Szervezetek

Konzervatív cölöpök

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 11 - 15:24

Vasárnap még úgy tűnt, hogy a Pride elmúlt. Egyébként tényleg vége az ideinek. De ez, mint szinte az várható volt, korántsem szegi a kedvét azoknak, akik a téma kapcsán szeretnék megkapni azt a pár pillanatnyi népszerűséget. A humanizmus jegyében kár lenne ezt a jogot megtagadni Felföldi Zoltántól. Már csak azért sem, mert egy egész fajta nevében nyilatkozik. Szerinte.

A fajta, szerinte, a konzervatív fajta. Így biológiai érdeklődésem teljében kezdtem olvasni. Várva az antropológiai leírását annak, hogy első ránézésre miről ismerszik meg a volt lakitelki polgármester képviselte genetikai entitás. Aztán kiderült: legfeljebb arról, hogy önmagát tekinti etalonnak. Lenézve, vagy inkább zsigerből kirekesztve mindenki mást. A konzervatív fajta ezek szerint ego-, és cezaromán lenne? Komoly kérdés. Amit valószínűleg a magukat konzervatívoknak vallóknak kellene egymás között tisztázni. Beleértve azt is, hogy a Homo nemzetség külön faját, a sapiens faj egyik alfaját képviselik-e? Mert ennek alapvető tisztázásig még az is kérdéses, hogy a Felföldi-fajta embernek vagy esetleg csak hominidának tekintődjön-e? Valamint az is bizonytalan, hogy a most publikált nyolc tétel tulajdonképpen kire, kikre is vonatkozik? Ahogy az, is hogy miért nem hét az a nyolc. A hét sokkal közelebb lenne a népi hagyományokhoz. De lehetne kilenc is, ahogy Jézus kilenc boldogság-tételt fogalmazott meg (Mt 5 3-11). Bár a kilencedik közvetlenül a tanítványoknak szól, és nem általános tétel. Úgyhogy inkább nyolc az a kilenc. Így Felföldi Zoltán talán a konzervatív boldogság-tételeket adta közre.

A legelső, különben nagyon helyesen, megadja a fogalmi keretet. Tagadva a „meleg” szó használatát, és globálissá téve a „homoszexuálist”. Azért persze megkérdezhetnénk a heteroszexualitás bajnokát arról, hogy milyen kapcsolatnak tekintené egy nők iránt vonzódó nő kapcsolatát egy nőként viselkedő férfival. Noha, gyaníthatóan a válaszban dominálna az „öőőö…” és az „izé”. Már csak azért is érdekes lenne a kérdésről alkotott vélemény, mert a második tételben közli, hogy a homoszexualitás abnormális. Amiből persze nem következik semmi. Egyszerűem azért, mert a „normális”-„abnormális” kifejezéspár csak egymáshoz képest értelmezhető. Ráadásul mindkét oldal csak címkézi a másikat. Magát tekintve „normálisnak”. Elfeledkezve arról, hogy az ember alapvetően egy hordában élő főemlős. Mely hordában annak idején is meg lehetett a nagyon fontos szerepe a tényleges szaporodási közösségből való kivonulásnak. Ha nem így lett volna, akkor az evolúció ugyanolyan ritkává gyérítette volna az ilyen jellegű determinációkat, mint ami a spontán mutációk gyakorisága. Ez olyan 10^(-14) 10^(-10) közötti nagyságrendben szokott lenni az élővilágban. Ami alapján nagyjából 10.000.000.000 – 100.000.000.000.000 emberből egy lenne homoszexuális. Plusz-mínusz egy nagyságrend. Amiről tudjuk, hogy nem így van.

Innentől Felföldi azon tézise, hogy „teljességgel alkalmatlan az élet továbbvitelére, és abnormális, mert gusztustalan és életidegen, és a normális embernek ettől teljesen felfordul a gyomra”, inkább a baromság kategóriába esik. A faj, és nem a szexuálisan önző egyed, továbbvitelében nyilvánvalóan van evolúciós előnye a homoszexualitás jelenlétének. Talán éppen az, hogy azoknak az utódoknak a továbbgondozását szolgálta, akiket a nemi szervükkel gondolkodó alfaszereplők eldobtak. Genetikailag sem tekinthető teljesen életidegennek, mert akkor az evolúció dobta volna ki. Marad a gyomor. Amiből legfeljebb az következik, hogy az ex-polgármester nem szeretne egy férfivel egy ágyban tölteni egy légyottot. Azonban érdekes lenne egy másik számot is ismerni. A Földön, vagy akár csak a közvetlen környezetében előforduló olyan nők számát, akik viszont Felföldi Zoltánnal nem szeretnének egy ágyban ébredni. Ha ezek száma nullánál nagyobb, akkor vajon ebből az is következik, hogy mindenki, aki nem fekszik le Felföldivel, az gusztustalan és életidegen szexualitással bír? S ezeket vajon szelíd rábeszéléssel győzné meg a konzervatív észosztó, vagy az erőszak is beleférne?

A többi tétel zöme ezek alapján szinte szóra sem érdemes. Mert több részben a kormánypropaganda egyes elemeit, a közképviselt szemellenzők finom-beállítási használati utasítását böfögi fel. Két szemlélet azonban csak megér pár gondolatot. Az egyik, hogy a nemi identitásukban nem Felföldi-fajtájúakat eltiltaná néhány foglalkozástól. A listába bekerült a tanár, a színigazgató, és a miniszterelnök (mit tudhat Felföldi Orbánról?). De vajon miért maradtak ki például a papok? Esetleg ezer más foglalkozás képviselői? Holott a papokról hallhatott valamit, mert olyasmit ír egy ponton, hogy „szerzetes és házas ember sem lehet valaki egyszerre”. Azt pedig tudjuk, hogy a rendi homoszexualitás olykor előfordul. Annyira, hogy Umbert Eco is megemlékezik róla a „A rózsa neve” című művében.

Az a tétele pedig különösen messzire vezetne a konzervatív hominidának, hogy „a homoszexuálisokkal munkájuk során kapcsolatba kerülők lelkiismereti aggály esetén ne legyenek kötelesek végrehajtani bizonyos – munkájukból egyébként adódó – feladatokat”. Az égő házba berontó tűzoltó tehát először kérdezze meg a füstmérgezéstől ájult sérültet, hogy milyen a szexuális orientációja? Esetleg vezessék be a ruhán alkalmazható megkülönböztetést? S tessék mondani: az első internálótábor Lakitelken lesz? S tessék mondani: a táborparancsnok Felföldi lesz?

Azért, ha tényleg cölöpöket kellene leverni, akkor egy bunkó, Felföldi személyében, már van hozzá.

Kategóriák: Szervezetek

V. Budavári Palotakoncertek — Budai Vár Oroszlános udvar

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 11 - 06:34

V. Budavári Palotakoncertek

2017. augusztus 3-6., Budai Vár Oroszlános udvar

 

Az idén ötödik alkalommal rendezik meg a Palotakoncerteket a Budai Vár Oroszlános udvarában. Az operett mellett lesz klasszikus és népzenei koncert is. A különböző műfajokat egy gondolat fűzi össze, az Ausztria és Magyarország között 1867-ben létrejött kiegyezés, 150. évfordulója.

Három fellépő társulat: a Budapesti Operettszínház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Nemzeti Filharmonikusok produkcióját láthatja a közönség

Program:

2017. augusztus 3., csütörtök 20:30

Vincze Zsuzsa—Zsuráfszky Zoltán: Kiegyezés /150 – A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása

2017. augusztus 4-5., péntek- szombat 20:30

Sissi nyomában – A Budapesti Operettszínház operett gálája

művészeti vezető: KERO

2017. augusztus 6., vasárnap 20:30

Magyar est – a Nemzeti Filharmonikus  Zenekar koncertje

műsoron: Liszt, Kodály, Erkel, Weiner, Dohnányi művei hallhatóak.

 

A fotók a ma délután megtartott sajtótájékoztatón készültek a Budai Vár – Savoyai teraszán.

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Egy koncepciós per anatómiája – Császy Zsolt bebörtönzése (1. rész)

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 10 - 12:53

Néhány hét múlva bebörtönzés vár a jogi végzettségű, egyetemi oktató Császy Zsoltra, aki az 1990-es évek elején nem mellesleg a FIDESZ szóvivője és parlamenti szakértője is volt, mindez azt követően, hogy egy, Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök és kormányának más prominensei ellen indított, széles körben koncepciós pernek tartott eljárás szenvedő alanyává vált.

Császy akkor vált a Sukoró-ügy egyik érintettjévé, amikor felmerült, hogy a Velencei tó partján egy külföldi befektető telkeket (vásárolna és) Közép-Európa egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként hasznosítana. A visszás helyzet azon, ingatlan-átadásra vonatkozó ajánlattal kapcsolatban alakult ki, amelynek keretében az állam bizonyos tóparti földekért cserébe középnyugat-magyarországi földterületeket kapott volna vissza. Császy akkoriban az állami vagyonkezelő cég igazgatójaként lag kezelt részben a Magyar Állam vagyonáért egy részéért felelt. Az államnak felajánlott csere-ingatlant később az ügyészség szakértői alacsonyabb értékűnek becsülték, így az ügyletre vonatkozó megállapodást a Bajnai Gordon vezette kormány egy furcsa perben megtámadta felmondta. Annak ellenére, hogy a magyar államnak semmiféle vagyoni veszteséget nem kellett elkönyvelnie, mégis vádemelés történt. Császy Zsolt 2010-ben előzetes letartóztatásba került, ahol börtönnapló írásába kezdett. Mikor később, a bíróság a fogva tartását törvénysértőnek találta óvadék ellenében szabadlábra helyezték, a napló meg is jelent „Az Orbán-rezsim börtönében” címmel. Most júniusban végül is 2 és fél év szabadságvesztésre ítélték, és a büntetése letöltését néhány héten belül meg is kell kezdenie. Császy Zsolttal Édler Eszter a Kanadai Magyar Hírlap, ill. Christopher Adam a Hungarian Free Press képviseletében készített interjút szinte azonnal az ítélet kihirdetése kézhezvétele után. A két részből álló teljes anyag magyar nyelven a YouTube-on tekinthető/található meg–az első rész itt tekinthető meg. Az alábbiakban közlünk néhány, kiemelésre érdemes részt olvasóink részére az első részből.

 (Császy Zsolt. Fotó: Garai-Édler Eszter)

Egy efféle interjúban óhatatlanul is felmerül Császy Zsolt FIDESZ-es múltja, különösen ha abból indulunk ki, hogy éppen ez az a párt, amelyik az immár egyáltalán nem független magyar igazságszolgáltatást arra használja fel, hogy őt vonja bűnvádi eljárás/üldöztetés alá. Amikor Császy 1993-ban kilépett a FIDESZ-ből, úgy fogalmazott: „ekkorra már a Fidesz egy szabadság elvű pártból leginkább politikai üzleti vállalkozássá alakult”.

Bár a fentiek valamennyi pártra jellemzőek voltak, Császy mégis kiemelte, hogy mindez jóval szembetűnőbb volt a FIDESZ esetében, hiszen a szárnyait bontogató fiatalokból álló ellenzéki párt egyrészt demokratikusabb és átláthatóbb működésű volt a többiekhez képest, másrészt a FIDESZ-nek – ellenzéki párt lévén nem kellett a hatalmat gyakorolnia.

2010. augusztus végén, mindössze 4 hónappal a FIDESZ hatalomátvételét követően Császyt letartóztatták. A valódi célpont azonban az egykori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc volt. Ez a várható fejlemény már Bajnai Gordon miniszterelnök ideiglenes kormányzása alatt is nyilvánvaló volt. A küszöbön álló választásokat a kilátások szerint földcsuszamlásszerű győzelemmel megnyerni készülő FIDESZ, ugyanis példátlan nyomást gyakorolt a Bajnai-kabinetre, hogy az „szálljon rá” az előző, Gyurcsány-kormányzatra.

A FIDESZ, ill. személy szerint Orbán Viktor, miközben egyrészről már kezdett megágyazni a kirakat-pernek, mindenféle fenntartás nélkül tárgyalt a hírhedt sukorói beruházás még elsőként jelentkező, amerikai befektetőjével, ill. folytatott zárt ajtók mögötti megbeszéléseket az üzletemberrel annak a Martonyi Jánosnak a vendégeként, aki később külügyminisztere lett. Ugyanitt jelen volt George Pataki és Ronald S. Lauder is. Orbán több alkalommal biztosította a befektetőt arról, hogy Magyarország nem banánköztársaság, így felesleges tartania bármiféle ellenintézkedéstől. Az igazat megvallva, még örülnék is, ha Magyarország ma banánköztársaság lenne, ugyanis már az is előrelépést jelentene – jegyzi meg Császy, figyelemreméltó humorérzékről téve tanúbizonyságot, dacára nehéz helyzetének.

 (Garai-Édler Eszter és Császy Zsolt. )

Ámde hiába a baráti hangvétel a befektetővel, a republikánusokhoz közel álló Lauder-rel, ill. Patakival folytatott találkozón, Császyt ennek ellenére megvádolták. A vádemelés hírére eközben fellobbant a magyar szélsőjobban megbúvó antiszemitizmus, és többen fogalmaztak úgy, hogy a történet nem más, mint a magyar földnek a cionisták által megkísérelt elrablása, s mi több, őrizetbevételét követően Császy számos antiszemita provokáció tárgyává is vált.

Amikor 2010-es őrizetbevételének, majd fogvatartásának körülményeiről kérdeztük Császy Zsoltot, úgy fogalmazott, hogy az egész leginkább egy lidérces álomra emlékeztet, amihez fogható meghurcoltatás egy jogállamban lehetetlen lenne. Úgy zárták el, hogy megtagadták tőle a védelem megszervezésének minden szokványos eszközét és lehetőségét. Az ügyész nem ismertette védőügyvédjével, hogy valójában mi is a bizonyíték, ami alapján indokolt lett volna őrizetbevétele, majd fogvatartása. Éppen az ügyész volt az, aki hagyta, hogy az ügy szempontjából kulcsfontosságú bizonyítéknak viszont egyszerűen nyoma vesszen. Mikor Császyt végül óvadék ellenében szabadlábra helyezték, a bíróság szerint az óvadék-fizetés elutasításának ill. a vádlott őrizetbevételének feltételei soha nem is álltak fent, ill. hogy elzárása teljes mértékben törvényellenes volt.

Amikor a védelem megpróbált hozzáférni az ügyhöz tartozó leglényegesebb iratokhoz, azt a választ kapták, hogy minden dokumentumot kiadnak nekik – de csak a vizsgálati szakasz lezárása után. Amikor mintegy negyvenezer oldalnyi, kaotikus és semmitmondó iratot végül kézhezvették, a védelem észrevett egy, a bírónak feltehetőleg rendelkezésre bocsátott iratra vonatkozó hivatkozást. Császy el is ment a bíróságra, hogy elkérje ezt a dokumentumot, rámutatva, hogy a nyilvántartás szerint azok bizony léteznek, azt mondták neki, hogy nem voltak ilyen dokumentumok, majd a történetet a hivatalnok úgy módosította, hogy valamilyen irat tényleg létezett, de vissza lett küldve az ügyészségre bíróságra. Császy ekkor kérte, hogy megtekinthesse a továbbításról szóló iratjegyzéketásbeli feljegyzést, ami egyébként mindig is készül, ha az állami hatóság egy a tulajdonában lévő dokumentumot kiad vagy áthelyez. Császy azonban azt a tájékoztatást kapta, hogy nincs ilyen feljegyzés.

„Hogy világosan fejezzem ki magam: lehetetlen volt rekonstruálni, milyen okkal és alapon tartóztattak le bennünket 2010. augusztus-szeptemberben. Jogi szempontból abszurd, hogy valakit megfosztanak a szabadságától, és később nem rekonstruálható, hogy mire alapozták ezt a döntést. Mindez megerősítette az érzést, hogy az ember addig rács mögött marad, ill. nem ajánlják fel az óvadékfizetést szabadlábra helyezést, amíg csak nem tesz terhelő vallomást,” jegyezte meg Császy. Hozzáfűzte: a hatalmon lévő párt és az igazságszolgáltatás közötti határvonal annyira elmosódott, hogy a Fidesz immár hajlamos politikai inkvizítorokat alkalmazni. Ezek az emberek látnokok voltak, mert már egy évvel korábban meg tudták állapítani, hogy milyen bizonyítékokat talál majd az ügyészség. Úgy gondolom, éppen ezen az alapon nevezünk valamit koncepciós pernek.

 (Császy Zsolt és Christopher Adam. Fotó: Garai-Édler Eszter.)

Császy Zsolttal jelezték gyakorlatilag közölték, hogy akkor számíthat a büntetőeljárása megszüntetésére büntetése mérséklésére, ha a korábbi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc ellen vall – ami hamis tanúskodás lett volna. Császy megjegyezte, hogy többféle nyomásgyakorlási taktikát is tapasztalt. A nevelőanyja temetésre sem engedték, amit miatt később a Strasbourgi emberi jogi bíróság elmarasztalta a Magyar Államot. Másrészt Egyrészt a Fideszhez szorosan kötődő ügyvédi irodák kaptak konkrét megbízást, hogy az ügyön dolgozzanak a vádhatóság számára. Emellett a börtönben ülő Császynak közvetve felajánlották, hogy „eszmecserét” folytathat az ügyészséggel. Jogállamban ez abszurditás. A gyanúsított nem beszélget csak úgy az ügyészséggel. Ha találkozásra kerül sor, akkor a megbeszélés valójában kihallgatás. De – börtönőröktől kapott információk szerint – ez tényleg előfordul Magyarországon. A gyanúsítottak úgy gondolják, hogy szabályos kihallgatásra mennek az ügyészségre, és meglepődve tapasztalják, hogy a találkozás csak informális beszélgetés, amelyről nem készül hivatalos jegyzőkönyv.

„Az ügyészség nagyon nehéz helyzetben van Magyarországon, emiatt sok ügyész kényszerült elhagyni a szakmát,” jegyezte meg Császy.

A Fidesz-párti propagandaújságok zaftos történetekkel látták el olvasóikat az eljárás alatt, nyilván azért, hogy rásegítsenek, ill. együttműködjenek az ügyészséggel. Ezek az agit-prop közlemények azt a mondanivalót sulykolták, hogy Császy Zsolt és Tátrai Miklós, a vádlott-társa Gyurcsány Ferenc lekenyerezettjei.

„Jogi szakmai szempontból ez mesterségesen kreált ügy. Másrészt az eljárást az érvényes jogszabályoknak ellentmondó módon folytatták le. Harmadrészt figyelmen kívül hagyták a Legfelsőbb Bíróság döntéseit,” összegezte a helyzetet Császy.

Mitől is egyértelmű az, hogy az egész idő alatt Gyurcsány Ferenc volt a célpont? Az Ügyészség kérésére az FBI kihallgatta a Sukoró projekt amerikai befektetőit, és akkor a kihallgatásnak az volt a hivatalos indoka során elhangzott, hogy ez egy Gyurcsány ellen folytatott eljárás. Az viszont a probléma, hogy az ilyen vizsgálat Gyurcsány Ferenc ellen abban az időpontban törvénytelen volt, mert a korábbi miniszterelnök képviselői mentelmi jogot élvezett.

A törvénytisztelet kifejezett hiánya mellett az ügy a rendszer antiszemita és rasszista vonásait is demonstrálta. Császy megerősítette, hogy Ronald S. Lauder olyasmire készült, ami teljesen szokványos, ha külföldi befektetők jönnek egy országba: úgy döntött, hogy bemutatja a projektet és a befektetőket a lakosságnak. Minden befektető tiszteletreméltó háttérrel és gazdag tapasztalatokkal rendelkezett az üzleti világban. A magyar szélsőjobb mégis azonnal „idegen tőkéről” kezdett beszélni. Régen „árja tőkéről” ill. „nem árja tőkéről” beszéltek, a mai Magyarországon szinte ugyanezen a sémán alapultak ezek a kijelentések. A szélsőjobb Izraelbe kiutaztatott polgármesterekről szóló hazugságokat is kezdett terjeszteni, és az ügy köré szőtt történetek hallgatólagos, de világosan érthető antiszemita hangsúlyt is kaptak.

Császy felidézte, hogyan börtönözték be politikai okokból az előző rezsimek diktatúráiban két rokonát is, köztük még Rákosi alatt a nagybátyját. Most Császy Zsolton a sor, hogy folytassa ezt a szerencsétlen családi tradíciót Magyarország huszonegyedik századi diktatúrájában, az Orbán rezsimben.

Következik a 2. rész.

Garai-Édler Eszter

Dokumentum:

 

Kategóriák: Szervezetek

Fellini Római Kultúrbisztró

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 10 - 07:40

Most a hétvégén a Margitszigeten fotóztam (képek később jönnek).

Barátnőm, aki szintén fotós azt ajánlotta a munka végeztével menjünk el a Római partra körülnézni, egy kicsit a környezetet fotózni. Autóval szinte pillanatok alatt ott voltunk.

Nem hittem a szememnek. Igaz erre soha nem jártam, de amit itt láttam, meglepett. Vendéglátó egységek, kerthelyiségek egymás mellett, mint a Balaton parton, vagy a tengerparton. Az illatok és színek kavalkádja, itt egy lángos sül, ott egy keszeg.. Csábító, de hová üljünk be, a választás nehéz. Végül egy igazi retro különlegességet választottunk:

Fellini Római Kultúrbisztró hirdeti a tábla.

A bemutatkozó oldalukon ezt írják:

Ezek vagyunk mi

Mi egy bisztró vagyunk a Duna- parton. Tényleg a parton, nálunk a nyugágyról a lábad vízbe lóghat. Van sok enni és innivaló, például belga csapolt meggyes sör, mentás limonádé, olasz grill szendvics, házisüti.

(A többit légyszíves nézd meg az ételek, italok alatt!)

Finom a zene is. Jazz, sanzon, romantikus, alternatív.

Mi egy kultúrbisztró vagyunk a Duna- parton. Kérned sem kell, a fröccs mellé

szívesen adunk némi szellemi táplálékot: hetente parti-mozit, koncertet, felolvasó-színházat, mozgókönyvtárat.

Nálunk lehet bambulni is. Nézheted a hajókat. A kajakosokat. A kacsákat. A vizet.

Mi egy gyerek, kutya, kacsa és biciklistabarát hely vagyunk a Duna- parton. Játszóhajó, gyerekmenü, kutyatál, kacsakaja, és bringaszervíz is van. Hozd le a családod, vagy akinek szeretnél a

családtagja lenni. Gyere biciklivel, kajakkal, gyalog (a buszmegállótól, vagy a parkolótól egy kicsit sétálnod kell, de az direkt jó). Jöhetsz így is, úgy is, mert minden út a Rómaira vezet!

Ha kíváncsi vagy még 1-2 dologra, akkor itt olvasgathatsz rólunk:

http://danubeflow.eu/hogy-kerul-fellini-a-romai-partra

http://welovebudapest.com/barok.szorakozohelyek/barok/fellini.romai.kulturbisztro

http://romkocsmak.hu/index.php?id=helyek&hely=23

Facebook/Fellini Római Kultúrbisztró

Mindenkinek szívből ajánlom, ha kikapcsolódásra vágyik, de beszéljenek inkább a fotók:

 

Kategóriák: Szervezetek

Orbán! Horthy kivételes államférfi volt? — 73 évvel ezelőtt ezen a napon…

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 9 - 16:05

73 évvel ezelőtt ezen a napon 11 140 férfit, nőt, gyermeket vagoníroztak be, és indítottak el a halál felé.

Monor (két vonat) 3065 és 3079 férfi, nő, gyermek

Békásmegyer-Budakalász (két vonat) 3072 és 1924 férfi, nő, gyermek

A menetrend szerinti vidéki zsidóság deportálása ezzel a nappal befejeződött, illetve még 1944. július 20-án Rákoscsabáról 1230 férfit, nőt, gyermeket (amely település ekkor még közigazgatásilag nem tartozott Budapesthez) vagoníroztak be, és indítottak el a halál felé.

 (A nagyításához kattintson a térképre!)

1944. július 6-án Horthy a romló hadi helyzet és a rá nehezedő nemzetközi és hazai nyomás hatására rendeletet adott ki a deportálások leállításáról, ám NEM LEÁLLÍTOTTA, LEGFELJEBB FELFÜGGESZTETTE: Budapest körüli községekből még július 20-án, sőt azt követően is deportáltak.

HORTHY MIKLÓS 1944. május 14.–1944. július 20. között 423 271 magyar zsidót küldött koncentrációs táborokba. (A deportáció részletes táblázata – településekre lebontva – itt található.)

A mártírok emléke legyen áldott – May the memory of the martyrs be blessed.

Never again! – Soha többé!

Kategóriák: Szervezetek

Pride: A rendőrfőkapitány egyenruhában vonul fel — ha tetszik, ha nem

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 7 - 18:52

Kanadában nem arról megy a vita az ottawai Pride felvonulás előtt, hogy legyen-e kordon, vagy sem, hanem arról, hogy a LGBTQ közösséggel lelkes szolidaritást vállaló fővárosi rendőrség felvonulhat-e egyenruhában. A vita azután robbant ki, hogy az ottawai Pride szervezői idén először arra kérték a felvonulni kívánó rendőröket, hogy civilben tegyék, ne egyenruhában. A szervezők a “radikalizált ifjúság” és az őslakosság nevében kérték a rendőröket arra, hogy a felvonulás alatt lényegében titkolják el azt, hogy rendőrök.

“Elsődleges szempont, hogy minden felvonuló biztonságban érezze magát, különösen az ifjsúgág, a radikalizálódott közösség és az őslakosság. Ezért tisztelettel kérjük a nem szolgálatban lévő rensdőröket akik idén fel szeretnének vonulni, hogy ezúttal civilben tegyék ezt és ne alkalmazzanak rendőrségi autókat, illetve ne hordják egyenruhájukat”–mondta Tammy Dopson, az Ottawai Pride elnöke.

Természetesen idén is, mint minden évben, lesznek olyan rendőrök, akik a felvonulás biztonságát védig és akik szolgálatban lesznek. De lesz olyan rendőr is — köztük maga a fővárosi rendőrfőkapitány — aki az LGBTQ közösséggel vállalt szolidaritásként fel is fog vonulni. Charles Bordeleau rendőrfőkapitány már bejelentette: ő mindenképpen egyenruhában lesz jelen, ha tetszik a szervezőknek, ha nem.

“Megerősítjük, hogy érkezett tőlük ilyen jellegű kérés. De az egyenruha identitásunkhoz tartozik. Minden rendőr maga dönthet arról, hogy hord-e egyenruhát vagy sem. De az én esetemben anélkül felvonulni olyan lenne, mintha megfosztottak volna valamitől”–mondta Bordeleau.

Chief Charles Bordeleau, ottawai rendőrfőkapitány 2016-ban.

A rendőrfőpitány szerint azért is fontos, hogy rendőrök egyenruhában vonulhassanak fel a Pride-on, mert a mai rendőrök között is vannak melegek, továbbá a rendőrség és az LGBTQ közösség múltja korántsem felhőtlen. De ma már egy másik országban élünk és fontos hangsúlyozni, hogy társadalomként mennyit fejlődtünk.

Ugyanakkor Bordeleau azt is elmondta, hogy vannak olyan esetek, amikor az egyenruha viselete elkerülhető feszültséget okoz. Például volt olyan, hogy amikor a fekete közösséggel találkozott, szándékosan mellőzte az egyenruha viselését. De szerinte a Pride roppant sokszínű felvonulás és van aki pont azt szeretné látni, hogy a fővárosi rendőrség szolidaritást vállal.

Lapunk álláspontja, hogy fontos üzenetet sugároz, amikor manapság az erőszakszervezetek képviselői szerves részei és támogatói a Pride-nak. Ez Ottawában még akár két évtizede is elképzelhetetlen lett volna, de mára az ottawai Pride egy valóban sokszínű, családi és vidám felvonulás, amely a befogadó kanadai társadalom egyik szimbólumává vált. Kár lenne, ha 2017-ben pont a Pride-on kéne egy bizonyos csoportnak eltitkolnia identitásának egy fontos részét.

Az Ottawai Pride-ra augusztus 21 és 27 között kerül sor.

Kategóriák: Szervezetek

Szép Ernő: Vőlegény | Szentendrei Teátrum

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 6 - 18:50

„A darabban mindenki a pénz után kapkod. A pénz az a főszereplő, aki a vőlegényt nősülésre csábítja, s aztán elszakítja menyasszonyától…” (Rab Gusztáv)

Szép Ernő a legnagyobb zsonglőr, kötéltáncos, illuzionista a magyar irodalomban. A Vőlegény pedig az egyik fő attrakció. Az első felvonás szédítően kavargó burleszk, a második krimiszerűen izgalmas szerelmi párbaj, mely egyszerre gyöngéd és tébolyultan erotikus, és mindennek tetejében egy fogorvosi székben játszódik. Vigyázat, az érzéstelenítés elmarad!

Kovács PatríciaSzabó Kimmel Tamás, Takács Kati, Gazsó György, Tóth Ildikó, Fillár István/Kerekes József, Szabó Irén, László Lili, Hevesi László, Madácsi István

Dramaturg – Kárpáti Péter
Zene – Lázár Zsigmond
Jelmez – Zeke Edit
Díszlet – Valcz Gábor
Grafika – Csáfordi László
Rendező munkatársa – Skrabán Judit
Rendező – Novák Eszter
Producer – Orlai Tibor

A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása

Szép Ernő örökösének az engedélyét, a Hofra Kft. közvetítette (www.hofra.hu)

(forrás:színház)

Fotók: Gergely Bea

Bemutató: július 7.péntek, 19:30

 

Kategóriák: Szervezetek

Polgár(h)idegháború

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 6 - 14:25

Pár napja pörög a kommunikáció a legújabb kampányplakátok körül. Azok körül, amelyek immár a mindennapi sorosozás jegyében születtek. Ezekre a kék plakátokra a járókelők jelentős része szelektíven már régen vak. Miközben Orbán hívei révült mosollyal csettinthetnek. Néhányan meg háborognak. Alkalmasint joggal, de látványos eredmény nélkül.

Egyébként, személy szerint eléggé kíváncsi lennék Orbán hithű tapsoncainak a reakciójára egy olyan plakát láttán, amin az szerepelne: „Ne hagyjuk, hogy Orbán röhögjön a markába utoljára!” Holott egy ilyen plakát, pontosabban annak sejtetése, hogy Orbán röhög a markába, valószínűleg jobban leírná a kialakult helyzetet. S nem csak azért, mert a plakátok készítése elég jó üzlet lehet annak, aki hajlandó megcsinálni, és kihelyezni egy-egy ilyen szellemi végterméket. Azért azonban mindenképpen jól mulathat az ország adófizetőinek a kárára, hogy a kialakult kommunikációs offenzíva jól mutatja: a Fidesz stratégiája visszaigazolódni látszik. Az a stratégia, hogy nagy ívben tojnak a társadalom egészére. Kiszúrják a seggfejek szemét néhány üveggyönggyel, egymásnak ugrasztják az embereket, és eközben a saját híveiket átvitték az árkon. Meg a bokron is. De az utóbbit már nem veszik észre. Valójában az a néhány millió szavazó biztos szavazat hajtja a motort. Valamint az, hogy ezeket a szavazatokat be is biztosítsák maguknak. Ebből a szempontból a Soros-plakátok valójában legfeljebb egy mérföldkövet képeznek az út mentén. Esetleg az emberi moralitás egy sírhantját. De alig valószínű, hogy ez utóbbi érdekelné a Fidesz kommunikációs gépezetének szorgos szénlapátolóit. Hagyjuk is őket lapátolni a szenet.

Inkább folyamatában pislantsunk rá a fősodornak tűnő kommunikációs áramlatra. Visszatekintve arra a korszakra, amikor a Fidesz második kormánya felállt. Akkortájt láthatóan megindult, majd 2012-re kifejezetté vált egy nagyon jelentős kommunikációs stratégia. Az, hogy Orbán először csak kicsit, majd egyre inkább kezdett nagyon drasztikus kiszólásokkal élni. Ellenséget keresve, szalonzsidózva, vagy „csak úgy”. Először gondosan vigyázva arra, hogy mindig legyen egy féligazság abban, amit mond, és mindig legyen egy biztos visszavonulást ígérő félmondat a beszédeiben. Ezzel elérve azt, hogy a rá, pontosabban a Fideszre szavazók könnyebben meggyőzzék magukat: jól szavaztak, amikor rá szavaztak. Ezt követően már mondhatott egyre vadabbakat, mert a többség, immár puszta „önvédelemből” is meggyőzte magát, hogy a vezérnek biztos igaza van. Mert ellenkező esetben legalább saját magának be kellett volna vallania, hogy hülye volt, amikor a Fideszre szavazott. Néhányan megtették, és le is morzsolódtak. De nem lévén egy érdemi jobboldali alternatíva, ők inkább otthon maradnak a szavazásokkor. Velük tehát valójában úgy veszít szavazót a kormánypárt, hogy az ellenzék sem nyer szavazatot.

Az önigazolást választó rétegek aztán eljutottak ahhoz a ponthoz, hogy Orbán legvadabb baromságait is hajlandóak voltak, a még elviselhető szintre redukálva, megmagyarázni maguknak. Eközben folyamatosan elszakadtak a realitásoktól éppen úgy, mint a társadalom valós többségétől. Egyre inkább egy zárt kasztot alkotva. Az orbánhívők zárt kasztját. Akik egy idő után már csak azért is egyre hangosabban tapsolnak Orbánnak, mert nincs valós választási lehetőségük. Elvi van, de racionális nincs. Olyan nincs, ami arcvesztés nélkül tehetné lehetővé a visszakozást. S ettől a ponttól önerősítővé, és egymás előtt is Orbán messiás voltát bizonygatóvá válik a folyamat. Annyira, hogy Orbánnak mára már ellenpontoznia sem kell a kiszólásait. Valójában végig sem kell gondolnia. Egyházának hívei már nem igényelnek racionalitást. Ha pedig véletlenül találkoznak a valósággal, akkor átmennek az út túloldalára.

Sajátos módon a társadalom is érthetően marad közömbös. A többség, jórészt egyfajta napi túlélési stratégiaként szelektíven vakká és süketté vált. Legfeljebb fáradtan legyint a legújabb húzások, az aznapra rendelt nagy lopások, plakátok és hasonlók láttán. Ebből a szempontból a sok kicsi, egyenként igencsak fékezett habzású, és hatásfokú tüntetéske csak fokozta ezt a hatást. Jól láthatóan elérve azt, hogy a legnyilvánvalóbb szemétségek, a nyílt hazaárulás határait súroló jelenségek, megnyilvánulások is csak egy fásult legyintést érnek sokaknak. Értelmét adva annak, hogy Orbán csapata miért élt a sok kicsi provokáció eszközével. A híveiket egyre jobban zárt egyletté kovácsolta. Miközben az ellenzőket kifárasztotta.

A kampányhoz közelebb kerülve jól láthatóan igyekszik még jobban leszakítani a híveket a társadalomról. Elérve azt, hogy meg legyen az a minimális szavazatszám, amivel meg lesz a parlamenti többség. Őket ellenzéki oldalról gyakorlatilag lehetetlenné vált megszólítani. Ülnek a kormánypropaganda biztosította fekete lyukban, és még tapsikálnak is hozzá. Az egyre fásultabbá tett többséget is elég nehéz kimozdítani az apátiából. Ha pedig, valami különleges csoda folytán, mégis sikerülne ezt megtennie az ellenzéknek, és Orbánt sikerülne leváltani? Akkor valószínűleg ott lesz a hívek suttyóosztályú rétege, akik majd megint hidakat zárnak le, köztereket hugyoznak össze, ha a vezér majd azt kéri tőlük, hogy mozduljanak.

Az ország valószínűleg a sok éve folyó hideg polgárháború új fordulójába vágott bele az új kampánnyal. A Soros-plakátok ebből a szempontból nem többek a híveket kondicionáló segédeszközöknél. De legalább rohadt drágák is valószínűleg. Szinte biztosan többe kerülve, egy iskolás ebédjénél. Mely utóbbira Orbán valószínűleg éppen úgy tesz rá, mint a híveire. Mármint nem a szólamok, hanem a valóság szintjén.

Kategóriák: Szervezetek

Ne védjék meg a zsidó honfitársakat!

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 6 - 13:24

Azt mondja a választott vezető, hogy zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus ellen, és megvédi zsidó honfitársait.

A zsidó honfitársak egyetértenek a zérő toleranciával, de nem szeretnék, ha megvédenék őket. A zsidó honfitársaknak rossz emlékeik vannak a megvédésükkel kapcsolatban.

A zsidó honfitársak azt szeretik, ha nincs szükség arra, hogy megvédjék őket. Azt szeretik, ha nincsenek veszélyben. A zsidó honfitársak ugyanis ugyanazt szeretik, mint bárki más: békében, nyugodtan élni. Gyerekeiket nevelni, szeretteiket szeretni, dolgozni, pihenni, szórakozni.

Mindehhez persze az is kellene, legalábbis a zsidó honfitársak szerint, hogy a kormány, élén a választott vezetővel, ne hergelje azokat, akik a kormány legújabb Soros György ellen uszító plakátjaira odaírták, hogy Büdös zsidó, mert nem megvédeni akarják zsidó honfitársakat, hanem megtámadni.

A zsidó hontársak nem szeretik az ilyen és ehhez hasonló feliratokat. Nemcsak azért, mert rossz emlékeket idéz bennük, hanem azért is, mert ha egy kormányplakáton ilyet látnak, azt gondolják, hogy a kormány, élén a választott vezetővel, talán mégsem akarja annyira megvédeni a zsidó honfitársakat, mint ahogyan mondja.

Ha a kormány, élén a választott vezetővel, valóban meg kívánná védeni a zsidókat, akkor nem teremtene folyamatosan olyan helyzeteket, hogy neki, vagy bárki másnak meg kelljen védenie a zsidókat. Nem nevezné Horthyt kivételes államférfinak, miközben tudja, hogy Horthy nemcsak a zsidótörvényekért felelős, hanem több százezer zsidó származású magyar ember elpusztításában is tevékenyen segédkezett.

A zsidó honfitársak tudják, hogy nem a magyar kormány írta rá a Soros György ellen uszító plakátokra, hogy Büdös zsidó, de ezzel nincsenek különösebben kisegítve, mert azt is tudják, hogy a kormánynak nincs ellenére, ha valaki odaírja a plakátokra ezt a szégyenteljes szöveget. Ha a kormánynak, élén a választott vezetővel mindez nem tetszene, akkor már elfogták volna a tetteseket, és lesújtottak volna rájuk a törvény szigorával. Ám mivel ez nem történt meg, a zsidó honfitársak kénytelenek azt gondolni, hogy akár a kormány is odanyomtathatta volna a Soros György ellen uszító plakátokra ezt a szöveget, hiszen tudta, hogy előbb, vagy utóbb, úgyis odaírja valaki.

A zsidó honfitársak rosszkedvűen nézik azt, ami ma Magyarországon történik. Többeknek közülük háborog a gyomruk, és olyanok is vannak közöttük, akik félnek, mert még emlékeznek, hogy annak idején is hasonlóképpen kezdődött az, amitől a zsidó honfitársakat meg kellett volna védeni.

Mindez persze nem csupán a zsidó honfitársak számára gyomorforgató, hanem azok is ugyanígy éreznek, akik nem zsidók ugyan, de normálisan gondolkodnak és tudják, hogy egy olyan országban, ahol nem jó zsidónak lenni, ott nem-zsidónak lenni sem jó.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Ej, haj, kaszakő, hát az egész kassza kő?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 5 - 15:21

A lápos sík tájékot láttató kilátók számát illetően kétségkívül világrekorder magyar faluról alább olvasott sorok, néhány kommentjével együtt nekem legelőbb Megyesi Gusztáv a Hócipőben öt éve pulikált örökzöldjének címét juttatták eszembe: “Ej, haj, kaszakő”. Miközben az írást “fellapoztam”, magamban mormoltam (és rögvest a fenti címmé alakítottam) az apai nemi szervre vonatkozó népnyelvi folytatást, mert, bizony, az uniós pénzből építtetett tyukodi kilátók létét semmi más nem indokolhatja, mint a pénzlenyúlás lehetősége, hiszen a tizenegy kilátóból megfigyelhető ecsedi láp turisták tízezreit aligha vonzza az alföldi faluba.

Megyesi Gusztáv ötéves írásának, az akkor még élő Váradi András cselekményei“kölcsönözték” a témát, talán sokan is emlékeznek a Mészáros Lőrinc akkori birtokát valamelyest megkurtító, egyébiránt polgármesterjelölt juhász váratlan halálára, meg az azt követő, eredménytelen perekre is. Vélhetően sohasem tudjuk meg Váradi András elhunytának teljes, minden élőzményre kiterjedő körülményeit, de higgyék el, engem is meglepett, amiért az interneten az olvasásban a tyukodi kilátóktól egészen Orbán Viktorig jutottam.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Szijjártó szerint Hitler is rendben lenne?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 4 - 14:52

Egy izraeli lap végső soron Orbán jobbiknak tett gesztusaként értékelte Horthy méltatását. Ez annyira triviális részkövetkeztetés volt már korábban is, hogy önmagában ez a vonulat talán szóra sem lenne érdemes. Felértékelni az értékeli fel, hogy Szijjártó egy kicsit másként foglalt állást. Miközben kicsit kioktatta az izraeli nagykövetet is. Mert utólag is méltatlanná válna az Orbán mellett betöltött első csicska címére, ha nem szólt volna be.

Egy veretes ostobaságot. De erről kicsit később. Addig egy pillanatig idézzünk el annál az állásfoglalásnál, amely alapján a „magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben”. Ami azt is jelenti, hogy a magyar kormány ezek szerint nincs beszélő viszonyban a kormányfővel? Mert Horthy maga állította magáról, hogy antiszemita. Márpedig ő hátha jobban tudta ezeket a dolgokat, mint Szijjártó. Orbán, illetve a tőle egyre kevésbé szélebbre álló jobboldaliak pedig elég nyilvánvalóan adóznak a Horthy-kultusznak. Az, hogy szívből, kortól, vagy csak szájjal, az ebből a szempontból lényegtelen. Ellenben az antiszemita Horthy-t példaképként majmoló jelenkori miniszterelnökkel szemben ezek szerint kormányzati zéró-tolerancia van életben. Márpedig ennek alapján a külgazdasági és külügyminiszter egyetlen következetes lépése egy hétfőn benyújtott bizalmatlansági indítvány lenne. Függetlenül attól, hogy Horthy „udavartartásában” Orbán Viktor a segéd-csizmatisztítóig sem vitte volna. De „természetesen” nem kell félteni a miniszterelnököt az említett bizalmatlansági indítványtól. Mert ezt akár korábban is megtehették volna.

Ugyanakkor a Szijjártónál is felbukkanó másik vonulat sem érdektelen. Az, amelyik szerint Horthy azért nem gáz, mert „Horthy Miklós kormányzó tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak”. Ami nagyjából olyan, mintha egy sorozatgyilkost felmentenének azért, mert az óvodában pompás papírcsákót hajtogatott valamelyik pityergő csoporttársának. Elvégre ebben az esetben az illető sorozatgyilkosnak is voltak pozitív életszakaszai is. Vagy, ahogy egy internetes megjelenés alatti kommentben felvetette egy beírás még Kovács Zoltán kormányszóvivő megszólalása kapcsán: Hitler is felmenthető lenne. Elvégre kétségtelenül voltak olyan időszakok, amikor Németország túlélt egy válságot, amikor virágzott a német gazdaság. Azt az utolsó hat évet, meg felejtsük el. Elvégre csak a szőrszálhasogatókat zavarják a koncentrációs táborok, meg az ilyen csipp-csupp dolgok.

Azért persze érdekes lenne tudni, hogy miközben Orbánt mosdatta, vajon Szijjártó vigyázban állt-e? Vagy csak a szája szélét nyalogatta? Előre készülve a következő Orbán-Szijjártó latrina-randira?

Kategóriák: Szervezetek

Út a portások és szolgák országába

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 3 - 09:36

A kormány részéről, a jelek szerint, elkészült az általános középfokú képzés leépítésének az éppen aktuális koncepciója. A hírt most, egy kiszivárgott, decemberi háttéranyagra hivatkozva közli az MNO. Azzal, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelenleg, valószínűleg a választásokig jegeli a Parragh László által vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontját tükröző koncepciót. Miközben a tendencia nem új.

Már csak azért sem, mert az iparkamarai főmufti már egy éve is arról ábrándozott, hogy leginkább szolgákra van szükség. A vállalkozóknak. De nincs ez másként a kormányzat esetében sem. Annak a kormányzatnak az esetében, amelyről már öt évvel ezelőtt is tudni lehetett: erősíteni és nem gyengíteni akarja a szolganemzet koncepcióját. Mely koncepció jellemzően kiteljesedik az olyan rendszerekben, amelyek már kisgyermekkortól a hatalmi hierarchiák feltétel, illetve gondolkodás és kérdések feltétele nélküli elfogadására igyekszik szocializálni a jövő nemzedékeit. Mert valószínűleg nincs nagyobb ellensége az érveket pofonnal, a meggyőzést pedig legyőzéssel helyettesítő vezéreknek, mint az az alattvaló, aki kérdez. Majd aztán elgondolkodik a válaszon. Ha pedig netán még morális mérleget is képes felállítani, az már maga lehet a pokol az említett vezetőknek. Állami-, egyházi-, és cégek vezetőknek egyaránt. Nem véletlen tehát, hogy a koncepciót történelmileg a gyarmatok egyházi iskoláiban lehetett igazán vegytisztán létrehozni, majd remek hatásfokkal alkalmazni a XX. század diktatúráiban is. Hogy aztán visszaköszönjön, kicsit szalonképesített formában, Parragh vállalkozói elvárásaiban, illetve az Orbán-kormány oktatáspolitikájában. Esetleg, alig szalonképesített formában.

Most éppen úgy, hogy az első körön nem gimnázium-képesnek ítélt gyermekeket egy életre kényszerpályára kényszerítik. Amiben a kulcspontok a kényszerpálya, és a kényszerítés. Ráadásul egy olyan kényszerpálya, ahol a megfeneklés a legbiztosabb életkilátás. Tekintettel arra, hogy a szakképzés színvonalát már régen leszállították az alig vállalható szintre. A két hatás együtt egy valamire lehet kiválóan alkalmas. A gimnáziumok olyan versenyistállóvá válnak, amihez görcsösen fog ragaszkodni a szülő és a csemete egyaránt. Ha bekerült. Tárt ajtókat nyitva ahhoz, hogy az iskola nyugodtan visszaéljen a hatalmával, és ne legyen rákényszerítve a színvonalas oktatásra. Elvégre reklamálni senki nem fog merni. Valamint előrehozva azt a presztízscsatározást és könyöklő versengést a középiskolás évekre, amelyben egyébként majd csak a munkaerőpiacon lenne része a gyermekeknek. Az egyik oldalon tehát lesz egy hatalmaskodó iskolarendszer, míg a másik oldalon egy kompetitív helyzetben a hatalomnak betörő diákság. A gimnáziumok ilyetén korlátozása tehát az alig képzettebbnek nyilvánítható szolgaréteg nevelésének egyik tuti receptje.

A szakképzés szintjén ellenben ott lesznek azok, akik már a puszta ott létüket is megkeseredéssel, frusztrációval fogják megélni. Sokakban elvetve a kiélendő, (túl)kompenzálandó komplexusok csíráját. Ha ezek közül valaha, egyszer, bárki olyan helyzetbe kerül, hogy nyugodtan kiélheti ezt a frusztrációt egy gimnáziumot végzetten, akkor kamatostól fog törleszteni. Az ostobábbja direktben. A fondorlatosabbja aljasabban. Garantálva, hogy a portáseffektus maximálisan hasson, ha a kényszerszakmunkás csak egy picike kis hatalmat kap. Aki pedig nem kap, az is könnyebben lesz valószínűleg uszítható. Vagy megmarad örökkön örökké meg nem értett zseninek. Akinek akkora a belső ellenállása aziránt a pálya iránt, amit kényszernek él meg, hogy az energia nagy részét ennek megtörése emészti fel. Az iskolában, majd a munkahelyeken is. A kényszermunka ugyanis, bármilyen celofánba is csomagolják, kényszermunka marad.

Annak, aki ezt az NGM részéről kitalálta, szívesen kívánnám, hogy élvezze ennek a gyümölcsét. Mondjuk azt, hogy a vakbelét olyan orvos műtse, aki alig maradt bent a gimnáziumban, de kénytelen volt, mert kimaradni, átjelentkezni máshova nem mert. Valamint puskázott vizsgákkal jutott diplomához. Hogy aztán olyan nővérke segítse a munkáját, aki közgazdász szeretett volna lenni, és most haragszik a világra, amiért egészségügyi szakképzésbe kényszerült. Bár ez csak hipotézis, ezt még Parraghnak sem kívánnám. Humanizmusból. Ahogy a kormánytagoknak sem. Túl egyszerűen úsznák meg a főtárgyalást.

Kategóriák: Szervezetek

Igy lett belőlem Soros-ügynök a Ferihegyen

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 2 - 11:06

Egy Wizz Air járattal érkeztem meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőterre szombat reggel Burgászból. Az elmúlt öt nap alatt a Fekete-tenger román és bolgár partvidékeit volt szerencsém bejárni. Amiután Budapesten landolt járatom, az útlevélellenőrzés felé siettem. A kanadai útlevelem volt éppen kéznél, miközben a magyar útiokmányom valahol az egyre káotikusabban megtelt hátizsákomban hevert. Gondoltam, hogy egyszerűbb inkább a kanadait felmutatni.

Amikor a határőr púltjához érkeztem magyarul kívántam jó napot a nagyon fiatal (korai huszas éveiben járó) ellenőrnek. Elvette kanadai útlevelemet, a megszokott módon átviszgálta azt, illetve a benne lévő pecséteket, aztán megkérdezte, hogy honnan érkeztem. Egy szóban jeleztem, hogy Bulgáriából. Ekkor még egy pillanatra megvizsgálta útlevelemet, majd a mellette ülő, nála idősebb kollégához oda hajolva ennyit mondott: “Soros ügynök.” Aztán szó nélkül a púltra csapta útlevelemet és tovább mehettem.

Lehet, hogy humorizálni akart a munkatárssal, lehet hogy nem. A szakmaiság viszont elvárható lenne határellenőröknél.

Talán nem véletlen egybeesés, hogy pont a napokban került ki az Orbán kormány újabb bődületes plakátkampánya, ezúttal egy kissé gonoszan mosolygó Soros Györgyről meg a következő szöveggel: “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén.” Az ezt megelőző plakátokon jelezte a kormány a népnek, hogy Magyarország büszke és erős európai ország, az előtt pedig annyit, hogy “állítsuk meg Brüsszelt.” Aki jár Budapesten az tudja, hogy sokszor egymás mellett négy-öt teljesen egyforma politikai óriásplakátot helyeznek el.

Lassan úgy tűnik, mintha a magyar jobboldal egy példanélküli önironikus műsort nyújtana az országnak. Mert, hogy a Fidesz egyetlen cinikus politikusa sem dől be az ilyen abszurdumnak, az biztos. Azt viszont tudják, hogy a 2,5 millió szavazóból álló keménymagnak pont ezt a mérget kell adagolni.

A kampánytól függetlenül, Ferihegy klimatizált termináljában többet várnék a határellenőröktől. Komoly országban nem szokás egy ennyire fontos munkakörben szórakozni, jópofáskodni, vagy éppen gyalázkodni.

Kategóriák: Szervezetek

Önéletrajz a jelenből

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 1 - 06:07

Az Országos Kéktúra négyszáz-valahányadik kilométereinek emlékére.

Mottó: „Egy csata története sokban emlékeztet egy bál történetére. … egyetlen ember sem tudja utólag pontosan felidézni, milyen sorrendben és pontosan mikor zajlottak ezek az események, pedig végül is ettől válnak oly fontossá.” (Wellington)

Nehéz a zsák, nehéz az út. Szerző ifjú barátaival kékezik. Tegnap a tervezett harmincnyolc helyett negyvenkét kilométert gyalogoltak, meleg vacsorához kellett volna még négyet. Kihagyták. A szállás szolid, az éjszaka rövid; csoki szelettel turbózott, energiaszegény, rosszkedvű a reggel. A lábakon vízhólyagok, a bakancsok kívül-belül vizesek. Agáta fájós lábával nem tud bakancsba lépni, szandálban folytatja, Kíra feszült, Arion nem szól, Timót mosolyogva sántikál, az első lépések után pedig Szerző is tudja, mit érezhetett a mesebeli kis hableány, aztán lassan minden megszelídül: az útközi bolt szendvicse erőt ad, a táj magába fogadja Őket, Kíra, Arion nevetve futnak át egy bokáig érő pocsolyán.

Mennek a bakonyi Fehérvárcsurgótól a Váli-völgyön át a vértesi Gánt felé, közben a Váli-völgy aszfaltja megtöri a lelket – madárfütty helyett autózaj, virágillat helyett benzingőz. Szerző először Kírához marad le, aztán Agótához. A csapat fokozatosan szétesik. Agóta lába katasztrofális, nőnek, szaporodnak a hólyagok, a szandálba kavicsok kerülnek, a felfakadó hólyagokra tapaszok.

Agóta leül, takarít, tapaszt, megy; aztán leül, takarít, tapaszt, megy, majd ezt ismétli újra meg újra. Így megy az utolsó tízes: takarít, tapaszt, megy.

Útközben Szerző a waterlooi csatáról beszél, arról, hogy mit lát a hadvezér és mit a csatatérre tévedt vándor: Az egyik a síkon mozgó csapatokat nézve irányít, a másik egy patakparton üldögélve hallgatja a puskaropogást. Ez itt egy csata? Kérdezi és csodálkozik.

Pedig ugyanaz a csata.

Ha már csata, akkor egy vesztett csata vesztesei közt is vannak győztesek. Vajon mit fog mesélni e „győztes”? Dicsőséges párviadalát, vagy a csúfos bukást? Vannak-e vesztes győzők, és győztes hitványak. Hol az önbecsülés? A vesztes fél „győztesei” lehetnek-e büszkék, és a győztesek gyávái mentesülne-e szégyenüktől?

Mihez mérjem magam? Mondjam, hogy „ahhoz képest” vagy József Attilával szólva „a mindenséghez”. Az „ahhoz képest” önmagam leértékelése, és mi az a „mindenség”? Hogy maradok MAGAM, hogy maradok ÉN, hol az önbecsülés. Kiszabadulhatunk-e magányunkból (szubjektivizmusunkból)… – … ki kell-e szabadulnunk vagy elegendő, ha tudunk róla? A tapasztalt valóság a mi valóságunk, soha nem láthatjuk a világot más szemével. A hangya által látott világ a hangya világa, amiről nekünk legfeljebb halvány fogalmunk lehet. Számunkra a tűz lételem, a hangya számára pusztulás. Mégis törekednünk kell megismerni a megismerhetetlent, becsülni magunk, közben megérteni, együtt érezni és nem vitatni más másságát; hátul kullogva, átélve saját fájdalmunk, tudnunk kell az élen járók fájdalmáról. – Vágott közbe Szerzőben rejlő Zseni – Kuss! – mondta Szerző – Töröld meg az orrod!

Lassan elkopik a 28-ra tervezett 32 kilométer, háromszor eltévednek, vagy mégsem. Egyszer egy időben észlelt jel segít, másodszor Timót által sárba rajzolt nyíl, majd egy hangos „PI” kiáltás sugallja a helyes irányt. A faluban öten vannak négyfelé. Már ott az autó, de a feszültség nem lazul, Szerző egy-egy gombóc fagyit visz a lányoknak (emlékszik: volt valaha macsó) Kíra visszautasítja a fagyit.
Szerző meditál: A nő olyan, mint egy hangszer, ha jól játszol rajt csodálatos, ha rosszul, akkor hamis. – Morogja maga elé, ám a benne rejlő Zseni ráförmed: – A nő nem zongora(!) nem játszhatsz rajt, és nem labda(!) nem játszhatsz vele! Ti – nő és férfi – egymással játszhattok, egyébként nem lesztek boldogok.

- Igen: JÁTSZANI kell! Egymással, és egymásért (gondolja Szerző), aztán, öregemberként, már könnyen teszi hozzá; nem csak nő és férfi, hanem mindnyájan: ők, ti, mi valamint ő, te, meg én: EGYMÁSSAL, és EGYMÁSÉRT. Egyébként nem leszünk boldogok.

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Amikor Orbán üzent a söpredéknek

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, június 29 - 07:33

Orbán Viktor megtartotta a maga értékelését a nemzeti inzultáció alkalmából. Lehetne afelett is elidőzni, hogy vajon miért nem mer népszavazást tartatni a nagy kérdésről. De már régóta tudható, hogy ahhoz gyáva. amikor meg nekidurálta magát, akkor sem sikerült érvényesre a kormányzati népszavazás. Így maradt szegénynek a nekiveselkedés az Uniónak és Sorosnak. Indulatból. Mert másra nem futja.

Az Európai Unió kapcsán gyorsan át lehet siklani a nyilvánvaló ökörségen. Azon, hogy a Pannon Géniusz ismét elsütötte a süketelést a nemzetek Európájáról. Ami egy globalizálódó világban nagyjából annyit jelent, hogy pont annyi esélye van fenntartani egy izolált faluközösséget, amilyen eséllyel a régi görög városállamok zárkóztak be a fennmaradás reményében. Pontosabban: a bezárkózás sikerült, de a fennmaradás nem. Mert az emberi történelem, pontosabban az emberi közösségek evolúciója, az erőforrások kihasználásának optimuma felé törekvés, kedvez a birodalmasodásnak. Ezt a történelemkönyvek tanúsága szerint lehetett egy-egy területen hátráltatni, de a tendenciák rendre utat törtek maguknak. A görög példánál maradva: a városállamok bezárkóztak, de a Földközi tenger környékén azért csak kialakult egy birodalom. A hivatalos nyelve azonban nem a görög lett. Akkor sem, ha divat volt görögül is tudni arrafele. A mai Európában Orbán megpróbálhat belefeszülni egy obstrukciós helyzetbe. Meg is béníthatja a magyar integrációt. Akár évtizedekre is. Történelmileg azonban pont ez okozhatja azt, hogy Magyarország egyfajta skanzenné, két birodalmi centrum közé szorult zsákfaluvá válik. Miközben a bevándorlási tendenciáknak is köszönhetően fokozódik az európai centrum összezárása, és a magyar kivándorlási tendenciáknak köszönhetően a hazai elsivárosodás.

Mert pont azok távoznak, akiknek itthon tartása elemi érdeke lenne az országnak. Nem az egoista, cezaromán, kicsinyes hűbéruraknak, hanem az országnak. Amikor Orbán meghirdeti a zsákfalvasítás politikáját, végső soron elárulja a jövő nemzedékeket. Miközben biztosak lehetünk: az első közt fog távozni az országból, ha el kezd zengeni az ég. Aztán, utólag majd el lehet gondolkozni, hogy az országnak a távolról öklét rázó Kossuth, vagy az itthon maradott, az országot a kompromisszumok robotosaiként fenntartó politikai réteg tette-e a nagyobb szolgálatot? Nem feledve, hogy az akkori gazdasági és politikai realitás szintén a térségi integráció volt. Akkor is, ha számos igazán nagy hőstettről születtek versek, énekek, históriák, regények. Az életet azonban az viszi tovább, aki szántani kezd, majd learatja a termést. A hőstettekbe szépen lehet belehalni, de nem lehet megenni. Orbán permanens harcát lehet támogatni, lehet nekiugrani mindennek és mindenkinek, ami, és aki mozog. De ha az országból eközben távozik az, aki a jövőt megalapozhatná, akkor csak a zacc maradhat. Nyáladzó ökölrázások közepette.

Amiből Orbán most éppen soros felé nyüszögve mutatott jó példát. Olyan szólamokkal, ami kapcsán ismét elgondolkozhatunk azon, hogy csak a szokásos szalonantiszemita összeesküvés-elméletet, vagy az önleleplezést hallhatta-e a kisérdemű. Az önkielégítő ökölrázáson túl azt ugyanis pontosan tudjuk, hogy Orbán élvezte Soros támogatását. Ha tehát Soros bárki számára agymosást akart volna tartani, akkor Orbán Viktor kéznél volt. Az is szinte biztos, hogy egy ország ellen sokkal többet tehet az, akinek operatív hatalom van a kezében, mint az, aki a koncepciós eljárások áldozatainak az érdekében lép fel. Ha Soros valóban az ország ellen akarna spekulálni, akkor Orbán továbbra is sokkal jobb választás lenne ehhez. Beleértve azt is, hogy a kiépített feudális zsarolási rendszer gyakorlatilag minden belső ellenállás felörlésére alkalmas. Amikor Orbán összefonódó, maffiaszerű, az ország ellen irányuló tevékenységet vizionál, akkor a civilekre kiabálva, de valójában a tükörbe nézve beszélt? Miközben csak egy elv vezérelte? Az, hogy bármi áron kicsiholjon valami legitimációs alapot ahhoz, hogy bárkit, bármikor félre lehessen állítani? Később esetleg falhoz is?

Esetleg felújítva a szabadtéri lincselés, illetve felnégyelés és kerékbetörés hagyományait is. Mert a menekültekről szólva azt bírta mondani, hogy: „Egy darabot se akarnak a magyarok látni, átmenetileg se, sehogyan se”. Márpedig menekültből, migránsból egy bárhogy értelmezhető darabot leginkább egy daraboló gyilkos láthat. Ebből a szempontból legalább tudhatom, hogy magyar vagyok. A magam részéről az embereket, a menekülteket is egyben, emberként szeretném látni és egyben, emberként szeretném kezelni is. Akkor is, ha Orbán lincselne, zsigerelne, darabolna. Pontosabban lincseltetne, zsigereltetne, daraboltatna. Mert nehogy azt higgye bárki is, hogy a vezér saját kezét mocskolná össze valamivel, amire ott van a gyűlöletre kondícionált nagyonkeresztény söpredék.

Kategóriák: Szervezetek

Ellenzéki mutogatás kifele, meg körbe-körbe

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, június 27 - 07:52

A más országokban élő magyar állampolgárok szavazati joga alapvetően egy nagy találmánya Orbánia vezető erejének. Egész egyszerűen azért, mert olyan szinten osztja meg a határon kívül, illetve az azon belül élőket, hogy még véletlenül se lehessen megbékélésről beszélni. S talán az sem teljesen véletlen, hogy az eddig leginkább önfelmorzsolásban jeleskedő ellenzék is felült erre a vonatra.

A határon túli, importválasztókra vonatkozó választójogi kezdeményezés, mint arra emlékezhetünk, még 2010-ből ismert. Akkor jelentette be Semjén, hogy ez annyira, de annyira kell a kormánypárt klerikális lobby-platformjának. Nagyjából egy évvel ezelőtt olyan tervbeszámolót tartott, hogy a jelenleg a Fidesz, illetve a KDNP soraiban felhalmozott egykori MSZMP-tagok bármelyike elégedetten csettinthetett. Könnyes nosztalgiával emlékezve vissza az egykori, rég feledett, ám mostanában leporolt kádárista hagyományokra. Habár nem az alsónadrággyártási normákról, és a vályogvetési tervtúlteljesítésről volt szó, hanem a magyar nemzeti demokrácia hőn lobogó vágyainak oltárára helyezett sokadik magyar állampolgárságról. Arról, hogy hányan élhetnek majd azzal a jogukkal, hogy elmehetnek a csalános szélére, majd bottal belepiszkálva és hurokba fogva a másét végezhetik el a csalános megverését. Mert azért alapvetően erről van szó.

S ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy kire szavaz az, aki még a szavazatát is levelező állampolgárként kívánja érvényesíteni. Mert még a háborús övezetből menekülők is nagy ívben kerülnék el a jelen magyar viszonyokat. Ha a földrajz ezt lehetővé tenné. Amúgy, ahogy a hazai gazdasági exodus mutatja, a helyben születettek közül is egyre többen érzik szükségét a mielőbbi távozásnak. Erősítve azt a folyamatot, ami már az előző választások előtt is látható tendenciaként vezetett, és vezet napjainkban is, a társadalom szociális abortuszához. Alkalmasint már az előző választások előtt is világossá téve: a kormány számára a választási öngyilkosság egy kifinomult formája, ha a külföldön dolgozó magyarok tömegei érvényesítik a szavazati jogukat. Keresztbe is feküdtek ennek, amennyire csak tudtak. Miközben a választások utáni kivándorlási hullám azt is jelezte, hogy a Fidesznek elemi érdeke fűződik a gazdasági exodus fenntartásához. Egyszerűen szólva: emigrációra kényszerítve az elégedetlenkedőket. Ami rövidtávon kétségtelenül csökkenti a belső elégedetlenkedések tömegbázisát. Hosszabb távon ugyan a magyar gazdaság versenyképességét, innovációs erejét, illetve a társadalom rugalmasságát és túlélőképeségét is. De Orbán aligha tervez hosszú távra. Neki teljesen megfelel a rövid ciklusú szabadrablás úgy, hogy az így elhelyezett aknák a tetszőleges időben bekövetkező leváltása után robbanjanak. Mások talpa alatt.

Ez természetesen az egyik serpenyője annak a bizonyos mérlegnek, amelyet most éppen Ujhelyi István tett fel ismét az asztalra. Tudatos választási csalásként emlékezve meg a semjéni tervfelajánlásokról, illetve a külföldön élő magyar állampolgárok egyenlőtlen kezeléséről. S ebben nyilvánvalóan lehet igaza. Ahogy abban is lehet nézőponti igazság, hogy az egyenlőség akként is teljesülhet: csak az szavazzon itt, aki a következményekből is részesül. Éljen bár Londonban vagy Kolozsváron. Függetlenül attól, hogy hol élnek a rokonai, a fel-, és lemenői. Egyfajta adófizetési cenzushoz is kötve a szavazati jogot. Mely egyenlő kezelés természetes módon szüntetné meg a zsigeri árokásást a határok különböző oldalain élő magyarok között. Ami különben kérdésesen lenne akár az ellenzék érdeke is. Ha ugyanis a potenciális szavazatok számát nézzük, akkor a határokon belülről még mindig többen járulhatnának az urnákhoz.

Akkor, ha az ellenzék felmutatnak majd alternatívákat. Azon túl, hogy a féligazságok lovagjainak odadobják a félválaszok demagógiájának lehetőségét. Amit 2013-ban is megtettek. Egymással veszekedve. Ha erre, egy valószerű, kommunikálható, szövetségben képviselhető, és kompromisszumokon alapuló fellépésre, programra képtelenek, akkor a határon túliak szavazatainak kérdését az ellenzéknek sem túl sürgős rendezni. Addig ugyanis erre, mint kiváló pót-okra, lehet ráfogni, hogy nem a saját pipogyaságuk miatt bukják 2018-at, hanem csakis a londoni szavazatok hiánya, illetve a többiek megléte miatt.

Kategóriák: Szervezetek

Családi játszmák — a Belvárosi Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, június 26 - 21:47

Sam Holcroft intellektuális komédiája 2015-ben a londoni Nemzeti Színház nagy sikere volt. Alaphelyzete egyszerű: családi ünnepre gyűlik össze a família, hazajön a két fiútestvér a szülőkhöz, s hozzák magukkal saját családjukat. Ahogy ez lenni szokott: frusztrációk, kényszerképzetek, rokonszenvek és ellenszenvek kerülnek felszínre, ahogy a különböző életformák és gondolkodásmódok egy asztalhoz kényszerülnek. A darab azonban több ennél: közös komédia és cinkos játék is a közönséggel. A szereplők viselkedésének egyszerűnek tűnő, de szigorú szabályait ugyanis a nézőtéren tudni lehet majd előre, így a nézők végig beavatottként láthatják lelepleződni azokat a titkokat és hazugságokat, amelyeket a szereplők egymás elől eltakarni igyekeznek. Ezen keresztül pedig mindenki kacagtató és önironikus szabályszerűségeket olvashat le önmagáról is: mi, emberek hogyan tesszük élhetővé és elviselhetővé a társas érintkezést, s ezáltal magát az életet.

(forrás: színház)

SZEREPLŐK

MATTHEW – harmincas Ötvös András
CARRIE  -harmincas Réti Adrienn
SHEENA  - negyvenes Járó Zsuzsa
ADAM  - negyvenes Szikszai Rémusz
EDITH  - hatvanas Kútvölgyi Erzsébet
FRANCIS  - hetvenes Papp János
EMMA  - tizennégy éves Csikász Ágnes

Fordította: Zöldi Gergely

Rendező: Göttinger Pál

Producer: Orlai Tibor

Fotók: Gergely Bea

Bemutató: 2017.június 27.

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Szürkeség és büszkeség

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, június 24 - 18:32

Ugye, emlékeznek még a régi magyar nótára, amelyik szerint

„Az egri ménes mind szürke –
Az egri kislány mind büszke,
Ha büszke, büszke –
Van neki mire!
Az egri ménes mind szürke…”

Ez a kis strófa kérem több kérdést is indokolttá tesz. Nem tudom, van-e ma is egri ménes, és ha van, mind szürke-e a lóállománya. Azt sem tudom, mennyi a büszke az egri kislányok között. Tegyük fel, hogy sok. De mire büszkék? Van nekik mire? Úgy legyen! A legfőbb kérdés azonban a strófa kapcsán az, hogy van-e és ha igen, miben áll a kapcsolat a szürkeség és a büszkeség között. Ez már akkor sem volt teljesen világos számomra, amikor ezt a nótát először hallottam.

A problémát az plakát tette különösen időszerűvé, amelyik a kormány nevében köszönetet mond a lakosságnak a legutóbbi nemzeti konzultáció során kinyilvánított véleményéért. Habár nem tudhatom, az emberek milyen számban és módon nyilvánították ki a véleményüket, mert ezt hiteles módon senki sem állapította meg, a kormány mindazonáltal úgy találta, hogy elegendő oka van köszönetet mondani a legutóbbi és minden eddiginél eredményesebbnek minősített konzultáció alkalmával állítólag feléje áradó bizalomért és egyetértésért.

A köszönetnyilvánítása egy füst alatt (mai technikai kifejezéssel élve azt mondanám: vele linkelve) a kormány azt is jónak látja leszögezni a szóban forgó plakáton, hogy „Magyarország erős és büszke európai ország”. És itt kell visszanyúlnom a dalocska nyitó soraihoz. Lehet azt mondani, hogy

„Az államtitkár mind szürke.
Kormánymegbízott? Mind szürke!
Ha szürke, szürke – van neki mire!?”

Igen, van nekik mire, és miből szürkének lenni, – de hol maradnak, hová mennek az egri (és fehérvári, budapesti, egerszegi) kislányok? És a szürkeség mennyben indokolja a büszkeséget? Én azt hiszem, hogy azok a kislányok (de még a legények is) a választ erre a kérdésre nem annyira mondják, mint inkább mutatják. Vannak, akik a kezükkel-karjukkal, mások a lábukkal. Azzal a lábukkal., amelyikkel nyugatra távoztak – mindössze csak három-, négy-, ötszázezren.

Ezek tehát ha büszkék is nem itthon büszkék. Nincs is arra szükség, mert van, aki helyettük és nevükben is büszke: Orbán Viktor.

Már most miképpen függ össze a büszkeség az erővel? Minél büszkébbek vagyunk, annál erősebbek? Vagy megfordítva: minél erősebbek annál büszkébbek? Netán kölcsönhatás áll fenn erő és büszkeség között, egyik a másikat fokozza? Magas nekem ez a szociálpszichológiai energiametria, nem mondok hát sem igent, sem nemet, csupán annyit, hogy ha így megy tovább és elmegy innen még egy-kétszázezer tetterős ember (kislány és legény), marad viszont a szürke (de nem ló-, hanem szamár-) ménes, akkor hamarosan annyira megerősödünk, hogy a büszkeségtől akár ki is pukkadhatunk.

Gadó György

 ***

Szorul, de büszkén

Nem esünk mi senki előtt
sem hasra,
büszkék vagyunk nyárra, télre,
tavaszra.
Budavárán este, reggel
és délben
sem halászunk semmi
zavaros lében.
Él a virtus Vácott épp úgy,
mint Érden –
nem állunk mi senki elé
sem térden.
Büszkék vagyunk, kuruc vér foly
erünkben,
jó forintot csörgetünk
tenyerünkben.
És a pénzből annyi minden
kitelik –
megélünk a következő
hetekig!
Nagy sikert a kis sikerre
halmozunk,
két siker közt unalmunkban
malmozunk.
Két malomban is csak egyet
őrölünk,
gazdagszunk míg csak bele nem
őrülünk.
Mindenkinek megmondjuk az
aszongyát,
nem csábítjuk senkinek el
asszonyát,
bár erőnk az erünkből majd
kicsordul,
de ki rák vág, a karja majd
kicsorbul.
És ha Brüsszelben
tán szorul
kapitányunk, –
büszkén szorul!
Kioktatjuk a sok tinót,
mi mondjuk be az ultimót!
Mert hogy erős ez az ország
és büszke,
életerőtől piros a
ribiszke –
elhallgasson hát már minden
kibicke!

(Szerzé az éneket
csillagos kedvében,
zsinóros mentében,
a Duna mentében,
Köln felé mentében.
Magyari-Hücpe Elek)

Kategóriák: Szervezetek

Horthy, mint példakép — Ki mint veti meg…

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, június 23 - 07:52

Orbán Viktor, illetve választási tanácsadói valószínűleg felmérték, hogy a középre törekvő Jobbik mögött ott maradt egy elég széles szélsőjobboldali, antiszemita, rasszista, szavazójoggal bíró polgára a magyar államnak. Akik jó része ugyanakkor könnyen radikalizálható. Nekik márpedig vezér kell. Orbán pedig bejelentkezett erre a szerepre. Nem most. Ellenben most már egyértelműen.

Egyértelműen világossá téve az említett aspirációt azok után, hogy már korábban is tett jó néhány szalonantiszemita gesztust. Valamint azok után, hogy a szegényeket egyértelműen lefitymáló Lázárt, annak idején, nem vágta ki úgy a kormány közeléből, hogy Föld körüli pályára álljon. S természetesen emlékezhetünk arra, hogy amikor Horthy-bálványt avatott egy egyházi figura, akkor sem volt egyetlen érdemi szava sem a miniszterelnöknek. Igaz, az egyházak képviselői sem tolongtak egy ellendemonstráción. Így egy kis értetlenséggel olvasom azokat az írásokat, amelyek azt sugallják: szerzőik most kapták fel a fejüket meglepetésükben. Most, hogy Orbán Viktor kiállt, és éppen csak szentnek nem kiáltotta ki a tenger nélküli tengernagyot.

Akkor, amikor a miniszterelnök kijelentette: „Horthy Miklós kivételes államférfi volt”. Amiben különben lehet igazság. Elvégre az átlagtól való eltérés akkor is lehet kivételes, ha az eltérés a negatív tartományokat ostromolja. Majd kemény ostrom után beveszi azokat. Horthy esetében akár onnan indulva, amikor az Antant támogatását bírva elindult Budapest fele. Szeged felől a „legrövidebb” úton, Siófokot is érintve, érkezve a fővárosba. A Duna nyugati partjáról. Nehogy véletlenül találkozzon a megszálló, illetve a fővárost éppen hogy elhagyó román csapatokkal. Amelyek, alkalmasint, tisztára söpörték előtte a terepet. Kivételes bátorságról téve tanúbizonyságot. Bevonulva Budapestre, majd a híres, vagy inkább hírhedt fehérlovas színielőadást megtartva a fővárosban. Kétségtelenül utat mutatva a jelenkori, szintén felelősségpánikos kormányfőnek. Bátorságból. Annak az Orbán Viktornak, aki már Nagy Imre temetésén is csak azért mert pofázni, mert tudható volt: a szovjet csapatok kivonása már de facto zajlik. Ebből a szempontból szinte tükörkép a két helyzet. Az egyik a már kivonult ellenséges csapatok nyomán érkezve tünteti fel magát hősnek, míg a másik egy már zajló folyamatot követel nagy hanggal. Majd mítoszt teremtve magának a semmiből.

Miközben a két államférfi annyiban is közös vonásokat mutat, hogy egyaránt az ellenségképek gyártásával próbálják legitimálni a saját hatalmi pozíciójukat. Olyan erőkre támaszkodva, amelyek túlmutatnak a reguláris gyökereken. Még akkor is, ha elég sok gyökeret magukba olvasztanak. S akkor is, ha később a spontán szerveződő, tömegben bátor verőcsürhe reguláris színezetet kap. Márpedig ebből a szempontból Horthy is rá volt szorulva a mérsékelten morális talajon ténykedő bandájára, és a jelenleg regnáló kormány sem igazán a gárdaszerű paramilitáns, illetve a „kopaszok” néven ismert, itt ott, olykor a választási bizottságnál is feltűnő társaságok elleni hathatós fellépéséről híres. Érthető okokból. Amennyiben a szélsőségesekre, a velük parolázó választási retorikára, az antiszemitizmus, illetve rasszizmus meglovagolására akar támaszkodni, akkor a szemléletükben ezzel rokonítható decibelgazdag bandákkal érthetően nem akar újat húzni. Már csak azért sem, mert ha a választások eredményét illetően kétségek merülnének fel, akkor kellhetnek azok az önkéntesek, akik hidat foglalnak, köztereken hugyoznak, ha kell.

De mindez aligha újdonság. Megannyi jele volt eddig is. Kínossá legfeljebb akkor válhat a dolog, ha beigazolódik: a Jobbik csak taktikai leválást hajtott végre, és igényt tart ugyanezekre a szélsőségesekre. Akár ugyanazon célból. Igaz, valószínűleg van az a hatalomvágy, amitől félreteszik majd az „urak” a jelenlegi látszatellentéteket. Kialakítva a Fidesz és a szélsőjobboldal koalícióját. Mely esetben Horthy mégis csak lehet egy kicsit kevésbé szemét, mint Orbán. Mert százezrek haláláért tehető felelőssé, aki érdemi ellenvetés nélkül asszisztált a zsidók deportálásához, majd kiirtásához, számolatlanul küldte halálba az embereket a keleti frontra, gyakorlatilag puskalövés nélkül adta át az országot a németeknek, majd Szálasinak. Azonban legalább koalíciós kormányt nem hozott létre a nyilasokkal. De Orbánnak még akár ez, a szélsőjobboldali erőkkel való, kormányzati összefogás is összejöhet. Méltán bekerülve a kultúrális altalajba. Vagy inkább a szemétbe.

Azt követően a nagy példakép emlékének adózva azért elmehetne Orbán a keleti határhoz. Ott belekarolva egy Horthy-szoborba megvárhatná a Don-kanyarból hazatérőket. Hátha nekik adnak igazat. Addig azonban… Nem. Gyűlölni nem kell, de nem is szabad Orbánt. Az ugyanis érzelmi és nem morális gesztus. Orbán nem gyűlöletre, hanem megvetésre érdemes. Legfeljebb.

Kategóriák: Szervezetek

Nép-nemzeti focializmus

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, június 22 - 09:34

Sok szempontból lehetne a mai magyar kormányzatot bírálni, elítélni, egyet nem érteni az intézkedéseivel, ahogyan meg is teszik sokan, sokféleképpen. Ez is érthető: szerencsére, mi magyarok sem gondolkodunk egyformán, ennek hangot is adunk, ahol még lehet. Nincs ebben semmi különös, legalábbis normális körülmények között. Az is eléggé nyilvánvaló, hogy jómagam sosem értettem egyet a jelenleg uralkodó Párt (a néhai fiatal demokraták szövetsége) elképzeléseivel. Most mégsem ismételném a gyakori bírálatokat az ordító korrupcióról, a jogok, sőt a törvények gyakori áthágásáról, az egész
feudális szisztémáról, a szabadgondolkodás gyalázásáról.

De lenne egy kérdésem a Kanadában, vagy a világban másutt élő olvasóinkhoz. Mit szólnának ahhoz, ha országuk vezetőjének hobbija egyszer csak „stratégiai” ágazattá lépne elő? Már az sem volt túl ízléses, hogy a kormányfő a kertje végébe közpénzekből építtetett egy olyan futballstadiont, aminek a befogadóképessége háromszorosa a falu teljes lakosságának, futballcsapata 2010 előtt valahol a megyei bajnokságban szerepelt. Közpénzből alapította az akadémiát, Puskás Ferenc nevével jócskán visszaélve: pl. az összes, a tehetséges focistához kötődő relikvia elcsaklizásával. Holott Öcsi köztudottan a főváros XIX. kerületéhez, Kispesthez kötődött, ahol felnőtt, és focizni kezdett. Az elmúlt években mintegy 600 milliárd forint jutott a focira: minden vazallus települése kapott modern stadiont: más kérdés, hogy a 3000-15 ezer közötti nézőhelyeket meccsenként alig pár százan töltik meg.

Az azonban több mint vicces, hogy a foci immár bevallottan a jelenlegi kormány stratégiai ágazata. Pontosabban a sport, és azon belül kiemelten a futball. Még ezt is el lehetne fogadni: egye fene, sokan szeretik ezt a játékot, nemcsak játékot, hanem életcélt, igazodási pontot is jelent a számukra.
De akkor nézzük meg, mit ért el a kormány a stratégiai ágazatával? Jó, a válogatott évtizedek után kijutott az Európa Bajnokságra, bár ebben segítették az új szabályok, a jelentősen kibővített mezőny. Ráadásul nem is szerepeltek rosszul, majdnem bekerültek a legjobb nyolc közé, és játszottak néhány, akár élvezetesnek is mondható mérkőzést. De azóta?

Nem ismerem a foci világát, de a legutóbbi, az Andorra teljesen amatőr, hobbi focistáitól elszenvedett vereség minden fociértő szerint szégyenletes.

Azért még maradt egy kérdésem. Miféle kormány az, amelyik a saját maga által stratégiainak tekintett területen sem képes elérni számottevő eredményt?

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára