogadnak.

A májusra várható Európa parlamenti választásokon azonban kifejezetten KÁROS lenne a közös ellenzéki lista. Elsősorban azért, mert miközben az ellenzéki megszólalók lelkesen rágják a „Jobbikkal, vagy anélkül?” feliratú gumicsontot, aközben a Jobbik minden lehető helyen és időben kijelentette: nem óhajt közösködni a „libsikkel”, „komcsikkal”. Akkor miről beszélünk? Ugyanez a helyzet az LMP-vel.

Lehet, hogyha a Momentum és a KKP nem indít külön listát, így nem veszik el a rájuk adott szavazat, akkor 1, de maximum 2 képviselővel több ülhet az Európa Parlamentbe, a néppárti frakcióval szemben.

Itt van a kutya elásva: az Európa Parlamentnek ma súlyos kérdést kell eldöntenie. Az Unió erősíti az együttműködést, kooperációt a föderális berendezkedés felé haladva, vagy megmarad a „Nemzetek Európájának”?

A „Nemzetek Európája” koncepció meghagyná a „nemzetállamoknak” mai döntési önállóságukat. Ennek szemmel látható kimenetele lenne, hogy az erősebb, gazdagabb államoké lenne a döntés, a kicsik meg egymás ellenében marakodhatnának a lehulló koncon, ami egyébként a közeljövőben amúgy is kevesebb lesz.

Az EU parlamentjében egyelőre a többségben lévő néppárti frakció és ellenzéke nagy része is az Európai Unió erősítésével ért egyet, bár ezen belül is vannak szkeptikusabbak. A „Nemzetek Európája” hívei a szélsőjobb frakciójában ülnek. (Közbevetve: nyerne a közös listán bekerülő jobbikos képviselővel az Európa-barát magyar ellenzék?)

Szálljunk már le erről az összefogás című hamis lóról. Nem döglött, hiszen rengetegen hajtogatják. De rúg is, harap is. És beszéljünk mindenkor arról, miről szavazunk, milyen választékból dönthetünk. Ha az Európa Parlament képviselőiről, akkor beszéljünk a Európával kapcsolatos elképzelésekről. Ha arról, hogy mire költsünk a városunkban, falunkban, akkor arról. Még az is meglehet, hogy ezzel a módszerrel megmozdítható lenne valamennyi az ellenzék oldalán a 30 százalékos bizonytalan tömegből.

Megjegyzés: A teljes felnőtt lakosság körében mások a számok. A Fidesz-KDNP itt 46/23, átlagban 35%-os lenne. A Jobbiké 18/8, azaz 13%. Az MSZP-Párbeszéd 11/6, átlagban 9%. A DK 6/3, azaz 5%. LMP 6/3, azaz 5%. KKP 4/1, azaz 3%. Momentum 4/1, azaz 3%. Összesen: 36%. Az arányok tehát nagyjából hasonlóak, viszont szavazásnál a biztos választók köre határozza meg a végeredményt.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Hanif Kureishi : Vénusz a Budaörsi Latinovits Színházban

2019, február 15 - 20:17

Történetünk testről és lélekről szól, színészekről és civilekről (a színészek hívják így a nem-színészeket), színházról és hírnévről – továbbá magáról az életről, ami, mint tudjuk, szexuális érintkezés útján terjedő, gyógyíthatatlan, halálos nyavalya. De, még mielőtt kórlapunk végére pont kerülne, az élet számtalan érdekességet terít elénk. Ilyen például a szerelem – és ilyen az öregedés is; de talán az a legérdekesebb, hogy utóbbi olykor nem vet gátat előbbi elé.

Főhősünk – egye fene, nevezzük így – egy testben öreg, lélekben örökifjú színész, akihez egy szép napon beállít egy testben fiatal, lélekben kissé agyonstrapált lány; és, ahogy az ilyenkor lenni szokott, azonnal minden a feje tetejére áll. A színészt megszédíti a szerelem – és egy-két, ezzel összefüggésben leadott ökölcsapás; a lányt megszédíti a hírnév és a csillogás esélye; vagyis adva lenne minden a totális és visszavonhatatlan katasztrófához – de ez nem egy ilyen történet…

Ahhoz túl szelíd, túl bölcs, és, főként, túl önironikus. Olyan, mint a színház és a színészek – legalábbis amilyennek látni szeretnék magukat; és olyan, mint maga az élet, illetve az életnek lennie illene.

Azért persze az sem véletlen, hogy a címében minden antik istenek legfélelmetesebbikét idézi meg, akihez képest Mars, a hadisten egy kisfiú a homokozóból, Jupiter, a főisten, legfeljebb regionális középvezető, a bölcs Minerva pedig buta liba: ő az, aki nélkül így-úgy ellennénk, sőt, talán nyugodtabban is élnénk, csak magunk sem tudnánk, hogy minek. A neve Vénusz.

Az előadás a Budaörsi Latinovits Színház és az Orlai Produkciós iroda együttműködésében jött létre.

Producer: Orlai Tibor

 Országos bemutató: 2019.február 16.

(forrás:színház)

Fotók: Gergely Bea

 

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Párt-tagkönyvet a tök mellé

2019, február 15 - 15:47

A tudomány, illetve a tudás a jelek szerint kicsiben is valami sanyarú állapotokat kiváltó métely lehet a kormánypárt politikai megbízottjainak a szemében. Ezt mutathatja, hogy Bálint György kertészmérnök díszpolgársága rémesen csípheti a szemét a Fidesz szavazógépezete lokális csavarkáinak. A legutóbbi hírek szerint minden esetre leszavazták a díszpolgárság megadását.

Talán azért, mert a Bálint-gazdaként ismert ismeretterjesztő kertésznek volt egy SZDSZ-közeli politikai korszaka. Ami a kormánypárt kerületi szavazógépezetének tagjai szerint nyilván károsan befolyásolja mindazon almafák növekedését, amelyeket Bálint György tanácsai alapján kezelnek. Annyira, hogy talán ugyanezen figuránsai a politikai mutogatóknak még bevásárolni is ennek a szellemében járnak. Minden egyes krumpli, alma, répa, illetve tök mellé elkérik a fényképet arról, hogy a termelőjük kire, illetve melyik pártra szavazott. Ha véletlenül el sem ment szavazni, illetve akkor, ha nem a kormánypártra szavazott, akkor nem veszik meg a terményt. Egyébként azt, aki szerint a mezőgazdasági termények előállítása, illetve az előállításukhoz szükséges szakismeret politikai állásfoglalás kérdése, azokból ki is nézem az említett vásárlási szokást.

Ami természetesen mit sem von le Bálint György életművéből. Abból, hogy a maholnap száz éves szakember generációknak adott szaktanácsot a kertészet tárgyköréből. Ahogy szinte biztos vagyok benne, hogy sokaknak esetleg pont ő keltette fel az érdeklődését az alkalmazott biológiaként is felfogható mezőgazdaság, illetve azon belül a kertészet iránt. Márpedig azok, akik Bálint-gazdaként ismerik, illetve szeretik a kertészeti tudományokat népszerűsítő embert alighanem számosabbak vannak, mint akik párttagkönyvet lobogtatva járják a piacot. Így aztán az a helyzet is elképzelhető, hogy a díszpolgárságot ugyan a pillanat politikusai adományozzák mégsem az odaítélése a nagyobb dicsőség. Egy olyan személyiség esetében, mint Bálint György még az sem kizárt, hogy alapvetően nemcsak neki, hanem az adományozónak is megtiszteltetés, ha elfogadja valaki a díszpolgárságot.

Különösen azért, mert a politikai nyaloncságért adományozott tisztségek viselőitől eltérően nem azért lenne közismert Bálint György, mert néhány, a kerületen kívül, de talán már a szomszéd utcában sem ismert, nevenincs politikus hozzávág valami plecsnit. Inkább fordítva. Az említett politikai izék kapnának sajtót, ha tetszik ingyen reklámot, az átadáskor. Talán éppen ezért nem is szavazták meg. Talán nem is olyan büszkék annyira, hogy szem előtt legyenek, mint a Fidesz pártkatonái.

Kategóriák: Szervezetek

Az egér megint ordít

2019, február 15 - 15:22

Most kivételesen nem Puzsérra – aki szerintem pszichiátriai eset – , hanem szokás szerint a legnagyobb magyarra, Orbánra gondolok – aki úgyszintén az.

Azt mondja a mi háztáji Napóleonunk, hogy a haderő fejlesztése azért szükséges, hogy a NATO segítsége nélkül is meg tudjuk védeni magunkat egy külső támadás esetén.

Ezzel a rögeszmével több bajom is van.

1. Aki meg akarna – és tudna – minket támadni, az nyilván valóan csak a szomszédságból jöhet. Egyedül a szlovákok és a szlovének lennének esélytelenek, a többiek simán beletaposnák kiváló, ám puskaport nem szagolt haderőnket a sárga altalajba.

2. Ezzel függ össze, hogy zsoldosokkal – ne szépítsük, a szerződéses honvédség az – ez nem igen lenne eredményes, még prémium felajánlásával sem, ráadásul egy szerződéses katonának esze ágában sincs feláldozni magát Orbán vérgőzös álmaiért, nota bene még megélhetési is.

3. Még inkább ezzel függ össze, hogy mégis, a hardverhez honnan állítanának elő szoftvert (kezelőszemélyzetet)? Egy Leopárd harckocsi lejár a pőréről, kicsomagolják, és harcra kész. No de, a személyzet?

4. No meg, a költségek. Mibul, drága vezérem, mibul?

Egykoron volt bizonyos Für elvtárs kitalációjaként a körkörös védelem doktrinája. Akkor – sajnálatos módon – leálltak a célnak megfelelő huszita szekérvárak gyártásával, vagy túl drága volt a cseh licensz. Pedig most milyen egyszerű lenne, csak ki kellene gördíteni azokat a síkra, és már meg is van a haderő fejlesztés! Pláne, ha a határokon még felállítanák a Deutsch-féle beléptető kapukat is…

Kategóriák: Szervezetek

Várat vissza nem kapunk

2019, február 14 - 15:33

A magyar embereknek kívánja visszaadni a Budai Várnegyedet a Nemzeti Hauszmann Program, amely a következő három év új beruházásait fogalja keretbe. Ezt közölte a nyilvánossággal a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa. Fodor Gergely szerint ugyanis az elmúlt több mint hatvan évben a Vár „kiszakadt a város szövetéből, egyfajta díszletté vált”. A program célja, hogy a budai Vár több legyen, mint turisztikai látványosság, ezért „a világ legszebb fővárosának legszebb városrészét” visszaadják a magyar embereknek. Ennek érdekében először rendbe teszik a várbeli utakat, sétányokat, várfalakat, parkokat és kerteket.

A kormány határozata értelmében a következő hároméves fejlesztési ciklusban megindul a Várnegyed 1945 után lerombolt épületeinek újratervezése és a Budavári Palota teljes építészeti „átvilágítása”. Ebben a ciklusban befejeződnek a folyamatban lévő beruházások – például a lovarda és a főőrségi épület rekonstrukciója -, újranyílik a palota rekonstruált Szent István-terme. A Nemzeti Hauszmann Program részeként megvalósul a Palota út és a Csikós-, Hunyadi udvar között terület akadálymentesítése, továbbá északi irányban egy új, több száz férőhelyes mélygarázs is épül. A kormányhatározat 36 milliárd forintot biztosít a következő három év munkálataira.

Zavarban vagyunk, mint mindig, amikor a magyar emberekre, főleg, ha a magyar emberek érdekeire hivatkoznak. Ilyenkor még annak a gyanúja is felvetődik, hogy valami másról van szó, mint amiről beszélnek. Én személy szerint, sokakkal ellentétben, elfogult vagyok Budapesttel. Merthogy Budapest valóban szép város, nekünk, akik valóban szeretjük, tényleg a legszebb. (Ugyanúgy, ahogyan a cseheknek Prága, az osztrákoknak Bécs, az olaszoknak Róma. Sorolhatnánk.) Persze, nincs azzal baj, ha egy 36 milliárd forint elköltése fölött rendelkező kormánybiztos a világ legszebb fővárosának nevezi Budapestet, az viszont már véleményes, amikor azt mondja, hogy vissza akarják adni a Várat a magyar embereknek.

Ne adják vissza, hanem ne vegyék el!

Idáig is a miénk volt, sőt, pontosabban fogalmazva: idáig a miénk volt. Sajnos, egy ideje már kevésbé a miénk – amióta Orbán Viktor munkahelyét a Várba költöztették, nagy területek vannak lezárva, nemcsak a turisták, de a magyar emberek elől is.

És talán arról is illene néhány szót ejteni, hogy a mostani magyar kormány különös nosztalgiát érez az 1944-es állapotok visszaállítása iránt. Mintha az a 75 évvel ezelőtti esztendő amolyan utolsó békeéve lett volna az országnak. Olyan időszak, amikor még minden szép volt, minden jó, és mindennel meg lehettünk elégedve. Ennek szellemében rendezték át a Kossuth teret – értsd: kivágták a fákat és betontengert varázsoltak a helyükre, – ezért vitték el Nagy Imre szobrát és szellemét a Vértanúk teréről.

A Vár, minden ellenkező híreszteléssel szemben, nem díszletté, hanem – ha már a hasonlatoknál tartunk – ünneplő viseletté vált. Ezért is furcsa, hogy a Karmelita kolostor környékét, állítólag a magyar emberek érdekében, „kiszakították a város szövetéből”.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Az oszlopok között

2019, február 13 - 15:30

Úgy tűnik, nem volt véletlen a Próféta Galéria névválasztása. Ha a jövőbe talán nem is látnak, de jó érzékkel válogatnak a lehetőségek között. A Budapesten, 2012 márciusában megnyílt tágas térben csak nagyon ritkán volt kíváncsi egyszerre annyi látogató a legújabb tárlatra, mint február 9-én. A Magyar Nagyoriens szervezésében megnyílt, és március 3-ig látogatható kiállításon négy – egyenként is különlegesnek számító – művész mutatkozott be.

Igazán nehéz volna megállapítani, mi a közös bennük, mi az összekötő kapocs, ami mégis egységes egésszé olvasztja a tárlatot. Van közöttük, aki táblaképet fest, van, aki inkább grafikával foglalkozik, egyikük már évtizedek óta alkot, de még soha nem volt kiállítása, ez az első, más pedig már többször is a közönség elé lépett műveivel. Ők négyen előzetesen eldöntötték egymás között, hogy „keverik” a képeket. Tehát nem elkülönített csoportokban találjuk az egyik vagy másik művész munkáit a kisebb-nagyobb termekben, még csak témacsoportokat sem hoztak létre, az összhatás mégis meglepően harmonikus. A képek előtt sétálva, kezdetben nem nagyon lehet tudni, mi az, ami négyüket összehozta, egyetlen kiállításra?

Ilyenkor az ember a címből indul ki – adta az útbaigazító tanácsot Götz Eszter, újságíró, művészeti író a megnyitóra összegyűlt közönségnek. Az alkotók azt a címet választották a kiállításuknak, hogy AZ OSZLOPOK KÖZÖTT. Mivel pedig itt körbenézve nem látunk oszlopokat, kicsit távolabbra kell tekintenünk, térben és időben egyaránt. Gondolhatunk az oszlopcsarnokra, ami kétezer évvel ezelőtt Athénban, a piac mellett állt és a filozófusok az oszlopok között sétálva tanították a fiatalokat az élet helyes szemléletére. Vagy ha nem akarunk ilyen messze menni, közeledhetünk egy kicsit a jelen felé és gondolhatunk a középkori katedrálisok gótikus oszlopaira. Ám ha körülnézünk a művek között itt a teremben, annyi biztosan látszik, hogy nem egy korszak megidézéséről van szó, nem is konkrét oszlopokról, még kevésbé oszlopcsarnokról.

Sokkal valószínűbb, hogy láthatatlan oszlopokra kell gondolni! Nem valódi építményt jelképez a szó, nincsen teteje, ami felülről határolná és falak sincsenek, melyek körben gátolnák a kilátást. Inkább egy olyan nyitott szerkezetről kellene beszélnünk, ami talán egy általánosnak tekinthető mérce. Amihez az ember mérheti magát. Ami sokfelé irányt mutat, de nem veszi el a szemhatárt, sem fölfelé, sem oldalt. Minden irányban nyitott és olyan mércét ad, olyan arányt határoz meg, amivel egy művész – ez a négy művész – alkotásaival viszonyulni tud. Ha ezt a gondolatot irányjelzőnek elfogadva lépünk a képzelt oszlopok közé, érdekes összehasonlításra kínál alkalmat, hogy – így együtt – mit mutatnak nekünk ezek az alkotók.

Nacsády András az, aki már úgy fél évszázada fest, rajzol, ennek ellenére most először szerepel kiállításon. A hetvenes évek elején elhagyta Magyarországot, azóta sokfelé élt, először Olaszországban, később, a leghosszabb ideig Franciaországban. Képein életének helyszíneit láthatjuk. Főleg tájakat, városi és vidéki tájat ábrázol, munkáin csak nagyon kevés ember jelenik meg. Kitett pár olyan képet is, amit még a hetvenes évek közepén, a Beat-korszak „dühöngésében” készített. Nagyon érdekes az, ami onnan kezdve, a kilencvenes évekig, majd a máig tartó útján felbukkan. Ahogy eljut egy egészen más, nagyon visszafogott, inkább az impresszionista festészet felé menő, egészen finom eszközökkel dolgozó stílusig. Annak ellenére, hogy tájképein elég ritkán látunk emberfigurát, mégis, történetek vannak benne. Különleges tehetsége van arra, hogy igen kevés eszközzel roppant sokrétű világot legyen képes megjeleníteni.

Csongrádi János, építész. Csak néhány éve vesz részt, mint képzőművész kiállításokon. Az ő eszköze a vonal, leginkább tussal rajzol, tehát nagyon kemény világot tár elénk. Van olyan képe, ahol egyetlen vonallal választja el az őt izgató elemet a maradéktól. Szakmája okán érthető, hogy leginkább házakat rajzol, de nem új házakat, hanem régieket. Most utcarészleteket, útirajzokat állított ki, Jeruzsálemtől Lisszabonig. Képeiből úgy tűnik, valamiféle rendet keres, Ami talán nem is a látványból adódik, hanem belülről. Ennek ellenére – vagy talán pont ezért – nagyon jellemző a képeire a zeneiség. Sok olyan rajza van, amit akár le is lehetne kottázni, megfelelnének valamilyen belső dallamnak. Lehet: ez is egyfajta szerkezet, amit rávetít a világra, mondhatjuk inkább úgy, hogy meglát a világban.

Ők ketten azok, akik a külső táj elemeit használják díszletként, a másik két alkotó viszont inkább „belső tájjal” dolgozik. Hollai Krisztina képein megjelennek ugyan konkrét elemek, de nagyon különös összefüggésben. Látunk horgonyt, oszlopot, templom homlokzatot, kulcsot, napot, sugárzó kereket, létrát, kígyót, de egészen más kapcsolatban állnak egymással, mint amit az ésszerű logika diktál. Képeit ugyanis nem a racionalitás szerkeszti egybe, hanem a nagyon is intuitív gondolatmenet. Nem is a leolvasható elemek az igazán izgalmasak nála, sokkal inkább, ami összeköti őket. Az irányok. Nem használ perspektívát. Van olyan képe, ahol mintha egyszerre látnánk szemből és felülről azt, amit ábrázol. Alkotásai dinamikusak. Nagyon vastag felületeket használ, vendéganyagokat is dolgoz bele, ezáltal a képei, kollázs kompozíciói a térbe is kilépnek.

 

 

Gályász Attila szintén belső tájakon kalandozik, de ő konkrét elemeket mutat föl. Minden képe az emberi élet egy – egy nagy kérdése, kompakt megfogalmazásban, mintha kiáltvány lenne. Nem használ részleteket, ami azért is érdekes, mert korábban fotorealisztikus festőként kezdte. Az ilyen stílusban készült műveknél nagyon nehéz megkülönböztetni a fotót a festménytől – annyira ki vannak dolgozva rajtuk a részletek. Mostani művein ezzel szemben – a részletek helyett – igen erős, expresszív állításokat látunk. Súlyos kérdéseket feszeget: az idő, a találkozás, a magány, a félelem, a társas együttlét és a társas magány, a születés és az életből való kirobbanás témáit dolgozza fel. Ezekkel a mélyen bennünk élő kérdésekkel szembenézni, hallatlan bátorság kell! Egyedüli támasza az általa kidolgozott színvilág: leginkább egy nagyon sötét, nagyon intenzív kék, amit akár „mindenségkék”-nek is elnevezhetünk. Ezt csak néhány más szín egészíti ki, a pirosak, a zöldek, a barnák, amik talán színkódként is olvashatók.

Mivel kezdetben a tárlat címét próbáltuk megfejteni, figyelmesen szemlélve a képekeit azt látjuk, hogy ez a négy ember az oszlopok között nem áll, hanem mozog. Állandó úton levés érezhető ki alkotásaikból, keresnek valamit egy vándorúton, ahol a cél talán nem is a megérkezés, a befejezés, hanem az úton levés. Remélhető, hogy mindaz, amit tapasztalataikból egyenként átadnak ezen a kiállításon, az a nézőket saját útkereséseikben is segíteni fogja.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Gigantikus hóvihar érkezik a nemzeti fővárosba

2019, február 12 - 20:21

Negyven centiméternyi hóra és erős, hetven km/órás széllökésekre számíthatunk ma este, illetve holnap (szerdán) a Nemzeti Főváros Régióban, valamint kelet-Ontarioban. A meterológusok arra figyelmeztetnek, hogy áramszünetek keletkezhetnek az érintett térségekben. Ottawában, az Ottawai Egyetem kedd d.u. 4-től felfüggeszti az összes kurzust legalább 24 órára, a Carleton Egyetem pedig este 5 óra 30-perckor zárja be kapuit 24 órára.

Továbbá, ottawai és kelet-Ontario-i olvasóinkkal tudatjuk, hogy:

  • Járatok törlésére és hosszú késésekre lehet számítani az Ottawai Nemzetközi Repülőtéren. A kedd este 6 óra után induló járatok nagy részét máris törölték, beleértve az összes torontói járatot.
  • A kelet-Ontario-i katolikus iskolabizottság összes iskolája kedden és szerdán zárva tart.
  • Felső-Kanada public (szekuláris) iskolabizottsága összes iskolája zárva tart kedden és szerdán.
  • Renfrew megye public (szekuláris) és katolikus iskolabusz szolgáltatása szünetel.
  • Renfrew megye francia nyelvű public (szekuláris) és katolikus iskolabusz szolgáltatása szünetel.

Utoljára 2016 februárjában volt hasonlóan súlyos hóvihar. Akkor összesen 51 centiméter esett 24 óra alatt. Meglehetősen éles emlékeim vanna arról a napról, ugyanis a munkahelyen ragadtam, kocsival egyáltalán nem lehetett közlekedni, a tömegközlekedés lebénult, így tehát körülbelül két óráig tartott haza sétálnom a viharban.

Ha ma este áramkimaradás következik, egy ideig nem frissül a KMH, illetve nem fogom tudni moderálni a kommenteket. Szóval türelmüket kérem!

Az alábbi fotót tegnap (hétfő) délután készítettem, a házamhoz közeli Caldwell-Carver természetvédelmi területen. Tovább fotók téli sétámról személyes honlapomon

 

Kategóriák: Szervezetek

Elkészült Orbán Viktor évértékelőjének hivatalos magyar fordítása

2019, február 12 - 19:22

Több mint 24 órás megfeszített munka után elkészült a miniszterelnök évértékelő beszédének magyar fordítása. A teljes szöveget szó szerint tesszük közzé.

Barátaim, csapjunk bele a lecsóba: a látszat csal, a valóság már régóta nem létezik. Ami annak látszik, csupán illúzió. Higgyetek nekem, hogy én is hihessek magamban. Mert néha még előfordul, hogy röhögök magamon, főleg akkor, amikor azt látom, ami van. Szerencsére, ez nem túl gyakran fordul elő velem. Mert akkor nem bírnám ki saját magamat.

Azokat meg pláne nem, akikkel körül vagyok véve. Csupa megbízható emberrel vettem körül magam. Azért vettem magam körül velük, hogy védjenek és erősítsenek a hitemben. Mert nekem hitem van, és meggyőződésem. De főleg pénzem, és hatalmam.

Ismertek engem, tudjátok, ki vagyok. Az, akinek mutatom magam. Mondhatok bármit, ti tapsoltok nekem, felállva. Felálltok, mert tiszteltek, tapsoltok, mert féltek tőlem. És közben lopva körülnéztek, látja-e valaki, hogy tapsoltok rendesen.

Nem mertek nem tapsolni. Kiöltem belőletek a merszet, ami soha nem is volt bennetek. Azt gondoljátok magatokról, hogy szabadságszeretők vagytok, és én nem akarlak megingatni benneteket ebben a hitetekben. Egy frászt vagytok ti szabadságszeretők. Féltek a szabadságtól, barátaim. Azt szeretitek, amikor egy erős, gondoskodó állam gondolkodik helyettetek. Megállítja a határon az inflációt, elveszi tőletek a javaitokat, hogy azoknak, akik ezt megérdemlik, visszaadjon belőle valamit. Kinek többet, kinek kevesebbet, sokaknak még keveset se.

Nem leszek gyarmat, abcúg Soros, nem engedünk Sargentini nyomásának! Dögöljenek meg a brüsszeli bürokraták! Kertelés nélkül mondom mindezt, őszintén, bele a szemetekbe, mert én még sohasem hazudtam nektek.

Ha akarnék, sem tudnék hazudni, mert az nem könnyű. Olvassatok barátaim, klasszikusokat. Esterházyt, például, ő már megírt minden mondatot. Például ezt: kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.

Higgyetek nekem, higgyetek bennem, mert én is hinni szeretnék magamban. Nemrégiben megnéztem egy beszédemet, utána felálltam, és hosszasan tapsoltam. Még skandáltam is a saját nevemet. Meg azt, hogy Éljen!

Féltem akkor magamtól.

De nektek nem kell tőlem félnetek. Nektek az a dolgotok, hogy higgyetek bennem. Ha nem tudtok hinni, legalább tegyetek úgy. Nekem az is elég, ha rám szavaztok. Lojalitásból, haszonlesésből – nem fogom megkérdezni senkitől.

Nem érdekel, mert nem érdekeltek. A lé a lényeg, hogy abból minél több legyen. Hajráf Magyarország, hajráf magyarok!

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

#MeToo… #ÉnIs vagy #ÉnNem? — 5. Rész #MeToo: Legyen a történelem a múlté, mi alakítsuk ki saját jövőnket!

2019, február 11 - 14:13

Az öt részes sorozatnak négy részében megpróbáltam felvillantani a mozgalom melletti és elleni érveket, a médiában megjelent ellentmondásos üzeneteket, és hatásait.

Először is abból indultunk ki, hogy az amerikai művészeti és szórakoztató iparban olyan visszaélések történnek még a mai napig is, amelyeket más területeken már régen szabályoztak és büntettek! Azonban az emberek esendőek, és láttuk, hogy a valódi és hiteles ügyeken kívül vannak olyanok is, akik a saját önző érdekeiket nézve próbálnak hasznot húzni a mozgalomból, tekintet nélkül arra, hogy kit és mennyire tesznek tönkre. A mozgalom pozitív hatása, hogy megihletett más nemzetiségi női csoportokat is, akik ebből erőt merítve kiállnak a saját jogaikért. Azonban vannak más rétegek is, nemtől függetlenül akár belföldön, akár külföldön, de még a saját kultúránkon belül is, akik szintén szenvednek zaklatásoktól, elnyomástól, terrorizálástól, és úgy tisztességes, ha ők sem maradnak ki a zaklatások elleni mozgalomból.

Fekete-fehér, igen-nem…Miért is fejezem be a #MeToo címmel? Itt ingadozok már négy részen keresztül, és végül leragadok az egyenlőtlenségnél?! Hány rész kéne, hogy el tudjam dönteni, hol is állok? Elárulom, egy sem. Az előző részekkel azt akartam hangsúlyozni, hogy az éremnek legalább három oldala van, és egy gondolkodó embernek nem szabad azonnal véleményt mondania, meg kell vizsgálni minden érintett réteget, és csak körültekintéssel foglaljon állást, hogy később minden kétség nélkül vállalni tudja önmagát.

Illusztráció: Amanda Scott

Tehát ebben a részben az kap szerepet, amit sokunk nem vesz egyáltalán figyelembe a napi hírek elemzésénél, és ez a történelem. A tegnap politikája mára már történelem, a ma politikája holnapra alkot történelmi egységet e tegnapelőttivel. Az emberiség múltjának ismerete hozzájárul saját társadalmunk, generációnk és önmagunk megismeréséhez. Miért lettünk olyanok, amilyenek? Mert a szüleink… mert azok szülei… mert azok családja… mert a mohácsi vész… a török… a Habsburg és a többi. De most nem egy országról beszélünk, hanem általában a nőkről!

Az a baj, hogy az emberek emlékezete legfeljebb hatvan, hetven évet ölel fel. Például a fasizmus már nem is olyan rettenetes sok fiatal számára, így nyolcvan év távlatában! Akkor mit szólnak ahhoz, ha azt kérem, hogy jöjjenek vissza velem a civilizáció kezdeteihez, hat-hétezer évvel ezelőttre, vagy éppen a Homo Sapiens eredetéhez?! A célom az, hogy megmutassam, sok tízezer évig ősszüleink egyszerűen emberek voltak, aztán a civilizáció kialakulásával már szétvált az “ember és az asszony”, a “gyerek és a lyány”.

Az antropológusok szerint az ember, vagyis a Homo Sapiens szinte semmit sem változott az elmúlt tízezer év alatt. Hatvanezer éve benépesítette Európát és Ázsiát, 45 ezer éve elment Ausztráliába és 16 ezer éve eljutott az Amerikai kontinensre. Ott aztán alig kétezer év alatt északtól délig minden területet belakott.

Az egyes közösségeik akkor még nem haladták meg a 150 főt, hiszen ennyi ember tud csak igazán figyelni és kölcsönösen megbízni egymásban. Azonban tízezer évvel ezelőtt néhány ember-csoport letelepedett és elkezdte a földet művelni és létrehozta a mezőgazdaságot. Ezzel több élelmiszert volt képes termelni, amivel a közösség tagjainak száma megnőtt, és azok egy részét felmentette az élelmiszer keresés alól, így megkezdődött a specializáció. A szakosodással pedig a rétegeződés. Persze ahelyett, hogy hálásak lettek volna a földművelőknek az ételért, inkább hatalmat és erőszakot gyakoroltak rájuk, és elvették a termelt javak jelentős részét. Ha előbb nem, az elnyomás innentől biztosan megindult! És kiket tudtak először visszaszorítani? Azokat a nőket, akik a földművelés mellett gyermekeket szültek és neveltek, a ház körüli munkákat elvégezték. Ismerős? Ez a helyzet már biztos, hogy megszilárdult hat-hétezer ezer évvel ezelőtt, amikor Mezopotámiában létrejöttek az első városállamok.

Tudom, azóta férfiak tömegeit is kizsákmányolták. Szegénységben tartották őket, besorozták, a frontvonalba küldték, aztán a háború veszteseinek javát kivégezték. A maradékot és a nőket pedig rabszolgának vitték el.
De azért nem minden férfi és utódai éltek alárendelt sorban, szakadatlanul hétezer éven keresztül! Ezzel szemben a patriarchátusi társadalmakban, vagyis a mi kultúránkban MINDEN nő alárendelt volt, még akkor is, ha netántán az uralkodó családban született, vagy gazdagságban élt.

Az ókori görögök azt sajnálták legjobban, hogy nőkre volt szükségük ahhoz, hogy gyermeküket kihordja. Meg voltak győződve arról, hogy a nő csak a “talajt” adja, de nem a magot, ami kicsírázik. A lányokon keresztül pecsételtek meg politikai és gazdasági szövetségeket, az örökösödés legitimitását a nők szabadságának korlátozásával biztosították. De ott van a mondavilág és a legendák, tele hős férfiakkal, akik leigázott népek férfiait kiirtották és lányaikat elvitték, hogy azok által a saját fajtájukat szaporítsák!

A nők félelme az erőszakos közösüléstől sok évezredes. Gondolják, hogy Attila és katonái megkérdezték a nőket, hogy velük akarnak-e hálni? Vagy bármilyen háborúban, bármilyen katona, például a Szovjet csapatok? Genetikailag kimutatható, bár csak férfiágon, hogy minden kétszázadik európai és ázsiai férfi Dzsingisz kán leszármazottja! Voltak nők, akik azonnal öngyilkosok lettek, amikor megtudták, hogy a közelükben jár a vész. Inkább a halál, mint a szégyen, hogy utána ezzel éljenek tovább!

Melyik rabszolgatartó, akár az Államokban, akár bárhol másutt a világon, gondolta meg kétszer, hogy melyik nőt gyalázza meg? Akkor, kedves olvasóim, a nőkkel szemben elkövetett erőszak is olyan, mint bármi más erőszak? A család szentsége, a születendő gyermekek biztonsága szenvedte meg, bármilyen korban is tették ezt meg velük.

A lányokat a 20. századig külön nevelték és tanították. Nekik nem feltétlenül volt szükségük az írásra és olvasásra, de semmiképpen sem a filozófusok tudására. Őket az alázatos feleség és önfeláldozó anyai szerepre alakították. A saját testük tabu volt, még önmaguk számára is, és a néven nem nevezhető tabu testrészeket csak egyetlen embernek tartogathatták, a jövő férjüknek.

Ezt az örökségünket még mindig nem teljesen számoltuk fel! Bár a törvények nem feltétlenül tesznek különbséget a nemek között, az egyes közösségek, családok és “családfők” nyelvében és gyakorlatában még javában felfedezhetőek a régi berögződések. És ezek közül jönnek elő leginkább azok, akiket nem érdekel ok és okozat, a lányokat hibáztatják, és egy életre megbélyegzik, kétségekbe hajszolják, és maradék hitüket és önbecsülésüket is elveszik tőlük!

A nők alig száz éve kapták meg a szavazati jogaikat. Az Államokban 1920-ban, de Svájcban csak 1971-ben. A szavazati jog azonban nem jelentette az egyenlőséget. Sőt, a hatvanas évek szexuális forradalma sem jelentette azt, hogy a nők bármiben is egyenlőek lennének férfitársaikkal. A mai napig léteznek a nemek közti tévhitek az oktatásban, a munkahelyeken, és a vezetésben.

Nem könnyű sehol sem érvényesíteni az egyetemes emberi jogokat, de még sokkal több időbe fog telni, hogy ezek a jogok megillessék a nőket is, mindenhol a világon!

* * *

A kanadai kormány külön figyelmeztetést adott ki nők részére, hogy üdülési uticéljaikat külön gondolják át, ne menjenek egyedül és legyenek nagyon óvatosak. Kiadtak egy listát, amin a nők számára legveszélyesebb országokat sorolták fel. Ezeken a helyeken gyakoriak a támadások, italjaikba drogot keverhetnek és megerőszakolhatják őket, még az üdülőterületen belüli dolgozók is!

Például Anguillaban, Antigua és Barbudaban, British Virgin Szigeteken, a Cayman Szigeteken az ételbe és italba drogot kevernek és aztán a helyi dolgozók közreműködésével erőszakolnak meg vendégeket.

Mindezek mellett a Bahamákon a kaszinókban, a tengerjáró hajókon, a strandon is megtámadják a nőket.
Barbadoszon az erőszak mellett magas a zsebtolvajlás és a táskák eltulajdonításának száma is.

De Mexikóban, Granadán, Jamaikában és más népszerű üdülőhelyeken sem hagyják békén a nőket. Mielőtt szállodát foglalnánk, meg kell bizonyosodni, hogy annak biztonsági rendszere ki van építve, de még így se menjenek a nők sötétedés után az utcára és még a szállodai alkalmazottakkal vagy biztonságiakkal se álljanak szóba!

A fenti helyeken mindennaposak a szóbeli sértegetések, malackodó utalások a nőkkel szemben. Ez engem mélyen felháborít!

#MaradunkItthon!

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

A jusztisember

2019, február 10 - 14:56

Vagy inkább: jusztse. No, nem az ember mivoltát érintően – habár embersége, mint olyan, erősen megkérdőjelezhető – hanem inkább miniszterelnöki magatartását tekintve.

Mert hát, jött ide Merkel, úgy V4 tárgyalásilag. Csakhogy, egyedül a szlovák miniszterelnökkel folytatott bilaterális tárgyalást, elég látványosan elnézve Orbán feje felett, aki csalódottan vette tudomásul, hogy Merkelnél nem áll jól. Lehet, hogy a kancellár asszony megutálta a nyálas kézcsókjait, de az is lehet, nem felejtette el Orbánnak, hogy annak idején visszaküldte a főzőkanálhoz. Minden esetre nagyon úgy néz ki, hiába ágaskodik a kis ember, nem ér fel a Berlin-Párizs tengelyhez, a szlovákok toleranciája többet ér. Ráadásul Prága és Varsó is simán beáll a sorba, csak ez a jusztse-emberke hangoskodik.

Node semmi gond, jön hozzánk Mike Pompeo. Igaz, ő is csak mellesleg, ha már itt van kelet-közép Európában, ide is benéz, javítandó a jusztisember önbizalmát. Mert hát mit is csinál Orbán? Miközben egy nyamvadt fehér házi meghívásért ácsingózik, jól keresztbe tesz minden létező amerikai vagy uniós próbálkozásnak. Nem válogatós a kis ember, bármit képes megvétózni, legyen az Ukrajna NATO-hoz való közeledésének problémája, vagy a menekültügyben előre lépéssel kecsegtető Afrika-EU, ill. Arab Liga-EU közti egyezség. Nincsenek gátlásai , akkor is vétóz, ha azzal saját maga ellen dolgozik. Jusztis! Node most majd veszünk az USA-tól némi hadi vasat, ezzel el is simulnak az ellentétek, mindenki boldog lesz. Vagy nem. Nos, attól tartok, ettől még Orbán tovább fog előszobázni – pláne, hogy továbbra is parírozik Putyinnak.

Orbán gyakorlatilag folyamatos konfrontációival minden vörös vonalat átlépett, és ennek eddig még semmi következménye nem lett. Az, hogy Magyarország egy következmények nélküli ország, a belpolitikában még elmegy, node, a külpolitikában? Igaz, a Néppártnak szüksége van a Fideszre, még ha egy jellemtelen, sunyi társaság is. Ráadásul ott van a kölcsönösségen alapuló gazdasági kártya: az autóipar. Orbán tudja ezt. Tudja, hogy bármikor kijátszhatja ezt a gazdasági kártyát – stratégiai fontosságúnak minősítette a német összeszerelő üzemeket? Ki nem szarja le? Bármikor keresztbe tehet neki k – és nincs kétségem a felöl, ha szükséges, gátlás nélkül meg is teszi – mint ahogy a Néppárton belül is arra fújja fel magát, hogy a CDU és a PiS mellett a harmadik meghatározó erővé váljon a Fidesz.

A jusztis ember arra játszik, hogy a folyamatos konfrontációjával, a mindenkivel szemben állásával egyszer eléri azt, hogy – jobb a békesség, mert a világ politikusai általában szeretnek a konfliktusokból kompromisszumok útján kijönni (kivéve Orbánt, aki továbbra is az ordító egér maszkját viseli) – némi engedményt tesznek neki, és nem verik – legalábbis nem közvetlenül – orrba.

Ebben az esetben máris győztesnek érezheti magát. Pont, mint a sakkozó galamb: szétrúgja a bábukat, oda szarik a táblára, és kijelenti: ő győzött.

Persze, egy galambleves is finom tud lenni…

Kategóriák: Szervezetek

Palkovics a kápó?

2019, február 9 - 14:18

Az utóbbi napokban sokan csacsognak azon, hogy Palkovics László, a miniszter, kiszervezné az MTA kutatóintézeteit az MTA kereteiből. Biztos talál rá még vagy száz magyarázatot. Végső soron bármit meg lehet magyarázni, és kellő hangerővel és sokszor mondva az igazságtartalma is mellékessé válik. Ahogy azt egy német birodalmi propagandaminiszter már bebizonyította.

A leginkább égető kérdésként azonban az motozz a nyakamon levő csontbuborékban, hogy kinek tetszett meg vajon, az MTA székháza? Mert annyira hülye, magától, még Palkovics, a miniszter, sem lehet, hogy az MTA de facto megszüntetése mögött ne is sejtse: egy kiüresített, saját kutatói hálózat nélkül maradt szervezetnek nem kell akkora székház. Miközben persze egy pillanatig sem vitatom, hogy az akadémiai rendszerre valószínűleg ráfért, illetve ráfért volna egy átszervezés. Az ilyesmi sosem árt néha egy hiperhierarchiát mutató és ezért kontraszelekcióra hajlamos szervezetnél. Márpedig az MTA ilyen. Elvégre nehéz azt mondani, hogy akinek nem tetszik az akadémiai rendszer, az menjen át egy másikba. Nem lévén hazánban másik. Külföldön persze van, de az mégsem egy alternatív MTA, hanem valami egészen más. Na, mindegy. Ezen polemizáljanak a tudománypolitikusok.

Már csak azért is, mert a saját, korántsem felhőtlen emlékeim az akadémiai rendszerről lassan három évtizedesek. Akkor, az ezerkilencszáz nyolcvanas években, kifejezetten az volt az érzésem, hogy alapvetően a kutató pályán megfeneklett pártkáderek intenzív osztálya. Akadémiai minősítésekkel, és olykor igen érdekes világszemlélettel. Leginkább azon fáradozva, hogy a szervezeti hatalmuk megtartásával intenzíven titkolják a saját inkompetenciájukat. De ez egy nagyon szubjektív, és nem is teljesen igazságos kép. Számos olyan embert ismertem meg a kutatásban, akik ismeretségére mai is büszke vagyok. Még akkor is, ha sokaknak közülük már csak az emlékét őrizhetem. Igaz, ezek többsége nem az akadémia székházában töltötte a mindennapokat, hanem a kutatóintézetekben. Még akkor is, ha birtokoltak valamilyen bizottsági tagságot. Ám magam sem ismertem, ismerhettem mindenkit. Így nyugodtan zárójelbe is tehető mindez.

Az azonban aligha, hogy maga az intézményi hálózat jelenti a tulajdonképpeni akadémiát. Nem a vízfejet, illetve a kirakatot, hanem a tényleges tudomány szövetét. A napi munkakapcsolatokkal, a formális és informális emberi hálózatokkal. A napi mosolyokkal, az eltört kémcsövekkel, és olykor az anyázásokkal. Ez aligha változott az évizedek folyamán. Nem azért, mert a tudomány olyan, amilyen, hanem azért, mert az emberek olyanok, amilyenek. Korántsem véletlen, hogy egy igazán merev hierarchia elsősorban az emberi kapcsolatokat igyekszik lezúzni. Mert azt a legostobább vezető is tudja: nem a termelési értekezletek színes grafikonjai dolgoznak, hanem az emberek. A legostobábbak azonban ehhez mindig hozzágondolják, és ritkán ok nélkül, hogy a beszélgetések a büfében, egy konferencia szünetében veszélyesek. A hülyékre.

A most teritéken levő intézkedéscsomag így két legyet is üthet. Egyrészt okafogyottá teszi az önálló székházat. Másrészt igyekszik egymás ellen fordítani azokat is, akik eddig még nem hozták volna az utálati normát. Legfeljebb az jelentkezik bökkenőként, hogy Palkovics, a miniszter, maga is kutató volt. De talán éppen ezért tudja, hogy hova kell ütni a vezér szolgálatában. Azt is lehetne persze mondani, hogy „van az a pénz”. Szerintem nincs. Ha valaki csak egy kicsit kutató volt a büdös életben, és nem csak egy volt a kutatói székbe hullott párt-forgácsok közül, annak nincs az a pénz. Ettől még Palkovics, a miniszter, lehet a kontraszelektált rendszer állatorvosi akadémikusa. Némi kápó-mentalitással. Esetleg megzsarolva.

Kategóriák: Szervezetek

#MeToo… #ÉnIs vagy #ÉnNem? — 4. Rész: Én #MégSem

2019, február 8 - 16:16

Ma már nemcsak feministának lenni divat, hanem tért hódít a férfi feminizmus is. Emma Watson színésznő jelentette ki 2015-ben, hogy “Ha az egyenjogúság mellett vagy, akkor feminista vagy! Sajnálom, de meg kell mondanom, hogy feminista vagy!” Ha valaki érti ezt, magyarázza meg nekem, kérem! Mintha csak a a népesség egyik felének (a nőknek) lettek volna gondjaik a történelemben, és a másik felének, (a férfiaknak) az lenne az egyetlen dolguk, hogy őket szintre hozzák!

De milyen szintre? A rabszolga, a jobbágyi sorban tartott férfiak szintjére, vagy a felszabadított, de még mindig rengeteg hátránnyal küszködő színes bőrűek szintjére? De az is lehet, hogy a Walmart által alkalmazott, fehér bőrű férfiak szintjére…

Én magam is feministaként kezdtem felnőtt éveimet, mert tapasztaltam nőneműségem hátrányait. Aztán rá kellett jönnöm arra, hogy a kép nem ilyen egyoldalú, a férfiak nagy százaléka is hátrányban van és volt is mindig az évezredek során. A női jogok azonban egyben egyetemes emberi jogok is, tehát nemre és másegyébre való tekintet nélkül mindenkire érvényesek. A mindennapos terrorizálás és zaklatás a gyermekek, a betegek, a szegények mindennapi életének részei. Így én sem viselhetek szemellenzőt.

#KanadaiFolt

Először is sepregessünk a saját házunk táján, amin Kanadát értek. Sajnos ennek a hatalmas és csodálatos országnak is van szégyenletes múltja. 1984-ben, amikor először ide érkeztem, sok szó volt a katolikus iskolákban a gyermekek ellen elkövetett szexuális vétségekről, aminek terhét a tanulók évtizedekig cipelték magukkal. #JobbKésőbbMintSoha: Miután néhány áldozat ki merte mondani, hogy mi történt az iskolákban, a katolikus egyházra lavinaként zúdult a perek sora. Sajnos az elkövető papok addigra már leélték életük javát és nem kapták meg életre szóló méltó büntetésüket. #MivoltunkIttElőször: A másik szégyenfolt a hatvanas évekből való, amikor az őslakosoktól elszakították gyermekeiket és bentlakásos iskolákban “kanadaiasították”, megakadályozva őket abban, hogy saját kultúrájukat és törzsüket megismerjék. Ezek a gyermekek is rengeteg visszaélés áldozatai lettek, amiből sokan lelkileg soha nem tudtak teljesen felépülni.

#MiNemSzámítunk?

Nézzük most az Egyesült Államokat! Itt a mai napig a lakosok széles rétegei esnek áldozatul a hideg és pénz imádó társadalomnak. A lehetőségek országában a többség szenved és szegényedik! Nincs egyetemes egészségügy, így még infúzióval a karjukban is kitehetik őket az utcára. Rákos? Vagy rámegy a háza, vagy szenvedjen! Akik nem tudják fizetni a ház részleteit, néhány hónap után kilakoltatják őket és elárverezik a házukat, szinte semmiért. A dolgozók egy részének szociális támogatásra is szükségük van, annak ellenére, hogy teljes munkaidőben dolgoznak, mert a fizetésükből nem tudják fedezni a családjuk alap megélhetését. A vendégmunkások éjt nappallá téve dolgoznak a minimumbérek alatti fizetésért. A határon a menekülteknek nem adják meg az emberi jogok által biztosított minimumot, hagyják, hogy a gyerekeket elszakítsák a szüleiktől, hogy aztán ellátás hiányában akár meg is halljanak!

#MennyitÉrAzÉletünk?

Ki mondta, hogy az Államokban megszűnt a rabszolgaság? Sehol a világon nem szűnt meg! Legális vagy illegális bevándorlókat kényszerítenek olyan munkára, amely megalázza őket, a fizetésüket pedig pl. lakhatási költségek címén elveszik tőlük.

Beteg, fizikai és mentálisan fogyatékos, munkanélküli, segédmunkás, színes bőrű, vendégmunkás, illegális vagy legális bevándorló, valójában nemtől függetlenül elnyomottá vált. Igen, még ezt is demokráciának nevezik!

A magyar állapotokra nem is kell már kitérnem, ugye? Dolgozó, munkanélküli, nő, roma, nemzetiségi, nem elfogadott szexuális beállítottságú, kik azok, akik nem szenvedik meg a rendszert? Talán vagy százezren a tízmillióból? A helyi gondolkodás szerint ez is belefér a demokrácia fogalmába!

#KiAMagyar?

Észrevették, hogy még nem is hagytam el Észak Amerikát és Európát, a “nyugati kultúra” országait? Még itt sincsenek biztosítva az alapvető emberi jogok az országok állampolgárainak sem! Olyan egyszerű dolgokra gondolok, mint pl. fedél a fejük fölé, táplálék a szájukba, megfelelő ruházat a testükre, biztonságos környezet, oktatás, betegellátás…

A tőkések elviszik a gyárakat oda, ahol nem kell a dolgozókat emberi módon megfizetni. Az izzasztó műhelyekben robotolnak a harmadik világban élők, és csak azért, hogy éppenhogy életben maradhassanak.

#Felzárkóztatni: Új szakszervezetes kezdeményezések szerint nemcsak a belföldi dolgozókat kell képviselni, hanem ugyanúgy törődni kell a külföldi vagy harmadik világbeli dolgozókkal is, mert ha őket is megfelelően megfizetik, ők is fenn tudják családjaikat tartani, akkor az amerikai dolgozóknak sem kell félteniük a saját állásaikat tőlük. Ez a fajta globalizálás mindenkinek előnyére válna…

Talán ha nem éreznék magukat sokan felsőbbrendű nemnek, osztálynak, emberi fajtának, stb, akkor több empátiát éreznének a többiekkel. #LeAFelsőbbrendűséggel!

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

Száz év magyar

2019, február 7 - 17:33

„Az, hogy magyar irodalom, azt jelenti, hogy magyar szerző úgy ír, hogy a horizontján magyar olvasó virtuális képe lebeg, és azt szeretné, száz év múlva szintén magyar olvasók, ítészek, kánonalkotók helyezzék el az ő életművét a magyar irodalom egészében. Aki így gondolkodik, az magyar író. Aki nem, az magyar író és még valami. Mert van egy másik ág, aki világhírű író szeretne lenni, de nem bír annyira idegen nyelvet, hogy azon a nyelven írjon, hanem magyarul írja, de gyakorlatilag egy németországi vagy franciaországi, amerikai olvasó képe lebeg az ő szeme előtt. Azt szeretné, hogy lefordítsák a művét, és azokon a piacokon fusson be. Ő az én alapállásom alapján nem tekintendő ebbe a körbe tartozónak. Nem azt mondom, hogy nem magyar író, csak azt, hogy ez egy üzleti vállalkozás az ő részéről, hogy világhírű akar lenni.”

A szükségesnél talán hosszabban idéztük Demeter Szilárd szavait. Nem akárki e veretes mondatok megfogalmazója, hanem a Petőfi Irodalmi Múzeum, ismert rövidítéssel a PIM nemrégiben kinevezett igazgatója.

Nem mosolyogni kell, hanem beleborzongani. Mert aki idáig abban a tudatban élt, hogy kétféle magyar író van, úgymint, jó és rossz, mostantól lássa be, hogy tévedett. Számszakilag nem változott semmi, továbbra is kétféle magyar író van, de a felosztás más lett: az egyik típusú magyar író szimplán csak magyar, míg a másik, szintén magyar, de emellett még valami más is. Az utóbbit a jelen kurzus nem szereti. Nem tiltja be őket, börtönbe sem küldené a képviselőiket, csak nem akarja nekik megbocsátani, hogy írás közben nem a magyar olvasó képe lebeg a virtuális horizontjukon. Pedig ez még írói képnek is szép volna, de ők erre sem figyelnek, mert egyedül az élteti őket, hogy külföldön is befussanak.

Parti Nagy, Spiró, Nádas és néhai Esterházy számára az írás üzleti vállalkozás. Demeter Szilárd nyilván hosszasan beszélgetett velük, onnan tudja ezt. Miközben kikandikált a farzsebükből a számlakönyv, elmondták neki, hogy azért írnak, mert ki szeretnének jutni a világpiacra. Azért lettek írók annak idején, már a középiskolában is azért írták első zsengéiket, egyetemistaként pedig a többit, hogy majd befussanak az ottani piacokon. És nagyon bántja őket, hogy be vannak szorítva a magyar nyelvbe, mert bár a magyar nyelv szép és gazdag, lélekben legföljebb, ha 15 millióan beszélik, miközben az angolt sokkal többen.

Azért van bíztató is abban, hogy Demeter Szilárd nem kötné az irodalom támogatását hűségnyilatkozathoz. Nem lesz muszáj (négy felmenőig igazolt) két tanú előtt kijelenteni, hogy írás közben a magyar olvasó képe fog virtuálisan az író szeme előtt lebegni. Legföljebb közpénzt nem adna ilyenre Demeter Szilárd, de a magánpénz felhasználását egyelőre nem tiltaná be.

Végezetül, nem tanulságként, inkább csak azért, mert szép, jó és sikeres, idéznénk Gabriel Garcia Márquez: Száz év magány című könyvének első mondatait.

„Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aurelano Buendia ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe. Macondo akkor húsz vályog- és bambuszházból álló falu volt egy folyó partján, melynek áttetsző vize őskori tojás nagyságú, sima, fehér köveken hömpölgyött. Annyira új volt a világ, hogy sok minden még nevet se kapott, s ha meg akarták említeni, ujjal mutattak rá.”

Kolumbiai író volt-e Gabriel Garcia Márquez vagy csak kolumbiai és még valami más?

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak