Szervezetek

Richard Wagner: Siegfried — az Operában

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, március 19 - 18:39

Richard Wagner

Siegfried

I. felvonás
Mime, a törpe, barlangja mélyén kardot kovácsol nevelt fiának, Siegfriednek. Gyűlöli a fiút, de azt reméli, hogy az a karddal majd megöli a sárkánnyá változott Fafnert, aki a Nibelungok kincsét őrzi: az a terve, hogy így szerzi meg a világ feletti hatalmat biztosító gyűrűt. Siegfried érkezik, és dühösen összetöri az elkészült silány kardot. A fiú az erdő vadjait vizsgálva rájött, hogy a törpe nem lehet az apja, hiszen nincs semmi hasonlatosság köztük, ezért követeli, Mime árulja el, kik a szülei. Siegfried életveszélyes fenyegetésére Mime életében először elmeséli, hogyan talált rá Sieglindére az erdőben, és hogyan halt meg az asszony, miközben életet adott a fiúnak. Amikor megmutatja Siegfriednek apja kardjának, a Nothungnak a darabjait, az ráparancsol Mimére, hogy forrassza össze a darabokat, és távozik.
A törpe magába roskad, mert tudja, képtelen megtenni, amit a fiú kér. Ekkor egy idegen lép be: Wotan, az istenek ura, Vándor képében. Kihívja Mimét egy találóskérdés-versenyre, melyben a vesztes a fejével fizet. A Vándor könnyedén megválaszolja Mime kérdéseit a Nibelungokról, az óriásokról és az istenekről. Mimén a sor. Könnyedén megfelel a Vándor első két kérdésére, de rémülten feladja a küzdelmet, amikor arra kéne válaszolnia, ki fogja újra éppé varázsolni a Nothungot. A Vándor megfeddi Mimét, amiért az messzi dolgok felől érdeklődik, miközben az őt személyesen érintő ügyekről nem tud semmit. Ezután Wotan távozik, a törpe életét nem veszi el: rábízza ezt arra, aki nem ismeri a félelmet és újrakovácsolja majd a varázslatos pengét.
Mikor Siegfried visszatér apja kardját követelve, Mime bevallja, hogy nem tudja megjavítani. Miután hiába próbálja elmagyarázni a fiúnak a félelem fogalmát, azt javasolja, menjenek el Fafner barlangjához, ott majd megtapasztalja a félelmet. Siegfried beleegyezik, majd lelkesen nekilát összeforrasztani a Nothungot. Eközben Mime altatót kotyvaszt, amit Siegfriednek akar adni, miután a fiú megölte a sárkányt. Siegfried megvillantja a kész kardot, majd egy csapással kettészeli vele az üllőt, és elrohan az erdőbe.

II. felvonás
Aznap éjjel. Mime bátyja, Alberich, Fafner barlangjának bejáratánál rejtőzik: mániákusan vissza akarja szerezni a gyűrűt, amit egykor elvettek tőle. Belép a Vándor és figyelmezteti őt Mime terveire, majd felébreszti Fafnert és őt is figyelmezteti, hogy egy fiatal hős közeleg, hogy megölje őt. A sárkányt nem rázza meg a hír, visszafekszik aludni.
Hajnalodik, amikor Mime és Siegfried a barlanghoz ér. Siegfriedet elvarázsolja az erdő békés szépsége, és szüleire gondol. Nádsípon próbálja utánozni a madarak dalát, de nem jár sikerrel, inkább kürtjét fújja meg, ami felébreszti Fafnert, és az ezt követő harcban Siegfried megöli a sárkányt. Fafner utolsó szavaival figyelmezteti az ifjút a kincs romboló erejére. Miután Siegfried ajkához véletlenül hozzáér egy csepp Fafner véréből, hirtelen érteni kezdi az Erdei madár dalát, aki tanácsot ad neki a kinccsel kapcsolatban.
Alberich és Mime veszekedését Siegfried visszatérte zavarja meg, aki magával hozza a barlangból a gyűrűt és a ködsüveget. A madár figyelmezteti őt, hogy ne bízzon Mimében, így amikor a törpe megkínálja Siegfriedet az álomfőzettel, az ifjú megöli őt. A madár ezután mesél neki egy gyönyörű nőről, Brünnhildéről, aki egy tűzfallal körbekerített sziklaszirten szunnyad. Siegfried elindul, hogy megkeresse őt.

III. felvonás
Egy sziklás hegy lábánál Wotan magához hívja a mélyből Erdát, a Föld istennőjét, hogy az istenek sorsáról érdeklődjön nála. Erda kitér a válasz elől és visszatér örök álmához, Wotan pedig beletörődik az istenek elkerülhetetlen végzetébe. Nem marad más reménye, csak Brünnhilde és Siegfried. Amikor Siegfried útja közben összetalálkozik vele, kigúnyolja a főistent, akit egyszerű öregembernek néz. A Vándor megpróbálja útját állni, de Siegfried egy kardcsapással darabokra töri az öreg lándzsáját: ugyanazt a lándzsát, amely évekkel korábban a Nothungot törte darabokra. A Vándor/Wotan csatát vesztve visszavonul.
Siegfried eléri a sziklaszirtet, ahol Brünnhilde alszik. Mivel még sosem látott nőt életében, először azt hiszi, hogy férfira talált. Amikor leemeli Brünnhilde páncélját, szépsége teljesen elragadja, és végre megérti, mi az a félelem. Érzelmeit legyőzve csókkal ébreszti Brünnhildét. Az egykori walkür üdvözli a napfényt, és végtelen örömmel fogadja, hogy Siegfried szabadította meg. Megpróbál ellenállni a férfi szenvedélyes vallomásának, hiszen tudja, hogy a földi szerelem véget vet halhatatlanként élt eddigi életének, de végül átadja magát az érzésnek és Siegfrieddel együtt a szerelem dicséretébe fog.

(forrás:színház)

Karmester — Halász Péter

Siegfried — Kovácsházi István

Mime — Jürgen Sacher

Vándor — Egils Silins

Alberich — Marcus Jupither

Fafner — Rácz István

Erda — Gál Erika

Brünnhilde — Sümegi Eszter

Erdei madár — Szemere Zita

Alkotók

Szövegíró — Richard Wagner

Rendező, vizuális koncepció — M. Tóth Géza

Díszlettervező — Zöldy Z Gergely

Jelmeztervező — Bárdosi Ibolya

Vetített látvány — KEDD Kreatív Műhely

Koreográfus — Venekei Marianna

Dramaturg — Orbán Eszter

Magyar nyelvű feliratok — Nádori Lídia

Angol nyelvű feliratok — Arthur Roger Crane

Bemutató: 2017. március 19.

 Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Egy amerikai rab vallomásai (1. rész)

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, március 18 - 05:02

Több mint 2,2 millió rab tengődik amerikai börtönökben. Kanadához képest hosszabbak a letöltendő börtönbüntetések és kevesebb hangsúlyot fektetnek a rehabilitációra. A harminc éves Justin O’Brien egy rab a sok közül Kentucky államban és immár egy ideje a levelezőtársam. Az amerikai börtönökben nincsen internet, viszont van egy belső email és telekommunikációs rendszer, amely fejlettségében a kilencvenes évekbeli világhálójára hasonlít. Leginkább így váltunk leveleket. Én megírom számítógépemen, 40 centbe kerül elküldeni és hétköznap néhány órán belül – miután átesik egy szűrön – levelezőtársam meg is kapja. Egy közös gépen olvashatja ezt el a börtönben és 15 perce van arra, hogy választ írjon. Ha hosszabb levelet akar írni, akkor a hagyományos postát választja. Az alábbi írás egy vallomás, illetve visszaemlékezés azokról a hónapokról – 2015-ben – amikor rövid időre kikerült a börtönből és hajléktalanok között élt Louisville-ben. A vallomást az eredeti angolból fordítottam magyarra. Justin javasolta, hogy osztjam meg olvasóimmal… (Christopher Adam)

Vagabond. Illusztráció: VG Venugopal.

Éppen egy megyei börtönből engedtek szabadlábra két év letöltött börtönbüntetésem után. Eldöntöttem, hogy egy új, pozitív irányba akartam terelni életemet. Ezért gondoltam úgy, hogy rossz ötlet lett volna hazamenni szülővárosomba. Egy teljesen új, friss kezdet kellett nekem leginkább. Ugyanakkor közel szerettem volna maradni fiamhoz, aki édesanyjával  - a korábbi feleségemmel – élt a térségben. Találtam egy józan élet otthont (ez egy amerikai-kanadai jelenség, lényegében egy ház, ahol függőségben szenvedő emberek laknak ideiglenesen – A szerk.), amely másfél órás távolságra volt szülővárosomtól, de pusztán húsz percnyire fiamtól.

Egy fényes, napsütéses napon engedtek szabadlábra. Elvittek egy Greyhound távolsági buszállomásra egy előre kifizetett jeggyel, de készpénz nélkül. Izgalommal vártam, hogy megkezdhessem új életemet. Kaptam egy uzsonnát, amit a börtönben csomagoltak be nekem, de ezt át szerettem volna adni egy olyan embernek a buszállomáson, akinek nagyobb szüksége volt rá, mint nekem. De mint ahogy az gyorsan kiderült, senki sem akart elfogadni egy mogyorókrémes-lekváros szendvicset egy sápadt arcú, szürke tornanadrágot és fehér pólót viselő fickótól. Szóval végül a szemétbe került a szendvics.

Megérkeztem a Kentucky állambeli Louisville-be, ahol működött a sober living otthon. Nem volt semmilyen tulajdonom, azon kívül amit magamon hordtam. Felhívtam édesanyámat, aki a Western Union-on keresztül küldött egy kis pénzt és elindultam a távolsági buszállomástól az otthonig–összesen 17 blokkot sétáltam. Amikor megérkeztem, egy másik srác volt a szobatársam. Közös fürdőszobák és egy közös konyha volt a házban mindannyiunk számára. Amikor megérkeztem, arra gondoltam, hogy tulajdonképpen egészen jó ötlet megvenni egy épületet, sober living otthonnak hívni, aztán bezsúfolni oda harminc fiatalembert, akitől fejenként beszedünk heti 80 dollárt. A hely aligha szólt a józan életről…

Elmondták, hogy hétköznap 23 óráig, hétvégén pedig hajnali 1 előtt kellett mindig hazaérnem. Lényegében azt tehettem, amit csak akartam. Volt egy kötelező találkozónk minden reggel, aztán néhány Alcoholics Anonymous meeting, de ezen felül, bármit tehettünk.

Az egyik nap néhány srác a hátsó verandán”fűszert”, azaz szintetikus marihuanát szívott. Csodálkoztam, hogy ezt simán megtehették a sober living otthon területén. Gondoltam magamba, hogy simán elszívhatok én is párat, hiszen nem mutatkozik meg a drogteszteken. Szóval engedtem a csábításnak és én is elkezdtem szívni. De látod, az a gond, hogy nem gondoltam át eléggé. Régóta nem használtam marihuanát és a toleranciám alacsony volt. Ráadásul édesanyám és testvérem éppen az nap jöttek látogatóba, tehát nem is tudtam lefeküdni  és kialudni magamat. Annyira a kábítószer hatása alatt voltam, hogy a kerítésen támaszkodtam, azon imbolyogtam oda-vissza. Szerencsére, amire édesanyám és testvérem megérkezett, összeszedtem magamat.

Néhány hétig használtam ezt a kábítószert. Aztán amikor egyik este hazaértem egy Narcotics Anonymous meetingről, bementem a szobámba és láttam, hogy a holmim össze volt csomagolva. A tulajdonos elmondta, hogy ki lettem rúgva és azonnal távoznom kell. Próbáltam magyarázni, hogy nem ebből a városból származom, nincs itt senkim. De a tulaj jelezte, hogy ez már nem az ő problémája.

Tehát egy megtömött hátizsákkal egyszerűen elkezdtem sétálni. Az első éjszaka egy épület oldalán aludtam, mert az ott lévő konnektornál legalább fel tudtam tölteni mobilomat.  Másnap órákon keresztül céltalanul sétáltam. Elkértem egy cigarettát egy nőtől, aki látta, hogy hajléktalan vagyok. Mondta, hogy nem messze van egy szálló és hajléktalan központ, ott tölthetném az éjszakát és ott ingyen ételt is felszólgálnak. Aznap oda is mentem és kaptam egy ágyat. A felállás leginkább a börtönre emlékeztetett. De mivel nyár volt és meleg volt kint, arra gondoltam, hogy kint is aludhatok és így akkor gyújthatok rá, amikor csak akarok. Találkoztam egy fiatal srácccal a menhelyen és megkérdeztem tőle, hogy hol találhatok “fűszert.” Tudott egy helyet és ketten ott is hagytuk a hajléktalanszállót.

Néhány sarokra volt egy híd, a híd alatt pedig egy út, ahol kialakult egy valóságos falú. Egymás mellett sorakoztak a sátrak és az asztalok. Olyan volt ott mint egy nagy party–még olyanok is jöttek, akik nem is voltak hajléktalanok. Sokan egész nap a híd alatt fűszert szívtak. Volt amikor visszamentem a hajléktalanszállóra étkezni, de innentől fogva soha nem töltöttem ott az éjszakát. A szálló mellet volt egy park és sokan ott töltötték a napot. Egy Michela nevű lánnyal találkoztam ott és egyből úgy éreztem, hogy mi együtt leszünk. Nem csak hajléktalan volt, hanem alkoholista is. Alapvetően nem szeretem az alkoholistákat, de hát alig ismertem a városban valakit és jól elvoltunk egymással.

Michela megmutatta, hogy nyolc utcasarkon belül öt menhelyen szolgáltak fel ingyen ennivalót mindennap. Jobban étkeztem hajléktalan időszakom alatt mint egész gyerekkorom idején.

Amikor pénzre volt szükségünk, Michela felhasználta azt, hogy egy lány és  szinte mindenkiből sikerült kapnia aprópénzt. Mindig volt pénzünk alkoholra, fűszerre és dohányra. Egyik nap a híd alatt voltunk egy sátorban, amikor egyik percről a másikra megjelentek szociális munkások és pizzát osztottak ki közöttünk.

Találtam egy helyet, ahol ingyen lehetett ruhát mosni és ingyen lehetett fürödni. Összeismerkedtem egy fiatal sráccal és vele, valamint Michelával töltöttem napjaimat. Aztán a sráccal találtunk ideiglenes munkát, ahol a nap végén fizettek készpénzben, asztal alatt. De szinte egy centet sem kellett belőle költenünk, mert mindent ingyen kaptunk. Egy híd alatt éltünk, de zsebeink tele voltak pénzzel. Végül hetente három éjszakát mindig egy motelben töltöttünk, ahol kicsit összeszedtük magunkat.

Szinte egyszer sem nélkülöztem amikor hajléktalan voltam–ingyen ruhát, ingyen szappant kaptam. Minden ingyen volt. Elég egyértelmű volt látni, hogy így sokan elkényelmesedtek.

Ez körülbelül egy hónapig tartott, aztán Michelát letartóztatták, mivel elfogatóparancs volt ellene. Nagyon hiányzott nekem. Mai napig nem tudom, hogy végül mi történt vele. Aztán végül visszavonták a feltételes szabadlábra bocsátásomat és oda kerültem ahol ma is vagyok.

Tapasztalataim szerint sokszor a hajléktalan emberek jobb körülmények között élnek mint az alcsony bérért keményen dolgozó és havi számláikkal kínlódó amerikaiak. Tudom, hogy ez nem minden hajléktlalannal van így és tisztában vagyok azzal is, hogy nem általánosíthatok–csak saját történetemet mondhatom el.


Justin O’Brien

Kentucky

Kategóriák: Szervezetek

Hóhérok — a Katona József Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, március 18 - 05:01

Hóhérok

Írta: Martin McDonagh
Fordította: Morcsányi Géza

Mit tehet a világ második legjobb hóhéra Angliában, amikor eltörlik a halálbüntetést? És ki volt az első? Törzshelyén, az oldhami kocsmában Harry Wade helyi celebnek számít. Míg a riporterek és az állandó kocsmavendégek várják Harry reakcióját a nagy hírre, Syd, Harry régi asszisztense és a furcsa Mooney egészen más szándékokkal ólálkodnak a környéken.

A Magyarországon is népszerű Martin McDonagh több mint húsz éve állt elő legelső fekete komédiájával, a Leenane szépe-vel, amelyet azután több, nagy sikerű, szintén ír tárgyú darab követett, mint például a Vaknyugat, amely Gothár Péter rendezésében jelenleg is látható, vagy a Kripli, amely szintén Gothár-rendezésben, tizenkét évig volt műsoron Budapesten.

McDonagh legújabb darabja Angliában játszódik, a szereplői angol emberek, ennek megfelelően humora is angol humor, és a középpontjában angliai történelmi esemény áll: a halálbüntetés 1965-ös eltörlése.

 Szereplők

Harry Fekete Ernő Alice Rezes Judit Shirley Jordán Adél Syd Ötvös András Mooney Tasnádi Bence Fry Kocsis Gergely Clegg Vizi Dávid e.h. Arthur Bezerédi Zoltán Bill Mészáros Béla Charley Lestyán Attila e.h. Hennessy Kovács Tamás e.h. Pierrpoint Máté Gábor Valamint Valovits István, Pilinszki Edit,
Szakács László, Lakatos Dezső,
Nánási Fedor, Mihály Márk/Maurer András Fordította Morcsányi Géza Díszlet Gothár Péter Rendező Gothár Péter

Fotók: Gergely Bea

*

Martin McDonagh, a brit Tarantino

„Minden ízében tökéletes”, „elképesztő, hátborzongató visszatérés” – írta az angol sajtó a Hóhérok londoni premierje után. A darab március 18-i budapesti bemutatója előtt átfutottuk írója, az Oscar-díjas Martin McDonagh nem mindennapi életművét.

A teljes interjú itt olvasható:

http://katona.blog.hu/2017/03/06/martin_mcdonagh_a_brit_tarantin

 

Kategóriák: Szervezetek

Holland tanulságok

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, március 17 - 21:02

Az elmúlt napokat Hollandiában töltöttem. A D66 nevű progresszív-liberális párt elnöke, Alexander Pechtold meghívására csatlakoztam a kampányhajrához, és ott voltam a párt választási ünneplésén is. A tanulságokat néhány pontban foglalom össze.

Szigetvári Viktor egy holland egyetemen.

1. Az arányos választási rendszer jó. Választási éjszakákhoz szokott szemmel sem itthon, sem Romániában, sem az Egyesült Királyságban nem láttam még olyat, hogy a pártok döntő többsége örömmel ünnepelt. A miniszterelnök a szinte biztos újraválasztását, az elmúlt években előretört pártok a több szavazatot és mandátumot, a kicsik pedig a parlamenti képviselet megerősítését, megteremtését tapsolták. A populista szélsőjobboldal és a szociáldemokraták kivételével mindenki örült, függetlenül attól, hogy ellenzékben vagy kormányon lesznek az elkövetkező ciklusban. Mindenkinek annyi mandátuma lesz, amennyi rá arányosan esik, és néhány politikus az úgynevezett preferenciális lista miatt hátulról előre is ugorhat majd, függetlenül a pártalkuk szerint meghatározott listás helyezésétől. A koalíciós kormányok sok egyeztetéssel működnek, de így képezik le a holland társadalom sokféleségét. Jó ez így, nekünk is arányos választási rendszerre volna szükségünk, ahogyan az Együtt javasolja is.

2. Egy miniszterelnök demokratikus újraválasztása nagy siker. Mark Rutte miniszterelnök és jobboldali liberális pártja jóval kevesebb szavazatot kapott és kevesebb mandátumot nyert el, mint az előző választáson, de a populista fenyegetéssel a hátában, a menekültválság után ez tiszteletreméltó eredmény. A maga módján higgadt populizmussal igazodott Rutte saját, jobboldali választói elvárásaihoz a menekültek és vendégmunkások ügyében. Nem értek vele egyet, de saját táborának kellett politizálnia, elfogadhatatlan erkölcsi hanyatlás nélkül. Sikerült neki.

3. A balliberális és centrista választók díjazták az elvszerűséget. A politikai spektrum túloldalán a kormányzó szociáldemokraták összeomlottak. Ismerek ott személyesen néhány vezető tanácsadót, tavaly Montreálban beszéltem velük utoljára, amikor Justin Trudeau miniszterelnök meghívására vettünk részt együtt egy konferencián. Abban bíztak, hogy elveik elárulása nélkül fordulatot tudnak végrehajtani a szabad munkavállalás és a menedékkérők megítélése ügyében, és ezzel maguk mellett tudják tartani a baloldali, középosztályi és munkás-szavazókat. Nagyon nem sikerült, rengeteg szavazatot vesztettek. Eközben az Együttéhez hasonló, progresszív-liberális középúton járó D66 és az új, zöld-baloldali párt nagy mértékben tudta növelni támogatottságát és mandátumainak számát. E két párt emberséges és biztonságteremtő, törvényes eszközöket használó menekült- és bevándorló-politikát javasolt, mindenféle populizmus és néphülyítés nélkül – a középosztályok honorálták kitartásuk és inspiráló kampányaik. Egyikük baloldalibb hangsúllyal, másikuk centrista hangütéssel beszélt arról, hogy mit tudna tenni a különböző választói csoportokért. A választások igazi nyertese ez a két párt, mert általuk megerősödött a progresszív-liberális centrum, illetve a zöld-baloldal.

4. A szélsőséges populizmus legyőzhető. Wilders pártja az elmúlt hónapokban egyre rosszabbul szerepelt, és tegnap kudarcot is vallott. Mert nekik nem siker, ha egy vékony hajszállal és egy mandátummal a második helyen végeztek. Többre készültek. Wildersnek gyakorlatilag nincs pártja, a kampány földharcában nem vettek részt, a közterületeket hanyagolták, rendezvényeik nem voltak, és Wilders a médiában is csak néha szerepelt. Twitter-kampányát orosz kamuprofilok segítették, de nem jutott messzire, hiszen a néhány mandátumos erősödés sokkal kevesebb a vártnál, ráadásul biztosan kormányképtelen, így ellenzékben lesz. Ettől még létező társadalmi elégedetlenségre ad rossz válaszokat, ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni.

5. Erősebb jóléti állam kell, és megújított hit a személyes gyarapodásban. Az elemzéseket látva egyértelmű, hogy a szociáldemokrata és a jobboldali liberális párt két irányban veszített szavazatot: középosztályi és vagyonosabb támogatóik a centrista liberálisokhoz és a modern, zöld-baloldaliakhoz mentek; a kiszolgáltatottak, a kétkezi munkások és az elbizonytalanodott élethelyzetűek pedig Wilders szélsőséges pártjához. E két dolog közül az utolsó kíván igazi politikai választ Hollandiában és világszerte is. Ha a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségeket nem csökkentjük, ha nem adunk újra reményt a kékgalléros munkásságnak, ha nem tudnak ők is újra hinni abban, hogy jövedelmi helyzetük és életpálya-várakozásaik stabilizálódnak és újra javulni fognak, akkor nem csak a populista néphülyítés erősödése lesz a baj, hanem a gyengülő és széteső társadalmak folyamatos válsága is. Ehhez új növekedési modell, új jóléti politika és a középosztályokkal kötött új megállapodások kellenek, különben szétesnek európai országaink nyugaton is, keleten is.

6. A kampány az utcán és a tévévitákban dőlt el, nem plakátháborúban. A magyar szokásokhoz képest rengeteg többpárti vitát rendeztek, amelyeken a listavezetők egymást váltva körbevitázzák egymást. És közben minden párt a számára fontos településeken jelen volt szórólapozással, kopogtatással az utcákon. A nagyobb városokban csak centrista, liberális és baloldali pártokkal találkoztam, a kereszténydemokrata párt és a jobboldali liberális kormánypárt inkább a kisebb településeken kampányolt az utcákon, de Rutte pártjának kevés aktivistája van, így ezt a műfajt sok helyütt hanyagolták. Egy-egy 10-20 százalék támogatottság közötti párt 2-3000 aktivistával küzdötte végig az egész országos kampányt, ami magyar szemmel is belátható, szervezhető mennyiség. Az amerikai kampányokhoz képest kevés aktivista mégis képes volt érdemi hatást gyakorolni a részvételre és a választói viselkedésre. Sajnos a televíziós viták területén sokkal többet kellene még tanulnunk. Plakátháború minimálisan volt, figyelmetlen szem a közterületi felületeket nézve alig-alig találkozhatott hirdetéssel, akkor is leginkább Rutte pártja és a D66 részéről. Mindezzel együtt az is látszik, hogy a közösségi média kivételével Howard Dean demokrata párti kampányai óta a világban valójában semmi új sem jelent meg a politikai kommunikációban.

Irigylem a hollandokat. Egy kiszámítható ország képes úrrá lenni saját nehézségein. Nem törekszenek hamis nemzeti egységre, de vannak közös értékeik, vannak kőkemény vitáik, és mégis fejlődik az ország az egymást partnernek tekintő pártok versengése közepette. A részvétel 80 százalék feletti volt, agresszióval mégsem találkoztam pedig legalább 7 városban szórólapoztam, beszélgettem az emberekkel. Akik nem a D66-nak adták a szavazatukat, kedves angolsággal közölték, hogy ők más pártot kedvelnek.
Szomorú viszont, hogy amikor hazánk került szóba a beszélgetésekben, akkor Budapest és a Balaton szépségének sokszoros elismerése mellett még a jobboldaliak is inkább aggódtak. Ki a minapi menekültügyi európai bírósági döntés szégyene miatt, ki az unió oroszos szétverési szándéka miatt, ki pedig csak a saját útján az elmúlt évtizedekben szerinte eltévedő Magyarország miatt.

Mindezek ellenére az elmúlt napok megerősítettek abban, hogy lehet és érdemes populista néphülyítés nélkül tisztességes progresszív-liberális politikát képviselni itthon is, mert mindig vannak, akik számra az indulatok nélküli, világos értékrendű, de középutas megoldások jelentik a helyes utat. Ehhez jön az Orbán-rezsim kőkemény, forradalmi támadása, ami a nyugalom és az együttműködés megteremtésének előfeltétele. Ezért egyedül azt sajnáltam, hogy nem lehettem ott Juhász Péterrel és más barátaimmal a Nemzeti Múzeum előtt. Cserébe kokárdát tűzve örültem Alexander Pechtold D66-os pártvezér és több száz aktivista társaságában tegnap este a hágai tengerparton.

Szigetvári Viktor

Kategóriák: Szervezetek

Anno Filmklub / 11 - Wolfgang Petersen: A tengeralattjáró

Anno Filmklub - 2017, március 13 - 16:07

2017. március 22-én (szerdán) 17:30-kor tartjuk filmklubunk tizenegyedik vetítését, amelyen Wolfgang Petersen stílusteremtő és mértékadó, ma már kultuszfilmnek számító alkotását láthatják vendégeink.

Vendégünk: LASKA PÁL forgatókönyvíró

A filmről itt olvashat bővebben...

Kategóriák: Szervezetek

Lakhatást mindenkinek! - beszámoló nyilvános vitaestünkről

Anno Filmklub - 2017, március 10 - 11:49

A Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye az Átalakulás Intézettel közösen, a Megújuló Magyarországért Alapítvány támogatásával Lakhatást Mindenkinek! A szociális lakáspolitika legsürgetőbb feladatairól címmel 2017. február 28-án nyilvános vitaestet rendezett.

Résztvevők: Nagy Sándor, Szabó Rebeka, Borsos Gábor, Lakner Zoltán, Misetics Bálint, Somogyi Eszter. Moderátor: Bombera Krisztina.

Az eseményről készült részletes beszámolót ide kattintva olvashatja.

Kategóriák: Szervezetek

A nemzetközi munkásmozgalom történetének 2017-es évkönyve

Anno Filmklub - 2017, március 9 - 10:36

A Magyar Lajos Alapítvány gondozásában megjelent a nemzetközi munkásmozgalom történetéből szerkesztett évkönyvek 2017-es száma.

Az alapítvány honlapján ide kattintva megtalálhatja az utóbbi Évkönyvek teljes szövegét.

A 2017-es szám megtekintéséhez kattintson ide!

Kategóriák: Szervezetek

Ment-e a világ elébb? Haladás és fejlődés a történelemben

Anno Filmklub - 2017, március 8 - 15:20

A Politikatörténeti Intézet 2017. március 21-én (kedden) 17:30-tól kerekasztal-beszélgetést szervez Balázs Zoltán, Gyáni Gábor és Kiss Viktor részvételével. A rendezvény arra kínál lehetőséget, hogy az érdeklődők a haladás fogalom jelentéseit és jelentőségét kritikusan vehessék szemügyre a résztvevők segítségével. A beszélgetést Földes György moderálja.

Részletes leírásért kattintson ide!

Kategóriák: Szervezetek

„... a munkás is eljöhessen az operaelőadásra”

Anno Filmklub - 2017, március 6 - 22:51

1967. március 6-án, 50 éve halt meg Kodály Zoltán. Igazi elismertsége, tisztelete, szeretete, sőt kultusza 1945 után érkezett el. Vajon viszonozta ezt a nagyfokú elismertséget? Milyen volt a kapcsolata a hatalommal? Megvalósult-e nagyszabású zenei nevelési programja?

Feitl István emlékező írását a HVG Online-on olvashatják...

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára