Szervezetek

A vagyonos Tiborcz tartja el a nincstelen Orbánt?

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 11 - 16:09

2016-ban szavazta meg a parlament a kötelező szülőtartást, vagyis törvénybe iktatták, hogy a nagykorú gyermekek kötelesek gondoskodni szüleikről abban az esetben, ha azok önhibájukon kívüli okokból nem képesek saját magukat eltartani. Bár ez a törvény, mint minden olyan jogszabály, amelyet a fideszes többségű parlament elfogadott, közel áll a tökéleteshez, sajnálatos módon néhány részletkérdést nyitva hagyott.

Például azt, hogy milyen mértékig kell gondoskodni a szülőről. Be kell-e őt fizetni svédországi rénszarvasvadászatra, új-zélandi Rolling Stones koncertre, vagy elegendő, ha stadiont építünk a kertje végébe. Mert nem mindegy, hogy egy szülőnek a magánrepülőgépes utazásait fedezi a gyermek, vagy naponta vásárol neki tíz deka párizsit és hozzá két kiflit. Mindez azért is érdekes, merthogy Tiborcz István, aki Orbán Viktornak ugyan nem a fia, csupán a veje, felkerült a magyarországi gazdagok százas listájára, mégpedig rögtön a 32. helyre. Ez igen szép teljesítmény, különös tekintettel arra a körülményre, hogy a miniszterelnöki vő mindössze 32 éves – más források szerint 33 – a vagyona viszont több évei számánál, 35 milliárd forint.

És akkor adva van egy após, aki civilben miniszterelnök, és aki nem bővelkedik földi javakban. Legutóbb még 750 ezer forint megtakarítása volt, ám ez azóta alaposan megcsappanhatott, mert több országba is magánrepülőgépen utazott, mely utazások költségét a hivatalos közlés szerint maga fizette.

Túl azon, hogy ez nem olyan nagy luxus, mint gondolnánk – amikor kiderült, hogy Rogán Antal miniszter helikopteren utazott egy lakodalomba, hogy ott bulibáró legyen, akkor a mindig frappáns Kósa Lajos azt találta mondani, hogy egy helikopteres utat a felső középosztályból bárki megengedhet magának. És ez bizonyára így is van, mint ahogy az is tény, hogy Mészáros Lőrinc, aki Csányi Sándor mögött a második leggazdagabb magyar, nemrégiben azt nyilatkozta, hogy tulajdonképpen ő maga sem tudja, hogy mennyi pénze van.

Mindenesetre, ha Orbán Viktor még a mostaninál is jobban elszegényedik, akkor a lánya, Ráhel, kénytelen lesz majd a férje segítségével kisegíteni őt a bajból. Hogy ezt törvény alapján teszik-e a fiatalok, vagy mert a neveltetésükből adódik, az megint csak nem egyértelmű. Lehet, hogy a keresztényi szeretet fogja vezérelni őket a nincstelen Orbán eltartásában – ami azért lenne jó, mert ebben az esetben nem kellene Orbán Ráhellel és Tiborcz Istvánnal szemben a törvény szigorát alkalmazni.

Kategóriák: Szervezetek

A Pendragon-legenda a Kálmán Imre Teátrumban

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 10 - 20:08

Kovács Adrián – Galambos Attila: A Pendragon legenda

Szerb Antal fantasztikummal teli, fordulatos regénye jócskán megelőzte a korát. Nem véletlen, hogy alapanyagául szolgált több színpadi és egy 1974-ben készült filmes feldolgozásnak, ez utóbbiban a főbb szerepeket Latinovits Zoltán és Darvas Iván alakították.
Ezúttal zenés színházi adaptáció született Kovács Adrián zeneszerző és Galambos Attila szövegíró tollából. A kalandregény hangsúlyai áthelyeződnek az érzelmekre, a minden racionális meggondolást elsöprő szenvedélyekre, de a történet lényege változatlan: Bátky doktor, a londoni tanulmányúton tartózkodó magyar bölcsész meghívást kap Pendragon urától a kies Walesbe, ahol az érdeklődése fókuszában álló középkori titkos társaság, a Rózsakeresztesek után nyomozhat. A kellemesnek és hasznosnak ígérkező kirándulást különös események teszik hátborzongatóvá: kísérteties próféciák, gyilkossági kísérletek és egy tudományos felfedezés, amelynek talán nem is szabad nyilvánosságra kerülnie. Mindeközben folyik a hajsza a titokzatos kórban elhunyt milliárdos által hátrahagyott hatalmas örökségért. Krimi, misztikum, szerelem ötvöződik a walesi históriában, amely fölött végig ott lebeg a Pendragonok jelmondata: „Hiszek a testnek feltámadásában”. 

Szereplők:
Janza Kata, Szabó P. Szilveszter, Kerényi Miklós Máté, Szomor György, Simon Panna, Pesák Ádám, Mészáros Árpád Zsolt, Soós Máté Bátor
Rendező: Somogyi Szilárd
(forrás: színház)


Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Örökérvényű történet

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 10 - 14:44

Új ősbemutatóra készül a Budapesti Operettszínház. Május 11-én, a Kálmán Imre Teátrumban láthatja először a közönség Szerb Antal, „A Pendragon legenda” című regényéből készült zenés játékot. Az átdolgozás Kovács Adrián és Galambos Attila munkája.

Egy ősbemutató mindig nagy izgalommal jár. Csakúgy, mint annak idején az Abigél vagy a Szent Iván éji álom – most a Pendragon legenda egy olyan lehetőség, amikor újra egy regényből kell musicalt készíteni. Ennek az összes buktatójával, ugyanakkor minden szépségével együtt – mondta el a darabról a rendező, Somogyi Szilárd. Erre a könyvre azért esett a választás, mert egy örökérvényű történet az örök szerelemről, az öröklétről és ezen kérdéskörök feszegetéséről. Meddig terjed az ember szabadsága? Addig terjed-e ameddig nem gátolja a másik ember szabadságát vagy pedig hogy is van ez az egész? A regény meséjét a misztikummal leöntve, nagyon izgalmas történet keveredett ki belőle.

A keresztény emberek Credojában, a „Hiszekegyben” is szerepel az, ami A Pendragon legenda jelmondata is: „Hiszek a test feltámadásában és az örök életben”. A műben a Rózsakeresztesek az örök élet titkát, elixírjét kutatják és mindenféle fondorlattal próbálják megszerezni azt. Mi, zenés színházi emberek pedig olyan szerencsések vagyunk, hogy a saját „alkímiai laborunkban” keverhetjük ki a csodát, ezt az új zenés darabot, melynek létrejöttének küszöbén állunk. A Pendragon legenda musical eddig még nem létezett, de most életre kel. Szerb Antal regénye 1934-ben született meg Rózsakereszt címmel, később A Pendragon legenda néven lett ismert, és a legnagyobb művészeket, színházi embereket, filmeseket is inspirálta.

 

A darab valójában Kovács Adrián és Galambos Attila víziója erről a regényről, hiszen az egész regény nem mesélhető el egy színházi este során. A regény úgy alakult át darabbá, hogy a szereplőket bizony „összevonták”. A darabnak hat főszereplője van, szinte mindenki főszereplővé lép elő. A könyv főszereplőjét, Bátky Jánost, Kerényi Miklós Máté játssza, de ugyancsak hangsúlyos lett Pesák Ádám, Simon Boglárka, Mészáros Árpád Zsolt, Janza Kata, Szomor György és Szabó P. Szilveszter megszólalása is. Persze mindig öröm, amikor egy ősbemutatóhoz érkezik egy színház, nagyon hosszú távú sikert remélünk.

Ez olyan értékteremtő történet lehet, ami arra veszi rá a fiatalokat – de akár még az idősebbeket is – hogy levegyék a polcról Szerb Antal regényét és elolvassák. Látni fogják, hogy óriási a különbség, ezért érdemes megnézni a darabot és elolvasni a regényt! A káprázatos díszlet Túri Erzsébet érdeme és a jelmeztervező is ő volt.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Matek érettségi, és az 5-ös számú vértakony

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 9 - 17:38

Nekitámadt Bayer Zsolt azoknak a diákoknak, akik azért tiltakoztak, mert túlságosan nehéznek találták a matematikai írásbeli érettségit. Bayer marxista népségnek nevezte a petíció több tízezer aláíróját, és saját példájával hozakodott elő, hogy ők annak idején nem lázongtak, hanem, miután megrettentek az érettségitől, elkezdtek tanulni.

Persze, csaltak is egy kicsit. Ezt is Bayer írta a Magyar Nemzetben megjelent Újféle érettségi című dolgozatában. Egy alkalommal ugyanis más helyett írta meg a magyar érettségit, cserébe másnap a WC tartályban kidolgozott matematika példákat talált.

Spongyát rá, mondaná erre Virág elvtárs.

Hanem Bayert némiképp megcsalja az emlékezete. Merthogy nemcsak kicsi, de nagyobb csalásokban is részt vett. Egy időben például – máig nem cáfolt hírek szerint – szlovák rendszámú terepjáróval közlekedett, nem a szomszédos ország iránti lelkesedése, hanem adóelkerülés céljából. Legújabban pedig a Várban potom pénzért bérelt lakása kapcsán került reflektorfénybe, mely bérlés ugyan törvényesnek mondható, ám a bérlakásért cserébe adott pilisi faház azóta – ugyancsak nem cáfolt információk szerint – visszakerült a Bayer-család, jelesül egyik fia tulajdonába.

Ügyes, mondaná erre Kohn bácsi.

Bayernek mindig is volt érzéke ahhoz, hogy az erősebbek mellé álljon és a hatalom nevében a gyengébbek ellen szónokoljon. Nemrégiben egy 19 éves diáklányt nevezett kretén prolinak, de sokan emlékeznek még arra, amikor a civilek ellen fordult.

„Ha még egyszer ezek vagy ilyenek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.”

Ezt Bayer Zsolt Orbán miniszterelnök jó barátja, az 5-ös számú Fidesz párttagkönyv tulajdonosa akkor írta, amikor civilek némán, a munkát nem akadályozva, de azért eléggé demonstratívan tiltakoztak az Igazságügyi Bizottság amúgy nyilvános ülésén. Még azt is mondta az 5-ös számú vértakony, hogy szanaszét kellene verni a pofájukat.

Orbán miniszterelnök játszotta a hülyét, amikor megkérdezték, és azt hazudta, hogy nem hallott arról, miszerint jó cimborája szanaszét verné magyar állampolgárok pofáját. Majd még hozzátette, hogyha hallott volna erről, akkor sem kommentálná. Halász János a Fidesz frakciójának szóvivője szerint a Fideszben sokan vannak, akik szeretik Bayert ezért a stílusért.

Nem vagyunk egyformák, van, aki az eperfagyit szereti, van olyan, aki a vértaknyozást.

Normális országban nem lenne ezzel gond, bunkók, tahók mindenütt vannak, ám az a különbség, hogy a miénkénél szerencsésebb helyeken az ilyenektől a politikai elitnek hányingere van, és kiveti őket a soraiból.

Nálunk, Magyarországon a vértaknyok büszkén hirdethetik, hogy ők mekkora tahók. Hogy verik az asszonyt, lenézik a gyengébbet, nem segítik, hanem üldözik az elesetteket. Rendes magyar embernek mondják magukat, akik mindent a hazáért, a nemzet felemelkedéséért tesznek. Hívőnek hazudják magukat, miközben a vértaknyos világnézetük köszönő viszonyban sincs a hittel.

Szívesen ájtatoskodnak, és bár az európai értékekről papolnak, ezen valójában azt értik, hogy az Európától kapott értékeket – értsd: uniós támogatásokat – ők és csókosaik zsebre rakják.

Magyarország mára a vértaknyok országa lett. Ők mondják meg, hogy mi a jó – hogy mi, többiek, akiket megvetnek és lenéznek, hogyan lehetnénk jó magyarok, jó szülők, jó gyerekek.

Amikor Bayer a diákokat támadja, mi, akik undorodunk a vértaknyoktól, nem tehetünk úgy, mintha az 5-ös számú vértakony nem mondott volna semmit, csak mint mindig, most is büdös volt a szája.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán és a világ

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 8 - 15:32

Orbán, attól tartok, teljesen elveszítette a kapcsolatot a való világgal. Korábban is voltak téveszméi – pl. Azt képzelte, hogy ő Magyarország, nomeg a magyar emberek, de ez eltörpül a mellett, hogy manapság jóformán Istennek képzeli magát, de legalábbis, fárosznak, követendő fénynek Europa sötét és viharos tengerén.

Megnyilatkozott Bernard-Henri Lévynek, igét hirdetett és prófétaként szólott. Alant következnek zavaros, de ellentmondást nem tűrő szavai.

Az illiberalizmusról:

„A liberalizmus szülte a politikai korrektséget. Vagyis a totalitarizmus egy formáját, így ez a demokrácia ellentéte. Ezért gondolom azt, hogy az illiberalizmus helyreállítja az igazi szabadságot, az igazi demokráciát.” Aha. Ezek szerint, ha valami politikailag korrekt, akkor az, biza, totalitarizmushoz vezet. Az illiberalizmus – ami amúgy egy értelmezhetetlen kifejezés – az igazi demokrácia jele. Nos, ebből az egészből egy igaz: az illiberalizmus politikailag nem korrekt.

Iványi Gáborról:

„Jól ismerem Iványit, két gyerekemet is ő keresztelte meg. De volt a parlamentnek egy döntése, amely miatt lefasisztázott. Ezt nem tudom megbocsátani neki.” Nos, ez az állítása tényszerűen nem igaz. Iványi amennyiben egy parlamenti döntést kritizált volna, korántsem szólhatott személyesen Orbánról, mivel Orbán nem egyenlő a parlamenttel, a parlament  – mivel nem egységes – úgy ne bloc nem lehet fasiszta, ráadásul Orbán minden vélemény szerint inkább autokrata és parlamenti többsége is „csak” fasisztoid. Persze, az se öröm.

Az Orbán–Macron-harcról:

„Jó személyes kapcsolatom van vele. Csak azt gondolom, hogy túlságosan intellektuális ahhoz, hogy ezt a mesterséget űzze.” Értitek:  ha nem hülye, már alkalmatlan a – mire is? Egy ország vezetése mesterség?. Mondjuk, hóhérnak lenni az, de miniszterelnöknek…

Marine Le Penről:

„Semmilyen kapcsolatom nincs vele. (…) Mert Laurent Wauquiez (a francia néppárti Republikánus Párt elnöke – a szerk.) Figyelmeztetett, hogy ezt nem tehetem meg. (…) Semmi esetre nem fogok vele szövetkezni, mert nincs hatalom a kezében. (…) Ha egy felelős politikus nincs a hatalomban, azt mond, amit csak akar, nincsenek korlátai. Nem akarok ebbe belekeveredni.” Ami azt illeti, Orbán is azt mond, amit akar, mi több, azt is csinál, amit akar, nomeg, neki sincsenek korlátai, mi több, gátlásai sem.

Matteo Salviniról:

„Egy nagy ország élén áll. Az európaiak megbüntethetnek egy olyan kis országot, mint Magyarország, de ezt nem merik megtenni egy 60 milliósnál is nagyobb állammal, mint Olaszország. És van egy kiállása. Kiáll a migránsokkal szemben, tartja a frontot.” Milyen európaiakról beszél? Nincs tudomásom arról, hogy pl. A luxemburgiak, vagy a csehek, esetleg a svédek büntetnék Magyarországot. Mégis, mivel és hogyan?  Amúgy tényleg van kiállása: majd’ fél fejjel magasabb, mint Orbán!

Horthy Miklósról:

„Én lennék az első, aki dicséri Horthy kormányzót? Része a magyar történelemnek. Nem ő szabadított meg minket Kun Bélától?” Ez itt meg hogy? Ha már nincsenek történelmi ismeretei, legalább ne beszéljen marhaságokat holmi megszabadításról, különös tekintettel arra, hogy nem 2019-es tevékenysége volt a nagyméltóságú úrnak a leg figyelemre méltóbb! Amúgy meg ez a gyerekes magatartás Orbántól: ha más is az asztalra szarik, én miért ne tehetném?

A migránsokról:

„Itt voltak 2015-ben, amikor Merkel asszony kitárta a kapukat előttük. Egy áradat volt, egy szökőár. (… Nem maradtak az országban) De visszatérhettek volna. Ez az EU-ban szabályos, egy migránsnak joga van visszatérnie oda, ahol belépett a schengeni övezetbe. Egy dolgot meg kell, hogy értsen: Magyarország mindig is átjáróház volt, mindenki, tényleg mindenki átkelt rajta; semmi kedvem ahhoz, hogy ez megismétlődjön…” Aha. Átjáróház. Mondjuk, ez eléggé degradáló, de azért volt Magyarország más is. Mondjuk, a népek olvasztótégelye. Persze, IV. Béla is rendesen elb…ta.

Angela Merkelről:

„Nagyon kedves a kancellár asszony. És megértem, hogy demográfiai és munkaerő-problémákkal küzd. De miért kell nekünk magyaroknak megfizetni azért, mert ő ezt nem tudja megoldani?” ??? Mivel is fizetjük meg mi, magyarok Merkel demográfiai problémáját? Fogyik ám a magyar,  Merkel nélkül is, és ami azt illeti, mi igenis segítjük a munkaerő problémáinak megoldásában! Hány száz ezer magyar is dolgozik odaát?

Az iszlámról:

„Európa problémája az iszlám. (…) A kereszténység azonban mindig ellenállt, és Magyarország, ahogy régen, úgy most is, az európai kereszténység védőbástyája.” Nos, mintha a keresztes háborúk nem éppen az ellenállásról lettek volna ismertek! Azon felül az a bizonyos védőbástya dolog se keresztényi alapú, hanem geopolitikai indíttatású volt, ráadásul mostanában az üldözött keresztények, akiket bőkezűen támogat Orbán (a protestáns) se errefelé találhatók.

A kereszténységről:

„Én vagyok a legkeresztényebb, tehát a legeurópaibb az európaiak között. Európa DNS-e vagyok, annak az őrzője.” Azt gondolom, bomlott agyának terméséből ez kívánkozik a csúcsra. A keresztényiség és az európaiság nem egymás szinonimái, így a következtetés sem az. Amúgy keresztényi – sőt, legkeresztényibb – mivoltát nem igazán erősítik cselekedetei, döntései, mint pl. A rokkantnyugdíjak megnyirbálásra, a kilakoltatások, a szegregáció és a többi, puszta felebaráti szeretetből indíttatott húzása.

Ami a DNS-i mivoltát illeti, ez bizony egy beismerése annak, hogy Simicska nem tévedett. Igaz, hogy ő cseppet vulgárisabban fogalmazott, de Orbán szájából hallva ugyanezt már egész kulturáltan hangzik, ráadásul, ha ő is elismeri, mi ezzel a baj?

A pápáról – aki ezzel nem ért egyet:

„Ez valóban kellemetlen. Olyannyira, hogy a pápának el kellene látogatnia Budapestre. De többször vettem a zarándokbotomat, hogy újságírók vagy bárki más nélkül elmenjek a katolikusokhoz, és elmagyarázzam nekik az álláspontomat.” Mert hát, ugyebár, ha Mohamed nem megy a hegyhez…A pápa meg, az a kis buta, nem érti az ő fennkölt keresztényiségét, de, ha méltóztatik Szt. Péter trónjáról felemelni a seggét és eléje járulni, szívesen elmagyarázza neki a miértet. Azon felül a katolikusok – legalább is a hazai klérus – nem igazán zsizseg az orbáni keresztényiség ellen. Miért is tenné? Meg vannak véve kilóra. Amúgy sem tiszta, hova is akarna elmenni a katolikusokhoz? Konkrétan, közülük kikhez?

Brüsszelről:

„A partnereinknek tudniuk kell, hogy a magyarok ősi, szabad és büszke nép, amelyik nem tudja elfogadni, hogy gyámság alá kerüljön. Elfoglaltak minket az oszmánok, a szlávok, a kommunisták. Nem akarunk Brüsszel uralma alá kerülni.” Itt van némi ellentmondás. Ha valaki partner, az nem igazán törekszik a társa uralma alá hajtására. Persze, lehet, Orbán rosszul értelmezi a partner jelentését. Az oszmánok soha nem foglalták el az országot – teljesen semmi képpen sem –  a szlávokról sincs tudomásom, még az oroszok sem foglalták el, hát még más szláv népek (igaz, a magyarok bejövetele idején a Kárpát-medence déli fertályát bolgárok uralták). a kommunisták meg nem nép, de még ők sem foglalták el az országot, ráadásul pártjában szép számmal még  ma is megtalálhatók.

Silvio Berlusconiról:

„Az 1990-es évek elején vagyunk. Egyszer csak megcsörren a telefonom. Ő van a vonal másik végén. Soha nem hallottam róla. De meghív egy AC Milan-meccsre. Valójában már akkor a Forza Italia megalapítása járt a fejében. Azért hívott, hogy megtudja tőlem, hogyan csináltam a Fidesszel. És tessék, 30 évesen a jövőbeli olasz miniszterelnök tanítómestere lettem!” Mondjuk, beképzeltségért soha nem ment a szomszédba. Az, hogy Berlusconi gyakorlatilag igen gyorsan megbukott, nem zavarta. (Az 1994. Márciusi választásokon három hónappal alapítása után a Forza Italia többséget szerzett, Berlusconit kinevezték a minisztertanács elnökévé. Kormánya azonban néhány hónap múlva a belső ellentétek miatt megbukott. Az 1996-os általános választásokon ismét harcba szállt a miniszterelnökségért, de Romano Prodival szemben vereséget szenvedett). Ráadásul Berlusconi köztörvényes bűnöző lett. Mégis, mire taníthatta Orbán ezt a szerencsétlen pojácát?

Recep Tayyip Erdoganról:

„Egy dolgot kell tudnia róla. Hatalmas focista. Mint én. És van valami, ami közös a focistákban: az az izom a hát alsó részén. (…) És amikor először találkoztunk, megtapogattuk egymás hátát.” Először is az, hogy Orbán hatalmas focista lenne, barokkos túlzás. Egy harmad osztályú amatőrt hatalmas focistának nevezni tévedés. Azon felül az az izom, amiről beszél, a farizom. Azt tapogatni, mit mondjak, elég gusztustalan dolog.

Oroszországról:

„Ez egy nagy ország, nagyon közel hozzánk. Csak Ukrajna választ el minket. (…) Erre nem árt figyelni. Nagyon figyelni. Fenn kell tartani Ukrajnát, mert ez az utolsó bástya köztünk és az oroszok között. De nem szabad provokálni Putyint sem, ezért elleneztem az uniós szankciókat.” Bocsika, de csak nem attól tart, hogy Oroszország egyszer csak annektálni akarja Magyarországot, és ennek kivédése érdekében odadobja az orosz medvének Ukrajnát? Ha így van, miért tesz keresztbe minden lehetséges módon Kijevnek?

Nos, volt már olyan, hogy hívei így ÉLTETTÉK Orbánt: Viktor te vagy az Isten! Nincs ezzel semmi baj, idióták mindenhol akadnak. A baj azzal van, hogy Orbán ezt el is hiszi.

„mert te gyújtasz nekem mécsest, Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben” Zsoltárok könyve 18:29

Kategóriák: Szervezetek

Az MTA – az állatorvosi ló

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 7 - 18:09

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kb. egy éve kezdődött vesszőfutásán jól nyomon követhetők a jogállam felszámolásának állomásai, vagyis a diktatúra bevezetésének folyamata.

Történelemórán tanulhattuk: a hat év híján kétszáz éves intézményt a pozsonyi reformországgyűlések során magyar mágnások alapították, a célra saját jövedelmükből ajánlottak föl jelentős összegeket. Elsőként gróf Széchenyi egy évi jövedelmét ajánlotta föl, e szavakkal: „…Én ugyan nagy nem vagyok, de vagyonos ember vagyok, azért nemzeti nyelvemnek gyarapítására egy egész esztendei jövedelmemet ajánlom, úgy, hogy ennek a kívánt célra való fordítása s elrendelése mindenkor az ország gyűlésétől függjön.”

Felhívnám a figyelmet az összetett mondat utolsó tagmondatára: „…a kívánt célra való fordítása s elrendelése mindenkor az ország gyűlésétől függjön.”

Ez persze nem mindenkor vált valóra, a tudomány számára is sötét korszakokban – 1849-1867, 1919, 1945-1989 – az állam hatalmi szervezetei –monarchia, tanácsköztársaság, népköztársaság – igyekeztek a tudomány embereit „kézben tartani”, a kutatások irányát, eredményeit befolyásolni – gyakran igen drasztikus eszközökkel.

Az MTA kalandos sorsát is jól nyomon lehet követni Szent-györgyi Albert életútjának fordulataival. Az egyetlen magyar tudós, aki magyarországi kutatásaiért kapta meg a Nobel díjat, gyakran kényszerült a hatóságok elöli bujkálásra – de soha nem adta föl magyarságát. Barátjával, Ráth Istvánnal alapította meg 1945-ben a Magyar Természettudományos Akadémiát, ami szélesítette az addig főként a magyar nyelv kutatására fókuszáló tevékenységet.

Az 1947-től 1989-ig tartó hosszú korszak sem volt egyenletes: az ötvenes évek a tudomány dolgait is az államot irányítók illetékességébe utaló évek után fokozatosan, folyamatosan nyílt a tér: Szent-Györgyi Albert is hazaköltözött: 1983-ban megkapta a Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendjét.

Az Akadémia közjogi sorsát végül az 1994. évi XL törvény rendezte – az év júniusában hatályba lépett törvény idején Magyarországot az MSZP-SZDSZ (szocialista-liberális) koalíciós kormány irányította, 72 százalékos többséggel. Az MTA köztestület lett, a tudóstagok által választott Elnökség irányításával, aminek a működéséhez az állami költségvetés támogatást adott.

Egészen 2018 nyaráig, amikor is kiderült, hogy a parlament elé kerülő (emlékezünk?: „…a kívánt célra való fordítása s elrendelése mindenkor az ország gyűlésétől függjön.”) költségvetési törvény az MTA számára ajánlott költségvetés több mint 60 százalékát az Innovációs és Technológiai Minisztérium hatáskörébe utalta. Ennek minisztere (a kormányfő szolgája) maga is akadémiai doktor jelentős szakmai életpályát maga mögött tudva a gépkocsik fékrendszernek fejlesztésében. Palkovics László mellesleg két éven át felvette akadémiai járandóságát, havi több százezer forintot is, érdemi munka nélkül. (Úgy tudom, erről a botrány hatására az idén lemondott.)

A kormány ultimátumot adott: az MTA akkor kaphatja meg a pénzt, ha lemond az akadémiai kutatóhálózat intézeteiről, és azokat ezután a minisztérium irányíthatja. Alakulna valamiféle pénzosztó bizottság, ami eldöntené, melyik intézet kaphat egyáltalán az ország gyűlésének (és nem a kormánynak) a pénzéből, és ebben ugyan részt vehetnek az akadémiai tagok is – javaslattevő jelleggel.

Az MTA legfőbb döntéshozó testülete, a közgyűlés nemrégiben határozatot hozott: 70 százalékuk elutasította ezt a megoldást, elfogadva viszont, hogy a hálózat irányításában a kormány a mainál jóval nagyobb szerepet kapjon. A miniszter egyelőre nem állt elő új javaslattal.

Nem is érti az ember – összesen 30 milliárd körülire tehető az összeg, ami a vita tárgya. Negyede annak, amibe a Vár átalakítása került, hogy a magyarországi méltatlan első szolga „puritán” körülmények között pöffeszkedhessen.

A költségvetési összeg ugyanis azt biztosította, hogy az MTA és kutatói hálózata épületeit fenntartsa, (fűtés-világítás), karbantartsa, a kutatáshoz megteremtse az alapfeltételeket. A konkrét kutatási programok pályázat útján jutottak pénzhez: az MTA nemzetközi kapcsolatainak is köszönhetően egyre jelentősebb arányban külföldről, főként persze az Európai Unió pályázataiból.

Az MTA kutatói hálózata 15 kutatóközpontból és kutatóintézetből áll, az Agrártudományi Kutatóközponttól a 2012-es alapítású Wigner Fizikai Kutatóközpontig, amely a korábbi részecskefizikával, szilárdtest fizikával foglalkozó intézetekből alakult.

A ma regnáló rezsim eddigi dolgait ismerve nagyobb tétben fogadnék: a természettudományos műhelyek csak annyiban érdeklik a ner lovagjait, hogy a kutatásokra külföldről, direktben érkező pénzeket is lenyúlja. Bár ez nem túl nagy összeg – az egyetlen tehetséges gázszerelő ennyit akár egy hét alatt is megkeres.

Jóval jelentősebb tétel a társadalomtudománnyal foglalkozó intézmények ledarálása. Már eddig is alapított a kormány(fő) vazallusainak tisztán közpénzből mindenféle intézményt. Hirtelen a Szakály Sándornak gründolt VERITAS Történetkutató Intézet, meg az Erdélyből elzavart, bukott pártvezér, Szász Jenő számára kreált Nemzetstratégiai Kutatóintézet jut eszembe.

Már az elnevezések is árulkodóak: miért „történet”, és nem „történelem? Nyilván történet mindenféle lehet, a történelem meg megtörtént események láncolata.

És minek bármiféle stratégiát kutatni? Stratégiát kidolgozni szoktak – normális esetben társadalomtudományi (szociológiai, gazdasági, népesség stb.) kutatások, előrejelzések alapján. Az intézet nemzetközi kapcsolatai is érdekesek. Európai pályázaton (a Széchenyi terv kormány osztogatta keretében) 352 ezer eurót (112 millió 640 ezer forintot) költöttek A gyógynövényipar szereplőinek határon átnyúló hálózati együttműködése című projektre. (Vajon milyen füvet kutattak, hogy ilyen sokba került?) A Szakmai anyagok feliratú fülecske csak regisztrált felhasználók számára nyitható, így nem tudom, miféle kisebbségkutatásokat végeztek. Áprilisban mindenesetre rendeztek egy kiállítást, egy prózafelolvasó versenyt, egy sakktornát, valamint egy Magyar gyerek magyar iskolába című izét, aminek a híréből se lehet következtetni arra, hogy mi volt ez? Konferencia, falujárás, személyes győzködéssel? Akárhogy is: a magyar költségvetésből kapott másfél milliárdocskából sokmindenre futja.

Laikus vagyok, de azért elég nyilvánvaló: e két intézmény működésének nem sok köze van bármiféle tudományos kutatómunkához. Inkább afféle propaganda gyáraknak tűnnek.

De gründol itt a Nemzeti Bank pénzéből gazdasági magasiskolát a „jobbkéz” Matolcsy, meg a terrorigazgatónő is. Előbbi éppen az egyik jónevű egyetem, az Universitas (lánynevén Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem) tönkretételével akarja PALLAS iskolái elől eltakarítani a konkurenciát, az utóbbi meg mindig is nyílt propagátora volt a kormányfői „gondolatoknak” – akár történészi címét besározó hazugságokkal is.

Óhatatlanul eszembe jut az itthoniak kultuszfilmévé vált Tanú egyik jelenete. A történet dióhéjban: egy tanulatlan gátőr a háború idején illegális kommunistákat bujtat el egy ízben. Az ötvenes években ezért hálából magas pozíciókba helyezik, hiába tiltakozik. Persze mindenütt kudarc éri. A narancskutatóintézet élén például az, hogy a nagy nehezen megérlelt egy szem gyümölcs tiszteletére rendezett ceremónia előtt a fia megeszi a narancsot, így egy citromot szel föl szertartásosan Orb…, bocs, Bástya elvtárs. A citromszeletet bekapva, meglepetten fordul a kutatóintézet igazgatójához: Mi ez? Narancs, kérem – dadog zavartan a kinevezett főtudós – kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. (Jelzem, erre a reminiszcenciára alapozva választotta annak idején a Fidesz a narancsot és a narancssárgát jelképül.)

Na most. A valódi teljesítmények világában az a nagy büdös helyzet, hogy gyakran nem is a pénz hozza az elismerést. Einstein is, Szent-györgyi is élt szinte nyomorban élete egy-egy szakaszában. Többnyire a jövő dönti el, hogy egy-egy társadalomtudományi kutatás következtetései beválnak-e. A kutatás mindig kétesélyes, és ma már nem egyszemélyes vállalkozás. Bonyolult kapcsolatokban, gondolkodók egymásra hatásában válhatnak hipotézisekből tényekké. Ehhez meg kell egy nemzetközi kapcsolati rendszer, valamennyi tekintély, amit az MTA az elmúlt évtizedek alatt küzdött ki magának. (A KFKI nemcsak a szovjet, hanem a NASA űrprogramjában is részt vett.) A magyar tudósok – akár alapkutatással foglalkoznak, akár konkrét projektet akarnak célba juttatni, ma már csak nemzetközi konzorciumokban képesek programjaikhoz pénzt szerezni. Hát ehhez kell szétverni az MTA kutatói hálózatát – szétbarmolva egyúttal fiatal magyar tudósjelöltek jövőjét, lehetőségeit is.

Persze, ha kormányzati engedélyhez kötött, hogy ki, mit kutathat, tanulhat, lehet itt értekezést írni arról is, hogy a „repülőgépek mérges permete” ellen a tésztaszűrő-e a jobb védelem, vagy a bukósisak?

Talán nekem is hasznosabb lenne, ha írnék egy komoly értekezést a magyar média működéséről, szerkezetéről, sőt, stratégiájáról, Kinyílott a pitypang címmel…

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Puszi nincs?

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 6 - 16:12

Kár, pedig Salvini és Orbán bimbózó szerelme ennek révén szökkenhetett volna virágba. Én olyan Brezsnyev-Honecker típusút képzeltem el, az illene hozzájuk.

Mert tagadhatatlan, mindkét részről szerelem volt az első látásra. Ráadásul Orbánnak kívánatos Salvini. De az is lehet, fordítva van. Mind1: adj egy puszit, legyünk buzik!

Orbán mester szerint ők ketten amúgy is sorsközösségben vannak. Salvini az a hős (?!), aki megállította a tengeren keresztüli migrációt, mi a szárazföldön tettük ezt. Nem tudom eldönteni, hogy Orbán királyi többest használ, vagy a szokásos „mi, magyarok” formulát használja. Habitusát illetően én az előbbire tippelek. A hősök már csak ilyen megállítósak. Igaz, Salvini ezzel a hősies tettel százakat ítélt vízbe fulladásra, de azt tekintsük járulékos veszteségnek a migráció elleni harcban.

Igaz, hogy Orbán nem hogy a migrációt, de senkit sem állított meg, de hadd higgye! Miért állítom ezt? Nos, a tények magukért beszélnek. A magyar országhatár 2.215,3 km. hosszú. A déli határvédelmi kerítés Kübekházától indulva 174,5 km. hosszú. Kübekházától keletre, vagyis Románia felé, az utolsó kerítésoszloptól egy méterre már nincs semmi. A magyarok építettek a szerb-horvát határra is – kinek a megbízásából, kinek a pénzén, kérdéses, mert mégiscsak egy idegen ország területén ügyködtek – egy 41 km-es kerítést, de az annyit ér, mint a lepkefing, ugyanis a horvát-szerb határ 344,8 km. hosszú. Ugyan telepítettek néhány km-nyi GYODA-t, de azt, biza, már magáévá tette a természet, legfeljebb a szerencsétlen beleakadó szarvasokat mészárolja le. Azon felül arrafelé meglehetősen veszélyes még a kerítés telepítés is, mivel a húsz évvel ezelőtti belháború idején a határt elaknásították, és az aknamentesítés még sehol sincs.

Ennyit a hősies megállításról. Node, haladjunk. Salvini megtekintette ezt a megállító kerítést, de peche volt, rossz időben mászott fel az őrtoronyba, hiába meresztette a szemét, távcsővel erősítve – amin ráadásul nem volt rajta a lencsevédő, mint Hende Csaba esetében – nem hogy közelgő migránshordát, de egy árva bekéredzkedőt sem látott, pedig jó pénzért biztosan vállalták volna néhányan odaátról, hogy eljátsszák ezt a szerepet. A távcsövet ráadásul egy – szerencsétlenségére arra felé kószáló – határvadásztól kölcsönözte ki a Nagy Nemzetmentő, de a felszerelési tárgyáért aggódó – még a végén ráhátékázzák – katonát a vezér megnyugtatta: visszaadom! Ami, ugyebár, korántsem volt biztos, mert ha ő egyszer valamire ráteszi a kezét…

Azért ennek a nagy szerelemnek korántsem biztos, hogy frigy lesz a vége. Komoly gondot jelent ugyanis, hogy ki fogja viselni a nadrágot. Orbán nem az a fajta, aki megelégszik a másodhegedűs szerepével. Amúgy se adta fel, hogy megzsarolhatja a Néppártot azzal, hogy annak szüksége van a fideszes képviselők szavazatára ahhoz, hogy vezető pozícióban maradhasson az EP-n belül, így hát fut még egy-két kört a nacionalista/populista baromfiudvar kakasai előtt, nehogy kurvának nézzék.

De van még a nász előtt egy komoly akadály: Salvini szétosztaná a maga menekültjeit az EU országai között. Gondolom, amolyan kvóta alapon. Tudják, ez az a konstrukció, ami ellen Orbán kézzel-lábbal tiltakozik. Mert hát, akkor mi is lesz az ő nemzetvédő kampányával?

Az is kérdéses, hogy Orbán milyen minőségben volt ott ezen a találkozón. Ha miniszterelnökként, akkor neki Salvini nem partner, ott van Pintér. Pintér tényleg ott volt, de csak, mint biodíszlet. Ha pártvezetőként, akkor meg mi köze az egészhez a migrációs dumájuknak? Rendben, Orbán pártvezetőként egyben országvezető is – ebben az egypárti rendszerben ez nem kunszt – node Salvini pártvezetőként is csak egy az olaszországi pártvezetők közül.

Szóval, sehogy nem jön ez össze se protokolláris, se politikai szinten. Akkor mire volt jó? A franc se tudja.

Minden esetre: adj egy puszit, legfeljebb leszünk buzik!

Kategóriák: Szervezetek

Koncepciós perek és a jogállam

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 6 - 16:05

Ezennel egy nívós, a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok Magyarországon témájú konferenciát szeretnék szíves figyelmetekbe ajánlani.

 Meghívó

A Nemzeti Bilincs Egyesület tisztelettel meghívja Önt a

Szembesítés: Koncepciós perek és a Jogállam című konferencia-beszélgetésre

Időpont: 2019. május 9. (csütörtök)16:00–20:00 óra

Helyszín: Villányi úti konferencia központ: Budapest, XI. kerület Villányi út 11–13. földszint 300-as terem

Program

16:00

Megnyitó Császy Zsolt az egyesület elnöke és Mécs Imre ’56-os halálraítélt

16:10–16:20

Dr. Szabó János bevezetője

16:20–17.50

Igazságügy miniszteri kerek-asztal, moderátor: dr. Avarkeszi Dezső

Résztvevők: dr. Bárándy Péter, dr. Draskovics Tibor és dr. Vastagh Pál

17:50–18.00

szünet

18:00–19:30

Társadalomtudósi kerek-asztal, moderátor: Herényi Károly

résztvevők: Törzsök Erika szociológus, Gábor György filozófus és Magyar Bálint szociológus

19:30-tól a hallgatóság kérdései

A fenti tárgykörhöz kérés esetén két írást is tudunk csatolni:

– Az első egyesületünk tagja Dr. Szabó János (politikai elítélt, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem korábbi rektora) írta: „A hatalom bűnei és áldozatai” címmel (103 oldal, most készülő viktimológiai témájú könyve előzetese),

– a másik írás Császy Zsolt: „Elszámoltatás, mint a büntetőjoggal való rendszerszintű visszaélés” címmel (20 oldal).

Néhány szóban az Egyesületünket is szeretném bemutatni:

A Nemzeti Bilincs – Jog és Méltóság Jogvédő Egyesület 2016 decemberében alakult, részint jogvédő egyesületként, részint a „politikai okokból büntetőjogi eljárások alá vont személyek társadalmi helyzetének védelme” (alapszabály II/1) érdekében. Tagjai között több jogász, így egykori ügyészek is találhatók, az elnökség minden tagja (Herényi Károly, Székely Árpád és Császy Zsolt) ülhetett már politikai okokból a vádlottak padján az elmúlt években.

Tevékenységünk során eddig több kisebb rendezvényt tartottunk, amelyeken az Elszámoltatásnak nevezett időszak politikai pereiről tartottak élménybeszámolót az érintettek: pl. Terézvárosi önkormányzati per, Hunvald-per, Sukoró-per stb.

A Nemzeti Bilincs Egyesület kezdeményezte a Sukoró-per elítéltjei bűnügyi költségeinek a fedezésére szolgáló sikeres társadalmi gyűjtést is.

Tisztelettel,

Császy Zsolt, elnök

Facebook-esemény: Koncepciós peres konferencia
https://www.facebook.com/events/398391070752326/

Cikkek, előzmények:
2017 JÚLIUS 10. Egy koncepciós per anatómiája – Császy Zsolt bebörtönzése (1. rész)
2017 JÚLIUS 20. Egy koncepciós per anatómiája / Császy Zsolt bebörtönzése – 2. rész
2018 OKTÓBER 10. Rab Császy — Interjú az Orbán-rezsim politikai foglyával, dr. Császy Zsolttal

Kategóriák: Szervezetek

A sajtó szabadsága, a szabadság sajtója

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 4 - 13:03

A sajtószabadság napján jött a hír, hogy Kocsis Máté, volt józsefvárosi polgármester, jelenleg a VIII. kerület országgyűlési képviselője, egy Deutsch Tamással közös lakossági fórumon azt mondta, hogy nem az ellenzéki politikusokat, hanem az újságírókat tartják politikai ellenfeleiknek.

Nem ellenséget mondott, de így is árulkodó volt ez a mondat. Benne volt az is, hogy azokat a sajtómunkásokat, akiknek a Fidesz prominensei nyilatkozni szoktak, nem tartják újságírónak. Csakis mikrofontartó-állványoknak szoktak megnyilvánulni, valódi újságírót emberemlékezet óta nem engednek Orbán Viktor, és a kormánytagok közelébe.

A Riporterek Határok Nélkül nemzetközi szervezet most közzétett adatai szerint 2010 és 2019 között látványosan romlott Magyarországon a sajtószabadság helyzete, több paramétert összevetve a 23. helyről a 87. helyre estünk vissza.

Ma még mindig csak kevesen érzékelik hogy a sajtószabadság nem az újságíróknak fontos. Ha a kormányhoz közeli, a hatalomhoz lojális tulajdonosokhoz kerülnek az újságok, a rádiók és a televíziók, akkor ezekben a médiumokban csakis olyan információk és vélemények jelenhetnek meg, amelyeket a kormány jónak tart. Ha minden, vagy majdnem minden sajtóterméket Orbán Viktor barátai és üzlettársai kaparintanak meg, akkor Béla bácsi Balatonborzadályon, és Bözsi néni Dunarettentőn nem tudja meg, hogy Rogán Antal parasztfiú létére fényűző életet él. És nem tudják meg azt sem, hogy Matolcsy jegybankelnök nagy előszeretettel menekíti alapítványokba a közpénzeket, melyek ily módon elveszítik közpénzjellegüket. Ha nincs, aki megírja, akkor nem derül ki az sem, hogy Mészáros Lőrinc – aki gázszerelőként, és nem mellesleg, Orbán Viktor barátjaként kezdte pályafutását – rövid idő alatt az ország leggazdagabb emberévé nőtte ki magát, s Tiborcz István, Orbán Viktor veje, messze a hazai átlagot meghaladó mértékben gazdagodik, a Fidesz holdudvarához tartozó udvaroncok pedig nevetséges bérleti díjért lakhatnak a Budai Várban, luxuskörülmények között.

Ha megszűnik a független, szabad sajtó, vagy még a mostaninál is ritkábban lesz fellelhető, akkor ebben az országban bármit meg lehet csinálni, mert semmilyen disznóságnak, gazemberségnek nem lesz következménye. Ezért az igyekezet, hogy a hatalom jelenlegi urai rátegyék a kezüket mindenre, ami újság, tévé, vagy rádió, és ezért mondhatja Kocsis Máté, valamint a Fidesz többi prominense, hogy a sajtó az ő ellenfelük.

Kategóriák: Szervezetek

Miniszteri keret

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 2 - 18:42

Egy történetbe foglalni a miniszteri keret, a Szandi és az émelygés szavakat; másképpen: a történelemhez fűződő személyes viszony.

Az émelygés helyett eredetileg hányingert írtam volna, de végül is itt csak egy milliócskáról volna szó, mit írnánk akkor az öt-tíz milliós (vagy több?) miniszteri ajándékokhoz? Viszont az is igaz, nem minden milliócskához társul hűségnyilatkozat. De jó lenne olyan világban élni, ahol minden szónak jelentősége van. Fogynak a szavaink! És eszembe jut, hogy erről nekem lennének emlékeim.

Szandi

A művészetpártoló publikum nyitott szívvel fogadja Pintácsi Alexandra kamingautját; Varga Mihály kedves az ő szívének. Ehhez a kitárulkozáshoz nagy bátorság kell; hitvallás a keresztényüldözés korában! Még az énekesnő vértanúságára is szükség lehet, ha a történelem kerekét nem állítja meg Németh Szilárd vagy egy másik nagyformátumú – szívünknek kedves – egyéniség. A művészetpártoló publikum egy emberként éljenez, amikor híre megy: Pintácsi Alexandra, Káisler Miklós (róla mindenki tudja, Magyarország történetének talán legrátermettebb politikusa) miniszteri keretéből [Emberi Erőforrások Minisztériuma! – mint egy félrefordított szájenszfiksön regény, vagy méginkább a demokráciánál fejlettebb, illiberális rabszolgatartó társadalom intézménye: csak tiszta (Emberi Erő)forrásból!] rendkívüli támogatást kap legújabb hanglemezének elkészítéséhez; megszolgálta.

Émelygés

A próbák előtt csak annyit hallottam Szandiról, tehetséges fiatal énekesnő, akiben Fenyő Miklós fantáziát lát. Szandiból többet; magnókazettáról kellett elsajátítanunk a dalokat, és bár a zene nem ragadott magával, fiatal voltam, kellett a pénz (a tízezer forintos gázsi, duplája az átlagosnak, lehetővé tette, hogy a néhány előadás után, az ORI-pénztárból egyenesen a Váci utcai Ofotért üzletbe sietve, megvásárolhassam a Zenész elengedhetetlennek tűnő rekvizitumát, az eredeti Ray-Ban napszemüveget – és egy csokor kék szekfűt, a feleségemet kiengesztelendő.) A zenekar különleges volt: Fenyő Miklós mellett a Fekete fivérek – Szaxi Maxi, Gábor a Skorpióból, Fekete Pisti kedvenc jazztrombitásom – és a legendás gitáros Faragó Judy István, aki éveken át ült mellettem a Zsiguliban, amikor a Mambo Combo tagjaként művelődési házról művelődési házra vándoroltunk Komár László kíséretében. A turné soron következő állomása Hajdúszoboszló volt; az ORI-busz időben indult, hogy félúton megállva jóízűen elkölthessük az ebédet. Az út következő szakaszán a többiek jóllakottan szunyókáltak, én viszont rosszul választhattam az étlapról; heveny ételmérgezés tüneteivel viaskodtam. A város határában, gyomrom háborgását megfékezni képtelenül előre vánszorogtam Csülök Bandihoz, az ORI-busz sofőrjéhez, és elhaló hangon közöltem vele, ha nem áll meg azonnal, nem állok jót magamért. Szemem, szám, öklöm összeszorítva vártam a busz ajtajának felszabadító sziszegését. Az ajtó kitárulván leugrottam, és elegáns ívű sugárban… Zajos tetszésnyilvánítás volt a jutalmam; Csülök, a KRESZ előírásainak rabjaként, a helyiérdekű járat megállójában tett ki, a várakozó nagy létszámú utazóközönség elragadtatott figyelme közepette. Tetszésnyilvánításból több már nem jutott nekem aznapra; bár az átmeneti megkönnyebbülés rövid időszakaiban elszántan próbáltam teljesíteni hivatásomat a színpadon, amikor az obligát „a billentyűknél: Éry Balázs!” elhangzott én éppen a sürgető kényszer okán az öltözőépület felé rohantam, hogy – Kraft Tamás metaforáját kölcsönözve – a mosdó nagy fehér mikrofonjába énekeljek.

Miniszteri keret

Az Új Kor hajnalán, amikor a Nagy Áprilisi (vagy Májusi, nem emlékszem pontosan) Fülkeforradalom Aurórájának ágyúi dörögni kezdtek, a Csend koncert alapgondolata – siketeknek zenélni, így „érvelve a kirekesztés ellen” – még önheroikus ideának tűnt; afféle liberális, progresszív, toleráns, nyitott, be- és elfogadó, szabadelvű, jóindulatú, szolidáris, haladó, modern, felvilágosult, baloldali cuccnak. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól, [emútnyócév] – a miniszter neve elsőre nem jutott eszembe, lám-lám, de utánanéztem: Szűcs Erika – ötmillió forintos támogatást kaptunk [baloldali –  túloldali – cucc!], de a Nemzeti Együttműködés Rendszerében méltatlannak ítéltettünk a pártfogásra [pártfogás – jó szó!]. A „jogutód” legott levelet szerkesztett.

Mondhatnánk: helyes az elv: mindent visszavenni a libezsibuzokomcsiktól – mint én – és a mieinknek adni; de nem mondjuk. Adekvát válasznak tűnt a „Soltész Miklós, menj a picsába” [ennyi emberi csúnyaságban ki az, aki a nevetségesség veszélye nélkül fönnakadhatna egy bazmegen?], de akkor ott lenne a dilemma, ami azóta is nehezíti hétköznapjainkat; elfogadható-e, megtartható-e a rezsim kegydíja? Mi a pénzt – mint lovagkeresztet – visszaküldtük.

Talán ebből az összegből jutott most Szandinak.

Éry Balázs

Kategóriák: Szervezetek

Alkalmatlanok a magyarországi tanárok?

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 1 - 15:24

Megjelent egy írás a tanárok alkalmatlanságáról. Ez annyira hiánypótló, hogy csak na! De tényleg! Mert ahhoz aztán baromi nagy éleslátás kell, hogy amikor valami már méteres lángokkal ég, akkor megállapítsa valaki: tűz van. Persze, akkor is jobb félreverni a harangot, mint sunnyogni a kertek alatt. De nem egyszerűbb akkor oltani, amikor még csak tüzesedik a kiszáradt trágya az istálló sarkában?

Maga az említett írás az ATV oldalán jelent meg egy olyan címmel, ami szerint döbbenet lenne, hogy a tanárok nagy része alkalmatlan a pályára. Azért annak, aki most döbbent erre rá, annak valami kevésbé ártalmas, a szemet kevésbé meggyötrő szert kellene a jövőben szednie. A tanári alkalmatlanság évtizedes probléma. Több évtizedes. Tekintettel arra, hogy a maradványelvű pedagógusképzés korántsem napjaink vívmánya. Magam 2008-ban írtam először egy tanulmányt arról, még a Corvinus-on, hogy az iskolákban erős a kontraszelekciós nyomás. Akkor az euroAstra-ra is kikerült, de ma már ott nem olvasható. Ellenben 8 évre rá még mindig aktuális volt. Ahogy az sem volt különösebben újdonság már 2011-ben sem, hogy a narancsos oktatáspolitika egyfajta gyermekkísérletként is felfogható. Amelyben a nyelvvizsga-papírhoz való fétistisztelet egyfajta kasztosító tényezőként szerepel. AZ, hogy a napokban a nyelvvizsga-papírhoz való ragaszkodás baromsági koefficiensét is emlegetik, az csak fokozza azt az érzést, hogy egyes, a pedagógiával foglalkozó fejekben nem túl gyorsan forognak a fogaskerekek. Pontosabban: iszonyat lassúsággal mocorognak csupán.

Az ATV cikke egyébként azt is említi, hogy „a pedagóguspályaalkalmassági-szűrés hatékonyabbá tétele régóta felmerülő igény”. Ehhez képest még az azóta hamvába hűlt tanártüntetések során sem merült fel egyszer sem a színpadi szövegekben az, hogy a tanárok alkalmasságának a kérdését fel akarnák komolyan vetni. Nem mintha valami komoly programhirdetéssel indult volna a program nélkül simán, és közvetve a kormányt erősítő módon, lecsengő tüntetéssorozat. Most azon felülemelkednék, hogy a tüntetésszervezés környékén is előforduló szakmai „nagy öreg” de facto, ha nem is szó szerint, lehülyézett, amiért programot vártam volna. De hát istenkém, az elméleti pedagógia elefántcsont-tornya nem azonos a gyakorlattal. Még akkor sem, ha az előbbiekben félrevonulva gondolkodnak el felhős mélabúval, hogy mit kellene tennie másoknak. Mindenki másnak. Csak a fizetés legyen meg. Ellenben ugyanakkor, szintén 2016-ban, szinte pánikszerű félelemmel viseltettek az érintettek is, a tanárok alkalmatlanságának az egész kérdéskörétől. Holott már évekkel korábban, 2013-ban, is világos volt: érdemi alkalmasságvizsgálat márpedig nincs.

Természetesen az, ha egy évtizedes lenne csak a felismerési késés, az is rányomná a bélyegét a magyar oktatásra. De 2008-ban már azért lehetett megállapításokról beszélni, mert világosan látszó, már akkor sem volt újdonság az iskolákban, a tanárképzésben is zajló kontraszelekció. Igen, tudom, akkor nem a Fidesz volt kormányon. Igen tudom, a kormányváltás után sem javult a helyzet. Az a helyzet, amely kormányok jövése-menése közepette, szinte rendszer-érzéketlenül zajlott addig is, és zajlik azóta is. Valószínűleg azért, mert nyilvánvalónak látszik: a tanításra alkalmatlan, és ezért magukat a mozgalmárságba menekülve átmentő tanárszervezeti megmondók aligha támogatnák a kontraszelekciós spirált megtörni szándékozó kísérleteket. Alkalmasint a ’980-as évek vége óta sem volt egyik kormánynak sem mersze megtörni a felsőfokú képzésben, a tanárképzést is beleértve, kialakult kontraszelekciós spirált. Ahogy a látszólag ezt célzó, most zajló „akadémiázás” is csak ennek az erősítését, a „kárdereket mindenhova” mozgalom szélesítését látszik szolgálni.

Azért persze mégis örülök, hogy legalább most, hogy már szinte minden porig látszik égni, megszólalnak egyesek. Kijelentve, hogy „mintha lángocskák látszanának”. Csak el ne kapkodják. Mert a végén még történik valami. Aztán majd kikapnak azoktól a tanármozgalmároktól, akik 2010 előtt az akkori oktatáspolitikán morogtak. Most pedig azon, hogy állítsák nagyjából vissza az akkori állapotokat. Valójában pedig azért, mert a szakmai minősítés, illetve teljesítménykényszer elől menekülve langyosabb vizet kérnek a kádba és több párnácskát a ketrecbe.

Kategóriák: Szervezetek

Gizi néni meg a fényes jövő

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, április 29 - 18:51

Gizi néni, korábbi nevén tanárnő, mióta több minisztérium összevonásával létrejött új „Központi kormányzati igazgatási szerv” az Emberi Erőforrások Minisztériuma nevet kapta önértékelési zavarral küzd: Az emberi élet alkonyán -túl a hetvenen- emberi erőforráskénti értékén töpreng; mennyit ér a NER-nek(?) vajon ér-e annyit, mint hatvan kiló disznótáp(?) aztán szomorúan állapítja meg, hogy figyelembe véve a feldolgozás költségeit, és a feldolgozás során óhatatlanul keletkező súlyveszteséget, értéke legfeljebb tíz- tizenöt kilogramm disznótáp nettó piaci értékével azonos. A lehangoló következtetés nem hagyja nyugodni, ezért -tanulva NER-ista honvédőitől- gondolatban a disznótáp hasznosításába fog: megeteti magát egy disznóval, majd az immár vágásérett állatot tovább küldi egészen a Hilton szálló éttermi asztalához, onnan egy frissen sült, illatos, kissé ropogós, ám mégis omlósan puha bécsiszelet első falatjaként egészen egy NERlovag szájáig.

A nagy ívű gondolattól büszkesége az egekbe hág, az első-falatsághoz is ragaszkodik, hisz tudjuk, hogy az első falat a legfinomabb. Ő, a néhai disznótáp, ebben a nemes pillanatban már egy „falat kenyér” értékű, sőt -bár mondani nem meri, de gondolni igen(!)- annál is több, már amennyiben az illatos és omlós rántotthús finomabb a száraz kenyérnél.- „Egy kis falat” -egyszerűsíti tovább- az éltető gondolatot, „egy zabálni való kis falat”, ahogy annak idején mosolyogva gügyögte pólyába csomagolt gyermekének.

Gizi néni kávézik, kávéjába cukrot tesz, és boldog, hiszen ő lényegében nem alacsony forgalmi értékű disznótáp, hanem „egy zabálni való kis falat”: aranyos és álomszép. Nem alkony, hanem virradat; nem a sötét múlt, hanem fényes jövő, maga a NER.

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Bencsics Klára (1932 – 2019)

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, április 29 - 17:47

Rövid betegség után elhunyt Bencsics Klára, a Kanadai Magyar Hírlap olvasója és hosszú évek óta rendszeres hozzászólója. Gyászolják gyermekei: Sue, Nora, Tom és Clara, illetve unókái Sarah, Alexander, Cameron és Jamie. Évtizedekig a montreáli magyar közösség aktív tagja volt, a nyolcvanas és kilencvenes években vezető szerepet játszott a helyi közösség irodalmi és kulturális életében. 2019. május 3-án 11 órakor búcsúztatják a Magyarok Nagyasszonya Egyházközségben (90 rue Guizot Ouest, Montreal). Virágok helyett adományokat küldhetnek Bencsics Klára emlékére a montreáli Zsidó Kórház (Jewish General)  palliatív részlegének.

Az alábbiakban az angol nyelvű gyászhírt olvashatják. Nyugodjék békében!

*

Clara Bencsics (Nee Farago)

After a brief illness, Clara passed away with her daughter Sue at her side. She will be deeply missed by her children Nora (Hugh), Tom (Lisa), Clara (Marcus), Sue and her much loved grandchildren: Sarah, Alexander, Cameron and Jamie.

A proud Hungarian who contributed enormously to arts and literature in the Hungarian community in Montreal, she was a fiercely devoted mother who instilled a powerful bond within her family. A newcomer to Canada, she had survived the atrocities of World War II and the Communist oppression in Hungary. She always had the courage to stand up for what she believed and never feared to speak her mind. She was our biggest fan and we were hers. Prosit!

She is preceded in death by her husband Odon, her mother Gizella, her father Jeno, and sister Hedi.

Funeral service Friday, May 3 at 11 a.m. at Our Lady of Hungary Church on 90 Guizot West. Friends are welcome to join us at 2:00 P.M. to share memories of our mother at Collins Clarke MacGillivary White Funeral Home, 5610 Sherbrooke Street West, Montreal, Quebec.

In lieu of flowers, donations to the Palliative Care Unit at the Montreal Jewish General Hospital would be greatly appreciated.

Bencsics Klára (Montreál), a Kanadai Magyarságtudomány Társaság tagja. Fotó: KMH.

Kategóriák: Szervezetek

Birkák és bárányok

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, április 28 - 19:14

Az egyik Orbán-hívő, a másik áldozati.

Ez utóbbiaknak szól a budai vár fura urának üzenete: mindenki annyit ér, amennyire beárazom! Aki okos, az tudja, hova kell állnia, hogy növekedjen az ázsiója. A többi meg? Szép komótosan megrágja, megforgatja a szájüregében, alaposan kiélvezve az ízét, majd lenyeli.

Amúgy valódi népmesei hős: szegény párttitkár harmadik gyermeke, aki, ahogy kell, saját erőből küzdötte fel magát egyre magasabbra, míg végül a csúcsra ért: teljhatalmú ura lett mind a birkáknak, mind a bárányoknak. Ez ugyan már nem népmesei éca, de rendkívül hatékony. Megtehet bármit – és mindent – mert –állítólag – őt választotta a nép. Az cseppet sem zavarja, hogy a kutya sem választotta, csak megbízást kapott egyik vazallusától, aki – átmenetileg – az államfői székben ül, de már nem sokáig: Orbán előbb-utóbb a saját magánál összpontosítja az összes pozíciót.

A hatalom, persze, jó dolog, már, ha valaki tud bánni vele. Orbán tud. Mert a hatalommal sok minden jár: saját focicsapat, saját kúria, saját kisvasút – sanyarú gyermekkora volt, nem volt neki olyan – saját szőlőbirtok, családi bánya. Persze, saját bevallása szerint szegény ember, neki magának szinte semmije sincs. Igaz, minek is, hiszen a sajátjaként bánik az ország vagyonával, pénzével, sőt, magával az országgal is.

Azon kívül még puritán is. A Karmelita-kolostorba is muszájból költözött csekély 25 mrd-ért (a bolondnak is megérte), mert a Sándor palotát a gaz szoclibek a mindenkori köztársasági elnöknek utalták ki.

Amúgy küldetéstudatos ember. Szent meggyőződése, hogy ő hivatott Hunyadi örökébe lépni. Hunyadi megállította a törököt, ő megállítja Európát. Azért, mint egy jó uralkodó, pénzt és egyéb javakat is oszt, méghozzá bőkezűen. No, nem a népének – az a cca. 3,5 milliónyi szegény amúgy sem érdemelné meg, csak maguknak köszönhetik nincstelenségüket, mert annyit is érnek – hanem azoknak, akikre támaszkodni tud határon innen és túl. Az osztogatás révén kialakul egy új rendi világ, egy új uralkodó osztály, amelyik teljesen függ Orbán kényétől s kedvétől, ezért – puszta önvédelemből – feltétlenül hűséges hozzá.

Persze, azért óvatos ám őkelme: döntéseit a hűséges janicsárjaiból álló parlamenti többség gátlás nélkül törvénybe foglalja, így neki nem freccsen sár a tógájára.

Értékes ember ő, valóságos polihisztor, mindenhez ért. Magabiztosan, tudással felvértezve alakította át a közbeszerzéseket, a közigazgatást, az önkormányzati rendszert, az oktatási rendszert, az egészségügyi rendszert. Mostanában – feltehetően csökkenő libidója kompenzálásaként – már a demográfiai helyzetbe is bele akar piszkálni, ami azért, lássuk be, az ő képességét is meghaladja.

A lényeg: nem a hozzáértés, a szakértelem – ami amúgy is csak gaz liberális ármány – , hanem a lojalitás a fontos. Mindenben az állam – vagyis ő – dönt, a köz szolgálata le van szarva. Jól játszik. Igaz, nem – mint Hitler – a földgömbbel , csak a Kárpát-medencével, de azért az se szerencsés. A támogatottsága – vagyis a birkák száma – meglehetősen nagy. Igaz, 1933-ban Hitlernek is hitt a német lakosság 40%-a, oszt mégis, mi lett a vége? Hitler mindenkit becsapott. Orbán is. Igaz, ő nem Hitler, aki „bűnöző óriás volt, törpe szellemiséggel, semmi moralitással” (by Ormos Mária).

Orbán – nem véletlenül – soha nem hirdetett programot. Persze, 2010 óta kiderült, mi is a programja: a pártállam kiépítése, az állam által támogatott egyházak tömegbutító működésére támaszkodva, a nemzeti múlt meghamisítása, ellenségkép állítása, primitív jelszavak harsogása, a médiatúlsúly – ezáltal a birkák agymosása –megszerzése.

Nem semmi program, és még nincs befejezve! A totális diktatúráig még van mit fejlődnie Orbánnak. Most még csak autokrata, de ne kételkedjünk, nem áll itt meg!

Most már csak az a kérdés, hogy a birkák győznek, vagy a bárányok törnek ki áldozati mivoltukból? A hívők és csodálók száma lesz a több, vagy azoké, akik megértették, hogy becsapták őket, csalásnak áldozatai!

Na persze, a csalás nem játék még akkor sem, ha azt Orbán játssza. A csaló, biza nem játékos, hanem bűnöző.

Kategóriák: Szervezetek

Svájc, 1999

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, április 27 - 14:29

Szabadság, jólét, gazdagság! Ilyen lesz minden földrész. Majd, ha a demokrácia, az emberi jogok, és a béke mindenütt érvényesül.

Az utolsó genfi ostrom úgy négyszáz évvel ezelõtt esett meg, a savoyaiak – néhányszázan – próbálták megmászni a falakat. Az ostromot visszaverték, az asszonyok is csatasorba álltak, forró kondérból forró húslé, mint Egerben a gulyásleves, és a védõk közül vagy öten meg is haltak. De azért nem szomorkodnak ma már, emléküket nagy népünnepéllyel tisztelik meg, hencidától boncidáig folyik aznap az ingyen húsleves.

Kultúrált ország, kultúrált munkahely. Vakító fehér barakkok, kocka alakúak, halk, diszkrét emberekkel. Tisztaság. Itt nem fordulhat elõ, ahogy Mikszáth írja, hogy a hosszúra nõtt embert nem hívják vendégnek szívesen, mert rálát minden szekrény tetejére. Nem. Itt nincs egy porszem a szekrények tetején, még közvetlenül fenn, a mennyezet alatt futó ezüstös klímacsöveken sem.

WC és mosdó csak minden második szinten van, alagsor, elsõ emelet, harmadik emelet. De milyen mosdó! Tágas, csempés, bõségesen WC papír, papírtörlõ, folyékony szappan, illatfelhõ-szóró, fertõtlenítõ spricc, higiénia. Vízcsap automatikus kikapcsolóval, egyet nyomsz rajta, egy adag. Kis vakfolyósóból nyílnak a mosdók, a folyosó bejáratánál mindjárt a fõnök szobája, örökké nyitott ajtóval. Pisilni mégy? A fõnök felpillant, ahogy elhaladsz. Visszajössz? Ismét pillant. Klikk, egy perc, negyvenhat másodperc. Komoly, szemüveges úr, nem mosolyog, nem haragos. Az íróasztal fölé hajol. Dolgozik.

Künn a parkban a kertészlegények naponta porszívóval gyûjtik a hullott leveleket. A fákon és bokrokon – minden kétcentinél vastagabb suhángon – diszkrét, barnára eloxált alumíniumtáblácska, azonosítószámmal. Ím, ez itt Buxbaumné, a fa. A fõkertész reggel csak odaszól: Moszjõ Kovax, legyen szíves a hatszáznegyvenhatosról levágni a száraz gallyakat.

Hát még a táj! Havasi legelõk szépen bekerítve, egyenletesre legeltetve, még a marhák is egyirányba néznek. Álmos kisvárosok, megannyi Mügli am See von P.Howard. Fésült kutyák pórázon, nem ugatnak, nem kajtatnak vidáman, bozontosan és szabadon összevissza a szukák után. Hogyisne!

Temetõk szép fehér murvával felszórva (holtak öröme, ahogy csikorog a talpad alatt), fû egy szál se, csak a sírokon az obligát virágok, edényben, cserépben. Utcán százéves macskakõ, nagy vályúk forrásvizekkel. Csend, unalom, vízcsobogás. Magyarnak különös érzés. Elképzelni az egészséges adrenalinfröccsöt, amit hajdani kalandozó õseink errefelé kiváltottak.

Útközben a kocsival a tök üres útról bekanyarodunk a tök üres parkolóba. Pechünkre rossz helyen. Már jön is a rendõrautó, két huszonéves rendõrlegénnyel. Útlevél, fejcsóválás, hümmögés. Ez drága lesz, tudjuk, a svájci rendõrség szigorú. Pisszenés nélkül ácsorgunk, õk nem tudnak angolul, mi nem tudunk franciául. Dajcs, mondom, szerény némethez mellékelt szerény mosollyal. Szétnéznek. Összenéznek. Tanakodnak. Majd egyikük hozzám fordul. Nyújtja az útleveleket. Most az egyszer – kapiskálom. Aztán kicsit ijedten teszi ujját a szájára: De nehogy szóljunk a rendõrfõnöknek!

Nem szóltunk…

Almási Alma

Kategóriák: Szervezetek

Patkány-retró

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, április 26 - 19:45

Mostanában divat a patkányok túlszaporodásával foglalkozni. Az EU-s választásokhoz közeledve biztos nagyon égető politikai probléma, és nagyon fontos kampánytéma. De ettől eltekintve is ok arra, hogy divattá váljon a patkányok, amúgy sem túl jó, PR-ját rombolni.

A nagy patkányinváziós fenyegetés közepette, mintha elfeledkeznének pár dologról. Szinte csak a példa kedvéért arról is, hogy a patkányok nagyon értelmes, szinte már okos állatok. Célzatosan nem irtják az embereket, ami az emberekről nem mindig mondható el. A fészküket nagyon is tisztán tartják. Még akkor is, ha kétségtelenül nem használnak öblítős WC-t. Ellenben közleményeket sem írnak a környezet teherbíró képességére fittyet hányva sokasodó homoid létformákról.

De, többek között, nem építenek koszos csatornákat sem, hanem csak kihasználják, hogy vannak ilyenek. Valamint nem dobálják el az élelmiszert, hanem kihasználják, hogy találnak kidobott, és tápértékkel bíró élelmet, melynek az eltakarításával a köztisztasághoz is hozzájárulnak.

Ennek ellenére elfogadom, hogy a zsúfolt, elkoszolódó településeken nem teljesen veszélytelen az, ha sok a patkány. Azt sem vitatom, hogy a négylábú patkányok irtásával szemléletesebben lehet egymásra mutogatnia a kétlábúaknak, mint azzal, hogy bezzeg a régi időkben… Mármint a divatszerűen szidott, “rendszerváltás” előttiekben… Amikor még divatban volt a csatornák rendszeres tisztítása, a köztéri szemetelés hathatós visszaszorítására való törekvés, valamint az élelmiszer-hulladékok, illetve maradékok, szervezett be-, illetve visszagyűjtése. Igen, emlékszem még a főúton veszteglő csatornamosó kocsira, a szemetet is összegyűjtő parkőrökre, és az iskolai menzán, de még a katonaságnál is összegyűjtött moslékra, valamint a menzákról délután elvihető maradék-adagokra. De tudom, ezeknek a módszereknek egy része állítólag nem modern, és nem hatékony. Talán tényleg nem. A belső vérzést okozó méreg kirakása, lehetőleg mindenfelé, biztosan sokkal tisztább, modernebb, humanistább. Meg hatékonyabban lehet vele csesztetni a politikai ellenfelet is. A jelek szerint.

Kategóriák: Szervezetek

Kenessey Jenő: Az arany meg az asszony az Eiffel Műhelyházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, április 26 - 10:10

Az arany meg az asszony

Az arany meg az asszony című opera, ahogyan az alapjául szolgáló Krúdy-színjáték is, azt a gondolatot hirdeti, hogy milyen balga a férfi, aki az arany csengéséért lemond az asszony szerelméről. A történet hősei: egy marcona zsoldoskatona és egy szomorú ifjú asszony. Kettőjük közé áll oda csábító varázsával – és az alkimista férj közvetítésével – a gazdagság hívságos fénye, hogy vesztét okozza a katonának, aki botorul elfordul a szerelemre hívó szívtől, mert megbabonázza az arany pogány csengése.
A csábítás vétkétől ugyancsak nem mentes zsoldoskapitány, miután a házaspár szállást ad neki, színészek segítségével igyekszik némi felfordulást okozni a polgári házban, hogy elvonja a férj figyelmét. De épp azok előadása ihleti a ház urát arra, hogy megleckéztesse a katonát, aki aztán az arany vonzásában mindent elveszít.

(forrás: színház)

Karmester  Jankó Zsolt

Wolfgang  Kovács István

Anna  Megyimórecz Ildikó

Zsoldoskapitány  Kiss-B. Atilla

Hinkó  Beöthy-Kiss László

Első színész  Kiss Tivadar

Második színész  Cserhalmi Ferenc

Az őrség parancsnoka  Bakó Antal

Alkotók

Zeneszerző  Kenessey Jenő

Krúdy Gyula azonos című színdarabja alapján a szövegkönyvet írta  Kenessey Jenő

Rendező  Káel Csaba

Díszlettervező  Szendrényi Éva

Jelmeztervező  Németh Anikó

Világítástervező  Stadler Ferenc

Koreográfus  Venekei Marianna

Dramaturg  Orbán Eszter

Karigazgató  Csiki Gábor

Bemutató 2019. április 26.

Fotók: Gergely Bea

Kategóriák: Szervezetek

Schmidt Mária, mint olyan

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, április 25 - 14:49

A schmidtmarikanizmusról, mint elvről Rab László, az egykori Népszabadság kitűnő publicistája ugyan írt már egy kiváló elemzést – de engedtessék meg nekem, mint amatőrnek, hogy a Schmidt Mária, mint olyan szemszögéből is megírjam a magamét.

Mert Schmidt Mária, mint olyan, jelenség. No, nem a küllemére utalok – mert az ilyesmivel ironizálni nem illendő – mert nem az a mérvadó.

Hanem a törekvése, hogy minden áron megfeleljen az udvari történész szerepének, ami a múlt megmásításában, újra értékelésében többé-kevésbé sikerül is neki, habár elég nehéz pl. a világháborúkat döntetlenre játszani, de azért dolgozik rajta.

Hanem, a Me Too. No, azzal kapcsolatban meglehetősen érdekes a véleménye. Szerinte a nők szexuális zaklatása és támadása elleni fellépés áldozati kultúrát teremt, nyámnyilává és kiszolgáltatottá (?!) teszi a férfitársainkat – khm, khm, Schmidt Máriának férfitársai vannak – , és ezzel súlyos civilizációs és társadalmi válságot indít el. Attól tarok, a történész asszony tanulmányaiból kimaradtak az egész sikeresen, évszázadokon keresztül működő matriarchális társadalmakkal kapcsolatos ismeretek.
De hát, Schmidt Mária ezt mondja, méghozzá csak úgy. Ő általában nem szokott bizonyítani, csak kinyilatkoztatni. Teheti, mivel a Forbes listája szerint a második leg befolyásosabb magyar nő. Mármint, ami Orbánt illeti. Az első, persze, Lévai Anikó, neki eszközei is vannak Orbán befolyására. A harmadik Handó Tünde, ő az orbáni hatalom kivetítése, csak szűken tematizált körben hazaárulózza az ellenszegülőket. A negyedik Orbán Ráhel, ő is csak családi befolyással – de inkább kifolyással – rendelkezik, megszólalni nem igazán szólal meg.

Vissza Schmidt Máriához, és a metoo-hoz. Az egész egy baloldali ármány, a baloldal abból él, hogy elnyomottakat keres, áldozatokat kreál, és – mivel a munkásosztály már lerázta magáról ezt a szerepet (ezt vajon a nemzet történésze honnan a francból tudja?) most a nőkben keres partnert, hogy legyen kiért/miért harcba indulnia.

Node, nem is dőlünk be nekik! Aláírtuk ugyan az isztambuli egyezményt – ez volt a beetetés – de nem ratifikáltuk! Hogyisne! Mi lenne akkor a Nemzeti Vak Komondor programunkkal? Méghogy nők elleni erőszak! Hatóságaink eddig is sorra bebizonyították, hogy minden esetben a nők beleegyezésével történt a megpofozás, állkapocs törés, nemi aktus, sőt, volt, aki maga kérte, hogy verjék ki a fogát!

A metoo alapja – elvben – a megbeszélés lenne, de, ha már egy nő is a maszkulin kultúrát támogatja, milyen megbeszélésről lehet szó? Az erő pozíciójában lévő nem is akar megbeszélni semmit. Schmidt Mária pedig nem gyenge nő, ő is az erő oldalán van.

Ignotus a század elején azt írta: „ … az értelmiség egyik felét, ha mer más fejjel gondolkodni, mint a másik fele, idegen bálványok imádójának bélyegzik, és kilakoltatják a nemzet szeretetéből.” Tisza István pedig – akit a nemzet történésze nem fékezett habzással mosdat – azt találta mondani az ilyen, nőkkel való gyalázatos bánásmódot ellenzőkre: Ady és a Nyugat levéltetvek a magyar irodalom virágoskertjében.

Ady erre úgy reagált: „ki-ki úgy oldja meg problémáját, ahogy tudja. Száz évvel előbbre élni nem lehet. Bolyongani az űrben nem lehet. Kompország kelet felé indul. Kéredzkedjék fel reá a gyönge.”

Nos, Schmidt Mária, mint olyan, így oldja meg a problémáját, de másokét is. Ráadásul száz évvel visszafelé él.

Kategóriák: Szervezetek

CAROUSEL – Liliom az Operett Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, április 25 - 09:29
Richard Rodgers – Oscar Hammerstein II.

Molnár Ferenc Lilioma, a vagány, de az élet dolgaiban nehezen eligazodó hintáslegény és a feltétel nélküli szerelemmel szerető kis cselédlány története a magyar drámairodalom egyik legmeghatóbb és legmegrendítőbb darabja.

Nem véletlen, hogy a művet korábban Puccini és Gershwin is szerette volna megzenésíteni, ám a jogokat az író csak később, amerikai emigrációja idején adta oda a New York-i Broadway  egyik legendás szerzőpárosának. A zeneszerző Richard Rogers és a librettista Oscar Hammerstein 1945-ben írt musicalt a jólelkű de meggondolatlan városligeti csibész életéről, haláláról és túlvilági kalandjairól.

Bár a zenés változat alkotói a mesét egy észak-amerikai tengerparti kikötővárosba helyezték át, a címszereplőt Závoczki Endréről Billy Bigelowra keresztelték, és néhány szereplő karaktere is átalakult, cselekményében és szellemiségében hiánytalanul hűek maradtak az eredeti prózai műhöz, a 2019-es operettszínházi változat alkotói – Béres Attila rendező, Lőrinczy Attila és Závada Péter fordítók – pedig finoman megpróbáltak visszacsalni valamennyit Molnár Ferenc briliáns nyelvezetéből.

A Carousel több mint hetven éves története során újra meg újra sikerrel hódította meg a világ nagy zenés színpadait; a Time magazin 1999-ben a huszadik század legjobb musicaljének választotta, s kivételes népszerűségének különös példája, hogy a mű legnagyobb slágere, a You‘ll Never Walk Alone“ nem csak a végzős amerikai egyetemistákat köszönti minden diplomakiosztón, de a Liverpool futballcsapatának fanatikus szurkolótábora is himnuszául választotta, és a csapat valamennyi mérkőzése előtt több tízezer ember énekli teli torokból.

„A mű az R&H Theatricals Europe GmbH-val kötött külön megállapodás alapján kerül bemutatásra.
A Carousel – Liliom című zenés darabot Magyarországon a Pentaton Koncert- és Művészügynökség képviseli.”

(forrás: színház)

Stáblista: Szereplők

Billy Bigelow  Dolhai Attila Sándor Péter

Julie Jordan  Vágó Zsuzsi Széles Flóra

Carrie Pipperidge  Peller Anna Bordás Barbara Lusine Sahakyan

Enoch Snow  Borsi-Balogh  MátéBálint Ádám

Mrs. Mullin  Nagy-Kálózy  EszterPolyák Lilla

Nettie Fowler Nádasi Veronika Janza Kata Polyák Lilla

Rendőrkapitány, Égi fogalmazó Jordán Tamás Földes Tamás

Jigger Craigin Szabó P. Szilveszter Homonnay Zsolt

David Bascombe Dézsy Szabó Gábor

Kisrendőr, Égi barát Péter Richárd

RENDEZŐ:  Béres Attila

Fotók: Gergely Bea

(fotók az első felvonásból készültek)

 

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Semjén Zsolt is felelős a magyar illegálisok beözönléséért az USA-ba

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, április 24 - 14:40

Egyetértek Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes úrral abban hogy nagy problémák vannak az illegális migránsokkal. A magyar illegális migránsokkal!

Abban is igaza van hogy a problémát ott kell megoldani ahol a baj van, ahonnan a magyar illegális migránsok jönnek. Vagyis a Kárpát-medencében.

És felelősségre kell vonni azokat aki az illegálisokat szervezik, lehetőséget adnak nekik hogy elhagyják szűlőföldjüket, ahelyett hogy ott boldogulnának. Semjén Zsoltot is felelősség terheli ezügyben, oroszlánrésze van abban hogy az áldatlan állapot létrejött.

Miről is van szó?

Semjén Zsolt

Magyar útlevéllel az un. ESTA belépési rendszeren keresztül vízum nélkül lehet belépni az USA-ba legfeljebb kilencvennapos tartózkodásra. Fontos, hogy a beutazó ezután elhagyja az országot.

2017-ben a 89 938 magyar belépőből 1833 túltartózkodott; ők megszegték a törvényeket. Arányait tekintve ez 2,04 százalék. Ennél csak Portugália teljesített jobban 2,08 százalékkal. (Itt olvashatnak erről többet.)

Az amerikai hatóságok azt is megbecsülik, hogy hányan maradhattak a túltartózkodókból véglegesen az USA-ban. Ez Magyarország esetében 1,55 százalék, vagyis 2017-ben nagy valószínűséggel 1391 magyar illegális migráns maradt Amerikában. Becslésem szerint az utóbbi tíz évben legalább 15-20 ezer magyar illegális ömlött be az Egyesült Államokba.

Azt is tudjuk, hogy a túltartózkodás akkor ugrott meg amikor Semjén úr vezetésével „felpörgették” az egyszerűsitett honosítást. Egymillióan kaptak magyar útlevelet, sokan illegálisan is vásárolták azt, és mivel Szerbiában, Romániában vagy éppen Ukrajnában nehéz amerikai vízumot kapni, érdemes magyar útlevelet szerezni, hiszen azzal könnyen beléphet a polgár az Egyesült Államokban.

A magyar diplomácia szemérmesen hallgat arról, hogy hány magyar illegális ül amerikai börtönökben? Azt is jó lenne tudni, hogy a magyar illegálisok között hány frissen honosított „magyar” van? Ugyanis nem alaptalan a gyanú hogy sokan kizárólag azért szereznek magyar útlevelet, hogy azzal beléphessenek az USA és ott illegálissá váljanak.

Semjén úr helyesen érzékeli azt is, hogy adófizetői milliárdokba kerül a migránsprobléma kezelése. Például Amerikában a magyar illegálisok költségeit az amerikai adófizetők, köztük a legálisan Amerikába érkezett magyar származású amerikaiak állják.

Ezért is figyelemreméltó Gyurcsány Ferenc és pártjának álláspontja. Szerinte nem kellene honosítás címén magyar útleveleket osztogatni a Kárpát-medencében és az az érzésem, hogy ezzel, bármennyire is meglepő, Trump elnök is egyetért.

Andrew Veprek, az USA népességügyekért, menekültekért és migrációért felelős helyettes államtitkára a nemrég megtartott budapesti nemzetközi migrációs konferencián minden ország segítségét kérte az Amerikát fenyegető migrációs hullám megállítása ügyében. Magyarországét is.

Andrew Veprek, az USA népességügyekért, menekültekért és migrációért felelős helyettes államtitkára Budapesten

Úgy tűnik hogy a magyar honosítási politika évek óta növeli az amerikai magyar illegálisok számát. Nem kerítéseket kellene építeni és fantommigránsokkal ijesztgetni a magyar publikumot, hanem ideje lenne Budapesten végre komolyan foglalkozni az amerikai magyar illegális migránsok valós problémáival.

Lázár György

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára