Szervezetek

Lakhatást mindenkinek! - beszámoló nyilvános vitaestünkről

Anno Filmklub - 2017, március 10 - 11:49

A Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye az Átalakulás Intézettel közösen, a Megújuló Magyarországért Alapítvány támogatásával Lakhatást Mindenkinek! A szociális lakáspolitika legsürgetőbb feladatairól címmel 2017. február 28-án nyilvános vitaestet rendezett.

Résztvevők: Nagy Sándor, Szabó Rebeka, Borsos Gábor, Lakner Zoltán, Misetics Bálint, Somogyi Eszter. Moderátor: Bombera Krisztina.

Az eseményről készült részletes beszámolót ide kattintva olvashatja.

Kategóriák: Szervezetek

A nemzetközi munkásmozgalom történetének 2017-es évkönyve

Anno Filmklub - 2017, március 9 - 10:36

A Magyar Lajos Alapítvány gondozásában megjelent a nemzetközi munkásmozgalom történetéből szerkesztett évkönyvek 2017-es száma.

Az alapítvány honlapján ide kattintva megtalálhatja az utóbbi Évkönyvek teljes szövegét.

A 2017-es szám megtekintéséhez kattintson ide!

Kategóriák: Szervezetek

Ment-e a világ elébb? Haladás és fejlődés a történelemben

Anno Filmklub - 2017, március 8 - 15:20

A Politikatörténeti Intézet 2017. március 21-én (kedden) 17:30-tól kerekasztal-beszélgetést szervez Balázs Zoltán, Gyáni Gábor és Kiss Viktor részvételével. A rendezvény arra kínál lehetőséget, hogy az érdeklődők a haladás fogalom jelentéseit és jelentőségét kritikusan vehessék szemügyre a résztvevők segítségével. A beszélgetést Földes György moderálja.

Részletes leírásért kattintson ide!

Kategóriák: Szervezetek

„... a munkás is eljöhessen az operaelőadásra”

Anno Filmklub - 2017, március 6 - 22:51

1967. március 6-án, 50 éve halt meg Kodály Zoltán. Igazi elismertsége, tisztelete, szeretete, sőt kultusza 1945 után érkezett el. Vajon viszonozta ezt a nagyfokú elismertséget? Milyen volt a kapcsolata a hatalommal? Megvalósult-e nagyszabású zenei nevelési programja?

Feitl István emlékező írását a HVG Online-on olvashatják...

Kategóriák: Szervezetek

“S dúlt hiteknek kicsoda állít káromkodásból katedrálist…”

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, március 1 - 18:34

A sajtóban, a tévében, a rádióban, a különböző blogokon nap mint nap rátermett, hozzáértő emberek, elemzők, újságírók, közéleti személyiségek, politikusok megvitatnak, jó alaposan számtalan fontos, az ország sorsát érintő kérdést, politikai, gazdasági történéseket.

Természetesen a számtalan hivatalos szóvivő általában magyarázkodik valami miatt, megpróbálja elhitetni velünk, hogy mindaz, amit hallunk nem teljesen úgy van, ahogy mi első pillanatban értjük, alaposan kell értelmezni a dolgokat. Folyamatos harc (miniszterelnökünk mindig harcol, hol az EU-val, hol a világgal, hol a migránsok ellen, hol a sajtószabadság ellen, hol “a demokrácia ellen”) és a háború közepette mégis növekedés van. (Csökken a munkanélküliség, (nyilván megvédjük) nálunk majd megvalósul a munka társadalma, újra iparosítjuk a Kárpát-medencét, termeléssel talpra állítjuk a gazdaságot, ezért majd nemsokára Magyarország a legversenyképesebb országgá válik. Európában. Önállóan, a nélkül, hogy bárki megmondaná hogyan csináljuk. Folyamatosan él és virul, sőt bővül a rezsicsökkentés (hiszen megvédjük Brüsszeltől) csak éppen nem venni észre.) Magyarországnak és Orbán Viktornak nem diktál senki. Magyarország jobban teljesít, Magyarország erősödik! Tiszta sor, a folyamatos harc erősít, megedzi a népet. Csak mellékesen jegyzem meg, így hogy most már olimpiát sem kell rendezni, ugye az erősödéshez felszabadul jó sok pénz, főhet a kormány feje, hogy mire is költse. Ez legyen az ő gondjuk, bár nyilván mindenkinek lennének javaslatai, de azok úgyis fölöslegesek. A nép akarata nem számít, a népszavazás vörös posztó, félnek tőle. Most picit fellélegeznek, szegények.

Azt hiányolom, hogy a sok sok fontos küzdelem közepette hős vezetőnk és vezérlő tábornokai arra nem képesek figyelni, hogy a nagy dolgok mögött ott vannak a kis dolgok, a sok szenvedést, emberi problémát és tragédiát okozó sok “kis dolog”.

Igen, sok új mozgalom van, országszerte fejlődik a tiltakozás, az ellenállás. Mérföldkőnek tartom a Momentum Mozgalom “Nolimpia” eredményes aláírásgyűjtését. Nagy dolog az a bátor és kitartó hozzáállás, ahogy ezek a képzett és művelt fiatalok kiállnak az elképzeléseikért. Nagyon Drukkolok nekik! Övék a jövő!

A napokban igazán nagy öröm is érte, különösen a kultúrát kedvelőket, ismét Oscar díjas lett egy magyar film. Büszkék lehetünk Deák Kristóf Mindenki című kisfilmjére. Jó valamire büszkének lenni.

Azt mindenki tudja, hogy most mi nem jó, és hogy ezt meg kéne változtatni. A hogyan már nem egyértelmű, hát még az, hogy mi lesz az esetleges változás után!

Kivárjuk, igaz szép lassan belepusztulunk, de kivárjuk, hogy egyszer ennek vége lesz. Sokak számára sok idő nincs már. Sokakat napi problémák szorongatnak. A nagy harcban fontos kérdéseket felejtenek el az illetékesek, pedig ezek is pusztán egyszerű matematikai kérdések. Az élethez bizonyos feltételek szükségesek, ezeknek a megteremtéséhez pedig szükséges a megszokott szolgáltatások használata. A szolgáltatásokért fizetni kell, de nincs pénz, mert a rendes pénz a rendes munka után jár, de nincs munka, legfeljebb közmunka, és már az se sokáig. Ez az a mókuskerék, amiből nem lehet kiszállni. A vége pedig az, hogy a vesztes a kisember.

A politikus mondhatja azt, hogy vár, kivárja mi fog történni, a javaslatára hogyan fognak reagálni, meg aztán lehet (? ) egyeztetni és változtatni. A politikai és gazdasági játszmák nagyban, elvileg mindig több esélyesek.

A kis játszmák másképp végződnek, nincs alternatíva. Aki nem tud gáz vagy villanyszámlát fizetni, annak egy komoly gondja lesz, kikapcsolják a gázt vagy a villanyt. A devizahitelesnek, ha ott tart, hogy végképp nem tud fizetni, vagy más szerződést vállalni, akkor elveszi a bank a lakását és még sorolhatnám a végtelenségig a példákat.

Az emberi játszma a sorssal, a munkanélküliség, az anyagi ellehetetlenülés esetén esélytelen. A veszteség minden téren biztos, kinek kevesebb, kinek több, kinek továbbgörgethető, kinek elérkezik a végállomás. Minden csak idő, nagyon kevés idő kérdése.

Vége lesz, egyszer vége lesz az egésznek és valamilyen más világ következik és akkor, mi lesz azokkal, akik már közben, a fent leírt harcok közepette teljesen kivéreztek, pedig egykor pont olyan emberek voltak, mint a többi?

El lehet törölni minden hibás intézkedést, meg lehet semmisíteni az igazságtalan törvényeket, lehet új alkotmányt írni, lehet új munka törvénykönyvét fogalmazni, lehet más, igazságosabb adórendszert és nyugdíjrendszert bevezetni, vissza lehet lassan állítani az ország hitelességét Európa és a világ előtt.

Egy dolgot nem lehet megtenni, visszaadni az embereknek mindazt, amit az ámokfutás alatt elveszítettek. Senki nem tudja visszaállítani a megroppant életeket, sok ember meggyengült egészséget. Ki adja vissza a dolgozóknak az elvesztett munkát, a több éves elmaradt fizetést, ki enyhíti a felhalmozódott adósságok miatti terheket? Ki adja vissza a munkanélküliség miatt elvesztett egzisztenciát, az elúszott házat, lakást, családi értékeket, megtakarításokat, tárgyi emlékeket? Ki tudja semmissé tenni a szegénység miatt szétesett családok tragédiáit? Ki adja vissza a fiatalok jó részének az álmait (hivatás, család, saját otthon)? Ki adja vissza az emberek hitét? Nem vallásra gondolok, a normális emberi életben való hitre gondolok.

Arra, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk kevés a közgazdasági, pénzügyi és politikai hozzáértés. Ha valaki igazán érti, akkor pontosan tudja, hogy ezek csak költői kérdések.

Persze nyilván sokan azt gondolják, hogy botor dolog a politikusokat a politika és gazdaság komoly eseményeinek taglalása közben arra ösztönözni, hogy hátra is kell pillantani olykor, a való világba, a hétköznapi életbe. Politikusnak lenni, az ország népének és jólétének érdekében dolgozni, szolgálat, de ez a szolgálat mit sem ér, ha pont azokra nem figyelnek, akik megválasztották őket ezekre a feladatokra és bíztak bennük. Csak bíztak, ez már rég múlt idő és ez a szomorú.

Hollósy Gerti

Illusztráció: Marcell Carvalho.

Kategóriák: Szervezetek

Anno Filmklub / 10 - Fábri Zoltán: Utószezon

Anno Filmklub - 2017, március 1 - 11:59

2017. március 8-án (szerdán) 17:30-kor tartjuk filmklubunk tizedik vetítését, amelyen Fábri Zoltán talán legkülönösebb, Rónay György Esti gyors című regénye nyomán készült filmjét láthatják vendégeink.

Vendégünk: ZOMBORY MÁTÉ szociológus

A filmről itt olvashat bővebben...

Kategóriák: Szervezetek

Mit üzen a magyaroknak a Mindenki?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 28 - 18:22

Ismét megtörtént a csoda, amit tavaly már a Saul fiánál átéltünk. Oscar-díjat nyert a Mindenki című magyar rövidfilm. Az alig több mint húszperces mű két kislány barátságáról szól, valamint egy énekkari tanárnőről, aki – a közösség érdekeire hivatkozva – nem engedi, hogy az egyik lány a kórusban énekeljen. A kirekesztett kislány barátnője lázad ez ellen, s megszervezi, hogy az énekkar egy emberként álljon a kislány mellé.

Ha úgy tetszik, mesefilm a Mindenki. Ilyen ugyanis a valóságban nem létezik. A magyar valóságban biztosan nem.

Üzenet ez a film a magyaroknak. Hogy ezért lehet velünk mindent megcsinálni.

Mert mindenkivel megtörténhet, ami velünk, magyarokkal az elmúlt hét évben megtörtént. Azért van ez a lidércnyomás, mert nem figyeltünk egymásra.

Pedig, egyenként jó emberek lennénk: ha beteg gyereket, nyomorgó családot, sanyarú sorsú kiskutyát látunk a tévében, felháborodunk és segítünk.

De amikor a kétharmad belerúgott az egyenruhásokba, te hallgattál. Azt hitted, megúszhatod, ha befogod a szád, behúzod füled-farkad. Ha észrevétlenül meglapulsz.

Különben is: nem vagy tűzoltó, sem katona.

Nem lehet megúszni, mert mindenki sorra kerül.

Amikor megalázták a pedagógusokat, nem szóltál egy szót sem. Nem vagy tanár, azt hitted, kimaradsz a rosszból. Belegázoltak az egészségügyiekbe, a hajléktalanokba, a munkanélküliekbe, nem volt egy szavad sem. Nem vagy orvos, ápoló, gondoltad magadban, fedél még van a fejed fölött, munkád is van, igaz, megélni alig tudsz belőle.

Agyagba döngölték a földműveseket, a postásokat, a kéményseprőket. A mozdonyvezetőket, a buszsofőröket, az autósokat, a gyalogosokat. Az adósokat, a hitelezőket. A hivatásosokat, a civileket.

Kismamákat, nagymamákat.

Beletapostak a diákokba, és nem érezted, hogy mondanod kellene valamit. Nem vagy diák, a mások baja nem a te bajod. Mozdonyt nem vezetsz, gyereked külföldön, unokád nincs.

Belerúgtak a juhászba, a halászba, a molnárba, a madarászba.
A kertészbe, a kovácsba, a szakácsba.

Miért is mozdultál volna – ők sem tettek érted semmit.

A cinikus, sunyi hatalom ismer téged, jobban, mint gondolnád. Ezért tudta és merte megtenni ezt veled, és mindnyájunkkal. Lebontotta a jogállamot, széthordta az országot. Ezeknek, gondolta magában a cinikus, sunyi hatalom – ezek az ezek lennénk mi – így is jó.

Pedig, ahol másnak rossz, ott nekünk sem lehet jó. Olyan országban, ahol nem jó péknek lenni, ott zöldségesnek sem jó lenni. Katonának, hivatalnoknak, írónak, olvasónak, öregnek, fiatalnak.

Magyarnak.

Erről szól a Mindenki című Oscar-díjas magyar film.

Föld S. Péter

Jelenet a Mindenki c. filmből

Kategóriák: Szervezetek

A vívózseni

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 28 - 15:13

Könyvvel és kiállítással tiszteleg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum egy kiváló magyar katona emléke előtt, akit – valami érthetetlen okból – teljesen elfeledtünk. Ez a feledés azért is különösen méltánytalan, mert soha, semmit sem tett, ami árnyékot vethetne a nevére sőt, munkásságának máig ható eredményei vannak.

Magyarország sportolói az újkori olimpiai játékokon a legtöbb aranyérmet – összesen harminchetet – vívásban nyerték! A manapság sikersportágnak számító úszás 28, a kajak-kenu 25 aranyéremmel követi. A számok láttán joggal vetődik fel a kérdés: mi lehet az oka ennek a jelentős különbségnek? A hazai modern sportvívás előzményei a XIX. századra nyúlnak vissza. A Pesti Nemzeti Vívóintézet 1825-ben alakult, az első magyarországi vívóversenyt 1895-ben, a Vigadó épületében tartották, az első országos vívóbajnokságot 1900-ban rendezték. A modern magyar sportvívás első nemzetközi erőpróbáján, az 1908. évi nyári olimpiai játékokon pedig a kardvívás egyéni és csapat versenyszámaiban is aranyérmet szereztek sportolóink. A sikersorozat – mint azt a számok is bizonyítják – azóta töretlen, de azt már csak nagyon kevesen tudják, hogy a hátterében egyetlen ember áll: Borsody László.

Jekkelfalussy Piller György, Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Terstyánszky Ödön, Kovács Pál és még számos kiváló magyar vívó életében fedezhetünk fel egy vagyontalan, magányos katonaférfit, aki egész életében, szívvel lélekkel a magyar kardvívásért élt. Ő volt Borsody László, a modern magyar kardvívás megalkotója. Elszegényedett, többgyermekes családban született Farmoson, 1878-ban. Amikor a család Budapestre költözött, a fiatal fiú itt ismerkedett meg a vívás alapjaival. Előbb joghallgató volt, majd amikor – egy párbaj miatt – az egyetemről távoznia kellett, besorozták katonának. A M. Kir. Gyulai II. Honvéd gyalogezredhez került, ahonnan, mint kiváló vívót, a bécsújhelyi Katonai Akadémián működő Katonai Vívó és Tornatanári Kurzusra vezényelték. Tehetsége már itt megmutatkozott, gyorsan emelkedett a ranglétrán. Őrvezető, tizedes, szakaszvezető, két éven belül címzetes őrmesteri rendfokozatot ért el. A tanfolyamokon megtanulta azokat a vívó elemeket, melyek segítségével elindulhatott a speciálisan katonai vívás útján. Abban teljesedett ki a tevékenysége.

Nincs még egy olyan mester, aki annyi bajnokot adott volna a hazának és a világnak, mint Borsody László – hangsúlyozta a kiállítás megnyitásakor dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. A most megnyílt vándorkiállítás sorra megjelenik majd a Magyar Honvédség helyőrségeiben, a célja ugyanis, hogy Borsody László neve és szellemisége minél szélesebb körben ismert legyen katonáink között. Bécsújhely után előbb Jászberény, később Pécs voltak állomásai, félelmetes vívótudásával egy versenyen magát a császárt, Ferenc Józsefet is lenyűgözte. Addigra természetesen már a tiszti rangokat is kapott. A Ludovika Akadémián éri el a fővívómesteri beosztást, ami századosi rangot jelent. Az I. Világháborúban a mértéktelen pusztítás idegileg is megviseli. Trianon után a Sportoktatói Tanfolyam vezetésében dolgozik tovább, ahol az aligazgatói pozíció már az őrnagyi csillagot hozza el neki.

Vívásoktatói tevékenységének csúcspontját jelenti, hogy kidolgozta a nevéhez fűződő Borsody-rendszert. Ennek lényege, hogy a vágáshoz szükséges minden lendületet nyújtott kar mellett, csuklóból követi, tehát sokszorosan kisebb lendületet végeztet, így hamarább éri el ellenfelét, alkalmat szerez a vágások gyors megismétlésére. A találatadást az előkészítéssel együtt oktatta. A rendszer megismerésére külföldi tisztek tömege jött tanulni hozzá, egész életét a vívásoktatás módszertanának fejlesztésére szentelte. Különös fontosságot tulajdonított a kéz – láb együttműködési összhang tökéletesítésének. Leegyszerűsített minden vívómozdulatot, alig cselezett. Elve volt, hogy úgy a vágásokat, mint a védéseket nem állóhelyben, hanem mindig a test mozgása közben, azzal együtt kell gyakorolni.

Az ilyen hagyományok megismerése nyomán lélekben gazdagodunk – emelte ki dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere a Borsody Lászlóról szóló könyv bemutatása kapcsán. Az életet tartalmasan kell élni – folytatta – a szív és a jellem műveltségét kell megszerezni. Az olvasás a bölcsesség egyik forrása, és ha egy géniusz életútjáról olvasunk, az ebben sokat segít. A régiek úgy tartották: az embert egyedül az idő mutatja meg. Ha kellő távlatból tekintünk egy életműre, feltárulnak értékei. Az internet világában fel kell erősítenünk a könyv szerepét! Sok időt takaríthatunk meg, ha kiváló műveket okosan olvasunk. Ez a könyv egy kiváló sportolóról, katonatisztről, tanárról szól, fontos a jelen és a jövő nemzedék számára. Borsody Lászlóról feljegyezték, a tanítványai bizalommal voltak iránta, ez magyarázza, hogy oly sok sikert köszönhetünk munkásságának. A magyar vívókra mindig oda kellett figyeljen a világ és ez nincs másként ma sem. A vívópást nem más, mint az élet útja, ahol ész, becsület, tudás és kitartás hozza az eredményt.

Az ünnepi eseményen jelen volt Pézsa Tibor olimpiai és világbajnok, minden idők egyik legsikeresebb vívója, nyugállományú ezredes. Elmondta: ő „unoka tanítvány”, mestere Borsody tanítványa volt. Megerősítette, nincs még egy olyan sportág, ahol az elmélet és gyakorlat olyan szorosan fonódik össze, mint a kardvívásban. A könyv megírásának egyik indokaként a szerző, Máday Norbert arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Borsody László a vívósport egészének történetében világraszólót alkotott, korábban nem jelent meg róla még egy egyoldalas tanulmány sem. Öröksége teli van szakmai és emberi kincsekkel. Módszerét a világ magyar módszerként tartja számon. Olyan géniusza volt a vívásnak, mint Kodály a zenének, ennek ellenére a tehetsége volt az egyetlen vagyontárgya. Soha senki a világon nem nevelt ki annyi bajnokot, mint ő.

Révay András

*

A kötet részletei:

BORSODY LÁSZLÓ, A GÉNIUSZ
ISBN: 978-963-12-7089-1
Kiadja a Kungfu Tex-Kft.
Nyomda: VM-Verso Kft.

Kategóriák: Szervezetek

Momentán tébláb

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 28 - 14:49

A Momentum Mozgalom kétségtelenül elérte azt, hogy Orbán Viktor zavarba jött. Annyira, hogy visszanyúlt a szokásos taktikához. Ez, mint tudjuk, leginkább az agyatlan vagdalkozáshoz hasonlít. Ami különben láthatóan kielégíti a vakhitű tapsoncok szellemi igényeit. Azonban ettől még az Orbánt kevésbé kedvelőknek is kár lenne eufóriába ugrálni magukat.

Mert a magyar álomhelyzetnek csak az egyik oldalán billeg a miniszterelnök és az ő álmai. Amely utóbbiak között nyilvánvalóan ott szerepelt az Olimpia. Mert akkor ő lehetetett volna az a kormányfő, akinek munkásságát a nemzetközi helyzet annyira, de annyira visszaigazolja, hogy még az Olimpiát is ide sorsolják. Ha az ország különben beledöglik, akkor is. Így teljes mértékben megérthető az, amikor álomgyilkosságról fecseg Orbán a rádióban. Az, hogy a Fidesz részéről Kocsis szinte már az eredendő bűnről beszél az eset kapcsán, az sem lóg ki a képből. A valamikori miépes figura nagyjából annyira képes az árnyalt világkép artikulálására, mint egy széndarab a sötét szobában. De valószínűleg őt ezért szeretik. Meg talán a széljobbos kapcsolataiért, ha vannak neki. Azzal meg amúgy sem szokott sem ő, sem a pártja sokat foglalkozni, hogy egyébként ki mit szeretne. Számukra csak egyféle állampolgár létezik: a Fidesznek révülten tapsoló. Mindenki más a haza ellensége.

Az, hogy ez nem jó, nem nagy újdonság. Az, hogy ez a szemlélet még annak sem jó, aki kezdetben lelkesen tapsol, az is nyilvánvaló. Aki nem hiszi, járjon utána. Egy könyvtárban. A diktatúrák tündöklésének és belső ellenségkép-keresésének. Az, hogy a protodiktaturák maturációjával szemben egy agilis politikai ellenzék lehet a leghatásosabb társadalmi erő, az is nyilvánvaló. Az, hogy hazánkban egy tesze-tosza, apró alig-valamikben megnyilvánuló, lassan önmagával sem tárgyaló zagyvulat az politikai ellenzék regnál, az is nyilvánvaló. Ellenkező esetben nem az önszalámizás bajnokaitól várnák a csodát. S persze nem lenne égető késztetése egyik pártnak sem, hogy egy társadalmi „célszervezet” akciójára próbáljon rárepülni. Mert volna saját, jól kommunikálható programja, és saját elképzelése. Azon kívül, hogy mostantól ő akarja az óvoda-udvar bal csücske makkfájának az árnyékát.

Alkalmasint persze, ha lenne ilyen ellenzék, akkor fel sem merülne, hogy egy adott cél elérése, netán egy adott szakma érdekében fellépve, széles politika platform alakuljon. Márpedig egy párt általában az utóbbit képviseli. Kielégítve az aktuális csodavárók aktuális igényeit. De egyben kiürítve, marginálissá szorítva az eredeti célt. Nem egy esetben céltalanná is téve az eredeti mozgalmat. Akár elérte azt, amire alakult, akár nem. A Momentum Mozgalom esetében, ha a cél a budapesti olimpia elmaradása volt, akkor ezt a célt teljesültnek tekinthetjük. Abban a pillanatban, amikor a fővárosi közgyűlés a pályázat visszavonásáról dönt. Amennyiben ez bekövetkezik, akkor snitt, vége. Teljesen felesleges túljátszani a szerepet, és túldimenzionálni a mozgalmat. Ez ugyanis, hasonlóan a többi politikai kérészhez, nem győzelmet, hanem fásultság-növekedést eredményezhet.

Azon sem érdemes polemizálni, hogy az aláírók lelkesedésével mi lesz a jövőben. Azt éppen az tarthatja fenn, ha közlik: a célt elérték. Aki az olimpiai játékok ignorálása miatt írta alá az íveket, az simán átverésként értékelheti, ha ezt követően, rá is hivatkozva, egészen más politikai célok kezdenek előbukkanni. Legyen az akár egy másik aláírásgyűjtésre való ráfordulás, akár a Momentum párttá alakulása. Amitől a mozgalom aktivistái nyugodtan alapíthatnak pártot. De nem ebből a mozgalomból, és nem a jelen aláírásgyűjtésre támaszkodva. Nem jogilag, mert attól akár egyházzá is alakulhatnak, hanem a politikai célszerűség okán. Még akkor is, ha látható: valós ellenzék nélkül nagy a csábítás. Mert sokan egyfajta messiásként hajlamosak tekinteni egy-egy ilyen mozgalomra. Amely várakozást simán ki tudják használni a Pukli-osztályú politikai kalandorok. Elérve azt, hogy sokkal nagyobb szívességet tegyenek hosszú távon a hatalomnak, mint azt a résztvevők, támogatók egyébként szeretnék.

A Momentum Mozgalom neve gyakorlatilag összefonódott az olimpiai ellenkampánnyal. Ennyi. Elhiszem, hogy néhány mozgalmárnak most nagy a csábítás a párttá alakulásra. Azt sem kétlem, hogy jelentős a látszólagos tömeg, ami mögöttük áll. De ez a tömeg az olimpiai aláírásgyűjtés miatt áll mögöttük. Ez kevés egy pártnak, és gyorsan elolvadhat, ha a most aláírók becsapva érzik magukat.

Ettől még persze jó lenne, ha nem alakulna az ország egy rasszista diktatúrává. Meg semmilyenné. Meg jó lenne egy népszavazás Paksról. Meg jó lenne, ha lenne valós ellenzék. Meg jó lenne sok minden. Közte olyan politikai szereplők is, akik nem egy szereptévesztés áldozataiként kerülnek be a politikába.

Kategóriák: Szervezetek

Blöffország

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 27 - 15:11

Fürjes Balázs, a vizes vb-ért felelős kormánybiztos azt mondta a tévében, hogy a Dagály uszoda látványterve csak blöff volt. Ezzel akarták elnyerni a nemzetközi szövetség tetszését, de valójában tudták, hogy nem ilyet fognak építeni, hanem olyat, amit végül felépítettek. Vagyis egy korszerű, tetszetős, minden szempontból kiváló épület helyett egy bádogdobozhoz hasonlító valamit.

A kormánybiztos ezzel azt is elismerte, hogy szándékosan vezették félre a nemzetközi úszószövetséget, mert így akartak előnyökhöz jutni másokkal szemben. Blöff volt tehát a szép terv, amit előkaptak valahonnan. Maguk sem gondolták komolyan. Talán kimásolták egy szaklapból, kölcsönvették egy kolléga munkájából. Ráadásul a vizes vb költségei is négyszeresére emelkedtek, az eredetileg 25 milliárd forintos összeg 100 milliárdra nőtt. Ez is blöff volt tehát, amit nem kell komolyan venni, mert nem azért mondjuk, mintha így is gondolnánk.

Ez a Nemzeti Együttblöffölés Rendszere. Ahol nem a teljesítmény számít, hanem az, amit teljesítménynek hazudunk. Átverünk másokat, fifikásan próbálunk előnyökhöz jutni, s közben még büszkék is vagyunk magunkra, hogy milyen ügyesek voltunk. Más országokban is vannak ügyesek, de őket ott ügyeskedőnek nevezik és nem a vállukat lapogatják, hanem megbélyegzik. Nem dicséretet kapnak, hanem pénzbüntetést, súlyosabb esetben börtönbe kerülnek.

Nálunk minden másképp van, amin nincs mit csodálkozni. Orbán már évekkel ezelőtt elkotyogta a hazánkban állomásozó nagykövetek előtt, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit tesz.

Vagyis, amit Orbán mond, az csak akkor érvényes, ha ő is úgy akarja. Magyarország miniszterelnökét és a kormányt nem kötelezi semmi, ha csillogó uszoda helyett egy leharcolt bádogdobozt építenek, azt sem lehet számon kérni. Ha a költségek nem maradnak az eredeti keretek között, hanem négyszeresére emelkednek, azon sem érdemes felháborodni. Ilyen hellyé lett Magyarország, ahol senki és semmi sem számon kérhető.

Matolcsynak ezúttal kivételesen igaza van: blöff, blöff és blöff.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Farsang az Ottawai Magyar Házban (Képriport)

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 26 - 15:25

Óvszer bemutató szépkorú asszonyoktól, Dagadós Dénes elkérte Sovány Lujza kezét, szenvedélyes tánc a Santana Smooth-ra full kalocsaiban–Farsangi jelmezbált tartottak az Ottawai Magyar Házban február 25-én. A vacsorával összekötött bál fénypontjai közé tartozott az “Öreg vagyok, jaj, megöregedtem” című kabaréjelenet a kultúrközpont úgynevezett Hölgy Tag Különítményének előadásában, amelyről lapunk egy kis videót is készített. “A Nézésését meg a járását” című számot adják elő, kicsit másképpen a felvételen. A későbbiekben előadásukból az is kiderült, hogy mennyire nyúlékony az átlag kanadai óvszer.

(Óvszer-teszt. Fotó: C. Adam)

(Az Ottawai Magyar Ház Női Tag Különítménye. Fotó: C. Adam)

 (Szépkorúak. Fotó: C. Adam)

A lehető legnagyobb megtiszteltetésünkre, a mi asztalunknál foglalt helyet a bájos Sovány Lujza, illetve Dagadós Denés. Az ottawai magyarság előtt kérte meg a termetes fiatalember Lujza kezét, így dekadens tortával ünnepelhettük meg új, közös életüket. Nem is annyira meglepő, hogy pont erre a napra esett az eljegyzés. A tisztességes keresztény tudja, hogy a böjt alatt egyházilag tiltva van az esküvű, így a farsangi időszakban sűrűn kötöttek házasságot felmenőink.

(Dagadós Dénes mindenben segít Lujzának… Fotó: C. Adam)

(Farsangi vacsora. Fotó: C. Adam)

(Csak egy csók. Fotó: C. Adam)

Lujzán, Dénesen és a szépkorú asszonyokon kívül volt még az Ottawai Magyar Házban a műtőből kiszökött sebész, görögdinnye, egy viccelő ananász, a trópusi tengerpartról érkező DJ, Hóember, a Hubba-Bubba kettős és még sok mindenki más.

(Sebész, görögdinnye, turista… Fotó: C. Adam)

(Jelmezben. Fotó: C. Adam)

(Jelmezbál az Ottawai Magyar Házban.  Fotó: C. Adam)

Hagyományosan a Farsang, illetve New Orleans-ban a Mardi Grás lehetővé tette az átlag emberek számára, hogy egy éjszakára kizökkenjenek azokból az osztálybeli és társadalmi korlátokból, amelyek sokak számára meghatározták a szürke hétköznapokat. A jelmezben megjelenő munkásember számára – elvileg – eltűntek arra az egy estére a szegénység nyomai. Ez a Mardi Gras egyik olvasata. De van olyan is, aki szerint az előző századokban az ilyen ünnepek pont a szegénység problémájáról és a nyomor hatásairól terelték el a figyelmet, volt ahol pedig a jellmezbe öltöző nők erkölcsösségét vonták kétségbe.

De az ottawai farsangi ünnep tényleg csak a hosszú kanadai tél utolsó szakaszában történő színes szórakozásról szólt. Ugyan közönség díjat nem osztottak ki a leglelkesebb táncosnak, de ha lett volna ilyen, ezt mindenképpen Márta néni nyerte volna el. Kalocsai motivumokkal ropta a táncot a Dancing Queentől kezdve egészen a Boney M-ig–és tette ezt páratlan energiával.

(Fotó: Vezér Ági)

Köszönet a sok önkéntesnek, akik lehetővé tették a farsangi mulatságot!

Kategóriák: Szervezetek

Igazolhatatlan gondolatok (4): Választási harc

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 26 - 13:20

Korán kezdődött a választási harc. No, nem ellenzék és kormánypártok közt, hiszen az a harc már eldőlt. Van buzizás, hazaárulózás, gyurcsányahibásozás, mészárosozás és oligarhásozás. a gecizés lecsengőben, a rasszista felhangokkal terhelt cigányozás, migránsozás épp szelídül. Tombol, az „elit”, mi azonban fotelunkba dőlhetünk, lábunk az asztalon, ölünkben klaviatúra, és írhatunk jót, rosszat nem árt, nem használ, a regnáló hatalom győz, az utókor pedig garantáltan rajtunk röhög. BALEKOK (hadd ne mondjam: birkák), simán vette őket palira a politikai, gazdasági „elit”, és nevetnek: – Ha-ha szegény öregek. – Vagy sírnak. Mi hagyjuk rájuk, és nehéz örökség az övék.

Tehát a kenyér java a regnáló hatalomé, ellenzéke szánalmasan osztozkodik a morzsán, ami nekünk marad, a hatalomból (a hatalom ellenőrzésének lehetőségéből) az a semmi. Alkotmányunk nincs, törvény előtti egyenlőség helyett kiteljesedik az egyenlőtlenség törvénye, a korábban megosztott hatalmi ágakat a hatalom kisajátította, a parasztot megfosztották földjétől, a munkavállalót szakszervezetétől, a fogyasztóvédelem a szolgáltatót védi, az oktatás, az egészségügy romokban, az általános iskolákba a 6-14 éves gyerekek „megfékezésére” rendőröket telepítettek.

A rendszerváltás diadalt ül a demokrácia felett.

Mi pedig választani fogunk.

A regnáló hatalom erősödik, érdemük szerint sorvadnak az ellenzéki pártok, és jönnek az újak, a reményt sugallók, akiknek hívó szavára mobil telefonjainkat fáklyaként magasba emeljük, az iskolaigazgatók, akik tüntetésére száz kilométereket utazunk, és a noolimpiások, aztán majd a kamupártok szép számmal. Jönnek és mennek, mint elődeik; az alagút tetejéről kötélen ereszkedők, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél hozzánk szólók, a Műegyetem rakparton gojostollat (Igen, „j”!) osztogatók, mondván nincs más dolgunk, mint jó helyre tenni az X-t. Gojostollat osztogattak, miközben sok tízezren kiabáltuk, hogy Összefogást! Összefogást!

Demokráciát akartunk, hatalmat a hatalmasok felett, és gojostollat kaptunk. Tegyük jó helyre az X-t! Szép fiúk(!) az ész megáll.

„Ki a fasz az a” (D.T. EP képviselő) Rezső?

Populizmus ellenes hangulatban tart konferenciát egy párt a populizmusról, amiről eszembe jut: „Ki a fasz az a” Rezső? Szakirányú végzettsége villanyszerelő, társadalmi státusza túlkoros villanyszerelő, „emberi erőforrásként”, egy rabszolgapiacon kilóra adható el disznótápnak. „Ki a fasz az a” Rezső? Zakkant Jónásként világmegváltó gondolatokat jegyző próféta, vagy egyszerűen seggfej. Seggfej vagy zakkant próféta. Nem hízelgő alternatívák.

Vajon van-e esély, hogy egy túlkoros villanyszerelőt elkerüljenek a közhelyek, az okoskodás, a mindentudás képzete, vagy a kishitűség. Vajon meddig tart ki vele magabiztosságának legnagyobb támasza a nem-tudás tudása! Vajon megúszhatja-e a kevélység kacagtató bűnét.

Erre gondolok, miközben borúsan nézek a gödörbe, – mert még mindig van lejjebb – és elemezni próbálom a társadalom működése szempontjából lényeges dolgokat. Az erkölcsöt, a tőkét, az államot, az alkotmányt, a közfeladatokat, az egyént és kisebb nagyobb szervezeteit, a közvéleményt, az elitizmust és a populizmust, az elit felelősségét, az egyén, az átlagember intellektuális kiszolgáltatottságát az elitnek, meg az „elitnek” és a közvéleménynek.

Én a panel-proli, tisztességes elit nélkül még arra is gondolok, hogy nem kellene ezt ennyire komolyan venni, hogy le kellene menni kutyába. Igen! Kétfarkú kutyába. Mert, ami ma van az abszurd, és ha a valóság abszurd, akkor egyetlen esély az abszurditás: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Az olimpia egy óriási, émelyítő cumi, amivel be lehet tömni sok millió nyomorult száját

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 25 - 14:49

Akár örülhetnék is: a budapesti olimpia rendezése ellen már 3-4 éve felsorakoztattam az érveimet. Először még az Amerikai Népszavában, tavalyelőtt nyáron – a paralimpiai bizottságnál kiderült disznóságok miatt –, a KMH-ban is.

Mégsem vagyok felhőtlenül elégedett. Akkor is, most is azt tartom: NEM a játékok költségei – és azok jó részének várható elsikkasztása – a legfontosabb argumentum ebben a vitában. Bár azért rávilágítanak az egész olimpiai mozgalom természetére az elmúlt években kipattant sorozatos botrányok. Nemcsak a NOB, a FIFA, az UEFA, hanem nemzeti megfelelőik háza táján is.

Nem úszhatják meg az ellenzéki pártok sem, de a Momentum sem, hogy végiggondolják: mivé vált az élsport, és legnagyobb bemutatója, az olimpia.

Röviden: óriási, émelyítő cumivá, amivel be lehet tömni sok millió nyomorult száját, és amin pár ezren jól megszedik magukat, pár tízezren meg – az egészségük feladása árán – egy múló pillanatig „sikeresek” lehetnek.

Részletesebben…

A sportrajongók, sportszervezők, egyéb lézengő ritterek (nem sportolók!) egyik kedvenc érve, hogy a sportban a teljesítmény mérhető, egzakt. Na ja, csakhogy arról, hogy ki juthat el egyáltalán a megmérettetésre, az már millió, nem annyira korrekt feltételtől függ. Mivel ma már egyetlen századmásodperc, vagy tizedmilliméter is eldöntheti az elsőség kérdését, szakemberek légiója munkálkodik azon, hogy a legprecízebben fejlessze az adott mozgásban résztvevő izmok, idegek, inak legoptimistább működtetését. Amik egyébként egy sportolóba vannak mellesleg „becsomagolva”. Aki – vagy a trénere – nem ismeri ezeket az információkat, még egy városi küzdelemben se indul eséllyel. Nem beszélve a pontozásos műsorszámokról, vagy a csapatjátékokról, ahol kőkeményen számítanak az ”egyéb” megfontolások, mint a sportoló felkészültsége, erőnléte, tehetsége.

A drogokról nem is beszélve. Nem tiltanám a drogokat – aki úgy gondolja, hogy az életét is érdemes kockáztatni a mutatvány sikeréért, hát tegye.

A másik gyakori érv, hogy a bajnokjelöltek példát mutatnak küzdőszellemből, helytállásból stb. Hm… Az újkori olimpiák egyik fontos elvi alapja volt még a huszadik század első olimpiáin is, hogy nem hivatásos futók, ugrók stb., mérik össze magukat, hanem kifejezetten a kedvtelésből mozgók. Ebből már a század közepére nem lett semmi – jórészt a diktatórikus berendezkedésű államok jóvoltából, ahol az aranyérmek fényétől várták, hogy elvakítsa a szürke ínségbe belefáradt tömeget. Ezért aztán beleadtak apait-anyait, dollárt-márkát-rubelt-forintot, amiből csurrant cseppent annak is, aki vásárra vitte a bőrét. Úgyhogy immár szó sincs amatőrségről – az élsportolók mindegyike egy mozdulata, testrésze fejlesztésére, erősítésére használja az idejét, amiért a jövedelmét is kapja.

Kiváltképp hamis az az érv, amely szerint az olimpiai győzelem elősegíti a népegészségügy helyzetét. Kedvtelve idézgetik, hogy egy-egy aranyérem hatására milyen sok gyerek választotta az illető sportágat. Ja, pár ezren talán fellelkesültek, pár százan eljutnak az edzőterembe, pályára, tatamira, és pár tucat talán még serlegeket is begyűjt. A több százezernek meg marad a tornaterem nélküli iskola, az uszoda, sportpálya nélküli falu. Akik ettől várják a népegészségügy fellendülését, valószínűleg a piramist is úgy kezdenék építeni, hogy a csúcsát nyomnák a homokba. Aztán csodálkoznak, hogy az istennek se akar megállni…

A legendák szerint – úgy tudom ennek azért valóságos alapja is volt – az Aranycsapat nem egy tagját külvárosi grundokon focizó gyerekek közül válogatta ki az edző. (Szóval nem a csúcsnál kezdett el kutakodni.)

A leggaládabb szólam azonban, amikor a hiúságok vásáráért nem lelkesedőt hazaárulással fenyegetik. (Egyébként is annyira elcsépelték már e szót a fantáziátlan agitproposok, mint a jobb sorsra érdemes nemzeti-t.)

De mi köze van mindennek a hazához, pláne a hazaszeretethez? A legtöbb ember úgy vallja: szereti a virágot, az állatot, a gyereket. Aztán a virágot nem locsolja, az állatot nem eteti, a gyerekről nem gondoskodik. Sőt, láttam már olyat is, aki a kiszáradt virágot megvetően kukába dobta, a nem kedvére pitiző állatot jól elnáspángolta. De előfordult, hogy a neki ellentmondó gyerekét kitagadta.
Normális ember nem azért ragaszkodik a hazájához, nem azért melegszik meg a szíve tája, ha meghallja a Himnuszt, mert ez a haza, ez a nemzet hibátlan, tökéletes és kizárólag a büszkeség, ami szóba jöhet. Hanem azért, mert akkor is hasonló élmények kötik össze nemzetével, ha annak nem minden tagját szíveli, nem mindenkivel ért egyet. De azoktól sem vitatja el hazaszeretetüket, akik másként gondolják a nemzet boldogulását. Kivéve azt, aki erőszakkal, mutyizással és einstandokkal keresztülgázolva a többieken képzeli nemzete boldogulását. (Itt van pl. ez az „einstand”. Tudom, hogy létező német szó. De tessék mondani, más nemzet tagjainak megjelenik a szóval a Pásztor-fiúk drabális alakja? Boka szigorú igazságtétele? Nemecsek búvó gyávasága, amely végül értelmetlen „hőstettbe” torkollik?)

Kaptunk mi, az olimpiát ellenzők a hivatalosoktól is elég gyalázkodást (komoly érvet egyet sem) – ami mellesleg rávilágít a „nemzeti egységért” állítólag munkálkodó uralgók álságos természetére.

Az egyik portálon egy hölgy egyenesen Hányok tőletek! felütéssel indította dörgedelmét. Felhívnám a figyelmét: a szellemi anorexia is gyógyítható, sokat kell a javuláshoz olvasni, mások gondolait megismerni, lehetőleg előítélettől mentesen, szabadon… Oppardon, elfelejtettem, hogy a szabadgondolkodás ellenjavallt, sőt egyenesen tilos némelyek számára.

Utóirat: Természetesen az élsportolók többsége is tisztességes, becsületes ember. Ilyen pl. Gyarmati Andrea, aki példaadó életörömmel, elhivatottsággal éli gyermekorvosi életét. De nagyon becsülöm Kovács Istvánt (Kokót), aki nem zuhant az önsajnálat mély kútjába, és a bekapott pofonért nem hibáztat rendszert, edzőt, szorítót, időjárást. Biztos voltak nehéz hónapjai, de elszántan tanul, kérdez, dolgozik, igyekszik új szakmájában is helyt állni. Tudom, szilárd támogatója a jelenlegi kormányfőnek. Azt is, hogy néhány éve kapott vagy 20 millió kölcsönt. És? Sokan kaptak-kapnak. A lényeg: visszafizette-e? Úgy tudom, igen. Neki elhiszem.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Vallomások — Kegyetlenség a magyar határon

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 24 - 16:23

Minden államnak joga és kötelessége van megvédenie saját határait. De ami Magyarország déli határain történik, az nem határvédelem, hanem sokkal inkább szadista kegyetlenkedés migránsok ellen. A MIGSZOL nevű civil csoport (Migrant Solidarity Group of Hungary) gyűjtötte össze a migránsok és menekültek vallomásait a magyar hatóságok embertelenségéről.

*

Illusztráció: Romare Beardon

I.

Egy januári éjszakán próbáltam meg átlépni a magyar határon. Eredetileg 48 emberrel együtt indultam el, de kilencen megijedtek, mielőtt a kerítéshez értünk volna, úgyhogy ők úgy döntöttek, hogy inkább visszamennek. Nekünk, többieknek sikerült átjutnunk a magyar oldalra.

​Az erdőben nagyjából 15 kilométert tettünk meg a határtól észak felé, amikor autók hangját hallottuk és elbújtunk. Négy rendőrautó érkezett, nagyjából 15 rendőrrel, képzett kutyákkal, hőérzékelőkkel és kézifegyverekkel. Megláttak minket a fényben. Összetereltek minket, majd ránk eresztették a kutyákat.

A rendőrök ezután, anélkül, hogy bármit is kérdeztek volna tőlünk, rugdosni és verni kezdtek minket. Aztán mindannyiunkat átkutattak, átnézték a zsebeinket és hátizsákjainkat. Ha pénzt vagy okostelefont találtak, megsemmisítették. A pénzt a szemünk előtt tépték szét, a telefonokat a földhöz vágták. Az összes telefonból kivették az akkumulátorokat és a SIM-kártyákat, és egyenként megsemmisítették őket.

Aztán elvették tőlünk az összes meleg ruhát – kabátot, kesztyűt, sapkát, sálat, cipőt és zoknit – csak egy vékony felső és nadrág maradt rajtunk. Akin több nadrág volt, azzal levetették azt is.

​Eközben megjelent egy újabb rendőrautó. Az újonnan érkezett rendőrök csatlakoztak a már ott lévőkhöz. Az egyik barátomat annyira megütötték egy bottal, hogy felszakadt a fejbőre. Aztán utasítottak minket, hogy üljünk le egy sorba úgy, hogy a lábainkat szétterpesztjük, a kezeinket a térdünkre tesszük és lehajtjuk a fejünket, majd a táskáinkban talált vizet a fejünkre és ruhánkra öntötték.

Ezután ráparancsoltak egy férfira, hogy álljon fel és tegye a kezeit a háta mögé. Az egyik rendőr megragadta a gallérjánál fogva, a földre lökte, és fegyvert szorított a fejéhez. A férfi sírni kezdett és kegyelemért könyörgött, ekkor a rendőr elvette a fegyvert, egy másik társa viszont rálépett a nyakára és leszorította, a többiek pedig rugdosni kezdték.

Ezután ismét ránk uszították a kutyákat. Megpróbáltunk hátrálva menekülni a kutyák elől, de a rendőrök utunkat állták és visszarugdostak minket a kutyák felé. Ez többször is megismétlődött. Néhány rendőr mindezt a kocsiban ülve, teázgatva és röhögve nézte végig.

Amikor elunták a “játékot”, a rendőrök autókba ültettek minket, és visszavittek a szerb határhoz. A légkondit maximumra állították, hogy minél hidegebb legyen. Miután visszaértünk a határhoz, arra kényszerítettek minket, hogy felolvassunk egy urdu nyelven írt nyilakozatot – volt pastu és fárszi változat is -, amely szerint illegálisan léptük át a határt, és nem tapasztaltunk semmiféle szóbeli vagy fizikai erőszakot a magyar hatóságok részéről. Aki nem olvasott elég hangosan, arra rákiabáltak és megfenyegették. A felolvasás alatt a rendőrök videóra vettek minket.

Reggel 8 körül visszatoloncoltak minket a szerb oldalra. A szerbek visszavettek minket és utasítottak, hogy menjünk Horgosra, de mi tudtuk, hogy nincs ott semmiféle szállás, leszámítva a tranzitzónánál lévő nem hivatalos tábort. Közülünk csak néhányan kapták vissza a vizes cipőjüket és zoknijukat, mi, többiek a maradék ruháinkat tekertük a lábunk köré, így indultunk visszafelé.

A hőmérséklet egész idő alatt körülbelül -7 fok volt és havazott.

**

II.

Egy 40 fős csoport tagjaként léptem át a magyar határt. Többen átfutottak a határon és elszaladtak. 14 ember velem együtt hátramaradt, és a rendőrök elfogtak minket. 6 vagy 7 rendőrautóval voltak, mindegyikben 2 vagy 4 rendőr ült. 2 kutya is volt velük. Először könnygázt fújtak a szemünkbe. Aztán engem és még 3 embert arra kényszerítettek, hogy vegyük le a cipőnket, és álljunk a hóba. Közben rendőrbotokkal ütöttek és rugdostak minket. A rendőrök sötétkék egyenruhában voltak. Kivéve ketten, akik másfajta ruhában voltak, valamiféle katonai nadrágjuk volt. Nem tudom elmondani, pontosan hogy néztek ki. Nem engedték, hogy az arcukra nézzünk, amikor megpróbáltunk rájuk nézni, megütöttek és azt mondták: “hajtsd le a fejed!” (“put your head down!”) Az egyikük magas és vékony volt, és körülbelül egy inch hosszú szakálla és bajsza volt. Ő vert minket a legdurvábban. Egy másik ember idősebb és kövér volt, és volt egy kutyája. Azt mondták nekünk, hogy tartsuk fel a kezünket. Ha leengedtük a kezünket, megütöttek. A hóban álltunk, és elvették a sapkánkat.

​Aztán egy rendőrségi kisteherautóhoz vittek minket. 6 vagy 7 kocsival voltak, de egybe zsúfoltak be mindannyiunkat. Mikor a határ felé hajtottunk, két másik autó elkísért minket. A határnál ki kellett szállnunk a kocsiból és sorba állítottak minket. Aztán ránk eresztették a kutyákat. Lefotóztak és lefilmeztek minket. A cipőnket és az arcunkat is vették. Felolvastattak velünk egy szöveget, amiben az állt, hogy legálisan kell átlépnünk a határt. Én nem tudok olvasni, de a barátom felolvasta.

**

III.

Körülbelül egy hete léptem át a magyar határt, éjfél körül. 30-35-en lehettünk, volt velünk 4-5 kiskorú és 10-15 korombeli vagy idősebb ember is. Első próbálkozásra átjutottunk, és utána még körülbelül 2 órát sétálhattunk. Ekkor megjelent a fejünk fölött egy helikopter világító lámpával, és észrevettek minket. Körülbelül 40 rendőr volt a közelben, köztük nők is. Megpróbáltunk elbújni néhány almafa közé, de megtaláltak. Nem mondtak semmit, csak elkezdtek ütni és rugdosni, anélkül, hogy bármit is kérdeztek volna. Körülbelül fél órán keresztül csak vertek minket. Néha fekete rendőrbotokkal ütöttek, néha rúgtak. Engem hasba rúgtak. Volt köztük egy magas ember, ő ütött minket a legdurvábban. Volt velük 3 vagy 4 kutya is, akiket arra használtak, hogy megijesszenek minket – hol ránk eresztették, hol visszahúzták őket. Arra kényszerítettek minket, hogy levegyük a ruháinkat, és mindenünket átkutatták. A táskáinkból kirugdosták a holminkat. Amikor megpróbáltuk visszavenni a ruháinkat, megrugdostak. Annyira féltünk, hogy inkább otthagytuk a dolgainkat a földön. Aztán egy kisteherautóhoz vittek minket, és a vállunkat és a hátunkat bottal ütlegelve kényszerítettek minket, hogy beszálljunk. Aztán a határra vittek és egyenként megfogtak és kihúztak minket a kocsiból. Közben továbbra is ütöttek és pofoztak minket. Aztán sorba állítottak a határnál és mindannyiunk arcát lefényképezték. 4 vagy 5 embert arra kényszerítettek, hogy olvassanak fel egy szöveget egy papírról, de én nem voltam köztük. A papíron olyasmi volt, hogy “illegálisan léptél be, miért léptél be illegálisan?” Aztán kinyitották a kaput és átrugdostak, vagy átlökdöstek minket a fejünknél fogva. Megérkezett egy szerb rendőrautó.

​Volt már, hogy megkérdezték, hogy megvertek-e a magyarok, de most nem kérdeztek semmit. A horgosi táborba mentünk. Senki nem kérdezett tőlünk semmit. Senki nem kérdezte meg, hogy jól vagyunk-e, vagy hogy megvertek-e minket. Úgy, ahogy voltunk, szakadt ruhában, a szabad ég alatt aludtunk. Attól a pillanattól kezdve, hogy elfogtak, addig a pillanatig, amíg visszatoloncoltak, folyamatosan vertek minket. Napkeltekor értünk vissza Szerbiába. Nem hazudtam neked és nem túloztam el semmit. Fiatal gyerekeket ütöttek meg, fiatal gyerekeket ütöttek meg annyira, hogy sírtak. Ez az igazság. Imádkozunk, hogy Isten mentsen meg minket ebből a bajból. Idejöttünk, és az életünk rosszabb itt, mint otthon volt. Itt még a kutyáknak is jobb dolga van. Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer így fognak bánni velünk, hogy valaki valaha is ilyen rosszul fog bánni velünk. A kicsi gyerekeinket hagytunk otthon a lehetőségért, hogy az életük egyszer majd jobb legyen, de ehelyett csak a mi életünk lett rosszabb. Hogy is mondhatnám el neked…? Hová mehetnénk? Nem mehetünk tovább, de nem mehetünk vissza sem. Szörnyű helyzetben vagyunk. Senki nem ért meg minket. Senki nem beszéli a nyelvünket.

MIGSZOL

Kategóriák: Szervezetek

Valódi találkozások fóruma

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 23 - 21:18

A sajtó meghívott képviselői előtt, ünnepélyesen nyílott meg egy új társkereső oldal. Egy kicsit a kultúrához, a művészetekhez, de a gasztronómiához is kapcsolódik és az igényesebb közönségnek szól. A segítségével finom ételek, jó borok mellett találhat társra, aki magányos.

Kétségtelen, hogy már most is rengeteg online társkereső program működik. Valóban az látszik, hogy az elmúlt évtizedekhez képest egyre több az egyedül élő fiatal felnőtt, olyannyira, hogy erre a társadalmi csoportra már önálló elnevezés is született. A „szingli” lét világjelenség és ez alól Magyarország sem kivétel. A különböző online társkeresőkre nálunk összesen 4,7 millióan regisztráltak, és ha tekintetbe vesszük, hogy ugyanazok esetleg több oldalra is bejelentkezhettek, ez a szám akkor is mintegy 1,5 millió embert jelenthet! Bizonyos, hogy eltérő korú, ízlésű, érdeklődési körű, anyagi helyzetű csoportokra bontható, de egy dologban feltétlenül megegyező közösségről van szó: mindannyian társat szeretnének maguk mellé. Ám hiába nagy a választék, a tapasztalat azt mutatja: ez így sem egyszerű dolog.

Találkozzanak a rendezvényeinken és szerezzenek élményeket társkeresés közben – fogalmazta meg a kezdeményezés lényegét a vállalkozás tulajdonosa, Kertész József. Ő ugyanis – úgy gondolja – részben felismerte az online társkeresők sikertelenségének egyik okát. Az ötlet egy borkóstolón szerzett tapasztalatból származik. Az látták, hogy oda külön-külön érkeztek, egyedül vagy kisebb társaságban a fiúk és ugyanígy külön a lányok, párok viszont elvétve sem. Olyan rendezvényeket kellene tehát szervezni, ahol találkozhatnak az egyedül élő, párkereső fiúk, az ugyanilyen céllal érkező lányokkal. Kiderült: ilyen nem létezik az online társkereső „piacon”. Vannak egyéb, általánosnak tűnő problémák is. Megvizsgálva a működő társkereső oldalakat, sok van, amelyikre elég nehézkes regisztrálni, bonyolult kitölteni a kérdőíveket, ám a fő gond az, hogy nem találnak „valódi” társat. Leveleznek, leveleznek, egyszerre több partnerrel is – de nem találkoznak! Elbújnak a számítógépük mögé, félnek megmutatni saját magukat. Sok esetben a feltöltött képük sem azonos a mai megjelenésükkel.

A GASTRORANDI, mert így hívják ezt a legújabb oldalt, olyan embereket hív, akik hajlandóak elmenni egy rendezvényre. Ott mindenkiről látszik, hogy néz ki, beszélgetni lehet vele, kiderül, milyen gondolatai vannak. Bár igaz a mondás: az ellentétek vonzzák egymást, mégis valószínűbb, hogy hasonló érdeklődési körök mentén könnyebb kapcsolatot találni. Szemben a hagyományos „randi”-val, itt nem csak egy emberrel lehet találkozni. Ha az, akit eredetileg kiválasztottam – még az oldalról – szemtől szembe már nem szimpatikus, akkor még mindig odamehetek máshoz. Más emberekkel is meg lehet ismerkedni. Az oldal majd úgy működik, hogy ha tetszik 1-2-3 partner, meg lehet őket jelölni és minden, ami velük történik, egy „hírfolyam” révén látható. Itt nincs „zsákbamacska”. Kiderül, hogy a kiválasztott milyen rendezvényeken vesz részt, meg lehet őt hívni egy hasonlóra vagy ahová már jelentkezett oda mi is elmehetünk.

Ebben a rendszerben sok olyan szolgáltatás, amiért máshol pénzt kérnek, itt ingyenes, bár lesz, amiért itt is fizetni kell. A tervek között hatvannál is több, különféle rendezvény szerepel, ezeken a részvétel 2-6 ezer forint körüli összegbe kerül majd – a fogyasztással együtt! Lesz például borkóstoló, kiállítás, sörözés, lakásszínház, kirándulás, vacsora. A közös élmény esetleg már a helyszínen megerősítheti a kialakuló kötődést. Aki ki mer lépni az online világból, elmegy egy rendezvényre, megmutatja a saját arcát, arról jobban elhihető, hogy komoly társkereső. Tény, hogy ezáltal ez az oldal csak egy szűkebb réteget szólít meg, de olyanokat, akikről feltételezhető: valóban társat keresnek. A GASTRORANDI nemzetközi oldal lesz. Máris megszületett a megállapodás, hogy hamarosan Spanyolországban is elérhetővé válik, április környékén pedig a szlovák és a cseh oldal is csatlakozik hozzá. További tárgyalások folynak tíz-tizenkét országgal. A rendszernek – ha kiépül – egyik nagy előnye az lesz, hogy amikor a regisztrált tagjai hosszabb-rövidebb időre, tanulás, munkavállalás vagy akár csak egy nyaralás idejére felkeresik a másik országot, folyamatosan tájékozódhatnak, hol, milyen programok kínálnak ismerkedési lehetőséget. A végén talán majd úgy fogják nevezni: ismerkedés, határok nélkül!

Kategóriák: Szervezetek

Egy fideszes lelkivilága az olimpiai bukás előtt és azután

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 23 - 15:14

Hogyan néz ki az, amikor egy Fidesz-rajongó, vagy egy békemenetes elhiszi, hogy a kormánypárt vesztíteni soha nem fog és, hogy az Orbán rezsim működése egy hosszú diadalmenet, miközben egyszer csak bekopog a keserű valóság? Körülbelül így…

*

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 17-én 12.52-kor:

138 ezer kellett, írnak 139.200, 262 és itt 266 ezerről! Vajon melyik hiteles forrás?? Az is kérdés, hogy vajon mennyi lesz érvénytelen (például sok buzgó idióta több helyen is aláírt, amit kiszűrnek.) Aztán Tarlós nem nyilatkozott a rendezés visszavonásáról és a kormány sajtóban(több újság) közölte, hogy ha az eredmény szerint szükséges,akkor kiírja a szavazást!!!!!

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 17-én, 13.36-kor:

Ha netán a főváros és a kormány “félelmében”(ami teljesen indokolatlan) mégis elállna az olimpia rendezéséről, akkor sem nyer a jellemtelen baloldal, mert ugye akkor a jobboldaliak szerveznének aláírás gyűjtést a szervezés mellett, na ott több aláírás születne!

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 18-án:

Akár lesz népszavazás (az eredmény mellékes….), akár nem és akár lesz olimpia, akár nem az tény, hogy sem a kinti sem az itthoni acsarkodó baloldalnak, ennek a “fórumocskának” meg főleg nincs semmi esélye, jövője…

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 22-én, 16 óra 24-perckor:

Úgy néz ki, hogy (friss hírek) a Kúria vetette el a népszavazás megtartását és NEM ORBÁN! (a gyengébbek kedvéért) lehet, hogy nem fogadja el a Momentum kezdeményezését, így nem kerül rá sor, ami egyértelműen az IGENEK többségével (65%) zárulna, és a baloldal ismételt lebőgésével!

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 22-én 17 órakor:

A pályázat az ellenzék miatt lehetetlenült el, de a többséget csak az vigasztalja, hogy az ellenzék végleg ellehetetlenült. Amúgy mind a cikkírónak, mind a hozzászólóknak azt javaslom próbáljon valós tényeket és ne hazugságokat írni, mert ugye kiderül és nemhogy segítene rajtuk, de közmegvetést és még mélyebb lecsúszást, esetleg a “létüket” jelenti!

Boda Marcsi hozzászólása a KMH-ban 2017. február 22-én 18 órakor

Na bemondták: a kormány visszamondta a pályázást (az ország baloldal általi lejáratása miatt)az olimpiára,nem tehetett mást és nem az ő szégyene, hanem az aljas ellenzékéé…amit az itthoni többség soha nem felejt el!!

Kategóriák: Szervezetek

Tanácstalanság és zűrzavar a Fideszben

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 22 - 16:27

A fideszes keménymag foghatja kollektív fejét, hiszen napok óta hiába vár irányításra a pártközpontból az olimpiai pályázat kapcsán. A Fővárosi Választási Iroda szerdai adatai szerint a begyűjtött és már ellenőrzött 266 ezer aláírás közül csupán 11,5 százalék volt érvénytelen. Ez az arány természetesen még változni fog az elkövetkező napokban, de ez már nem segít a Fidesz látványos tanácstalanságán. Egészen biztos, hogy a kormánypárt alulbecsülte az aláírás-gyűjtést és nem tervezett arra az eshetőségre, hogy ennyivel meghaladja az aláírások száma a minimum küszöböt.

Most úgy fest a helyzet, hogy Orbán Viktor – aki egészen addig amíg úgy tűnt, hogy esélytelen bármilyen népszavazási kezdeményezés nemzeti és politikai kérdésként tekintett a pályázatra – inkább Budapestre, pontosabban Tarlós István főpolgármesterre és a közgyűlésre tolná a felelősséget. Nem biztos, hogy a Fővárosi Közgyűlésnek egyáltalán van hatásköre e kérdésben, hiszen az érvényes népszavazási kezdeményezést valószínű nem vonhatját már vissza. Ráadásul Tarlós Istvánt érzékelhetően irritálja az, hogy amikor bebizonyosodott, hogy félresikerült egy ügy, amit az nemzeti ügyek kormánya eddig látványosan felkarolt, akkor mindenki menekül, a balhét pedig egyedül a főpolgármester viheti el.

A Fidesz egyik igencsak visszataszító tulajdonsága a heves arroganciája, amelyet a fideszes keménymag és a békemenetelők egyszerűen “erőnek” könyvelnek és egyszerre tisztelik is mindezt. De még a KMH oldalain kommentelő kormánypártiak részéről is érzékelhető, hogy tényleg hisznek az ezer éves reichban, abban hogy ez a rezsim gránitszilárd. Mégis, a rezsim egyáltalán nincs felkészülve arra a lehetőségre, hogy időnként váratlan dolgok is történhetnek, alternatív narratívák kerülhetnek a felszínre, esetleg jöhet egy ügy, amely más irányba tematizálja a közbeszédet. Normálisan működő demokráciákban ez természetes és erre fel is készül az adott kormány, illetve a hatalmon lévő politikusok. Autokráciában azonban elkényelmesedik a hatalom–úgy gondolják, hogy puszta erővel és fenyegetéssel mindent meglehet oldani.

Úgy gondolom, hogy a magyar társadalomban működik egy jó adag sunyi rafinéria. Magyarország történelme szinte szükségessé tette azt, hogy sokan nyilvánosan ugyan nem lépnek fel a hatalom ellen, még el is játszák, hogy lojálisak szolgák, de megragadják az első alkamat, hogy neki támadjanak annak hatalomnak. Van amikor ez hátulról, csendben, alig látható és szinte rizikó nélküli módon történik. És van amikor kő nem marad a helyén a magyar városok utcáin.

A Bűnös Város 266 ezer hazaárulója ezúttal kissé megtörte a Fidesz magabiztosságát és immár négy napja kapkodnak és vergődnek a kormányoldalon. A demokráciában tudni kell veszíteni és tovább lépni. Azt gondoltam volna, hogy fideszes honfitársaink ezt már 2002-ben is megtanulták.

Kategóriák: Szervezetek

Szociográfia: Kárpát-medencei körkép - konferencia

Anno Filmklub - 2017, február 22 - 15:18

A Magyarország Felfedezése Alapítvány és a Politikatörténeti Intézet 2016. május 11-én A magyar szociográfia a 20–21. században címmel tudományos konferenciát szervezett a magyar szociográfia kiemelkedő eredményeiről, jelenlegi helyzetéről és jövőbeli lehetőségeiről.

Ennek folytatásaként kerül sor 2017. március 3-án és 4-én a Szociográfia: Kárpát-medencei körkép című újabb konferenciára a Budapesti Corvinus Egyetemen. Részletes programért kattintson ide!

Kategóriák: Szervezetek

Orbán Viktor gyalázatos buzizása Vona Gábor ellen

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 21 - 17:29

Orbán Viktor hétfőn gyáván és méltatlanul beszólt Vona Gábornak. Kocsmai színvonalon tett egyértelmű utalást a Jobbik elnökének hazug módon, lopott adófizetői pénzből terjesztett szexuális identitására.

Gyakorlatilag csak abban értek egyet Vona Gáborral a politikában, hogy Magyarország fővárosa Budapest. Ettől még szolidaritásomat nyilvánítom ki a szélsőjobboldali politikussal, mert senki sem szolgált rá semmivel egy ilyen gyalázatra.

Ami pedig mindebben a magyar jobboldalt és a jobboldali választókat illet: tudom, hogy azt hazudják nektek, önöknek, hogy hazaárulónak és nemzeten kívülinek hazudott minden politikai ellenféllel szemben mindent meg lehet és meg is kell tenni, de ez nem igaz. Ettől csak gyengébb, megosztottabb lesz a közös hazánk, és ez valójában senkinek nem az érdeke, hiszen olyan sosem lesz, hogy csak egyikünk fog itt élni.

Közös sorsunk az orbáni, nem jobboldali szégyen. De el fog múlni.

Szigetvári Viktor

Kategóriák: Szervezetek

Jókai Mór, a legolvasottabb magyar regényíró

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, február 20 - 14:48
Előszó Kérem a tisztelt olvasókat, hogy az irodalmunk nagyjairól írt írásaimat ne tekintsék semmilyen formában politikai szinezetű írásoknak, de irodalomtörténeti és irodalomelméleti írásoknak sem. Sem az életműveket tekintve, sem az idézett művekkel nem nyújtom a teljességet, sem a fontossági sorrendet. Írásaimat kedvtelésből írom, semmilyen igény kielégítésére nem törekszem, azt írom le, amit én megfigyeltem, összeszedtem vagy kialakítottam magamban az általam kedvelt alkotóról. Köszönöm! (A szerző) *

Jókai Mór

Február szülötte Jókai Mór, az egyik legtöbbet olvasott magyar író, újságíró, szerkesztő. Komáromban született 1825. február 18-án és Budapesten hunyt el 1904. május 5-én. Liberális, hazafias szellemben nevelkedett, tanulmányait Komáromban kezdte, majd 1841–42-ben a pápai református kollégium diákja volt. Itt írta és fel is olvasta első elbeszélését, (Istenítélet címmel egy lovagkori történet) ami aztán nyomtatásban is megjelent. Itt ismerkedett meg és barátkozott össze Petőfivel. Legendás barátság volt kettőjük között. Jókai Petőfi tanácsára változtatta Móricz keresztnevét a rövidebb, jól hangzó Mór névre. Első találkozásukra Jókai így emlékezett: “Mikor Pápán találkoztam vele legelőször, az egy sáros, esős időben történt, egy sikátorban jött rám szemközt, kopott kurta köpönyeg halavány arca elé húzva; mindig olyan nagy, rohamos léptekkel járt, mintha valakit űzne, s nem szokott a szemeivel keresni senkit. Egy diáktársam rákiáltott: Hová, bús hazafi? Nem felelt semmit; félre taszított az útjából s odább ment.”

Részlet Petőfinek Jókai Mórhoz címzett költeményéből:

“Miért szeretsz te engemet,
Kit annyian gyülölnek?
S én, aki annyit gyűlölök,
Téged miért szeretlek? (…)

Nem hiszek én már senkinek,
Nincs senkiben bizalmam,
Mert életemben sokszor, ah,
Oly sokszor megcsalattam.
Bizalmam várát fölgyujtották,
Ledöntötték az emberek;
Romjai között egy ép oszlop van:
Te állsz ott… csak te… magadban…
Téged le nem dönthettenek.”

1845- ben sikeres ügyvédi vizsgát tett és első állását a Frankenburg Adolf szerkesztette, hetenként megjelenő Magyar Életképek című lapnál kapta. 1847-ben Frankenberg Bécsbe költözött, így az ifjú Jókai vette át tőle a lapot és egészen megszűnéséig 1848. dec. 31-ig szerkesztette. 1846 elejétől Jókai a Tizek Társaságának tagja lett. Jelentős esemény volt az életében, hogy 1848. március 15-én a forradalmi ifjúság, a Márciusi Ifjak egyik vezéralakja lett. Részt vett a 12 pont megszövegezésében és a forrdalmi menet több pontján ő olvasta fel a lelkes tömegnek.

1848. augusztus 29-én családja jóváhagyása nélkül elvette a nálánál idősebb Laborfalvy Róza, színésznőt, aki akkor már neves alakja volt a korabeli színházi életnek. Aktívan közreműködött az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben. Kossuth mellett vállalt különböző politikai megbízásokat. (pl. elment Rózsa Sándorhoz) 1848 szilveszterén családjával együtt Debrecenbe költözött, ekkor már menekült és ott megalapította 1849. február 22-én a békepárti Esti Lapokat. Szemtanúja volt Buda visszafoglalásának, majd Szegedre és Aradra is követte a kormányt. Augusztus végétől Tardonán (Borsod megye) rejtőzött, de 1849 karácsonya után komáromi menlevelével visszatért a fővárosba.

Írói, újságírói munkásságával 1854-től a Vasárnapi Újságban, 1858-tól az általa szerkesztett Üstökösben vált ismertté, a kor legnépszerűbb írója és újságírója volt. 1858-ban az MTA levelező tagjává választották. 1860-tól a Kisfaludy Társaság tagja lett, 1861-ben az MTA rendes tagja, 1883-ban tiszteletbeli tagja, 1892-ben igazgatósági tagja lett. 1861 és 1896 között eltelt időben országgyűlési képviselő és Tisza Kálmán bizalmasa volt. 1863 – 1882 között A Hon című tekintélyes, kormánypárti napilapot szerkesztette.

1880-tól kevesebbet foglalkozott politikával. Rudolf trónörökös támogatásával részt vett Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben (1887–1901) című ismeretterjesztő sorozat szerkesztésében. 1886-ban meghalt szeretett felesége, Laborfalvy Róza, színésznő. 1894-ben, ötvenéves írói jubileumának tiszteletére műveit százkötetes díszkiadásban jelentették meg és százezer forint „nemzeti ajándékot” kapott. 1897-ben a király kinevezte a főrendi házba.

1899. szeptember 16-án nagy fordulatot vett az élete, ismét csak rokonsága élénk ellenzésének közepette feleségül vette a húszéves Nagy Bella, színésznőt. Nem csak a rokonsága, de az olvasóinak jó része is elítélte a fiatal színésznővel kötött házasságát. E miatt a házasság miatt Jókai még fogadott leányával, Fesztyné Jókai Rózával is szakított. Ennek ellenére békés családi életet éltek az ifjú színésznő feleséggel. 1904-ben hunyt el, temetését nemzeti gyász kísérte.

1.

Rendkívül termékeny író volt, gazdag életműve több korszakra osztható. Az első, kb. 1850. és 1865 közé tehető. Az időszak kiemelkedő alkotásai az Egy magyar nábob, folytatása a Kárpáthy Zoltán és Az új földesúr.

Részlet az Egy magyar nábob című regényből…

A nábob nevenapja…

János fővétele napja közelgett, híres, nevezetes nap egész Szabolcs vármegye környékén. Kárpáthy János úr őnagysága névnapja ez, s minthogy ugyanazon napon születék, melyre kereszteltetett, egyúttal születése napja is, s már hatvankilenc esztendő óta hetedhét országra szóló vigalomnak ünnepe, mert amióta János úr megszületett, minden évfordulatban nagynál nagyobb dáridóval szokták azt megülni és ületni; elsőbb ugyan Kárpáthy János úr édesatyja, később pedig saját maga, s nagyon világtalan embernek kellett volna lenni abban az időben, kinek ez ünnepélyekről tudomása ne lett volna.A körülfekvő falvak lelkipásztorai már előtte egy hónappal megrendelék Debrecenben vagy Nagykunmadarason az új kaputokat, ráparancsolván a szabóra, hogy „Zsebet nagyot!” Lembergi szemfényvesztő és tűzijátékos törte a szenet és szalamiát a rakétákhoz. Debreceni diákok tanulták a kántust, szép megköszöntő éneket s cifra népdalokat hármóniás nótára; cigányprímás sorra alkudott a gyántára valamennyi boltban; s vándor színésztársulat készíté titokban a tervet, mint lehetne akkorra megszökni Nyíregyházáról.Az úriabb körökben, hol boldogtalan férjek feje felett gondos háziasszonyságok gyakorolják azon hivatalt, mely az égben az őrangyalokra, itt e földön pedig a rendőrökre van bízva, előre folytak a házi zivatarok, amint János napja közelgett, mely el szokott tartani egy hétig, az első napon minden női renden levő teremtés megszökvén onnan, az utolsón pedig az ott maradt férfinépből ki félholtan, ki egész részegen, jól megverve, pénzét elkártyázva szállingózván haza.

János úr ő maga annyira szokva volt az ezen nap örömeihez, hogy elveszettnek hitte volna azon esztendőt, melyben azt fel nem tartotta volna, és halálos ellensége leendett mindazon ismerőinek, akik e névnapon a megjelenést elmulasztották. Ez alól csak a halál volt okszerű mentség. Ezen évben tehát kénytelen levén az országgyűlésen fenn időzni, nagy tusakodásába került, vajon Pozsonyban tartsa-e fel neve napját, s felvitesse saját költségén minden cimboráit, ismerőseit, papjait, diákjait, cigányait, poétáit, színészeit és parasztmenyecskéit. Ez mind nem történhetik meg. Azt nem lehet valakitől kívánni, hogy egy névnap kedvéért hatnapi utat tegyen, és ha mindezek itt volnának is, hol maradna az otthoni úri kényelem, a rakoncátlanság és dévajság senkitől meg nem bírált menhelye; mert hisz akkor három mérföldnyi kerületben nem szabad józan embernek mutatni magát, s csak úgy apródonkint hordják széjjel a hírét hazaszállongó vendégek, minő kapitális bohóságok történtek a kárpátfalvai kastélyban, Jancsi úr legkedvencebb lakhelyén, aholott nem lakik senki más, mint az ő vendégei, cselédjei és kutyái.

Ilyen mulatságok számára nagyon kedvezőtlen hely leendett Pozsony. Az ellenpártiak figyelme a főlovászmester felügyelete alatt, a nádor és az egész ország szemei előtt, józan német polgárok városában, bérbe vett szűk udvarú szálláson, újságírók közellétében; az ember még csak el sem meri rikkantani magát.

Akik ismerték Jancsi urat, már július vége felé vehették észre rajta azt a kényelmetlen feszengést, azt a bőréből kibújni vágyást, amit e nyomasztó körülmények idéztek elé benne, s midőn végre a nádor őfensége megengedé neki, hogy két hétre hazaszabadulhasson, oly jókedve támadt, hogy madarat lehetett volna vele fogatni. Akiket elöl-utól talált, ismerőit, vagy akiket csak név szerint ismert, hítta, invitálta magához Kárpátfalvára, úgyhogy utoljára példabeszéddé vált az úri körökben: „Nem megyünk Kárpátfalvára Jánost köszönteni?” Ha két ember összeveszett, egy harmadiknak csak ezt kellett mondania, hogy rögtön elnevessék magukat, és kibéküljenek.

Egyéni stílusára jellemző volt a kis részletek aprólékos kidolgozása, és az, hogy  regényalakjai bátran kimutatták érzelmeiket. Hangulatos anekdotákkal és korhű életképekkel színesítette műveit.  Írásain átütött a  reformkor szellemisége és kritikák voltak kora nemességének élvhajhászó életmódja felett. Hősei között a nemesemberek mellett már ott vannak a városi polgárok, vagy mesterlegények és az ügyes parasztlegények is.

2.

A kiegyezést követő évtized regényei stílusváltást hoztak Jókai életművébe. A kőszívű ember fiaiFekete gyémántokAz arany ember, című regényekben – a reformkort hősei után  - már kedvelt alak volt a munkásait megbecsülő ipari vállalkozó, a zseniális feltaláló vagy a diplomata is. Itt már az arisztokraták sokszor a korszerű törekvések kerékkötőiként szerepeltek. Főhősei rendszerint sok akadályba ütköztek pályájuk során.

Részlet a Fekete gyémántok című regényből:

A Bonda-völgyi vasút corrolariumai…

A Bonda-völgyi vasút tehát épül. Berend Iván saját telepe tönkrejutását jósolhatja magának abban.

Ez országos vasút által az egyleti tárna terményei a világpiacra juthatnak, s most már nemcsak az ő csekélységével, de a porosz kőszénnel s az angol vassal fognak versenyezni. Ő már számba sem jön többé. Az óriás a világot lépi hétmérföldes csizmáival. S amennyi előnyére van a vasút az egyleti tárnának, épp annyi hátrányára van az ő telepének.

Mert a vasútvonalt nem azon a völgyön vitték végig, amelyben az ő tárnája feküdt, s ami legolcsóbb és legtermészetesebb vonal lett volna, hanem inkább hegyet törtek, alagutat fúrtak, hogy őt kikerüljék, s az egyleti tárna előtt vihessék el az utat, s ennélfogva Ivánnak félnapi kerülőt kell tennie, hogy a tárnájából a vasútig jusson, mert a részvényes társulat a bondavári uradalom határán át versenytársának az indóházig egyenes utat nem nyit, és így, mire az állomásra szállította terményét, már öt-hat százalékkal többen van az neki, mint a részvényes tárnának. Tehát rá nézve az egy eldöntő csapás.

Azonközben az év vége is közeleg. A tárnamunkásoknak az ígért osztalékot ki kellene fizetni, de sem szénnek, sem vasnak nincs többé kelete. A túlsó társaság olcsóságával minden vevőt elfog.Azt a mesterséget ugyan Iván is tudta, hogy akinek heverő pénze van, az mondhatja azt, mikor legjobban veszt is, hogy nyer. Ezt úgy hívják műnyelven, hogy: „a saját zsebébe hazudni.” (Pedig rendesen a „más zsebe” bánja azt meg!)

Neki pedig van heverő tőkéje, mert jó gazda volt. Félretett pénze megy pár százezer forintra, s azzal, ha folyvást veszteni fog is, tíz évig kiállhatja a versenyt magával azzal a nagy óriással. Csakhogy az óriásoknak méghozzá az ujjaik is nagyon ügyesek. Még az apró mesterfogásoktól sem tartózkodnak.

Mikor a Bonda-völgyi vasút számára szolgáltatandó sínekre csőd lett kihirdetve, Iván gondolta magában: „No, most teszek egy tréfát. A részvénytársulat, tudtom és számításom szerint hat száztólival olcsóbbért adja a közönségnek a vasat, mint amibe saját magának kerül. Most én adok be a vasúti vállalkozóknak egy ajánlatot, melyben tíz százalékkal olcsóbbért vállalom el a sínek szállítását, mint amibe nekem kerül. Vesztek rajta ötvenezer forintot, de elveszem a szomszédnak a kedvét vele az oktalan árleveréstől.”Ártatlan ember!

Ilyen a tudós ember, aki még azt képzeli, hogy azért van a pecsét a levélen, hogy azt, ami benne van, titokban tartsa, s még arról álmodozik, hogy mikor a sok beküldött ajánlattevő levelet felbontják, hát akkor mindjárt, amelyik legelőnyösebb ajánlatot tett, annak átadják a vállalkozást. Dehogy úgy van! Azt előre elhatározzák, hogy ki kapja meg a vállalatot. Mikor azután felbontják az ajánlatokat, s kiderül, hogy a pártfogoltnál még olcsóbb áron is vállalkozott valaki, akkor azt mondták a pártfogoltnak: „Itt a toll, itt a papír, írj gyorsan más levelet, s tégy még fél percenttel olcsóbb ajánlatot!”

Ez köztudomású dolog, csak az olyan emberek nem tudják, mint Iván, akik mindig petrefaktumokat meg csillagokat vizsgálnak.

A vasúthoz való sínek szállítását a részvényes társulat kapta meg még egynegyed rész száztólival olcsóbb árak mellett az Iván által ajánlottaknál.

Hanem azért Ivánt még most sem hagyta el a szívóssága. A kétszerkettő még most is mindig négy. S akik az ellen vétenek, azoknak vagy előbb, vagy utóbb, de el kell pusztulniok. Iván csak azért is folyvást vasúti síneket készíttetett kohójában, s rakatta őket halomra félszerei alá. Majd eljön azokra is a vásár!”

Megjelent regényeiben a modern nagyvárosi élet leírása, Bécs, Párizs, Róma, a fejlődő Budapest, és mindezek mellett a természettudományos érdeklődés is. (pl. a Fekete gyémántok és , A jövő század regénye című műveiben. 1872–74).

3.

Harmadik írói korszaka a 90-es évek első felére esik, e korszak regényei A gazdag szegények, A tengerszemű hölgy és a Sárga rózsa.

Részlet A gazdag szegények című regényből:

A szegénység etikett szabályai…

(Aki a lagunák városában figyelmesen körülnézett, észrevehette, hogy a Márkus téren át, se éjjel, se nappal, tisztességes leány egyedül keresztül nem megy; hanem az árkádok alattA kerül át egyik oldalról a másikra.)

Zsuzsa asszony, mikor már látta, hogy Lidi kisasszonyt le nem beszélheti arról, hogy személyesen fölmenjen a főkapitányságra a Ribiczáné közerkölcsiségellenes magaviseletét följelenteni, áttért e vállalkozás gyakorlati kivihetőségére.

– Hát tudja-e kisasszony, hol van a főkapitányság épülete?

– Sohasem tudom én, majd megkérdezem valakitől.

– Az nem jó lesz. Én majd útbaigazítom. A főkapitányság hivatala van a Hatvani meg a Granátos utca sarkán; egy ócska, kormos házban, aminek a kapuboltját két kőbül faragott hordár tartja.

– Már most emlékszem rá. Drabantok szoktak előtte állni.

– Akkor arra is emlékezik, hogy csaknem átellenben van vele az úri kaszinó. A Hatvani utcában éppen ez órákban van a legjobb cserkészet.

– Cserkészet? Miféle vadakra?

– Olyanokra, amiknek a fején van a tolla.

– Attól tart, hogy rám ismer valaki?

– Attul még inkább, hogy nem ismernek rá. Vannak nálunk olyan utcák, amiken egy olyan szép leánynak, mint kegyed, nem lehet egyedül végigmenni, mert valamit gondolnak felőle. Én elkísérném szívesen: de ha egy divatosan öltözött fiatal hölgyet egy szegényes viseletű öreg nő kísér, arról még inkább gondolnak valamit.

– Én soha sem nézek senkire, s nem veszek észre senkit.

– Nem ám; mert eddig olyan utakon át jutott kegyed a városba, ahol nincs emberjárás, ahol nincs találkozó hely. Azok a széles utcák, amik a sok kocsijárástól sárosak: azok mindenütt jók, ott nem sétálnak a lakkcipősök. Hanem az aszfált mindenütt veszedelmes. A lovakra is, meg a szép leányokra is. A Bécsi utcáig, ahol a nagy divatüzlet van, aminek kegyed dolgozik, könnyű eljutni az Erzsébet téren keresztül. Ott csak a dajkák járnak ilyenkor a kis gyerekekkel, meg olyan urak, akik a „napnál” ebédelnek. De a Hatvani utca sarkáig ilyen kegyedforma kisasszonynak csak a következő marschroután át lehet elkerülni. A Stáció utcán végig; mégpedig a baloldali gyalogjárón: a jobboldali már kávéházak előtt visz el. Onnan a Széna téren keresztülvágva a Kecskeméti utcán végig a Szerb utca sarkáig. Ott azután hirtelen átvágni a jobb oldalra; mert az Egyetem téren rendesen fiatal urak csoportosulnak, akik az elhaladó szép leányt szó nélkül nem hagyják. Akkor aztán folyvást a jobboldali járdán tartani, a nagy nyomda, a takarékpénztár, az egyetemi könyvtár meg a Ferenciek zárdája előtt. Azok mind szent épületek. Világért be ne térjen az átjáró udvarba; mert az már két kávéház között esik, hanem kerülje meg a templomot, onnan aztán egyenesen be a főkapitányság épületébe. Sehol meg ne álljon, senkitől ne kérdezzen semmit; hanem amint a lépcsőn feljutott, egyenesen nyisson be azon az ajtón, ami fölé ez van írva: „Főkapitány.”

A most hallott utasítások nagyon gondolkodóba ejtették a kisasszonyt.

Előkelő hölgyekre nézve ezek az illemszabályok nem léteznek. Melyik utcán s annak melyik oldalán járjon az ember leánya? Amíg nem ismeri az ember a veszélyt, addig az nem létezik.”

*

Jókainak mindig is nagy olvasótábora volt, megteremtette az olvasmányos, cselekményben bővelkedő, szórakoztató regény műfaját és stílusával erősen hatott az utána következő írónemzedékre. (Mikszáth Kálmán, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső). Regényeinek olvasása az élőbeszédet, a társalgási nyelvet is formálta, bővítette olvasói szókincsét, csiszolta kifejezésmódjukat. Petőfi és Madách mellett 1940-ig Jókai Mór számított külföldön is a legolvasottabb magyar írónak.

Hollósy Gerti

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára