Szervezetek

Egy Bajkai nem győzhet itt

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 8 - 14:11

Megyek szavazni.

Engem is dühít, hogy választókerületemben (a budapesti 5-ös számúban) Moldován László, az LMP jelöltje a szombat délelőtti határidőig nem lépett vissza a szavazatomra okkal számító DK-s Oláh Lajos javára, mégse értek egyet azokkal, akik emiatt Bajkai István, a Fidesz-KDNP jelöltjének győzelmére fogadnának. Szerintem még Földes Péter is téved, aki közvetlenül a határidő lejárta után a facebookon arra tippelt, hogy az első helyen Bajkai végez, mögötte alig lemaradva Oláh Lajos lesz a második, Stummer János (Jobbik) a harmadik, Moldován pedig csak a negyedik.

Nézzék meg ezt a képet!

Ez egy kerületi közéleti magazinnak nevezett, 16 oldalas színes nyomtatvány első oldala, amelyen a terézvárosi polgármester mellett maga az erzsébetvárosi alpolgármester, a mai “választások tétje”, az ebben a körzetben kormánypárti jelölt Balsai István tornyosul, aki bíztató félmosollyal arcán azt állítja az olvasóknak, hogy ő a lakók érdekeit képviseli.

Ami nem igaz.

Mert lakó például a vele szemben jelölt Oláh Lajos is, akinek az érdekeit képviselni eszébe sincs.

Tanúskodik erről e nyomtatvány tizennegyedik oldalának legalján egy elképesztően aljasul tálalt “helyreigazító közlemény”, amely szerint a 2018. januári kiadásban a Körúti Korzó Közéleti Magazinban közzétett Nem elég? című cikkben valótlanul állították, hogy dr. Oláh Lajos “diákok pénzén kampányol”. A tálalás módja pedig nem csupán aljas, hanem szabálytalan és tisztességtelen. Mert egy helyreigazítást bárkinek a puszta kérésére (jelen esetben egy ügyvédi iroda kérésére) legfeljebb abban az esetben közölnek, amennyiben a kérés megalapozott. Amennyiben pedig a “kérelmező” ügyvédi iroda a valótlan állítással megrágalmazott Oláh Lajos megbízásából jár el, ezt nem tisztességes közölni az olvasóval.

És ha vastagított betűkkel az OLÁH LAJOS MEGBÍZÁSÁBÓL ELJÁRÓ CZEGLÉDY ÉS TÁRSAI ÜGYVÉDI IRODA kérésére közlik közleményt, az abban foglalt helyreigazítás tartalma helyett az kelt figyelmet, hogy a börtönbe visszavitt Czeglédy cége Oláh Lajos, az ellenzék jelöltjének megbízásából munkálkodik.

– Üdvözlöm, kedves Éva, ez és ez vagyok, úgy tudom, ön a Körúti Korzó szerkesztője.

– Nem. Én csak a lap fényképeit rendezem. Miben segíthetek?

– Én segíthetnék önöknek. Van néhány észrevételem.

– Írja meg őket az e-mail címünkre.

– Kinek?

– Nekem.

– Ki a főszerkesztő?

– Ezt nem mondhatom meg.

– Ki a kiadó?

– Nyugodtan írja meg nekem, én majd átadom, akinek kell.

A fenti sorok egy minapi telefonbeszélgetés lényegre szorítkozó részlete.

Amiből megtudtam, hogy az aljasságnak nincs felelőse.

A kiadvány impresszumából hiányzik a felelős szerkesztő és a felelős kiadó személy neve.

Meg a szerkesztőség és a kiadó telefonszáma.

A fenti párbeszéd előtt ezért kerestem fel a “havonta ingyenesen megjelenő közéleti magazin” szerkesztőségét, de a megadott címen (Budapest VII., Kazinczy u. 36.) lévő épületnek mind a négy ajtaja zárva volt. Nem adtam fel, kétszer is visszamentem, miután az épülettel szemben lévő vendéglátóhelyen nem csupán a táblával jelzett szerkesztőség tagjairól, hanem a kiadvány létezéséről se tudtak. És jól tettem, hogy visszamentem, mert az egyik ajtót – ahol a szerkesztőségi tábla volt, de egy másik tábla szerint az ajtó mögötti helyiség(ek) egyszersmind klubként is szolgál(nak) – tizenegy óra tájt egy hölgy kulccsal kinyitotta, s tőle tudtam meg az általa Évának ismert “szerkesztő” telefonszámát.

Akinek nem említettem, hogy a felelősök nevére azért kérdeztem rá, mert beigazolódni látszott, amit a kiadvány minden sorának elolvasása után gyanítottam: ennek az újságjellegű nyomtatványnak valójában nincs szerkesztősége, nincs főszerkesztője, nincsenek újságírói, szerkesztői.

Ez a kiadvány egyetlen emberé, akiről szól.

 

És aki – néhány más forrásból (blikkből, 888-ból, origoból) átvett írás, két keretes Orbán-idézet és a keresztrejtvény kivételével – mindent maga ír (mert nemcsak zongorázni tud Caramelnek, hanem tud írni is), aki a vezető interjúban szerkesztőségként a válasza ismeretében tesz fel magának kérdéseket, s a válasza (“a lakók érdekeit képviselem”) magától értetődő.

Aki többes számban, azaz közös álláspontként “imerteti” a 2018-as választások tétjét: hogy “alkalmasok vagy alkalmatlanok” kormányoznak majd, mert “be kell látnunk, a stabilitás ma olyan érték, amit csak a jelenlegi kormányánypártok tudnak biztosítani” lévén “ma az egymással is acsarkodó ellenzék a legelemibb politikai kérdéseket se képes érdemben eldönteni”, s “addig van szerencsénk, amíg mindezt az ellenzékiség gyermekszobájában teszik”.

A legtöbbször – aláírás nélkül – egyes szám első személyben számol be látogatásairól, köszöni meg társasházak lakóinak a szíves fogadtatást, a kerület polgáraitól származó “nagy erőt adó” biztatást, az ingyenes tejosztásakor kapott tanácsokat és a munkáját segítő észrevételeket. Egy jelmezversenyről pedig, amelyen “közel 50 mosolygós gyermek vett részt a szüleivel közösen” azt írja, hogy az általa is “régóta támogatott Reményt a gyermekeknek Közhasznú Egyesület abból a 9,5 millió forintból szervezte meg, melyet a VI. és VII. kerület polgáraival közösen gyűjtöttek össze” egy múlt évi jótékonysági árverésen, “köszönet érte mindenkinek, aki hozzájárult, hogy szebbé tegyük a gyermekek és családjaik idei farsangját”.

Előfordul azonban, hogy kívülről láttatja magát például egy idősek otthonában, ahol “színvonalas műsorral köszöntötték a farsangot”, és ahol “a szereplők energiát, fáradtságot nem kímélve készültek a rendezvényre, melynek jól megérdemelt sikere nem maradt el”. Nos, itt köszöntötte – írja Bajkai István – “a résztvevőket és az otthon lakóit Bajkai István, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, Erzsébetváros alpolgárnestere”, aki “megköszönte az invitálást és kiemelte, hogy a kormány kiemelten kezeli a nyugdíjasok helyzetét, amit az is hűen tükröz, hogy tavaly év végén történelmi lépésként, a rendkívül kedvező gazdasági helyzetnek köszönhetően nyugdíjprémiumot folyósított a kormányzat a szépkorúak részére”.

Másutt tőle tudhatjuk meg, hogy “a múlt szombaton is a Hunyadi téri vásárcsarnokban vásárolt be hétvégi ebédhez Bajkai István a Fidesz-KDNP országyűlési képviselőjelöltje”, aki “lapunknak nyilatkozott”. Ezt mondta: “Hétről-hétre meglep engem ez a csodálatos választék, és amiért külön nagyon szeretek itt vásárolni, az az, hogy mindig találok valami különlegességet.” Itt “arról is beszélt nekünk” – mármint a kiadványnak -, “hogy a vásárlás mellett főzni is nagyon szeret, feleségével együtt készíti el a vasárnapi ebédet”. Aztán persze “szóba került a piaccsarnok régóta várt, folyamatban lévő felújítása is, amely mind a kereskedők, mind a vásárlók jogos igényeit szolgája majd”.

Olykor külpolitikussá vedlik, és – nem elárulván a kilétét – “az ENSZ migrációs tervezetéről” értekezik.

Avagy belpolitikusként bevallottan maga gondolja elengedhetetlennek a szoros és rendszeres együttműködést a kerületi rendőrkaptánysággal, ami nékül az itt lakók biztonsága megőrizhetetlen, ezért is vett részt a Balesetmegelőzési Bizottág ülésén és kísérte el a kapitány urat és munkatársait az éjszakai járőrözésre.

A bulinegyed bezárásáról szóló erzsébetvárosi népszavazás sikertelenségét a két teljes középső oldalon “a politikai hasznot remélő” ellenzéki pártok, a “vörös csillagos aktivisták” és “a Hunvald György táskahordozójaként ismert DK-s Oláh Lajos” nyakába varrja, s talán ez az egyetlen oldalpár, amelyen nincsen róla készült fotó.

A Kárpátok Géniusza jutott eszembe róla, akiről szinte minden újságoldalon közölt fényképet az Előre című egykori romániai magyar nyelvű napilap.

Van sapkás portré dr. Bajkai Istvánról a magával folytatott interjú meléklete gyanánt, a Megoldásokat keresünk a lakók problémáira című képriportjának hét fotója közül haton sapkával és sapka nélkül is szerepel. A képriport oldalpárján felül három fényképen tejet oszt, lent a vázsonyi idősek otthonában zongorázik. A Jelentős fejlesztés előtt áll a Szent Rókus Kórház! című három nyomtatott sor fölötti fotók egyikén zöld orvosi köpenyben mutogat, a másikán pedig sötét öltönyben, a kórházfőigazgató társaságában figyeli az őket tájékoztató dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészégügyért felelős államtitkár urat. Látni őt, amint az Emberi Méltóságért díjat kapott Jónyer Istvánnal kezet szorít, s az egyik karjával Jónyert, a másikkal Klampár Tibort öleli azon a “nem mindennapi testnevelési órán”, amelyen “világbajnokkal játszottak a Baross sulisok”, s amelyen “egy páros mérkőzésbe még Bajkai István is bekapcsolódott”. Az Akiknek Magyarország az első címet kapott, Orbán Viktort is ábrázoló, és három tőle idézett mondatot is tartalmazó oldalon felül Bajkai mosolygósan szorítja magához a WBO veretlen cirkálósúlyú nemzetközi bajnokát, az öklét emelő Szellő Imrét, aki a képaláírás szerint “óriási akarattal és szívvel, egyhangú pontozással győzte le tíz menetben azt a Gyenyisz Gracsevet, aki 2013-ban – Bajkai szerint igazsátalanul – elvette Erdei Zsolt veretlenségét.

A tizenhat oldalon összesen huszonöt képen láttatja dr. Bajkai Istvánt, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjét a fotók nyomtatványba rendezéséért felelős Éva, a Körúti Korzó című kampánynyomtatvány tán egyetlen alkalmazottja.

Talán ő is örül, hogy a kampánynak vége van.

De lehet, hogy nem.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Választás előtt — Levél a KMH hozzászólóihoz

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 7 - 19:50

Kedves Majdnem Mindenki! (Hagyjuk a Bodát másra…)

Rólam viszonylag régóta tudjátok, hogy szabadelvű vagyok és szocialista, a demokrácia és az együttműködés (koalíció) híve – nem nagy rejtély, melyik párt mellé tettem a voksomat. Érdekes módon én voltam az első – és Charlie mellett máig az egyetlen -, aki B79 zavaros tirádáin számon kérte, hogy örökké hazám és honfitársaim “elmaradottságán” dohog, nagyjából a Távol Moszkvától (Azsajev) c. kurzusmű “érvkészletét” alkalmazva. Úgyhogy egyelőre nem törődnék ezzel az idióta “magyarellenes” címkével, amit főként azok alkalmaznak, akik nem értik sem a nemzet, sem az állam fogalmát, szerepét.

Fontosabb az az általánosnak mondható nézet, vagy inkább habitus, ami Gábrielnél látszik a legvilágosabban. Márminthogy a képviselőnek a választói érdekét kell néznie. Hát ez az! A választóknak nem érdekE van, hanem érdekeI. Kb. 80-100 ezer ember választ holnap egy képviselőt! Nincs az a csodatévő, aki mindig, minden helyzetben képes nemhogy mind a 80 ezer érdekeit képviselni, de olyan sincs, aki a többségét tudja. A többség ugyanis nem állandó: sem időben, sem az egyes konkrét kérdésben.

Olyan döntés nem létezik, aminek nincsenek kárvallottjai. De olyan döntéshozó van, akinek a döntései kizárólag és minden időben egyetlen csoport előnyét nézik, és minden más szempontot kizárnak, meg sem hallgatnak, sőt – ahogy ez mostanában történik itthon -, üldöznek, ellenségnek bélyegeznek. Árulózni, zsoldosozni csak nagyon primitív emberek szoktak: vagy azok, akik a primitívek szavazatára számítanak. Akiknek be lehet fogni a száját valami csillogó aranyéremmel, vagy valami nevetségessé vált “hungaricummal”. Pl. pálinkával – aminek az elnevezése is szláv szóból származik. Tény, hogy jobban szeretem a selymesen melengető szatmári szilvát, mint bármelyik wishky (ittam 18 éves Chivas-t is) karcos bódulatát. De ettől még nem nemesebb a szilvától bódult, mint a gabonalétől lerészegedett.

Ha nem számolhatunk egyetlen képviselőtől mindig, mindenben nekünk – vagy a szétfolyó, nem állandó “többségnek” – kedvező döntésére, csak saccolhatunk. Bonyolítja a helyzetet, hogy többnyire nem is ismerjük személyesen az illetőt. Vidéken sem: hiszen a 20-30 településből álló választókerületekben sem ismeri mindenki a huszadik faluból való jelöltet. Ebben igazíthat el, hogy az illető melyik párt jelöltje, milyen elveket vall, mit lép egy eldöntendő kérdésben. Vegyünk egy lényeges helyzetet, például az egészségügyből. A kormánypárt azt mondja: többet kell költeni az egészségügyre. Ezért építünk egy csilivili szuperkórházat, amire sok-sok milliárdot költünk, és amiben sokezer ember gyógyulhat. Persze ”világszínvonalon” – akár fejátültetésre is alkalmas lesz.

Aha. És mi lesz a maradék milliókkal? A másik azt mondja: többet kell költeni az egészségügyre. Erősíteni kell a háziorvosi hálózatot, a szakrendelői ellátást. Hogy pl. a sokszázezer cukorbetegnek ne kelljen hosszan utaznia a szükséges ellenőrzésre: legyen egy hasznos labor a háziorvosnál, meg egy jó EKG, ami figyelmeztet: a pácienset infarktus közelíti! És legyen felszerelt kórház, amit mindenki a lakhelyének 50 kilométeres körzetében elérhet.

Az egyik azt mondja: az egészségügy ingyen jár, ezért a csilivili kórházat közpénzből építjük. Aha. Annak a párezernek, aki odajut.

A másik azt mondja: az egészségügy sincs ingyen, ezért mindenki, aki igénybe veszi, járuljon hozzá egy szerény mértékben. Egyszerűen azért, mert a kivetett adó nem elég a fenntartáshoz, ráadásul sokmillióan – pl. a nyugdíjasok – nem is fizetnek ilyesmit.

A legfontosabb különbség: a költségvetésről mindig az aktuális kormány dönt, míg a páciensektől beszedett hozzájárulás ott maradt az orvosnál, kórháznál, nem kellett a „központnál” hízelegnie, siránkoznia érte.

A másik ilyen szempont lehet a „lopás”. Nem szeretem ezt a szót, ha tolvaj lennék, kikérném magamnak ennek az ősi mesterségnek a lealázását. Tudomásul kell venni: a mindenkori kormány feladata és lehetősége, sok egyéb mellett az ország közös pénzeinek elköltése. Annak elpazarlása, saját célú felélése nem lopás, hanem az ország vezetésére való alkalmatlanság. Magyarország gazdag ország: megengedheti magának, hogy kivagyi rezsibiztosok akár arany WC-kefével mossanak fogat. De a hazám is: nem engedheti meg magának, hogy egy télen majd 200 honfitársam fagyjon meg, a legtöbb a saját lakásában. Nem kell „ingyen” tüzifa, meg „olcsó” gáz: mindenkinek legyen lehetősége megfizetni a fenntartását. A DK „ingyen gáz és víz” javaslata nem erről szól. A MINDENKINEK (milliárdosnak is) ingyen járó alapvető energia és víz árát a többet fogyasztó tehetősek fizetik meg, a többletfogyasztás árában. Hűbéri-kapitalista államokban élők jól tudják: a legdrágább portéka, amit „ingyen” ad valaki – no persze nem a saját zsebéből, hanem a rábízott közösből.

Ilyen és hasonló döntések alapján lehet mérlegelnünk, melyik képviselőre adjuk a voksunkat. Valamennyire eligazíthat, hogy a jelölt melyik párt támogatását bírja. (Ezért is nem értem, hogy a mostani kormánypártnak ekkora a tábora, miközben hat éve bevallottan, hirdetetten semmiféle programja nincs. Ezzel persze felhatalmazást kérve – és kapva mindenféle eltitkolt, piszkos döntésekre.)

Olyan nincs, hogy mindegyikkel maradéktalanul egyet tudok érteni. De a demokrácia nem az, amikor nekem – vagy Neked – van „igazam”. Én pl. nem értek egyet a szavazati jog visszavételével, holott vallom: a magyar állam szuverenitását sérti, hogy a határain kívül élők hoznak a csak itt élőkre kötelező döntéseket. De taktikai okokból meghagynám: viszont CSAK személyesen, igazolható módon lehessen szavazni. Most száll a szélben 400 ezer szavazólap – ki tudja, ki kapja meg, ki tölti ki. A regisztrációhoz semmiféle ellenőrzési lehetőség nincs: csak a regisztráló önbevallása, valamint az, hogy magyar állampolgár. Ez szerepel a magyar népességnyilvántartásban, ennek alapján tud ellenőrizni a magyar választási hivatal. Mivel 10 évig érvényes a „regisztráció”, azt sem tudja, él-e, hal-e, aki 2014-ben regisztrált. Vagy esetleg hazajött, átköltözött Magyarországra: kiküldi a szavazólapot a korábbi lakcímre, miközben az illető itthon is megkapja a lapját. Ezt a módszert az ideiglenesen kint dolgozóknak sem engedném. Ha van szavazójog, a magyar állam kötelessége ennek feltételeit – titkosságát és a csalást legalább csökkentő módját megteremteni. Mondom: nem értek egyet a külföldiek szavazati jogával, mert sérti az állam szuverenitását. De elfogadom, mert tudom, sokaknak fontos. Ez a kompromisszum, amit akkor is megkötök, ha arra a pártra szavazok, aminek a legközelebb áll hozzám a felfogása.

Nem fogok bele a nyitott társadalom ügyébe most. Csak annyit: az az alávaló, primitív és beszari uszítás, amit a jelenlegi hatalom űz a hazámmal és honfitársaimmal, olyan érv, hogy ha konzervatív, jobboldali istenhívő lennék se választanám ezt az utat, ami meggyőződésem szerint a szakadék legaljára visz. De ígérem, visszatérek rá – akárhogy is alakul a holnap Magyarország számára.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Hurrá! Szavazunk! Mindjárt…

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 7 - 19:41

Lassan de bizonytalanul elfogyott az idő. Arra, hogy az emberek, a pártok mérlegeljenek. Hivatalosan nincs kampánycsend. Nem hivatalosan az emberek közül elég soknak van tele a töke a kampánnyal. Így a hivatalos kampánycsend hiányában is kontraproduktívvá válhat az, ha az utolsó pillanatig rágörcsöl valaki a térítésre.

Mert ebben a helyzetben meggyőzni már nincs kit. Akit meg lehetett, illetve sokszor inkább csak meg lehetett volna, győzni, azt már meggyőzték. Ha nem győzték meg, akkor már rég meggyőzte saját magát. Akár arról is, hogy elrugdalja magát voksolni. Nem egyszer jobb belátása ellenére. Mert a jobb belátás azt mondatná, hogy legfőbb ideje lenne valami mellett kiállni, és nem egy ellenszavazattal erősíteni azt, aki éppen akad. Még akkor sem, ha hangzatos szólamok szólnak arról, hogy a demokráciáért, meg az új választási törvényért, vagy a fene se tudja miért kellene szavazni. Miközben persze az emberek zöme, legalább tudat alatt, de tudja, hogy mindezekért a szólamokért egy szelet kenyeret sem adnak sehol. Legfeljebb a szavazóetetéseken.

Ahogy a nagy nemzetieskedő szólamokért sem adnak egy petákot sem. Az ilyen szólamokat visszhangzók közül többen haltak meg a különböző valós, és néha virtuális, csatatereken, mint ahányan jól laktak tőle. Kivéve a háborúk mindenkori haszonélvezőit. Akik viszont vigyáztak, hogy rohadt messze legyenek attól a helytől, ahol a pofonok csattognak. Nem lesz máshogy most sem. Aki a tetszőleges párt vakhitű híveként azt hiszi, hogy haszonélvezője lesz a szólamoknak, az nyisson plakátnyomdát. Akkor esetleg esélye lesz némi haszonra. Ezért lett volna hasznos, ha konkrét, számonkérhető programmal állnak elő a pártok. Konkrét, számonkérhető emberekkel.

Talán nem is véletlen, hogy ilyennek se híre, és hamva is alig. A maszatolás, a felelősség szétkenése, a keretmondatok sosem kedveztek a felelősséget messziről kerülőknek. Úgyhogy mindenki menjen el választani. Válassza azt, akit akar. Azt, akinek elhiszi, hogy kevésbé veri át, mint az összes többi szereplő. Mert megint eljutottunk egy olyan választási kampány hajrájába, ahol nem szakemberek szakmai, ha tetszik pragmatikus, programjai alapján lehet dönteni. Hanem érzelmi alapon. Hajrá!

A hajrában tehát háromszoros hurrá a hiteknek, a feltételezéseknek, a talánoknak, és a „szerintem úgy lesz jó” szintű döntéseknek. Számonkérhetetlenül. Ahogy ezt megszoktuk.

Kategóriák: Szervezetek

Modern falu, okos megoldásokkal

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 7 - 17:17

Van egy falu Albertirsa és Cegléd között, távolsága Budapesttől csak hatvan kilométer. Vonattal is autóval is jól elérhető, az erre járók többsége mégis csak átrobog rajta. Nincs itt semmi látnivaló – gondolják, pedig tévednek. Látni-, enni- és innivaló is akad itt olyan, amiért érdemes megállni, akár egy egész napra is.

A 4463 lakosú község első okleveles említése 1281-ből ered, de a terület már sokkal korábban lakott volt. Neve a honfoglaló magyarsággal együtt bejött, török eredetű barsziloktól származik, az évszázadok során alakult át és lett a barszilból bercel, majd a közelség okán a nagyobb település neve is hozzáragadt: mai neve Ceglédbercel. Történelme regényes. A tatárjárás után a vidék pusztasággá változott, a helyzet a törökök kiűzése után sem volt jobb. II. József döntése alapján – 1775 táján – Hannover környékéről telepítenek ide evangélikus vallású németeket. Kezdődhetne a fellendülés – amíg a kolerajárvány közbe nem szól. A járvány elmúltával újabb betelepítés következett és a környékbeli sváb településekről is sokan költöznek ide. Ők már katolikusok, 1801-ben templomot is emelnek, 1804-ben szentelik fel, Nepomuki Szt. János tiszteletére. Késő barokk stílusában a környék ékessége, ma kitűnő állapotban van, felújították és 2000-ben újraszentelték.

Az I. Világháború innen is számos áldozatot követelt – nevüket külön emlékmű őrzi – a másodikban pedig a németek számára vált fontossá a hely a két vasútállomása miatt. A Vörös Hadsereggel szemben itt nem volt komoly ellenállás, a falu nem pusztult el, annál inkább a lakossága. A harcok végeztével, 1944 karácsonyától 619 embert, főleg fiatalokat visznek a Szovjetunióba kényszermunkára, közülük 159-en sosem tértek haza. Az utolsó elhurcolt 1949. november 4-én jött vissza, azóta ez a Falu Napja. Az itthon maradtakat – svábok lévén – a kitelepítés sújtja, 416 embert költöztetnek erőszakkal Németországba. Helyükre a felvidékről érkeznek onnan kitelepített magyarok. A két tragédia áldozatai tiszteletére 1991-ben felavatott emlékműnél minden évfordulón lángot gyújtanak.

Az újabb fejlődés 1960-tól kezdődik, a vasút a legfőbb munkaadó. Néhány év alatt kiépül az ivóvíz hálózat. Óvoda, iskola már régtől működik – korszerűsítik. A nyolcvanas években elkészül a gáz-, a telefon- és a szennyvízrendszer, a járdák és az orvosi rendelő – mindez hitelfelvétel nélkül! Ma már minden utca szilárd burkolatú. A községháza és az 1832-ben épült első iskola teljes áramellátását napelemek adják. Elérhetővé vált az internet, a készülékek használatára az időseket is megtanítják. A falu polgármestere, Török József a harmadik ciklusát tölti, mindig függetlenként indul, ellenjelölt nélkül választják meg. Az Önkormányzat tervei között szerepel a közeli Aranyhegyen egykor volt Kálvária újbóli megépítése, kilátó, vendégvonzó pincefalu, és egy közös kerékpárút a környező településekkel.

Mindezeken túl a polgármester másra is büszke – joggal. Nem véletlen, hogy pincefalut szeretnének, a környéken ugyanis igen kitűnő borok teremnek. Hét-nyolc borászat is működik errefelé, az ő tevékenységüket fogja össze az 1997-ben 33 alapító taggal létrejött Unghváry László Borrend. Zászlós boruk, a Cserszegi Fűszeres, bármilyen versenyen megállná a helyét. Különlegességük a Zöldszűz, egy Zöldveltelíni telepítés első termése. Finom, intenzív illatú, könnyű bor. Igen alkalmas baráti beszélgetésekhez, nyári fröccsözésekhez. Az agyagos talaj miatt ásványossága is érezhető. A Blanka címkéje alatt Sauvignon Blanc rejtőzik a palackban, a Majális pedig egy Kékfrankos rosé, a húsvéti sonka mellé ideális. A Vérnász, egy könnyű vörösbor házasítás, 70:30 arányban Kékfrankos és egy ismeretlen olasz szőlő borából készül. Története regényes. A II. Világháború alatt a faluban ápoltak egy sebesült olasz katonát. A háború után visszajött az őt ápoló családhoz, és hozott egy marék szőlőveszőt. Ma sem tudja senki, milyen fajta, de kitűnő festőszőlő vörösborokhoz.

A faluban mind a mai napig élőek a sváb hagyományok. Az érdeklődőket 1996 óta várja a falumúzeum. Baltimor sárga és ultramarin kék festésével az átutazó figyelmét is magára vonja. Berendezése, a hagyományos bútorzat, a helyi kézművesek munkája, és láthatók itt a népviselet ruhadarabjai is csakúgy, mint a Német Nemzetiségi Ifjúsági Egyesület táncosain, amikor fellépnek. A magyarországi németek közül itt van az egyik legszínesebb viselet. A lányokon 3-4 fehér alsószoknyára egy színes felső borul, azt fényes, fekete, ünnepi kötény egészíti ki. A mellény változó lehet, de hátul mindet rózsa díszíti. Ünnepeken a sváb konyha jellegzetessége a „Berceli lakodalom” kerül az asztalra. Tyúkhúsleves – hús nélkül – csak aprólékkal. Követi a milikrein, a tejszínes, vaníliás, főtt hús, fahéjas mazsolával. Utána jön a „prádli”, bőrös oldalas, csont nélkül, kemencében ropogósra sütve, fűszerezve, párolt káposztával. A sütemény, kuglóf.

Ceglédbercelen nem csak a sváb hagyományoknak van becsülete. Itt azt tartják: a közös égbolt alatt tizenhárom nemzetiség él Magyarországon. Az együttműködés számára pedig a legjobb teret a kultúra kínálja. Szeretnének megvalósítani egy kitűnő gondolatot. Jó lehetőség lenne egymás megismerésére, ha a tizenhárom nemzetiség tizenhárom év alatt sorban bemutatná önmagát. Erre a falu védőszentjének, Nepomuki Szt. Jánosnak ünnepén, minden évben május 16-án, a búcsú nagyszerű alkalom lehetne.

A fiatal táncosok itt az elmúlt években már felelevenítettek egy – még a két világháború közötti időből származó – népszokást, a Báránytáncot. Régen egy élő báránnyal táncolták, amit az ünnep végén kisorsoltak. Ma már csak egy nagy plüssbárány a főnyeremény, de biztos, hogy azok sem éreznének csalódást, akik idelátogatnak erre az alkalomra, megkóstolják a sváb ételeket, az itt termett borokat és táncolnak egy jót a sváb fúvószenekar muzsikájára.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Tragédia Kanadában — Egy junior jégkorong csapat 14 tagja halt meg

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 7 - 12:48

Egy félpótkocsi ütközött egy autóbuszba a Saskatchewan tartománybeli Tisdale településtől harminc kilométerre északra, amely 16 és 24 év közötti jégkorong játékosokat szállított. Az RCMP jelezte, hogy 14-en haltak meg, 14-en pedig megsebesültek. Összesen 28 utas volt az autóbuszon a királyi lovasrendőrség (RCMP) jelentése szerint. A Humboldt Broncos nevű hockey csapat a Nipawin nevű városba utazott volna egy meccsre péntek este.

(Kép: A Humboldt Broncos hockey csapat.)

Az elhúnytak és sebesültek jelentős része a kevesebb mint 6 ezer lakosú Humboldt városból származnak–a kistelepülés pedig szombat reggelre valóságos sokkban van, hiszen szinte mindenki ismeri egymást, a játékosokat pedig különösen. A településen lévő Elgar Petersen arénát krízis központtá változtatták át péntek este. A szülők és hozzátartozók itt jelentkezhetnek további információért, a helyiek pedig itt nyújthatnak segítséget a gyászoló családoknak.

“Szavakkal nem lehet kifejezni azt a vesztességet, amit ma este érzünk,” mondta Scott Moe, Saskatchewan kormányfője. “Ma este Önök mind Saskatchewan szívében vannak,” tette hozzá.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök is nyilatkozott. “El sem tudom képzelni, hogy a szülők most min mennek keresztül. Szívből küldöm együttérzésemet mindenkihez, aki ebben a szörnyű tragédiában érintett, Humboldt közösségében és azon túl is.”

A tragikus baleset a 35-ös országúton történt. A mentésben mentőhelikoptereket használtak és a folyamatot a kegyetlen téli hideg is nehezítette–ma hajnalban például mínusz 21 fokot mértek.

(A baleset helyszíne Saskatchewanban.)

Körülbelül száz szülő és hozzátartozó a Nipawin település egyik templomában, az Apostolic Church-ben gyülekezett péntek este. Itt nyújtott további információt a hozzátartozóknak a lovasrendőrség. A négyezer lakosú település élelmiszerboltjai ételt osztanak a szülőknek és hozzátartozóknak, más üzletek pedig mobiltelefon feltöltőkkel érkeztek.

“Egy gyászoló tartomány nevében mondok köszönetet az egészségügyi dolgozóknak és az elsősegélyt nyújtóknak bátor fellépésükért, amelyre a lehető legnehezebb körülmények között került sor”–mondta Scott Moe kormányfő.

Kategóriák: Szervezetek

Győzzön a diktatúra!

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 6 - 18:11

Igen! Nekem ez a jó. A zavarosban horgászni. Ha valami kell, csak odaböfögöm, hogy Orbán vejének rokona vagyok. Sőt! Minél arrogánsabban, közönségesebben, lenézve a világot, annál hatásosabb. Igaz, hogy rokonságunk csak ideológiai és csak részemről elismert, de ezt soha senki sem tudja és nem is firtatják, csak ritkán méregetnek kétkedőn hümmögve. Azaz hatásos.

Ha azt mondanám, hogy Karácsony Gergely, vagy Szél Bernadett unokatestvére lennék, vagy Hadházy Ákos nagybátyja, akkor nemcsak mindenki, hanem én is kiröhögném magam.

Ha egy jókis üzlethelyiséget, földet, vagy egy kúriát akarnék, plusz államilag támogatott fedezet nélküli hitelből- ki a jobb nekem? Ha a szabályozás ellenére túlépíteném az amúgy védett területen megszerzett telkemet toronyházzal, vagy szélesebbet, hosszabbat- kinél tudom azt megvalósítani? Karácsony Gergelynél? Ugyan!

Egy kis közpénzért pályázom templomkert, esetleg önkormányzat parkosításáért, vagy a belvárosban egy kilátóépítésért háromszoros áron, akkor Hadházy kell nekem? Francokat! Vasláncra, vagy lámpavasra vele! Inkább Orbánnak visszatolom a nyereség felét egy karibi offshore-számlára, vagy az apjától rendelek követ duplaáron.

Itt nem kell aggódjak. Egy belvárosi kávézóban, vagy disznóvágáson, esetleg jegesmedve-vadászaton megtárgyaljuk. Akár a Polt Petyát is meghívjuk.

De igazából nem is aggódom! A jókis erdélyi-szavazatok…. Merthogy abból annyit rakunk be, amennyi épp szükséges. De, ha kell, a fiúk kicsit bele is tudnak nyúlni a választás elektromos rendszerébe! Ha ez sem elég? Áder Jani kinek ad megbízatást kormányalakitásra? Hát nemfeltétlenül a legtöbb szavazatot kapottaknak, hanem akit ő legalkalmasabbnak lát stabil-kormányalapításra! Legfeljebb két próbálkozás után félévvel későbbre újra kiírja a választásokat. Akkor pedig már senkinek sem lesz esélye, hiszen akkor egy csapdába csalt farkas agresszivitásával az életéért fog Orbán harcolni, szétmarcangolni bárkit is, aki hatalmát, fizikai konfortját bármennyire is veszélyeztetné.

Tehát, ha most nemgyőzitek le, akkor soha! Demokratikus úton esélytelen, ha a most nyitott helyzetet nem használjátok ki! Maradjatok otthon! Törődjetek bele, hogy még jó húsz- harmin éve van! Azt ti már guggolva féllábon is kibírjátok! Ráértek! Én már nem! Majd a gyerekeiteknek lesz kánaáni élet! Emberek! Hát kolbászból lesz a kerítés is! Már növekszik is! Sajtból meg a tető! Csak ne lukacsosból! Imádkozzatok!

Normál nyugdíjatok már nem lehet! Személyre szabott nyilvántartás? Örökölhetőség? Nyolc év alatt bárki is örökölte az eltávozott nyugdíját?! Az a lehetőség is el lett lopva az 3.000milliárddal! Az valamelyik karibi számlán offshorozódva, megérdemelten napozva várja miniszterelnök gazdiját. Amint a nyugdíj tekintetében is igaz, egy mindenkiért, mindenki egyért! Hiszen tudjuk, hogy anno 20% Lajosunk, (mára inflálódva már lehet 50 is, így lett belőle “Brókerlajos”) házikasszája az 1.300milliárdot se bírta.

Én beülök egy zsíros minisztériumi, vagy tanácsadói állásba, ott duzzogva elleszek a mézescsupor (mitmár! mézeshordó) mellett mohó, irígy tekintetemet kapkodva, nehogy te és a balfék társaid a közelébe kerülhessetek.

Nekünk lesz jó kormányzati Kútvölgyi-korházunk! Sőt! Orvosokkal!

Nekünk jár majd a diploma állami ösztöndíjjal, vagy kényelmesebben akár egyetem nélkül is!

Nekünk jár a kormányüdülő a Balatonnál, a kastélyokban wellness térítésmentesen! Sőt! Helikopterrel!

Az urizálás közpénzen luxusszállókban és éttermekben! A vadászat rénszarvasra, jegesmedvére, tigrisre és oroszlánra! Különben is! Addig örülj, amíg nem rád lövünk! Miért? Te is mocskos sorosbérenc vagy?

Nem utálod a rohadék háborús menekült migráncsokat?!

Mi? Hogy az orbáni fizetősök nem rizskapálásból szedték meg magukat? 30.000 orbánmigráncs? Azok már soktízmilliárd nyereséget hoztak nekünk! Fegyverkereskedők? Maffiózók? Rabszolga és leánykereskedők? Hát legalább nem veszik el a munkádat, mert az büdös nekik, a nyugdíjadat meg kiröhögik. Attól meg nemfélnek, hogy te veszed el az ő munkájukat, mert akkor lelőnek! A pénzükért meg Poltpetya és Pintérsatya megvédi őket. Tőled!

Hű! Azáldóját! Már megint rémálmaimban miket képzeltem magamról! Orbán rokona? Hííínye! A rendszer nagy barátja? Azt hiszem megint elgurult a gyógyszerem…. Gyorsan hidegvízzel arcotmosni és vadmalac-vágtában elsuhanni szavazni, mert itt különben nagygebasz lesz! Talán most még sikerülhet demokratikusan!

Mathias das Loo

Kategóriák: Szervezetek

Voks humana 2018

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 6 - 15:16

Miközben a visszalépkedések napjait éljük, jó ideje a láthatjuk a választási hasra-ütések licitjét is. Ezt néha az éppen aktuálisan esélyesek listájaként aposztrofálják, míg máskor a közvélemény megkutatásaként. Elvárva, hogy az egyszeri állampolgár a feje nagy kapkodása közben elhiggyen mindent, amit láttatnak vele. Akkor is, ha ugyanarról ellentétes információval biztatják szavazni a legesélyesebbre.

Azt a helyzetet sugallva, hogy a legesélyesebb személyét leginkább a legesélyesebb megnevezőjének pillanatnyi szimpátiaviszonyai határozzák meg. Nagyban és kicsiben egyaránt. Ennek ellenére senkit nem beszélnék le a „legesélyesebb ellenzéki” kereséséről. Ahogy arról sem, hogy meghallgassa az éppen aktuális taktikai szakértéseket. Az információ és ötletdömpingben azonban egyre inkább visszacseng az, amit még dédimtől hallottam. Az, hogy „hallgass meg sok okos embert, aztán csinálj amit akarsz”. Ami kétségtelenül a legjobb megoldás akkor, ha az ember legalább áltatni akarja magát a saját döntéshozatal lehetőségével. Mert persze azért manipulálódik. Aki azt állítja, hogy ő aztán sosem, az is. Legfeljebb nem veszi észre. Aki azt hiszi, hogy a nagy machinátor, az is. Elég Orbán esetére gondolni a kvótás népszavazással. A rendelkezésre álló információ szintje önmagában manipulációs tényező.

Azért persze lehetnek olyan gondolati vonulatok, amelyek mentén el lehet gondolkodni a választásokon. Így képet alkothat bárki arról, hogy melyik párt tényleges eszmeisége felel meg a saját eszmeiségének. Nem statikusan, hanem dinamikusan. Mert az a párt, amelynek vezetése akár havonta, évente, vagy választási ciklusonként más öndefiníciót hirdet ki, annál azért gyanús lehet az aktuális állapot őszintesége. De az is, hogy egy fél év múlva nem fog tovább változni az eszmei irányvonal. Márpedig a politikai elit nem fukarkodott eddig a forgolódásokban. Nagyokban sem. Miközben elismerem, hogy nyilván van olyan parafaszemélyiség, amely teljesen jól érzi magát ilyen körülmények között. Elvégre a fenék ugyanaz, már megszokta a szagát, az ízét, és úgysem látja az éppen aktuális irányvonalat a farpofák közül. Gondolkodni sem okvetlenül szükséges, mert a úgy érezheti, hogy elég visszaböfögni az éppen aktuális vezérmotívumokat. De nem is a vakhitű seggnyalóktól várnám el, hogy egy párt politikai stabilitásáról véleményt mondjanak.

Aztán ott van az a nagyszerű, az ellenzéket előre felmentő szólam, hogy a választási rendszer tehet mindenről. Alkalmasint persze ugyanez a választási rendszer lenne alkalmas, elég szavazóval, a jelenlegi kormánypárt alapos elfenekelésére is. De ezt most csak annyiban vegyük figyelembe, hogy Orbánia jelen választási rendszere nagyon kényelmes a mindenkori győztesnek. Így nem az a lényeges, hogy kinek az érdeke megváltoztatni. Mert megváltoztatni a győztesnek van lehetősége, de a mindenkori győztesnek ez nem okvetlenül érdeke. Amikor tehát valaki ellenzéket választ magának, és teszi ezt a választási rendszer megváltoztatásában bízva, akkor értelmetlennek tűnik az erre vonatkozó ígéreteket mérlegelni. Ígérni, potenciális vesztesként bármit lehet. Az, aki ez alapján szeretne dönteni ne is ezt mérlegelje. Sokkal inkább azt, hogy melyik pártból nézi ki a hatalmi önérdek ellenében való cselekvést. Ez még csak nem is annyira demokrácia-felfogási, mint amennyire bizalmi kérdés.

Egyébként a központosított irányítási, államhatalmi rendszerről ugyanez elmondható. A bársonyszékből nagyon kényelmes kézivezérelni mindent. Miközben minden információ becsorog a különböző csatornákon. Az ellenérdekelt felek zsarolásához szükséges információ is. Ebből a szempontból már inkább az lehet a kérdés, hogy melyik miniszterelnök-jelöltből nézi ki valaki legkevésbé az egyeduralmi elcsábulást. Ha ezt osztályozni kellene, akkor nálam azok végeznének hátrébb, akik a legtovább hirdették a „mi egyedül indulva váltunk meg mindenkit” eszméjét. Mert a kompromisszumkészség, az együttműködési hajlandóság egy kicsit mindig az egyeduralmi gépezet kihasználása ellen hat. Azáltal is, hogy több „ellenőrt” hagy a porondon. Miközben korántsem csak hazánk jelenkorából ismerünk olyan politikusokat, aki egy hatalmi pozíciót önként csak egyvalamiért adtak fel. Egy nagyobb hatalommal járó pozícióért. Annak, hogy ennek a politikusi szemléletnek, és az ezt hirdető politikusoknak is van piaca azt mindennap látjuk. Például, a neohorthyzmus felbugyogását látva. De attól, hogy van piaca, még nem lesz szimpatikusabb.

Szimpátia. No igen. Az sem semmi. Sokaknál valószínűleg akár többet is jelenthet minden racionális érvnél. Nekem is vannak szimpatikusabb, és kevésbé szimpatikus jelöltek. Azonban igyekszem szem előtt tartani, hogy attól egyik politikus sem fog többet tenni sem az ország érdekében, sem a szűkebb környezetemért, hogy ő a szimpatikusabb. Miközben tudom, hogy a világ legnagyobb szélhámosai, csalói alapvetően éppen az irántuk való szimpátia felkeltésében voltak, többek között, a legtehetségesebbek. Mert ezzel lehet, érzelmi síkon manipulálni valakit. A legmanipulítvabb benyomások pedig mindig érzelmiek. Mint a félelemkeltés, a gyűlölet felébresztése, a csoportnyomás, a szeretetvágy és megannyi más is. Ez utóbbiakra hallgatni sem szégyellnivaló. Csak erre hallgatva később se tegyen senki szemrehányást, és főleg ne másoknak, hogy milyen pártra, listára adta voksát. Akármilyen rendes embernek látszott.

Kategóriák: Szervezetek

A felmérések dzsungelében – A KMH olvasójaként Ön melyik listára szavaz április 8-án?

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 5 - 16:21

Fenntartással kell kezelni valamennyi felmérést néhány nappal az áprilisi magyar országgyűlési választások előtt. Tegnap még a Medián kétharmados győzelmet jósolt április 8-án a Fidesznek és még azt is hozzátette (szinte mindenki meglepetésére), hogy a magas részvétel végül a rendszerpártnak kedvezhet, mivel a Fidesz sikeresen mozgósít a falvakban. Csürtörtök reggelre viszont a Publicus 74 százalékos részvételt jósolt vasárnapra, növekvő Jobbik és MSZP tábort, valamint elszántságot az ellenzéki oldalon. De ami a legfontosabb: 400 ezerre tehető a rejtőzködő szavazók száma. A Publicus szerint 65 százalék részvétel alatt, a Fidesznek kétharmada lesz, 70 százalék fölött viszont reálisan elképzelhető, hogy kisebbségbe szorulnak. A Publicus szerint a következőképpen fest a listák népszerűsége:

  • FIDESZ: 45%
  • JOBBIK: 20%
  • MSZP-P: 19%
  • LMP: 7%
  • DK: 5%
  • Momentum: 2%

A Republikon ma hozta le mandátumbecslését, amiből kiderül: 21 választókerület van Magyarországon ahol szoros eredmény (5 százalékon belüli) várható vasárnap. Ha az ellenzéki jelölt győz e kerületek többségében, akkor a Fidesz kisebbségbe szorul.

A Republikon a következő mandátumbecslést hozta le ma reggel:

  • FIDESZ: 113
  • MSZP-P: 33
  • JOBBIK: 29
  • DK: 13
  • LMP: 7
  • Együtt: 2
  • Független, de a baloldal által támogatott: 2

Részletesen minderről a KMH testvérlapjában írtam, angolul.

Most azonban az érdekelne minket leginkább, hogy a KMH olvasói hol állnak. Egy tágabb értelemben nyilván nem reprezentatív felmérést készítünk, amiből az derülhet ki, hogy milyen politikai állásponton vannak lapunk aktív olvasói. Természetesen sok olyan olvasónk van, aki “passzív”–olvassa cikkeinket, de nem ír hozzászólást. Ez jelenti nálunk a többséget és különösen örülnénk, ha közülük is résztvennének néhányan az alábbi felmérésben.

Szóval ime (kattintson a ‘vote’-ra, ha szavazni szeretne, vagy az alatta lévő ‘results’ linkre ha az eredményekre kiváncsi):

Note: There is a poll embedded within this post, please visit the site to participate in this post's poll.

Illusztráció: Martyna Zoltaszek

Kategóriák: Szervezetek

Felszabadulás vagy valami más?

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 4 - 18:19

“Olyan nép, amely egy már elveszett háborúban szolgalelkűséggel idegen érdekek védelmében utóvédharcok színterévé engedi tenni apáitól örökölt földjét, elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsülését.” – Horthy Miklós 1944.október 15.

1945. április 4-én szovjet csapatok átlépték a nyugati határt Nemesmedvesnél, azaz véget ért az ország nagyobb részét romba döntő, egymillió magyar áldozatot hozó második világháború Magyarországon.
Évtizedeken át ezen a napon ünnepeltük a felszabadulást. A gyerekek virágot vittek a szovjet katonasírokhoz, a felnőttek pedig örültek a munkaszüneti napnak. Ünnepeltük a fegyvernyugvást, a békét, a hosszú évek szenvedéseinek és fasiszta elnyomásának véget vető katonai győzelmet. Arra már nem helyeződött nagy hangsúly, hogy a szovjetek szövetségeseikkel közösen, köztük a debreceni kormány által felfegyverzett magyar katonákkal együtt visszafordíthatatlannak tűnő módon elzavarták az országot negyedszázada elnyomó, az országot a totális pusztulásba vezető politikai, gazdasági és társadalmi elitet. Az évtizedek múlásával azonban Horthy Miklós elnyomó rendszerének emléke halványult, így a fasiszta rezsim megbuktatása egyre kevésbé átélhető pozitívuma lett a szovjet katonák magyarországi harcainak.

Április negyedike a nyolcvanas évekre egy egyszerű munkaszüneti nap lett, egyre kevesebben látták történelmi jelentőségét. Ezt az átmeneti állapotot követte a rendszerváltás ideológiai káosza, amelyben az egyik fundamentummá éppen a szovjetellenesség lett. Sem az újjászerveződő politikai jobboldal, sem a liberálisok nem kívántak különbséget tenni az országból a németeket és magyar szövetségeseiket elzavaró szovjet katona és a nyolcvanas években még az országban lévő szovjet katona között. Lassan eltűntek azok a generációk, akiknek még volt személyes felszabadulási emléke, akik örömmel emlékeztek a háború végére, és akiknek történeteiben a szovjet katonák többnyire szerethetőek voltak, akik többségükben barátként és nem ellenségként tekintettek a polgári lakosságra. Ugyanakkor olyan dolgok, mint a nők megerőszakolása vagy a katonák előforduló fosztogatásai tabunak számítottak, azonban azt meg kell jegyezni, hogy ezeket szigorúan tiltották és nem volt ritka ilyenek miatt az azonnali kivégzés sem.

1989 után rövid idő alatt jutottak el a kollektív emlékezetért felelős politikai és tudományos közösségek oda, hogy megszállásra cseréljék a felszabadulás fogalmát és egyúttal megindult a német és magyar háborús tevékenység átértékelése is, és vele együtt a szerecsenmosdatás.gy semmi meglepő nincs abban, hogy ma a manipulált történelemtudat miatt a többség a szovjet katonára mint barbár megszállóra tekint, és az is természetes lett sajnos, hogy ellenségeiket hősnek tekinti a többség.
Jelen sorok írója ma is elkötelezetten vallja, hogy 1945. április 4-én Magyarország felszabadult és ünnepli a nácizmusnak és a vele szövetséges magyar fasisztoid rendszernek a vereségét. Nem szabad elintézni ezt a napot annyival, hogy eljött a béke és megjöttek ezzel együtt a sztálinisták. Már csak azért sem, mert a felszabadulás után legalább néhány évig valóban demokratikus rendszer volt Magyarországon.

Ahhoz, hogy megértsük a békéért és szabadságért meghozott áldozat nagyságrendjét érdemes áttekinteni, hogy katonailag miként győzték, győztük le Magyarországon a náci Németországot és magyar szövetségeseit.

Azt már Budapesten 1944 nyarán is látni lehetett, hogy Hitler birodalma katonailag összeomlott. A Szovjetunió Vörös Hadserege az ország megtámadásának harmadik évfordulóján hatalmas offenzívát indított, amely lényegében megsemmisített minden haderőt a Leningrádtól a Fekete-tengerig húzódó frontvonal középső szakaszán. Az itteni sikeres támadást alig egy hónappal később követte a déli támadás, amely már Magyarországra is közvetlen hatással bírt. A román határtól nem messze védelmi állásokba húzódó német és román erőket a 2. és a 3. ukrán front csapatai tönkreverték, a katonai katasztrófa egyértelművé tette Mihály román király számára, hogy Románia elsőrendű nemzeti érdeke a háborúból való kiugrás és a győztesek oldalára állás. A tökéletesen eltervezett fordulat sikeres volt, a németeknek nem maradt más választásuk, mint a menekülés Romániából.

Ez az út a magyar politikai elit számára is nyitva állt. A román kiugrás pillanatában a szovjet csapatok északkeleti irányból betörtek Erdélybe, harcok már 1944. augusztus 27-én zajlottak az akkori Magyarország területén. A határt védő székely katonák itt csak addig harcoltak, míg szülőföldjükön voltak, amint innen kiszorították őket, tömegesen dezertáltak és mentek haza. Nem igaz tehát azon állítás, hogy a románhoz hasonló kiugrást az akadályozta, hogy Magyarországtól távol volt a front. A magyar döntéshozókat cselekvésre ösztönözhette volna az a tény is, hogy a román átállást követően a német katonai ellenállás lényegében összeomlott a térségben. A tönkrevert Wehrmacht és SS csapatok rendezetlenül menekültek, képtelenek voltak ellenállásra 1944 szeptemberében. A szovjetek villámgyorsan megszállták Romániát ésBulgáriát, Jugoszlávia irányába fordulva pedig egy hatalmas csapdát készítettek állítani a Balkánon állomásozó német hadseregeknek. Támadásukat hatékonyan segítette Tito partizánhadserege, így a szovjetek egy ideig nem is foglalkoztak komolyabban Erdély és Magyarország irányába való támadással. Reménykedtek abban, hogy a kilátástalan katonai helyzetet látó Horthy a románokhoz és bolgárokhoz hasonlóan elfordul Hitlertől.

Nem így történt. Az 1. magyar hadsereg kitartott a Kárpátokban húzódó Árpád-vonalon, fenntartva a 4. ukrán frontot, sőt a román kiugrás után gyenge német támogatással magyar katonai offenzíva is indult azzal a céllal, hogy elfoglalják Dél-Erdélyt és lezárják a Kárpátok déli átjáróit a szovjetek előtt. A támadás elég gyorsan elakadt, arra azonban jó volt, hogy jobb védelmi állásokat tudtak elfoglalni a magyar csapatok a szovjet és román haderővel szemben. A magyarok itt majd egy hónapon át tartották a frontot, akadályozva, hogy a szovjet hadsereg közelebb kerüljön a magyar fővároshoz. A Torda környéki harcok, majd a hasonlóan keményen védekező nagyváradi védelem október közepéig tartotta fenn a támadókat. Már az Alföldön jártak a szovjet páncélosok, amikor Erdély északi részének jelentős részén még jelen volt a magyar haderő, mely ezekben a harcokban lényegében önállóan tartotta fel heteken át ellenségét. Rajtuk kívül csak a szászokból verbuvált “Erdély Csoport” és néhány SS elitegység volt itt jelen, melyeket kisebb csoportokban keletről menekülő német katonákkal töltöttek fel.

A sokak által máig hősiesnek gondolt ellenállás miatt Magyarország napról-napra vesztette el reményét egy méltányos békére, illetve merült fel a rémképe annak, hogy az egész ország hadműveleti területté válik, azaz hatalmas háborús pusztítás fogja sújtani az országot.

Remény azonban még ekkor, azaz 1944 október elején is volt. Magyarország fegyverszüneti tárgyalásokba kezdett a Szovjetunióval és megállapodás született, amelynek értelmében hazánk kilép a háborúból és csapataink megnyitják az utat a szovjet csapatok előtt Budapest irányába.
A kiugrási kísérlet reményéhez járult hozzá az a nagyszabású szovjet offenzíva is, amelynek egyik célja a magyar főváros elfoglalása volt délkeleti irányból, a másik pedig az, hogy az Erdélyben és Kelet-Magyarországon lévő német és magyar haderőt bekerítsék és visszavonulását megakadályozzák. Nem kizárt, hogy a várható magyar kiugrás reményében is vágott bele fáradt és kivérzett csapataival “villámháborús” hadműveletbe Malinovszkij marsall, aki nem volt híve az ilyen katonai akcióknak.

A támadás minden irányból sikeresen indult, lényegében elsöpörte a magyar és német csapatokat, több helyen átkeltek a Tiszán a szovjetek. Szolnok elérésével Budapest gyors felszabadítása vált reális céllá, Nyíregyháza első elfoglalása után pedig az Erdélyben harcoló magyar és német haderő bekerítése.

A katonai vezetők többsége esküszegő módon megtagadta az engedelmességet Horthynak, így hozzájárultak a kiugrás sikertelenségéhez. Budapesten sima nyilas hatalomátvétel következett, fegyveres ellenállást csak pár tucatnyi józsefvárosi katonaszökevény és munkaszolgálatos tanusított, akiket könnyedén öltek halomra. A Budapesten állomásozó német elit páncélos egységek vezetésével ezt követően ellentámadás indulhatott, amelynek köszönhetően Budapestre tudták visszavonni az Erdélyben és Kelet-Magyarországon harcoló német és magyar csapatokat.

Miközben a szovjet támadó ékek lengyel majd német területen megállíthatatlanul törtek Berlin irányába, addig itthon bénult közönnyel sodródott Magyarország a totális pusztulás irányába és tartotta fel a szovjet haderőt. Ezután következett a főváros ostroma, ami katonaliag teljesen értelmetlen, barbár pusztítás volt a németek részéről.

Szomorú tény, hogy a második világháború végének legsúlyosabb harcai Magyarországon, egy mellékesnek gondolt hadszintéren zajlottak. A Hitler bábjaivá züllesztett vezetőkkel hazánk képtelen volt kiszállni a horthysta elit kalandor háborújából. Nem pusztán a korábban visszakapott területeket vesztette el az ország, de elpusztult a hazai infrastruktúra, megsemmisült vagy megsérült több tízezer lakóház és odaveszett minden tizedik magyar. 1945-ben már Hitler bunkeréhez közeledtek a Berlinben harcoló szovjet katonák, amikor Magyarország nyugati megyéiben még harcok dúltak.

Természetesen nem szabad megfeledkezni arról, hogy 1944. decemberében a felszabadított Debrecenben megalakult az ideiglenes Nemzeti Kormány, amely kétségbeesett igyekezettel mentette a menthetőt. 1945. január 20-án fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval és hadat üzent Németországnak. A magyar katonák tehát felszabadítóként lehettek jelen már Budapesten is, azonban ennek már csak morális jelentősége volt. Magyarország elvesztette minden reményét egy méltányosnak mondható békére. Az újjáépítés és a háborús kárpótlás költségei pedig akkora terhet jelentettek, amelynek kedvezőtlen hatásait máig érezzük.

A fentiek alapján mindenki szabadon dönthet, hogy milyen fogalmat használ április 4-én, de az ostoba politikai döntések és hősiesnek tűnő, de értelmetlen és gyilkos horthysta majd hungarista katonai ellenállás XX. századi történelmünk egyik legszomorúbb időszakát idézik, amelynek véget kellett vetni. Legyünk büszkék a tényre, hogy a szovjet, román, bolgár mellett magyar katonák is részt vállaltak ebben!

Kalmár Szilárd

Kategóriák: Szervezetek

Kedves barátom! — Frank Tibor levele Kanadából

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 4 - 18:10

Kedves Barátom!

Sok éve panaszkodtok nekem (is), legfőképp az otthoni állapotokról. És engem sürgettek már vagy négy éve, hogy írjam már le a véleményem.

Merthogy négy évvel ezelőttig írtam gyakran, mindenféle újságban, azóta nem. Hát azért nem írok négy éve, mert akkor is falra hányt borsó volt. Akkor, a legutóbbi cikkemben azt írtam, hogy fogjatok össze, ha le akarjátok váltani ezt a bandát, mert négy év múlva (most) sokkal nehezebb lesz, ha éppen nem lehetetlen. Merthogy az ingát felakasztották, az nem tud visszalengeni. Akkor azt mondtam, háááát, ha nektek ez így jó, (mert mégiscsak megválasztódtak megint, mert nem akartatok együttműködni), akkor miért én dumáljak bele innen tízezer kilométerről?

Másik, hogy otthon már réges-régen nincs vitakultúra. Tény, hogy írhatsz akár a rőtbóbitás kacagó gerle nemi életéről is, akkor is a kommentek között már a második sorban beindul az anyázás, cigányozás, zsidózás, vagy legújabban a sorosozás. Meg, hogy könnyű innen a messzeségből, a nyugati partról osztani az észt. Ebben van igazság, de abban is, hogy az okos más hibájából tanul.

Otthon valódi vita nincs, érzelmek vannak, indulatok, düh, irigység és félelem, mint az egész országban.

Emlékszem (tinédzser koromban olvastam), Lukács György írja valahol, hogy a nácik a gyűlöletet, a komcsik meg a félelmet használták hatalmuk fenntartására.

Szerinted ma melyik folyik otthon, kedves barátom? Szerintem mindkettő, mesteri keverékben.
Ez már annyira szürrealista, hogy már se nem vicces, se nem tragikus, inkább hihetetlen. Nemcsak a tettek, a reakciók is e világon kívüliek. Putyin tanulni jár Pestre, Erdoğan felkészül, és már Kim Dzsongun is beadta a vízumkérelmét.

Korábban több mint száz cikkben és interjúban kifejtettem, hogy ami hazánkkal történik, az történelmi léptékkel is bűn. Olyan eszméletlen történet, amibe Orwell tolla is beleremegne. Az, hogy az internet korában, a 21-ik században ilyen demagóg dumával valaki népszerű lehessen, ilyen agyament egybites propaganda csatornákat üzemeltessen közmédia címen, ahhoz olyan társadalmi helyzetet, szellemi és idegi állapotot kell feltételeznünk a nép részéről, amilyet én nem is merek elgondolni.

Már sokszor elmondtam neked, hogy ez a hatalom az én szememben, a kor viszonyaihoz képest, bűnösebb az előző kettőnél. Kádár, sőt Horthy rendszerénél is. Én úgy látom, hogy Kádár és Horthy is jobban képviselték az adott kor lehetőségein belül a nép érdekeit, mint Orbán ma. Nekem egyik iránt sincs sok szimpátiám (Kádár elől megszöktem családostul, két könyv is íródott róla; Horthy alatt meg kiirtották édesapám első családját, beleértve két testvéremet is).

Az a kettő azonban többé-kevésbé kötelező volt, és – nem enyhítendő a bűneiket – Kádár meg Horthy is valamelyest enyhítette a háttérben diktáló nagyhatalom akaratát. A „cucilizmus” jobb volt nálunk, mint a környező országokban, és Horthy is próbálkozott ezzel-azzal. Akkor, mint addig szinte mindig, a történelem rossz oldalán álltunk.

Most viszont, először az újkori történelmünk során, igazán Európához tartozhatnánk, békés ország lehetnénk, háborúk, sőt harcok nélkül, építhetnénk hazánkat, szépen lassan, de biztosan felzárkózhatnánk a fejlett nyugathoz, amire mindig is vágytunk. És, tegyük hozzá, amihez a külföld óriási pénzügyi segítséget is adott. (Igaz, kihívást is, a globalizált világban a verseny vállalását). Élvezhetnénk a szabadságot, a vállalkozás és a szellemi kibontakozás lehetőségeit. Az új, innovativ technológiákban élen járhatnánk. Orbán kétharmaddal nemzeti összefogást hozhatott volna létre, és különféle nézetek bevonásával gyors fejlődésnek indult volna hazánk. Ehelyett a vezetők a gyűlölet, az állandó, légből kapott és mesterkélt háborúsdi útját választották. A hazugság és a félelem országát hozták étre. A hülyék meggazdagodását, a lopást és az intézményesített korrupció rendszerét. És ennek fedezése során annyira felbőszítették és lezüllesztették a társadalmat, hogy ennek helyrehozatalához igen hosszú időre lesz szükség. Az agymosás olyan szintjét érték el, ami Európában párját ritkító, történelmi léptékkel is. Főleg békeidőben. Mi régen nem hittük el, hogy pl. a románokat úgy el lehetett nyomni, mint ahogy Ceaușescu tette, Európa közepén. Aztán most itt vagyunk mi, ráadásul elnyomó háttérhatalom nélkül, sőt EU és NATO tagsággal támogatva.

A nyolcéves agylúgozás fokozatosan egyre lejjebb vitte az országot. Ma olyan dolgok történnek, amiket pár éve elképzelni sem tudtunk volna. Nemcsak arról van szó, hogy a régió éllovasából sereghajtók lettünk, (még Lengyelország is megelőzött bennünket, a történelem során először).

Az emberi értékek és viszonyok még fontosabbak, azok hosszú távon sem könnyen hegednek. A toleranciát, a szolidaritást kiölték a társadalomból. Teljesen. Másrészt meg, ahol nem kellene a tolerancia, ott olyan birkatürelemre nevelték az országot, amilyen még a 70-es években sem volt. Igaz, most vannak szelepek. 600 ezren már elmentek. Tehát ahol létszükséglet az egymás iránti szeretet és türelem, ott ökölrázás folyik, ahol viszont nem kellene hagynunk magunkat, ott birkatürelem és apátia van.

Négy éve ezt írtam a nemzeti konzultációkról: „Konzultáció címén olyan együgyű hülyeségeket kérdez meg a néptől, a te pénzeden, amitől az állatóvodában az enyhén retardált 14 hónapos orangután magához nyúl, és helyből hatalmas hátra szaltókat csinál. Azóta se szóltatok neki, a betegnek, hogy vegye be a gyógyszerét. Vagy legalább írjon vékonyabb papírra”. És ezekből volt egy pár azóta.

Négy éve íródott ez is: „Negyedszázad alatt gulyás-kommunizmusból szépen puszta-kapitalizmussá lett az ország. Európa egyik leggyorsabban fogyó nemzete és harmadik legszegényebb országa lettünk.” Régen a szocialista blokk “Legvidámabb Barakkja” voltunk, ma legfeljebb a „Balkán Legelcseszettebb Összeszerelő Üzeme” címet kaphatnánk meg.

Tudod, azon mentem le hídba leginkább, amikor tavaly a Heineken vörös csillagjáról ment a propaganda. Hogy komcsi jelkép. De hiszen az egész ország bűzlik a „cucilizmus” rothadó szagától! A bratyizás, a mutyizás, a szürkeség, a földre néző emberek, a vitakultúra teljes hiánya, a felszínesség, a türelmetlenség, a bürokrácia, a kivagyiság, a hantázó és gazdagodó politikusok, a korrupció mindent átszövő bűzétől. Az egész otthoni politika igazi komcsi alapokon nyugszik. (És itt nem a 80-as évek reformistáira gondolok). Legfőképpen pedig a kormányzásnak nevezett mutyi. Persze közben ünnepeljük a Horthy-korszakot is. Volt KISZ-titkárok, pártmunkások, és párt-firkászok vezetik az országot, és persze köztük a besúgók. Igen, a volt komcsi ügynökök is a politika magasságaiban dolgoznak ma is.

Ez megnyilvánul tartalomban és stílusban is: minden területen centralizálás, teljes kontrol, minden idők legnagyobb és legdrágább kormánya (amiben nincs egészségügyi, oktatási vagy környezetvédelmi minisztérium). A másik véleményének az elnyomása, karaktergyilkosság, nem az a lényeg mit mond, hanem, hogy ki mondja, rákosista stílus (aki nincs velünk, az ellenünk van, a haza nem lehet ellenzékben, ellenzék nélkül is működik a parlament), stb. Aztán lásd köztévé: tiszta korai Kádár-rendszer! Emlékszel, barátom, gyerekkori viccünk, amikor a zsiráf megkérdi a sivatagban a két oroszlánt, miért cipelik a hatalmas vasdarabot. „Hát milyen jó lesz, ha letesszük” –, mondják. Én ezt érzem, amikor kikapcsolom a Mirgáncs 1-es csatornát.

Nekem „könnyű”, mert utána körbenézek, és Kanadát látom a szabadsággal, a nyugalommal, a mosollyal, a szeretettel. Igaz, fáj a szívem a hazámért, amelyből ez lett, (és ahol a demokráciáért én is vagy tizenöt évet dolgoztam a gengszterváltás után). A szeretet szigete helyett az utálat, gyűlölet, a félelem, a méreg és idegbaj országa. (Hazánk az utolsó helyen áll az OECD boldogságindexében, és majdnem utolsó a társadalmi tőke, az egymás iránti bizalom terén is).

Itt hetekig nem látom a miniszterelnökünk hülye pofáját a tévében, otthon meg minden róla szól. Tudom, a ti helyzetetek nehezebb, a külvilágot nem tudod kikapcsolni. Ezért írok most.

Te ugyan arra kértél, írjak nyílt levelet én is a Kárpát-medence géniuszának. Inkább írok olyanoknak, akiket nem tartok gazembernek, például neked, barátom. Végül is kik a címzettjei a levélnek? Legfőképpen te, aki lassan, de jössz ki a kómából a pesti kórházban. Meg te, a miskolci közmunkás, a pesti milliárdos, a kispesti hajléktalan, a sakk nagymester, a keleti szélen tengődő roma, a híres komédiás, az óceánjárón dolgozó mosogató, a médiatulajdonos, a kórházban fekvő festőművész, a világhírű sportoló, a rokkant, a politikus, a kisnyugdíjas és a nagy játékos. Te, aki sírsz, ha átléped a határt, és te, aki lélekben már Londonban élsz. Te, a vegasi tervező, a mérnök és nyugdíjas tanár, munkás és művész, tanuló és nyugdíjas.

Mert most talán még van egy esélyetek, hogy megszakítsátok a zombik uralmát, visszaadjátok a népnek az ellopott országot, a hitet, a szeretetet, a nyugalmat, és hagyjátok az embereket, hogy dolgozzanak, jólétet teremtsenek. Hogy kidobjátok a hatalomból a régi KISZ-titkárokat, ügynököket, és az új generációnak biztosítsátok a boldogulást a saját szülőhazájukban.

Hogy ezt az eddigi sok hülyeséget és gonoszságot ki hiszi el, az a választásokon kiderül.

Azt tudjuk, mennyire rövid népünk memóriája. A szabad világban, ha egy vezető mond valamit, általában később számon kérik rajta. Otthon ezek elfelejtődnek. Szerinted mi lett a söralátéttel? Vagy a beígért adócsökkentéssel, a világ legmagasabb ÁFÁ-jának, és a bevezetett félszáz új adónemnek a tükrében? Igaz, az egymillió munkahely majdnem teljesült, csak éppen Londonban és otthon közmunka gyanánt. Fognak-e az emberek emlékezni ezekre a dolgokra a választás napján? Eszükbe jut-e a Malév, vagy a forint bedöntése és a Matolcsy által beígért 5-7%-os növekedés?

Nem vagyok baloldali, tudod jól (itt Kanadában is a konzervatív kormányt támogattam – a mostani enyhén szólva nem tetszik). De itt nem bal- meg jobboldalról van szó, hanem demokráciáról.

A választások előtt meg kellene kérdezni, mi van a másfél milliárddal, ami a roma programban tűnt el? És a vörös iszap kártérítése, a kaszinók, Kishantos, a trafikok, nemdoktor (csaló) schmittpali, a Liget program, a várba költöztetés, az M3, az M4, az MKB eladása, az MNB körüli millió botrány, a milánói expo, a NAV-botrány, a kitiltási botrány (hívjatok tolmácsot), az Öveges program, Questor, 20 ezer beengedett migráncs, a 3500 beengedett menekült (amit eltitkoltak), a Várkert bazár, a Pharaon-ügy, kamupártok finanszírozása, Margit-híd, Népszabadság, hirdetőoszlopok, V. ker-Rogán ingatlaneladásai, Felcsút – ez vagy száz botrány egy név alatt, kisvasút, stadion, közpénzek közpénzjellegének elvesztése, balatoni jachtkikötő, takarékszövetkezetek, földpályázatok, Malév (ja, az már volt), paraolimpiai bizottság, olimpiai pályázat, vizes világbajnokság költségei, festménykölcsönzések, Elios-ügy, M4-es autópálya, közmédia, Origó, Kisvárda, online pénztárgépek, mobilgát, Semjén másolt doktorija és helikopteres vadászata, magán nyugdíjpénztárak, az önkormányzatok kvázi lefejezése, az ügynöktörvény elsumákolása,… na, jó, leállok, mert reggelig lehetne sorolni.

Anyám, borogass!

Már sokszor elmondtam, hogy nemcsak itt, de már fél demokráciákban is réges-rég repülnének olyan emberek, akik így lopnak, csalnak, hazudnak. Egy ilyen Olaf-jelentés után Orbán úgy hasalt volna el bárhol a világon (oké, kivéve vagy húsz országot, Venezuelától Szomáliáig), mint a csuklyás patkány (rattus norvegicus) a látványpékség küszöbén. A többiekről nem beszélve.

Nemrégiben Orbán mondta a nagykövetek tanácskozásán: „Egyedül maradtunk. Egyedül kell megvívnunk a csatákat”. Ez igaz, az első fele. Csatázni nem kellene, nincs is nagyon kivel. Azonban, ha Európa bármely más vezetője ilyen beismerést tenne, akkor azzal be is adná lemondását. Ez a legnagyobb kudarc, ami egy EU-s tagállamot érhet. És ez mindent elárul.

Orbánnak irtózatos szerencséje volt annak idején Gyurcsánnyal és az őszödi beszéddel, ki is használta rendesen. Aztán szerencséje volt a világválsággal, majd harmadszorra az Európát elözönlő migránsokkal is. Ezek nélkül nem lenne ilyen hatalma, és nem lenne ilyen állapotban az ország.

Kérdés, népünk rájön-e arra, hogy azért, mert Európa impotensen és hülyén kezelte eddig a migráció kérdését, (ebben Orbánnak jó kis szerepe volt), abból nem kellene következnie annak, ami otthon van. A környező országok sem engedtek be migránsokat, mégsem volt teletacepaózva az ország egy vigyorgó vénember képével évekig, sok tízmilliárdos költségen. Ők csak egyszerűen nem engedték be őket. Ráadásul Orbánék végig hazudtak, mert közben beengedtek sok ezer migránst, többet, mint az összes környező ország összesen.

Meglátjuk, népünk átlát-e a szitán. Rájön-e arra, hogy abból, hogy az egyik impotens hülye, még nem következik, hogy a másik gecivé váljon, és mellesleg szétlopja az országot.

Tudod barátom, a szeretet soha nem hal meg természetes hallállal. Ezt most is erőszakkal ölték meg, kaszabolták le, hintették be a helyét a gyűlölet és a félelem magjaival. Egy új vezetésnek, ha netalántán mégis létrejön, ennek visszafordítása lesz a legfontosabb feladata. Mert az ország egyik fele nem utálhatja a másik felét. Egy nép fejlődni csak békében, szeretetben, nyugalomban tud, és erre most, Orbán bandáját kivéve, megvannak a feltételek. Egy a sorsunk, mert egy nép vagyunk, egy a hazánk, egy nyelvet beszélünk, egy történelmünk van.

Magyar, zsidó, cigány és a többi is mind egy hajóban evez.

Emlékszel, amikor otthon Miskolcon, a zsarnai piacon mászkáltunk, és néztük a sok csalót, hogy verik át az embereket az itt a piros hol a piros trükkel? Megjegyeztem, furcsa, hogy ezek még szabadlábon vannak. Emlékszel mit mondtál erre? Azt, hogy ez igaz, de az az igazán hülye, aki leáll ezekkel játszani.

Nagyjából ezt kellene észben tartani április 8-án. Remélem, addigra kilábalsz a betegségből, a hosszú kómából, talpra állsz, és el tudod majd mondani a véleményedet!

Vancouverből ölel barátod, Frank Tibi.

*

Frank Tibor magyar származású kanadai közgazdász, British Columbia tartományban él. Cikkét eredetileg a budapesti Népszava hozta le. A KMH a szerző engedélyével közli írását.

Kategóriák: Szervezetek

Választásvesztés for Dummies

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 4 - 16:59

A szavazás előtti hét borítékolható volt, hogy a visszalépések hete. Egy olyan ellenzéki tötymörgés után, amikor évekig egymást akarták leváltani a pártok prominensei, és egy olyan választási törvény árnyékában, ami csak a közös indulásnak kedvez. Szóval, várható volt. A kedves szavazó meg menjen a fenébe. Gondolom.

Állatorvosi paripaként meg itt van a Budapest 1. választókerületében, a Belváros-Várnegyedben lezajlott visszalépősdi. Órákon belül kiderült, hogy a párbeszédesként nevezett V. Naszályi Márta visszalép az LMP-s Csárdi Antal javára. Az MSZP ülése után kiszivárgott hírt Karácsony Gergely először cáfolta. Majd, közvetve, mégis megerősítette. Az ügy szépséghibája, hogy a Facebook-on alig valamivel Karácsony megerősítő bejelentése előtt maga az érdekelt minősítette kacsának a visszalépéséről szóló hírt. (Azóta – pontosabban szerda kora délután – kiderült, hogy V. Naszályi Márta tényleg visszalépett Csárdi javára. –A szerk.)

Csárdi Antal (LMP)

Személy szerint, mert ott szavazok, csak közvetve érint ez a cirkusz. Annyiban, hogy az ellenzék a még megmaradt hitelességét is igyekszik lábon lőni. Ha pedig igyekszik, akkor lehetőleg gépfegyverrel. Mert igazán kár lenne félmunkát végezni. Egy futó sántaság még nem talán erősíti meg biztosan a Fideszt a hatalomban. Ahogy 2014-ben is szinte előre megfontoltnak érződött a bukás szándéka. Ennyire hülyén kommunikálni ugyanis spontán aligha lehet. Amennyiben élünk a feltételezéssel, hogy nem nyáladzó idióták ülnek a pártok vezetésében.

Mindenesetre, időszerű lesz könyvet írniuk. Mondjuk azzal a címmel, hogy „Választásvesztés for Dummies”.

Kategóriák: Szervezetek

Kormányváltás vagy pártérdek?

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 4 - 13:20

A választások előtt naponta különböző közvélemény-kutatási adatok érkeznek. A pártok pedig egymásnak ellentmondó közleményeket adnak ki. Választó legyen a talpán, aki jól átlátja a helyzetet. Ebben szeretnék segíteni azzal, hogy leírom, szerintem mik a pártok választástechnikai érdekei, hogy világosabb legyen, miért mondanak valamit a politikusok, hogy mit tarthatunk igaznak és miben akarnak megvezetni minket.

A Fidesz hatalmon maradása érdekében kialakított választási rendszerben az ellenzék nehéz helyzetben van. Egyrészt az egyfordulós választásokon nyilvánvalóan kénytelenek együttműködni, másrészt igyekeznek a pártérdekeiket szem előtt tartani. A pártok érdeke sok szempontból a helyzetüktől/támogatottságuktól függ.

A választóknak azonban másféle érdeke van. Egy részük Orbán győzelmében érdekelt, ők jelenleg kisebbséget, de egy nagyon jól szervezett kisebbséget képviselnek. A csendes többség kormányváltást szeretne, de sok egymással rivalizáló párt között kell választaniuk.

Az 1% körüli támogatottsággal rendelkező pártok érdeke az 1% elérése, hogy ne kelljen visszafizetni a kampánytámogatást és a párt állami támogatásban részesüljön a következő 4 évben. Ez a párt szempontjából fontos ugyan, de nem eredményez parlamenti képviseletet, sőt megnehezítik a kormányváltást, mert szavazók tömegét bírják rá arra, hogy elvesztegessék a szavazatukat.

A közepes támogatottsággal rendelkező pártok célja az 5%-os parlamenti küszöb elérése. (A határon túli szavazatok miatt, ez a belföldi szavazatok kb. 5,5%-a lesz). Kétpárti szövetség esetén pedig 10% kell. Akinek ennyi támogatója van, az számos (kb. 20-30) helyen tudja érdemben befolyásolni azt, hogy ki nyeri meg a körzetet, ezért nagy a pártok felelőssége.

Aki a kormányváltásért küzd, annak az a fontos, hogy az ellenzék a 106-ból minél több egyéni körzetben legyőzze a Fideszt, mert csak így lehet parlamenti többséget szerezni. Akkor lesz változás, ha minimum 55-60 helyen egyértelművé tesszük, ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt és a választók őket támogatják. Ehhez azonban együttműködésre, visszalépésekre van szükség, amely áldozatvállalással jár a szűken értelmezett pártérdekkel szemben.

Ezért érdemes megnézni, hogy az egyes pártokra leadott szavazatok mennyire szolgálják a szavazók valódi szándékát, a kormány megtartását vagy leváltását, illetve, hogy mely pártok tesznek valóban a változásért, kik hoztak áldozatot, és kik azok, akik inkább csak beszélnek róla…

Az alábbi táblázatban próbáltam összehasonlítani a pártok lépéseit saját érdekükben, és a kormányváltásért tett eddigi gesztusaikat. Az utolsó oszlopban kaptak egy értékelést arra vonatkozóan, hogy mekkora áldozatot hoztak a kormányváltásért. Ezt a párt támogatottságának és az elengedett körzetek számának szorzatával határoztam meg, így minél nagyobb az érték, annál többet engedett az adott párt. (Ez azért igazságos, mert egy nagyobb párt részéről nagyobb gesztus, ha átenged egy körzetet, mivel sokkal több szavazatról mond le.)

Ezt a listát az MSZP-Párbeszéd vezeti, mert ők nagy támogatottság mellett sok körzetet engedtek el, és a Jobbik és az LMP zárja, mivel ők nem működnek együtt másokkal.

A Fidesz esetében egybeesik a szavazói akarata és a párt érdeke, hisz mindannyian újabb Orbán kormányt szeretnének. Nincs szükségük taktikázásra a saját képükre formált választási rendszerben. Sok közutálatnak örvendő, korrupciós ügyekben lejáratott egyéni jelöltet is indítanak. Orbánnak ez az érdeke, hiszen könnyebb zsarolható, önálló politikai akarattal nem rendelkező képviselőkkel dolgoznia. A korrupció a Fidesz szavazóknak sem érdekük, de kevesen büntetik az egyéni jelöltet. Aki mégis ezt tenné, az csak listán szavazzon a kedvenc pártjára, egyéniben válasszon szimpatikusabb jelöltet.

Az MSZP-Párbeszéd a Liberálisok támogatásával a demokratikus ellenzék legerősebb pártszövetsége. Nekik van a legnagyobb esélyük a kormány leváltására és Karácsony Gergely személyében az ő miniszterelnök-jelöltjük Orbán legesélyesebb és legnépszerűbb kihívója. (Várhatóan a Jobbik több listás szavazatot kap, de az egyéni képviselőkkel az MSZP-Párbeszédnek lesz nagyobb frakciója) Ez a szövetség megegyezett a DK-val, csak 61 helyen indult el a 106-ból és azóta is visszalépett 3 civil javára, hogy esélyt adjon egyéni győzelmükre. További visszalépésekről is tárgyalnak. Így áldozatot hoznak a pártérdek szempontjából, de jelentősen növelik a kormányváltás esélyét.

A DK támogatottsága 6% körüli. Ők megállapodást kötöttek az MSZP-Párbeszéddel, így nem indulnak egymással szemben. 45 helyen indultak és egy helyen visszaléptek Szél Bernadett javára. Ők is azért dolgoznak, hogy legyen megegyezés és minél több egyéni körzetet nyerjen az ellenzék.

A Jobbik a legtámogatottabb ellenzéki párt. Várhatóan ők kapják a legtöbb listás szavazatot. Az ő helyzetük érdekes, mert szélsőjobboldali pártként a fővárosban elsősorban a Fidesztől vettek el szavazókat, míg vidéken jórészt a baloldaltól. A szavazóik többsége kormányváltást akar és együttműködést ennek érdekében. A Jobbik ennek ellenére senkivel sem tárgyal, elindul mindenkivel szemben mind a 106 körzetben. Az együttműködés teljes hiánya sok körzetben a Fideszt erősíti.

Az LMP reális célja a parlamenti küszöb elérése. Emellett 6-7%-os támogatottságuk miatt számos egyéni körzetet lehetne megnyerni, amennyiben az LMP hajlandó lenne együttműködni. Ez esetben ő közös jelöltjeik is esélyesek lennének egyéni győzelemre, így jóval több mandátumhoz juthatnának, ráadásul más körzetekben elősegíthetnék az esélyes ellenzéki jelöltek győzelmét. A párt szavazóinak több mint 90%-a kormányváltást akar és elvárná, hogy a pártja is támogassa azt. Szavazóik többsége szívesen átszavaz egy esélyes baloldali jelöltre. Az LMP esetében így egybeesik a technikai pártérdek és a kormányváltás elősegítése. Ennek ellenére a párt határozottan elutasít minden együttműködést másokkal, ezzel nagy mértékben segítve Orbán hatalmon maradását. Két helyen léptek vissza, 104 helyen van még jelöltjük, nem támogattak olyan civil jelölteket, mint Mellár Tamás vagy Kész Zoltán és a fideszes ajánlásokat elfogadó képviselőjük sem lépett vissza egyelőre. Érdekes kérdés, hogy vajon miért viselkednek ilyen illogikusan. Tényleg vakon hisznek valamilyen a valóságtól elrugaszkodott elvben, vagy a párt vezetőinek egyéni érdeke a Fidesz hatalmon tartása? Végül is, mindegy mi az ok, a lényeg, hogy az LMP választói akaratával szembefordulva, bármit is próbál kommunikálni, gyakorlatilag a Fidesz hatalmon maradását támogatja.

A Momentum támogatottsága 2% körüli. Így ők jó eséllyel meghaladják az 1%-os eredményt, ezáltal kapnak állami támogatást a következő ciklusban, amiből építhetik a pártot, de kis eséllyel szerzik meg pár nap alatt az 5%-os küszöb eléréséhez szükséges kb. 180 000 új szavazót. Új pártként számukra ez az eredmény is siker. Szinte az egész országban, 97 helyen sikerült jelöltet állítaniuk és eddig is hajlottak az esélyes ellenzéki jelöltek támogatására, egyoldalú gesztust gyakorolva 5 helyen visszaléptek. A Momentum pártérdeke a minél jobb listás szereplés, esetleg az 5% elérése, ennek érdekében tesznek gesztusokat. Ugyanakkor nagy esély van arra, hogy a kormányváltó választási akarat nem érvényesül a rájuk leadott listás szavazatokkal, mert ezek elvesznek, ha a párt nem éri el a parlamenti küszöböt.

Az Együtt 1% körüli támogatottsággal rendelkezik. Számukra reális veszély, hogy becsúsznak 1% alá, elveszítve ezzel a kampánytámogatást és a későbbi állami támogatást. Tovább nehezíti a helyzetüket, hogy csak 45 helyen sikerült jelöltet állítaniuk, amiből 3 helyen visszaléptek. Nekik azonban pár helyen van olyan esélyes jelöltjük, aki megnyerheti a körzetet, amennyiben visszalépnek a javukra. Folynak a tárgyalások várhatóan eredményesek lesznek és így az Együttnek lesz(nek) parlamenti képviselői. Cserébe várhatóan vissza kell lépniük pár helyen esélyt adva más ellenzéki jelölteknek. Ez a stratégia segít a választók kormányváltó akaratát és a párt parlamentbe jutási érdekét összehangolni. Listán szinte biztos nem érik el az 5%-ot, mert ehhez kb. 240 000 új szavazóra lenne szükségük, miközben 6 év alatt kb. 60 000-t gyűjtöttek csak. Így a rájuk leadott listás szavazatok várhatóan elvesznek kormányváltás szempontjából.

A Kétfarkú Kutya Párt is 1% körül áll. A viccpárt 39 helyen indított képviselőjelöltet. Szinte biztos nem érik el pár nap alatt az 5%-os küszöböt és sehol sincs győzelemre esélyes jelöltjük. Így a rájuk leadott szavazatok nagy eséllyel elvesznek. Ettől még várhatóan lesz annyi szavazójuk, hogy némi állami támogatást kapjanak a következő ciklusban.

Összességében az látszik, hogy aki meg akarja buktatni az Orbán kormányt, annak továbbra is a legesélyesebb ellenzéki jelöltre érdemes szavaznia, míg listán érdemes olyan ellenzéki pártra szavaznia, akik biztosan elérik az 5%-os küszöböt.

Béres András

*

Béres András közgazdász, két évtizeden keresztül a versenyszférában dolgozott pénzügyi igazgatóként. 2010-től vállal szerepet a magyar közéletben, először a Lehet Más a Politika égisze alatt, aztán a Párbeszéd színeiben, Óbuda-Békásmegyer önkormányzati képviselőjeként. Blogja itt olvasható.

Kategóriák: Szervezetek

Arrogáns politikusok — Minden relatív…

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 3 - 16:31

Hétfő délután úton voltam Ottawa felé. A Húsvétot Montreálban töltöttem és már egy ideje hagyománnyá vált, hogy amikor szülővárosomból indulok vissza a fővárosba, rendszerint a CJAD 800 montreáli angol nyelvű rádió politikai beszélgetősműsorait hallgatom a kocsiban a kétórás út alatt. Hawkesbury környékén voltam, amikor a műsorvezető – Evan Solomon – beharangozta, hogy a napokban mélységesen felháborító politikusi arroganciát tapasztalt Kanada környezetvédelmi minisztere, Catherine McKenna részéről.

Solomon pár napja interjúvolta meg a Trudeau kormány miniszterét. A beszélgetés elsősorban a szövetségi liberálisok által kihírdetett szén-dioxid kibocsátási adóról szólt. Az adót hevesen ellenzi Saskatchewan tartomány kormánya és szintén ellenzik konzervatív ellenzékiek Ontarioban, illetve Albertában. Az interjúban szóba kerültek azok, akik esetleg kételkednek a klímaváltozásban. Erre McKenna a következőket találta mondani:

“Egyszerűen nincsen időm olyan emberekre, akik azt mondják, hogy nem kell cselekednünk!”

Erre az egy mondatra Solomon – jó újságíróként – azonnal visszavágott. Miniszterként Catherine McKenna nem válogathat, hogy melyik kanadaival áll szóba és melyikkel nem. Miniszterként a népet szolgálja, a nép alkalmazza őt. Solomon határozottan helyére tette a valóban arrogánsnak tűnő minisztert, a liberális politikus pedig igyekezte korrigálni mondanivalóját. Ő állandóan találkozik olyan kanadaiakkal, akik nem értenek egyet a liberális kormány politikájával és továbbra is szívesen beszélget kritikus állampolgárokkal. Szerinte mondata a klímaváltozást tagadó “cinikus politikusokról” szólt. Solomon helyesen rámutatott arra a tényre, hogy ezek a “cinikus” politikusok is kanadaiak–ha valaki miniszter, rájuk is időt kell szentelni.

(Catherine McKenna és Evan Solomon)

Amiután Solomon bejátszotta az interjú ominózus részét, jöttek a telefonhívások hallgatók részéről. Szinte egytől egyik bírálták a miniszter hozzáállását, legtöbben a kormányzati arroganciára mutattak rá. A legtöbb betelefonáló nem tagadta a klímaváltozást mint olyat, ugyanakkor megkérdőjelezték a liberális kormány terv magabiztosságát, többen pedig jelezték, hogy Kanada ökológiai lábnyoma – nemzetközi összehasonlításban – így is viszonylag kicsi.

A felmérések szerint Justin Trudeau kormánya sokat vesztett népszerűségéből az elmúlt hónapokban. Ennek egyik oka az lehet, hogy miközben Kanada egy alapvetően középpárti, ideólógiailag nem túlságosan túlfűtött társadalom, a liberális kormány számtalan kérdésben kioktatónak, önteltnek, lenézőnek és túlságosan ideológusnak tűnt. Egy márciusi Ipsos felmérés szerint a kanadai lakosság 56 százaléka elégedetlen a 2015 ősze óta kormányzó liberálisokkal. A Konzervatív Párt 38 százalékos támogattságot élvez, miközben a liberálisok visszaestek 31 százalékra. (Az Új Demokrata Pártra 23 százalék szavazna.) Ilyen számokkal a konzervatívok alakíthatnának kormányt, ha “ma” lennének szövetségi választások.

Casselman környékén, a kis francia-Ontario-i településnél jártam mire végéhez ért Solomon műsora. Megálltam egy kávéra és nem tudtam eltávolítani azt a gondolatot, hogy mennyivel alacsonyabb a tűréshatár a kanadai társadalomban politikusi arroganciával szemben, mint Magyarországon. Itt elhangzott egy valóban lenéző mondat egy liberális politikus részéről–és egy alapvetően liberális műsorvezető kérte ezt számon rajta–és tette ezt következetesen, hivatásszerűen. Valahogy így fest egy egészséges társadalom.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán nem Magyarországot, csak a zsákmányt védi

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 2 - 14:27

Orbán, és végrehajtója Szijjártó nyolc éves teljesítménye a külpolitikában alig mérhető, mert amit teljesítménynek nevezhetünk az csak belpolitikai mércével értékelhető. Az úgynevezett külpolitika Orbán kormányzása alatt a belpolitika kiszolgálójává torzult, aminek súlyos hatásait az előttünk álló években kell elszenvednünk, az április 8-i eredményektől függetlenül is.

Magyarország ma rosszhírű szövetséges, amely nagyrészt elhagyta az európai politikai kultúra tradícióit, és folyamatosan csúszik valamifajta köztes állapot felé Nyugat és Kelet között.

Kevés olyan ország van Európában, amely annyira kiszolgáltatott a nemzetközi politikai és gazdasági hullámveréseknek, mint Magyarország. Ehhez képest a magyar külpolitikát súlyos működési zavarok jellemzik, az elmúlt nyolc évben az ország érdekérvényesítő képessége drasztikusan romlott.

A legfontosabb szövetséges országok gyakorlatilag személyes bojkott alatt tartják Orbán Viktort. Egy fehérházi fogadtatás kieszközlése érdekében – ahol tizennyolc éve nem járt – rendszeresen Washingtonba küldi Szijjártó Pétert, aki 2014 óta legalább nyolcszor volt az amerikai fővárosban. E látogatások alatt még egyetlen amerikai külügyminiszterrel sem sikerült találkoznia. Pedig közpénz milliárdokért számos magyar lobbista nyüzsög a Capitoliumon is.

Orbán a látványos bojkottot azzal próbálja feledtetni, hogy kiváló viszonyt tart fenn autokratákkal (Putyin, Erdogan, Alijev stb.), és saját bevallása szerint sokkal jobban érzi magát Kazahsztánban, mint Brüsszelben. E politika jelképes gesztusa volt a muzulmán baltás gyilkos kiadása Azerbajdzsánnak. Ez egyúttal a „keresztényvédő külpolitikára” is szép példa: a keresztény Örményország azonnal megszakította velünk a diplomáciai kapcsolatokat. Emlékszik még valaki erre?

Az orbáni külpolitika „újításai” – méretes kudarcok sora. Például a „keleti” és „déli nyitás” a közelmúltban látványosan omlott össze: több mint fél milliárd forintnyi közpénz elégetése után 2017 őszén 14 kereskedőházat kellett bezárni. A „nyitásokkal” a magyar külgazdasági orientációban még kozmetikai változásokat sem sikerült elérni, sőt ezekbe a relációkba csökkent a magyar kivitel.

Az Európai Unión belül Magyarország stratégiailag fontos ügyekben rendszeres különvéleményeivel visszatérően akadályozza az unió egységes álláspontjának képviseletét – például Kína egyre nyilvánvalóbb geopolitikai törekvései kapcsán.

A külügyi szakmai felkészültség hiánya dermesztő. Csak példaként: Szijjártó nem győzi dicsérni Trump „patrióta” gazdaságpolitikáját – most épp EU-USA vámháború van a horizonton. A magyar-amerikai kapcsolatok egy különösen kényes szakaszában a külügyi államtitkár, és nyomában Orbán „fecninek” minősített egy fontos amerikai iratot. Átgondolatlan, kapkodó lépések (a tallini nagykövetség bezárása, majd félig újranyitása), az egyre megalománabb hálózatfejlesztés, a teljesen elhibázott személyzeti politika – a terjedelmi korlátok miatt itt meg kell ugyan állni, de a lista tetszés szerint hosszabbítható.

Szijjártó meghonosított a diplomáciában egy eddig ismeretlen, elképesztő gyakorlatot: a hivatali kollégáinak való un. beszólásokat (2016 nyaráig számoltam: 60 esetben), a látványos nagyköveti berendeléseket. Ezek csak a rövid távú belpolitikai pontszerzést szolgálják, külpolitikai hasznuk nincs, viszont súlyos károkat okoznak. Ezért a kevés önálló magyar külpolitikai kezdeményezés szövetségeseink támogatása hiányában eleve sikertelenségre volt kárhoztatva. Mostanra már nem is próbálkoznak. Márpedig a magyarság biztonsága és jóléte a szövetségi rendszerünkbe való beágyazottságunktól, érdekérvényesítő képességünktől függ. Ebben Szijjártó működése súlyos, csak hosszú idő alatt jóvátehető károkat okozott.

Szijjártó zavaros ügyei: a legutóbbi napokig homályos volt, hogy mit tett vagy nem tett a Questor ügyben, beleértve a Tarsoly Csabához fűződő máig tisztázatlan személyes viszonyát. Talán pár nap múlva világosabban látunk, de ennek nem fog örülni. Ködös az azeri baltás kiadatásában játszott szerepe, beleértve az ügyhöz kapcsolódó, máig ismeretlen sorsú dollármilliók érkezését Magyarországra. A Fidesz politikusainak most sorozatban előkerülő ügyeiről a döntés a közeljövőben – egyelőre – a magyar választókra vár. Azonban legyünk tisztában vele: a nemzetközi kapcsolatokban hitelesen csak kifogástalan személyes integritású képviselők léphetnek fel.

Orbán azzal próbálja áltatni a világot, és különösen az arra fogékony magyar választók egy részét, hogy ő Európát védi. Európa megvédése azonban csak egy összetartó, egységes Európával lehetséges. Aki a kohéziót gyengíti, az Európát és benne Magyarországot gyengíti.

És végre azzal a fideszes mítosszal is le kell számolnunk, hogy Orbán megvédi Magyarországot. Az utóbbi hetekben felszínre került ügyek megerősítik: ő nem Magyarországot, hanem már csak a zsákmányt védi.

Hajdu Nóra

Kategóriák: Szervezetek

Mindennapi feltámadás — Húsvéti gondolatok

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, március 31 - 15:25

Évekkel ezelőtt ottawai templomomban a keresztút állomásait kortárs tartalommal töltötték fel. A kifüggesztett illusztrációkat egy kanadai római katolikus karitatív szervezet készítette el. Jézust halálra ítélik, amikor megfeledkezünk a mélyszegénységben, betegségben vagy egyedüllétben élő embertársainkról…Jézust megfosztják ruhájától, amikor terjeszkedő nemzetközi nagyvállalkozások figyelmen kívül hagyják a helyi környezetvédelmi megfontolásokat és őserdőket, évszázadok óta létező közösségeket tesznek tönkre….Jézust a keresztre szegezik, amikor háború és pusztítás elől menekülő embereket elfordítanak….Jézus feltámad, amikor törődő emberek jóvoltából otthonok és iskolák épülnek mélyszegénységben szenvedő közösségekben.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal és képekkel illusztrálták a stációkat. Hiszen akik hisznek Jézus feltámadásában, értelemszerűen hisznek a feltámadás évszázadokon átívelő, mindig releváns üzenetében is. Az embertársainkért történő áldozatvállalás életet ad–az egyénnek és a tágabb közösségnek egyaránt. A feltámadás a mindennapi cselekedeteink révén válhat valósággá mások számára. A keresztény – és ezen belül különösen a katolikus – hit hangsúlyozza, hogy az evangéliumi üzenet közvetített módon jut el hozzánk. Saját élettapasztalatainkon, embertársainkon, a körülöttünk kibontakozó, sokszor elkápráztató természeti világon keresztül kerülhetünk közelebb az Istenhez.

A keresztények a Szentlélek szerepét is látják abban, hogy Isten képes kívétel nélkül mindenkit közelebb vonzani saját magához. De mint, ahogy már azt egy tizenhatodik századi anglikán teológus – Richard Hooker  – is írta: a Szentlélek befolyása láthatatlan, emberi szavakkal leírhatatlan és sokszor felfoghatatlan. Az ember azonban racionális, értelmes gondolkodásra képes lény, amely saját élettapasztalata révén és élményeken keresztül értelmezi, illetve navigálja a körülötte lévő világot és úgy szintén az emberiség történetét.

James Joyce Finnegan’s Wake című regényében olvashatjuk azt, hogy “katolikus” annyit jelent, hogy “itt jön mindenki.” Vagyis: az egyház magába foglalja az egész emberiséget, annak sokszínűségével, szerteágazó tehetségével, végtelen mulasztásaival, az összegyűjtött tudás mély örökségével és a gyökereket eresztő tudatlanságával együtt. Az az emberi közösség, amely kereszténynek vallja önmagát és amely egyben Krisztus tanításai szerint igyekszik élni életét, a feltámadás üzenetét közvetíti és maga a feltámadást hozhatja mások életébe. A feltámadás ünnepén, az újjászületést hozó tavasz küszöbén különösen időszerű erre emlékeznünk.

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

Kategóriák: Szervezetek

Peszáchi gondolatok

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, március 31 - 13:50

Itt van a mindig várt tavasz és vele Peszách, a kalászérés, az árpa aratás ideje. Legszebb családi ünnepünk első napjaiban, a széder estéken egymás mellett foglal helyet a família apraja-nagyja, nagyszülő, unoka, esetleg dédunoka.

Több hetes készülődés előzi meg e jeles napokat. Kitakarítunk a házunkból minden kovászosat, kicseréljük az edényeket, káseroljuk a tűzhelyeket. Gondoskodunk a maceszról, borról, húsvéti fűszerekről. Purim után már nem eszünk maceszt Peszáchig, hogy annál ízletesebb legyen a „nyomorúság kenyere”, amikor a széder vacsorájánál elfogyasztjuk.

Akár a gondosan rendezett közösségi széderen veszünk részt, vagy a meghitt családin, mindkét esetben a főszereplő a gyermek. Ő teszi fel a Má nistáná négy kérdését, neki válaszolva olvassuk fel a körülbelül kétezer éve ismert Hágádát. Megengedjük a kis gazembernek – figyelmét fenntartva -, hogy elcsenje az utóételt, az áfikoment és csak feltételek mellett adja vissza. Neki olvassuk az étkezés után szívderítő történetet a kis gödölyéről, tőle kérdezzük, hogy mi van egy, kettő, három ébren tartva egész éjszakán, mert akkor teljesíthetjük a parancsot „Higádtá lá binchá” – beszéld el fiaidnak. Elmondják a szülők, hogy szolgák, foglyok voltak őseink Egyiptom országában, építettek két nagy várost, Pitumot és Rámszészt. De kivezette őseinket az Örökkévaló a szolgaság házából, erős kézzel és kinyújtott karral.

Ehhez még biztosan hozzáteszik a jelenlévő nagyszülők, hogy szolgák, foglyok voltunk a XX. században, a Király utca – Rákóczi út – a Nagy- és Kiskörút közötti részen, bezárva a gettóba. Foglyok voltunk elcipelve határon kívülre, gyenge ruházatban, fagynak kitéve a Don-kanyarba. Foglyok voltunk marhavagonokba elhurcolva haláltáborokba, de megszabadított minket e poklokból az Örökkévaló, küldve megmentő seregeket.

Peszách utolsó napján mondjuk el a holtakra emlékezve a Mázkír imát, e párhuzam vonása elkerülhetetlen. Ezért kérjük a ma gyerekét, hogy ne csak a két széder estén, hanem mind a 8 napot betartva tartózkodjék a kovászos ételektől, mert ha közeli elődeinknek a pokol megpróbáltatása jutott a XX. század negyvenes éveinek derekán, akkor a ma gyerekeinek elviselhetőnek kell lennie, hogy csak kovásztalan ételeket fogyasszanak 8 napon keresztül.

Rápillantva a szédertál jelképeire, az első a sült hús, valóban és kimondottan a peszáchi áldozatra, az egyiptomi kivonulásra utal, de a többi szimbólum a nagyapa érzéseit is kifejezi.

A tojás a gyászt idézi emlékezetünkbe, azokért, akik az egyiptomi városok embertelen építkezése, robotja közben pusztultak el, de azokért is, akik máglyán vagy a közelmúltban krematóriumban, vagy táborokban éhen halva fejezték be életüket Isten szent nevéért.

A keserű gyökér a keserűséget, a sós víz a könnyeket juttatja eszünkbe, jutott belőle bőven távoli és közeli elődeinknek egyaránt.

A zöldség a reményt keltő tavaszt jelenti, a gyümölcskeverék (chároszet) a maltert szimbolizálja, amelyet használtak a nagy építkezéseken.

De ez finom édesség is, ellensúlyozandó a keserűségeket. Ugyanis – és ezt el kell mondani a gyereknek – a Peszách a fogságból való megszabadulás ünnepe, örömnapok ezek.

Ezért iszunk 4 pohár bort, vagy az ifjabbak kóser szőlőlét, „az ember szívét bor vidítja” mondja a zsoltár és azért négyet, mert írva vagyon, az Örökkévaló kivezetett, megmentett, megváltott bennünket és maga népévé tett, adva a Tórát.

Hálatelt szívvel énekeljük ezért a Hálél imát. Legyenek a gyermekeink vidámak, ahogy a Tóra írja, Vöszámáchtá böchágechá… Vöchájitá ách száméách. Örülj az ünnepnek és légy mindig vidám. Fogadjuk meg az Írás tanácsát, e gondolatok jegyében kívánunk boldog ünnepeket.

Deutsch Gábor

Kategóriák: Szervezetek

A legdekadensebb dekadens — Egy számomra kedvenc, francia költőről

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, március 30 - 15:17

A varázslatos tollú, különc francia, Paul Verlaine Metz városában született 1844. március 30-án. A francia szimbolizmus egyik nagy költőjének tartják, de több stílus fellelhető költészetében. Verselésének játszi könnyedsége, zeneisége teszik utolérhetetlenné.

Költői felfogása eltért elődeiétől először parnasszista volt, merészen elvetette a romantikát, nem hitt a váteszi képességekben, inkább a végzet erejében.

Paul Verlaine

Paul Verlaine: Költészettan

Zenét minékünk, csak zenét,
ezért a versed lebegőben
ragadd meg a lágy levegőben,
amint cikázik szerteszét.

Ha szókat írsz, csak légy hanyag,
és megvetőn dobd a zenének,
mert édes a tétova ének,
s a kétes olvadó anyag.

Fátylak mögött tüzes szemek
és déli, reszkető verőfény,
s a langyos őszi ég merő fény,
kék csillagok tündöklenek.

Mert csak te kellesz, Árnyalat,
és semmi Szín, koldusi ékül,
ó, fuvola s kürt összebékül,
e síma álomszárny alatt.

A gyilkos Csattanó gaz úr,
baj lenne ha versedbe hagynád,
az ötletet, e durva hagymát,
melytől könnyez a szent Azúr.

Szónoklat? Törd ki a nyakát
és jó, ha izmod megfeszíted,
pórázra szoktatván a Rímet.
Mi volna, ha nem volna gát?

Ó jaj, a Rím silány kolomp,
sükez gyerek, oktondi néger,
babrál olcsó játékszerével
s kongatja a szegény bolond.

Zenét minékünk, muzsikát !
Legyen a vers egy meg nem álló
lélek, mindig új vágyba szálló,
mely új egekbe ugrik át.

Egy jó kaland legyen dalom,
hajnalban, az ideges szélben
mentákra üljön észrevétlen…

A többi csak irodalom.

/Kosztolányi Dezső fordítása/

***

Számára a vers zeneisége volt a legfontosabb. Szerette a szépet és precízen, aprólékos részletességgel verselt róla. A következő kis gyöngyszemet annyira szeretem, hogy nem tudok betelni vele, engedtessék meg nekem ennyi elfogultság. A vonzalom nyilván a fordításnak is köszönhető, aki tud franciául, azt mondja, hogy Verlaine szavai és Tóth Árpád fordítása a vers zeneiségét és hangulatát tekintve is összecsengenek. Azt hiszem a hangulata az, ami fogva tartja az olvasót, faranciául is.

Chanson d’automne

Les sanglots longs
Des violons
De l’automne
Blessent mon coeur
D’une langueur
Monotone.

Tout suffocant
Et blême, quand
Sonne l’heure,
Je me souviens
Des jours anciens
Et je pleure

Et je m’en vais
Au vent mauvais
Qui m’emporte
Deçà, delà,
Pareil à la
Feuille morte.

Őszi chanson

Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon,
s ont monoton
bút konokon
és fájón.

S én csüggeteg,
halvány beteg,
mig éjfél
kong, csak sirok,
s elém a sok
tűnt kéj kél.

Óh, múlni már,
ősz! húllni már,
eresszél!
Mint holt avart,
mit felkavart
a rossz szél…

***

A költemény egyszerre szimbolista, mert az érzéseket természeti képek segítségével jelenít meg és ugyanakkor impresszionista, mert futó pillanatokat örökít meg. A Tóth Árpád fordította verset egy Kassovitz Artúr nevű zeneszerző meg is zenésítette.

Verlaine fiatalon nősült, de gyorsan tönkre is ment szenvedélyes, szép szerelemmel induló házassága. Elhagyta a családját, mert nagyon szerette a nőket és inkább a bohém művészek kicsapongó életét élte.

Mon rêve familier

Je fais souvent ce rêve étrange et pénétrant
D’une femme inconnue, et que j’aime, et qui m’aime,
Et qui n’est, chaque fois, ni tout à fait la même
Ni tout à fait une autre, et m’aime et me comprend.

Car elle me comprend, et mon coeur, transparent
Pour elle seule, hélas! cesse d’être un problème,
Pour elle seule, et les moiteurs de mon front blême,
Elle seule les sait rafraîchir, en pleurant.

Est-elle brune, blonde ou rousse? – Je l’ignore.
Son nom? Je me souviens qu’il est doux et sonore
Comme ceux des aimés que la Vie exila.

Son regard est pareil au regard des statues,
Et pour sa voix, lointaine, et calme, et grave, elle a
L’inflexion des voix chères qui se sont tues.

És ugyanez Adytól…

Paul Verlaine Álma

Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott nagy Látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más,
Aki engem megért, aki engem szeret.

Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki
Bús, áttetsző szivem többé már nem talány,
Sápadt homlokomnak verejték-patakán
Frissítve omolnak az ő szent könnyei.

Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én, nem.
A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen,
Mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.

Nézése hallgatag szobrokénak mása,
Szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:
Mint elnémult drága szavak suhanása.

***

Színes témavilága a himnusztól a zsoltáron át szinte a pornográfiáig terjedt. Templomlépcsőkön térdelve képes volt merész erotikus verseket papírra vetni vagy kurtizánok ágyaiban heverészve áhitatos, vallásos verseket írni, ahogyan éppen a pillanatnyi ihlet kívánta.

Egy vallásos versének néhány sora, és az áhitat őszinte.

Uram, szerelmed megsebesített

Uram, szerelmed megsebesitett
s még mindig remeg élő sebem ajka,
Uram, szerelmed megsebesitett.
Uram, megrázott szent irtózatod
s még bennem jár a villám mennydörögve,
Uram, megrázott szent irtózatod.
Uram, tudom, hogy minden más silány,
és dicsőséged belém költözött már,
Uram, tudom, hogy minden más silány.
Márts meg borodnak hullámaiban,
s gyúrj össze asztalod szent kenyerével,
márts meg borodnak hullámaiban.

/Szabó Lőrinc fordítása/

***

A legtöbbet mondanak róla a jelzők, amiket nevéhez fűződnek: “a legdekadensebb dekadens”, – nekem ez tetszik a legjobban, jól illik hozzá. Mallarme költőkirálynak nevezte. Fiatalon ellenállhatatlan géniusznak, ugyanakkor még pimasz kölyöknek is jellemezték és korának legtalányosabb egyéniségének tartották. Idősebb korára a “szent bohém” jelzőt kapta elhanyagolt külseje, hosszú loboncos haja, piszkos ruházata miatt.

Nagy hatással volt nem csak francia kortársaira, de többek között Adyra és Babitsra is.

Anatole France róla mintázta „Vörös liliom” című híres regényének egyik jellemző figuráját. Ő volt Choulette, a félbolond lángelme. A vallásos áhítatban és a züllöttség mélyeiben elmerülő, mégis a tisztaságért rajongó, de piszkos fantáziájú költő modellje.

Igen, Verlaine pont ilyen volt, pillanatok alatt tudott a fennkölt szárnyalásból a legmélyebb pokol bugyraiba ereszkedni.

Nagyon fontos volt számára a szerelem, a vágy, az erotika. A legtisztább lelki szerelemtől egészen a puszta pornográfiáig ismert és megénekelt mindent, amit a szerelemről, testiségről csak tudni lehetett.
Imádta a nőket, pontosabban minden létező nőre vágyott, akihez csak közel kerülhetett. Ezért nem volt alkalmas a házasságra.

Ismert és jellegzetes verse a nőkről és a vágyról.

Paul Verlaine: Nyitány

Combotok s farotok szent börtönébe vágyom,
Lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek,
hogy veletek vigan hancurozva az ágyon
csak testetek sötét nyilásaiban éljek!

Szeretem lábatok, mely szeretõk után
s szeretõk oldalán szerelmesen tipeg,
s csak szeretõ köré fonódik vad-buján,
ha már a férfi-test kifárad és liheg;

a talp hüs bársonyán suhanva, s az öt ujjon,
miket langy bágyadás ölel s kéjvágy acéloz,
csókom a friss bokák havát kóstolva ujjong:
szebb s szentebb lábakon nem járt se Szent, se Hérosz!

Szeretem szájatok: fölizzó bíbora
fûti az ajk s a fog s a nyelv játékait,
mikor mardosni kész inyetek bõ bora
részeg vággyal elönt s tüzével elvakit.

Szeretem kebletek iker halmát s a völgyet,
hol férfi-agyaram, kedvére kóborolván,
lejtõre száll le, majd ujból fölfele törtet,
mint dühös vadkan a Parnasszus s Pindus ormán.

Szeretem karotok s a márványkikötõt,
mely húsa izgató ivén elõmbe nyil:
fehér mint farotok s szilaj csatánk elõtt
bibortüzü bilincs s utána enyhe sir.

Szeretem kezetek mely csalogatva kúszik
felém, s ujjatok: õk izgatják elaggot
tagom és mikor a helyes utról lecsúszik,
óva igazitják vissza a tömzsi makkot.

De mindez semmi, mert combjaitok közül
elõmosolyog a Fõ-Fõ-Üdv, melyet ha lát,
izlel, szagol s tapint: hivetek üdvözül
és kész betörni a Gyönyörök ajtaját!

Combotok s farotok szent börtönébe vágyom,
Lányok, kikben örök temploma él a Kéjnek,
hogy veletek vigan hancurozva az ágyon
csak testetek sötét nyilásaiban éljek!

***

Azért szeretem ezt a verset, mert hajszálpontosan kifejezi azt a megmagyarázhatatlan vágyat, amit a férfiak olykor minden nő iránt éreznek, amit a szerelmes nők – a férfit csak maguknak kisajátítani akaró nők – nehezen értenek.

(Ehhez a vershez egy kedves személyes emlékem is tartozik. Szokásomhoz híven apám könyvespolca előtt üldögéltem, lehettem úgy 14 – 15 éves és kerestem valami jó olvasnivalót. Ilyenkor több könyvet kinyitottam, beleolvastam mindegyikbe. Egyikben egy kis kopott szürke papírt találtam, elhalványult ceruzás írással, apám jól ismert betűivel ez a vers volt rajta. Kivettem a kis papírcetlit és eltettem a kincseim közé. A mai napig őrzöm apám ceruzás kézírásával ezt a verset.)

Volt egy időszak Verlaine életében, mikor a „bűnös szenvedély” is megkísértette Baudelaire személyében. Az ifjú költőtárs iránt lobbant külülönös, szenvedélyes szerelemre. Sokat utaztak, kicsapongó életet éltek. Egy kettejük között kitört botrányos veszekedés miatt Verlaine még börtönbe is került, mert féltékeny indulatában rálőtt “szerelmére”, aki megsebesült a kezén. Ez Brüsszelben történt, ügyüket bíróság tárgyalta, és Verlainet elítélték. A két év rabság nem törte meg, csak írt és írt, ontotta a verseket a börtönben is.

Egy versében így írt Rimbaudhoz:

Holdfény

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomorú lenne.

Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,

a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.

/Szabó Lőrinc fordítása/

***

(Verlaine és Rimbaud kapcsolatát, valamint a költőóriások életét dolgozza fel a Teljes napfogyatkozás című, 1995-ös angol-francia-belga filmdráma, főszerepben Leonardo DiCaprióval, a rendező: Agnieszka Holland.)

Paul Verlaineről elmondhatjuk, hogy a szélsőségek és a varázslatos pillanatok költője volt. A francia költészetben a hangulatokat talán egy költő sem tudta olyan szépséggel megörökíteni, mint ő. A francia nyelv egyik legnagyobb mestereként ismerjük. Szerette a klasszikus versformákat is pl. a szonettet, de a legjellemzőbb műfaja a dal (chanson) volt.

A kalandos és “gazdag” életút 1896. január 8-án ért véget Párizsban. A battignollesi temetőben nyugszik.

Hollósy Gerti

Kategóriák: Szervezetek

Orbán nagypénteki Júdás-vallomása

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, március 30 - 14:22

Orbán Viktor miniszterelnök úr megtartotta a szokásos Orbán-beszédet az Ő népének Nagypénteken is. Az Ő kommunikációs irodája kiadta az Ő beszédét Nagypénteken is. Jézus pedig megfordul a mennyben, bosszúsan legyint és nem érti az egész kereszthalál ügyet. Függetlenül attól, hogy Orbán tulajdonképpen csak a politikai póker egyik újabb tétjét tette meg.

A tét egyik része kétségtelenül a totális állami kontroll- és besúgórendszer bejelentése. Nagyjából. Mert nagyjából név szerint tudnak, ismernek mindenkit. A történelem nem túl régi korszakából ismerjük azt, amikor nagyjából tudott a besúgó valamit. Besúgta, mert ezért fizették. A maradékot meg megoldották a szolgálatok. Gestapo-tól ÁVH-ig. Legfeljebb addig verték a nagyjából ismert besúgót, amíg inkább besúgó lett. Esetleg belehalt. Orbán tehát Jézus kereszthalálára meglehetősen sajátosan, ha úgy tetszik, Júdás-perspektívából emlékezett meg. A morális bányászbéka hozzá képest a hegytetőn ücsörgő kétéltű. A gyakorlatilag burkolatlan fenyegetés mellett a több baromság amiről beszélt, szinte szóra sem érdemes. Pedig, de.

Nem az igazságtartalma miatt, hanem azért mert az a réteg, akire bizton számíthat a szavazáson eszi, mint a cukrot. Mert pont annyira gondolják végig, mint Kósa a pénzügyeit. Felszínes, demagóg mondásokkal megszólíthatóan. Különösen akkor, ha néhány fizetett aktivista a közösségi csatornákon, ismeretségi körben még rá is erősít. Nekik, az embertelenség kisembereinek is köszönhető, hogy egy olyan plakáton, amelyen mindössze egy „STOP”-tábla van, már más szöveg nem is hiányzik a gyűlöletkeltéshez. Amely tábla kapcsán „csak” azt felejti el a Pannon Géniusz, hogy már a Homo sapiens sem őshonos Európában. A jóval későbbi honfoglalásról meg kifejezetten érdekes lenne Orbán véleménye. Valószínűleg pont olyan szelektíven értelmezi a történelmet, mint az alacsony, kis barna bajszú, nagy szőke ősgermán. Annak idején. Berlinben. Akinek a hívei szintén elfelejtettek pár dolgot. Így azt is, hogy az ember elsősorban Ember. Embertelen baromként mindegy, hol ejtette el a gólya.

Orbán szövege pedig alapvetően nem Soros-ellenes, és még kevésbé migráns-ellenes. Alapvetően népellenes és emberellenes. Bejelentve a besúgók nemzeti rendszerét. Az a besúgórendszer, amelynek tagjai „nagyjából” bárkiről, bármilyen információt hajlandó összeseperni pont az, ami. Egy besúgórendszer. Egy olyan ügynöki hálózat, amely semmivel nem jobb, semmivel nem nemesebb és semmivel sem áll morálisan magasabban, mint az egykori belső elhárítás. Az a III/III, amelyről sokat pofáztak, de amelynek kartotékaiból valószínűleg már régen kimazsolázták a hatalomhoz szükséges zsarolási alapokat. Orbán tehát valójában erről rántotta le a leplet. A maga belső elhárításáról.

Nagypénteken. Sajátos megemlékezésként arra a mártírra, aki az emberséget hirdette, de a besúgások, a demagóg hangulatkeltés áldozata lett.

Kategóriák: Szervezetek

Szárnyvonal

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, március 29 - 15:46

A mai ember InterCityvel utazik, gyorsvonattal, gyorsan. Esetleg autóbusszal. De leginkább gépkocsival. Minden faluban és tanyán ott vannak erre a trabantok, zsigulik, kimustrált keleti és nyugati veteránok. Ez mind vagy suhan, vagy mellette suhannak, mindenképpen a modern idõk versengõ légkörét illuzionálják.

A szárnyvonal az egészen más. Sín, amin csak ritkán közlekedik vonat, az is megáll minden kilométerkõnél, bár mégis kilométerekre a kívánatos úticéloktól; felesleges kurfnikat tesz valami hajdani tervezési bolondéria következtében; hosszasan várakozik szembejövõ viszonylatokra, tyúkokat hessegetõ vasutasokra, Józsibára a szomszédból, és még ki tudja miféle reményteljes momentumokra. Vicinális. Reménytelenül régimódi intézmény.

Huszárokelõre pusztáról Franciavágásra például erdei vasút járt, igazi keskenynyomtávú szárnyvonal. (Micsoda nevek! Ki a fene járna arra manapság? Mélyen a Bakonyban a magyar inszurgensek és Napóleon franciái közötti összecsapások emlékét õrzik. A hadjáratét, amirõl máig vitatkoznak a történészek, hogy részünkrõl nagy futás, vagy nagy helytállás volt-e?)

Fiatalok voltunk, és tombolt bennünk a féktelen nomád ösztön. Azon a húsvéton is, mint minden többnapos ünnepen irány a hegyek! Kenyér, szalonna, lilahagyma, szárazkolbász és – az ünnepi hagyományra tekintettel – néhány keménytojás az ellátmány. Kell még a zsákba a mackó (errõl se tudja már senki, hogy mi volt), aluminiumkulacs aluminiumizû vízzel, esõkabát, és ami a legfontosabb: a hálózsák, zipzáras vattapaplanszerû alkalmatosság, nem túl meleg, de szegényembernek megteszi. Szépen gurigába tekerve, és a hátizsák alá kötözve. És miénk az erdõ!

Hanem vasárnap délután elkezdett csepegni, majd egyre erõteljesebb lett a zuhé. A szabad ég alatti alvásnak lõttek. Kunyhót, vadetetõt nem találtunk, de szerencsére (és egy kis útvonal módosítással) estére befutottunk Huszárokelõre pusztára, ami voltaképpen csak egy volt-nincs fûrésztelep, ünnepeken kihalt. Az õr nem adhat szállást, mivel az neki tilos és tûzveszélyes, de várjuk meg a vonatot, tanácsolta.

A vonat egy kis dízelmozdonyból, egy személykocsiból, a masinisztából és a kalauzból állt. Hamar megegyeztünk, alhatunk a személykocsiban reggel nyolcig. Akkor indul a vonat lefelé. A személykocsi végében álló kis fafûtéses vaskályhát a kalauz jól be is durrantotta. Kicsi volt a kocsi, a padlóra ágyaztunk, mindenhová, az ülések alá is.

Reggel, minthogy az esõ továbbra is szakadt, nemigen akaródzott a jó melegbõl kikászálódni. Sebaj, mondta a kalauz, most elindulunk, a következõ megálló húsz percre van, addig összeszedelõdzködhetnek. Úgy is lett. Ahogy a vonatocska szép komótosan ereszkedett Franciavágás felé, még meg is reggeliztünk, az imitt-amott felszálló kirittyentett helybéli legényeket is megtraktáltuk, õk meg viszonozták, körbe járt a demizson, a pálinkás butykos, na meg a húsvéti locsoló pacsulis üveg.

Mindezért csak a menetjegyet kellett megfizetni. A többi: szívesség. Fel is szedték már a kisvasutakat régesrégen! De még a húsvéti locsolás szokása is megszûnõben van…

Almási Alma

Kategóriák: Szervezetek

Igazi feltámadás

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, március 29 - 15:15

Húsvéthoz illő ajándékkal lepte meg a művészetkedvelő közönséget a Szépművészeti Múzeum. Hét évtizedes elzártság után ismét eredeti szépségében látható a múzeum Román Csarnoka. Úgy, ahogyan csak a nagyon öreg emberek emlékezhetnek rá!

A Szépművészeti Múzeumot 1900 és 1906 között építették Schickedanz Albert és Herzog Fülöp tervei alapján. Az épület földszinti nagy csarnokai az intézmény formálódó antik, középkori és reneszánsz gipszmásolatait és a különböző építészeti stílusokat hivatottak bemutatni. Ennek jegyében tervezték meg a román stílust megidéző Román Csarnokot is, és itt a középkori nagyméretű gipszmásolatokat tervezték bemutatni. A csarnok építészeti elemeiben és díszítésében is a román stílus jegyeit idézi meg, gazdag festett ornamentikával kiegészítve. A csarnokban még a Múzeum megnyitása előtt 1906-ban helyezték el a német későromán korszak kiemelkedő emlékének a freibergi Aranykapunak (az eredeti, Freiberg, dóm, 1225 körül) a monumentális méretű gipszmásolatát. A tér a múzeum leggazdagabb és legszebb belső dekorációval rendelkező helye.

A csarnokban röviddel a múzeum nyitása után 1910-es évektől a korban divatos középkori és kora reneszánsz gipszmásolat gyűjteményt helyezték el, helyenként vegyítve a középkori magyar szárnyasoltárokkal. Ezt a kiállítás 1926-ban átrendezték úgy, hogy csakis a gipszmásolat gyűjteményt mutassa be, itt kapott elhelyezést Donatello híres Gattamelata lovas szobrának (eredeti Piazza del Santo, Padova, 1453) a kópiája is. A második világháború alatt a múzeum tetőablakai beszakadtak, így a nagy csarnokok és a köztük a Román Csarnok is megsérültek, hosszabb ideig ázásnak volt kitéve. Ekkor már a gipszmásolat gyűjtemények elveszítették megbecsültségüket, így háború alatti mentésükre nem fordított már figyelmet a múzeum. A háború alatt a földszinti termekben hagyott és így sérüléseket szenvedett másolatokat 1945 után a Román Csarnokba zsúfolták össze a csarnokot pedig végleg lezárták a látogatók elől.

Míg a múzeum többi tereit a háborút követően többé-kevésbé felújították, a Román Csarnok ebből mindvégig kimaradt. A teret egyre inkább a múzeum összes raktározási problémájának megoldására használták. Ennek következében hamarosan zsúfolt, rendezetlen állapotok uralkodtak el a térben. Az egyre kaotikusabb körülmények okán 1948-tól kezdve a tér felújítását számtalanszor tervbe vették, ez mégsem történhetett meg egészen mostanáig. A pénzhiány mellett a gipszmásolat-gyűjtemény mozdíthatatlansága is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Román Csarnok helyzete egy megoldhatatlannak tűnő problémává váljon. Így a monumentális méretű, a múzeum legdíszesebb csarnoka csupán néhány kolléga számára volt ismert, és a múzeum titkos tereként aludhatta Csipkerózsika-álmát.

A csarnok belső dekorációját, az épület építészei Schickedanz Albert és Herzog Fülöp tervezték meg 1900 végén. A románkori bazilikát idéző tér hatalmas oszlopokkal és pillérekkel tagolt. Az oszlopok fejezeteit a pécsi székesegyház oszlopfőiből inspirálódva tervezték meg. A rendkívül gazdag festészeti dekoráció Reissmann Károly Miksa és Glaser János festők munkái, melyen 1903-ben és 1904-ben dolgoztak. Reissmann az országház és az Iparművészeti Múzeum díszítőfestésén dolgozott korábban, míg Glaser a pécsi székesegyház dekoratív festészeti munkáin. A falakat figurális ábrázolások, heraldikai elemek és gazdag ornamentika díszíti. A figurális díszítésben a keresztény ikonográfia és magyar történeti vonatkozások tűnnek fel, a diadalívek falán Jézus és Mária alakjai mellett a magyar szentek, Szent István, Szent László, Szent Erzsébet és Szent Margit jelennek meg.

Az oldalfalakra, egyik oldalon Árpád-házi uralkodók (Könyves Kálmán, vélhetően IV. Béla), valamint a Luxemburgi Zsigmond korához köthető személyek (Ozorai Pipo, Szécsi Dénes püspök) kerültek. Az ábrázolások ikonográfiája szorosan kapcsolódik a millenniumi gondolatkör eszméihez. A Román Csarnok főhajónak falain a magyar állami, társországi és tartományi címerek jelennek meg, a körüljáró boltszakaszok homlokíveire a magyar nemzetségi címereket festették. A csarnok lenyűgözően gazdag ornamentikájában szimbolikus ábrázolások is feltűnnek, életfamotívumok, valamint halhatatlanságot jelképező pávaalakok. A diadalíveket állatövi jegyek dekorálják. A körüljáró folyosó boltozatainak griff és sárkánylakjait a német középkori fal- és táblaképfestészet inspirálta. Az így összeálló tér képe összhatásában a századfordulós dekoratív festészet csúcsteljesítményét mutatja.

A csarnok restaurálása a Szépművészeti Múzeum történetének legátfogóbb, 2015 és 2018 között elvégzett rekonstrukciós munkáinak a keretében történhetett meg. A restaurálás elkezdéséhez a szobormásolat gyűjtemény helyzetét is rendezni kellett. 2015-ben mód nyílt arra, hogy a Liget Projekt részeként a gipszmásolat gyűjtemény rehabilitációja is elkezdődjön. Hosszas előkészítő munkák után a Román Csarnokban tárolt gipszmásolatokat elszállították, és a restaurálásuk is megkezdődött. A gipszmásolat-gyűjtemény – oly sok évtizednyi hányattatás után – egy önálló múzeumot kap a megújuló komáromi Csillagerődben. A gipszöntvények másik része a Hősök terétől nem messze, a Szabolcs utcában a most épülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ látványtárában lesz látható 2019-től.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára