Klubrádió

Április 19.

Klubrádió - 2018, április 18 - 20:48
Április 19. Csütörtökön hattól Rózsa Péter vezetésével zakatol a Reggeli gyors, ugorjanak fel rá, ha kíváncsiak a nap legfontosabb híreire, például arra, hogy hogyan tudja elérni a kormány, hogy több gyerek szülessen, és hogy miért nem tudunk azokra odafigyelni, akik már megszülettek. Ebben a kérdésben segítségünkre lesz Kapitány Balázs demográfus, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese, aki kilencre érkezik a reggeli személlyel.
Kategóriák: Klubrádió

Fizethet a sorosozó Németh Szilárd

Klubrádió - 2018, április 18 - 17:29
Bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére kötelezte a bíróság Németh Szilárdot, mert a kormánypárti politikus azt állította, hogy az Eötvös Károly Intézet a bevallottnál sokkal több pénzt kapott Soros György alapítványaitól. Majtényi László, az intézet vezetője szerint itt-ott még működnek a jogállami intézmények Magyarországon.
Kategóriák: Klubrádió

Április 18.

Klubrádió - 2018, április 18 - 16:57
Április 18. Megalakult az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség, amelyet Tóth Bertalan vezet, csakúgy, mint a korábbi szocialista frakciót. Azt ígérte: élnek majd képviselői jogaikkal, ha bárki védelemre szorul. Tovább foglalkozunk azzal, hogy mi lehet a többi ellenzéki párt stratégiája. Egy friss tanulmány szerint az iskolákból nem kellene kitiltani a mobiltelefonokat, épp ellenkezőleg, használni kellene azokat az oktatásban. Nagyüzem van az Európai Parlamentben, ma Jean-Claude Juncker részleges sikert ért el. Rendkívüli állapotról beszélnek Horvátországban, annyian menetek el külföldre. Így járhatunk mi is? Orosz kibertámadástól tartanak Nagy-Britanniában és az USA-ban - ez is egyfajta háborús veszély. Esti gyors hattól Kárpáti Jánossal!
Kategóriák: Klubrádió

Választási trükközésért bírságolt az NVB

Klubrádió - 2018, április 18 - 15:50
Pákozd polgármestere közvetlenül a voksolás előtt úgy kampányolt a Fidesz mellett önkormányzati forrásokból, hogy nem is említette a párt nevét. Az NVB szerint ettől még egyértelműen a kormányoldalt próbálta népszerűsíteni.
Kategóriák: Klubrádió

Marad Gyárfásnál az állami kitüntetése

Klubrádió - 2018, április 18 - 14:22
Nem lehet elvenni Gyárfás Tamástól a több évvel ezelőtt neki adományozott állami elismerést – közölte a Klubrádióval az elnöki hivatal. A Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtás gyanújával kihallgatott Gyárfás ügyvédje pedig azt mondta, egyáltalán nem biztos, hogy indítványozni fogják védence előzetes letartóztatását.
Kategóriák: Klubrádió

Segítenünk kell az új szemétfalót

Klubrádió - 2018, április 18 - 13:07
Hasznos lehet a nemrég felfedezett műanyagfaló enzim, de a földrésznyi szemétszigetek eltüntetését nem érdemes remélni tőle. Sokkal inkább a műanyag-csomagolású ételeket és italokat faló emberiség segíthetne, szokásainak megváltoztatásával.
Kategóriák: Klubrádió

Újra kisüt a nap

Klubrádió - 2018, április 18 - 12:14
Szerdán már kevesebb felhő lesz felettünk, hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk, de reggel még néhol délen kisebb eső, egy-egy zápor előfordulhat. Feltámad az északi-északkeleti szél, a keleti országrészben és nyugaton erős lökésekre is számítani kell. Napközben 20 és 25 fok között alakul a hőmérséklet. Nem várható fronthatás.
Kategóriák: Klubrádió

Egy tucatnyi család lakhatása lehet veszélyben a kőbányai bérházbontás miatt

Klubrádió - 2018, április 18 - 12:12
Még mindig nem rendeződött a kőbányai Bihari utcában található szociális bérházban lakók helyzete. Az épületet hiába újították fel pár éve közel 700 millió forintból, most mégis életveszélyessé nyilvánította az önkormányzat. Sokaknak április harmincadika után úgy kell elhagynia a tömböt, hogy nincsen hová menniük, viszont többen már kaptak cserelakást - számolt be a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában a Város Mindenkié csoport aktivistája.
Kategóriák: Klubrádió

Újra kell gombolni mindent az ellenzéki oldalon - Pulai András

Klubrádió - 2018, április 18 - 11:52
Az ellenzéki pártoknak most teljesen át kell értékelni a politikájukat, mert a választók azt mondták, hogy ezt így nem érdemes – fejtegette a Klubrádióban a Publicus Intézet ügyvezetője. Pulai András szerint a civilek rendszerszinten nem tudják megoldani a problémákat, ez a munka a pártokra vár. Egymás hibáztatása helyett meg kell hozni azokat a döntéseket, amelyek az eddigiekhez képest teljesen más kereteket jelentek majd – vélekedett az Pulai András.
Kategóriák: Klubrádió

Nem hozzák nyilvánosságra az Elios-botrányt feltáró OLAF-jelentést

Klubrádió - 2018, április 18 - 11:48
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint nem lehet nyilvánosságra hozni az OLAF megállapításait, amelyek alapján megindult a nyomozás Tiborcz István korábbi cége ellen, mert ha kikerülnének, az sértené a nyomozás érdekeit.
Kategóriák: Klubrádió

Pert nyert a "Soros-pénzeket" emlegető Németh Szilárd ellen az EKINT

Klubrádió - 2018, április 18 - 11:24
Jogerősen pert nyert az Eötvös Károly Intézet Németh Szilárd ellen hétfőn - olvasható az intézet honlapján. A Fidesz alelnökének hamis tényállításai miatt a nyilvános bocsánatkérésen túl sérelemdíjat is fizetnie kell az EKINT-nek - írja a Népszava Online.
Kategóriák: Klubrádió

Alkotmányjogi panasszal segít az Együttnek a Momentum

Klubrádió - 2018, április 18 - 11:17
Visszavonatná a Momentum azt a tavaly novemberi törvénymódosítást, amely szerint vissza kell fizetni a kampánytámogatást azoknak a pártoknak, amelyek nem érik el az 1 százalékos eredményt a parlamenti választásokon – mondta el a Klubrádióban a párt szóvivője.
Kategóriák: Klubrádió

Részletes vallomást tett Gyárfás Tamás a rendőröknek

Klubrádió - 2018, április 18 - 10:51
A Magyar Úszószövetség volt elnökét kedden délután vitték be a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, kihallgatták, majd őrizetbe vették. Azzal vádolják, hogy felbujtóként részt vett Fenyő János médiavállalkozó 1998-ban történt meggyilkolásában. Gyárfás Tamás ügyvédje, Bánáti János a PestiSrácoknak annyit mondott, hogy védence részletes vallomást tett a rendőröknek. A kormányközeli portál úgy tudja, Gyárfás tagadta a terhére rótt bűncselekményt.
Kategóriák: Klubrádió

Április 18.

Klubrádió - 2018, április 18 - 09:56
Április 18. És a halottak újra énekelnek - ez a címe annak a filmnek, amelyet Elek Judit Kossuth-díjas filmrendező készített egy máramarosi zeneszerző, Eisikovits Miksa által közvetlenül a holokauszt előtt gyűjtött haszid dalok életre keltéséből. A történet megrázó dráma és izgalmas krimi, az elveszettnek hitt kották felkutatása és az azok alapján felcsendülő csodálatos zene egy elpusztított kultúrát hív életre. Elek Judit a film és a koncertelőadás után most egy csodálatos fotókkal kiegészített albumot is készített mindebből. A Dobszerda mai vendége Elek Judit.
Kategóriák: Klubrádió

Április 18.

Klubrádió - 2018, április 18 - 09:52
Április 18. Pulitzer-díjat kapott Kendrick Lamar. Ő az első rapper, aki kiérdemelte a rangos elismerést. A slágerlistákat eközben egy valóságshow-sztárból lett rapper, Cardi B uralja, aki kritikusai szerint még beszélni se tud normálisan. Két véglet, egy dolog viszont közös bennük: dalaikban a társadalom visszásságaira mutatnak rá. Sajó Dáviddal, az Index.hu újságírójával ma 15 órától arról beszélgetünk, miért olyan fontos napjainkban a hiphop zene társadalomformáló ereje. Már ha van olyanja. Popfilter - szűrjük a zajt!
Kategóriák: Klubrádió

Az újságíróknak még soha nem volt ekkora szüksége az olvasók támogatására - Farkas Zoltán

Klubrádió - 2018, április 18 - 09:36
Amikor sorra szűnnek meg a lapok, a Figyelő pedig a volt főszerkesztőjét is listázza, akkor azt mondom, hogy nagyjából vége a világnak - ezt a HVG újságírója mondta a Reggeli gyorsban. Farkas Zoltán szerint az újságíróknak sosem volt még akkora szüksége az olvasóikra, mint most.
Kategóriák: Klubrádió

A magyar választási tudósítások miatt áll a bál az osztrák közmédiában

Klubrádió - 2018, április 18 - 08:21
El kellene távolítani az osztrák állami műsorszolgáltató, az ORF külföldi tudósítóinak az egyharmadát, mert a szóban forgó újságírók nem tanúsítanak korrekt magatartást – ezt mondta a minap a Salzburger Nachrichten című lapnak adott nyilatkozatában Norbert Steger, a bécsi kormánykoalícióhoz tartozó, radikális jobboldali Szabadságpárt, az FPÖ politikusa, aki az ORF alapítványi tanácsában képviseli pártját.
Kategóriák: Klubrádió

Április 18.

Klubrádió - 2018, április 17 - 21:15
Április 18. Ébredjenek szerdán reggel Pikó Andrással, a Reggeli gyors a héten a "Hogyan tovább?" kérdéskört járja körül, de persze nem maradnak le a friss hírekről sem. A reggeli személlyel 9-re Takács Viktória, a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány munkatársa érkezik, vele egyebek mellett megbeszéljük, mikor és hogyan kell elkezdeni a gyerekek felelős állampolgárrá nevelését.
Kategóriák: Klubrádió

Gyárfás Tamást gyanúsítják a Fenyő-gyilkosság felbujtójaként

Klubrádió - 2018, április 17 - 18:46
Emberölésre felbujtással gyanúsítják Gyárfás Tamás médiavállalkozót, a Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében. A hírt a Police.hu megerősítette.
Kategóriák: Klubrádió

A DK feljelenti az MTVA-t az őszinteségi rohamot kapó névtelen nyilatkozók miatt

Klubrádió - 2018, április 17 - 18:07
Büntető feljelentést tesz az MTVA ellen a Demokratikus Koalíció, mert szerintük alappal feltételezhető, hogy az állami média kormányzati utasítása a választás rendje elleni bűncselekményt követett el – erről a párt médiakabinetjének vezetője beszélt.
Kategóriák: Klubrádió

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Klubrádió csatornájára