Szervezetek

Reményik Sándor: NE ÍTÉLJ

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 15 - 10:19
Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk minden olvasónknak! NE ÍTÉLJ

Istenem, add, hogy ne ítéljek -
Már tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:

Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak -
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek -
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.

Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

(forrás: http://pinacotecabrera.org/en/collezione-online/opere/tintoretto/)

Kategóriák: Szervezetek

Lacus bunkója

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 14 - 14:11

„Ne írd alá János!” üzenték a szocik a Parlamentből. Amiért aztán a házmester kiosztott egy nagy virtuális taslit az MSZP frakció tagjainak. Mert szerinte igazán tiszteletlenség, hogy a köztársaság elnökét keresztnevén szólították. Még akkor is, ha abban csak egyet lehet érteni a párt tagjaival, hogy a tiszteletet nem adják kimérve. Azt kiérdemelni kell. S egy kicsit mégis egyet kell érteni Kövér Lászlóval.

Mert a János, mint keresztnév igazán nem a legritkábbak közül való. Így aztán lehet egy csomó János az országban, akik hirtelen talán azt sem tudnák, hogy mit ne írjanak alá. S akik igazán nem tehetnek róla, hogy a nemzeti csicskásnak ezt a keresztnevet adták annak idején. Ezért teljesen rendben van, hogy valamilyen módon mégis csak pontosítani kellett volna a demonstrációs anyagokat. Mert így megtévesztésre alkalmas. Ahogy az is az lett volna, ha Jancsinak titulálják. Ha ugyanis valakinek véletlenül Kukorica Jancsi ugrana be, az maga lenne a skandalum, és megalázás. A mesehősnek. Elvégre ő egy igazán tisztességes, olykor hősies, és holtig hűséges szereplője a nemzet költészetének. Még akkor is, ha nem tudjuk pontosan, hogy a nevét tisztességesen alá tudta-e írni. Viszont maga volt a tisztesség. Ellentétben azzal a Jánossal, aki a nevét pompásan le tudja írni. De hogy maga volna a tisztesség…?

Amúgy meg ki gondolta komolyan, hogy Áder nem fogja ráírni a nevét a lex-CEU életbe léptetését elrendelő nem túl szép üzenetre? Ám ilyet nem is kérdezek. Mert egyre haladunk abba az irányba, amikor majd az teheti fel a kezét, aki nem ért egyet Orbán Viktorral. Mind a két kezét. Aztán majd leteheti. Nekitámasztva a falnak. Amíg matatnak rajta a rend ezzel megbízott szorgos polipjai. Igaz Lacus? Te is csak emberből vagy. Valahol. Ezért megértjük, hogy büntetsz. Elvégre családod van. S azután, hogy Simicska is repült a kondér mellől igyekezni kell azzal, hogy teljesítményt lehessen felmutatni. Tehát büntetést kell kiszabni. Azért mert nem tisztelik meg azt, akit már nem is csak a háta mögött röhögnek ki. Mert a háta mögött már nem kiröhögik. Hanem esetleg csak köpnek egyet. Ahogy az egész bandára, akik a puszta jelenlétükkel meggyalázzák a Kossuth térre épített műemlékházat.

De ettől még tényleg nevezhetné bárki Ádernek a Jánost, és Kövérnek a Lászlót. Pont annyi értelme van ezen rugózni, mintha a nemzet zsebhokisát Viktor elvtársnak titulálná. Aligha ezen múlik a banda becsülete. Mert olyan ez, mint az egykori vicc lényege. Becsületen sérteni azt lehet, akinek van becsülete. A tisztelet rombolását is csak annál szóba hozni, akit egyébként tisztelnek.

Mert az a helyzet, hogy Göncz Árpádot ezerszer emlegették, és emlegetik úgy, hogy „Árpi bácsi”. S sem életében, sem halálában nem érezte ezt senki büntetendőnek. Milliók tisztelték, és nem egy esetben éppen a tisztelet jeleként emlegették kedveskedőn. De nem kell izgulni kedves Kövér László házelnök úr. Sem kendet, sem a főnökét, sem a Sándor palota széltolóját nem fogják egyhamar kedveskedő tisztelettel emlegetni. Legfeljebb a saját udvari bárdjaik. Jó pénzért.

Kategóriák: Szervezetek

Hol van már a Békemenet? Hiányérzetünk van!

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 13 - 14:41

Támadják Magyarországot és a magyarokat. Sőt! Most már repülővel is jönnek. Gulyás Marci pedig megbilincselve jelenti be a bíróságon, hogy az egész magyar néptől kér elnézést amiatt, hogy eddig csak a Sándor palotát próbálta megdobni Fidesz-narancs festékkel, a többi pártállami intézményt még sajnos nem. A főváros fiatalságától hangosak napok óta a terek és utcák, az Oktogonon partiznak, káromkodnak és küldik a komplett Fideszt melegebb éghajlatra és börtönbe. Nyomdafestéket nem tűrő csúnya dolgokat mondanak Orbán Viktor miniszterelnök úrról, Áder János elnök úrról. Elveszett a hatalom, a rang és a titulus iránti tisztelet jellege.

Fotó: 444.hu

Közben a Békemenet fiatal demokratái lapítanak. Már az olimpiai álom becsületét sem védték meg. Évek óta nem vonulnak Budapest utcáin. Most már maximum szóban jelentik be a vénülő fiatal demokrata pártalapítók – elsősorban Bayer Zsoltra gondolok – hogy ha a CEU mellett és az Orbán rezsim ellen tiltakozó fiatalok nem hagynak fel a Párt támadásával, akkor tettleges bántalmazásnak lesznek áldozatai.

“Aztán majd megtapasztaljátok, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni. Mondom: már mi is nagyon dühösek vagyunk. Világos?”–írta Bayer Zsolt a héten.

És ennyi. A Békemenet nem indul. A fiatal demokraták nem mennek ki az utcára megvédeni igazukat. E helyett internetes lapok komment rovatain örjöng a fideszes nyugdíjasok hada–azok, akik abszolúte mindenre vevők és akik viszketve várták a Párttól a legújabb nemzeti konzultációt. Ők már nem vonulnak — és amúgy is eléggé kínós lenne, ha szembekerülnének Budapest fiataljaival. És már lassan nem csak a Bűnös Városról van szó, hanem Szegedről is, ahol több mint ezren tüntettek a pártszékház előtt szerdán. A kifáradt és kiégett fiatal demokraták ma már otthoni fauteuilből gyűlölködnek. Nincsen erejük kiállni az Oktogonra.

És miközben a fauteuilből sorosbérenceznek, meg migráncsoznak, meg szidják az imperialisták újabb galád támadását, a tévében és az Origóban valami elhangzik a pesti utcákon zajló Sajnálatos Eseményről.

Ide süllyedtek az egykor még fiatalos, dinamikus, chutzpach-val teli fiatal demokraták. Már nem érik a narancs.

Kategóriák: Szervezetek

Az étkezés ártalmasságáról a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 13 - 06:12

Az étkezés ártalmasságáról

Orlai Produkciós Iroda – Füge Produkció

Parti Nagy Lajos:
Az étkezés ártalmasságáról

Az azonos című hosszúpróza, mikor évekkel ezelőtt megjelent, az „előadás” alcímet viselte, nem véletlenül. Az étkezés ártalmasságáról valóban termékbemutató előadás, a főhős, bizonyos Fibinger tragikomikus nagymonológja, élet-áriája haknikörútja egy állomásán, egy sokat látott, vidéki művelődési ház színpadán. Jóllehet, a főhős „az étkezés”-ről beszél csillapíthatatlanul, de életről, halálról, szerelemről, szól, a szenvedélyről, az olthatatlan, kéjes dühről, amivel az ember be akarja kebelezni a másikat, magát, a világot, míg el nem dől vele önnön börtöne és temploma, a kalodányi test.

(forrás: színház)

Előadja: Mészáros Máté

Producer: Orlai Tibor

Rendező: Znamenák István

Az előadás a FÜGE és az Orlai Produkciós Iroda együttműködésében jött létre.

Fotók: Gergely Bea

Bemutató: 2017.április 13.

 

Kategóriák: Szervezetek

Napló és történelem

Anno Filmklub - 2017, április 12 - 15:23

Megjelent a Múltunk folyóirat 2017/1. száma:

Pritz Pál: Ortutay Gyula, egy homo politicus naplója

Sipos Balázs: A naplóíró Márai Sándor (1945–1948)

Széchenyi Ágnes: Illyés Gyula 1956-os naplója

Agárdi Péter: Egy „botrányos” tanulmány recepciótörténete. József Attila: Az egységfront körül

A teljes tartalomjegyzék itt olvasható...

Kategóriák: Szervezetek

Egy nímand

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 12 - 15:11

Nemrég még ott állt a szobra Budapesten, a Szent István parkban. Már nincs ott. Elhordták, elszállították – nem mintha művészileg valami silány alkotás lenne, ellenkezőleg. Nagyon jó szobor. De nem kell, nem kellett. Eltanácsolta, elparancsolta az egyetem/ek és az ország „fura ura”.

Lukács György szobráért többek között Heller Ágnes filozófus is kiállt. Fotó: Garai-
Édler Eszter, Budapest, 2017. febr. 25. (Szent István park)-

Lukács György szobráról van szó. Ki ez a Lukács? Ki volt? Egy senki, egy nímand. „Egy gyilkos” – állították jobbszélen és a jobbszél által nem (dehogy is!) befolyásolt jobb középen. Ennek a Lukácsnak a nevét csak a fél világ ismerte, műveit csak a fél világon olvassák-forgatják még mindig. De például Timbuktuban vagy Benáreszben – meglehet – épp úgy sohasem hallattak róla, akár

Alcsúton, Ásotthalmon vagy a budai Árnyas úton…

Hiába, ez a Lukács György is jobban tette volna, ha annak idején jobban odafigyelt volna – mondjuk – Prohászka Ottokárra, avagy hogy irodalmi példaképet említsek, Nyirő Józsefre meg Wass Albertre. Akkor megtudhatta volna, hogyan kell viselkedni, mit kell cselekedni ahhoz, hogy valaki érdemes legyen az (orbáni) utókor tiszteletére. Hogy neki is lehessen szobra, akár az ország húsz helyén is.

Wass Albertnek százhat szobra van szerte az országban. Az Orbán-kormány
főméltóságai (pl. Áder János köztársasági elnök) erőszeretettel szerepet vállalnak az
avatásokon.

Hanem ezt ez a Lukács már nem szívlelheti meg. És hiába próbálja Budapest XIII. kerületének még mindig szocialista vezetésű önkormányzata megmenteni a Lukács-szobrot, az Állam – az ÁLLAM – közbeszól: Ácsi, ez a szobor nem a tiétek, ez állami tulajdon.

El vele, el a szemek elől, szoborparkba vele, vagy az olvasztóműbe.

Helyébe kerül majd más szobor: a Szent Istváné. Mert neki még nincs szobra szegénynek Budapesten, legfeljebb csak kettő-három, és vidéken is alig-alig van emlékműve száz-kétszáz. Utóvégre Szent István is filozófus volt (lásd Imre herceghez szóló Intelmeit) és hát azért valljuk be, hogy (ejnye, ejnye!) ő se mindig bánt kesztyűs kézzel a politikai ellenfeleivel.

Hja, a történelmi múltat korrigálni kell, Lukácsra és eszmetársaira nincs szükség. Nem is volt. Azt se tudhatjuk, léteztek-e.

Gadó György

Kategóriák: Szervezetek

Anno Filmklub/13 - Christopher Menaul: A Harmadik Birodalom

Anno Filmklub - 2017, április 11 - 18:08

2017. április 19-én (szerdán) 17:30-kor tartjuk filmklubunk tizenharmadik vetítését, amelyen a második világháború alternatív befejezésén gondolkodunk el egy nagyszerű filmmel, azaz: mi lett volna, ha a németek nyernek?

Vendégünk: TÓTA W. ÁRPÁD újságíró, publicista

A filmről itt olvashat bővebben...

Kategóriák: Szervezetek

CEU-párhuzamok

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 11 - 16:48

A CEU elleni tüntetések, ahogy annak idején a felsőoktatást általában érintve indult diáktüntetések, elég sok gondolatot ébreszthetnek. Akár olyanokat is, hogy a kormányzat szándékosan provokálta a közvéleményt a nagyobb mutyik függöny mögé rejtése érdekében. Azonban előfordulhat, hogy a hatalom elszámította magát. S az is, hogy minden a legnagyobb rendben zajlik a lezsírozott forgatókönyvek szerint. Ezt megmutatja majd az idő.

Ahogy azt is, hogy milyen párhuzamok alakulnak majd ki a jövőben az egykori diáktüntetések, és a jelenlegi akciók között. A jelen azt mutatja, hogy nem kevés párhuzam máris megfigyelhető. S ez teljesen független attól, hogy majd megint lesznek többen, illetve sokan, akik szerint puszta fanyalgás a párhuzamok emelgetés. Ahogy annak a kétségbe vonása is, hogy a tátott szájú, esetleg kiabáló csodavárás megoldást kínál bármire. Még akkor a kérdéseket, a kérdezőket téve meg hibásnak, ha világosan látszik: válaszok tekintetében szűkös a kínálat. De egyelőre itt még nem tartunk, és az is előfordulhat, hogy bekövetkezik a hazai történelem ritka csodáinak egyike: tanulnak, tanulunk a korábbi hibákból. Akkor is, ha elsőre nem úgy tűnik. Azonban ne fanyalogjunk, hanem leltárazzunk.

Annak idején a diáktüntetések egy spontán kezdeményezés nyomán indultak meg. Szinte flashmob jelleggel. Annyira, hogy az első megmozdulások alatt még a jelenlevőket is meg lehetett volna fogni azzal a kérdéssel, hogy kik is a szervezők. A jelen CEU-megmozdulások szervezőinek firtatása szinte biztosan sokak részvevőnél hasonló hatást váltott volna ki. Nekik, meg úgy általában is, legkésőbb a legfrissebb nyilatkozat alapján az Oktatási Szabadságot csoport a szervező. Legalább is, ők mondta köszönetet azoknak, akik megjelentek a vasárnap délutáni tüntetésen. Amely után jött a séta. Nem először, de komoly lemorzsolódásokkal. Ahogy annak idején, a korábbi diáktüntetések esetében is. Akkor is, most is olyan látszatot kölcsönözve a megmozdulásoknak, hogy az eszköz vált a céllá. De ezt, éppen a vasárnapi séta kapcsán, már emlegettem. Akkor sem sokban járult hozzá ahhoz, hogy komolya eredményt hozzanak a tüntetések.

Annak idején, nem kis részben a hatalom vélhető legnagyobb megelégedésére, a tüntetések által megmozduló diákok jórészt magukra maradtak. Miközben tisztelet a számos szülőé, tanáré, akik jórészt személyes indíttatásból részt vettek a megmozdulásokban. Általánosságban azonban az látszott, hogy azok a szakmai szervezetek, amelyek akár komolyabb súlyt kölcsönözhettek volna a tüntetéseknek, hallgattak. Azok a tanárszervezetek is, amelyek aztán krokodilkönnyekkel reklamálták a társadalmi szolidaritás hiányét a Pukli-haknik során. A mostani tüntetések alkalmából látható, hogy sok szülő és tanár is részt vesz az eseményeken. Talán a múltból való tanulás egyik jele, hogy a Tanítanék részéről megjelentek a színpadon, hogy levezényeljenek némi jelmondat-skandálást. Ne hamarkodjuk el az ítéletet. Hátha a szolidaritás és nem csak a politikai haszon puszta learatása volt a cél. Miközben a rektorok egylete csak egy elég kétfenekű állásfoglalásra ragadtatta magát. Amivel máris túlteljesítette a Professzorok Batthyány Körét. A tanárok, az egyetemi tanárok szervezetei tehát jelenleg nem igazán törik össze magukat annak érdekében, hogy egyértelmű kiállást mutassanak a felsőoktatás meglékelésével kapcsolatban. Miközben azért ne feledkezzünk meg, az ELTE TÁTK lágymányosi kampuszára, a TÁTK tanárai szervezte egyetemi fórumról sem.

Amely utóbbival kapcsolatban még emlékezhetünk a spagetti-gyűlésre az ELTE-n. Amelynek nyomán aztán szépen a feledés kezdte beborítani a 2012-ben indult megmozdulásokat. Ugyanakkor, ahogy annak idején elkezdett elveszni a HÖOK a Hallgatói Hálózat bábái közt a gyerek, most is kezdenek megjelenni a „többiek”. Az Oktatási Szabadságot csoport nyilatkozatából tudjuk, mert támogatásukra szólít fel, hogy van egy „Civilizáció Facebook oldal”, amelyen a Hősök terére szólítják ki az embereket. Alkalmasint akár a köztársaság nélküli köztársasági elnök ellen is, mert Áder János időközben aláírta az inkriminált lex-CEU-t. De ennek ellenére talán itt lehetne leginkább tanulni a korábbi tüntetések eredménytelenségéből. Nem csak azt, hogy az ide-oda mászkálás nem vezet sehova. Akkor sem, 2012-ben ugyancsak voltak, akik nem akkor hagyták abba a tüntetést, amikor a szervezők hazaküldték őket.

2012-ben a kormányzat sikerrel szalámizta fel a diákságot. Résztárgyalásokkal, részmegállapodásokkal, Orbánnal fotózkodó díszpintyekkel, időhúzással, és nem egy kommunikációs trükkel, illetve blöffel. Miközben az egész megmozdulás-sorozat súlypontját sikerült Budapesten tartani. Néhány lokális kilengéssel. Ha most felül a köz annak, hogy lokális problémáról van szó, ha nem sikerül megszólítani a vidéki értelmiséget, ha belterjes bulivá válnak a tüntetések, ha Áder csontig-nyalása sem ébreszt fel sokakat, ha sikerül a szalonzsidózást becsempészni a kommunikációba, akkor a CEU nyugodtan mehet a levesbe. Még az egyetemeken is lesz majd talán, aki tapsol. Ahogy az egyetemeken sem mindenki bánkódott a 2012-ben elindult diákmegmozdulások elhalása miatt.

(Tangled / Kate Norris)

Kategóriák: Szervezetek

Lázad Budapest — Vesszen a rendszer! Vesszen Orbán Viktor! Vesszen a Fidesz!

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 10 - 23:52

Orbán Viktor és bűntársai számára a lehető legrosszabb szcenárió kezd kirajzolódni Budapesten. Egy vezető és konkrét irány nélküli megmozdulásnak lehetünk tanúi, ami vasárnap kezdődött, de hétfő este a Sándor palota előtt folytatódott. Olyan fiatal magyarokból áll többségben az a több mint ezer fő aki egy illegális és spontán tüntetést tart Áder János hivata előtt, akik nem is születtek meg a rendszerváltás idején, mégis a tiltakozás szimbólikus dalát énekelték. A Ha én rózsa volnék című számot. De itt már nem csak énekeltek, hanem olyan rigmusok hangzottak el, amelyek már nem a joviális diákkorra utalnak, hanem a kitörő és jogos méregre.

“Aláírtad János, égni fog a város!”–skandálták, aztán “bajszos szarnak” nevezték Magyarország elnökét. A rendőrök higgadtságot kérnek, de már nem hallgatnak rájuk a fiatalok. Azok a fiatalok, akiket a rezsim ad nauseum sorosbérencezett, akikről minap azt hazudta a rendszer erkölcsileg hulla médiája, hogy repülővel jöttek, Soros György pénzén, Pestre tüntetni.

Ez már nem a CEU-ról szól. Nem lehet a végtelenségekig így megalázni mindenkit: diákokat, fiatalokat, tanárokat, munkásokat, újságírókat, szülőket és nagyszülőket–egy szóval: a komplett magyar népet. Addig feszítik a húrt, míg végül megroppan.

És most a legveszélyesebb helyzet rajzolódhat ki Orbánék és a kollaboránsok számára: ők ne Gyurcsány Ferenctől, az MSZP-től, az Együtt-től, a PM-től, az LMP-től vagy a balliberális összeesküvéstől féljenek, hanem a lázadó magyar ifjúságtól, akik vezető, irány és kontroll nélkül kezdenek forrongani.

Nem fogom Kanadából megjósolni, hogy milyen irányba mennek el a dolgok Magyarországon. Egy tenger választ el engem szüleim és nagyszüleim hazájától. De a rendszert oly gyakran, oly alázatosan és oly szégyenteljesen kiszolgáló és támogató szervezett kanadai magyarság helyett kell kimondanom, hogy e lap szolidaris a tüntetők törekvéseivel és hiszünk abban, hogy lesz egyszer egy demokratikus Magyar Köztársaság. Minden tiszteletünk a Tiétek, hogy bátran kiálltok.

Vesszen a rendszer! Vesszen Orbán Viktor! Vesszen a Fidesz!

Kategóriák: Szervezetek

CEU vagy nem CEU, nem ez a kérdés

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 10 - 01:14

Amikor ezt írom, még tart a tüntetés. Nem a hivatalos része, hanem a ráadás. Az, amikor a tüntetők a körúton vonulnak. Az utolsó információk szerint a Fidesz székházhoz. Normális körülmények között a tömegnek duzzadnia kellene. Nem a tettvágytól, hanem létszámilag. de ez Magyarország. S a jelek szerint itt minden szél szembe fúj.

Az egyelőre biztosnak látszik, hogy Áder kivár. Valójában semmibe nem kerülne, ha nem írná alá a törvényt, hanem elküldeni az Alkotmánybíróságra. Egy normakontrollra. Egy törvényt, ami legfeljebb az abnorma teljesítésének eszköze. Mert ez Magyarország. Pontosabban ez az Orbán-korszak. Putyinisztán kiöltött csápja a fenékbe kiöltött nyelvek kormánya felé. Annyira, ami ismét aktuálissá teszi a kérdést. Mit tudhatnak az oroszok Orbánról és csapatáról. Akár ügynöklistailag, akár egyébként. Mert önerőből annyira szembe menni az ország érdekével, amennyire az oktatás szétbarmolásával Orbán csapata teszi, egyszerűen irreális. Az agybaj erre nem igazán mentség. Még csak nem is kifogás. Az ugyanis, hogy lassan a szakmunkásképzés is kiemelt oktatási területnek számítson a csitt-csatt biomorfok világában, az aligha az ország érdeke. S ebből a szempontból szinte mindegy, hogy CEU, vagy nem CEU.

A lex-CEU csak a jéghegy csúcsa. Jelenleg. A jég alatt azonban nem a tudás tiszta vize, hanem a posvány van. Ezt nem a karosszékből lehet csak megállapítani. Elég, ha azt a közhangulatot vesszük figyelembe, amely már jelenleg is százezreket küldött el az országból. Tanulni, illetve dolgozni. jobbára dolgozni. Ami azt mutatja, hogy a jelen oktatási rendszerből pont a legjobbaknak, a mobil, több nyelvet beszélő fiataloknak nincs más kilátása az életből, mint elhagyni az országot. Ebbe most belegondolva, a lex-CEU akár egy jogos törekvés állomása is lehet. Elvégre a fiatalokat valóban túlképzi. Több nyelvi környezetben is gondolkodás-képes értelmiségre nincs szüksége egyetlen diktatúrának sem. Alkalmasint tőlünk keletebbre sem. Talán nem is annyira alaptalanok azok a találgatások, amelyek orosz behatást télteleznek fel a z ellehetetlenítés mögött.

Ámde!

Érdemes talán belegondolni abba, hogy a CEU után bármelyik másik egyetem, tanfolyam, képzőhely a célkeresztbe kerülhet. Pusztán azon gyanú alapján, hogy a tanítottakat nem csak feneket nyalni, hanem önállóan gondolkodni is megtanítják. Abcúg Iskola! Nagy „I”-vel. Mint olyan, ahol a pedagógus nem demagógus, és a diák is emberszámba vétetik.

S igen. Ma, miként a múltkor is, kicsit ezért is vonulnak az emberek. A fiatalok, és a nem is annyira fiatalok. S talán ez volt az, ami egy kicsit a rend őreit is megnyerte a Kossuth téren. Ahol ismerős szöveg is felharsan a tömegből: „Menjünk be!” Aki annak idején ott volt az Operánál, az tudja, hogy ott is elhangzottak szinte ugyanezek a szavak. Akkor az Alkotmányt kukába dobó alaptörvény miatt jöttek össze az emberek. A tiltakozás élesebb hangjai nyomán a szervezők hazaküldték az embereket. Az érdekelne legfeljebb, hogy utána elnézést kértek-e a miniszterelnöktől, amiért egy kicsit hangoskodtak. Mostanában látszólag a CEU védelme a cél. Látszólag, mert, ha a lex-CEU némi ökölrázással, de valójában simán átmegy, akkor utána bármelyik intézményt el lehet söpörni. Pusztán rámutatásos alapon. Akkor is, ha csak annyi a bűne, hogy nem elég talpnyaló. Ellenzékinek lehet bélyegezni, és el lehet törölni. Akár végleg is.

Talán kicsit erre jöttek rá azok, akik tízezrével jelezték részvételüket a tüntetésen. S azok a tízezrek, akik meg is jelentek. Majd a Kossuth térről elindultak az EMMI felé. S onnan a pillanatnyi tudás alapján a Fidesz székházához. De nem mentek be a Parlamentbe, mint tudjuk. De még ott sem maradtak. Bárkinek is volt az ötlete, hogy el kell onnan vonulni, hiba volt. Maradjunk abba, hogy hiba volt. Ne dobálódzunk kapásból olyasmivel, hogy bárki vetette be, nagyobb szívességet keresve és tervezve sem tehetett volna a kormánynak. A vonuló tüntetés talán jó lenne. Máshol. Mert sokak talán csatlakoznának. De hazánkban, ahol a hatalom csak az erőből ért, nem. Azért sem mert tömegek utálnak sokszor zsigerből mindenkit, aki írni és olvasni képes. Mert beveszik, hogy az egyetemista azonos az ingyenélő zsivánnyal. Mert elhiszik, hogy minden egyetemista azonos azokkal, akikből jelenleg a politikusok jó része „kifejlődött”.

Ma inkább a Parlamentnél kellett volna maradni. Ha kell, napokig. Volt már rá példa. Már csak azért is, mert a vonulás, még duzzadó tömeg esetén is csak eszköz. Ha céllá válik, akkor sokaknak ez azt jelenti, hogy nincs valós cél. Csak vonulás. Ők legyintettek és hazamentek. Majd megállapítják: megint nem történt semmi.

Úgyhogy azért csak érdekes lehet, hogy kinek volt az ötlete az elvonulás a Parlament elől. Ha pedig az egész fásultságba fullad, akkor az is, hogy milyen viszonyban van a kormánnyal, a rendőrség civilruhásaival.

Kategóriák: Szervezetek

Jon Fosse: ALVÁS a Pesti Magyar Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 9 - 22:12

Mindenen nyomot hagyunk, amivel érintkezünk. Kitörülhetetlenül meglátszunk a falakon, amelyek körülvesznek, és az embereken, akikkel körülvesszük magunkat. Partnerünk, férjünk, feleségünk egy életen át cipel bennünket, aztán az emlékünket. De a halál sem megoldás. Mindig, mindenki jelen van, akire emlékezünk és az emlékek nem válogatnak. A jók ugyanúgy helyet kérnek, mint a rosszak. A megszépítés, a hazugság, az öncsalás sem megoldás. Tudjuk, amit tudunk, fölösleges szépíteni.

Az Alvásban jelenidőben van a múlt és a jövő. Egyszerre van jelen mindenki akkor is, ha már csak az emléke él. Ha az él, akkor ő maga is van. Vannak a fiatalok, akik egyszer majd öregek voltak és emlékeznek önmagukra, mintha tényleg azok lennének. – Valahogy így.
Jon Fosse kifog a ragozáson.

Pontos egyszerű mondatai alatt-mögött párkapcsolatok viharai, pusztító és néha felemelő érzésekre bukkanunk. Szerelemre.
Ami férfi és nő között, ami párkapcsolatokban megtörténhet, az itt megtörténik, a múltban a jelenben és a bármikorban. Az Alvás színpadán a párhuzamosok még a végtelen előtt találkoznak, és ettől senkinek sem lesz egyszerűbb. Talán csak a nézőnek, akinek így lehetősége van látni, belátni, rálátni.
Megnézni.

A világhírű norvég szerző, a „fenegyerek” különleges darabjának magyarországi ősbemutatója. A skandináv thrillerek hideg világa keveredik egy XXI. századi Ibsennel. Jon Fosse norvég drámaíró a kortárs drámairodalom egyik legismertebb és leggyakrabban játszott szerzője. Dramaturgiájának jellegzetessége a költői nyelv, a rövid dialógusok mögé rejtett gondok és gondolatok. Szereplői általában névtelen hétköznapi kisemberek, élhetnének bárhol és bármikor. Mindennapi helyzetekben látjuk őket, de közben a lét értelmére, az egymáshoz való viszonyukra, az őket összekötő és elválasztó kapcsolatokra, a magányukra, az életükre keresik a választ. Alvás című drámáját 2005-ben mutatták be az oslói Nemzeti Színházban, 2006-ban az év legjobb drámája címre jelölték.

A történet szinte minimalista. Egy fiatal pár lakást keres, találnak is egyet, tetszik is nekik, ám egyszer csak egy másik fiatal pár is beköltözik a házba. Innentől egymás mellett élnek. Majd feltűnik egy középkorú férfi is. A párhuzamos élettörténetek még a végtelen előtt a színpadon találkoznak.

A projekt az EGT Alapok és a Norvég Alap támogatásával valósul meg.
Az előadást a pályázaton nyertes Erőmű Kortárs Művészeti Egyesület partnereivel, a  Pesti Magyar Színházzal, a Magyar Írószövetséggel, a Skandináv Ház Alapítvánnyal és a Theatrum Schoale Alapítvánnyal hozza létre.

(forrás:színház)

Fordította: Deres Péter

AZ ELSŐ FIATAL NŐ

GÁSPÁR KATA

   AZ ELSŐ FIATAL FÉRFI

TAKÁCS GÉZA

      A MÁSODIK FIATAL NŐ

MÓGA PIROSKA

A MÁSODIK FIATAL FÉRFI

HORVÁTH ILLÉS

A KÖZÉPKORÚ FÉRFI

CSŐRE GÁBOR m. v.
Jászai Mari-díjas

AZ IDŐSEBB NŐ

HÁMORI ILDIKÓ Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész

AZ IDŐSEBB FÉRFI

DENGYEL IVÁN m.v.
Jászai Mari-díjas

A KÖZÉPKORÚ NŐ

BENKŐ NÓRA

A FÉRFI

PAVLETITS BÉLA

  A FIÚ

SZATMÁRI ATTILA

Rendező: Lengyel Ferenc

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Adalékok a római katolikus felekezet történelméhez

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 8 - 14:10

Írásom tárgya nem vallási ellentétek szítása, csupán egy hazánkban, a jelenlegi kormányzat által gyakorolt módszertan történelmi-vallási hátterének megvilágítására tett kísérlet.

A mai magyar kormányzat úgymond ideológiai alapja a római katolikus felekezet, amint ezt a KDNP nevű pártféleség mint koalíciós partner jelenít meg. Ezzel a ténnyel úgy vélem, a legtöbb magyar politikus és gondolkodó ember tisztában van. Azzal viszont már kevesebben vannak képben, hogy e felekezet milyen történelmi gyökerekkel rendelkezik, s ezek folyományaként milyen motívumok állnak tetteik mögött, s az sem nagyon ismert, hogy amiképpen a leopárd sem tudja levetni a foltjait, a katolicizmus teológiája, működési struktúrái és reflexei alig változtak az elmúlt kb. 1700 évben. A mai észak-amerikai és európai emberek túlnyomó többsége köztudatában ez csak egy vallás a sokból, igaz régebb óta van jelen, mint a többi keresztény irányzat, szép katedrálisokat épített, jelentős műalkotások kötődnek hozzá, karitatív tevékenységet végez és vallási rendezvényeik pompázatosak és méltóságteljesek. Azt is tudjuk, hogy a katolikus kápolnák, templomok, székesegyházak Európa legnagyobb részén falvaktól a városokig mindenütt meghatározzák a látképet.

Ezek köztudott tények, mint ahogy az is, hogy a középkor hajnalán az írástudatlanságba süllyedt Európában az akkor egyetlen és egyetemes – katolikus – egyház volt a megmaradt kultúra és írásbeliség őrzője. Még Nagy Károly császár is, aki a IX. században az Atlanti-óceántól a Dunáig uralta Európát, csak nehézkesen tudott írni-olvasni, udvaráról nem is beszélve. Ez a kulturális és politikai fölény a római felekezet számára azt eredményezte, hogy az európai uralkodók nélküle és ellenében lényegében a kisujjukat sem tudták mozdítani. Még akkor is csak nehezen, amikor főleg a későbbi német-római császárság egyes uralkodói a saját szájuk íze szerinti pápákat ültették Szent Péter állítólagos trónjára. A trón és az oltár szövetsége századokon át kiválóan működött. A tudás birtoklása több mint ezer éven át egyben oktatási egyeduralmat is jelentett, amire a katolicizmus mindig is gondosan ügyelt. Nem véletlen, hogy jelenlegi kormányzatunkban is katolikus kézbe került a teljes képzési rendszer. Az oktatás által ugyanis úgy lehet az iskolai évek során gondolkodási mintákat beépíteni az emberek fejébe és lelkébe, hogy később, felnőttként, ösztönösen azok motiválják tetteiket és gondolkodásmódjukat. A római egyház soha nem a pillanatnyi politikai-gazdasági állapotok alapján hozza döntéseit. Évezredes tapasztalatai vannak az emberi gondolkodás befolyásolásában, s amit ma vet, pontosan tudja, hogy húsz-harminc, vagy száz év múlva bőségesen le fogja aratni. Ebben óriási előnyük van az ún. világi iskolarendszerekhez képest. De térjünk vissza egy kicsit annak mozaikszerű és rövid fölvázolásához, hogy Európa és a világ mit köszönhet a római katolikus felekezet létének.

A középkori Európa a VII. századtól kezdve de facto a katolikus vallás vezetése alatt egyesült. A római felekezethez kötődik a nyugati civilizáció egyesített haderejének első igazán sikeres, idegen földrészen végrehajtott katonai vállalkozása is, mely 1099-ben jutott el csúcspontjára, amikor elfoglalták a “levantei Babilont” és fővárosát, Jeruzsálemet. 1099. július 14-e a “nagy vérfürdő” napjaként vonult be a Szentföld krónikájába. Ezen a napon a győztes keresztes seregek szinte teljesen kiirtották az elfoglalt Jeruzsálem lakóit: zsidókat és muzulmánokat, akik addig viszonylagos békében éltek egymás mellett. A mészárlás után pedig a magukat kereszténynek tekintő győztesek a Szent Sír templomban celebráltak hálaadó misét. A keresztes háborúk története hű tükre a vallás motiválta emberi cselekedetek szélsőségeinek: egyszerre raboltak és imádkoztak, gyilkoltak és ájtatos körmeneteken vettek részt, öltek, zsolozsmáztak és rémuralmat gyakoroltak, mindezt egy felsőbbrendűnek hirdetett elhivatottság jegyében. Persze nemcsak a Tengerentúlon (így is nevezték a Szentföldet) voltak keresztes háborúk: 1208-ban III. Ince pápa keresztes háborút hirdetett a dél-franciaországi katarok, vagy albigensek ellen, akik szintén kereszténynek vallották magukat. Az egyházfő parancsba adta, hogy válogatás nélkül gyilkolják le az összes “eretneket”. Az eredmény felperzselt föld és legalább 50 ezer halott volt.

Ugyanakkor tény az is, hogy a XV. században, nem sokkal Amerika fölfedezése után a római felekezet mozgósított a török hódítás ellen, s az amúgy antiszemita Kapisztrán Szent János inkvizítor, akinek kezéhez sokezer ember vére tapad, bejárta fél Európát, hogy mozgósítson a török hódítás ellen. Nándorfehérvár ostromakor pedig tüzes szónoklatai hatására a védők kitörtek a várból, megfutamodásra késztetve az ostromló törököket, Hunyadi Jánosnak örök hírnevet szerezve. A pápa rendeletére pedig egész Európában azóta harangoznak délben. Ugyanennek az évszázadnak a végén kezdődött meg Amerika meghódítása, melynek következtében Közép-és Dél-Amerika spanyol és portugál uralom alá került. 1494. június 7-én VI. Sándor pápa szentesítette a tordesillasi szerződést, mely az Európán kívüli, újonnan fölfedezett területeket osztotta fel Spanyolország és Portugália között.

A spanyol-portugál gyarmatosítás teljesen megváltoztatta Közép- és Dél-Amerika arculatát. Nem véletlenül nevezik ma Latin-Amerikának a Földnek ezt a részét, a latin rítusú kereszténység után. Az őslakos, az európaihoz képest semmivel sem elmaradottabb, fejlett civilizációk: inkák, maják, aztékok, stb. gyakorlatilag eltűntek. Lényegében eltűnt a nyelvük, építészetük, vallásuk, hagyományaik, vagyis mindaz, ami egy népcsoportot civilizációvá emel. A hódítók bő száz év alatt a teljes kontinensen meghonosították saját nyelvüket, (katolikus) vallásukat, építészetüket és gazdasági rendszerüket. Ez a teljes nyelv- vallás- és kultúracsere, melyet a hódítók az egyház támogatásával és katonai erővel vittek véghez, ekkora méretekben példátlan az emberi történelemben. Ezt az is lehetővé tette, hogy az amerikai földrészen a hódítók technikai fölényüknél fogva szinte minden ellenállást megtörtek, szabaddá téve vallásuk előtt is az utat.

Mindeközben Európában dúlt az inkvizíció. Igaz, már korábban létrejött, de csúcspontját a XV-XVII. században érte el. Máig sem tudható pontosan, hogy tevékenysége hány millió ember halálát okozta. Amikor a reformáció elkezdett terjedni, szintén bevetették a Szent Hivatalt az új eretnekség megfékezésére. Amúgy Rómában mindmáig létezik az inkvizíciós hivatal jogutódja, csak más néven: Hittani Kongregáció. Feje, amíg pápává nem választották, Ratzinger bíboros volt. Persze ez az intézmény ma már nem az eretnekeket üldözi, hanem fő feladata a katolikus tanítások tisztasága fölötti őrködés, tehát egyfajta oktatási főhatóság.

A XVII. századra a protestantizmus jelentősen előretört. Nem kis mértékben azért, mert egyre több országban fordították le nemzeti nyelvre a Bibliát, megjelent a könyvnyomtatás, s a mai szóval “közművelődés” monopóliuma kezdett kikerülni a római felekezet kezéből. A bibliai világkép elterjedésével pedig milliók előtt vált nyilvánvalóvá, hogy a katolicizmus nem azonos azzal a kereszténységgel, amit a Szentírás mutat be. A protestantizmus elterjedése váltotta ki 1618-ban a harmincéves háborút, mégpedig egy tragikomikus eseménnyel, melyet még gimnazista történelemóráimon jegyeztem meg.

Csehország akkoriban a Német-Római Birodalom tartománya volt. Az országot Prágából a katolikus helytartó irányította, ám a cseh rendek és a nép javarészt protestáns hiten volt. II. Ferdinánd császár trónra lépése után fel akarta számolni az addigi vallási türelmet a tartományban, s a helytartónak kiadta, hogy vonja vissza a protestánsok privilégiumait. A cseh rendek képviselői kihallgatást kértek a helytartónál, majd miután az fogadta őket, a helytartót és embereit rövid úton kihajították a palota ablakából. Az áldozatoknak szerencséjük volt, mert egy paraszt szénásszekerével pont az ablak alatt “parkolt”, így senkinek nem esett baja, ám ez az esemény egy példátlan erőszaksorozatot váltott ki Európában, de főleg a Német-Római Birodalom területén. A háború 30 éven át dúlt és “Európa első világháborújaként” ment be a történelmi köztudatba. Áldozatainak száma több volt, mint 10 millió, egész országrészek elnéptelenedtek, a birodalom teljes lakosságának kb. egyharmada pusztult el. Mindez vallási okokból történt, s kiváltó oka a protestantizmus visszaszorítása volt. 1648-ban azután a vesztfáliai békével – legalábbis a Német-Római Birodalom területén – létrejött a katolikusok és protestánsok többé-kevésbé békés együttélése.

Nem így történt viszont a Habsburg-birodalom keleti felében, Magyarországon. Hazánkban ekkorra a lakosság és a nemesség nagyobbik része protestáns volt, s a Habsburgokat mit sem zavarta, hogy birodalmuk nyugati felében vallásbéke van, ugyanis ahogy a birodalom hadai a század utolsó harmadában szorították ki hazánkból a törököket, a katonákkal együtt jöttek vissza a katolikus “funkcionáriusok” is és a hadsereg segítségével megkezdődött az erőszakos ellenreformáció. Egy évtizedes barátom, aki egy 400 éves bárói család aktuális leszármazottja, mesélte nekem, hogy egyik protestáns lelkész felmenőjét Antonio Caraffa császári generális Eperjes főterén elevenen megnyúzatta, mert nem volt hajlandó katolizálni és átadni a református templomot.

Ha a fölvázolt eseményeket áttekintjük, látható, hogy hegemóniájának biztosítására a római felekezet módszerei nem sokat változtak az évszázadok során. Igaz, a XIX. századra megszűnt a pápaság tényleges uralma az országok vezetői fölött, ám az egyéb módszerek mit sem változtak. Az ellenreformációs kísérletek áthelyeződtek a politika, az oktatás, a kultúra és a művészetek területére. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy pl. hazánkban is több olyan katolikus szervezet van, mely karitatív tevékenységével sokat segít a bajbajutottakon.

Mindemellett a római katolikus felekezet is sokszínű. A XIX. századtól kezdve integrálódott a társadalmakba, s ahogy a polgári demokráciák létrejöttek és megerősödtek, kénytelen volt elfogadni a vallásszabadság létét, egyház és állam szétválasztását. Bár ez nem ment könnyen, ugyanis a mostani kormányzat által piedesztálra emelt Horthy-rendszer parlamentjének felsőházában örökös tagsággal bírtak a katolikus felekezet vezetői – igaz a protestáns és izraelita felekezeteké is. Löw Immánuel főrabbi is felsőházi tag volt 1939-ig, őt 1944-ben 90 éves kora ellenére deportálták.

A szocialista/kommunista hatalom, ha nem is tudta fölszámolni a vallásfelekezeteket, de háttérbe szorította őket, ügynököket szervezett be közülük és egyházügyi hivatala révén igyekezett teljes kontrollt gyakorolni felettük. Rendszerváltás után mindez megszűnt. Néhai Antall József egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy – nem szó szerint idézve – “az MDF egyetlen ideológiai alapja a római katolikus egyház lehet”.

Ha pedig megvizsgáljuk a mai kormányzatot és intézkedéseit, az új alkotmányt (pardon, Alaptörvény), az új oktatási törvényt, meg egyéb intézkedéseket, lehetetlen nem észrevenni a római felekezet tudatos térnyerési törekvéseit az országnak nemcsak az irányításában, hanem a nemzet gondolkodásának befolyásolásában, más szóval: a trón és az oltár szövetségének szorosra fűzésében. Meg kell, hogy jegyezzem, nem hagy nyugodni az a gondolat sem, hogy országunk hivatalos átnevezését “Magyar Köztársaságról” is a római felekezet demokráciaellenessége motiválta. Persze ez csak spekuláció és újságírói vélemény. Ami az új egyházügyi törvényben is fölsejlik: olyan felekezetek kaptak állami elismerést, akik/amelyek vagy valamilyen szinten együttműködnek a római felekezettel, vagy veszélytelenek számukra.

Lehet, hogy sebtében odavetett tablóm túl sötét, ám ha egy egyház, vagy szervezet több mint másfélezer éve létezik és történelme java része azzal telt, hogy erőszakkal igyekezett kontinenseket a maga képére formálni, akkor kevéssé tartom valószínűnek, hogy alapvető jellemvonásai az elmúlt kétszáz évben megváltoztak volna. Ahhoz, hogy ez így legyen, bibliai, újszövetségi módon meg kellene térnie. És jelenlegi (k)ormányzatunknak is.

Egri-Eiben István

Kategóriák: Szervezetek

Nemzeti inzultáció

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 7 - 03:33

Ez most nem lesz rövid. Az összes eddigi – darabonként 1 milliárdba kerülő – „nemzeti konzultációnak” becézett álságos parasztvakítás sorsáról semmit nem tudunk. Az első alkalommal még pontosan közölték, hogy hány érkezett vissza: 1 millió fölötti darabszám. De ezt követően, már csak annyit: több mint 900 ezer. Arról, hogy a 8 millió kipostázott, és az 1 millió körül visszaküldött kérdőívek válaszai mit tartalmaztak: egy hang se, sehol. Hányan értettek egyet az egésszel, hányan nem; mely kérdéseknél milyen volt az egyetértés, és milyen jellemző kifogások érkeztek – mély hallgatás. Valószínű, a szándék nem is ez volt – csak arra voltak kíváncsiak: van-e még milliónyi aktív támogató – hiszen biztos szavazóként ennek kb. a kétszerese várható. Szerintem föl se bontották a leveleket: lemázsálták a visszaérkezett pakkot, és elosztották egy levél súlyával: ennyi db érkezett vissza.

A kérdések, és a válaszlehetőségek megfogalmazása minden alkalommal világosan mutatja, mennyire lenézi a kollégiumi hálószoba egylet és az imakör az egész magyar népet, a választóikat is beleértve. Nem népszavazáson eldönthető ügyekről van szó, a megadott válasz-lehetőségek pedig hamisak. Mintha a „Hogy vagy?” kérdésre két válasz lehetne. Az egyik, hogy „Fél tizenegy”, a másik meg: „Dél felé indulj”.

Már a papír címe is értelmetlen: Állítsuk meg Brüsszelt! Ne akadjunk fenn azon, hogy a belga főváros köszöni, jól van, felállt már több száz éve. Fogadjuk el, hogy egy politikai hatalmat központi városaként is szoktak emlegetni. Ez meg azért nem passzol, mert „Brüsszel” mi is vagyunk, a mi hatalmunk is benne van az Unióban, méghozzá a magyar nép többségének akaratából. Az európai parlament képviselőinek arányos részét a magyar szavazók közvetlenül választották, mint ahogyan a kormányukat is, ami meg az európai tanács munkájában vesz részt azonos jogokkal, mint bármely más uniós ország kormánya. A kérdések és a választható válaszok homályos, helyenként zavaros megfogalmazása is világosan mutatja: valami nagyon alantas és kétes ügyletbe akarja a magyarokat belerángatni mai kormánya.

Muszáj mind a hat kérdést és a lehetséges válaszokat is szó szerint idézni, különben nem lesz érthető, vagy csak általános vagdalkozásnak tűnhet a kormánnyal szemben.

1.Brüsszel veszélyes lépésre készül. A rezsicsökkentés eltörlésére akar kényszeríteni bennünket. Ön szerint mit tegyen Magyarország?
a.Védjük meg a rezsicsökkentést. Ragaszkodjunk ahhoz, hogy a magyar energiaárakat Magyarországon határozzuk meg.

b. Fogadjuk el Brüsszel tervét és bízzuk a nagyvállalatokra a rezsidíjak megállapítását.
HMMMM. Ehhez persze széles körben tudni kellene, hogy az enerigaárak – főként a kőolaj és a földgáz ára – 2010 óta mintegy a felére – egyes időszakokban ennél is olcsóbbra csökkent. A nagy csinnadrattával kísért 10-20 %-os rezsicsökkentés tehát ennek köszönhető, és ami a piaci árakat illeti, lehetett volna nagyobb is. „Brüsszel” nem az energiaárak hatósági megállapításába, pláne nem a „rezsiizélésbe” akar beleszólni. Azt kifogásolja, hogy a Magyarországon évtizedig a közszolgáltatásban működő, jelentős tőkét befektető uniós cégeket ez a kormányzat maffiamódszerekkel üldözi el: államosítással, „baráti” felvásárlással. Ez pedig ellentétes az EU a tőke szabad mozgására vonatkozó elvével. Ámde: a kőolajárak – márpedig a magyar villamos erőművek többsége földgázzal működik, tehát az áram árát is érinti – ismét elkezdtek emelkedni, várható, hogy emelni kell az árakat, hiszen csak nem várhatjuk, hogy a kormány és vazallusai zsebébe az energiapiacról csorgó százmilliárdok(!) csökkenjenek?

2. Az elmúlt időszakban egymást követték a terrortámadások Európában. Ennek ellenére Brüsszel kényszeríteni akarja Magyarországot, hogy az illegális bevándorlókat engedjük be. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

a. A magyar emberek biztonsága érdekében felügyelet alá kell helyezni az illegális bevándorlókat addig, amíg a hatóságok öntenek ügyükben.

b. Engedjük, hogy az illegális bevándorlók szabadon mozoghassanak Magyarországon.

HMMMM. Ez ugyan legalább két kérdés, hiszen a bevándorlókat „beengedni” egészen más, mint a már ittlévőket „felügyelni” vagy „szabadon mozogni” hagyni. Az a bizonyos kvóta, amit egyébként Magyarország első szolgája is aláírt, arról szólt volna, hogy a ma az Unió államaiban tartózkodó bevándorlók, menekültek, migránsok, közül Magyarország vállalja kb. 1300 ember ellátását, átvételét. Így segítve az uniós országokat – Görögországot, Olaszországot –, amelyeknek nagy terhet jelentenek az ott lévő százezrek. A „beengedés”, vagyis a határvédelem egészen más kérdés, szerintem elkerülhetetlen, hogy az EU közös határvédelmet építsen ki.

3. Mára kiderült, hogy a Magyarországra tartó illegális bevándorlókat az embercsempészek mellett bizonyos nemzetközi szervezetek is törvénytelen tevékenységre ösztönzik. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

a.Az illegális bevándorlást segítő tevékenységeket – mint az embercsempészet és az illegális bevándorlás népszerűsítése – büntetni kell.

b. Fogadjuk el, hogy létezhetnek olyan nemzetközi szervezetek, melyek következmények nélkül buzdíthatnak a magyar törvények kijátszására.

HMMMM Nem derült ki. Az, hogy több szervezet is segíti, eteti, itatja az ideérteket, az nem a
„bevándorlás népszerűsítése”, főképp meg nem „a törvények kijátszására” buzdítás. Ezen az alapon, az a görög határőr, aki partra segíti az átjutottakat, ahelyett, hogy géppuska-sorozattal fogadná a csónakokat, „törvények kijátszására buzdítja” a jövevényeket. Meg mi az, hogy „fogadjuk el…??? „ És mi az, hogy „bizonyos”???? Ki, mikor, mivel buzdít, milyen szervezeteket kellene elfogadni/betiltani???

4. Egyre több külföldről támogatott szervezet működik Magyarországon azzal a céllal, hogy hazánk belügyeibe átláthatatlan módon beavatkozzon. Ezek működése veszélyezteti függetlenségünket. Ön szerint mit tegyen Magyarország?

a.Kötelezzük őket arra, hogy regisztráltassák magukat, vállalva, hogy melyik ország vagy szervezet megbízásából , és milyen céllal tevékenykednek.
b.Hagyjuk, hogy továbbra is ellenőrizetlenül fejthessék ki kockázatos tevékenységüket.
HMMMM. Hagyjuk, hogy egy szervezet nem „aki”, hanem „ami”, ezért nem „őket”, hanem „azokat” kellene kötelezni. A kérdés viszont nem kérdés, hanem állítás, így válaszolni se lehet. Ráadásul utólagos igazolást kér a parlament többsége a minap elfogadott, a civil szervezeteket regulázó törvényéhez.

De. Ma Magyarországon minden szervezet regisztrált, társadalmi egyesületeknek, alapítványoknak a helyileg illetékes bíróságon kell működési engedélyt kérniük, amelyben részletesen le kell írniuk működési területüket, céljaikat, és minden évben kötelező a gazdálkodásukról is számot adni. Akkor is, ha az állam egyetlen fillérrel sem járul hozzá a költségeikhez. Tehát ma is tudható a kötelező bevallásokból, hogy melyik szervezet miből, hogyan és miért működik. Vajon még milyen „ellenőrzésre” gondol a fogalmazó? Esetleg nem is tudta, hogy az itt működő szervezeteknél mi a rend?

5. Magyarországon az elmúlt években azért volt eredményes a munkahelyteremtés, mert a saját utunkat jártuk. Brüsszel azonban támadja a munkahelyteremtő intézkedéseket. Ön szerint mit tegyen Magyarország

a. A magyar gazdaság jövőjéről továbbra is nekünk, magyaroknak kell döntenünk.

b. Döntse el Brüsszel, hogy mit kell tenni a gazdaságban.
HMMMM. A nem munkaviszonyban, hanem kegyként, és a hivatalosnál is alacsonyabb, a költségvetésből fizetett bérért végzendő kényszermunka, ínségmunka nem hatékony. Többek között ennek is a következménye, hogy az ország jelentősen lecsúszott a versenyképességi listán. A magyar gazdaság jövőjéről sose tudtak a „magyarok” dönteni: tekintve, hogy évszázadok óta szorosan kötődik az európai, ázsiai, afrikai később amerikai (XVI. sz. óta) gazdasághoz. Ráadásul egy péküzem működtetésénél is több változat lehetséges, és nem biztos, hogy a család minden tagja azonosan képzeli el a jövőt. Hát még egy sokmilliós társadalomban! Hacsak nem arról van szó, hogy a gazdaság ügyeiről, „nekünk, kormányfőnek” kell döntenünk. Ja, „Brüsszel” nem is akar dönteni. Az Uniónak – tehát nekünk, magyaroknak is – egy feltételünk van: be kell tartani a munkaerő, az áru és a tőke szabad áramlásának elvét.

6. Magyarország elkötelezte magát az adócsökkentés mellett. Brüsszel most emiatt is támadja a hazánkat. Ön szerint mit tegyen Magyarország

a. Ragaszkodjunk ahhoz, hogy mi magyarok dönthessünk az adócsökkentésről.
b. Törődjünk bele, hogy Brüsszel diktálja az adók mértékét.
HMMMM.

Lehet, hogy az ország „elkötelezte magát” az adócsökkentés mellett, de a fránya adómérték csak nem akar mérséklődni. Sőt, kicsit még emelkedett is a jövedelmek központosítása. A személyi jövedelemadó csökkent: a felső sávokban, viszont a minimálbérnél 0-ról 16%-ra emelkedett. Az áfa 25%-ról 27%-ra. De a közvetlen személyi adóknál is jobban emelkedett a közvetett adók mértéke és kb.40(!) fajta új adót vezettek be, a kommunikációs adótól (a telefonhívások után fizetendő) a készpénzforgalom megadóztatásáig. Mellesleg: bizony nagyon jó lenne, ha az Európai Unióban egységes lenne az adózás! Pontosan a nagyvállalatok, meg a bankok miatt. Nem tudnának egyik országból a másikba sasszézni „adóoptimalizálási” céllal. Ja, „Brüsszel” nem az adócsökkentést kifogásolja: hanem azt, hogy a magyar adórendszer nem normatív: vagyis, ahol pénzt remélnek különadót vetnek ki, nem azonos módon adózik a magyar mezőgazdasági munkás, ha pl. társaságban húzza az igát, vagy „őstermel”. Ráadásul gyakran – sokszor egy üzleti éven belül – és kiszámíthatatlanul változik. Egyházi jövedelmek például nem adóznak – ez is egy eszköz arra, hogy a nem szimpatikus vallási közösségeket ellehetetlenítsék. Arról a törvénytelenségről nem is beszélek, hogy az adóhatóság ellenőrzési gyakorlatában a baráti cégek elkerülhetik az ellenőrzést, ez nyilvánvaló bűntény. Lenne, ha az ügyészség a bejelentés állításait vizsgálná, és nem a bejelentőt vegzálná. Több mint árulkodó, hogy a bejelentés tényeinek vizsgálatával az adóhatóság vezetőjét bízták meg(!), aki két nap múlva bejelentette, hogy minden rendben van a NAV háza táján, és ebbe az ügyészség belenyugodott!

Kedves honfitársaim! Teljesen mindegy, hogy visszakülditek-e a hamis – és igen ügyetlenül manipuláló papírt. Ha három darab levél érkezne vissza, és mindhárom az „a” válasszal értene egyet, akkor a mai rezsim a „magyarok százszázalékos” egyetértéséről harsogna, ahogyan tette a tavalyi, érvénytelen népszavazás után.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Hát tán csak nem vesztek meg kendtek?!

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 6 - 16:22

Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a minap megjegyezte: a Magyarországon létező és külföld által (is) finanszírozott huszonhét felsőoktatási intézmény közül csak egy van, amelyik a szabályoknak megfelelően működik, a többinél szabálytalanságok állapíthatóak meg.

Ha ez így van, úgy felmerül a kérdés: miképp lehetséges, hogy ennyire elsokasodtak e téren a rendellenes jelenségek, miért nem léptek közbe az illetékes hatóságok már korábban és folyamatosan? Avagy az is lehetséges volna, hogy azokat a szabályokat, amelyek betartását most számon kérik, csak utólag hozták meg az orbáni rezsim jogalkotói? Akkor viszont indokolatlan a számonkérés.

Ez a kérdés csak az egyik (és a legkevésbé fontos) ama kérdések közül, amelyeket e napokban, a felsőoktatási törvény galoppban keresztülhajszolt módosítása kapcsán méltán feltehetünk.

Megkérdezzük: a kifogásolt és állítólagos szabálytalanságok miatt alkotmányos földrengéstől kellett tartani? Miért volt annyira sietős a törvénymódosítás, hogy sürgőséggel kellett napirendre tűzni, az érintett felekkel és intézményekkel nem tanácskozva, velük nem egyeztetve, ellenvetéseiket félresöpörve vagy elmondásukra időt és módot sem adva? Ha – mint mondják – sok felsőoktatási intézmény működésében akartak „rendet tenni”, miért hegyezték ki az egészet épp a CEU ellen? Miért nem volt merszük nyíltan megmondani, hogy nem a firlefáncos kis adminisztratív hibák szúrják az ő szemüket, hanem főleg – sőt: csakis – a CEU, de annál viszont nem valamiféle adminisztratív apróságok, hanem maga a Közép-Európai Egyetem létezése és működése a tanszabadság jegyében, az egyetemi autonómia jegyében?

Ha már hetek-hónapok óta és úton-útfélen szidalmazzák, kárhoztatják Soros Györgyöt és alapítványai tevékenységét, miért nem merték most egyenesen és nyíltan megmondani, hogy a CEU esetében a nyílt társadalom sorosgyörgyi felfogása az, ami nem tetszik nekik, amit száműzni szeretnének?

A külföldi és részben Soros-féle alapítványok támogatását élvező magyar civil szervezetek (mint maga a CEU is) mindig a jogszabályoknak megfelelően működtek, bevételeikről és kiadásaikról el tudtak számolni. A hatósági ellenőrzések (hogy ne mondjam: sikanírozások) során törvénytelenségekre nem derült fény. Ami pedig e civil szervezetek eszmeiségét és társadalmi céljait illeti, percig sem volt homály ezek tekintetében. Hogy ez az eszmeiség és ezek a célok nem azonosak az Orbán-rezsim eszmeiségével és céljaival? Az bizony meglehet, és ez egy okkal több arra, hogy működésük szükséges. Gyanakodni persze szabad, de sikanírozni nem illik, trükkökkel, pláne hatósági tiltással és erővel kiszorítani és felszámolni őket már elfogadhatatlan.

A kormány tudhatta, hogy meggyűlik a baja, ha a CEU ellen frontálisan támad és nem leplezi valódi indokait. Arra azonban talán nem számított, hogy szándékai belföldön ekkora ellenállásba ütköznek. Arra pedig szinte bizonyosan nem gondolt, hogy a dologból nagy arányú nemzetközi botrány válik. Pedig ez történt.

E sorok írásakor nem dőlt még el, mit tesz a köztársasági elnök: kezdeményezi-e a törvénymódosítás alkotmányjogi revízióját? És ha igen, hogyan dönt ennek utána az Alkotmánybíróság? Feltételezve, hogy ez a magas jogi fórum új döntésre szólítja majd fel az országgyűlést, kérdés, vajon a korány most is deferál-e, mint az olimpia elleni népszavazási kezdeményezés esetében tette.

CEU

A CEU ürügyén és ellen végrehajtott kormányzati támadás elvi és morális jelentősége jóval nagyobb, mint a hét év múlva esedékes olimpia hazai megrendezése vagy meg nem rendezése.
Bárminő döntés születik is a legközelebbi napokban a „Lex CEU” kapcsán, az bizonyos, hogy a rezsim máris komoly politikai vereséget szenvedett. Reméljük, Orbánék nem feszítik tovább a húrt, de indokolt a kérdés: Tán csak nem vesztek meg kendtek?

És indokolt a felszólítás a Lex CEU miatt mozgósult civil jogvédőkhöz, a társadalom demokratikus erőihez is: Legyetek éberek! Leszerelni hiba lenne.

Gadó György

Kategóriák: Szervezetek

Brüsszel meg csak gyün, kérem

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 5 - 17:00

Tudom, hogy napok óta kint vannak a plakátok a legújabb nemzeti gyávaságról. Mert a konzultációnak hívott pénzkidobást továbbra sem érzem másnak, mint a gyávasági apokalipszis egy stációjának. A vezér nem mer népszavazást kiírni, úgyhogy marad a konzultációnál. Most éppen Brüsszelt állítaná meg a levelekkel. Mint ahogy egy plakátra ma ismét rácsodálkoztam.

Mert hirtelen elképzeltem ezt a megállítást. Képletesen is, amint az egész EU nadrágja tel lesz attól, hogy Orbán nadrágja már tele van. Leginkább talán attól, hogy csak tele lesz az emberek hócipője a kormányzat kleptoligarchikus rendszerével. Még akkor is, ha egyelőre láthatóan sikerül parciális kommunikációval, és rétegakciókkal megosztva tartani a társadalom valós többségét. Azonban a nemzeti konzultációk intézménye, vagy például az olimpiai blöff, mutatják legjobban, hogy ez egyre több kerül, és egyre görcsösebbre sikerül. De maradjunk csak Brüsszel megállításánál. Amihez nyilván az is kell, hogy Brüsszel márpedig jöjjön. Mert nincs értelme megállítani azt, ami távolodik. Azt nem megállítani, hanem visszafordítani szokták. Mint a keleti elkötelezettséget. Amiről egyébként nem rémlik nemzeti konzultáció megtartása. Mondjuk azzal a kérdéssel, hogy: „behívná-e az orosz csapatokat ideiglenesen Magyarországra?” De nem csak erről, hanem a letelepedési kötvényről is elfelejtettek népszavazást tartani.

Az tehát, ha Brüsszelt meg kell állítani, az annak az elismerése, hogy Orbán görcsös kínlódása dacára az ország valós többségének szándéka nem igazán ütközik az unió általános céljaival. Akkor sem, ha vannak nézetkülönbségek a részletkérdésekben. Így aztán a kormány előremenekülve próbálja a társadalmi kisebbség parlamenti többségébe kapaszkodva legitimálni Orbán fóbiáit. Leginkább a hatalomvesztéstől. S konzultál. Bízva abban, hogy a kérdőívet leginkább a vakhitű orbanisták küldik majd vissza. Így a visszaküldött paksamétában többségre számíthat az önigazolást hajszoló hatalom. Amire egy népszavazás esetén nyilvánvalóan nem számíthatna. Ahogy a nép meg arra nem, hogy Brüsszelt abban az értelmében állítja meg bárki, hogy abban is szabad kezet adott Orbánnak, amiben valószínűleg nem kellett volna. Ahogy Hargitai Miklós írja.

Atomium

Azért ma a plakát előtt állva inkább az aktus vizuális elképzelése dominált. S még csak nem is ló és a kormánytagok közti aktus. Noha az is nyilván megérte volna. Viszont az igen, ahogy Brüsszel, onnan Nyugatról elindul, és csak jön, csak jön, és ismét csak jön. Miközben Orbán és kormánya, vállat vállnak vetve feszülnek neki az Alpoknak, hogy megállítsák. Mert Brüsszel már itt van a szomszédban. Már eltűntek a népek és országok. Az Alpok felgyűrődtek az egekbe, és az osztrákok begyűrődtek Nyugat-Magyarországra. Mert nem bírták feltartóztatni a Földet formáló erőket. S akkor itt van a magyar kormányzat. Utolsó leheletig tologatva vissza Brüsszelt. Ami nem más, mint a mindent lebíró vas. Meg talán az acél és az atom országa. Mert mi másért választották volna jelképnek vas tércentrált, köbös fémrácsát. Acélból megépítve és Atomium-nak keresztelve. A nagyzolás szimbólumaként 165 milliárdszoros nagyításban.

Hogy egy másik birodalom vezérét nevezték el az acélról? Hogy nálunk csak beruházások kapcsán emlegetnek milliárdokat? Lehetőleg az ablakon keresztül célba dobva az ismerős zsebekbe? Hogy az atom esetleg nemzeti atomtemetőt fog jelenteni emlékmű helyett? Ilyen piszlicsáré dolgokon nem akadunk fenn. Elvégre már gyűrődnek a hegyek, és legfőbb ideje konzultálni egyet. Most arról, hogy állítsuk meg a közeledő Brüsszelt. Holnap talán a tenger fenekére húzandó bugyi színéről. Esetleg a mélytengeri árkok feltöltéséről.

Kategóriák: Szervezetek

A kisebbségi lét politikája, szelleme és etikája

Anno Filmklub - 2017, április 5 - 12:43

A Politikatörténeti Intézet 2017. április 13-án (csütörtökön) 9:30-tól konferenciát és kerekasztal-beszélgetést rendez Gáll Ernő születésének 100. évfordulója alkalmából.

Résztvevők: Salat Levente, Tibori Szabó Zoltán, Földes György, Markó Béla, Novák Zoltán, Hunčik Péter, Egry Gábor, Patakfalvi-Czirják Ágnes, Kelemen Ágnes, Gálfalvi Zsolt, Kántor Lajos, Tóth Pál Péter.

A részletes program megtekintéséhez kattintson ide!

Kategóriák: Szervezetek

Hadifoglyok Magyarországon az első világháború idején - VIDEÓ

Anno Filmklub - 2017, április 5 - 12:22

2017. március 29-én folytattuk első világháborús beszélgetés-sorozatunkat, melynek idei évada A háború peremén címet viseli. Teljes programját itt találja.

Vendégeink voltak: Kaba Eszter (Politikatörténeti Intézet) és Kovács Henriett (Andrássy Egyetem).

A beszélgetésről készült videó megtekintéséhez kattintson ide!

Kategóriák: Szervezetek

Magyarország nem ország

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 4 - 16:16

Még talán élnek néhányan akik emlékeznek a két világháború közti korszak refrénjére, mások pedig talán tankönyvekben olvasták: csonka Magyarország nem ország, nagy Magyarország mennyország. Amiután kedd reggel – a magyar rektorok és a magyar tudományos szektor teljes mellőzésével – a parlament Fidesz többsége megszavazta a Lex CEU-t, Magyarország végképp lesüllyedt a primitív banánköztársaságok szintjére.

Komoly országban olyan nem fordul elő, hogy az érintett szektor és szakma teljes kizárásval alkotnak törvényt kevesebb mint egy hét leforgása alatt, ráadásul egyetlen intézmény ellen és azért, mert annak az intézménynek az alapítója persona non grata a kormány számára. Komoly országban olyan nem fordul elő, hogy egy 26 éve működő egyetem ellen úgy alkotnak törvényt, hogy annak feltételei bizonyosan nem teljesíthetők az adott időkereten belül és a későbbiekben sem. A Közép Európai Egyetem (a CEU) ugyanis 2018. január 1-től már nem fogadhat be új hallgatót, amennyiben ez év szeptemberéig nem köt egyezményt az Egyesült Államok szövetségi kormánya és New York állam a magyar kormánnyal, illetve amennyiben kevesebb mint 6 hónap alatt a CEU nem “dob össze” egy új campus-t az USA-ban. Az Orbán rezsim és a törvénygyárként dolgozó parlament számára nem számít, hogy az USA-ban a szövetségi kormánynak nincsen hatásköre ebben a kérdésben, így a törvény szabályai már ezért is teljesíthetetlenek.

Közben Bécs polgármester-helyettese és az osztrák rektori konferencia is felajánlotta, hogy a CEU költözzön Bécsbe, Grazba vagy Klagenfurtba. A törvény elfogadása után a CEU kanadai rektora – Michael Ignatieff – futólagosan felvetette azt, amit már sokan gondoltunk: reális az esélye annak, hogy a CEU negyedévszázad után kénytelen lesz elhagynia Magyarországot. De Ignatieff-nek volt egy másik bejelentése is: ha erre sor kerül, kártérítést követelhet a magyar államon. Így tehát a magyar adófizető duplán megszívja: egy, a Budapest lokális gazdasága számára, illetve a magyar költségvetés számára (amelybe több mint tíz milliárd forintot fizet be a CEU) fontos intézmény távozik, aztán ezen felül súlyos kártérítést követelhet a kivégzett egyetem.

Még most is alig hiszem el, hogy hová zuhant a Fidesz. Bevallom: 1998 és 2002 között, bár voltak aggályaim, de azért a dinamizmust, a jövőképet és fiatalságot mégis inkább a Fideszben láttam, mintsem az MSZP-ben vagy az SZDSZ-ben. A 2002-es Kossuth téri “két milliós” tüntetés és a 2002 és 2010 közötti ellenzékiség már sokkal kevésbé imponált. De beismerem, hogy sok-sok értelmes, a magyar politikában jártas, mérsékelt ismerősöm szavazott 2010-ben a Fideszre. Ezek a többnyire fiatal budapesti értelmiségiek mára teljesen eltávolodtak a kormánypártól. Igy a fiatal demokraták mára lényegében verekedő, köpködő, irigykedő és pillanatok alatt bárkit gyűlölő kisnyugdíjasok. Nekik mindegy, hogy van-e CEU, vagy nincs, hogy van-e jól felszerelt könyvtár a magyar kutatók számára, vagy nincs, hogy vannak-e külföldi diákok, akik Magyarországon költik el pénzüket. Erre a táborra épít a mai Fidesz. Nem kell ide jövőkép, ideológia, nemzetépítés. Ha 3 forint 60 fillér a kenyér és ha lehet egy népcsoport, egy ismeretlen intézmény vagy mesebeli szörnyeteg ellen fröcsögni, akkor minden rendben.

Ez Magyarország 2017-ben. Kár érte.

Kategóriák: Szervezetek

Lokális eset

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, április 4 - 05:29

Kis LOKÁL a nagy Duna mentében, jutott eszembe tegnap este a millenniumi földalatti vasút egyik állomásán az ingyenes nyomtatvány hosszú ideje fetöltetlen dobozai láttán, amelyekben, amikor naponta telehordták őket, se volt újság sohasem. A dobozok tartós üressége lett újság nekem, a folyamparti lépcsők köveire űzött szobor mögül jövet, a tanszabadságért tüntető ezrek egyikeként – mintha bizony én is száz ezer éve nézném, amit meglátok hirtelen – megláttam, amit mások nem láttak, hogy olvasók híján hazugságot terjeszteni nem lehet, s hogy hívők fogytán tán hazudni is egyre kevésbé éri meg.

Ezért próbálják hívőkké (hívőikké) formálni a gyerekeket.

És megfosztani a szabad gondolkodás képességét készséggé fejlesztő iskoláktól a leendő választókat.

A hatalom megtartása mindenekfelett. Ez a szándék korcsosítaná el a nemzetet, ürítené ki az agyakat, s tenné mamelukká a honi iskolákban a következő nemzedéket.

Ez a szándéka azoknak, akik József Attilát a Dunához közelebb ültették, mondván, hadd lássa jobban, amint elúszik a dinnyehéj, nem ám azért, hogy hadd lássák a szobrát, s idézzék őt magát a lehető legkevesebben. És, pesze, akik miatt nem József Attila szomszédságában, hanem a két világháború közötti állapot visszaállításának részeként Gróf Andrássy Gyula alig féléve felavatott – az 1956-ban ledöntött Sztálin-szobor bronzából is valamicskét őrző – szobormása lovának patája alatt hallgattuk több ezren a szónokokat.

Akik róluk beszéltek.

Nem nekik beszéltek, még csak nem is követeltek tőlük valamit, hanem róluk szóltak. Akkor is, amikor a Szentpéterváron működő Középeurópai Egyetem eltüntetésén munkálkodó putyini, avagy a törökországi akadémikusok százait ellehetetlenítő erdogáni kurzus ismerői fejezték ki szolidaritásukat a magyarországi veszedelem ellen tüntetőknek, akkor is, amikor a CEU hallgatójaként az itteni egyetem keresztény közösségének egyik vezetője mondta el, hogy – a mi politikai kurzusunk által liberális fertőnek tartott – diáktársaik között kisebbségben vannak ugyan, de jól érzik magukat, mert szabadon gyakorolhatják az elveiket, s a tanszabadság bármilyen korlátozása ezekkel az elvekkel is ellentétes. Orbán Viktort egyedül a Tanítanék mozgalom képviselője nevezte meg, de ő se kért tőle semmit, róla mondott valamit, nagyon rosszat és nagyon hangosan, s mert amiként minden szónok minden szava, így az övé is harsányan elhangzott angolul, hamarost zengeni fog tőle a világ.

Tanusítom, hogy az eredetileg a CEU székházhoz vonuló tömeg nem fért el a Nádor utcában, ahová vissza szándékozott ugyan kanyarodni, de ez művelet a szűk belvárosban nem, csak a Parlament előtt sikerült. Így kerültünk a Parlament déli kapujához.

Akkor már az a fehér szakállas, fekete kalapot és kabátot viselő öregúr, akivel a Nádor utca és a Zrínyi utca sarkán vártuk a menetet, már nem volt velem. Vacsorára hívták, oda sietett, amennyire sietni a tömegben lehetett. Amíg vártuk a vonulókat, szóba elegyedtünk.. Az érdekelte, hogy a vonulók között hányan lesznek a fiatalok.

– Na salom – mondta elégedetten kezet szorítva – úgy látom – mosolygott –, mégse kell levágnom a szakállamat.

Aczél Gábor

Illusztráció: Holly Donohoe

Kategóriák: Szervezetek

Szolidaritási nyilatkozat

Anno Filmklub - 2017, április 3 - 16:39

A Politikatörténeti Intézet közössége szolidaritásáról biztosítja a Közép-Európai Egyetem (CEU) diákjait, oktatóit és munkatársait. A Közép-Európai Egyetem a magyar felsőoktatás részeként kiemelkedő teljesítmények sorával gazdagította a tudományt, a kultúrát, diákok ezreit segítette versenyképes tudáshoz, fontos szerepet vállal a történelmi emlékezet őrzésében és a múlt feltárásában, valamint legfontosabb közös értékeink őrzésében és elfogadtatásában. Az egyetem működésének ellehetetlenítése, vagy akár csak korlátozása mindannyiunk vesztesége lenne, egyúttal pedig a szabadságjogok, és a tudomány szabadságának elfogadhatatlan megsértése. Minden erre irányuló törekvést elítélünk.

Budapest, 2017. április 3.
Egry Gábor főigazgató

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára