Kanadai Magyar Hírlap

Feliratkozás Kanadai Magyar Hírlap hírcsatorna csatornájára Kanadai Magyar Hírlap
Frissítve: 44 perc 43 másodperc

Amikor egy senki ír valamit

2019, augusztus 21 - 16:58

Mottó: „Én az igazságról általában azt gondolom, hogy nem létezik. De ez nem olyan nagy kár, mint sokan gondolják.” (Su-la-ce Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában)

Amikor egy Valaki meghallgat egy Senkit, az nagy tette a Valakinek, hisz odafigyelni a névtelenre nagy dolog.

Kedves Valakik, kérlek bennetek, most figyeljetek rám a Senkire!

Ma, amikor a demokratikus ellenzék „kard ki kard” felkiáltással egymásra ront, addig a NER lovagok békésen menetelnek a győzelem felé, már páncélingüket is levették, arcukon fölényes a mosoly, lábukat almaecetes vízben áztatják, és halkan böffentenek az esti csendben. Vezérük, a NER kapitány Merkel asszonnyal sétál a város kihalt utcáin: ablakok zárva, aknafedelek lehegesztve, totális a parkolási és kijárási tilalom, és hogy minden még szebb legyen a tegnap még gazos útszegély is frissen nyírva.

2019. augusztus 19. Alkonyodik. A harminc éve virradt szabadság alkonya ez. Augusztus huszadikán, a valamikori alkotmány ünnepén, talán egy tableten készül az új alaptörvény, hogy a jelenlegi alaptörvényben még meglévő szabadságnyomok is kősziklába vésve tűnjenek el.

Közben az ellenzék is menetel, menetelése halálmenet, a szabadság halálmenete, pedig elindult valami, egy vér nélküli fordulat reménye, egy demokrata pártok közti együttműködés a demokráciáért, a demokrácia szeretetének jegyében. Igen, a SZERETET jegyében. Aki szereti a demokráciát annak ez a szeretetet fontosabb az igazságnál. Most pedig szeretet helyett folyik a facebokos(sic) harc, a „kinek van igaza” jegyében, én pedig Lin-csi apátra gondolok, és vulgárisan mondom: leszarom az igazságot(!) aztán az igazságkereső ellenzéki barátaimra gondolok és nem szarom le őket, hanem könyörgök nekik: Térjetek észre! Ne az igazatokat keressétek, hanem a demokráciához vezető utat! Azt az utat, ami tele van igazsággal; a tiéddel, övével és az enyémmel, a miénkkel és az övékkel, azt az utat, amit tarkán szegélyez az ezernyi igazság, hirdetve a tarka békét, a demokráciát, ahogy a szivárvány hirdeti az isteni békét.

Milliónyi igazság összeállva úgy válik azonossá, ahogy a szivárvány színei összeállva adják a fehér fényt, hogy dolgokra vetülve újra színekké, ha épp úgy adódik piros, fehér, zölddé váljanak, olyan tarka világgá, ahol nem vitatkozik a pipacs a margarétával, az orgona a repcevirággal, hiszen sokszínű tarkaság az övék. Színesek ők, amit az egyszínűnek tűnő, ám mégis sokszínű fehér fény tesz láthatóvá.

Egyesüljetek(!) ahogy a fény színei teszik, világítsatok ránk(!) hogy olyanok lehessünk, amilyenek vagyunk: a piros piros, a sárga sárga, a zöld zöld, és legyen helye köztünk a többi hétmillió színnek, hiszen a vörös is lehet rózsaszín, piros vagy lila színű, meg ezeknek ezernyi árnyalata.

A színek világánál egy biztosan változatosabb, ez pedig az igazság világa. Az igazság tudásának képzete Isten csapdája. A tudás fájának csalfa gyümölcse, (aminek evése képessé tesz a jó és a rossz megismerésére, ám képtelenné az abszolút jó megismerésére) sok emberi fájdalom forrása. Ez Isten büntetése.

Utálom a diktatúrát, én (ott az almafa alatt) ördögi fortéllyal, de Istentől kaptam a szabadságot, én dönthetek, nekem nem kell az egyszerre lépők rétese. Kérlek benneteket Valakik(!) álljatok össze egymással és velem a Senkivel, hívjátok közénk a többi Senkit, vessetek ránk fehérnek tűnő tarka fényt, hadd lépjünk ki a szürkeségből, hadd legyünk újra színesek, és szabadok!

Hívjatok össze minket egy erdei tisztásra, főzzünk gulyást, és vigyünk jó söröket; együnk és igyunk, és ne beszéljetek arról, hogy mennyire igazatok van, csak nézzük egymást és hallgassunk, és szívünket öntse el a szeretet, a szabadság szeretete, aztán ha valaki énekelni kezd, daloljunk vele, dalunk legyen a szabadság dala!

Sopron, 2019.08.20.
Hívjatok össze minket egy erdei tisztásra, főzzünk gulyást, és vigyünk jó söröket; együnk és igyunk, és ne beszéljetek arról, hogy mennyire igazatok van, csak nézzük egymást és hallgassunk, és szívünket öntse el a szeretet, a szabadság szeretete, aztán, ha valaki énekelni kezd, daloljunk vele, dalunk legyen a szabadság dala!

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Két megosztás

2019, augusztus 19 - 20:02

1.

„… nem a könyvekről van szó, hanem a szőnyeget rántják ki a magyar nemzeti kultúra lába alól, és ezt én mondom, az onnan nemzeti alapon kirúgott zsidó.”

Kedves Mindenki!

Az alábbi olvasmány több mint dokumentum, de az is.
Több mint vád, de az is.
Több mint segélykiáltás, de az is.
Talán még ítélet is.

Bacsó Péter és az OSzK
FONTOS, HOGY TUDJÁTOK!!!
Olvassátok és ébredjetek, mert ez a bunkó suttyó már éppen a nemzeti kulturális örökségünket teszi tönkre!!! Szégyelljék magukat mélységesen, akik hatalomra segítették, akik hatalomban tartják, akik orbán rendszerének a hívei és tapsikolói!
Bacsó Péter

Amikor bekerültem az Országos Széchényi Könyvtárba, a főnököm azzal fogadott: „kedves Péter, úgy üljön a székében, hogy ön előtt Jeszenszky Géza ült benne.”

Amikor távoztam az Országos Széchényi Könyvtárból, a főnököm azzal búcsúzott: „kedves Péter, maga egy öntörvényű, nehéz ember, viszont rendkívül művelt, értékes munkatárs. De be kell látnia, hogy a nemzeti könyvtárban egy zsidó…”

Most… akár tapsolhatnék: isten nem bottal ver, hehe, ejtőernyős nyomorék szarházi, ki se látszottatok a Zeneakadémiából, a protekcióból meg a nagy fene nemzeti érzésből, a zsidó szabadgondolkodót kifúrtátok, ne oltogassa a büfében a nemzet bölcsészlányait.

Hát nem tapsolok. Sírok. Sőt üvöltenem és puszta kézzel is harcolnom kellene inkább: őértük, akiknek büdös voltam. Magamért. A bölcsészlányokért, a kultúráért, a fényért az éjszakában. A fényért, ami egyedül megmarad belőlünk.

OSzK = Országos Széchényi Könyvtár.
A nemzet könyvtára, nemcsak alapítása körülményei, de funkciója szerint is.

Nemzeti könyvtár, tehát a magyar nemzeti kultúra ápolása, megőrzése és kutathatóvá tétele a legfőbb feladata. Az elsőhöz elméleti szakembereinek és vezetői életművének egész sorával, önmaga nyilvánosságával és méltóságával, a másodikhoz rendkívül jól képzett restaurátor-gárdájával, műhelyeivel, a harmadikhoz példa nélküli mélységű állományfeldolgozásával, és a szinte minden elemre kiterjedő, korlátozás nélküli hozzáférés biztosításával kisdiáktól professzorig, továbbá külön gyűjteményi kutatótermekkel, saját kutatási hálózattal, folyamatos digitalizálással, internetes katalógusrendszerekkel és számtalan egyéb, mára intézményesült eszközzel járul hozzá: nagyrészt a saját zsebéből.

Nemzeti könyvtár, tehát kötelessége a bárhol a világon! megjelenő hungarikumok gyűjtése és megőrzése.

Ez óriási szervezeti hátteret és kapcsolatrendszert, valamint kiváló többnyelvű szakembergárdát igényel, de ennek is megfelel.
Továbbá minden, Magyarországon megjelenő dokumentum gyűjtése kötelespéldány-rendszerben. Ez felmérhetetlen napi szintű pluszmunkával jár, aminek szintén megfelel. Sőt, csak ő képes erre, és csak neki feladata ez az országban.

Nemzeti könyvtár, tehát a magyar nemzeti kultúra értékeinek legfőbb kiállító- és szervező helye.

Ezért van jelenleg az egyedül méltó és lehetséges helyén, és ennek évi több tucat kiállítással és nyilvános tudományos esemény- és konferencia szervezéssel kiválóan megfelel, mi több, kiállításai a magyar kultúra legfontosabb, iránymutató eseményeit jelentik.

Központi, legfőbb gyűjtő- és elosztó könyvtárként minden magyar könyvtár legfelsőbb ‘szerve’. Az összes magyar nyilvános könyvtár az ő beszerzéseiből, címleírásaiból és szakrendi besorolásaiból, tárgyszavaiból köteles építkezni. A magyar könyvtártudomány elméleti fejlesztése és szakemberképzése szintén feladata. Elpusztítása, tönkretétele ergo egyben az ÖSSZES MAGYAR KÖZKÖNYVTÁR TÖNKRETÉTELÉT is jelenti.

Az eddigiekből következőleg az OSzK már régen SOKKAL TÖBB egy könyvtárnál: a nemzeti kultúra legalapvetőbb, bonyolultan strukturált intézménycsoportja, melynek tevékenységére és létére az összes többi támaszkodik, és melynek léte és jól működése nélkül a többi sem létezhet.

Mindennek egyenes tanulsága, hogy ott van jó helyen, ahol van, és az, ahol most van, az egyetlen lehetséges helye.

A helyrajzi részt emlékezetből írom ide: a budai várhegy központi tömbjének Oroszlános Udvarán a Nemzeti Galériával osztozik. Ezen udvar alatt 11 emeletnyi mélységben klimatizált, liftekkel, szellőzőaknákkal, tűzbiztosítással ellátott raktárak, műhelyek, számítógéptermek végtelen sora rejtezik. Itt őrzik a magyar nemzeti kultúra alapjait: a világháborús rablások után megmaradt képeket a Galéria a dunai oldalon – és kb két milliárd rekordot jelentő könyvet, folyóiratot, térképet, mikrofilmet, művészeti albumot, közigazgatási iratot, kottát, rajzot, postai, földmérési és levéltári anyagot stb., a Könyvtár a tabáni oldalon.

Ennek az anyagnak a 70%-a se nem csomagolható, se nem szállítható.

A Könyvtár palotaépületében az udvarszinten a ruhatár, büfé, kétoldalt a napi működés irodái húzódnak, a központi lépcső félemeletén a külön gyűjtemények, Térképtár, Zenei Gyűjtemény, Mikrofilmtár, Konferenciaterem, kiállítótermek és társalgó; első emeletén az Olvasószolgálat, Kölcsönzés, Központi Olvasóterem számítógépekkel, Régikönyvek Tára és további kutatótermek, második emeletén a restaurátorműhely, Folyóirattár, a kutatók saját szobái és különböző kapcsolt intézmények irodái. De a könyvtárnak számtalan egyéb helyisége van az F épületen kívül is a Vár felé, továbbá földalatti folyosórendszer köti össze mind a Galériával, mind a környező múzeumokkal.

Évtizedekig tartott, amíg ez kialakult, és újabb évtizedek alatt sem lenne helyrehozható ennek a bonyolult rendszernek a szétverése. AMIRE SEM RACIONÁLIS, SEM NEMZETI, SEM SZÁMÍTÓGÉPES, SEM LOGISZTIKAI OK NEM LÉTEZIK, SŐT MINDEZ ÉPP A KÖLTÖZÉS ELLEN SZÓL.

Továbbá a könyvtár tárgyi és személyi állományának, intézményeinek és számítógép hálózatának szétbontása olyan láncreakciót fog elindítani, amelynek csakis egy következménye lehet: a magyar oktatás és kultúra kb 85% -ának teljes megbénulása és ellehetetlenülése.

Ilyen mértékben van beágyazva a nemzeti könyvtár jelenleg a magyar kultúrába, sőt lényegében ő maga ennek alapja, és ez nagyon jól van így.

Aki ezt logisztikai kérdésként állítja be és azt mondja hogy „egy régi laktanyába kicsit sok könyvet fogunk átvinni, de megoldható”; az többszörösen hazudik. Nem oldható meg, nem a könyvekről van szó, hanem a szőnyeget rántják ki a magyar nemzeti kultúra lába alól, és ezt én mondom, az onnan nemzeti alapon kirúgott zsidó.

Akinek fáj, ám legyen a Veritas hazug muftijáé az 56-os intézet, leszarom, legfeljebb Ungváry Krisztián majd magánkiadásban fogja megírni az igazat. Akkor is megírja majd, bár sokkal nehezebb lesz a kutatás, ha ugyan nem semmisül meg kulcs anyagok jó része „véletlenül”.

DE EL A KEZEKKEL A KÖNYVTÁRTÓL MERT AZ HAZAÁRULÁS, A NEMZETI KULTÚRA TÖNKRETÉTELÉT JELENTI, ILYET MÉG A NÁCIK SEM CSINÁLTAK.
Elégették a zsidó könyveket, de nem telepítették ki a berlini Staatsbibliotheket se laktanyába se máshová, hanem telehordták még kétszer annyi könyvvel amit máshonnan raboltak, és háború kellős közepén is az utolsó fillérig kifizették a támogatását.

Vagyis a csuti aki egy elhülyült ország bárgyú bólogatása mellett békében rabolhat, az EU és az oroszok pénzzel tömik, még a saját gennyedék náci példaképét is telibe szarja. Egyetlen stadionja árából emelhetett volna méltó helyet a nemzeti könyvtárnak, ha már az épületre fáj a foga, sőt az MTA-tól frissiben lenyúlt nagy intézmény épületek bármelyikébe, de ő direkt kijelöli a penészes laktanyát ahová az állomány századrésze se fér be, mert a valódi célja a bosszú: holnaptól se központi könyvtár, se akadémia, se kultúra se tudomány, mostantól végleg azt csinálok és azt mondok amit akarok, ihaj-csuhaj-kisvasút-fociakadémia!

Nekem 14 rokonom pusztult el Auschwitzban, a nagyanyám félhülyére verve-injekciózva jött haza, anyám és én se lettünk emiatt normálisak: életem nincs, csak mások múltjának romjai.

De most 2019. június 6-án Magyarországon azt mondom: Adolf Hitler rendesebb ember volt mint Orbán Viktor – mert ő legalább hitt abban hogy a saját népéért teszi amit tesz, és mások kultúráját és életét semmisítette meg, nem a sajátjaiét.

Törpe Führerünk lekörözte Mohamed szultánt is: aki – az iszlám fejeként! – a meghódított, keresztény ország újplatonikus Corvináit konkrétan a janicsárjai seggéből mentette Sztambulba, ahol is gondosan megőriztette – és 400 év múlva szintén hithű muszlim! utódai sérülés nélkül, épségben visszaadták!

Ehhez képest jelenleg Európa szavakban legkeresztényibb naconalista törpe zsarnoka épp a saját keresztény nemzete legféltettebb örökségét, keresztény kultúrájának esszenciáját semmisíti meg.

1. Mert A KÖLTÖZTETÉS PONTOSAN EZT JELENTI: TELJES MEGSEMMISÜLÉST. A Killián-laktanya tervezésénél sajnálatosan megfeledkeztek a klimatizált üvegszekrényekről a Corvináknak. Ez valahogy kimaradt… ahogy a gyakorlótér sem fűtött, világos olvasóterem. Vö. ahogy a tüdőbeteg gyerekeket a Rottenbiller utcai szmogba telepítették a Svábhegyről, mert kell a zöldövezeti telek a csókosoknak. A kódex és a tbc-s gyerek nem bírja a szmogot. Manapság ez nem szempont. Legfeljebb elpusztulnak, na és? Mellesleg az a laktanya (de mit keres könyvtár!!??!! egy laktanyában?!!!?)
a, maga is az 56-os forradalom muzeális emlékhelye;
b., az állomány töredéke sem fér oda még lapáttal behányva sem, nemhogy a minimális tárolási feltételek szerint.

2. Elvész és semmivel nem pótolható tehát az ideális, a nemzet legfontosabb örökségét méltán megillető HELY: egy hegy gyomrában a mindentől védett, klimatizált raktárak kiépített, megerősített szintjei. Anno pontosan ezért költöztették ide és nem máshová a könyvtárat. S a 60 évi hangyaszorgalmú munka alig tudta rendezni az akkori jó szándékú! költözés kárait is a dokumentumokban! Azóta létrejött zenei gyűjtemény, a mikrofilm- és térképtár speciálisan oda szabott igényeiről már nem is beszélve.

3. Elvész az INFRASTUKTÚRA: a restaurátor-műhelyek (beépített gépi felszereléseikkel, anyagraktáraikkal, és a tragédiába konkrétan belepusztuló munkatársaikkal együtt), elvesznek az állománymozgató liftek, a kutatótermek, a konkrétan az épülethez tervezett, sőt, nagyrészt azon belül megépített polcrendszerek stb stb.

4. Megsemmisül a FELDOLGOZÁS, ami az OSzK munkájának alapja, legfőbb lényege: köteles könyvtár lévén napi több ezer Magyarországon megjelenő vagy magyar vonatkozású hungarikum érkeztetése, címleírása, katalogizálása – amely egy évtizedek alatt kidolgozott, feszített tempójú rendszer ami kizárólag a könyvtár egyben maradása mellett működhet. AZ ország minden könyvtára az OSZK-tól kapta meg a könyvek besorolását, sőt, sokszor magukat a példányokat is. Ha ez a munka megszűnik, a teljes magyar könyvtári rendszer gyakorlatilag megbénul.

5.Elvész a mindezt lehetővé tévő KÖZÖS SZÁMÍTÓGÉPES INFRASTUKTÚRA: az egyesített számítógépes katalógus ugyanis az OSZK-ban megbonthatatlan rendszert képez. Egyetlenegy szerver szolgálja ki, maga program önmagában nem létezik, csak a több milliárd! rekordot tartalmazó adatállománnyal együtt, a régebbi, részben belső fejlesztésű rendszerek egybeolvasztásával (DOBIS/LIBIS>AMICUS + ISIS + MANCI stb, – és ezen a magon lógnak, ugyanazon rekordokat közösen használva – a külső intézményi hozzáférők, + a MOKKA rendszer, + retrospektív állománykatalógusok, + folyóiratrepertóriumok, + ezer más egyéb: zene, térképek, régikönyvek stb. Mindez fizikailag és szoftveresen is megbonthatatlan. Némelyik gépen máig olyan algoritmusok futnak, amik kifejezetten arra gépre, ahhoz a szakemberhez, ahhoz a munkához lettek beállítva, nem részei a közös katalógusnak. Csak éppen annak az embernek a munkája nélkül megbénul a rendszer. És minden osztályon, minden irodában van egy ilyen: mert a katalógus önmagában használhatatlan: a könyvtárat a katalógust készítő szakemberek csoportja működteti. Továbbá az olvasók, a külső könyvtárak, a kutatók és a feldolgozók is uggyanazt a felfoghatatlan méretű, elmenthetetlen és kimásolhatatlan adatállományt használják különböző jogosultságokkal. Épp azért szükséges ez, hogy a könyvtári munka eredményei azonnal és egységesen jelentkezhessenek a rekordokon. Nincs a világon az a számítógépes felhő, nincs az a mennyiségű dvd, amire ez –több tízezer ember 60 évi munkája – kimenthető – és részeiben tovább működtethető – lenne. Ez konkrétan lehetetlen.

6. Még így is papír katalóguscédulákon van az 1986 előtti anyag nagy része. Ez több kilométernyi emeletes fiókos szekrényt jelent… Tehát még a papír katalógus maga sem fér be a laktanyába, nemhogy az állomány, vazze.

7. MEG FOG BÉNULNI AZ INTERNETES KATALÓGUS használat ORSZÁGOS SZINTEN, hiszen az összes közös katalógus is az OSzK szerverére ÉS FOLYAMATOSAN KARBANTARTOTT ÉS FRISSÍTETT ADATSZOLGÁTATÁSÁRA támaszkodik, AMI A KÖLTÖZÉSSEL LEHETETLENNÉ FOG VÁLNI.

8. Ab ovo megszűnik a rendszeres DIGITALIZÁLÁS lehetősége is. Aki eddig nem látott Corvinát vagy bármi más hungaricumot, ezután már nem is fog. Nem lesz miből, nem lesz mit, és nem lesz min. Az nem úgy ment, ahogy Móricka elképzeli: külön osztály volt több tucat speciális szkennerrel, szakembergárdával, amihez az épületen belüli szállítást, a műveletet és a visszaszállítást is nagyon pontosan kellett megszervezni, + a digitális utómunka, + a katalógusba sorolása a digitális, tehát új külön dokumentumnak stb.

9. A kár pedig dupla, hiszen PONT AKKOR NEM LEHET MAJD digitalizálni, AMIKOR amikor AZ EREDETIK SORSA minimum kérdéses lesz!!!
Ami most eltűnik, az soha nem lesz meg többé. 9.9 A költöztetésbe eleve belekódolt LOPÁSról beszélek: mert kétmillárd!!! dokumentum előkészítése, ládába csomagolása és szállítása még leírva sem egyszerű, pláne idejük sem lesz rá, vagyis törökdúlás szinten fog zajlani minden értelemben. Nagy részét otthagyják majd ebek harmincadjára, mert nem tehetnek mást. A legrosszabb és legvalószínűbb, hogy pont a könyvtári szakemberek lesznek leghamarabb kizárva az épületből. Egy Corvina piaci értéke többmillió dollár, de még egy rokokó metszetgyűjtemény is többezret ér; ennyiért már sokak haja korpás. Láttam már, hogy fizetetlen biztonsági őrök Róth Miksa üvegablakokat feszegettek le és adták el két fillérért; a kutyát nem érdekelte. Valami hasonló itt is meg fog történni.
Ami még valószínűbb, egy párthelyiség számítógépén valaki már pont az OSzK katalógusából ki is bogarászta, mi fog illeni a családi vitrinbe, lásd a Habonynak kölcsönzött festmények a Szépművészetiből. Már amiről tudunk, mert az is elég nagy raktár… volt.

10. Az oktatás minden szintjén azonnal BEFAGY A MAGYAR KULTÚRA ELÉRHETŐSÉGE, de ez a kisebbik rossz. A következmények nagyon is jól felmérhetők: AZ OSzK SZÉTVERÉSÉVEL TOTÁLKÁROS LESZ MAGA A KULTÚRÁHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉS ÁLTALÁBAN, plusz A DOKUMENTÁLTSÁG, VISSZAKERESHETŐSÉG ÉS KUTATHATÓSÁG MEGSZŰNIK, EZÁLTAL A TÁRSADALMI ÉS JOGI NYILVÁNOSSÁGNAK VÉGE,

11. ahogy az MTA szétverésével a tudomány maga szűnik meg,

12. a CEU plusz többi egyetem = tüntetőképes fiatal értelmiség bedarálása pedig tudatosan ezt alapozta meg. A törpe bosszúja.

13. Itt és MOST tényleg egy nemzet jövője süllyed sírba VÉGLEG. Már tényleg csak a bőgatya és a fütyülősbarack maradt: ünnepre!, mer’ hétköznapra autógyár, 400 órás túlmunkával éhbérért, + nyugdíjkorhatár a halálod után, mer’ egészségügy MÁR nincs, pont ezért.

Aki ezt kitalálta és véghezviszi, az tudja a legjobban. A Ménesi úti szakkollégiumból is be kellett néha járni az OSzK-ba. Ha semmi mást nem tett volna; pusztán az OSzK szétveréséért máris kötelet érdemelne.

Ha most ‘Mohamed’/Erdogannak ajándékoznánk keresztény nemzetünk legnagyobb és egyetlen központi könyvtárát, MELYNEK ÁLLOMÁNYÁRA ÉS TEVÉKENYSÉGÉRE ÉPÜL A TELJES MAI MAGYAR KULTÚRA, OKTATÁS ÉS TUDOMÁNYOS ÉLET + AB OVO A NEMZETI EMLÉKEZET, ha odaadnánk őneki EGYBEN, hogy vigye Sztambulba másik 400 évre: azzal is kevesebb kárt okoznánk magunknak és hazánknak, mint ha hagyjuk részeire bontva széjjelveretni, működésképtelenné tenni és ezáltal önmagunkat kvázi analfabétává tenni újabb száz-kétszáz évre.

Vagy legalább tömjén fővadász odaadhatná Pannonhalmának. Az is hegyen van, ha fúrnak még pár szintet, ott megmenekülhetne ami marad… az állományból. De a feladatát, a LÉNYEGÉT MINT NEMZETI KÖNYVTÁR ott se láthatná el többé. Pont ez volt a cél.

Egy dolog még hátravan: az egyetemek, az akadémia és a könyvtár után lezárja majd az internetet is. Mihelyst úgy érzi, hogy már kevesebbet nyer mint veszít a propagandán, lekapcsolja a fécbukot is, feleim.

Mert ebben a kibaszott országban könyvtárért még nem tüntettek, és ez a patkány ezt nagyon jól tudja. Talán seperc változtatni kéne ezen!

Jeszenszky Géza szék-sógoraként egyetlen kérdésem maradt: hol van az a jobboldali értelmiség, aminek az OSzK volt az egyik menedéke az átkosban? Hol van a nagybajúszú nyelvnemtudó antiszemita dzsentriivadék kollégám, aki az első hónapban nem köszönt, majd sírva ölelgetett, amikor fejből elmondtam neki a Szondi két apródját? Hol vannak MOST a magyar kultúráért aggódó Szőtsök és más kis szűcsök, akik berendezett lakásra „menekültek” át Erdélyből de már el is adták, mert Párizsban mégiscsak jobb… ??? He??

***

2.

Közsajtóvég,
avagy
egy emlékeztető és két kiemelés Bugacon

V. Ősök Napja volt a címe ama bugacpusztai rendezvénynek, amelynek felszólalásairól így tájékozódhatott az olvasó:
Elsőként Kásler Miklós emlékeztetett Álmos vezér küldetésére, ami a rokon népek összegyűjtése és belőlük egy erőszövetség kovácsolása volt, és ezt a küldetéstudatot vitte tovább a Vajk nevű utolsó fejedelem, hogy átadja az első magyar királynak, akit Istvánnak hívtak, és aki a küldetéstudatot új dimenzióba emelte; úgy alakította ki keresztény államát, hogy az ősök hagyományára, hagyatékára, tehát a szuverenitásra, az integritásra, a függetlenségre, a hagyományok és az ősök tiszteletére építkezett, mert ez volt az a biztos alap a magyar nép sanyargattatásainak és véráldozatainak időszakában, amire újra és újra új hazát építhettek.

A miniszteri emlékeztetőt a Lezsák Sándor általi kiemelés követte, az Országgyűlés alelnöke azt emelte ki, hogy nincs olyan szeglete a történelmi Magyarországnak, ahol a helyi érték tudatos feltárásakor ne jelent volna meg az ősök értéket, minőséget teremtő tudása, egészséges gondolkodást és életmódot közvetítő példázata. Kiemelés közben hangsúlyozta: újra és újra bizonyosságot nyer, hogy a magyarok múltja több évezredes gyökérzete sebezhetetlen; hiába rombolták várait, hiába pusztították falvait, fosztották ki sírjait, hiába hamisítják történelmét és eredetét, „a közeli és a távoli magyar múlt ellenáll”, és nemcsak a magyar hit- és mítoszvilág éltető ereje vagy a hagyományokat különféle formában feltárók miatt, hanem a fiatal tudósnemzedék is rendre megkísérli az „évtizedek bűnös mulasztásait pótolni, a múlt ugyanis nincs magától, újra és újra meg kell hódítani”, ezt bizonyítja immár Bugac is sokadik alkalommal.

Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar-Turán Alapítvány elnöke, a rendezvény főszervezője beszédében viszont azt emelte ki, hogy a magyarok és testvéreik a Kárpát-medencei magyar összefogás legnagyobb közös ünnepén méltón tisztelegnek történelemformáló nagy őseik előtt. És kiemelés közben ő azt hangsúlyozta, hogy méltók a magyar névre mindazok, akik büszkén vállalják és képviselik azt az ősi hagyatékot, amit a honszerző és honmegtartó, a Kárpát-hazát felvirágoztató nagy őseik hagytak rá. Szerinte a sajátos magyar nemzeti kultúra kialakulásához és „a megmaradás nemzetévé váláshoz” szükség volt a magyarság katonai erejére, szervezettségére, államalapító és -vezérlő képességére is. Az erő mellett azonban kitartás is kellett, de – tette hozzá – szükség volt a magyar nemzet szellemi erejére is.

***

HA HISZIK, HA NEM, A FENTI SZÖVEG A MAGYAR NEMZET NEVŰ FELÜLETEN PUBLIKÁLT MTI-TÁJÉKOZTATÓ KISSÉ TÖMÖRÍTETT RÉSZLETÉNEK CSUPÁN NÉHÁNY KÖTŐSZÓVAL KIEGÉSZÍTETT EGÉSZEN PONTOS MÁSOLATA

Kategóriák: Szervezetek

Egy kis mosoly — A családról

2019, augusztus 18 - 14:43

Anyukámék nyolcan voltak testvérek, Apukámék hatan. A fiam mindig irigyelt, hogy nekem 35 első unokatestvérem van, neki meg csak kettő. De az a helyzet, hogy igazából csak az anyai családdal tartottuk a kapcsolatot – az apai unokatestvérek mára mind eltűntek a látókörből.

A fene tudja, miért így alakult ez – talán a Biró János kovács (és okleveles patkolómester!), meg a feleségei szelleme tették. Merthogy két felesége volt nagypapának – csakhogy nem válási okokból, hanem a múlt századelőn nagyon is gyakori eset miatt: Berta Mária fiatalon elhunyt, három kisgyerekkel özvegyen hagyva Jánost. Még Édesanyám is csak halványan emlékezett az anyukájára, pedig ő volt a legidősebb, akkoriban alig öt éves. Biró kovács elvette Rudas Irént, akivel azután további öt gyermekük született. Így lettek nyolcan, a természet bölcsessége alapján négy gyerek (fiú) és négy lány. Én ugyan több szép vakációt is töltöttem a festői göcseji dombok között, nemcsak nagypapáéknál, hanem Anyu öccseinél, húgainál is, – de aztán felnőve lazult a kapcsolat. Bár mindig tudtuk, merre van a másik – legalább a karácsonyi, húsvéti üdvözlőlapok címzéséből.

Mellékszál: én majd’ felnőtt koromig nem is tudtam, hogy nekem Rudas Irén nem édes-nagymamám, csak mostoha. De ma is előttem van a törékeny alakja, ahogy hajnaltól napszálltáig teszi a dolgát, és közben rendíthetetlen türelemmel válaszolgat a pesti unoka hülye kérdéseire. Mitagadás: Anyukám erényei között a türelem nem szerepelt.

Talán mi indítottuk el a lavinát: nem tudtuk kitalálni, mit ajándékozzunk Anyukám 90. szülinapjára. Már nem tudom, melyikünké volt az ötlet, a nővéremé, a húgomé vagy az enyém? Mindegy is. Meghívtuk a még élő három testvérét, a gyerekeikkel, társaikkal. Fergeteges buli volt, Anyu még táncolt is, pedig már a második súlyos műtétjén is túl volt. Voltunk vagy negyvenen – a legszorosabb rokonsággal. Talán innen vette az ötletet Anyukám Szegeden élő öccse: ő a kerek születésnapjaira hívta meg Szegedre az egész siserehadat. A 95. szülinapi partiján támadt az egyik unokaöcsém fejében az ötlet: találkozzunk mi, Biró leszármazottak minden évben, június utolsó hétvégéjén. Az idén 29-én immár harmadszor gyűltünk össze egy bakonyi kis panzióban. (Itt készült a fotó.) A nagyszüleim falujában már nincs senki a családból, és bár ott is van panzió, leszámítva a három, még Zalában élő unokahúgomat, mindenkinek nagyon messze lenne: Zalaegerszegtől még 50 kilométer.

Ezen az ágon 19-en vagyunk unokatestvérek: hárman már fiatalon (60. életévük előtt) meghaltak. Ketten – a legfiatalabb Biró testvér gyermekei – külföldön élnek. Franciaországban születtek – mivel a legfiatalabb Biró, a Zoltán, 56-ban távozott.

Követte őt a falubéli menyasszonya, aki a haláláig felesége volt – Aranka ma, 35 év után is siratja. A gyerekek sem élnek már Franciaországban: Zoli Martiniq szigetén él, Kati Németországban. Azt nem tudjuk pontosan, hogy hol, de minden évben lelkesen válaszolnak az e-mail meghívóra, hogy jönnek, ha tudnak. Aztán nem jönnek. Van egy olyan gyanúm, hogy már hadilábon állnak a magyar nyelvvel, pedig kiskorukban ők is majd’ minden nyáron itthon vakációztak. Sőt, Kati kilencven után pár évig itthon is élt. Aztán jött egy szerelem – és elvitte Németországba.

Így hát az idén csak 14-en voltunk együtt az Odvaskőnél – de a párjainkkal, gyerekeinkkel, azok párjaival (sőt gyerekeikkel) megint voltunk vagy harmincan. (A képen 28-an vagyunk)

A Biró gyerekek közül már csak egy él: ő is a 87. évét tapossa. (Ő Pesten él, naponta beszélünk. A képen az első sorban, kockás ingben, farmerben áll, előtte az unokája, a feleségével és a dédunokájával, mögöttük a fia.) Anyukám a nevezetes szülinapja után két hónappal távozott. Jenő bátyám a 95. partija után négy nappal esett össze – és a kórházban is csak két napot töltött.

Egy ekkora családban persze mindenféle nézet, szemlélet, rokon- és ellenszenv előfordul. Nekem a legérdekesebb drága Dusikám gyermekei esete. (Az egyik kedves nagynéném, akinek fogalma sem volt arról, mennyi mindent kaptam tőle pár röpke vakáció alatt. Szerencsére még életében meg tudtam mondani neki – nagyon csodálkozott, de örült is.) A fia is, a lánya is tanult, egyikük sem még a nagyszüleim falujánál is kisebb, mesebeli, erdőborította dombok ölelte faluban. A fiúk – merthogy Dusikám férje, Vilmos legalább olyan kedves emlékem, mint a vérszerinti rokon – informatikát tanult és Veszprémben telepedett le. A húga is érettségizett – ő Zalaegerszegen asszisztens a városi kórházban. A fiú évente többször is eltölt néhány napot Németországban, a munkahelye anyacégénél. A fiú alapvetően szabadelvű, míg a lány feltétlen imádója jelenlegi első szolgánknak: anno saját költségükön jöttek a férjével Budapestre, hogy részt vehessenek egy-egy szeánszán.

Akkor most utáljam az unokatestvéremet, csak azért, mert bedőlt egy hamis bugrisnak? Képtelen lennék: már csak azért is, mert az arcából drága Dusikám szemei néznek rám: az az örökké csodálkozó, riadt tekintet. A bátyja más: az apjától örökölt hórihorgas termet, a minden huncutságra kész, élénk tekintet. És a gyerekeik! Az ország egészen más tájára, a Tisza mellé vetődött vegyészházaspár a pici gyerekével, meg a fiatalasszony méhében gömbölyödő testvérével.

Őszintén szólva, mi ilyenkor megalkuvó módon kerüljük a nyílt politizálást, bár tudjuk egymásról, ki, kinek-minek a híve.

Akkor mégis, mire való a nagy család? Fogalmam sincs. Nem lógunk egymáson – eszembe se jutna bármelyiküktől pl. kölcsönt kérni, ha megszorulnék. Jóvanna, nekem ott a nővérem, a húgom, meg a fiam is, akikhez mindig fordulhatok. Engem mindig ez a szűkebb család tartott a tenyerén, ha épp elesni készültem. (Ezért is súlyos trauma a kissógorom elvesztése – egy tartótenyér megint kihullott alólam.)

Mégis, mégis. Baromi jó érzés egy ilyen közösség tagja lenni. És megrögzött ateistaként, földönjáró pragmatikusként néha szívesen elképzelem, hogy Biró papa a feleségeivel, Máriával és Irénnel elégedetten lógázzák a lábukat egy felhő széléről letekintve ránk, sokféle utódaikra.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

IV.Béla Az élet magja – Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron

2019, augusztus 17 - 17:00

Hetedik alkalommal rendeznek Koronázási Szertartásjátékot a Székesfehérvári Királyi Napok keretében. A péntek esti sajtónyilvános főpróbán dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Szikora János rendező, a Vörösmarty Színház igazgatója mondott köszöntőt, a darabot megnézték a Schwäbisch Gmündből, Székesfehérvár német testvérvárosából érkezett delegáció tagjai is. A IV. Béla – Az élet magja című előadást augusztus 17-19. között mindennap 21 órától láthatja a közönség a Nemzeti Emlékhelyen felállított szabadtéri színpadon.


A székesfehérvári középkori múltidézés középpontjában a Koronázási Szertartásjáték áll, amelynek idei, immár hetedik „epizódjában” a nézők a Nemzeti Emlékhelyen felépített szabadtéri színpadon IV. Béla életét és uralkodását ismerhetik meg augusztus 17-én, 18-án és 19-én. A látványos előadásban a színészek mellett táncosok, zenészek, valamint 50 határon túlról érkezett diák is közreműködik.

A pénteki sajtópróbán dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte: „A nemzet történelmi bölcsője felett állunk, amely igazán hiteles helye a szertartásjátéknak. A Nagyboldogasszony Bazilika többszáz éven keresztül a koronázások helyszíne volt. Érdemes belegondolni, hogy azok a mondatok, amelyek a koronázáshoz kapcsolódnak, 500 éven keresztül ezen a helyen hangzottak el, s adták meg a magyar államiságnak az alapját.” Székesfehérvár polgármestere külön köszöntötte a Belvárosban élőket, akik elfogadták az Önkormányzat meghívását a péntek esti előadásra, valamint a Schwäbisch Gmündből, Székesfehérvár német testvérvárosából érkezett delegációt, akik részt vesznek a város legfontosabb ünnepi rendezvénysorozatán, a Székesfehérvári Királyi Napokon.

Dr. Szikora János rendező az idei Koronázási Szertartásjáték egyik érdekességeként azt emelte ki, hogy az Árpád-ház története IV. Béla korától kezdve igazi családregénnyé alakul át, és mint a fogaskerekek kapaszkodnak egymásba az emberi sorsok. Másik érdekességnek Margit alakját nevezte, aki Szent Erzsébet példáját követve lép, és járja az elhivatottság útját. A történet az országra pusztulást hozó tatárjárás utáni időkbe kalauzolja majd vissza a nézőket, ahol az országot újjáépítő IV. Béla minden szempontból kiemelkedő élettörténete elevenedik meg, a koronázás rítusába építve. Egy olyan fiú történetét meséli el, akinek szeme láttára gyilkolták meg az anyját, és akinek már nyolcéves korában, még ha csak jelképesen is, de korona került a fejére. Lelkét a nagyravágyás és a bosszú fűti, a trónra mégis csak 29 éves korában ülhetett. Később pedig a pusztító tatárokkal kellett szembenéznie. Mára már tudjuk, hogy IV. Bélának sikerült a lehetetlen, és újjáépítette az országot, amelyre a darab alcíme, Az élet magja is utal. Rámutatva egyrészt a „második honalapító” király tevékenységére, másrészt emléket állítva annak a ténynek is, amelynek nyomán ez a család négy szentet is adott az egyháznak: Szent Margit, Szent Kinga, valamint Boldog Jolán és Boldog Konstancia személyében.

Az augusztus 17-én, szombaton 21 órakor bemutatásra kerülő darab címszerepét, IV. Bélát Lábodi Ádám alakítja, felesége, Laszkarisz Mária szerepében Kubik Anna lép színre, Batu khánt Sághy Tamás, míg a király lányát, Szent Margitot Varga Lili alakítja. A narrátort pedig Mihályi Győzőszemélyesíti meg. A jelmeztervező Kovács Yvette Alida, a díszlettervező Szendrényi Éva, a zeneszerző Szirtes Edina „Mókus”, a koreográfus Horváth Csaba. A darab forgatókönyvíró, rendező dr. Szikora János.

A IV. Béla – Az élet magja című előadást augusztus 17-19. között mindennap 21 órától láthatja a közönség a Nemzeti Emlékhelyen felállított szabadtéri színpadon.

Forrás: ÖKK

Fotók: Gergely Bea

Kategóriák: Szervezetek

Játsszunk!

2019, augusztus 17 - 16:34

Mert, kérem, a magyar alapvetően játékos nép, azaz homo ludens. Persze, leginkább csak homo, de korántsem sapiens. Neme: ember. Törzse: gerinchúros, habár ezen anatómiai megállapítás országvezetőinknél – majdnem azt írtam: országvesztőinknél – , fideszes frakciótagoknál és híveiknél erősen vitatható.

De azért csak játsszunk. Játsszuk azt, hogy Magyarországon demokrácia van. Ami, ugyebár, a demos, vagyis a nép uralmát jelenti. Ezzel csak az a gond, hogy ma Magyarországon minden van, csak nem a nép uralma. Van azonban állami szintű korrupció, van oligarchák és csókosok által birtokolt ország, van autokrata országvesztő, és van fanatikus hívek és agymosott pórok tömege.

Játsszuk azt, hogy Magyarország köztársaság. Nos, nem az. Legközelebb, némi demokráciával elegyest a Népköztársaság elnevezés és államforma állt hozzá, ám lassan elkopott belőle a nép. Ahogy az „igazság” elejéről az „i”. Maradt a köztársaság, vagyis a res publica. Ezzel csak az a baj, hogy ennek elsődleges jelentése: államhatalom, állami szolgálat, államvagyon, az állam java. Ez, biza, jól utolérhető a jelenlegi rezsim működésében, különösen úgy, hogy Orbán egymaga a nép – demos – és az állam. Ráadásul alapelve: közösködünk, ami az enyém, az a tiéd is, a tiéd az enyém is, és ami az enyém, ahhoz végső soron semmi közöd! A respublica – így, egybe írva – valahol a sor végén kullogva jelenti azt: köztársaság.

Mára már csak Magyarország maradt. Elnevezésnek jó, hiszen korábban sem nevezték másképpen, legalább is a korabeli térképeken és annalesekben így említik. Ám egyébként meglehetősen kétes név, még eredete sem biztos.

Játszunk most a szavakkal: a demokrácia ellentéte a zsarnokság. Orbán esetében ez azért barokkos túlzás lenne. Én inkább szarnokságnak nevezném, az jobban illik hozzá és rá.

Most játsszunk azzal, milyen is a magyar. Eltekintve teljesen alaptalan fajmagyarkodásától, szittya származás rögeszméjétől és beteges hazaffyságától, mondjuk, érdekes fajta. Annál is inkább, mert mások, felkent képviselői és önkéntes védelmezői mondják meg neki, jó magyar-e, és egyáltalán, magyar-e?

A magyar, mondjuk úgy, finoman, hogy meg ne bántódjon, azon felül, amit Kertész Ákos oly találóan megfogalmazott, um. zsigerileg alattvaló, elfogadó nép is. Csendben elfogadja, hogy folyik a híg, barna bélsár a nyakába – magyarul: fos – de van még remény, ha az egyszer összeáll, szar lesz belőle, amit legalább – szilárdabb halmazállapotának köszönhetően –lapátolni lehet.

Elfogadja, hogy gyermekeik jövőjét teszik tönkre, hogy unokáikat is eladósítják, hogy az egészségügyet halálgyárként működtetik, hogy a korrupció mára már bocsánatos bűn, nem számít, hogy milliárdok mennek el falábú focistákra, kongó stadionokra, kormányzati agymosásra, magán repülőzésekre, a magyar nép mindezt elfogadja. Mint ahogy azt is, hogy kőbunkó, arrogáns, modortalan „elit” hízik a pénzéből szép gömbölyűre.

Noch dazu, az elfogadók közül is kiemelkedik a hívek hada, kik ugyan se a történelmet, se a helyesírás szabályait még hírből sem ismerik, de hozsannáznak a csuti pávatáncának, istenítik személyét és leborulnak nagysága előtt. Igaz, ők nem is elfogadók, ők egyenesen igénylik ezt az országrombolást. A fene se tudja, mi hasznuk van belőle, de lelkesen lengetik az egy-a-tábor-egy-a-zászlaját.

Azonban az elfogadók java csak hallgat. Ki a közöny, ki a félelem miatt. Ki pedig úgy gondolja, a Disznófejű Nagyúr szava szent, akarata megkérdőjelezhetetlen.

De legalább nincsenek migráncsok.

Kategóriák: Szervezetek

Szerencse Tarsoly

2019, augusztus 17 - 16:25

Amibe, ha elég nagy volna, talán a Boldogasszony csipkéje is beleférne, de sajnos ez lehetetlen. Ez a tarsoly nem egy régi táska és a csipke sem valamilyen terítő vagy horgolt ruhadísz. Mindkettőt meg lehet enni! Bizonyára sokan meg is fogják, augusztus 18-19-20-án. Ebben a három napban várja ugyanis látogatóit a Magyar Ízek Utcája.

Az augusztus 20-i rendezvények kísérő eseményeként az idén már a tízedik alkalommal tehetnek sétát az érdeklődők a Magyar Ízek Utcájában. A rendezvény létrehozásával az volt a cél – mondta el Novotny Antal, főszervező az érdekességekről szóló sajtótájékoztatón – hogy Magyarország, a Kárpát-medence és a velünk élő nemzetiségek gasztrokultúráját, annak sokszínűségében mutassák be, teret adva olyan termelőknek, élelmiszer előállítóknak, akik minőségi, helyi alapanyagokból készítik termékeiket. A jubileumi évben több mint százötven kiállító vesz részt a rendezvényen. Az ország minden tájáról és a határon túlról is érkeznek csapatok egy-egy tájegységet jellemző hagyományos étel elkészítésére.

A puliszka Pusztinából, Csángóföldről érkezik, az öhön az Alföldről, a káposztaleves egy mátyusfalvi faluból, a Felvidékről. Dödölle az Őrségből, paradicsomos töltött káposzta Szatmárból, halászlé a Dél-Duna mellől, birkapörkölt Karcagról, káposztás paszuly Kárpátaljáról, és így tovább. Az ételek mind helyben készülnek, a látogatók figyelemmel kísérhetik a hagyományos ételkészítési eljárásokat, elleshetnek izgalmas praktikákat melyek eredete a régmúltba nyúlik vissza. A rendezők azokra is gondoltak, akik a könnyebb ízeket kedvelik vagy húsmentesen táplálkoznak. Lesz jérceragu laskagombával, vajon pirított puliszka lecsómártással, és még sok más finomság. Ebben a három napban lehet majd megkóstolni a Szent István-napi kenyeret, Magyarország Tortáját és Magyarország Cukormentes Tortáját is.

A kenyér a világ minden részén fontos szerepet tölt be az emberiség táplálkozásában hangsúlyozta Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. A jó kenyérhez két nagyon fontos dolog szükséges, a jó alapanyag és a jó szakember. Persze ismerni kell a hagyományokat, a fortélyokat, az ősi tudás titkait. A kenyér mindenhol az élet, az otthon szimbólumát hordozza. Az augusztus 20-i ünnepen, a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér pedig azt fejezi ki, hogy számunkra és élet az otthon és a haza összekapcsolódik! Az új lisztből készült kenyér az ünnepi asztal ékessége. Ez az ünnep kiváló alkalom arra is, hogy a hazai pékek új szaktudással, ám hagyományos eljárással készült kiváló minőségű termékeiket bemutathassák. A Pékszövetség most már a nyolcadik alkalommal hirdette meg a kenyérversenyt, melynek legfontosabb eleme az államalapítás évfordulójára készülő Szent István-napi kenyér, míg a rozskenyér és az innovatív kenyér kategóriák nyertes termékei azoknak kínálnak alternatívát, akik nem fogyasztanak búzakenyeret. A fehér kenyér kategória nyertese a Pedró Pékség Szerencse Tarsoly kenyere, a rozskenyerek közül a Vela Kft. beregi rozskenyere lett a legjobb, míg az innovatív kategóriát ugyancsak a Pedró Pékség új, magyar nemesítésű királybúzás kenyere nyerte.

Amelyik kenyér a búzakenyér kategória versenyét megnyeri, az lesz minden évben a Szent István-napi kenyér. Ez a kenyér durum liszt felhasználásával, hagyományos, vadkovászos eljárással, almás gyümölcskovásszal készült, árulta el róla Vajda Péter tulajdonos, a Sukorópátkán dolgozó családi vállalkozás, a Pedró Pékség névadója. Ez a kenyér sokáig friss és puha marad. Alakját a hunok tarsolyáról mintázták. Azok számára különösen kedves lesz, akik szeretik a serclit, más néven gyürkét, mert a sarkokon kívül a teteje is leszedhető, elropogtatható. A belseje szaftos, szinte csillog, a bélzete lyukacsos és ez már önmagában is jelzője a kiváló minőségnek. A tizenhat órán át tartó kovászolás során nagyon sok íz- és aromaanyag képződik a tésztában és ezt még háromórás érlelés is követi. Ezáltal lesz szinte ellenállhatatlan ízű!

Egy dunaföldvári cukrászmester alkotása, a Boldogasszony csipkéje lett az idén Magyarország Tortája. Az elnevezés némi magyarázatra szorul. Valószínűleg kevesen tudják, hogy már az ókorban is gyógynövényként ismert, Magyarországon is őshonos növény termése kitűnő vértisztító, vérszegénység és még másnaposság ellen is hatásos. Szabályozza a vércukorszintet, a leveleiből készített tea pedig rovarcsípés enyhítésére szolgáló borogatásra is használható. Aki eddig nem találta volna ki, annak eláruljuk, ez a növény a málna, mely dunántúli, népies nevét szépen csipkézett szélű leveleiről kapta. A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete ezúttal már a tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Évről-évre egyre több cukrászda verseng a címért, a nyertes tortát hatalmas érdeklődés kíséri.

 

Üde, friss és nagyon gyümölcsös az idei győztes, mely jellegében közelebb áll a hazai hagyományos sütemények világához, készítésének technológiája viszont ötvözi a hagyományt és az új trendeket – árulta el róla készítője, Tóth Norbert. Majdnem 700 gramm málna van benne. Roppanós réteg, málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache (hűtve felvert tejszín és fehér csokoládé), málnalekvár és málnás meringue (habcsók) alkotják a tortát. A csipkét a torta tetején a citromos, bazsalikomos felvert ganache idézi, melyek közeit málnalekvár tölti ki. Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue- gekkel és zöldre színezett fehércsokoládé lapkákkal díszítették. A szakmai zsűri kétfordulós értékelés után hirdette ki a győztest. Az első körben a név nélkül nevezett 31 tortából választott ki a zsűri öt tortát, majd újrakóstolták a döntős tortákat és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére. A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében ismét el kellett készíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoztak.

Már nyolcadik éve gondolnak azokra is, akik nem ehetnek akármilyen édességet. Nekik készült Magyarország Cukormentes Tortája, idén Szegeden, Gyuris László cukrászmester „A Capella” cukrászdájában. A győztes „Kicsi Gesztenye” torta nem tartalmaz hozzáadott cukrot és gabonalisztet. Az őrölt csillagánizzsal fűszerezett áfonya kellemesen savanykás ízt, frissességet ad a süteménynek.

Fontos összetevője még a mogyorós ropogós, aminek az ízét még mogyoróolaj és mandula paszta hozzáadásával is fokozta a cukrász. A torta tetejét cukormentes tejcsokoládé borítja, melyet koronaszerűen vesznek körül csokoládé ívecskék. Így a torta a harmonikus egyedi ízvilágához még elegáns küllemet is kapott. Egy szelet torta 14,9 g szénhidrátot és 204 kcal-t tartalmaz, tehát cukorbetegek is bátran fogyaszthatják!

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Szalinka, Szank-Franciscoból – II. rész

2019, augusztus 17 - 15:59

A Kiskunságban olyan ételeket és italokat kóstolhatnak az érdeklődők, melyek egyedülállóak hazánkban. Azon belül is, a Kiskunmajsához közeli, mindössze 2600 lakosú kisközség, Szank hívja fel magára számos érdekességgel a figyelmet. Aki már járt ott, egyet fog érteni azzal; még átutazóban is érdemes megállni itt, kicsit körülnézni, enni egy jó ebédet, megkóstolni más, helyi különlegességet. Az ittenieknek két jelmondatuk is van, a vendég tetszés szerint választhat belőlük. Az egyik filozofikusabb: „Tedd a jót és kerüld a rosszat!”, a másik vidámabb: „Itt édesebb a meggy, mint máshol a cseresznye”. A falu lakói dolgos, szorgalmas emberek és mindenek előtt optimisták. Hisznek abban, hogy még nagy fejlődés áll előttük. Erre a legjobb bizonyíték a falu határában felállított – a látogatókat fogadó – kép, melyen községükben toronyépületek láthatók. Ez az ő jövőjük: Szank-Franciso!

Az egyik – bátran mondhatjuk – közkedvelt helyi érték, a Szalinka. Ahogy a nyelvújítás korában eleink azon gondolkodtak, miként tudnak ismert dolgoknak új nevet adni, új fogalmakat megjelölni, ezt folytatták az itteniek is. A környéken termett meggy nagy érték, de jut belőle lepárlásra, meggypálinka készítésére is. Mintegy nyolc éve kezdték és már akkor gondolkodtak rajta, hogyan lehet jól csengő, de a figyelmet is felkeltő nevet adni neki. Mivel a faluban bérfőzde nincs, mindenki otthon – persze bejelentve – kisüstben főzi, az Önkormányzat pedig azzal segíti a termelőket, hogy igyekszik az egységes megjelenésben közreműködni. A törekvést siker koronázta, a szanki pálinka szavak összevonásából létrejött a Szalinka, a csak erre a vidékre jellemző és csak itt kapható szanki meggypálinka.

A Kiskunságról valószínűleg mindenkinek a természet csodái jutnak eszébe, a szebbnél szebb arborétumok és homokbuckák, de a régió gasztronómiája is meglepően sokszínű. A Duna-Tisza közén igazi ínyencségekkel találkozhatnak a turisták, olyanokkal, amik sehol máshol az országban nem találhatók. Itt két ilyen is van. Szankon, az Ízek Házában a látogatók belekóstolhatnak a környék jellegzetes ízeibe és megtekinthetik a kézműves konyakmeggy készítési folyamatát is. Több mint száz éves hagyománya van a Magyarországon az eredetileg Franciaországban kitalált konyakmeggy gyártásnak, és ez a látványüzemben most újjáéled. Az ideérkező vendégek nagy üvegablakokon keresztül követhetik a konyakmeggy-gyártás folyamatát. Kizárólag helyi meggyet használnak, amit 80 százalékos szeszben három hónapig érlelnek, majd konyakaromával ízesített csokoládéval, kézi munkával borítanak be.

Méhészek máshol is vannak az országban, sokfelé készül valóban nagyon finom méz, de akad egy, ami csak itt kapható. Egy észak-amerikai eredetű növény, mely selyemkóró, selyemfű, vaddohány néven is ismert, az alföldi, homokos talajt kedveli. Vannak, akik agresszív gyomnövényként irtani akarják, a méhészeknek viszont kincset ér. A selyemfűméz egészséges, gyógyhatású, ráadásul a virágporra allergiások is fogyaszthatják. A szanki méz országos hírű, nagyon finom és jó minőségű. Ezt jelzi az is, hogy már tizenegyedik éve rendezik meg a településen, június végén, a Méz- és Meggyfesztivált. A fesztivál kétnapos, ahol a vendégek megismerhetik, és kóstolhatják a helyben készített mézeket, a helyben termett meggyet, valamint az ezekből készült ínyencségeket, mint például a meggybólé, meggypálinka, meggylekvár, csokis meggy, meggyes rétes.

Nem éri csalódás azokat sem, akik a gasztronómiai örömök mellett az általuk felkeresett vidék történelme, hagyományai iránt is érdeklődnek. Szank község polgármestere Patkós Zsolt, az idén júniusban megnyitott Kiskun Emlékhelyről szólva kiemelte: itt egy pillanat alatt a régmúltba léphetünk vissza. Az emlékparkot tízéves előkészítést követően avatták fel, a cél az volt, hogy bemutassák a kiskun identitást: azt a magyarságba olvadó népet, ami nemcsak harcos volt, hanem a térségben megtartotta hagyományait, illetve abban a korban jövőt épített. Nem azt kívánták hangsúlyozni, ami szétválaszt, hanem inkább azt, ami által ez a létesítmény a 33 kiskun település közös emlékhelyévé válhatna. Ebben az egyre inkább relativizálódó világban szükségünk van arra, hogy olyan értékek legyenek a birtokunkban, amit tovább tudunk adni.

Azért jött létre, hogy ennek a 33 emlékezni akaró és tudó közösségnek gyökere legyen, de úgy, hogy képes az információkat XXI. századi módon átadni. Azoknak – gyerekeknek, felnőtteknek – akik nyitott lélekkel és értelemmel, érdeklődve figyelnek bennünket és talán mélyebb tartalmakat is szeretnének megismerni ebben a felszínes világban, itt Magyarországon. Annak pedig, hogy az Emlékhely miért pont Szankon jött létre, egyszerű oka van. Egy idős bácsi szántóföldjén csontokat vetett föl az eke. Kiderült: a település Árpád-kori temetőjének maradványait találta meg, a régészeti próbaföltárás pedig további eredményeket hozott. Megtalálták a templom körüli kettős, védelmi körárkot, gazdag érmeleleteket, és egy tömeggyilkosság bizonyítékai is előkerültek az 1240-es évekből.

Az emlékhelyen belül a kiállítás sokat bemutat a leletekből maketten vagy a maga valóságában. Képszerűen fölvillantva a történelmi hátteret, amennyit érdemes tudni ahhoz, hogy egy teljes kép rajzolódjon ki előttünk. A moziteremben néhány perces film szolgál bevezetőül, a kupolateremben pedig interaktív eszközök nyújtanak segítséget a mélyebb tudás megszerzéséhez úgy, hogy mellette még szórakozni is lehet. A rendezők igyekeztek a kiállítással nemcsak a szemre, a fülre és a gondolkodásra hatni, hanem az érzelmekre is! Lehetőség van például beöltözni a tanya gazdájának, gazdaasszonyának. Elkészült egy szépen illusztrált mesekönyv Szank vezérről, aki szállásterületül kapta a környéket, és akinek korába nyúlik vissza a tanítás: „Tedd a jót és kerüld a rosszat!” A „legendáskönyv” történelmi alaposságú, történész által lektorált, élményt és értéket is ad, a faluban minden évben megkapják majd a negyedik osztályos tanulók.

Az épületen kívül igyekeztek helyreállítani azt a környezetet, ahogy és ahol őseink élhettek. „Ezer méteren ezer év” megnevezéssel tanösvényt építettek fel. Az egy kilométeres körséta során a nomád pásztorok életmódjától a már letelepült, földházban lakó, Árpád-kori emberek életén keresztül, egy középkori lakóházig jutunk el, majd utána egy újkori tanyába léphetünk be.

A felszín fölé emelkedő épületrészek rekonstrukciók, hitelességüket régészeti adatok támasztják alá, ahol pedig erre lehetőség nyílott, ott már eredeti, az adott korból származó tárgyak teszik teljessé az élményt. Az együttes azt sugározza, hogy igenis vannak olyan értékeink, gyökereink, melyek büszkévé tehetnek minket. Megtanít, hogy a pénz uralta világ nem minden, van a magasabb rendű értékek kora és van lehetőségünk arra, hogy ezt a világot – ha lehet – egy picit jobbá tegyük.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Emlékeztető a KMH hozzászólóinak

2019, augusztus 16 - 20:58

Amikor önkéntesként, szabadidőben szerkesztünk lapot, az egyik legelkeserítőbb jelenség a cikkekhez özönvízként érkező gyűlölködő hozzászólások, a másikat szánalmasan gúnyoló kommentek sorozatos írása, az egymással történő végtelen és unalmas személyeskedő veszekedés, illetve az adott bejegyzés témájához köszönőviszonyban sem lévő kommentek beküldése. Nem először fordultunk e témában kommentelőinkhez. 2018-ban és 2017-ben például a következőket kértük:

Valamennyi próbálkozásunk kudarcot vallott. Azonnali hatállyal és további indoklás vagy figyelmeztetés nélkül, a már eddig is ismert moderációs alapelveket figyelmen kívül hagyó hozzászólások törlésre kerülnek. Amennyiben gyakorlatunk nem egyezik elvárásaival vagy elveivel, kérem keressen egy olyan másik lapot vagy fórumot amely jobban megfelel.

Kategóriák: Szervezetek

Merte volna nem megírni

2019, augusztus 16 - 17:32

„És igen, valóban kaptam egy sajtódíjat a Belügyminisztériumtól is, a köztörvényes bűnözőkkel a Magyar Televízió számára készített interjúsorozatomért. Mertem volna nem átvenni.” (Stefka István, 2016. augusztus 25.)

Amióta publikálta „az Öreg, aki mindenre emlékszik” a fenti sorokat, azóta egyesek Stefka Mertem Volna Nem Átvenni Istvánnak nevezik, szerintem helyesen. Bérborznak azonban akkor tájt – amikor a Magyar Rendőrben megjelent (és napjaink ellenzéki felületein rendre egyfajta vádképként közzé tett) sajtónapi fotó tanúsága szerint a többiek nevében is ő köszönte meg a belügyminisztériumi kitüntetéseket – semmiképpen nem csúfolhatták, hiszen akkor még volt haja, a bértollnoki elismerésben pedig többekkel együtt részesült.

A bérborz jelzőt azóta viseli, amióta megkopaszodott, és az egykori, tűrhetően fogalmazó, jól fizetett pártkatonák közül Orbánia egyik legjobban elismert publikátorává sikerült válnia.

Mint akinek nem volna múltja.

Merthogy csak újságíró nem volt soha. És ma sem az.

Eredetiségre törekvő, mikrofonnal a kezében az ország igen sok részét egykor bejáró, szorgalmas, mások szavát gyűjtő, de panelekből építkező politikahordár volt és maradt.

Aki legutóbb elsőként volt képes filozófiának minősíteni az illiberális politika legfrissebb orbáni értelmezését: „Orbán Viktor nagyívű filozófiai magyarázata szerint az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság”, írta volt. És ezt a nettó baromságot egy olyan borzalmas panelszöveggel indokolta, amelyet az én tanítóim annak idején okkal neveztek mozgalmi zsargonnak: „Igen, a négy kormányzati ciklus bizonyítja, hogy a Fidesz-KDNP irányította magyar kormányzat, törvényhozás és az egész államapparátus minden erővel biztosítani akarta, akarja a magyarságnak a függetlenséget, a szabadságot, a jogállamiságot, az új alkotmánnyal a másfélezer éves történelmi hagyományok ápolását, az ezer éves keresztény kultúra továbbélését, a szabad hitéletet, és a gazdaság megerősítésével akarja megalapozni több millió család fennmaradását, továbbfejlődését, a nemzet építkezését. Na, ez a keresztény szabadság!”

Na, ez az indoklás nagyon hasonlít egy olyan szövegre, amit olvasni ma mindenesetre izgalmasabb, mint annak idején (a múlt század nyolcvanas éveiben) lehetett.

Mit ismert fel Stefka szerint a párt már a múlt század ötvenes éveinek közepén?

Azt, „hogy a nemzetiségi politikában változtatásra van szükség, amely kijavítja a korábbi hibákat, felszámolja az addigi hiányosságokat.”

Igen, minden erővel biztosítani kell a hiányosságok felszámolását, a korábbi hibák kijavítását!

Merte volna ezt nem megírni!

De vajon mire utalhatott e sorokkal – ahogyan róla az 1982-ben megjelent kötete borítójának fülszövegében olvasható – „a Magyar Rádió népszerű szerkesztő-riportere”?

Éppenséggel „Az MDP Központi Vezetősége 1956. május 21-én ebben az értelemben hozott” határozatára, amelynek tárgya „a magyarországi nemzetiségi kisebbségek közötti politikai, oktatási és kulturális munka” volt, ám amely határozat „a hamarosan kitört ellenforradalom miatt nem érvényesülhetett.”

Ezt a véleményét, akkor bizony, aggálytalanul merhette volna NEM PUBLIKÁLNI Stefka.

Nem volt nehéz beszerezni a Hol a haza? című, a kecskeméti könyvtári kölcsönzést szinte újszerű állapotban elviselt kötetét, amely a fülszövege szerint „A lenini alapelveken nyugvó mintaszerű magyarországi nemzetiségi politika elismerő számvetése” volt, de amelyet – ahogy azt a lapozásnál összeérő, egymástól a könyvkötészet helyett általam elkülönített néhány oldal bizonyítja – rajtam kívül soha senki végig nem olvasott.

És én is csalódtam benne: nem szar az egész!

Minden él nékül állítom: vannak benne értékes részek is. Kiemelkedő példája ez értékeknek Kalász Márton német nemzetiségű költőnk hangfelvételéből másolt szavai, de nemcssak ezekre és a tőle idézett Örökség című versére gondolok, hanem legfőképpen az országbeli különféle nemzetiségeknek a szerző által megkeresett, fellelt és a megőrzés céljából felelevenített szellemi, szóbeli és tárgyi kulturális örökségére. Igazán nagy kár, hogy az erről szóló fejezeteket az alábbi mondatokkal zárta:

„Végül is, akár van hely néprajzi anyagnak, akár nincs, gyűjteni kell, hiszen mennyivel kevesebbek lennénk akár a folklór területén is, ha a nemzetiségek anyagait nem dolgoznánk fel. Ez a lelkes társadalmi gyűjtőmunka úgyis bizonyít, ha mást nem, hát azt, hogy értékeinket nem szabad pusztulni hagyni.”

Mi, a nyolcvanas évek újságírói, az ilyen értelmetlen befejezést vörösfaroknak neveztük akkoriban.

Értéknek tartom továbbá a nemzetiségi nyelvek akkori oktatási dillemáinak feltárására irányuló szerzői törekvést, amelynek egyik legfontosabb kérdését azonban Stefka megválaszolás helyett – egy, a párt által kialakíttatott és felügyelt akkori szabályra hivatkozva – mint kutya a vizet, maga rázta le: „Valóban egyszerre több gonddal is meg kell küzdenie az illetékes vezetésnek. Csak éppen azt nem értettem, hogy a megyének a körzetesítésből adódó problémái miért hozhatók ilyen szoros összefüggésbe a nemzetiségi nyelvoktatás MEGNYUGTATÓ (az én kiemelésem – A. G.) rendezésébe… Úgy beszéltek, mintha a cigányság nemzetiség lenne, holott NEM NYILVÁNÍTOTTÁK ANNAK (az én kiemelésem – A. G.), még ha más országokban mint nemzetiség is szerepel. Nos, ez a keveredés okozhatja azt a szemléletet is, hogy mindenkinek nyújtsunk, adjunk valamennyit, és a végeredmény az, hogy csak félig oldottuk meg a sürgősen megoldandó dolgokat.”

Mondtam már: nem szar az egész, amit leírt. Csak szaros.

Akad aztán a könyvben egy-két érdemi válasz, amely értékesnek tekinthető.

Akadnak ilyenek még egy egyazon mezőgazdasági termelőszövetkezetbe késztetett két honi nemzetiség tagjaihoz intézett, s erről az olvasót az alábbi leleményes módon tájékoztató kérdésekre is:

„– Ez a közös gazdálkodás, ez az egyesítés változtatott-e ellentéteken? – szegeztem a kérdést a pártitkárnak.” 

„– Mit dolgoztak ma? – fordultam oda az egyik horvát nyelvű fiatalemberhez.”

„– És ön? – kérdeztem egy vaskeresztesi származású embert.”

„– És hogyan értik meg egymást? Hogyan beszélgetnek? – tettem fel a kérdéseket.”

„– És jól lehet dolgozni? – faggattam tovább az embereket.”

„– Erről mi a véleménye a termelőszövetkezet elnökének? – fordultam kísérőmhöz.”

De botrány, hogy ez a könyv 1982-ben egyáltalán megjelenhetett.

A megjelentetés állami jóváhagyásának vélhető okai közül két, akkoriban politikai szempontból fontos, hírlapíróinak látszó megközelítésre tippelek.

Az egyik, hogy a szerző a természetes (szocialista) asszimilációt az erőszakos (burzsoá) asszimilációtól élesen megkülönbözteti, emellett a zsidó szót egyetlen egyszer sem írja le.

A másik, hogy a „riporter elvtárs” (ahogy szólítják) a különféle honi nemzetiségek párt- állami és szövetkezeti, valamint népfrontos vezető funkciót betöltött tagjainak tesz fel kérdéseket, s közülük az ötvenhatos „eseményeket” többen is ellenforradalomnak nevezik.

A Szentmihályi Szabó Péter szerkesztésében készült, Nemzetiségek Magyarországon 1945-1980 alcímű, fekete-fehér fotókkal gazdagon illusztrált kiadvány első felvételén a bunyevác tanácselnök mosolyogva fogad egy ügyfelet.

Egyfelől ez azért érdekes, mert a bunyevácok (a cigányokhoz hasonlóan) a fotózáskor nem tartoztak a törvényileg elismert nemzetiségeink közé (ami nyilván elkerülte mind a szerző, mind a szerkesztő figyelmét), mi több (a cigányokkal ellentétben, de a zsidókhoz, kínaiakhoz, arabokhoz és jászokhoz hasonlóképpen), ma sem tartoznak közéjük.

Másfelől pedig az akkori tanácselnök ma azért is méltó némi figyelemre, mert a korábban hátrányos megkülönböztetést elszenvedett, de ötvenhatban „pártvonalon rehabilitált” vezetők közül ő az első, akit a szerző meglátogatott.

Azzal adom át neki (az akkori alig negyvenéves, mára már magát a mindenre emlékező Öregnek nevező Stefkának) a szót, hogy mind a bevezetését, mind a beszélgetésük leírását valamelyest megkurtítottam.

„Bár a Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozatában 1948-ban alapjában helyesen marxista-leninista álláspontról jelölte meg a nemzetiségi kérdés megoldását, ennek ellenére 1948 után a Magyar Népköztársaság nemzetiségi politikája néhány évig ellentmondásos volt. Egyrészt az internacionalizmus szellemének megfelelően alkotmányunk biztosította a kisebbségi jogokat és azok védelmét, a pozitív intézkedések segítették a nemzetiségi oktatásügy és kulturális élet fejlődését. Másrészt évekig olyan nemzetiségi megkülönböztetések történtek, amelyek megsértették a marxista-leninista nemzetiségi politika eszméit és az alkotmányban biztosított egyenjogúságot.”

(…)

„Utam először (xy) bunyevác tanácselnökhöz vezetett… A jugoszláv határhoz közel fekvő faluig menet közben többször is igazoltattak… A tanácselnököt már nem találtam a tanácsházán. Egy kicsit félve ültem vissza a gépkocsiba; vajon ha az otthonában keresem meg, szívesen fogad-e? … Ismertem a szerb ember természetét – amely zárkózott, de nagyon nyílt és melegszívű is tud lenni –, hogy idegenekkel szemben nehezen oldódik fel. Gondoltam, valamivel meg kell nyernem.”

(…)

„– Dobar dan! – köszöntem be a kertkapun.

Egy középmagas, sötétbarna hajú, markáns vonású ember nyitott ajtót, és mosolyogva, szívélyesen üdvözölt.

– Dobar dan! Kerüljön csak beljebb, már nagyon vártam… No, akkor mielőtt bármit is mondana, megiszik egy kis kupicát szíverősítőnek, és együtt vacsorázunk, mert éhes emberrel nem lehet beszélgetni.

Ettől a perctől kezdve már észrevétlenül ő irányította a beszélgetésünket, és én már tudtam, hogy elfogadott, és bármit kérdezhetek tőle.

– Az élet meghozta a maga tréfáját személyemben is – kezdte mondani kissé rekedtes hangján visszaidézve a régmúltat. – 1946-ban felvettek párttagnak. Fiatalos hévvel lendültem neki a pedagógusi pályafutásnak. Nemzeti vonalon kedtem el dolgozni mint nemzetiségi kisegítő tanító. Közben jöttek a politikai fejlemények, események. Eleinte a siker. És jött az 1948-as időszak, amely azután hátrányos megkülönböztetést eredményezett személyemmel kapcsolatban is.

– Hogyan történt ez?

– Miután megtanultuk azt – így tanítottak minket –, hogy harcos lendülettel végrehajtsuk a párthatározatokat, főként nemzetiségi vonalon, különösképpen a nemzeti öntudatot ébreszteni, megjelent a 48-as informbüró határozat, amely a Jugoszláv Kommunista Párt bírálatát hozta napvilágra. Mármost bennünket, délszlávokat – szerbeket, horvátokat, szlovéneket – akarva-akaratlanul mint magyar állampolgárokat, de nemzetiségieket azonosítottak velük.

– Önnel mit csináltak?

­– 1950. február 2-án letartóztattak, majd kivizsgálások, kihallgatások sora után Kistarcsára internáltak.

– Ezek a vádak, vádaskodások hová vezettek? Váltak-e gyűlölködéssé itt a nemzetiségeken belül, hiszen itt sokféle nemzetiség él, nemcsak bunyevác.

– Voltak egészen eltorzult jelenségek is…

– Ilyenkor mi történt?

– Hát, sajnos, ökölre ment a dolog. Állandóan voltak sértődések, a bizalmatlanság, a bizonytalanság, a visszahúzódások, voltak bezárt kapuk és befüggönyzött ablakok.

(…)

– Mindig bunyevácnak vallották magukat?

Kicsit előrehajolt a székében, és lassan rágyújtott egy cigarettára.

– Mindig – válaszolta. – Anyanyelvként is a bunyevácot vállaltuk és vallottuk. Mert úgy érzem, hogy ez nem bűn. Ha ez bűn lenne, akkor az ember nagyon bűnös volna, ha a saját anyanyelvét letagadná.

– Annak ellenére, hogy sok megpróbáltatásban volt része, most mégis révbe jutott. Községi vezető évek óta. Miként lett mégis tanácselnök?

– Hogyan jutottam ide? Én úgy érzem és vallom, ezt őszinte szívvel mondom, hogy engem nem a párt tett félre, nem a magyar nép juttatott Kistarcsára, hanem egyes emberek koholt vádja miatt jutottam oda. Innen ered az, hogy tulajdonképpen nekem nincs kire haragudnom.

 – Valóban nincs harag a szívében?

– Nincs harag a szívemben – válaszolta mosolyogva. – Mert engemet mint párttagot tettek félre és rehabilitáltak 1956-ban pártvonalon. A Magyar Partizán Szövetségben is rehabilitáltak, mert 44-ben Titó oldalán harcoltam. Visszakerültem ismét pedagógusnak. Állítom: ugyanolyan ambicióval folytattam a munkát, annak ellenére, hogy közbejöttek az 1956-os események.

– Melyik oldalon állt?

– Hát ezt nem kell bizonyítanom, azt hiszem. Annak ellenére, ahogy ezt mondani szokták, hogy személyi sérelem ért, de nemcsak engem, hanem a községben levő sok bunyevác lakost is, 1956-ban mégis egyértelműen fegyvert fogtunk éppen az ellenforradalom ellen. Ha ezek az emberek megbántva érezték volna magukat, nyitva volt a határ, átmehettek volna. Amikor akartak. De nemhogy nem mentek át, hanem fegyvert fogtak és segítettek a határőrizetben is. Tehát egytől egyig megint csak kiálltak, a szó valódi értelmében a haza védelmére az ellenforradalom ellen.”

Úgy emlékszem, itt csak egy pillanatra csaptam nyitottan magam mellé, a pamlagra a Hol a hazát, mert ami a könyvben ez után következett (hogy tehát a saját szavai szerint miképpen lett tanácselnök ez a bunyevác), noha még ott a pamlagon elolvastam, kiment a fejemből. Csak most, amikor másolok, és már utánanéztem a képnek, ami lelki szemeim előtt akkor megjelent, tudom, hogy miért zavart a szemüveges, mosolygós, tar Stefka látványának emléke: néhány éve egy könyvnapon az Ötvenhat lövészárkai című kötetét ő maga, a bérborz dedikálta!

Nem mentem oda hozzá, csak néztem.

Fogalmam sincs és nincs is szándékom megtudni, hogy az általa megszólaltatott hatvannál több interjúalany kicsoda, de jelentős összeggel fogadnék arra, hogy a bunyevác tanácselnök nincs közöttük. És bár a könyvvel – a PestiSrácok.hu közlése szerint – „Stefka István mindazoknak üzen, akik részt vettek az 1956-os forradalom leverésében és az azután következő elnyomásban” („Tudják meg mit tettek egy országgal, mit tettek egy néppel!”), abban is biztos vagyok, hogy a nyilatkozók negatív példaként se említik őt, aki „az ellenforradalom ellen” fogott fegyvert.

Tamácselnökké levésének körülményeiről nagyon keveset mondott, mintegy mellékesen, miután a szó valódi értelmében a haza védelmében az ellenforradalom ellen egytől egyig kiálló bunyevácokról szóló kijelentésére Stefka az alábbi kérdést tette fel neki:

„– A mai nemzetiségi politika hogyan juthatott el idáig?

 – Az 1956-ot követő időszak merőben más volt, nemcsak politikai fejleményekben, hanem abban is, ami a nemzetiségi dolgozókat illeti. Jómagam példáján tudnám érzékeltetni. Az új párthatározatok és az egész légkör engem is rávett arra, hogy ismét belekezdjek a tanulásba. Mert eladdig tanítóként működtem. És ismét nekifogtam a tanulásnak a Tanárképző Főiskola levelező tagotatán, a délszláv levelező tagozaton természeteszetesen. A … délszláv nemzeti iskolában 1973-ig dolgoztam mint pedagógus. Ekkor egy kis meglepetés ért. A felsőbb tanácsi vezetés és a pártvezetés felkérésére elvállaltam a községi tanácsi teendőket, megbízásos alapon, majd a 74-es választáskor választott tanácselnökként kerültem a jelenlegi munkahelyemre.” 

Ez minden.

Merte volna nem megírni!

Kissé szaros.

„Keresztény szabadság. Milyen gyönyörű kifejezés is ez! Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök mondta ezt a 30. tusványosi találkozón, hogy igenis keresztény szabadság kell Magyarországon, és ha lehet, Európában.”

Ezt meg nem tudta visszatartani.

Ami most jön belőle, az a fos.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Szent István erénye ma bűntény Magyarországon

2019, augusztus 15 - 14:02

Magyarországon ma bűnténynek számít ami Szent István erénye volt. Államalapító királyunk azt parancsolta fiának, Imre hercegnek “Hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak”. Orbán Viktor kormánya a törvény erejével sújt le azokra, akik követik Szent István intelmeit, idegent fogadnak be, és segítenek a menedékjogi kérelmek benyújtásában. A kormány szócsövei idegenellenes hangulatkeltésükkel, a más vallásúakkal szembeni türelmetlenségükkel, rasszista megnyilatkozásaikkal alantas ösztönöket táplálnak. Intő példának tartjuk, ami El Pasóban történt: 22 mexikói rasszista indíttatású lemészárlását. A magyar nép történelmi tapasztalattal rendelkezik arról, hová vezet a gyűlöletszítás más népek ellen. Lélekrombolás és kútmérgezés helyett a kormánynak tanulnia kellene Szent Istvántól: “Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”. Tiltakozunk a tranzitzónák lágeresítése, gyermekek szögesdrót mögé koncentrálása ellen, elítéljük a szövetséget azokkal a szélsőséges politikai erőkkel, amelyek semmibe veszik az életet, és a legembertelenebb módszerektől sem riadnak vissza a menekültekkel szemben – áll a Békekör nyilatkozatában.

Orbán Viktor kormánya sem a menekültügy kezeléséből, sem a népvándorlás okainak kiküszöböléséből nem veszi ki a részét. A “magyar emberektől kapott megbízatására” hivatkozva elzárkózik miden emberséges és ésszerű megoldástól. Mi tagadjuk, hogy a magyar nép embertelenségre, gőgös, gyűlöletszító politika folytatására hatalmazta föl Orbán Viktor kormányát. Népünknek semmilyen érdeke nem fűződik az irracionális politizáláshoz. Országunknak és népünknek ahhoz fűződik érdeke, hogy befogadjuk a menekülteknek egy részét, megválogassuk, kit engedjünk be és kit ne. Figyelembe vegyük saját munkaerő szükségleteinket, éljünk a menekültek között fellelhető szakmai ismeretek lehetőségével, hiszen a kivándorlás miatt égető szükségünk van orvosra, ápolóra, mérnökre, szakemberre, szerelőre, kisiparosra. A rasszista indíttatású elzárkózás visszaüt a magyar emberekre, pedig a kormány követhetné államalapítónk intelligens politikáját: “A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén.” A befogadás segít ugyan, de nem oldja meg a népvándorlás problémáját. A Békekör ezért kérte a kormányt, hogy hazánk kapcsolódjon be Szíria újjáépítésébe, ezzel is segítse elő 5 millió szír hazatelepülését. Elutasító választ kaptunk. Ez arra enged következtetni, hogy a kormány nem a megoldásban érdekelt, hanem belső hatalmi célra használja ki a migráns-kérdést.

Magyar Békekör Egyesület

Kategóriák: Szervezetek

Tisztelt Troll elvtárs!

2019, augusztus 14 - 15:09

Troll elvtárs, akit, ki tudja honnan szabadítottak rám, azt kérdezte egy hozzászólásnak álcázott antiszemita megnyilvánulásában, hogy én miért gyűlölöm a magyarokat. Pontosabban: úgy kérdezte, hogy miért gyűlöljük mi a magyarokat. Merthogy, Troll elvtárs nem feltételezi rólam, hogy én egyedül is képes vagyok gyűlölni valakit, magyart, vagy nem magyart, és azt gondolja, hogy ehhez, vagyis a magyarok gyűlöletéhez, többen kellünk.

Azt feltételezi Troll elvtárs, hogy létezik egy társaság, akiket ő nemes egyszerűséggel Soros-bérenceknek nevez, s akik, magyargyűlölés céljából, rendszeres időközönként összejönnek. Ilyenkor mindenki hoz magával valamit – süteményt, üdítőt, vagy éppen egy üveg bort, és az előre elhatározott tematika mentén közösen gyűlölik a magyarokat. Így képzelheti Troll elvtárs azoknak a mindennapjait, akik nem úgy gondolkodnak a világról, mint ő.

Talán még az is belefér a fantáziájába, hogyha valaki nem tud elmenni az éppen esedékes magyargyűlölő összejövetelre, akkor kimenti magát: bocs srácok, nem tudok menni, túlórázom a hivatalban, a gyereknek van a születésnapja, gyűlöljétek ma nélkülem a magyarokat, csók a család, a jövő héten találkozunk, tartsatok ki.

Néhányszor megpróbáltam elképzelni Troll elvtársat. Idős, vagy fiatal? Mezítláb ül a szövegszerkesztő előtt, egy szál kisgatyában? Kezében sörrel, vagy fröccsel küzdve a nyári rekkenővel? Esetleg öltönyös, nyakkendős irodista, aki felsőbb utasításra, némi apanázs ellenében, szakmányban írja nekem – és nyilván másoknak – a magyarvédő hozzászólásait.

Nem szoktam a trolloknak válaszolni, takonnyal sem szokás beszélgetni. Most azonban kivételesen kegyet gyakorlok, hogy legalább ennek a legutóbbi kedves Troll elvtársnak ne kelljen hülyén meghalnia. Már amennyiben élőlény, és nem egy írórobot.

Tehát, a válaszom: Troll elvtárs, nem gyűlölöm a magyarokat. Soha ilyet le nem írtam, nem gondoltam. Az persze igaz, hogy nem minden magyart kedvelek. Ön sem szeret minden magyart, gondolom, engem sem kedvel különösebben. Sőt, azokat sem, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak a világról. Ettől azonban még nem gondolom Önről és troll-társairól, hogy gyűlölné a magyarokat.

Ha érdekli a véleményem a magyarokról: szerintem mi is olyanok vagyunk, mint bármelyik más nációja a világnak. Sokfélék. Vannak közöttünk kedvesek és gonoszak, okosak és buták, kreatívak és tehetségtelenek, tisztességesek és gazemberek. Ön nyilván azért gondolja, hogy gyűlölöm a magyarokat, mert nem lelkesedem az Ön vezérének egész Európa és a világ nagyobbik fele ellen vívott szabadságharcáért. Ön, Troll elvtárs, abból indul ki, hogy az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok a magyarokat támadják, pedig csak az Ön szeretett vezéréről van lesújtó véleményük.

Önök azért gyűlölik Soros Györgyöt, mert úgy gondolják, hogy ő minden baj okozója. Ne feledje Troll elvtárs, hogy a két nappal ezelőtt 89. születésnapját ünneplő Soros György is magyar. Kérem Önt, Troll elvtárs, szóljon be a pártközpontba: adják ki az ukázt Önnek, hogy ne kelljen gyűlölnie a magyarokat!

Kategóriák: Szervezetek

Csend-előszeles migráns-margó

2019, augusztus 12 - 17:00

Az USA élén álló hatalmi droid mostanában elég sokat magyarázza, hogy az ő gyűlöletbeszéde nem az a gyűlöletbeszéd, ami a fegyveres fajelmélet-képviselet legutóbbi implementálását, gyakorlatba ültetését eredményezte. Szinte kapóra jött számára a pedofil milliárdos halála, mert kicsit elvitte a témát azokról a gyűlésekről, amelyen Trump hakniját a bevándorlókat gyülölő közbekiáltások erősítették. Európai hívei nem magyarázkodnak. Még. Nem is gondolkodnak. Valószínűleg.

Ahogy Orbán sem. Illetve ebben valószínűleg tévedek. Orbán valószínűleg nyomokban még gondolatokat is tartalmaz akkor, amikor a menekültek ügyét igyekszik a kommunikáció felszínén tartani. Addig sem az oligarchikus korruptorok üzelmeivel üzekedik a közhangulat. Sem a különböző fórumokon, sem az utcákon. Ugyanakkor a leglelkesebb orbanisták, és a mindenkit gyűlölő decibelkeresztények valószínűleg már régen felmentették magukat az olyan nehéz és fáradságos feladatok alól, mint ami a kérdésben felmerülő csoportok előfordulási arányait is mérlegelni volna képes. Ahogy annak idején, 2015-ben sem sokat elmélkedtek a kérdésen. Népeik nagy vezére Orbán Viktor elvtársuk kiállt, és megaszonta, hogy utálni kell a migránsokat. Így aztán a hívei lelkesen utálták a migráncsokat. Vihogva azon, hogy okostelefonokkal érkeznek a menekültek, és örömködve azon, hogy eszük ágában sincs itt maradni.

Holott az már akkor is világos volt, hogy okostelefonnal, és a nem túl olcsó útiköltség megfizetésével azok érkezhettek az első hullámokban, akik a hazájukban a képzettebb középosztályhoz tartozhattak. Azért, hogy a hatalmi packázás mégis képes volt kihozni a rosszabb énjét többeknek az vesse az első követ bárkire, aki szent. A szélsőjobbal kokettáló, és ölelkező fórumhuszárok minden esetre ne dobálódzanak. Mert a lábukra ejthetik a flasztert. A másik jelentős csoport volt azoknak a köre, akik már csak vallási okokból sem az iszlám államok fele menekültek. De az orbanista kereszténység védelmének a jegyében a koptok, és más keresztény hívek sem kaptak különösebben kegyesebb elbánást. Talán azért, mert a menekülő középosztálynak nem volt mégsem elég pénze, illetve szándéka a hatalmi baksis kifizetéséhez.

A vallási üldözötteknek meg még annyija sem volt, mint az előbbieknek. A kereszténység utolsó bástyájának önhazudott magyar államvezetés tehát felállította a nagy déli őzcsapdát, és keblére ölelt bárki, aki képes volt a zsebükbe dobni egy letelepedési kötvény árát. Vallástól, képzettségtől, előélettől függetlenül. Mert a hatalmi zseb az egyike azoknak az erőforrásoknak, amiből nem szorul az ország behozatalra. Van belőle itt is elég. Feneketlenül.

Ugyanakkor az is világos, hogy Orbán hívei olyasmiket skandálnak gondolkodásból felmentett módon, ami mögé talán szellemi önvédelemből sem gondolnak mögé. Ilyen a sokat emlegetett „illegális bevándorló” fogalma. Mert, mint arra már többször és többen rámutattak: a bevándorló attól bevándorló, hogy letelepedési szándéka van. Magyarországon ilyen lassan az itt születetteknek sem mindig akad. A külföldről érkezők esetében ehhez a letelepedéshez viszont olyan jogi procedúra társul, ami az illegalitást eleve kizárja. Legalábbis a jogilag tisztázott keretek betartása esetén. Ami természetesen a történelemben eddig sem zárta ki az említett keretek felrúgásával végrehajtott, letelepedési szándékból elkövetett, tömeges népmozgásokat. Erről azonban jelenleg aligha lehet szó, mert ellenkező esetben aligha froclizhatnának bárkivel a tranzit-zónában az oda delegált hatalmaskodók. Ha valóban akkora tömegről lenne szó, amellyel Orbán hülyíti a híveit, és valóban a jogi kereteknek fittyet hányó átkelési szándékról, akkor valószínűleg elsöpörnék a drótakadályokat.

Amely arány-, illetve szándéktévesztés nem hazai specialitás a szélsőjobbal üvöltők körében. Ahogy az sem, hogy a jelenlegi, látszólag konszolidált állapot könnyedén a vihar előtti csöndként vonulhat be a jövő talán még írott történelmébe. Ha ugyanis valóban milliók kerekednek fel a jobb élet, vagy akár csak a puszta életben maradás reményében, akkor az a tömeg nagyon fel lesz kerekedve. Márpedig egy globális éhséglázadást aligha állítana meg az Orbán lelki üdvéért imaláncot formáló szakkör. A reálpoilitka nem véletlenül kezdett bele egy globális konszolidációs programba. „Talán még nem késő” jeligére. Mielőtt az afrikai, illetve ázsiai tömegek nem gondolják úgy, hogy egy háborús veszteség is bevállalhatóbb a mélyszegénység, a gazdasági elnyomás, az éhínségek, illetve az azzal kézen-fogva járó járványok árnyékában. Mely utóbb esetben a hazai politikusok sem nagyon tapicskolhatnának a hideg polgárháború nyújtotta kényelmes dagonyában.

Igaz, ha tömegesen elpattan valahol a stadion-tapsoncok biztosította cérna, akkor egyébként sem. Azért párt-droidok megnyugodhatnak. Mire ez bekövetkezik, addigra a szeretett, és feszesre szopott vezérük már messze fog járni. Szokott bátorságával másra hagyva a piszkos munkát, illetve a számon kérő eljárás elviselését.

Kategóriák: Szervezetek

Országomat egy ellenségért!

2019, augusztus 12 - 13:27

Szomorúnak látták a Kedves Vezetőt a szolgálatába szegődött lakájok. Nem szerették, ha az uraság szomorú, mert olyankor hamar méregbe gurult. Ha pedig megmérgesedett, akkor nem ismert se istent, se embert. Olyankor meneküljön, ki merre lát. Szerencsére, tudták, hogy mi lehet gyógyír a Kedves Vezető bajára. Ellenség kell neki, mert semmi mást nem szeret jobban, mint harcolni. Háborúzni, ha úgy tetszik. Egyedül ahhoz ért, abban leli örömét.

A háborúhoz, legalábbis úgy tudjuk a régiektől, három dolog kell: pénz, pénz, pénz. Csak hát a régiek is tévedhetnek olykor. Kell hozzá egy negyedik dolog is: ellenség.

Ellenséget kellett keresni a Kedves Vezetőnek, mert nem volt neki nyugodása. Voltak neki korábban ellenségei számosan, és amikor végzett valamelyikkel, egy darabig el volt tünetmentesen. Legyőzte az oligarchákat például. Nem mindet, csak azokat, akik nem neki gyűjtögették a pénzt. Aztán elintézte a bankokat, háborúzott a filozófusokkal. A kockás inges tanárokkal a fekete ruhás nővérekkel. Mindegyik csatát megnyerte a Kedves Vezető, legalábbis, ezt mondták neki az udvari hírlapírók.

Nem akarták bosszantani fölöslegességekkel.

Lassanként ő maga is elhitte, hogy legyőzhetetlen. A migránsok ellen is, hogy megvédte Magyarországot! Hát még Európát! Egyedül a Világegyetemet nem védte meg, de azt is csak azért nem, mert nem jutott az eszébe.

Rövid ideg tartott az újabb nyugalom, ám aztán megint jöttek azok a csúnya elvonási tünetek. Ellenséget nekem azonnal, verte az asztalt a Kedves Vezető! Harcolni akarok, győzni!

Lett nagy sürgés-forgás az udvarban! Ki tud gyorsan kéz alól egy alig használt, működőképes ellenséget? Megszerezték neki a Sorost a háttérhatalmával együtt, bonuszként a civileket.
A Kedves Vezető legyőzte azokat is, mind egy szálig.

Aztán megállította Brüsszelt.

De idővel megint csak elhatalmasodott rajta a kórság: ellenség kellett neki újra. Törte a fejét a szolganép, a ProstiSrácok csakúgy, mint az Origo, vagy a lebutított TV2 és a közmédiások. A dolog azért sem tűrt halasztást, mert egyre több gyógyszer fogyott az udvarban, már stadionra is alig futotta.

Országomat egy ellenségért!

Így jöttek a képbe a melegek. A Kedves Vezető most ellenük harcol, öklét rázza, és válogatott szitkokat szór. Hangját kiereszti, szemeit forgatja.

Ne mondjátok meg neki, hogy vesztésre áll – ő most jól van, neki ez kegyelmi állapot.

Kategóriák: Szervezetek

A villogó sofőrök és a rosszkedvű eladók országa

2019, augusztus 10 - 14:33

Látom a visszapillantóban, hogy a mögöttem jövőnek valami baja van. Messze van még tőlem, de már villog kegyetlenül. És nyomja a dudát, mintha csak ma kapta volna ajándékba. Pedig nem megyek lassan, ráadásul a külső sávban haladok, elmehetne mellettem, ha akar. De nem akar, inkább villog és dudál. Valami baj lehet vele, gondolom magamban, és megpróbálom elképzelni, mi történhetett. Megcsalja az asszony? Netán gondjai vannak a munkahelyén? Nem tudta tegnap felszedni azt a vörös leányzót a strandon? Vagy felszedte, de a dolog nem úgy sült el, ahogyan szerette volna?

Soha sem fogom megtudni. Csak azt látom, hogy miközben közelít, vérvörös arccal nyomja a gázt. Integet és mutogat. Tudom, nem nekem szól a mutatvány, ha megelőz, következő áldozatával ugyanezt teszi. Baja lehet a világgal, és így adja ki magából a feszültséget.

Az emberek, nyugtatom magam, jók. Százból kilencvenöt normális. Kár, hogy a memóriánk nem vevő erre a felismerésre, nem a normális embertársak maradnak meg az emlékezetünkben. Hétfőn, ha túléljük az ismeretlen autós „kolléga” ámokfutását, a munkahelyünkön nem arról mesélünk a többieknek, hogy láttunk egy vajszínű Volvót, amelyik teljesen normálisan közlekedett. És képzeljétek, mondjuk a tágra meredt szemekkel hallgató kollégáknak, rögtön utána egy sötét színű Ford érkezett, ha hiszitek, ha nem, azzal sem volt semmi baj.

Olyan ez, mint az áruház, ahol több pénztár is működik. A legtöbbnél normálisan megy a munka, mindössze egyetlen olyan pénztár van, ahol az ott dolgozó valamiért morcos. Barátságtalan, látszik, a háta közepére kívánja a vevőket. Nincs üldözési mániám, tudom, nem nekem szól a rosszkedve – utálja ő az egész világot. Pedig ugyanannyi lehet a fizetése, mint azé a kolléganőé, aki kettővel mellette hallgatja a vonalkódok csipogását.
Pedig rosszkedvűen és rosszul dolgozni legalább annyira fárasztó, mint ugyanazt jól csinálni. Aki már próbálta, tudja, hogy nem nagyobb macera jól átsütni a húst, és tisztességesen centirozni a kereket. Vagy, teszem azt, normálisan befejezni egy elkezdett mondatot.

Villogó, dudáló sofőrök, rosszkedvű eladók és pikírt hivatali alkalmazottak próbálkoznak nap, mint nap, hogy elvegyék a kedvünket az élettől. De én javíthatatlanul optimista vagyok, és reménykedem mindhalálig – hátha mégsem a hülyék vannak többségben.

Kategóriák: Szervezetek

Amit nem értek

2019, augusztus 8 - 18:02

Ez pedig a kérlelhetetlen gyűlölete a MET iránt.

Orbán gátlástalanul lenulláz bárkit, aki nem paríroz neki, azonban a zsigeri gyűlöletét a MET ellen nem igazán értem. Iványi Gábor két gyermekének is keresztapja, méghozzá nem a paraszti – Orbánhoz illő – értelemben, hanem egyházilag, de ez Orbánt nem tartja vissza attól, hogy – ahogy csak lehet – keresztbe tegyen a METnek.

A probléma nem mai keletű. Anno az állami egyházi hivatal elismerte a MET-et egyháznak, de ezt később Orbánék ignorálták. Noch dazu, amikor Iványi Gábor az egyházi hivatal ellenes magatartásáért börtönbüntetését töltötte, Kövér László vastagon a MSZMP tagja volt. Ez a Kövér László most meg akarja mondani Iványiéknak, hogyan viselkedjenek.

Az elmúlt hét év másról nem szólt, mint Orbánék piszkoskodásáról, jogi csűrés-csavarásáról. Miként is lehetne megfosztani a METet a megadott státuszától? Nomeg arról, hogy az uniós bírósági határozat ellenére miért ne fizessék ki nekik a törvényesen járó, elmaradt támogatást. Amit, ugyebár, a HIT Gyülekezete gond nélkül megkap, igaz, Iványi nem is fenyegette meg anno Orbánt azzal – mint Németh Sándor – hogy ha nem kapja meg a bevett egyházi státuszt, párttá alakítja az gyülekezetet, és ellene indul a választáson. Érdekes módon megkapta, a MET-et meg Orbán el kívánja lehetetleníteni.

A mókás az, hogy a magyar Alkotmánybíróság is úgy ítélte meg 2013ban, hogy a státuszukat 2012-ig visszamenőleg helyre kell állítani, de hát Orbánék magasról tesznek a saját alkotmánybíróságuk határozatára is. Nem véletlen, pénzről van szó, méghozzá kurva sok pénzről, és Orbán e kérdésben – de csak ebben – smucig.

Orbánék, persze, gyorsan kreáltak minden féle feltételt a státusz visszaállításához, de elkövettek egy hibát, nem egyeztettek az EMMI-vel, ami meg botor módon kijelentette, hogy a MET minden feltételnek megfelel.

Erre mit csinál a rezsim? Naná, hogy alkot egy törvényt, ami lehetetlenné teszi, hogy ameddig Orbán Orbán, a büdös életbe nem lehet a MET egyház! Hogy miért nem? Mert visszaminősítették a MET-et bejegyzett egyházzá, és onnan csak akkor léphetnek feljebb, ha öt éven át (!) 4100 %-os (?!) támogatást mutatnak fel úgy, hogy elvették a technikai számukat!

De most jön a csavar: ha netán mégis elérnék ezt, akkor nyilatkozniuk kell, hogy sem Magyarországról, sem az Unióból nem fogadnak el támogatást, mert, ha mégis – és az bebizonyosodik – az ügyészség azonnal eljárást indít, és egyesületté (?!) minősítik vissza a MET-et. J. Heller sírva könyörög a receptért!
Adják ezt elő úgy, hogy a szeged-csanád megyei püspökség a hívek számára nélkülözhetetlen stadion létesítésére kap orbáni pénzt, a svábhegyi evangélikus gyülekezet meg 1 mrd jó magyar forintokat csak úgy, közérzet javítási céllal.

Amennyiben a MET ellenáll az ördög csábításának, még nincs vége, mert a státusz visszaállításához a parlament 2/3-os szavazata kell. Igaz, hogy ez a státusz 1981 óta létező, de ugyan, mennyi az esélye, hogy a csinovnyikok megszavazzák?

Amúgy az Állami Egyházügyi Hivatal egykori székházában most a Fidesz székel. Ott volt hely, na, és különben is, onnan jól rá lehet látni a Hősök terére.

Persze, a hívő embereket ilyen piti szemétkedések nem tántorítják el. Ám a közművek elzárása el tudja lehetetleníteni a MET szociális ellátó rendszerét, mert olyan van neki olyan is. Ez azonban Orbánékat hidegen hagyja.

Amúgy a Biblia is az irgalmatlanságot és a törvénytelenséget ostorozza. Orbán nachtkasztliján saját bevallása szerint ott van egy példány. Valszeg porfogónak.

Orbán nem tudja megbocsájtani, hogy Iványi lefasisztázta. Ha már a gyerekei keresztapja, elég közelről ismerheti. Miért, nem az? Lehet, nem fasiszta. A fasisztáknak ugyanis voltak elveik, és volt szociális érzékenységük.

Orbánnak semmi ilyesmije nincs.

Ille István

Kategóriák: Szervezetek

Kis visszatekintő szoftverileg

2019, augusztus 6 - 14:27

A hazai informatikai világot is érintő, vagy leginkább azt érintő, Microsoft-botrány nyomán lehet, hogy előbb, vagy utóbb a jelenleg regnáló kormányhoz, illetve a kormányfőhöz közeli irodák felé vezetnek a szálak. Az, hogy mennyire lesznek ezek a szálak hővezetők, és fűtik fel a széket néhány eltespedt oligarcha-fenék alatt, az nyilván az ügyészségen is múlik. Annak reakcióin majd meglepődünk akkor. Vagy sem. A kialakult helyzeten azonban jobbára csak az amnéziások lepődnek meg.

Már csak azért is, mert a Microsoftnak, mint világcégnek lehet a magyar piac ugrópont keletre, végvár a nyugati piac szélén, és lehet, hogy egyes kormánykörök roppant büszkék magukra. A főnök pedig talán már a gépét is be tudja egyedül kapcsolni. A nem a saját kapcsolóját matatja a zsebében. Azért a Microsoftnak, mint világcégnek az egész a hazai piac alighanem valahol a kerekítési hiba környékére esik. Valószínűleg ezért gyakorolt már korábban is olyan gesztusokat a hatalom különböző szintjein pattogóknak, amit a cég valószínűleg leírt, mint promóciós költséget. Cserébe azért, hogy a szoftvercég, illetve a szoftvercégek jogvédő lobbiszervezete eszmei, vagy akár gyakorlati támogatást is kapjon. Alkalmasint az utóbbi egykor elég sok kritikával illetett, és nem annyira barátságos, mint jelképértékű bilincses plakátjaira akár még emlékezhetnek is páran. Azoknak, pedig akik nem emlékeznek rá, volt hír, amelynek kapcsán felidézték.

Valószínűleg azok az emlékek is megérnének egy nyomott nyomot, amelyek szerint volt némi megállapodás, ami a hivatalos szervek szoftverállományát érintette. Annak érdekében, hogy ne érje szó a ház elejét. De ez talán igaz se volt az elmúlt, évtizednél is hosszabb időszakaszok távolában. Az egyetemek számára szánt beetetőkampányról azonban máig fellelhető a netes hírek egy része. Akkor voltak olyan gondolatok, hogy a szoftvercégeknek azért éri meg, mert a kellő szemellenzővel szoftverhasználatra idomított majdani vezetők az ő terméküket fogják megvenni. Azt, hogy a Microsoft ebbéli számítása miként igazolódott, ha igazolódott, azt mérje fel mindenki a saját irodai környezetében. Az azonban ettől szinte teljesen független, hogy akkor sem volt mentes az ügy némi gyanú-leágazástól. Az egyik, hogy az „ingyenes” szoftver alapvetően talán nem is annyira ingyenes.

Az egyéb informatikai beszerzések kapcsán pedig egy másik, némileg konkrétabb gyanú az volt, hogy némi közpénzek indultak el a saját vándorútjukon. Amely gyanúval kapcsolatban a Campus-programot a Microsofttal aláíró Dr. Stumpf István, aki akkor még nem volt törvényellenőri alkotmánybíró, politikai bosszúhadjáratot emlegetett. Vagy igaza volt, vagy nem. Mármint a politikai támadásban. A recept, bár némileg más szereplőkkel, és egy kicsit nagyobb fordulatszámon ismerős is lehet. Már szinte hallom, amint a jelenlegi Microsoft-botrányban érintettek is politikai támadást fognak emlegetni. Esetleg egyenesen az USA-ból. Még akkor is, ha a jelenlegi korrupciós ügy ott bizonyítást nyert a jelek szerint. Mert miért pont onnan ne támadnák a tisztakezű, angyali tisztességű, köztiszteletben álló miniszterelnöki siserehadat.

Egyébként lehet, hogy a visszaemlékezéseken túl érdemes lenne a felcsúti védegyletben érintettek egyéb informatikai ügyeibe is belepillantani. Mert esetleg még kiderülhet, hogy a legutóbb felröppent cégvásárlások kapcsán is az eljövendő pénzszivattyúzási lehetőség a legvonzóbb szempont. Ami vagy sikerül, vagy nem. Elvégre a legutóbbi cégvásárlási szándékot akár az is motiválhatta, hogy olyan sikeres projektek megvalósítóját tudhassa a vezérközeli zsebben, mint amilyen sikerrel a BKK-s rendszer is büszkélkedhetett.

Kategóriák: Szervezetek

A Fidesz finoman lehülyézte saját képviselőjét

2019, augusztus 5 - 14:00

A Fidesz szerint képviselőjük, Boldog István egy szerencsétlen hibbant hülye, kár volt megszólalnia, jobban tette volna, ha hallgat, mert akkor nem derült volna ki, hogy szellemi képességeiből csak ennyire futja, és nem égette volna még az eddigieknél is jobban a kormányzópártot. Így lehetne Fideszről magyarra fordítani a párt közleményét, melyben Boldog István nevű képviselőjüknek arra a javaslatára válaszoltak, hogy bojkottálni kellene a Coca Colát, mert támogatja a melegek kapcsolatát. A Fidesz erre annyit írt: mindenkinek jogában eldönteni, hogy iszik-e Colát, vagy sem.

A történetnek természetesen van előzménye, jelesül az, hogy a Coca Cola LoveisLove feliratú reklámokat jelentetett meg a metrók mozgólépcsői melletti falakon, vagyis azt hirdeti, hogy a szerelem az szerelem, amivel azt üzeni, hogy szerintük mindegy, hogy azonos, vagy különböző nemű emberekről van szó, a lényeg, hogy szeressék egymást és kólát igyanak.

Nem a melegek kapcsolatát támogatja tehát a Coca Cola, hanem azt, hogy pártállástól, felekezettől és nemi identitástól függetlenül, mindenki igyon kólát. Én személy szerint nem kedvelem a kólát, de ez itt most nem a reklám helye, és nincs is semmi jelentősége. Ez a történet ugyanis nem arról szól, hogy szeretjük-e a kólát és a melegeket, hanem arról, hogy a Fidesznek még mindig képviselője az a nem túlságosan okos Boldog István, akinek egyébként nem ez az első hasonló megnyilvánulása. Hősünk nemrégiben azt akarta elérni, hogy tiltsák be a melegek éves rendezvényét, a Pride-ot, mert szerinte nem helyes, ha a gyerekek félmeztelen embereket látnak az utcán.

Eltekintve attól, hogy a melegek között sincs több félmeztelen, mint a nem melegek között, más baj is van ezzel az érveléssel. A gyerekekre ugyanis nem az a legnagyobb veszély, ha megtudják, hogy vannak meleg magyarok is, hanem az, ha azt látják maguk körül, hogy nagy a korrupció, az ország vezetői között olyanok is vannak, belenyúlnak a közösbe és elveszik onnan, ami szerintük nekik jár. A gyerekekre nagyobb veszélyt jelent a melegeknél, ha azt látják, hogy a nagymama, vagy a nagypapa nem tud megélni a nyugdíjából, és hogy vannak olyan gyerekek, akik éhesek és rossz ruhában járnak, mert a szüleiknek csak ennyire telik.

Boldog Istvánnak ez utóbbi javaslata szerencsére fennakadt a szűrőn, egyelőre nem kerül a parlament elé a Pride betiltása. Bár azért még ne dőljünk elégedetten hátra, mert tudjuk, hogy egy olyan országban, ahol minden meg történhet, előbb, utóbb minden meg is történik.

Érdekes viszont a BKV válasza Boldog képviselő ötletére. Mint közleményükben írták, ők nem felelnek a felületeiken megjelenő hirdetések tartalmáért, azokért ugyanis a hirdetést szervező cég, a Peron Reklám Kft. az illetékes. Vagyis, nagy bátra nem azt közölték, hogy Boldog István menjen a fenébe a hülyeségeivel, hanem azt, hogy ők mossák kezeiket, mert bár tényleg ciki ez a sok a meleg, de hát nincs mit tenni, a törvény őket is védi.

A Fidesznek amúgy ebben az esetben történetesen igaza van: mindenki maga dönti el, hogy iszik-e kólát, vagy sem, mint ahogyan ma még az is ránk van bízva, hogy mi a véleményünk Boldog Istvánról és arról a pártról, amely képviselőként foglalkoztatja a szellemnek ezen óriását.

Kategóriák: Szervezetek

Igényesség és magas színvonal

2019, augusztus 3 - 16:08

A számos különböző szellemi hatásokból táplálkozó zsidó kultúra bemutatása fontos feladat. Hiszen a közös kultúra köti össze a zsidókat és nem zsidókat, a vallásosokat és nem vallásosokat, a fiatalokat és időseket, az anyaországi és a határon túli magyarokat. Erre a feladatra vállalkozik évek óta Budapest legnagyobb zsidó rendezvénye, a most már 22. alkalommal megrendezett Zsidó Kulturális Fesztivál.

A 22. Zsidó Kulturális Fesztivált szeptember 1. és 9. között rendezik meg a hazai zsidóság olyan kitüntetett helyszínein, mint a Dohány utcai, a Hegedűs Gyula utcai, a Frankel Leó úti zsinagóga, a Goldmark terem és a Bálint ház, de várják a közönséget az egykori Erőműházban a Wesselényi17-ben és a IX. kerületi Mátyás utca 8-ban, a Budapest Music Centerben is. Az idén, csakúgy, mint az előző években, az igényesség és a magas színvonal kettős jelszava vezette a rendezőket. Ennek megfelelően a kortárs zenei élet kiválóságai fogadták el a meghívást, a komolyzene, a klezmer, a táncdalok, a népzene, a színművészet legjobbjai, olyanok, akiket már régóta tisztel és szeret a közönség, akiknek a fellépésére már hetekkel az előadások előtt nem lehet jegyet kapni.

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ez a külföldön is komoly elismertségnek örvendő rendezvény az idén itt, a mi kerületünkben is egy új helyszínnel gazdagodott – emelte ki a Fesztivál bemutatásakor Vattamány Zsolt Erzsébetváros polgármestere. A Wesselényi17 hajdan a Fővárosi Cipész Ipartestület székháza volt. A belső termekben – ahol most az előadások lesznek – épen maradtak a Róth Miksa által készített gyönyörű üvegablakok, a metszett csillárok és a díszteremben egy Steinway zongora várja a művészeket. A ház ismét fontos szerepet játszik a főváros kulturális életében, ezek a helyszínek már régóta adnak otthont komolyzenei programoknak. A Galériában fiatal képzőművészek alkotásaival ismerkedhetnek a látogatók. Ebben a kerületben számos közösség él egymás mellett és mindannyiunkat gazdagabbá tesz, ha egy ilyen rendezvény alkalmával kitárjuk a kapuinkat egymás előtt. A kultúra nemcsak tudást, műveltséget hordoz, hanem erős közösségformáló ereje is van – hangsúlyozta a polgármester.

A sok évszázados magyar – zsidó együttélés után, a török hódoltság következtében szünet következett be a zsidóság magyarországi jelenlétében – emlékezett vissza a múltra a Budapesti Zsidó Hitközség elnöke, Mester Tamás. A betelepülés mintegy kétszáz évvel ezelőtt kezdődött újra. Megkezdődött a zsidóság részvétele az ország felépítésében, gazdaságában és természetesen a kultúrában is. Kétszáz év alatt a zsidó és nem zsidó közösség a társadalom minden szegmensében összefonódott. A Fesztivál ennek szimbóluma és célja ennek ünneplése! Rendkívül színes és sokrétű programot kínál. Kavalkádja művészeti értelemben szinte meghatározhatatlan. Roppant nagy ívű és a programok bősége bizonyára meg is fogja valósítani a kitűzött célt. Fiatalok, idősek, budapestiek, vidékiek itthoniak és külföldiek mind meg fogják találni benne az örömüket, az ízlésüknek leginkább megfelelő szórakozási lehetőséget.

A mögöttem lévő ötven év zenei élményeit szeretném megosztani azokkal, akik ott lesznek a világ egyik legszebb zsinagógájában szeptember 8-án – árulta el a műsoráról Balázs Fecó. Olyan időutazásra hívom a közönséget, melyben társaink lesznek Keresztes Ildikó, Gerendás Péter és Szűcs Antal Gábor. A Goldmark teremben kerül majd sor Bauer Andrea és barátai műsorára, címe: Metamorfózis. A társulat improvizációs estje során a Tízparancsolat témáját járják körbe. A létezéssel a tudomány és a művészet sokat foglalkozik, a békének és a reménynek szentelt előadásukban Nietzsche, Tolsztoj, Albert Schweitzer gondolatait is felvillantják. Zenéjükben, mozgásaikban a klasszikus, a szefárd, az argentin hatások is megmutatkoznak.

Illényi Katica művészi pályáját a komolyzene világában kezdte, most viszont – szeptember 5-én, a Dohány utcai zsinagógában – előadásában a Sárik Péter Trióval együtt – a jazz és az igényes könnyűzene összehangolásával próbálkozik majd. Bach, Beethoven, Bartók átiratokat játszanak mai hangszerelésben, de tangó és klezmer muzsika is lesz. Annyiféle ember létezik a földön, különféle identitások, vallások, kultúrák, de a zene mindenkié és a muzsika mindenek fölött van. Szeretnének ezért műsorukkal hidat képezni kultúrák, vallások, emberek között. A Monarchia Operett Társulat művészeti vezetője, Kollár Péter Erik, a Dohány utcai zsinagógában szeptember 9-én színre kerülő „Budapest, te csodás” operett gáláról elárulta, hogy számaik szvinges formában jelennek majd meg. A slágerek persze Kálmán Imre, Lehár Ferenc Huszka Jenő, Zerkovitz Béla művei lesznek.

Szeptember 5-én, csütörtökön, a Budapest Music Centerben, Sugár Gergely karmester vezényletével felesége, Korcsolán Orsolya hegedűművész és az Anima Musicae kamarazenekar koncertjén tangó, valcer és klezmer dallamokkal szórakoztatják a közönséget. A zsidóság ezer színű, ezer arcú és ezer nyelvű. Az együttest nagyon érdekli, hogy szólal meg, amikor az ember egy másik nyelven beszél? Mi történik, amikor egy zeneszerző elkezd egy másik nyelvet beszélni? Milyen az, amikor egy argentin zeneszerző, a világ egyik leghíresebb tangó komponistája gondol egyet, Vivaldi nyelvén kíván szólni a közönséghez és a Négy évszak-ot megkomponálja a saját, a tangó nyelvére? Milyen az, amikor Csajkovszkij megpróbál Mozart nyelvén beszélni, hiszen az ő Vonósszerenádja jól mutatja, mit gondolt ő a XIX: század végén Mozartról, Bécsről és a valcerről.

Nincs Zsidó Kulturális Fesztivál a Budapest Klezmer Band nélkül és szinte már az is természetes, hogy szeptember 1-én, vasárnap az ő fellépésükkel nyílik meg a fesztivál a Dohány utcai zsinagógában. Rangot jelent számunkra, hogy mi nyitjuk meg a fesztivált, ezért olyan koncertet csinálunk, ami mindig egy kicsit különös – árulta el a zenekar alapítója, Jávori Ferenc, Fegya. Alapkövetelmény nálunk, hogy a zsidó számokat jiddisül kell énekelni és ez most is így lesz. Persze Jordán Adél és partnere Fesztbaum Béla magyarul is, sőt még oroszul is fognak énekelni. A prózai, színpadi előadások közül nagy érdeklődésre tarthat számot Rák Kati színművész műsora, melyben egy létezett személy, az 1900-ban született Marmonstein Berta történetét meséli el. Az bizonyítja be, hogy azt a rémes századot is végig lehetett élni humorral és örömmel. Idén lenne 100 éves a híres magyar zenész, trombitaművész, Zsoldos Imre. Őrá és feleségére, Sárosi Katira emlékeznek majd a „Szerelmi történet” című előadásban, ami valószínűleg a közönség számára is meglepetés lesz, hiszen ez a műfaj, a tánczene, ritkán kapott eddig helyet ezen a fesztiválon.

Malek Andrea ének- és Jáger András zongoraművész együttműködéséből jött létre 2016-ban a Soulistic együttes. A név a lélek és a zene szoros kapcsolatára utal. Műsoruk címe, a Jiddis szving már önmagában arról árulkodik, hogy itt a zsidó zene és a jazz kapcsolatáról lehet szó. Az ötlet nem új, már 1937-ben nagy sikerrel játszottak ilyet New Yorkban és a rádióállomások segítségével hamarosan az egész világon népszerű lett. Szeptember 3-án, kedden most is szép, régi izraeli, illetve jiddis dalok fognak megszólalni a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában.

Szóban szinte kifejezhetetlen, hogy mit érez az ember ezeknek a daloknak hallatán, hogy mennyire tartalmasak, mennyire viccesek. A közönség számára könnyebbség, hogy akik németül tudnak, valamennyire érteni fogják a jiddis nyelvet is.

Kategóriák: Szervezetek

Fibromyalgia: Lady Gaga köztudatba helyezi a betegséget (2. rész)

2019, augusztus 2 - 15:05

Lady Gaga borzalmas fájdalmaktól szenved!
Egyre súlyosabb a betegsége!
Erős fájdalmai miatt orvosi segítségre szorul!
Kórházba került súlyos fájdalmai miatt!
Súlyos betegsége miatt le kellett mondania koncertjeit!

Stefani Joanne Angelina Germanotta, aka Lady Gaga beteget jelentett a munkahelyén. Hányan tehetik meg ugyanezt a minimum órabéres és korlátozott beteg-napokkal gazdálkodó fibromyalgiában szenvedő dolgozók közül? (A kutatások szerint a népesség 2-8 százaléka szenved fibromyalgiában. Ez az amerikai lakosságból érinthet 7 milliót, de akár 28 millió embert is.)

Amit ő megtehet, azt legalább kétszázmillió amerikai nem engedheti meg magának: ő megfizetheti az orvosokat, az ápoló személyzetet, a kiegészítő kúrákat. Az USÁ-ban mindenféle gyógyellátásért és gyógyszerért piaci árat kell fizetni, vagy a magánbiztosítókon keresztül, vagy saját pénzből. Ha nincs pénzed, az utcán végezheted az infúziós tűvel a karodban! (Mint Michael Moore Sicko dokumentumfilmjében.)

Szerencsére itt Kanadában az orvosi ellátás ingyenes, így hozzáférhető mindenki számára. De még így sem mehetek be a kórházba, hogy “borzalmas fájdalmaim vannak”, mert amikor meghallják, hogy fibromyalgiás vagyok, azonnal hazaküldenek. De legalább adnak gyógyszert? – kérdezheti az olvasó. Nem, mert a fájdalomcsillapítók nem nagyon enyhítik a fibro-fájdalmakat.

Nem igazán tudok megbarátkozni a gondolattal, hogy Lady Gaga tapasztalatai és interjúi határozzák meg a betegségem megítélését. Lehet, hogy 2017-ben diagnosztizálták, és a neve által az emberek nyitottabbak a betegség megismerésére is, azonban ez ugyanolyan torzított képet mutat, mintha Lady Gaga munkája és személyisége által határoznánk meg a női nemre jellemző tulajdonságokat. Mintha ő személyesíthetné meg az átlag szülő átlag lányát és átlag menyét!

Azonban el kell ismernem, hogy a sztárok által támogatott ügyek sokkal több emberhez jutnak el, mint bármely más népszerűsítés. Elsősorban figyelemfelhívásra kitűnő taktika. De amikor általánosítani kéne, amikor sok ezer és millió ember helyzetéről kéne szólniuk, akkor sajnos már nem hasznos a beavatkozásuk.

A fibromyalgiát legkevésbé sem Lady Gaga alapján kéne megismerni! Nem beszélve arról, hogy akár angolul, akár magyarul a reggeli műsorok könnyed beszélgetései nem adnak teret a komoly információnak. Néhány hete ismertem meg Berki Krisztiánt, a főpolgármesterségre pályázó önjelöltet, a mindenes celebet, aki a 2018. február 15-i műsorban beszélt egy reumatológussal a popsztár betegségéről. Felkészületlensége miatt az a 6 perc, amit erre fordítottak, nem adott semmi használhatót a betegség iránt érdeklődőnek!

Ilyenek hangzottak el:

“Hogyha idejében észreveszik, akkor ezt ki lehet maszírozni?”

“Ha masszőrrel ezt kordában tartotta volna még a betegsége elején, talán nem is jutott volna el odáig, hogy le kell mondania a koncertjeit?”

“Különböző helyeken jelentkezhet ez. Mindannyiunknak volt stressz alapján valamilyen csomója, pl. beállt a háta, nyaka, egy ilyen esetben lehetséges, hogy elindul a vállnál, és aztán kezd máshová is kiterjedni ez a betegség?”

“Lehet, olyan eset, hogy mint az énekesnőről van szó, azt a fajta stresszt kevesen tudják feldolgozni, mint amiben egy ilyen jellegű sztár születik vagy sztár él, átlagembereknél azt gondolom, hogy ez sokkal kisebb volumenű stresszhelyzetnél is kialakuló betegség, ugye?”

“Megoldás lehet az, hogy kiszakadunk a jelenlegi életünkből és csapot papot hátrahagyunk és elmegyünk egy hónapra, fél évre és teljesen más környezetbe helyezzük magunkat?”

“Megvan rá a megoldás! Szerintem, amikor az ember úgy érzi, hogy eljön most ez az állapot, akkor kell életmódot váltania és változtatnia annak érdekében, hogy ne alakuljon ki a betegség!”

És a túludvarias és túl-leegyszerűsítő reumatológusnő egyetértett Berki Krisztián egyszerű, tájékozatlan és érzéketlen butaságaival!

De nézzük meg Stefani Joanne Angelina Germanotta, aka Lady Gaga kórtörténetét!

A leírásnál egy általam tisztelt orvosra támaszkodom. Dr. Don L. Goldenberg már több, mint 40 éve tanulmányozza a fibromyalgiát, a fájdalom-kezelés szakorvosa, több, mint 100 szakértői értékeléssel alátámasztott dolgozatot és három könyvet is írt a témáról. Bár ő is csak az elérhető médiára tud támaszkodni akkor, amikor megpróbál az énekesnő egyéni tüneteiről beszélni, az információ alapján, mintegy maga tölti ki a betegség kérdőívét.

Mielőtt felhívták volna a figyelmét Lady Gaga nyilatkozataira, és ezáltal a cikkét megírta volna, Netflix éppen akkor jelentette meg az 5 láb 2 dokumentum filmjét a művésznőről. (ami a 157 cm-es magasságára utal)

A családi kórtörténet: Joanne nevű nagynénje már 43 éve, 19 éves korában halt meg lupuszban, amit akkor nem megfelelően kezeltek. Felmerülhetett tehát benne, hogy tünetei a genetikailag örökölhető lupuszból eredezhetők, úgy, ahogy a fibromyalgiára való hajlam is nagy százalékban örökölhető.

Lady Gagát azonban még nem diagnosztizálták lupusszal, bár a tesztek alapján határeset a pozitív diagnózis felé.

Megjegyzés: A lupuszban szenvedők 40%-a szenved fibromyalgiában is, az átlag népességben ez csupán 3%.
A fibromyalgiás betegek fele elhízott, ezt az énekesnő sikeresen elkerüli a tánccal. A fájdalommal kapcsolatos leírása is olyan, mintha egy-egy sérülést jellemezne. Görcsökről beszél, húzódásról, feszülésről és gyulladásról. Azonban fontos megjegyezni, hogy a fibromyalgia fájdalmakat, nem gyulladás vagy izomsérülés váltja ki!

A filmben mély-izom masszázst alkalmaznak, és kap injekciókat is, azonban azt sehol nem említi meg, hogy a központi fájdalmat valaki is kezelné.

Elismeri az összefüggést az elmúlt öt évben tapasztalt testi fájdalom, félelem és paranoia között. Három sikertelen kapcsolata is minden alkalommal növelte a fájdalom érzését és depresszióját is.
Elmondja, hogy amikor depressziós, a teste görcsbe rándul.

2013-ban csípő műtéten esett át. A fizikai trauma sokban hozzájárulhatott a betegség erősödéséhez.
Elmondása szerint 19 éves korában nemi erőszak áldozata volt, ami poszttraumás stressz zavarhoz, angol rövidítéssel PTSD-hez vezetett. És valóban, 45% fibro betegnél kimutatható a PTSD, míg az átlag népességnél ez az arány csak 3%.

2017 szeptemberében jelentette be, hogy fibromyalgiát állapítottak meg nála az orvosok. Akkorra már öt éve fájdalmai voltak. Ez tehát még a csípő műtétje előttre teszi a betegség elhatalmasodását.

Személyisége: rendkívül siker-orientált, ugyanakkor azt mondja, soha nem volt elég csinos vagy elég jó. Bizonytalansága állandó eleme életének, szerinte semmit sem tud egyszerre teljesen tökéletesen megcsinálni. Magát “freak”-nek, fura alaknak, “szörnynek” nevezi.
.
Bár a betegségben szenvedőknél nagyobb gond az, hogy kevesebbet tornásznak, nyújtanak, mint kéne, az énekesnőnél az a veszély, hogy túlhajtja magát és sérülést okozhat, amivel a fibro tüneteit erősíti.
Végül ott van a múltbeli drog és alkohol használata. Az orvosok nagyjából egyetértenek abban, hogy ezek használata erősíti a fibromyalgia tüneteit.

Összességében úgy tűnik, hogy az énekesnő olyan szakemberek keze alatt van, akik a testi és mentális fájdalmakat is kezelik. Az viszont nem tűnik ki, hogy a neurológiai gyökerét is kezelné valaki.

A fibromyalgia kezelésére egy egész csoportra van szükség. Egy szakorvos, vagy terápiás szakember sem tud nyújtani teljes körű segítséget. Azonban nincs az a biztosító, ami mindezt anyagilag fedezné az egyszerű földi halandó számára!

Dr. Goldenberg külön üdvözli, hogy az énekesnő az utóbbi időben kevesebb sminkkel és egyszerűbb jelmezekben jelenik meg és mostanában nyugodtabb személyes balladákat is énekel. Ezek mind megkönnyítik a fibro mindennapi karbantartását.

Az utóbbihoz már csak én teszem hozzá, hogy a cipőknek nevezett lépcső magasságú kreációkat látván a pediátriai szakorvos (aki a lábak egészségével foglalkozik) tépné a haját és minden fájdalom kezelés előtt elsősorban tűzbe dobná a magassarkú, körömcipős, magas platformú fétis és “szexi” cipőket!

Nos, életemben nem foglalkoztam ennyit egyetlen énekessel sem, ezt is csak a köz-tájékoztatás érdekében tettem!

És most jön a megígért mini-helyzetjelentés:

A látási zavarokról írtam a legutóbb, hadd tegyem hozzá, hogy a fényérzékenység és szemszárazság is gondokat okoz. Most egy éve, hogy hordok napszemüveget a szemüvegem felett. A szemszárazság aránylag új dolog, de nem vezethet[ vissza semmilyen szem elváltozáshoz.

A hangok is hamar irritálnak. Hirtelen erős vagy tartós zajtól menekülök. Otthon csak akkor porszívózhatnak, amikor házon kívül vagyok!

Megfigyelték, hogy idáig egyáltalán nem írtam izom-fájdalmakról? Azok csak egy része a tünetegyüttesnek.

A harmadik rész lesz a sorozat legfontosabb cikke, ami a stressz anatómiájáról szól majd.

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

Volt már egyszer Tusványosunk

2019, július 31 - 21:51

(A számokkal jelzett szövegrészek jegyzetének utólagos azonosítása javalt)

„Tettekkel és messze jövőbe kiható intézkedésekkel fogjuk bizonyítani, hogy ez a kormány teljesen új politikai és világnézeti irányt kíván kezdeményezni, folytatni és megvalósítani, ehhez az új politikai és világnézeti irányhoz illő új és korszerű politikai stílussal, új és korszerű politikai módszerekkel. Ennek az új politikai és világnézeti iránynak a tengelyében a népi (1) Magyarország megteremtésére irányuló elszánt akarat áll. Az az út, amely az új Magyarországhoz vezet, megalkuvást, kitérést és tétovázást nem ismerő, egyenes és tiszta, a keresztény erkölcs alapján álló (2) politika útja. Meg akarjuk valósítani a (3) politika minden elvi és gyakorlati célkitűzését, elejétől (4) kezdve a gazdasági, társadalmi, szociális, népnevelési, jogalkotási és jogszolgáltatási reformokig, amelyek mind csak egyetlen központi célra irányulnak: a nemzeti közösségbe szervesen összefogni és tervszerű nemzetalkotó, társadalomépítő munkára megszervezni az összes egészséges és eleven népi magyar erőket. Éppen ezért minden erőnk latba vetésével le fogjuk küzdeni a (5) politika útjába álló akadályokat, származzanak azok akár helytelen életszemléletből, akár elavult politikai dogmatizmusból, akár egyéni vagy kollektív önzésből, és szabaddá tesszük az utat mind a gazdasági, mind a társadalmi téren, mind pedig a közélet minden területén az igaz és értékálló hazafias erők tisztességes érvényesülése előtt. Hiszünk abban, hogy ez a dicső múltú nemzet, mint már annyiszor a történelem folyamán, most is keresztül fogja verekedni magát a legsúlyosabb helyzeteken is és eljut a maga nemzeti életének, valamint jogainak teljességéhez, barátai (6) oldalán pedig elnyeri az új Európában azt a helyet, amely múltjához méltóan megilleti.

Az első világháború fegyverbarátsága mellett a Párizs környéki békediktátumokban is közös volt a sorsunk és örök időkre él bennünk a magyar hála mélységes érzete azért, mert a trianoni béklyókból való kiszabadulásunkat elsősorban a (7) barátságnak (8) köszönhetjük. Elítélendő volna az a magyar politika, amely a magyar felemelkedésnek nyújtott hatalmas segítségről megfeledkeznék, vagy a hála és a köszönet kötelességeit a mindenkori politikai konjunktúra mérlegén latolgatná. A magyar politika alapvető elvei ezer éven keresztül a tisztesség, az egyenesség, az adott szó szentsége, a vállalt kötelezettség becsületes teljesítése és a törhetetlen hűség voltak. Akik más úton akarnák vezetni ezt a nemzetet, azok ősi magyar jellemét tagadnák meg vele és ezért a nemzet megvetésétől sújtva menthetetlenül meg is buknának.

A kormány tehát az erők egyesítésének és nem a széthúzásának alapján áll. Ezt a célt, az egység és az összefogás célját kívánja megvalósítani mind társadalmi, mind politikai vonatkozásban. Aki ma széthúzást szít az együvé tartozók között, az súlyos bűnt követ el a közösséggel szemben, és aki bizalmatlanságot kelt a bizakodók között, az voltaképpen az ellenségnek tesz szolgálatot.

Meggyőződésem, hogy a belső rend, a fegyelem, a nyugalom és a termelés biztonsága ellen minden esetleges kísérlet eleve meghiúsulna minden jó hazafi ösztönös ellenállásán. De ha mégis felütné fejét ilyen törekvés, vagy a nemzet egységének megbontására irányuló bármilyen próbálkozás, arra az államhatalom kérlelhetetlen eréllyel és szigorral fog lesújtani.

A kormány (9) eszközei a nemzeti erők becsületes és alkotó összefogása és maradéktalan latba vetése, a végső cél pedig ennek a népi és szociális nemzeti Magyarországnak a megteremtése, amely a győzelmes béke új Európájában múltunkhoz és értékeinkhez méltó helyet biztosít számunkra az európai népek és művelt nemzetek társaságában.”

(Részletek Sztójay Döme miniszterelnöknek a Parlamentben 1944. május 24-én elhangzott bemutatkozó beszédéből.)

A számokkal jelzett szövegrészek:
(1) és szociális
(2) jobboldali és fajvédő
(3) jobboldali és fajvédő
(4) a zsidókérdés gyökeres megoldásától
(5) jobboldali és fajvédő
(6) elsősorban német és olasz szövetségesei
(7) hagyományos magyar-német
(8) vagyis a német népnek és a német nép nagy vezérének, Adolf Hitlernek
(9) programja a háború győzedelmes befejezése

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak