Szervezetek

Maszlag és sajtóetika

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 28 - 16:24

A sajtóetika, vagy akár csak a betűvetők felelősségérzete nem mindig ostromol magas hegyeket hazánkban. Alkalmasint könnyen lehet, hogy ennek egyik illusztrációiként gondolták az olyan ütősnek szánt címet kiosztani egy ételmérgezéses esethez, ami már-már szinte drogfutárok levesbe főzését sugallja.

Olyanok, mint „Gulyáslevesbe kevert droggal mérgezik a turistákat Budapesten?”. Vagy ahonnan ide, a Propellerre átkerült az anyag, az Indexen: „Mi ez az egész, hogy turistákat mérgeznek Budapesten gulyáslevesbe kevert droggal?” Az meg az én hibám, ami miatt csak két nappal a megjelenés után olvastam ezt a borzalmat. Mert az. A mérgezés is, és azonnal leszögezném: minden együttérzésem annak, aki a méreggel szennyezett fűszertől rosszul lett. Abban a reményben kívánva mielőbbi gyógyulást, hogy minden komplikáció nélkül megússzák.

Azonban nem kevésbé borzalom a tudósítás sem. Amelynek szövegkörnyezete egyértelműen jelzi, hogy a kedves, ámde roppant tudatlan szerzője egészen komolyan gondolta a drogos ügyet. Mégpedig a szó köznapi értelmében sugallva a „drog” szó használatát. Mert ezt írja: „Az atropin a csattanómaszlag hatóanyaga, gyakorlatilag maga a drog”. Ami valószínűleg úgy baromság, ahogy van. Illetve, valószínűleg egy információs kisiklás. Aminek a valószínű oka az, hogy kevés fogalma volt arról, hogy általában drognak neveznek minden olyan, jobbára szárított, növényi származékot, amelynek biológiailag aktív hatóanyaga van. De az is igaz, hogy magam is ezért akadtam fenn az írásokon. Mert a gengszterváltást követő többszörös, jobbára kényszeres, szakmaváltások előtt kertészmérnökként szereztem diplomát. Akkor, amikor az akkori nevén Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen igen komolyan vették a növények, és köztük a fűszer-, illetve a gyógy-, valamint a gyomnövények ismeretét is.

Ebből következőleg még emlékszem rá, hogy a csattanó maszlag (Datura stramonium) kutya-közönséges gyomnövény. Nem is túl ritka. Nem is először okoz komoly élelmezésügyi problémát. Mert még talán emlékeznek páran arra az esetre, amikor a magjával szennyezett lencse okozott komoly mérgezéseket. Ha magját, vagy az elszáradt növény részeit beledarálták valamelyik fűszerbe, jelesül a köménybe, akkor az szívás. Mint a mostani eset is mutatja. Az ok valóban egy olyan alkaloid-turmix, amiben az atropin is szerepet kap. Még akkor is, ha az utóbbi névadója a nadragulya (Atropa belladonna), amelyet Atroposz-ról a sors-istennők egyikéről neveztek el. De ennek nem sok köze van a fűszerköményhez. Ahogy a szennyezett fűszerköménynek Agatha Christie-hez sem sok köze van. Noha az egyik könyvében szerepet kap a belladonna (Rejtély az Antillákon).

Valószínűleg arról van szó, hogy ellenőrizetlen termőterületről tömeges, és figyelmetlen betakarítással begyűjtött és ezért vélhetőleg igen olcsó szemetet használtak fel. Nem kevésbé figyelmetlenül. Mert a maszlag illatanyagai korántsem jellemzőek a köményre. Így őrölt állapotban is érezhető. Darálatlanul pedig igencsak eltérő a két növény magja. Az egyik barnás és hosszúkás, míg a másik inkább fekete és kerekded. Még jó, hogy azért az Index legalább nyomokban közöl olyan információtöredékeket, hogy azért itt egy gyomnövényről van szó. Így legalább az olvasóknak csak egy része fog talán az ütősnek szánt címek alapján egész összeesküvés-elméleteket kreálni a turistákat megmérgező, majd esetleg kolbászba is töltő bandákról. Mert azért annak a sugalmazása, hogy „gulyáslevesbe keverték a drogot”, igencsak erre hajaz.

Mintha a gondatlanság, a figyelmetlenség, a janicsár-gazdálkodásra hasonlító idegenforgalmászok nem jelentenének elég problémát. Meg a sajtó általános állapota, amelynek egyáltalán nem használ az, hogy blikkfang oltárán olykor feláldozzák a objektivitást. Nem először, és nem is egyedileg. Mert kaptunk már bogarak inváziójának eladott, az ISIS-t talán megtámogató, sáskajárást, illetve az iszlám államra „ráaktuálizált” bacikat is. Most legalább szó szerint maszlagról van szó a jelek szerint. Ráadásul csattanóról.

Talán ez ihlette a szerkesztőket. Arra, hogy „kéne valami csattanós cím a maszlaghoz”. Az sem baj, ha maszatos.

Kategóriák: Szervezetek

Eugène Ionesco: “A székek” a Pesti Magyar Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 28 - 06:19

Ionesco: A székek tragikus tréfája lehetőséget ad a két művésznek arra, hogy maró öniróniával és humorral mutassák meg mindazt, amit az ő életkorukban a színházról, az életről, a párkapcsolatokról, a társakról, a világról – ne szépítsük, mirólunk – tudniuk lehet.

A székek tartalmát tekintve egy öreg házaspárról szól, akik egy tenger övezte kis sziget tornyában élnek​,​ és a férfi a nagy és végső életigazságát még utolsó erejével megosztaná a világgal. A világ erre csak a maga módján vevő. A kinyilatkoztatásra érkező vendégek láthatatlanok, és csak a színpadon elszaporodó székek száma jelzi, hogy egyáltalán vannak.

​A darab mulatságos, elgondolkodtató és megnevettető.

Öregasszony BÉRES ILONA Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Kiváló és Érdemes Művész, a Nemzet Művésze Öregember FODOR TAMÁS Jászai Mari-díjas Szónok PAPP CSABA a.n. Látvány SZABÓ K. ISTVÁN, SZATMÁRI J. OTTÓ Szcenika BALÁZS ANDRÁS Jelmez RÁTKAI ERZSÉBET Ferenczy Noémi- és Jászai Mari-díjas, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja Zene OVIDIU ILOC Ügyelő SZÉP ZSOLT Súgó TÓTH LOVÁSZ MÓNIKA Rendezőasszisztens JUHÁSZ ANDREA Rendező SZABÓ K. ISTVÁN

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

Kategóriák: Szervezetek

Magyarságtudományi konferencia Reginában

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 27 - 17:24

2018. május 26 és 28 között kerül megrendezésre az idei Kanadai Magyarságtudomány Társaság konferenciája Regina városában, a Regina-i Egyetemen. Regina Saskatchewan tartomány fővárosa és nem messze innen jöttek létre az első kanadai magyar kolóniák a XIX. század utolsó két évtizedében. A konferencia programját éppen a napokban véglegesítették és ezt most olvasóinkkal is megosztjuk. A két és fél napos konferencia egyik különleges eleme egy egész napos kirándulás busszal Esterhazy városába, illetve a környező vidékre. A kistelepülést (mai lakossága 2.600 fő) Eszterházy Pál Oszkárról nevezték el, aki Saskatchewanban telepedett le, illetve 35 magyar családdal telepítette be a térséget. Mint, ahogy a programból láthatják: ellátogatunk majd Kaposvárra, Békevárra, illetve Kiplingbe is. Ezek a XIX. század végén, illetve a XX. század elején mind magyar kolóniák voltak.

A konferenciára Magyarországról, az Egyesült Államokból, Szlovákiából és természetesen szerte Kanadából érkeznek előadók. A kirándulás és az előadások mellett lesz még egy fogadás és vacsora. Továbbá mivel maga a magyar konferencia a sokkal tágabb kanadai humán tantárgyak és társadalomtudományok kongresszusának égisze alatt kerül megrendezésre, a konferencia résztvevői egyéb, nem magyar vonatkozású tudományos és kulturális programokra is ellátogathatnak. A magyarságtudományi konferencia átfogó témája: “A sokszínű közösségek építése —  Magyarok otthon és külföldön.”

A teljes program itt olvasható, elsősorban angolul.

(Saskatchewan tartomány törvényhozása Regina városában.)

Kategóriák: Szervezetek

A mostani proteszt egy nagy semmi

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 27 - 15:58

Ez a fiatal közönség pont ugyanazt mondja, mint eddig az öregedő liberálisok: politika nem érdekel, az ellenzék fogjon össze akármilyen áron, és tüntesse el helyettem Orbán Viktort. Ezt halljuk nyolc éve a néniktől és bácsiktól, a mostani protesztnek csak a dallama más – ezt nyilatkozta a többi között Tamás Gáspár Miklós filozófus Bódis Gábornak, a Független Hírügynökségnek. Szó volt még orbánista és antiorbánista magyarokról, nemzetpolitikáról, baloldalról…TGM ajánlásával osztjuk meg az interjút a Kanadai Magyar Hírlap olvasóival.

A választási kampányban a végsőkig kiéleződött az anyaországi és a határon túli magyarok közötti feszültség. Viszont az eredmény nem igazolta ezt a nagy „felhajtást”. Megérte?

Nem hiszem, hogy a választók között éleződött volna ki a feszültség: egyszerűen a határon túli magyar nemzeti kisebbségek – akár bizonyos nyugat-magyarországi területek – a mai kormánytábor és a negyedik Orbán-kormány tartós, szilárd hívei. Az ellenzék és az orbánista jobboldal között pedig rendkívül éles az ellentét. Erdélyben az Orbánnal nem rokonszenvezők (akik nem szavaznak, mert a legtöbben közülük soha nem vették föl a magyar, a „kettős” állampolgárságot) és Orbán hívei között épp akkora a kölcsönös utálat, mint Budapesten vagy Pécsett. Ez nem kisebbségiek és magyarországiak ellentéte, hanem az orbánista és az antiorbánista magyarok közötti általános, elkeseredett konfliktus. Magyarországon és egyebütt.

Mindezek után a magyarországi baloldalnak nem kellene újragondolnia a nemzetpolitikáját, vagy már mindegy, mert hosszú távra mérgeződött meg a magyar-magyar viszony?

A magyarországi baloldal nem Gyurcsányból áll, sőt: Gyurcsány egyáltalán nem baloldali, hanem a jobboldal „neoliberális” vagy „neokonzervatív” változatát képviseli, különösen gazdaságpolitikai fölfogásában. Jellemző a magyar politikai műveletlenségre, hogy őt – ismert ultrakapitalista kormányzása ellenére – „balos”-nak nevezik. Ez hajmeresztő. A kisebbségi magyarok elleni akcióit én többször is elítéltem – hadd utaljak ezekre az írásaimra: ― , minden álszerénység nélkül állíthatom, hogy én inkább reprezentálom a magyar baloldalt, mint Gyurcsány Ferenc; ezeket az írásokat sokan vitatták az olvasók közül, de a külhoni magyarok választójogtól való megfosztását a Fidesz és a Jobbik választói is támogatják, ami sajnálatos. A baloldali vezetők (Gyurcsány kivételével, ha őt ugyan mégis odasorolnánk) egyetértettek velem, bár választóik nem: itt a magyarországi állampolgárok és a mindenoldali politikai vezető csoportok között áll fönn ellentét, nem a bal- és jobboldali tömegek között, amelyek (majdnem valamennyien!) az összes külföldiek mindenfajta jogaival szemben (tehát a külhoni magyarokéival szemben is) bizalmatlanok. A hivatalos magyar baloldal (MSZP, Párbeszéd, LMP, Együtt) nagyjából egyetért Orbánnal „nemzetpolitikai” tekintetben, ahogyan egyetért avval is, hogy a menekülteket („migránsokat”) nem szabad beereszteni Magyarországra. (Jellemző, hogy a félreinformált közönség ezt nem is tudja. Mint ahogy az erdélyi magyarokat is csak most tájékoztatják róla értelmesen, hogy még Soros György se azt mondja, amit neki tulajdonítanak tévesen, lásd Fayk Emese ritka világos cikkét. Én magam is erdélyi magyar vagyok, természetesnek tartom, hogy a mindenkori magyarországi parlamenti többségnek támogatnia kell a külhoni magyar nemzeti kisebbségeket politikailag, gazdaságilag, kulturálisan, diplomáciailag. És küzdenie kell az összes kisebbségek jogaiért mindenütt, különös tekintettel a magyarországi és Duna-medencei cigányságra.

A baloldal mintha történelmi vereség előtt (után) állna Magyarországon, hiszen alig kétszámjegyű a támogatottsága?

A baloldal (a balközép) az egész világon – olyan apró kivételekkel, mint Portugália – mindenütt pokoli rosszul áll. A szélsőjobboldal befolyása nő egész Európában, valamilyen formában mindenütt kormányon is van már (főleg úgy, hogy a konzervatívok is szélsőjobbra hajlanak, és szövetkeznek a „hivatalos” posztfasisztákkal), s ahol meg nem, mint Franciaországban, ott a hagyományos, „bonapartista” típusú antidemokratizmus uralkodik az egészen kivételesen kártékony Emmanuel Macron elnöksége alatt. Magyarországon még nem tartunk ott, mint Lengyelországban, ahol formailag sincs baloldal a parlamentben egyáltalán. De miféle baloldal Ivica Dačić, Robert Fico vagy Liviu Dragnea „szociáldemokrata” vagy „szocialista” pártja? Ezek csak címkék, az említett pártok meg konzervatív, nacionalista, szexista (antifeminista), tipikusan jobboldali pártok, akárcsak Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSČM). A név: az semmi. A gyakorlati, konkrét politika számít. A baloldal kisebb, főleg fiatal értelmiségi csoportok és a sztrájkoló munkások között található. A parlamenti baloldal (középbal) jelentéktelen, nem jelentene alternatívát akkor se, ha több mandátuma lenne. Vannak árnyalatnyi különbségek és ritka kivételek, de velük nem fárasztom az olvasót.

A választások után már kétszer is tömegtüntetés volt Budapesten. Úgy tűnik azonban, hogy pontosan nem lehet tudni merre terelődik az elégedetlenség. Lehet ebből valamilyen új ellenzékiség?

Ez az elégedetlenség nem politikai jellegű. A tüntetők (szerintem joggal) utálják az Orbán-rezsim zsarnoki jellegét, médiauralmát, mindenre kiterjedő abszolút hatalmát, a balkáni országokénál is rettentőbb korrupcióját, sok vezetőjének pimasz fönnhéjázását és dilettantizmusát – mindez erkölcsileg helyes, de ez nem politikai gondolat, hanem (ismétlem: indokolt) fölháborodás. A tüntetéseken európai és árpádsávos lobogók lengenek, balos meleg hippik és náci meg irredenta szimbólumokkal tetőtől talpig tetovált újfasiszták együtt tiltakoznak Orbán ellen. Ezt a megmaradt, csonkolt ellenzéki sajtó mulatságosnak, olykor egyenesen meghatónak találja. Ez a fiatal közönség pont ugyanazt mondja, mint eddig az öregedő liberálisok: politika nem érdekel, az ellenzék fogjon össze akármilyen áron, és tüntesse el helyettem Orbán Viktort. Ezt halljuk nyolc éve a néniktől és bácsiktól, a mostani protesztnek csak a dallama más. Egyébként nagy semmi.

Kategóriák: Szervezetek

Göllner András válasza Ódor Lászlónak, Ódor Bálint nagykövet kapcsán

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 26 - 17:46

Ódor László professzor úrnak!

Kedves kollega. Értékelem és köszönöm hozzászólását írásomhoz, melyet hangnemében egy picit indulatosnak, tartalmában enyhén szólva elfogultnak, ha szabad, igazságtalannak tartok. Sosem állítottam Bálintról, hogy nem beszél nyelveket. Hozzám is eljutott annak híre, hogy tökéletes a franciája. (Nekem nem adatott meg, hogy ezt a képességét személyesen is megtapasztaljam, de nincs szándékomba azt kétségbe vonni.) Azt állítani rólam, hogy amit odafenn műveltem, túlszárnyalta a teljes magyar ellenzék aljasságát – „Ilyen mélyre még a magyar ellenzék sem süllyed” – túlbecsüli szerény képességeimet. Bár vannak szárnyaim, (tegnap például az éj leple alatt átrepültem a Gellért hegy felett, nem tudom tetszett e véletlenül látni), a tudományos érvelések terepén szigorúan betartom Arisztotelész követelményeit. E magatartás miatt élvezem akadémiai tisztségemet. Az Emeritus Egyetemi Tanári rangot e tájon nem adják puszira.

Kedves Ódor László tanár Úr ! Kénytelen vagyok megismételni azt, aminek odafenn hangot adtam. Empirikus módon verifikálható, hogy védence (névrokona vagy fia) itt Kanadában, egy Public Relations kudarcot vallott. Annak ellenére, hogy teljes erőbedobással, hihetetlen szorgalommal, mindent elkövetett céljainak érdekében, (még olyan dolgokat is, amelyeket nem illik egy diplomatának elkövetnie), a kanadai sajtó, a kanadai kormány, a kanadai konzervatívok színe java, nem főnökének az erényeit, hanem annak a nyugati áramlattal ellentétes lépéseit boncolgatja. Ha nincs igazam, kérem, adatokkal és ne érzelmi eszközökkel szálljon vitába velem.

Kedves Ódor kolléga. Tudom, hogy fiának látványos kudarca, illetve annak a bizonyítása, fájdalmas érzéseket kelthet az Ön szívében. Nekem se okoz ez nagy örömöt, hisz egy hazaszerető magyar hazafi vagyok, aki azt szeretné, ha a nemzetközi sajtó, és főleg annak mérsékelt, konzervatív része, a mindenkori magyar kormányokat éltetné. De jó is lenne az. Amit a kedves kisfia és úgy látom Ön is képtelen felfogni az, hogy a tiszteletért meg kell dolgozni, azt ki kell érdemelni, az nem egyszerűen attól függ, amit az önök miniszterelnöke mond, a felcsúti stadion árnyékából, vagy amit a kisfia kijelent az ottawai nagykövetségen, egyik másik zongora előadása után, miközben a lakájok pogácsával, és magyar borokkal itatják a hallgatókat.

A nemzetközi konzervatív szakvélemény – hagyjuk a baloldalt ki ebből – a magyar miniszterelnököt egy közönséges banditának tartja, aki az európai adófizetők pénzéből építi saját vagyonát. Ezt a véleményét nem egy kalapból húzza elő, hanem empirikus módszerekkel verifikálható tényekre alapozza. A nyugati konzervatív kritika, ellentétben Önnel és fiával, nem keveri össze Orbán Viktort a magyar nép egészével.

Professzor Úr ! Én nem szeretek magamról beszélni, de kénytelen vagyok azt tenni, amikor valaki úgy ront nekem valótlanságaival, mint egy bika a porcelánboltban. Innen, Montreal Kis Olaszország negyedéből szeretném Önt tájékoztatni, hogy életem során egyszer se a magyar népet kárhoztattam azokért a tragédiákért, amelyek Magyarországot érintették – pl. Trianon, a Fehér, vagy a Vörös Terror, csatlósságunk Hitler vagy Sztálin oldalán. Mindig is a vezetők, akár belföldi vagy külföldi, magatartására helyeztem a hangsúlyt. Most sem teszek mást: megpróbálom népem figyelmét felhívna arra a szeretet és összefogás látszatát keltő átverésre, amely a magyar embereket már több száz éve fogságában tartja.

Kedves Ódor László! Nékem is van három csodálatra máltó, felnőtt fiú gyerekem, akiket felneveltem, mindent meg adtam nekik hogy nagyszerű egyetemi diplomákkal a zsebeikben, több nyelv birtokában, talpraesett és tisztességes módon, embertársaik méltóságát tiszteletben tartva, keressék a kenyerüket. Én is ismerem azt az érzést, amikor valaki igazságtalanul bántalmazza az én kis csemetéimet (ők nekem mindig is azok maradnak, pedig mindegyik már 30 év felett). Az én fiaim meg tudják védeni magukat a nyilvánosság előtt, köszönik szépen, nem szorulnak édesapjuk védelmére e téren. Ettől függetlenül, én nagyon is megértem, hogy Önnek személyesen gondot okoz, hogy nem vagyok elájulva attól a politikai párttól, amelyiket Ön és fiacskája, a Bálint, oly nagy szeretettel szolgál. Remélem, mindketten jó egészségben túl fogják élni azt a csalódást, melyet személyesen okozhattam mindkettőjüknek.

Göllner András

Kategóriák: Szervezetek

Hozzászólás helyett – Arról a “szent” anyaságról, ami kormányzati fejekben lakozik

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 25 - 15:58

(A Föld S. Péter ‘Szüljetek a köpcösnek’ c. írása alatti vitához…)

Beszéljünk az ostobaságról magáról, ami nemcsak a kormányzati intézkedésekből süt, hanem minden megnyilatkozásukból – és aminek a legnagyobb kára, hogy berögzít egy olyan hamis világképet, amiből itt a hozzászólásokból színes körkép bontakozik ki, szinte függetlenül attól, hogy férfi vagy nő írta azokat.

A legújabb aranyköpés: egy ellenzéki képviselő kudarcát azzal magyarázta – hivatalos, helyi lapban! – egy mameluk, hogy az illető ellenzéki impotens: hiszen csak lányai vannak! Engedelmetekkel nem foglalkoznék ezekkel a bodaságokkal – az ember a muslincát is csak elhessenti a dinnyeszelete fölül, nem száll vele vitába, és főképp nem permetezi le méreggel, hogy ezzel a dinnyét is ehetetlenné tegye.

Hanem arról már érdemes lenne beszélgetni, amiről itt Figyelő, Lalika és sokan mások is abajogtak: a “szent nemzeti kötelességről”, meg “áldott anyaságról”. Érdekes, hogy ez a szempont az apasággal kapcsolatban szinte sose merül föl, még a nők részéről sem.

Elvi leszögezések helyett inkább elmesélném, mi indított engem, hogy anya legyek. (Nem a kormány.) Nem kapkodtam el – hála azoknak, akik a családtervezést lehetővé tették -, mert megéltem, hogy mekkora hátrány “sokgyerekes” (pedig csak hárman vagyunk testvérek) családban még a környező szegénységnél is keményebb helyzeteket megélni, mert három pár cipő mindig drágább, mint egy pár. (Más kérdés, hogy megőrülnék, ha a testvéreim is nem tartanának a tenyerükön, és hogy a fiamnak mennyire hiányzik a testvér. A féltestvéreit, meg az unokatestvéreit próbálja pátyolgatni – kevés sikerrel.)

Én hát nagyon “okosan” csak 26 évesen (az én korosztályomban a 26 éves már öregnek számított első gyerekhez), öt éves házassággal a hátunk mögött kezdtem foglalkozni a gyerekvállalással. (Még mindig nem volt lakás, a nagymama egyszobásában éltünk.) Ez is egy hülye szó: gyerekVÁLLALÁS. Szegény gyereknek esze ágában sincs “vállalódni”, az ember saját maga miatt akarja látni az utódát. Meg a párja miatt. Tapasztalataim szerint ezt a legtöbb férfi képtelen fölfogni: hogy nemcsak magamat, őt is szeretném látni a folytatásban. Ezért aztán nagy kényelmesen – ráadásul úgy vélve, hogy ezzel nagyon is megengedő – azt mondja: Te döntöd el. Ezzel a felelősség nagyobbik részét is a nő vállára lőcsölve, még az is, aki aztán „jó apa” lesz: hazaadja a fizetését, és nem veri a nejét, a gyerekét is csak ritkán, és „nevelési célzattal”.

Szóval, döntöttem. Talán sosem voltam olyan boldog, sőt szép(!), mint a várakozás ideje alatt. Én sem szeretem a terhes szót, pedig bizony teher az, nem is kicsi. Nekem a legnehezebb az volt, hogy nem gyújthatok rá – 1974-ben ezt ugyan nem vették még olyan szigorúan, de azért én tudtam, hogy mekkora kárt okozhatok ezzel a jövevénynek. Dolgoztam majdnem az utolsó pillanatig, az összes helyemen. Igaz, a vezetést a Wartburgban vettem át, mert csak abban fért el a hasam a kormány mögött.

Vessetek meg – attól féltem a legjobban, hogy mi lesz, ha nem tudom majd annyira szeretni ezt a várt és tervezett gyermeket, mint az apját. Későbbi tapasztalataim szerint a férfiak az utódaikkal szemben érzett féltékenységükkel nem tudnak mit kezdeni: elvégre mégse ehetik meg az újszülötteiket, mint az oroszlán. Talán ezért is van, hogy – bár sokan tagadják – a lányaikat jobban szeretik, mint a fiaikat. Talán ezért akarja sok apa a fiát erőszakos barommá idomítani.

Eljött a szülés ideje – 1974 decemberében, a népesedési bumm csúcsán. Amikor a fiam a lánya születésekor megkérdezte, hogy az apja jelen volt-e a szüléskor, majdnem felröhögtem. 1974-ben? Egymás hegyén-hátán vajúdtunk, szülőszobán, kórtermekben, meg a folyosókon. Örülhetett, akinek a kórteremben jutott hely, és nem kerülgették a folyosón a szomszédos férfi-osztályra igyekvő látogatók. Még csak az hiányzott volna, hogy ott lábatlankodjanak leendő apák is.

Végülis nagyobb bonyodalom nélkül a világra jött a fiam. Néztem az ordító kis csomagot – és frászt kaptam. Jesszus, ennek nagy, fekete hajzata van, az apja meg szőke, nekem meg vörös a hajam! Én ugyan biztosan tudtam, hogy ki az apja (nem volt választék) – na de ismerjük az ilyenkor szokásos ugratásokat. Végül anyám megnyugtatott: csaknem minden újszülött haja sötét, ezt pár héten belül elhullajtja.

Na, mindegy, legalább nem néger. Bár genetikusok szerint két fehérembernek is lehet néger gyermeke, ha, akár több generációval korábban, valahol besegített a családba egy feketebőrű. És ki tudja, miken mentek keresztül az elődeim a zivataros évtizedek alatt? Az apja ugyan nem volt rasszista, de azért nem biztos, hogy túlélte volna a kapcsolatunk a „baráti” beszólásokat.

Hosszú baba volt a fiam – 53 centi – de rettentő sovány: 8 deka hiányzott a 3 kilóhoz. Félve néztem, amint hosszú ujjacskáin nő a köröm – évekig kidobtam a csirkelábat a húslevesből: nem bírtam nézni, ahogy kinyúlik a fortyogó léből. Gyorsan pótolta a súlyhiányt – ma boldog lenne, ha meg tudna szabadulni úgy 20 kilótól. De sokat dolgozik – ülve, számítógép előtt, és csokoládéfüggő. Viszont nem dohányzik.

Az első négy hónapban azt sem tudtam, hová kapjak, pedig viszonylag racionálisan tudom kezelni a dolgaimat. Mivel a tejem nem volt elég tartalmas, anyatejet kapott. Ezért mindennap elrohanni (bár ezt nagyrészt az apja vállalta magára), a cumisüveget, – később kisfazekat, kistányérat, evőeszközt, poharat, teásüveget -,három, majd négy óránként elmosni, fertőtleníteni. Pelenkát, kisinget, előkét cserélni, mosni, vasalni (nem volt még eldobható pelenka), sétálni vinni, ahhoz átöltöztetni, aztán vissza. Közben magunknak is kellene valamit enni – akkoriban a vásárlás sem volt egyszerű teljesítmény -, nekünk is kell tiszta ruha, fel kell mosni a konyhát – fürdetés után a szobát is, mert fürdőszobánk nem volt. Hallgatni nagymama kifogásait, amik között az volt a legszebb, hogy azért főzöm a pelenkát, mert tudom, hogy neki árt gőz, és akkor a miénk lehet „a lakás”. (Ezért lett korán, már 1975-ben automata mosógépünk, amire viszont az anyám jegyezte meg, hogy nem csoda, hogy sosincs pénzünk, ha ilyen luxusra dobáljuk ki. Ő még teknőben súrolta hármunk pelenkáit…)

A legrosszabb mégis az örökös aggodalom volt, ami miatt öt hónap alatt sikerült leadnom azt az extrém 29 kilót, ami a várakozás ideje alatt fölrakódott. Uramisten, sír! Miért sír, hogyan sír? Most meg miért nem sír?!

Szégyelltem, hogy öklendezek a teli pelenka fölött, hogy viszolygok a koszmótól, amit a fejecskéjéről kellett óvatosan ledörzsölni puha, olajos ronggyal. A legszebb órák a fürdetés órái voltak. Szó szerint órái: mert ekkor lehetett kicsit beszélgetni vele, miközben az ortopédus útmutatása szerint tornáztattam. Fürdés után öltözés, vacsora – ami után gyakran újabb átöltözés következett.

Az apja nagyon jó férj volt és barát – de ilyen szempontból csapnivaló apa. Egyszerűen nem mert hozzányúlni a csecsemőhöz (én se nagyon, de valakinek mégiscsak muszáj volt), szándékosan nem jegyezte meg, hogy merre vannak a pelenkák, krémek, nehogy neki kelljen ugrani. Inkább elvállalta a harmadik mellékmelót is, és hát persze, kellett a pénz, nagyonis. Én is viszonylag hamar (a gyerek 10 hónapos korában) munkába álltam: és lelkiismeret furdalásom lett ettől is. Mert hallatlanul élveztem, sőt, pihentető volt, hogy a munkahelyemen felnőtt szót hallhattam, csinálhattam, ami érdekelt, amit szerettem.

Nem szeretem eléggé a gyerekemet? Miféle anya vagyok én?

Hát ennyit arról az „áldott” anyaságról, meg mindenféle fennkölt nemzeti maszlagról.

(Fotó: Rátesi Margit, férje és fia – 1975)

Hogy végülis megérte? Nem tudom, hiszen nem tudom, milyen gyermek nélkül élni. Talán mégsem vagyok nagyon csapnivaló anya. Igaz, ha hazajön, hiába kutat a fridzsiderben: nem nagyon talál eldugott finomságokat. Ráadásul vega, én meg makacs húsevő maradtam. Utálja, hogy dohányzom, én meg nehezen viselem, hogyha itthon van, nem gyújtok rá. Mindennap felhív, mert azóta aggódik, amióta pár éve egyszer ájultan talált, amit egy hetes kóma követett, bizonyos infarktus nevű illető miatt. Nem engedett el Szibériába (ahol kamaszkorom óta szeretnék körülnézni), de eljött velem két hétig csavarogni Izlandon. Felhorgadok, ha a „javamat akarja”, de nekem sincs annál jobb érzés, mint amikor megjelenik: olyan régen nem dumáltunk már…. A szememre veti, hogy nem aggódom eléggé érte – holott, azért nem beszélek erről, mert nem akarom, hogy végképp elanyátlanodjon: inkább arra biztatom: bízzon jobban magában, nemcsak okos és jó, hanem erős is. Néha panaszkodik a feleségére, akkor kénytelen vagyok erőteljesen megvédeni az unokám anyukáját – bár én is tudnék egy-két dolgot. Naná, hogy akkor megint én vagyok a hibás, hogy nem neki adok igazat.

Hááát, így valahogy az a szentséges anyaság…

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Florian Zeller: A kulisszák mögött a Rózsavölgyi Szalonban

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 25 - 13:53

Daniel és Isabelle vacsorára várják barátjukat, Patrickot és annak új élettársát, Emmát. A látszólag könnyed és vidám este előkészületei közben tapintható a feszültség. A házaspár közeli barátságban volt Patrickkal és korábbi feleségével, akit a férfi elhagyott új szerelme, Emma miatt. Emma fiatal és csinos, semmiben sem hasonlít az elhagyott feleségre. Patrick felhőtlen boldogsága láttán a házigazdák kezdik megkérdőjelezni saját kényelmesen kialakított, rutinos életüket.

Kegyetlenül őszinte darab a kapuzárási pánikról. A szerző ugyanakkor humorral és (ön)iróniával ábrázolja a szereplőket. A párbeszédes jeleneteket újra és újra megtörik a szereplők „kihangosított” gondolatai. Nincs az a hazugság, titkos gondolat vagy elfojtott vágyakozás, amely a közönség elől rejtve maradna – garantált a lebukás!

Florian Zeller kortárs francia regény- és drámaíró. „Korunk legizgalmasabb új színpadi szerzője” – írta róla a The Guardian. Az Apa című drámájáért hazájában Molière-díjjal jutalmazták. A Kulisszák mögött (L’envers du décor) című vígjátékát 2016-ban írta, és ugyancsak komoly sikereket ért el vele.

A Szentendrei Teátrum és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciója

Támogatók: NKA, Francia Intézet

 

Kategóriák: Szervezetek

Balog el. Jöhet a rinocérosz?

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 24 - 15:19

Lázár Jánost a jelek szerint Balog Zoltán követte. Azok sorában, akik felmentésüket kérték a nehéz szolgálat alól. Így aztán az emberi laposelemeknek is új felelőst kell majd keresnie Orbánnak. Már akkor, ha a történet nem fordítva igaz. Lázárral ellentétben Balogból nem igazán nézem ki a józan mérlegelést. Mert ebben az esetben, mint a feladatra teljesen alkalmatlan ember, már rég visszaadta volna a megbízást.

Balog Zoltán nevéhez ugyanis olyan emblematikus szereplők tündöklése, és bénázása is hozzá kötődik, mint Hoffmann Rózsa. Az olyan gesztusokról nem is beszélve, amikor gyakorlatilag nagyipari hatékonysággal nézett hülyének másokat. Vagy legalább megpróbálta. Egy füst alatt semmibe véve mindenki mást, aki nem eléggé orbánviktor. Mert, például, emlékezhetünk kellően dicstelen szereplésére a diáktüntetésekkel kapcsolatban. Nem csak arra, hogy úgy gondolta tárgyalni a diáksággal, hogy inkább nem tárgyalt. De arra is, ahogy az iskolai megtorló-akciókat is szó nélkül hagyta. Gyakorlatilag megerősítve azt a szemléletet, ami már 2012-ben is a diktatúra fejekbe verését szolgálta az iskolákban.

Amely utóbbihoz nyilvánvalóan kötődik a szekularizált iskolai oktatás alapjainak megbolygatása, majd az informálisan kötelezővé tett hittannal a szekularizált oktatási modell felrúgása. Mert hiába lehet elvileg alternatívát választani a hittan helyett, a nem-választás is megbélyegezhet. Különösen egy olyan országban téve problémássá a szabad vallásgyakorlást, illetve –nemgyakorlást , amelyben a vallási szólamokat a hatalomtechnika szolgálatába állították. Nem először a történelem során. De amely nyomásnak éppen egy lelkész tudhatott volna ellenállni. Mert egy egyházi embernek kellene lennie elegendő szellemi muníciójának ahhoz, hogy az emberség jegyében legalább állást foglaljon a történelemben sokszor csak kárt okozó szemléletnek. Még akkor is, ha a hatalom láthatóan, és Erdő Péter esetében sikerrel, igyekezett ledarálni az emberiességi szempontokat.

Balog azonban nem az az ember, akit az emberség megérinthetett volna, ha a hatalom fitogtatása lehetett a másik serpenyőben. Mert mi más vezérelhetett egy lelkészből szőtt minisztert akkor, amikor szegény sorsú gyermekekkel arcoskodott a Hiltonban. Netán akkor, amikor nyíltan is kiállt a diktatúra mellett. De legalább méltán kiérdemelhette a persely-páter bűszkétlen címét. Végső soron elérve azt a szintet, amikor már Orbán számára is inkább kínos a jelenléte a kormányban, mintsem előnyös. Még akkor is, ha valószínűleg nehezen tudja nélkülözni az ájtatos manóba oltott miniszter kétségtelenül vastag arcbőrét, és az ezzel számára előnyösen párosuló totális inkompetenciát. Mármint a szakmait, mert a nyalásit senki sem vitatja.

Ugyanakkor szinte biztosan lesz, aki váltani lesz képes. Kiváló jelölt lehet, például, Harrach Péter a szerepre. A bőre, mint a rinocéroszé, az embersége, mint egy csótányé, a gerince, mint a csigáé, és a gátlásai szóra sem érdemesek. Amellett nem egyházi személy, és a KDNP embereként is nagy ívben tesz az olyan szerinte antikeresztény figurákra, mint amilyen Ferenc pápa.

Kategóriák: Szervezetek

Merénylet Torontóban — Legalább hárman meghaltak

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 23 - 22:14

Egy fehér kisteherautó belegázolt legalább tíz járókelőbe Torontóban, a Yonge és Finch kereszteződésnél helyi idő szerint 13 óra harminc perckor.  A kisteherautó vezetőjét rendőrségi őrizetbe vették, ugyanakkor cikkünk írásakor még nem adták ki az elkövető nevét, esetleges motivációját, sem pedig a sebesültek és halálos áldozatok pontos számát. Szemtanúk szerint azonban négy elütött és mozdulatlanul fekvő áldozatot látták letakarva lepedővel a járdán, a Mel Lastman tér környékén. Eddig legalább három halálos áldozatról tudunk. A torontói tömegközlekedési vállalat leállította a földalatti 1-es számú vonalát a Sheppard and Finch közötti szakasznál. Egyértelmű, hogy nem egy autóbalesetről van szó, hanem szándékos merényletről. Eddig hét sebesültet szállítottak a Sunnybrook kórházba. A Toronto Star című lapnak beszélő mentősök szerint rettenetes “vérontás” történt.

(Yonge és Finch, Toronto. Fotó: Jon Tam)

Úgy tudjuk, hogy amikor a gyanúsítotthoz értek a rendőrök, a férfi azt kiabálta nekik, hogy lőjék le, “lőjenek főbe.”

A Sunnybrook kórház biztonsági megfontolásból teljesen lezárta sűrösségi osztályát–így oda most nem lehet bejutni, illetve nem is távozhat onnan senki. Eddig csak annyit tudunk, hogy négy sebesült életveszélyes állapotban van.

(Toronto–a merénylet helyszine. A fotót Phil Zullo, az egyik tanú készítette.)

Cikkünket folyamatosan frissítjük…

4.30 PM: Kanada közbiztonságáért felelős miniszter – Ralph Goodale – elmondta: “egy rendkívül súlyos incidens történt Torontóban.” A miniszter és Toronto polgármestere, John Tory, kapcsolatba léptek, szintén felkereste az Ontario közbiztonságáért felelős tartományi minisztert. Toronto városi rendőrsége vezeti majd a vizsgálatot. Eddig úgy tűnik, hogy nincs olyan információ, amely azt jelezné, hogy Toronto vagy Kanada közbiztonsága, illetve nemzetbiztonsága további veszélyben lenne. Ezért a nemzetbiztonsági felkészültségi szint jelenleg változatlan.

Kategóriák: Szervezetek

Szabad-e együtt vonulni a Jobbikkal?

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 23 - 20:36

Még szinte véget sem ért a szombati tüntetés, épphogy csak hazaért a tömeg, már el is kezdődött a szokásos hisztéria. Hogy Márki-Zay Péterből a Jobbik beszélt. És egyáltalán: hogy Jobbikosok is voltak a tömegben.

Abba kellene hagyni. Nem a Jobbik, hanem magunk miatt. Magyarország ennél normálisabb ellenzéket érdemel.

A Jobbik egy párt, szimpatizánsai vannak, szavazói. Ha szabad a személyes véleményemmel előhozakodnom, én nem tartozom közéjük. Kifejezetten nem.

De vannak emberek, akik kedvelik. És ezek az emberek nem mind nácik. Ezek az emberek ott állnak előtted a sorban a Postán, mögötted a zöldségesnél. Megadják az elsőbbséget a kereszteződésben, vagy bevágnak eléd a külső sávban. Undokok, kedvesek, okosan, buták – olyanok, mint azok, akik nem a Jobbikra szavaztak.

Ezt kell megérteni, felfogni, elfogadni.

Magyar állampolgárok, ugyanúgy, mint azok, akik, szemben a Jobbikkal, demokratának mondják magunkat. Baloldalinak, liberálisnak, konzervatívnak, sehova se húzónak.

(Fotó: Veres Viktor / Zoom)

Ugyanabban az országban élnek, mint a többiek. Nem kell szeretni őket. (Sejtésem szerint ők sem kedvelnek bennünket.)

Most nem a vérnácikról van szó. Nem az antiszemitákról, rasszistákról, kirekesztőkről. Velük nincs miről beszélni. Hanem azokról, akik – hozzánk hasonlóan – nem akarnak diktatúrában élni. Nem akarják, hogy a kormányhoz közeli sajtó még elfogultabb és hazudósabb legyen, mint amilyen most. Nem akarják, hogy a Fidesz bedarálja a bíróságokat, az önkormányzatokat, lerombolja a még nyomokban meglévő demokratikus intézményeket és sóval szórja be a helyüket.

Azok az emberek, akik a Jobbikra szavaztak, ugyanúgy magyar állampolgárok, mint azok, akik más pártokra, vagy senkire sem szavaztak. Hozzánk hasonlóan ők is jót akarnak Magyarországnak – más kérdés, hogy a módszereikkel, érvelésükkel nem értünk egyet.

Ezért nem szoktunk a Jobbikra szavazni.

És van egy rossz hírem a fanyalgók számára. Nemcsak „ideát” okoz problémát sokaknak, hogy szabad-e együtt vonulni a Jobbikkal, közösen követelni, a törvénytelenségek megszüntetését, a bűnösök megbüntetését. „Odaát”, „nekik” sem lehet könnyű lenyelni azt a falatot, hogy olyanokkal kell együtt vonulniuk, akikkel korábban eszükbe sem jutott volna.

Egymásra vagyunk utalva, függetlenül attól, hogy mi a véleményünk a másikról. Közösen kerültünk a kútba, és egymás nélkül nem tudunk kimászni onnan.

Abba kellene hagyni a fanyalgást. Együtt kell vonulnunk – mindenki a maga a piros-fehér-zöld zászlója alatt.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Levél az ellenzéki tüntetőkhöz

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 22 - 20:28

Nem valószínű, hogy szót kaphatnék a szombatonkénti tüntetéseken, így levélben mondom el, mit gondolok.

Tisztelt honfitársaim!

Két hete hallgatom okos, megfontolt, vagy éppen indulattal teli szavaitokat. Jogos az indulat, és a vereség okainak lázas keresése.

Ne keressétek: itt vagyok. Én is voltam az, aki az elmúlt nyolc évben érveltem az ellenzéki pártok elképzelései mellett, sőt a banyatankommal elhúzgáltam a postaládákig azt a kevés szórólapot, ami mégis került. Társaim ragasztgatták a plakátokat, hogy néhányan mégis tudomást szerezhessenek arról: vagyunk itt néhányan, akiknek „nem tetszik a rendszer”. A társaim álltak az elmúlt nyolc évben minden egyes szombaton a választókerület forgalmas pontján: beszélgettek az arra haladókkal, gyűjtötték az aláírásokat a hagymázas tervek ellen, elviselték a szidalmakat. Mi mentünk nyolcadikán sötét hajnalban, hogy dagadó lábainkkal végigüljük azt a 14-15 órát a szavazóurnák mellett. Megérdemeljük(?) a megvetést, mert sokan voltunk, de nem elegen.

Mert valaki kitalálta, hogy az ellenzéket kell leváltani, nem a kormányt. Csak ámulok, hogy lehet, hogy közös ügyeink iránt felelősséget érző, tájékozott emberek képesek bekajálni ezt az álságos, hazug szöveget? Amit csak megtetéz a hamis „összefogás” követelése.

Ha az ország egyik fele kútba ugrott, és hagyta, hogy eszményeit sárba tiporják, akkor a másik felének is utána kellene ugrania?

Sokan vagyunk együtt a téren. Együtt, de nem egyformák. És ez a sokszínűség lehetne a mi legnagyobb erőnk! Nyilván éppen ezért akarják elvenni tőlünk ezt is azok, akik szerint a rend az az egyforma szürkeség, a szabadság meg az, mikor megmondják, mit szabad. Tisztelem a hódmezővásárhelyi polgármester meggyőződését, munkáját, elszántságát. De sose fogok egyetérteni azzal, hogy a közös pénzünkből fenntartott közoktatás egyetlen vallásnak, istenhitnek legyen kiszolgáltatva. Nem azért emeltem föl a szavam harminc éve, hogy az egyik világkép hegemóniáját felváltsa egy másik.

(Tízezrek Budapest utcáin… Fotó 24.hu)

Szeretem a hazámat, a magyarságomat. De tudom, hogy a hazám nem tökéletes: hazug szobrok ágálnak városaink számtalan terén – itt, nem messze, a Szabadság téren is. Neociki, überprocc kastélykák kúsznak föl szelíd domboldalainkra. Üres stadionok pöffeszkednek pattanásként düledező iskoláink szomszédságában.

Nagy bűn, hogy társakat keresek, akikkel együtt szeretnék egy olyan világot, ami mindannyiunk – istenhívők és ateisták, gazdagok és szegények, vállalkozó szelleműek és inkább a biztonságot választók – számára nyújt lehetőséget az emberhez méltó életre? Megvetendő, ha nem pont úgyanúgy vélem elérni e célt, mint az, aki szerint „fizessenek a gazdagok”? Vagy aki szerint „magyar szívvel, tiszta kézzel” minden gondunkra választ lehet találni? Sőt: azt is megértem, ha egyet nem is értek vele, hogy sokan bizonytalanok, védelmet várnak akár elképzelt fenyegetésekre. Akik gyengének érzik magukat egyedül, támaszt keresnek, és nem nézik, hogy a támaszték lába ingatag mocsárban áll.

Lehet szidni, átkozni az ellenzéki pártokat, követelni, hogy húzzanak el. (Nekivadult kommentben olyasmit is olvastam – nem itt -, hogy minden 50 éven felülit le kéne lőni, mer’ addig nem lesz „rencervátás”. Neki azt kívántam, hogy érje meg az 50. születésnapját.) Ez a kormányerő legszebb álma lenne. Úgy viselkedünk, mint az egyszeri gazda, amikor jégveréskor botot ragadott: Lássuk uramisten, mire megyünk ketten!

Ne dőljetek be az „ellenzékváltó” hangulatnak! Az ellenzék Ti is vagytok! A sokszínű, sokféleképpen ítélő sokaság, akik pont úgy nem gondolkodnak egyformán, ahogy mi, a mai ellenzéki pártok tagjai sem. Értem, hogy úgy vélitek: alkalmazkodni kell a politikai tehnikákhoz, csak így tudjuk elérni, hogy szavunk lehessen e hazában. Szándékosan nem írtam azt, hogy csak így tudjuk legyőzni az ellenséget. Nekem nem ellenségem az a mostani erőszakra szavazó, aki védelmet remél a politikai technikákat bravúrosan alkalmazóktól. Honfitársam, akitől támogatást remélek a mi közösen kialkudott elképzeléseinkhez. Aminek az alapja, hogy a szolidaritás nem egyenlő a nyálas jótékonysággal, és a demokrácia nem az, amikor nekem (vagy neki) van igaza. Sőt, a demokráciát nem lehet „felépíteni”, mint valami „rendszert”. A demokrácia sosincs „kész”. Formálásához, alakításához mindannyiunkra szükség van. Aki jobbat tud ennél, arra gyanakodjatok: a bölcsek kövének fennhéjázó birtokosait kerüljétek.

A legfőbb vád az ellenzéki politikusok ellen, hogy „veszekednek”. Aki ilyet mond, az csak azt mutatja: semmit nem ért a társadalom működéséből. Annak csak az egyet értés – gyakran hamis – csendje az igazi. Mondok példát. Az egyik ellenzéki párt vezetője hangsúlyozottan nem a jelöltállítás koordinálására hívta a másik ellenzéki párt vezetőjét, hanem arra kérte: beszéljenek arról, hogyan gondolják a kormányváltás utáni teendőket. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy azért akarunk-e kormányra kerülni, hogy az európai népekkel közösen találjunk megoldást a globalizáció hozta súlyos problémákra, vagy csak azt szeretnénk: a kerítéshez állított őröknek tűzparancsuk is legyen? A tárgyalásra hívott párt „természetesen” fennsőbbségesen elutasította az invitációt. Hibáztatható ezért? Nyilván, hogy nem.

Kérdés az is: bízunk-e annyira civilizációs, európai és magyar értékeinkben, hogy azok képesek lehetnek megállítani az erőszak, a káosz eluralkodását, vagy beszari módon magunkra zárjuk a kapuinkat, reménykedve, hogy a hurrikán nem dönti ránk a falainkat?

És ez csak az egyik – bár szinte a legfontosabb – ügy.

Vagy: az-e a dolga egy kormányzatnak, hogy a maga alá kaparintott tortát egyenlőbb szeletekre vágja, vagy az, hogy a tortasütéshez kínáljon minél többféle receptet, és fogja le a kezét annak, aki kienné a süteményből a legfinomabb falatokat?

A másik közkeletű híresztelés: az ellenzéki pártok nem dolgoznak. Csak annak a pártnak, amelynek a tagja vagyok, a vezetői és aktivistái 1200 helyen jártak az elmúlt hónapokban: városokban és falvakban, nagyközségekben és tanyaközpontokban. És biztos vagyok abban, hogy a legtöbb ellenzéki párt is így tett. Hogy nem tudtok erről? Hát az április 14-i százezres tüntetésről sem tud, aki csak a közrabszolgálati kanálisokból hall híreket.

De nem célom a létező ellenzéki pártok mentegetése. Követtünk el eredményeket és értünk el hibákat – ahogy a nagyátkosban mondtuk, ha ki akartuk figurázni a mai kormányerők szellemi elődeinek közhelyes szónoklatait.

Örömmel tapasztaltam, hogy megtaláltátok a legfontosabb és sürgető célt: az SS-törvény elfogadásának megakadályozását. A StopSoros nem szól másról, mint minden hazai civil szerveződés ellehetetlenítéséről, a hatósági zaklatás feltételeinek megteremtéséről. A pártokét is: hiszen a pártok civil szerveződések. Legalábbis amióta 29 évvel ezelőtt népszavazáson döntöttünk a munkásőrség feloszlatásáról, és nem akarunk látni továbbra sem párthadsereget, mégha gárdának, vagy betyárseregnek hívják is magukat. Bármilyen gyengék, tehetetlenek, ostobák is vagyunk mi, az ellenzéki pártok tagjai és támogatói.

Tisztelt Honfitársaim! Ne hagyjátok magatokat eltéríteni eredeti szándékotoktól, a mai kormányerő számonkérésétől, a tájékozódás jogának (a sajtószabadság legfontosabb oka) visszakövetelésétől! Ne dőljetek be a szirénhangoknak, amelyek szerint minden bajotok, vereségünk fő okozói a még működő ellenzéki pártok! Nem a helyünkbe kell lépnetek – megvan a saját helyetek, azt töltsétek be! Aztán majd meglátjuk, hogy egymás mellé tudunk-e állni, meg tudjuk-e fogni egymás kezét? Muszáj lesz: különben valamennyien elveszünk.

És még egy fontos dolog: ne akarjatok elégtételt venni, sem börtönnel fenyegetni olyanokat, akik bizonyíthatóan nem vétettek a tételes törvények ellen!

Sőt! Éljen a kormányfő és csapata – havi 54 ezer forintból…

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Végre tavaszodik Ottawa — Egy séta a Caldwell-Carver természetvédelmi területen

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 22 - 16:49

Áprily Lajos “Tavaszodik” című verse jutott eszembe amikor az első igazán tavaszias napon sétáltam az Ottawa belvárosától pusztán 5 kilométerre fekvő Caldwell-Carver természetvédelmi területen. A tél jelei most már gyors tempóban halványodnak és egy kis szerencsével néhány napon belül a jég és a hó maradványait felszívja a víz és az ismét életre találó föld. A végtelennek tűnő tél a legtöbb ember számára valószínű nem tartozik az ottawai élet legkedvesebb oldalához. Ugyanakkor az is kétségkívül igaz, hogy nincs még olyan G7-es főváros, ahol a belvárostól és sűrűn lakott területektől szószerint néhány lépésre már kint is vagyunk a természetben.

(A természetvédelmi területen egy kis tábla jelzi a legközelebbi utcát. Fotó: C. Adam)

A Caldwell Carver természetvédelmi terület az egykori Rockcliffe Park nevű falú szélén található–ezt a községet 2001-ben csatolták Ottawához. A természetvédelmi területet Ewan Caldwell és Humphrey Carver, két helyi lakos után nevezték el, még amikor külön önkormányzatként létezett Rockcliffe Park. Körülbelül négy kilométernyi ösvényekből áll a terület, továbbá egy tavacskából (amit nemes egyszersűggel A Tavacskának, vagyis The Pond-nak hívnak), illetve a közvetlen mellette lévő McKay tóból. A terület leginkább a sokféle madárfajokról ismert.

A Tavacska tulajdonképpen nem más mint egy régi homokbánya. A XIX. században innen és környékéről szerezték be az anyagot, amely a vörös, illetve fehér téglákhoz volt szükséges. Körülbelül 1870 után álltak át a kőről a téglára és Ottawában a házakat rendszerint vörös téglából építették, a templomokat pedig leginkább fehérből. Homokbányaként üzemelt ez a terület egészen 1949-ig. Ma már amit korábban Sand Pit-nek hívtak The Pond-két vált ismertté a helyiek körében. Télen egy vastag réteg jég fedi, ami csak áprilisban kezd olvadozni, nyáron viszont úszni lehet a vízben, a homokos parton pedig napozni. (És vajon hogyan néz ki ez a Tavacska egy meleg nyári napon, amikor azt ingyen strandként használják? Erről korábban itt írtam.)

(The Pond április 21-én. Lassan olvad a jég… Fotó: C. Adam)

A természetvédelmi terület tulajdonképpen a Tavacska, illetve a szomszédős McKay tó körüli ösvényekből és keskeny erdős részekből áll. Bár néhány méterre vagyunk Rockcliffe Park lakott utcáitól, viszonylag ritkán találkozunk másokkal akik netán itt sétálnának.

(Az egyik ösvényről látható terület. Fotó: C. Adam)

(A tél halvány maradványai. Fotó: C. Adam)

Az ösvények tulajdonképpen magánházak kertjei mögött húzódnak meg. Van ahol kerítés választja el a mindenki számára nyitott területet a családi házaktól, másutt pedig csak a növényzet. Rockcliffe Park egy kimondottan jómódú környéknek számít, mégis: a házak általában visszafogottak, ízlésesek és építészetileg érdekesek.

(Egy családi ház az ösvény mentén. Fotó: C. Adam.)

A természetvédelmi terület kocsival könnyen elérhető, illetve az 5-os számú busszal is. A The Pond Street-en érdemes parkolni, a Whitemarl Drive kereszteződés környékén. Innen pedig egy jelzett bejárat és kissé meredek ösvény vezet le a Tavacskához, a tóhoz és a további ösvényekhez. A Tavacska körülötti terület szinte egésze önkormányzati tulajdonban van, így bárki előtt nyitott, a McKay Lake területe pedig részben nyitott. Ha Ottawába látogat, illetve ha itt lakik, a város egyik legszebb, mégis viszonylag kevesek által ismert területét érdemes bejárni–különösen most, hogy beköszönt a tavasz.

Kategóriák: Szervezetek

Tüntetés, mint messiás-casting?

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 22 - 16:21

Volt egy, a fiataloktól indult kezdeményezésből szerveződött, újabb tüntetés. Nem is írtam előtte semmit, mert akkor már előre a fejemre olvasták volna, hogy azért nem ért el semmit. Nyilván! Mert nyilván egy cikk tehet mindenről. Miközben a messiást várják. Amivel nem szolgálhatok.

A tüntetés örvén felszólaltak a felszólalók. Mondván: „Mi vagyunk a többség”. A fiatalok képviseletében beharangozták Gyetvai Viktor diáktüntetőt. Majd a többi néma csend. Nem azért, mert nem akartak beszélni. De kezdetektől sem értettem, hogy az ellenzékiség nagy dicsőségére megválasztott Márki-Zay Péter mi a jó fenének kell kiemelt beszélőnek. Legyen jelen. De még jobb lett volna, ha egy, Hódmezővásárhelyen induló szolidaritási tüntetés vezetését vállalja. Az az ő terepe. Ott ismerik, ott híre van. Nem, nem féltem én tőle a fővárost. Nem is szeretném a fővárosi nimbusz rombolását látni benne. De jól jelképezi, hogy a tömeg vezérért kiált, és ő lesz az, akire rászakad ez a szerep. Ha minden városban lennének, lehetnének nagy tüntetések egy helyben ismert, és elismert, vezetővel az alighanem hatékonyabb lenne.

Annál biztosan hatékonyabb, mint a fővárosban, éppen az említett különállást sugalló, izolált feszültséglevezetéseket tartani. Olykor összejőve, majd egyre kevesebb tevőleges támogatóval meghalasztva a reményt. A tanártüntetéseken, annak idején Pukli volt az, akit pajzsra emeltek, és aki örömmel mászott be az ismertségbe a tömeg hátán. A most felszólalók közül talán Márki-Zay Péter az, aki számára ez megadatik. Ha él vele, elveszti a saját városát. Ha nem él vele, akkor elveszti a tömeg bizalmát. Sajnálom. A szervezőket is. Az eredeti kezdeményezőket is. Akik kezéből láthatóan csúszik ki a történések irányítása. Ahogy halványulnak az eredeti célok, csökkennek az indulatok, és aztán a többi: néma csend.

Mert minden sajnálatom azé, akit bántalmaztak. De a békemeneten való bántalmazás nem közösségi érdem. Nem Krisztus sebeinek felmutatása az, ami előre visz. Ahogy újságírónak lenni sem alanyi érdem. De a netadós tüntetések szervezése láthatóan sem vált dicsőségére senkinek. Tüntetést szervezni egy tervezet ellen szép dolog. A volna viszont nem történelmi kategória. Ott egy talán bevezetett akármi ellen fárasztották a tömeget. Itt egy megtörtént választási eredmény ellen kellene tudni hatékonyan fellépni. Kicsit más. Kicsit nagyon más. De sebaj, mert felszólalókban nincs hiány.

A tervezetteken kívül jöttek az előre be nem harangozottak. Csupa érdemes személyiség. Élőben, vagy videóról. A lényeg a szereplés. Mert egy színpad az olyan valami, amit meg kell tölteni. Fellépőkkel. Taps helyett világító telefonokkal üdvözölve üdvözülten a fellépést. Állítólag lesz még egy demonstráció. Elindítva az egész kezdeményezést azon az úton, amitől korábban féltettem a fiatalokat. Úgy, hogy az egésznek egy haszonélvezője marad. A regnáló hatalom.

(Budapesten tüntettek szombaton.)

Ezt természetesen lehet károgásnak minősíteni. Lehet azt állítani, hogy az egyet nem értők alapvetően a verőlegényekkel azonos szintet képviselnek, és le lehet minden más, a hurráoptimizmustól eltérő, véleményt mindezzel lesöpörni az asztalról. Mert természetesen egy az igazság. Az övék. Minden más hazugság. Az, hogy ez a fajta hozzáállás ugyanaz, mint Orbáné? Az, hogy pontosan ugyanazt a kollektív ellenségképzést jelenti, amit Orbán képvisel? Az, hogy pontosan ugyanúgy az agyonmanipulált véleménydiktatúrát jelenti, amit Goebbels nyomdokaiban haladva a kormány csinál? Az nem számít kérem. Mert éljen a plurálisan egysíkú véleménymetszet. Ha nem Orbáné, akkor a messiást váróké.

Lehet, nem is kéne szervezni, csak kitenni egy színpadot. Aztán meghirdetni a casting-ot. Messiásoknak, és az őket felkenő véleménydiktátoroknak.

Kategóriák: Szervezetek

Szüljetek a köpcösnek!

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 22 - 13:43

– Te jó ég, asszonyom, mit csinál itt?

– Nem vagyok asszony. Lány vagyok.

– Jó, most nem ez a lényeg. Mit művel?

– Nem látja? Szülök.

– Itt? Az utcán?

– Igen. Lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség.

– De miért a földön?

– Nekem ez a szülőföldem.

– Nem tudott volna várni? Bemenni egy kórházba, mint a többi rendes magyar nő?

– Nem volt erre idő. Meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök urat a Kossuth rádióban, és úgy éreztem, azonnal cselekednem kell.

– Ő mondta magának, hogy szüljön az utcán?

– Azt mondta, hogy szeretne „egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük.”

– Most látom csak, hogy van egy nagy monokli a szeme alatt. Meg a karja is be van gipszelve.

– Igen, lefejeltem a férjem kezét. Szerencsére a gipsz nem gátol a takarításban, a főzésben. Mosásnál még hasogat egy kicsit.

– Azért ez furcsa. A másik kezében, amelyik nincs gipszben, egy könyvet tart. Maga könyvvel a kezében szül?

– Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nem csak nekem, de minden magyar nőnek a példaképe, azt is mondta, hogy „a gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy, és hogy a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.”.

– De miért kell a könyv?

– Kézikönyv. Valamikor tudtam szülni, de mára elfelejtettem. Volt idő, amikor álmomból felverve is ment a szülés, mint a karikacsapás, de manapság hiába töröm a fejem, nem jövök rá, hogyan kell. Próbáltam többször is, de nem ment. Ezért szereztem be ezt a hasznos kis kézikönyvet. „Hogyan szüljünk gyorsan és sokat?” Írta dr. Orbán Viktor miniszterelnök. Ebben a könyvben minden benne van.

– Hölgyem, a munkahelyén mit szólnak ehhez? Tudják, egyáltalán, hogy Ön terhes?

– Nem vagyok terhes. Soha nem is voltam.

– Már bocsánat, hogy az intimszférájába hatolok, de ha Ön nem terhes, akkor hogyan tud szülni?

– Unortodox módon. Ki mondta, hogy nekünk, magyaroknak ugyanazt az utat kell választanunk, amin mások is járnak?

– És van már elképzelése arról, hogy miből fogja felnevelni a gyereket? Etetni, ruházni, iskoláztatni?

– Ott még nem tartok a könyvben. Megnéztem a tartalomjegyzéket, ez a rész a vége felé van valahol.

– És szabad kérdeznem, hogy hívják majd a gyereket?

– Melyik gyereket?

– Hát, amelyik épp most van születőben.

– Nem egy gyerekről van szó.

– Hölgyem, Ön egyszerre több gyereket szül? Itt az utcán, könyvvel a kezében?

– Igen. Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki nekünk, magyar nőknek a példaképünk, nyilván arra gondolt, hogy ne egy gyereket szüljünk, mert azzal semmire sem megy a nemzet, hanem többet. Szerintem igaza van, butaság lenne elaprózni.

– De hát ez kész őrület!

– Én ehhez nem értek. Én csak egy átlagos magyar nő vagyok. Szülök, mint állat, a gondolkodás a férfiak dolga.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Chappaquiddick — Egy tragédia és politikai botrány mozivásznon

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 21 - 16:53

Rajtam kívül péntek este pusztán hárman voltak még a Chappaquiddick című politikai thriller vetítésén. A történelmi eseményeken alapuló politikai drámák ritkán vonzanak mozikba nagy tömegeket, fiatalabb közönséget pedig szinte alig. Talán az egyik kívétel éppen The Post (magyarul: A Pentagon titkai) lehetett. John Curran Chappaquiddick című filmjében nehéz feladatot tűzött maga elé a rendező. Ugyanis egy elhúnyt, de sok amerikai által nagynak tartott, legendás politikai dinasztiából származó szenátorról készített filmet, ráadásul életének legsötétebb, legbotrányosabb szakaszáról.

Ted Kennedyről van szó és egy 1969-es halálos autóbalesetről. Kennedy egy Massachusetts-i party után kocsiba ült a 28 éves Mary Jo Kopechne-vel — aki korábban a meggyilkolt Robert F. Kennedy kampányán dolgozott — és figyelmetlenség és/vagy ittasság miatt belement autójával egy árapály csatornába. A gépjármű elsüllyedt és a fiatal asszisztens meghalt. Kennedy kimenekült az elsüllyedt kocsiból és saját elmondása szerint többször próbálta kimenteni Kopechne-t, aki végül megfulladt. Kennedy azonban csak másnap jelentette be a rendőrségnek a halálos balesetet, de addigra már megtalálták az elsüllyedt kocsit és Kopechne holttestét. Kennedy lehet, hogy érzelmileg összemlott, vagy sokkban volt–de annyi egészen biztos, hogy elképesztően rossz volt az ítélőképessége.

John Curran filmje lényegében úgy ábrázolja Ted Kennedy-t mint aki egy vagány, kiváltságokat élvező, kissé komolytalan harmincvalahány éves fiatalember, aki nem tudta feldolgozni a családját sorozatban érő tragédiákat–nevezetesen két testvérének meggyilkolását. Ezen felül komor és beteg édesapja bírálatai, illetve az, hogy láthatóan nincsen megelégedve fia politikai teljesítményével szintén megkeseríti Ted életét.

A film arra utal, hogy a baleset előtt Ted Kennedy ittas volt és ilyen állapotban ült a volán mögé. A baleset után pedig sok-sok kérdőjelet állít a film afelől, hogy Kennedy mennyire is próbálta kimenteni Kopechne-t a vízből. Inkább azt látjuk, hogy Ted sokkban volt, nem viselkedett racionálisan. Aztán órákon keresztül azon töprengett, hogy egyáltalán bejelentse-e, vagy sem a halálos balesetet.

(Jason Clarke ábrázolja Ted Kennedyt.)

Ted Kennedy, családja és a család politikai, illetve jogi tanácsadói végül úgy döntöttek, hogy kiterjedt kapcsolat rendszerüket maximálisan kihasználva próbálják “kisimítani” Ted számára a politikailag végzetesnek tűnő tragédiát és tulajdonképpen bűnügyet. Van ahol politikai és kommunikációs manőverezést alkalmazták, másutt pedig egyenesen hazudtak. Az államszervek egy része (különösen a helyi rendőrség) egészen kívételes módon kezelte Ted ügyét. Az egyik megrázó (és kissé felháborító) jelenetben, Ted Kennedy a helyi rendőrkapitány íróasztala mögött ül miközben a rendőr a baleset helyszínén van, Ted pedig ott, a rendőr irodáját kisajátítva írja meg vallomását. Amikor a rendőr megérkezik lényegében kérdés nélkül elfogadja Ted több sebből vérző vallomását.

A filmben Ted lelkiismeret furdalással is küzd, de azért helyenként ennél erősebb az őszintetlenség, a felelősség alól való kibújási vágy és a politikai spin. Például Mary Jo Kopechne temetésén Ted Kennedy tulajdonképpen eljátssza azt, hogy ő is áldozat. Egy nyaktámaszban jelenik meg, miközben erre semmi szüksége nem volt.

John Curran alapvetően árnyalt képet fest Ted Kennedyről, de a negyven évig szolgáló szenátor későbbi jelentős politikai teljesítményére nem tér ki és nincs is erre semmilyen utalás. És szerintem erre alapvetően nincs is semmi szükség. Ugyanakkor e későbbi teljesítmény tükrében néhányan azt nehezményezték, hogy Kennedy-t túlságosan cinikus és felelőtlen fényben ábrázolták a filmben.

A film fő üzente azonban mégis az, hogy vannak kiváltságokat élvező (és azokat elváró) személyek és családok, akiket másképpen kezel az igazságszolgáltatás és az államapparátus. De maga a társadalom, pontosabban a szavazók is valahogy megbocsátóbbak. Egy ilyen incidens simán véget vethetett volna egy politikai karriernek. Ted Kennedy azonban egy további negyven éven keresztül – egészen haláláig – a szenátusban szolgált.

*

Ottawában a Landmark Cinemas 24 Kanata-ban vetítik a Chappaquiddick-et szerdáig, 13.20-kor, 16.10-kor, 19.00-kor és 21.45-kor.

Kategóriák: Szervezetek

Lázártalanítás

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 21 - 15:21

Lázár János jobbra el. A hírek alapján szinte ez az egyetlen biztos információ. A többi jórészt találgatás. Fel lehet tételezni azt, hogy kellően megszedte már magát ahhoz, hogy békésen elvonuljon a vadászkastély kies magányába. Ebben is lehet valami. Ha nem is csak a tele a zsák effektus. Miközben hatalomtechnikai, kremlinológiai okai is lehetnek a távozásának.

De sorba haladva, először azt a teliputtony, telizsák effektusra vessünk egy pillantást. Azzal, hogy Lázár kevésre tört volna, aligha vádolhatnánk a nemzeti főkaparnokot. Az alacsonyról felkapaszkodott suttyóra hajazó reakciói alapján az sem valószínű, hogy ne kaparna még egy kicsit, ha tudna. A hatalomvágya tekintetében sem érheti szó a háza elejét. Mégis gondolhatta úgy, hogy ideje megállni. Mégpedig akkor, ha Orbán rendszeréből már nem sokat néz ki. Sem anyagilag, sem annak túlélését tekintve. Esetleg egyikből sem. Így eljuthatott ahhoz a racionális megfontoláshoz, hogy ezt követően behúzza a féket.

Ezzel egyrészt lehetőséget teremt magának arra, hogy a már megszerzett javakat akár a piacon megforgatva fialtassa. Tekintettel arra, hogy Kósánál jobb kvalitásokkal rendelkezik, még ennek a hatásossága sem kizárt. Aztán már ő is hivatkozhat arra, hogy minden bevétele teljesen reális, és morálisan is rendben van. Legfeljebb az első milliókat, netán milliárdokat pedig ne kérdezze, feszegesse senki. Különösen, mert az azokhoz való hozzájutás kisebb-nagyobb stiklijei el is avulhatnak időközben. Így csak azt az időt kell kibekkelni, amíg ez az idő eltelik. Ennek alapján elég lenne az egyes tételek elévülését nézni ahhoz, hogy kiszámolhassuk a Lázár által Orbánnak becsült hatalmi időt.

Azonban a fentiek azt tételezik fel, hogy Lázár döntése valóban Lázár döntése. Miközben a pakliban benne van, hogy a döntés Orbáné. Korántsem feledve, hogy többször felmerült Lázár neve azok között, akik a Fidesz élén Orbánt leválthatnák. Feltéve, hogy mindazokat sikerül erről meggyőzni, akik a Fidesz bivalyaiként Orbánt a hatalmában tartják, és bomolni hagyják. Márpedig a kétharmad nem az Orbánt esetleg leváltani akaróknak kedvez. Így Orbán helyzete pillanatnyilag stabilizálódott. Nincs szüksége a trónkövetelőkre maga körül. Ugyanakkor Lázárnak az az erénye sem nyom most sokat a latba, hogy talán a legesélyesebb lett volna egy Fidesz-Jobbik koalíció letárgyalására. A kétharmaddal erre sincs Orbán pártja rászorulva.

Így Lázárra hatalomtechnikailag egyszerűen nemhogy szükség nincs a kormány környékén, de egyenesen problémás lehet a jelenléte. Ezért lehet, hogy fentebbről mondták meg: szereztél már eleget Janikánk ahhoz, hogy most állj egy kicsit takarékra. Már csak azért is mert Lázár a tipikus külső káder. Sem a bibós brancsba nem tartozik, sem Orbán falusi baráti körébe. Elég vaj lehet a füle mögött, hogy zsarolható legyen, és elég információja ahhoz, hogy ne lehessen egykönnyen elsűllyeszteni. De az informális háló ettől még elég likacsos lehetett alatta. Amiért azért aligha kell sajnálni szegény Lázárt, és aligha a főváros aluljáróiba fogja összetarhálni az aznapi felesre valót.

Attól meg Orbánt nem kell félteni, hogy nem fog találni egy szorgos talpnyalót. Aki hülyébb, mint ő, tehát nem veszélyes, és elég korrumpált ahhoz, hogy kézben tartható. Aztán Kósa helyre is majd csak találnak valakit.

Kategóriák: Szervezetek

Elpirult a Szürkebarát

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 21 - 14:12

Több volt szokásos borbemutatónál a hetedik „Nagy Badacsony Kóstoló” a budapesti New York Palotában. A korábbiaknál nagyobb területen zajlott és a rendezőknek arra is volt gondja, hogy felhívják a látogatók figyelmét néhány érdekességre. Lesz például az idén a hegy táján három Bortriatlon, lesz Pünkösdi Eljegyzés, Rózsakő Fesztivál, Badacsonyi Szüret és Márton-napi Vigasság. Akit érdekel a szép táj, a jó bor, a finom ételek – akár minden hónapban talál ott szórakozást!

A legfontosabb persze mégis csak a bor és kitűnő borokban arrafelé nincs hiány. A tavasz egyik hírnöke a köznyelv által Aranyesőnek nevezett, szép virágú Aranyvessző, ám a Borbély Családi Pincészet háza táján ezen túlmenően is valódi aranyeső köszöntött be. A Veszprém-megyei Palackos Borok Versenyén Nagy Arany érmet nyert a 2015-ös évjáratú Olaszrizling jégboruk, mellette aranyérmet kapott a késői szüretelésű Olaszrizling és az ugyancsak késői szüretelésű Zeusz is. A jégbor a magyar piacon kedvelt és keresett, édes desszertbor, az előállítása viszont nehéz. Egyre ritkábban nyílik rá lehetőség az éghajlat melegedése következtében. Az egészséges, ép szőlő a tőkén kell megfagyjon hozzá! Ehhez pedig legalább 5-6 napon át -6 C fok alatti hőmérséklet szükséges. Fagyottan kell szüretelni, préselni, nagyon tömény, édes, de kevés must lesz belőle. Ennek lassú erjedéséből születik a jégbor. A két másik aranyérmes bor is 2015-ös évjáratú. Az Olaszrizling jól ismert, a Badacsonyi Kutatóintézetben nemesített Zeusz még kevésbé, bár az utóbbi években kezd elterjedté válni a borvidéken. Készítenek száraz bort is belőle, de ezt kifejezetten késői szüretre alkalmasnak nemesítették. A magas cukortartalom mellett szép savakat is őriz. Az Olaszrizling nem csak a borvidék egyik legfontosabb fajtája, de a Borbély Családi Pincészetben is az. Ebből a könnyed, gyümölcsös bortól kezdve, a válogatásokon át az édes desszertborokig minden készíthető. Most a töppedt, koncentrált szőlőből nagyon finom, harmonikus hatású bor lett.

Először csak a régies hangzású nevükkel hívja fel magára a figyelmet az – együtt dolgozó – Tilia Badacsonyi Borvendéglő és a Hotel Neptun Badacsony. A „Tilia” a hársfa latin neve és az étterem valamikor Hárskert néven működött. Itt húzódott egy római út, így a „latinosság” illik a helyhez. A vendégek is kedvelik. A hotel egy 1905-ben épült kúria-épületben helyezkedik el, eleve szálláshelynek épült, ez volt az első badacsonyi hotel. Az idők során később volt családi nyaraló, kórház, SZOT üdülő, a „Badacsony festője”, Egri József is itt betegeskedett a háború alatt, a szerelmével is itt ismerkedett meg. Jelenleg 16 szobás, háromcsillagos – de a négyhez inkább közelebb álló – szálloda, nagyon kellemes kis wellness részleggel. Igazi kis romantikus „elbújós”, felnőttbarát szálláshely. Az étteremben, a téli szezonban a vadhúsokból készült ételek, nyáron inkább a halak bő választékát kínálják, a badacsonyi borokhoz társítva. Télen 20-30, nyáron akár 60-80 féle borból válogathatnak a vendégek.

Az A’Capella Szőlőbirtok nem csak a nevében őrzi a régies hangzást. Az egyik palackján – bár az palack és nem szelence – a „Burnot” szó olvasható. Nem is dohány van benne, hanem a Pinot Blanc szőlő bora. Ábrahámhegy települést kettévágja a Burnót patak, ami a Káli-medence egyetlen természetes vízlefolyása. Ez alakította ki a Balaton északi partjának egyetlen fövenyes strandját. A Pinot Blanc pedig burgundi fajta, így a szójáték és a terep adottsága éppen egybevág. Ez a bor kissé naturálisabb, illata nem annyira intenzív, hivalkodó. Más borvidékeken kiváló pezsgő alapborként dolgozzák fel. Itt, mivel szinte mediterrán viszonyok között termelnek, igencsak tüzes bort ad. Teljes érésben szüretelik, ez magasabb alkoholtartalmat eredményez. Hoztak a bemutatóra még Rajnai Rizlinget, 2015-ös, Olaszrizlinget, az Iniciálé, pedig Olaszrizling alapú Pinot Blanc, Rajnai Rizling, Zeusz házasítás, mindegyik új, kis fahordóban 7-8 hónapig érlelve. Nyári estékre a Rajnai vagy éppen a Burnot, a kicsit komolyabb eseményekhez, tartalmasabb ételekhez az Olaszrizling vagy a házasítás illene leginkább.

A Szegi Családi Gazdaság asztalán, ezen a bemutatón kilenc – különféle ízesítésű – friss sajt és kétféle, pincében érlelt sajt sorakozott. A frissek közül most éppen a medvehagymás idénye van, alapanyagát a saját területükről szedik. A sajt készítéséhez ecetsavas kicsapást alkalmaznak, így a sajt már másnap fogyasztható, grillezhető. A tehenek nagyon szeretik a medvehagymát, ha azt legelik, jól érezhetően medvehagymás tejet adnak, de a sajt másként készül. A jól megmosott leveleket felaprítják, és azt teszik a sajtmasszába. Az érlelt sajtok közül a vörösboros érlelésű a legérdekesebb. A 2017 októberében tehéntejből oltóanyaggal készült sajtmasszát melegítik, szűrik, formázzák, préselik. Utána sófürdőben nyeri el a kérgét. Majd pár napig lubickol a saját termelésű vörösborban és ettől még sajátos ízanyagokkal lesz gazdagabb.

Rácáfolt a nevére a Badacsonyörsről érkezett, Csendes Dűlő Szőlőbirtok, mert az asztala körül igen élénk társalgásba merültek a vendégek. Ennek egyik oka az volt, hogy valóban kitűnő borok sorakoztak az asztalon. Három fő fajtával foglalkoznak, ezek az Olaszrizling, a Hárslevelű és a Kéknyelű, ez utóbbiból övék a harmadik legnagyobb egybefüggő terület Badacsonyban és 2015-ös évjáratú boruk az idén Düsseldorfban ezüstérmet nyert. Szép ásványos, kissé sós utóízű ez a Kéknyelű. Minden boruk legalább egyéves palackos érlelés után kerül forgalomba, ezért minősége most még tovább fog javulni. A Hárslevelű „kuriózum” náluk, Badacsonyban is viszonylag kevesen foglalkoznak vele, pedig minden évjáratban nagyon szépen terem, akár a mennyiségét, akár a minőségét nézzük. A reduktív eljárás mellett rövidesen hordós erjesztésűt is készítenek, a könnyedebb borok kedvelő számára pedig a 2017-es évjáratból habzóbort is állítottak elő belőle. A birtokon mostanában vendégházat is nyitottak egy tökéletesen tájba illő, tornácos épületben. Három apartman van benne, az aljában pedig egy télen is látogatható kóstolóterem kapott helyet.

A Váli Pincészet meglepetéssel jött a bemutatóra. Rosénak látszó bora valójában héjon áztatott, 2016-os Szürkebarát, amelyik félig fahordós, félig reduktív eljárással készült, így nyerte el ravasz, sokakat megtévesztő színét. A szürkebarát, ha beérik, a bogyó héja nem fehér, majdnem olyan, mintha kékszőlő lenne, ám a kipréselt lé fehér. Itt viszont 36 órát még rajta hagyták a héjon, ahogy azt a vörösboroknál teszik és ettől lett a szép hagymahéjas színe. Elpirult a Szürkebarát! Íze, illata gyümölcsös, de a bor száraz maradt. Hoztak ezen kívül Budai Zöldet, amit ma már Badacsonyi Budainak hívnak, ugyanis eredeti helyén, az Etyek-Budai Borvidéken a filoxéra vész idején kipusztult. A badacsonyi Kutatóintézet honosította meg Badacsonyban. Bora könnyed, friss, citrusos, gyümölcsös hatású. Azt mondják, hogy annak idején Krúdy is a híres fröccsét (9 dl bor 1 dl szóda) ilyen borból itta. A bemutatón ezt senki nem próbálta ki, de a kóstolók véleménye egyöntetűen kedvező volt róla.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Soros-lista: Van itt valami vita…

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 20 - 14:31

„Van itt valami vita, valami listázásról. Az európai politika lényege a transzparencia, az átláthatóság, hogy a választók tudják ki mit és miért csinál. Csak így tudnak jó döntést hozni. (..) A sajtó munkásait kifejezetten bíztatom arra, hogy segítsék az embereket a tények megismerésében. Fedjenek fel minél több hálózatot, (..) hozzák felszínre mindazt, ami a mélyben van. És egyébként, ha valaki nem szégyell pénzt elfogadni külföldiektől, akkor ne is szégyellje azt bevallani sem.”

Ezt volt képes mondani a kormányfő a szégyenletes listázással kapcsolatban.

Néhány észrevétel. Nem „valami” vita van, „valami listázásról” – hanem egy olyan szégyenletes akció elítélése, ami a legrosszabb időket idézi. Aztán: a listázott neveket nem kellett „felszínre hozni”, a szereplők valamennyien tudottan és nyilvánosan hivatalos munkatársai – néhányan önkéntes alapon – Magyarországon a törvényeknek megfelelő módon működő szervezeteknek. A „külföldi pénzek elfogadása” is nyilvános: szerepel valamennyi szervezet bevételei között, a NAV listáján, de az éves beszámolókban is. Látható-átlátható – módon. Csak az kell, hogy lásson is, ne csak nézzen…

(“Cloud in the dark night” / Pracha)

Üdvözlendő, hogy az újságírókat arra biztatja a kormányfő, hogy „hozzák felszínre mindazt, ami a mélyben van”. Akkor nyilván a következő lapszámban alapos, mindenre kiterjedő tájékoztatást kapunk arról, hogy a jelentős százalékban külföldről érkezett pénzeket mire költi a kormány, sőt, hogy miért pont arra, amire. Hogy honnan vesz föl tetemes összegeket Magyarország kockázatára, és visszafizetési kötelezettségére. Hogy hová tűnt a magánnyugdíj-pénztárakból einstandolt 3000 milliárd(billió) forint? Hogy miféle fantompénzek forognak itt ezermilliárd-szám miniszterei, bizalmasai és azok rokonai zsebei körül?

A „vita” kifejezést meg jobb, ha a kormányfőhöz hasonlók a szájukra sem veszik, hiszen még egy egyszerű kérdéstől is úgy elszaladnak, mint a nyúl. Még jó, hogy hozzátette: „valami”. Nyilván, hogy éreztesse, mennyire lekezel, megvet mindenkit ebben az országban. Azokat is, akik lelkesen megválasztják. Van itt valami 3 millió ember, aki Önre szavazott – ugye, miniszterelnök???

Meg van úgy 5 millió, aki nem.

De nem ártana arra is biztatni a sajtója munkatársait, hogy legalább a magyar nyelv viszonylag közismert „titkait” térképezzék föl. („…ki mit és miért csinál” – helyesen: ki mit, és miért csinál. Az és előtt csak felsoroláskor nem teszünk vesszőt. Ha összetett mondatban mellékmondatokat választ el, akkor kell az a fránya vessző.)

Csodálkozunk, hogy „nem sír a spekulánsokért”. Pedig legalább azokért aggódhatna, akik Magyarország közös pénzeire spekulálnak: azon élősködnek, ahelyett, hogy terveken spekulálnának, amik segítenének az ország, a nép boldogulásában. Hiszen a legtöbben szoros barátai, rokonai. De ez legyen az ő bajuk.

És. Ön jól spekulált, amikor arra számított, hogy sokan nem foglalkoznak „politikával”. Sőt, többször óva is intette az ilyen veszélyes tevékenységektől a népét. Ahogyan alaptörvény-szilárdságú alelnöke is fenyegetőzött már, hogy csak „képviselőknek szabad politizálniuk”. Világos: korlátolt, irigy, szúkkeblű – vagyis illiberális – szabad rendszerekben azt csinál az ember, amit szabad…

Kormányok megdöntésére spekulálni pedig sehol a világon nem tilos: kivéve persze a diktatúrákat. Illetve azok eltakarítására sem tilos spekulálni – csak esetleg kedvezőtlenül hat a tiltakozó jólétére, egészségére. Ahogy illiberális – korlátolt, irigy stb. – rendszerekben ez szokás.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Vita és levélváltás Frank Tibor írása kapcsán

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 19 - 23:12

Frank Tibor lapunkban megjelent írása szenvedélyes, feldúlt reakciót váltott ki a nem titkoltan Fidesz-párti Torontói Független Magyar Rádió adásában. Bede-Fazekas Zsolt műsorvezető a program elején hosszasan idézte a KMH-t és véleményezte ingerülten a cikket. (A szegmensre rögtön a nyitó zenei szám után kerül sor, itt hallgathatják meg.) A műsorvezetőt felkereste Maros Zoltán, a Kanadai Magyar Televízió producere és nyílt, minden kérdésre kitérő higgadt vitát javasolt, amelyre akár a televízióban, akár a rádióban is sor kerülhetett volna. A vita ötletét támogatta Frank Tibor, Bede-Fazekas Zsolt azonban úgy döntött, hogy nem él a lehetőséggel. Maros Zoltán beleegyezésével közöljük Bede Fazekas Zsolthoz intézett levelét. Sajnos a műsorvezető részletes válaszát nem közölhetjük lapunkban, mivel nem kíván ellenzéki felületünkön megjelenni.

***

Bede-Fazekas Zsolt producer részére!

2018. április 7.-i adásban elhangzott jegyzetben igen éles bírálat hangzott el a Vancouverben élő dr. Frank Tibor történész, gazdasági szakemberrel ellen a producer úr által.

Miután dr. Frank Tibor úr és a magam is jelenleg Magyarországon tartózkodunk, így egy kedves TV nézőnk hívta fel dr. Frank Tibor úr figyelmét a rádióban elhangzott jegyzetre, melynek hangfelvételét a mellékletben lehet megtalálni.

A jegyzet során a KMTV-ben dr. Frank Tibor úr által mondottak is előjöttek, így fontosnak éreztem, hogy reagáljak az ott elhangzotakra.

Anélkül, hogy részletekbe mennék a jegyzettel kapcsolatban, pár alapvetően téves információra (hazugságra!) szeretnék rámutatni.

-dr. Frank  Tibor úr ellen közölt információ rögtön az elején ott téves/hazug, hogy a jegyzet azt állítja, hogy 8 éven át ekézte az Orbán kormányt.  Nálam a KMTV-ben kb. 5 éve nem szerepelt dr. Frank Tibor úr. A jegyzetíró által kifogásolt cikk is azzal kezdődik, hogy legutóbb több, mint 4 éve, a 2014-es választások előtt irt cikket.  Akkor miről beszél a jegyzet és annak írója? Nyilvánvaló hazugsággal próbálja azt a látszatot kelteni, mintha itt egy folyamatos 8 éven át tartó tevékenységről lenne szó, ami szemenszedett hazugság. Ügy tűnik ez az egyszerű tény nem nagyon zavarja a producer urat.

– a jegyzet dr Frank Tibor úr által említett a TV-ben lement adásban szereplő tényekről említést sem tesz, nyilván nem is tehet, hiszen a jegyzet írója saját bevallása szerint nem nézte végig az említett műsort.

Kérdésem: Melyik szám, adat amelyet dr. Frank Tibor úr említ, nem igaz?

Nyilván a jegyzet írója sokkal magasabb iskolai végzettséggel és nagyobb közgazdasági tudással rendelkezik mint dr. Frank Tibor úr. Vagy tévednék?

– az otthoni adófizetők pénzéből megtámogatott média, (ahol a jegyzet elhangzott is ilyen, kötelessége lenne, hogy ellenzéki hangnak is helyet adjanak. A KMTV-ben kormánypárti és ellenzéki hangok is helyet kapnak. A FMR-ban mikor volt ellenzéki vélemény utoljára?  Nem lenne szabad elfelejteni, hogy a magyar választópolgárok többsége 2014-ben is, és most is az ellenzékre szavazott. A magyar kormány minden magyar kormánya, így az ellenzéknek is, nem csak a Fideszre szavazóknak.

– egy magára valamit is adó médiában a minimum az lenne, ha egy  – a magyar kormányok által különféle magas kormánykitüntetésekkel elismert – magyar szakember (dr. Frank Tibor úr) ekézése helyett, nyílt vitának adna helyet a  FMR . Természetesen én bármikor hajlandó vagyok helyet és időt biztosítani a KMTV-ben egy ilyen vitának.

Eddigi emlékeim szerint dr. Frank Tibor úr korábban is minden esetben felvállalta a vitán való részvételt, amelyet a FMR producere minden esetben elutasított.

Itt lenne az ideje a hazugságok terjesztése helyet, mind a rádióban, mind a KMTV-ben egy kulturált vitaműsor, korrekt keretek között tiszta vizet önteni a pohárba.

Várom a producer úr vitát elfogadó válaszát!

Ezen levelet még megkapják a kanadai magyar média általam ismert képviselői is.

Maros Zoltán, producer

Kategóriák: Szervezetek

Szépség, kaland, felfedezés – 2. rész

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, április 19 - 15:17

Folytassuk a képzelt vagy inkább – és ez a jobb – valóságos körsétát a Dunától keletre. Az országnak ezen a felén is öt gyönyörű Nemzeti Parkot találunk. Közülük három síkvidéki, bár a táj itt is változatos, kettőben viszont a hegyek az uralkodóak.

Magunk mögött hagyva Pécs térségét és a testes villányi borokat, átkelve a Dunán, a Kiskunsági Nemzeti Park területére érkezünk. Aki nem akar Afrikáig utazni, hogy láthasson néhány homokdűnét, elég, ha eljön idáig. Az ország közepén, a kiskunsági homokhátságon évszázadok óta építi őket a szél. Sivatagról azét ne álmodozzunk, a Tisza menti ártéri erdőket, vízjárta gyepeket éppúgy megtaláljuk itt, mint a szikes tavakat és a külföldiek körében roppant népszerű „pusztákat”. A szegedi Fehér-tavon vízimadarak sokasága tölti itt élete kisebb-nagyobb részét, háborítatlan békességben. Bugacon és környékén a pusztai állattartás titkaiba nyerhet bepillantást a látogató. Ez a táj is az ember és a természet sok százéves együttélésének emléket őrzi. Területének kétharmadát 1979-ben az UNESCO Bioszféra rezervátummá nyilvánította. Vizes élőhelyei fokozottan védettek. Itt is van fontos, történelmi emlékhely, Pusztaszer, ami a magyarság számára egyet jelent a honfoglalással, a hét törzzsel, Árpád vezérrel és az első országgyűléssel. A borkedvelőknek sem kell még szomorkodniuk, a Kunság déli részén rendkívül finom homoki borok teremnek.

A parkhatárt ismét egy folyó jelenti, kelet felé haladva, átlépve a Körösön, máris a Körös-Maros Nemzeti Park területén jár az utazó. A vidéken, a természetes magaslatokon már az avarok erődítéseket építettek a kelta vagy a szkíta törzsek elleni védelem céljából. Honfoglaló őseink az Alföld nagy részén még lápos mocsaras területeket találtak, melyeket később évszázadok szívós munkájával alakítottak művelésre alkalmassá. A Nemzeti Park különlegessége itt is az ártéri erdők, a holtágak vízi világa és a nagy kiterjedésű szikes puszták. A tavaszi és őszi madárvonuláskor vadlibák, darvak ezrei kápráztatják el a látogatókat. Itt olyan ritkaságokkal is találkozhatni, mint a kerecsensólyom, a parlagi sas, a halászsas, a kékvércse vagy a kanalasgém. Nem beszélve a közmondásban is helyet kapott túzokról, mely Európa legnagyobb testű, röpképes, szárazföldi madara. A szelíd alföldi táj lehetővé teszi, hogy kerékpáron is felkereshetők legyenek a természetvédelmi területek.

Számunkra az igazi „puszta” természetes a Hortobágy. A Magyarországról külföldön alkotott kép jellegzetes eleme. Területe hatalmas, 82 ezer hektár és 1999-ben az egészet felvették az UNESCO Világ Kulturális és Természeti Örökségeinek listájára, mint az ember és a természet „hagyományos és kíméletes földhasználaton alapuló harmonikus együttműködésének kiemelkedő példáját”. Bár mesterséges része is van, a Tisza-tó, sokak számára inkább a pásztorvilág jelképes központja, a Kilenclyukú híd és a mellette tartott – már hosszú ideje népszerű – Hídi Vásár az igazán emlékezetes. A terület bejárásához változatos eszközöket vehetnek igénybe az érkezők. A lovas kocsik mellett, lóháton, kerékpáron, sőt még kisvasúton is gyűjthetik az élményeket, hiszen a vidék értékes élővilága, egyedülálló néphagyománya jellegzetesen magyar vonásokat őriz. A rideg állattartás jelentősége napjainkra ugyan visszaszorult, de – elsősorban génmegőrzés céljára, no meg idegenforgalmi okból – nagyobb állományban fordul elő az ősi magyar szürkemarha, a rackajuh, a mangalica és néhány félvér lófajta. Mivel a fényszennyezés itt is csekély, a park mintegy tízezer hektáros területén jelölték ki Európa harmadik „csillagoségbolt-parkját”.

Visszafordulva nyugatnak, a Hortobágyról az Aggteleki Nemzeti Park határához érkezünk. Benne a Baradla-barlang varázslatos cseppkőbirodalma mindig ámulatba ejti a látogatót. A természet évmilliók alatt különleges műalkotások százait hozta létre, melyek formáikkal, méreteikkel egyaránt lenyűgözik a vendégeket. Rajta kívül a parkban még 280 kisebb nagyobb barlang található. A barlangok csendje, nyugalma pedig mintha a felszínen is folytatódna. Lankás kaszálók virág borította mezők csendes, szelíd dombhátak között, barátságos emberek, békés falvak várják a kikapcsolódni vágyókat. A park tájait egész évben szabadon járja a Kárpátok pónijának is nevezett hucul lovak legnagyobb hazai ménese. Az Aggteleki Nemzeti Park vidéke nem csak természeti, hanem kulturális és történeti érdekességekben is bővelkedik. A rudabányai ősemberszabású-lelőhely világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű. Elődeink 11,5-10 millió ével ezelőtt éltek errefelé. A földművelés már a kőkorszak utolsó részében megkezdődött. Épített emlékei a tatárjárást követő időszakból származnak. Egyedülálló a magyar építészet történetében a tornaszentandrási ikerszentélyes templom, amihez hasonlót csak az olaszországi Meránó környékén találunk.

Körsétánk – mely akár több évig is tarthatott, hiszen annyi volt a látnivaló – A Bükki Nemzeti Park területén ér véget. Hazánk legmagasabban fekvő nemzeti parkját a szinte végeláthatatlan bükkerdőkkel borított hegyoldalak, a csodás kilátást nyújtó magaslatok és a tarka, virágos fennsíkok teszik változatossá. Itt is vannak barlangok, szép cseppkövekkel, fölöttük a hegyen sáncok, kővárak maradványai állnak. A túrák fáradalmai Lillafüreden és a Szalajka-völgyében pihenhetők ki. Lillafüreden a híres Palotaszállót 1925-ben kezdték építeni, mellette van az ország legmagasabb – 20 méter szabadesésű – vízesése. Tőle nem messze áll az 1813-ban felépített újmassai őskohó, Magyarország legfontosabb ipartörténeti műemléke. Nyáron kisvasúttal is elérhető Szilvásvárad, a Nemzeti Park egyik legkedveltebb kirándulóhelye és az öt kilométer hosszú Szalajka völgy. A Szalajka forrásától gyalog is megközelíthető az istállóskői ősemberbarlang. Miskolctapolcán barlangfürdő várja a vendégeket és nehéz eldönteni, hogy ez vagy a diósgyőri vár nagyobb kedvence-e a gyerekeknek.

A felnőtteknek kétségtelenül Eger a Bükki Nemzeti Park egyik legfontosabb színtere, hiszen az egri borok vetekednek Villány vagy Szekszárd boraival, no és persze itt van Eger vára, történelmünk egyik legfényesebb győzelmének színhelye. Ennek a parknak a bejárásához sem elegendő egy-két nap, és ha már úgy érezzük, hogy itt eleget láttunk, kezdhető előröl az egész körséta!

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára