Szervezetek

Krisztus hányna tőletek

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 25 - 22:33

És akkor mi van? 41 százaléknak nincs gyereke, a többinek meg van.

Mit tetszenek ezzel üzenni a magyar nőknek? Hogy tessék feljebb tolni a szülési százalékot? Molyoljatok a konyhában, főzzetek, mosogassatok, aztán, ha mindez megvan, szüljetek.

Netán a férfiaknak szól a szöveg? Merthogy közülük sincs mindenkinek gyereke.

Közöd?

Nullaszázalékos pártként megint a hálószobákban matattok?

Beleütitek az orrotok mindenbe, amibe csak lehet. Vasárnapi pihenőnapnak csúfoltátok, amikor bezárattátok a boltokat vasárnaponként. Úgy hallom, most megint hasonlóban mesterkedtek.

„Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség”.

Nekem nincs azzal bajom, ha kötelezővé tennétek a nőknek, hogy szüljenek. És az abortuszt is megtilthatnátok, meg a szexet, ami nem gyereknemzésre irányul. Én ezzel nagyon egyetértek. Aki tagja a pártotoknak, vagy akár csak egyszer is megfordult a fejében, hogy rátok szavaz – nem mintha lennének ilyenek – azoknak legyen tilos minden, ami férfi és nő kapcsolatában nem gyerekek előállítására irányul.

Beszélgetni se lehessen, mert annak is szex lehet a vége.

Azt hiszem, visszafogott voltam. Legalábbis ahhoz képest, amit gondolok rólatok.

Mondjuk, ha szóltatok volna egyetlen szót is a hajléktalanok érdekében. Segítettek volna a szegényeken, az elesetteken, nem üldöznétek, hanem oltalmaznátok a menekülteket!

Írhattok bármit a tőlünk ellopott pénzből nyomtatott plakátjaitokra: Krisztus hányna tőletek.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Búzás Huba: Modern mese

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 25 - 17:13

ugrott pimasz nagyot,
mosolyra fakadott
egy szerelőcske,
akár a szöcske,
hagyott csapot-papot

és ment mérföldesen,
előtte még sosem
gondolta volna
~ nem szöcske, bolha! ~
hogy ily könnyen megyen,

(pár éhező gyerek?
pofára essenek!)
hogy zsebre vághat
sok milli’ százat
~ Isten fizesse meg!

Búzás Huba

*

Búzás Hubára régebbi olvasóink bizonyára emlékeznek. Egy időben rendszeresen publikált nálunk. Nagy öröm volt ismét hallani felőle, amikor az általa írt limerick közlését javasolta a KMH-nak. A szerző jelezte, hogy az évek folyamán is követte a KMH munkáját, továbbra is olvassa az itt megjelenő cikkeket. (A szerk.)

Kategóriák: Szervezetek

Orbán, puska, békegalamb

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 25 - 16:04

A miniszterelnök október 23-a alkalmából nem említette meg Soros Györgyöt. Mármint név szerint nem emlegette. Helyette nemzetközi pénzügyi köröket, vagy mi a szöszt emlegetett. De nem is ez volt a beszédében elért mélypont. Valószínûleg a „migránsmentes övezet” kifejezés az, ami vitte az olajágat.

Azt a bizonyos olajágat, amit a békegalambbal szokás társítani. Orbán Viktor ezt az olajágat egyre messzebbrõl szemléli. Olyan messzirõl, ahonnan a „migránsmentes övezet” már alig van messzebb a „cigánymentes övezet”, illetve „zsidómentes övezet” kifejezésektõl. Aztán jöhet az „ellenzékmentes övezet”. Elvégre az ellenzékrõl már régóta mondja a kormánypárt, hogy nem is igazán magyar. Mert magyar szerintük csak az, aki hason csúszva nyalja fel a vezér lába nyomát. Miközben aligha hiszem, hogy ma Magyarországon, vagy akár az egész Kárpát-medencében fel tudná bárki is sorolni az elmúlt ezer év negyven generációnyi õsének mindegyikét. De a retorikát illetõen nem is ez a lényeg.

A lényeg inkább az az ordas pánik, amivel Orbán Viktor görcsösen kapaszkodik a szélsõjobbosok várható szavazataiba. Jobbról elõzve a Jobbikon kívül még az onnan ideiglenesen távozott szélsõségesek egy részét is. Régen elfeledve már azt a bizonyos olajágat cipelõ galambot. Távcsõvel figyelve a madarat. A távcsõ alatt pedig ott a puskacsõ is. Aztán… Aztán majd utána az özönvíz.

Kategóriák: Szervezetek

Kedves egyharmad…

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 24 - 06:30

Mottó. Az igazság nem a tiéd, ha egyáltalán létezik. Talán csak olyan igazság van, amit a megismerés pillanatában magunkra szabunk. Vagyis az igazság ezerarcú és én ezt az igazságot nem keresem.

Október 23-n ülök az egyharmad romjain. Pontosabban a romok mellett. Az egyharmadból levonva a Jobbikot, a maradékot csokorba kötve talán egy hatod. Még csak nem is rom, egy csokor ibolya, mondanám szívemből, de nem virágcsokor, csak por és hamu; majd jön, és elfújja a tavaszi szél, vagy sárba tiporja a közöny és az önkény.

Kik Ők, hol vannak a nekem oly kedves demokraták, az egy hatod?* Mi bukásuk (bukásunk) oka?

Dédapák szégyellték, nagyapák mesélték, apák titkolták, a ma ötvenes fiúk tagadják a XX. század bűneit, az újra támadó bűnöket, amiknek alapja a kirekesztés, idegengyűlölet, az egyén elnyomása, a másság tiltása; másrészt a faj a haza, a monokultúra szentsége, a „mi jobbak vagyunk” kevélysége. Ez lenne az ok? És a demokrácia szabadságeszménye egy porba hulló szép üzenet, falra hányt borsó?

Érteni vélem a szélsőjobb mefisztói pragmatizmusát, vágyát a XX. század diktátorainak sikereire, a „mi biztos nem bukunk bele”-, és a „miattunk nem lesz világégés” hamis tudatát, de nem értem a demokraták hajlott derekát. Ismerve a diktatúrák történetét nem ússzák meg, igazán ráérnének letérdelni a hóhér előtt.

Négy éve százezren álltunk a rakparton, hallgattuk hét párt szónokát és kórusban kiabáltuk: „összefogás, összefogás, összefogás, …” aztán lett belőle szétforgácsolt egyharmad. Akkor mindegyik demokratikus pártot meghallgattam, és mindegyik mondott annyi jót, hogy a rosszat elfeledtem. Ma is meghallgatom Őket, és mindegyik mond annyi rosszat, hogy a jót elfeledem.**

Ma nem kiabálunk, ma esik az eső, és lemondta október 23-i Kossuth téri tüntetését a Közös Ország Mozgalom (forrás 24HU) „Sik a ső / sik a ső / -mindig esik / az eső.” (Tamkó Sirató Károly Esővers) Ma esik, esernyő sutba, a jövő borús, és bizonyosan az, a kérdés mindössze, hogy a Fidesznek egyedül lesz kétharmada, vagy a Jobbikkal kénytelen összefogni a totális hatalomért.

A jelenben vannak jövőről árulkodó szavak. Volt vállalkozóként (tőkéskésként) pontosan tudtam, hogy alkalmazottaim tudása, fizikai képességei erőforrásai a cégnek. Emberi erőforrások. Ám nagymamám nem volt emberi erőforrásom, sem akkor, amikor ölébe vett, sem akkor, amikor remegő kezét kezembe vettem. Aztán, amikor meghalt nem lett veszélyes hulladék, halálában is nagyanyám maradt. Sírjára most is virágot viszek.

A regnáló hatalom mefisztói pragmatizmusáról az Emberi Erőforrások Minisztériuma elnevezés árulkodik. Az elnevezés szellemében én, magyar állampolgár, túlkoros villanyszerelő emberi erőforrásként a rabszolgapiacon kilóra vagyok eladható disznótápnak. 70 kg disznótáp, ennyit érek a tőkét kiszolgáló hatalomnak. Az a hatalom, amelyik 75 év felett már korlátozta az egészségügyi ellátást, halottait rövidesen veszélyes hulladékként fogja kezelni. A tőkének nincs erkölcse, és jól van ez így, azonban baj, ha a politikának nincs erkölcse. Az erkölcstelen politika a diktatúra, és mert a demokrácia erkölcsi kérdés, kérlek benneteket, demokraták, az erkölcs, a demokrácia nevében, fogjatok össze!

Nem akarok veszélyes hulladékként kimúlni!

Üdvözlettel Szukits Rezső alias 70 kg disznótáp

*Pártok számát tekintve jól állunk. 2017 szeptemberére 222 párt volt nyilvántartásba véve, és több mint 170 állt bejegyzés alatt. (forrás: Magyar Nemzet)

**Eddig egy tisztán gondolkodó pártot látok Karácsony Gergellyel a PM-t, ám a bennem égő nihil lángját ők sem oltják el.

Kategóriák: Szervezetek

Ontario korábbi kormányfője az 1956-os magyar menekültválságról beszélt

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 23 - 17:12

Bob Rae korábbi tartományi kormányfő, illeve a kanadai kormány jelenlegi különmegbizottja Mianmarban volt a Menekülés a szabadság felé nevű ottawai konferencia szónoka október 23-án. A napot a Saint Paul Egyetem rektora, Chantal Beauvais, nyitotta meg. A rektor jelezte: a római katolikus egyetem különösen erős hangsúlyt fektett a társadalmi igazságosságra, ezért fontos az intézmény számára, hogy a menekültválságokról szóló konferencia az egyetem campusán kerül megrendezésre.

(Chantal Beauvais, a Saint Paul egyetem rektora. Photo: C. Adam)

A nap díszszónokát Judy Young-Drache, a Kanada – Magyarország Oktatási Alapítvány elnöke és a konferencia szervezője mutatta be. Elmondta, hogy Bob Rae nem csak vezető politikai szerepet töltött be Kanadában – Ontario tartományban kormányfőként, valamint szövetségi szinten is, liberális politikusként – hanem ezen felül tudományos és jogi háttérrel is rendelkezik.

(Judy Young-Drache és Bob Rae. Fotó: C. Adam)

A II. Világháború óta a legsúlyosabb menekültválságnak lehetünk tanúi–kezdte beszédét Bob Rae. Ez a válság különösen komollyá vált a szíriai polgárháború következtében. A menekültválságokat azonban számos tényező váltja ki. E tényezők között vannak ekológiai és gazdasági faktorok és természetesen fontos szerepet játszik az erőszsakos konfliktus is. Kulcsfontosságú kiemelni azt is, hogy a menekülés mindig összeköthető a mélyszegénységgel.

Különös releváns, hogy pont most emlékezünk meg az 1956-os magyar forradalomról és az azt követő magyar menekültválságról. A közös nevező az akkori magyar válság és a mostani menekültválság között az emberi történet, a válság emberi oldala. Rae jelezte, hogy a magyar válságot a II. Világháború öröksége, az azt követő brutális szovjet megszállás és a sztálinista diktatúra váltotta ki. Volt egy röpke pillanat, amikor a magyarok menekülhettek és a nyugati világ gyorsan válaszolt erre a válságra.

“Jack Pickersgill, Kanada korábbi bevándorlásügyi minisztere egészen halála napjáig hangsúlyozta: élete legbüszkébb pillanata az 56-os menekültek befogadása volt”–emlékezett Rae.

(Bob Rae a magyar menekültválságról beszél… Fotó: C. Adam)

Aztán Bob Rae visszaemlékezett gyerekkorára. Pusztán nyolc éves volt, amikor magyar menekültek érkeztek általános iskolájába. Emlékszik, hogy amikor Nagy Tibor menekült gyerekként megérkezett, egy árva szót nem beszélt angolul. Két éven belül, az osztály legjobb tanulója lett–hangsúlyozta Rae.

“A mai Magyarország is hozzátartozik ahhoz, amiről beszélek. Amikor a jelenlegi menekültválságra kidolgozott válaszokra gondolunk, okunk van aggódni. Vajon él bennünk annyi civil bátorság, hogy szembenézzünk a mai kihívásokkal?”–Ezt kérdezte Rae a jelenlévőktől. Aztán hozzátette: az egyik legsúlyosabb kortárs válságra — a Rohingya nép üldöztetésére — a nyugati világban aligha nyújtunk hatékony választ.

“Szeretjük saját magunkat megtapsolni azért, mert Kanada befogadott 25 ezer szíriai menekültet. De értenünk kell: ez a tágabb globális menekültválság pusztán egy kis része. Ezt a hihívást nem fogja megoldani az a pár ország, amely pénzt és energiát fektett ebbe. Meg kell teremtenünk azokat a feltételeket, amelyek elősegítik azt, hogy a menekültek otthon tudjanak maradni”–jelezte Rae.

Aztán a volt kormányfő előhozta azt a témát, amelyet Magyarországon is hasznos lenne hangsúlyozni.

“Vannak országok, amelyek gyakran azt képzelik magukról, hogy sokkal inkább homogének, mint amilyenek a valóságban. Vajon ismerik ezek az emberek saját hazájuk történelmét? Minden ország pluralista. Vannak olyan országok, amelyek ezt el is ismerik. Különösen büszke vagyok arra, hogy Kanada nemzeti narratívája elfogadja a pluralista valóságot. Kanadában értjük, hogy identitásunk mindig alakulóban van”–hangsúlyozta Rae.

A volt Ontario-i kormányfő elmondta, hogy ami a menekültválságokat illeti–Kanadának vezető szerepő van a világporondon. “Nem elég ha pusztán szimbólikusan lépünk. A menekültválságra adott válaszunk mély és sokoldalú kell, hogy legyen”–tette hozzá Rae. Tovább hangsúlyozta azt is, hogy fontos együttműködni nemzetközi partnereinkkel.

Kategóriák: Szervezetek

Menekülés a szabadság felé — Beszámoló egy menekültügyi konferenciáról Ottawában (1. nap)

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 22 - 17:18

Ottawa Saint Paul (Szent Pál) egyeteme adott otthont egy menekültügyi konferencia első napjának, amely az 1956-os forradalom és szabadságharcból származó menekülthullám hatvanadik évfordulóján, illetve Kanada államalapításának 150. évfordulóján került megendezésre. A három napos konferenciát Mike Molloy, a Kanadai Bevándorlás Történelmi Társaság elnöke nyitotta meg és egyben felolvasta Ahmed Hussen, kanadai bevándorlásügyi miniszter üzenetét. A miniszter hangsúlyozta, hogy e konferencia “kanadai sokszínűségének történelmét” mutatja be. Aztán Mike Molloy hozzátette: “egy olyan világban ahol egyre terjeszkedik a populizmus, illetve a xenofóbia és a bevándorlóellenes tendenciák, különösen releváns e konferencia üzenete.”

(Mike Molloy. Fotó: C. Adam)

Schwartz Ágota, az Ottawai Egyetem irodalom és külföldi nyelvek tanszékének professzora, valamint Judy Young-Drache, a Kanada – Magyarország Oktatásügyi Alapítvány elnöke, illetve mindketten a konferencia szervezői, elmagyarázták: a konferencia ötlete az elmúlt másfél év alatt alakult ki. Egyetértettek a szervezők, hogy a konferencia tematikája tágabb lesz, mint hogy kizárólag az 56-os menekülthullámmal foglalkozzon.

(Schwartz Ágota. Fotó: C. Adam)

Judy Younge-Drache az Ottawa-Centre szövetségi választókerület képviselőjének, Catherine McKenna üdvözletét osztotta meg. McKenna elmondta: a konferencia kiváló alkalom az oktatásra és egyben az érdekérvényesítésre is. “Kanada kormánya elismeri, hogy hazánk a különböző népek befogadására épült”–jegyzi McKenna. A szövetségi politikuson kívül, Ottawa polgármestere – Jim Watson – is üdvözölte a konferencia résztvevőit.

(Judy Young-Drache. Fotó: C. Adam)

Németország ottawai nagykövetségét Marianne von Blomberg képviselte a konferencián és megjegyezte: Többet kell tanulnunk a menekülés jelenségéről, hiszen Németországban ez most különösen központi kérdés. Több mint 1,3 millióan kerestek menekült státuszt Németországban és ezzel az országnak számos hihívással és kérdéssel kellett megbírkóznia. Ilyen volt az elbírálási folyamat meggyorsítása valamint a kulturális és gazdasági beilleszkedés kérdése. Szintén jelen volt a konferencián Mark O’Neill, a Kanadai Történelmi Múzeumot és a Kanadai Hadtörténeti Múzeumot felügyelő koronavállalat elnöke.

A UNHCR-t Michael Casarola reprezentálta és elmondta: jelenleg több mint 22,5 millió menekültről tudunk és a szituáció Szudánban, Bangladeshben a Rohingya néppel, valamint a helyzet a Közép Afrikai Köztársaságban különösen aggasztó. A gazdasági, jogi, kulturális és társadalmi integráció a legfontosabbak amikor új menekülteket fogadunk be. Ami a szíriai menekülteket illeti: látjuk, hogy a szír menekültek rendkívüli módon ragaszkodnak Kanadához. Ezen felül tudjuk, hogy a menekült gyerekek általában arányosan nagyobb számban iratkoznak be kanadai egyetemekre mint a Kanadában született gyerekek.

Az első panel a migráció, az elmozdulás és a több identitású létet vizsgálta művészeti szemszögből. A panelt Lilly Koltun, a Kanadai Portré Galéria korábbi igazgatója vezette. A panel elnöke elmondta: maga is bevándorlók közvetlen leszármazottja.

(Lilly Koltun, Fotó: C. Adam)

Amina Jalabi, egy montreáli fotóművész 23 évvel korábban érkezett Kanadába Szíriából. Amikor tavaly érkezni kezdtek szír menekültek, érzelmi szinten is vonzódott hozzájuk. Jalabi egy eléggé fájdalmas fénykép vetítésével kezdte el előadását. Bemutatta azt a világot is bejárt fotót, amelyen László Petra magyar újságíró és operatőr Röszkénél menekülteket rugdosott. Jalabi előadásának második része azonban egy montreáli fotóprojektet mutatott be, amelyben szír menekültek készítenek képeket új otthonukról–Montreál városáról. A bemutatott képek alapján, a menekülteknek leginkább Montreál római katolikus templomai, illetve a város gazdag építészete imponált. Ez a projekt azért is fontos volt, mert lehetővé tette a menekültek számára, hogy fotókon keresztül dokumentálhassák integrációs folyamatukat. Ezen felül a kritikai gondolkodást és az öntudatot is ösztönzi. Továbbá a fotók megkérdőjelezik a menekülekről kialakított hagyományos sztereótípiát, nevezetesen azt, hogy sebezhetőek. Jalabi kiállításában a menekültek művészek, fotóművészek, tanárok és — úgy általában — montreáliak.

(Amina Jalabi. Fotó: C. Adam)
(Amina Jalabi előadása. Fotó: C. Adam)

A menekült fotóműveszetről szóló előadást követte a színház. David DeGrow (a Torontói Egyetem doktorandusza) a torontói kísérleti színház alalukálást vizsgálta, különös tekintettel a hatvanas évek végén, illetve a hetvenes évek elején érkező amerikai “menekülthullámra.” (Azokról az amerikaiakról van szó, akik a vietnámi háború ellen, illetve emiatt emigráltak Kanadába.) DeGrow elmondta, hogy ez a hullám kulcsfontosságú szerepet játszott a torontói színház fejlesztésében, különösen Rochdale College-ben, és e körül. Rochdale College egy alternatív oktatási intézmény és diákok által adminisztrált kooperatív rezidencia volt 1968-tól. DeGrow hozzátette: mára sokkal fejletebb a torontói színházi világ, így a mai menekültek akik esetleg csatlakoznának e világhoz komolyabb versenyben kell megállniuk helyüket. Amennyiben ismét egy bevándorlói hullám érkezne az USA-ból, vajon úgy teszünk mint ahogy tettek a hatvanas és hetvenes években–tehát hálózatok építésével és a menekült művészek befogadásával segítjük integrációjukat? Ezt kérdezte DeGrow és ezzel zárta előadását.

(David DeGrow. Fotó: C. Adam)

A torontói kísérleti színházról szóló előadást követte Gelencsér Gábor (ELTE), aki a rendszerváltás utáni magyar filmekről beszélt, különös tekintettel arra, hogy a vándorlás és a Magyarországra való visszatérés miképpen jelentkezik e filmekben. A politikai motivációt felváltotta fel a gazdasági motiváció, amikor magyarok nyugatra migráltak 1989 után. Nagyon gyakran a nyugatra távozó magyarok csalódottan tértek haza Magyarországra, a nyugaton töltött idejüket pedig az elidegenítés jellemzte. A magyar filmiparban egy egész műfaj foglalkozik a hazatéréssel, illetve azzal, hogy milyen más a nyugat a valóságban, ahhoz képest amilyennek a magyarok képzeletében létezett. Gelencsér Gábor többek között megemlítette Török Ferenc Moszkva tér című filmjét, valamint a Zsötem c. filmet és Vajda Péter Itt a szabadság c. alkotását.

(Gelencsér Gábor. Fotó: C. Adam.)

Lilly Koltun azzal a gondolattal zárta a panelt, hogy a művészet “kinyítja az kapút kollektív embersiségünk előtt.”

A konferencia első napját kitcheneri író, Tasneem Jamal, felolvasása zárta Where the Air is Sweet c. könyvéből. Jamal családi történetére épül a regény. A szerző családja Ugandából menekült Kanadába 1975-ben, amikor az író négy éves gyerek volt. Jamal hangsúlyozta annak fontosságát, hogy menekültek platformot kapjanak, hogy az ő autentikus hangukat is hallhassuk.

(Tasneem Jamal. Fotó: C. Adam)

A konferencia első napja egy felvilágosító beszélgetéssel zárult arról a kérdésről, hogy miképpen definiáljuk a “menekült” szót és hogy miben különbözik ez másféle migrációtól és bevándorlói hullámoktól. Lapunk a konferencia további előadásairól is beszámol az elkövetkező napok során.

Kategóriák: Szervezetek

Kis kiállítás, nagy történet

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 22 - 14:55

Madarász Viktor (1830 – 1917) halálának centenáriuma alkalmából a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria kamarakiállításon emlékezik meg a magyar történelmi festészet egyik vezéralakjáról. A 2018. február 18-ig látható tárlat olyan, publikálatlan, a párizsi levéltárakban frissen végzett kutatásokra épül, amelyek nyomán Madarász Viktor egyik kultikus fő művét új megvilágításban tárhatják a közönség elé, legproduktívabb, párizsi korszakának bemutatásával.

Madarász 1859-ben, Párizsban festette a Hunyadi László siratása című festményt, amivel azonnal felhívta magára a figyelmet. A Pesti Műegylet kiállításán a Napkelet című újság kritikusa a „teremtő lángészt” ünnepelte benne. A kor francia romantikájának légkörében festett kép emblematikus fő műve nemcsak a Madarász-életműnek, de a XIX. századi magyar történeti festészet egészének is. A „magyar Pietà”-nak is nevezett festmény a nemzeti passiótörténet egy fejezetét ábrázolja és mint ilyen, fontos szerepet töltött be századában a nemzeti öntudat megerősítésében. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy a kép nemzeti kultuszképpé, a közös magyar képi emlékezet mindenki által ismert, szinte ikonikus darabjává váljon. Az alapos restaurálásnak köszönhetően a műtárgy most teljes pompájában látható.

A kép két évvel később külföldön is nagy sikert aratott. A párisi Szalon zsűrije éremmel jutalmazta. A kiállítás ezt a művet járja körül, az elmúlt évek kutatási eredményeinek alapján. Az osztrák önkényuralom ideje alatt fellendülő magyar történelmi festészet, a nagy presztízsű párizsi képzőművészeti főiskola és a párisi Szalon, valamint a festmény különféle képi és szöveges reprezentációinak, változatainak – vázlatok, redukciók, nyomatok – tükrében. Hunyadi László halálának és gyászolásának balladai hangvételű ábrázolása tíz évvel az 1848-49-es Szabadságharc leverése után aktuális tartalommal telítődött: Habsburg-ellenes politikai állásfoglalást jelentett. A jogtalanul kivégzett nemzeti hős 1848 eszméjének megtestesítőjévé, a 49-es áldozatok jelképévé vált.

Az utóbbi évtizedekben a XIX. századdal való tudományos, művészettörténeti foglalkozás új színben tüntette fel ezt az eddig kicsit monolitnak gondolt évszázadot. Nagyon sok új hangsúly született – állapította meg a kiállítás megnyitásakor Szücs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese. Ebben a sorban nagyon fontos pillanat Madarász Viktor kiállítása, amiről bátran elmondhatjuk: kis kiállítás, de nagy történet! A Magyar Nemzeti Galéria mintegy negyven festményt és félszáz kisebb-nagyobb grafikai munkát őriz tőle, tehát teljes áttekintésünk van a kissé egyenetlennek tartott életművéről. Mint számos más kortársának, az ő életének is meghatározó eseménye volt az 1848-49-es Szabadságharcban való részvétel. Olyannyira, hogy kardját és mentéjét megőrizte, a sírjába is maga mellé rakatta mindkettőt. Látható, hogy egész életében ez a függetlenségi, Habsburg-ellenes szemlélet nyomta rá bélyegét munkásságára. Később a bécsi Akadémián tanult neves mesterektől – ekkor készültek első történelmi tablói – de igazi kiteljesedését Párizs hozta el. Legfontosabb – nemzeti tematikájú – főművei itt születtek.

Ennek a tárlatnak a középpontjában a Hunyadi László siratása című nagy – a gyerekkori iskoláskönyvektől kezdve, a bélyegkiadáson át, a képeslapokig – hatalmas mennyiségben sokszorosított, szinte mindenki által ismert alkotása áll. Kisebb vázlatokkal, redukciókkal, keletkezésének történetét is bemutatja. Szembenállását a hatalommal jól mutatja Dózsa Györgynek két módon is megfestett képe. Az egyik példány a Budapest Történeti Múzeumban, a másik a Temesvári Múzeumban található. A képeket felirattal is ellátta. Az egyiken „A szabadság hőse és mártírja” latin nyelvű felirat áll, a másikra magyarul írta, hogy „A pórkirály”. A kiegyezés időszakában eléggé markáns üzenet Párizsból Magyarországnak ez a két Dózsa ábrázolás és a későbbiekben különböző reprodukciókban szintén széles körben elterjedt „Petőfi halála”. Számunkra most ez a kép, a Hunyadi László siratása, egy kicsit több, mert a korszak művészettörténetéről is szól, Madarász Viktorról is szól és az évfordulón túl, talán ráirányítja a figyelmet arra, hogy a kevéssé ismert vagy kevéssé fontosnak tartott életművek kutatása legalább annyira izgalmas és mindenki számára annyi új szempontot tud hozni, mint a „sztár” nevek viselőinek bemutatása.

Egyes kiállítások csak arra valók, hogy bizonyos „nagy nevek” segítségével bevonzzák a közönséget a múzeumba, más – bátrabb – kiállítások viszont azért nyílnak meg, hogy a múzeum meglévő értékeire, gyűjteményének szépségeire hívják fel a figyelmet –mondta el Olivia Voisin, a Musée des Beaux-Arts d’Orléans igazgatója, a Madarász kiállítás megnyitásakor. Ez a mostani ráadásul olyan alkotó köré szerveződik, aki egyik létrehozója az országaink közötti művészeti kapcsolatoknak. Ő volt ugyanis az egyik első magyar művész, aki Franciaországba jött tanulni. Mestere, a korának egyik leghíresebb, romantikus festő tanára, Léon Cogniet volt. Ezen kívül ő az első magyar festő, aki a párizsi Szalonban bemutatkozott, és az első, aki ott valóban sikereket ért el, mint a történeti festészet korabeli művelőinek teljesen egyenrangú társa. Így tudta elhozni Magyarországra azt a tudást, ikonográfiát, festészeti látásmódot, ami addigra az egész generációjában elterjedt. Elég csak ezt az egyetlen képét megnézni, hogy rájöjjünk, milyen fontos szerepet töltött be Madarász Viktor a XIX. századi festészet történetében.

A kiállítás érdekessége Madarász Viktor francia mesterének, Léon Cogniet-nek az Orleans-i Musée des Beaux-Arts-ból kölcsönzött festménye, amely szintén egy siratási jelentet ábrázol. Az esemény a görög mitológiából ismert: Briszéisz Patrokloszt siratja. Cogniet a francia Akadémia egyik professzora volt, festőgenerációk nőttek fel a keze alatt. Magánműterme az egyik legkeresettebb volt Párizsban. Népszerűségét annak köszönhette, hogy nem erőltette rá stílusát tanítványaira, hanem hagyta őket saját modorukban kibontakozni. Budapesten most bemutatott – 1815-ben készült – képe a trójai háború egy eseményét örökíti meg. A kép kompozíciója a klasszicista elvekhez hűen színpadias: azt a feszült pillanatot ábrázolja, amikor Akhilleusz előlép, hogy megbosszulja barátja halálát.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

A magyar ellenzék egy szégyen — Ők tartják hatalomban a Fideszt

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 21 - 14:35

A magyar politika oligarchikus (kevesek által uralt), nagyfokú hatalmi koncentrációja nemcsak azt jelenti, hogy a demokrácia vastagon manipulált (a választási rendszerrel, a propagandával, az ún. konzultációkkal, egzisztenciális fenyegetéssel), hanem azt is, hogy nagyon keveseknek van beleszólásuk abba is, hogy hogyan lehetne leváltani a kormányt. Ez a kevés gyakorlatilag a 25 ellenzéki pártvezető: pártelnökök és kulcsemberek.

Mostanra nemcsak az világos, hogy a Fidesz híveinek száma a választásra jogosultak 25 és 30%-a között stabilizálódott, tehát alapos kisebbségben van (ezt eddig is tudtuk); hogy a miniszterelnök személye iránt szimpatizálók is messze kisebbségben vannak; hogy a pártok és a pártpolitika iránti bizalom elenyésző; de az is kiderült, hogy az ún. nemzeti konzultációk sorozatban bukások (ha sikernek hazudja is őket a mindent ellepő állami propaganda), a kormány fő témái rendre hazugságok (államcsőd, nyugdíjvédelem, rezsiharc, legalább félig az a migráció-áradat, és a Soros-terv sem Sorosé), és nemcsak hazugságok, hanem az évek múlásával már a kormánypárti szavazók sem hiszik el őket, sőt pontosan tudják, hogy a Fidesz lop, csal és többnyire hazudik. Sőt még valami kiderült az évek során: a magyarok — mivel nem érdeklik őket az ideológiák, főleg nem a pártprogramok finomságai, viszont a legtöbben kormányváltást szeretnének –, a baloldaltól csak egyet várnak: mutasson erőt, bármilyen összeállításban. Ha nem teszik, szavazók százezrei maradnak otthon, vagy egy részük átszavaz a Jobbikra.

Közben az ország lemarad minden tekintetben az európai versenytársaitól, tehát a kormányzás reálisan is kudarc — ha egyáltalán kormányzásnak lehet nevezni, ami itt folyik. Ennek ellenére, csodák csodája, a kormány nagy optimizmussal nézhet a 2018-as választások elébe, a mai tudásunk szerint elenyésző esély van a kormányváltásra. Miért?

Mert az a 25 ember, akin az ellenzék sikere múlik, nem akar — vagy csak egy kisebbségük akar — győzni. Nem válasz erre, hogy a nyolc párt nyolcfélét akar, és a demokrácia lényege, hogy hagyjuk ezeket a saját útjukat járni meg egyébként is konteó. A helyzet az, hogy a baloldali ellenzék pártjai annyira gyengék és annyira értéktelenek — kevésbé harciasan fogalmazva annyira nincs közöttük lényegi különbség, ami a közjóhoz való jelenlegi vagy posszibilis hozzájárulásukat illeti: nem arról van tehát szó, hogy az ürüléket kéne összeházasítani az arannyal, ami ellen az utóbbi joggal tiltakozhatna –, hogy komolyan semmi okuk nem lenne nem összefogni egymással akármilyen permutációban. Az MSZP nem rosszabb annyival, mint a Momentum, a DK, mint az LMP — további bármelyik összehasonlításával folytathatnám –, hogy előkelő idegenként lenne okuk a másikkal viselkedni. Ellenkezőleg: mi, állampolgárok, semmitől sem esnénk el, ha bármelyikük kiesne a kalapból. Egyik vagy a másik választása és a többivel szembeni szavazói hiszti csak a szokásos magyar inkompetencia politikai identitásokban való kifejeződése. Ha meg egyenként nem tudják elmagyarázni a választóiknak, hogy egy ilyen választási listától nem kell félteni egyikük integritását sem, hát akkor… nincsenek éppen bizalmi viszonyban a választóikkal, tehát éppen ezért sem érdemes ódzkodni.

Egy különbség van közöttük, pontosabban egyetlen törésvonal — a 25-30 emberen belül azok között, akiket fog a Fidesz és akiket nem. Nem tudom, kit igen, kit nem. De jó néhányat igen. Ha nem ez lenne a helyzet, már rég érvényesült volna valamilyen racionalitás a befutó helyek elosztásában, mert ugyan ki hiheti, hogy a Momentum több helyre fog szert tenni külön, mint tenné egy közös listán, a DK jobban fog teljesíteni egyedül, mint az egész részeként stb? Az meg, ugye, kizárt, hogy adott számú szavazat esetén mindenki jobban teljesítsen egyedül, mint az összes együtt. Egyetlen reményük lehetne, hogy külön indulva több szavazót fognak aktivizálni, de ennek éppenséggel az ellenkezője várható. Arra a jogosnak tűnő felvetésre, hogy “de hát ezek különböző pártok, ne próbáljunk belőlük közös ellenzéket faragni”, az tudom mondani, hogy ez sajnos tévedés, amit maga a választási rendszer cáfol. Itt egy vastagon többségi típusú választási rendszer van, kb. a britéhez mérhető hatáslogikával, amelyben — jobb híján — az ellenzéknek egységesen kell tudni fellépni. (Azt már megtudtuk, hogy a választási rendszer megváltoztatását nem akarják keresztülvinni, a polgári engedetlenségtől visszavonultak.)

Ha kapna a két-három mikropárt 2-2 helyet, ugyan ki mondja meg, hogy ez nem érné meg a nagyoknak az egység felmutatásáért cserébe? Ha a DK kapna 12 helyet és az MSZP 16-ot. ugyan ki mondhatná meg, hogy egyedül többre vinnék? (Ráadásul — lásd feljebb — együtt cselekedve több szavazót tudnak elvinni az urnákhoz, tehát bőven beleférne nekik jótékonykodni egymással vagy a másik javára tévedni.) És ha ilyen bizonytalan a jövőjük, nem érné meg rögzíteni a téteket és eredménymegosztást előre? Ugyanez az egyéni helyekre is áll. És pontosan az, hogy a logikus, mindenkinek kedvező megoldást nem hajlandók összehozni, ad okot a bizalmatlanságra azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán akarnak — mindannyian akarnak — győzni. Én nem örülnék a baloldali győzelemnek, mert a kormányzóképességüket nem tartom semmire. Annak viszont nagyon örülnék, ha befejeződne a hazudozás és létrejönne egy nemzeti érdekű, magabiztos ellenzék, amely a Fideszt kellő súllyal és integritással tudná kontrollálni 2018-tól. Mert ez így nulla, ez így szégyen, a választók átverése. Rossz vicc, hogy egyáltalán még foglalkozni kell ezzel. Ennél az összefogdosósnál nincs hálatlanabb publicisztikai téma, az ember hovatovább lejáratja magát, ha billentyűre tűzi.

Béndek Péter

***

Béndek Péter politikai filozófus, korábban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Elsősorban konzervatív szemszögből szemléli a magyar politikát. Blogja itt olvasható.

Kategóriák: Szervezetek

Az ottawai érsek jótékonysági vacsoráján jártunk…

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 20 - 19:36

Minden októberben kimagasló esemény Kanada fővárosában az érsek jótékonysági vacsorája, amely a városban működő karitatív szervezetek és civilek munkáját hivatott támogatni. Idén tizedik alkalommal került megrendezésre. Több mint hétszázan jelentek meg 2017 október 18-án Terrence Prendergast érsek meghívására–a vendégek közt voltak püspökök más kanadai városokból, plébánosok, a római katolikus iskolabizottság tanárai és a St. Paul katolikus egyetem professzorai, illetve diákjai, egyházközségek munkatársai és a katolikus karitatív szektor képviselői. Idén négy katolikus civil szervezet részesült anyagi támogatásban–olyan szervezetek, amelyek a drog és alkohol-függőséggel küzdő embereken segítenek, illetve azokon akik személyes traumákon estek át. Ezen felül a négy támogatott szervezet közül kettő kimondottan az ottawai egyházmegye francia lakosságát szolgálja, nevezetesen a Patro d’Ottawa és a Centre des Services a la Famille. Az angol szektor támogatott civil szervezetei a House of Hope and Healing és a Serenity Renewal for Families. 

(Terrence Prendergast püspök a Serenity Renewal for Families képviselőjével október 18-án.)

(Terrence Prendergast püspök az Kelet-Közép Régió Francia Katolikus Iskolák Bizottságának képviselőivel a jótékonysági vacsorán.)

A résztvevők támogatásán kívül minden évben a helyi társadalom legkülönbözőbb szervezetei járulnak hozzá az eseményhez anyagi támogatással. Idén a szponzorok között voltak kanadai bankok, helyi ügyvédi irodák és könyvelők, szerzetesrendek és oktatási intézmények.

A St. Joseph’s Parish – amelyről e lap hasábjain már korábban is írtam és amely templom néhány éve egy kis helyi magyar közösségi csoport számára is találkozóhelyet biztosított – szintén képviselve volt. A munkatársokon és egyházközségi tagokon kívül mindig igyekszünk meghívni néhány önkéntest. Idén Dorothy-ra esett a sor. Dorothyban meglepően sok energia és lelkesedés él népkonyhánk iránt. Hétfőtől péntekig – kivétel nélkül – mindig nálunk önkénteskedik. Egész délelőtt szendvicseket készít (csaknem százat naponta), dobozokat hord ki-be a konyhából, az adományokat rendezi és mindenben segít. Ő az az önkéntes, aki szerényen, csendesen végzi munkáját. Elismerést nem vár, egyszerűen fontos számára, hogy egy közösséghez tartozhat és hogy segíthet.

(Baloldalon Brandon, a St. Joseph’s Parish menedzsere, középen Dorthy, jobboldalon e sorok szerzője, egyben a St. Joseph’s igazgatója – október 18-án.)

Az ottawai egyházmegyében 110 egyházközség létezik és a római katolikusok létszámát 394 ezerre becsülik. Az egyházmegyét 1847-ben hozták létre–húsz évvel megelőzve Kanada államalapítását.

Kategóriák: Szervezetek

Szeretném szeretni a hazámat

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 20 - 14:36

Szeretném szeretni Magyarországot, de nem mindig hagyja magát. Van, hogy ellenszenves, visszataszító arcát mutatja, gőgös és gyűlölködő.

Megmondom őszintén, néha hányni tudnék tőle.

Mint például most, amikor Cserdi polgármesterét, Bogdán Lászlót bántották. Azt az embert, aki többet tett a cigányokért – és ily módon Magyarországért – mint az összes cigányvezető együttvéve. Bogdán nem elvett a romáktól, hanem adott nekik. Cserdiben rend van, a cigánygyerekek kivétel nélkül iskolába járnak, akik abban a korban vannak, gimnáziumban tanulnak.

Bogdán László legutóbb felajánlotta, hogy a falujában, Cserdiben nyaralhat az a néhány menekült, akiket Őcsényből, mielőtt még megérkezhettek volna, elüldöztek.

Emlékszünk arra a történetre, Magyarország akkor sem a szép arcát mutatta. Azt az embert, aki fogadójában néhány napra vendégül látta volna a sok szenvedés és viszontagság után pihenésre és nyugalomra vágyó embereket, megfenyegették, kocsijának gumijait kiszúrták. És a magyar miniszterelnök, jegyezzük meg a nevét, Orbán Viktornak hívják, azt mondta erre a gyalázatra, hogy nagyon jól tették az őcsényi emberek, amiért hangosan kinyilvánították a véleményüket, azt, hogy nem kérnek az idegenekből.

Bogdán Lászlót nemrégiben egy fórumra hívták, beszélgetni. Magyarország ekkor is a csúnyább arcát mutatta, azt, amelyiket normális, tisztességes polgárai nem szeretnek. A fórum végén ugyanis Bogdán Lászlót egy bizonyára igen rendes magyar ember leköpte, egy másik, feltehetőleg buzgó templomjáró, hátulról megrúgta, végül egy honfitársunk megpróbálta elgázolni.

Szeretném szeretni Magyarországot, mert itt születtem, ez a hazám. De ehhez az is kell, hogy a hazám szerethető legyen, és ne olyan, mint egy visszataszító, ellenszenves, gonosz gazember.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

A québeci liberálisok betiltották a muszlim arckendőt

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 19 - 17:27

Többé nem részesülhet semmilyen tartományi vagy önkormányzati szolgáltatásban bárki Québec tartományban, aki arckendőt (niqab-ot) hord, illetve aki eltakarja arcát. Erről hozott döntést Québec liberális kormánya, illetve a québeci Nemzetgyűlés liberális többsége szerdán. A döntés alapja az állam és az egyház kettéválasztása, illetve ahogy ezt Québecben magyarazzák: a tartomány “semlegessége” vallási kérdésekben. Csakhogy sokan rámutattak a kettősmércére: a liberálisok abban a törvényhozásban hozták meg ezt a döntést, ahol pont a házelnök széke fölött lóg mai napig egy feszület. A liberálisok ezért közvetve törvénybe iktatták azt is, hogy a feszület marad.

(Egy feszület utal Québec római katolikus örökségére a tartományi törvényhozásban.)

Az arckendő-tilalom azt jelenti, hogy niqabot többé nem hordhat senki tartományi hivatalokban, egyetemeken, kórházakban, továbbá a tömegközlekedési járművökön sem. Tehát innentől a sofőr leszállítja a niqabot hordó utast a buszról, illetve a montreáli metrótól is ki lesznek tiltva.

“Látnom kell az arcodat és Neked is látnod kell az én arcomat!”–mondta Philippe Couillard québeci kormányfő a Nemzetgyűlásben, mielőtt megszavazták a 62-es törvényt. “Egy szabad és demokratikus társadalomban élünk. Ha beszélni akarsz velem, látnom kell az arcodat. És Te is lásd az én arcomat. Ilyen egyszerű a dolog”–mondta Couillard. A “vallási semlegességről” szóló törvény ezért betiltja, hogy közalkalmazottak niqab-ot vagy burkát hordjanak, illetve azt is, hogy bárki tartományi vagy önkormányzati szolgáltatásokhoz jusson, aki eltakarja az arcát. A liberálisok szerint a törvény nem csak az állam vallási semlegességéről szól,  hanem a közbiztonságról is.

A baloldali-szeparatista Parti Québécois tiltakozott a kormányzó Liberális Párt törvénye ellen. Szerintük a liberális intézkedése túlságosan puha volt. A jobboldali Coalition Avenir Québec szintén ellenezte a liberális törvényt, hiszen szerintük nem lép fel eléggé keményen a szekularizáció érdekében. Ezért a két nagy ellenzéki párt az intézkedés ellen szavazott. A Parti Québécois szerint az egyik probléma az, hogy a törvény elvileg lehetővé teszi, hogy vallási alapon az érintett állampolgár kívételt kérjen a törvény alól. Azt pedig szinte senki sem tudja, hogy egy ilyen kérvényt, hogyan bírálnának el. Ezen kívül, nem is lesz alkalom bármilyen kívételt kérni 2018. júliusa előtt, hiszen az engedmény pusztén ekkor lép érvénybe, miközben a tilalom már ma érvényben van.

Ugyanakkor abban liberális-baloldali-jobboldali egyetértés van abban, hogy a feszületnek ott a helye a törvényhozásban. Ezért a 62-es törvény kijelenti:

“Az e törvény által beiktatott intézkedéseket nem szabad úgy értelmezni, hogy azok bármiképpen is érintenék Québec kultúrális örökségének szimbólikus elemeit. Különösen azt a vallási kulturális örökséget nem érinti, amely történelmünk tanúbizonysága.”

Itt a liberálisok egyértelműen a római katolikus örökségre gondolnak.

Szinte biztos, hogy a törvény bíróság elé kerül. Azon kívül, Montreál polgármestere – Denis Coderre – ellenzi az arckendő tilalmat. Szerinte a tartományi kormány belegázolt a montreáli önkormányzat hatáskörébe az által, hogy metrón és buszon is betiltotta az arckendőt.

A tömegközlekedési dolgozókat képviselő szakszervezet szintén aggályokat fogalmazott meg. Szerintük a buszvezetők nem akarnak olyan helyzetbe kerülni, hogy majd nekik kéne dönteni egy arckendőt viselő személy elutasításáról, illetve egy vitatott törvény értelmezéséről.

Stéphanie Vallée, Québec igazságügyi minisztere szerint a törvény elérte az optimális egyensúlyt, annak ellenére, hogy vannak akik szerint túlságosan szigorú, mások szerint pedig túl puha. Továbbá mivel a törvény nem tesz semmilyen említést a niqabról, illetve a burkáról, a kormány szerint itt nem diszkiminációról, vagy muszlimellenességről van szó.

Kategóriák: Szervezetek

A Diaszpóra Tanács kanadai társelnöke eltüntette a limuzinos fotókat

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 19 - 15:24

Kevesebb mint 24 óra telt el azóta, hogy a Kanadai Magyar Hírlap cikket írt kanadai közösségi vezetők limuzinos utazásáról, melynek költségeit – információink szerint – a magyarországi adófizetők állták. Ma reggel a KMH egyik olvasója hívta fel lapunk figyelmét arra, hogy az említett fotók nyomtatlanul eltűntek Szenthe Anna társelnök Facebook oldaláról. Lapunk olvasója azonban tegnap is számított arra, hogy ez előfordulhat, így screenshot-ot készített a Diaszpóra Tanács társelnöki oldaláról.

Mint, ahogy azt tegnap írtuk: a limuzinos “kényeztetés” pusztán a jéghegy csúcsa és úgy látjuk, hogy Magyarország Miniszterelnöksége, illetve a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkár nem ellenőrzi hatékonyan a magyarországi adófizetők pénzének tengeren túli vándorlását és az emigrációban történő elköltését.

Egy eltüntetett fotó pusztán a tünet kozmetikázása. A problémát kell orvosolni. Kötelessége mindazoknak, akik a kanadai magyar közösségekben szerepet vállalnak, hogy az átláthatóságot követeljék.

Kategóriák: Szervezetek

Compagnie Pál Frenák: HIR-O — Müpa — Fesztivál Színház

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 19 - 06:23

„Többen vagyunk, mint fatörzsön a harmatcseppek (…)
Alkonyatra fehér csontok leszünk,
Meglegyint a múlandóság szele…”
(Ibusze Maszudzsi)

Bambuszerdő mint labirintus. Elszigeteltség. Túlélés.
A fizika törvényein túlra, a lélek dimenzióiba pillant Frenák Pál új koreográfiája, mely Japánban, a Villa Kujoyama koreográfusi díjasaként szerzett élményeiből és Alain Resnais kultikus filmjéből (Szerelmem, Hirosima) inspirálódik. Ahogy a film, úgy Frenák is emberi kapcsolatokon keresztül vizsgál társadalmi és globális problémákat. Felelősen bánunk-e világunkkal? Van-e remény, vagy az emberiség újra és újra felfalja önmagát?

Előadják:

Erdélyi Zsombor e. h., Esterházy Fanni, Golubkovics Gergő e. h., Halász Gábor, Horváth Attila e. h., Kiss Rebeka e. h., Lőrinc Katalin, Lőrincz Emma e. h., Maurer Milán, Rácz Réka e. h., Rovó Virág e. h., Szabó Levente, Taba Benjámin e. h., Várnagy Kristóf

Zene:

Gryllus Ábris, Farkas Miklós

Hang:

Horváth András

Fény:

Kovács Áron

Szcenika:

Tóth Péter

Jelmez:

Henez Marianna

Produkciós vezető:

Móricz Fruzsina

Japán kulturális konzultáns:

Paule Jeanne Francoise Roche

Koreográfus asszisztens:

Maurer Milán

Társkoreográfus:

Halász Gábor

Koreográfia és koncepció :

Frenák Pál

Támogatók:

Nemzeti Kultúrális Alap
A Nemzeti Táncszínházzal közös program.

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

A magyar adófizetők így támogatják a kanadai magyarokat

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 18 - 17:09

Limuzin Vancouverben, templomépítés és új Magyar Ház Torontóban, fizetett magyarországi utazások külhoni magyaroknak– többek között ilyen célokra fordítja a magyar kormány az Óhaza állampolgárainak adóforintjait. A napokban a Diaszpóra Tanács kanadai társelnöke – az edmontoni Szenthe Anna – hivatalos oldalán bukkantunk rá két képre, amely Vancouverben, egy limuzinban készült maroknyi kanadai magyar közösségi prominenssel és Mátrai Márta fideszes politikussal. A vancouveri “Magyar Napok” miatt gyülekeztek ezúttal a Brit Columbia-i városban. A Diaszpóra Tanács kanadai társelnöke a következőket írja a limuzinos transzferről:

“Egy egész évi fáradhatatlan munka köszöneteként a szervezõk “limo ride”-al “kényeztettek” minket és magyarországi vendégeiket.”

A limuzinos fotókon többek között Szenthe Anna társelnök, Dancs Rózsa, a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének (KMOSZ) alelnöke, Balla Sándor torontói építőipari vállalkozó és Mátrai Márta fideszes parlamenti képviselő látható.

(Balla Sándor a baloldalon, Szenthe Anna a jobboldalon látható. Fotó: Diaszpóra Tanács Kanadai Társelnökének Facebook oldala.)

(Harmadik a baloldalon: Dancs Rózsa, a KMOSZ alelnöke. Leghátul: Mátrai Márta/Fidesz. Fotó: A Diaszpóra Tanács Kanadai Társelnökének Facebook oldala)

“Élni tudni kell”–jegyzi a vancouveri Magyar Híd rádió, kissé csípősen a kép alatt. Erre azonban a Diaszpóra Tanács kanadai társelnöki oldalon Alexander Sandor Szenthe azzal érvel, hogy a limuzinbérlés olcsóbb volt, mintha mindenkinek taxit rendeltek volna.

A limuzinos selfie és a még ennél is szerencsétlenebb felirat a “megérdemelt kényeztetésről,” illetve az Orbán kormányhoz lojális kanadai magyar személyek és szervezetek látványos “jutalmazása” sokaknál kiverte a biztosítékot, elsősorban British Columbia tartományban. Például Keszler-Karsai Edit a következőket írja a vancouveri magyar gáláról és arról, miképpen fogadják el kanadai magyar közösségi vezetők a magyar adófizetők pénzét:

“A hétvégén megrendeztek itt Vancouverben egy gála estet amelyre több ösztöndíjas, (érdekes módon van aki másodszorra is elnyerte), politikus és egyéb emberek lettek meghívva a magyar adófizetők pénzen. A társaság jó nagy resze (pontosan nem tudom mennyi) jöttek innen onnan, többen otthonról lettek hozatva, elszállásolva hotelban. Itteni szakácsok nem feleltek meg az étel elkeszítéséhez, otthonrol kellett szakácsokat hozatni mikor van itt is sok jó szakács…

Kérdezlek én titeket mint magyar állampolgárokat: nem sül le a bőr az arcotokról hogy elfogadjátok ezt a pénzt és elszórakozzátok mikor kórházak zárnak be mert nincs fűtés, emberek éheznék mert nincs mit enniük? Miért nem ezeken az embereken segítünk, miért mi kanadai magyarok élvezzük? Érdekes módon egy hónapja mi magyarok segítettünk az itteni tűzkárosultakon. Ez az amit élvezni kellene, nem pedig a magyar adófizetők pénzét. Van otthon is bőven helye annak a pénznek. Lassan hánynom kell attól hogy egyes emberek itt a magyar házban mennyire nyalják a magyar kormány seggét és pofátlanul utazgatnak haza meg ide oda többször is a mi testvéreink, szüleink, adófizető barátaink pénzen…”

Ilyen széthúzás még soha nem volt a vancouveri magyarok között mint most van. Bizonyos személyek diktatúrára váltottak át. Csak az tartozhat hozzájuk akik mindenben egyetértenek velük. Aki nem, attól aljas módon megszabadulnak. Ennyi”

(Balról jobbra: Ábrahám Tibor Vancouverből, Semjén Zsolt Magyarország miniszterelnök-helyettese és Szenthe Anna Edmontonból. Ábrahám Tibor és Szenthe Anna az Orbán kormány képviselőivel tárgyaltak Budapesten 2016. decemberében. Fotó: Diaszpóra Tanács Kanadai Társelnök.)

A “kényeztető limo-ride” — a társelnökasszony szavait használva — pusztán a jéghegy csúcsa. Már ami a magyar állam a kanadai magyar közösségek és közösségi vezetőkhöz juttatott támogatást illeti. Ez a magyar adófizetői pénz eléggé ízléstelen elköltésének látványos példája, de információink szerint korántsem egyedi eset. Például tudjuk, hogy a magyar állam több mint 600 ezer dollárral segítette a torontói Magyar Ház felépítését–mely ház elsősorban különböző bálok és szórakoztató rendezvények színhelye, nem pedig a színvonalas magyar kultúrát vagy művészetet bemutatni hivatott intézmény. Továbbá információink szerint, magyar állami támogatással épült fel idén a Torontói Magyar Baptista Gyülekezet új imaháza a 7379 Islington Avenue alatt.

(Épül az új magyar baptista imaház Torontó elővárosában. Fotó: First Hungarian Baptist Church.)

Lapunkban már korábban arról is beszámoltunk, hogy magyar adóforintból utaztatnak Magyarországra minden évben több mint száz külhoni, diaszpórában élő magyar közösségi vezetők, akik állítólag különféle szervezetekben töltenek be elnöki és alelnöki posztot. A gond az, hogy sok esetben az említett szervezetekről szinte semmit nem lehet tudni, hiszen nincs honlapjuk. nincs ellenőrizhető tagságuk, sem pedig elérhető költségvetésük. Vegyük példaként Szenthe Anna vezetése alatt álló Kanadai Magyar Kulturális Tanácsot (KMKT), amely információink szerint részesülhetett magyar állami támogatásban. A KMKT-nek nincsen honlapja, nem tudjuk felkeresni a KMKT tagszervezeteinek listáját, nem tudjuk hogy kinek és mikor tartoznak beszámolási kötelességgel, hogy ki fogadja el a szervezet költségvetését. Annyit tudunk, hogy a Magyar Távközlési Irodai a mai napig egy már régen elavult Ontario-i levelezési címet tüntet fel honlapján, elnökként pedig Somorjai Ágnes-t, aki tudomásunk szerint csaknem két éve visszaköltözött Magyarországra.

Bár honlapjuk, elérhető szervezeti tagsági listájuk, nyilvánosan elérhető költségvetésük és elszámolásuk nincsen, a KMKT azért ad életjelet magáról, különösen amikor az Orbán kormány iránt tanusított lojalitásról van szó. Például 2015-ben a következőket írták Orbán Viktornak, a kanadai magyar “többség” nevében:

“A kanadai magyarok többsége, kanadai magyar tagszervezeteink és ernyőszervezetünk vezetősége nevében köszönetünket és hálánkat fejezzük ki a magyar kormánynak, ahogy a menekült helyzetet és az abból adódó nehézségeket kezeli…Mi, kanadai magyarok ezúton elutasítjuk azokat a sértéseket és kritikákat, amik a magyar kormányt a migráns helyzet kezelésének vonatkozásában érték.”

Az az egyik gond a távoli diaszpórában történő magyar állami költekezéssel, hogy sok ezer kilométeres távolságból, átlátható és nyilvános elszámolás nélkül, messze a magyarországi tényfeltáró újságíróktól, sokkal nehezebb az a teljesen normális és elvárható számonkérés, ami minden magyar adófizető érdeke. Például amikor magyar adóforintból támogatnak egy olyan megemlékezést Edmonton városában, ahol pusztán harmincan jelennek meg (ilyen volt információik szerint a csaknem érdektelenségbe fulladó tavalyi 56-os megemlékezés az albertai városban), joggal kérdezhetjük: milyen alapon, milyen célből és milyen elszámolás ellenében költik a magyar állam pénzét Kanadában?

A magyar Miniszterelnökségtől sem könnyű egyenes válasz kapni. Például 2014-ben a Kanadai Magyar Hírlap felvette a kapcsolatot a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársággal és a Diaszpóra Tanácsról kérdeztük, melyre tagság és helyi támogatás nélküli, csaknem fantomszervezetek önjelölt vezetői is meghívást kaptak. Az államtitkárságtól részben kaptunk is választ. Azonban azt is szerettük volna tudni, hogy mi volt a diaszpóra tanácskozás, a Magyarországra való utaztatás összköltsége. Erre a következő választ kaptuk:

“A világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek küldöttek, számláik és bizonylatainak vizsgálata, összesítése még folyamatban van, ami miatt kérdésére konkrét, összegszerű választ nem áll módunkban adni.”

Választ azóta sem sikerült kapni. Közben már ismét készülnek az Orbán kormányhoz lojális kanadai magyarok az idei budapesti Diaszpóra Tanácsra. Köszönettel a magyarországi adófizetőnek tartoznak.

Kategóriák: Szervezetek

Alan Parker: Promenád a gyönyörbe

Anno Filmklub - 2017, október 18 - 15:07

Fonákjáról a 20. század címmel indult idei filmklub évadunkban vígjátékokon és szatírákon keresztül mutatjuk be a 20. század legjelentősebb politikatörténeti eseményeit és legfontosabb társadalomtörténeti jelenségeit.

Második vetítésünkön, 2017. október 25-én (szerdán) 17.30-tól Alan Parker Promenád a gyönyörbe című 1994-es alkotását vetítjük.

Részletes programért kattintson ide...

Kategóriák: Szervezetek

Száz év magány? Az Egyesült Államok és a világ 1917–2017

Anno Filmklub - 2017, október 18 - 14:39

Az USA hadseregének első ágyúlövése 1917. október 23-án dördült el a világháború nyugati frontján, az első amerikai veszteségre pedig még két napot kellett várni. Hogyan látszott a világ az USA-ból 1917-ben? Miként változott az amerikai gondolkodás az új világhatalmi pozíció hatására? Mi volt a szerepe Közép- és Kelet-Európának? Milyen új eszközökkel formálódott az amerikai befolyás? Hogyan alakult ez a következő évtizedekben?

2017. október 26-án (csütörtökön) 17 órától erről beszélgetünk ROMSICS GERGELLYEL (MTA BTK Történettudományi Intézet) és GLANT TIBORRAL (Debreceni Egyetem, Angol−Amerikai Intézet). Bővebben...

Kategóriák: Szervezetek

Meghívó: A KMH bemutatja — Esti Csend avagy Csodazongoraverseny nagy tételben…

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 18 - 13:40

Magyarországi szerzőinknek és olvasóinknak ajánljuk Éry Balázs programját, amelynek keretében a KMH szerzője felolvas a lapunkban megjelent szövegeiből, miközben zongoráz is hozzá. A koncert a Nyitott Műhelyben kerül megrendezésre (Budapest, Ráth György utca 4), 2017. november 11-én, 20 órakor. Mindenkit szeretettel várnak. Különösen jó alkalom a személyes találkozásra azok számára, akik lapunkat Magyarországról olvassák, illetve akik publikálnak nálunk.

Kategóriák: Szervezetek

Az erőteljes, szabad és független sajtó alapvető fontosságú

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 17 - 19:52

„Sajtószabadság – Maradandó értékek dinamikus médiakörnyezetben” címmel előadást tartott a Magyar Újságírók Országos Szövetségében David Kostelancik, ideiglenes amerikai ügyvivő. A nyitott, közvetlen hangnemű előadáson francia, ír, kanadai, norvég és svéd diplomaták is jelen voltak.

A zsúfolásig megtelt teremben a meghívott újságírókat és a külföldi vendégeket először Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke köszöntötte. Elmondta, pontosan érzik, milyen figyelemmel kísérik életünket az Amerikai Egyesült Államok Budapestre akkreditált munkatársai, és ennek például sokat mondó jele volt az, hogy az emlékezetes Népszabadság-ügy idején – amikor a legerősebb ellenzéki lapot egyik naptól a másikra hallgattatták el – az ügyvivő úr a diplomaták közül elsőként kereste fel az érintett szerkesztőséget. Szólt arról is, nálunk kormányhűség szerint listázzák az újságírókat, vannak jók és rosszak. Ez utóbbiakat nem hívják meg sajtótájékoztatókra, nem válaszolnak a kérdéseikre. Ha egy információval kapcsolatban mégis kérdeznek, azt a kormány kiszivárogtatja az MTI-nek és az ellenoldali sajtónak, ahol már csak a cáfolat jelenik meg. Ez a gyakorlat alkotmányellenes!

A továbbiakban változtatás nélkül közöljük David Kostelancik, ideiglenes ügyvivő úr „Freedom of the Press: Enduring Values in a Dynamic Media Enviroment” című beszédének fordítását, majd kiemelünk néhány gondolatot a helyszínen feltett kérdésekre adott válaszából.

„Alig több mint egy éve érkeztem Magyarországra, és munkám során már sokukkal találkoztam. Ezen túlmenően, mi a nagykövetségen csillapíthatatlan étvágyú fogyasztói vagyunk az Önök cikkeinek és közvetítéseinek, és sok tudósításukat megosztjuk washingtoni kollégáinkkal. Nagyon tiszteljük a sajtó Magyarországon dolgozó képviselőit, mind a magyar újságírókat, mind a nemzetközi tudósítókat.

Azért vagyok ma itt, hogy Amerikának az Első Alkotmánymódosítás melletti elkötelezettségéről beszéljek, és arról, mit jelent nekünk a szabad sajtó. Önök nehéz időkben is tovább dolgoznak, és továbbra is feltesznek nehéz kérdéseket. Az Önök elkötelezettsége amellett, hogy kikutassák az igazságot, és azt kikiáltsák országnak-világnak, a demokrácia egyik legfontosabb eleme marad, és én őszintén értékelem, amit tesznek. Hadd mondjam el még egyszer: Köszönöm szépen.

Tartozom egy vallomással: diplomataként, aki érzékeny és fontos következményekkel járó ügyekkel foglalkozik, néha bonyolult a viszonyom a sajtóval. Szerintem sok diplomata kollégám egyetért velem ebben.

Önök vitatott ügyekről kérdeznek bennünket.

Országunk hiányosságairól kérdeznek bennünket.

Külpolitikánk nyilvánvaló következetlenségeiről kérdeznek bennünket.

X ügyről kérdeznek bennünket, amikor mi jobban szeretnénk Y ügyről beszélni.

Terveinkről, politikai irányvonalunkról és eseményekre való reagálásunkról kérdeznek bennünket, még mielőtt mi magunk is tudnánk, hogy mik azok.

Végső soron azonban, lévén demokratikus kormányok képviselői, tisztában vagyunk vele, hogy ha Önök nem teszik fel a kemény kérdéseket, nem végzik el a munkájukat. Tisztában vagyunk vele, hogy elszámolással tartozunk a polgároknak, akiket képviselünk, és hogy a nyilvánosság napvilága, melyet az erőteljes, szabad és független sajtó biztosít, alapvető fontosságú ennek az elszámoltathatóságnak az elérésében. Nagykövetségünk munkatársai folyamatosan frissülő listát vezetnek pontokba szedett mondanivalókról, ami segít nekem felkészülni bizonyos nehéz és érzékeny kérdésekre, amelyeket Önök feltehetnek. Nem mondom meg, mik ezek a pontok – nem szeretnék túl sok ötletet adni – ám azt elmondanám, a tény, hogy Önök itt vannak, készen arra, hogy kérdezzenek, elemezzenek és tudósítsanak, élesíti gondolkodásunkat programjainkról, terveinkről és politikai irányelveinkről.

Van-e értelme a politikánknak?

Fog-e működni?

Összeegyeztethető-e azokkal az értékekkel, amelyek melletti kiállásunkat hirdetjük?

Helyénvaló-e egy diplomáciai képviselet számára?

És készek vagyunk-e nyilvánosan megvédeni?

Végső soron annak következtében, hogy tudjuk, Önök ott vannak és készek tudósítani, hatékonyabb és etikusabb képviselői vagyunk országainknak.

Ez a dinamika nemcsak rám és nemcsak diplomatákra érvényes.

Ami azt illeti, az elszámoltathatóság szükségessége az egyik legfőbb oka annak, hogy az Egyesült Államok Alkotmányának Első Módosítása védi a sajtó szabadságát. Alapító atyáink, látván a megszólalás súlyos korlátozásait és a politikai ellenvéleményekért járó büntetést Anglia királya alatt, felismerték, hogy szabad és demokratikus társadalom nem létezhet szabad sajtó nélkül, amely teljes mértékben képes tájékoztatni az embereket kormányuk cselekedeteiről és eszközöket adni a kezükbe, hogy gondoskodhassanak róla, hogy a kormány ne éljen vissza a hatalmával.

Ugyanezen okokból a szabad sajtó védelmét ma is megtaláljuk a magyar Alaptörvényben. Az Önök tapasztalatai egy szabad sajtó nélküli társadalomról frissebbek és időben közelebb vannak, mint a mieink – biztos vagyok benne, hogy Önök közül sokan éltek azokban az időkben, amikor a „hivatalos hírek” egyetlen alternatívája a bátor magyar férfiak és nők által otthonukban, titokban kiadott szamizdatok voltak, amelyek igyekeztek tudatni az igazságot a kommunista rezsimről.

E tapasztalatok miatt, az alternatíva szörnyűsége és bukása miatt a sajtószabadság védelmét lefektették az ENSZ Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozatában, a NATO szerződésben, az EU Alapjogi Chartájában, az EBESZ Európai Biztonsági Chartájában, valamint a világ összes demokráciájának alkotmányaiban és jogi tankönyveiben is.

Legerősebb, legszilárdabb és legmegbízhatóbb szövetségeseink azok, akik osztoznak velünk ebbéli elkötelezettségünkben. Lengyelország népéhez intézett júliusi beszédében Trump elnök transzatlanti szövetségünkről beszélt, és azokról az értékekről, melyek ennek középpontjában állnak – a „felmérhetetlen értékű kötelékekről, amelyek összefűznek minket nemzetekként, szövetségesekként és egy civilizáció részeként”. A kinyilatkoztatott értékek között „nagyra értékeljük a jogállamiságot és védelmezzük a jogot a sajtó, a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságához.”

A szabadságot nagy becsben tartó férfiak és nők mindenütt tudják, hogy meg kell védeniük a sajtó szabadságát. Ezért nem én vagyok az első amerikai tisztségviselő, és nem én leszek az utolsó, aki felemeli szavát a szabad sajtó védelmében. Ez alapvető fontosságú külpolitikai érdekeink szempontjából.

Vegyük, például, azokat a fotókat, amelyek a World Press Photo kiállításon most láthatók a Néprajzi Múzeumban, és amelyek megtekintésére magam is szántam nem kevés időt, és amely kiállítás meglátogatására biztatnék mindenkit, aki még nem tette meg, mielőtt a képek október 23-án elhagyják Budapestet. Bátor, kreatív, kíváncsi riporterek örökítettek meg fontos pillanatokat, olyan pillanatokat, amelyek önmagukban is elmondanak egy történetet. Az általuk elmondott történetek diadalról és tragédiáról szólnak, igazságról és tudatosságról, bátorságról és kudarcról, és a riporterek ott voltak, hogy mindezt megörökítsék, elmondják, amit láttak, és megosszák velünk a történelmet. Ezek a fotók megváltoztatják a felfogásunkat és nagy hatással vannak arra, hogyan látják a világot a nézők. Arra emlékeztetnek minket, hogy nyitottnak kell maradnunk az új információk és új perspektívák előtt, beleértve azokat is, amelyek nem illeszkednek meglévő feltevéseink közé.

Amikor megosztom Önökkel a sajtószabadság melletti kiállásomat, egy ponton szeretnék világosan fogalmazni: a sajtó szabadsága nem azt jelenti, hogy a sajtót nem szabad kritizálni, akár a kormánynak is. Nem hinném, hogy ez sokkolja Önöket, de előfordul, hogy a sajtó rosszul értelmezi a tényeket, vagy csak azokról a tényekről tudósít, amelyek egy bizonyos elfogult szerkesztői álláspontot támogatnak. Attól tartok, vannak helyek, ahol az elfogulatlan tudósítás gyakorlata fura és régimódi szokássá vált. Mintha sok kiadványban már nem lenne elkülönülő „véleményszekció” – a vélemények az egész sajtóterméket eluralják.

Az én elnököm sem szégyellős, amikor bírálja a médiát, ha úgy érzi, az újságírók rosszul tudnak valamit vagy elfogultságot mutatnak. Nem rejti véka alá a saját véleményét, és nyíltan kiáll az általa támogatott politikák mellett. Bírálja a híradásokat, ha úgy ítéli meg, elfogultak vagy pontatlanok, annak érdekében, hogy megpróbálja megváltoztatni a narratívát. Szabad sajtónk legjobb hagyományaihoz hűen, azok, akik a bírálatot kapják, nem késlekednek a válaszadással, és kifejtik érveiket arról, szerintük miért téved az elnök. Ahogyan az újságírók rámutatnak, nem minden kormánykritika „álhír.”

A demokratikus társadalom, melyben szabad sajtó működik, zűrzavaros hely, különös tekintettel a burjánzó blogoszférára, a közösségi médiára, az online hírekre, és az éjjel-nappal áramló hírfolyamra. Nem állítom, hogy minden választ ismerek arra a kérdésre, hogyan navigáljunk ebben az új médiakörnyezetben, de az világos számomra, hogy egy kormányzat képviselőiként, azaz állampolgáraink szolgálatában, keményebben kell dolgoznunk azon, hogy amikor vitázunk, megvilágítsuk a dolgokat, bizonyítékokat vonultassunk fel; hogy rámutassunk dolgokra, ne csak közöljük őket, és logikusan és ésszerűen érveljünk. Tekintetbe kell vennünk a miénktől eltérő szempontokat is, és arra kell biztatnunk kollégáinkat és az állampolgárokat, hogy ők is így tegyenek. A sajtót illetően pedig azt kell szorgalmaznunk, hogy legyen felelősségteljes, és tartsa be a szakmai integritás szabályait, és nem szabad félnünk attól, hogy rámutassunk, ha e téren hiányosságokat tapasztalunk. Ezen felül nekünk is felelősségteljes, átgondolt hírfogyasztóknak kell lennünk, és tartózkodnunk kell attól, hogy hiányos, pontatlan, vagy szándékosan félrevezető információkat terjesszünk.

A legfontosabb pedig, hogy egy kísértésnek semmiképpen se engedjünk: a demokratikus kormányoknak nem szabad megpróbálniuk elhallgattatni a bírálóikat.

Ez olyan örök kísértés, mely több formában is megjelenhet:

– a jogszabályokkal való korlátozás;

– a média kizárólagos ellenőrzése;

– nyomásgyakorlás a hirdetőkre;

– kormányzati kísérletek a hirdetési piac manipulálásra; vagy

– az újságírók leplezetlen fenyegetése vagy megfélemlítése.

Az elmúlt években az Egyesült Államok számos alkalommal felszólalt, a sajtószabadság terén Magyarországon mutatkozó negatív tendenciákról. Sajnálatos módon, ezek a negatív tendenciák folytatódnak.

  • A kormány szövetségesei fokozatosan átvették az ellenőrzést és a befolyást a médiapiac felett, anélkül, hogy a monopóliumok létrejöttét megakadályozni hivatott szabályozó testület kifogást emelt volna ez ellen. A közelmúltban a kormányzatot támogató személyekhez kötődő vállalatok megszerezték az ellenőrzést az utolsó, még megmaradt független megyei lapok felett.
  • Azok az újságírók, akik ezeknél a médiumoknál dolgoznak vagy dolgoztak, úgy tájékoztattak minket, hogy az új tulajdonosok diktálta szerkesztőségi irányvonalat kell követniük, és nem lehet kormánykritikus cikkeket megjelentetniük.
  • A kormányzat ezen túl jelentős állami hirdetést csatornáz a baráti médiatulajdonosokhoz, miközben a független médiumok szinte semennyi állami hirdetéshez sem jutnak. Azt halljuk, hogy magánvállalkozásokkal közlik, ne hirdessenek a független médiumokban, ellenkező esetben retorziókra számíthatnak.

Végül szólnom kell egy a közelmúltban történt, riasztó fejleményről. Egyes, a kormányhoz szorosan kötődő médiumok egy listát jelentettek meg olyan újságírókról, akik szerintük fenyegetést jelentenek Magyarországra nézve. Ez veszélyes gyakorlat az újságírók szempontjából, és a szabad, független újságírás szempontjából is.

Ezeknek a médiumoknak jogukban áll bírálni újságírókat, vagy nem egyetérteni velük, de arra kísérletet tenni, hogy megfélemlítsék őket, vagy megnehezítsék a munkájukat, összeegyeztethetetlen a szabad sajtó megvédésére tett nemzetközi kötelezettségvállalásokkal. A velünk kritikus sajtót is meg kell védenünk, hiszen a sajtó a demokrácia egyik alappillére.

Az Egyesült Államok egyértelműen elítél minden, újságírók megfélemlítésére vagy elhallgattatására tett kísérletet.

Vannak még itt független és ellenzéki médiumok, amelyek tág szerkesztőségi szabadsággal tudják végezni újságírói hivatásukat. Ez jó dolog. Számuk azonban egyre fogy, és olyan kihívásokkal kell szembenézniük a hirdetési piacon, melyekkel a kormányzati médiumoknak nem. Nyomásgyakorlással és megfélemlítéssel szembesülnek. Ennek következtében egyre kevesebb magyar találkozhat komoly vitákkal és nézetütköztetésekkel a médiában, pedig ezek nagyon fontosak, sőt, alapvetőek egy képviseleti demokráciában. Hogyan fejezhetik ki az emberek értelmesen az akaratukat, ha csak egy nézőpontról tudnak?

Thomas Jefferson, Amerika egyik alapító atyja és harmadik elnöke, azt írta, hogy „inkább teszem ki maga a túl sok szabadsággal járó kellemetlenségnek, mint a túl kevéssel járóaknak.”

Más szóval, Jefferson felismerte, hogy „a túl sok szabadság”— a demokrácia zavaros, hangos, kaotikus pezsgése, amely mindnyájunk számára olykor frusztráló lehet –, jobb, mint ennek az alternatívája, amikor a kormányzat dönti el, mit kell gondolni, és milyen hangokat szabad meghallgatni.

A sajtószabadság megvédése közös és szent kötelességünk, olyan életbevágó, el nem múló imperatívusz, melyet gyakorolni és értékelni kell az én hazámban, itt Magyarországon és minden országban, mely magáénak vallja a szabadságot és a demokráciát.

Az Önök és köztem lévő kapcsolat kacifántos. Vannak olyan dolgok, melyeket szeretnének tudni, de én nem mondhatok el, és vannak olyan dolgok, melyeket szeretnék elmondani, de Önöket nem érdekli. Néha csúnya szavakkal illetjük egymást. De, higgyenek nekem, soha nem fogom magától értetődőnek tekinteni azt az életbevágó tevékenységet, melyet meggyőződésből, az emberek javáért végeznek, csakúgy, mint én.

Köszönöm mindnyájuknak azt a kulcsfontosságú szerepet, melyet elszámoltathatóságunk és a szabadság fenntartásában betöltenek.”

Az ügyvivő úr beszéde után lehetőség nyílt kérdéseket feltenni. A fordításban Baló György volt segítségünkre. A válaszokban elhangzott – egyebek mellett – hogy az egyénnek igen nagy felelőssége van abban, hogy aktív szerepet töltsön be a hírek fogyasztásában és alaposan tájékozódjon véleményének kialakítása előtt. Ki a forrás? Mi a motivációja az adott hír szerzőjének? Mindenkinek ezek alapján kellene dönteni! Arra a kérdésre, hogy szabad-e a sajtó Magyarországon, az ügyvivő úr azt válaszolta: tapasztalják, hogy vannak nehézségek a vélemények kifejezésében, de még vannak olyan fórumok, ahol ez lehetséges. Az USA diplomatáinak szerte a világon feladata, hogy segítsék a szabad sajtót. Ugyanakkor a nagykövetségeknek nem dolga, hogy ebben az ügyben nyomást gyakoroljanak a kormányokra. Ezt az adott országon belül kell megoldani. A Facebook szerepéről a legutóbbi amerikai elnökválasztásban azt tudtuk meg: még jelenleg is számos, alapos vizsgálat folyik az álhírek miatt és a Facebook maga is folytat belső vizsgálatot.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

200 évvel ezelőtt született Jubál Károly mérnök-tanár, Kossuth gyerekeinek tanítója

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, október 17 - 15:56
Jubál Károly (sok forrásban „Juhbál”) Székesfehérváron született, 1817. augusztus 3-án.  A ciszterciták vezetésével működő királyi főgimnáziumban tanult és szerzett érettségit.  Ennek az iskolának híres tanulói közül csak néhányat említünk: Goldziher Ig­nác, a világhírű keletkutató; Jancsó Miklós, filmrendező; Klebelsberg Kuno, vallás- és közokta­tásügyi miniszter; Lánczos Kornél – világhírű fizikus, matematikus, a relativitáselmélet és a kvantummechanika tudósa, Einstein matematikai asszisztense az 1928/29 tanévben Berlinben; Lázár Ervin – író, elbeszélő, meseíró; Semmelweis Ignác – orvos, “az anyák megmentője”; Szekfű Gyula – törté­nész; Wekerle Sándor – politikus, miniszterelnök; Ybl Miklós – építész; Zichy Jenő – szakíró, politikus, Ázsia-kutató.)   Rövid ideig “becsületbeli (ingyenes) íróházi járulnokként” dolgozott a városi tanácsnál, majd 1840-től 1844-ig a bécsi műegyetemen tanult és mérnöki oklevelet szerzett. (Tanulótársa volt a pesti műegyetem későbbi neves professzora, Kruspér István.) A műegyetemen másodasszisztens lett és már bécsi évei alatt kapcsolatba került Kossuth Lajossal.   A vallások egyesüléséről a nevelés dolgában című dolgozatát el is küldte a Pesti Hírlapnak, jeléül annak, hogy már bécsi asszisztensi évei alatt is élénken érdekelték a nevelés elméleti kérdései is.

Jubál Károly

  1846 októberében, még a tényleges oktató munkája előtt, elkészítette A Josef-Ipartanodák rajztanárának tanítása modoráróli rövid nyilatkozat-át, ezt a korai – ha nem az első – módszertani levelet. (Mindmáig kiadatlanul rejtőzik a BME Levéltárában.) Ebben szakmai ismereteinek birtokában és kiváló nevelői tehetségének megfelelően elemezte az ún. előkészítő év és a további tanévek műszakirajz oktatásának “kezelési” és “kiviteli” módszereit, mindenkor a fokozatosság elvét hangsúlyozva.  A “legnagyobb tanári ügyekezettel” összeállított módszertanának szellemében fejlesztette a “célszerű rajzpéldányok” beszerzésével gyűjteményét, majd újabb “előterjesztés”-t állított össze az ábrázoló (leíró) mértan és műszaki rajz oktatására, megteremtve e tárgyak magyar nyelvű terminológiáját is.  Az előterjesztés második részében “Az Építészet Elemei” című tárgy tantervét is megalkotta.   Hazafias érzelmű ember volt, figyelemmel kísérte a reformkor eseményeit, részt vett a Kossuth által szervezett Iparegyesület munkájában is, amelynek célja a hazai ipar szinvonalának emelése, s ezáltal az ország fejlesztése volt.  Itt találkozhatott a szintén hazafias érzelmeket tápláló Irinyi Jánossal – a zajtalan és robbanásmentes gyufa feltalálójával – is, aki Kossuth személyes ismerőjeként aktívan részt vett az Iparegyesület munkájában, illetve Kossuth személyes kérésére az  1848/49-es forradalom és szabadságharc alatt a nyaváradi lőporgyár felállításában és irányításában. Korábban maga Kossuth támogatta Irinyit abban, hogy Pesten megalapítsa saját „gyújtófa” gyárát.   Karácson Mihály, az 1846-ban alapított, tanári testületét fokozatosan kiépítő József ipartanoda igazgatója 1846-ban hívta meg a bécsi Politechnisches Institut tehetséges adjunktusát, a székesfehérvári születésű, magát mindenkor magyarnak valló Jubál Károly mérnök-rajztanárt, hogy a fiatal magyar műszaki felsőoktatási intézményben rajztanárként és helyettes tanárként (akkor “pótlárnak” nevezték) alkalmazza. Ekkor a következők tartoztak a tantárgyba: diszitményi, építészeti, gépi-, és tájtervezési rajzolás. Pesti ipartanodai működését azzal kezdte, hogy bécsi barátai és ausztriai kapcsolatai révén ún. “előrajzolatok” beszerzésével előkészítette a korszerű hazai műszaki rajzoktatást. Vallotta: “rajzolás nélkül a technikai Intézet nem létezhetik, mivel ez a technikának nyelve, a melly érthetőlég s nyilvánosan beszél.” Elemezte a korabeli műszaki rajz-oktatást is, azt a technikai képzés egyik sarkalatos pontjának tekintette, többek között a pontos mintarajzok beszerzését, és egy műegyetemi rajztár felállítását. Gyakorlatilag ő alkotta meg az ábrázoló geometria és a műszaki rajz magyar terminológiáját.      A műszaki tervezés-kivitelezés igényel olyan közvetítő „nyelvet”, amelynek segítségével a tervező közölheti szándékait a kivitelezővel, aki e leírás alapján pontosan el tudja készíteni a munkadarabot. Feladata a térben elhelyezkedő objektumok (geometriai alakzatok) helyzetének, méretes viszonyainak síkban való ábrázolása, az ábrázolt alakzatok rekonstruálása.  Megalkotója Gaspard Monge, francia matematikus, aki kiemelkedő szerepet játszott a francia forradalomban, részt vett a méterrendszer és az École Politechnique létrehozásában is. A mérnöki tudományok, a műszaki tervezés egyik legfontosabb eszköze.     1848-ban az első független minisztérium a Ludoviceum egyik tanári székére hivta meg. A kormánynak Debrecenbe költözése és Windischgrätznek a fővárosba való bevonulása következtében a Ludoviceumot feloszlatták, Jubál is fegyvert ragadott.   Gyakorlati oktató munkájára azonban már nem kerülhetett sor, mivel a szabadságharc lelkes híve, így az 1848-49. évi forradalom őt is a harcosok sorába szólította.  A szabadságharc bukása után elsők között bocsátották el állásából. A világosi fegyverletétel után Kossuth anyjával és három nővérével és ezek gyermekeivel együtt került orosz fogságba. Kiszabadulása után Pestre jött, és ismét a szabadon bocsátott családhoz csatlakozott. A Kossuth családban házitanítóként működött. Kossuth édesanyja és testvére megélhetés végett diákkosztosok tartására, később reáliskola nyitására engedélyt nyertek, így Jubál állott mint tanár és igazgató az intézet élére. Gyakran megfordult Kossuth édesanyja és Kossuth Zsuzsanna budai házában, ahol kapcsolatba került olyan hazafiakkal, akik cselekedni akartak az önkényuralom ellen. Rövidesen arra az elhatározásra jutott, hogy ezeket a hazafias erőket egységbe kell fogni és meg kell kezdeni egy fegyveres felkelés előkészítését. Megkezdte egy szervezet kiépítését amely a terv szerint egy Pesten működő központi bizottságból és az ország meghatározott részein működő területi vezetőkből állt volna. A létrehozott központi bizottság tagjai csak részben ismertek, a vezető szerep bizonyosan Jubál Károlyé és Kossuth Zsuzsannáé volt.  Kapcsolatot tartott fenn az emigrációban élő Kossuthtal, nővéreivel, nevelte Kossuth gyermekeit. 1850-ben bekapcsolódott a Mack József volt honvédezredes vezette Habsburg-ellenes összeesküvésbe.   A bizottság összeköttetésben állott Noszlopy Gáspárral és Gasparich Kilittel, továbbá az erdélyi szervezkedést vezető Mack Józseffel és a bécsi szervezkedést vezető Johann Mayjel is. Jubál Károly 1851 októberében személyesen is találkozott Johann May-jel.   Ekkor dolgozták ki A honmentés tervezete címet viselő tanulmányát, mely szerint a nagyobb magyarországi várakat egy összehangolt akció keretében rajtaütéssel elfoglalják és ezzel teremtik meg a tervezett felkelés bázisát.   Kossuth 1851 novemberében kapott tájékoztatást a hazai szervezkedésekről és a magyarországi helyzet felmérésére Londonból Magyarországra küldte személyes megbizottját, Piringer Mihályt.  Piringert azonban út közben az osztrák rendőrség elfogta, és a nála lévő íratokból, illetve vallomásából megtudta a szervezkedés vezetőinek nevét. Később vált ismertté, hogy a központi bizottság egyik tagja, Wargha István – Pulszky Ferenc volt titkára – a rendőrség besúgója volt, így a Piringertől és Warghától kapott értesülések alapján az osztrák rendőrség még a tervezett akciók megindulása előtt tudomást szerzett a szervezkedés részleteiről. Ennek alapján 1851 decemberében Kossuth két nővérével Ruttkaynéval és Meszlényinével együtt letartóztatták, és az Újépületben, később Bécsben a Criminal-Gebäudeban elzárták. Jubál Károly mindent magára vállalt, és ennek valószínűleg szerepe volt abban, hogy a Kossuth család tagjainak a hatóságok engedélyezték a kivándorlást.   A császárellenes forradalmi szervezkedésben vállalt vezető szerepét bátran vállalta, emiatt a bécsi haditörvényszék halálra ítélte, és Noszlopy Gáspár gerillavezérrel, Sárközy Sándor földbirtokossal együtt  1853. március 3-án a pesti Újépületben kivégezték. A kivégzettek szinte nem is ismerhették egymást. Bennük csupán az a nemzeti ügy volt közös, amelyért készek voltak meghalni. Emléküket a Ludovika udvarának burkolatában elhelyezett, a bitófák helyét jelképező keresztbetét örökíti meg.   Most a Kerepesi-úti temetőben az un. vértanúk sírjában nyugosznak díszes emlék alatt porai. Tevékenységének és mártíromságának emlékére a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában 1982-ben helyezték el emléktábláját. Székesfehérváron, a Jókai utca 16. számú ház falán örökíti meg szülőházának helyét a fenti emléktábla.

Szülőházának helyét megörökítő emléktábla, Jókai u. 16.

  A mai vagyonharácsolók, a modern földbirtokosok, bárók, a politikai és/vagy gazdasági beosztásukkal visszaélők, az állami megrendeléseket jogtalanul elhappoló vállalkozók, strómanok (szalmabábok), a saját vagyonuk gyarapodását a nemzet gazdagodása elé helyezők elfelejtik, hogy Jubál Károly fekete márványba vésett neve még akkor is ott fog csillogni a Jókai u. 16. sz. ház falán, amikor az övéké már rég a feledés homályába fog merülni, akiknek nemzetgyarapító munkáját ehhez hasonló írások soha sem fogják méltatni, akik soha nem válnak a felnövekvő nemzedékek tagjai számára példa. Varga János * Varga János Debrecenben a Mechwart András Gépipari Technikum tanulójaként végzett, majd a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen (NME) (ma Miskolci Egyetem) diplomázott.  Mérnöktanári képesítését a Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi karán szerezte majd közép- és főiskolai tanárként dolgozott.  Rendszeresen publikál és gyakran szerepel ismeretterjesztő tudományos rádióműsorokban.
Kategóriák: Szervezetek

A tőke 150 éve - LEZÁRULT A REGISZTRÁCIÓ

Anno Filmklub - 2017, október 17 - 15:28

Értesítjük kedves látogatóinkat, hogy október 18-án és 19-én rendezendő konferenciánkra elfogytak a helyek, így le kellett zárnunk a regisztrációt. Csak azoknak tudunk ülőhelyet biztosítani, akik korábban emailen vagy telefonon jelezték részvételi szándékukat. Az előadásokat és a kerekasztal-beszélgetést is felvesszük videóra, így megtekinthetőek lesznek az interneten. Megértésüket köszönjük!

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára