Szervezetek

Gyászhír: Zugor Ernő (1924-2018)

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 15 - 17:44

Elhunyt az Ottawai Kálvin Magyar Református Gyülekezet korábbi lelkésze, Zugor Ernő (Ernest Zugor). Évtizedekig a Kanadai Presbiteriánus Egyház lelkészeként szolgált. Gyászolja: felesége Margot E. Voise, több mint 71 évnyi házasság után, illetve fia Alpár (menye: Teri), lánya Carmen és 11 unókája és dédunokája. A gyászoló család köszönetet mond a Bayshore Home Healthcare Nurses ápolóinak és Dr. Louise Coulombe-nak.

2018. május 16-án, 11 órakor a 470 Roosevelt Avenue alatti Westminster Presbyterian Church-ben kerül sor a megemlékezésre, amelyet Rev. William Ball tart.

Az Ottawa Citizen 2018. május 15-én megjelent gyászhír alapján.

Zugor Ernő

Kategóriák: Szervezetek

Magyarország szégyene

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 15 - 13:46

Közleményben jelentette be a Nyílt Társadalom Alapítványok szervezet, hogy nemzetközi irodáját Budapestről Berlinbe költözteti. A történet nem ma kezdődött, évek óta zajlik a civilek vegzálása és a velük kapcsolatos hangulatkeltés. „Felelős” kormányzati tényezők szinte egyetlen megszólalásukkor sem mulasztják el, hogy közöljék a nyilvánossággal: az új kormány első feladata a Stop Soros törvény elfogadása lesz.

Az alapítvány mostani bejelentének közvetlen oka az a hétfői bejelentés lehetett, amikor miniszteri meghallgatásán Rogán Antal az eddigi fenyegetéseket megfejelte azzal, hogy a Stop Soros törvénycsomag a korábbiaknál is szigorúbb lesz.

„Vannak idők, mikor menni kell, mikor feltűnik a ház falán a jel.” Bródy Jánosnak ez a dalszövege jut az ember eszébe, amikor az alapítvány közleményében fenyegető a jogi környezetről ír. Főként, hogy alig néhány órával később a CEU is bejelentette, amit már szintén tudni lehetett: hogy amennyiben a nyárig nem egyeznek meg a kormánnyal, az egyetemet Bécsbe költöztetik.

Két hír, amely nem rengeti meg Magyarországot. Pedig, ahogy mondani szokták, lenne rá igény. Magyarországot ugyanis az orrunk előtt üresítik ki, s miközben tehetetlenül nézzük, elviszik az értékeinket más országokba. Olyan helyekre, ahol jobban megbecsülik és ily módon, jobban hasznosítják azokat. A Nyílt Társadalom Alapítványok ugyanis egy olyan termék, amelynek értéke felbecsülhetetlen, vagyis, pénzben nem mérhető. A szervezet 1984 óta (Figyelem: akkor még Kádár János uralkodott!) működik Magyarországon, és fiatalok, valamint kevésbé fiatalok ezreinek segített abban, hogy jobb legyen az életük, tanulhassanak, dolgozzanak, éljenek.

A CEU-ról nem is beszélve. És arról is csak zárójelben szólnánk, mert már olyan sokszor elmondtuk, hogy már szinte szégyellni való előhozakodni vele, hogy a mostani kormány, valamint a Fidesz számos prominense Soros Györgynek köszönheti, hogy tanulhatott, és jobb élet jutott neki, mint amilyen Soros nélkül lehetett volna.

Magyarországot nem rázza meg a mostani bejelentés, legföljebb rendkívül hátrányosan érinti. A magyarok többsége persze nem tud arról, hogy mennyi káruk származik ebből, mert a legtöbben jól elvannak Soros és alapítványai nélkül. Különösen a kis településeken élők azok, akiket másfajta problémák foglalkoztatnak. A megélhetés például, valamint az, hogyha megbetegszenek, mikor és hol tudják őket meggyógyítani.

Az, hogy Soros György alapítványainak és a CEU várható távozásával Magyarország lesz szegényebb, ma még csak kevesen érzik. Pedig, azzal, ami mostanában történik, nem Soros veszít, hanem Magyarország. Soros György alapítványai szépen sorban távoznak az országból, de mi itt maradunk a megoldatlan problémáinkkal. És egyszer biztosan eljön az a nap, amikor már nem lesz kit gyűlölni.

Mi magyarok, nagyon fogjuk akkor szégyellni magunkat.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Első nap az Iskolában (Parlamentben)

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 14 - 20:28

Első nap az Iskolában (Parlamentben):

1. Reggel a villamoson rájössz, hogy otthon hagytad a belépődet és már nincs időd visszamenni érte. Persze megoldod, de kicsit furán néznek rád a bejáratnál (nah, még egy bolond a házban).

2. Rogán úr, megmondja hogy régen is minden oké volt és ezután is minden rendben lesz, sőt még inkább. Kérdésre nem válaszol, vagy csak félig, de bár ne tenné. Gyomorideg indul.

3. Palkovics úr, elmondja hogy valójában tényleg nagy a baj, de majd minden rendben lesz. Kérdésre elmondja, hogy az oktatásban minden oké, nyilván ezért kell innovációs minisztérium, ami azért kell hogy jobb legyen az oktatásunk… Tikkel a szemem.

4. A harmadik bizottsági ülés előtt (persze kaja szünet óhne) elmegyek mosdóba. Mire visszaérek laptop sehol. Pánik indul. Fél óra keresés, a tisztelt ház őrségének riasztása után, kiderül hogy egy igen tisztelt szintén ellenzéki kolléga véletlenül az enyémet vitte el. Véletlenül. Az enyémet.

5. Mivel éppen a laptopom után rohangásztam, lemerült a telefonom. Így nem tudok dolgozni két órán keresztül, pedig ilyenkor a legsúlyosabb a helyzet. Mire bekapcsolom másfél óra múlva, 10 nem fogadott hívás.

Holnap, újra próbálkozok. Laptop táskát nem viszek, telefon töltőt igen. Délután megkérdezem a Varga Mihálytól, hogy hogyan lesz nekünk 2.500 eurós fizunk 12 év múlva? Szerintetek mi lesz válasz? Lesz egyáltalán?

Székely Sándor

Székely Sándor

Kategóriák: Szervezetek

Egy apa keservei

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 14 - 13:52

Gyere beeee!!!! – süvített apa hangja vészjóslóan a nappaliból, ahogy Márk megpróbált a nyitott ajtó előtt észrevétlenül elsompolyogni.

Hogyhogy itthon van – gondolta. – Délelőtt tíz óra! Ilyenkor már régen a Nemzeti Kiegyenesítőben szokott dolgozni! De megadóan megállt az ajtóban.

Ezt érdemlem??? – kezdte az apja. – A lelkem kiteszem, hogy mindened meglegyen. Erre Teee? Végromlásba viszed a családot! Miért nem tudsz te ünnepnapon inkább bulizni, mint más, rendes gyerek? Benyomtok egy ütős számot, felszívtok 1-2 csíkot…

Hogyhogy megígérted, hogy soha többé, amikor amiatt a kis fű miatt kihúztalak a szarból!? Nem volt könnyű, elhiheted. Még szerencse, hogy a Géza anyósának akadt egy kis problémája: három éve állítólag a Keletinél látták ólálkodni egy üveg vízzel a kezében. A hülye meg azt mondta, hogy nyáron mindig van a táskájában, ha megszomjazna. Haha: ilyenek ezek mind, ilyen álnokok! Egy üveg víz?? Magának??? Aztán majd jön egy gyerek vagy valaki, kér belőle és ott a baj. De mi ott a Nemkiben – apja gyakran emlegette a munkahelyét a becenevén – állunk szilárdan a helyünkön! Meg az Imre se szólhatott egy szót se: neki meg a lányát kapták el valami gyanús fickóval. Állítólag Borsodból jött a gyerek. Ja, oszt fogorvos. Borsodból, egy barnabőrű? Fogorvos…

De te mit kerestél tegnap a téren egy csomó ordítozó huligán között? Egyáltalán, kikkel barátkozol Te?! Ne tagadd, a múltkor is láttalak a sarki pékségben. Ott kávéztál valami hajléktalan félével… Hogyhogy nem hajléktalan? Hogyhogy az osztálytársad volt, csak kirúgták az apját a Nemzeti Erőfölénytől? NNNa, tudnék mesélni, miket művelt az az alak ott. Hogy a Hunor diákolimpiát nyert matekból? Na és, minden rendes magyar ember tud számolni. Meg ez a Hunor is – miért adta ezt a nevet a fiának? Megmondom én neked fiam: megtévesztésből! Azt hitte a hülye, hogy átverhet minket. Ezerszer megmondtam azt is: az ilyeneknek az ember ad egy százast, elvégre keresztények – vagy keresztyének? a francba ezekkel az ideológiai marhaságokkal – vagyunk. De nem ül le vele kávézni!

Azt hittem elájulok, amikor reggel felhívott az az őrmester, hogy a fogdában vagy, mi legyen? Azért ebből is láthatod, nem vagyok egy akárki: más futkározhatna egy darabig, hogy hol a csemetéje. Tudják azok is, milyen fontos támaszai vagyunk mi a rendszernek ott, a Nemki XVIII-as alosztálya 40. csoportjában! Azért mégiscsak vittem valamire…

Mi lesz így belőled? Nekünk nem telik arra, hogy Svájcban tanulj! Talán valami bécsi iskolába elmehetnél, az ingyen van – ha egyáltalán eljutsz az érettségiig.

Mit tudsz te az Életről? Csak a hőbörgés, az! Apropó: honnan szedted azt a táblát, amivel a rendőr orra előtt hadonásztál? A pincéből? Anyád is minden szart eltesz – azt hitte jó lesz majd a gárdonyi tanyán hólapátnak. De hát ahhoz gyenge. Pedig megcsinálták annak idején rendesen az elv…, szóval a kollégák a műhelyben. Hiába, mi még tudtuk, mi az a kemény munka…

Gerrit A. Beneker

Még szerencse, hogy az volt ráírva, hogy: Éljen a Párt! De miért kellett odamázolni, hogy „havi 47 ezerből”? Hogy eltakard azt az ötágú vörös izét? Hát semmi politikai érzéked nincs? Festhettél volna rá egy fogaskereket – vagy egy olyan szemet a közepébe, az alját meg kiegyenesíted.

Most aztán törhetem a fejem, mi legyen. Még jó, ha nem rúgnak ki engem is – de az előléptetést biztosan elfelejthetem. Végre nyugdíjba megy Lajos bá, a csopvezhely. Igaz, eddig is felmarta a nyugdíjat is – van vagy nyolcvan éves -, de nagyon ért a kiegyenesítéshez, ezt el kell ismerni. Megtanulta annak idején valami járási pb élén. Nem is küldték volna el. Csakhogy a vén trotty a legutóbbi Miklós- – vagy Mátyás-, esetleg Jánosnapon? A fene se tudja követni. Mindegy. A legutóbbi tímpartin – igen, így kell hívni. Jóvanna, régebben csak leittuk magunkat simán. De adni kell a fejlődésre, meg az összetartásra, meg a humánerőre. Az öreg derekasan belekóstolt a nagyfőnök méregerős házipálinkájába – házi, hahaha, láttam, hogy a Viktorka hozta a demizsont, oszt osont be az irodába. Szóval az idióta Lajoska azzal dicsekedett, hogy ő még látta a nagy Levist. Vagy a Levint? Lehet, hogy mást mondott, a fene se tudja ezeket megegyezni. De ez a Levalaki nem lehet túl kedves, mert másnap megkapta a felmondót az öreg. Most aztán majd szoroskodhat a 400 ezres nyugdíjából. Mer’ van neki valami érdeme. Nemzeti, persze, hogy nemzeti, mi más? Állítólag 40 éve egyszer ráköpött egy megyei elvtárs csizmájára. Hogy fényesebb legyen? Ugyan már, ő nem ezt mondta. És ki tudja azt már? Különben is, 12 éve meg saját kezűleg tűzte a Kossuth tér kerítésére a szomszédja nevét, címét, telefonszámát. Hogy tudják a forradalmárok, kit kell majd elvinni. Szóval ez a dolog ki lett egyenesítve nemzetileg: jár hát neki az a kis negyedmillás kiegészítés a nyugdíjához.

Ennek a helyére kerülhettem volna, ha te nem hőbörögsz ott a téren valami szabaccságér, vagy mér. Hát ezt az előlépést elfelejthetem. Legalábbis egy időre. Vajon mennyi időre? Bár, talán le lehetne rövidíteni azt az időt. A múltkor is, a Viktorka, az a kis álnok, ott nyújtogatta a nyelvét csúfondárosan. Jó, jó, persze, hogy a WC-ben, meg persze, hogy azt mondta, hogy csak a színét akarta megnézni, mert rossz a gyomra. Haha! Ismerjük mi az ilyet! A gyomra. . Aztán mi jön ezután? Vagy KI jön ezután? A nemzeti kiegyenesítők eszén nem lehet túljárni: türelmesek vagyunk, elnézőek, de az ilyen sor…állók megkapják a magukét!

Te meg mars a szobádba! Aztán gondolkodjál azon, hogy hozhatnád helyre ezt a szörnyű botlást. Hogy lehetnél olyan rendes, nemzeti kereszt… kereszty – mindegy. Szóval, mint apád!

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Beechwood — Látogatás Kanada nemzeti sírkertjébe (videó)

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 13 - 06:15

Az ottawai Beechwood temetőben állították fel a világ első 1956-os emlékművét. Néhány lépésnyire innen nyugszanak kanadai katonák és rendőrök, korábbi miniszterelnökök, vezető politikusok, egy főkormányzó, a vörös csillag és sarló-kalapács árnyékában a kanadai marxista-leninista párt alapítója, illetve mindenféle életútat bejárt kanadai. De amikor szombat délelőtt ellátogattam Kanada nemzeti sírkertjébe, hogy kisfilmet készítsek lapunknak, a számomra leginkább szívszorongató látvány a csecsemő korban, vagy kisgyermekként meghaltak fiatalok sírjai voltak — akár a Maggie, akit szülei 1877-ben temették el (sírköve ma már alig látható), vagy az elmúlt években elhúnyt gyerekek, akiknek sírjait játékok és plüssmackók veszik körül.

A Beechwood temetőt 1873-ban alapították meg–alig hat évvel a kanadai államalapítás után. Ekkor tilos volt temetni Ottawa határain belül, így a várostól keletre fekvő, 160 holdnyi területen alakították ki a temetőt. 1885-től temettek el katonákat a sírkertben, ma pedig a Beechwood területein belül található katonai temetőben, illetve a mellette lévő lovasrendőrségi sírkertben szinte végtelen sorokban állítanak emléket a veteránoknak.

Sétám alatt meglátogattam a magyar 1956-os emlékművet, Robert Borden miniszterelnök sírját, a pár éve elhúnyt Mauril Bélanger parlamenti képviselője sírját (amelyen özvegye, Hidasy Katalin neve is szerepel), a libanoni közösség által fenntartott parcellát, a katonai és lovasrendőri temetőt, a Kanadai Marxista-Leninista Kommunista Párt által gondozott sírhelyet és az “Angyalok kertje” nevű szekciót, ahová elhúnyt gyerekeket temetnek el. A Beechwoodot gondozott parkok, tavacskák és vizek veszik körül. A sírkert szerintem sokban hasonlít a budapesti Farkasréti temetőre, vagy akár a Kerepesi temetőre. Itt is erdők, lombos fák és ösvények várják a látogatót.

Az alábbiakban tekinthetik meg 6-perces kisfilmemet, illetve nagyobb felbontásban ezen a linken.

Kategóriák: Szervezetek

A nép hangja…

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 12 - 13:21

„Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé!” (Rejtő)

Mazochista alkat vagyok: a neten a szerzői írások alatt többnyire a kommenteket is elolvasom, és nem értek egyet azokkal, akik lenézően ignorálják a „nép hangját”. Persze, tudom, ezek a jól, vagy rosszul megfogalmazott mondatok nem az egész, hiánytalan „nép” véleményét, érzelmeit, örömét vagy dühét közvetítik: de mindenképpen egy olyan csoport világlátásáról adnak hírt, amelyet legalább a megszólalás erejéig érdekelnek a közösség ügyei, amelyben élnek.

A beleszólás ilyen tömeges lehetősége viszonylag újkeletű, alig 20 éves. És mint minden új eszköznél, ennek használatával is meg kell ismerkednünk, sőt el kell döntenünk, mire való, mire jó.

Természetesen minden fórumnak joga van ahhoz, hogy kizárja a hozzászólás lehetőségét, – de szerintem ezzel veszít. Elzárja saját magát attól, hogy megtapasztalja: milyen közvetlen reakciókat vált ki az írás, mit hagyott ki az érveléséből, miben tévedett esetleg. Igen tanulságos a szerző számára, amikor a hite szerint pontosan közölt gondolatait félreértik. Hasznosabb, ha ilyenkor a félreértés okát próbálja megérteni, hogy legközelebb pontosabban fogalmazzon. Szerkesztő koromban éles vitákat folytattam szerzőkkel véleménycikkeik fölött, amikor azzal védték kifogásolt mondataikat, hogy ezt „így kell érteni”. A címben idézett szerző egy másik mondatával próbáltam érvelni, a mondást némileg kifordítva: Nem állíthatsz minden mondatod mellé egy közlekedési rendőrt, aki mutatja az irányt.

Mellékszál: az intelmet nyilvános beszédeket mondó hivatásos politikusok is megfogadhatnák, tán kevesebb lenne a fölösleges indulat.

Nagyon sokan éppen a nyilvános beleszólás lehetőségét kárhoztatják a közbeszéd eldurvulásáért. Hát, igen. A „világ már csak ilyen: örökké romlik”… Vagy nem – csak változik.

Száz éve például, a tömeges kommunikáció kialakulásának hajnalán „tisztes” polgári házban szégyen volt az „újságba kerülni”, és voltak olyanok, akik azért nem szereltettek föl telefont a lakásukba, mert akkor „mindenféle ember” bármikor szólhat hozzájuk. (Aki tehette, az inast, vagy a „lányt” használta szűrőnek.)

Mire lehet hát jó ez a lehetőség?

Leszögezem: szándékosan nem ejtek szót a hozzászólóknak arról a népes halmazáról, akik – legyen szó bármiről is – kizárólag saját monomániájukat hajtogatják. Hitük szerint éles szavaikat többnyire a szerző, vagy más, a szóban forgó témában meg sem említett közszereplő gyalázására használják. Őket hagyjuk a saját levükben főni: talán ragad rájuk némi fogalmazási készség mások beszélgetéseiből.

Mert meggyőződésem, hogy a komment pont arra való, hogy beszélgessünk – vagy legalább szóba álljunk – egymással. Erre joga van annak is, akinek ugyan nincs birtokában a klasszikusnak nevezett műveltség minden részlete: de más természetű tudása, tapasztalata, az abból levont következtetései igenis érdekesek lehetnek egy vita során.

Ahhoz viszont, hogy egy vita, vagy beszélgetés mindannyiunk hasznára váljék, kell egy fontos dolog. Az, hogy legalább a fontosabb fogalmak jelentésének tartalmában egyet értsünk. Mondok néhány példát – és ismét szándékosan – nem ideológiai irányzatok mibenlétéről. (Ezek megvitatása pl. nagyon érdekes lehetne: hogy ki, mit ért pl. „szocializmus, kapitalizmus, hit, szolidaritás stb. alatt.) Hétköznapi közhelyeinket veszem inkább szemügyre.

Alkoholizmus, alkoholista. Kommentelők serege ragasztja rá előszeretettel közszereplőkre a jelzőt. (Főként látható közszereplőkre) Aki ilyesmit állít pl. Churchillről, Horn Gyuláról, Bajor Imréről – vagy a még köztünk lévők közül a mai kormányfőről, vagy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnökről, annak fogalma sincs az alkoholizmusról. Az alkohol mérsékletes fogyasztása ugyan lehet stimuláló – színésznél oldhatja a lámpalázat, politikusnál is lehet ilyen szerepe. Lazítja esetleges görcsös félelmeinket a kockázatos, merésznek tűnő döntések előtt. De a piálás más: elbódít, lefegyverez. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy valaki másnaposan képes hajnalban a teniszpályán ugrándozni 70 évesen (Horn), hosszú szöveget fejből, ráadásul a szükséges gesztusokkal elmondani (Bajor), vagy fél liter pálinka benyomása után idegen nyelven folyamatosan beszélgetni (a mai kormányfő). Úgyhogy, ha kérhetem, hagyjuk ki ezt az „érvet”, ha a nekünk nem tetsző közszereplőről akarunk véleményt mondani.

Béke. Szótári jelentése szerint: Nyugalmas állapot, amely ellenségeskedéstől, háborútól, zavargásoktól mentes. De. Nem halott csend, méla bólogatás. A vélemény – akár hangosan kifejtett formája nem békétlenkedés. Autók felgyújtása, erőszakos behatolás különféle középületekbe – az már ellenségeskedés, zavargás.

Demokrácia. Hát ez az! Erről kellene szót váltanunk. Vázlatosan: nem az a demokrácia, ha nekem van igazam. Az sem demokrácia, ha egy valós – vagy csak hangos – többség vindikálja magának a jogot az igazság – sőt, IGAZSÁG – tulajdonlására. Ha ezt az igazság-dolgot ráadásul erőszakkal akarja lenyomni mindenkinek a torkán, az már nem tartozik sem a „népakarat”, sem a józan ész körébe.

Civil: Elsődleges jelentése szerint: Polgári (személy, csoport), aki nem tartozik egy hadsereg kötelékébe, nem teljesít fegyveres szolgálatot. Másodlagos jelentése szerint is legfeljebb azt jelöli, hogy valaki, egy köztestület, hivatal, hivatás stb. tagjaként nem a hatáskörébe tartozó dologban cselekszik. (Pl. egy hivatásos színész másként mond mesét még a saját gyerekének is, mint egy „civil”.) De sokadlagosan sincs olyan jelentése, hogy egy nagyjából egyetértő, különböző szakmájú, hatáskörű, felkészültségű, képességű polgárok csoportja (pártja) ne lenne civil.

Hiteltelen. A leghomályosabb, legálnokabb jelzőszerű. Szótári jelentése szerint:

A hiánya, nem léte a bizalomnak, becsületbeli tekintélynek. Ez ugyan korrektnek látszik, de hiányos. Olyan nem anyagi természetű fogalom, mint a tekintély vagy a becsület megléte vagy nem léte ugyanis nem a jelzett alak, személy jellemzője. Hanem a jelzőt használóé.

Hosszú még a lista, de nem fárasztanám ezzel a közönséget. Inkább arra biztatok mindenkit: tegye hozzá a maga értelmezését közkeletű félreértéseinkhez. Talán tisztább lehet a kép, ha egyes fogalmak használatakor tudjuk, miről beszélünk.

Na, például erre való a komment.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Balog Zoltán elköszön, de sebaj

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 11 - 15:15

Balog Zoltán elköszönőben van a hivatalából. Valahogy majd csak elviseli az ország, hogy más tölti be a magas tisztségét. Még akkor is, ha első körben az utóda pont olyan hozzáértőnek, illetve előre tekintőnek látszik, mint Balog, és valószínűleg nem kevésbé szervilis is, ha Orbán megbízik benne. De majd később kiderül, hogy a jelenlegi pesszimizmus mennyire optimista várakozás.

Balog esetében sok jót nem lehet róla elmondani. Ebből a szempontból megnyugtató, hogy legalább némi önkritikával állt hozzá az általa elfecsérelt évekhez. Legjelentősebb szolgálati eredményeként azt emlegette, hogy a nagypénteket sikerült munkaszüneti nappá nyilváníttatni. Ő tudja, mennyi idejébe telt. Amit emlegetett, az egy két évtizedes megfeszített küzdelem. Váljék egészségére. Az azonban kétségtelenül árulkodó, hogy a miniszter két évtizednyit visszatekintve egy munkaszüneti nap kiharcolását tartja a nagy eredménynek. Egy olyan tárca élén, amelyhez például az egészségügy és az oktatás felügyelete is tartozott.

Amelyekről kétségtelenül elmondható lenne, hogy a jövőnek dolgoznak. Az oktatás esetében ez különösen nyilvánvaló, de az egészségügy esetében is belátható lenne. Az azonban Balog munkaköri összesítését kétségtelenül minősíti, hogy a jövőbe tekintés, a jövő generációknak előkészített terep átadása, a holnapok megalapozása helyett a személyes múltba révedésére a legbüszkébb. Függetlenül attól, hogy a küzdelmes munkával kiharcolt extra munkaszüneti napot az adott napon nem dolgozók nem fogják bosszús fejcsóválással tölteni a munkaszünet ténye felett keseregve. Ahogy minden vallási agymosás dacára alighanem sokan azok közül, akik ezen a napon elmennek kirándulni, vagy akár templomba, könnyen megfoghatók lennének azzal a kérdéssel, hogy az adott napon mit is ünnepelnek, és a naptárban hogy jön ki a dátum.

Az, hogy az önkritikán kívül Balog, illetve a rendezvényen felszólaló további szereplők némelyike, mondott néhány furcsaságot, az szinte szóra sem lenne érdemes. Mármint akkor, ha pár száz évvel korábbi időket élnénk. A szekuláris államberendezkedés meghonosodása előtti időket. Amikor az éppen aktuális istenkép határozta meg a vezetői gondolkodás felszínét. Mert a mélyét valószínűleg akkor is a hatalom és pénz. Így annak ellenére, hogy Schanda Balázs, a Hold utcai református templomban megszólaló alkotmányjogász, szerint zseniális ötlet volt az Isten belevétele a népszavazáson soha el nem fogadott alaptörvénybe, ez aligha több puszta szóvirágnál. Egy ideológiai blikkfangnál. Azok szemének hályogosítására, akik ettől talán nem látják, hogy a Biblia csak akkor lényeges a magát kereszténynek hazudó hatalomnak, ha az kell a tömeg hülyítéséhez. Mert éppen az egészségügy, a szociális háló állapota, a hatalmi diszkrimináció, a rasszista kiszólások igazolják legjobban, hogy Orbán kormánya nem igazán keresztény. A szó jézusi értelmében. Legfeljebb erdői értelmében. Amire meg nem kéne annyira büszkének lenni.

Balog valamit talán meg is sejthetett ebből a végjátékban, mert az MTI szerint megjegyezte, hogy a „politikusoknak különösen óvatosan kellene bánniuk a keresztény szóval”. Ami akár kritikának is beillene. Azzal együtt, hogy a folytatás elég ostobaságnak tűnik. Miszerint „ha komolyan gondolják, akkor nem vonhatják meg az egyházaktól, hogy ők maguk vitassák és határozzák meg, hogy mit jelent kereszténynek lenni”. Ami első olvasatra mindenképpen furcsa. Tekintettel arra, hogy Jézus tanításainak követése, illetve a hit, mint olyan, egy személyes döntés. Az egyházak legfeljebb címkézésre használhatják. Ahogy használják is. Illetve használták a történelem során. Nem egy esetben a népirtás, olykor az ettől sem független hatalmi demonstrációk fedősztorijaként.

Mert az egyházak azért alapvetően mégis csak a papi hierarchia megnyilvánulásainak a terepei. Mikor, melyiké. A keresztény katedrálisok, az egyházi vagyonok meg ékes hirdetői a szegényekkel szolidáris önmegtartóztató szerénységnek. Méltó követőiként annak a folyamatnak, amelynek az elején valószínűleg az a törzsi sámán áll, aki először hasznot húzott a többiek megvezethetőségéből, illetve hitéből.

Kategóriák: Szervezetek

Újabb zaklatási ügy Kanadában — Felfüggesztették Christine Moore új demokrata képviselőt

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 10 - 17:31

Glen Kirkland katonaként szolgált Afganisztában. Traumatizálva érkezett vissza Kanadába 2008-ban, amiután három bajtársa meghalt ő pedig életveszélyesen megsebesült egy tálib támadásban. Félig megvakult, agykárosulást szenvedett és részben elvesztette hallását. 2013-ban az Alsóház honvédelmi bizottsága hívta meghallgatásra, ahol először találkozott Christine Moore új demokrata képviselővel. Kirkland ekkor még depresszióban szenvedett és egy egész koktélnyi gyógyszert szedett. Moore oda adta Kirklandnek névjegy kártyáját és kérte, hogy látogassan el irodájába, mert szeretne vele beszélgetni.

“Tudnia kell, hogy miképpen tekint egy mezei katona egy parlamenti képviselőre”–mondta Kirkland e héten a CBC riporterének, amiután az felkereste a veteránt.

Kirkland el is látogatott a politikus irodájába, ahol a képviselőnő ginnel leitatta a különböző gyógyszereket szedő katonát. Kirkland jelezte, hogy nem ihat, de Moore ráerőltette a szeszt. A találkozó alatt egyértelművé vált, hogy Moore nem csak politikusként, szakmai szinten érdeklődőtt Kirkland iránt. A veterán elmondása szerint, Moore egészen ottawai szállodájáig követte, aztán felment vele a szállodai szobába.

“Nézze, nem mondom azt, hogy megerőszakolt”–mondta Kirkland a közszolgálati televíziónak. Aztán hozzátette: “Nem tartom magamat túlélőnek…De amit tett, az mindenképpen helytelen volt. De vajon hajlandó résztvevő voltam-e? Ez a definiciótól függ. Az viszont biztos, hogy nem voltak egyenlő erőviszonyok. Ő egy bizonyos hatalmat gyakorolt.”

Később Moore szexuális tartalmú SMS-eket küldözgetett Kirklandnek és volt olyan is, hogy Saskatchewanba repült és egy golf pályán lepte meg a veteránt. Kirkland határozottan visszautasította Moore közeledését. Erre Moore pár héttel később megjelent Kirkland otthonánál és ismét el kellett utasítania Moore próbálkozásait.

Christine Moore

Fontos kiemelni, hogy hetek óta terjedtek ilyen pletykák Moore állítólagos cselekedeteiről, így a CBC kereste fel a veteránt és nem fordítva.

Az ügy pikantériája, hogy néhány hónappal ezelőtt Christine Moore megvádolta egyik párttársát az Új Demokrata Pártban. Moore akkor azt állította, hogy számos nő panaszkodott neki Eric Weir állítólagosan helytelen viselkedéséről. Kiderült, hogy a panaszok igazán arról szóltak, hogy Weir túl közel állt kollágáihoz amikor beszélt velük. Tehát nem tisztelte a beszélgetőtárs személyes terét. Ez önmagában valószínű nem számít szexuális zaklatásnak.

Amit Moore tett az viszont mindenképpen igen. Számára nyilvánvaló volt, hogy Kirkland nincsen jól, hogy traumatizált. Ennek ellenére, alkoholt erőltetett rá, aztán saját magát és ezt akkor is folytatta, amikor Kirkland nemet mondott neki. Christine Moore szexuálisan bántalmazott és kihasznált egy beteg, sebezhető férfit.

A képviselőnőt ideiglenesen felfüggesztették az NDP frakcióból és a párt egy belső vizsgálatot indított el.

Kategóriák: Szervezetek

Mi lesz az iráni atomalku felmondása után?

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 9 - 15:05

A héják győzedelmeskedni látszanak a Fehér Házban, miután John Bolton került a nemzetbiztonsági tanácsadói és Mike Pompeo a külügyminiszteri székbe – írja a The Atlantic oldalán megjelent cikkében Philip Gordon.

Mindketten élesen bírálják, sőt mindenáron az iráni atomalku felmondása mellett foglalnak állást. A hozzájuk is köthető belső nyomás hatására és saját ígéretéhez hűnek maradva Donald Trump amerikai elnök könnyen egy kiszámíthatatlan pályára sodorhatja az Egyesült Államok Közel-Kelet-politikáját rövid időn belül. A megállapodás felmondása egy átgondolt terv nélkül elég gyorsan és mocskos, erőszakos és felesleges konfliktusba torkollhat Iránnal.

Sokan – köztük az említett magas rangú tisztviselők – évek óta bírálják a megállapodást, de nemsokára megláthatjuk mi az ő alternatívájuk.

„Mi fog történni az atomalku felmondása után?” – teszi fel a kérdést Gordon. Valószínűtlen, hogy Irán egyből sietve nukleáris fegyvert építene, kiprovokálva ezzel a széleskörű szankciókat és egy katonai beavatkozást az USA, illetve Izrael részéről. Irán inkább újra fokozatosan üzembe helyezné több ezer leszerelt centrifugáját, éves szinten növelné az alacsony dúsítottságú uránkészletét, folytatná nukleáris létesítményei bővítését és a plutónium előállítását, mint ahogy azt 2003 és 2014 között is tette. Mindezt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség folyamatos ellenőrzése nélkül, önállóan. Hogy lehetne ez egy jobb megoldás a mostaninál?

A szerző szerint vannak elképzelések Washingtonban a megállapodás további folytatásáról akkor is, ha az USA újra szankciókat vezet be. Ilyen lehet például az az elképzelés mely szerint Trump elnök ugyan aláírja a szankciók újraindítását, de a hatásukat csökkenti azzal, hogy az európai vállalatokat kihagyja a szankció hatálya alól. Gordon szerint ez lehetséges, de nem valószínű. Kevés európai vállalat fektetne be Iránban, ha amerikai szankciók veszélyeztetnék az üzletet. Ráadásul nehéz elképzelni, hogy Irán betartja a megállapodást, miközben csak a hátrányait szenvedi el. Mindemellett a szerző megemlíti azt az eshetőséget is, hogy egyes országok – mint India vagy Kína – figyelmen kívül hagyják a szankciókat és továbbiakban is vesznek olajt Irántól, ezzel egy potenciális kereskedelmi háborút kockáztatva.

Az egyetlen lehetséges megoldás a megállapodás összeomlása után az, hogy az USA katonai fenyegetéssel tántorítja el a perzsa államot a nukleáris program folytatásától. Ezt az elképzelést támogatja John Bolton és Pompeo is. Mindketten katonai intervencióval fenyegetnék meg Iránt, ha az nukleáris fegyvert akar előállítani.

A nehéz kérdések azonban csak ez után következnek: meg kell határozni egy olyan vörös vonalat, amit ha átlép Irán, akkor a katonai csapás indokolt. Vállalna-e az USA egy háborút az iráni rezsimváltás érdekében? Egy új rezsim vajon feladná-e a nukleáris kutatásokat, vagy csak még nagyobb regionális káoszt okozna? Továbbá a másik fontos kérdés: vajon Trump kockáztatná-e amerikai katonák életét a Közel-Keleten, miközben ki akar vonulni onnan?

Gordon reményeit fejezi ki, hogy ezekre a kérdésekre még azelőtt megszületnek a megfelelő válaszok, hogy az amerikai kormányzat Iránból egy második Irakot varázsolna.

Szemlézte: Berkes Rudolf

*

Berkes Rudolf a Danube Institute blogjának szerzője.

Kategóriák: Szervezetek

Mit és miért nem

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 8 - 15:43

Nem szándékozom megpróbálkozni a befolyásolással, (nem a fenét, de hadd legyek szerény, kivételesen.) mégis hadd mondjam el, hogy miért nem veszek részt az eheti tüntetésekben.

Egyszerűen szólva, torkig vagyok az ellenzékkel, a tehetetlen, tehetségtelen, lusta, és egocentrikus ellenzékkel, amely cserbenhagyott bennünket, az országot. Ezért nem fogok csatlakozni hozzájuk, (ha ugyan ők maguk elmennek a Térre,) és nem fogom a jelenlétemmel támogatni őket. Nincs értelme támogatnom azt a tevékenységet, amelynek két évvel ezelőtt lett volna az ideje és amely immár teljesen elkésett és hiábavaló. És amelynek a végzetes elmulasztásáért eddig még senki nem kért bocsánatot!

Megelégeltem az illegitimációról szóló sirámokat is. Ha az a parlament annyira illegitim, (igen, az, de nem neked hapsikám!) akkor miért foglalják el a helyüket benne? És ha elfoglalják, akkor mi a francot csinálnak tüntetve ellene? Csak nem ugyanazt, amit Orbán csinál Brüsszellel? Dehogynem!

Megelégeltem azt is, hogy az úgynevezett ellenzék állandóan a királyi TV alkalmatlanságát és törvényszegéseit énekli. Ha ez így van, (igen így van, de ennél azért sokkal többről van szó!) akkor miért nem akadt eddig egyetlen párt vagy szervezet sem, aki beperelte volna a közszolgálati médiát a törvényszegések miatt. MI az istennyilának panaszkodik mindenki a közmédia borzalmas állapotáról, de nem tesz róla senki semmit?

Megelégeltem ”régi pártokat” akik feladták a társadalmi szervezeteiket, akik veszni hagyták a szabad sajtót és csak utólag kiabáltak tolvajt, amikor a Fidesz már kiénekelte a szájukból a sajtot. És megelégeltem a Mesterházi Attilaféle aknamunkásokat, akik nem érik be azzal, hogy egyszer elcseszték a dolgukat, hanem azóta is áskálódnak, hogy nehogy másnak véletlenül sikerüljön bármit is elérni. De megelégeltem az ”új” pártokat is, akik (az egyetlen Együtt kivételével, bizonyos mértékig,) teljesen úgy tesznek, mintha régi pártok lennének, csak éppen a szájuk nagyobb.

Megelégeltem továbbá, sok egyéb mellett, a számtalan ostoba és bunkó szavazót, azokat, akik lusták voltak elmenni szavazni, de még inkább azokat, akik ugyan elmentek, de rövidlátó módon, rövidtávú előnyőkért a saját érdekeik ellen szavaztak, holott tudhatták volna, (és valószínáleg tudták is,) hogy azt a kis alamizsnát amit a szavazatukért adtak nekik, eredetileg tőlük lopták el és annak az ellopott vagyonnak is csak töredéke volt az alamizsna. És mégis a Fideszre szavaztak. Ezek számára nincs bocsánat és a most következő megpróbáltatásokra teljes egészében rászolgáltak. Igaz, hogy ennek ellenére a szívem szakad meg értük.

De tüntetni, holnap akkor sem megyek.

Kerekes Sándor

Kategóriák: Szervezetek

Vanier – Francia katolikus örökség kelet-Ottawában (videó)

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 7 - 14:28

Immár öt éve Ottawa belvárosától körülbelül négy kilométerrel keletre lakom. Első lakásomat Ottawa Vanier körzetében vettem. Ez egy olyan környék, ahol a utcanevek, a szobrok, a parkok és a templomok erősen utalnak a körzet francia és katolikus örökségére. A korábbi Vanier városa–amelyet 2001-ben csatoltak Ottawához–az Eastview nevet viselte 1969-ig. Ekkor döntött úgy Gérard Grandmaître polgármester, hogy ideje lenne a településnek egy olyan nevet adni, amely jobban tükrözi a demográfiai valóságot–nevezetesen azt, hogy a város akkor még francia többségű volt. A város és ma pedig a körzet Georges Vanier (1888-1967), Kanada első francia anyanyelvű főkormányzója után lett elnevezve.

Vanier azért is volt találó elnevezés, mert a korábbi kormányfő, úgy mint a település, katolikus vallásosságáról volt ismert. Vanier-ben — úgy mint a francia-Ontario-i közösségekben általában – kulcsfontosságú társadalmi szerepet játszott a katolikus egyház, az iskoláktól és ifjúsági szervezetektől kezdve a nőegyletekig, illetve az egészségügyig. Vanierben 1938-tól egészen a hetvenes évekig jelen voltak a Fehér Atyák, akik afrikai misszionárius munkára készítettek fel fiatal katolikusokat. Manapság egykori földjeiken üzemel a helyi önkormányzati könyvtár, Vanier történeti múzeuma és egy közösségi központ, továbbá itt található egy csodás juharfa erdő is. Nem messze innen találhatjuk az 1908-ban alapított és mai napig működő Notre-Dame-de-Lourdes zarándokhelyet, ami egész évben látogatható.

(Szűz Mária szobor a Fehér Atyák körábbi földjein… Felvétel: C. Adam)

A nyolcvanas években a francia anyanyelvű lakosság aránya még 63 százalékon állt. Mára viszont a 17 ezer fős lakosság kevesebb mint 40 százalékát teszik ki. Mégis, kelet-Ontario egyik erős francia gyökerekkel rendelkező településéről van szó, ami egyben évek óta az otthonom.

Ezért most olvasóinkat egy kis túrára viszem, az alábbi általam készített 5-perces videóval (A videó vasárnap, május 6-án készült.)

Kategóriák: Szervezetek

Állítsuk meg a Kúriát!

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 7 - 13:34

A Kúria is beavatkozott a választásokba. Ezt mondta Orbán Viktor magyar hangja, Havasi Bertalan. A miniszterelnök legtöbbször már csak szóvivőjén keresztül érintkezik alattvalóival, vele üzeni meg, hogy mi a véleménye az ország ügyeiről, a migránsokról, és minden másról, ami legalább annyira fontos, mint a Soros György és a civil társadalom elleni küzdelem.

Most a Kúria a soros, ez az a testület, amely Orbán-Havasi szerint azzal avatkozott be a választásba, hogy elvett a Fidesztől egy mandátumot.

A Kúria ármánykodásának fontosságát jelzi, hogy maga a miniszterelnök is megszólalt a Kossuth Rádióban: „Egyértelmű, hogy van 133 mandátumunk, sajnálom, hogy nem 134. Azt az egyet a Kúria egy téves döntéssel elvette tőlünk.” Orbán szerint mindez azért történhetett, mert „a Kúria nem nőtt fel a feladatához.”

Nekünk, akik nem vagyunk miniszterelnökök, csak sejtéseink lehetnek arról, hogy mi a feladata a Kúriának. (Amihez, Orbán szerint legalábbis, nem nőtt fel.) Józan ésszel úgy gondolnánk, hogy a Kúriának, más bírói testületekhez hasonlóan, az a feladata, hogy őrködjön a törvényesség fölött, és a peres ügyekben igazságos ítéleteket hozzon.

Amúgy mindenki másnak hasonló lenne a feladata, teszem azt, a Polt Péter vezette legfőbb ügyészségnek is. Hogyha valahol törvénytelenséget észlel, azt, hogy megkárosítják az államot, lopnak a közvagyonból, akkor ne mérlegeljen, hogy ki fia-borja az illető, hanem tegye a dolgát. Vagyis, nyomozzon, gyanúsítson, emeljen vádat.

Persze Orbán Viktornak ugyanúgy lehet véleménye a Kúria működéséről, mint bármelyik magyar állampolgárnak. De, ugyanúgy, mint a többi állampolgár, a véleményét ő sem mondhatja el a Kossuth rádióban. Magyarul ezt úgy mondják, hogy az állam nem avatkozhat be a tőle független testületek működésébe, döntéseiket, tevékenységüket nem minősíthetik. Otthon, a vasárnapi ebéd mellett persze mondhatja Orbán Viktor a feleségének, hogy menjen az anyjába a Kúria, mire Anikó válaszolhatja azt, hogy már megint mennyire igazad van Viktor, ezek tényleg nem nőttek fel a feladatukhoz.

De Orbán Viktor nem egy átlagos vasárnapi ebédelő, és a Kossuth Rádió sem a Seggem és Vidéke tájrádió, ahol bármi elhangozhat, mert a tulajdonos felel az ott elhangzottakért, hanem a magyar adófizetők pénzéből – több mint 80 milliárd forintunkba kerül nekünk ez a kis játék – fenntartott közmédia része.

Egy demokratikus országban a miniszterelnök nem nyilváníthat véleményt olyan dolgokról, amelyekhez miniszterelnökként semmi köze.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Homokember a Mozsár Műhelyben

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 7 - 06:34

A közmegegyezés szerinti valóság a világnak csak egy parányi része ahhoz képest, amit egy ember valóságosnak érezhet. Az egész univerzumról alkotott képünk csak érzékelés, észlelés. Tények nincsenek, csak értelmezések, avagy a valóság különböző módokon való dekódolása. Egyedül a lét, ami valódi, és a pillanat. A világ olyan, amilyennek látjuk. Nem az a dolgunk, hogy megítéljük ezt. Egyszerűen csak vegyük tudomásul, hogy így működik. Mert valaki így működteti… De vajon ki? És miért? Ezekre a kérdésekre keresik a választ az ifjú diák, Nathanael történetén keresztül az előadás alkotói. A fiatal csapat E.T.A. Hoffmann A homokember című művét alapul véve hozta létre sajátos audiovizuális összművészeti utazását egy közösen megalkotott képzeletbeli világba, ahol minden lehetséges, és semmi sem biztos.

Nathanael élete gyökeresen felfordul, amikor egy házaló barométerárus képében felismerni véli gyermekkorának megrontóját és apja gyilkosát, a rég eltűnt Coppelius ügyvédet. Az ügyvéd figurája Nathanael elméjében egyezik a gonosz Homokemberével, akivel kisgyerekként gyakran riogatták. Ezt a gyermekkori traumát próbálja feldolgozni egész életében. Úgy érzi, a hatalmába kerítette valami sötét hatalom, amely a végső pusztulás felé taszítja őt. Menyasszonya, Clara és barátja, Lothar minden erejükkel megpróbálják jobb belátásra bírni, ám Nathanael egyre mélyebbre süllyed látomásai örvényeiben, míg végül szinte teljesen elrugaszkodik a valóságtól. Nathanael azonban minden képzelgését valóságként éli meg, alternatív világokat teremtve ezzel magának. E párhuzamos dimenziókban találkozik a való életben őt körülvevő személyek alteregóival, így visszafogott szerelmének buja hasonmásával, Olimpiával is. A lány elcsábítja és a misztikus Coppelius kezére játssza, akinek a fiú eladja lelkét. De kicsoda Coppelius? Talán az ördög, vagy egy tanító vagy talán saját maga?

Létezik-e objektív valóság? Félelmeink, gondolataink, tehetségünk magunk teremtjük, vagy külső hatások okozzák őket?

Ezekre a kérdésekre keresik a választ az ifjú diák, Nathanael történetén keresztül az előadás alkotói.

Átdolgozta: Biljarszki Maxim és Orosz Ákos

Írta: Orosz Ákos (E.T.A. Hoffmann nyomán)

Játsszák:

Gyöngy Zsuzsa, Lendváczky Zoltán, Patkós Márton, Zsótér Sándor

 Fény, hang, vizuál: Biljarszki Maxim

Logó: Sandra Poliakov

Díszlet: Biljarszki Maxim és Orosz Ákos

Fordította: Barna Imre

Külön köszönet: Braczkó Csilla, Domokos Balázs, Gergely-Farnos Lilla, Dr. Karsai György, Rónai Domonkos

Rendezőasszisztens: Klopfer Alexandra

Rendező: Orosz Ákos

A Független Színművészetért Alapítvány és az Art Cavea színház közös produkciója.

Fotók: Gergely Bea

Kategóriák: Szervezetek

Omar Khájjammal a Paradicsomkertben

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 6 - 14:06

Egy valóban különleges kötettel állt elő a Kossuth Kiadó az idei Könyvfesztiválon. A könyv – nem túlzás – három szempontból is bátran különlegesnek nevezhető. Élvezettel lapozgathatják úgy az irodalom, mint a képzőművészet kedvelői, no meg a nyelvészek is. A könyv háromnyelvű, magyarul, angolul, perzsául szól a szövege az olvasóhoz, ráadásul pedig gazdagon illusztrált.

Omar Khájjam, a XI. – XII. században élt perzsa költő, matematikus és csillagász errefelé, a „nyugati”-nak nevezett világban elsősorban sajátos verseiről ismert. A négysorosok, a „rubái”-k ma már a perzsa költészet remekeinek számítanak. A költőnek a neve is érdekes. Teljes neve Ghijaszu-d-din Abu-l-Fath Omár ibn Ibrahim al-Kháyyám és a hosszú sor utolsó tagja Sátorcsinálót jelent. Az apja, vagy az ősei talán sátorkészítésből éltek. Róla annyit bizonyosan tudunk, hogy kitűnő iskolákat kellett végeznie; a teológia, a Korán, a perzsa, az arab nyelv és irodalom, a filozófia, a természettudomány, leginkább pedig a matematika és költészet érdekelte. Hekim-i, doktori címet szerzett, imám volt és nagyurak barátja. Az udvarnál, mint költőt, és Korán-magyarázót is nagyra becsülték, olyasmi lehetett, mint később Kepler Prágában. Kitűnő asztronómus csillagjós is volt.

Verseit arabul és újperzsa nyelven írta. Hosszabb költeményei elvesztek, csak a legnépszerűbbek, a négysoros rubái-k maradtak meg, sok – egymásról másolt – rendezetlen kéziratban. A rubái négysoros verset, lírai epigrammafélét jelent és nagyon népszerű volt a perzsa költészetben. Omár Khájjam után még népszerűbb lett, főként témáinak köszönhetően. Az eredetileg alkalom szülte, önmagukban álló, a múlandóság mámorát megéneklő verseiben arra int, hogy éljük az időt, élvezzük ki a mát, a tavaszt, a fiatalságot, az egyszeri életet. Igyál és örülj, mert – ő így mondta – „a sors, melynek játékbábja vagy, hamarosan kiüt és visszatesz dobozodba a sakktábláról.” Érthető tehát, hogy sokan másolták, utánozták, az idők folyamán több ezerre nőtt a neki tulajdonított versek száma. Amikor a modern európai irodalomtudomány is felfedezte magának, többen is elkezdték kutatni, kiválogatni a biztosan neki tulajdoníthatókat.

A legjobbakat végül Edward FitzGerald fordította angolra a XIX. század közepén, ezt ismerhették meg a magyar olvasók, Szabó Lőrinc tolmácsolásában. A Kossuth Kiadó most megjelent kötetében együtt van jelen a perzsául írt, az angolra, végül magyarra fordított szöveg. A költeményeket Varga Sinai Gizella, Iránban élő festőművész megkapó hangulatú képei kísérik. Ezekről a versekről ő maga mondta el, hogy művészetében meghatározó szerepet játszottak. Többször visszatért a témához. Iránban számtalan helyen csodálhatott meg freskókat, nem egyszer más képeket is lehetett látni a megrongálódott falakon, egymás alatt. Ezért kezdte el festeni „Falak” című sorozatát és az idetartozó képek elkészítése során érezte meg legjobban Omar Khájjam költészetének szinte varázslatos voltát, amint az elmúlásról és az elveszett Paradicsomról is mesél.

A könyvben ebből a sorozatból is látunk részleteket és az olvasó valóban nem tudja mit is tegyen előbb: a képet nézze, engedje, hogy hathasson rá vagy inkább a verset olvassa, és annak hangulatát próbálja felfedezni a képen. Ha csak ezt a két verset nézzük – egymástól hétoldalnyi távolságra lelhetők fel – magunk is egyetértünk Omar Khájjammal, igazat adunk neki. „Bölcs tobzódás szökött szívembe; lásd / új asszony hoz házamba új varázst; / a vén, meddő Észt elhagytam, hogy a / Szöllő Lányával kössek újra nászt. Egy teljes életfilozófia bontható ki ebből a négy sorból, de nem marad le mögötte a másik sem. Tölts újra hát s légy igaz bölcs velem: / az Élet elröpül könyörtelen; a Múlt halott, Jövőnk hiú remény, / de a Mában arany gyönyör terem!

Ezt a könyvet nem lehet – nem is szabad – egyszerre, egyvégtében olvasni. Minden két – három vers után jól esik megállni, elgondolkodni, és belemerülni a mellettük elhelyezett festmények rajzolatába, színeikbe. Megfejteni, hogy a kőbe? földbe? rejtett férfi és női arcokat miért keretezik virágzó faágak és miért ül az egész szikla? domb? sírhalom? tetején egy fekete varjú.

Eltöprenghetünk – ha van kedvünk – egy kissé a művészet mibenlétén. Hogy miként képes egy Európában született és nevelkedett, a bécsi Akadémián tanult művész úgy belehelyezkedni egy majd’ ezer évvel ezelőtt élt másik ember gondolatvilágába, hogy abból számunkra élvezetes élmény kerekedjen ki? De az is lehet, hogy nem töprengünk semmin, csak felvesszük ezt a könyvet, belelapozunk, letesszük, és másnap, máshol nyitjuk ki egy percre. Szerzünk magunknak egy percnyi örömet, pont ahogy Omar Khájjam javasolta!

Révay András

(A kötet: Omar Khájjam Rubaíjat. Kossuth kiadó Zrt., Alföldi Nyomda Zrt.)

Kategóriák: Szervezetek

Egy szélvihar képekben…

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 5 - 17:19

Péntek késő délután és este egy erőteljes szélvihar csapott le Ontario tartományban–először Torontóban, aztán Ottawa térségében. Délnyugat Ontarioban ketten halt meg, a fővárosban pedig 45 ezren maradtak áram nélkül. Ottawában a széllökések a száz kilométer per órás sebességet is meghaladták és szombat délelőtt még mindig 9 ezren voltak áram nélkül Ottawában, a québeci oldalon – az Outaouais régióban – pedig 23 ezren. Péntek este – pont a szélvihar kezdetekor – indultam haza egy vacsoráról. Mire hazaértem, tucatnyi tetőzsindelyt tépett le a szél a házról. Leginkább szombat reggel, amiután felkelt a nap egy amúgy gyönyörű tavaszias napon láthattuk városszerte a kárt: gyökerektől kitépett öreg fákat, ledöntött kerítéseket, összetört kocsikat és ledőlt villanyoszlopokat. Ime néhány kép a fővárosból…

Nepean, Ottawa egyik nyugati külvárosa. Fotó: Ian Jack Suski.

Barrhaven, Ottawa egyik nyugati külvárosa. Fotó: Brian Double.

Ottawa Kitchissippi körzete. Fotó: Brenda Chapman.

Ottawa Kitchissippi körzete, Parkdale-Burnside sarok. A kocsi illegálisan parkolt, de az éppen ott elsétáló önkormányzati ellenőr úgy döntött, hogy most az egyszer nem bírságolja az autó tulajdonosát. Leglábbis is ezt mondta a helyszínen lévő önkormányzati képviselőnek, Jeff Leipernek. A helyi politikus is egyetértett az ellenőr irgalmas döntésével. Fotó: Jeff Leiper.

Kategóriák: Szervezetek

A diktátor besúgásügyi székfoglalója

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 5 - 13:41

Orbán Viktor legutóbbi beszédéből a Magyar Narancs azt gondolta kiemelni, hogy indul a saját kémközpont szervezése. Nekem meg egy régi drezdai pap intelme jutott erről az eszembe. Valamint Tuskó Hopkins. Valamint azok a tendenciák amelyek alapján a mostani bejelentés elmaradása lett volna a meglepőbb. Ha a megfogalmazáson lehet is vitatkozni.

Az előzmények kicsiben kezdődtek. Ahogy Orbán sok más területen is apránként próbálta meg felpuhítani a rendszert. Annyira kicsiben, hogy szinte fel sem tünt. Holott a sorok között már ott lapult az ördög. 2015-ben is, amikor a Fidelitas akciójával már egész közel jártak a jelmezes főpróbához. Alágyújtva a kondérnak. Úgy, hogy még akár szimpla ostobaságnak is „eladható” lett volna, ha szükséges. Nem igazán volt szükséges. Noha akkor az egész Fidesz-frakció bemozdult az ifjú ügynöklista-készítők bevédésére. Aztán, közel egy év elteltével, a taxizók elleni kirohanás sem keltett túl nagy felháborodást. Talán azért, mert az Uber hiánya nem igazán karcolt meg tömegeket. Egyébként a besúgórendszer kapcsán nem is az Uber felszámolása a lényeges, hanem a telekocsizás elleni fellépés.

A szolgáltatás jellege miatt. Amikor meghirdették az ez elleni fellépést, akkor már világos volt, hogy ezt csak olyan, jobbára önkéntes bejelentőkkel lehet eredményre vinni, akik a szomszédjuk besúgására is hajlandóak. Így 2016 őszére már világos volt: a jogcímtől függetlenül, de épül a Nemzeti Besúgás Rendszere (NBR). Amelynek alapjai idén tavaszra már egészen biztosan álltak. Elég Orbán márciusi fenyegetődzésére gondolni. Részben a Soros-ügynöközésre, részben a későbbi, nagypénteki, kinyilatkoztatásaira. Így tulajdonképpen már március idusán bejelentette: az NBR köszöni, jól van, elkészült.

Amikor tehát pénteken azt mondta Orbán, hogy saját, központosított államot hoz létre az államban, és az közvetlenül alá lesz rendelve. Kihasználva a társadalom, nem kis részben neki köszönhető, megosztottságát, gyakorlatilag egy diktátori székfoglalót hallhattunk. A történelem során nem egy esetben volt megfigyelhető, hogy a diktátorok kifejezett hajlamot éreztek egy csak nekik szolgáló, csak nekik hűséggel tartozó, és számára minden piszkos munkát is elvégző szervezet, illetve hálózat kialakítására. Az, hogy ezt időnként testőrségnek, időnként elhárításnak, időnként nemzetvédelmi hatóságnak hívták, az gyakorlatilag részletkérdés. Attól, hogy hazánkban nem fogják hivatalosan is Nemzeti Besúgók Rendszerének hívni, attól még az lesz. Legalább azokkal, akik minden korban igyekeztek a maguk morzsányi hatalmát a lehető leggazemberebb módon demonstrálni.

Feljelentve a szomszédot, rokont, ismerőst, munkatársat, barátot, bárkit. Személyes bosszúból, a házastárs megszerzéséért, a vagyonka töredékéért, vagy egyszerűen „csak”. Csak, mert megtehetik. Miközben tudhatjuk: ennek hazánkban is komoly hagyománya van. Annak a megfogalmazásnak is, hogy a „nép ellensége” ellen kell fellépni. Amely ellenségek mindig azok voltak, akire a nemzeti pókháló közepéből ráuszították a hálózatot. Ellenzékiek, zsidók, kulákok… Mikor, kik. A besúgók pedig munkába lendültek, és közben valószínűleg nagyon bíztak benne, hogy mindig azon az oldalon lehetnek, ahol Tuskó Hopkins. Bízva abban, hogy ők olvashatják, illetve állíthatják össze a névsort. Elkerülve azt, hogy rajta legyenek. Akkor is, ha tudjuk, hogy nagyon sokszor kerültek fel névsorokra a korábbi lelkes árulkodók. Abban pedig nem mindig lehetett bízni, hogy az ügynöklisták titkosak maradnak. Ha pedig, mint hazánkban, alapvetően töketlenkedés indul a későbbiekben, akkor biztosak lehetünk benne: csak a hatalom változott, de a rendszer a mélyben nem.

Az rendszer, amelyik nagyban támaszkodik a hálózatra. Amely ellen ugyan fel lehetne lépni, de azt a drezdai intelemből tudjuk: az emberek többségét csak az zavarja, ha őt akarják elvinni. Ha pedig a társadalmi szalámizást profi módon, kellően előkészítve végzik, akkor nem nagy az ellenkezés. Márpedig Orbán csapatára sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy kommunikációa matőrök lennének. Még akkor sem, ha a végeken némethszilárd-szintű figurák nyomják le a maguk hülyeségeit. Amíg ugyanis rajtuk pörög a média, addig a háttérben a valós hatalmi tényezők vidáman sütögetik a pecsenyéjüket. Az egymásnak ugrasztott emberek indulatainak lángjánál, a társadalom zsírjára sütve.

Kategóriák: Szervezetek

Fideszes troll-mozgósítás

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 4 - 15:10

Parragh Lászlóról szólva emlegettem, hogy a Fidesz háza táján a vastag bőr az orcán: alapfelszerelés. Ha valakinek bármi csekély kétsége lett volna, akkor annak elég lehet Hidvéghi Balázs nyilatkozata. A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója szerint a Fideszt érte ugyanis a legnagyobb sérelem a választáson. Fekete Péter sehol nincs kérem szépen.

Az utóbbi ugyanis, mint illuzionista és cirkuszigató talán kompetensebb lett volna az ügyben. A Fidesz nevében jelentkező megmondóember különben azzal indokolta a hatalmas hátrányukat, hogy a nem szabványos borítékban küldött, mintegy négyezer levélszavazatot nem vették szabályosnak. Ennek következtében aztán tényleg hatalmas hátrány érhette a Fideszt. Nyilván sokkal nagyobb, mint azokat, akikével odakintről verik a csalánt. A választások manipulálására az alig ellenőrizhető valós feladóval bíró, nagyságrenddel több levélszavazat alighanem alkalmasabb. De ez nyilván nem zavarja Hidvéghi urat. Ahogy Hidvéghi urát és vezérét sem.

Az azonban nyilvánvaló, hogy az említett kijelentés nem is szól másnak, mint azoknak, akiket szintén nem zavar a manipulatív hatásokkal terhelt választási rendszer. Mindaddig, amíg hű orbanisták, és annak is könyvelik el őket. Mert az tudható, hogy a diktatórikus vezetés nem egy esetben a saját sorok megritkítására is felhasználja az ellenségképzés eszköztárát. Így esetleg a most lelkesen tapsolók egy része is találhatja egyszer magát a névsor rossz oldalán. Kivéve a feltétlen parancsteljesítőket, akik talán a saját anyjukat is feláldoznák, ha a vezér úgy kívánja. Hidvéghi szólama egyébként valószínűleg elsősorban nekik szól. Mert ők azok akik kritikátlanul bevesznek bármit. Ha a vezérét kell, akkor a vezérét.

A szólamokat természetesen. Nem azért, mert mást nem vennének be, hanem azért, mert abból Orbánnak is csak egy van. Azért, legalább a virtuális „szopok, nyalok” szekció tagjaiként, valószínűleg örömmel veszik a kommunikációs igazgató mondandóját. Számos fórumon lehetett ugyanis tapasztalni, hogy a választási kampány során szorgalmasan teljesítő trollok igencsak elcsendesedtek. Valószínűleg azért, mert nem kapták meg a szükséges muníciót azokra a felvetésekre, amelyek a rendszerszintű csalásokat firtatták. Így könnyen lehet, hogy Hidvéghi bejelentése alapvetően semmi más célt nem szolgált, mint a trollokat felszerelni egy kis demagógiával.

Amellett kicsit kifogni a szelet abból a vitrolából, amit Gyurcsány látszott felhúzni, de amelyek első széllovasa a Jobbik. A Kúria újraszámolásokról döntött, és kiderült: tényleg rosszak a számok. Amely kapcsán nem is arról van elsősorban szó, hogy magát a választás eredményét mennyire befolyásolja, hanem arról, hogy immár legfelsőbb jogi pecsét igazolja az adatok megbízhatatlanságát. Amelynek visszhangjaival megint csak a fideszes troll-seregnek kell majd először megküzdeni.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán Viktor elárulta nemzedékemet…

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 3 - 18:24

Ezen a héten egy kimondottan érdekes email érkezett be a Kanadai Magyar Hírlap angol nyelvű testvérlapjához. A szerző a néhai Lánchíd Rádió munkatársa volt és egykor még a Fidesz tagja, Orbán Viktor támogatója. Angol nyelvű esszét írt lapunknak arról, hogy Orbán – akit igazán nagyra becsült a rendszerváltás idején – miképpen árulta el az ő generációját, de még édesanyja nemzedékét is. A szeresztőség tudja a szerző nevét, de kérésére ezt nem közöljük, mivel tart attól, hogy ellenzéki felszólalása veszélybe sodorhatja családtagjainak állásait, illetve egzisztenciájukat. Ezért azt kérte, hogy “blahalujza” néven jelenjen meg kimerítő és tökéletes angolsággal írt esszéje.

A szerző írja, hogy tíz évvel ezelőtt még Angliában élt, a már ott született gyermekével és brit férjével. 2008 körül visszatért Magyarországra, mert azt szerette volna, hogy gyereke magyar környezetben, magyarként nevelkedjen. Mégis, mint ahogy jegyzi: idén először nem tudta kitűzni a kokárdát március 15-én. “Azért nem tűztem ki idén, mert Orbán Viktor úgy alkalmazza a “nemzeti” kifejezést, hogy én ma már jobban szeretek távolságot tartani mindentől, ami “nemzeti.”

Blahalujza szerint Orbán Viktor, illetve az Orbán rendszer legnagyobb bűne nem az, hogy dúsgazdag fideszesek szerint meg kéne tudni élni egy magyarnak havi 47 ezer forintból. És még az sem a legnagyobb bűn, hogy a magyar gyerekeknek nincsen jövőjük Magyarországon. A rendszer legnagyobb bűne az, hogy elrabolta a magyarok erkölcsi ítélőképességét.

“Ma Magyarországon nem létezik a lelkiismeret szabadsága. Az élet pusztán a túlélésről szó”–jegyzi Blahalujza és elmondja, hogy akadt bőven olyan barátja, aki elment dolgozni újságíróként a kormányzati propaganda médiának. Nem azért mert hisz abban amit ír, vagy mert “megtért.” Hanem pusztán azért, mert túl kell élni.

“Orbán Viktor elárult két nemzedéket. Az enyémet mindenképpen, de még édesanyámét is, aki körülbelül annyi idős volt amikor Orbán üstökösként megjelent a porondon, mint ahány én vagyok most. Ő megtette azt, amit senki más még legvadabb álmaiban sem mert komolyan gondolni: Azt követelte a szovjet hadseregtől, hogy azonnal vonuljanak ki. Orbán volt a hősünk. Csodáltuk elképesztő intellektumát, borotvaéles, tiszta elméjét, csaknem példanélküli bátorságát. Még akkor is, amikor a Fidesz ellenzékben volt, órákat töltöttünk az esőben, vagy a pukkasztó hőségben, sok mérföldet vonultunk tüntetések alatt, hogy támogathassuk. (…) Orbán szavai olyanok voltak, mint a nyári zápor, a tiszta levegő a sok évtizednyi avas kommunista propaganda és hazugságok után. (…) De ma már rá sem ismerek Orbán Viktorra. Vajon ő ráismer önmagára? Ha megengedem magamnak, hogy emlékezzek a harmadik fideszes pártkongresszusra, amikor barátaimmal együtt láttuk feljönni a lépcsőn farmernadrágban, láttuk ahogyan Orbán karizmatikus volt, ugyanakkor szerény. Lazán köszönt nekünk. Ha vissza gondolok erre, szemeim könnyeznek Most már csak egy olyan embert látok, aki elárult bennünket. Szívem aggodalommal teli gyermekeinkért…”

Blahalujza teljes angol esszéjét a KMH testvérlapjában olvashatják.

Kategóriák: Szervezetek

Kerestir

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 2 - 13:00

Időben és térben oly messzire nézek most, amilyenre alig van példa az én életemben. Test és szellem együtt a csúszdán vissza a helyre és az időbe, ahol és amikor még sosem látott semmit. Pedig igazán ártatlanul, észrevétlenül kezdődött azzal, amikor Janet megkérdezte hol van Kerestir és nekem fogalmam sem volt róla. Nem hangzik magyarnak, nem várható el tőlem… De hadd látom a Google-t!

Egy értesítés érkezett emailben, hogy aki a maga javára imát rendelne a Kerestir Rabbi sírjánál, az ma jelezze, mert arra már holnap sor kerül, mondta a szöveg: egy angol héber, jiddis keverék nyelven. Immár felcsigázott kíváncsisággal hamarosan kiderítettem, hogy Kerestir hol van és micsoda és bizony az Magyarországon van és számunkra, közönséges magyarok számára a neve Bodrogkeresztúr.

Akik amúgy nem sokat babrálnak a zsidó szokásokkal és hagyományokkal, az ortodoxia és a hasszidizmus közötti különbséggel sem nagyon törődnek, ami érthető. A Hasszidizmus lengyel-ukrán földön alakult ki a XVIII. században és a lényege, amennyire én meg tudom ítélni, az, hogy ezek a rettenetesen szegény, de mélyen hívő zsidók elviselhetetlennek érezték a hagyományos ortodoxia követelményeit és könnyíteni akartak a terhes vallási gyakorlaton. Méghozzá úgy, hogy lemondtak a templomról, a hierarchikus rendről és helyettük sok énekléssel és sok borral vígasztalták és bátorították magukat. Nem éppen haszon nélkül, ugyanis, a hasszidok elképzelhetetlen szegénységben éltek, de mégis boldogok, és gyakran elégedettek foltak. A hasszid gyülekezet nem a zsinagógába járt, hanem a rabbijának az udvarába. Ez az udvar pedig, akárcsak egy király udvara, befogadta és társadalmi tagsággal ruházta fel a betévedt és maradó híveket. Egy-egy hasszid rabbi, ha elég meggyőző volt és sikerült elég követőt megnyernie, akkor előbb egy udvart nyitott, és ha annak a tekintélye egyre terjedt és elég messze eljutott a híre, akkor már dinasztiává vált, hiszen a rabbi továbbörökítette a címét és tekintélyét akár a fiára, vagy a vejére.

Az 1852-ben, a szlovákiai Zborovban született Yeshaya Steiner előbb templomszolgája volt néhány hasszid rabbinak, de 1870-ben a mestere javaslatára Bodrogkeresztúrba vándorolt és ott haszid udvart nyitott. Pedig volt ott már egy zsidó közösség és zsinagóga is, de nem hasszidok, így ő önállósította magát. Ezen túl mint Sheyele nevezte magát, becézve, kicsinyítve, hogy az alázatosságát ebben is kifejezésre juttassa. Azonkívül a Steiner név is hamar lekopott róla, mert már a kezdetekkor csodarabbi hírébe keveredett, úgyhogy ettől kezdve, mint a királyoknál is szokás, mint Sheyele of Kerestir nevezték és emlegették. És hogy miért Kerestir azt innen már könnyű megérteni, hiszen a vallásos zsidók nem tudták rávenni magukat hogy a ”Kereszt Ura” nevén nevezzék a helyet, így azt csak annyira torzították el fonetikusan, amennyire feltétlenül szükséges volt: így lett Keresztúrból, Kerestir.

Rabbi Sheyele of Kerestir hamarosan elérte a csodarabbi státuszt és a követői, a diákjai és a körülötte megtelepedett családok száma hamarosan növekedni kezdett. Ötven évnyi boldogságban, de szegénységben leélt élet után szerencséjére 1925-ben húnyt el, ílymódon elkerülvén a Holokausztot és hagyva maga után egy tekintélyes udvart, dinasztiát, egy fiat és vagy öt vejet, akik mind rabbik lettek és akiknek egyik-másik fia is rabbi lett. Annyi bizonyos, hogy Brooklineban él egy nagyszámú Kerestir szekta és, hogy Miami Beachben is van egy temploma ennek a szektának. Úgy látszik tehát, hogy jónéhány hívének sikerült valamimódon megmenekülni a Holokauszttól, amelynek egyébként hétszázan estek áldozatul Bodrogkeresztúron, és ezért kerülhetett sor arra, hogy a leszármazottak úgy tíz évvel ezelőtt megünnepeljék a csoda rabbi halálának az évfordulóját, amint az a zsidó szokás szerint kötelező.

Persze, Bodrogkeresztúr egy bájos régi mezőváros, a Tokaj Borvidék kellős közepén, a gyönyörű Bodrog partján, ahol a csodarabbi egykori háza és udvara ma is áll, és így nem csoda, ha a leszármazottak úgy határoztak, hogy eljönnek a régi házhoz és ott fognak imával megemlékezni róla, meg a hegyoldalban, a szőlőskertek között fekvő zsidó temetőben. El is jöttek vagy kétszázan. Elképzelhetni a bodrogkeresztúriak megrőkönyödését, amikor annak idején az első feketekaftános hasszid zsidók megjelentek a városkában. Akkor ez nagyon szokatlan lehetett. Azonban az idei tavasszal, az évente immár hagyományosan megismétlődő összejövetelre százhúsz országból több, mint tízezer Kerestir szektatag jött el, méghozzá úgy, hogy ha már úgyis itt voltak kedden, akkor már csak megvárják a szombatot, hogy akkor is imádkozhassanak a rabbi sírjánál.

Az elmúlt tíz évben Bodrogkeresztúr és a környező falvak valóságos üzleti fellendülést nyertek ezektől az évente megismédlődő eseményektől. A város és környéke ma már képes szállást és kóser ellátást nyújtani tízezer látogatónak akár öt-hat napra! Ennek a hatása még Debrecenig is érezhető, sokan közűlük ott szállnak meg, ahonnan ki bérelt autóval, ki meg taxivak hozattja magát Bodrogkeresztúrra. A taxis, akivel beszéltem elmondta, hogy az ő vállalatát teljes egészében kibérelték ezekre a napokra Debrecenből Bodrogkeresztúrra.

Amikor megértettük, hogy mi az a Kerestir és, hogy mit jelentett az a felhívás az emailben, akkor elhatároztuk, hogy elmegyünk mi is Bodrogkeresztúrra másnap, hogy lássuk ezt az eseményt. Hogy mire vállakoztunk, arról persze fogalmunk sem volt. A vonatokon át kell szállni, de a síneket cserélik, úgyhogy busszal kellet megtenni az utolsó tiz-tizenöt kilométert. Persze, a busz elkerülte Bodrogkeresztúrt, a másik faluból kellet átgyalogolnunk. De megérte!

Érkezésünk után itt kezdtük. A két ház közűl a jobboldali a rabbi családjának a háza volt a bal oldali pedig a rabbi iskolája. Mindössze két nagyobbacska szoba. A szürke ház bal oldalán is van egy kis ház, amelyben a rituális fürdő van.

A férfi, aki a rács mogött ül az, aki a logisztikai dolgokat intézi, szállításról, szállásról és élelemről is gondoskodik, ha kell, magyarul, angolul, héberül és jiddisül teszi amit éppen tenni szükséges. A zöldinges, baseball sapkás férfi pedig egy izraeli biztonsági szolgálat embere, aki annak ellenére van itt, sokadmagával, hogy az utca tele van egyenruhás rendőrökkel. Az udvar pedig szó szerint a csoda rabbi udvara. Ezúttal azonban amerikából hozott rengeteg csomagolt kóser étel és ital van bent asztalokon felpúpozva, a háttérben pedig az étkező sátor van, padokkal és asztalokkal.

Az udvar bejárata felett ez a felirat leng. És valóban, Janet bemutatott engem később egy ötvenes korú asszonynak, aki a Rabbi ötödik generációs leszármazottja, Brooklinból. Ezután bevezette őt a házba, a konyhába, ahol egy ötszázliteres körüli méretű leveses fazekat és hasonló méretű egyéb edényeket mutatott. Ebből a konyhából többezer adag kóser ételt lehet felszolgálni és ezt érdemes ennek a közönségnek évi egyetlen alkalom kedvéért fenntartani. Azután még egy könyvet, egy jó vastag könyvet, is ajándékozott Janetnek, amely teljes egészében a csoda rabbi csodáinak a leírását tartalmazza. Még nem olvastam.

A férfiak és nők szigorú elkülönítése jegyében ez a sátor a nők számára nyújt árnyékot és gyülekezőhelyet, míg az összes tőbbi helyet a férfiak foglalják el.

No persze! Akármilyen konzervativak legyenek is, azért egy kis fényképezkedésnek, selfieknek mégsem tudnak ellenállni. De miért is?

És a mennyei szép tokaji borvidék, az a környék, ahol a hegyoldalban a temető fekszik.

Nincsenek megfelelő szavak, amelyek leírni tudnák a békés gyönyörűségét ennek a világnak: a szőlők az előtérben és ott hátul a Bodrog tekereg.

Akár az iróniában fürdő világ szimboluma is lehetne a történelmi borvidék kellős közepén mobil telefonon beszélő hasszid zsidó!

Ez az épület a csoda rabbi sírja felett áll, belsejében hozzávetőlegesen talán száz imádkozó zsidó áll bent, kérve a mennyei közbenjárást a rabbitól.

Itt, a sír épülete elött a mécsesek állványa, ahova a rabbi emlékére gyújtott gyertyákat lehet tenni.

A gyönyörű tájra tekint a zsidó temető, ahol hetven éve nem temettek senkit.

Ez a hatalmas, megtermett ember pedig, Mr. Jakob Gluck, egész nap rántottával lát el mindenkit aki elé áll és kéri, miközben egyre beszélget velük magyarul, jiddisül és angolul.

Ezek pedig a közeli pincék. Nekik semmi közük a csodarabbihoz, de azért jólesett egy fröccsöt inni itt, tokaji borból, ott, annál az asztalnál.

Nem könnyű megmagyaráznom az érzéseket, amelyekkel elhagytam Bodrogkeresztúrt. De valami olyasmi járt az eszemben, hogy hálás vagyok, amiért ezek az emberek, bármennyire is idegenek számomra, mégis ellenálltak minden pusztító erőnek és ma, ”alig” hetven évvel a Holokauszt után, diadalmasan ünnepelnek évente a világ százhúsz országában. Túlélték a legborzalmasabbat és magabiztosan visszavették ami az övék: az emlékezést és a hagyományt.

Kerekes Sándor

Kategóriák: Szervezetek

Parragh László megnyilvánult irritálástanból

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, május 2 - 12:18

Most, hogy Orbán Viktor legújabb kormány-statisztériája véglegesedni látszik, akár megnyugvással pipálhatjuk ki a holdudvar morális változatlanságát. Esetleg fokozódó önleleplező hajlamát. Elvégre ura hatalmának biztossága a csicskást is bátrabbá teheti. Ehhez hasonlók juthatnak az ember eszébe ekkor is, amikor a Parragh-interjúból olvas szemelvényeket.

Szemelvényeket, mert a teljes szöveg nyomtatásban lesz olvasható csak a jelek szerint. De a részletekből is látszik a cseppben megcsillanó lenézés tengere. Kezdve attól, hogy szerinte a világ talán legtermészetesebb dolga, hogy a felesége az MNB Monetáris Tanácsának tagja. Még akkor is, ha néhányan talán morális összeférhetetlenséget vélhetnének felfedezni. Mondjuk azért, mert a közel hárommilliós fizetéssel állást birtokló nején keresztül esetleg hatni lehet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökére, illetve azon keresztül a kamarára. Amely kamara tagjainak esetleg nem mindig esnek egybe az érdekei a hatalommal. Normális esetben. Normális országban. Normális demokráciában. Bárki választhatja a neki legszimpatikusabbat. Akár Parraghot is, aki egy ideje a Nemzeti Versenyképességi Tanácsnak is tagja. Úgyhogy senki ne féltse attól, hogy a feleségén keresztül tartják esetleg sakkban a vállalkozók kamaráját.

Már csak azért sem, mert a kamarai kamraelnök egyébként sem sokra becsüli az asszony keresményét. Elvégre ő a családfenntartó, és az MNB-től kapott három millió csak aprópénz. Parraghról legalább nem tudjuk, hogy mennyit keres. Azért persze érdekes lenne tudni, hogy miért gondolja irritálónak annak az elárulását, hogy a családi kasszába mennyit tesz be. Mert erről nyilvánvalóan két felé elroboghatnak a gondolatok. Az egyik az „irritálóan kevés” kategóriája. Mármint az, ha a felesége keresményénél nagyságrenddel tesz be a közösbe kevesebbet. Mert akkor, figyelembe véve, hogy mindenki a saját szintjén nyomorog, alig jobb firma, mint bármelyik olyan suttyó, aki a kocsmában „családfenntartó”, de valójában elvárja, hogy az asszony keressen pénzt. Amolyan futtatós mentalitással.

Parragh esetében valószínűleg nem erről van szó. Ugyanakkor aligha érthető, hogy amennyiben a keresményével kapcsolatban tiszta a lelkiismerete, akkor miért ne vállalhatná? Egy jól menő vállalkozó, aki piaci bérekkel százakat, esetleg ezreket, foglalkoztat, kiváló menedzser, és tiszta, bármikor ellenőrizhető üzletekkel keres sok pénzt, akár vállalhatná is a jövedelmét. Nyilván lennének irigyei. Ahogy valószínűleg most is vannak. A személyes biztonságát sem veszélyeztetné jobban, mint az idézett ködösítés. De mi is veszélyeztethetné a személyes biztonságát egy olyan országban, ahol két hét alatt rendet tettek annak idején? Nem igaz? Marad tehát az, hogy a ködösítés mögött más ok húzódhat meg. Lehet, hogy Parraghnak a lelkiismerete nem egészen tiszta? Vagy csak egyszerűen nagyképüsködik? Netán csak szimplán lenézi a leendő olvasóit?

Ahogy tulajdonképpen lenéz másokat is. Leginkább azokat, akiknek azt javasolja, hogy: „Először igenis szakmát kell tanulni, hiszen ma már az összes szakma keresett”. Kiegészítve azzal a kitételével, hogy „ha valaki tehetséges, akkor később lépjen tovább”. Mert azért ő sem kapáló emberként, hanem az egyetemi padban ülve gondolta az életnek való nekifeszülést. Ugyanakkor még abban is lehetne valami, hogy nem árt egy szakma, és általában a munka világával való ismerkedés. Mármint azt megelőzően, hogy diplomát szerezzen valaki. Esetleg rögtön azt követően. Akkor, ha az iskolák, illetve az iskolatípusok között létezik átjárhatóság. De ugyebár emlékezhetünk még arra, amikor alig egy évvel ezelőtt még a képzési gettósítás kapcsán emlékezhettünk meg Parragh Lászlóról. Aki gyakorlatilag már 2016-ban feladta a megrendelést a kormánynak, a csak a vállalkozóknak hasznos szolgák kinevelésére.

Parragh tehát az egyik oldalon megszakérti az oktatást, és ennek keretében gyakorlatilag hozzájárul a szakképzés zsákutcává alakításához. A másik oldalon szemközt is köpi azokat, akiket a hatalommal odatereltet. Azzal, hogy „emelkedjetek ki, ha tudtok”. Amihez azért pofa, és azon bőr kell. De nem kell félteni. Orbán hatalmi holdudvarában mindez alapfelszerelés.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára