Szervezetek

Szép Ernő: Vőlegény | Szentendrei Teátrum

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 6 - 18:50

„A darabban mindenki a pénz után kapkod. A pénz az a főszereplő, aki a vőlegényt nősülésre csábítja, s aztán elszakítja menyasszonyától…” (Rab Gusztáv)

Szép Ernő a legnagyobb zsonglőr, kötéltáncos, illuzionista a magyar irodalomban. A Vőlegény pedig az egyik fő attrakció. Az első felvonás szédítően kavargó burleszk, a második krimiszerűen izgalmas szerelmi párbaj, mely egyszerre gyöngéd és tébolyultan erotikus, és mindennek tetejében egy fogorvosi székben játszódik. Vigyázat, az érzéstelenítés elmarad!

Kovács PatríciaSzabó Kimmel Tamás, Takács Kati, Gazsó György, Tóth Ildikó, Fillár István/Kerekes József, Szabó Irén, László Lili, Hevesi László, Madácsi István

Dramaturg – Kárpáti Péter
Zene – Lázár Zsigmond
Jelmez – Zeke Edit
Díszlet – Valcz Gábor
Grafika – Csáfordi László
Rendező munkatársa – Skrabán Judit
Rendező – Novák Eszter
Producer – Orlai Tibor

A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös előadása

Szép Ernő örökösének az engedélyét, a Hofra Kft. közvetítette (www.hofra.hu)

(forrás:színház)

Fotók: Gergely Bea

Bemutató: július 7.péntek, 19:30

 

Kategóriák: Szervezetek

Polgár(h)idegháború

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 6 - 14:25

Pár napja pörög a kommunikáció a legújabb kampányplakátok körül. Azok körül, amelyek immár a mindennapi sorosozás jegyében születtek. Ezekre a kék plakátokra a járókelők jelentős része szelektíven már régen vak. Miközben Orbán hívei révült mosollyal csettinthetnek. Néhányan meg háborognak. Alkalmasint joggal, de látványos eredmény nélkül.

Egyébként, személy szerint eléggé kíváncsi lennék Orbán hithű tapsoncainak a reakciójára egy olyan plakát láttán, amin az szerepelne: „Ne hagyjuk, hogy Orbán röhögjön a markába utoljára!” Holott egy ilyen plakát, pontosabban annak sejtetése, hogy Orbán röhög a markába, valószínűleg jobban leírná a kialakult helyzetet. S nem csak azért, mert a plakátok készítése elég jó üzlet lehet annak, aki hajlandó megcsinálni, és kihelyezni egy-egy ilyen szellemi végterméket. Azért azonban mindenképpen jól mulathat az ország adófizetőinek a kárára, hogy a kialakult kommunikációs offenzíva jól mutatja: a Fidesz stratégiája visszaigazolódni látszik. Az a stratégia, hogy nagy ívben tojnak a társadalom egészére. Kiszúrják a seggfejek szemét néhány üveggyönggyel, egymásnak ugrasztják az embereket, és eközben a saját híveiket átvitték az árkon. Meg a bokron is. De az utóbbit már nem veszik észre. Valójában az a néhány millió szavazó biztos szavazat hajtja a motort. Valamint az, hogy ezeket a szavazatokat be is biztosítsák maguknak. Ebből a szempontból a Soros-plakátok valójában legfeljebb egy mérföldkövet képeznek az út mentén. Esetleg az emberi moralitás egy sírhantját. De alig valószínű, hogy ez utóbbi érdekelné a Fidesz kommunikációs gépezetének szorgos szénlapátolóit. Hagyjuk is őket lapátolni a szenet.

Inkább folyamatában pislantsunk rá a fősodornak tűnő kommunikációs áramlatra. Visszatekintve arra a korszakra, amikor a Fidesz második kormánya felállt. Akkortájt láthatóan megindult, majd 2012-re kifejezetté vált egy nagyon jelentős kommunikációs stratégia. Az, hogy Orbán először csak kicsit, majd egyre inkább kezdett nagyon drasztikus kiszólásokkal élni. Ellenséget keresve, szalonzsidózva, vagy „csak úgy”. Először gondosan vigyázva arra, hogy mindig legyen egy féligazság abban, amit mond, és mindig legyen egy biztos visszavonulást ígérő félmondat a beszédeiben. Ezzel elérve azt, hogy a rá, pontosabban a Fideszre szavazók könnyebben meggyőzzék magukat: jól szavaztak, amikor rá szavaztak. Ezt követően már mondhatott egyre vadabbakat, mert a többség, immár puszta „önvédelemből” is meggyőzte magát, hogy a vezérnek biztos igaza van. Mert ellenkező esetben legalább saját magának be kellett volna vallania, hogy hülye volt, amikor a Fideszre szavazott. Néhányan megtették, és le is morzsolódtak. De nem lévén egy érdemi jobboldali alternatíva, ők inkább otthon maradnak a szavazásokkor. Velük tehát valójában úgy veszít szavazót a kormánypárt, hogy az ellenzék sem nyer szavazatot.

Az önigazolást választó rétegek aztán eljutottak ahhoz a ponthoz, hogy Orbán legvadabb baromságait is hajlandóak voltak, a még elviselhető szintre redukálva, megmagyarázni maguknak. Eközben folyamatosan elszakadtak a realitásoktól éppen úgy, mint a társadalom valós többségétől. Egyre inkább egy zárt kasztot alkotva. Az orbánhívők zárt kasztját. Akik egy idő után már csak azért is egyre hangosabban tapsolnak Orbánnak, mert nincs valós választási lehetőségük. Elvi van, de racionális nincs. Olyan nincs, ami arcvesztés nélkül tehetné lehetővé a visszakozást. S ettől a ponttól önerősítővé, és egymás előtt is Orbán messiás voltát bizonygatóvá válik a folyamat. Annyira, hogy Orbánnak mára már ellenpontoznia sem kell a kiszólásait. Valójában végig sem kell gondolnia. Egyházának hívei már nem igényelnek racionalitást. Ha pedig véletlenül találkoznak a valósággal, akkor átmennek az út túloldalára.

Sajátos módon a társadalom is érthetően marad közömbös. A többség, jórészt egyfajta napi túlélési stratégiaként szelektíven vakká és süketté vált. Legfeljebb fáradtan legyint a legújabb húzások, az aznapra rendelt nagy lopások, plakátok és hasonlók láttán. Ebből a szempontból a sok kicsi, egyenként igencsak fékezett habzású, és hatásfokú tüntetéske csak fokozta ezt a hatást. Jól láthatóan elérve azt, hogy a legnyilvánvalóbb szemétségek, a nyílt hazaárulás határait súroló jelenségek, megnyilvánulások is csak egy fásult legyintést érnek sokaknak. Értelmét adva annak, hogy Orbán csapata miért élt a sok kicsi provokáció eszközével. A híveiket egyre jobban zárt egyletté kovácsolta. Miközben az ellenzőket kifárasztotta.

A kampányhoz közelebb kerülve jól láthatóan igyekszik még jobban leszakítani a híveket a társadalomról. Elérve azt, hogy meg legyen az a minimális szavazatszám, amivel meg lesz a parlamenti többség. Őket ellenzéki oldalról gyakorlatilag lehetetlenné vált megszólítani. Ülnek a kormánypropaganda biztosította fekete lyukban, és még tapsikálnak is hozzá. Az egyre fásultabbá tett többséget is elég nehéz kimozdítani az apátiából. Ha pedig, valami különleges csoda folytán, mégis sikerülne ezt megtennie az ellenzéknek, és Orbánt sikerülne leváltani? Akkor valószínűleg ott lesz a hívek suttyóosztályú rétege, akik majd megint hidakat zárnak le, köztereket hugyoznak össze, ha a vezér majd azt kéri tőlük, hogy mozduljanak.

Az ország valószínűleg a sok éve folyó hideg polgárháború új fordulójába vágott bele az új kampánnyal. A Soros-plakátok ebből a szempontból nem többek a híveket kondicionáló segédeszközöknél. De legalább rohadt drágák is valószínűleg. Szinte biztosan többe kerülve, egy iskolás ebédjénél. Mely utóbbira Orbán valószínűleg éppen úgy tesz rá, mint a híveire. Mármint nem a szólamok, hanem a valóság szintjén.

Kategóriák: Szervezetek

Ne védjék meg a zsidó honfitársakat!

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 6 - 13:24

Azt mondja a választott vezető, hogy zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus ellen, és megvédi zsidó honfitársait.

A zsidó honfitársak egyetértenek a zérő toleranciával, de nem szeretnék, ha megvédenék őket. A zsidó honfitársaknak rossz emlékeik vannak a megvédésükkel kapcsolatban.

A zsidó honfitársak azt szeretik, ha nincs szükség arra, hogy megvédjék őket. Azt szeretik, ha nincsenek veszélyben. A zsidó honfitársak ugyanis ugyanazt szeretik, mint bárki más: békében, nyugodtan élni. Gyerekeiket nevelni, szeretteiket szeretni, dolgozni, pihenni, szórakozni.

Mindehhez persze az is kellene, legalábbis a zsidó honfitársak szerint, hogy a kormány, élén a választott vezetővel, ne hergelje azokat, akik a kormány legújabb Soros György ellen uszító plakátjaira odaírták, hogy Büdös zsidó, mert nem megvédeni akarják zsidó honfitársakat, hanem megtámadni.

A zsidó hontársak nem szeretik az ilyen és ehhez hasonló feliratokat. Nemcsak azért, mert rossz emlékeket idéz bennük, hanem azért is, mert ha egy kormányplakáton ilyet látnak, azt gondolják, hogy a kormány, élén a választott vezetővel, talán mégsem akarja annyira megvédeni a zsidó honfitársakat, mint ahogyan mondja.

Ha a kormány, élén a választott vezetővel, valóban meg kívánná védeni a zsidókat, akkor nem teremtene folyamatosan olyan helyzeteket, hogy neki, vagy bárki másnak meg kelljen védenie a zsidókat. Nem nevezné Horthyt kivételes államférfinak, miközben tudja, hogy Horthy nemcsak a zsidótörvényekért felelős, hanem több százezer zsidó származású magyar ember elpusztításában is tevékenyen segédkezett.

A zsidó honfitársak tudják, hogy nem a magyar kormány írta rá a Soros György ellen uszító plakátokra, hogy Büdös zsidó, de ezzel nincsenek különösebben kisegítve, mert azt is tudják, hogy a kormánynak nincs ellenére, ha valaki odaírja a plakátokra ezt a szégyenteljes szöveget. Ha a kormánynak, élén a választott vezetővel mindez nem tetszene, akkor már elfogták volna a tetteseket, és lesújtottak volna rájuk a törvény szigorával. Ám mivel ez nem történt meg, a zsidó honfitársak kénytelenek azt gondolni, hogy akár a kormány is odanyomtathatta volna a Soros György ellen uszító plakátokra ezt a szöveget, hiszen tudta, hogy előbb, vagy utóbb, úgyis odaírja valaki.

A zsidó honfitársak rosszkedvűen nézik azt, ami ma Magyarországon történik. Többeknek közülük háborog a gyomruk, és olyanok is vannak közöttük, akik félnek, mert még emlékeznek, hogy annak idején is hasonlóképpen kezdődött az, amitől a zsidó honfitársakat meg kellett volna védeni.

Mindez persze nem csupán a zsidó honfitársak számára gyomorforgató, hanem azok is ugyanígy éreznek, akik nem zsidók ugyan, de normálisan gondolkodnak és tudják, hogy egy olyan országban, ahol nem jó zsidónak lenni, ott nem-zsidónak lenni sem jó.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Ej, haj, kaszakő, hát az egész kassza kő?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 5 - 15:21

A lápos sík tájékot láttató kilátók számát illetően kétségkívül világrekorder magyar faluról alább olvasott sorok, néhány kommentjével együtt nekem legelőbb Megyesi Gusztáv a Hócipőben öt éve pulikált örökzöldjének címét juttatták eszembe: “Ej, haj, kaszakő”. Miközben az írást “fellapoztam”, magamban mormoltam (és rögvest a fenti címmé alakítottam) az apai nemi szervre vonatkozó népnyelvi folytatást, mert, bizony, az uniós pénzből építtetett tyukodi kilátók létét semmi más nem indokolhatja, mint a pénzlenyúlás lehetősége, hiszen a tizenegy kilátóból megfigyelhető ecsedi láp turisták tízezreit aligha vonzza az alföldi faluba.

Megyesi Gusztáv ötéves írásának, az akkor még élő Váradi András cselekményei“kölcsönözték” a témát, talán sokan is emlékeznek a Mészáros Lőrinc akkori birtokát valamelyest megkurtító, egyébiránt polgármesterjelölt juhász váratlan halálára, meg az azt követő, eredménytelen perekre is. Vélhetően sohasem tudjuk meg Váradi András elhunytának teljes, minden élőzményre kiterjedő körülményeit, de higgyék el, engem is meglepett, amiért az interneten az olvasásban a tyukodi kilátóktól egészen Orbán Viktorig jutottam.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Szijjártó szerint Hitler is rendben lenne?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 4 - 14:52

Egy izraeli lap végső soron Orbán jobbiknak tett gesztusaként értékelte Horthy méltatását. Ez annyira triviális részkövetkeztetés volt már korábban is, hogy önmagában ez a vonulat talán szóra sem lenne érdemes. Felértékelni az értékeli fel, hogy Szijjártó egy kicsit másként foglalt állást. Miközben kicsit kioktatta az izraeli nagykövetet is. Mert utólag is méltatlanná válna az Orbán mellett betöltött első csicska címére, ha nem szólt volna be.

Egy veretes ostobaságot. De erről kicsit később. Addig egy pillanatig idézzünk el annál az állásfoglalásnál, amely alapján a „magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben”. Ami azt is jelenti, hogy a magyar kormány ezek szerint nincs beszélő viszonyban a kormányfővel? Mert Horthy maga állította magáról, hogy antiszemita. Márpedig ő hátha jobban tudta ezeket a dolgokat, mint Szijjártó. Orbán, illetve a tőle egyre kevésbé szélebbre álló jobboldaliak pedig elég nyilvánvalóan adóznak a Horthy-kultusznak. Az, hogy szívből, kortól, vagy csak szájjal, az ebből a szempontból lényegtelen. Ellenben az antiszemita Horthy-t példaképként majmoló jelenkori miniszterelnökkel szemben ezek szerint kormányzati zéró-tolerancia van életben. Márpedig ennek alapján a külgazdasági és külügyminiszter egyetlen következetes lépése egy hétfőn benyújtott bizalmatlansági indítvány lenne. Függetlenül attól, hogy Horthy „udavartartásában” Orbán Viktor a segéd-csizmatisztítóig sem vitte volna. De „természetesen” nem kell félteni a miniszterelnököt az említett bizalmatlansági indítványtól. Mert ezt akár korábban is megtehették volna.

Ugyanakkor a Szijjártónál is felbukkanó másik vonulat sem érdektelen. Az, amelyik szerint Horthy azért nem gáz, mert „Horthy Miklós kormányzó tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak”. Ami nagyjából olyan, mintha egy sorozatgyilkost felmentenének azért, mert az óvodában pompás papírcsákót hajtogatott valamelyik pityergő csoporttársának. Elvégre ebben az esetben az illető sorozatgyilkosnak is voltak pozitív életszakaszai is. Vagy, ahogy egy internetes megjelenés alatti kommentben felvetette egy beírás még Kovács Zoltán kormányszóvivő megszólalása kapcsán: Hitler is felmenthető lenne. Elvégre kétségtelenül voltak olyan időszakok, amikor Németország túlélt egy válságot, amikor virágzott a német gazdaság. Azt az utolsó hat évet, meg felejtsük el. Elvégre csak a szőrszálhasogatókat zavarják a koncentrációs táborok, meg az ilyen csipp-csupp dolgok.

Azért persze érdekes lenne tudni, hogy miközben Orbánt mosdatta, vajon Szijjártó vigyázban állt-e? Vagy csak a szája szélét nyalogatta? Előre készülve a következő Orbán-Szijjártó latrina-randira?

Kategóriák: Szervezetek

Út a portások és szolgák országába

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 3 - 09:36

A kormány részéről, a jelek szerint, elkészült az általános középfokú képzés leépítésének az éppen aktuális koncepciója. A hírt most, egy kiszivárgott, decemberi háttéranyagra hivatkozva közli az MNO. Azzal, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelenleg, valószínűleg a választásokig jegeli a Parragh László által vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontját tükröző koncepciót. Miközben a tendencia nem új.

Már csak azért sem, mert az iparkamarai főmufti már egy éve is arról ábrándozott, hogy leginkább szolgákra van szükség. A vállalkozóknak. De nincs ez másként a kormányzat esetében sem. Annak a kormányzatnak az esetében, amelyről már öt évvel ezelőtt is tudni lehetett: erősíteni és nem gyengíteni akarja a szolganemzet koncepcióját. Mely koncepció jellemzően kiteljesedik az olyan rendszerekben, amelyek már kisgyermekkortól a hatalmi hierarchiák feltétel, illetve gondolkodás és kérdések feltétele nélküli elfogadására igyekszik szocializálni a jövő nemzedékeit. Mert valószínűleg nincs nagyobb ellensége az érveket pofonnal, a meggyőzést pedig legyőzéssel helyettesítő vezéreknek, mint az az alattvaló, aki kérdez. Majd aztán elgondolkodik a válaszon. Ha pedig netán még morális mérleget is képes felállítani, az már maga lehet a pokol az említett vezetőknek. Állami-, egyházi-, és cégek vezetőknek egyaránt. Nem véletlen tehát, hogy a koncepciót történelmileg a gyarmatok egyházi iskoláiban lehetett igazán vegytisztán létrehozni, majd remek hatásfokkal alkalmazni a XX. század diktatúráiban is. Hogy aztán visszaköszönjön, kicsit szalonképesített formában, Parragh vállalkozói elvárásaiban, illetve az Orbán-kormány oktatáspolitikájában. Esetleg, alig szalonképesített formában.

Most éppen úgy, hogy az első körön nem gimnázium-képesnek ítélt gyermekeket egy életre kényszerpályára kényszerítik. Amiben a kulcspontok a kényszerpálya, és a kényszerítés. Ráadásul egy olyan kényszerpálya, ahol a megfeneklés a legbiztosabb életkilátás. Tekintettel arra, hogy a szakképzés színvonalát már régen leszállították az alig vállalható szintre. A két hatás együtt egy valamire lehet kiválóan alkalmas. A gimnáziumok olyan versenyistállóvá válnak, amihez görcsösen fog ragaszkodni a szülő és a csemete egyaránt. Ha bekerült. Tárt ajtókat nyitva ahhoz, hogy az iskola nyugodtan visszaéljen a hatalmával, és ne legyen rákényszerítve a színvonalas oktatásra. Elvégre reklamálni senki nem fog merni. Valamint előrehozva azt a presztízscsatározást és könyöklő versengést a középiskolás évekre, amelyben egyébként majd csak a munkaerőpiacon lenne része a gyermekeknek. Az egyik oldalon tehát lesz egy hatalmaskodó iskolarendszer, míg a másik oldalon egy kompetitív helyzetben a hatalomnak betörő diákság. A gimnáziumok ilyetén korlátozása tehát az alig képzettebbnek nyilvánítható szolgaréteg nevelésének egyik tuti receptje.

A szakképzés szintjén ellenben ott lesznek azok, akik már a puszta ott létüket is megkeseredéssel, frusztrációval fogják megélni. Sokakban elvetve a kiélendő, (túl)kompenzálandó komplexusok csíráját. Ha ezek közül valaha, egyszer, bárki olyan helyzetbe kerül, hogy nyugodtan kiélheti ezt a frusztrációt egy gimnáziumot végzetten, akkor kamatostól fog törleszteni. Az ostobábbja direktben. A fondorlatosabbja aljasabban. Garantálva, hogy a portáseffektus maximálisan hasson, ha a kényszerszakmunkás csak egy picike kis hatalmat kap. Aki pedig nem kap, az is könnyebben lesz valószínűleg uszítható. Vagy megmarad örökkön örökké meg nem értett zseninek. Akinek akkora a belső ellenállása aziránt a pálya iránt, amit kényszernek él meg, hogy az energia nagy részét ennek megtörése emészti fel. Az iskolában, majd a munkahelyeken is. A kényszermunka ugyanis, bármilyen celofánba is csomagolják, kényszermunka marad.

Annak, aki ezt az NGM részéről kitalálta, szívesen kívánnám, hogy élvezze ennek a gyümölcsét. Mondjuk azt, hogy a vakbelét olyan orvos műtse, aki alig maradt bent a gimnáziumban, de kénytelen volt, mert kimaradni, átjelentkezni máshova nem mert. Valamint puskázott vizsgákkal jutott diplomához. Hogy aztán olyan nővérke segítse a munkáját, aki közgazdász szeretett volna lenni, és most haragszik a világra, amiért egészségügyi szakképzésbe kényszerült. Bár ez csak hipotézis, ezt még Parraghnak sem kívánnám. Humanizmusból. Ahogy a kormánytagoknak sem. Túl egyszerűen úsznák meg a főtárgyalást.

Kategóriák: Szervezetek

Igy lett belőlem Soros-ügynök a Ferihegyen

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 2 - 11:06

Egy Wizz Air járattal érkeztem meg a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőterre szombat reggel Burgászból. Az elmúlt öt nap alatt a Fekete-tenger román és bolgár partvidékeit volt szerencsém bejárni. Amiután Budapesten landolt járatom, az útlevélellenőrzés felé siettem. A kanadai útlevelem volt éppen kéznél, miközben a magyar útiokmányom valahol az egyre káotikusabban megtelt hátizsákomban hevert. Gondoltam, hogy egyszerűbb inkább a kanadait felmutatni.

Amikor a határőr púltjához érkeztem magyarul kívántam jó napot a nagyon fiatal (korai huszas éveiben járó) ellenőrnek. Elvette kanadai útlevelemet, a megszokott módon átviszgálta azt, illetve a benne lévő pecséteket, aztán megkérdezte, hogy honnan érkeztem. Egy szóban jeleztem, hogy Bulgáriából. Ekkor még egy pillanatra megvizsgálta útlevelemet, majd a mellette ülő, nála idősebb kollégához oda hajolva ennyit mondott: “Soros ügynök.” Aztán szó nélkül a púltra csapta útlevelemet és tovább mehettem.

Lehet, hogy humorizálni akart a munkatárssal, lehet hogy nem. A szakmaiság viszont elvárható lenne határellenőröknél.

Talán nem véletlen egybeesés, hogy pont a napokban került ki az Orbán kormány újabb bődületes plakátkampánya, ezúttal egy kissé gonoszan mosolygó Soros Györgyről meg a következő szöveggel: “Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén.” Az ezt megelőző plakátokon jelezte a kormány a népnek, hogy Magyarország büszke és erős európai ország, az előtt pedig annyit, hogy “állítsuk meg Brüsszelt.” Aki jár Budapesten az tudja, hogy sokszor egymás mellett négy-öt teljesen egyforma politikai óriásplakátot helyeznek el.

Lassan úgy tűnik, mintha a magyar jobboldal egy példanélküli önironikus műsort nyújtana az országnak. Mert, hogy a Fidesz egyetlen cinikus politikusa sem dől be az ilyen abszurdumnak, az biztos. Azt viszont tudják, hogy a 2,5 millió szavazóból álló keménymagnak pont ezt a mérget kell adagolni.

A kampánytól függetlenül, Ferihegy klimatizált termináljában többet várnék a határellenőröktől. Komoly országban nem szokás egy ennyire fontos munkakörben szórakozni, jópofáskodni, vagy éppen gyalázkodni.

Kategóriák: Szervezetek

Önéletrajz a jelenből

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, július 1 - 06:07

Az Országos Kéktúra négyszáz-valahányadik kilométereinek emlékére.

Mottó: „Egy csata története sokban emlékeztet egy bál történetére. … egyetlen ember sem tudja utólag pontosan felidézni, milyen sorrendben és pontosan mikor zajlottak ezek az események, pedig végül is ettől válnak oly fontossá.” (Wellington)

Nehéz a zsák, nehéz az út. Szerző ifjú barátaival kékezik. Tegnap a tervezett harmincnyolc helyett negyvenkét kilométert gyalogoltak, meleg vacsorához kellett volna még négyet. Kihagyták. A szállás szolid, az éjszaka rövid; csoki szelettel turbózott, energiaszegény, rosszkedvű a reggel. A lábakon vízhólyagok, a bakancsok kívül-belül vizesek. Agáta fájós lábával nem tud bakancsba lépni, szandálban folytatja, Kíra feszült, Arion nem szól, Timót mosolyogva sántikál, az első lépések után pedig Szerző is tudja, mit érezhetett a mesebeli kis hableány, aztán lassan minden megszelídül: az útközi bolt szendvicse erőt ad, a táj magába fogadja Őket, Kíra, Arion nevetve futnak át egy bokáig érő pocsolyán.

Mennek a bakonyi Fehérvárcsurgótól a Váli-völgyön át a vértesi Gánt felé, közben a Váli-völgy aszfaltja megtöri a lelket – madárfütty helyett autózaj, virágillat helyett benzingőz. Szerző először Kírához marad le, aztán Agótához. A csapat fokozatosan szétesik. Agóta lába katasztrofális, nőnek, szaporodnak a hólyagok, a szandálba kavicsok kerülnek, a felfakadó hólyagokra tapaszok.

Agóta leül, takarít, tapaszt, megy; aztán leül, takarít, tapaszt, megy, majd ezt ismétli újra meg újra. Így megy az utolsó tízes: takarít, tapaszt, megy.

Útközben Szerző a waterlooi csatáról beszél, arról, hogy mit lát a hadvezér és mit a csatatérre tévedt vándor: Az egyik a síkon mozgó csapatokat nézve irányít, a másik egy patakparton üldögélve hallgatja a puskaropogást. Ez itt egy csata? Kérdezi és csodálkozik.

Pedig ugyanaz a csata.

Ha már csata, akkor egy vesztett csata vesztesei közt is vannak győztesek. Vajon mit fog mesélni e „győztes”? Dicsőséges párviadalát, vagy a csúfos bukást? Vannak-e vesztes győzők, és győztes hitványak. Hol az önbecsülés? A vesztes fél „győztesei” lehetnek-e büszkék, és a győztesek gyávái mentesülne-e szégyenüktől?

Mihez mérjem magam? Mondjam, hogy „ahhoz képest” vagy József Attilával szólva „a mindenséghez”. Az „ahhoz képest” önmagam leértékelése, és mi az a „mindenség”? Hogy maradok MAGAM, hogy maradok ÉN, hol az önbecsülés. Kiszabadulhatunk-e magányunkból (szubjektivizmusunkból)… – … ki kell-e szabadulnunk vagy elegendő, ha tudunk róla? A tapasztalt valóság a mi valóságunk, soha nem láthatjuk a világot más szemével. A hangya által látott világ a hangya világa, amiről nekünk legfeljebb halvány fogalmunk lehet. Számunkra a tűz lételem, a hangya számára pusztulás. Mégis törekednünk kell megismerni a megismerhetetlent, becsülni magunk, közben megérteni, együtt érezni és nem vitatni más másságát; hátul kullogva, átélve saját fájdalmunk, tudnunk kell az élen járók fájdalmáról. – Vágott közbe Szerzőben rejlő Zseni – Kuss! – mondta Szerző – Töröld meg az orrod!

Lassan elkopik a 28-ra tervezett 32 kilométer, háromszor eltévednek, vagy mégsem. Egyszer egy időben észlelt jel segít, másodszor Timót által sárba rajzolt nyíl, majd egy hangos „PI” kiáltás sugallja a helyes irányt. A faluban öten vannak négyfelé. Már ott az autó, de a feszültség nem lazul, Szerző egy-egy gombóc fagyit visz a lányoknak (emlékszik: volt valaha macsó) Kíra visszautasítja a fagyit.
Szerző meditál: A nő olyan, mint egy hangszer, ha jól játszol rajt csodálatos, ha rosszul, akkor hamis. – Morogja maga elé, ám a benne rejlő Zseni ráförmed: – A nő nem zongora(!) nem játszhatsz rajt, és nem labda(!) nem játszhatsz vele! Ti – nő és férfi – egymással játszhattok, egyébként nem lesztek boldogok.

- Igen: JÁTSZANI kell! Egymással, és egymásért (gondolja Szerző), aztán, öregemberként, már könnyen teszi hozzá; nem csak nő és férfi, hanem mindnyájan: ők, ti, mi valamint ő, te, meg én: EGYMÁSSAL, és EGYMÁSÉRT. Egyébként nem leszünk boldogok.

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára