Szervezetek

Kovács Zoltán hosszú, méla lesben

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 29 - 11:11

Már csak alig néhányat kell aludnunk, és Kovács Zoltán, az egykori kormányszóvivő kolléga lesz. Nem a Hírklikkhez igazol, legalábbis egyelőre nem tudunk ilyen szándékáról, de szegről-végről mégiscsak újságíró lesz ő is. Ráadásul a legtöbb sajtómunkással ellentétben, ő fordítva lépeget a szamárlétrán és egyből főszerkesztőként kezdi pályafutását. Nem csigázzuk tovább az olvasó idegeit, eláruljuk: Kovács Zoltán a Nimród vadászújság főszerkesztője lesz.

A pártállam idején az ilyet ejtőernyősnek hívták, mely kifejezés onnan ered, hogy az illető elvtárs magasról ereszkedett alá, hogy aztán képletes zuhanása végén valamelyik politikailag fontos újság élén találja magát. Most a Nimród vált politikai fontosságú objektummá, 2021-ben ugyanis vadászati világkiállítást rendeznek Budapesten. Semjén Zsolt ezeréves álma válik valóra ezzel, s könnyű belátni, hogy az új műsorhoz új férfi kell. Magyarul: megújul a vadászújság, s ebben a folyamatban a régi főszerkesztőnek már nem osztanak lapot.

Nem tudjuk, Kovács Zoltánnak milyen vadászati előélete van, ha nagyon akarnánk, utánakereshetnénk az interneten, de az igazat megvallva, annyira nem érdekel bennünket. Semjén Zsoltról tudjuk, hogy szeret Svédországban háziasított rénszarvasra vadászni, Lázár János a fácánvadászatáról híresült el évekkel ezelőtt, nekünk elég ennyi, hogy tudjuk: Kovács Zoltán jó főszerkesztője lesz a Nimród újságnak.

Néhány hasznos alapvetéssel azért szívesen szolgálunk neki. Azzal kezdenénk, hogy „A vadász ül, hosszú méla lesben, vár felajzott nyílra gyors vadat” sorokat Vörösmarty Mihály írta. Vörösmarty Mihály költő volt, s bár vadászként nem volt ismert, szerepelt Radnóti Miklós Nem tudhatom című versében. „Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály.

Aki nem ért a vadászathoz és még soha életében nem ült hosszú méla lesben, annak halványlila segédfogalma sincs arról, hogy a vadászat mennyire embert próbáló feladat. Elsősorban a pénztárcánk állóképességét teszi próbára, nem csoda, hogy az igazán nagy vadászok nem a kisnyugdíjasok és a minimálbér közelében keresők közül kerülnek ki. Pedig a vadászat nem annyira úri passzió, mint azt sokan gondolják: egy-egy közepes minőségű puskát már néhány millióért is meg lehet vásárolni, egy kenyai, vagy tanzániai szafari pedig jó esetben egy kisebb öröklakás árából is letudható. (Érdekes, hogy akinek kisebb öröklakása van, az általában nem megy vadászni: neki az jelenti az élvezetet, ha ki tudja fizetni a közös költséget, és a közüzemi számlákat.)

A vadászokról sokan úgy tartják, hogy agresszív, erőszakos emberek, akik a szerencsétlen és védtelen állatokon vezetik le a munkahelyen, valamint a nagyvárosi közlekedés során felhalmozódott feszültséget. A közvélemény egy másik része éppen ellenkezőleg gondolja: szerintük, aki vadászik, az harmóniában él a természettel, szabadidejében hangaszálakat tépeget, japán haiku verseket mormol maga elé. S ha még ettől sem nézik teljesen hülyének, akkor magában meditál, vagy csuklik, ami a kívül állók számára egyre megy.

Hogy milyen emberek a vadászok arról persze a legilletékesebbeket, a vadakat kellene megkérdezni, ők azonban közös nyelv híján csak igen ritkán nyilatkoznak meg a témában. Általánosságban elmondhatjuk, hogy az őzek, a nyulak és a vaddisznók nem különösebben kedvelik a puskával járó embert, a fácán-ember barátság pedig az esetek döntő többségében egyáltalán nem mondható öröknek és megbonthatatlannak.

Pedig a vadászok között rendes emberek is vannak: egy közelmúltban végzett felmérés szerint a rókára vadászók mintegy kétharmada szinte egyáltalán nem veri a családját, míg azok között, akik évente egynél több, de négynél kevesebb vaddisznót ejtenek el, elenyésző azok aránya, akik öncélúan, csupán mások bosszantására túrják az orrukat.

A vadászatot nem kedvelők, mintegy ellenérvként, gyakran említik a vadászbaleseteket. Néha valóban előfordul, hogy a hajtott vad helyett egy hajtót, vagy egy békésen gombászó embert találnak el, aminek, bármennyire is sajnálatos, megvan a maga oka: bizonyos feltételek között ugyanis – négy féldecinél több tömény elfogyasztására gondolunk – a kiránduló ember a megszólalásig hasonlít az üregi nyúlra!

Fontos figyelmeztetés: ha idegesnek látszó vaddisznó, netán legszebb álmából fel vert medve, orrszarvú, oroszlán közeledik felénk, ne próbáljunk vele vitatkozni! Vannak helyzetek, amikor nincs helyük az érveknek – számos tapasztalati tényező bizonyítja, hogy a tigris előbb támad, és csak utána kezd elmélkedni azon, hogy valóban korgott-e a gyomra, vagy csupán hallucinált és megszokásból marcangolt szét bennünket.

Mindent összevetve, vadászni jó, s az élvezet minőségét nagymértékben fokozza, ha jól választjuk meg, hogy a puskacső melyik oldalára állunk.

Kategóriák: Szervezetek

Példaképekből pancserek

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 28 - 08:52

Előkerült egy kép, amely a Visegrádiak egy korábbi találkozóján készült. Ez a kép minden látszat ellenére nem Orbán Viktorról szól. Nem az ő kifinomult, korszakokon és ideológiákon átívelő öltözködési szokásairól szól, hanem arról, hogy választott vezetőnk milyenné tette Magyarországot. Trottyos, divatjamúlt, szerencsétlen és szomorú országot csinált belőle.

Tetszik, nem tetszik, lesajnált páriái lettünk Európának. Pedig, valaha joggal lehettünk büszkék arra, hogy mi vagyunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szovjetekről nem is szólva. Nekünk volt a legjobb diktátorunk mind közül.

És elhittük a magunknak írott mesét, hogy mi magyarok, mennyivel jobbak vagyunk, mint az általunk lesajnált bolgárok, románok, keletnémetek. Aztán mára kiderült, hogy csupán arról volt szó, hogy a mi diktátorunk többet engedett meg nekünk, mint amennyit az ő diktátoraik nekik megengedtek.

Ha valahol Európában megkérdezik, honnan jöttünk, és megmondjuk, hogy Magyarországról, udvariasan másról kezdenek beszélni. Az egykori legvidámabb barakk lakóin ma hol röhög, hol szánakozik a világ.

Helló röfik: példaképekből pancserek lettünk.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Dalitól Magritte-ig a Magyar Nemzeti Múzeumban

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 27 - 11:26

A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatnak a látogatók a Magyar Nemzeti Galéria – a párizsi Pompidou Központtal közösen szervezett – kiállításán. A csaknem 120 festményt, grafikát, szobrot, fotót, filmet és dokumentumot felvonultató tárlat a mozgalom történetének eseményekkel teli időszakát, az 1929-es évet helyezi középpontba. Az október közepéig látható kiállításon többek között Salvador Dalí, Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso és Alberto Giacometti műveinek segítségével ismerhetik meg a látogatók az izgalmas korszakot.

A kiállítás a mozgalom történetének egy rendkívül izgalmas szeletére fókuszál: az 1929-es év eseménydús, személyes és művészi ellentétekben gazdag időszakán keresztül mutatja be a szürrealizmus fő tendenciáit, a csoport vezéralakjait, kiemelkedő alkotóit. 1929 történései közül érdemes kiemelni a katalán Salvador Dalí feltűnését a párizsi művészeti színtéren, aki rövidesen kulcsszerepet vállalt a csoport életében. Ekkor mutatják be a Louis Buñuellel együtt készített Un chien andalou (Andalúziai kutya) című filmjét, a szürrealista mozgóképművészet első remekművét, amely megmutatja, hogy a mozgalom által hirdetett rendhagyó látásmód, új alkotói felfogás a lehető legváltozatosabb technikai megoldásokkal alkalmazható.

A kiállítás széles, sokszínű áttekintést nyújt a szürrealista csoport ekkor készült munkáiból, olyan művészek felvonultatásával, mint Salvador Dalí, Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso, Francis Picabia, Alberto Giacometti, Jean Arp. A szürrealista fotóművészetetMan Ray, André Kertész és Brassai alkotásai képviselik, emellett olyan kevésbé ismert, de igen jelentős alkotókkal is megismerkedhet a közönség, mint Jacques-André Boiffard, Eli Lotard vagy Jean Painlevé.

A kiállítás hét nagyobb szekcióban tekinti át a szürrealizmust, illetve a mozgalom előzményeit. Az első kiállítási egység az 1929-es esztendőre és a párizsi helyszínre fókuszál. Az év a szürrealizmus történetében is fordulatot hozott: ekkor jelent meg Salvador Dalí a mozgalomban, ekkor született meg a szürrealista film, Dalí és Luis Buñuel remekműve, az Andalúziai kutya, s ekkor következett be az első szakadás a szürrealista művészek között. A második szekció a szürrealizmus előzményeit mutatja be. Itt különösen fontos a dadaizmus szerepe, mivel sok szürrealista művész, például Francis Picabia vagy Man Ray a dadaizmus radikálisan antikonformista világából érkezett. Ebben a szekcióban kapott helyet a metafizikus festő, Giorgio de Chirico is, akit a szürrealisták kezdetben mesterüknek tekintettek. A harmadik kiállítási egység középpontjában két művész áll: Max Ernst és Joan Miró. Új témáik, újfajta képalkotó technikáik, meghökkentően új látásmódjuk s nem utolsósorban elgondolkoztató, költői és humoros címadásaik révén mindketten meghatározó alkotói a szürrealizmusnak. A negyedik szekció elsősorban Salvador Dalíról szól. Talán ő az egész szürrealizmus legismertebb mestere. A katalán művész 1929 tavaszán tűnt fel Párizsban, novemberben már önálló kiállításon mutatta be képeit. Álomszerűség, költőiség és pszichoanalitikus utalások jellemzik művészetét, s hatása már kortársán, Yves Tanguy-n is érzékelhető. Az ötödik szekció annak a művészcsoportnak a munkásságát mutatja be, amelynek ténykedése 1929-ben komoly válsághoz vezetett a szürrealista körökben. A Grand Jeu (Nagy Játék) csoport egyik különleges mestere a cseh származású Josef Šima volt. A hatodik szekcióban a belga René Magritte művei állnak a középpontban. Az ellentétek és ellentmondások dialektikájára különösen érzékeny Magritte munkássága a szürrealizmus történetének egyik legnépszerűbb s a modern popkultúrában is továbbélő fejezete. A kiállítás hetedik szekciója annak a Georges Bataille köré szerveződő Documents című folyóiratnak a művészeit mutatja be, akik egyrészt szemben álltak André Breton erősen kommunista elköteleződésű köreivel, másrészt pedig alkotásaikban nem annyira a tudat alatti, mint inkább a mindennapi valóság élményeit dolgozták föl. A valóság olykor nyers, riasztó, vagy éppen nyíltan erotikus töltetű ábrázolása jellemzi munkáikat.

Az 1929-es év eseményei fordulópontot hoztak a szürrealizmus történetében, hiszen a mozgalom bomlására utaló jelek ellenére éppenséggel az újjászületését indították el. A kiállításon látható mintegy 120 festmény, grafika, szobor, fotó, film és dokumentum zöme a párizsi Pompidou Központ gyűjteményéből érkezett, de láthatók művek a madridi Museo Thyssen-Bornemiszából, a Magyar Fotográfiai Múzeumból és magángyűjteményekből is.

A kiállítás kurátorai: Didier Ottinger, a Centre national d’art et de culture Georges-Pompidou, Musée national d’art moderne igazgatóhelyettese, a szürrealizmus nemzetközileg elismert szakértője. Társkurátorai: Marie Sarré, Centre Pompidou és Kovács Anna Zsófia, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Nemzetközi Gyűjteményének vezetője.

A kiállítást magyar és angol nyelvű katalógus kíséri.

A kiállítás a Centre Pompidou-val való együttműködés keretében valósult meg.

A kiállítás kiemelt támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.

A tárlat együttműködő partnerei a Sofitel Budapest Chain Bridge és az Air France.

(Forrás: sajtóanyag)

Fotók: Gergely Bea

 

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Az Orbán-rendszer és az ellenforradalom kultusza

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 26 - 15:09

Ha már a kormány tudatosan feléleszti az 1919-es ellenforradalom és a fehérterror kultuszát, akkor ideje lenne annak hívnia magát, ami: ellenforradalminak.

Nagy csinnadrattával avatta fel a kormány a VIII. kerületben a ludovikások emlékoszlopát. Ezt az oszlopot még a Horthy-korszakban állították fel, és a második világháborúban semmisült meg (akárcsak az ellenforradalmárok emlékműve. Az oszlop a katonai akadémia azon tanárainak és diákjainak állít emléket, akik az 1919. június 24-én a Tanácsköztársaság megdöntésére indított ellenforradalmi felkelésben veszítették életüket. ” A díszes kőoszlop oldalára a kivégzett ludovikás felkelők nevét vésték fel: Lemberkovics Jenő, Ivándai Karátson István, Mildner Ferenc századosok, Erődy Ödön tartalékos főhadnagy és Pogány Jenő akadémikus,” fogalmaz a Józsefváros című kerületi lap.

„Amikor az ország nagyrésze bénultan vette tudomásul a kiépülő diktatúrát, az élet egyre nagyobb területére kiterjedő terrort, a magántulajdon elrablását, az állami vagyon eltékozlását, az egyházak zaklatását, a keresztyénségen alapuló ezeréves kultúránk alapvető értékeinek megtaposását, egyéni és közösségi jogaink eltörlését, akkor ezek a fiatalok megtették, ami erejükből telt,” jelentette ki Gulyás Gergely az ünnepségen. A jelenlegi hatalom tehát mintha azt a látszatot próbálná kelteni, hogy a diktatúra és elnyomás miatt aggódó, a demokráciáért és szabadságjogokért életüket áldozó szabadságharcos hősök emlékét kívánja ápolni.

Pedig a valóságban a Kádár-rendszer kritikátlan Tanácsköztársaság-kultuszával szemben a mostani rezsim a Horthy-korszak kritikátlan ellenforradalom-kultuszához tér vissza. A történelmi igazságtétel valódi szándékát pedig újra felülírják az aktuális rendszer legitimitását megerősítő emlékezetpolitikai szándékok.

Kezdjük talán azzal, hogy a ludovikás tanárokat és diákokat nem “kivégezték”, mint ahogy a Józsefváros állítja. Fegyveres harc közben estek el, amelyet ők kezdeményeztek. Ezenkívül nem a szabad, demokratikus Magyarországért harcoltak. Az ellenforradalmi puccs ötlete Lemberkovics Jenő századostól származott. Ő már a Károlyi-kormány idején a demokratikus hatalom megdöntésén és a régi, tekintélyelvű rendszer visszaállításán fáradozott. A szó szoros értelmében vett ellenforradalmár volt: idegenkedett a népuralomtól, és katonai diktatúrát kívánt létrehozni a megdöntött Tanácsköztársaság helyén (ha megéli, valószínűleg részt vesz a fehérterrorban). Ebben – naivul – számított a jobboldali szociáldemokrata katonai népbiztos, Haubrich József támogatására, aki alatt a Hadügyi Népbiztosság tanügyi osztályát vezette.

Lemberkovics terve szerint június 24-én az Engels-laktanya 20 ágyúlövéssel jelzi a felkelés kezdetét. Erre a ludovikások elfoglalják a telefonközpontot, a Dunán pedig a hadihajók (monitorok) tűz alá veszik a pártközpontot. A terv szerint Haubrichnak kellett volna gondoskodnia a hidak lezárásáról, a városban található katonai egységek átállásáról és a gyári munkások ellenforradalmi egységeinek megalakulásáról. A terv azonban gyorsan kártyavárnak bizonyult. Haubrich ugyanis nem állt tevőlegesen az ellenforradalmárok mellé. A felvonuló monitorokat a vörös katonák elűzték, az elszigetelt ellenforradalmi egységeket lefegyverezték. Lemberkovicsot, aki az Engels-laktanyában megpróbálta félrevezetni a katonákat (“Haubrich elvtárs nevében jöttünk, megmutatjuk, mi az igazi kommunizmus!”), letartóztatták a vöröskatonák. A Vörös Őrség Zrínyi utcai épületébe vitték, ahol aztán megölték. Az őrök szerint azért, mert ellenállást kísérelt meg, hívei szerint orvul, hátulról lőtték le – az igazságot nehéz kideríteni. Lemberkovicsot mindenesetre a Horthy-korszakban kultikus hőssé avatták. Kultusza nem nélkülözte az antiszemita elemeket, hiszen a legtöbb megemlékező jól kihangsúlyozta, hogy az őt lelövő politikai megbízott zsidó származású volt.

A ludovikás tisztek, bár nyilvánvalóan látták, hogy az ellenforradalmi puccs már a kezdetektől bukásra volt ítélve, mivel a beígért támogatás nem érkezik meg, mégis a fegyveres ellenállás mellett döntöttek. Lehet ezt hősiességnek nevezni. Nem vonom kétségbe, hogy hittek abban, hogy igaz ügyért harcolnak. Azonban úgy látom, hogy egy rosszul előkészített kalandorakcióban értelmetlenül feláldozni egy csomó fiatalember életét nem éppen hősiesség. És bár a ludovikásokat halálig tartó harcra buzdította, a “hős” Bartha parancsnok, az éjszaka leple alatt magukra hagyta növendékeit, és elmenekült az épületből. Menekülés közben, az utcán fogták el a vörösök. Az ostromban három tiszt és egy növendék halt meg. Az utóbbit véletlenül a saját társai terítették le.

Az ellenforradalmi tisztek ráadásul nem csak a saját tanítványaik életét tették kockára, de az ellenük kivezényelt vöröskatonákét is. Tizennyolcat terítettek le az ellenforradalmárok – róluk persze nem szól a mostani megemlékezés. Pedig közülük tizenheten szintén fiatalok, 16-22 éves újoncok voltak, és ők is hittek abban, hogy a hazájukat szolgálják. Többségüket orvul lőtték le, miközben politikai megbízottjuk, Lőwy Béla vezetésével tárgyalni érkeztek a Ludovika épületébe. A katonákon kívül az utcára irányuló sortüzekben számos ártatlan, civil járókelő is megsérült.

Az egynapos ostrom után magukat megadó ludovikásoknak végül a hajuk szála sem görbült meg. Korvin Ottó népbiztos személyesen védte meg őket a lincselni vágyó tömegtől az utcán. És bár sokan halálbüntetést követeltek rájuk, végül egyiküket sem végezték ki – sőt, még csak börtönbüntetést sem kaptak. A kormánypárti sajtó ezt az olasz Romanelli ezredes “erélyes közbelépésének” tudja be. Az ezredes valóban küldött két levelet a ludovikások érdekében. Persze kényelmesebb azzal magyarázni a kegyelmet, hogy arra a vérszomjas vörösterroristák csak az Antant nyomására voltak hajlandóak. Már Stromfeld is cáfolta azonban visszaemlékezéseiben azt, hogy Romanelli miatt tekintettek el a halálos ítéletek végrehajtásától.

A kegyelmet Sinkó Ervin író járta ki, aki, bár maga is kommunista volt, a forradalmi terrort tolsztojánus-krisztiánus alapokon utasította el. Ő győzte meg Korvint, hogy a félrevezetett fiatalemberek kivégzésével csak ártana a Tanácsköztársaság ügyének. Helyette egy átnevelő kurzuson kellett résztvenniük Sinkó vezetésével, büntetésük az volt, hogy Dosztojevszkijt, Szabó Ervint és Ady Endrét kellett olvasniuk. Az olvasmányélményeiket pedig megbeszélték Sinkóval, aki arra buzdította őket, hogy őszintén mondják meg az ellenvéleményüket is. Hogy milyen kölcsönös bizalom és tisztelet alakult ki Sinkó és a kadétok között, arra jellemző, hogy Sinkó még csak fegyveres őrséget sem állított fel a kadétok őrzésére – saját maguk közül választhattak őrt. Amikor aztán győzött az ellenforradalom, két kadét járőr az akkor már körözés alatt lévő Sinkót tisztelegve útjára engedte az utcán. A vörösterror során valóban követtek el kegyetlen gyilkosságokat – de a teljes képhez ez a történet is szervesen hozzátartozik.

A történelemhamisítás az események torz értelmezése és a kényelmetlen tények elhallgatása mellett sajátos logikai ellentmondásokat, valóságos kognitív disszonanciákat okoz a fideszes emlékezetpolitikában. Ilyen például az, hogy miközben a rezsim az 56-os forradalom emlékét ápolja, sőt, annak teljes kisajátítására törekszik (pesti srácok vs. reformkommunisták), addig nyíltan felvállalja a Horthy-rendszer ellenforradalmi hagyományát, sőt, a fehérterrort is. Így valami bizarr módon közel kerül a Kádár-rendszer értelmezéséhez, ami az 56-os forradalmat horthysta ellenforradalomnak hazudta. Mindkét rendszerben közös, hogy szerették volna elhallgattatni a tényt: az 56-os forradalom demokratikus eszméinek és törekvésinek előképét nem a Horthy-ellenforradalomban, hanem az 1918-as őszirózsás forradalomban találhatjuk meg.

Ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba, és kimondani: ennek a rendszernek a maga ideológiájával éppen annyira nincs köze az 1956-os forradalom által képviselt demokratikus eszmékhez, mint az 1918-as forradalomhoz. A legközelebbi szellemi előzménye nem 1956, nem 1989, de még csak nem is a Kádár-rendszer (mint azt sok ellenzéki hibásan hangoztatja), hanem a Horthy-féle ellenforradalom. Az Orbán-rendszer egy velejéig ellenforradalmi rendszer – nevezze is hát magát annak!

Sárosi Péter

A szerző blogja itt olvasható.

Kategóriák: Szervezetek

Tarlós próbál nem fideszesnek látszani

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 26 - 14:04

Néhány nappal ezelőtt Tarlós István még lekicsinylően nyilatkozott az ellenzéki előválasztásról. Amikor az Index az Óbudai Pedagógusnap után arról kérdezte, hogy mit szól Kálmán Olga feltűnéséhez és esetleges indulásához, a regnáló főpolgármester mindössze annyit válaszolt: Semmit. Néhány nappal később sem volt sokkal beszédesebb, Kálmán Olgáról azt mondta, hogy semmi nem jut az eszébe róla, Kerpel-Fronius Gáborról azt, hogy nem ismeri, és olyan embert sem ismer, aki ismerné. Egyedül Karácsony Gergelyt volt hajlandó ismerni, róla viszont csak rosszat mondott.
Ehhez képest, Tarlós a keddi Magyar Nemzetben hosszú levélben fejtette ki a véleményét az előválasztás kapcsán. Természetes, hogy a hivatalban lévő főpolgármester igyekszik meggyőzni a közvéleményt arról, hogy ő a legjobb választás, csakhogy Tarlós főpolgármester levelének lényegét nem az ellenlábasoknak való vitatkozás alkotja, hanem az, hogy bizonygassa, ő mennyire önálló. Kevésbé függ Orbántól, írta Tarlós a levélben, mint Kálmán Olga, vagy Karácsony Gergely Gyurcsánytól.

Ebben a mondatban van egy adag gyurcsányozás, ami amolyan biztonsági játék, a híveknél mindig bejön. Ám a fősodor talán mégsem ez, hanem, hogy Tarlós főpolgármester azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy ő nem a Fidesz embere. Azt bizonygatja, hogy ő független, harcol Orbánnal Budapestért, miközben a budapestiek közül egyre többen látják, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Mert bár a kormánnyal valóban kötött egy sor megállapodást a főpolgármester, Orbán ezek közül csak azt hajlandó betartani, amit jónak lát.

És az is sokak számára nyilvánvaló, hogy Tarlós nem jó gazdája Budapestnek. Sőt, valójában egyáltalán nem gazdája a fővárosnak, inkább amolyan helytartója, aki időről időre beszámol a valódi gazdának a dolgok állásáról. És, egyáltalán nem mellesleg, közben hagyja hogy a kormány kedvére kirabolja Budapestet. Azt a várost, amely a magyar nemzeti össztermék közel negyven százalékát adja, de ennél az összegnél jóval kevesebbet kap vissza a közösből. Tarlós tétlenül nézte, hogy elűzik Budapestről a CEU-t, tönkre teszik a Magyar Tudományos Akadémiát, az 56-os Intézetet, betonnal vetik be fű helyett a Városligetet, és kiirtották az összes fát a Kossuth téren.

Ez az, amit nem lehet eltitkolni a budapestiek elől, és a mostani levélben Tarlós főpolgármester ezért igyekszik azt bizonygatni, hogy ő önálló, önjáró, neki Orbán nem parancsol. Ezért írta a levelet a Magyar Nemzetben, és nem azért, hogy az ellenfeleivel vitatkozzon. Tarlós főpolgármester ugyanis, akárcsak kenyéradó gazdája, Orbán miniszterelnök, már régóta nem vitatkozik senkivel. Ebből kifolyólag írhat Tarlós főpolgármester akárhány és akármilyen hosszú levelet a Magyar Nemzetbe, ameddig nem áll ki vitára ellenfeleivel, senki nem mossa le róla a számára egyre kényelmetlenebbé váló bélyeget, hogy ő nem a budapestiek, hanem a Fidesz embere.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán Viktor hadat üzent mindenkinek, aki most él, aki most születik, és aki utánunk következik

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 24 - 15:42

Orbán Viktor friss döntésével tulajdonképpen hadat üzent mindenkinek, aki most él, aki most születik, és aki utánunk következik. Ön fideszes vagy DK-s, jobboldali vagy baloldali, konzervatív vagy liberális? Egy szempontból teljesen mindegy. Ha annyiban hagyjuk a jelenlegi kormányzat tettekben klímatagadó politikáját, a saját gyermekeink jövőjét áldozzuk fel. A helyzet az, hogy nincs több időnk, most kell lépni.

„Mi a céllal egyetértünk, de egész addig, amíg nem látjuk, hogy hol van erre a pénz, addig nem vállaljuk, úgyhogy kezdjünk el tárgyalni a pénzről.” – nyilatkozta pár napja a miniszterelnök az uniós csúcs után. Az, hogy Orbán Viktor megvétózza az uniós klímacélokat, és a markát tartja az Európai Uniónak, elkerülhetetlen következménye annak a politikának, amit kilenc éve folytat. A sokat emlegetett „magyar modell” lényege ugyanis az egyoldalúan autóiparra alapozott gazdaságpolitika és a külföldi tőke kiszolgálása – meg az annak útjában álló társadalmi és környezeti „akadályok” módszeres lebontása. Gondoljunk csak a bérek lenyomására, a munkavállalói jogok és az azokat védeni hivatott hatóság, vagy a környezetvédelmi intézményrendszer földig rombolására. A kormány stratégiai partnereinek ma gyakorlatilag papírjuk van arról, hogy nem kell betartaniuk a dolgozók jogait, ha pedig kiemelt beruházásról van szó, nincs az a környezetvédelmi szakhatóság, ami a rendelkezésére álló 15 nap (!) alatt keresztbe tenne nekik. Ebben a kiszolgáló-bérgyártó szerepben olyan, hogy társadalmi és környezeti érdek, egyszerűen nem létezik.

De menjünk tovább. Olcsó rezsi. Most az az ember mondja, hogy „nekünk olyan megoldás kell, hogy klímacélok legyenek, és meg tudjuk védeni az olcsó rezsit is”, aki évek óta mást sem csinál, mint keresztbe tesz a rezsikiadások fenntartható, klímabarát csökkentésének és a zöld gazdaság fejlesztésének. Merthogy éppen az Orbán-kormány volt az, aki százmilliárdos nagyságrendben vett el a néptől szigetelésre fordítható uniós pénzeket és irányította át közintézményekre, nyilván, mert abból lehet lopni. Aki megadóztatta a napelemeket, a szélerőműveket pedig adminisztratív szabályozással lehetetlenítette el – csak hogy ne legyen konkurenciája a paksi áramnak. Perverz, hogy amikor a hírek szerint az ország pénzügyminisztere Moszkvába utazgat annak érdekében, hogy kiszabadítsa az országot az elkapkodott, rossz konstrukciójú és felesleges orosz hitelből, a miniszterelnök elkerülhetetlen végzetnek akarja beállítani az atomot. Pedig ez nem kényszerpálya, igenis volt és van másik út – és még nem sikerült mindenkit eltakarítani a politikából, aki értelmes, az ország javát szolgáló megoldásokban és nem korrupt üzletekben gondolkodik.

Azt is állítja a miniszterelnök, hogy Paks2 nélkül nincs klímaharc és olcsó rezsi. Egy: az atom a gyakorlatban mindig kiszorítja a zöldenergiát. Kettő: borzalmasan drága. A 21. században Európában még nem épült atomerőmű a tervezett költségkereten belül. A paksi bővítés 4000 milliárd forintos árában ráadásul nincs benne pl. az atomhulladék tárolásának a költsége. Eddig elment nagyságrendileg 250 milliárd a semmire (tételes kimutatást még nem sikerült kapnunk), az ún. „olcsóságot” és „megtérülést” igazoló Rothschild-jelentés az ellenkezőjét igazolja, ellenben a Századvég hozta ki anno, hogy másfél paksnyi energia megtakarítható azzal, ha szigetelünk. Pár éve az Energiaklub közölt egy tanulmányt arról, hogy mennyi is lenne a valós költsége a ZÖLD ill. az ATOM forgatókönyvnek az ország számára: számításaikból egyrészt kiderült, hogy a magyar energiaellátás új reaktorok nélkül is biztosítható, másrészt a zöld alternatíva nemcsak környezetvédelmi, de gazdasági szempontból is kedvezőbb lenne- elsősorban az atom-verzió magas üzemanyag-költségei miatt.

Én a magam részéről inkább a szakembereknek és a világ komolyan vehető tudósainak hiszek, de ezt mondatja a józan ész és az életösztön is. Ott van példádul a Nemzeti Energia- és Klímaterv, amit muszájból írt meg a kormány az Unió szíves felkérésére, ugyancsak az Unió szerint csapnivaló – szabadfordításban összecsapott és félkész, nem komolyan vehető, nincs benne forrás, szakmaiság, határidő, semmi. Pedig a hazai zöldek próbáltak segíteni – nem hallgattak rájuk. Most év végéig kell a kormánynak átdolgozni az egészet. Ki akarták pipálni, visszadobták. Maga a terv 2030-ra ír elő feladatokat, amúgy az EU nagyon alap dolgokat kért benne, az ország lehetőségeivel arányos és méltányos kibocsátáscsökkentés, megújuló részarány növelése és energiafelhasználás keretek közé szorítása – és még így is önmagához képest is alulteljesített a kormány. Ott van például a közlekedési széndioxid-kibocsátáscsökkentési vállalás is, ami esetünkben a legrosszabb az Unióban, még a közlekedésből származó kibocsátás 30 %-os növelését is bevállalja a kormány – úgy, hogy városaink, és nem csak a főváros, de az nagyon, konkrétan fuldoklik a szállóporban.

És ha ezt így hagyjuk, a kormány menni fog tovább – ne feledjük, ők mindig addig mennek, amíg valaki meg nem mutatja, hogy eddig és nem tovább. Márpedig ezzel a témával minden embernek dolga van. Forró hét közeleg, és most még csak ízelítőt kapunk abból, ami egyre többször és egyre borzalmasabb mértékben megtörténhet velünk, ha ezt hagyjuk. Az „emberi civilizáció összeomlása” nem csak egy tudományos-fantasztikus film alapdramaturgiája már, hanem a híreink erről szólnak – hogy ide jutunk, ha a nulla felelősséget vállaló populisták karmai között maradunk.

Márpedig Európában, akárhogy is nézzük, a választásokon áttörés volt. Eljött a lázadás éve, ahogy Orbán mondta, de nem azok lázadtak, akikre ő gondolt: ő a szélsőjobbot várta, a zöldek és a liberálisok jöttek. Európa népe nem térdelt le, kezébe vette a sorsát, és zöld pártok sora tört át vagy erősödött meg, németek, finnek, britek, írek, franciák, portugálok sorra jöttek fel, zöldül a társadalom és vele együtt a politika és gazdaság is. Egymást érik a diáktüntetések, klímasztrájkok. Közben Kelet-Közép-Európában beomlottak a zöldek, és most a lengyel, cseh és magyar populista vezetők voltak azok, akik vétóztak.

Ezt a küzdelmet nem lehet átengedni nekik. Tíz évünk van arra, hogy visszafordítsuk azt, amit még lehet belőle és mindenkinek ott kell küzdeni, ahol van. Én most az Európai ügyek bizottságának tagja vagyok, ahol szaván fogom a Miniszterelnökség államtitkárát, és kezdeményezéssel élek, hogy a vétó miatti helyzetre tekintettel részletesen vitassuk meg a kormány elképzeléseit, magyarázatát, meghívva az ülésre azokat a szakmai és civil szerveket és partnereket, akik nélkül sem társadalmi, sem szakmai párbeszédről nem lehet szó. Schmitt Pál Péter államtitkár legutóbbi bizottsági ülésünkön azt mondta: „nagyon nagy örömmel” jönnének egy klímaváltozásról szóló tematikus bizottsági ülésre. Itt van az ideje, megteszem a szükséges lépéseket. És folytatás következik!

Szél Bernadett

Kategóriák: Szervezetek

GISELLE – A NOVOSZIBIRSZKI ÁLLAMI OPERA ÉS BALETT SZÍNHÁZ ELŐADÁSA MARGITSZIGETI SZABADTÉRI SZÍNPADON

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 24 - 14:05

Először látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpad gyönyörű környezetében a rejtelmes német mondakörből megalkotott romantikus balett, a Giselle! A színpad különleges, burjánzó természeti adottságai miatt sosem látott módon elevenedik meg a bemutatása óta töretlen népszerűségnek örvendő, túlvilági lényekkel benépesített, szenvedélyes klasszikus balett.

A bűbájos villik és az esküvőjük előtt meghalt menyasszonyok történetét feldolgozó Giselle a XIX. század romantikus balettjének egyik alapdarabja, 1841-es párizsi bemutatója óta a klasszikus balettrepertoár kötelező darabja világszerte. A címszereplő, a fiatal Giselle szerelmi csalódásba hal bele. A becsapott és elárult szerelmes halála után kísértő villivé válik, olyan szellemmenyasszonnyá, aki éjfélkor megjelenik és új áldozatokat keres az élők között, hogy halálra táncoltathassa őket. Az egyszerű, romantikus klisé mögött a bonyolult férfi-nő problematika is megjelenik, táncosként pedig Giselle-é az egyik legösszetettebb és legnehezebb főszerep, melyet a szigeti színpadon tavaly bemutatott The Great Gatsby balettshow Daisy-je, Olga Grishenkova alakít.

Novoszibirszki Állami Akadémiai Opera és Balettszínház a NOVAT kivételes bemutató előadását a csodálatos szólótáncos Nikita Dolgushin emlékének ajánlották az alkotók.
Szólótáncosok: Olga Grishenkova és Anna Germizeeva / Mikhail Nedelsky és Roman Polkovnikov 

Zeneszerző: Adolphe Adam

Szövegkönyv: Jules-Henri Vernoy de Saint GeorgesThéophile Gautier, és Jean Coralli Koreográfia: Jules PerrotJean Coralli, és Marius Petipa koreográfiájuk alapján Nikita Dolgushin

Zenei vezető: Karen Durgarian
Koreográfus: Nikita Dolgushin
Díszlet és jelmeztervező: Vyacheslav Okunev
Fénytervező: Alexander Kibitkin
Balett mester: Mikhail Messerer
Asszisztens: Evgenia Kostyleva

Közreműködik a Magyar Állami Operaház Zenekara.
Karmester: Jankó Zsolt

A Novoszibirszki Állami Akadémiai Opera és Balettszínház klasszikus balettelőadása.

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

Megjegyzés:

A képek megjelenését az Opera Társulata engedélyezte! Itt az engedélyezett képek egy részét tudom megmutatni, a többi képet folyamatosan a KMH Facebook oldalára töltöm fel!

és egy előzetes a Facebook oldalon nemsokára megjelenő képekből:

 

Kategóriák: Szervezetek

Nyílt levél az ellenzéki előválasztáson indulók számára

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 22 - 17:48

Tisztelt előjelöltek!

Nekem mindhárman szimpatikusak – ki jobban, ki kevésbé, van még négy napom, hogy eldöntsem. Az tudható: bármelyikük is lesz az első az ellenzéki jelöltek között, sőt, ha az októberi szavazáson le is győzi a jelenlegi udvartartás (kormánynak nem nevezném őket) mamelukját, nem lesz lehetőségük a főváros ellenzéki főpolgármestereként bármelyik ígéretüket beváltani. Nincs kétségem: ha az ellenzék felé hajolna az októberi szavazás eredménye, még az urnazárás utáni éjjelre, de legkésőbb másnap reggelre összetrombitálná hadát a magyarországi első szolga – és percek alatt felszámolná az önkormányzatiság soványka maradékát, különös tekintettel a Budapest törvényre.

Akkor nincs mit tenni?

De, szerintem van. Csak le kéne ugrani évtizedes közhelyek beidegződéseiről.
Itt van pl. a főváros szennyezett levegője. Mindenki a közlekedést akarja megbénítani – vagyis a város életét, miközben a mérések évek óta azt mutatják: már régóta nem a járművek kibocsátotta szennyezés a fő felelős, hanem a mikroszemcsés por. Márpedig ez a finom por egy teljesen lezárt lakásban is megjelenik, ha nem törölgetnek időnként.

Ugyan a város egyik külkerületében lakom, de közel az egyik főúthoz. Kilenc (!) éve nem láttam utcaseprőt az utcánkban. Ha van hely a kukámban – többnyire van, de az kell a kertből származó gaznak, amit tilos elégetni, belesöpröm az úttesten megállt por-víz-sár kombót, de csak a házam elől.
Nem részletezem. Én arra fogok szavazni, aki megígéri, hogy végre fölsöpri a fővárosi utakat – akár a belvárosi utcákat is, akár a parkoló autók alól is. Ez számottevően javíthatná a fővárosi, mérések által igazoltan a porszennyezés miatti rossz levegőt, és nem akar biciklire kényszeríteni 80 évest, kisgyerekest, meg csecsemőt. És ezt megteheti az udvartartás nélkül is.

A másik a fa-fóbia.

Jaj, de szép! – mondjuk mi, városi lakosok. Ja, csak időnként a kiöregedett fák a fejünkre (házunkra, autónkra) hullanak, akár emberhalált okozva, mint a 2006-os tüzijáték idején.

Tehát én nem azt várom, hogy „egyetlen fát se lehessen kivágni”, hanem azt: a fővárosi faállományt folyamatosan karban kell tartani, az özönfákat visszaszorítani.

Naná, érintett vagyok: évek óta küzdök az önkormányzattal, hogy a házam előtt, de az ő területükön álló gazfákat rendszabályozzák meg végre. Nem kéne még kivágni se – bár ez a fajta juhar 3 év alatt képes 4 méter magasra nőni – csak annyi kéne, hogy a tetőm felé ágaskodó egyik főágát vágják ki. Nem, hosszú hónapok küzdelmébe telik, hogy a konkrétan a tetőre tehénkedő gallyat levágják – ami két hét múlva visszanő.

Most éppen két hónapja várok válaszra, hogy mikor hajlandó az önkormányzat a saját pici, mintegy 20 nm-es területét rendbe tenni. Persze, tehetném én is, ha lenne hozzá fizikai és anyagi erőm – és ha lenne is: még ott függne a fejem fölött minimum egy szabálysértés. Jajistenem, szűzmárjám, egy FA lombkoronáját megmetszeni?! Magam is a flaszteron születtem, itt is élek: fogalmam sincs, honnét tudom (tán az általános iskola növénytan óráiról), hogy az öreg fák életét a lombkoronájuk megújító metszésével, meg a vadhajtások levágásával lehet meghosszabbítani. Ami a metszés időpontjában ugyan kíméletlen barbárságnak látszik – de már a következő vegetációs időszakban – ami lehet egy hosszú, meleg ősz is – látványos eredményt hoz: szinte fellélegző, szabadon nyújtózó fát.

Bátrabban nyúlnék a főváros közterületeit szennyező „szobrokhoz”, elsőként a Szabadság téri hazug, idomtalan kőrakáshoz, ami a „megszállási emlékmű” címet viseli. Akár annak árán is, hogy a szomszédságában lévő szovjet felszabadítási obeliszket elvitetném a Kerepesi úti temető katonai sírjaihoz.

Jól tudom, hogy a jogállam megcsúfolásaként szégyenszemre létezik egy törvény a „nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházásokról”, amikhez nem kell semmiféle hatástanulmány, környezeti vizsgálat: elég a kormány engedélye. Ennek alapján rittyentették a Szabadság térre ezt a randa kőrakást éjnek-évadján – jellemző módon azóta sem akadt olyan lelkes nerista, aki hajlandó lett volna fölavatni, átadni. De ugyane törvény alapján vágták ki a Kossuth téri hársfákat, akolbólították ki a térről az 56-os forradalmi lángot, Károlyi Mihály, Nagy Imre és József Attila szobrát. Bizonyára számottevő eredményt hoztak a nemzetgazdaságnak.

Nincs kétségem: e törvény alapján akadályozzák meg a Kossuth tér megközelítését az Alkotmány utca felől. Ahová undorító módon száz méteres kolumbárium-falat terveznek, amibe szándékuk szerint, cinikusan éppen a „nemzeti összetartozás” jegyében készülnek eltemetni az élő magyar nemzetet – a magyar államhatárokon belül és kívül.

Érteni vélem, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelöltek inkább a „szakmai” kérdésekre helyezik a hangsúlyt: egészségügy, lakhatás, környezetvédelem. De könyörgöm! Mi a politika, ha nem az egészségügy, lakhatás, környezetvédelem?! Csakhogy e szakpolitikák mit sem érnek, ha nem adnak lehetőséget az érzelmi azonosulásra. Ha nem fejezik ki nyíltan: a főváros lakóinak többsége nem vevő a nyárikonyhák falvédőinek hamis esztétikájára, és a hazugságot nem nyeli le sem a közoktatásban, sem a közterein.

Tisztelt előjelölt Hölgy és Urak!

Számítsanak bátrabban a főváros jobboldali, baloldali, konzervatív, szocialista, hazaszerető népére! El tudnék képzelni egy akciót – sajnos már vénasszony vagyok, ahogy ezt egyik olvasótársunk a képembe is vágta, mint bűnt, a korral járó bizonytalan egészségi állapottal és fogyó erőnléttel. De fiatalabb honfitársaim megtehetnék. A ner atyja ugyanis kijelentette: a Kossuth teret „eredeti” 1944 évi állapotába kell visszaállítani. Nosza, legyen! Hordjunk pár száz homokzsákot a Parlament épülete köré – ahogy 1944-ben a bombázások miatt volt! Még haszna is lehet az országgyűlési ner-struccok számára: nem a tér sivatagosra kövezett műmárvány talajába kellene dugniuk a fejüket…

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Vitathatatlan/ incontrovertible

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 22 - 17:39

Ezzel a címmel készült egy amerikai film, egy börtönbeli illegális ketrecharc volt a történet.

Nekünk is van ilyenünk, de nem illegális, hanem államilag szervezett. A ketrecharcos pedig Orbán Viktor. Ellenfelei válogatottak és mindig mások. Neki arra sincs szüksége, hogy a bandázs alá holmi ólomlemezeket csempésszen be. Puszta ököllel küzd, lássa mindenki, ő nem használ tisztességtelen eszközöket. Mármint, a nyílt színen nem.

Lássuk, mik is az Orbán-féle ketrecharc elemei.

  1. Orbán Viktor lebontja a demokráciát. Nem én mondom, a londoni Guardien írja, jelezve, hogy véget kellene vetni ennek a gyalázatnak. Persze, a Guardien biztosan Soros lapja. Vagy nem. Azonban kétségtelen, hogy úgy vélik, Orbánék az EU pénzein valósítják meg illiberális törekvéseiket, ami azért nem igazán korrekt dolog. Azon felül az EU új vezetésének meg kell mutatnia, hogy megvédi a demokráciát tagállamaiban is, ami, természetesen Orbanisztánban a belügyekbe való beavatkozást jelentené. Mármint, Orbánék szerint.
  2. A Guardian – ami, természetesen, valami rohadt ballib sajtótermék – szerint Magyarországon már régóta nincs demokrácia. A kormányzat által gyakran hangoztatott illiberális demokrácia, amit Orbán magáévá tesz, gyakorlatilag és logikailag értelmetlen kifejezés, de arra alkalmas, hogy Orbán hivatkozzon rá, mivel verbális alkotórésze a demokrácia szó.
  3. A Freedom House meglehetősen érdekes minősítésbe degradálta Orbanisztánt: hibrid rezsim. Nem igazán hízelgő, mert hát, érdemileg se nem demokrácia, se nem diktatúra. Tökéletesen alkalmas Orbán pávatáncára.
  4. A NER gyakorlatilag az egypártrendszer kivitelezője. Az állami adminisztráció a pártállam kedvezményezettjeit támogatja, tolja előtérben, látja el – uniós pénzekkel kitömött – megrendelésekkel.
  5. A Fidesz propagandájára fordítanak állami forrásokat, az NGO-kat ellehetetlenítik, a nem fideszes vállalkozásokat indokolatlan NAV-vizsgálatok görcseivel sújtják.
  6. A Fidesz lényegében lebontotta a független igazságszolgáltatás építményét.
  7. Úgy változtatták meg a választási törvényt, hogy a Fidesz 2014-ban a szavazatok 44%-ával jutott hozzá a parlamenti helyek 66%ához.
  8. Gyakorlatilag média kartellbe tömörítették a kormánypárti írott és elektronikus médiát, teljesen uralva ezzel – no, nem a piacot, hanem – a polgárok agyát.
  9. Az NGO-król szóló új törvény kiszorította Soros György Nyílt Társadalom alapítványát, és az ellene folytatott dühödt antiszemita kampány a korábbi idők leg aljasabb módszerei szerint folyik.
  10. Gyakorlatilag elüldözték a CEU-t, és lenyúlták a – független – MTA kutatóintézeteit, de ami a fő, vagyonát.

Mindezt arra hivatkozva, hogy de hát, még mindig van független média – ami eléggé el nem ítélhető, de nyugi, majd tesznek róla –  ráadásul az ellenzék – fene a pofáját – megszerzett 8 helyet az Orbanisztánnak járó 21-ből!

Mindehhez fűzném Kohn bácsi mondását: a fél igazság, bóher, az teljes hazugság!

Kategóriák: Szervezetek

Ma két éve nevezte Orbán kivételes államférfinak Horthy Miklóst

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 21 - 20:46

Éppen két évvel ezelőtt, 2017. június 21-én, a megújult Klebersberg-kastély átadásán nevezte kivételes államférfinak Orbán Viktor Horthy Miklóst. Azt a kormányzót, akinek regnálása alatt születtek a zsidótörvények, amelyek végül mintegy félmillió zsidó származású magyar ember elpusztításhoz vezettek. Horthy volt a kormányzó akkor is, amikor Magyarország belépett egy igazságtalan, és utóbb vesztesen megvívott háborúba, s ő volt az elsőszámú felelős a II. magyar hadsereg (nem zsidó származású) katonáinak elpusztulásáért a Don-kanyarban.

Az Orbán által elmondott mondatból amúgy nem az derül ki, hogy ő kivételes államférfinak tartja Horthyt, hanem az, hogy Magyarország miniszterelnöke akkor ezt tartotta hasznosnak mondani. Voltak olyan történészek, például Ungváry Krisztián, akik szerint Orbán ezzel a megfogalmazással a jobboldalnak üzent.

Ez a vélemény logikus ugyan, de az ügy ennél valamivel árnyaltabb és bonyolultabb. A normális, tisztességes jobboldalnak ugyanis ezzel nem lehet üzenni, mert magát polgárnak tartó jobboldali ember nem tekint Horthyra kivételes államférfiként. A normális, tisztességes jobboldali ember tudja, amit persze Orbán is tud, hogy – lásd, mint fenn – Horthy Miklós sok százezer zsidó és nem zsidó származású magyar ember haláláért felelős.

Orbán ezzel a két évvel ezelőtti mondatával legföljebb a szélsőjobbnak üzenhetett, valamint azoknak a Fidesz-fanoknak, akik ideológiai kanyargásai közepette vakon és elvtelenül követik őt. A miniszterelnök ugyanis 2015-ben még visszafogottabban fogalmazott Horthyról, amikor a Hóman szobor körüli viták kapcsán azt mondta, hogy olyan embernek nem állítanak szobrot Magyarországon, akik megszálló hatalmakkal kollaboráltak.

Horthy Miklós ilyen ember volt, és ezt Orbán nemcsak 2015-ben tudta, de 2017-ben is, sőt, talán még 2019-ben is tudja.

Kategóriák: Szervezetek

Merjük vállalni a népek és vallások közötti párbeszéd kockázatát

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 20 - 15:50

Ferenc pápa csíksomlyói üzenete egyértelmű és időszerű.

Miután június első napján ünneplem a születésnapomat, szép ajándék volt számomra, hogy épp ezen a napon mutatott be szentmisét a katolikus egyházfő Csíksomlyón. Sajnos nem tudtam ott lenni személyesen, ennek egészségügyi okai is vannak – nem tudtam vállalni a gyaloglást.

A születésnapomat nagycsaládi körben ünnepeltük, az unokaöcsém kislányát kereszteltem Zebegényben. A június nálunk ünnepi hónap: a legtöbb közeli rokonom ebben a hónapban született, én nyitom a sort. Annyi kedves üzenetet kaptam a nap folyamán, hogy este még 48 SMS várt elolvasásra, a telefonhívásokat is alig tudtam fogadni.

A pápalátogatásba így a televíziós közvetítés által tudtam bekapcsolódni – megható volt látni azt a sok embert, megtapasztalni, hogy végre a Szentatya velünk, magyarokkal személyesen találkozik.

A beszéde egyértelmű volt és nagyon időszerű. A kiengesztelődés útján kell járnunk, s az a mondata is a szívembe égett, hogy aki kockáztat, az nyer ajándékot.

Merjük vállalni a párbeszéd kockázatát!

Valódi párbeszédre van szükség a nemzetek között, a vallások között, de egymás között is.

Az a reményem, hogy a Szentlélek bátorítani fog bennünket ebben a kockázatvállalásban, az igazi párbeszéd gyakorlásában.

Beer Miklós

Kategóriák: Szervezetek

Kohn bácsi és a magyar nyelv

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 20 - 15:36

Fantasztikus ez a magyar nyelv! – szögezi le öreg barátom – pedig még le se nyelte a délutáni teázáshoz elébe készített sütemény utolsó falatjait se. A morzsák belepörögnek a füles fotel ráncai közé, ember, azaz takarító nő legyen a talpán, aki innen előbányássza valamikor is a hajdan édes-friss darabkákat. Mindez azonban őt szemlátomást csöppet sem zavarja. Valamiféle újsággal csapkodja köntöse szélét, hogy megszabaduljon végre a kéretlen sütizúzalékoktól, bőségesen terített asztalt biztosítva ezzel az amúgy is folytonosan itt lábatlankodó macskafalkának. Aztán, hogy végez a soha véget nem érni látszó feladattal, újra az újságnak szenteli figyelmét. Orra nyergére ereszti okuláréját és tanárosan kérdezni kezd.

– Tudod te egyáltalán, hogy az a szó, hogy pénz, amit mi itt Izraelben egyszerűen csak keszefnek mondunk, a magyar nyelvben hányféle árnyalattal bír – néz fel szemrehányóan és választ sem várva, már adja is fel a leckét.

– Lássuk csak. Ha egy bank ad neked pénzt, akkor az hitel. Vagy kölcsön. Ha te adsz a beit knesszetnek, akkor az adomány. Ha a fiad egy versenyen előkelő helyen végez, akkor azzal pénzdíj is jár. Amikor nősültél és apósod kisámfázta a zsebedet, az volt a hozomány. Amit aztán a válás után kellett fizetned azt úgy nevezik, hogy tartásdíj. Ha elmaradsz a törlesztéssel, akkor adósságod lesz, amit a hatóságok adó formájában behajtanak rajtad. Sőt, akár bírságot is kiróhatnak rád, amit a fizetésedből kíméletlenül levonhatnak. De például pénz a váltságdíj és a korrupció eszköze sem más: csúszópénz. Ha szerencséd van és megöregszel – zárja le elmélkedése áradatát: – nyugdíjat kapsz majd pénz helyett..!
Várakozás teljesen pillant rám az öreg, sikerült-e elkápráztatnia a fene tudja honnan előkotort nyelvi leleményeivel. Kétségtelen van némi igazság abban, amit összehordott, hiszen már így is gazdag a példatára, pedig a szinonimákról még nem is ejtettünk szót. Nekem azonban maradt hiányérzetem, rá is kérdezek.

– Kohn bácsi drága, azt a helyzetet miként nevezzük, amikor a feleség belenyúl a férje pénztárcájába?
Az öregen nem lehet kifogni, kész a válasszal:

– Szabad-rablás – mondja és lemondó kézmozdulatával jelzi, volt már ilyesmiben része.

– És amikor a férj ad pénzt hitvesének – okvetetlenkedem.

– Az a helyzet sokkal bonyolultabb – borul el a tekintete az öregnek. – Induljunk ki a jobb megérthetőség kedvéért a repülőtéri vámmentes üzletek példájából. A duty free shoppokban vámmentesen szerezheted be, amire szükséged van. A free az olyasmi, mint a bli, azaz valami nélkül, szabadon, a duty pedig azt jelenti, hogy vám. Meg azt is azonban, hogy kötelesség. És erről sokan szívesen elfeledkeznének. Na már most az asszonyi, hogy másként nevezzem, a házastársi szolgáltatás, bár az írás szerint ha jól értelmezem, kötelesség, azért azt a legnagyobb jóindulattal sem lehet sem duty-nak sem free-nek, vámmentes árunak, terméknek, szolgáltatásnak nevezni. Jobban illik rá az élethossziglan tartó vezeklés díja, amit nem ritkán egy fiatalkori elhamarkodott döntésed miatt kell fizetned.
És teszed mindezt önként és dalolva – teszi hozzá kárörvendően pislogva fel füles fotelje mélyéből az öreg, aztán hogy nincsenek ellenérveim, visszatemetkezik a morzsák elhelyezkedésének feltérképezésébe. Mára már megszűntem létezni számára. Nem is igen akarom vitatni megállapítását, miszerint a nagy igazságok mélyén mindig egy pofonegyszerű magyarázatok rejteznek.

Vagy nem…

Sáfrán István
(Új Kelet – Izrael)

Illusztráció: Kenney Mencher

Kategóriák: Szervezetek

Begördült Magyarországra a migránskaraván

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 19 - 16:02

Hiába a nagy nyári rekkenő, Bakondi György és csapata, most sem pihen. Míg a magyarok közül sokan valamelyik tó hűs vizében lógatják a lábaikat, a katasztrófavédelmi főfelelős hivatalának ébersége egyetlen percre sem lankad. Azért sem árt az óvatosság, mert most csak azért nem látszanak a hazánkat fenyegető migránskaraván tagjai, mert annyira rafináltak, hogy úgy tesznek, mintha nem is lennének. Mindeközben a déli határon…

– Tiszteletem migráns urak, üdvözöljük Önöket a mi kedves, barátságos, vendégszerető országunkban.

– Jó napot.

– Cigaretta? Szivar? Sajnos, röviditalokból jelenleg nem túl széles a választékunk…

– Bocsánat, úgy látszik, eltévedtünk. Azt hittük, ez itt Magyarország.

– Jó helyen járnak, migráns urak. Kerüljenek beljebb, biztosan elfáradtak a hosszú úton.

– Viccel velünk? Gúnyt űz a nyomorunkból? A kiszolgáltatottságunkból? Nekünk azt mondták, hogy Magyarországon nem kedvelnek bennünket. Kerítést építenek a határon, idegengyűlölő szövegekkel szórták tele az országot.

– Ez a maguk csoportjára nem vonatkozik. Önöket kiválasztottuk, és különleges bánásmódban részesülnek.

– Nem zárnak be bennünket? Nem viselkednek velünk lekezelően és embertelenül, mint a többiekkel?

– Ellenkezőleg, uraim! Tisztes megélhetést biztosítunk az Önök számára. Munkát kapnak, rendes fizetést, valamint költségtérítést.

– Még mindig nem értjük. Önök örülnek nekünk?

– Igen, migráns urak, Önök lesznek a mi bűnbakjaink.

– Bűnbakok? Nem követtünk el semmit.

– Tudjuk, uraim, de ez bennünket nem érdekel. Önöket bűnbakként kívánjuk foglalkoztatni Magyarországon. Önök a jövőben Magyarországon élnek. Egyetlen feladatuk lesz: elviselni, hogy Önök miatt van minden.

– Szökőár? Földrengés? Kolera?

– Na, ennyire azért nem komoly a helyzet, nálunk ilyenek nincsenek.

– Akkor mi az, amiért mi leszünk a felelősek?

– Mindenért, ami rossz a magyar embereknek. Tudják, nálunk nagy a korrupció, lopnak a közpénzből, és az emberek hajlamosak ezért a kormányt okolni. A miniszterelnököt, az ő családját, pártját, barátait, üzletfeleit. Ezen szeretnénk változtatni.

– Megszüntetik a korrupciót? Többé nem fognak lopni?

– Látszik uraim, hogy Önök egy másik kultúrából jöttek. Szó sincs ilyenről.

– Hanem?

– Önök lesznek mindennek az okai. Ha bármi rossz történik Magyarországon, például drasztikusan drágulnak a zöldségek és a gyümölcsök, Önökre mutogatunk majd.

– Még sosem voltunk bűnbakok. Kell hozzá valamilyen előképzettség? Iskola, tanfolyam?

– Semmi ilyenre nincs szükség. Elegendő, ha Önök ijesztő arckifejezést vágnak, fenyegetően néznek mindenkire, és amennyire csak tudnak, legyenek ellenszenvesek.

– Nem lesz ebből nekünk bajunk? Ha a magyar emberek mérgesek lesznek ránk, rajtunk töltik ki a haragjukat. Meg is verhetnek bennünket, hogy durvább atrocitásokról ne is beszéljünk.

– Ettől Önöknek nem kell tartaniuk uraim. A kormányt sem kedvelik, mégsem esett semmilyen bántódásuk. Sőt, nézzenek a tabellára: a kormányzópárt, a Fidesz, toronymagasan vezeti a közvélemény-kutatásokat.

Kategóriák: Szervezetek

Személyi kultusz újracsomagolva

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 18 - 16:40

Nem, nem éltem ‘89-ben, nem voltam ott, amikor Orbán elmondta híres beszédét a Hősök terén Nagy Imre és négy társa újratemetésén. De hála az interneten fellelhető számtalan dokumentumnak, sok mindent megtapasztalhattam abból, ami a szüleimnek akkor és ott megadatott. Persze mindehhez nekem már ott van hozzácsatolva az elmúlt 30 év tapasztalata is. És amit így láttam, megrémisztett.

Egy olyan korszak volt ez, amit a félelem és a napi betevő előteremtése miatti aggodalom tudott csak egyben tartani.

A diktatórikus rendszerek mindig egy mítosszal kezdik. A nagy hősökkel és gonoszokkal, áldozatokkal és mártírokkal és egy „igaz” és „megkérdőjelezhetetlen” győztessel. Így lépett a magyar történelem színpadára Rákosi is. Mármint 1949-től ‘56-ig.

Nem csoda, hogy amikor Rákosit a szovjetek elmozdították, és az akkor igen népszerű Nagy Imre került a helyére, a nép elkezdett reménykedni. A moszkvai vezetés azonban meggondolta magát, és a rákosista Hegedüs András lett pár évvel Imre kinevezése után a miniszterelnök. Aztán jött ‘56, és az utcákon elfolyó vér elmosott minden mítoszt, minden személyi kultuszt Rákosi politikai örökségéből.

Az új hős a nép és a munkás harcos lett, aki az ávósokkal harcolt, a zsarnokok ellen, és a szovjet tankokkal nézett farkasszemet. Új hős, új mítosz, ami persze természeténél fogva sokszor szintén túlzó és torzító volt a valósághoz képest, de hát a történelmi emlékezet sok esetben hasonlít az igazi mesékhez: nem az igazság, hanem a történet, a dráma, a csattanó számít.

Ez az évtizedeken át csak suttogva átadott mítosz igencsak jól jött a rendszerváltás idején, amikor a demokratikus ellenzék végre hivatalosan is megmutathatta magát. Ez volt a közösségi kohézió alapja, a közös történet. Ez lett ‘56 mítosza, „apáink és nagyapáink forradalma”. Ezek a rémisztően közeli, otthon is csak félve mesélt személyes családi történetek, hogy ki hol volt és mit csinált azokban a vérzivataros hetekben. Egy be nem fejezet történet, aminek a szálai összefonódtak. Ezt emelte fel önazonosságának igazolásaként az SZDSZ, az MDF és a Fidesz, az új generációs politikusok, miközben Gorbacsov már érezhetően lazábban tartotta a gyeplőt és a Kádár korszakba belelustult magyar hatóságok sem voltak éppen a helyzet magaslatán. Egyszóval: a politikai ellenzék jókor volt jó helyen.

Nagy Imre újratemetése lett a valósággá tett mítosz csúcspontja, a legenda elvarratlan szála és egyben egy új legenda kezdete. A demokrácia legendájáé. Ez volt 30 évvel ezelőtt. Ez az, amit egy nemzeti katartikus élményként eltettünk magunkban és amire jó volt visszaemlékezni.

Erre az érzésre, erre a kollektív élményre vetett most szemet a politikai tőkeszerzés érdekében a jelenlegi hatalom. Ezt akarja most átíratni az az ember, aki Nagy Imre újratemetésével lett igazán ismert és elismert tagja a magyar közéletnek. Paradox módon éppen ebből a történetből akar rákosista eszközökkel új legendát faragni, hogy személyi kultuszt építsen.

Aki ezt nem hiszi, nézze meg a 30.-ik évforduló „Szabadság koncert” fantázianévre hallgató esemény reklámfilmjét (ezt lentebb meg is teheti). Ez az új legenda szinopszisa: Orbán Viktor, az ember, aki egy mondattal hazaküldte az oroszokat. Az egyetlen, az igaz, a hatalmas…

Egy politikai újszülöttnek minden történet új. Márpedig a Fideszben most érezhetően úgy gondolják, hogy eljött az idő a személyi kultusz újracsomagolt változatának piacra dobásához. Éppen ezért nem árt, ha minél többen tudjuk: a Rákosi kultusz is így kezdődött. Először a Tanácsköztársaságban betöltött szerepét akarták túlnagyítani, majd a „bölcs vezető” megállította a fasiszták előretörését és megmentette az országot a nyugati fertőtől. Ma ugyanez megy, csak fordított sorrendben és némileg módosított szerepekkel. De a technika ugyanaz.

A propaganda akkor jó, ha nem kell értelmezni, hanem ösztönösen benyeli a nép. Ilyen jól lecsúszó mese az, hogy a bölcs vezető gondoskodik a népéről. Ma ugyan csak a gondoskodás illúziója van meg, a többit kitölti a hit, amit elég olykor megtámogatni egy-egy kampányszerű akcióval: ha kapok ma krumplit, akkor figyelnek rám. Ha kapok Erzsébet utalványt, fontos vagyok az államnak.

Ma személyi kultuszt ezzel, a közvetlen törődés érzésének illúziójával lehet felépíteni és fenntartani.

A pár kiló krumpli és a száraztészta nem szimpla szavazatvásárlás. Ez egy személyes ajándék, a gondoskodás manifesztációja. A védelmezés érzésének tárgyiasult kondícionálása személyesen Orbán Viktortól, aki megvéd a „migránsoktól”, megvéd a „brüsszeli ferttőtöl” és még a komcsikat is elkergette – méghozzá ahogy mostanra kiderült, ő egymaga. Ebben lehet hinni, ezen nem kell gondolkodni és ez így nagyon sokaknak jó, mert kényelmesen beleilleszthető a világképükbe.

Ez az a mai politikai életérzés, amit a Fidesz el akar adni egy frusztrált és mesterségesen elszegényített (vagyis kiszolgáltatott) ország lakóinak. Persze, azt ők is tudják, hogy ezt nem veszi be mindenki. De erre nincs is szükségük. Bőven elég, ha van kétmillió vevőjük, a többieket pedig vagy otthon tartják a szavazás napján, vagy különböző hatalomtechnikai machinációkkal megnehezítik az ellenzék dolgát. És ez így is lesz, kellemetlenül sokáig, mert a dolog sajnos működik. És működni is fog egészen addig, amíg az ellenzék nem számol le saját önző és kicsinyes szempontjaival és ki nem találja a saját közös történetét, amiben az orbánizmus ellenfelei végre elkezdhetnének hinni.

Dián Ákos

A szerző baloldali aktivista és diák. Minden Lánc c. blogja itt olvasható.

Kategóriák: Szervezetek

Az ember, aki nem engedett be a hivatalba

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 18 - 15:46

Épp az orrom előtt csukta be az ajtót. Az üvegajtó két oldalán álltunk: ő odabent, én odakint, a hivatalnak kinevezett ostromlott vár bejárata előtt. Az órám szerint még volt három perc, zárásig. Mondtam neki, hogy sajnálom, de nem tudtam hamarabb jönni. Különben is, csak egy csekket szeretnék feladni, azt hittem, még belefér.

Nem fér bele, mondja az ajtó túloldalán. Az ő óráján már 6 óra van, és az számít. Ebben speciel igaza volt: a hivatalban nem a mi óránk, nem a mi időnk érvényes.

Rendnek kell lenni, mondta magyarázatként az ember, aki nem engedett be a hivatalba. Akik odabent dolgoznak, azok is haza akarnak menni.

Évekkel ezelőtt egy üvegvisszaváltós nővel kellett vitatkoznom. Neki attól volt jó, hogy nem akarta visszaváltani az egyik üvegemet. Pedig az a palack is épp olyan volt, mint a többi húsz, amelyeket gond nélkül elfogadott, de ezzel az eggyel valamiért problémázott. Persze, nem az üveggel volt baja szegénynek. Nem is velem vitázott, hanem az egész elrontott életével. Talán nehéz gyerekkorára gondolt, lehet, most tudta meg, hogy megcsalta a férje. A gyerek megbukott a suliban, vagy nem neki, hanem az új kolléganőnek emelték a fizetését, pedig alig néhány hónapja van még csak ott.

Álltam a bezárt bejárat előtt, és közben valóban elmúlt 6 óra. Emberünk, láttam az üvegajtón keresztül, elégedetten nézett maga elé. Megint neki lett igaza, ismét megnyert egy kis csatát. Próbáltam haragudni rá, utálni őt, ahogyan az mifelénk normális üzemmenetben jogos elvárás, de nem sikerült. Eszembe jutott, hogy hazamegyek, előveszek egy doboz hideg sört, és elfelejtem az embert, aki nem engedett be zárás előtt. Miért is gondolnék rá többet, amikor nincs benne semmi érdekes.

Neki holnap is ugyanaz lesz, mint ami ma volt. Jönnek az emberek, levelekkel, csekkekkel a kezükben, délelőtt, délután, és lesz, aki éppen három perccel 6 óra előtt esik be. És holnapután megint, mindennap, ugyanúgy.

Kategóriák: Szervezetek

Beszélgetés egy Szombathelyre menekült pakisztáni családdal

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 17 - 16:22

Richard James feleségével és gyermekeivel egy évvel ezelőtt menekült el Pakisztánból, hogy aztán a Karitász és Székely János püspök segítségével találjon új otthonra.

A család – a korábban kereskedelmi menedzserként dolgozó apa, a katolikus iskolát igazgató, angoltanár végzettségű anya, a fogorvosi pálya felé tekintgető lányuk és a papi hivatás iránt érdeklődő fiuk – két évvel ezelőtt döntött úgy, hogy elhagyják Pakisztánt.

Forrás: nyugat.hu

– Ha fizikai erőszakot nem is tapasztaltunk, de érezhető egy fokozatos nyomás a keresztények és minden nem muzulmán ellen. Amikor fiatal voltam, egészen más volt a helyzet: a különböző vallások gyerekei együtt játszottak, együtt nőttek fel, mindenki barátságos volt. Mára megváltozott a helyzet, és sajnos rossz irányba. Félelem van a levegőben. Állandóan azt halljuk, hogy változtassuk meg a vallásunkat, ha a mennyországba akarunk kerülni. Én erre mindig azt mondom, hogy ezt a döntést ne az egyházakra, hanem Istenre bízzuk.

Magyarországon számtalan kulturális különbséggel szembesültek: másként ünnepelték a húsvétot, a karácsonyt, de másként működik az oktatási rendszer, egészen mások az ételeink, kihívás számukra a magyar nyelv és az is, hogy amikor Karacsiban 40 fok körüli hőség volt, itt 11-12 fok.

Hálásak a helyieknek: úgy érzik, szeretik őket. – Kilencven százalékban nagyon kedvesek és segítőkészek az emberek, a maradékkal pedig nem foglalkozunk. Mindenhol vannak jó és rossz emberek – mondják. Eleinte a templomban mindenki őket nézte, de lassan megismerkedtek a közösséggel: “megszoktak bennünket, már tudják, hogy olyanok vagyunk, mint ők.”

Beilleszkedésüket, befogadásukat az is segíti, hogy a gyerekek a helyi középiskolába járnak, a szülőknek pedig a Karitász ad munkát. – Soha nem akartunk munka nélkül ételt és ruhát kapni. Amikor megkapom a fizetést, mindig nagyon büszke vagyok, hogy el tudom vinni a gyerekeket a boltba – mondja az édesapa.

Sharon, az édesanya hangsúlyozta, hogy a gyerekeik jövőjét mindennél fontosabbnak tekintik, és bízik benne, hogy hamarosan képzettségünknek megfelelő munkát is találnak. – Tisztességesen dolgozunk és annyi pénzt akarunk, amiből meg tudunk élni. A gyerekeket arra tanítjuk, hogy a kemény munka visz előre az életben.

Józing Antal

A teljes cíkk a Nyugat.hu c. honlapon olvasható.

Kategóriák: Szervezetek

Ahogy a dolgok elintéződnek

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 16 - 14:38

Persze, általában nem maguktól, hanem egy önjelölt vezető által vezérelten. Persze, néha ez a vezető nem is annyira önjelölt, pláne, ha Messiásnak hívják, akkor sem, ha Nemzetvezetőnek, Diktátornak se úgy születik valaki, node, autokrata azért saját magába vetett hitéből – és tévedhetetlenségéből – lesz.

A bimbózó kommunizmus és a soha fel nem épült szocializmus – pedig mennyit dolgoztunk rajta! – ön- vagy mások által jelölt nemzetvezetői mind rendelkeztek egy pufferrel, ami köztük és szeretett népük közt állt. Úgy hívták: titkárság. Első sorban szűrőként – nehogy már minden féle csip-csup üggyel zavarják a Nagy Embert – másod sorban tehermentesítésként, a Nagy Ember helyett cselekedvén.

Ennek kirívó példája volt a Gazda – azaz Sztálin elvtárs – titkársága. A politikai/gazdasági tisztogatások áldozatai még a Butirka cellájában, vagy Kolima fagyában is meg voltak győződve arról, hogy tévedés áldozatai lettek, a Gazda erről nem tud, mert, ha tudna, nem engedte volna, ezért tucatjával írták a leveleket Sztálin elvtársnak, amik, persze, nem jutottak túl a titkárság cenzorain.

Az ukrajnai éhínség áldozatairól még a kijevi SZKP tagjai is úgy vélték, nem tud róluk Sztálin, mert akkor biztosan közbe lépne! Nos, Sztálin nemhogy tudott róla, de ő maga idézte elő a kollektivizálás erőszakos és kíméletlen bevezetésével. 4,5 millió áldozat? Smafu. Különben sem oroszok voltak. Azonban, ha mégis az a valószínűtlen eset állt volna fenn, hogy Sztálin nem tudott róla, senki nem mert ezzel a hírrel eléje állni, mert mindenki rettegett tőle..

Kádárnak is volt titkársága, ráadásul tőle nem rettegtek elvtársai. Kádár titkárságába is ugyanolyan kétségbeesett reménnyel kapaszkodtak mindazok, akiket bedarált a rendszer, hogy a mi apánk, Kádár elvtárs biztosan nem tud erről, meg arról, különben nem hagyná. Való igaz, Kádár titkárságán keresztül néha valóban elintéződtek dolgok. Ráadásul Kádár nem követte el minden vezérek típushibáját: az önkény igazolására szánt cinizmust, amiben Sztálin sem szűkölködött.

Node, napjainknak is van egy önjelölt vezére, Minden Magyarok Atyja és Vezérlő Csillaga, mi több, neki is van titkársága, amolyan mentális TEK.

Amikor egy zsámboki kilenc gyerekes asszony , kilakoltatástól való félelmében és valószínüleg végső kétségbe esésében a Nemzet Atyjához fordult segítségért, keserűen kellett csalódnia. A titkárság azt a választ küldte, hogy a Legfelsőbb Döntéshozó nem foglalkozik egyéni ügyekkel (ahogy gazdasági és nőügyekkel sem), minden esetre sok sikert kíván a szerencsétlen családanyának a jövőt illetően. Mindezt a Családok Évében. Na, ezt hívják cinizmusnak.

Persze, nem lehet elvárni Orbántól, hogy valóban mindennel foglalkozzon, mindenről tudjon, mivel állítólag őt is csak anya szülte. De akkor legalább ne tenne úgy! A szerencsétlen pór meg azt hiszi, hogy biztos nem tud róla, mert különben nem engedné! De, tud, csak éppen leszarja.

Kategóriák: Szervezetek

Orbán Gáspár: Bakaruhában

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 15 - 14:23

Június 7-én hivatásos katonává avatták Orbán Gáspárt, Orbán Viktor miniszterelnök fiát. Az eseményt nem verték nagydobra, a helyi újság és a televízió beszámolt ugyan a 22 katona eskütételéről, ám arról nem történt említés, hogy Orbán Gáspár is köztük van. Az avatáson egyébként az újdonsült katona apja, és nagypapája Orbán Győző is tiszteletét tette.

Orbán Gáspár volt már minden. Futballistának indult, akárcsak az édesapja, de neki sem jött össze a nagy kaland. Nem bizonyult elég kitartónak, vagy/és tehetségesnek. Pedig, jól indult minden, de aztán valami, valahol eltörött. Lehet, nem is Gáspár akart futballista lenni, hanem csak apja álmodta meg neki ezt a saját álmai beteljesülése helyett. Orbán Viktor máig nem volt képes feldolgozni, hogy nem lehetett igazi futballista, csupán egy – általa – lehülyített, jobb sorsra érdemes ország miniszterelnöke.

Miután Orbán Gáspár abbahagyta a futballt, elment Afrikába, hogy az ottani szegény gyerekeket oktassa a világ legnépszerűbb játékára. Nemes gondolat volt, igaz, nem túlságosan NER-kompatibilis. Ki tudja, meddig tartott volna ez a kaland, ha – máig tisztázatlan körülmények között – haza nem hozzák Gáspárt a fekete kontinensről. Az ottani gyerekek szegényebbek lettek egy futballt oktató fehér emberrel, Orbán Gáspár viszont újból kezdhette keresni önmagát. Meg is találta: egyházat alakított, Felház néven. Igazi egyházat, amelyik közelebb van istenhez, mint a többi. Valódi egyházat gründolt Orbán Gáspár, aztán, társaival együtt tavaly ősszel váratlanul bejelentették, hogy vége a Felháznak. Küldetését teljesítette, amit vállalt, bevégezte. Idén tavasszal még tartottak egy nagy, közös imát, aztán isten veled Felház, mintha soha nem is lettél volna.

A kallódó fiú most újból révbe ért. Hogy ez a kikötő lesz az utolsó, talán ő maga sem tudja. Ami biztos: Orbán Gáspárnak mostantól bajtársai vannak. Előljárói a seregben, idővel, ha nem hagyja abba ezt is idő előtt, beosztottjai is lesznek majd.

Orbán Viktor most valószínűleg büszke a fiára. Igaz, belőle sem lett futballista, de Gáspár mégis többre vitte. Igazi, katona lett, nemcsak miniszterelnök.

Kategóriák: Szervezetek

Valami eltűnt, valami született

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 13 - 21:51

Jelenleg már – próbaüzemben – a nagyközönség számára is megnyitotta kapuit a Párisi Udvar Hotel Budapest. A Ferenciek terén álló Párisi Udvar, Budapest egyik legismertebb, Európában is egyedülálló épülete, melynek teljes felújítása öt évvel ezelőtt kezdődött. A történelmi jelentőségű helyreállítás szigorú műemlékvédelmi szabályok szerint, szakrestaurátorok bevonásával, a legkiválóbb szakemberek közreműködésével zajlott.

A mai Ferenciek tere és a Petőfi Sándor utca sarkán az 1810-es években is a város egyik legelőkelőbb háza állt, Pollack Mihály tervezte, báró Brudern József számára. Az 1817-ben felépült üzlet- és lakóházat már akkoriban is Párisi Udvarnak nevezték. Az épületet 1906-ban megvásárolta a Belvárosi Takarékpénztár és 1912-re – új rendeltetésének megfelelően – átépítették. A látványos, keleties és szecessziós elemekben gazdag, arab, mór és art nouveau jegyeket hordozó épület a II. világháború során komoly sérüléseket szenvedett, felújítása után az IBUSZ székháza lett, a földszinti, utcai oldalán pedig a híres „Jégbüfé” vonzotta a látogatókat. Harmadik újjászületése során – napjainkban – a Párisi Udvar Hotel Budapest kel benne életre. A luxusszálló elegáns szobáinak kialakítása nyomán a budapesti kultúra megannyi szépsége teszi vonzóvá a helyet, a jellegzetes zöld, Zsolnay kerámiáktól kezdve – a Duna panorámáján át – egészen Párizsig, melynek a magyar művészvilágra gyakorolt évszázados hatása tükröződik most a szálloda belsőépítészetében.

A száztíz szobás hotel az amerikai Hyatt Hotels Corporation „The Unbound Collection by Hyatt” márkájához csatlakozik, mely a szállodaiparban világszerte egyedülálló belsőépítészeti megoldásokkal varázsolja el a vendégeket. Ebbe a csoportba csak olyan egyedi, karakteres épületek tartozhatnak, melyek valamilyen történelemmel, építészeti különlegességgel bírnak. A különleges szállodákat felsorakoztató márka tagjaként, a Párisi Udvar Hotel Budapest, központi elhelyezésének, gazdag történelmének és lenyűgöző építészetének köszönhetően ideális célpontja lesz a megszokással szakítani kívánó, felfedező kedvű utazóknak. A múlt század eleji pezsgő atmoszférát éleszti újjá az új szálloda és a földszintjén, a hozzá tartozó Párisi Passage Café & Brasserie étterem. A díszes majolika csempékkel, muránói üvegmozaikokkal és a lélegzetelállító kristálykupolával egyszerre szimbolizálja most Budapest fénykorának újjászületését, valamint a város dinamikus fejlődését.

A kastélyszerű hotelben az épület adottságaiból eredően nincs két, egyforma méretű, elrendezésű szoba. A belső terek, fürdőszobák elhelyezése más. A berendezésük, felszereltségük viszont azonos, világos színvilágú, a barna, az arany és a zöld színek dominálnak. Az ablakok hő- és hangszigeteltek. A lakóház egykori nyitott udvarát befedték, így a vendégek részére egy zárt klubterület, a Club Lounge jött létre, ahol hideg és meleg ételeket, italokat rendelhetnek. A belső tereket a Róth Miksa által tervezett, készített színes üvegablakok, valamint a Zsolnay gyár által készített kerámiák díszítik. Ebből a szempontból az épület szerencsés volt, a háború a drága díszekben csak kisebb pusztítást okozott. A dekorációban sok helyen megőrizték a a Takarékpénztárra emlékeztető motívumokat, gyakran látható méh és kaptár.

A szobák közül tizennyolc a lakosztály, melyekből kettő a hatodik emeleten kapott helyet: a két – egymásba nyitható – elnöki rezidencia. Itt a sajtóbejárás során – biztonsági okból – tilos volt fényképezni, ám annyi mégis kiderült: az épület eredetileg csak ötemeletes volt, a hatodikat a felújítás során adták hozzá. Egy 130 és egy 290 m2-es lakosztály készült, két, illetve három hálószobásak. Beépített, belső szauna és a 100 – 100 m2-es teraszon külső jacuzzi tesz exkluzívvá az élményt. A rezidenciák teraszain lenyűgöző kilátásban gyönyörködhetnek a vendégek, az egyikről a pesti, a másikról a budai oldal tárul a látogató szeme elé. A teraszok gazdag ornamentikája is a Zsolnay gyár, kifejezetten a felújításra készült, de korhű elemeiből áll össze.

Üzemeltetőként vesz rész a Párisi Udvar Hotel életében a Mellow Mood Hotels. Ez a szállodacsoport 12. egyben az első ötcsillagos szállodája – mondta el a tájékoztatón Schwindt-Kiss Andrea, a Paris Property Kft. project igazgatója. A felújítás lehetőségét pályázat útján nyerték el. Fontos számukra, hogy nemcsak egy újabb szállodát nyitnak, hanem vissza tudtak adni a városnak egy sokáig kihasználatlanul álló, pusztuló épületet. Szépségeit a szállóvendégeken kívül mások is élvezhetik, hiszen rövidesen minden erre járó leülhet majd a földszinti étteremben vagy a kávézóban. A fejlesztés pedig folyamatosan része az 1997 óta létező Mellow Mood Hotels-nek, kezdetben alacsonyabb, később egyre növekvő színvonalú szállodákkal foglalkoztak és fejlesztések sorozata nem is fejeződik be a Párisi Udvarral. Már a koncepció kidolgozásának állapotában van a VI. kerületi Paulay Ede utcában egy új, szintén ötcsillagos szálloda.

Párisi Udvar Hotel épülete meglehetősen elhanyagolt volt. Eredeti építői számtalan – akkor újnak számító – megoldást alkalmaztak. Ilyen volt például központi hűtő-fűtő rendszer, mely az épület alatti forrásvizet használta fel – emlékezett az érdekességekre Hermesz János project menedzser. A későbbi átalakítások bizony nem a legjobb minőségben, nem a legszakszerűbben történtek. Az egyiknek volt köszönhető a passzázs kialakítása a Ferenciek tere és a Kígyó utca között. A mostani újjáépítés 2016-ban a lomtalanítással kezdődött. Ott, ahol nem műemléki felületek voltak, a vasbeton szerkezetig kellett mindent lebontani. A legfelső két szintet teljesen átázott, tönkrement állapotban találták. Hasonló gondok voltak az alapozásnál is. Találtak viszont több helyen, nagy mennyiségű, az eredeti gyártásból származó befalazott kerámiát, amit most felhasználhattak. A központi kupola megmentése önmagában másfél évet vett igénybe, elemeire bontva, egyenként újították fel. Minden munkát magyarországi restaurátorok végeztek.

Valódi különlegesség a két elnöki lakosztály, ilyen Budapesten egyetlen más szállodában sem található – emelte ki Fazekas Tamás a hotel igazgatója. A többi szobáról szólva az is megállapítható, hogy belvárosi hotelhez képest a méretük, a 35-36 m2 szokatlanul nagynak számít. Ez a szálloda egyik vonzereje lehet. Az építés során kialakítottak egy „executive” emeletet, olyan – elsősorban üzleti – közönség számára, amelyiknek erre már igénye van. Itt gyors kiszolgálásra, gyors reggelire, egy délutáni megbeszélés lebonyolítására van lehetőség. A 2. emeleten egy 100 személyes és két kisebb konferenciaterem is rendelkezésre áll. A hotel főbejárata a Petőfi Sándor utca felől van. Innen a vendégliftekig olyan területet találunk, ahol akár a szállóvendég, akár az utcáról besétáló, mindenhol élvezhet valamilyen kiszolgálást. A passzázs nagyobb részét az étterem foglalja el, erősen magyaros stílusú, de nemzetközi konyhát kínál. A Ferenciek tere felőli bejáratnál pedig egy kávézó nyílott. Estére a szolgáltatás egy bárral színesedik. A 110 szobához 135 fő személyzet tartozik, ez jól mutatja az elvárható kiszolgálás minőségét. A belvárosi elhelyezkedés miatt a szállodának parkolója nincs. Szerződésben állnak viszont parkolóházakkal, ahová a gépkocsival érkező vendégek autóját a személyzet elhelyezi és kívánságra visszahozza. A hotel hivatalos megnyitása június második felére várható.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Schmuck Andor nem ellenzéki jelölt — Épp ellenkezőleg!

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 12 - 18:04

Ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy Schmuck Andor bejelentkezésével egy újabb ellenzéki jelölt indul a főpolgármesteri székért. Orbán sajtója ezt szajkózza, és ahogy látom, „ezen az oldalon” is többen átveszik ezt a mantrát.

Nos, sem Schmuck, sem a többi futóbolond nem ellenzéki jelölt. Épp ellenkezőleg. Létezésüknek egyetlen értelme van, mégpedig az, megosszák az ellenzéki tábort és szoros verseny esetén annyi szavazatot vegyenek el az ellenzék valódi jelöltjétől, amennyi ahhoz szükséges, hogy Tarlós István, a Fidesz budapesti helytartója a helyén maradhasson.

Az ellenzéknek Budapesten három jelöltje van: Karácsony Gergely, Kálmán Olga és Kerpel-Fronius Gábor. (Névsor szerint írtam.) Közülük egy indul majd Tarlós ellenében.

Mindenki más, aki bejelenti az indulását, a Fidesz érdekeit szolgálja. Úgyhogy ne vegyétek át a szóhasználatot, és ne írjatok olyanokat, mint Orbán lakájmédiája, vagyis, hogy az ellenzéki oldalon már megint casting van.

Ezúttal szerencsére nincs casting. Előválasztás van, és arról tényleg nem az ellenzék tehet, hogy a valódi választáson végül nem egy, hanem több jelölt áll majd Tarlóssal szemben. Az előválasztás győztese, plusz azok, akik kihagyják az előválasztást, és egyből a döntőbe kvalifikálják magukat. Ők, ismétlem, nem az ellenzék, hanem a Fidesz jelöltjei, és arra lettek kitalálva, hogy megosszák az ellenzéki szimpatizánsok szavazatait.

Figyeljetek erre, és figyelmeztessetek másokat is.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára