Szervezetek

Fogorvos, hét hangszerrel

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 13 - 15:11

Bizonyára vannak még szép számmal, akikben kellemes emlékeket idéz ez a két szó: Illés-együttes. Ők voltak az 1960-as 70-es évek egyik legnépszerűbb beatzenekara. Aki veszi magának a fáradságot és utánanéz – mondjuk a Wikipédián – hogyan is jött létre ez a zenekar, a napjainkban is jól csengő nevek; az Illés és a Szörényi testvérek, Bródy János, Koncz Zsuzsa mellett, találhat olyanokat is, akikről ma már szinte semmit nem tudunk. Az egyik ilyen például Nényei Tas, aki – a lista szerint – basszus- és hawaii, valójában bariton és lap-steel gitáron játszott. A közönség körében idehaza ő már nem ismert, Németországban annál nagyobb megbecsülésnek örvend. No, nem, mint beatzenész, sokkal inkább, mint dr. Josef Luka, fogorvos! Már ennyi is elég, hogy felkeltse érdeklődésünket, ki is ez a nem mindennapi személyiség?

Rövid budapesti tartózkodása során, feleségével, Piroskával, hármasban ültünk le beszélgetni és az első kérdés mindjárt arra irányult: miként is igazodhatunk el ebben a névkavalkádban?

– A családunk egy Balassagyarmattól nem nagyon messze, de szlovák területen található, Lukanénye nevű falucskából származik – kezdte a visszaemlékezést Nényei Tas József. A nevünk eredetileg a falu nevéből jött: Lukanényei, ám ezt túl hosszúnak találták és belőle évtizedeken keresztül csak a Luka részt használták. A nagyapámat sokat csúfolták ezzel, ezért a név elejét elhagyta és csak a másik felét használta tovább. Apám – aki fogorvosként dolgozott – már Nényei volt, ő pedig születésemkor nekem a Tas nevet választotta. E keresztnévben többen politikai árnyalatot vélnek felfedezni, ám ez tévedés. A tas, török eredetű szó, jelentése kő. A pap viszont azt mondta, ilyen szent nincs, a gyereknek pedig kell egy védőszent, ezért József névre keresztelt, 1941-ben. De a barátaim mind csak Tasnak hívnak. Ha most előreszaladunk az időben; amikor kiköltöztünk Németországba, ott a Nényei-t nem tudták kiejteni, ezért inkább visszavettem a Luka nevet és hivatalosan Josef Luka vagyok.

Itt most valóban nagyot ugrottunk, csakhogy a Tas és a Josef közötti időben azért még történt egy és más.

– Igen. Például leérettségiztem 1959-ben és nem az orvosira, hanem a Műegyetemre jelentkeztem, vegyészmérnök szerettem volna lenni, merthogy a vért sem nagyon bírtam látni. Két évig nem vettek fel. A győri Bencés Gimnázium nem volt akkoriban túl jó ajánlólevél. Először a Kőbányai Gyógyszergyárban voltam segédmunkás, utána egy évig a Budapesti Orvostudományi Egyetemen laboránsként dolgoztam a Biokémiai Intézetben. Közben az egyetemi lapban megláttam egy hirdetést, hogy a zenekar nagybőgőst keres. Ők egyből fel is vettek. A zenei tanulmányokat ugyanis már az általános iskolában 5. osztályban elkezdtem. Az iskolának volt egy csellója, megkérdezték, akar-e valaki csellózni tanulni? Jelentkeztem, megkaptam kölcsön a hangszert, a tanár pedig egy kiváló ember volt, szerettem hozzá járni. Csak azután jött egy másik gyerek, akinek a szülei befolyásosabbak voltak és elvették tőlem a hangszert. Az én szüleimnek csellóra nem, de egy hegedűre azért volt pénzük, azt viszont nagyon nem szerettem. Gimnáziumi tanulmányaimat a budapesti Vörösmarty Gimnáziumban kezdtem. Amikor 1956-ban a lakásunkat találat érte és a megmaradt szobára a pici húgomnak volt szüksége, felvettek a győri bencés gimnázium kollégiumába, ahol az iskolának viszont volt egy nagybőgője. Senkinek sem kellett, én viszont boldogan kölcsönvettem. Két, ugyancsak muzikális kollégiumi társammal egyszer arról beszélgettünk, hogy alapíthatnánk egy zenekart. Véletlenül meghallotta ezt a kollégium vezetője, behívott a szobájába, bekapcsolta a luxemburgi rádiót és ráirányította a figyelmemet, hogy az akkoriban divatos rock-számok mindegyikének a lelke a basszus, a nagybőgő! A kollégium szomszédságában volt a Konzervatórium, minden héten a budapesti Operaház nagybőgőse járt le tanítani, roppant élveztem. Az egyik társunk jól zongorázott, a barátomnak, Farkas Ádámnak lantja volt, egy negyedik fiú pedig fagottozott. Így kezdtünk el játszani! Kellett még egy dob, az iskola szervezett egy Bencés bált, annak a bevételéből megvették nekünk a dobot.

Ilyen előzmények után Budapesten már könnyen kezdetét vehette a zenész karrier.

– Segítségemre volt az is, hogy akkoriban minden fiatal szólógitáros akart lenni. A basszusgitárt lenézték, nagybőgős pedig főleg nem akadt. Az egyetemi zenekarban nagyon örültek nekem és szép sikereink is voltak a Medikus Teákon. Még a Vörösmarty Gimnáziumból ismertem az igazgató feleségét, Irén néni tánctanárnő volt és minden vasárnap össztáncot tartott. Egy alkalommal, Ádám barátommal elmentünk egy ilyen össztáncra, kellemes zenekar játszott, megkérdeztem Irén nénit, beállhatnék-e egy kicsit bőgőzni? Persze ők is örültek. A zongorista Illés Lajos volt, a dobos egy régi osztálytársam, Rozinszky Csaba, a szaxofonos pedig Illés Károly – végigjátszottuk az estét. Nagyon jók voltunk, bőgősre nagy szükség volt, így enyhe zsarolással rávettem Illés Lajost, hogy a legjobb barátomat, Ádámot is vegye be gitárosnak. Gyorsan meg is alakult ezzel a felállással az Ős-Illés, 1960. február 15-én! Játszottam bariton és lap-steel gitáron, bőgőn, pozanon, dobon – amin éppen kellett. Ha mindent összeszámolok, összesen hét hangszer volt az életemben.

A következő felvételim már sikeres volt – a Fogorvostudományi Karra, közben folyamatosan zenéltem is. A végzés után a SOTE konzerváló Fogászati Klinikáján dolgoztam egy évig. Ám laboráns korom óta vonzott a biokémia, ezért örömmel mentem át a Biokémiai Tanszékre, amikor Székessy professzor asszony meghívott tanársegédnek. Itt két évig dolgoztam, de meg kellett látnom, hogy a biokémia Magyarországon zsákutcában van. A színvonalas, eredményes munkához nem volt elég pénze az intézetnek. Az oktatást szerettem, a hallgatók is engem, így különösen megörültem, amikor Schranz Dénes professzor a Fogpótlástani Klinikáról megkeresett, hogy egy nála megüresedett állásban szívesen látna. Ezzel egy időben magánrendelésbe is kezdtem, apám rendelőjében. Amikor Schranz professzor nyugdíjba ment, azt utóda „pártvonalon” mozgott, kereken kijelentette, ha nem lépek be a pártba, nem hosszabbítja meg a tanársegédségemet. Itt telt be a pohár. Feleségemmel, Piroskával, aki az egyetem Nyelvi Lektorátusán volt német-angol tanár, úgy határoztunk: Németországba megyünk. Mivel ő német származású, az állampolgárságot is megkaptuk.

A siker, a színpad, a hírnév, a pénz, az Illés-zenekar? Mindez semmit sem számított?

– Ebben az időben már nem, de persze ennek is oka van. A bajok korábban kezdődtek. A zenekarral jó sokáig, szinte csak a magunk kedvére játszottunk. Pénzt alig kerestünk vele. Később, amikor sikeresek lettünk, Illés Lajos megváltozott. A Sportcsarnokban 1963. május 3-án, az amatőr fesztiválon aranyérmet nyertünk. Az ilyen nagy koncertekre a zenekarok tagjai több jegyet is kapnak a rokonok, barátok számára. Lajos nekünk csak egyet-egyet adott, a többit ő tette el. Játszottunk filmben, a honoráriumot „visszaadta a rendezőnek”, hogy máskor is minket hívjon. Több, más pénzügyben is megkérdőjelezhető volt az eljárása. Az együttes életében 1964-ben következett be a válság. Farkas Ádám kilépett, többen befejezték az egyetemi tanulmányaikat, dönteni kellett: profi vagy amatőr legyen a zenekar? Az Illés testvérek profiként mentek tovább, mi néhányan, 1965-ben megalakítottuk a Strings együttest, és a miénk maradt a Bercsényi Klub a Műegyetem Építészmérnöki Kollégiumában.

– Németországban minden simán ment?

– Kezdetben azért ott sem. A diplomámat elfogadták. A doktori címmel más volt a helyzet. A nevemhez oda kellett írni, hogy Dr. Univ. Budapest. A németek számára viszont ez szinte balkáni jelzőnek számított, ők nem nagyon szeretik a külföldieket. Dolgozhattam persze, de a szükséges engedélyeket csak 1982-re sikerült összegyűjteni, ettől az időtől nyithattam magánpraxist, amit egészen idén márciusig folytattam is. Megéltünk belőle, felneveltünk és kitaníttattunk két fiúgyermeket. Specializáltam magam a német fogászat mostohán kezelt területén, az endodonciában. Elmentem a világ legjobb szakembereinek tanfolyamaira. Így sajátítottam el az amerikai prof. Schilder, prof. Weine, prof. Ruddel módszereit. A gyakorlatban sikeres munkám eredményeit bemutattam az IFEA (Nemzetközi Endodonciai Társaságok Szövetsége) római kongresszusán. Vastapsot kaptam – jól esett nagyon. Persze azért a zenének sem fordítottam teljesen hátat. Bátorításomra a fiaim rockzenekart alapítottak – kedvtelésből játszottak. Négy sikeres év után – 67 évesen – engem vettek be dobosnak. Felléptünk a környék ifjúsági házaiban, szórakoztattuk a fiatalokat. Pénz, karrier ebből sem keletkezett, csak éppen teljesebbé vált tőle az életünk.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Topolcsányi Laura: Kávéház a Vén Fiákerhez a Turay Ida Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 13 - 06:19

Tudták-e Önök, hogy a „boldog békeidők” budapesti kávéházaiban még nem szolgálhattak fel nők, csak a pult mögött ülhettek „kaszírnőkként”, és húzhatták a strigulát a férfiak által elfogyasztott kávék, italok után…? Ha ezt nem is, de azt bizonyára sejtik, hogy a női természet akkor is – mint mindig a világtörténelemben – megtalálta a boldogulás olykor vakmerő, olykor pikáns formáit…
A Vén Fiákerben zavartalanul zajlik a megszokott kávéházi élet, de arra senki ne vegyen mérget, hogy a nadrágban az van, aminek lenni kell, s hogy akik idegennek hiszik egymást, azok nem alszanak-e közös szobában már hetek óta… Mindezen titkok alá a kor jellemző zenéje fest feledhetetlen hangulatot. Érezzék jól magukat a mai, budapesti éjszakai élet híres kiválóságával, hiszen a zongoránál Túri Lajos, – LUI – ül!

Szereplők:

Csengeri Attila, Túri Lajos LUI, Xantus Barbara, Szántó Szandra, Rubóczki Márkó, Antalfí Anett, Valázsik Péter

 Díszlet, jelmez:   Darvasi Ilona

 Rendező:             Bozsó József

 Bemutató: november 30.

 Fotók: Gergely Bea 

 

 

Kategóriák: Szervezetek

FILUMÉNA HÁZASSÁGA A JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZBAN

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 12 - 19:12

Eduardo De Filippo

FILUMÉNA HÁZASSÁGA

nápolyi komédia két részben

Filuména Marturano, a Domenico Soriano által kitartott volt utcalány nagy leleménnyel halálos beteget színlelvén, utolsó kívánságaként elveteti magát az őt immár negyed évszázada kihasználó kivénhedt ficsúrral, a jómódban élő cukrásszal, Domenicóval. De korántsem kicsinyes önzésből vetemedik erre a csalásra: három titokban felnevelt fiáért teszi, akiknek nevet és társadalmi megbecsülést kíván szerezni a hangzatos Soriano névvel. Domenico nem hagyja annyiban a dolgot: mindenáron felbontani igyekszik a szerinte törvénytelen házasságot. Ehhez talál is egy minden paragrafussal felvértezett, félszegen fontoskodó ügyvédet, aki az olvasni nem tudó Filuménának paragrafus-nyelven bebizonyítja, hogy a házasság csak akkor lenne érvényes, ha a feleség, mármint Filuména meghalt volna.

(forrás: színház)

Rendező – Csiszár Imre

Főbb szerepekben:

Vándor Éva, Nemcsák Károly, Ujréti László, Kocsis Judit, Kovalik Ágnes

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Otthonuk az országút — Egy kamionos feleség gondolatai (1. rész)

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 11 - 16:40

Kamionok mellettünk, előttünk, mögöttünk az országúton. Kerülgetni kell őket a dombon, száguldanak az egyenesben, kényelmetlenül közel jönnek, nem tartják a sávot, és olyan sokan vannak, hogy a forgalmat lassítják. A sofőrökről az évtizedek során különböző sztereotípiák alakultak ki. Magányos lovasok, konvojban csoportosulók, CB rádiósok, alig szólnak kettőt. Kategorizáljuk őket, és mindannyiukra ráhúzzuk az előítéleteinket. De vajon Kanadában a 230 ezer hivatásos kamion sofőrből hányra illik rá az általunk kialakított kép?

Én ismerek egyet testközelből, sokkal többet távolról, hiszen kamionos feleség vagyok. A férjem az országutakat járja heti 5 napon keresztül, és szinte csak vendégként jön haza a maradék két napra. Az ő otthona az a tágas fülke, ahol van az ágya, a hűtője, az asztala és a munkahelye is, a vezérlőpultnál. Én legénylakásnak nevezem ezt a minden-az-egyben otthont. Hányan laknak egy helyiségben ott, ahol dolgoznak, de úgy, hogy közben sohasem töltenek 10 óránál többet egy helyen? És hányunkra kell külön biztosítást kötnie a munkáltatónak, csak azért, hogy egyáltalán elkezdhessünk dolgozni?

Ha végig gondoljuk, ez a munka az egyik leveszélyesebbek között van. Nézzük csak a következő hírt (2017. November 1. kedd):

“Torontótól északra a 400-as úton a forgalom olyannyira lelassult, hogy a közeledő kamion a hosszú sor végén leállásra kényszerült. Azonban a megállás már az utána következő kamionosnak nem sikerült. Azonnal az ütközés után messzire hangzott a robbanások sorozata és az általuk okozott tűz magasra lobbant. A kamionok szinte az aszfaltba olvadtak.

Két teljesen megrakott tartály kamion, három másik haszongépjármű és személyautók serege, bennük ezek vezetői váltak akkor egy figyelmetlenség áldozatává. Hárman azonnal meghaltak, sokat kórházba vittek, őket szerencsére nem életveszélyes sérülésekkel.

Kerry Schmidt őrmester a következőket nyilatkozta: “Életemben nem láttam még ilyet… teljes katasztrófa! Kicsavarodott, összekuszálódott fémdarabok, felismerhetetlen törmelék és sajnos halott emberek vannak még a járművekben most is, ahogy beszélünk.” Elmondta, hogy a beazonosításhoz az áldozatok hozzátartozóinak segítségére lesz szükség. Az utat valószínűleg azon a héten csak csütörtökön nyitják meg újra. November 8-án még egy áldozatot nem sikerült azonosítani.

Az Ontáriós Provinciális Rendőrség szóvívője felhívta a figyelmet arra, hogy sajnos emelkedik azon halálos kimenetelű balesetek száma, amelyeket kimerült, figyelmetlen tehergépkocsi vezetők okoznak.”

(Halálos baleset a 400-as országúton, Torontótól északra.)

Túl sok a veszélyforrás. A tankerek bármikor robbanhatnak, sok milliós áru kerülhet az út melletti árokba. Emberi életek mehetnek tönkre bármilyen kis hiba miatt. De vajon mindig a kamionos a hibás? Ők miattunk vannak az utakon és nekünk hozzák az árut. Az őket fegyelmező és korlátozó szabályok azonban már akár egy kilós könyvet is megtöltenek. De vajon mennyire tesszük mi könnyebbé az életüket?

Hadd mutassam be őket közelebbről. Jövő héttől kezdve minden pénteken életük és munkájuk egy egy momentumát részletezem majd. Hány órát dolgoznak? Mikor és mennyit pihenhetnek? Ki osztja be a munkájukat? Hányan dolgoznak a háttérben ahhoz, hogy az áru érintetlenül eljuthasson a célhoz? Egyáltalán hol állhatnak meg, hogyan alszanak, fürödnek, hogy járnak a mellékhelyiségbe?

A sorozat kapcsán meglátogatok cégeket és beszélek a Kanadai Kamionos Szövetség elnökével és a háttérben dolgozókkal is, hogy minél szélesebb körű képet kaphassunk.

Itt van tehát az alkalom arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, hogy azokat a későbbi cikkekben megválaszolhassam.

Viszlát a jövő pénteken!

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

Az amerikai “56-os hős” akit közveszélyes szexuális bűnözőként Budapestre deportáltak

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 11 - 13:59

Augusztus 12-én szenzációs cikk jelent meg Lukács Csaba főmunkatárs tollából a Magyar Nemzetben “Hatvan év után Amerika hazatoloncolt egy ’56-os magyar menekültet” fejcímmel. A szívtelen Egyesült Államok visszaküldte Budapestre Párdi Sándort, az 56-os szabadságharcost. A “magát a szabadság földjének beállító” Újvilág kizsuppolta a nyolcvanadik életévében levő „Pesti Srácot” és mindezt csupán egy bürokratikus apróság miatt, azért mert nem tudta hogy évente regisztráltatnia kell a zöldkártyáját. A szívtelen amerikaiak még az iratait is elvették, és a idős ember a washingtoni magyar nagykövetség ideiglenes útlevelével érkezett Ferihegyre. (Itt olvasható a cikk.)

A Magyar Nemzet később „frissitette” a hírt, és megírták hogy Párdi az amerikai adatbázisban szexuális elkövetőként szerepel, majd hozzátették, „fontos itt megjegyezni, hogy az adatbázisba kisebb súlyú ügyekkel is be lehet kerülni”. Az idős ember továbbra is azt állította, hogy a zöldkártyás mulasztása miatt toloncolták ki. Volt ugyan egy ügye évekkel ezelőtt, amikor egy születésnapi partin a lányok fenekére csapott, dehát azt „inkább kihágásként” kezelték.

Az amerikai hivatalos dokumentumok szerint Párdi többször is összeütközésbe került a törvénnyel, utoljára 2013 január 4-én ítélték el súlyos szexuális bántalmazás miatt. Mint 56-os bevándorló egykoron ugyan még megkapta a zöldkártyát, de úgy tűnik, hogy büntetett előélettel már nem kaphatott amerikai állampolgárságot. Zöldkártyáját 2013-as ítélete után megújitani sem tudta, és így automatikusan illegálissá vált. Trump elnök idén január 25-i rendeletével minden büntetett előéletű illegális gyorsított ütemben deportálhatóvá vált, azonnal megindult az országos hajtóvadászat és a deportálások. Korábban, Obama elnöksége alatt, elsősorban azokra koncentráltak, akik mexikói bűnszervezetekkel voltak kapcsolatba hozhatóak.

Tennessee Állam szexuális bűnözőket tartalmazó regisztere felhívja a figyelmet, hogy Párdi „violent”, vagyis erőszakos bűntett elkövetésére is képes, nem fenékpacsizó bácsi.

Az 56-os menekültek között szép számmal voltak bűntetett előéletüek és olyanok akik később új hazájukban, az Egyesült Államokban vagy Kanadában kerültek összeütközésbe a törvénnyel. Szinte soha nem esik szó azokról, akik 1956-ban Ausztriába magyar menekültként érkeztek, de az ottani hatóságok feltételezték hogy büntetett előéletüek, vagy bűntetteket követtek el, és visszaküldték őket Magyarországra. A nemrég végetért 56-os emlékév „hősöket” faragott minden egykori menekültből.

Wittner Mária egyike azoknak aki 1956 végén egy hónapot töltött egy ausztriai menekülttáborban, de később visszaküldték Magyarországra. Wittner hosszú börtönbüntetésének letöltése után „56-os hős” és politikus lett Budapesten, de soha nem tisztázta, hogy pontosan mi történt ausztriai tartózkodása során, és mi volt az oka hogy az akkor 19 éves lány visszatért Budapestre. Érdemes lenne Wittner ausztriai menekült dokumentumait nyilvánosságra hozni.

Arról sincs hír, hogy mi történt Magyarországon Párdi Sándorral. Elfogadhatatlan, hogy a Magyarországra zsuppolt szexuális bűnöző ott ma minden felügyelet nélkül róhatja Budapest utcáit.

Lázár György

Kategóriák: Szervezetek

Hazai mérleghinta politika

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 11 - 13:28

Azt hiszem, talán nem vagyok egyedül, amikor esetenként a szórványos hírolvasást választom. Mármint akkor, ha a hírek elkezdenek egyoldalúvá válni. Aztán eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: egy-egy hír olyan, mint cseppben a tenger. Esetleg az utolsó csepp, amitől elindulnak a gondolatok. Nem egy esetben a már korábban körbejárt utakon.

Valami ilyesmi érzéssel olvastam, hogy Békesi László korábbi pénzügyminiszter egy nem igazán optimista elemzést írt a jelen állapotokról, illetve a választás kimenetéről. Függetlenül attól, hogy az ATV-ben nyilatkozó politikus írása közel egy hónapja jelent meg. Beleértve azt az óvatosságot is, amellyel a következtetések helyességét a választások fogják igazolni vagy cáfolni. Az óvatosság indokolt, mert könnyedén válhat önmegvalósító jóslattá egy olyan következtetés, amely a Fidesz bebetonozódását sejteti. Akkor is, ha egyet lehet érteni a Békesi által említett tendenciákkal. Ahogy azzal is, amely állapotról a „Függetlenség napja” című film juthat az eszünkbe. Ha emlékszünk, abban van egy olyan jelenet, amikor a megszállást előrevetítő főszereplő olyasmit említ, hogy először a kulcspontokat foglalják el a megszállók.

Békesi „a pénztől kezdve a médiáig, működő infrastruktúrával és szervezetekkel” Fideszt említ. Ami valóban azt jelenti, hogy a kulcspozíciókat már megszállta a kormánypárt. Már csak azért is, mert ehhez hozzátehetjük az informális megfélemlítés olyan rendszerét is, amely a formális lehetőségekkel egütt már évek óta az erőszaktétel technológiáját idézi. Még az előző választások előtti időkből. De ez nyilván csak az egyik gondolati sor, amelyen elindulhatunk, ami felidéződhet. A másik az, ami szintén a korábbi választás korából köszönhet vissza. No, meg a gyarmatbirodalmak korából. Ami nem más, mint minden olyan tendencia formális, illetve informális erősítése, amellyel fokozható az ellenérdekelt felek közti megosztás. Ehhez, sajnos, nem kell hazánkban sok. Bőven elég egy kézfogás ezzel, egy gesztus annak, egy félmondat erősítése ettől, egy látszatmártírrá tétele amannak. Ez, a megfigyelhető kamupárt-képzési aktivizmussal teljesen megfelel a Fidesz populistáinak. Alkalmasint a Jobbiknak is.

Már csak azért is, mert a populista alapretorikában egyre kisebb a szakadék a Jobbikot időnként jobbról előzni kívánó orbáni lózungok, és a jobbszélről középre cukiskodó Jobbik közt. Így, noha ezt jelenleg mindkét oldalon ki kérik olykor maguknak, elég nehéz elhinni: nincs alapja egy Fiesz-Jobbik koalíció lehetőségének. A hatalom ugyanis nagy úr. Amellett, hogy a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük állítólag. A szenteket meg nem a politikában kell szerintem keresni. Valahogy ezért nehéz felednem az LMP egykori vezetőinek azokat a gesztusait, melyekkel sokkal inkább a Fideszt erősítette, mintsem egy pozitív üzenettel állt volna elő. De legalább kevés csalódást okozhattak. Mert ez az a párt, amely a kezdetektől elnyerhette volna a feketeöves önszalámizó és –megosztó párt, nem annyira, büszke címét.

Emellé odatehetjük az orbáni kézfogást Szegeden, az egyre inkább hamvába haló MSZP-ambíciókat, a programtalanság haláltusájában is egymás köldökszöszébe vájkáló politikusokat, a Momentum nem kicsit zavaros ötletelését, illetve a Krétakör kötnyékéről közprovokatörré vált közszereplő pótszereplős kampányát. Alig különbözik a helyzet attól, ami a 2014-es választások előtt is odavezetett, hogy a Fidesz vezetése nyugodtan elugraszthatta az esedékes slapajokat a következő adag szotyoláért. Alig kell tenniük valamit ahhoz, hogy az ellenzék felszámolja önmagát. Holott már júliusban is látszott: az idővel és egymással vannak leginkább csatában.

Amiről Békesi, mint komoly politikus nem szólt, az a kérdés továbbra is ott vibrál ilyen körülmények között a levegőben. Az, hogy a jelen közállapotok kialakulásában mennyi a tervezettség, és mennyi a spontán ostobaság. Miközben valójában nem is tudom, hogy melyik lehetőség a rosszabb. Az, hogy az ellenzéknek nevezett massza nem egy prominense lefeküdt a kormánynak, vagy a maguktól is csak erre futja. A választékot a hatalmi őrültek, az udvari bolondok, és a banánhámozási verseny veszteseinek körére szűkítve.

Kategóriák: Szervezetek

XIV. René a Karinthy Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 10 - 22:09

Harsányi – Zágon – Eisemann

XIV. René

zenés hatalmi őrület 3 felvonásban, két részben

Eisemann Mihály szinte csak slágereket írt! Kevés olyan ember van, aki nem ismeri az Éjjel az omnibusz tetején, Lecsó lecsó, Lesz maga juszt is az enyém, Holdvilágos éjszakán, Bőg a tehén, Hallod-e Rozika te, János legyen fenn a Jánoshegyen, Jaj de jó a habos sütemény című dalokat.

Lodoméria, ez a kis ország politikai válságban van. Korrupció, cselszövések, kicsinyes hatalmi játszmák, ellenzéki tüntetések nehezítik az uralkodást. A fiatal király, XIV. René trónját trónkövetelő és egy szomszédos nagyhatalom uralkodója is fenyegeti. És a háttérben még ott van egy nyomasztóan nagy titok, amit az uralkodó környezetében inkább sejtenek, mint tudnak, de René próbálja megőrizni ezt, az ország további sorsát is befolyásoló titkot.

Harsányi Zsolt és Zágon István szövegkönyve, szófordulatai Rejtő Jenő legjobb írásait idézik. Szellemes, kicsit abszurd, és végtelenül szórakoztató. Nem mentes a mai korra jellemző áthallásoktól, de nem politizál, csak annyira, amennyire egy képzeletbeli ország viszonyait színpadra állítva ez elképzelhető.

Mivel a történet uralkodói környezetben játszódik, ezért kötelező a látványos kiállítású előadás, ami a zene mellett hozzájárul az igazi színházi élményhez.

Az 1940-es vígszínházi bemutatóban Tolnay Klári, Mezey Mária, Ajtay Andor, Feleky Kamill játszott. A mi bemutatónkban is több színházi kedvenc, ismert színész lép majd színpadra. Olyanok, akiket már több Karinthys előadásban láthattak és olyanok, akik először lépnek színpadunkra.

(forrás: színház)

XIV. René – Ladoméria királya  —  Járó Zsuzsa

Mária Eleonóra főhercegnő  —  Egri Kati

János herceg – miniszterelnök  —  Széles Tamás

Alfonz herceg – a fia  —  Ágoston Péter

Irina – Illyria királyasszonya  —  Bozó Andrea

György főherceg  —  Dányi Krisztián

Henrietta főhercegnő – György húga  —  Ladányi Júlia e.h.

Achille – udvari főálláshalmozó  —  Csonka András

Prenk Brbed – Illyr főhadsegéd – Bobby jazzkarmester  —  Szűcs Péter Pál

Udvarhölgyek – testőrök – katonák

 Kuna Kata

Koltai Vivien

Hajdú Csilla

Kálmán Zsófia

Tóth Viktor

Bernáth Viktor

Varsányi Szabolcs

Szelindi Miklós

Ridzi Gábor

Művészeti vezető  —  Karinthy Márton

Rendező  —  Csizmadia Tibor

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Forradalom – 1917 – Szovjetunió

Anno Filmklub - 2017, november 10 - 09:55

Megjelent a Múltunk folyóirat 2017/3. száma:

Eőry Áron: Gorkij az 1917–1918-as forradalmi változásokról

SZEMÉLYISÉG ÉS ÁLLAMSZOCIALIZMUS

Soltész Márton: Heltai György 56-os anekdotái

Bencsik Péter: Hidegháborúk a kelet-közép-európai államszocialista államok között

A teljes tartalomjegyzék itt olvasható...

Kategóriák: Szervezetek

Fegyverszünet — A megemlékezés napja

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 9 - 16:25

Augusztus végén Lázár György cikkét olvasva eszembe jutott, hogy a két világháborúban harcoló katonák témája már engem is megérintett néhány évvel ezelőtt, és le is írtam hasonló gondolataimat, mégpedig november 11-e kapcsán. Az említett cikkben Lázár György tiltakozik a Torontói Magyar Ház falán elhelyezett, a két világháború magyar hőseire emlékező tábla ellen. Amikor “Horthy katonái jónéhány kanadait is megöltek…”, talán nem illene éppen itt ellenséget ünnepelni. Akkor elhatároztam, hogy ebben az évben előveszem a jegyzeteimet, és formába öntöm akkori írásomat.

Fura érzés magyarként ünnepelni az első és második világháborús hősöket. Amikor a legkisebbik fiam büszkén kijelentette, hogy a Megemlékezés napja az ő névnapjára esik és kérdezgetni kezdett a magyar háborús hősökről, no meg arról, hogy a családunkat hogyan érintették a háborúk, akkor megzakkantam egy pillanatra.

Először persze büszkén elmondtam neki, hogy a nevét a nagyapám után és édesapám legidősebb bátyja után kapta. Úgy alakult, hogy mindkét Márton részt vett háborúban, az idősebb az elsőben, a fia a másodikban. De amíg a fiam dédapja hazatért a háborúból és hét gyermeket nevelt fel, addig a nagybácsink, bár hazaért a fogságból, 1948-ban belehalt a sebesüléseibe.

A szerző családi fotója

De ami a hősiességet illeti…

A kanadaiak méltán büszkék arra, hogy önkénteseik 1914 óta folyamatosan és odaadóan harcolnak azért, hogy visszaállítsák a békét, megvédjék a demokráciát, az emberi jogokat és nemzeteket szabadítsanak fel. A mai nagyobb háborúktól mentes világ és a viszonylagos egyensúly fenntartása nekik és előljáróiknak is köszönhető. A kanadaiak az elmúlt száz évben harcoltak például Franciaországban, Spanyolországban, Németországban, Vietnámban, Kuwaitban, Irakban, Afganisztánban és Boszniában is.

De kik is azok a kanadaiak? Bevándorlók a világ minden országából, akik büszkén vallják magukat kanadainak. Ők azok, akiknek szülőföldjein ezek a veteránok harcoltak valamikor. Lehet, hogy az ő oldalukon, lehet, hogy éppen ellenük, de mindenképp rengeteg katonai és civil sebesülttel és áldozattal.

Példának okáért a két világháborúban közel száz millióan estek áldozatul, akiknek több, mint a fele civil volt.

A második világháborúban a több, mint 24 millió katonai áldozat között 300 000 magyar volt és 45 300 kanadai. Az utóbbiak elhivatott önkéntesek voltak.

A magyar katonák azonban nem maguktól mentek a háborúba. Őket kérlelhetetlenül besorozták, de nem azért, mert meg kellett védeni a hazát, vagy a szabadságot, s a demokráciához sem volt semmi köze. Őket más országokba hajtották harcolni. El kellett hagyniuk családjukat, otthonukat, városukat és még az országukat is. S ott sem szabadságért, jogokért vagy emberekért harcoltak. Nem. Őket mint a birkákat terelték, hajtották, idomították, feláldozták és hagyták, hogy lemészárolják őket.

A katona nem azért van, hogy gondolkodjon. A katona parancsot követ és végrehajtja azt.
Ezek a férfiak olyan országban születtek, ahol a vezetők a rossz oldalt választották, csak a saját érdekeikre gondolva. Így a közkatonák már nem állhattak a jó oldalra többé. Név, arc, család és célok nélküli ellenséggé váltak, akiket a jó oldal hőseinek le kellett győznie, meg kellett ölnie ahhoz, hogy a csatát megnyerjék és a háborút befejezzék.

A nagybátyám volt a család legidősebb gyermeke. A legfiatalabb már alig ismerhette őt, mert amikor bevonult 25 évesen, nagynéném csak öt éves lehetett. S mire visszaért, már alig volt benne élet. Pedig ő volt a legmagasabb és legjóképűbb a családban. Menyasszonya megígérte neki, hogy megvárja őt.
Az édesapám vele dolgozott a nyugdíjig, tehát mindannyian ismertük őt. Megtartotta az ígéretét: várt. Soha nem házasodott meg, nem szülte meg a megálmodott gyermekeit. Olyan volt, mintha a családhoz tartozott volna. Egy soha-meg-nem-valósult, széttört családhoz, ahol soha nem játszhattam a soha meg nem született unokatestvéreimmel. Az apám soha nem kérhette ki bátyja tanácsát. Azt mesélte, hogy Marci bácsi hasonlított leginkább a nagyapámra: hallgatag volt, bölcs és jóképű.

Azt azonban soha nem mondta senki, hogy hős lett volna. Nem. Ő is és az apja is áldozatok voltak, mint a családjuk is, a hatalom áldozatai. Még ahhoz sem volt joguk, hogy eldöntsék, feláldozzák-e az életüket. A hatalom döntött.

S azok a családok, akik ebben az értelmetlen csatározásban elvesztették kedveseiket, azoknak teljesen mindegy volt, hogy ki melyik oldalon állt és mit képviselt, ki lesz hős és ki lesz a vesztes.
Azonban azok az idők véget értek, és senki sem akart többé emlékezni a bombázásokra és az éhezésre, arra, amikor kukoricát ettek kukoricával.

De voltak utóhatásai is a világháborúknak. Én még emlékszem a hatvanas években a légó gyakorlatokra.

Felhangzottak a szirénák és a hangosbemondón keresztül felszólítottak, hogy készüljünk fel a támadásra. A rollót leengedtük, a férfiak beöltöztek katonai ruhájukba és elmentek gyakorlatozni.

Akkor nem vettem ezt komolyan. Később is szovjet tankokat is csak akkor láttam, amikor Esztergom felé utaztam. Nekem soha nem kellett félelemben élnem, tartanom attól, hogy az életemre törnek.
Ennek ellenére akkor, amikor ezt először megírtam, néhány helikopter alacsonyan repült fel és alá, hatalmas zajjal. Itt történt, Ottawában. Az ablakok beleremegtek, s én hirtelen megdermedtem, és jelenleg a világban folyó értelmetlen harcokra gondoltam, a szomszédaimra, akik a mostani konfliktusok elől menekültek.

Én 1984 augusztusában Kanadát választottam, a gyermekeimet is ide hoztam vissza. Leginkább azért, hogy a három fiamat senki ne kényszeríthesse arra, hogy háborúban szolgáljanak.

A veteránok napja, Márton nap, november 11-e. Az én három Mártonom közül az első kettő részt kellett, hogy vegyen az első két világháborúban. Most itt van az én harmadik Mártonom. Mindannyiunk felelőssége, hogy őt és társait ne érintse meg a háború szele sem, és ebben az értelemben ne legyen ő a harmadik a harmadikban…

Ezzel a gondolattal mostmár én is büszkén kitűzöm a piros pipacsot a kabátomra.

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

A zenész és a filozófus

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 9 - 15:41

„Minden zenész filozófus” – a kínai zeneköltő [Tan Dun – „A legfontosabb hang a c(C)send.”] axiómája szöget ütött Esti Kornél, a híres zongoraművész fejébe.

Volt kellő önbecsülése – ebben hasonlított Haydnhoz -, de önbecsülését – és ebben különbözött Haydntól -, nem a becsülésre méltó képességei hizlalták, hanem mondhatni, épp ellenkezőleg; ezért nem tudott filozófusként gondolni önmagára.

Tehát kézenfekvőnek

[Kézenfekvő! Húszéves elmúltam, és sohasem mondtam még ki ezt a szót, hogy kézenfekvő…]
látszott – a teljesség kedvéért, és, hogy Isten kegyelméből felszabadulhassunk az ostobaság bűne alól – az Esti Csendbe, vendégként, valódi! filozófust hívni.

A Filozófus szavaitól a Csodazongoraverseny tételei – a hang – és képzavar – kapni fognának egy vajszínű árnyalatot.

Éry Balázs

Kategóriák: Szervezetek

Kérem, én még nem játszottam a Rózsavölgyi Szalonban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 9 - 14:40

Szép Ernő válogatott szerelmei

ŐSBEMUTATÓ

Hossz: 80 perc egyben

„Barátom, volt ifjúság és volt szerelem. Csak nem vettük észre.”

A második világháború vége felé járunk, Az egykor sikeres, közkedvelt író gyakran betér egy színházba, hogy újabb és újabb előadások ötletével meggyőzze a direktort, adjon neki munkát, és persze: előleget. De azok az idők már elmúltak, amikor az írónak színpadi sikere lehetett. Miután az igazgatói irodából újra elkergetik, az író az üres színpadra menekül, ahol egy korhadt, régi székre ülve elmereng. Gyönyörű képek és történetek jelennek meg a szeme előtt: az igazgató úr fiatal feleségéről; a nem szép, de nem is tehetséges színésznőről; a teniszrajongó férjes asszonyról; az öngyilkost megmentő ligeti kisasszonyról és megannyi más elbűvölő nőről.

Szép Ernő ragyogó költő és író, a magyar irodalom egyik legcsodálatosabb zsenije. Az ő szerelmes történetein keresztül megismerjük hatalmas szívét és az emberiségbe vetett elképesztő hitét.

„Szép Ernő örökösének az engedélyét a Hofra Kft. közvetítette.”

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Szavazás a diktatúráról és az önrendelkezés joga

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 8 - 19:20

Gyurcsány Ferenc aláírások gyűjtését kezdeményezte, illetve ezt a kezdeményezést jelentette be a közelmúltban. Erre, szinte várhatóan, felbolydult a közvélemény egyébként sem csendes, de a zaklatásos ügyekkel jól ellátott hangyabolya. Jöttek a különböző minősítések, illetve minősítgetések. Besorolva a kezdeményezést a nemzetellenességtől a Fideszt erősítő gumicsontig sok mindennek. Holott nem is annyira újdonság a választójog életvitel alapján való korlátozása. Mégis, talán ennek ellenére, vagy éppen ezért, érdemes megállni a kérdés előtt.

MTI Fotó: Rosta Tibor

A kérdés egyik vetülete az, hogy mennyire mérhetők egyfajta kettős mércével azok, akik állampolgársággal rendelkeznek. Ebben a kettős mércében a jelenlegi kormány igazi élsportoló. Ha figyelembe vesszük, hogy a környező országok kettős állampolgárai akár levélben is kielégíthetik Orbán Viktor szavaztatás iránti igényét, míg a gazdasági exodus kivándoroltjaitól ezt megtagadni látszik a hatalom. Holott az utóbbiak nem beszerzés, illetve bejelentés, hanem a jelen országhatárok közti születés jogán rendelkeznek állampolgársággal. Ugyanakkor az egyre pártállamibb Fidesz-kormány ezirányú kettős mércéje teljesen indokoltnak látszik. A határ környéki támogatások révült mosolyú, de számító osztogatása nyomán talán joggal vár el némi hálát a kormány. Ugyanakkor a gazdasági exodus kivándoroltjai talán korántsem gondolnak olyan jó szívvel a jelenleg korruptokráciára, mint amennyire megérné Orbánnak, ha szavazni hagyná ezt a több százezres sokaságot. Nem jogilag, hanem gyakorlatilag. De ez egy elég lerágott, jól ismert csontja ennek történetnek. Voltaképpen az érthető kevésbé, hogy a jelenleg román, szerb, szlovák szlovén, ukrán, és más környező. területeken élők szavazati jogáért olyan vehemensen kiálló decibelmagyarok miért nem szerveznek százezres tömegtüntetést az Angliában, Németországban, Ausztriában, Ausztráliában élő kivándoroltak hasonló jogainak védelméért. De egy hithű orbanistának már a kérdés feltevése is szentségtörés lenne.

Az eredeti kérdés másik vetülete az, hogy milyen mértékben dönthet valaki egy olyan kérdésben, amelynek közvetlen következményeit nem viseli. Mert az, aki életvitelszerűen nem a jelenlegi határok között él, de dönt az ország vezetésének kérdésében, az valójában egy felelősségvállalás nélküli döntést hoz. Függetlenül attól, hogy az így kapott szavazatok milyen mértékben döntik, illetve nem döntik el a választás tényleges eredményét. Ahogy természetesen attól is függetlenül, hogy a helyi segédvezérek szavára Orbánra, illetve, esetleg dacból, éppen ellene szavaznak. Levélben. Mint igen komolyan ellenőrizhető, és minden tévedést kizáró, és csalásra még véletlenül sem módot adó lehetőséggel élve. Abban különben szinte biztos vagyok, hogy a Gyurcsány Ferencet most támadók erősen ki kérnék maguknak, ha más szeretné eldönteni, hogy a saját költségükön hol, mit, illetve kivel vacsorázzanak, milyen hűtőszekrényt vegyenek, kivel bújjanak ágyba. Mely utóbbi paraméterek tekintetében akár ötletbörzét is lehetne szervezni. Megszavazva, hogy az életvitelszerűen nem itt élők szavazati jogáért agitálók kivel éljenek együtt, illetve kivel töltsék az éjszakát. Az utóbbi eredményétől aggódva, mégsem szeretnék ilyen ötletbörzét. Sajnálnám azokat a jobb sorsra érdemes négylábúakat, akik esetleg felkerülnének a listára.

Ugyanakkor a kérdést, mármint a határon túlról csak turistaként erre járók szavazati jogát, az előzőek nyomán, az önrendelkezés kérdésének oldaláról is érdemes megnézni. A mondás szerint az rendeli a zenét, aki fizeti a prímást. Világosan jelezve, hogy a közösségi költségviseléshez kötődik annak a jognak a gyakorlása, hogy ki legyen a prímás. Amikor egy alapjában felülről jövő kezdeményezésként ezt a jogot korlátozzák, illetve elvonják, a döntés következményével nem közvetlenül szembesülők kezébe helyezik, az ezt az önrendelkezési jogot sérti meg. Alig különböző módon, mint amikor a gyarmatosítók döntöttek a gyarmatokon élők sorsáról. Így akkor, amikor a Fidesz keresztül vitte a vendégszavazások lehetőségét, akkor voltaképpen belekezdett abba a belső gyarmatosításba, amelynek eredményeivel nap nap után szembesül az aki nem az Orbán-hittől fátyolos szemmel olvassa a haverok, és családtagok hirtelen meggazdagodásának sikertörténeteit.

Amellett, talán az sem teljesen véletlen, hogy alapvetően az autoriter rendszerek azok, amelyek minél jobban igyekeznek korlátozni az alattvalóvá alázott polgárok önrendelkezési jogát. Mert ettől, illetve közösségi ellenőrzéshez való jogtól a diktátoroknak van a legtöbb félni valója. Nem véletlen tehát az, hogy igyekeznek lenyomni az ezt korlátozó törekvéseket a híveik torkán. Amelyre kiváló eszköz a választójog, illetve a magyar származás öntudatos megélési lehetőségének összemosása. Holott ez alapvetően két külön halmaz. Egy érzelmi, illetve egy közjogi halmaz. Az összemosási törekvés pedig a történelemben szinte biztosan jelezte eddig is a diktatúrákat.

Így, annak ellenére, hogy aligha várható közjogi következmény a választásokig, talán mégsem teljesen hiábavaló a kérdés feszegetése. Annak minden estere mércét képes állítani, hogy ki, illetve mennyire pártolná az ország valós lakosai önrendelkezési jogának csorbítását. Úgy mellékesen.

Kategóriák: Szervezetek

A nyugati áramlat nyelve — Tisztelet Arisztotelésznek (3. rész)

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 7 - 14:14

Nézőpont nélkül nincs nézet

Gunnar Myrdal

Arisztotelész hagyatéka

A nyugati áramlat azért kezdődik Arisztotelésszel, mert ő volt az első „nagyokos” aki megállapította, hogy a valóság nem az embereken kívül, a mennyekben, hanem az emberek fejében lakik. Ez a felismerés, paradigma váltás választja őt el nagynevű Görög elődjétől, Platóntól, illetve az, hogy ő nem használ kettős mércét a természet és társadalomtudományok esetében, mindkettőt empirikus alapokra helyezi.

Arisztotelész volt az első nyugati gondolkodó, aki megállapítja, hogy egy egészséges közösség, mondjuk egy város, egészen másféle lábakon áll, mint az egyén. Ha az egyénnek több, egymással ellentétes identitása, személyisége van, zavartnak, tekintjük. /1/ Az a közösség viszont, melynek csak egy identitása van, melynek belső másságait elfojtják, az határain belül és kívül, mindenkit veszélyeztet. (Az, hogy mi okozza az egyének és társadalmak megzavarodásait, nem csak Arisztotelészt, hanem összes követőjét érdekli. Erről beszélt többek közt, Freud, /2/ a mi nagyszerű politológusunk, Bibó István, /3/ nem beszélve a legendás Dosztojevszkiről. /4/ Ma, már elsősorban erről beszélnek a neuro-tudományok legnagyobbjai. Többek közt, az ő beszélgetéseiket foglalja össze Yuval Noah Harari is, nagy nemzetközi szenzációt keltő második könyvében. /5/)

Arisztotelésznek köszönhetően tudjuk, tehát, és immáron 2,367 éve, hogy minden nagyközösség – egy város, egy ország, egy nemzetközi szövetség – több és kisebb rész-közösségből áll. Ő az első, aki bátran hirdeti: a rész-elemek közti feszültségek mozgatják közösségeinket, erről szól a közösségi lét. Arisztotelésznek, és követőinek, a társadalmi megosztottságból származó feszültség, egy természetes állapot. Ha köztünk élne, azt mondaná, hogy az „emberek”, még Magyarországon is, az úgynevezett Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) is, több kis közösség tapasztalati, érzelmi forrásaiból merítve gondolkoznak, függetlenül attól, hogy mindezt hogyan láttatja hazájuk kormányzó pártja.

Kik alkotják ezeket az egymástól eltérő rész-elemeket, érdekeket? Pártokról, civil szervezetekről most inkább nem beszélnék, hisz azokat ismerjük, azokról elég megosztottak a vélemények Magyarországon is. Inkább egy pár olyan magyarországi csoportosulást, társadalmi szegmenset említenék itt, en passant, amelyek gyakran sajátos szemszögből látnak bizonyos közösségi ügyeket. Őket nem olyan egyszerű lesöpörni az asztalról, többek közt azért, mert nem lehet mindegyiket kizárólag egy politikai párt ideológiai keretei közé zárni. Például: munkavállalók, munkaadók; Budapestiek, vidékiek; parasztság, munkásság; gazdagok, szegények; okosok, buták; tanultak, tanulatlanok; műveltek, műveletlenek; betegek, egészségesek; ateisták, hívők; lusták, szorgalmasok; keresztények, muzulmánok; neológ és  haszid zsidók; roma és nem-roma magyarok; öregek, fiatalok; nők, férfiak; hetero, és homo szexuálisak; baloldaliak, jobboldaliak; tolvajok és törvénytisztelők; progresszívek és konzervatívok; liberálisok és illiberálisok. /6/

Arisztotelész szerint, azok, akik nem veszik figyelembe, nem tisztelik a közösségeken belül létező másságokat, nem veszik figyelembe e másságokból származó feszültségeket, a feszültség levezetéséhez szükséges kommunikációs magatartásformákat, akik ezeket a feszültségeket kiiktatnák a közösségi élet „valóságképéből”, nem tudják mit jelent emberek közt élni, ezzel már eleve közösség ellenes magatartást tanúsítanak.

The outcast we all hold dear / Marc Barker

Arisztotelésztől származik az a hazátlan szó, amelyet a világ minden táján „politika” néven ismerünk. Ezt a hazátlan szót, a szóban rejtett fogalmat, Arisztotelész abból a célból hozta létre, hogy segítse a közösségekbe tömörült embereket eligazodni a többféle közösségi valóságok mezején, és ésszerű, kölcsönös tiszteletre, megértésre, igazságosságra építkező együttműködésre késztesse őket. Arisztotelész az első nyugati gondolkodó, aki az emberre a politikai állat kifejezést használja, politikai állatként ábrázol bennünket.

A politika műfaját az évezredek során az emberek többféle módon értelmezték, továbbá, e fogalommal nagyon sok helyen mindmáig visszaélnek. Az egyik leg-tisztább, legegyszerűbb értelmezése a politikának az, amelyik Arisztotelész egyik amerikai követőjétől, Harold Lasswelltől származik. Lasswell a következőket olvasta ki már 1936-ban, a nagy görög szókovács alkotásából: a politika az a folyamat, vagy tevékenység, mely azzal foglalkozik, hogy ki kap mit, mikor, és hogyan egy közösségen belül. /7/ Akik azt állítják, hogy a politikával nem érdemes foglalkozni, vagy azt, hogy az egy haszontalan foglalkozás, annak csak azt üzeni Arisztotelész és mindazok, akik őt követik, hogy ne csodálkozzanak, ha áldozatként, és megvezetve élik mindennapjaikat. Azok a potyautasok pedig, akik kerülik a politikát, és elégedettek sorsukkal, adjanak hálát azoknak, akik verejtékes munkával, a politika mezején, küzdöttek érdekeikért.

A politikával szorgalmaskodó gondolkodók, a világ bármely táján – és ezek közé sorolnám a szeretet és összefogás néven reklámozott magyar párt vezetőjét is, idejük nagy részét azzal töltik, hogy egy olyan közösségi egységet, egyetértést kovácsoljanak, amelyek a közösségeikbe tömörült csoportok kritikus tömegeit arra késztessék, hogy elfogadják és tiszteletben tartsák a fennhatóságok döntéseit arról, hogy ki kap mit, mikor, és hogyan. Prejudikálás nélkül is elmondható: a jelenlegi Magyar, Lengyel, Orosz, Török, Venezuelai, vagy Kínai politikai vezetők, az „illiberális” államformát tartják „nyerőnek”, idejük nagy részét azzal töltik, hogy ezt az államformát tökéletesítsék, ezzel az eszközzel kovácsoljanak együttműködést, egységet közösségeiken belül. (Jelenleg, az Európai Unió 28 tagja közül, 26 a „liberális” államforma híve, kettő pedig az „illiberális” államformát kedveli. Vannak is ebből komoly viták az Európai közösség fórumain belül manapság. /8/ )

Arisztotelész, nem ismerte, ezért nem is használta a liberális vagy illiberális kifejezéseket. A nemzet-állam fogalma is ismeretlen volt a számára. Ő azt az államformát tartotta jónak, amely ésszerű együttműködésre ösztönzi egy közösség tagjait, az embereket a fenntartható közösségi jólét, az igazságosság, alkotmányosság irányába tereli, ezen értékek tiszteletére neveli őket. A gazdagok gőgösködéséből, a szegények nélkülözéséből származó torzítások elkerülése végett Arisztotelész, a hatalmat a középosztály kezébe helyezné. Szerinte, csak ez az osztály képes a közjó érdekében, ésszerűen, alkotmányos jogi keretek közt, az igazságosság elvét követve, a kommunikatív cselekvés módszereivel kormányozni. /9/

Arisztotelész tudta, és gyakran figyelmeztetett bennünket arra, hogy az a fajta kormányzás, amelyik az ésszerűség elvét hivatott követni, nagyon törékeny – mint a paradicsom, könnyen megromlik. Ezért is fektetett olyan nagy hangsúlyt a nevelésre, az igazságosság, az alkotmányosság elveire épített politikai kultúra meghonosítására, annak folyamatos karbantartására, fejlesztésére, korszerűsítésére. /10/

Akik Arisztotelész hagyatékára támaszkodnak – és ezt nem lehet eleget hangsúlyozni – nem abban érdekeltek, hogy melyik politikai rendszer képes legtöbb szavazót, szót-fogadó, a hatalommal együttműködő közösségi taggá kovácsolni. Arisztotelész már 2300 évvel Alexis de Tocqueville előtt figyelmeztetett bennünket arra, hogy akinek a méret a lényeg, aki az ilyen fajta közösségi együttműködésnek a híve, az eleve közösség ellenes magatartást tanúsít. /11/

Az Arisztotelészi forrásból táplálkozó nyugati áramlat követőit, akik közé merészelem magamat is sorolni, két politikai alapkérdéssel foglalkoznak. Az első alapkérdés ez: Hogyan lehet ésszel, igaz szavakkal, a társadalmi párbeszéd eszközeivel, az igazságosság, az alkotmányosság és a jog keretei közt, békés együttműködésre késztetni bennünket, a fenntartható közösségi jólét érdekében? A második alapkérdés pedig ez: Hogyan lehet egy közösséget nevelni, hogy egy olyan politikai kultúrát ápoljon, amely tartósan befogadó álláspontot képvisel az alkotmányosított jogállamiság, az igazságosság, az ésszerű kommunikatív cselekvés szellemiségével szemben? A nyugati áramlat követői e két alapkérdésre adott Arisztotelészi válaszok nyomában haladnak.

Göllner András

Lábjegyzetek

 

  1. Ez az állítás némi pontosítást igényel. Ma már tudomásunk van arról, hogy az egyének is képesek több féle egyéniséget érezni, kimutatatni. Egy ember, többféle bőrben érezheti jól magát, ezért nem kell feltétlenül betegnek tekinteni őt. A tudományok ma már nem arra koncentrálnak, hogyan fojtsuk el ezeket a belső ellentmondásainkat, hanem hogyan tegyük azokat elviselhetővé saját bőrünkön belül, illetve a külvilág számára.     
  2. Freud-nak e témában 1930-ban kiadott művét (Das Unbehagen in der Kultur) elsőként Hamvas Béla ismertette Magyarországon a Társadalomtudomány 1930. 5-6. számában.) Freud könyvének magyar nyelvű változatát itt: Freud Siegmund. Rossz közérzet a kultúrában. Budapest, Kossuth, 1992. Hamvas Béla, mint én is, vagy Bibó arra a Freud által feltárt tényre kattanunk, hogy nemcsak egyes emberek lehetnek neurotikusok (mint Hamvas is az volt 1916-ban), hanem egyes kultúrkorok, egész kultúrák is.
  3. Lásd: Bibó István. “A német politikai hisztéria okai és története.” Huszár Tibor. Bibó István. Válogatott tanulmányok. Budapest. Corvina kiadó, 2004. 9-76 oldalak. Illetve: u.o. “Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem” 123-151 oldalak. Ezeken az ösvényeken jár az Ausztráliában élő magyar-származású Forgács József is, akinek nézeteibe, többek közt itt kaphatunk egy rövid betekintést: Ónody Molnár Dóra. “A sértett nacionalizmus manipulációja. Interjú Forgács Józseffel” 168 Óra. 2017. Július 1.
  4. Lásd Dosztojevszkij, Bűn és Bűnhődés című remekművét, (mondjuk, Görög Imre és G. Beke Margit fordításában) Budapest. Európa könyvkiadó. 2012.
  5. Lásd: Yuval Noah Harari. Homo Deus. New York. Harper Collins. 2017. .
  6. Értelmetlen lenne e sokféle “másság”-ból származó feszültség mindegyikének itt lábjegyzeteket adni. Magának a “liberális” államelméletnek is több pólusa van. Marx, hogy most az anarchistákról ne is beszéljek, tanúsította az egyik leg liberálisabb szemléletet, az állammal szemben. Ő effektíve az állam megsemmisítésén fáradozott, mert közvetve, az államot tartotta alapjaiban az egyéni és közösségi jólét legveszélyesebb ellenfelének. Még a proletárok államát is, logikusan, diktatúrának nevezte.
  7. Lásd: Harold D. Lasswell, Politics: Who Gets What, When and How. New York: Peter Smith, 1990.
  8. E vitákról egy jó pillanatfelvételt itt olvashatunk: Az Európai Parlament 2017. május 17-i állásfoglalása a magyarországi helyzetről. (2017/2656(RSP).A Magyarokat, vagy a Lengyeleket az a veszély fenyegeti, hogy esetleg kiközösítik őket, felfüggesztik a számukra járó nagymennyiségű közösségi támogatásokat. Ezért a magyar vagy lengyel vezetők többek közt abban is érdekeltek, hogy többeket rávegyenek az EU-n belül, arra, hogy ne nézzenek rossz szemmel rájuk, ha lehet, hunyjanak szemet a keletebbre eső tagok sajátos preferenciái, „valóságképei” előtt. Az Európai Bizottság Elnöke, Jean-Claude Juncker, és az EU testületileg is több alkalommal már bebizonyította, hogy hajlamos a türelemre, képes megtűrni az „illiberális” másságot saját határain belül, még akkor is, ha azzal saját karakterét, közösségi létét veszélyezteti. (Lásd: „Juncker: nem akarom elveszíteni Magyarországot.” 24.hu. 2017. Augusztus 3.)
  9. Részletekért, Arisztotelész. Politika. IV. Könyv. 9; 3, 4, 5. 6. fejezetek. op.cit.,
  10. A Politika VIII. könyve, teljes egészében a politikai nevelésről szól. op.cit.
  11. Lásd: Alexis de Tocqueville. Az amerikai demokrácia. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1993. A problémáról egy értelmes, rövid magyar-nyelvű ismertető itt található: Ádám Péter, „A többség diktatúrája”, Élet és Irodalom. 2011. május 13.
Kategóriák: Szervezetek

Nyitottság és zártság az 1970-es években

Anno Filmklub - 2017, november 7 - 14:03

A Múltunk 2016/4-es száma olvasható a folyóirat honlapján.

Földes György: Már nem ’68, még nem ’89

Takács Róbert: A magyar kultúra nyitottsága

Frank Tibor: A magyar történettudomány és nyugati kapcsolatai

POLITIKA ÉS TÖRTÉNELEM

Misetics Bálint: Thoreau és Gandhi az engedetlenségről és az ellenállásról

A 2016/4-es szám teljes tartalmát itt találja.

Kategóriák: Szervezetek

Luxemburg grófja az Operett Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 6 - 21:39

A Luxemburg grófja az operett irodalom egyik legmulatságosabb története, amelyben a gazdag, szenilis vénember, Sir Basil szerelmével üldözi az ünnepelt énekesnőt, Didier Angèle-t, akit persze sokkal jobban érdekelnek az éhenkórász, fiatal művészek. Közülük is leginkább René, aki váratlanul értesül róla, hogy Luxemburg grófja lett, s ezt a címet egy névházasság formájában azonnal el is adja Sir Basilnak… A meglepetésekkel, cselszövésekkel és szerelmi párviadalokkal teli, szellemes és fordulatos történet Lehár Ferenc olyan örökzöld melódiáinak szárnyán jut el a kötelezően boldog végkifejletig, mint például a Polkatáncos, vagy a Szívem szeret. A Budapesti Operettszínház és a Kaposvári Csiky Gergely Színház koprodukciójában, Somogyi Szilárd rendezésében készülő előadás koreográfusa Barta Viktória, díszlettervezője Túri Erzsébet, jelmeztervezője Cselényi Nóra.

(forrás: színház)

Dolhai Attila – René

György-Rózsa SándorRené

Fischl MónikaAngele Lukács AnitaAngele Frankó TündeFleury Vermes TímeaFleury Kerényi Miklós MátéBrissard Laki PéterBrissard Szendy SzilviJuliette Simon PannaJuliette Kálloy Molnár PéterSir Basil Földes TamásSir Basil Kálid ArtúrLord Lanchaster Langer SomaLord Lanchaster Oláh TiborLord Winchester Vanya RóbertLord Winchester Magócs OttóLord Worchester Pálfalvy AttilaLord Worchester Siménfalvy ÁgotaBírónő Papadimitriu AthinaBírónő Melis GáborLondiner, Lakáj Péter RichárdLondiner, Lakáj Szegedi Andor — Anyakönyvvezető A. M. Willner és Rob Bodanczky
Libretto Lehár Ferenc
Zeneszerző

Rendező: Somogyi Szilárd

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Mementó 1917: frontok és megszállások az Isonzótól Srebrenicáig

Anno Filmklub - 2017, november 6 - 09:13

A központi hatalmak száz évvel ezelőtt, 1917 késő őszén áttörték az olasz védelmi vonalakat, és túljutottak az Isonzón és Doberdón. Jelentős észak-olasz területeket foglaltak el, amelyeket az Osztrák-Magyar Monarchia szállt meg. A támadás és a megszállás is felvet olyan kérdéseket, amelyeket ma a háborús bűnök szempontjából újraértékelhetnek a történészek.

A monarchia megszálló tevékenységéről A múzsákat lelövik, ugye? című sorozatunk keretében beszélgetett POLLMANN FERENC és RESS IMRE. A beszélgetést EGRY GÁBOR vezette. A HVG.HU részletes beszámolójához kattintson ide!

Kategóriák: Szervezetek

Forradalom Montreálban: Legyőzte a baloldal a liberális establishmentet

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 6 - 06:10

Valérie Plante lesz Montreál első polgármester asszonya — franciául Madame la Mairesse — miután a teljes ismeretlenségből és a markánsan baloldali Projet Montréal pártjával legyőzte a komplet liberális establishmentet felsorakoztató Denis Coderre polgármestert, a politikai kapcsolatrendszeréről híres korábbi liberális minisztert. Az egész montreáli nyomtatott sajtó kivétel nélkül Coderre mögé sorakozott föl, úgy szintén a város gazdag üzletemberei. De mindez nem számított–a lakosság szembement a tradicionális médiával, annak szerkesztőivel, az üzleti világgal és a liberális politikai szerkezettel. Olyan kerületekben is győzött  Plante, amelyek mindeddig Coderre, illetve a “hagyományos” középpárti liberális politika fellegvárai voltak. Mint ahogy a CJAD Radio egyik elemzője jelezte: Coderre a huszadik század politikáját képviselte, Plante pedig azt a XXI. századot, amelyben nem hagyományos jelöltek győztek világszerte, külön kiemelve Emmanuel Macront, Justin Trudeau-t és Donald Trumpot.  Coderre az első olyan montreáli polgármester 1960 óta aki elbukott egyetlen ciklus után.

(Élue! Megválasztva, franciául.)

Coderre vélt arroganciája, vezérelvűsége és adminisztrációjának átláthatatlansága káros volt a választási kampányban. Az nem volt elegendő a polgármester számára, hogy az elmúlt négy év alatt gigantikus nemzetközi rendezvényeivel feltette a várost a nemzetközi térképre, fellendült a turizmus és a québeci szeparatista veszély csökkenése miatt, az ingatlanpiac is felpezsdült Kanada második legnépesebb városában, számos új luxus lakóház építkezésével. Néhány hónappal ezelőtt, lehetetlenségnek számított Plante győzelme, az pedig különösen nehezen volt elképzelhető, hogy a québeci szeparatizmust nem egyértelműen elutasító Plante valaha győzhet olyan montreáli kerületekben, ahol jelentős angol anyanyelvű, vagy egyébi kisebbségi lakosság él. De pont azt látjuk, hogy még olyan angol és a liberális establishmentet támogató kerületekben mint Côte-des-Neiges–Notre-Dame-de-Grâce is legyőzte Plante Projet Montréal-ja a Coderre-szövetséges és hosszú liberális politikai múlttal rendelkező Russell Copeman kerületi polgármestert. Itt Sue Montgomery, a Projet Montréal politikusa és egy korábbi újságíró veszi át a polgármesteri széket.

Ha a választás végeredményét nézzük, Valerie Plante 51 százalékot szerzett, Denis Coderre pedig 46 százalékot. A montreáli közgyűlésben is többséget szerzett Projet Montréal-ja. Az új polgármester pártja 35 mandátummal rendelkezik majd a 65 tagú közgyűlésben. A leköszönő polgármester pártja (Équipe Denis Coderre pour Montréal) második helyre szorult 24 mandátummal és őt követi a kimondottan Lasalle kerület érdekeit képviselő Équipe Barbe Team 3 képviselővel. Végül az Anjou kerületi érdekeket képviselő Équipe Anjou 2 képviselőt küldhet a városi közgyűlésbe, miközben a balközép Coalition Montréalnak pusztán egy mandátuma lesz.

Az új Plante polgármesterség egyik első lépése a kutyavilágot fogja érinteni. Coderre betiltotta a putbullokat a városban, Plante viszont ígérte: ha nyer, ismét törvényes lesz a pitbull. Ezt a lépést az állatbarátokat különösen megtapsolták.

De ami ennél talán lényegesebb: ingyenes lesz a tömegközlekedés gyerekek és nyugdíjasok számára. Továbbá Plante bejelentette, hogy egy új metrovonalat fog építeni. Az átlag nyugdíjas évente több mint 500 dollárt fog spórolni az ingyenes közlekedésen, amit korábban úgy mutattunk be a KMH-ban, mint Horn Gyula kanadai feltámadásának példája. Az úgynevezett “rózsaszín vonal” lenne a város ötödik metróvonala, a központot kötné össze átlósan a város észak-kelet részeivel.

Coderre elismerte verességét és jelezte, hogy búcsúzik az önkormányzati politikától, így nem ő lesz az ellenzék vezetője a közgyűlésben. Kétnyelvű, francia-angol beszédében elmondta, hogy szerinte az ő csapata adta vissza Montreál életerejét és életkedvét, sok-sok évnyi korrupciós botrány után, hiszen az ő regnálasa alatt került sor olyan projektekre (például a város 375. évfordulójának nagyszabású megünneplése), amelyek növelték a város profilját a világporondon. Pont ezeket a rendezvényeket nevezte Plante és csapata “ego-projekteknek,” amelyek szerintük elvitték a város pénzét, amikor inkább a tömegközlekedést kellett volna fejleszteni.

Valérie Plante francia-angol győzelmi beszédében viszonylag sokat mondott angolul is. Elmondta, hogy egy jobb világot akar építeni gyerekeinek és a legfiatalabb generáció számára, ezért is áll a peremen élők oldalára. Jobb tömegközlekedésről, lakhatási projektekről, jobb önkormányzati szolgáltasásokról és a gyalogosok számára biztonságosabb közterekről szól majd a következő négy év. De beszédében Justin Trudeau liberálisainak is üzent: elvárja, hogy a szövetségi kormány támogassa a metróhálózatot terjesztő projektét, az új rózsaszín vonalat. Hiszen a polgármester asszony tudja: a metró csak akkor épül fel, ha Ottawa is hozzájárul ahhoz.

Végül kimondottan az angol kisebbséghez szólt: új hídakat épít az angolokhoz. Szerinte akkor erős Montreál, ha együttműködés van a kulturális közösségek között. “A francia, angol és emigráns közösségek között sokkal több a közös nevező, mint amelyet sokan el szeretnénk velünk hitetni”–mondta Plante. Az összes kijelentése között, ez kapta a legnagyobb vastapsot.

***

A montreáli kerületi polgármesterek listája (A kerület neve, a megválasztott polgármester és a párt)

  • Ahuntsic-Cartierville: Émilie THUILLIER (Projet Montréal)
  • Anjou: Luis MIRANDA (Équipe Anjou)
  • Côte-des-Neiges–Notre-Dame-de-Grâce: Sue MONTGOMERY (Projet Montréal)
  • Lachine: Maja VODANOVIC (Projet Montréal)
  • Lasalle: Manon BARBE (Équipe Barbe Team)
  • Le Plateau – Mont-Royal: Luc FERRANDEZ (Projet Montréal)
  • Le Sud-Ouest: Benoit DORAIS (Projet Montréal)
  • L’Île-Bizard—Sainte-Geneviève: Normand MARINACCI (Projet Montréal)
  • Mercier–Hochelaga-Maisonneuve: Pierre LESSARD-BLAIS (Projet Montréal)
  • Montréal-Nord: Christine BLACK (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Outremont: Philipe TOMLINSON (Projet Montréal)
  • Pierrefonds-Roxboro: Dimitrios (Jim) BEIS (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Rivière-des-Prairies—Pointe-aux-Trembles: Chantal ROULEAU (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Rosemont–La Petite-Patrie: François William CROTEAU (Projet Montréal)
  • Saint-Laurent: Alan DESOUSA (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Saint-Léonard: Michel BISSONNET (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Verdun: Jean-François PARENTEAU (Équipe Denis Coderre pour Montréal)
  • Ville-Marie: Nincs kerületi polgármester — a mindenkori montreáli polgármester tölti be ezt a szerepet.
Kategóriák: Szervezetek

Így emlékeznek Bolyai Jánosra Erdélyben és Magyarországon

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 5 - 16:49

Varga János magyar mérnöktanár kereste fel lapunkat, ajánlva Bolyai Jánosról szóló megemlékezését – a Hallottak napjára való tekintettel – a KMH-nak, illetve az Ottawai Magyar Rádiónak, az utóbbinak hangjegyzet formájában. Jeleztük, hogy a helyi rádió korábbi felállásában megszűnt, a KMH olvasóival azonban megosztjuk sorait. (A szerk.)

***

Halottak napján kegyelettel emlékezünk világhírű tudósainkra, feltalálóinkra, mérnökeinkre, s mindazokra, akik világraszóló munkásságukkal öregbítették a magyarság hírnevét. Nevükben kiemelten a legnagyobb tudósunkra, BOLYAI JÁNOS-ra, akiben a magyar nép géniusza a tudomány területén, a legmagasabb fokon öltött testet.

Minden év december 15.-e környékén, az ország különböző pontjain, magyar matematikusok kis csoportja, és ma már más kisebb közösségek is, ünnepségre gyülekeznek, hogy megemlékezzenek a legzseniálisabb magyar matematikus és gondolkodó, Bolyai János születésének évfordulójáról, aki saját szavaival „a semmiből egy új, egy más világot teremtett”. Megoldotta a matematika 2000 éves, megoldhatatlannak hitt problémáját, s felfedezett egy új geometriai rendszert, a tér abszolút igaz tudományát, az első nemeuklideszi geometriát, amelynek egy módosított változata képezi a matematikai alapját a modern fizika legnagyobb elméletének, a relativitáselméletek.

Eredményét még értékesebbé teszi az a tény, hogy kora tudományos világától teljesen elszakítva, csak a maga erejéből alkotta meg világraszóló művét. Ezért életében soha, senkitől, nyíltan elismerést nem kapott, pedig még kortársa, a matematikusok fejedelme, GAUSS is lángelmének nevezte.

Magányos volt, de nemzetben, népben, emberiségben gondolkodó. Még élete utolsó perceiben is egy nagy elméleten, vagy, ahogy ő nevezte, az Üdvtan-on dolgozott, hogy megmutassa az emberiségnek a boldogsághoz vezető utat.

Határainkon kívül szinte alig ismerik. Neve nemrég még a szakmabeliek között is ismeretlenül csengett, pedig a nemzetközi matematikatörténet a világ valaha élt tíz legnagyobb matematikusa között tartja számon. Hosszú ideig még szűkebb pátriájában, Marosvásárhelyen sem ápolták méltóan emlékét. De ma már, a halottak napján, amikor az élők megemlékeznek elhunyt hozzátartozóikról, megragadóan szép ünnepi köntösbe öltözik a marosvásárhelyi Református temető. Itt alussza örök álmát, egymás mellett a két Bolyai. Sírjuk, melyet virágerdő övez, fényárban úszik.

Százával gyúlnak ki a gyertyák, melyeket az idővel elégettek helyére az egymás utáni, és szűnni nem akaróan lenyúló kezek helyeznek el. Minden ilyen világító gyertyalángban a város idesereglett lakóinak e géniuszok iránti megkésett tisztelete, valamint egy néphez és nemzethez fűződő néma, görcsös ragaszkodása ég. De végül is az éjfélbe hajló sötétségben, a még megmaradt, csonkává égett gyertyák fel-fellobbanó utolsó lángjai is kialszanak, s a lassan elnéptelenedő temetőben csak a hideg novemberi szél érzékelteti az idő könyörtelen múlását.

Varga János, mérnöktanár

a Bolyai-kultusz terjesztője*

*Weszely Tibor Bolyai-kutató által adományozott cím

Kategóriák: Szervezetek

Keresztet a haldoklóknak

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 5 - 15:55

A Népszava gyakorlatilag komment nélkül közölt két hírt. Egy egészségügyi, és egy látszólag kulturális hírt. Egymás mellett. Azt sugallva ezzel, hogy lehet némi rosszallásuk az ügyben. Abban, hogy a gyógyíthatatlan betegek, haldoklók ellátásra kevesebb pénz látszik jutni, miközben egy Franciaországban leszerelt kereszt Magyarországra szállítása, láthatóan, minden pénzt megér. ( Az eltávolított kereszt részleteiről Soós Eszter Petronella írt cikket  — a szerk.)

Holott a szimbólumok fontosak. A kereszt márpedig szimbólum. Magának a kereszténységnek is egy általános szimbóluma, de ismertségét mégis annak köszönheti, hogy az egyházi intézmények, templomok ezzel jelzik vallási hovatartozásukat. Ábrázolása nem egy esetben még az egyházak, vallási irányzatok közötti eligazodást is segítheti. Ahogy a „hagyományos”, Jézus kereszthalálát szimbolizáló, latin kereszt (crux oblonga) a katolikus egyházé. A nevét azonban nem Jézus kereszthaláláról kapta, hanem fordítva. Jézust azért feszítették keresztre, mert a maga korában igen elterjedt kivégzési mód volt a keresztre feszítés. A kereszt ebben az értelemben a halál jelképe. Egyes pletykák szerint ezt annyira komolyan vették a korai keresztények, hogy szinte rájátszottak elfogatásukra, majd mártírhalálukra a Római Birodalomban. De ez a pletyka lehet, hogy csak ókori kitaláció.

Az inkvizíció és a keresztes háborúk már korban kicsit közelebb vannak. Valószínûleg nagyobb kötõdéssel az egyház és a világi hatalom összefonódásához, mint az alapvetõen humanista jézusi tanításokhoz. Ami nem jelenti azt, hogy kínvallatásokról hírhedtté vált inkvizíció ne pápai felhatalmazással mûködött volna. Mintegy hitelesítve azt, hogy a kereszténység, illetve annak katolikus interpretációja egyfajta halálvágyó, halálkultuszt képviselõ vallási irányzatot képvisel. Függetlenül Jézusnak, alapvetõen a zsidó vallás megreformálását szolgáló, tanításaitól. Ezért tûnt már évekkel ezelõtt is morbid gesztusnak a karácsony-közeli, köztéri keresztállítás.

Ugyanakkor ezért lehet teljesen érthetõ gesztus az, ha a haldokló, nem egy esetben daganatos betegségektõl gyötört embereknek az emberhez méltó ellátása helyett egy kereszt hazánkba szállítására költ a kormány. Egy kín-haláleszköz szimbólumával jelezve a betegeknek a személyes kínok megélésének lelki szükségességét. Így csak remélhetjük, hogy a kormánytagokat hamarosan az utcán láthatjuk egy körmenetben. Saruban, ágyékkötõben, és a hátukat korbácsolva.

Kategóriák: Szervezetek

Csehov, Csehov, Csehov! A Tesla Teatrumban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 5 - 05:12

“Először is, a mi Csípdmegünk telivér fajkutya, ismerjük apját-anyját – apja: Véső, anyja: Fogdmeg – a maga tarkapettyes kuvaszáról viszont csak a Jóisten tudja, honnan származik… Azonkívül vén és csúnya, mint valami gebe…” “Párbajozni! Igen! Ezt nevezem egyenjogúságnak! Ezt nevezem emancipációnak! Itt mind a két nem egyenjogú! Elvből agyon fogom lőni! De micsoda egy nő! “Golyót röpítek a medve koponyájába!…” Kipirult az arca, a szeme csak úgy ragyog… És elfogadta a kihívást! Szavamra, először látok ilyen nőt életemben…” Anton Pavlovics Csehov két egyfelvonásos tréfája, a Medve és a Leánykérés.

MEDVE
Tréfa egy felvonásban

Popova, Jelena Ivanovna, a fiatal özvegy földbirtokosnő, hetedik hónapja gyászolja lankadatlanul nagytermészetű, elhalt urát. Elhatározása szent és megmásíthatatlan: elzárkózik a világtól, haláláig gyászolni fog. Ekkor állít be hozzá hívatlanul Szmirnov, Grigorij Sztyepanovics földbirtokos, hogy a néhai férj nagyon is élő tartozását behajtsa. Szmirnov nyers modorú, goromba ember (akár egy medve), aki, számtalan szerelmi kudarcon túl, nőre már rá sem bír nézni. Kettejük drámai találkozása tragikus végkifejletet ígér: Szmirnov párbajra hívja ki az özvegyet…

 

LEÁNYKÉRÉS
Tréfa egy felvonásban

Lomov, Ivan Vasziljevics földbirtokos, aki, bár folyamatosan vélt betegségekkel küszködik, alapjában véve egészséges. Elérvén 35. életévét, haladéktalanul meg akar nősülni. A szomszéd földbirtokos, a nagy vadász hírében álló Csubukov, Sztyepán Sztyepanovics egyetlen leányát, a kissé amazon természetű Natalja Sztyepanovnát szeretné megkérni. A váratlanul virágcsokorral beállító, állandó szorongással küzdő fiatalember hamarosan életveszélyes helyzetekbe keveredik a lobbanékony, hirtelen haragú Csubukovéknál…

(forrás: színház)

Popova – Natalja Sztyepanovna

Nyári Beáta

Szmirnov – Lomov

Boronyák Gergely

Luka – Csubukov

Juhász György

RENDEZTE

Vas-Zoltán Iván

Fotók: Gergely Bea

*

 

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára