Szervezetek

Egy kanadai aki az igazságot hirdeti

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 17 - 00:34

Talán pár olvasónak nem egy ismeretlen név Hillel Neuer. Mikor megkérdezték tőle egy riport során, mi volt az a két nyelv amit születési helyén gyakran hallott az angól mellett, azt válaszolta: a jiddis és magyar. Semmi magyar gyökere nincsen, de azon a környéken Montreálban ahol felnőtt, főleg magyar anyanyelvű zsidók laktak. Ő személy szerint oroszországi, illetve lengyelországi szülőktől származik.

Fotó: Canadian Jewish News

Már mint gyerek érdekelte a jog. Apja is jogász volt, így ő vitte tovább az apja szakmáját. Az egyetem befejezése után egy híres New York-i ügyvédi iroda alkalmazásába került. Ma a UN Watch vezetője. Mi is ez a szervezet? Alapjában véve egy zsidó organizáció, az American Jewish Committee (röviden AJC) szervezete az ENSZ keretein belül. Egy olyan teljesen független szervezet mely az ENSZ, vagy az UNO égisze alatt tevékenykedik, de döntéseiben senki és semmi sem befolyásohatja. A szervezet 1993 ban jött létre. Fő feladata az Izraelt igazságtalanul elítélő UNO határozatok felülvizsgálata, illetve az alapvető emberi jogok betartása tekintet nélkül, hogy azt ha megsértették, megpróbálja azt felülvizsgálni illetve kivizsgálni.

Mégis hogyan került a montreáli születési Hillel Neuer a szervezet élére? Egyik kollégája a New-Yorki ügyvédi irodában szólt neki, hogy megüresedtt egy hely a szervezetnél próbáljon meg jelentkezni. Megpróbálta, és a jelentkezését elfogadták. Ami számára csábító volt, hogy a szervezet székhelye Genfben, tehát Európában van, és eleve szeretett volna egy kicsit átruccanni az öreg kontinensre. Mikor egy riporter késöbb megkérdezte tőle, hogy tud szinte naponta „napra kész lenni” így válaszolt:

-Senki sem tud napra kész lenni. Általában arról szoktak kérdezni amiben jártas vagyok. Ha egy rákspecialistát kérdeznek akkor olyan szakmai kérdéseket tesznek fel neki amikre tudja a pontos választ. Engem általában az Emberjogi Bizotságról, az UNO-ról és Izraelről szoktak kérdezni. Én ezekben vagyok otthon.

-Egy studióbeszélgetés alkalmával hogyan tud felkészülni?- volt a következő kérdés.

- Hazudnék ha azt mondanám, hogy fel lehet készülni egy ilyen interjúra. Szerencse is kell hozzá.

- Csak szerencse?

- A 2014-es Al Jazeera ripont során szerencsém is volt, és ez nagyon közrejátszott. Végig arra játszott a riporter, hogy kizökkentsen a béketűrésből. Olyan arrogáns és vérlázító kérdésekkel bombázott az egész riport során.

- Látszott viszont, hogy ön végig megőrizte a nyugalmát, és végig ura volt a helyzetnek. Hogyan képes ennyire megőrizni a „lélekjelenlétét” ?

- Most ne nevessen ki, de sokat segit nekem, hogy kanadai vagyok. A kanadaiak hiresen nyugodt emberek. Az UNO Emberi Jogi szervezetében nagy szükségem van erre, amikor szinte gátlástalanul szegik meg az alapvető emberi jogokat. Ilyenkor a higgadtságom is sokat segít.

- Gyakran kell Önnek olyan diktatórikus nagyhatalmakkal szembe szegülnie mint Oroszország vagy Kina. Nincs önben egy szemernyi félelem sem? Putyin elteti lábalól azokat aki kritizálni merik, tekintet nélkül, hogy az illető orosz vagy sem.

- Egyik professzorom, Irwin Cotler professzor, most hozta nyilvánosságra, hogy amikor vállalta Saranszky védelmét, és tanácsokat adott Nelson Mandela ügyvédjének is, Oroszországban meg akarták mérgezni. Szerencsére nem sikerült. De ott vannak például a terrorista szervezetek — az ISIS is — akik hidegvérrel gyilkolnak meg bárkit . Genfben és a szervezetekben a diplomáciai keretek közt folynak a tárgyalások, ám az embernek természetesen tisztában kell lennie azzal, hogy sokszor a diplmáciai nyelv vagy védelem sem segít, ugyan úgy áldozattá válhat.

- Sokszor vádolják önöket és a szervezetét „részrehajlással”, Izrael esetében.

- Az UN Watch valóban legtöbbször Izrael esetében lép közbe, de nem lehet ezért részrehajlással vádolni. Morris Abraham aki egyébként Martin Luther King ügyvédje is volt 1993-ban alapította a szervezetet. Mikor nyugalomba vonult akkor hozta létre a szervezetet, és elsőrendű feladatának tekintette, hogy az UNO-n belüli egyoldalú és elfogult döntéseket felgöngyölítse és újra tárgyaltassa. Amikor a palesztínok jogairól beszélt, feltárta azokat a törvénytelenségeket is amiket Izrael követett el, dacára annak, hogy előtte pont Izraelt jogtalanul elítélő palesztín határozatok ellen lépett fel. Sajnos a helyzet mára annyira egyoldalúvá vált, hogy az UNO-t ebben a kérdésben már alig lehet kompetens szervezetnek tekinteni. A mi munkánknak tényeken kell alapulnia. Nem hiába idéznek minket olyan nemzetközi orgánumok mint a New York Times, vagy az Independent, de néha még az Al Jazeera is.

- Van esélye annak, hogy a vilég vezetői érdemben tudjanak tárgyalni egymással?

- Attól függ kikre gondolunk. Nehéz elképzelni, hogy a szabad világ vezetői képesek közös nevezőre jutni a mai nagy diktátorokkal. Egyfajta bizar helyzet állt elő Donald Trump hatalomra kerülésével. Éppen a napokban hozott szerintem egy jó döntést, hogy Nikki Haley-t nevezte k az UNO új nagykövetének. Úgy érzem vele jó irányba fognak fordulni a dolgok. Theresa May pedig olyan kijelentést tett, hogy az emberi jogok védelme, akadályokat gördít a biztonság elé. Meg kell változtani a jelenlegi játékszabályokat. Az emberi jogokat soha sem lehet semmibe venni. Meg kell találni az egyensúlyt. Egy terrorakció megakadályozása az emberi élethez való jog védelme. Mint ahogy az is, hogy nem tartóztatnak le és kínoznak halálra ártatlan embereket. Nem lehet semmibe venni az alapvető emberi jogokat, mert akkor alapvető társadalmi és morális értékek semmisülnek meg. Kétségtelenül nagy dilemma előtt állnak a világ vezetői, és a válaszaik nem egyértelmüek. Érdekes kettős mércével állun szemben. Azok az országok amelyek legelőször és leghatározottabban itélik el Israelt, egy adott helyzetben azonnal készek beáldozni az emberi jogokat is.

- Ha most lehetősége volna megválasztania kivel szeretne beszélgetni és találkozni, kik volnának azok a személyek?

- Például Patrick Moynihan-nel, vagy Abba Eban-nel, talákoznák szívesen, ha vissza lehetne őket onnan felülről hozni. Mindketten kitünő szónokok voltak.

- Ha valami csoda folytán kitörne hirtelen a világbéke, és mindenütt tiszteletben tartanák az alapvető enberi jogokat, mihez kezdene?

- Én is gondolkoztam már hasonlókon. Nehéz lenne a döntés. Talán a szinjátszás.

(A cikk Edit Siev riportja alapján készült.)

Avi ben Giora

Kategóriák: Szervezetek

Orbán mint őrült diktátor: Egy felháborodott kanadai magyar szerint ilyen a demokrácia…

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 16 - 15:55

Maximilan Hoyos, a National Post című konzervatív lap egyik magyar származású olvasója felháborodott levelet küldött a napilap szerkesztőségéhez, amiután egy hétvégi cikkben a török, Fülöp-szigeti és venezuelai diktátorokhoz hasonlították Orbán Viktor magyarországi vezért. A montreáli olvasó kikérte magának, hogy az 50 ezer török állampolgárt letartóztató Erdoganhoz, a “teljesen korrupt” Dutertéhez, vagy a “marxista diktátor” Madurohoz – aki még a venezuelai parlamentet is felfüggesztette – hasonlítsák a regnáló magyar miniszterelnököt. Hoyos szerint egyszerűen groteszk és igazságtalan a párhuzam és ebben talán van is némi igazság, különösen ha azt látjuk, hogy a szerző pusztán egy vádat fogalmazott meg Orbán ellen (a civilek vegzálása), amely valóban nehezen hasonlítható az 50 ezer ember bíróság elé állításághoz, vagy a parlament teljes felfüggesztéséhez. Bár azt is tudjuk, hogy az Országgyűlés egy értelmét vesztett látszatintézmény, illetve azt is, hogy a National Post oldalait lehetett volna megtölteni mindazzal, amit a Nemzeti Együttműködési Rendszer tett a demokráciával.

De Hoyos levele azt is mutatja, hogy a montreáli magyar szerző félreértelmezi a demokrácia lényegét. Szerinte az bizonyítja, hogy Magyarországon “köszöni szépen, jól van” a demokrácia, hogy növekedik a GDP, a deficit kontroll alatt van és a munkanélküliség rekord alacsony. Hoyos nem veszi észre, hogy egyik tényező sem a demokrácia és a szabadság fokmérője. Ráadásul, mint ahogy tudjuk: nem alacsony munkanélküliségről, hanem súlyos munkaerőhiányról beszélhetünk és ennek pedig az oka az, hogy aki teheti, külföldre megy dolgozni, hogy többszörösét keresse mint amit otthon keresett volna.

Egyébként Maximilian Hoyos nem először szólal fel Orbán Viktor mellett és azok ellen, akik bírálják a magyar kormányfőt. Maximilian Hoyos ugyanis a Békement egyik kanadai támogatója volt. De ami ennél talán érdekesebb: a prominens Peter Munk torontói magyar üzletemberrel van közös cége. Egy PM EQUIBEC INC. nevű, a montreáli Kirkland külvárosban bejegyzett cég regisztrációjában tűnik fel Hoyos neve Peter Munk neve mellett. Egyébként a híres torontói üzletember nevével van fémjelezve az a Munk School of Global Affairs, ahol korábban a magyar demokrácia hanyatlásáról szóló előadások is elhangzottak.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán mint megszállott diktátor — Így írnak a kanadai konzervatív napilapban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 15 - 21:01

Kanada országos konzervatív napilapja – a National Post – úgy írt Orbán Viktorról és olyan párhuzamokat vont, hogy ha ezt a KMH tenné, sokan a szervezett kanadai magyar közösségekből felháborodottan hivatkoznának a “magyarellenességre.” Pedig a jobboldali napilap hétvégi számában címlapon nevezte őrült diktátornak Orbánt és egy kalap alá vette Erdogan török, Duterte Fülöp-szigeti és Maduro venezuelai autoriter vezetőkkel. A párhuzam Erdogannal nem új, a dutertei hasonlat sokkal inkább…

Az elemzést Graeme Hamilton írta és hansúlyozta: a demokrácia hanyatlása leginkább Törökországban, Venezuelában és Magyarországon érzékelhető–legalábbis a Freedom House rangsorolása szerint. Törökországban például e hónapban 500 török állampolgárt állítottak bíróság elé államellenes összeesküvés vádja miatt. Venezuelában Nicholas Maduro állambiztonsági emberei ellenzéki vezetőket börtönöztek be. Magyarországon pedig azokat a civil szervezeteket büntetik és démonizálják, akiket külföldről, illetve Soros Györgyön keresztül finanszíroznak.

A cikk Yascha Mounk, a Harvard Egyetem professzorát idézi, aki szerint az európai és észak-amerikai lakosság egyre cinikusabban szemléli a liberális demokráciát, egyre kevésbé hisznek abban, hogy valódi befolyást tudnak gyakorolni a politikára és egyre inkább támogatják az autoriter alternatívákat. Például minden hatodik amerikai támogatná, hogy civil helyett katonai kormányzás alá kerüljön az ország. Ezzel szemben 1995-ben 16 amerikaiból 1 gondolta ezt.

Mounk szerint a diktatúra felé irányuló hajlam az 1980 után született generációban a legerősebb. Szerinte ez azért is lehet, mert a fiatalabb korosztály nem tudja, mi az ha diktatúrában kell élni.

“A korábbi generációk tudták milyen az, amikor nem demokráciában élünk. A fasizmus ellen harcoltak, vagy saját bőrükön érezték a fasizmust. Vagy felnőttként éltek akkor, amikor a világban komoly erőt jelentett a kommunizmus. Amikor a liberális demokráciát értékelik, ezekhez az alternatívákhoz hasonlítják azt”–jelzi Mounk.

Mounk hozzáteszi: a mai fiatalok el vannak keseredve az életszinvonal stagnálása miatt és úgy érzik, hogy miért nem lehetne egy új szisztémával próbálkozni? Mégis menniyre lehet az rosszabb, mint ami jelenleg van? Mounk szerint a fiatalok sokkal nyitottabbak a nem liberális demokráciák felé mint szüleik voltak.

A tudós szerint három tényező mozdította el a társadalmat az illiberális irányba.

  • 1985 óta stagnál az életszinvonal.
  • Észak-Amerikában és nyugat Európában a multikulturalizmus váltotta fel a monokulturalizmust.
  • A közösségi média újabb platformokat adott bárki számára aki fel szeretne szólalni és az értelmiségi, politikai vagy gazdasági elitek ezzel terepet és kontrollt veszítettek. Bár ez akár pozitív is lehetne (például egy diktatúrában), demokráciában sokszor átok. Hiszel ezzel megkérdőjeleződik a nemzeti konszenzus olyan kérdésekben mint például az antirasszizmus.

Kanada egyre többször szólal fel a magyar demokrácia felszámolása miatt. Legutóbb Kanada budapesti nagykövete – Isabelle Poupart – jelezte aggodalmait a CEU elleni támadások miatt. Később a kanadai külügy és az ellenzéki NDP is felszólalt Magyarország kapcsán.

Mounk szerint kulcsfontosságú, hogy az autoriter vezetőket még második ciklusuk megkezdése előtt állítsák meg, hiszen az igazi diktatúra és terror általában a második ciklus után kezdődik. Erre most Lengyelországban van esély. Magyarország már rég lekéste ezt a lehetőséget.

Kategóriák: Szervezetek

Németh Szilárd helyett: Részvétem

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 15 - 15:20

Németh Szilárd megnyilatkozott a charlottesville-i erőszakkal kapcsolatban, és ez nagy megnyugvással töltött el. Mert ékes bizonyítéka annak, hogy a Fideszben igenis állandóság van. Mert az egykori rezsibiztos, illetve alig valamivel korábban Kósa kijelentése meggyőzhet bárkit arról, hogy az IQ-összeg egészen biztosan állandó. De az, hogy nem növekszik a kormánypárt vezetőségében az szinte biztos.

Fotó: Standard Republic

Kósa egyébként azt fejtegette, hogy a Velencei Bizottságban is Soros György által pénzelt emberek vannak. Ami valószínűleg önmagában is megérne egy alaposabb vizsgálatot. Mondjuk, Kósa kivizsgálását ott, ahol a kóros összeesküvés-elméletekkel, üldözési mániákkal és hasonlókkal foglalkoznak. Alkalmasint, felnőtt kíséret gyanánt, a miniszterelnök is elkísérhetné. Legalább választ kapnánk a kormányzatban és körötte sepregetők alkalmasságának kérdésében. Ártani egészen biztosan nem ártana. Elvégre a negatív lelet is legalább igazolná, hogy nekifutás nélkül, helyből is képes, például Kósa megugrani ezt a szellemi mélységet.

De maradjunk Németh Szilárdnál. Elvégre ő mégiscsak a Fidesz istenét követő második vonal. Alelnők. Így megnyilatkozása maga a párt megnyilatkozása. Különösen akkor, amikor a miniszterelnök jól kiérdemelt akkutöltése zajlik. Aki azt hinné különben, hogy a kormánypárt alelnöke részvétét fejezte ki a halálos áldozatot követelő merénylet kárvallottjainak, az téved. Dehogy süllyed ő idáig. Különösen akkor, ha fröcsögni is lehet.

Ezért, mert ugyanúgy nem szeretném, ha Németh Szilárd Facebook-beszólása alapján ítélnének meg, ahogy az ultrák kultúráját sem tartom védendőnek:
A magam nevében mindenképpen, de remélem a magyar Emberek nevében is, részvétemet fejezem ki az elvesztett életért, és mielőbbi gyógyulást kívánok a sérülteknek.

A Fidesz második legokosabb embere eközben azt bírta leírni, hogy: „Idevezet a liberálfasizmus! A csendes, nyugodt és normális többség kárára, hol együttműködnek, hol összecsapnak a szélsőbalos, szélsőliberális és szélsőjobboldali megszállottak!” Amiből egy dolog egészen biztosan kiderül. Halvány hámozottan lila fingja sincs az olyan fogalmakról, mint liberalizmus, vagy fasizmus. Valamint az olyan árnyalatokról, hogy szélsőliberális nincs. Mert nem is lehet. Még akkor sem, ha szélsőségesen liberális valaki. Mert lehet szélsőjobbos a paletta jobboldalán. Szélsőbalos a túloldalon. De liberálisként? Középszélső? Marha!

Azonban nem az a baj, hogy Németh Szilárdnak erre futja. Sőt! Fussa! A nagyobbik baj az, hogy a pártjának szimpatizánsai láthatóan ezt várják el. Mert ez jelenti számukra az iránymutató szellemi maszturbációt. Amivel igazolják Orbán stratégiáját. Aki úgy gondolja megszólítani a híveit, hogy a banánhámozási verseny veszteseinek szintjén kommunikál velük. Láthatóan sikerrel. Ami feleslegessé teszi, hogy alelnöke néhány ezredfikarcnyit is elgondolkodjon arról, amit le bír írni, illetve olykor ki tud ejteni a száján. Már csak azért is, mert még így is van az igazság egy pici morzsája abban, amit írt. A sérüléses, illetve halálos áldozattal járó akció ugyanis az volt, hogy egy teherautóval belehajtottak a szélsőjobboldali, náci karlendítésektől sem mentes, tüntetés ellen tüntetők csoportjába. Azt pedig az európai történésekből is tudjuk: ez az elkövetési mód a terroristák egyik kedvenc módszere.

Ami világosan jelzi, hogy a szélsőjobboldal módszertana terror-gyanús. Így elképzelhető az is, hogy Németh Szilárd következő nyilatkozata a hazai radikális jobboldal ellen fog irányulni. Mert ellenkező esetben, az elítélés hiánya is, igencsak leleplező lehet. Ékesen bizonyítva, hogy a szövegek ellenére a Fidesz a szélsőségesek segítségével, szavazatival kívánja biztosítani a hatalmát. Márpedig könnyen lehet, hogy ebben az esetben nem a gyíkemberektől kellene félteni a hazai társadalmat. Hacsak hitelt érdemlő orvosi igazolást nem tudnak felmutatni, hogy a kormánypártot megszállták az említett faj példányai.

Kategóriák: Szervezetek

Tolmácstalanítás

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 14 - 17:21

A bevándorlási hivatal pillanatnyi intézkedése alighanem eléri a jelenleg elérhető negatív érték alját. Annál lejjebb legfeljebb az ezt tálaló kormánypárti betűlapátolók lehetnek. Sajtómunkásnak ugyanis nehezen lehetne nevezni azt, aki burkoltan akár, de a mások kárán vigyorogva fröcsög. Márpedig jelenleg nagyon ez a helyzet látszik kibontakozni, amikor az empatikus tolmácsok kirúgásának tapsikolnak.

Az alaphírhez tartozik, hogy a tolmácsokkal tavaly szakította meg a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) a kapcsolatot. Ez a Magyar Idők szövegéből is kiderül. Akkor tehát időszerűnek tűnhet a kérdés, hogy ezt most miért gondolta úgy a nevezett médium, hogy „hírt” kell belőle gyártani. Pontosítható persze úgy is a kérdést, hogy miért most gondolták úgy? De talán azért, mert a debreceni hatóságoknak most tűnt fel, hogy a 2015-ös ottani munkássága miatt az év önkéntesének választották a különben tolmácsként is dolgozó Aida El-Seaghit, a Migration Aid International társigazgatóját. De gondolhatnánk persze arra is, hogy a választásokhoz közel most kell újratölteni a kormányzati propagandát. Amelyben ugyebár az utóbbi idők legjelentősebb pontja, hogy Soros tehet mindenről.

Amiben egyébként egy ponton okvetlenül egyet lehet érteni. Ha ugyanis Soros alapítványa annak idején nem nyúl a jelenlegi Fidesz elnök hóna alá, akkor talán ma egy túlkompenzált személyiségű zsebhokibajnokkal kevesebb lenne a hazai politikában. Mert azt valószínűleg hiába mondaná bárki, hogy akkor Orbán kevésbé utálná Sorost. Valószínűleg akkor is gyűlölködne. Mert egy gyáva, felelősségpánikos személyiségnek ellenség kell. Olyan ellenség, aki felelőssé tehető a saját kudarcaiért. Akár csak kivetítve is. Ahogy az egész migráns-kommunikáció sem sokkal több ennél. A gazdasági exodus kormányának a feje nem véletlenül próbálta már 2015-ben is azt sugallni, hogy a menekültek elveszik a munkát. Holott már akkor is világos volt: a magyarok munkáját tömegesen Angliában, Németországban, vagy bárhol másutt jobb eséllyel vehette volna el bárki. Ellenben a menekültek elleni lépések sorát már akkor feltupírozták azzal, hogy igyekeztek minél jobban dehumanizált helyzetbe hozni az érkezőket.

Ezt kétségtelenül tompítja az, ha valaki képes velük az anyanyelvükön kommunikálni. Alkalmasint persze segítséget is nyújtani, mert világosabban megérti, hogy mi a problémájuk, miben igényelnek segítséget. Csökkentve a kiszolgáltatottságukat. Mármint akkor, ha a tolmács, illetve a tolmács „másik végén” álló is képes emberként viselkedni. Nem csak szimpla fordítógépként. Vagy ami rosszabb, a hatóságilag kötelező gyűlölet meghosszabított kezeként. Az utóbbi állapot, a hivatásos gyűlölködő büszke címének megtagadása lehetett valószínűleg az a pont, ami a tolmácsok „kirúgásához” vezetett. Ez az MI közleménye szerint, illetve a BMH szerint azt is lefedhette, hogy „helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont mingránsoknak”. A BMH ezt az MI megkeresésére válaszolta. Miközben van egy nem kicsit furcsa mondat is a szövegben. Jelesül az, hogy: „A Magyar Idők azért fordult a tárcához, mert a Migration Aid International Ltd. egyik vezetője, Aida El-Seaghi is vállal hatósági fordítást”. Amit, személy szerint nagyon szeretnék nem úgy értelmezni, hogy az MI „közérdekű bejelentése” vezetett, akárcsak közvetve is, a tolmácsnő kirúgásához. Mert szeretném remélni, hogy a sajtó környékén előfordulók ilyen mélyre nem süllyedhetnek. Miközben az, hogy ezt követően szerepel egy kis sorosozás, az már nem ráz meg senkit. A hivatalos kormánypropaganda része.

Miközben az is teljesen nyilvánvaló, hogy a tolmács nem csak nyelvi, de kulturális közvetítő is lehetne. Olyan emberként, aki hosszabb ideje, akár születésétől, itt élve ismeri a magyar társadalom játékszabályait, és a most érkezők nyelvét is. A hivatalos kommunikáció keltette, és az ultrák szintéjén bozóttá dúsult pánikkeltés egyik fő sarokpontja ugyebár az, hogy a menekültek egy másik kultúrát képviselnek. Amiben természetesen van igazság. De az itteni játékszabályokat nyilvánvalóan az tudja legjobban megismertetni velük, aki az övékét is ismeri, és az itteni elvárásokat is. De erre nyilvánvalóan nincs szükség. Mert esetleg kiderülne, hogy a menekültek igenis képesek alkalmazkodni. Mármint akkor, ha tudják, hogy mihez. De ennek a kommunikálása feléjük a jelek, a kormányzati szervek, illetve szócsövek, szerint az utolsó szemétségek egyike lehet. Mondjuk azért, mert csorbítaná az orbanista ellenségkép-gyártás élét. Megmutatva, hogy a menekült is ember. Márpedig 2015 nyara megmutatta Budapesten: a lakosság képes és hajlandó emberként kezelni azt, akivel személyesen is találkozik. Általában. Leszámítva azokat, akik fejében egy inkvizítor és egy vérpatkány veszekszik a szellemi koncért.

Ugyanakkor a tendencia villámgyorsan túlfejlődhet odáig, hogy mindenki gyanús, aki „külföldiül” tud. Pláne kelet-külföldiül. Így csak drukkolhatok, hogy például, a sport terén számos magyar sikert arató Mohamed Aida csak magyarul tudjon. Mert különben még jön valami idióta és a 2004-ben, illetve 2008-ban kapott köztársasági érdemkereszteket is visszavonatná tőle. Elvégre azokat nem Orbán nyújtotta át. Egy kézcsók keretében.

Kategóriák: Szervezetek

Momentán egy pár napra leporolt piálás

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 13 - 16:34

Általános szabály, hogy aki nem bírja, az ne igyon alkoholt. Kiegészítés: mindenkinél van egy szint, ami kiüti. Ez akkor is igaz, ha a sarki kricsmi látogatójáról van szó, és akkor is, ha egy nem szűkölködő politikuskezdemény az illető. Legfeljebb az előbbi esetéből nem csinálnak gumicsontot és nem promotálják úgy, hogy már-már nagypolitikai berúgás lesz belőle.

Mert amikor olyan címek jönnek szembe, hogy „Momentum vs. LMP: kapóra jött az Ungár Péter-ügy”, akkor azért erről van szó. Arról, hogy kezd kicsit túldimenzionálódni az ügy. Még akkor is, ha valószínűleg tényleg kapóra jött az ügy. Mert lám, beszélnek róla. Akkor is, ha a belső pozícióharcokkal elfoglalt Momentum Mozgalom egy lendületes indulás után már márciusban sem volt fenékig tejfel. Beleértve azt is, hogy már akkor is látszott, hogy több szempontból ugyanúgy a féligazságok mozgalma, mint a Jobbik. Az LMP pedig már elég régóta olyan helyzetet foglal el a politikai palettán, ami néha még az ellenzékiségét is kétségessé teszi. Többször volt olyan érzésem, hogy sokkal inkább a Fidesz balfelé kinyújtott állába, ahogy a Jobbik sem biztosan ugrana félre egy fideszes koalíció elől. Kialakítva egy olyan politikai amőboid, amelyiknek hatalma nincs, gerince meg talán sosem volt. Amiről Clark Darlton fantasztikus lénye juthat legfeljebb az eszünkbe (Clark Darlton: A titokzatos bolygó).

Az, hogy hetekkel az esemény után leporolták az Ungár-dossziét? Valószínűleg pont azt jelenti, amit említettem. A hazai politika sallangjai a pár napos figyelemre vágytak. Mert önmagában Ungárnak nem volt kötelező berúgni. A Momentum meg aktivizálhatott volna néhány jól megfizetett aktivista hölgyet a béke érdekében. Amiért most lehet köpködni, meg a nők lenézésén püffögni. De a való világban valószínűleg nem ez lett volna az első és nem is az utolsó olyan rendezvény a történelemben, ahol a készenlétben álló hölgyek és urak biztosítják a felesleges energiák levezetését. Ahogy jó pár évvel ezelőtt jutalom prosti-parti járt egy cégnél. S azon sem lepődnék meg nagyon, ha kiderülne, hogy az legfeljebb a jéghegy valószínű csúcsa volt.

De rendben van! A Momentum nem olyan. A Momentum maga az erkölcs, a rend és a béke szigete. Ahogy az LMP is. Ahogy az összes párt és mozgalom Magyarországon. Legfeljebb a politikai kupiban érdekeltek. Azért ettől függetlenül sem nagyon hiszem, hogy a pár napos uborkaszüreti hírnél többet érne az egész. Momentán az egész Momentum és az LMP együttvéve. Túl meleg van most ehhez. A beígért vihar dacára.

Kategóriák: Szervezetek

Egy elpusztított közösségi kertről…

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 11 - 17:16

Kedd reggel egy szomorú látvány várta munkatársaimat és önkénteseinket az ottawai St. Joseph’s egyházközségben. A templomi zöldségeskert, amit teljes egésézben arra használtunk volna, hogy népkonyhánkban egészséges ételeket szolgáljunk fel a rászorulóknak ismeretlen tettesek által el lett pusztítva. A paradicsom, a zöldbab, a paprika és a saláta több mint kétharmadát kitépték, a kertben lévő fapadot és egyéb felszerelést megrongálták–tették ezt pont az aratás előtt.

Christopher Adam. a St. Joseph’s Parish igazgatója. (Fotó: Christine Maki/CBC)

Az angol nyelvű katolikus egyházközség három éve alakította ki a kertet, hogy a nyári hónapokban a naponta több mint száz rászoruló aki megjelenik a népkonyhában felszolgált vacsorán ne pusztán élelmet kapjon, hanem egészséges, helyben termelt zöldséget is. Például néhány hete, a nem túlságosan terjedelmes belvárosi kert annyi fej salátát termelt, hogy öt napon keresztül mindennap friss salátát szolgáltunk fel vendégeinknek a főétel mellett.

Az egyik önkéntesünk, aki immár két éve szolgálja egyházközségünket a 19 éves Aeden Jenish. “Nagyon frusztráló, mert nem tudjuk, hogy miért tették. Csak annyit tehetünk, hogy még keményebben dolgozunk annak érdekében, hogy minél több zöldséget termeljünk és hogy ismét gyöngyörűvé tegyük a kertet”–mondta a fiatalember a CBC közszolgálati rádiónak.

“Ez az incidens ugyan nyomot hagy rajtunk, de nem keserít el minket. Ahhoz a sok száz emberhez képest akik élvezték, megbecsülték és támogstták a kertet, csupán egy-ketten lehettek akik pusztítottak. A szeretet és a megbecsülés sokkal gyakoribb”–állt az egyházközség közleményében.

Az ottawai rendőrség vizsgálatot indított ismeretlen tettes ellen. Az egyházközség önkéntesei és dolgozói pedig a megbocsátás kihívása előtt állnak. És természetesen folytatni kell és folytatjuk is a napi ingyenkonyhát hétfőtől péntekig, 17 órától 18.30-ig.

A St. Joseph’s római katolikus egyházközség 1978-ban hozta létre a St. Joe’s Supper Table nevű népkonyháját. Az első években naponta szendvicseket készített sajátkezűleg az akkori plébános, Fred Magee atya. Ma viszont több tucat önkéntes és egy program menedzser szolgálja fel nap mint nap a vacsorát hajléktalanoknak, kisnyugdíjasoknak, fogyatékkal élőknek és a mélyszegénységben szenvedőknek.

A CBC közsolgálati média kiemelt figyelmet biztosított az incidesnek. A CBC rádió ma reggel tájékoztatta a lakosságot, ma este pedig a CBC televízió ottawai híreiben számolnak be az ügy újabb fejleményeiről. A CBC riportjainak köszönhetően jelenthetjük, hogy számos ottawai érkezett a templomba a hír hallattán saját kertjükben termelt friss zöldséggel és gyümölccsel. Igazán megható a főváros lakosságának szolidarítása.

Kategóriák: Szervezetek

Biztosítás = biztonság

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 11 - 15:52

Egy minapi kancelláriaminiszteri utasítás értelmében az erre a célra kijelölt kormánymegbízottaknak a megyei és fővárosi kormányhivatalok hivatalnokaiból, szükség esetén más területeken alkalmazottaiból még az utasítás napján plakáthely-ellenőrző és -listázó munkacsoportokat kellett alakítaniuk. És ezt megelőzően haladéktalanul, tehát azonnal kellett felvenniük a kapcsolatot valamennyi megyei és a fővárosi rendőr-főkapitánnyal: „A kormánymegbízott haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitánnyal a jogsértő módon kihelyezett plakátok eltávolításának szervezett és hatékony biztosítása érdekében.”

Mert egy dolog a plakáthelyek ellenőrzése és listázása, egy másik az e helyeken jogsértően elhelyezett plakátok eltávolításának megszervezése és végrehajtása, de egy harmadik biztosítani a járókelőket, autózókat és a közösségi közlekedés utasait, hogy a jogsértően kihelyezett plakátok eltávolíttattak, ilyeneket a listázott plakáthelyeken nem láthatnak, plakátbántalom tehát garantáltan nem éri őket. Ha mégis, ha például egy eltávlítandó, de hírdetőoszlopon maradt plakát láttán kitört verekedésben bárki megsérül, vagy egy hasonló eltávolíttatlan óriásplakát bizonyítottan karambolt okoz, a károsultak kártérítésben részesülnek. Amiképpen az okozott esetleges pszichikai károsultság kezelése, gyógyítása, megszüntetése is ingyenes.

Plakátbántalmaktól még sehol a világon nem oltalmazzák az állampolgárokat, s ennél fogva az oltalom bizosítása is egyedi. Amennyiben másutt megpróbálkoznának ezzel, liberális rendszerekben kártérítést csakis a biztosítási díj fizetését önként vállaló, s a részleteket a vállalt rendszerességgel leperkló állampolgárok kapnának. Nálunk viszont valamennyi károsult joggal számíthat erre, így például a fent jelzet karambolban életét vesztett gépkocsivezetőnek még a házastársa és más hozzátartozója is, mert a biztosítás költségeit teljes egészében az állam vállalja át.

Világszerte rengeteg biztosító cég kínálja különféle szolgáltatásait, és ajánl a biztosítás révén biztonságot a potenciális bajbajutóknak az élet (és a halál) szinte minden területén. A járókelők és az utazók pszichéjére jogtalanul zúduló és zúdítandó eseleges plakátbántalomtól való megóvás biztosítása azonban a biztosítási cégek ajánlati listáján semelyik országban nem szerepel. Ezen oltalom biztosítását most a magyar kormány – nézetem szerint helyesen – a közrendvédelmi feladatok közé sorolta.

Megbízathatta volna a kormány e feladat ellátásával a lakosság általános biztonságát nem állami úton szolgáló őrző-védő vállalkozások egyikét, de ezek közül a kormány számára megbízhatóak embereit gyorsan mozgósítani lehetetlennek bizonyult, mert a védelmi piac nyáron bezár, lévén a legjobbjai megérdemelt szabadságukat töltik esetleg tengerentúlon, vagy távoli szigeten.

Ötletként felmerült a rendet és a biztonságot közvetetten szolgáló fegyveres szervezet – például biztonsági őrség, mezőgadasági őrszolgálat – megbízattatása is, sőt – mert a plakátagresszióban a külső befolyás nem kizárható –, az ország külső támadásai elleni védekezésre kiképzett honvédség megbízattatása, de ezeket az ötleteket, más-más, itt nem közölt okból elvetették.
Kapcsolatfelvételre alkalmas testületnek maradt a rendőrség, amely noha biztosítási szakembereket jelenleg ugyancsak nem foglalkoztat, de amely az ország belső rendjének védelmére akár kényszerítő erő alkalmazásával is hivatott.

A velük felvett kapcsolat azonban, mint bármely kapcsolat – és ennek a biztosító cégek jutalékos ügynökei a megmondhatói – még nem szerződés, nem megkötött biztosítás!
Egyelőre azt nem hozták nyilvánosságra, hogy kik közül kik, milyen alapon és hogyan jelölték ki a kapcsolafelvételre utasított kormánymegbízottakat, de feltételezhető, hogy a kijelölteket a kormány képviseletében a belügyminiszter bízta meg, azt meg már tudjuk, hogy kapcsolatfelvétellel bízták meg őket. Meglehet, hogy a kapcsolatfelvétel módja és tartalma az utasítás időpontjában – az akció sürgőssége okán – még nem volt kidolgozott, s ezért nem tudhatjuk, hogy a megbízottak a rendőr-főkapitányokkal hogyan és hol vették fel a kapcsolatot; hogy utasítást tolmácsoltak-e, vagy ajánlatot tettek-e nekik, hogy felszólították vagy felkérték-e őket bármire.

Vegyük magától értetődőnek – mert az! –, hogy ennek a bárminek a rendőrség általi, s emiatt elvárt megelőlegezettséggel szervezettnek és hatékonynak vélelmezett biztosítása nem tűrt haladékot.

Nem állítom, hogy kapkodtak volna, vagy hogy kapkodnának, de ez az azonnaliság lehet az egyik magyarázata annak, hogy a rendőrség biztosítással való megbízattatásának minden elemét még a kapcsolatfelvételre kijelölt kormánymegbízottak sem ismerték pontosan, így aztán én sem ismerem őket most teljesen, s amit ismerni vélek belőlük, annak sem minden részletével tájékoztathatom az olvasót.

Egy üzleti modellt parancsuralmi szervezetbe beépíteni – ahogy az mondani szokták – nem piskóta (amely könnyed, légies, puha, de a formáját tartja). A szerződéskötés szabadságát deklaráló polgári jogi elv lehetőséget teremt ugyan a szerződési szabályok sajátos értelmezéséhez, de olyan még nem volt a világon, hogy az állampolgárai képviseletében maga az állam kössön biztosítási szerződést az egyik napról a másikra pénz- és tőkepiaci szereplővé formált tulajdon rendőrségével.

Nem csodálnám, ha e világszabadalomnak tekinthető eljárás részleteit ötven évre titkosítanák.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

A migránsozó Lovas István ecuadori hispán migráns (ex)felesége

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 10 - 21:10

A 72 éves Lovas István büszkén hivatkozik arra hogy Palesztin Állam budapesti nagykövetsége 2002 áprilisában a Tárgyilagosság díját adományozta neki. Nem tévedés, tárgyilagosságáért kapott díjat.

Manapság Lovas úr együtt migránsozik Bayer Zsolttal az Echo TV Sajtóklub c. műsorában. Szidják Soros Györgyöt, a „migrássimogatókat” és néha „négereznek” is egyet. Korábban Lovas Amerika-ellenes kirohanásokkal szerzett nevet magának, de újabban Trump elnököt dicséri aki falat építene a mexikói határon és nem engedné be Amerikába a délről érkező fránya barnásbőrű hispánokat. Azokat akik Mexikóból, Guatemalaból vagy éppen Ecuadorból próbálnak bejutni az Egyesült Államokba.

Apropó Ecuador. Lovas úr egykoron más véleménnyel volt a migránsokról, sőt, feleségül vette azt a Monique Nicole Peltier-t aki Ecuadorban született 1952-ben. Az Echo TV-ben Lovasék sokat beszélnek arról, hogy a barnabőrű migránsok szaporodnak és elözönlik Európát, az Egyesült Államokat. De Lovas egyetlen szóval sem említi, hogy 1986-ban született lánya, Zazie Lovas, éppenséggel a hispán migráns Monique-kel kötött frigyének „gyümölcse.”

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a Kaliforniában élő Zazie lánya büszke újságíró apjának magyarországi sikereire, az téved. Zazie még a családnevét is megváltoztatta, a Lovas név helyett ma már édesanyja családnevét használja és Zazie Peltier-nek hívják.

Szilágyi Ákos (nyakkendővel balra) a New York-i Polgári Kör vezetője és Lovas István New York-ban.

Lovas Istvánnak természetesen joga van a véleményére, de én nem adnék annak nyilvánosságot egy sokak által nézett TV csatornán. Ha Mészáros Lőrinc, az Echo TV tulajdonosa belekukkantana Lovas egykori amerikai peres irataiba, még talán ő is egyetértene velem, hogy Lovasnak nincsen helye a médiában. Személye az Echo TV-t járatja le.

Lázár György

Kategóriák: Szervezetek

Hamis képzetek világa

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 10 - 13:19

Szögezzük le: az, hogy valamennyiünk életét átszövik az illúziók, nem baj, nem erény: tény. Sőt. Bizonyára sokkal kevesebbek lennénk, ha időnként nem esnénk neki alaptalannak tűnő reménnyel egy-egy feltételezés bizonyításának. Galileinek kevés reménye lehetett arra, hogy valaha is a saját szemünkkel győződhetünk meg arról, hogy otthonunk, a Föld nem lapos és mozdulatlan. Ezekből a reményekből épül fel egész világunk, ez hajtja a megismerés felé legtöbbünket.

Úgy tűnik azonban, van életünknek egy része, amely titokzatosabb minden űrbéli jelenségnél – mégpedig a saját viselkedésünk. Ami ráadásul gyökeresen más, ha egyedül vagyunk, vagy a családunk körében, és akár ellentétes is lehet, ha sokaságot tudhatunk magunk mellett. De eltérő lehet akkor is, ha a holnapot kell megítélnünk, vagy a jövő hetet, esetleg a következő évtizedeket.

Vajon mi befolyásolja döntéseinket, egyénileg és kisebb-nagyobb csoportokban? Vagy 170 éve keresnek erre választ a társadalomtudományok, különböző szempontok alapján. Miért fogadunk el állításokat egy csoporttól, egy másiktól meg azt sem, hogy a Föld gömbölyű? (Nem gömbölyű egyébként, ahogy ma már tudjuk, hanem „geolit, azaz Föld formájú”, de ez most mindegy is.)

Minél kevésbé lehet mérni, – hosszát, szélességét, mélységét meghatározni valaminek, annál könnyebben kapcsolhatók ehhez illúziók, hitek, remények. Ilyen „valami” a politika. A görög kifejezés eredetileg annyit jelentett: az állam életének irányítására tett ajánlat. Az állam – és nem a nemzet. Ez fontos különbség, hiszen az állam szervezett kereteket, általánosan elfogadott szabályokat – törvényeket – jelent. A nemzet pedig – ami mellesleg nem is létezett a hellén korban –, más. Reményekből, hitekből, tapasztalatokból, érzelmekből összeálló idea/ideológia, ami erőt is adhat, de védtelenné is tehet. A „nemzetállam” korcs fogalom: olyasmi, mint a „szűzkurva”.

Hogy valaki/valamely csoport elnyerje a számbeli többség bizalmát az állam irányítására – és ennek hasznaira –, ahhoz a lehető legpontosabban be kell lőnie, a társadalom mely csoportját érdemes megcéloznia. Ennek jól kidolgozott technológiája van: a felmérések, közvélemény-kutatások rendszere. A neten zajló beszélgetések, hírekre, eseményekre adott reakciók követése, elemzése pillanatok alatt jelzi egy-egy döntés visszhangját. Ne becsüljük le, ma Magyarországon tán a szavazók harmada használja rendszeresen a hálót tájékozódásra. Egyrészt ez a harmad képes befolyásolni a közvetlen környezetét – másrészt meg a mai választási törvény alapján Magyarországon 33 százaléknyi szavazattal kétharmados parlamenti többség szerezhető. Másutt is elég többnyire a voksok fele az abszolút többséghez – tömegdemokráciában sokféle tényező befolyásolja a megszerezhető parlamenti helyek sorsát. Ennek becélzásával ún. választási matematikusok foglalkoznak – elég jó hatásfokkal.

Még mielőtt azonban túlságosan belemerülnénk a közösség irányítására tett ajánlatok elfogadtatásának technikai részleteibe, nézzünk egy konkrét példát.

Az egészségügyét.

Elsőként szögezzük le: függetlenül attól, hogy állami, vagy biztosítási alapon működő rendszerről van szó, valamennyi ország kormánya küzd ezzel, csak különböző szinteken. A kevésbé fejlett országokban nagy eredmény, hogy a földrészeken is átterjedő járványokat többnyire sikerül lokalizálni. Míg a gazdagabb államokban mások a gondok: legyen-e kötelező az egészségbiztosítás, és ha igen, akkor hogyan, milyen módon költsük el az így befolyó pénzeket? Döntsenek a magánbiztosítók? Vagy legyen a mindenkori kormány joga és felelőssége a döntés? Mert ne tévedjünk: az állam eszközeinek – pénz, erőszakszervezetek – használatára a mindenkori kormány kap jogosultságot: vagyis annak van hatalma. (Mellékszál: a hatalom önmagában nem jó vagy rossz: lehetőség.) A problémakört árnyalja, hogy rohamléptekben fejlődnek az egészségügyi technológiák. De olyan bonyolult szerkezetről van szó, mint mi magunk vagyunk – ráadásul darabonként eltérő módszerrel összerakva. Igen nehéz olyan megoldásokat találni, ami minden egyes emberre azonos módon hat, árt vagy használ. Ezért aztán az egészségügyi innováció iszonyú drága, évekig, gyakran évtizedekig tart, mire egy-egy kór okára pontos magyarázatot találnak – és csak ezután jöhet az ellenszer kikutatása.
Az egészségügy ugyanakkor hatalmas piac. Amíg egy ember elhalaszthatja pl. az autója cseréjét kényelmesebbre, gyorsabbra – ha eltöri a lábát (hogy bonyolultabb kórokról ne is essék szó) muszáj segítséget keresnie. Lehetőleg olyat, aki képes szakértő kézzel összeilleszteni a csontvégeket, és az izmokat, idegeket nem károsító módon teszi föl a rögzítőkötést.

És igen, bizony az egészségügy emiatt óriási üzlet is. Kéretik elfelejteni az ötvenes évek Ludas Matyijában (magyar vicclap 1948-199???között) megjelent karikatúrákat a sötétben bujkáló feketézőkről, vigécekről, és értsük az üzletet/piacot úgy, ami: hely, ahol az igényeinket kielégítjük. Persze az egészségügy speciális piac: hiszen a vakbélgyulladásunkat nem „igényeljük”, a műtétre mégis szükségünk van. A kezelés meg pénzbe kerül, hiszen sok ember munkáját, eszközöket, anyagokat használnak föl a reparálásunk érdekében. A költségek is igen eltérőek lehetnek: használhat az orvos egyetlen szikét, meg egy segítőt, aztán a seb gyógyulását már a családi körben kell megoldani. De történhet a kór megállapítása bonyolult és drága diagnosztikai berendezésekkel, az operáció steril környezetben, olyan eszközzel, ami nem ejt az elkerülhetetlennél nagyobb sebet, majd a gyógyulás szakértő ápolás, színvonalas ellátás mellett. Ezzel növelve a gyógyulás esélyét, és csökkentve a fertőzés lehetőségét. És még csak egy „egyszerű” vakbélműtétről beszéltünk.

Ismétlem: minden ország kormánya küzd ezekkel a gondokkal, csak a színvonal eltérő. Magyarország e tekintetben szerintem úgy az országok alsó harmadának a felső szintjén áll, bár több szempontból csúszik szépen lefelé.

Mi lehet ennek az oka? Ami nagyon látszik: az a szegénység, sőt a folyamatos szegényedés. A negyven éven keresztül kizárólag állami irányítással, kötelezően befizetett járulékokból működő rendszer megroppanása akkor vált élesen láthatóvá, amikor a ’90-es években az öt millió foglalkoztatott létszáma – és ezzel a fizetések után befizetett járulékok – 1-2 év alatt 3 és fél millióra csökkent. Ne tévedjünk: ebből a szempontból teljesen irreveláns a mai 4 milliós „dolgozói” állomány, hiszen a kb.300 ezer közmunkásnak (+a kb. 600 ezer köztisztviselőnek, közalkalmazottnak) nemcsak a járulékait, a nettó fizetését is a költségvetés állja: a büdzsé tehát nem lett gazdagabb, ebből nem osztható többlet sem az egészségügynek, sem más, fontos területnek.

Induljunk ki abból: nincs a világon olyan kormány, amelyik szánt szándékkal akarna kárt okozni az országának, népének. Már csak a saját, jól felfogott érdekei miatt sem, hiszen ez a bukásával járna. Kivéve persze a fegyveres erőszakkal – azaz terrorral – életben tartott rendszereket. A diktatúrákban azonban adni kell „a nép akaratára”, meg kell vásárolni a voksait. Nincs erre alkalmasabb terep az egészségügynél, hiszen mindannyian féltjük a szeretteink – meg persze a saját – életet.

Magyarországon az államosított egészségügy adott állapot. Már a kilencvenes évekre kiderült, az ellátás színvonala nem tartható fenn: nemcsak a járulékok vészes csökkenése miatt, hanem az egészségügyi technológiák rohamos fejlődése – és drágulása – miatt sem. A ”hálapénz” bonyolult, az orvosok és az állampolgárok számára egyaránt megalázó, erkölcstelen rendszere nemcsak igazságtalan, de egyenesen szétzilálja, lezülleszti a rendszert.

A járulékok további emelése lehetetlenné vált: miközben a régióban a magyar lett az egyik legdrágább munkaerő, aközben a valójában megkapott fizetés az alkalmazásban állók mintegy fele számára még a létfenntartás korábbi szintjét sem képes biztosítani. Különösen igaz ez a közalkalmazottak sok százezres körére. (Magyarországon az állami oktatásban és egészségügyben dolgozók – orvosok, ápolók, tanárok – közalkalmazottak, bérüket a központi költségvetésből állják.)

Ilyen körülmények között az egészségügy (és az oktatás) teljes rendszere az épp aktuális kormányzati szándékokon múlik. Egészen odáig, hogy pl. egy város kórházában ki legyen a vezető főorvos. Az aktuális kormányhoz való lojalitás határozza meg, hová jut fejlesztés. És ahogyan az ilyen kontroll nélküli „centrális erőtérből” irányított rendszereknél törvényszerű: a nyomorúság és a pazarlás egyaránt jellemző. (2003-ban írt erről egy riportkötetet Moldova György. Találó címe volt: A tékozló koldus.)
Diktatórikus rendszerekben természetes, hogy a kormányzat ragaszkodik az egészségügy kézben tartásához: az egyik olyan kérdés, amivel a legtöbb szavazatot lehet begyűjteni – de elveszíteni is.

Sokan látták-látják: a helyzet egyre tarthatatlanabb. Nagyjából két út lehetséges. Az egyik, hogy a költségvetésből több pénzt áldoznak az ügyre. Ennek persze vannak korlátai. Ráadásul 2002-2003-ra kiderült: ha a rendszer változatlan marad, hiába öntik bele a pénzt, az nem hoz változást. A Medgyesi kormány által 2002-ben adott 50%-os béremelés nem szüntette meg, sőt nem is mérsékelte a „hálapénz” szerepét – a nagy lemaradás miatt meg alig csökkentette a versenyszférához képest a jövedelemelmaradást. Az MSZP-SZDSZ koalíciós kormány egészen 2006-ig halogatta a megoldást. De a költségvetés adósságának növekedése – aminek jelentős tétele volt a 4 évvel azelőtti oktatási és egészségügyi bérek jelentős emelése – elodázhatatlanná tette a változást. Sokféle döntés született, ebből a leglátványosabb a vizitdíj bevezetése volt. Vagyis, ha valaki orvoshoz ment, 300 forintot (kb.1,5 CAD) kellett fizetnie, kórházi ellátás után pedig naponta 600 forintot(kb. 3 CAD). Széles kör mentesült a fizetés alól: 14 éves korig a gyermekek, afelett a diákok, a valamilyen szociális ellátásban részesülők (segélyen lévők, munkanélküliek stb.), valamint a minimálnyugdíj másfélszeresénél kisebb nyugdíjjal rendelkezők, bizonyos akut betegségben szenvedők (pl. rákosok), baleset miatt ellátásra szorulók. De további kompenzáció is létezett: ha valakinek egy évben több mint hússzor kellett vizitre mennie, a 6000 forinton felüli részt az önkormányzat kifizette. A vizitdíj lényegéről azonban kevés szó esett: érthetetlen módon ma sem hangsúlyozzák ezt az ellenzéki pártok. Az a pénz ugyanis nem került be a „nagykalapba”, ott maradt az orvosnál-kórháznál, ahol befizették. Vagyis nem a kormányzati elöljáróknál kellett kuncsorogni érte. Sok kórház, háziorvosi közösség fejlesztésekbe is fogott: pl. egy helyen rendelő háziorvosok laboratóriumot alakítottak ki, hogy ne kelljen a cukorbetegeknek a rendszeres laborvizsgálatok miatt a szakrendelőkben sort állniuk.

Ezerrel indult meg a támadás: illetve a „védelem”, az ingyenes egészségügyért. Hiába mondták a kormányerők, hogy az egészségügy sincs „ingyen”, súlyos pénzekbe kerül a költségvetésnek. Az egyetlen kormányfő volt, aki azt is hozzátette: a költségvetés mindannyiunk közös pénze. Egyetlen kormánynak sincs egyetlen fillére sem: csak a mindenki által befizetett pénzből gazdálkodhat.

Muszáj pár szót szólni a magyarországi ”hálapénz” gyakorlatról. Már évtizedek óta nem azt jelenti, hogy egy beteg a sikeres kezelés, a gondos ápolás elismeréseként, felgyógyulásakor külön pénzben fejezi ki a háláját. Évtizedek óta előre adják a magyarok a baksist, mára már sok esetben maga az orvos határozza meg, hogy mekkora összeg kell a műtét, szülés, drága kezelés ellenében. Elég elterjedt gyakorlat, hogy az orvos magánrendelésén (ennek tarifája ötezertől húszezerig terjed) fogadja a beteget, majd beutaltatja az állami kórházba, ahol állami eszközökkel diagnosztizál, műt vagy kezel – természetesen (gyakran megszabott) hálapénz ellenében. Ez a gyakorlat az orvosoknak is megalázó, torzítja a teljesítményeket. Nem ritka, hogy a „prof” vállalja a magánbetege műtétjét, aztán a fiatal operátor várhatja, amíg lehetőséghez jut. (A szegényebb betegről nem is beszélve.) Ha megkérdezik az országból távozott orvosokat, egészségügyiseket, sokakat nem is a nagy jövedelem motivált: a feudális viszonyok, a szakmai érvényesülés buktatói kényszerítették a távozásra.

Még itthon is kevesen tudják, hogy – főként vidéken – a körzeti orvosnak is dukál már a hálapénz, és nemcsak a háztáji munkák dandárja idejére kapott táppénzes napokért, hanem minden látogatáskor. Az egyik pestkörnyéki falu háziorvosa minden vizitnél elkérte az 500 forintot, akkor is, ha csak a szokott gyógyszerek receptjéért jelentkezett a páciens. (A gyógyszertámogatások rendszere külön téma lehetne.) Ez a titka annak, hogy sok „szociálisan érzékeny” orvos is felháborodott a vizitdíjon – ha a páciens ott is hagyta a megszokott ötszázast, abból háromszázról nyugtát kellett adnia az orvosnak, és még adózott is.

2006-ban terv volt az is, hogy a tisztán az állami költségvetéstől függő egészségügybe bekapcsolódhatnak az egészségbiztosítók – így remélve fejlesztést az ágazatba. Nehéz tárgyalások kezdődtek: naná, hiszen a biztosítóknak érdeke, hogy a magas járulékot fizető, fiatal (tehát ellátásra még kevésbé szoruló) ügyfeleket mazsolázzák ki. A kormánynak viszont felelőssége, hogy a járulékot nem fizető gyermekek, nyugdíjasok se szoruljanak ki a szolgáltatásból. Nem könnyítette meg a kormány dolgát az a botránysorozat, ami az egyik ilyen magánbiztosító kezdeti lépéseit kísérte. Néhány helyen néhány kórházat ugyanis magánbiztosítók üzemeltetésébe adtak ki, ahol azok változásokat kezdtek.

Az akkori közszolgálati tévék, rádiók, a „balliberálisnak” tartott újságok is tele voltak rémtörténetekkel. A „kedvencem” egy tévében látott riport volt, amelyben azt panaszolta egy édesanya, hogy a lisztérzékeny gyermekének ingyen járó különleges élelmet már nem adagokra bontva, hanem nagyobb kiszerelésben kapja meg. „Elég baj a gyereknek, hogy nem eheti azt, amit a többi. Most még szégyenkezzen a kilós konzervdobozával is?” És nem kérdezte meg a riporter, hogy mi lenne, ha az édesanya maga adagolná ki az ételt? Az ilyen és hasonló „apróságok” jelentősen megterhelték a központi költségvetést. Volt olyan beteg, akinek a nevére naponta 30 pelenkát írtak ki – miközben a kórház már akkor is kérte, hogy, ha tehetjük, vigyünk pelenkát a betegünknek, mert „erre sincs pénz”.

Az elégedetlenség fokozódott: sztrájkok, tüntetések követték egymást. Ezek ugyan nem voltak nagy létszámúak, de minden médium hírt adott róluk. (Nem úgy, mint a mostaniakról a közszolgálati média, illetve a kormányközeli kézben lévő – 95%-nyi –újság.)
A vizitdíjról szóló népszavazás megpecsételte – no, nemcsak a kormány – hanem a magyar egészségügy sorsát is. A biztosítók szedték a sátorfájukat: látták, bármiben is állapodnak meg, azt a következő rezsim nem fogja betartani.

Maradt minden a régiben. Illetve romlott. A 2010 előtt sok pénzt felemésztő fejlesztések, béremelések, szociális intézkedések nyomán keletkezett adósságteherre még rátett a 2008-as válság is. Az új kormánynak elemi érdeke volt (ha másik kormány van, annak is dolga lett volna) az adósság csökkentése, hogy a továbbra is érkezzenek az EU-s támogatások. A mostani kormány onnan vett pénzt, ahol volt: a magánnyugdíj-pénztárakból, a közszolgáltatásoktól, az önkormányzatoktól.

A korábbi elképzelések lényege az volt, hogy erősítsék a háziorvosi hálózatot, valamint támogassák a munkáját területileg épített, korszerű diagnosztikával felszerelt rendelőkkel. Sok kicsi, inkább csak ispotályként működő városi kórház helyett legyenek nagy, jó technikával rendelkező kórházak. Az elv az volt: az ország valamennyi településéről 50 kilométerről elérhető legyen egy ilyen kórház. Mindenkinek. Legyen világos: milyen egészségügyi szolgáltatás jár a kötelező társadalombiztosításért – mindenkinek.
A jelenlegiek viszont egészen másképp vélekednek: továbbra is az „ingyenes egészségügy” hamis képét prédikálják. Ugyanakkor az egészségügyben számtalan magánvállalkozás működik már: a CT-MR laborok, a műveseállomások, fogászatok kivétel nélkül magánvállalkozásban működnek. A kezelésekért a tb fizet – de csak meghatározott számban. Ezért van az, hogy aki képes egy CT vizsgálatért 10-12 ezer forintot fizetni, az hamarabb sorra kerül: ha az államilag fizetett helyek elfogynak, magánbetegként még beférünk. A magán egészségügyi szolgálatokat (telki kórház, Budai Egészségcentrum, Medicalcenter stb.) csak a nagyon tehetősek tudják igénybe venni. A gazdagabb munkahelyek ugyan dolgozóik számára is lehetővé teszik ezek elérését – de rendkívül nagy az eltérés a „gyalogos alkalmazott” évi 1-2 szűrésre való befizetése, meg a menedzserszerződésekben szereplő évi akár több százezer forintot is elérő egészségügyi szolgáltatás között.

Az élet tehát lépett: az „ingyenes” egészségügy járni jár – de, hogy kinek mi jut ebből, azt a pénz dönti el. A közös pénzeinkből gazdálkodó jelenlegi kormány pedig a legkevésbé sem törekszik arra, hogy közelítse az állam polgárainak esélyét a gyógyulásra. Sőt.
Még az is lehet, hogy a központi költségvetésben emelkedik az egészségügyre fordított kiadások összege. Az a nem mindegy, mire költik. A kormány tervei között szerepel egy, csak a kormányzati alkalmazottak számára igénybe vehető hálózat kiépítése. Nyilván ennek része a budai gigakórház terve, ahová ugyanolyan eséllyel kerülhet be beteg egy eldugott faluból, vagy a Nagykörúton kívülről, mint annakidején „a Kútvölgyibe”. (Kanadaiaknak: a Kútvölgyi ’90 előtt csak a pártkádereknek, illetve kiemelt státuszú művészeknek, sportolóknak stb. járt.) Pedig biztosan nincs szükség új kórházra: inkább a hasonló célra szánt, ám mára teljesen legatyásodott Állami Egészségügyi Központot (ismert nevén a Honvéd kórházat) kellene végre befejezni. A telepen méltatlan körülmények között működő osztályok és kész, üres épületek egyaránt vannak. Esetleg ki lehetne festeni néhány intézményt, talán ezzel is csökkenthető lenne a mostanában elszaporodott kórházi fertőzések száma.

Hosszan lehetne sorolni az eltérő felfogásokból (ideológiákból) adódó következményeket, amelyek nemcsak az egészségügyet, de az oktatást, az államigazgatást is súlyosan érintik. De így is igénybe vettem az olvasók türelmét.

Még egy esetet mégis meg kell említeni. A nemrégiben elhunyt kislány esetét, akit nyitott mellkassal szállítottak CT-re, mert a szívműtő közelében ilyen készülék nincs. Nagyon örültem, hogy az általam preferált párt nem adott ki felháborodott közleményt. Elhiszem ugyanis a főorvos nyilatkozatát, hogy a kislány nem a szállítás következtében vesztette életét, hanem korábban is meglévő más, súlyos betegségei miatt. És eszembe jutott egy, az egészségügyi reform idején (tán 2007-ben) történt ügy. Akkor egy mindszenti férfi halt meg a mentőautóban – a sajtóban bőven tálalt indulatos vélemények szerint azért, mert a közelebbi szentesi kórházat megszüntették, így mintegy 20 kilométerrel távolabbra kellett vinni. Akkor is hiába mondta az orvos: az elhunyt végső stádiumban lévő alkoholbeteg volt, egyébként pedig a mentőautóban jobb volt a felszerelés, mint a megszüntetett kórházban, tehát semmivel nem lettek volna jobbak a túlélési esélyei. De akkor sem használt semmi: a minisztert „mengelézték” ordítva.

Nem célom bántani, sem piadesztálra emelni az egészségügyet. Csak arra szeretném felhívni a figyelmet: ha a közös ügyeink irányítására tett ajánlatokat (röviden: politikai ígéreteket) mérlegeljük, vegyük számításba az ajánlkozó felfogását, világszemléletét (ideológiáját) is. Ha úgy gondoljuk, hogy mi beférünk majd a csili-vili kórházba, a mi gyerekünk eljut a közös pénzen tartott táborba, a többség meg le van tojva: nyugodtan ikszeljünk a jelenleg uralgókra. Lehet ugyan, hogy mégsem sikerül beutalót szerezni a gigakórházba, és a gyerekünknek se tudjuk kifizetni a ma már milliós egyetemi, vagy csak a százezres középiskolai díjakat – de legalább annak az átkozott, hőbörgőnek se jut, ott a falu/utca/lakótelep szélén.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Balog Zoltán: Szakértelem helyett ima kell

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 8 - 16:01

Debrecenben megszervezték a Magyar Baptisták Világtalálkozóját (MABAVIT). Az MTI pedig arról tudósít, hogy Balog Zoltán, az Emmi felkent minisztere fellépett ezen. Ezen akár meg is lepődhetnénk. Azonban, miután az első meglepetéseken túltesszük magunkat, megpróbálhatjuk megőrizni a komolyságunkat az általa mondottak kapcsán is. Hátha sikerül.

Az első meglepődést azért érezhetjük, mert a baptisták és reformátusok között nem mondható történelminek a jó viszony. De Luther kora már rég volt, és hazánkban nem is oly régi a református és baptista egyház közti hittanóra-hasznosítási együttműködés. Ami kétségtelenül az egyházi szembenállás erózióját mutatja. Amiért nem kár, és akár üdvözülhetőnek is tekinthetjük. Ugyanakkor egy erősen hierarchizált, személyi kultuszba hajló kormány minisztereként tevékenykedő református lelkész fellépése az alulról szerveződő közösségi elveket valló hit világtalálkozóján még tekinthető meglepőnek. Mármint akkor, ha mindkét oldalon megtartják a saját normarendszerüket. De ettől még a baptisták tekinthetik célszerűnek a jó viszony fenntartását a kormányzati erőkkel általában, illetve az oktatásügyi pénzek felett diszponáló miniszterrel is. Az egyre kevésbé szekularizált állam minisztere pedig szintén elmehet, és lehajolhat azért a pár szavazatért. Közeledvén a választásokhoz. Így Balog Zoltán vendégszereplése akár értelmet is nyerhet.

Ami még nem véd meg attól, hogy furcsán nézzünk ki a fejünkből akkor, ha néhány általa mondottat olvassunk az MTI interpretációjában. Leginkább azért, mert pár ponton eléggé elszólás-szaga van a közleménynek. Így például megemlékezik arról, amikor „a kommunista Magyarországon evangelizálhatott Billy Graham a tahi táborban”. Amiből részben az következik, hogy a kádárizmusról legfeljebb hallomásból visszamaradt ködös képei vannak a miniszternek. Azt ugyanis a leninizmus iránt hivatalból fogékony Kádár János sem említette, hogy Magyarországon kommunizmus lett volna. A komcsizás azóta van terjedőben. Különösen olyan kormány-, és Fidesz-tagok részéről, akik nem egy esetben igencsak érdekeltek voltak az MSZMP-ben. Akár csak olyan mértékben is, hogy az életben nem tanulhattak volna tovább a nyolc általánosnál, ha a szülők egyike-másika nem pártfunkcionárius. Ugyanakkor Balog kijelentésének másik fele is érdekes. Mert akkor ezek szerint mégsem voltak olyan nagyon elnyomva az egyházak, és kiközösítve az Istenben hívők, mint amennyire azt a Rétvári-osztályú figurák hirdetni szeretnék. Noha az is lehet, hogy Balog felszólalása óta már gőzerővel dolgozik a habonyi boszorkánykonyha Billy Graham kommunista ügynökként, illetve Soros-bérencként való azonosításán.

De nem kevésbé az őszinteség hangja szólhatott a miniszterből akkor, amikor olyanokat mondott, hogy bár „sok mindent nem jól csinálunk, de akik imádkoznak, arra kérik a mindenható Istent, a megváltót, hogy igazítsa ki, adjon jó tanácsokat, hogy jó irányba menjenek a dolgok”. Mert ezzel a napnál világosabban jelzi a nagyközönség felé, hogy a kormányzati szakértelem fabatkát sem ér. Annyira nem, hogy az országon a kormány már nem, legfeljebb az ima, és az ennek nyomán megvalósuló isteni csoda segíthet. Amitől Balog azt várja, hogy „a nemzet ügye jó irányba menjen”. Mert a kormányának áldástalan tevékenysége, a jelek szerint már a miniszter szerint is, csak út a szakadékba. Ugyanakkor a világi viszonyokra nézve is világos beszéd. Világosan jelezve, hogy a jelenlegi Orbán-kormány semmi szín alatt át nem adja a hatalmat. Isten meg segítse ki őket, ha akarja.

Balog vendégszereplése a MABAVIT-on tehát csak megerősíti azt a korábbi véleményt, hogy az ellenzék tulajdonképpen hálás lehet azoknak a Fidesz-közeli megszólalóknak, akik IQ-tesztekkel inkompatibilisen kapnak mikrofont. Az egykori rezsibiztos, Kósa, Balog és még néhányuk megszólalása sokszor leleplezőbb, mint az ellenzék, egyébként elég vérszegény, aktivizmusa.

Kategóriák: Szervezetek

Kormányzás – titokban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 7 - 21:22

Nem szokásom minden szire-szóra a képviselőmet zargatni. Se a helyit, se az országost. De van, amikor nem tudja az ember elkerülni.

Helyi lapból hiányzanak a hírek, valamint az ök. képviselők elérhetősége, fogadónapjának ideje, helye. 2010 előtt benne volt, félre is tettem egy példányt, hogy kéznél legyen, ha valami miatt kellene. De most csak képviselők kétdimenziós képe virít minden oldalon. Három dimenzióban még nem sikerült találkoznom a területem felelősével. Igaz, nem rá szavaztam: de itt lakom, ő nem válogathat. Elméletben.

(Illusztráció: Daniel Arsham)

Az történt, hogy van a ház előtt négy öreg fa. Egy ideig vártam, mert a túloldalon, meg feljebb mindenütt megújították az utcai fákat – hátha ideérnek. Miután az egyik fa teljesen elhajlott és gyakorlatilag ráborult a tetőmre, sürgetővé vált a dolog. Gondoltam, mielőtt egy szél végképp rámdönti a súlyos növényt, és betöri a tetőt, szólok. De kinek? A városgazdának nevezett cég központi számán nem tudtak felvilágosítást adni, hogy hová forduljak. No, gondolom, erre is van a helyi képviselő. Se címe, se telefonja, se e-mailje nyilvánosan. A fogadóórákról nyilván leszoktak a képviselő urak-hölgyek.

Végül a Párt (a néha fiatal demokraták).hu címen sikerül elérnem az urat. Annyit kértem, hogy adjon egy telefonszámot, meg egy nevet, ahol az ilyen ügyeket intézik. Tavaly júliusban írtam az e-mailt – novemberben hívott fel az úr, miután jeleztem, hogy legalább választ várnék. A fa közterületen áll, így önhatalmúlag nem nyúlhatok hozzá – nem vagyok én kormánytényező.
Akkor megígérte, hogy kiküld a cégtől valakit: nézze meg a fákat. Jelzem 2010 előtt is volt ilyen gondom, akkor egy héten belül kijöttek, megnézték, két nap múlva levágták a tetőre boruló ágakat – a törzs akkor még nem volt annyira megdőlve, mint most.

Tavaly november óta is eltelt néhány hónap. De nem vagyok telhetetlen, igen megörültem, hogy az önkormányzati cég kisbusza állt meg a kapu előtt, és egy fiatalember csengetett. De korai volt az öröm: a fiatalember ugyanis ADOMÁNYT GYŰJTÖTT, munkaidőben, a helyhatóság autójával valamilyen alapítványnak. A fára rá sem nézett. Augusztus végén megpróbálom ismét: hátha még az idei téli álom előtt sikerül a fákat megrendszabályozni. Ha addig tetőstül össze nem töri egy, a tegnapihoz hasonló vihar. Kíváncsi leszek, akkor mit mondanak majd, ha követelem, hogy a tetőmet is javítsák meg.

Más. Van egy kormányzati pályázat: energiatakarékos háztartási gépek vásárlására lehet 25-40 ezer forintot kapni állami támogatásként. A kormány erre 630 millió forintot szán: ez több mint a harmada annak, amibe a vizes vb gagyi megnyitója került! Igazán gáláns! A nagynéném már régóta szeretné kicserélni a régi nagy fagyasztóját takarékosabbra. Két és fél órát töltöttünk – ketten összesen ötöt – ő a telefonnál, én a neten, mire kiderült. 1. A kormányablaknál intézik 2. A kormányablaknál csak elveszik a kérelmeket, pályázati ívet nem adnak. Pályázati ívhez úgy jut az ember, hogy nyit egy ügyfélkaput, hogy intézkedni tudjon. Nekem volt ilyen, de amikor megszűnt az önfoglalkoztató cégem, nem használtam, így megszüntették az elérést. Az ember beballag az okmányirodába (bocsi, már ott is a kormány kandikál kifele, az már a kormányablak). Ott megadja az e-mail címét, és kap egy belépési kódot. Akkor hazabandukol, belép a kormány.hu-ra – ha eléri, mert most pl. két órája nem lehet elérni –, hosszasan kibogarássza a megfelelő oldalt. Ehhez jó, ha valahonnan megtudja a rendelet számát, mert pl. az „támogatás takarékos háztartási gépekre” előforduló kifejezésre 0 találatot ad az oldal. Kinyomtatja a pályázati ívet, kitölti, beballag a kormányablakhoz, beadja… Nem tudom hogyan tovább, mert eddig az öt órai nyomozás után nem jutottunk el.

Néhány éve óriási felháborodást keltett, hogy a nemzeti bank elnökének a felesége (az úrnak havi 5 millió a fizetése) is igénybe vette a maximális, 40 ezer forintos támogatást, amikor hűtőt vásárolt.

Hát, istenem! Ki tehet arról, hogy neki van számítógépe, e-mail postafiókja, tudja is kezelni (vagy van ember, aki kezeli helyette), Miskolcalsón meg a hatgyerekes Kovácsnénak nincs ilyesmije. Há’ mer’ élhetetlenek, azé’ olllyan szegények!

2008-ban egy adóbevallásomat vesztette el az akkori fővárosi önkormányzat – a pénz a folyószámlán megvolt: többletfizetésként kezelték. Napokig jártam utána, hogy egyrészt igazoljam a feladóvénnyel az elküldést, másrészt elérjem, hogy töröljék a kiszabott büntetést. Akkor azt mondtam: na, ennek az adminisztrációnak nem jósolok nagy jövőt.

Két év múlva jött 2010…

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Részletgazdagon: akiért a migráns-származék Zola-ártány a hazájára kente… – és a mai itthoni ábra

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 7 - 15:12

Újragondoltam egyik, a Kanadai Magyar Hírlap által közölt írásomat, amire a Kanadában élő magyarok kommentjeinek tekintélyes része késztetett. Orbán Viktor leplezett antiszemitizmusának egyik sajtóbeli propagátorát talán valóban nem volt szerencsés az ő cizelláltan nem zsidózó könyörtelen mamelukjaként bemutatni, mert többen nem értették, amiért tettem ezt.

Egyikük szarkasztikusan megköszönte “a pontos beszámolót a kevesek által nézett-olvasott Gajdicsról, meg az Echo-ról”, másikuk szerint “ennyi karaktert igazán kár volt rápazarolni”, a harmadikuk pedig kifejezetten nagylelkűségnek tartotta ”erre a miazmás, nyálkás pondróra” fordított figyelmemet.

Pedig az illetőt nem én vettem elő a sufniból. Sokszor használt kifejezéssel szólva azért “emelkedkedhetett a szerencsecsillaga”, mert az orbáni újsütetű antiszemitizmus tartalmának terjesztéséhez a zsidózást kerülő, de a gyűlületpropagandát elemeire bontva hittel és harsányan (bömbölve) szajkózó emberre volt szüksége a hatalomnak. Akire azért pazaroltam a sok karaktert, ami miatt néhány hónapon belül egy új kormánypárti rádió, meg egy még újabb kormánypárti nyomtatott napilap főszerkesztője lehetett.

Helytálló, de a kelleténél bonyultabb szöveg, hogy ő ma Orbán Viktor cizelláltan nem zsidózó könyörtelen mamelukja. Mert ez a mondat két jövevény szavunkkal terhelten nem direkten, hanem áttételesen közli, ami az Orbán-éra újkeletű antiszemitizmusára jellemző: úgy zsidózunk, mintha nem zsidóznánk.

És a mostani propagandában nem azért nem “a zsidó” az ellenfelünk, mert “nekünk is vannak zsidó barátaink”, hanem mert a zsidóinkat is célszerű megosztani. Hiszen valóban vannak köztünk és körülöttünk, akik a mi szekerünket tolják, akik ezért a támogatásunkból, a kegyeinkből, a mi lopott javainkból is kellő arányban részesednek, a többire, az átkozottakra pedig nem a zsidóságuk miatt uszítjuk a nemzetet, hanem mert ártanak, vagy ártani szándékoznak nekünk, s ezért azt állítjuk róluk, hogy a nemzetünknek ártanak.

Egy nem magyar nyelvű közösségben élő, magyarul ritkán beszélgető magyarnak azonban kétségkívül nehéz lehet egy számára nem igazán informatív betűsor jelentésének kihámozása. A nehézség valós oka az írásom címében és a dolgozatban egyaránt szerepeltetett két nem magyar eredetű szavunk: a cizellált és a mameluk.

A kommentelők legtöbbje érteni vélte ugyan őket, s a bendeguz79 néven folyamatosan e szavakat kipécézve értetlenkedő társuk kapott is tőlük hideget-meleget. Volt, aki az értelmező szótárt ajánlotta a figyelmébe, volt, aki magyar tolmács fogadását javasolta neki, akadt, aki kifigurázta, de nem azért, mert ékezetek nélkül és – egy jóakaratú hozzászóló szerint – “megkopott magyarsággal”, hanem mert zavarosan, nem ritkán durván és ellenségesen fogalmazott.

Miszter Bendegúz velem is szórakozott.

“All right, Mr. Szerzo” – válaszolt, miután másokkal együtt a cizellált szó jelentését igyekeztem megértetni vele –, “tehat a hozzaszollok allitasai szerint (az ‘Orban Victor Cizellalatlan Nem Zsido Könyörtelen Mamalukja’) az lenne: Orban Victor finoman csiszolt /vagy/ reszlet gazdag nem zsido torok tisztviselo”. És a “felvilagositasok alapjan” a fenti magyarsággal sokkal kevésbé magyarnyelvűnek, sőt, teljesen értelmetlennek nyilvánítva a címet, MAGYARUL kérte azt megadni.

Megadtam.

Így:

Ön idéz pontatlanul megint (“Orban Victor Cizellalatlan Nem Zsido Konyortelen Mamalukja”), mert az illetőről, akiről írtam, sem azt nem állítottam, hogy cizellálatlan, sem azt, hogy nem zsidó. Hogy cizelláltan fogalmaz, s hogy nem zsidózik, azt igen.
És ön fogalmaz rendre magyartalanul, olykor értelmetlenül is, de ezt eszembe sincs a szemére hányni. Alább tehát (“szemelyi gyalazkodasok es szidakozasok mellozesevel”) MAGYARUL, azaz az ön által magyarnak elismert szavak alkalmazásával próbálom megfogalmazni az írásom címét.

Orbán Viktor részletgazdagon nem zsidózó könyörtelen mamelukja.

Amennyire ismerni vélem, nem gondolom, hogy ezzel megelégszik.

És igazam volt:

“Mr. Aczel valaszat koszonom, de az alatala magyarazo leirasa ugyan-ugy ertelmetlen” – írta egy bejegyzésben, amelyben minden kritikusának válaszolt – és azt kérdezte: “Mi a ‘RESZLETGAZDAG’?”

Továbbá – érzékelvén, hogy a mameluk szó általa való félreértelmezése elkerülte a figyelmemet – azt is megkérdezte:

“S mi ertelmet probalt kifejezni a ‘MAMALUKA’ szoval?”

Voltaképpen ez a két kérdés késztetett újragondolni a már publikált és a kommentek tanúsága szerint a többség által egészében félreértett dolgozatomat.

Igen, meglehet, hogy bennem volt a hiba.

A cizellált fogalmát ugyan írásom alanyától vettem át, ő használta, ezáltal különböztetvén meg a maga kifejezőkészségét a nem publikálókétól, de e szó jelentésének magyarázatával is adós maradtam. Emellett én neveztem őt mameluknak, mégpedig anélkül, hogy akárcsak utaltam volna arra, amit a mameluk jelent.

Nem, nem követem meg Mr. Bendegúzt, mert szerintem színlelt az akadékoskodása is, és ha nem tartanám gyógykezeltetendőnek, a hozzászólók általa való unalmas cikizése és nyelvismeretük magyartalan megkérdőjelezése felháborítana.

De mindkét kérdését köszönöm.

Előbb az utóbbira kísérlem meg a válaszadást, mert bárkinek a mamelukja mamalukának csakis beteg elmével olvasható. Ha pedig Mr. Bendegúz a viccelés szándékával nevezte mamalukának a mamelukot, akkor viszont (amellett, hogy fájdalmasan rossz ez vicc) értette, tudja, hogy ennek a fogalomnak napjainkban főként az átvitt értelmű, melléknévi változata a használatos.

Ahogyan én használtam.

Ez a melléknévi változat azokból az időkből való, amely időkben az eurázsiai sztyeppéken élő népek legyőzött harcosai, vagy megvásárolt tagjai olyan rabszolgákká váltak, főként Egyiptomban, akik különös hűséggel szolgálták új uraikat.

Félelmetes – kegyetlen! – katonák is lettek belőlük és állami feladatokat ellátó hivatalnokok, igen-igen, a Bendegúz úr által említett nem zsidó török tisztviselők is közülük kerültek ki, részint, mert iszlámhitűekké váltak, részint, mert az Egyiptomot a 16. században meghódító törökök a szolgálatukba fogadták őket. Ennek azonban a mamelukság átvitt értelmű használatához semmi köze, mint ahogy annak sincs, hogy a törökök uralmát Egyiptomban a mamelukok uralma előzte meg, vagy, hogy maguk a törökök is ráfáztak a mamelukjaikra, mert a 18. század közepe táján a szultán által kinevezett török pasáknak már ők parancsoltak. A mamelukság szempontjából nem fontos tény az sem, hogy a visszahódított, szinte korlátlan uralmuktól Egyiptomot e század végén Napoleon hadjárata szabadította meg, továbbá, hogy a mamelukoknak egy, a napoleoni hadseregbe fogadott szakasza Franciaországban a császárság bukásáig a császári testőrség festői csapata volt.

A mameluk szó főnévként való használata Magyarországon az 1867-es kiegyezést követően lett honos: mamelukoknak nevezték a kormánypárti és a kormányt támogató politikusokat. Egy mameluk nem kérdőjelezhette meg a kormányfő szavát. Ezért a mameluk főnév átvitt értelemben is funkcionált: a hatalom előtt hajbókoló személyt jelentett, a főnökének soha ellent nem mondó, az alávetettségét önként vállaló beosztottat. Mondhatni, hogy a mameluk becsülete a hűség volt.

A szó melléknévi használatát is ez tény alapozza meg. Mamelukként tette a dolgát a testőr, a szultán hűséges embere, és ilyen mamelukként viselkedik ma a kormányfő kegyére áhítozó képviselő, tisztviselő, az orbáni szóra bólogató és ugró szolgák hada, az e szavakat felböfögő és hirdető végrehajtók népes tábora.

A részletgazdagság, különösen a részletgazdagon való nem zsidózás, azaz a részletgazdagsággal leplezett zsidózás, egészen pontosan a mintha nem zsidózó zsidózás részletgazdag volta mibenlétének meghatározása keményebb dió.

Erről beszélgetve nemrégiben egy angol anyanyelvű képzőművésszel arra jutottunk, hogy az írásomban szerepeltetett cizellált szót helyettesítő részletgazdagságot a részletest, a részletezettet, és részletes összetettséget is jelentő “specified” fogalma fejezi ki a leginkább angolul. Szerinte egy néhány vonalas rajz jobbára egyértelműbb és erőteljesebb információt tartalmaz, mint egy részletekben gazdag.

A hitleráji Der Stürmerben megjelent, a fent jelzett beszélgetést követően általam célzatosan előkeresett karikatúrán például nyilvánvaló, hogy az erőtől duzzadó, overallos, csákányos szovjetférfiúval a kereszténységet romboltatja le a gonosz zsidó.

A másik két – részletgazdagabb – rajzon látszólag nincs zsidó.

Az 1800-as évek vége felé Párizsban publikálton egy Émile Zola bámulatos részletességgel megrajzolt fejét viselő, könyvesládán ücsörgő disznó a bal első patajával tartott éjjeli edénybe mártott ecsettel Franciaország térképét nemzetközi ürülékkel keni be. A látvány értelmezéséhez feltétlenül tudni kell, hogy a karikatúra Zolát az ő világszenzációt keltő, J’accuse (Vádolok) címmel, a hazárulásért ártatlanul elítélt Alfred Dreyfus vezérkari kapitány érdekében írt vezércikkének a francia államot és a francia hadvezetést bűnösnek vélelmező tartalma miatt gúnyolta így. Akkoriban, persze, Franciaországban többen tudták, hogy a kigúnyolt író apja olasz volt, s hogy e bevándorolt férfiú gyermeke a vádiratát egy zsidó érdekében fogalmazta meg (akinek a bűnösségét, mert nem volt rá bizonyíték, a zsidó volta okán valószínűsítették).

Egy napjainkban Magyarországon kiadott, 888.hu elnevezésű termék ábrája A brüsszeli csúcs címet viseli. Az ábrán egy Európa-térképes játékasztalt négyen vesznek körül, közülük három játékos nagy gonddal megrajzolt ábrázata ismert külföldi személyiségekére hasonlít valamelyest, a negyedik kártyást a széke hátoldalára írt név alapján lehet beazonosítani. Az asztal felé – amelynél nincs ötödik szék – ötödik személy közelít, aki a bal lábát rúgásra emeli. Vélhetően többen felismerik, mint ama kártyást, aki az asztalnál valóságos zsetonhegyeket söpör magához és igen nagy, görbe orra van.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Rurális helyszínek Kelet-Európában

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 5 - 14:59

A cím némi magyarázatra szorul, a rurális szó eredeti latin jelentése: falusi. Ám ennél most lényegesen többet takar. Harminc napon keresztül, huszonhárom külföldi, képzőművész járt be három országot és az utazásuk során született természetművészeti alkotásokból most Budapesten, a Koreai Kulturális Központban nyílt kiállítás.

A belépőt az ajtóval szemben mindjárt „Az összenőtt haj” legendájáról szóló nagyméretű táblakép fogadja. A mellette olvasható rövid történet a négy hercegről, betekintést enged a távol-keleti emberek gondolatvilágába. Rávilágít az egységben és egyetértésben, a megállapodások betartásában rejlő előnyökre, a mindezek feladásából származó hátrányokra, súlyos következményekre. Mintegy az alaphangot is megadja, hozzásegít a kiállítás anyagának jobb megértéséhez. A Rurális Térségek Európai Chartája (1996) szerint ez egy olyan, tágabb értelemben vett belterület vagy part menti vidék, amely – beleértve a falvakat és kisebb városokat is – gazdaságilag és szociálisan is egységes egészet alkot a környező rurális térséggel (…) és ahol a terület nagyobb részét mezőgazdasági, erdőgazdasági, természetvédelmi és kikapcsolódási célra használják. A most megnyílt kiállítás előzménye pedig, hogy a dél-koreai székhelyű YATOO természetművészeti csoport 2014-ben egyedülálló művészeti programot hozott létre, amikor Global Nomadic Art Project (GNAP) néven útjára indított egy öt éven át tartó világkörüli szimpózium- és akciósorozatot. Ennek keretében a világ minden részéről érkező, a természetművészet területén tevékenykedő művészek járnak be egy régiót, helyi művészek szervezésében és aktív közreműködésével ismerkedve meg a természeti környezettel, az ott található kulturális értékekkel és a művészeti közeggel.

A nagyívű program első állomásai Ázsiában valósultak meg: 2014-ben és 2015-ben Dél-Koreában, ezután Mongóliában, majd Indiában szerveztek GNAP-ot. 2016-ban Dél-Afrikában és Iránban zajlott GNAP rendezvény, 2017-ben pedig Európába érkezett a művészkaraván: júliusban Kelet-Európában, majd Németországban, Franciaországban, Litvániában és Törökországban vándorolnak a művészek. 2018-ban az amerikai kontinensen zárul az eseménysorozat. A GNAP kelet-európai programja a Rural Stages (Rurális helyszínek) alcímet kapta. Az egy hónapig zajló szimpózium három országban, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon zajlott, Erőss István képzőművész, az egri EKE Vizuális Művészeti Intézetének igazgatója szervezésében. A 10-10 napos programokat minden országban egy rurális környezetben található vagy ahhoz kapcsolódó művészeti csoport állította össze.

A harmincnapos utazás során tíz napot Bulgáriában, Gabrovtsi faluban töltöttek a művészek a Duppini Art Group szervezésében, és onnan tettek kirándulásokat. Majd Erdély következett, ahol a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ látta vendégül a nemzetközi művészcsapatot. Az utolsó állomás a magyarországi Noszvaj, ahol az utolsó 10 napot töltötték a Farkaskő Noszvaji Barlang Művésztelep Egyesület jóvoltából. Az egy hónap alatt számos kulturális és természeti örökséget volt alkalmuk megismerni a legeltérőbb kultúrából érkező alkotóknak: elmentek – több más helyszín mellett – a Fekete-tengerhez, a moldvai kolostorokhoz, Erdélyben ellátogattak a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz, megismerték a világhírű Parajdi Sóbánya földalatti térkialakítását. Minden országban helyi képzőművészek csatlakoztak a csoporthoz.

Magyarországon, ahonnan Balázs Péter, Erőss István és Lipkovics Péter vett részt a munkában, a noszvaji barlanglakások mellől tettek kirándulást a Bükki és az Aggteleki Nemzeti Parkba, a Tisza-tóhoz, valamint Leányfaluba a Dunához. A most látható kiállításon ezen az izgalmas és változatos kelet-európai utazáson született, a helyszínekre jellemző természetművészeti alkotásokat mutatják be, melyeket a művészek útjuk során, a helyben talált anyagokból készítettek. A Koreai Kulturális Központon belül több képernyőn is látható dokumentumfilmből pedig kiolvasható, mi ragadta meg az alkotókat a természeti környezetből, a falusi életből, a kulturális hatásokból. Mit találtak inspirálónak Kelet-Európában az Ázsiából, Afrikából, Nyugat-Európából érkezett művészek.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Okozott-e valamilyen változást Benjamin Netanjahu budapesti látogatása?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 5 - 14:51

Alig pár hete, hogy Benjamin Netanjahu izraeli államfő magyarországi látogatáson volt. Ő volt Jichák Samir után a második izraeli miniszterelnök, aki tiszteletét tette Budapesten. Samir még a rendszerváltás évében 1989-ben járt villámlátogatáson Buedapesten, és az akkori miniszterelnökkel Grósz Károllyal tárgyalt. Előzőleg Mose Arensz , izraeli külügyminiszter járt előkészíteni a találkozót, és tárgyalt Horn Gyulával az akkori külügyminiszterrel. Noha a diplomáciai viszonyok akkor helyre lettek állítva hosszas szünet után, de közel harminc évnek kellett eltelnie, amig izraeli miniszterelnök jött ismét Magyarországra.

Nem volt most semmi nagy előkészület, ám sokáig egy „reklámplakát” árnyékolta be, és tette kétségessé a látogatást. Soros György arcképével díszitett plakátok százai díszelegtek szerte az országban. Izrael a külképviseletén keresztül fejezte ki nemtetszését. Nevezetesen, hogy a Sorost elítélő plakátok alkalmasak az antiszemitizmus erősítésére. Hogy ennek, avagy másnak a hatására, de elrendelték a plakátok eltüntetését  és az ok az mai napig homályos. Előzőleg maga Netanjahu is nemtetszésének adott hangot, és helyeselte az izraeli nagykövet tiltakozó jegyzékét, amit azonban ésőbb visszavont sokak csodálkozására. Tehát a látogatása eleve egy kissé feszült légkörben zajlott le. Mielőtt Budapestre érkezett, Európában is járt, sőt Budapestről Páriszba utazott.

Felmerül a kérdés, ugyan minek jött Izrael miniszterelnöke Budapestre tárgyalni? Többféle találgatások kaptak szárnyra. Egyesek szerint, Izrael attól tart, hogy ha a paksi atomerőművet bővítik, Magyarország nehézvizet, vagy másfajta atombomba előallításhoz szükséges anyaggal látja majd el Iránt. Akik erre tippelnek vagy még most is ebben hisznek, el kell felejtsék. Magyarország annó aláírta az atomenergia békés célu felhasználásáról szóló egyezményt. Tudjuk pénz beszél kutya ugat, de itt sokkal többről van szó.

Egészen más volt a látogatás célja. Egyfelől tárgyalni újabb befektetési lehetőségekről, másrészről pedig a visegrádi négyekkel egyfajta egyeztetés is történt. Izraelnek Magyarországon elég sok jövedelmező, ma is működő befektetései vannak. Gondoljunk csak a világviszonylatban is jelentős helyen álló TEVA gyógyszergyárra. Sok ezernek biztosít mai napig munkát.

Egy újabb befektetés képe meg igen csak kedvezően alakul. A világ egyik legnagyobb akkumulátor gyára készül megnyitni új üzemét. Ha sikerül nyélbeverni az üzletet, első körben kb. hatvanezer új munkahelyet teremtenének. A szomszédos Szlovákia és a visegrádi négyek többi országa is jelentős hasznot húzhatna belőle, hiszen a TESLA egy nagy összeszerelő műhelyt tervez a térség valamelyik országában.

Ám a gazdasági fejlesztések mellett politikai célja is volt a látogatásnak. Nem akarom felemlíteni, csak érdekesség képpen, hogy a magyar szélsőjobb megfékezése és nagyobb ellenőrzés alá vétele is szerepelt a tárgyalásokon. Orbán pár héttel a látogatás előtt még Horthyt nagy államfőnek nevezte, de a tárgyalások során módosította, ahol már elítélte tevékenységét, sőt azt mondotta, hogy ilyen mégegyszer nem történhet meg Magyarországon. Netanjahu ezután megemlítette, hogy Izrael nagyobb együttműködésre törekszik a visegrádi négyekkel. Tette ezt a kijelentését akkor, amikor az EU egységesen szembefordult szinte az összes visegrádi négyek országának akarátval a migráns kérdésben. A támadás fő célpontja az volt hogy ezek az országok semmilyen körülmények közt nem hajlandóak menekülteket befogadni. Az EU hiába próbálja kierőszakolni, hogy legyen kötelező kvóta.

Mindeddig elutasították a követelsét. Hogy Netanjahu mit igért be, vagy tett-e utalást ezzel kapcsolatban azt nem tudni. Minden esetre az EU nem fogadta kitörő lelkesedéssel, hogy egyik „szövetségésüknek” gondolt ország, aki nem tagja az EU-nak megtorpedózza azon tervét, hogy a közép és kelet európai országokat hasonló képpen kezeljék amikor ezek még orosz “gyarmatok” voltak Európában. Hogy ezek milyen hatással lesznek Magyarország, illetve a többi visegrádi ország további megítélésében, az majd kiderül az elkövetkező hónapokban.

Avi Ben Giora

Kategóriák: Szervezetek

Zsidó Kulturális Fesztivál – képes beszámoló a sajtótájékoztatóról

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 5 - 11:10

Legyünk együtt, és közös lesz az ünnep!

2017. szeptember 3-14.

„Mint húsz éve mindig, a nyár idén is a zsidó kultúra ünnepével búcsúzik Budapesttől: a fővárosban szeptember elején bő másfél hétig tart a Zsidó Kulturális Fesztivál, amely mára Európa legnagyobb és legelismertebb zsidó kulturális programsorozatává nőtte ki magát.

A korábban Zsidó Nyári Fesztiválnak nevezett rendezvény szervezői a nyitottságot, sokszínűséget, toleranciát, egymás elfogadását és a békés együttélést hirdető zsidóság arcát mutatják meg, mert azt vallják: a kultúrában úgy találhatunk egymásra, hogy közben megmaradhatunk saját magunknak. A Zsidó Kulturális Fesztivál sikereinek köszönhetően kaphattak teret azok az immár méltán népszerű zsidó kulturális rendezvények, színházak és kisebb fesztiválok, amelyek egész éven át izgalmas élettel töltik meg a lendületesen fejlődő zsidónegyedet.

A fesztivál – amely évről évre felvonultatja a zenei és színházi élet nagyságait – az elmúlt évekhez hasonlóan számos könnyű- és komolyzenei koncerttel, színházi és irodalmi programmal várja az érdeklődőket a fesztiválnak otthont adó, különleges varázsú, gyönyörű helyszíneken.

Zsidó Kulturális Fesztivál tematikájából és széles, izgalmas programkínálatában mindenki megtalálja a neki való eseményeket, ahol egyszerre otthonosan közeli és izgalmasan távoli közösségekben érezheti magát.

A szervezők idén is szeretettel várnak mindenkit, kicsiket és nagyokat egyaránt, mert a hazai és külföldi, zsidó és nem zsidó fellépőket, zenészeket, művészeket fölvonultató fesztivál célja a zsidó kulturális örökség megőrzése, minél szélesebb körrel való megismertetése, hiszen a magyar zsidóság és a régió kultúrája mindannyiunk közös kincse. Biztosak lehetünk benne, sikerül emlékezetessé tenni a nyártól való búcsút, elvégre mindannyian tudjuk: a búcsúbulik a legjobbak. Megbánják, ha otthon maradnak a kultúra és a művészet magyar zsidó ünnepén.

Jön hozzánk a Budapest Klezmer Band a Budapest Bárral, Szakcsi Lakatos Béla és Tony Lakatos a Trio Midnight-tal, fölhangzanak Gábor S. Pál slágereit, egymásra talál George Gershwinn zenéjében Balázs János zongoraművész és a Budapest Jazz Orchestra (BJO), a Sabbathsong Klezmer Band és a 100 Tagú Cigányzenekar, föllép a különleges bájjal bíró Malek Andrea és zenekara, szólóban hallhatjuk Koncz Zsuzsat és Révész Sándort az egykori Piramis zenekarból. Finoman szól majd a jazz, dübörög a rock and roll, slágerek szállnak az édes félhomályban, és az Örökkévalóhoz fohászkodnak a nemzetközi kántorkoncert énekesei.
Izgalmas és látványos színházi produkciókat láthatunk a Goldmark teremben, ahol színpadra állítják Karinthy Ferenc egyik drámáját, a Somnakaj című cigány musicalt és Nóti Károly leghíresebb bohózatát. Különleges zenei kalandozásokra hívjuk a közönséget a Bethlen téri és a Hegedűs Gyula utcai zsinagógába, ahol Máramaros eltűnt zsidó közösségének népköltészeti emlékei szólalnak meg újra, és Malek Andrea éneke ötvözi majd a jazzt a népzenével. Seress Rezső dalai Óbudán hangzanak föl Fesztbaum Béla tolmácsolásában.

Ezt kínálja az eleven, kortárs közép-európai zsidó kultúra, amely a szemünk előtt zajlik éppen.

Legyenek ott, legyünk együtt, és tegyük közössé az ünnepünket!”

Heisler András Mazsihisz elnök

Fotókat a sajtótájékoztatón készítettem.

Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Dúró Dóra kicsit álszent kultúrharca

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 4 - 16:20

Dúró Dóra jobbikos politikus valahol eltévedt a választások felé vezető úton. Minden esetre valami ilyen oka is lehet annak, hogy végzettségi cenzust szeretne bevezetni a szavazáskor. Abból kiindulva, hogy aki nem végzi el a nyolc általánost, az ne szavazzon. Amiben egyébként lehetne valami, ha ez lenne a legnagyobb problémája a hazai választásoknak. Amelyeken egyébként a passzív távolmaradók száma látszik inkább döntőknek.

Ami azért is problémás lehet, mert a nem szavazók számának növekedésével egyre többen lehetnek azok, akik véleményt nem nyilvánítanak ugyan, de pompásan meg tudják mondani, hogy a többiek miért döntöttek rosszul. Miközben automatikusan a többiek kezébe helyezik a döntést a saját sorsukról is. Ha ezen a helyzeten valaki változtatni akarna, az valószínűleg inkább a kötelező szavazási részvétel irányába mozdulhatna. Mármint akkor, ha a meggyőző programok helyett a törvény-, illetve rendeletalkotás irányából szeretné megközelíteni a problémát. Mert a szűkítő cenzus inkább azt jelentené, hogy program, illetve meggyőzés továbbra sincs, de a részvételi bázis szűkítésével ki lehet kozmetikázni a részvételi arányokat. Nem feledkezve el arról sem, hogy a társadalom jelenlegi, erősen megosztott állapotában a végzettségi cenzust követhetné az egzisztenciális, majd a nemi, illetve származási is. Ugyanakkor a megfelelő papírokkal rendelkezőtől korántsem várna el közéleti jártasságot. Holott talán még képviselők is megbuknának azon, ha például az országgyűlés létszámát kellene kapásból megadniuk. A határ két oldalán élők megosztását illetően sem sokat segítene Dúró Dóra ötlete.

Miközben valószínűleg abból indul ki, hogy a pártjára csupa született zseni szavaz, miközben a többi párt szavazói tökkelütöttek. Ami annak ellenére sem biztosan van így, hogy a Jobbik támogatói között valóban ott vannak a nem túl sok tapasztalattal, de világmegváltó radikalizmussal már felfegyverzett életkezdő értelmiségiek. Ugyanakkor a felnőtt társadalomban azok között, akik a csoportban-bátrak ökölrázóit képviselik, igen jelentős számban lehetnek a mérsékelten túlképzett honfitársak. Amikor Dúró Dóra a Jobbik nevében a műveltségi cenzus irányába akar elmenni, akkor akár öngólt is rúghat. Amennyiben elveszthetné férje kedvenc támogatóinak szavazatát. Amiért persze fájjon férje feje.

Miközben persze jellemző egy kicsit, hogy a gépjármű-vezetéshez hasonlítja szavazati jogot. Mint olyanhoz, amihez szintén szükséges egy minimális iskolázottság. Ugyanakkor a nagy felbuzdulásban, mintha kimaradt volna egy talán lényegesebb szempont. A gépjármű-vezetéshez az egészségügyi alkalmasságot is fel szokták mérni. Ahhoz azonban, hogy valaki az országot igazgassa, illetve törvényeit megszavazza, még nem kell egy minimális alkalmassági vizsga sem. Holott lehet, hogy szintén nem ártana egy képzettségi cenzus a képviselőknél. Kiegészítve egy alkalmassági vizsgálattal. De megértem, hogy ez nem lebeg a képviselők elképzelései között, és Dúró Dóra szeme előtt sem. Talán korántsem véletlenül.

Kategóriák: Szervezetek

HOLDFÉNY MULATÓ — a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 4 - 14:47

A Group’n'Swing bemutatja:

Holdfény Mulató

koncert musical

ŐSBEMUTATÓ

2017. augusztus 4. és 5. (péntek, szombat) 20.00

Városmajori Szabadtéri Színpad

(2 óra 15 perc egy szünettel)

Vajon milyen kalandos kanyarok akadályozhatják a céltudatos cégtulajdonosnő, Catherine és a metropolisz hódítására készülő aranyifjú, Ben rohanó tempójú közeledését?

Új és reményteli show-ban ad minderre választ a Swing Street nevezetessége, a Chicago szerte közkedvelt Holdfény Mulató! Szükséges is a tapsban és dollárban mérhető siker, s talán jobban, mint eleddig bármikor, hisz veszélyben a show-business e legendás otthona, s vele együtt az estéről-estére itt játszó népszerű Zenekar jövője. Kell a nagy dobás! S miközben pereg a lendületesen mozgalmas, szenvedélyektől fűtött, látványos táncképekben fogalmazott színpadi játék a botrányosan fordulatos irodai szerelemről, feltárul a próbatermi vívódások és választások világa. Előtűnnek a színfalak mögött zajló olykor keserves, máskor bohém pillanatok, ám történhet bármi, a Zenekar nem lát, nem hall és nem beszél. Legalábbis, a Holdfény Mulató kulisszáin kívül nem. S hogy végül színpadra kerül-e a nagyreményű új bemutató? Kiderül e különleges koncert musicalből.

A fergeteges sodrású, élőben játszott Group’n'Swing-dalokért Romhányi Áron, a United Együttesből is ismert zeneszerző-zenei producer felel, rendező Kovács Gábor Dénes, közreműködik a Maffia Swing tánckar.

(forrás: színház)

Catherine/Judy: Mihályi Réka
Ben/Gary: Magyar Bálint
George: Lombos Márton “Lombos Úr”
Tom: Csík Tibor
Jack: Bakó István
Ronnie: Lőrincz Ádám
Halle: Gáspár Nikolett
Rita: Matics Laura

A Group’n’Swing zenekar további tagjai:

Almási Attila – harsona, bariton szaxofon 

Nyikes Krisztián – trombita
Gyalog Zoltán – gitár
Molnár Péter – bőgő
Péntek Tibor “Sasi” – dob

Közreműködik a Maffia Swing 1920 tánckar, vezető: Salik Gyula

Koreográfus, játékmester: Bóna Gábor
Fény: Dublinszky László
Hang: Török Dávid, Kovács Dávid
Szcenikus: Szolga István
Rendező asszisztens: Buzsoo Zsuzsanna

Rendező: Kovács Gábor Dénes

A Szabad Tér Színház és a Group’n'Swing közös produkciója. 

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Unalmas és hazug

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 3 - 15:05

Az idő tájt (1986-ban), amikor még senki nem gyanította, hogy Gorbacsov és az ő reformelképzeléseinek pártkongresszusi győzedelme (március-április) a Szovjetunió és az általa uralt szocialistának nevezett tábor felbomlásának nyitánya, amikor szovjet kozmonauták világelsőkként váltottak állomást a világűrben (május), amidőn a mexikói labdarúgó világbajnokságon a szovjet csapat tönkreverte a magyar válogatottat (június 2., 6-0), amikor – ki ne emlékezne rá? – Magyarországon tartotta kongresszusát az Orosz Nyelv és Irodalomtanárok Nemzetközi Szövetsége (augusztus), amikor ugyan a szovjet-magyar árucsere egyenlege hosszú évek óta először – az olaj világpiaci árának zuhanása okán – a mi javunkra mutatott többletet, ezt többletet azonban a szovjetek lenyelték, amiért is az öregedő Kádár János által meghírdetett egyensúlymegőrző, növekedést ösztönző fordulat helyett a kereskedelmi mérlegünk hiányának növekedése vette kezdetét, emiatt pedig az itt létező szocializmusmodell jóléti legitimációja egyre többekben megkérdőjeleződött, s Gorbi ide, Gorbi oda, az adósságválság előszele a Szovjetunió iránti maradék bizalmat is elsöpörte.

Az idő tájt a már régóta tagság nélküli Magyar-Szovjet Baráti Társaság vezetőségének az MSZMP politikai bizottságából már kiszorult Apró Antal, egyelőre még központi bizottsági tag elnökletével tartandó, e bizalom visszaszerzését célzó ülésének majdani (októberi?) történéseit az MSZMP központi lapjának pártrovatában egy akkor 35 éves sokadrangú munkatársnak kellett “megzenésítenie”. Ez lehetett a feladata. Hogy ott volt-e ezen az ülésen, avagy sem, az a cikkéből nem derül ki. Amint az MSZBT országos elnökségének állásfoglalása hangsúlyozza, az ifjúság nevelésébe a formális elemeket kerülve, a gazdag tudásanyag megszerzésén túl olyan lehetőségeket kell találni, amelyek erősebb élményeket rögzítenek a fiatalokban. Körülbelül ennyi történést “derített fel” a testületről Bencsik András, s hogy az MSZBT elnöksége egyáltalán ülésezett-e, avagy sem, annak sehol sincs nyoma.

Egy kivételével nem leltem nyomát Bencsik András Népszabadságban közölt többi írásának sem. Nem lehet véletlen, hogy a másik fellelt, igen terjedelmes fogalmazványban Bencsik András éppenséggel a Magyar-Szovjet Baráti Társaság (november 22-ére összehívott) nyolcadik országos értekezletét köszöntötte. Jelzem, korántsem biztos, hogy ezt az értekeletet megtartották-e, mert ennek sincs nyoma.

És nem feltétlenül azért nincs, mert a Népszabadság likvidálásakor, vagy valamivel később az arhívumát is eltüntették.

Mert ha mindkét esemény megtörtént, roppant kevéssé valószínű, hogy az akkori újságok közül mind az elnökségi ülésről, mind az országos értekezletről kizárólag egyetlen újság tudósított volna.

Amiképpen az se valószínű, hogy amennyiben Bencsik András a legnagyobb példányszámú napilap pártrovatának főmunkatársa volt – ahogy azt nemrég a Pesti Riportban a Demokratikus Koalíció szóvivője állította róla –, akkor mai politikai ellenfelei mindössze két írását találták volna kimásolásra alkalmasnak napjaink egyik jobboldali sajtóguruját egykori vérbalos (bérbalos?) önmagával szembesíteni.

Mi több, különösnek tartom, hogy a Rényi Péter főszerkesztőhelyettes által bő két évtizedig szakmailag felügyelt-irányított szerkesztőségben – bárki volt is az MSZMP Központi Bizottsága által kinevezett főszerkesztő 1986-ban – Bencsik András az ő újságírói kvalitásával egyáltalán labdába rúghatott. És okkal feltételezem, hogy a párt szócsövének nap-nap után feltétlenül megtöltendő rovatában mindössze az akkori legsúlytalanabb szervezet, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság témagazdája volt. Ráosztották.

Kétségtelen tény – zárta Érzelmi kötődés című, jegyzet gyanánt, keretben közölt októberi fogalmazványát –, hogy általános érvényű recept erre (mármint az érzelmi kötődés kialakítására) sem létezik. Helytől, kortól, érdeklődéstől függően lehet és kell megtalálni azokat a módozatokat, amelyek a két nép kapcsolatainak hagyományait tovább gazdagítja.

Kétségtelen tény – írta novemberi értekezletköszöntőjében –, hogy a Magyar-Szovjet Baráti Társaságnak jól körülhatárolható szerep jut a magyar közéletben. Hiszen a társaság az MSZMP céljainak szellemében tevékenykedő, a párt politikájának megvalósulását segítő, széles tömegbázisra épülő olyan politikai tömegmozgalom, amelynek munkájában áldozatkész, a magyar-szovjet barátságot felelősségteljes elkötelezettséggel önzetlenül szolgáló tisztségviselők, társadalmi munkások népes tábora vesz részt.

Az első írásban a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnökségi állásfoglalásába foglalt erősebb élmények rögzítésének feladata teszi általánossá egy “például vett” legendás gimnáziumi orosztanárnő “esetét”, “hiszen a fiatalok világnézetének formálásában a pedagógusnak óriási szerep jut”. Amiként “mindazoknak, akik szenvedélyből, hivatástudatból a két nép közötti barátság elmélyítését szolgálják.” A publicisztikának szánt, ám gyakornoki fogalmazványnak is gyengécske (csakis a politikai mondandója okán közzé tett) dolgozatnak rendszerkritikai eleme, hogy “van mit tenni ezen a téren, hiszen az összefüggéseket nem minden esetben feltáró történelemoktatás, a tájékoztatás hiányosságai akadályozták a szilárd és mozgósító erejű történelmi és nemzettudat kialakulását”, amiért is “a változó és nem mindig könnyű élethelyzetekből adódó, sok esetben előítéletektől tarkított, sematikus vagy éppen idealizált kép sürgős tisztázásra vár”.

A második publikáció Elkötelezetten a barátságért címmel voltaképpen a MSZBT elnökségének írásos beszámolójában foglaltakat tartalmazza, amely “részletesen ismerteti mindazokat a tudnivalókat és tényeket, amelyek öt év távlatában adnak lehetőséget összegezésre, értékelésre”.

Nagyon unalmas és ugyancsak hazug.

Mint az akkori rendszer.

Akárcsak a mai Bencsik András.

Meg az ő Békemenete.

És a mostani rendszer.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Jön a kapitalizmus Kanadába?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 2 - 18:50

Kanada az egyetlen olyan nyugati ország, ahol az állam, nem pedig a szabadpiaci kereslet szabja meg a termelés határait a tej, sajt és baromfi szektorban. Az egyedülálló kanadai rendszer – amit angolul supply management-nek, franciául pedig Gestion de l’offre-nek hívunk – lehetővé teszi azt, hogy az 1966-ban létrehozott és a Mezőgazdasági és Agrárélelmiszer miniszter felügyelete alatt álló Kanadai Tejtermék Bizottság határozza meg a tejtermékek árait, a termelés ütemét és mértékét, illetve a termelési kvótákat a farmereknek. Jóformán be van tiltva a külföldi tejtermékek forgalmazása Kanadában. Jelenleg a sajtok 8 százaléka lehet külföldi termék, jogurt esetében pedig pusztán 1% származhat külföldről. Ha viszont import tojás érkezik Kanadába, 168 százalékos tarifát számolnak fel a külföldi termékre, a baromfira pedig 258 százalékos különadót.

Kanada három nagy szövetségi pártja – a kormányzó liberálisok, a konzervatívok és a szocialista új demokraták – mind támogatják a jelenlegi protekcionista rendszert. A probléma ott kezdődik, hogy Donald Trump amerikai elnök az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalását kezdeményezte és biztosan napirendi pont lesz a kanadai tejterméki és baromfi piac liberalizációja. Ez az a téma, amit Justin Trudeau leginkább szeretne elkerülni.

Az Angus Reid Intézet végzett egy reprezentatív felmérést a supply management jövőjéről, melyben 1.500 kanadai véleményét kutatták. Ebből kiderült, hogy a lakosság 45 százaléka szerint csak akkor kéne felajánlani a piaci liberalizációt, ha minden kötél szakad az amerikai féllel történő tárgyalásokon. Ezzel szemben 26 százálék azok aránya, akik szerint már az elején fel kéne ajánlani a nemzeti kvótarendszer feladását. Össesen 29 százalék pedig semmilyen kompromisszumot nem kötne, maradjon a jelenlegi rendszer.

Nem kérdés, hogy a jelenlegi rendszer magasabb árakat és kevesebb választékot eredményez a kanadai vásárlónak. De a kanadai lakosság harmada úgy véli, hogy megéri többet fizetni, hogy a hazai termelőket és a nemzeti piacot támogassuk. A kanadai lakosság 36 százaléka drágább supply management tejet kíván a továbbiakban is vásárolni, 35 százalék mondta ugyanezt a sajtról, 30 százalék a tojásról és 30 százalék a baromfiról.

Bár van a lakosságban hajlam a változásra, amikor az ősszel tényleg terítékre kerül a téma az amerikaikkal, veszélyes aknamező közepén fogja találni magát a kormányzó liberális párt, különösen ha szembekerül a tejtermelők érdekvédelmi szerveivel.

Illusztráció: Werner Antweiler

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára