Szervezetek

Igy lehet marihuánát venni Kanada legnépesebb tartományában

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 8 - 19:05

Ontario liberális kormánya bejelentette, miképpen lehet majd törvényesen marihuánát venni a tartományban 2018 július 1-től. Ettől a naptól válik legálissá a marihuana széleskörű használata és árusítása Kanadában, ugyanakkar mostanáig alig lehetett tudni valamit arról, hogy miképpen szabályozzák majd a könnyűdrog forgalmazását a tartományi kormányok. A kérdés megoldása pedig sürgős, hiszen aki járt Ottawa belvárosában – de különösen a centrumtól pont keletre fekvő Montreal Roadon – az tudja, hogy lépten-nyomon nyitnak ki tiszavirág életű és törvénytelenül működő “gyógyszertárak,” amelyek ma már arra számítanak, hogy a közelgő legalizáció miatt, semmi gondjuk nem lesz a hatóságokkal.

(Fotó: Egy törvénytelenül működő marihuana “patika” Ottawában, a Montreal Road-on. Egy a sok közül…)

Ontarioban már a 19 éves korúak is vehetnek marihuánát, így az alkoholhoz hasonlóképpen kezelik a fű forgalmazását is. Először az internetes rendelésen keresztül férhetünk hozzá törvényesen a fűhöz, az online forgalmazást pedig kizárólag Ontario tartomány alkohol és szesz-kontroll testülete (az LCBO) szervezi.

2019 után pedig nem csak online, hanem a tartományban felállított 150 állami boltban lehet majd marihuánát vásárolni. Az első hónapokban 8 bolttal indul a hálózat, 2020-ra várható a 150 üzlet megnyitása. Fontos kiemelni: az előzetes híresztelésekkel ellentétben, nem árulnak egy helyen alkoholt és füvet, így nem lehet egyszerre egy üveg bor mellé marihuánát is venni.

Számos szigorú szabályzat is várható Ontarioban. A liberális kormány intézkedése szerint 19 évnél fiatalabb ontarioiak nyilvános helyen és munkahelyen nem használhatnak marihuánát. A rendőrök elkobozhatják a náluk lévő füvet.

Yasir Naqvi, Ontario tartományi főügyésze szerint a terv lehetővé teszi, hogy a hatóságok végre felszámolhassák a jelenleg működő többszáz illegális marihuána “patikát,” így a fővárosban zavartalanul működő több mint kéttucatnyi ilyen üzletet is. A tartományi rendőrség – az OPP – feladata lesz az illegális patikák felszámolása.

A tartományi tervet azonban máris bírálják. A Zöld párt szerint olyan kevés legális üzletet nyitnak, hogy a törvénytelen forgalmazás folytatódni fog. Jodie Emery, az egyik legismertebb marihuána-aktivista pedig egyenesen “undorítónak” nevezte azt, hogy a legalizáción keresztül pont azok a tartományi hatóságok és politikusok fognak profitálni, akik mindvégig támogatták a fű kriminalizációját.

Számos orvos és egészségüyi dolgozó javasolta: a legális árusításból származó profitot teljes egészében fordítsák tartományi függőség-elleni, illetve mentális egészséget célzó programokra.

Kanada tartományi kormányfői korábban arra kérték a szövetségi liberális kormányt, hogy halasszák el a 2018. július 1-re tervezett legalizációt, hiszen nem készül el időben a szükséges jogi és szabályozási keret. Justin Trudeau kormánya elutasította a halasztás ötletét.

A Kanadai Magyar Hírlap az egyetlen naponta frissülő, szociálisan liberális és demokratikus értékeket valló magyar nyelvű lap Kanadában. Szerkesztőségünk az önkéntes munkára épül, de elkerülhetetlen költségeink így is vannak. Igyekezünk egy nehéz politikai környezetben fennmaradni és tovább fejlődni. Amennyiben szívesen támogatná munkánkat, kérjük nyomja meg a "donate" gombot. /* Here you can add custom CSS for the current table */ /* Lean more about CSS: https://en.wikipedia.org/wiki/Cascading_Style_Sheets */ /* To prevent the use of styles to other tables use "#supsystic-table-5" as a base selector for example: #supsystic-table-5 { ... } #supsystic-table-5 tbody { ... } #supsystic-table-5 tbody tr { ... } */
Kategóriák: Szervezetek

Kanadai magyarok — A legújabb anyanyelvi statisztikák

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 7 - 18:29

Az elmúlt napokban hozták nyilvánosságra a 2016-os kanadai népszámlálás anyanyelvekre lebontott statisztikáit. Magyar lebontásban eddig máshol nem mutatták be az új adatokat, így a Kanadai Magyar Hírlapban nyújtunk betekintést a magyar, mint örökségi anyanyelv helyzetére hazánkban. Bevezetőként fontos kiemelni, hogy 2011 és 2016 között jelentősen csökkent a magyar anyanyelvűek száma Kanadában. 2011-ben még 71.100 kanadai tüntette fel a magyart anyanyelvként. 2016-ben ez a szám 64.340-re csökkent.

Tartományokra lebontva az rajzolódik ki, hogy a magyar anyanyelvűek 60 százaléka Ontario tartományban él, elsősorban délnyugat Ontarioban. Ezzel szemben az eredeti, késői tizenkilencedik és korai huszadik századi magyar kolóniáknak és közösségeknek otthont adó prairie tartományokban (elsősorban Saskatchewan és Manitoba) lassan teljesen eltűnik a magyar, mint anyanyelv.

Kaposvar, Saskatchewan. A korábbi magyar település ma az Esterhazy nevű város része. Kaposvár temploma látható a képen, ami ma római katolikus zarándokhely.

Magyar mint anyanyelv tartományok/territóriumok szerint (csökkenő sorrend szerint):

  • Ontario: 38.395
  • British Columbia: 9.490
  • Alberta: 6.890
  • Québec: 6.155
  • Saskatchewan: 1.480
  • Manitoba: 1.245
  • Nova Scotia: 245
  • New Brunswick: 190
  • Prince Edward Island: 60
  • Newfoundland and Labrador: 55
  • Yukon: 50
  • Northwest Territories: 20
  • Nunavut: 5

Ha Kanada városait nézzük, láthatjuk: ma már lényegében 18 településen van számottevő magyar jelenlét, de a magyar mint anyanyelv leginkább délnyugat Ontarioban van jelen.

Magyar mint anyanyelv városokra, illetve népszámlásási egységekre lebontva (csökkenő sorrend szerint):

  • Toronto, ON: 19.800
  • Vancouver, BC: 5.535
  • Montreál, QC: 5.475
  • Calgary, AB: 3.830
  • Hamilton, ON: 3.265
  • Ottawa, ON*: 1.865
  • Kitchener-Waterloo, ON: 1.750
  • St. Catherine-Niagara**, ON: 1.695
  • Edmonton, AB: 1.690
  • London, ON: 1.370
  • Windsor, ON: 1.325
  • Winnipeg, MB: 1.020
  • Victoria, BC: 680
  • Oshawa, ON: 965
  • Guelph, ON: 960
  • Brantford, ON: 630
  • Regina, SK: 485
  • Saskatoon, SK: 400

*Ottawa, ON: Ez valójában Ottawa-Gatineau agglomerációt jelenti, a Gatineau-i rész pedig Québec tartományba esik.

**St. Catherine-Niagara: Ide tartozik Welland városa is, ahol szervezett magyar közösség létezik.

Az anyanyelvi adat talán a legjobban jelzi a valós magyar jelenlétet Kanadában. A magyarországi államigazgatás gyakran egy félrevezető, 300 ezernél nagyobb “származási” adatra hivatkozik, amikor különböző magyar állami programokat és anyagi támogatást szervez a kanadai magyar diaszpóra számára. Ez az adat azonban mindazokat a kanadaiakat jelzi, akik több származási kategória közül a magyart is megjelölték. Tehát vegyes házasságban született gyerekekről és több nemzetiségi örökséggel rendelkező kanadaikról van szó, akiknél a magyar pusztán egy ilyen örökség. Ezzel szemben az anyanyelvi statisztikák azt jelzik, hogy hányan lehetnek ma Kanadában, akik valamilyen szinten még beszélnek magyarul, amúgy leginkább amit “konyha magyarnak” nevezünk. Fontos kiemelni: ez nem jelenti azt, hogy a magyar anyanyelvűek ma elsősorban magyarul beszélnek otthon. Igy tehát a napi szinten magyarul beszélő kanadiak száma az itt közölt adatnál alacsonyabb.

2016-ban Kanada összlakossága 35 millió felett volt és a 2011-es adatokhoz képest 5 százalékos növekedést mutatott. A leggyorsabban növekvő lakosság Nunavutban található, itt a növekedés üteme 12 százalék az elmúlt öt év alatt. De így is: alig 36 ezren élnek a legészakibb vidékeken.

A 35 millió kanadaiból 22 milliónyian elsősorban angolul beszélnek otthon. Az francia nyelvet preferálók száma 7 millió. Ezen kívül 213 ezer kanadai az ország valamelyik őslakossági nyelvét beszéli elsősorban.

A Kanadai Magyar Hírlap az egyetlen naponta frissülő, szociálisan liberális és demokratikus értékeket valló magyar nyelvű lap Kanadában. Szerkesztőségünk az önkéntes munkára épül, de elkerülhetetlen költségeink így is vannak. Igyekezünk egy nehéz politikai környezetben fennmaradni és tovább fejlődni. Amennyiben szívesen támogatná munkánkat, kérjük nyomja meg a "donate" gombot. /* Here you can add custom CSS for the current table */ /* Lean more about CSS: https://en.wikipedia.org/wiki/Cascading_Style_Sheets */ /* To prevent the use of styles to other tables use "#supsystic-table-5" as a base selector for example: #supsystic-table-5 { ... } #supsystic-table-5 tbody { ... } #supsystic-table-5 tbody tr { ... } */
Kategóriák: Szervezetek

Szijjártó Péter, az amnéziás szolga

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 7 - 15:19

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint a magyar emberek ellenében született az a döntés az Európai Bíróságon, miszerint Magyarország elbukta a kvótapert. Valaki igazán közölhette volna ezzel az egykor talán szépreményű, de mára kórosan amnéziássá vált mákvirággal, hogy ezzel a kijelentésével van egy apróbb probléma. Nevezetesen az, hogy a kormány kezdeményezte népszavazás érvénytelen volt. A magyar emberek többsége tehát világosan jelezte, hogy nagy ívben tojik az orbáni retorikára, és az egész kérdésre. A magyar emberekre hivatkozva tehát leginkább nem nyilatkozhat semmit a most külügyben szolgálatot tevő egykori csicskás.

De ha már annyira szeretne hivatkozni a magyar emberek véleményére, akkor érdekelne pár egyéb vélemény is. Az, hogy mikor tartottak eredményes népszavazást a letelepedési kötvényekről? Mikor tartottak népszavazást arról, hogy másfélezer menekült letelepítése problémás, de a tízezres nagyságrendben eladott kötvényekkel beengedett akárkik letelepedése rendben van? Nemkülönben érdekes lenne egy népszavazás arról, hogy a letelepedési kötvények haszonélvezőinek kiket jelölne meg a társadalom. Hátha nem pontosan azokat a pénznyelőket nevezné meg, akikhez most a bevétel vándorol(t).

Mert a kép az ilyen, és a hasonló, kérdésekkel lenne teljes. Kiegészítve talán azzal, hogy a gazdasági exodus kormányának ténykedéseként kimenekült százezrek hiánya, vagy a most letelepítendő másfélezer menekült veszélyezteti-e az ország jövőjét? Vagy esetleg az, hogyha kiderül: a letelepedési kötvénnyel érkezők sem teljesen makulátlanok. Legfeljebb van pénzük. De a kormány nem csak az uniós szolidaritás menükártyájáról szeret szemezgetni. Abban nem kevésbé diszkriminatív, hogy amikor éppen hadat üzen a józan észnek is, akkor hivatkozik bőszen az akár sosemvolt magyar véleményekre is. De akkor, amikor a saját tagok, és az oligarcha haverok, a nekik gazsuláló szolgák zsebét kell tömni, akkor baromira nem érdekli sem Orbánt, sem a talmi hatalmi siserebanda többi tagját az ország állampolgárainak a véleménye.

A Kanadai Magyar Hírlap az egyetlen naponta frissülő, szociálisan liberális és demokratikus értékeket valló magyar nyelvű lap Kanadában. Szerkesztőségünk az önkéntes munkára épül, de elkerülhetetlen költségeink így is vannak. Igyekezünk egy nehéz politikai környezetben fennmaradni és tovább fejlődni. Amennyiben szívesen támogatná munkánkat, kérjük nyomja meg a "donate" gombot. /* Here you can add custom CSS for the current table */ /* Lean more about CSS: https://en.wikipedia.org/wiki/Cascading_Style_Sheets */ /* To prevent the use of styles to other tables use "#supsystic-table-5" as a base selector for example: #supsystic-table-5 { ... } #supsystic-table-5 tbody { ... } #supsystic-table-5 tbody tr { ... } */
Kategóriák: Szervezetek

Erkel Ferenc Bánk bán az Erkel Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 6 - 21:00

Erkel Ferenc 1844-ben, a Kölcsey Himnuszának megzenésítésére kiírt pályázaton aratott győzelme után kezdett el foglalkozni Katona József sokat támadott drámájával mint lehetséges operatémával. A történelem hosszúra nyújtotta a komponálás idejét: előbb a szabadságharc, majd az azt követő diktatúra cenzúrája miatt egészen 1861. március 9-ig kellett várnia a közönségnek, mire a mű teljes egészében megszólalhatott az akkori Nemzeti Színházban. Az Opera új produkciójának különlegessége, hogy a nívós kiegészítések és átdolgozások hatására vagy ellenére a sikerét mindig őrző Bánk újra a Palló Imre alakjára/hangjára készült baritonváltozatban készül el, amely verzió elkészítését anno Kodály Zoltán is támogatta.
Vidnyánszky Attila, a Magyar Állami Operaház egykori főrendezője, a Nemzeti Színház mai igazgatója tíz év után tér vissza alkotni az intézménybe.

Történik Visegrádon és a Tisza partján a XIII. század elején, II. Endre uralkodása alatt

l. felvonás
1. kép
Míg Endre király hadban jár, Gertrud királyné bált ad meráni híveinek. Ottó, a királyné öccse, szemet vet Melindára, Bánk bán asszonyára. A mulatságra eljöttek a „békétlen” magyar nemesek is, élükön Petur bánnal, aki tányérnyaló magyar társait bírálja. A békétlenek óvatosságra intik őt, amire Petur keserű bordallal válaszol, majd elmondja társainak, hogy összeesküvést sző a királyné s az idegen udvaroncok ellen; az összeesküvés vezetőjének Bánk bánt kívánja megnyerni, akit titokban visszahívott országjáró körútjáról. Melindát Ottó ostroma a bálterembe kergeti; az udvar népe két pártra szakad, a Melinda köré felsorakozó magyarok és a királyné párti merániak állnak szemben egymással.

2. kép
Melinda a palota udvarába menekül. Ottó követi őt, ám hasztalan ostromolja az asszonyt: Melinda utálkozva távozik, Ottó utána. A titokban visszatért Bánk keserűen hallgatta ki jelenetüket. Biberach, a haszonleső lovag megoldást kínál a sóvárgó Ottónak: kábító italt szán Melindának.

3. kép
Gertrud búcsúzik vendégeitől. Ottó elégedetten nézi, amint Melinda kiissza a kábító italt. Az asszony felelősségre vonja a királynét Ottó viselkedése miatt, Gertrud válaszul megfeddi Melindát. Ottó bájitala hatni kezd, amitől az asszony képzelődik: a jelenlévők közt Bánkot látja. Amikor kitámolyog a teremből, Ottó követi. A királyné megakadályozza, hogy Petur és a békétlenek Melinda segítségére siessenek.

II. felvonás
1. kép
Bánk háborgó lélekkel töpreng önnön és hazája szomorú sorsán. Egy idős paraszt, Tiborc keresi fel a nagyurat, hogy a nép szörnyű szenvedését elé tárja. Tiborc homlokát sebnyom díszíti: egy régi csatában szerezte, melynek során Bánk életét megmentette. Bánk megígéri megmentőjének: harcolni fog a nép igazáért. Biberach hozza a hírt Bánknak: Ottó meggyalázta Melindát. Megjelenik a szerencsétlen asszony, akit szégyene és Bánk keserű átkozódása az őrületbe kergetett. A megrendült Bánk arra kéri Tiborcot, kísérje asszonyát és gyermeküket a Tisza partján lévő várlakába.

2. kép
Bánk bán éjjel meglepi Gertrudot lakosztályában, hogy számon kérje tőle, amit Melinda és az ország ellen vétett. A szenvtelen királyné segítségért kiált, Ottó be is rohan nénjéhez, de amikor meglátja Bánkot, elmenekül. Bánk átkozódására Gertrud tőrt ránt, a bán azonban kicsavarja a kezéből a fegyvert, és megöli a királynét.

III. felvonás
1. kép
Tiborcot, Melindát és gyermekét a Tisza partján éri a vihar. Tiborc sürgeti az átkelést, Melinda azonban már nem fogja fel a külvilág jeleit. Tébolyult látomásaiban fel-felcsillan önnön tragédiájának egy-egy mozzanata. Bölcsődalt énekel kisfiának, s vele együtt a háborgó folyóba veti magát.

2. kép
A Gertrud halálhírére hazatért király a vár termében gyászolja feleségét. Hívei elfogják s lefegyverzik a békétleneket, de mielőtt leszámolhatnának velük, megjelenik Bánk, és megvallja: ő ölte meg a királynét. Távolról panaszos furulyaszó hallatszik, s a királyi palota termébe Tiborc tér be néhány paraszt kíséretében, akik Melinda és gyermeke letakart holttestét hozzák. Bánk összeomlik. „Király, bosszulva vagy!

(forrás: színház)

Szereplők

  1. Endre

Bakonyi Marcell / Káldi Kiss András

Gertrud

Komlósi Ildikó / Németh Judit

Ottó

Balczó Péter / Horváth István

Bánk bán

Molnár Levente / Szegedi Csaba

Melinda

Szemere Zita / Rőser Orsolya Hajnalka

Tiborc

Kováts Kolos / Rácz István

Petur bán

Kelemen Zoltán / Haja Zsolt

Biberach

Geiger Lajos / Cseh Antal

Sólom mester Irlanda Gergely

Alkotók

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Maradok!

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 6 - 17:50

Nem vagyok egy forradalmár alkat – húszévesen sem voltam az. Ezért is furcsa, hogy eddig minimum háromszor szólítottak föl, hogy álljak félre, takarodjak, fogjam be a szám. No, nem név szerint – nem vagyok neves személyiség, nem ettem bogarat, nem közösültem nyilvánosan senkivel, de mégcsak nem is ordítoztam, hogy éppen ki és éppen miért takarodjon.

Korán kezdődött: alig voltam hét éves, amikor az egyik nagy egyház szolgája vette zokon értetlenkedő kérdéseimet hite dogmáival kapcsolatban. Húszévesen az állítólag közösségi társadalmat építők dogmáiba botlottam: azt nem értettem: ha közösséget építünk, akkor miért vannak egyenlőbbek az egyenlőek között? Megfogadtam az elzavaróim tanácsát: fejlődnie kell még elvtársnő! De úgy tűnik, ezt is rosszul gondoltam: könyvtárakban kerestem a ”fejlődés” útját – és mit ad isten, megint egy csomó kérdésem támadt. Hogy van ez az ”élcsapat” dolog? Miért egy pártnak, és miért pont annak az egy pártnak a kiváltsága a vezető szerep? És mit jelent ez? Hogy nekik joguk van meghatározni, hogy kinek milyen jog jár, kinek mekkora a jussa?

Már éppen ott tartottunk, hogy megint takarodnom kell, amikor új elzavaróim támadtak. Ezúttal eltorzult fejjel a magyarságomat vonták kétségbe. Amiről ráadásul nem is tehetek: ebbe az országba születtem, itt ért minden jó és minden rossz. Mellesleg a „magyarabbak” is mintegy véletlenül születtek ide: ha hutunak születnek, nyilván előbb emelnék a fegyverüket a nem eléggé hutukra, mint a tuszikra. A világban ugyan keveset utazhattam, de szerintem nincs olyan sok magyar, aki annyifelé járt volna ezen a 93ezer négyzetkilométeren, mint én. Nem welness panziókban pihenni, hanem a soproni, kisvárdai, mohácsi, komáromi vasöntödében, Hajdúhadház, Mezőtúr és Ásotthalom kultúrházaiban, Veszprém, Pér eldugott sportrepülőterein, Kecskemét és Sármellék repülőbázisain. Minden évben – 1965-ben és 1972-ben is kitűztem a kokárdát március 15-én. 1982-ben tanultam meg az erdélyi himnuszt az Öreggellán (hegy a Balaton-felvidéken) egy tábortűz mellett. (Megjegyzem: már akkor sem tetszett a giccses versezet.) Nekem nem kell a költővel fohászkodnom, hogy „édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad!”

Mert része vagyok ennek a hazának, ugyanúgy, mint az Erzsébet híd, meg a Gyöngyösvisonta melletti felhagyott külszíni bánya, mint Szentgyörgyi Albert és Mindszenthy, mint Kalocsai Miklós és Boda Marcsi. A hazából ugyanis nem lehet kiválogatni a nekem tetszőt, úgy lehet csak elfogadni, ahogy van. Nem szabad persze feladni azt sem, hogy e haza minél többeknek legyen élhető otthon, táj, népe megbecsült tagja a Földlakók közösségének. Ehhez persze sokkal kevesebb harcias „büszkeség”, és sokkal több mosoly, vidámság, – no meg persze teljesítmény kellene. Ha például anno Neumann János nem kényszerül idegenbe, hanem zsenije idevonzza a hozzá hasonlókat, lehet, hogy ma a világ nem a PC-t (personal computer) ismeri, hanem személyi számítógépnek (vagy szemszám-nak, ahogy én ismerem az áámerikai rövidítési mániát) hívja azt az okos masinát, amin én is pötyögök most.

Nehéz engem eltakarodásra késztetni, de megint megpróbálják. Takarodjon mindenki, aki 1990 óta (no pláne, még korábban) rész vett a haza dolgaiban, a maga posztján belepofázott az ügyekbe – hajtogatják egyébként értelmes, tán még jó szándékú ifjak is. Hát, igen – megöregedtem. Az idén betöltöm a hetvenet – illik már halkan hozzátenni: ha megérem. Keveset ismerek az új generáció közös pontjaiból: nem láttam, nem olvastam a Trónok harcát, sem a Gyűrűk urát, a troll-t eddig északi népek mesebeli manójának ismertem, hetekbe tellett, mire kikutattam, mi a fenét jelent a LOL. Sőt, van egy bűnöm is: a Csillagok háborújából (Star Wars) egyetlen részt láttam, azt is untam. Éktelen lövöldözés, félelmetes gépek – bugyuta mese. Jó, igaz, a mi generációnk kulttotemjei sem voltak nagyon bonyolultak: az Imagine (John Lennon) mondanivalója kihüvelyezhető egy egyszerűbb lélek számára is.

A fiatal generációknak nemcsak joguk, kötelességük is, hogy új gondolatokkal, más szempontokkal gazdagítsák közös életünket, döntögessék a tabukat, lerántsák a leplet betokosodott álszentekről, legyenek akárhány évesek.

De ne tiltsanak ki büszkén mindenki mást: hátha mondták már előttük is ugyanazt, amiről ők beszélnek. Végül egy orbitális közhely: az öregség nem érdem, hanem állapot. Hozzáteszem: a fiatalság is – csak az múló állapot.

Utóirat: Na, most jól „összemomentumoztam” magamat.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

A magyar állam jó pénzért eladott egy gyilkost

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 6 - 13:54

Régóta azt hiszem, hogy már semmiféle illúzióm nincs Orbán Viktorral és a Fidesszel kapcsolatban, azt gondoltam nincs olyan gazemberség, amelyet ne tudnék elképzelni róluk. És most ismét csalódnom kell magamban; nem tud olyan mélyre szállni a képzeletem, mint amit a valóság produkál.

Mind ezidáig azt gondoltam, hogy azért adják ki a baltás gyilkost Orbán és Szíjjártó haverjának, az azeri diktátornak, hogy ezzel az undorító gesztussal tovább mélyítsék Orbán és Aliev örök és megbonthatatlan barátságát. És most kiderül, hogy annak hátterében, hogy a magyar állam kiadta a baltás gyilkost Azerbajdzsánnak – ahol azonmód szabadon engedték és azóta is nemzeti hősként ünneplik -, egész egyszerűen magánszemélyek adásvételi ügylete áll, a kiadással egy időben ugyanis dollármilliók landoltak egy kibogozhatatlan tulajdonosi hátterű magánszámlán. A pénzt pedig az az Azerbajdzsánban bejegyzett alapítvány utalta át, amelyet azért hoztak létre, hogy dollármilliárdokat költsön újságírók és politikusok megvesztegetésére azért, hogy az azeri diktátort és az általa működtett diktatúrát kedvező színben tüntesse fel külföldön.

A magyar állam tehát jó pénzért eladott egy gyilkost, az ezért kapott pénz pedig csak olyasvalakinek a számláját hizlalhatta, aki döntést hozhatott a kiadatásról. Márpedig tekintettel az ügy súlyára nehéz elképzelni, hogy a kiadatással kapcsolatos – óriási nemzetközi felháborodást kiváltó – döntést nem személyesen Orbán Viktor hozta meg. A dollármilliók néhány – könnyen körülírható – magánszemély számláját gyarapítják, a lemoshatatlan szégyen az országé.

Az ilyesmit hívják a tengeren túl lator államnak.

Vásárhelyi Mária

(Örmények tüntetnek Magyarország ottawai nagykövetsége előtt 2012-ben az azeri gyilkos kiadatása ellen. Fotó: C. Adam / KMH.)

Kategóriák: Szervezetek

Eric-Emmanuel Schmitt Az ismeretlen a Rózsavölgyi Szalonban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 6 - 09:20

Le Visiteur

Bécs, 1938 márciusa. Nem sokkal az Anschluss után. Sigmund Freudot a Német Birodalom elismerő nyilatkozat aláírására akarja kényszeríteni. Egy éjszaka a lányát elhurcolják, és ugyanezen az éjszakán egy idegen ugrik be kívülről az orvos dolgozószobájába. A furcsa látogató, úgy tűnik, mindent tud Freudról: az életéről, a gyerekkoráról, a félelmeiről. A két ember beszélgetéséből csak egyetlen magyarázat következik – ami azonban a köztudottan ateista Freud számára nem fogadható el. De mégis, akkor mi az, amiben hisz? Ha mégis létezik Isten, hogy engedheti, hogy az emberiségen úrrá legyen a gonosz? Miért enged teret az ordas eszméknek, az immorális cselekedeteknek, az embertelenségnek? Miért állítja az embert olyan erkölcsi dilemmák elé, amelyek elvehetik tőle a jóba vetett hitet? Mi dolga van a hitnek a pszichoanalízissel? És miért beszélget ilyesmikről a világhírű pszichiáter egy különös jelmezbe bújt vadidegennel élete vége felé, egy nehéz nap éjszakáján?

Schmitt drámája az irodalomtudósok szerint kísérlet arra, hogy a gonosz jelenléte ellenére igazolja Isten létezését. Azonban a klasszikus teodiceákhoz képest a szerző nem törekszik radikális állásfoglalásra, sokkal inkább a kétségek és kérdések felvetésére helyezi a hangsúlyt. Éric-Emmanuel Schmitt egy rádióhallgatással töltött éjszaka kezdte írni a darabot, amikor az egymás után következő sok rossz hír hallatán úgy érezte, megkérdőjeleződik a saját hite. Ez az élmény jelenik meg a Le Visiteur műben, mely végül az év legnépszerűbb drámája lett, negyvenezer példányban kelt el a szöveget tartalmazó könyv. 1994-ben, a Franciaországban színpadra került darab három Molière-díjat is kapott: a legjobb írónak járót, a legjobb rendezésért és a legjobb előadásért.

A szerzőt Magyarországon a Theatrum Mundi Ügynökség képviseli  a Dominique Christophe L’Agence (Paris) ügynökséggel kötött megállapodás alapján.

Bemutató: 2017. szeptember 7.

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Olvasói levél: A KMH a magyarok megvetését fogja kiérdemelni

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 5 - 18:56

Tisztelt Lázár György!

Volt szerencsém olvasni “Márványtábla az új torontói Magyar Ház falán” c. írását a magyarnak nevezett hírlapjuk internetes oldalán.

Nem ez az első eset, hogy írok Önnek, mert amit Ön és társai művelnek, azt nem lehet szónélkül hagyni. Amikor megnéztem, hogy kikből all ennek a magyar nyelven megjelenő, de magyarellenes lapnak írógárdája, akkor minden világos lett elöttem…

Irásában Ön “fasisztáknak” es “náciknak” nevezte azokat a hos magyar katonákat, akik életüket nem kimélve harcoltak a szovjet bolsevizmus ellen. Kiváló és hős pilótainknak felrótta, hogy merészkedtek kanadai es amerikai gépeket lelőni, többek közt az Ön apósnak gépét is. Voltam a solymári temetőben es leróttam tiszteletemet az ott eltmetett repülők emléke előtt. Tettem ezt azért is, mert magam is az amerikai légierő veterán alezredese vagyok, aki esküt tettem az amerikai alkotmányra és arra, hogy megvédem választott hazámat belső és külső ellenség ellen. Ezért írok most Önnek, mert Ön es társai tökéletesen beleillenek ebbe a képbe.

Ön nyilván nem szolgálta katonakent az Amerikai Egyesült Államokat (ez Önöknek nem céljuk mert ugye háborúban vissza is lőnek), így fogalma sincs arrol, hogy egy háborúba küldott katonának harcolni kell, mert ez a feladata. A háborukban egymás ellen küldött katonák erről nem tehetnek, de amikor életüket adják, akkor hősökké válnak. Ez így igaz minden nemzet katonájára, ezért emlékeiket becsülnünk kell, mert az elesett katona már nem ellenség.

Mi celja van Önnek azzal, hogy gyalázza az orosz fronton harcoló egykori magyar katonák emlékét? Menjen el a West Point katonai akadémiára, ahol pl. talál egy festményt egy egykori SS német katonáról “ready to fight” felirattal. Miért? Azért, mert ott katonatiszteket nevelnek, akik megbecsülik egykori ellenfeleik emlékét, mint ahogy a háboru után Összeölelkeztek egykori német, amerikai, kanadai, magyar és angol piloták, akik annakidejen ellenfelek (és nem ellenségek) voltak.

Apám 1942-ben az orosz fronton sebesült ötször, vesztette el balszemét és elnyerte a Magyar Nagyezüst Vitézségi Érmet, amiért 1943- ban vitézzé avatták. Apámra mindig is büszke voltam es maradok életem végéig. Aktív szolgálatom alatt irodaszobámban ott volt a falon apám katonaképe, mellén a Nagyezüstel. Egyetlen felettesemnek sem jutott eszébe, hogy megkérjen ennek a fényképnek az eltávolítására, bár érdeklődve mindig megkérdezték, kinek a képe es hogy hol harcolt. Ők megértették, mert katonák voltak, akik közül többen harcoltak háborúban.

Itt lenne az ideje, hogy Ön es társai abbahagyják gyalázkodó viselkedésüket, mert ezzel csak a magyarok megvetését fogják kiérdemelni. Tanulják meg tisztelni más nemzetek múltját és próbálják levetni zsigeri gyűlöletüket mindennel szemben, ami magyar.

Szakály Sándor professzor kiváló es elismert hadtörténész, aki tiszteletet érdemelt ki a magyarok körében szerte a világban. Ez vonatkozik a kanadai és USA- beli magyarokra is. Munkásságaval közelebbre kerültünk az elmúlt világháború megértéséhez. Ez akkor is igaz, hogyha Önöknek nem tetszik történészi működése.

Önök mindig megértésről és békéről beszélnek, mikozben folyamatosan elhintik a gyulolet magvat. Ezzel a mentalitassal es viaelkedessel csak azt erik el, hogy Onok a megvetes targyava valnak.

Dr. Varjú László
veterán alezredes, amerikai légierő

Kategóriák: Szervezetek

Itt van az őszi utcai zavargások menetrendje

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 5 - 14:52

– Halló, Zavargásügyi Államtitkárság?
– Igen. Utcai Zavargások és Állampuccs Főosztály.
– Kubatov urat keresem.
– Üdvözlöm, én vagyok. Milyen ügyben?
– A 666. hu portáltól vagyok. A tervezett őszi zavargásokról szeretném kérdezni.
– Mi érdekli?
– Mikor kezdődnek, hány ezer emberrel számolnak, hol lesznek a csomópontok?
– A részletes programot még csak most véglegesítjük.
– Itt az ősz, és maguknak még nincs kialakult programjuk?
– Valóban úgy tűnhet, hogy késésben vagyunk. De biztosíthatom, hogy időre elkészülünk mindennel. És azt is megígérhetem, hogy a költségeket sem lépjük túl.
– Hallhatnánk azért részleteket?
– Már szeptemberre is tervezünk kisebb csetepatékat, de a nagyobb volumenű összecsapások októberben várhatók.
– Ez hagyomány Önöknél.
– Igen, 2006-ban is bevált.
– Azt mondta, hogy nem lépik túl a költségeket.
– Bennünket gyakran vádolnak azzal ellenfeleink, hogy túlságosan vastagon fog a ceruzánk…
– Úgy szokták mondani, hogy Önök lopnak.
– Igen. Nos, örömmel jelenthetem, hogy az előirányzott költségeken belül maradunk.
– Elárulná, melyek lesznek a legnagyobb tételek?
– A legtöbb pénzt szervezésre, és a zavargók mozgósítására költjük. Szerencsére uniós pénzekkel is számolhatunk.
– Spontán tömegek nem is lesznek?
– Lesznek ilyenek is, de mi a profikban jobban bízunk. A tapasztalataink azt mutatják, hogy rájuk sokkal jobban lehet támaszkodni.
– Mire költenek még?
– Nem elég az embereket fizetni, de ki is kell képezni őket. Kiváló kődobáló trénereink vannak még 2006-ból, és az akkori autóborogató- és gyújtogató szakemberek is a rendelkezésünkre állnak.
– Idén is tervezik a Kossuth tér összehugyoztatását?
– Igen, ezzel külön munkacsoport foglalkozik.
-Összességében elégedett a dolgok állásával?
– Teljes mértékben.
– Vagyis?
– Felbolygatjuk fél Budapestet, aztán szépen elfojtjuk a megozdulásokat, és a végén kihirdetjük a szükségállapotot.
– Ez utóbbi nem lesz túlságosan durva intézkedés?

– Nem tudom. Ilyet még tényleg nem csináltunk. De bízunk az embereink szakértelmében, és reméljük a legjobbakat.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Rogán vajon feljelenti, ha ismeri, a provokátorokat?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 4 - 15:42

A menekültekkel kapcsolatos legújabb gazdasági lózung-irány az EU által nem kért kerítés költségeinek ellejmolása az EU-tól. A kormánypárti kommunikáció szerint legalább a felének. Amit Orbán legalább annyira komolyan szeretne vetetni a híveivel, hogy a kötsei szövegelésbe is belevette. Amiből egy valami egészen nyilvánvaló. Semmire sem tartja a híveit.

Ami nem újdonság. Mert a Fidesz pannon géniusza már annyiszor tekintette egy jó képességű amőbával egyen-szellemiségűnek a híveit, hogy azoknak talán már fel sem tűnik egy újabb eset. Vagy eddig is azért tehette meg, mert valóban azon a morális és szellemi színvonalon vannak. Mert lehet ugyan azt mondani, hogy a „rendszerváltást” követő kormányok között a hülyének nézés fokában volt legfeljebb eltérés. Mármint a támogatóik felé való megnyilvánulásuk során. De ezen a téren Orbán valószínűleg rekorder. A kerítés kapcsán több szempontból is. Azért is, mert az EU valójában sosem kérte annak felállítását. Legalább is 2015-ből nem rémlik olyan publikussá tett uniós direktíva, megrendelés, kötelezettség, ami a kerítés felállítására adott volna fel megrendelést.

A mostani költségbenyújtás kapcsán különben érdekelne a kerítésépítést minden fórumon népszerűsítő, illetve pártoló figurák reakciója arra, ha valaki az ő költségükre építene valamit, amit köszönettel nem kértek. Alighanem tiltakoznának. Mármint akkor, ha nem az ő házi szentjük, Orbán próbálná ezt megtenni. Mert akkor még a maltert is hurcolnák. A saját pénzükön. Mert a híveknek minden pénzt megér az ország zsenijének minden egyes szusszanása. Így aztán az is érdekelne, hogy milyen reakciókat szülne, ha a kerítés költségét Orbán szavazóinak kellene összedobni. Elvégre egy hitvilágot tápláló médium hóbortjait fizessék a hívei. A kerítés után rögtön elkezdhetnék a stadionok költségeit is összedobni. Az egészségügy és az oktatás valószínűleg egész jól járna az így összegyűlt pénzzel.

Ugyanakkor az is elég nyilvánvaló, hogy Brüsszel sem fog első szóra fizetni. Nem a felét, hanem esetleg egy petákot sem. Így kilométer-hosszan lóg ki a kommunikációs lóláb az egész ügy alól. Orbánnak valószínűleg nem elsősorban a pénz kell, hanem a kommunikációs tőke. Ahhoz, hogy ismét brüsszelezhessen egy kicsit. Valószínűleg azt is beleszőve majd, hogy az EU tulajdonképpen Soros pénzéből simán fizethetné a nagy nemzeti szarvas-csapda egész költségét. Ami a Fidesz szavazóinak a választások alkalmából alighanem elég lehet ahhoz, hogy leadják, ködösre pillogott szemmel, a szükséges papírmennyiséget az urnáknál. De nem csak kellő tompán-látással, hanem kellő amnéziával is. Mert az, ahogy a menekültkérdést kezelte a kormány, Orbánt már két éve is felemelte a morális árulók panteonjába.

De amnéziára egyébként is számít a kormánypárt. Mert még Rogánt is reaktiválták annak sulykolására, hogy Brüsszel márpedig fizessen, és ősszel márpedig zavargások lesznek. Na, jó! Lehetnek. Valószínűleg ez a szerep, a várható hatalmi provokációk kommunikációs előkészítése az a szívesség, amit most kérnek Rogántól. A korábbi jelmezes főpróba után. Talán annak a fejében, hogy még egy kicsit nem feszegetik hivatalosan a helikopteres akciót, és az ingatlanügyeit. Mint az elmúlt évek rogáni eredményeit. Amit meg kell védenie a kormánynak. Leginkább az átláthatóságtól. Ráadásul Rogán azt is tudni véli, hogy a zavargások esetében „vannak olyan külföldi erők, amelyek ezeknek a szervezésében aktívan szerepet vállalnak”. Ami vagy blöff, vagy nem blöff. Ha blöff, akkor nem több egy hangulat-, és félelemkeltő gesztusnál. Ha azonban nem blöff, akkor a miniszterelnök kabinetfőnöke azt is elmondhatná, hogy az információi alapján tett-e már tisztelgő látogatást a belügyminiszternél? Mert amennyiben neki megbízható információi vannak arról, hogy zavargásokat készít elő bárki, akkor ez a legkevesebb, ami egy kormánypárti politikustól elvárható.

Ellenkező esetben még azt gyaníthatná bárki, hogy a zavargásokat az ő tudtával és belegyezésével készítik elő. Ami a beosztása miatt még azt is jelenthetné, hogy a miniszterelnök tudtával és belegyezésével. Ez pedig nem lenne szép dolog. Így várjuk meg türelemmel, hogy Pintér Sándor milyen jelentést tesz le az asztalra a kabinetfőnök bejelentésével kapcsolatban.

Kategóriák: Szervezetek

A Magyar Köztársaság helyreállítása (1. rész)

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 4 - 15:25

A video amely itt látható, egy sorozat első darabja. A sorozatnak ”A Magyar Köztársaság helyreállítása” címet adtam.

Szilárd meggyőződésem, hogy a köztársaság, amelyet az Orbán kormány, demokratikus felhatalmazása ellenére, felszámolt és kirabolt, egyszerűen a helyreállítása révén feltámasztja az elvesztett demokratikus jogokat és intézményeket, amelyek nélkül ezidőszerint Magyarország alig különbözik egy szerencsésebb banánköztársaságtól. A szerencsénk pedig mindössze annyi, hogy történetesen Europa közepét foglaljuk el. Itt és most nincs helye egy banánköztársaságnak. Igaz viszont, hogy a miniszterelnök mégis megpróbálja, hogy azzá tegyen bennünket.

Minél inkább látom, hogy mire megy ki a Fidesz játéka, annál inkább érzem szükségét annak, hogy valamit tegyek ellene. Ez a video sorozat egyike azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeknek a megtételére rákányszerültem, annak érdekében, hogy felhívjam a demokratikus ellenzék figyelmét a közelgő súlyos szükségállapotra és arra ösztökéljem őket, hogy megtegyék a szükséges, sőt, elkerülhetetlen lépeseket a katasztrófa elhárítására. De nem csak az ellenzéknek, hanem a teljes magyar közéletnek rá kell ébrednie, hogy ha egy tisztességes, jómódú, élhető országot akarunk, márpedig azt akarunk, akkor azért egy tisztességes erőfeszítésre lesz szükség. Ez a video sorozat annak az erőfeszítésnek az első aktusa kíván lenni.

*

Előbb-utóbb talán mindenki megérti, hogy ha egy tisztességes, jómódú, élhető országot akarunk, márpedig azt akarunk, akkor azért egy tisztességes erőfeszítésre lesz szükség. Ez a video sorozat annak az erőfeszítésnek az első aktusa kíván lenni.

Kategóriák: Szervezetek

Egy római katolikus aki hétköznap kipát viselt…

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 3 - 16:17

John de Lemos életútja egy jellegzetesen kanadai történet. Húsz évvel ezelőtt a portugál származású férfi állást keresett Ottawában, a belvárosi Beth Shalom zsinagóga pedig egy gondnokot. Az alacsony, dús bajusszal rendelkező férfi aki a város portugál nyelvű római katolikus egyházközségének volt a tagja talán nem tűnt első ránézésre természetes jelöltnek. Mégis, a zsidó közösség rábízta a hitközség ingatlanját. John de Lemos pedig első perctől fogva meg is hálálta a lehetőséget. Mindennap kipába érkezett munkába, kizárólag feketét hordott és ingjén a “security” felirat volt olvasható. De John de Lemos biztonsági rendszere aligha a korszerű technológiára épült. Irodájában egy fekete baseball utőt tartott, hátha szükség lesz rá.

Szerencsére nem volt.

Az évek folyamán John de Lemos gondnokból inkább mindenessé vált. A Shabbat alkalmából John készítette el a konyhában a kiddush vacsorát. Minden másnap pedig John készített reggelit az imák után a hitközség szinte kizárólag idős tagjai részére. Amikor Shabbatkor érkeztek a hívek, John várta őket mindig a bejáratnál és mindenkit köszöntött a zsinagógában. Egy hívő római katolikus volt a helyi zsidó intézmény arca. A Chapel Street-i intézménynek ma már nyoma sem maradt. Az épületet 2014-ben tették földdel egyenlővé a markológépek.

“Ebben a világban, ahol egyre több a szörnyű antiszemitizmus, annyival nehezebb elveszíteni egy ilyen barátot”–jegyzi Jason Moscovitz az Ottawa Jewish Bulletin nevű közösségi lapban. John de Lemos-t idén nyáron vitte el a kegyetlen májrák, ráadásul csak 53 évesen. A nekrológjában családja a zsidó közösségnek mondott köszönetet támogatásukért. Aztán római katolikus szertartás keretein belül, saját gyökereihez híven a portugál nyelvű Paroquia Senhor Santo Cristo-ból kísérték utolsó útjára…

Kategóriák: Szervezetek

Ki az ellenzék mostanában?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, szeptember 2 - 14:42

Előre bocsátva: Az, aki ma a kölcsönös kompromisszumok keresése helyett a választási rendszeren rugózik, nem a kölcsönösen előnyös kompromisszumos összefogás kereteit keresi, hanem a választókat is megosztva izmozik, egy másik párt vezetőjét akarja leváltani, az egyszerűen nem ellenzéki. Nagyon leegyszerűsítve: aki az összefogáson dolgozik, és nem csak pofázik, az ellenzéki. Míg az, aki csak pofázik, illetve azt hangoztatja, hogy „ma kivel nem fogok össze”, illetve „mindenről a választási rendszer tehet”, az nem ellenzéki. Pontosabban: Orbáné és a Fideszé biztosan nem.

Egy ideje, hallgatom, olvasom azokat a nagyon remekbe szabott ellenzéki megnyilvánulásokat, amelyek a választási rendszer kritikáját igyekeznek megfogalmazni. Nehéz is lenne velük nem egyetérteni. Ugyanakkor van egy apró problémám a kritikai hangok közül nem is eggyel. Azokkal, amelyek szerint a választási rendszer tehet mindenről. Amiből következik, hogy Orbán hatalma a választási rendszer következménye.

(Where’s Waldo? és Andy Warhol kombináció)

Holott tudhatjuk, hogy a 2010. év előtti bénázások nyomán a „régi” választási rendszer alapján kaptak kétharmados jogosítványt az országgyűlésben. A választási rendszer átalakítása csak ezt követte. Azon is érdemes lenne elgondolkodnia a társadalomnak, hogy miként jött össze az a 2010-es Fidesz-győzelem. De a történelem számos más esetet is tartogat, ahonnan meríthetnénk tanulságokat. Arra nézve, hogy a tömeges szellemi gumicsont-osztogatás, azaz a programtalan demagógia miként győzedelmeskedhet. Akkor, ha kellő mennyiségű féligazságokkal van alámelegítve. Felhasználva az akár jogos ellenérzéseket is, mint gyújtóst. Úgyhogy maradjunk a választási rendszernél.

A Fidesz által kreált választási rendszerről tudható, hogy manipulatív. Pontosabban azt az elvet ülteti át a gyakorlatba, hogy a győztes mindent visz. Ezt 2014-ben, de már korábban is tudhatta az ellenzék. Nem véletlenül hangoztatták annyira, hogy a választási rendszer hibája, hogy kikényszeríti az összefogást. Innen szinte egyenesen következik, hogy mit kellett volna tenni korábban. Összefogni. Tehát mit tettek az ellenzéki pártok és mozgalmat? Nem fogtak össze. Kihasználtak minden egyes kis személyes ellenérzést. Annak megmagyarázására, hogy melyik párt miért nem szövetkezik még véletlenül sem a másikkal. Esetleg a másik vezetőjével. Amolyan igazi „ősdemokrata” módon megszabva azt, hogy egy tőle teljesen független politikai szerveződésnek ki legyen a vezetője. Úgyhogy ebből a szempontból Botka, manapság, csak folytatja azt a visszahaladó hagyományt, amit annak idején Juhász indított útjára. Amikor látványosan kirohant Gyurcsány ellen. Hosszú távra meggátolva minden értelmes összefogást.

Ha ezzel összevetem azt, hogy ma sem sokkal jobb a helyzet, akkor legfeljebb egy tanulsággal lehet az ember gazdagabb. Azzal, hogy az ellenzék egyes hangadói a saját, illetve pártszintű, hülyeségükből sem tanulnak. Ezzel szemben találtak páran egy remek vesszőparipát. A választási rendszert. Azt, amelyik minden manipulatív hatásával, de adott. Amely két irányba ígérhet ésszerű kiutat. Amelyik három. De a harmadik egy olyan alternatíva, ami a pártokon is túlmutat. az, amikor egy olyan népszavazás következik be a politikáról, amelyben flaszterből vannak a szavazócédulák. A két lehetséges út egyike aktív választási bojkott. Amelyet egyik ellenzéki párt sem akar, illetve mer kezdeményezni. A bojkott kapcsán megmaradva a „maradj otthon piálni” jellegű passzív bojkott ötleténél. Ami baromi jól hangzik, nem is tartogat felelősséget, a nagy vízen túlról is „bátran” hangoztatható. Amellett, hogy oltári baromság. A maradék lehetőség az összefogás lenne. Amellyel kapcsolatban jelenleg is a kölcsönös köldöknézés zajlik.

Ellenben lehet kritizálni a választási rendszert. Elfeledkezve egy „apróságról”. Azzal a taktikával, és programtalansággal a 2014-es zakó egyenes következménye volt az ellenzéki produkciónak. Egy 2012-től zajló folyamatnak. A választási rendszer lehet oka egy elsöprőnek tűnő győzelemnek, de nem a győzelem tényének. A Fidesz országgyűlési többségének mértékét okozhatta csak a választási rendszer manipuláltsága. Azonban egy futóversenyen az aranyérmet az sem kapja meg, aki egy lépéssel marad le. Nem csak az, aki méterekkel.

Amikor ma, a kompromisszumos összefogás helyett azt hangoztatja egy politikai erő, hogy a választási rendszer a hibás, akkor nem politikai erő, hanem legfeljebb erősködő. Olyan kocsmabivaly, aki előre mentséget keres az irgalmatlan pofonokra. Amit majd kapni fog. Előre megmagyarázva, hogy az ellenzéket megosztó, szétosztó, újraosztó pofázás okozta választási vereség nem következett volna be, ha arányosabba választási rendszer. Holott a győztes akkor is mindent vinne, ha az ellenzék szerezne több mandátumot. akkor a Fidesz lenne irgalmatlanul megverve. Ehhez „csak” együtt kellene tudni fellépni. Ha valóban Orbánt és nem egymást akarnák leváltani.

Aki tehát ma a kölcsönös kompromisszumok keresése helyett egy másik párt vezetőjét akarja leváltani, a választási rendszeren rugózik, nem a kölcsönösen előnyös kompromisszumos összefogás kereteit keresi, hanem a választókat is megosztva izmozik, az egyszerűen nem ellenzéki.

Kategóriák: Szervezetek

Márványtábla az új torontói Magyar Ház falán

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 31 - 15:40

Tavaly decemberben egy levelet írtam a torontói Magyar Ház, vagy HCCC azaz Hungarian Canadian Cultural Centre elnökének, Dr. Fecső Andrásnak.   Nem ismerem Fecső urat, soha nem találkoztunk, én nem is Kanadában élek.  Fecső úr Erdélyből származik és úgy tűnik hogy csupán néhány éve él Kanadában.

Dr. Fecső András

Azért írtam neki, mert a vadonatúj Magyar Házban elhelyeztek egy emléktáblát a “Két Világháború Hőseinek” és a dátumok szerint (1914-1918 valamint 1941-1945) az első és második világháborúról van szó.  A hősök “kegyeletes emlékére” avatták a táblát.  Hősök?

Az emléktábla előtt már rendezvények is voltak, így például Szakály Sándor a budapesti Veritas Intézet történésze ünnepelt együtt Torontóban élő egykori horthysta tisztekkel.  A torontói Magyar Ház figyelmét elkerülhette, hogy Szakály úr történelemhamisító tevékenysége már az Egyesült Államok külügyminisztériumának is feltűnt. Meglep hogy a torontói magyar konzulátus nem figyelmeztette őket erre.  (Szakály úrról a USA külügyminisztériumának dokumentuma – itt olvasható)

Szakály Sándor Kanadában az ominózus márványtábla előtt.

De én azért írtam Fecső úrnak, hogy felhívjam a figyelmét, hogy az ominózus tábla sértő.  Sért engem is, és sért minden kanadai polgárt, veteránt is.  Sőt, sért minden amerikait is.

A második világháborúban a Hitler-barát Horthy hadsereg a Szövetségesek ellen harcolt és a magyar légierő, lelkesen támadta az amerikaiakat, sőt, a kanadaiakat is!    A Magyar Királyi Honvéd Légierő 101. “Puma” Honi Légvédelmi Vadászrepülő osztály a náci Luftwaffe-val lőtte az amerikai és angol repülőket és azokon kanadai pilóták és személyzet is szolgált.  Horthy katonái jónéhány kanadait is megöltek.

Később Horthy jónéhány egykori katonáját Kanada kegyesen befogadta.  Igaz, akkoriban „hontalan menekültnek” nevezték magukat, de manapság Torontóban ünneplik azokat a „hősöket” akik egykoron éppen kanadaiak ellen is harcoltak!   Sokan megkérdezik: Hogyan engedhették be ezeket az embereket Kanadába?  Vitéz Detre Gyula könyvében (Történelem közelről) készségesen megadja erre is a választ.  Ő nemcsak Horthy büszke tisztje volt, de a nyilas Szálasit is kiszolgálta mielőtt Kanadában vándorolt ki.

Ausztriában bujkált a második világháború után és az angol zónában levő Feistritz-Kellerbergi (Karinthia) DP táborba került.  Azt írja: “Abban az idõben az amerikai fõparancsnokságnál kellett kérvényezni az áttelepülést, amit csak akkor engedélyeztek, amikor azt mondtuk, hogy hazatérő osztrákok vagyunk. Mit meg nem tesz az ember, ha a rosszabb körülményekbõl egy látszólag kevésbé rosszba vágyik…”

Vagyis Vitéz Detre Gyula – már megbocsásson szókimondásomért – hazudott!   A büszke Horthysta tiszt még magyarságát is letagadta, osztráknak adta ki magát, így került az angol táborba és később Kanadába.   Mert hát mit meg nem tesz az ember…

Nagybátyámat születésem előtt sorozták be egy kis hajdúsági faluból Horthy hadseregébe.  Valahol a Don-kanyarnál fagyott meg, és engem felháborít, hogy ma egykori Horthysta tisztek Kanadában „hősnek” nevezik őt.   Szerencsétlen félrevezetett áldozat volt soktízezer társával együtt, akiket az embertelen Horthy-rezsim küldött a biztos halálba.  Éppen azon magyar tisztek segédletével akik Torontóban ünnepeltek.

Apósom egy amerikai katonai temetőben nyugszik.  Ő Roosevelt hadseregében harcolt a német és magyar fasiszták ellen.  Szerencséje volt, túlélte és produktív élete lehetett.  Ökölbe szorulna a keze ha megtudná hogy ma Kanadában hősként ünneplik a bevándorolt magyarok azokat akik a Szövetségesek ellen harcoltak.

Solymári haditemető. S.N. Kwinter kanadai repülőst 1944 augusztus 22-én lőtték le Magyarország felett.

Fecső úr nemrég az Orbán-kormány meghívására (és költségén) a budapesti Diaszpóra Konferencián is részt vett.  Javasolom, ha legközelebb ott jár menjen ki a Solymári Katonai Temetőbe mert ott vannak eltemetve azok a kanadaiak akik a fasizmus ellen küzdve, a távoli Magyarországon veszítették életüket.

Szólásszabadság van.  A torontói Magyar Ház olyan márványtáblát csavaroz a falra, amilyet akar.   Szabadon ünnepelhetik a Hitler-barát magyar hadsereg „hőstetteit”, és akár havonta is meghívhatják Szakály Sándort.  De talán jó lenne ha elgondolkoznának azon, hogy kanadai szomszédaikat sértik akiknek nagyszüleit esetleg éppen Horthy egykori katonái gyilkoltak meg.

Ezért javasoltam Fecső úrnak, hogy távolitsa el a táblát, mert szégyenletes az.  Már az is meghökkentő, hogy az újonnan épített Magyar Ház falára kerülhetett.

Választ eddig még nem kaptam.

Lázár György

A Kanadai Magyar Hírlap az egyetlen naponta frissülő, szociálisan liberális és demokratikus értékeket valló magyar nyelvű lap Kanadában. Szerkesztőségünk az önkéntes munkára épül, de elkerülhetetlen költségeink így is vannak. Igyekezünk egy nehéz politikai környezetben fennmaradni és tovább fejlődni. Amennyiben szívesen támogatná munkánkat, kérjük nyomja meg a "donate" gombot. /* Here you can add custom CSS for the current table */ /* Lean more about CSS: https://en.wikipedia.org/wiki/Cascading_Style_Sheets */ /* To prevent the use of styles to other tables use "#supsystic-table-5" as a base selector for example: #supsystic-table-5 { ... } #supsystic-table-5 tbody { ... } #supsystic-table-5 tbody tr { ... } */
Kategóriák: Szervezetek

Mikor lesz magyar Brigitte Macron?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 31 - 14:50

Amikor néhány nappal ezelőtt leültem cikket írni Brigitte Macronról, a francia elnök nejéről, automatikusan angolul fogtam bele. Hiszen a franciákról van benne szó és a fejlett országok vezetőinek feleségei adtak összehasonlítási alapot. És akkor elgondolkodtam. Hol vannak a kelet-európai, a legtöbb ázsiai és afrikai vezetők feleségei? Csúcsértekezletek és találkozók díszleteiként férjeik mellett masíroznak, de az ő ruházatuk és személyiségük még csak megemlítésre sem kerül a nyugati házastársak mellett. Akkor határoztam el, hogy megírom a cikket magyarul is, de nem teljesen a másik fordításaként.

Hiszen a ‘First Lady’ fogalma, az aktív, önkéntes és adakozó, a társadalmi különbségekre érzékeny házastárs a magyarok számára csak filmekből és irodalomból megismert fikció, talán Erzsébet királynéről, vagyis, Sissiről forgó történetekhez hasonlítható, de a valóságban ismeretlen fogalom. Amit most írok, azt valószínűleg néhányan értetlenül olvassák majd újra és újra, és azon gondolkodnak, hogy mit is akarok én. Ki emlékszik Kádár János feleségére vagy éppen Antall Józsefére? Kit érdekel? És hol van Lévai Anikó a köznapokban? Lehet, hogy ő is inkább segítségre szorulna? A politika Magyarországon egy évszázaddal esett vissza a múltba. De ha a politikusok feleségeit nézem, akkor biztos, hogy többel. Mindegy, lehet, hogy csak a 20. századba fordult éppen Magyarország, de én most a 21. századi Franciaországról írok.

Előzmény: Donald Trump győzelme után a figyelem Franciaországra irányult, ahol a szélsőjobbos Marine Le Pen és 44 éves pártja, a Nemzeti Front volt a legesélyesebb. Szinte senki nem gondolt volna még akkor arra, hogy az akkor még nem is 1 éves párt, az ‘Előre’ és annak 39 éves alapítója, Emmanuel Macron akár labdába is rúghatnának. Mára már megtudtuk, hogy nemcsak hogy labdába rúgtak, de a győztes gólt is belőtték. Vajon volt-e valaki rajtam kívül, aki elgondolkodott azon, hogy vajon hogyan sikerülhetett és ki állt mögötte? A választások közben azonban egy hihetetlen szerelmi történet is napvilágot látott. Olyannyira valószínűtlen, hogy a mai napig sokan nem tartják hitelesnek.
Emmanuel Macron felesége, Brigitte Trogneux valamikor a gimnáziumi francia-latin tanárja volt a férfinek. Kapcsolatuk már Emmanuel nagykorúvá válásával kezdődött és 10 évvel ezelőtt össze is házasodtak. Így együtt ‘Jöttek, láttak, győztek’. Brigitte a legszigorúbb tanácsadója és trénere férjének. Biztos vagyok abban, hogy Franciaország egyet fizet-kettőt kap akcióban kapta meg őket, és a fiatal elnök sikere az együttes munkában rejlik. Így az sem lepett meg, hogy első pontok között szerepelt az, hogy a feleségének kijáró megfelelő cím és beosztást kiharcolja.

Brigitte Macron

Azonban ezt egy petícióval, vagyis háromszázezres aláírással megakadályozták. De az elnök felesége azóta is téma. Milyen az, ha a nő ennyivel idősebb, mi az, hogy fiatalosan öltözik, hogyan jelenik meg stb.

De ez már túlmegy a híres divat őrületen. Azt is megmondanák neki, hogy milyen a korának megfelelő viselkedés és öltözködés, megtiltanák neki, hogy megmutassa gyönyörű izmos lábát és lemérnék és külön engedélyeztetnék szoknyája hosszát. Nem lealacsonyító ez a 21. századi Franciaországban?!

Teljesen kiábrándultan olvasok mostanában a franciákról, bár hozzá kell tennem, hogy személyesen még nem jártam náluk, csak könyvekből, videókból és beszámolókból ismerem őket. Ezek, és történelmük alapján, ha valaki a múltban megkérdezte volna, hogy melyik ország az ideálom, a válasz Franciaország lett volna, a szabadság asszonyának megtestesítője. Nem a feszengős Anglia, vagy éppen Németország, a szigorú tökéletesség megtestesítője és természetesen nem a keleti országok. Én olyan helyen akarok élni, ahol egyenrangú vagyok, szabad és a közösséghez tartozom, mivel egész életemben arra törekedtem, hogy magamból a legjobbat hozzam elő, tekintet nélkül arra, hogy nő vagyok, vagy hogy a családfánkból milyen nemesi vagy társadalmi helyzet lenne előnyösebb.

Szabadság, Egyenlőség, Testvériség! Ugye, ez igazán franciásan hangzik? Ahol Jean d’Arc, az írástudatlan parasztleány Isten utasítását követve még a nemesi származású parancsnokot is befolyásolta és zászlójával sikeresen vezette a csapatokat? Ahol a nők nem híznak meg, a divat a vérükben van és nem ítélkeznek a bőr színe és szexuális orientáltság alapján?

S mindennek ellenére most a többségük megmutatja igazi arcát. Most, amikor az egész társadalomnak, de leginkább a nőknek van még éppen elég, amiért meg kell küzdeniük! S ekkor tűnik fel Brigitte Macron, aki egyenrangú társa elnök férjének, aki által minden francia nő is sikeresebb lehetne, de ők a ruha hosszával és a pletykákkal vannak elfoglalva.

Persze, tudom, hogy mindezt felülről irányítják. ‘Panem et circenses’, cirkuszt és kenyeret mondják római őseink, amit aztán az amerikai leszármazottak nemcsak hogy alkalmaztak, hanem tökéletesítették is. Hamburgert és Szórakoztatóipart! A 21. századi Franciaországban beszéljenek a szoknya felhajtásáról, a korkülönbségről ás a hagyományos szerepmegosztásról!

A mai Franciaországban a nőknek még mindig küzdeniük kell az ‘égalité’-, egyenlőségért. A kormányban még mindig aránytalan a nők száma, ugyanazon munkáért kevesebb bért kapnak és még folytathatnánk, de a magyarok számára ez egyáltalán nem ismeretlen, csak meglepő, hogy Franciaország mellett például Kanada is hasonló egyenlőtlenségekkel küszködik. De a nemre való megkülönböztetés még majd minden téren megtalálható a fejlett országokban is. S akkor jön Brigitte Macron, hogy megmutassa milyennek kéne az igazi harmadik évezredbeli nőnek lennie! Felszabadulva a társadalmi elvárásoktól és vallási korlátoktól és politikai szabályoktól, szégyenkezés nélkül, fejét magason tartva, megmutatja önmagát a világnak, csak hadd lássa mindenki! Itt a 21. századi hősnő! Korkülönbség? Nem hallottátok még, hogy 60-as az új 40-es? Nincs itt semmiféle korkülönbség, legalábbis nem az, ami számítana. Te soha nem akartál más lenni, mint az öregeid? Szexuális szabadságtól kezdve a ruházkodásig és a hajad hosszúságáig? És nem szeretnél 100 évig is élni erőben és egészségben? Most végre van valaki, aki példát mutathat a világnak, és bebizonyíthatja, hogy a sok száz éves nemi egyenlőség harca megnyerhető, s akkor hirtelen szembe támadjátok őt.

Szégyen reád Franciaország, szégyen reád, Világ.

Ti, akik könnyen izgatottak lesztek, aztán türelmetlenek és ezzel tönkreteszitek annak még a lehetőségét is, hogy előreléphessünk. Még akkor is, ha nem minden lesz száz százalékos, olyan leckével lehetünk mindannyian gazdagabbak, ami a jövő szempontjából értékes lehetne. Nem, nem lehet a középszerű és megszokott életformánkat kockáztatni, bár benne van a ‘Jó, a Rossz és a Csúf’ is! De azokat legalább ismerjük!

Szenvedélyes hazafiak, patriarchális politikusok, sármos szappanopera stílusú arisztokraták, viszálykodó, nacionalista bürokraták, akik mind témát adnak a pletykarovatoknak, ebből él a szegény asszonynép.

Nektek nem kell tevékeny First Lady! Ti azokban akartok gyönyörködni, akik 24 órán keresztül mosolyognak, árva kisgyermekeket ölelnek és katona feleségeket puszilgatnak. A feleségek ne legyenek a megoldás részei, hogy ezek az emberek ne érezzék magukat alább valónak! Nem, nektek olyan kell, mint Nancy Reagan, Laura Bush, Melania Trump vagy éppen a keleti országok díszlet-feleségei.

És ti, franciák, nem veszitek észre, hogy most egy olyan elnökötök lett, aki az ideálokat mindennapi valósággá teheti? Messze nem csak a politikájáról és ígéreteiről van most szó! A privát élet személyes szabadságáról, arról, hogy saját egyéniségüket hogyan tarthatják meg és fejezhetik ki, pontosan úgy ahogy mindannyian megkívánnánk, hogy tiszteljék a saját egyéni személyiségünket és döntéseinket.

De minden kritika ellenére Brigitte Macron igazi tanító, aki az egész országot és remélhetőleg az egész világot oktatja. Mi az, hogy senkinek nincs azzal gondja, amikor a férj 25 évvel idősebb? A nő hagyományosan idősebb ura pénzt és státuszt hoz a házasságba. Az érett nő pedig élettapasztalatot és teljes támogatást vihet bele. Mire van szüksége az erősen motivált politikusnak, aki 39 évesen lett elnök? Hagyományos férfinek mutatkozzon a szendvics generáció részeként, aki fáradhatatlanul neveli kisgyermekeit, figyelve, hogy nehogy lemaradjon életük fontos momentumairól, gondoskodjon szüleiről és a nyugdíjas éveit biztosítsa be? Vagy minden aktív évének legjobbját szentelje országának amit meg is dupláz azzal, hogy egy csomag részeként kapjátok meg!

Brigitte Macron az én példaképem és azt gondolom, hogy minden nő példaképe lehetne. Amellett, hogy gyönyörű edzett lábait mutatja, azt is bebizonyította ezen rövid idő alatt, hogy kreatív és intelligens szelleme kitűnően működik, Amit tesz, azt önkéntesként teszi, mert elődjei kihasználták a rendszert és házastársukat névlegesen alkalmazták. Akkor most ne alkalmazzák őt rendszeres fizetéssel! Szerződésesként csak azért fizessenek, amit már megtett, amit már elért! Már 6 hónapra visszamenőleg tartoznak neki a franciák, de én leginkább az ezalatt elmaradt elismerést hiányolom.

Ha akarják, ha nem, ha fontosnak tartják, ha nem Brigitte Macron nemcsak az elnök felesége, hanem Franciaország ‘la première dame’ -ja. Sarkozy kirakat felesége, François Hollande barátnője után Brigitte Macron behozza a nemek közti elmaradást és kiáll értünk, nőkért is, akár francia, kanadai, arab vagy éppen magyar legyen.

Hajrá, Brigitte! Melletted vagyunk! Mindannyian olyanok akarunk lenni, mint te 64 évesen, rövid szoknyát viselni 84 évesen és legalább 104 évig élni!

Nálam viszont Franciaország kiesett, de még mindig ott van Norvégia példaképnek.

Aztán franciaországi látogatásunk után alig kétórás repülőúttal visszatekerjük az óránkat vagy száz évvel. Ami annyit jelent, hogy a magyar Brigitte Macront talán ‘Az unokáink látni fogják’. Reménykedhetek, hogy legalább már megszületett?

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

A Jordan Peterson jelenség egy budapesti al-rabbi jelölt szemével

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 30 - 15:16

Jordan Peterson egy vitatott pszichológia professzor a Torontói Egyetemen, aki vallástörténeti kutatásával, illetve a kanadai gyűlölettörvény-szigorítás bírálatával szerzett országos és nemzetközi ismertséget. Peterson volt a C-16-os törvény, illetve a liberális gender-elmélet legfőbb bírálója, oly annyira, hogy a Torontói Egyetem adminisztrációjától két alkalommal is figyelmeztetést kapott. Végül azonban megtarthatta professzori rangját. A vitákat kiváltó kanadai professzor munkájára készítette az alábbi reflexiót vendégszerzőnk Kozma György, a budapesti Rabbiképző doktorandusza és alrabbi-jelöltje.

***

Kozma György

Úgy adódott, hogy az ex-szovjet zónában élek. Ezért hálás vagyok, amikor végre látok valakit Nyugaton, aki (mint Jordan Peterson tanár úr) komoly empátiával beszél az itteni szenvedésről: a százmilliókról a náci és szovjet terrorista rezsimek idején – mindkét csapat szocialista, csoport-identitásban gondolkozik, és megvetik az önálló individuumokat.

Nekem szerencsém volt, meglátogathattam párizsi nagybátyámat és ott rábukkantam 1974/75-ben, 20 évesen Szolzsenyitcin könyvére (melyet alapműnek tart JBP, Jordan B. Peterson professzor, aki híressé vált a Torontói Egyetemen, amikor elvi alapon szembeszállt a szélső-balos helyi szabályzattal, mely szerint a transzneműeknek külön névmás jár: „ze” (hisz se nem „he”, se nem „she”.)

Aztán megtudtam, hogy a latin tanárnőm annak a Kerényi professzornak az özvegye, aki közös könyvet írt C.G. Junggal, az archetípusok – ősképek – fogalmának bevezetőjével. A nagyapámat megölték 44-ben a nácik, de az ikertestvére korábban ismerte Freud-ot, s írt a lapjába, az Imago-ba. Mikor kimenekült az USA-ba, egy diákja megkérte, hogy írjon mapi elemzéseket freudi szempontból Roosevelt elnöknek, akinél gyakornokként dolgozott (s a neve: Henry Kissinger volt.)

Nem csak dicsekszem evvel. Hanem azt szeretném előre elmondani, hogy a torontói Jordan B. Peterson tanár úr (aki az individualista „középút” új sztárja a szélsőséges és rosszindulatú náci és komcsi uszítók közepette ma Amerikában a youtube-on) tanításai nem annyira ismeretlenek számomra, mint az átlagembernek. Beleértve a Freud által kitalált és Jung által gazdagított teóriát: hogy az egyén önmagára figyelve és azt javítgatva felépülhet – ahogy ő nevezi: ön-szerző lesz (self-authoring). /Én négy könyvet írtam önmagam átírása közben, az első egy gyerekkönyv /J. Laknerrel/ amelyben gyerekek megmentik az atombombától a világot (81) aztán hármat, amelyben a főszereplő C.G. Jung egyik kliense, a neves táncos, Nijinsky, aki mivel gyerekkori erőszak miatt voltak kényszeres azonos-nemű fantáziái, azzal gyógyult meg s vált családapává, hogy elfogadta Jung javaslatát: tekintse magát a Messiás hős-archetípus közeli ismerősének (avatárjának akár) és gondoskodjon pót-szülői aszexuális érintésről az elhagyott belső gyerek attól érzi magát elfogadottnak. A témák pontosan azonosak Peterson fő témáival, azért említem./

A cikkemben rabbinikus perspektívából mutatom be JBP nézeteit – bemutatom, mennyiben követője a zsidó és keresztény prédikátoroknak, illetve miben újító igazán. A messianista mozgalmak az általában gonosz hipnózisban élő tömegek tagjainak kínálnak gyors ébredést minden nemzedékben – és éppen a Bibliai Jubileum évek (jovél) , azaz a század 17/18-as és 67/68-as évei kedveznek az ilyesminek, hiszen ez a „rabszolgák felszabadításának” éve minden században, különösen a bibliai templom 900 évének korában. Tehát akik azt gondolják, hogy az érzelmi evolúvió ciklikusan fejlődik (spirálisan) , jól láthatják a megelőző hasonló mozgalmakat. Jordan Peterson fő inspirátora Carl Gustav Jung, akinek első híressé válása éppen 17/18-ra esik (és nem sokkal halála után 67/68-ra is).

Hiszek abban, amit JBP Szolzsenyicintől idéz, hogy a szívünk közepén fut a határvonal – és ha elrendezzük (sort out) vagy „megszereljük” magunkat, akkor képesek vagyunk a jót és a rosszat is látni mindkét oldalon. Peterson hozzáteszi, hogy ez a megosztottság örök és az agyi féltekékben hordozzuk sok milliárd éve.

Vagyis szükség van (lenne) a folyamatos megbeszélésekre, egyeztetésekre a jobb és bal oldali felek között. Az is látható, hogy az a szélsőség látszik mindig veszélyesebbnek éppen, amelyik nagyobb azonnali veszélyességet mutat, tőlük jobban félünk a másiknál. Most éppen hatalmas tömegek látják azonnali komoly veszélynek az extremista muszlim illegális bevándorlókat és azt a veszélyt is látják, amit az jelent, hogy a balosok tagadják ezt a fenyegetést, mert fontos nekik a dogma, hogy mindenki egenlő és mindenki jó. Tehát világos, hogy JBP elsőrendű feladatának látja leleplezni ezt az irányzatot. Mégis, én ilyen helyzetben igyekszem levezetni biztonságosan (sportban akár) a haragomat, hiszen JBP is figyelmeztet, tisztelnünk kell még a gyilkosokat is, mert ők is csak emberek. És mert direkt provokálnak, hogy fokozzák a feszültséget és mi is erőszakosnak nézzünk ki. Azonban megértem, hogy olyan gátlástalan a genderista Baloldal az ő konzervatív ideái hallatán, hogy néha nem bírja lenyelni dühét irányukban.

Fő célja azonos a Jungéval: egy univerzális moralitás megteremtése, amely egyszerre működik a racionális tény-tisztelő agyaknak, akik hajlamosak a relativizálásra s nihilizmusba csúszásba, hiszen a fizikai valóság semleges és nem irányítja tetteinket értékekkel: itt elképzelhető, hogy minden egyenlő, a hegyek is a síkság elemei… A jobb agyfélteke viszont, ahol a mítikus képek vannak tárolva (gyakran örökölhetően pl. nem kell kígyót vagy pókot látnunk, automatikusan megrémülünk tőlük) abban az esetben termeltet jutalomhormont, dopamint, hogyha vannak céljaink, amelyek fontosak, egy jobb jövő fantáziái – amelyek kiemelkednek és hierarchikus látásmódot igényelnek.

Nem titkolja, mennyire hálás Norbert Wiener-nek /mh. 1964/ aki bizonyította, hogy a jóérzés-hormon, a dopamin egy jobb ideális Jövő én-vízió felé való haladás során keletkezik az agyban. (Ez már a kétéltűeknél is akkor keletkezik, ha harcban győznek.) Mivel a képzelt jó Jövő fontosabb, mint a „rémes jelen”, a hierarchia fontos lesz. Ez az a konceptuális sarokpont, ahonnan harcba indulunk a balosok ellen, akiknek anarchikus állítása, miszerint „minden szöveg” és „végtelen értelmezési lehetőség” amely „csak a hatalmasokat segíti”, mondják. Azonban a hatalmasokat csak akkor lehet valóban megfékezni, Peterson szerint, ha létezik egy absztrakt szuverenitási, uralmi elmélet, amely független az alávetett domináns erőknek : a Császár vagy a Fáraó csak akkor fosztható meg az autokrácia túlzásaitól , ha van ilyan Felső Erő koncepció, ami magasabba vezéreknél is. Ezért központi konceptus, fogalom a „dominancia hierarchia” , amikor rámutatunk a lebecsült „istenség-idea” fontosságára éppen az elnyomás ellen, és hogy ezért harcolni érdemes az ateizmus ellen, amely – lévén az ego-t fékező Felsőbb Erő nélkül – önzések anarchiáját, felelőtlenséget és éretlenséget eredményez a tömegek szintjén, hatalmi visszaélést a vezetők körében.

Hogy ezt a gondolatot érdemes legyen elfogadni, nagyon széles ecsetvonásokkal kell felrajzolnia a mindünkben jelenlévő Gonoszt. Jobb, ha mindig emlékezünk arra, hogy bármelyikünk képes a legrosszabbra, arra, hogy náci vagy KGB-s börtönőr legyen – amikor a grupista /csoport-tudatú/ viktimségbe, áldozat-mivoltba zuhanunk s azonnal találunk perpetrátor /elkövető csoportokat, akiket majd büntethetünk bosszúálló jogos haragunkban. (Pl. a gazdagok, a zsidók, a férfiak, a nők, a kisebbségek, a fehérek stb.) / Igen, mi magunk is hajlamosak vagyunk gonoszságra, mert pl. mindenkinek vannak gonosz dolgokban résztvevő ősei: nekem például az egyik rokonom szervezte a szerb király elleni merényletet Hitler pénzén 1934-ben, egy másik pedig kb 300 évvel azelőtt el akarta rabolni Lipót császárt./

“Bárki, aki a világot akarja megváltoztatni, úgy hogy másokat változtatna meg, és nem magát – jobb, ha gyanakszik magára.”/Peterson, Maps of Meaning , 1999 p. 6./

“Ha egy racionális idea alá-ássa az érték érzésemet…akkor jobb, ha kételkedni kezdek a racionalitásom érvényességét.” Ezt Boss-tól és Biswanger-től idézi, jegyzi meg Peterson, mert fontos neki a források megemlítése./Peterson, Maps of Meaning, Routledge, 1999. p. 15. p./

Peterson leírja azt, ahogy az Ismeretlen hat ránk, egy ember példáján, aki azt gondolja, hogy jól teljesít a munkájában , de hirtelen kirúgják. Kétségbeesik előbb, de néhány nap múlva felmerül benne, „hogy sohasem szerette ezt a vacak melót, ez aztán a forradalmi új távlat…Az élet értelme megváltozik, ha a céljaink megváltoznak.” /MoM 1999 p 38/

“Ha semmibe vesszük egyetlen szükséges alrendszernek a szükségleteit, akkor ennek következménye az lesz, hogy felemeli a fejét az elnyomottak hangján.” /MoM, 1999, p 42/

Mivel az Jordan Peterson célja, hogy az ideáit pragmatikusan, gyakorlatilag is hasznosítsák hallgatói, a neurobiológia legújabb kutatásaiba öltözteti vázlatosan. Az emberek évmilliárdos lények utódai (majmok 60 millió és 7 millió éve humanoidok), azóta fejlődnek, alakulnak. (A bibliai fundamentalizmust elveti.)

A judaizmusban is azt tanítjuk (a fundamentalizmus elleni talmudi érveléssel , amely jellemző többek közt Soloveitchik és Kook rabbik tanítványaira is – egy köztük Russell Hendel , a rashiyomi.com szerkesztője), hogy a „6 nap” nem a fizikai világ teremtése, hanem az ember (=Ádám) prófétikus jövőbelátásának megteremtése. JBP Origenész-re hivatkozik az egyházatyák közül, aki metaforáknak látta a bibliai legendákat. Peterson: „A jelentést látjuk a világban. A világ a hitekből áll.” (Peterson, M.o.M, 38.o.) Örökölt és tanult hormonok és viselkedések eltérő karaktereket, temperamentumokat hoznak létre , amelyeket az első 5-6 nap karakteréhez hasonlítunk. (Kettéválasztás, az értelem fényei, az érzelem vízi állatai, az ösztönök állatai stb.) Ezek a viselkedési vonások villannak fel az ősi istenek alakjaiban, a fennmaradt mítoszokban és horoszkóp konstellációkban.

Peterson megemlíti és elmagyarázza a Nagy Öt karaktertípust /mely kétirányú, tehát Nagy Tíz – szinte épp 12, hisz a Flső lehet a Sors, a lenti meg az Ego s akkor elég tíz elem/: nyitottság, neurotikusság, lelkiismeretesség, alkalmazkodó, s extravertált. Mindenki más arányban részesül ezekből , belénk vannak programozva, alig módosítható, el kell tehát fogadnunk, és mint al-személyiségeket /szub-perszonalitásokat, al-személyiségeket/ kell kezelnünk őket.

Dr. Jordan Peterson az egyetemi előadásait is feltette a youtube-ra az agyi féltekékről szóló legújabb tanokról. A jobb oldal vizuális, archetipikus, érzelmi – a baloldal rendezettebb és részletlátóbb, verbálisabb – és lám, a statisztikák szerint bizonyos karakterjegyek (pl a neuroticizmus) és féltekés jellemzők inkább találhatók meg nőkben, mások pedig inkább férfiakban. Vagyis nem lehet kedvünk szerint gyúrni a jellegzetességeinket, sok millió éves szerkezetekről van szó.

Itt aztán megjelenik a bonyodalom, (amire kedvenc szava a „conondrum”) : a statisztikák bizonyítják, hogy a férfiak és a nők eltérő személyiségjegyekkel bírnak. /A nők alkalmazkodóbbak. Azt mondja erre Peterson, hogy egy kisgyerekkel elfogadóbbnak kell lenni, akkor is, ha valami rosszat tesz. És éppen ez az elfogadó alkalmazkodás és a rosszak „jónak” látása jellemzi a baloldalt a politikában. Ez a Tápláló Anya (Nurturing Mother) őstipusa Gorge Lakoff politológusnál is. /Árnyék oldala a Fefaló (devouring) anya. (Jung-nál „Sárkány Anya”, Lloyd de Mause-nál, aki statisztikkat mutat be honlapján a gyermek gyilkosságok , kannibalizmus és kínzások csökkenéséről fokozatosan, elkezdve a pólya-elhagyástól a puritánok Amerikájában (www.psychohistory.com) – „Gyilkos Mami”.

Tudósként Peterson nem tudja elrejteni e tényeket a diákjai elől. De azt nem mondja hogy erőltessük a hagyományos szerep modelleket. Mert magunktól is „az őseink előírásait követjük (nem ölünk, nem lopunk, nem vágyakozunk a máséra), csak ma már nem indokoljuk mesékkel a tetteinket.” (MoM, 1999, p. 19) És felteszi a humornak szánt kérdést is : „ Hát lehet, hogy a radikális feministák vonzódnak a Szaudi férfi dominancia /uralom/ iránt? ” (Youtube 3:55 a „Radical feminism” c. részlet. ) Azt is megemlíti, hogy Skandináviában, ahol a legtöbb az emberek joga az önmaguk választotta azonosságok terén, a statisztika szerint a tipikus női szakmákba özönlenek a nők, a férfiak pedig férfi szakmákat választanak, az átlagnál nagyobb gyakorisággal. s.

Nem áll szándékomban hosszadalmasan elidőzni a Peterson-ügy ilyen részleteiben, noha ez juttatta el a megérdemelt népszerűséghez. Mi itt kelet-Európa rónáin egy tekintélyelvűbb, paternalista történelemmel magunk mögött (és előtt) nem tudjuk megítélni ezeket a fura tüntetéseket, ahol a diákok hangosbeszélőkkel azt üvöltözik az előadni szándékozó professzornak (és senki nem fékezi őket), hogy „kuss, homofób szarember” , amit a professzor nyugodtan s csendben ülve eltűr. A mi nyelvünkben nincs bináris mutató névmás. Egyet használunk mindkét nemre és genderre (amire nincs szó). (Így van ez a baszk, a finn, a magyar és az észt nyelvben is.) Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen átlagnál élesebben látó ember, miért húzza magára ezt a kínos skandalumot? /Azt állította ugyanis, hogya BC16 nevű ottawai gyűlöletbeszéd szabályzatba beemelt gender expresszió védelme hasonló a Szövetségi Törvényhez témában , s emiatt börtönbe kerülhet ő is, ha nem engedelmeskedik a „harmadik nem” által követelt új névmások használatában a szabálynak. Az ellenfeli bebizonyítják, hogy nem azonos az ottawai állami szabály a szövetségivel, mert abban nincs benne a „gender expresszió” szó. Ráadásul a bíróságnak bizonyítani kell az azonnali életveszély fennforgását, ha valakit vádolnak ezzel. De Jordan Peterson professzor szerint a szabályozás szelleme elfogadhatatlan – egy tudományos tényt (hogy az emberek 98%-ban nem változnak a szociális szinten a nemükben ) nem dönthet el a Korona dekrétuma: mert ez az a módszer, ahogy a jóakaratú korai kommunisták az egyet nem értőket a Gulág táboraiba zárják (és megölik).

Ha megnézzük a követői és ellenzői vitáját a közösségi oldalakon (FB, reddit) látható, hogy a posztmodernista-marxistának nevezett csapat – akik szerint az embereket nem determinálja a múlt, sem a történelmi érzelmi evolúció /DeMause/, sem a biológiai darwini múlt – joggal vetheti fel a kérdést : „Nos, és mit változtat, ha azt állítjuk, a dopamin jóérzés hormon csak egy Felső Cél felé haladva termelődik? Miért kéne innen ahhoz a hithez ugranunk, hogy fel kell éleszteni a „halott istent/Felsőt”? Hiszen a misztikus szavak, mint „isten” vagy a Hérosz, a hős, a Bohóc (trickster) nagyon szép kifejezések a Peterson dominancia hierarchiájából , a jelentés Térképéről, amit mi, Balosok is tisztelünk: a legfontosabb célunk, hogy a messiás által megígért „mindenkit szeressünk” ideát megvalósítsuk…miért kéne ezt pont a zsidók Bibliájának tanulásával kezdenünk? Mivel jobb az másoknál, akik jót akarnak az embereknek, mint Buddha, vagy akár éppen Marx?

Még ha vannak is terápikus gyógyító értékei az ősi legendáknak, miért is nem indíthatunk egy Tápláló Anya víziót és „mindenkit egyenlően táplálunk” benne? Miért kéne félnünk az Árnyékát, a Felfaló Gyilkos Anyát (a Nővér dekádot a Kabbalában – és leuralni a nőket és kisebbségeket?

És valóban, Peterson elmondja Junggal együtt, hogy az Anya-sárkányt legyőző Fiútestvér, a Hős megváltó lesz a Jövő vezetője (Izis és Ozirisz fia, Horusz) , de ez nem a zsidó-keresztény legenda, hanem egy univerzálisan megjelenő őskép. Nem kétséges, hogy Hitler korában a Jungiánusok (és Jung maga is néha) tudatosan kisebbítette a Judaizmus eredeti igazságát és fontosságát. Nem véletlen, hogy a Reneszánsz és a Reformáció koráig az átlagember nem ismerhette a biblia tartalmát anyanyelvén,. A katolikusoknál /a nagymamám szerint, aki oda született/ még a múlt század elején sem volt engedélyezve a mózesi ötkönyv eredeti tartalma (hogy Mózes, a felkent messiás minden nemzedékben megjelenik, ahogy Ezsaiás is jövendöli 600 évvel később) , de majd akkor, ha előbb mindenki mindenkit szeretni tud és feltalálják a klónozás utódját, a feltámadást és örök életet.

Peterson gyakran dicséri a régi zsidókat, hogy nem lázadnak, hanem vállalják a felelősséget, amikor újra meg újra földig rombolják őket. Hanem elfogadják, hogy bűnösök – ők tehetnek a bajról, valamit nem jól vettek célba: a bűn szó céltévesztést jelent, teszi hozzá, görögül is, lám. Hamartia, görögül. Csakhogy héberül 1000 évvel korábban már ezt jelentette. De ezt nem kérdezte meg egy montreáli vagy torontói rabbitól.

Ahogy már az „El” istennév is jelentéses szó: a „felfelé” irányt jelenti. Ebből ered az Allah név a muszlimoknál. Ugyanilyen megfelelő a jövendő messiás fogalma, a Jesua (=Megmentő). Ebből ered a kereszténység. (De mindkét csoport létezett a Templom 900 éve alatt…a szadukeusok /főpapok/ az Eloha hívei, a szamaritánusok /bevándorlók/ pedig a messiást várják(amint ezt Max Weber hangsúlyozta híres művében). Csak a rabbik ragaszkodtak valamiért az Örök-Való elnevezéshez. Talán mert a létige fontos volt- mert tartalmazza a Jövőt?

Jung tudatosan, és Peterson öntudatlanul szeretné elválasztani ezt az ideát a zsidó eredettől. (Mit számít, hogy benne van a Bibliában, hogy a Jehoda a törzs nevét a Jövő-Hódoló jelentésű nevet kapja anyjától, Leától. Ezt a mndatot nem tartják fontosnak.) Nyilván nem fontos az sem, hogy az ézsaiási jövő-vízióban szereplő „szenvedő szolga”, amely a végső napokban megjelenik, 400 évvel korábbi toposz az ő idejét hirdető keresztényeknél.

Ez a fajta kisajátítása a forradalmi zsidó eszméknek (gyerekek helyett állatokat áldozni, hiszen a többieknek az állatok istenek voltak!) 2000 évnél is régebbi. Az elvek kisajátítása aztán tömeges gyilkosságokhoz vezetett. Ezért ma valami módon ezt fel kell vetni, hiszen a zsidók s a keresztények próbálnak közösen egymás megértéséhez eljutni (mert egy új, közös ellenség bukkant fel.) Hiszen Peterson hosszan mesél arról, hogy Ábelt sikeres volta miatt öli meg Káin irigységből. Pont úgy, ahogy a zsidókat üldözik minden korban.

Peterson mindenféle ethnocenrizmust ellenez (a Kaukázusit, a fehéret is és így talán a zsidókét is ), mert a csoport-tudat szerinte ártalmas. Önterápiával kéne ez ellen tenni, hogy autonóm egyéniségünkre lehessünk büszkék. (Nem tud róla, hogy a Yehodi szó – a „zsidó” eredetije – Jövő-Hódolót jelentett és több törzs szövetsége volt, nem egy nép és nem is egy vallás- hanem egy tudás a Jövő fontosságáról, amiért – ezt jól látja JBP – feláldozzuk a jelenbeli örömeink egy részét.)

Az a tény, hogy a nem-zsidók milliárdjai keresztény legendákból értették meg a Megváltás koncepcióját nem kéne, hogy arra indítson egy pszichológia-történészt, hogy mellékesnek tartsa, hogy a zsidók több ezer évvel előbb fedezték fel ezt az Ideális Én jelképet. Minden nemzedékben láttak maguk közt „csodarabbikat” , akit a megjósol Messiás avatárjának tekintettek a híveik.

Peterson tanár úr elmondja, hogy Szolzsenyitcin letartóztatásakor nem a rendszert okolta, hanem a saját leltárát gondolta át – vállalta a maga felelősségét. C.G. Jung, Peterson másik fő forrása az addiktok és alkoholisták számára javasolta az állandó leltár írást, és a Magasabb Erő elfogadását az életükben – hogy nem az ego dönt.

Peterson érvelésében nyitva van egy rés. Az ellenfelei azt mondhatják, hogy igen, Nietzsche igazat mond, „isten meghalt” , és ha Peterson szerint Magasabb Ideálra van szükség – hát miért nem Jó Jövő az egyenlő elosztás, amely rendszerben mindenki szeret mindenkit és feltalálják az Örök életet és eljön a Messiás/Krisztosz. Csak az, hogy a baloldal a Tápláló Anya megfelelője és annak van egy pusztító árnyéka – nem elegendő ellenérv ez ügyben.

JBP egyszerűen megfeledkezik arról, hogy az „istennek” (ami szerinte egy megfoghatatlan, mindenkinek eltérő üres szó) van jelentésteli neve: teremtő, örök-Való. Azt mondja, hogy az „istenek” univerzális mítikus hős legendákból erednek – tehát mindegy, hogy melyik mítoszt használjuk. Akár használhatjuk a HurriCan-t a majáktól – amely Egy-Lábút jelent és ma is használjuk a hurrikánra. (A sánta Oidipusz,vagy a sánta Jákób vannak Lábról elnevezve még.)

Az „isten” , a „god”, „bog” szó csak akkor érthető szó, ha Állat-isten, vagy hegy-isten, vagy szeretet-isten összefüggésben használjuk, önmagában nem utal egy Felső Erőre (mint az Él) vagy a Jövőre. A jelentéstelen „isten” szó meghalhat Nietzsche szerint (s ez tragédia). De az Örök-Valóról – a Lét teremtőjéről,a levendítőről hogyan is mondhatta volna Nietzsche, (ha tudott volna héberül) hogy „nem létezik?”

Peterson szerint „egy filozófiai problémát a téma teljes komplexitásában kell bemutatni.” Lehet, hogy ezt a jó tanácsot érdemes lenne követnie. Érdemes lenne belenéznie egy vallási enciklopédiába a YHWH címszónál. Sok vita zajlik ekörül évezredek óta. Van aki szimplán hamisít és az Ehyeh szót ami jövő idejű, jelen időben fordítja (és a YHWH-t is ugyanígy).

A newworldencyclopedia.org viszont azt mondja a Meaning-Jelentés felirat alatt a YHWH nevű szócikkben:
„Yehaweh héberül a „Lenni” ige jövő ideje. (Ezért tartja az Evangelista olyan fontosnak az Ige kifejezést, amivel sokat bírkozik Peterson is: ő belelája a „tudatosság” fogalmát, de ez csak egy sejtés, nem bizonyítható, hogy közük van egymáshoz.)

„Az isten-név jelképes és szellemi jelentése sok vallási hagyományban vita tárgya. Az egyikben a Yahweh a héber „lenni , válni” ige alakja הוה (ha•wah, ), amely lefordítva „Váltatandja” „Levendíti” – angolul: “He will cause to become.” Arabul Yahyâ jelentése “aki él”

Hogy miért vannak a viták? Mert ha elismernék, hogy a héberek a Jövőről nevezték el a legfőbb erőt, istent, akkor a messiás múltbeli elképzelése az ő jövőbeli messiásuk mellett eltörpülne – abban a percben, amikor a tudósok felfedezik, hogy a jövőkép igenis alapvető a jó-érzés (dopamin-szisztéma) miatt, tehát valami igazságra találtak rá ebben a Névben.
De van egy teljesen jogos oka is a vitának.

Több módon ki lehet fejezni a jövő árnyalatait – a létige aktív műveltető alakja héberül a piél alak: Jehaweh. A másikat gyakorítónak nevezik s ennek jövő ideje a pual : Yehuweh. Az első azt jelenti „képzendő”, levendítő (to be constituted) a második: újra-képző, levendítgető. (to be re-constituted)

A legmélyebb belátása Jordan Peterson professzornak az, hogy a neuro-kibernetikus Norbert Wiener felismerte, bebizonyította, hogy a jutalom-hormon, a dopamin akkor képződik, ha ismételhető minta, rend szerint viselkedünk, hogy amit teszünk, azt másnap és a jövő évben is megtehessük.

A három ábrahámi vallás számára alapvetően fontos, hogy elvesztek a magánhangzók a Frigyláda elveszése óta (és ezért nem tudjuk az Örök istennév kiejtését) – tehát ha két nyelvtani jövő-lehetőség közül az egyik gyakorító és a tudósok ezt preferálják, akkor egyszerűen fogadjuk el, hogy a Yehuve alak a győztes. A Peterson-féle paradigma máris történelmi jelentőségűvé válik. Bár ezt majd csak az utókor fogja észrevenni.

Kozma György

***

Kozma (Kecskeméti Herzl) György

Született: 1954. Két gyermek /Zsófia, Leó/ apja. Doktorandusz a Rabbiképzőben és alrabbi-jelölt. Kántorként dolgozik zsinagógákban pár éve, korábban karikaturista a Hócipőben 22 évig, előtte a Filmvilágnál és az ÉS-nél kritikus a 90-es években. Közben tolmácsként is működött (német, francia, angol, héber). Dalszövegíró, költő (Európa Kiadó). Xantus János filmjeinek volt a szövegírója  a 70-es 80-as években. Három regényt írt C.G. Jung kliensével, Nijinskyvel a középpontban. Blogja magyarul heti önvizsgálatról szól egy alternatív horoszkóppal: www.orgcosmic.wordpress.com, angolul: www.historicweeklymelody.wordpress.com
Kategóriák: Szervezetek

Társadalmi gépház-közöny – újra

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 29 - 14:22

A hatalmi viszonyokat feszegetve sokszor felmerülő kérdés, hogy a diktatúrákat, az autoriter rendszereket mi stabilizálja. Nem egyszer olyan eredményre jutva, hogy a belső félelem igazgatja, illetve tartja féken a társadalom többségét. Ezt a jelenséget nem is becsülném le. Ugyanakkor jól látható az is, hogy nem egy esetben erre szinte semmi szükség nincs. Ezt vizsgálva született 2015-ben egy írás, amelyet alig átdolgozva bocsátok ismét a tisztelt olvasók szeme elé.

Az alapkérdés alapja az az írás, amely az ellenzéki kudarcszéria okát is vizsgálta. Kimutatva, hogy az autoriter vezetőnek, a hatalom stabilizálását követően már nincs szüksége kommunikációs legitimitásra. Addigra ugyanis a társadalom absztrakt alfa-szereplője kiválasztásra került, egyfajta pót-apjaként is funkcionálva sokaknak. Így elmondható, hogy amennyiben: „egyszer pozícióba került, akkor a „tagság” alfa-szereplő utáni vágya már ott tartja. Legitimációja a szerepéből fakad. A szerep pedig állandó. A szereplőtől szinte függetlenül.”

Illusztráció: Linda Apple

Ezen, különben az egykori hordalétet emlegető, és a humánetológiai szempontot kiemelő szálon továbbhaladva juthatunk el oda, hogy az alfa-szerep valós betöltője valóban indifferenssé válhat. Mármint akkor, ha elég messziről nézzük. A távolságot ebben az esetben hierarchikus távolságként képzelve el. Márpedig egy társadalmat, mégpedig egy hierarchikus társadalmat szemlélve, a csúcson levő szerepkő igencsak messze van ebből a szempontból. Azoktól, akik a „horda” hétköznapi tagjai. Azoktól, akik az alfa-szereplő iránti horda-lojalitás tüneteként mutatják a társadalmi pót-apakeresés tüneteit. Ugyanakkor az evolúciósan beégetett hierarchia-keresés nem csak a társadalmi, hanem ideológiai pótpapák iránt is lojális tömegek megjelenését ugyancsak szolgálja, és szolgálta a történelem során. Absztrakt alfa-szereplőként ugyanis megjelenhetnek a különböző istenségek is. Az absztrakt alfa elemelkedése mindennapoktól azt eredményezi, hogy a vallási motivációtól hajtott horda-lojalitás felülírhatja a napi tapasztalatokat, a földi világ alfa-szereplői iránti „hűséget”.

Ez utóbbi jelenség két ponton is jól tetten érhető a történelmi folyamatokban. Az egyik, hogy számos uralkodót hánytak már kardélre az istenek nevében. Nem egy esetben a világi hatalomért versengő vallási vezetők utasítására. A másik, hogy ugyanennek az elkerülésére a földi hierarchia csúcsain levők nem egyszer hivatkoznak egyfajta istentől eredeztethető leszármazásra, uralkodási jogra. Akár „csak” olyan formában is, hogy gesztusokat tesznek egy-egy egyháznak. Cserébe az ideológiai védelemért. Így aligha meglepő, ha a szekularizált állami környezetben személyes alfa-szerepre törő diktátor egyházi szimbólumokra, vallási jelképekre és isteni szózatokra kezd hivatkozni. Megpróbálva, többnyire sikerrel, az egész társadalmat áttolni az ideológiai vezető tiszteletének küszöbén. Ha sikerrel jár, hosszú távon nyert ügye lehet. Ha önmagát sikerül az említett kettős felhatalmazás által kijelölt vezetőnek feltüntetni, akkor különösen nagy sikerre számíthat. Nem véletlen tehát, hogy több diktátor is igyekezett a hierarchia csúcsán egyfajta vallási vezetőként is feltűnni. Függetlenül attól, hogy a hit tárgyára biggyesztett címkén a „kereszténység” vagy a „szocializmus” felirat ékeskedett.

Ugyanakkor a bevezetésként említett gondolat egy másik pólusán megjelenik az a jelenség is, hogy tényleg mindegy az alfa-szereplő „személye”. Ez egy istenben hívő világkép egyetlen istenében pontszerűen megjelenő ideológiai absztrakció éppen úgy lehet, mint egy társadalmi absztrakció. Ha belegondolunk, akkor legdemokratikusabb választások alkalmából felálló kormányzati hatalom pontosan ugyanúgy szerepelhet absztrakt alfa-szereplőként a társadalom többsége számára, mintha egyetlen személy töltené be a csúcsvezetést. Elég az olyan köznapi vélemények-indokokra utalni, hogy a „kormány tudja”. Holott a kormány a legritkább esetben egy személy. Ha ezen gondolat mentén elfogadjuk, hogy akár egy demokratikus választás eredményeként felálló irányító-testület is lehet alfa-szereplő, akkor ebből más is következhet. Azt, hogy alulról nézve tényleg tök mindegy a szerep betöltőjének kiléte, illetve miben léte. Különösen azért, mert a napi problémák sodrából felpislantva egy homályos pontnak látszik a király is, meg a parlament is. Onnan nézve a falusi elöljáró, a kerületi hangadó van közel. Különösen, ha mögötte érezhető az össznépi alfa, például a kormányfő, támogatása. Akinek a tényleges személye ebből a szempontból részletkérdés. Ha a helyi vezető el tudja érni, hogy ne lopják el a biciklit a kocsma elől, akkor az összes magasztos eszme elmehet a búsba. Az esedékes államformával, parlamenttel, királlyal és diktátorral együtt. A személyes érintettség közvetlen megtapasztalását leszámítva ugyanis tényleg mindegy az onnan már szinte minden esetben pontszerűnek látszó, társadalmi vezér-szerepet betöltő, személy vagy testület személye, illetve összetétele.

Ezért az a fajta ellenzékiség, ami a magasztos eszmék iránti fogékonyságot tételezi fel, eleve bukásra ítélt. Jól látszott ez jelenség hazánkban már a 2014-es választások előtt is. Amikor a szélsőségesek meg is lovagolták a maguk féligazságaival. Miközben a másik oldalon még a választási véghajrában is legfeljebb az önbecsapást szolgáló levél-fétiseket lobogtatták. Olyanok aláírásával, akik nyugodtan lehetnek akár önjelölt zsenik, illetve egy szűk kör közjelölt zsenijei. A maguk körein kívül szinte senkit nem szólítanak meg. A társadalmi hierarchia „alján” pedig már a puszta létezésük is részletkérdés. 2014-ben az ellenzék jó része egyszerűen nem ismerte fel azt a tényt, hogy létük nem több a társadalmi alfa-szerepért vívott, a világtól elrugaszkodott csata porfelhőjénél. Hozzátéve, hogy ameddig nem a sógort lövik tarkón, a szélsőjobb sem látszik többnek. Ennek a jelenségnek a Jobbik kifejezetten haszonélvezője tudott, és tud lenni a mai napig. Néhány csápot lebocsátva a hierarchia aljára képes meghúzni a hierarchia iránti lojalitás szálait. Kihasználva különben azt is, hogy az országos szintű társadalmi alfa-szereplő személye iránt kifejezetten közömbös az, aki számára csak sok áttételen keresztül jut el a fenékbe rúgás.

Ott „lent” dolgozni kell és adót kell fizetni. Akárki lesz a király. S akkor is, ha a királyt parlamentnek hívják. Ott lent a gépházban teljesen mindegy, hogy ki kiabál lefele, mert lapátolni kell a szenet, és tocsog az olaj. Onnan lentről, amíg csak a hangszórón szűrődik le a „csatazaj”, addig úri huncutság az alfa-szerepekért, a szócső felső végének birtoklásáért, vívott száj-karate.

A Kanadai Magyar Hírlap az egyetlen naponta frissülő, szociálisan liberális és demokratikus értékeket valló magyar nyelvű lap Kanadában. Szerkesztőségünk az önkéntes munkára épül, de elkerülhetetlen költségeink így is vannak. Igyekezünk egy nehéz politikai környezetben fennmaradni és tovább fejlődni. Amennyiben szívesen támogatná munkánkat, kérjük nyomja meg a "donate" gombot. /* Here you can add custom CSS for the current table */ /* Lean more about CSS: https://en.wikipedia.org/wiki/Cascading_Style_Sheets */ /* To prevent the use of styles to other tables use "#supsystic-table-5" as a base selector for example: #supsystic-table-5 { ... } #supsystic-table-5 tbody { ... } #supsystic-table-5 tbody tr { ... } */
Kategóriák: Szervezetek

Marx tér

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 28 - 20:49

A Momentum, dinamikus szélsőjobboldali párt, hétfő reggeli utcanév átnevező akciójával nemcsak a Kádár-rendszerbe repítette vissza rövid időre a budapestieket, hanem szinte európai, sőt mi több civilizált külsőt adott a dunaparti metropolisznak. Európa Magyarországon kívüli részében ugyanis szinte minden magára valamit adó városban elneveztek egy-egy utcát, teret, lakótelepet vagy közintézményt Marxról, így tisztelegve a kommunista tudós előtt. Berlinben van Karl Marx Strasse, Karl Marx Platz és Karl Marx Alle. Németországban többszáz Karl Marx utca és tér található.

(Fotó: cityscouter.de)

Luxemburg déli kantonjában bukkanunk a Rue Karl Marxra. Bécsben egy nagyon nagy lakótelep a Karl Marx Hof nevet viseli. Klagenfurtban ugyancsak utcát neveztek el a kommunista filozófusról, ugyanígy Ennsleitenben és Badenben. Olaszország is kitesz magáért több tucat via, viale és piazzale viseli a Karl Marx nevet, többek között Rómában, Milánóban, Pármában és Celseában. Franciaországban még ennél is számosabb place, boulevard, rue, és avenue dícséri a világ leghíresebb társadalomtudósának nevét keresztül-kasul az országban. Még Belgium is büszkélkedhet két Karl Marxstraattal és a kicsi Szlovéniában is találunk egy Marxova ulicát. Nagyjából ilyen Európa szebbik orcája, a Momentum meg a másik orcája. Ezt talán jó tudni az esti tüntetés előtt.

Eva Horvath-Bentz

A Kanadai Magyar Hírlap az egyetlen naponta frissülő, szociálisan liberális és demokratikus értékeket valló magyar nyelvű lap Kanadában. Szerkesztőségünk az önkéntes munkára épül, de elkerülhetetlen költségeink így is vannak. Igyekezünk egy nehéz politikai környezetben fennmaradni és tovább fejlődni. Amennyiben szívesen támogatná munkánkat, kérjük nyomja meg a "donate" gombot. /* Here you can add custom CSS for the current table */ /* Lean more about CSS: https://en.wikipedia.org/wiki/Cascading_Style_Sheets */ /* To prevent the use of styles to other tables use "#supsystic-table-5" as a base selector for example: #supsystic-table-5 { ... } #supsystic-table-5 tbody { ... } #supsystic-table-5 tbody tr { ... } */
Kategóriák: Szervezetek

A szélsőbaloldal zavarta meg az ottawai Pride felvonulást (Képriport)

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 28 - 15:49

Sarló-kalapácsos zászlókkal és Black Lives Matter feliratú táblákkal felszerelt szélsőbaloldali tüntetők akadályozták meg több mint húsz percen keresztül vasárnap délután, hogy az ottawai Pride felvonulás elindulhasson. A Bank és Gladstone kereszteződést sikeresen lezárta az ötven tüntető, akik a rendőrség, a Pride-on résztvevő nagyvállalatok és a szerintük nem eléggé etnikailag sokszínű Pride vezetőség ellen tiltakoztak. A felvonulók többnyire türelmesen várták, hogy a szélsőbalosok feladják útlezárási akciójukat, a rendőrség pedig szintén a békés, nyugodt kivárást szorgalmazta. A Pride felvonulást támogató nézőközönségből sokan a járdáról üvöltöttek be a szélsőbalosoknak–néhányan szóvátették a sarló-kalapácsos zászló használatát, többen pedig nyomdafestéket nem tűrő szavakat váltottak  a militánsokkal.

(Szélsőbaloldaliak tüntetnek a Pride ellen Ottawában. Fotó: C. Adam.)

(Szélsőbaloldaliak tüntetnek a Pride ellen Ottawában. Fotó: C. Adam)

A szélsőbaloldal szerint ők hozták létre az eredeti Pride-ot évtizedekkel ezelőtt és annak idején a felvonulásnak radikális és valódi politikai üzenete volt. Manapság – szerintük – a Pride nem más mint egy kapitalista érdekeket szolgáló szánalmas utcai party, aminek alig van komoly mondanivalója.

(Black Lives Matter tüntetők a Gladstone Streeten. Fotó: C. Adam.)

Húsz perc után a szélsőbaloldaliak végül megengedték, hogy elkezdődhessen a Pride felvonulás, ami valóban inkább családi fesztiválnak tűnt, mint bármilyen politikai üzenetet hordozó tüntetés. Ott voltak a kanadai vasutasok egy játékvonattal, az ottawai tűzoltóság is hivatalosan képviseltette magát, úgy szintén az ottawai helyhatósági rendeletek felügyelői.

(A helyhatósági rendeletek felügyelői is támogatják a Pride-ot. Fotó: C. Adam)

(Az ottawai tűzoltóság is felvonult. Fotó: C. Adam)

(A vasutasok is vonulnak. Fotó: C. Adam)

Valamennyi jelentősebb vallási felekezet is képviselte magát a Pride felvonuláson. Voltak római katolikusok, unitáriusok, a kanadai United Church gyülekezetei, zsidók és muszlimok is. Sőt…még egy sátánista csoport is felvonult.

(Szivárványos Dávid csillagos zászló. Fotó: C. Adam)

(A római katolikus St. Joseph’s Church is felvonult a Pride-on. Fotó: Pierre Jean-Louis)

Szinte minden demográfiai csoport képviseltette magát a Pride-on. Rengeteg kisgyereket lehetett látni fiatal szüleikkel, de sok-sok nyugdíjas is volt és természetesen az egyetemisták is nagyszámban jelen voltak. A sztereotípiákkal szemben semmi olyan nem volt és nem történt, ami sértő vagy elfogadhatatlan lett volna egy átlag kanadai család számára.

(Egy lelkes Pride támogató a Gladstone Streeten. Fotó: C. Adam) (Utcai művészet a Bank Streeten. Fotó: C. Adam.)

Több mint tízezren jelentek meg a felvonuláson, idén először köztük volt egy regnáló kanadai miniszterelnök is, nevezetesen Justin Trudeau. De ott volt még hivatalosan kapacitásban szinte az egész kanadai hadsereg felső vezérkara és az ottawai rendőrség is. Azok az idősebb ottawaiak akik még emlékeznek a Bank Street-i meleg negyed hőskorára a késői hetvenes és nyolcvanas évekből érzékelhetik igazán, hogy mennyit változott körülöttük a világ és a társadalom az elmúlt harminc-negyven év alatt.

(Ottawai Pride felvonulás. Fotó: C. Adam.)

A Kanadai Magyar Hírlap az egyetlen naponta frissülő, szociálisan liberális és demokratikus értékeket valló magyar nyelvű lap Kanadában. Szerkesztőségünk az önkéntes munkára épül, de elkerülhetetlen költségeink így is vannak. Igyekezünk egy nehéz politikai környezetben fennmaradni és tovább fejlődni. Amennyiben szívesen támogatná munkánkat, kérjük nyomja meg a "donate" gombot. /* Here you can add custom CSS for the current table */ /* Lean more about CSS: https://en.wikipedia.org/wiki/Cascading_Style_Sheets */ /* To prevent the use of styles to other tables use "#supsystic-table-5" as a base selector for example: #supsystic-table-5 { ... } #supsystic-table-5 tbody { ... } #supsystic-table-5 tbody tr { ... } */
Kategóriák: Szervezetek

A diktatúrák hétköznapjai

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, augusztus 27 - 17:07

Ahogyan várható volt, főként a magukat jobboldalinak tartók háborodtak föl Christopher Adam minapi írásán, amelyben arról adott hírt, hogy a kanadai konzervatív, liberális körök egyik jelentős alakja, Yasha Mounk professzor őrült diktátornak nevezte a mai magyarországi kormányfőt, ráadásul a konzervatívok országos fórumán, a National Post-ban.

(Fotó: Orbán Viktor tésztagyárat avat…)

Mellékszál: magyarországi jobbosoknak ugyan „ilyen állat nincs” kategória a szabadgondolkodó konzervatív, jobboldali, sőt, nacionalista, de most az egyszerűség kedvéért higgyék el: vannak emberek, akik ugyan ragaszkodnak a hagyományokhoz, vallásukhoz, nemzetükhöz, mégsem gondolják, hogy mindenki ellenség, aki más úton, más eszközökkel gondolja elérni a népe jobblétét.

A cikk kitért arra is, hogy nem csak Közép- és Kelet Európában, hanem Nyugat-Európában, Amerikában is erősödik az ellenérzés a liberális demokráciák iránt, főképpen a nyolcvanas években született korosztály körében.

Még egy dolgot muszáj megemlítenem: nem vagyok társadalomtudós, semmilyen tudós, sőt még egy komolyan vehető diplomám sincs. (Papírom van.) Erkölcseimet elsősorban Apukám, Anyukám formálták – később a tanárok, az olvasott történetek, gondolatok, meg a körülöttem lévő szakik, bölcsészek, világmegváltók és szkeptikus beletörődők. És persze főként az elmúlt hetven évem tapasztalatai. Amiknek a veszélyére egyébként bizonyos Vlagyimir Iljics Uljanov is figyelmeztet az Empiriokriticizmus című művében. Egyszerűen szólva: amit egy ember a saját, személyes sorsán megtapasztal, az nem föltétlenül érvényes nagyobb közösségekre, történelmi léptékű időszakokra.

Nos, hogy a mai magyar kormányfő, és számtalan társa a különböző államok irányításában Erdogantól Alijevig és Kaczinskytől Putyinig diktátor, az nem kétséges. Hogy az általuk irányított államok mennyire diktatúrák, az eltérő, és függ az adott államok gazdasági helyzetétől, az ott élők felfogásától, hagyományaitól, tűrési képességeitől stb.

A félreértés szerintem abból adódik, hogy sokaknak a ”diktatúra” kifejezésre sötét szemüveget viselő egyenruhások jutnak eszükbe, akik kérdés nélkül lőnek, és stadionokba, táborokba, börtönökbe „koncentrálják” mindazokat, akik kétségüket is kinyilvánítják, akár részletkérdésekben az uralkodó diktátum ellenében. Az már nem diktatúra – az terror. (Ami szerintem minden diktatúra szinte szükségszerű következménye, de erről később.)

Ezzel szemben diktatúrában élni nagyon kényelmes, kiszámítható, sőt kellemes a nagy többség számára. Aki azt gondolja, hogy az 1957. május elsején Kádárt éltető milliós tömeget kizárólag a pufajkás fegyveresek verték egybe, az éppúgy téved, mint aki azt hiszi: a minapi ostoba, nemzetinek hazudott propaganda állításait megerősítő, csaknem kétmillió magyar csakis kényszer nyomására dobta postaládába a kormány számára jól használható bőrpapírt.

Ugyan már, rendes embert nem zavarhat, ha pl.48 órán belül köteles jelentkezni a tartózkodási helyén illetékes rendőrségnél – még ha csak két hétre is érkezett oda nyaralni. Mi a baj azzal, hogy a rendőrség (vagy a diktatúrákra nagyon jellemző módon szaporodó védelmi, meg elhárító hatóságok bármelyike) minden, a gyanúsítottal is kötelezően közölt gyanúsítás nélkül bármikor házkutatást tarthat? Hozzám akármikor bejöhetnek: nincs lopott ékszer, bomba, kábszer. De a tolvajok, bombakészítők, kábszerdílerek igenis féljenek!

Magyarországon 1960 és 1990 között igen keveseket zavart, hogy csak háromévente kaphattak „nyugati” útlevelet. A többségnek még háromévente sem volt elég pénze a turistautakhoz, később egyébként is könnyítettek: csoportos, szervezett utazáson akár évente is részt vehettek. Ilyenkor ugyan nem kaptak egyéni útlevelet: a csoport vezetőjénél volt a közös passzus. De ez még azokat sem zavarta, akik lelépési szándékkal fizettek be egy-egy bécsi útra: Ottani szervezetek papír nélkül is fogadták, segítették őket.

Az a bizonyos, Hegyeshalomnál fellépő szorongás a vámvizsgálattól is csak kétféle magyart érintett. Azt, aki a Nyugaton beszerzett Fa szappanok, dobozos kólák, rádiósmagnók eladásából akart nyereséghez jutni, meg azt az értelmiségit, aki tiltott gondolatokkal üzletelt. A többségnek azonban gőze nem volt a tiltott gondolatokról, kapcsolat, nyelvtudás híján tudomást sem szerzett ilyesmiről.

Kis kitérő. Én először 1979-ben léptem át a vasfüggönyt: elég későn, hiszen minden anyagi erőnket lekötötte, hogy a nagymama fotelágyából – már gyerekkel – eljussunk legalább egy szoba-konyháig, ahol magunkra zárhatjuk a lakást. Így is csak egy nagyon olcsó szakszervezeti üdülés keretében, a Szocialista Forradalom nevű üdülőhajó fedélzetén közelíthettünk Bécshez. Persze a pozsonyi, nyitrai kitérő után. A csehszlovák-magyar-osztrák határon a kabinunkba betérő vámtiszt elámult: Maguk Fa szappant visznek Bécsbe? Ugyanis a szappantartóban az a különleges alkalomnak kijáró zöldalma illatú Fa szappan dekkolt, amit a nővéreméktől kaptunk, akik viszont végigjárták Európát – hol szervezett úttal, hol csak egyénileg. (Nekik volt lakásuk – megtehették.) A koronát kivihettük volna – még az sem érdekelte őket, hogy vajon csak az engedélyezett deviza van-e a birtokunkban? Egyébként annyi volt – a pénztárcánkban. És még azt is a nővéremék adták kölcsön. Bécs egyáltalán nem nyűgözött le. Nyilván a monarchia idejéből származóan, épületei nagyon hasonlóak Budapestéhez, azzal a különbséggel, hogy ott nincsenek budai hegyek, és a város a Dunát is inkább leküzdendő forgalmi akadálynak tekinti, mint a város meghatározó elemének.

A Maria Hilfer Strasse elborzasztott: Jesszusom, ez a gagyi csili-vili kinek hiányzik?

A hetvenes évekbeli két, egymás után következő válság – a’72-es, majd a ’79-es – azonban brutálisan világított rá minden diktatúra eredendő gyengeségére. Az alkalmazkodásra, az új feladatok megoldására való képtelenségére.

Az MszMP fokozatosan enyhített a diktatúrán. Amikor végül, már MSZP-ként, végső hadállását, az ideológiai hegemóniát is feladta, akkor félig-meddig el- és felismerte, hogy nem tartható egyetlen pártban – és az általa egyetlenként irányított államban a közös életünk irányítása.

Bizonyos vagyok abban, hogy a Párt(a néhai fiatal demokraták) főként a békességes Kádár rendszer idejéből fennmaradt, és a nyolcvanas években születettekre örökített „boldog békeidők” illúziójára építve regnál. Ilyen szempontból tényleg impotens a látható ellenzék. Ugyanúgy nem néz szembe változó életünkkel, és legfeljebb az elosztás módját akarja megváltoztatni. A Jobbik ilyen szempontból a lehető legrosszabb alternatíva: nemcsak a változásokat képtelen felismerni, egyenesen tagadja azok létét. Sőt, ellenségként bélyegzi meg mindazokat, akik bármilyen szelíd módon próbálnák felhívni a figyelmüket ezekre.

Annak, hogy a Magyarországon 1990 előtt létezett diktatúra nem váltott terrorra, sok oka van. A belső okok a kisebb jelentőségűek. Bár már a nyolcvanas évek elejétől érezhetővé vált valamiféle belső ellenzék léte még a párton belül is, ez elhanyagolható mértékű lett volna. Magyarán: ha a „népen”(tömegeken) múlik, Magyarországon sose lett volna rendszerváltás. Ahogyan már említettem, a diktatúra ugyanis nagyon élhető, kényelmes, kellemes rendszer bír lenni. Hogy bármikor házkutatást tarthat nálam bármilyen védőszervezet?

Ugyan már, nyugodtan: nálam nincs lopott ékszer, kábítószer, tiltott könyv. Hogy határozatlan ideig tarthat, és rugalmasan alakíthatóak a feltételei az előzetes letartóztatásnak? Hát féljenek ettől azok, akik tilosban járnak! Én becsülettel dolgozom, nem lopok, az adót is csak az elfogadott mértékben csalom: nem kérek számlát mindenért. Naná, így megspórolom az amúgy is combos áfát! Különben is: minden adó kész pénzpocsékolás! Úgyis csak magukra költik! (Hogy kik, ez változó.) Ez a mentalitás azzal nem számol, hogy a korlátlan és ellenőrizetlen diktatúra bármikor lecsaphat bárkire. A „becsületesen dolgozó, egyszerű” állampolgárra is. Hiszen a kis korrupciók és megalkuvások világában egyedül a centrális erőtér szándékán múlik, melyik cselekedet válik tiltottá. Ez az egyik oka annak, hogy a diktatúrák egyben virágzó korrupciót üzemeltetnek.

A magyar diktatúra 1990-es bukásának külső okai erősebbek voltak. A gyakorlatilag a szovjet diktatúra nyomása alatt, és nem mellékesen gazdasági erejétől támogatva működő államok egyre kevésbé tudták népeiket a boldog együgyűség keretei között tartani. Magában a Szovjetunióban is felütötte a fejét a kétség: ugyan már, mi vagyunk a nagyhatalom, az űr meghódítói, akkor hogy van az, hogy a magyarok, csehek, lengyelek bármikor vehetnek 10 deka kávét, nálunk meg legfeljebb Moszkvában juthat ilyesmihez az ember, meglehetősen drágán. Ennek jeleivel bőven találkoztam 1988-ban, amikor sok szovjet emberben (szovjet, nem orosz!) még az is felmerült: de hát Ti ellenségek voltatok, vesztettetek a háborúban, hogy lehet, hogy százszor jobban éltek, mint mi? Hogy lehet, hogy az Ikarus busz sokkal jobb minőségű, mint a ZIL, vagy bármelyik szovjet gyár ruhájánál a VOR zakója?

Mielőtt még magyar „hazafiak” felcsattannának: hát persze, hogy jobb, mi okosabbak, ügyesebbek vagyunk! Le kell hűtenem őket: mi csak az „ahhoz képest” kategóriában voltunk jobbak – vagyis vakok között félszemű a király. Abban a pillanatban, amikor nem irányított, zárt közösségen belül kellett megmérettetnünk, azonnal tönkrement az Ikarus, a VOR, a Globusz, a Ganz-féle összes cég a motorvonattól a hajókon, turbinákon, kikötői darukon át a mérőműszerek gyártóiig, amint a Volvo, a Scania, a Lewis termékeivel kellett volna versenyezni.

Talán azért, mert a magyarok butábbak más nemzetbélieknél? Vagy az oroszok, akikhez egyébként a XX. században is sok nagy teljesítmény fűződött?

Egészen biztos vagyok a válaszban: nem.

Csak a diktatúrák rendszere – ismétlem, nem terrorizmusok, hanem az egyetlen központból (centrális erőtérből) diktátumokkal irányított rendszerek nem kedveznek semmiféle egyéni gondolatnak, innovációnak (magyar szóval: újításnak). Még a technológiában sem, és ennek aztán a gazdaság látja a kárát, azt meg az élet minőségének romlása követi. Hozhatnék erre számtalan példát, de mindennél szemléletesebb, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a legnagyobb csáberővel az ”exportból visszamaradt” áru bírt. Kanadaiaknak: akkor már sok magyar cég dolgozott bérmunkában nyugati vállalatoknak. Azokat a termékeket, amik nem feleltek meg az ottani minőségi követelményeknek, belföldön dobták piacra. Ezekért még busás baksist is hajlandóak voltak fizetni a magyarok – természetesen az eladó zsebébe.

Az MSZMP 1965-től fogva próbálta működőképesebbé tenni a diktatúrát. A gazdasági mechanizmus reformjához még a meghirdetésétől (1965. május) is három évnek (1968. január) kellett eltelnie, hogy a számtalan kompromisszummal szelídített rendelkezéseket fokozatosan életbe léptessük. Már az első (1972) olajválság megmutatta az óvatos változások sok gyengéjét, de akkor a Szovjetunió még ereje teljében volt: mivel az olaj drágulásából nagy haszonra tett szert – ezt nem hárította egy az egyben a népgazdaságokra. (Nem gyűrűzik be az olajválság – emlékszünk?) De a cserearány-romlás mindennapos kifejezés lett Magyarországon. Vagyis – egy hordó olajért a korábbinál több buszt, vonatot, ruhát, konzervet stb. kellett szállítani. A hét év múlva következő második árrobbanás végképp padlóra tette a magyar gazdaságot. A magyar vezetők a magyar áruk felértékelését akarták elérni a Szovjetuniónál (a magyar export csaknem fele oda irányult). Ennek az alkudozásnak lett az eredménye egy torzszülött fogalom: a dollárelszámolású rubelexport. Vagyis, hogy a fontos termékekért nem a hivatalos rubel-dollár árfolyamon fizettek – az politikai kérdés volt, hogy a dollár mindig legalább 5 kopejkával olcsóbb legyen a rubelnél – hanem a nemzetközi olajárat vették alapul. Naná, hogy megindult a lobbizás, hogy mely termékek kerüljenek ebbe a körbe. A vezetők nagy aduásznak gondolták az élelmiszert, de azt nem sikerült elérni, hogy minden agrártermék ebbe a körbe kerüljön.

Kis kitérő: a magyar mezőgazdasági export ekkor csúcsra járt – persze leginkább a volt szocialista országokba. Markolókkal rakták a nyírségi almát a Szovjetunióba induló vagonokba, ugyanígy a gabonát, egyebet. Minden agrárterméket megvettek, de csak ritka kivételeket vettek be a dollár-elszámolású körbe. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy a magyar mezőgazdaság már akkor is iszonyú drágán termelt. A másik a mennyiség: Moszkva már akkor is 9 milliós város volt, a teljes magyar export eltűnt a moszkvai, leningrádi üzletekben, sok vizet nem zavart. Dollárért bármikor vehettek több, olcsóbb húst, gabonát, zöldséget a nemzetközi piacon – minek adtak volna „konvertibilis rubelt” a drágább magyar termékért?

Akkor jött az új jelszó: az intenzív termelésről át kell állni az extenzív termelésre. Vagyis nem több, hanem jobb áru kell, amit bárhol el lehet adni, akár drágábban is, hogy fedezni tudjuk a folyamatosan dráguló energiaimportot. Bár nemcsak az energiáról volt már szó: egyre mélyülni látszott a szakadék a „nyugati” és a „szocialista” termékek között, legyen az televízió, szerszámgép, ruhanemű, sőt, élelmiszer.

Vajon mi lehet ennek az oka? Hiszen a vállalatok immár önállóak, egyesével számoljuk a teljesítményüket, nyereségrészesedés is jár a jó munkáért. Sőt, valamikor a hatvanas évek végén jelentősen változott a kinevezések rendszere is. Megváltozott a hármas követelmények – vagyis a párt iránti lojalitás, a szakértelem és az emberi minőség – sorrendje: első helyre került a szakértelem. A „politikai szempontok” azonban erőteljesen befolyásolták egy-egy termelőegység megítélését – és nem feltétlenül pártszempontból.

Politikai szempont volt, hogy nem lehet munkanélküliség – így a sok embert foglalkoztató cégekhez akkor sem lehetett hozzányúlni, ha azok termelését folyamatosan finanszírozni kellett a közös pénzekből. De a fejlesztési hitelek sorsa sem azon dőlt el, hogy a beruházás kitermeli-e a kölcsön fedezetét. Hanem azon: elég neves-e a nagyvállalat, mekkora a lobbiereje a vezetőjének a pártközpontban. Az 1990-re összegyűlt tetemes adósság meghatározó része volt ez a hitelmennyiség. Cikkek százai szóltak arról, hogy a méregdrága nyugati gépek használatlanul rohadnak a gyárudvaron – vagy nem volt elképzelés sem arról, hogy mit lehet ezekkel kezdeni, vagy csak a technológia egy-egy részletét vették meg, ami így nem működött. A hitelek odaítélésének a gyakorlata nagyjából a következő volt: a nemzeti bank megfelelő főosztályán (csak később lettek kereskedelmi bankok) a pénzügyi szakember optimális esetben megvizsgálta a beruházás lehetőségeit, hogy érdemes-e kölcsönt adni a projektre – aztán jött a telefon a K-vonalról, hogy melyik elvtárs gyárának kell odaítélni a hitelt. Pont, ahogyan manapság: megy a hitel (akár kamatmentesen), az ingyen támogatás, EU-pénz földvásárlásra, kastélyra, tópartra, hizlaldára. A hitelezettek névsora is hasonlóan egysíkú – lojális gázszerelőnek, szállodatulajdonosnak bármennyi, bármikor. Kockázatos új vállalkozást építőnek – nehezen, súlyos feltételekkel.

Nem különbözik a pangás éveinek (az 1979-1987 közötti időszakot szokták így nevezni) a gyakorlatától szinte semmiben a mai magyar kormány. Minden gazdasági, kulturális, szociális döntést egy szűk kör határoz meg (azelőtt Politikai Bizottságnak hívták), nem készül semmiféle hatástanulmány semmilyen invesztícióhoz, nincs vita. Aki vitatni meri a központi bölcsesség forrását, az „nemzetáruló”, ellenség, legújabban sorosbérenc. Olyan hajmeresztő fogalmakat hoznak törvénybe, mint a „nemzetgazdasági szempontból kiemelt kormányberuházások”, amelyeknél nem szükséges semmiféle hatósági engedély, környezeti, gazdaságossági számítás. Aki azt hinné, hogy a közösségnek fontos ügyek gyorsítására született a fogalom, téved. (Pl. az M7-es autópálya vonalán a mai napig vád az MSZP-SZDSZ kormány ellen a kőröshegyi völgyhíd, ami amiatt született, mert a déli parti települések a külterületeiken sem engedték átvezetni a sztrádát.) Nem. Ilyen „nemzetgazdasági szempontból kiemelt kormányberuházás” volt a Szabadság téri ormótlan, hazug szobor. Mivel szinte semmilyen kritérium nem kapcsolódik a „kiemeléshez”, bármikor kerülhet bárkinek a háza egy ilyen beruházás útjába. Jelentősen megkönnyíti az ilyen létesítményekhez szükséges kisajátításokat is a törvény.

A magyar társadalom már 1990-ben sem könnyen emésztette meg a plurális rendszer szükségességét – jónéhány politikus ki sem tudta mondani a szót. De a rendszerváltó követelmények között szerepelt a politikai sokszínűség, a többpártrendszer. Ez a fogalom mára teljesen eltűnt – jóhiszemű vagyok: talán nem azért, mert a jelenleg uralgók között sem sokan tudják kimondani. De amikor centrális erőtér-t emlegetnek, lesajnálóan nyilatkoznak a parlamenti vitákról, akkor a politikai sokszínűség, a többpártrendszer ellen szólnak. Amikor a házelnök keresetlen szavakkal kérdőjelezi meg a parlamenti ellenzék létjogosultságát, azt a kb. kétmillió szavazót sajnálja le, akik az ellenzéki képviselőkre voksoltak. Vagyis a demokrácia alapjait utasítják el. Tehát diktatórikus uralmat gyakorolnak.

És ne tévedjünk. A diktatúráknak ugyan látványos elemük az „ideológiai hegemónia” – marxizmus-leninizmus vagy keresztyén-nemzeti – de valódi hátrányuk a gazdasági, társadalmi életben mutatkozik élesen. A nemzetek közötti bármely rangsorban egyre lejjebb csúszásban, a társadalmi különbségek mélyülésében, az életminőség romlásában. Ez utóbbi nemcsak a legatyásodott kórházakban, sorsukra hagyott régiókban érezhető. Hanem a minden szinten megnyilvánuló eszetlen lojalitás megkövetelésében – vajon tudják-e, hogy ma Magyarországon egy tanárt el lehet bocsátani azért, mert nem jár templomba (nem egyházi iskolából)? Egy köztisztviselő szedheti a sátorfáját, ha „megrendül iránta a bizalom” nem kell hozzá semmiféle ok. Közhivatalokban teret nyert az impotencia: nemcsak azért, mert a kinevezett főnöknek gőze nincs az államigazgatás működéséről, hanem azért is, mert addig marad főnök – de beosztott is, – ameddig hibátlan az alkalmazkodása a felsőbbséghez. Ez pedig nem könnyű, ha egymásnak ellentmondó törvények kergetik egymást.

Az oktatás, a kultúra, az egészségügy állam általi gyarmatosítása gyakorlatilag befejeződött. A média kormánymegszállása 98 százalékos.

A gazdasági élet leuralása viszont még nem teljes. A mindenütt állami monopólium szerencsejáték, dohány, alkohol üzlet ugyan baráti kezekben van már. Gőzerővel zajlik a természetes monopóliumok – energia-, víz-, távközlési stb hálózatok megbízható gázszerelők, tanácsadók, futballszakértők tulajdonába adása is. A következő behabzsolandó ágazatnak a turizmus tűnik – ehhez már készültek-készülnek rendeletek, törvények.

Nagy falat azonban a pénzügyi rendszer teljes szétverése. Az eddigi kísérletek látványos kudarcokat hoztak a takarékszövetkezetekben, baráti brókercégekben. Az OTP – Magyarország változatlanul legnagyobb kereskedelmi bankja, amely már a térségben is terjeszkedik – leuralása nem sikerült teljesen. Nagyhatalmú – mellesleg a közelmúltig a leggazdagabb ismert magyar – elnök-vezérigazgatója Csányi Sándor ugyan még a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen is tanult, de példaszerű tőkés. (Érdekes lenne életútját összehasonlítani az őt gazdagságban nemrég megelőző gázszerelővel.) Ráadásul, ha összehúzza a szemöldökét, bizony nem sok jó terem egyetlen potentátnak sem. (Például bedönti a bank részvényeit a tőzsdén: ez egyben a magyar tőzsde végét is jelentené.) A „termelőüzemek”, vagyis gyárak közül szinte kizárólag az nyereséges, amely külföldi kézben van: Mercedes, Chinoin, GEC (volt Egyesült Izzó). Akad persze néhány – pár tucat embert foglalkoztató – palacsintázó, hőforrásra épült panzió, valamelyik nagy cég beszállítójaként működő lemezleszabó, amelyik eredményesen működik: az egész gazdaság szempontjából a teljesítményük elenyésző.

A „munka alapú társadalom” – ahogyan a kormánypotentátok értik, teljes zsákutca, amennyiben „munka” alatt kizárólag a fizikai erőkifejtést értik. Szögegyenesítésből csak rabszolga szinten lehet megélni. (Ebben a jobbikák rátesznek: de a zsákutcában való gyors hajtás csak a fal elérését hozza közelebb.) Gazdasági értelemben semmilyen koherens elképzelés nem létezik kormányzati fejekben. (Hacsak az összes boltbejárat, gyárkapu piros-fehér-zöldre mázolását nem tekintjük annak.) A gazdaság makroszámainak (államadósság némi csökkenése, infláció, költségvetési hiány) javulása mögött a mai kormány kemény, neokon (mások szerint neolib) megszorító politikája áll. A jövedelmek protekcionista átcsoportosítása a teljesítménytől a lojalitáshoz, a szociális transzferek átirányítása a rászorultaktól a hangosabb érdekvédelemre képes csoportokhoz. Az egésznek van egy hetvenes évekbeli hangulata, amit megerősít egy-egy kormányzati elszólás a „rendeleti kormányzásról”, és egyéb, a diktatúrákból jól ismert eszközökről.

Az ellenzék? Persze, nem tökéletes, de ennek kifejtését a következőkre hagyom.

Rátesi Margit

A Kanadai Magyar Hírlap az egyetlen naponta frissülő, szociálisan liberális és demokratikus értékeket valló magyar nyelvű lap Kanadában. Szerkesztőségünk az önkéntes munkára épül, de elkerülhetetlen költségeink így is vannak. Igyekezünk egy nehéz politikai környezetben fennmaradni és tovább fejlődni. Amennyiben szívesen támogatná munkánkat, kérjük nyomja meg a "donate" gombot. /* Here you can add custom CSS for the current table */ /* Lean more about CSS: https://en.wikipedia.org/wiki/Cascading_Style_Sheets */ /* To prevent the use of styles to other tables use "#supsystic-table-5" as a base selector for example: #supsystic-table-5 { ... } #supsystic-table-5 tbody { ... } #supsystic-table-5 tbody tr { ... } */
Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára