Szervezetek

A Jobbik esetleges kivégzése mutatja, hogy mi vár Magyarországra 2018 után

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 7 - 16:06

Még pár lépés, és elkészül a nagy Mű. Kivéreztették a médiát, a gazdaságot és a jogrendszert, törvényszerű hát, hogy a pártok jönnek a következő lépésben. Választási kisokos, avagy hogyan védjük meg a Jobbikot és hogyan vessünk véget az őrületnek jövő tavasszal.

Most úgy áll, hogy ha túltolják a szekeret, nem tud indulni a Jobbik a választáson. De lehet, hogy nem tolják: ismerjük a receptet, ezt csinálták CEU-ügyben is, csak akkor városi liberálisok érezték sértve magukat, ezért az utcára vonultak, és a hatalom visszavett. Persze most ugyanők hallgatnak, pedig már szerveződnie kellene az újabb tüntetésnek, ami csak közvetett módon szól a Jobbik mellett, sokkal inkább a demokrácia és a többpártrendszer érdekében szól. Persze ilyenkor mindig kérdés, miért csinálja a fővezér az egészet: csak fitogtatni akarja az erejét, megijeszteni a pimasz kekeckedőket, vagy tényleg komolyan gondolja. Utóbbi esetben egy tesztüzem részesei vagyunk, de a választás után élőben láthatjuk az erdogani modell megvalósulását. Ezért is lenne fontos, hogy azok is az utcára vonuljanak, akik egyébként nem kérnek a Jobbikból. Nagy kérdés, megértik-e a feladat összetettségét.

(Vona Gábor Havas Henrikkel — Éppen a napokban jelent meg Havas könyve Vonáról…most viszont bizonytalanná vált a Jobbik indulása 2018-ban.)

A taktikai szavazás elveheti a hatalom jókedvét

A jelenlegi ellenzék önmagában teljesen esélytelen a jövő évi győzelemre, viszont bejátssza az egész pályát, nem lehet úgy tévét nézni, hírt olvasni, hogy ne az összefogásuk kudarcáról legyen szó (ezért sem próbálkozik magunk fajta kis párt az indulással). Ehhez jön a Jobbik és az LMP kétes különutassága, amit vagy komolyan gondolnak, vagy nem – az utóbbi hetek fejleményei alapján inkább nem és ők is kezdik megérteni, hogy ideje puhítani a választóikat a mások javára történő visszalépésekre. Ez egy olyan vonat, amin együtt ülnek az ellenzék többi tagjával, mert ha falnak megy, mind belepusztulnak. Ezt kezdték megérteni Vonáék és feltehetően Szél Bernadették is: nincs jövőre olyan opció, hogy ellenzékben maradva kvázi-győztesnek, későbbre eltéve magukat, a Fidesz kihívójának tűnhetnek. Ha ez a hatalom nyer, mindenki más veszít és erre a CEU után a Jobbik is kitűnő példát szolgáltat.

Ha viszont észhez térnek a tisztelt érintettek, még nyerhető a jövő évi választás. Ha minden választó nem is, a többség egyszerű döntést szeretne hozni: maradjon, vagy menjen a NER. Ha ennek a döntésnek a lehetősége felvillan, az sokakat mozdíthat meg. Ha egyéni utak maradnak és harmadannyi választóval fognak neki a pártok a Fidesz legyőzésének, csak a legvérmesebbek voksolnak, a többi érteni fogja a matekot: a végeredmény a biztos vereség és két-három álellenzéki párt lesz, mert az igaziakat el fogja söpörni a rendszer. Akkor tényleg lehet majd arról elmélkedni, hogy az Orbán-rendszer több évtizedre a nyakunkon marad.

Ha nagyon szeretnék, van megoldás az egyéni körzetek taktikai, koordinált felosztására: kell hozzá egy jelölő szervezet, ami a biztosíték, hogy a választó tudja, ki is a közös jelölt. Ha ez megvan, minden felosztott körzetben lehet voksolni a koordinált jelöltre, aki egyszer a jobbikos lesz (pl Tapolcán), egyszer meg a balos, mondjuk a XV. kerületben. Ez a szervezet – legyen a neve yx Párt – mindig annak a jelöltnek ad támogatást, amelyik az előzetes megállapodás szerint koordinált, fideszváltó jelöltnek számít. Ehhez persze kell az ellenzéki pártok megállapodása, ami most még a terv igazi gyenge pontja. De orvosolható.

Ha nagyon akarnak, indíthatnak mindenütt saját jelöltet is, hogy megkapják a pénzüket az államtól. De valójában az lesz a közös jelölt, akinek a neve mellett ott feszít xy párt neve is az eredeti jelöltállító párt mellett. Egyszóval egy társjelölő párttal “megjelöljük” a választónak azt a személyt, aki az adott kerületben a legesélyesebb a fideszes jelölt legyőzésére. Bejegyezni egy új pártot már nincs idő, de van négyszáz, amiből választani lehet.

Ez csak egy megoldási javaslat. A tényleges taktikai szavazás azonban az egyedüli lehetőség.

Fehér Balázs

*

A szerző írása eredetileg a Polgári Konzervatív Párt blogján jelent meg. 

Kategóriák: Szervezetek

A nyugati áramlat nyelve — Tiszteletadás Arisztotelésznek (utolsó rész)

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 5 - 15:52

Something is happening here,
But you don’t know what it is,
Do you, Mr. Jones?
Bob Dylan. Ballad of a Thin Man

Bevezető

November elején útjára indított sorozatom, a nyugati áramlat nyelvét boncolgatta, s ezzel a fejezettel, ér véget. (Az első rész itt olvasható, a második, harmadik és negyedik pedig itt.) Egy olyan nyelvről beszéltem, mely nem a szentlelkeket, a filozófusokat, hanem a hétköznapi embereket próbálja rávezetni az igazságosság, az alkotmányosság, a fenntartható társadalmi jólét felé vezető útra.

A nyugati áramlat nyelve nem idegenkedik egyetlen olyan nyelvtől, még az útszélitől sem, mely az igazságosságot, a társadalmi jólétet szolgálja. Nem tartja alkalmatlan úti társnak a keleti nyelveket sem. Egy hasonló megközelítést szorgalmazott maga Siddhartha Gautama is, négyszáz évvel Krisztus születése előtt. /1/  Bemutattam, hogy Konfucius, Mohamed, Ábrahám vagy Krisztus nyelvét is rákapcsolhatjuk a nyugati áramlatra, abból sem lesz égés Európa égboltja felett. Az igazságosság, a jogállamiság, a fenntartható társadalmi jólét céljai, az emberiség közös, egyetemes értékei közt szerepelnek. Azokat nem megvetni, hanem átölelni illik annak a fajnak, mely egy idő után két lábra állt, s többek közt, egyenes gerincéről, tartásáról szeretné másoktól megkülönböztetni magát.

Akik a nyugati áramlat karbantartásával foglalkoznak, tudják, hogy az áramlat nem lineáris módon, vagy kizárólag két polaritás közt mozog: több, egymástól eltérő pólus közt villog, feszeng. /2/  Sorozatom utolsó része a nyugati áramlatnak azt a feszültségét vizsgálja, mely immáron nem csak a fenntartható társadalmi jólét, az igazságosság, vagy alkotmányosság értékeit, hanem maga, az utolsó emberi faj, a Sapiens, fennmaradását veszélyeztetik. A téma, e sorozattal nem lett kimerítve, lezárva, annak további boncolgatása viszont innentől már más felületeken, másféle nyelveken, folytatódik. A fenti bejátszás is erre utalt. /3/

Göllner András

Visszapillantás a kijárat küszöbéről /4/

A tudomány és a technológia forradalmainak köszönhetően ma már jóformán senki se tudja, mi folyik körülöttünk, ki mond igazat és ki hazudik. Annak hiszünk, aki a legszimpatikusabb, aki a saját nyelvünkön beszél.

Lóvá lettünk téve. Ami még megmaradt a tömegkommunikációs páholyokból, már nem a tényszerű, társadalmilag felelős tájékoztatásról, hanem az ugratásról, az új kommunikációs technológiák által szított helyzet meglovagolásáról szól. Basta!

A valóságot egyre inkább érzelmi, mint értelmi szinten közelítik az emberek. A troll-farmok uralják a tájékoztatási piacokat.  Ma már csak két dolog számit – az, hogy érezzük már végre jól magunkat, és az, hogy minél többen lássanak bennünket. Ma már nem attól félünk, hogy elszakadunk a valóságtól, hanem attól, hogy esetleg láthatatlanná vállunk.

A kommunikációs technológiák nyomulásának köszönhetően, atomizálódik a hírközlés. Mindenki mondja a magáét, hozza saját formáját. Ma már bárki tudósító lehet. Bár ezzel semmi baj, vegyük észre azt is, hogy mind e közben visz bennünket egy globális hullám, amelyet sajnos nagyon kevesen értenek, nagyon kevesen képesek áttekinteni, amelyről nagyon kevesen tudósítanak, és akik ezt megteszik azokat vagy riogatónak, vagy seggfejnek, nézik embertársaik.

A hagyományos tömegkommunikáció és az új kommunikációs technológiák – a Twitter, Instagram, Facebook, a Blog és a többi, élet-halál harca folyik a szemünk előtt. E harcnak még csak a küszöbén állunk. A mikrocsip körül kialakult technológia köpte ki az asztalunkra a mócsingot: Donald Trump-ot, az Osztrák fasisztákat, a bal és jobb oldali populistákat, az „alt-right” bloggerjeit, az ISIS-t, a Lengyel ultrakonzervatívokat, és azt az átverést is, mely a szeretet és összefogás nevén terjed Magyarországon. Hogy ez a trend erősödni fog a jövőben az biztos. Hogy végleg kitart é, arra csak azt lehet némi biztonsággal mondani, hogy semmi se tart örökké.

Az elvarázsolás terepén még csak most jönnek az igazi nagy fejlesztések, az igazi nagy dobások. Most tűnik el végleg a határvonal az illúzió és a valóság közt. Kapcsolja be mindenki a mentőövét.

Előrepillantás

A neves Izraeli társadalomtudós, Yuval Noah Harari tézisével szeretném ezt az előrepillantást kezdeni. (A magyaroknak nem kell tartaniuk tőle – nem egy Soros ösztöndíjas.) Harari, egy oxfordi nagydoktorátussal a zsebében, egy híres egyetem katedrájáról, a legkorszerűbb adatokra hivatkozva bizonyítja, hogy az utolsó emberi fajt, a Sapiens-t, az különbözteti meg korábbi rokonaitól, hogy ő képes a legnagyobb csoportokba fogni társait, céljai megvalósítása érdekében. /5/ Őseink, a korábbi emberi fajták, akiket Harari szerint, nem az időjárás, hanem a Sapiens tett el láb alól, képtelenek voltak ilyen monumentális közösségépítő erő felmutatására, ezért is tudtunk velük viszonylag gyorsan végezni. A Sapiens közösségépítő képességének titka, viszont már nem annyira megnyugtató.

Harari azt állítja, hogy az utolsó emberi faj sikerének titka nem a koponyája nagyságában, hanem a nyelvében, kommunikációs beállítottságának kettőségében bujkál, abban, hogy leginkább fiktív, érzelmi narratívákra gerjedünk. E sajátos hajlamunk, vonzódásunk miatt vagyunk különbek minden más élőlénytől, ez a nyelvi vonzódásunk képes minket nagy közösségekbe toborozni. Ezért tudtuk kinyírni a rokonokat, s nem azért mert azok butábbak lettek volna nálunk, vagy kevesebb agysejttel rendelkeztek volna.

Sajátos nyelvi beállítottságunk, Harari szerint, a mesterséges intelligencia felé vezető úton, egyre veszélyesebb tájakra fog bennünket terelni. Ha így haladunk tovább, egy olyan helyre fogunk kerülni, ahol már valóban nem lesz szükség a politikára. Azt, hogy ki kapjon mit, mikor és hogyan, nem a hétköznapi emberek politikai diskurzusa, hanem a mesterséges intelligencia fogja eldönteni. Nekünk már csak az lesz a dolgunk, hogy jól érezzük magunkat. A tudást, a jó érzés létrehozásához, pedig a mindenkori gázszerelők, a mesterséges intelligencia által kitermelt nagyfejek fogják mesés kisvasutakon szállítani a vérkeringésünkbe, az agysejtjeinkbe. Konyec filma. (Ide már nem kell bejátszani a Beatles, „We all Live in a Yellow Submarine” című slágerét.)

Harari nélkül is tudjuk, hisz még itt vagyunk, hogy az emberiség egyszer se halt bele a demokráciák öngyilkosságába, pedig azokból volt jó néhány az évezredek során. Tudta ezt Arisztotelész, tudta ezt John Adams, az amerikai demokrácia alapító atyja is, az USA második elnöke, amikor ezt írta egyik barátjának: “A demokrácia nem egy tartós rendszer. A demokráciák általában elpazarolják, felélik, végső soron meggyilkolják önmagukat. Még nem volt olyan demokrácia, mely előbb utóbb ne lett volna öngyilkos.”  /6/

Én azok közé tartozom, akik úgy látják, hogy túl lehet élni a demokráciák legújabb öngyilkossági kísérleteit is. (Ezért is élek most Kanadában, s nem a Paksi Halászcsárda árnyékában.) Az, hogy az „illiberalizmus” és egyéb neveken terjeszkedő politikai rendszerek egyre több népet letérítenek az igazságosság, a jogállamiság, a fenntartható társadalmi jólét útjáról manapság, számomra sem jelenti a világ végét. Ki is ne látná, hogy működik Kína, vagy azt, hogy annak egyre nagyobb az ázsiója. A tőzsdék oda vannak Donald Trumpért.  A villamos is aluszik. Aludj hát szépen te is, kis Balázs.

Akik még ébren vannak, tudják, hogy amiről Harari beszél, az már nem a demokrácia, hanem az utolsó emberi faj túléléséről szól, arról, amitől még a felcsúti gázszerelő is bedobná a taccsot.

Nézzük hát: milyen igével közelítenek felénk az új mesemondók? (Ami most következik az nem titok, mert már megírták. Több nagy-nevű nyelvész, üzleti tanácsadó, kvantum fizikus, marketing-szakember, életmód-tanácsadó nézeteit, tanácsait foglalja egy csokorba. Magyarországon és világszerte egy bomba-sikerként jegyzik, s fogyasztják az emberek. Számos nagynevű magyar üzletembert, politikust ismerek, akinek ez a bibliája. ) /7/

Az ember végtelen lény. Maga a tudás, a tökéletesség, a nagyszerűség. Se korlát se plafon. A hiány, mint olyan, nem létezik. Alapvető bőségre vagyunk teremtve. Nem kell mást tenned, mint arra gondolni és arról beszélni, amire vágysz, hisz Mindenható vagy. Azt pedig nem kell tudnod miként fognak teljesülni vágyaid, az nem a Te asztalod… A részletek kidolgozását bízd csak az univerzumra. Nem a te dolgod kitalálni, hogy a pénz miként, milyen úton találjon meg téged. A leggyorsabb módja a meggazdagodásnak, ha most boldog vagy. A hála és a hit ereje mindent legyőz… Mindehhez csak derűsen kell gondolkodnod, és úgy általában vidámnak kell lenned.  A szegénység, a nélkülözés, a hiány mindig abból fakad, hogy saját gondolatainkkal elzárjuk a felénk áramló bőség útját. Azokra a dolgokra, amelyek épp nem úgy mennek, ahogyan szeretnéd, ne pazarold az energiádat. Hinned kell benne, hogy megkaptad amit, kértél abszolút és tökéletes bizalommal. Úgy kell tenned, mintha a vágyad tárgya már most a birtokodban lenne… érted már? Felesleges panaszkodással és mások hibáztatásával foglakozni. Az ellenállás értelmetlen és felesleges. Ha nem foglalkozunk velük, és a szeretetre összpontosítunk, az akadályok egyszerűen eltűnnek. Tudnod kell, hogy ha negatív érzések mellett döntesz, akkor elvágod magad a jótól. Fogd hát a kételyeid, és változtasd hitté… hidd, hogy megkaptad, amit kértél, és ezek után már nincs más dolgod, mint jól érezni magad… érezd jól magad, most.” /8/

Milyen nyelven értékesítik az emberiség új mesemondói ezt az igét, azt a jövőt, ahol az embereknek már csak az lesz a dolguk, hogy jól érezzék magukat, ahol már nem kell arról vitatkozniuk, hogy ki kap mit, mikor és hogyan, ahol már végleg megszűnt a politikai élet, s mindenki a Breitbart tudósításait fogja lapozgatni, az okos-telefonján. (Előre is köszönet, Gorka Sebestyénnek, a magyar kiadásért.)

Az új nyelv, poszt-Machiavelli prototípusát, két Amerikai társadalomtudós 1975-ben tárta a nyilvánosság elé, s ezzel valóban hadat üzentek a nyugati áramlatnak. /9/ Ennek az áramlatnak a nyelvről már korábban részletesen beszámoltam itt most csak röviden fogom összefoglalni annak alap-téziseit.  /10/

Az új áramlat nyelve nem tiltja, de gyakorlatilag nagy ívben kerüli az igazmondást, mert állítólag, az semmit se hoz a konyhára, nem hasznos. Idézem a szentírást: Az új áramlat nyelve „nem tart igényt arra, hogy objektíven igaz legyen. Célja, hogy hasznos legyen. Van néhány igen hasznos alapelve. Javasoljuk, hogy viselkedjen úgy, mintha ezek igazak lennének.” /11/ Donald Trump napi tweetjei már több mint egy éve erre a nyelvre trenírozzák Amerika népét, és a nemzetközi döntéshozókat. Egyre több véleményformáló azt tanácsolja, hogy szokjunk már végre hozzá. Ez van, s kész. Nemsokára már senkit se fog zavarni világszerte, hogy a világ vezető politikusa napi szinten hazudik.

Ha már nem kell arra figyelni, hogy vezetőink igazat mondanak vagy hazudnak, mire figyeljünk? „Mindenáron arra kell figyelnünk, hogyan teremtsünk összhangot: arra hogy hogyan hozzunk létre bizalmon és rokonszenven alapuló kapcsolatokat azokkal, akiket érzelmi eszközökkel egy másik valóságba akarunk átemelni, és azt szeretnénk elérni velük, hogy hasznosan szolgálják céljainkat.” /12/  

Mégis, gyakorlatilag, hogyan is működne mind ez? Az új nyelvészek szerint, egy célközönség ráhangolásához először is összhangot kell teremtenünk, azt pedig csak úgy tudjuk elérni, ha feltérképezzük, mire kattannak érzelmileg a nyáj tagjai. „Azzal kezdjük, hogy írjuk le jelen idejű érzékszervi tapasztalatukat, és ehhez igazítsuk a nyelvünket, akkor majd könnyen és természetesen követik mondandónkat..  A nyelvezet illesztése csodát tesz az összhang létrehozása során.” /13/  Itt egy rövid szünetet tartanék, mert a sorok közt bujkál a lényeg.

Az érzelmi térképek készítését, tehát azt az első lépést, amiről a fenti nyelvészek beszélnek, korábban a közvélemény kutatókra bízták Ma már, a legújabb algoritmusok eszközeivel, kérdezésünk, vagy tudatunk nélkül, mind ez úgy leszedhető az internetről, mint cseresznyék a fáról. (Erre szakosította magát Robert Mercer amerikai multi-milliárdos, a Cambridge Analytica és a Breitbart vállalatok fő részvényese, akinek szerettei berepítették Gorka Sebestyént és Steven Bannont a Fehér Házba és összedolgoztak azokkal az „alt-right” írnokokkal, akik befészkelték magukat Budapestre is, hogy onnan, a szeretet és összefogás védő szárnyai alól, szállítsák a szükséges szövegeket a Trump kampány, és az Orosz troll-farmok számára. /14/

„Big Data” adatbankokban ma már jóformán minden egyes amerikai, vagy magyar állampolgárról több-száz fajta érzelmi „adat” áll a politikai marketingesek rendelkezésére. A Trump kampány körüli vizsgálatok többek közt azt próbálják kideríteni, ki adta oda az Oroszoknak az érzelmi térképet, a regionális céltáblákat, amelynek birtokában, több-százmillió Amerikai állampolgárt úgy tudtak testreszabott érzelmi narratívákkal megszólítani az Oroszokkal összedolgozó nemzetközi „troll-farmok” hogy azoknak halvány gőzük se volt arról, ki üzengetett nekik. /15/

Az új áramlat egyik apostola, Milton Erickson volt. Róla majdnem olyan áhítattal beszélnek az új nyelvészek, mint a Szkíták leszármazottjai, a magyar táltosok, vagy maga, Wass Albert beszél, Szent András névrokonomról. (Andrást, Krisztus legelső apostolaként ismerteti az Új Szövetség.) /16/. „Erickson művésziesen homályos módon használta a nyelvet. …egyik tipikus eszköze a kétértelmű szavak használata volt. A Milton-modellben a nyelv használatával, többféle módon értelmezhető szavakkal, idézzük elő és tartjuk fenn a transzállapotot. Egy burkot alakítunk ki, hogy ezáltal tapasztalataink szubjektívabbá váljanak, befelé irányuljanak és kiszorítsák a fejünkből az objektivitást” /17/

A szeretet és összefogás pártja Magyarországon, az új áramlat nyelvét, többek közt egy magyar származású amerikai professzortól, Csikszentmihályi Mihálytól tanulta el már a 90-es évek során. Ezzel a nyelvvel került a topra 2010-ben, ezzel a nyelvvel tartja magát a hatalomban. /18/

Mivel a hazudozás etikailag sokakat irritál, a poszt-modern nyelvészek kénytelenek voltak egy koncessziót tenni. Bár nem szorgalmazzák az igazmondást, azt megengedik, hogy ha az igazmondással nagyobb haszonra tudunk szert tenni, hát egye fene, tegyük azt. Ez a nyitás, valójában az egyedüli és egyben az utolsó lehetőség arra, hogy a nyugati áramlat túlélje a poszt-modern politikai nyelvészek fejlesztéseit. Ha nem köpi ki az érzelem nyelvét a szájából, hanem rátapad, és lázba hozza azt, akkor még van remény a túlélésre.

A nyugati áramlat követőinek egyetlen vállalható alternatívája maradt, a mesterséges intelligencia felé vezető úton: az, hogy megkérdőjelezhetetlen módon bizonyítsa, és nem kizárólag az értelem, hanem az érzelem nyelvén is, hogy hasznosabb, mint az a nyelv, amelyik ki akarja szorítani az objektivitást az emberiség fejéből. Ha a nyugati áramlat képtelen felvállalni az érzelem nyelvét, kizárólag az értelem nyelvét használja, akkor valóban egy olyan áramszünetnek leszünk a tanúi, mely nem csak a demokráciával, hanem magával az emberiséggel is előbb utóbb végezni fog. Nézzük hát a megoldást.

Az érzelem és az értelem nyelvének párbaja, feszültsége

Komoly emberek manapság már sehol sem bíznak abban, hogy az érzelemmentes, racionális emberi ész, kizárólag optimális megoldásokat képes letenni az emberiség asztalára. /19/ Erre figyelmeztetett már több száz évvel Harari előtt, a Skót filozófus, David Hume. Azt állította, hogy mind azok, akik megfeledkeznek az emberek érzelmi tapasztalatairól az ismerkedés (tudás) felé vezető úton – kihagyják a tudás algoritmusából, az érzelmi elemeket – el fognak veszni. Ezt állítja, Dante is, vagy akár Carl Jung. Én őket követem.  /20/ (Mind három Arisztotelészt követte. Gondolatvilágukat, Pascal módszerével én egy mondatba foglalnám: minden kiút befelé vezet, a felfelé vezető út lefelé indul, aki kerüli a bizonytalan utakat, s csak a biztos utakon menetel, már eleve elveszett. /21/

A nyugati áramlat kortárs fejlesztői, Arisztotelész egyik legismertebb tanítványa, Immanuel Kant, tanácsait követik a fenti megosztottság kérdésében. Kant az, aki Arisztotelész cipőiben járva, felfigyelt Hume figyelmeztetésére, és kiegyezést köt az értelem és az érzelem közti vitában. A következő szavakkal vezeti le ezt a feszültséget. “Az érzéki szemléletek fogalmak nélkül vakok, a fogalmak szemléletek nélkül üresek.” /22/ A nyugati áramlat ma Kant nézetét követi, de nem kizárólag azért, mert kiegyezett Hume-al, hanem azért, mert visszatért Arisztotelészhez. Arisztotelész után, Kant az első nagy nyugati gondolkodó, aki újra összekapcsolja a jó kormányzást, az ésszerű kormányzással, a kommunikatív cselekvés fogalmával. Ezzel az eszközzel lapátol az igazságos, fenntartható társadalmi jólét irányába.

Kant, legfontosabb nézete a következő: a racionális gondolkodásmód nem azért tör a felszínre, hogy ott vákuumba zárt, elszigetelt módon éljen, magában elmélkedjen, hanem azért, hogy a környezetével kommunikáljon. Kant szerint, az értelemnek, a racionalitásnak, az érzelemnek, közösségre van szüksége, fenntarthatóságát a párbeszédből meríti. Kant az a nyugati gondolkodó, akinek politikai, szemléletében, döntő szerepet játszik a cselekvő nyelv fogalma. Szerinte, a fenntartható társadalmi jólét felé vezető út, a szólásszabadság biztosításával valósítható meg.

Mindazok számára, akiket az ésszerű kormányzás és a kommunikáció közti kapcsolat foglalkoztat, Kant megkerülhetetlen. Nélküle nem vitorlázhatunk a demokrácia nyílt vizein. Mint azt Jürgen Habermas is megállapítja: “A modern kor, Kanttal kezdődik.” /23/ Hasonlóképp nyilatkozik Kantról Michel Foucault, francia filozófus is, “Ha hátat fordítunk Kant elméleti hagyatékának, minden bizonnyal az irracionalitás veszélyébe kerülünk” /24/ Kant az az ember tehát, aki már évszázadokkal ezelőtt, és Arisztotelész nyomában ki mondja: akik korlátozzák a szólásszabadságot, az érzelem és az értelem nyelvén vallott politikai nézetek szabad megmérettetését, az emberiséget egy újabb áramszünet felé, a sötétség felé terelik.

Az utóbbi évtizedek során, az előbb említett két gondolkodónak, Jürgen Habermasnak és Michel Foucaultnak köszönhetjük a nyugati áramlat nyelvének legérdekesebb fejlesztéseit. Foucault és Habermas közt mindig is nagy volt a feszültség, akár Kant és Hume közt. E feszültség elsősorban annak köszönhető, hogy míg Habermas a társadalmi konszenzusban, Foucault a társadalmi konfliktusokban látja a túléléshez szükséges életerőt. A nyugati áramlat követői, mint a Kant-Hume közti feszültség esetében is, a feszültségben rejlő erőre építkeznek. Idézném Bent Flyvbjerg-et. aki a Habermas és Foucault közt húzódó feszültség egyik elismert szakértője: “Habermas és Foucault szemlélete közt olyan alapvető különbségek húzódnak, hogy minden erőfeszítés mely őket egy közös teoretikai vagy meta teoretikai zubbonyba szeretné öltöztetni, eleve kudarcra van ítélve. Ugyanakkor, Habermas és Foucault nem csupán egymás ellentéte, hanem egymás árnyéka is: mindketten a racionalitás és a hatalommal való visszaélés problematikájával foglalkoznak, és mindketten ezeket sorolják korunk legfontosabb feladatai közé.” /25/

Habermas szerint a nyugati áramlat korább említett öngyilkossági kísérleteit kizárólag úgy tudjuk elkerülni, ha a társadalmi nyilvánosság struktúráit szigorúan karbantartjuk, továbbá, olyan biztosítékokat építünk be a nyilvánosság struktúráiba, amelyeknek köszönhetően a társadalmi nyilvánosság szereplői, egyenrangú, szabad, és racionális módon érvelhetnek egymással a közös megértés érdekében arról, hogy ki kap mit, mikor és hogyan. /26/ Tanácsa nem egyenlő a megváltással, több helyen is kiegészítésekre szorul az általa készített korszerűsítés, de annak alapjai megkerülhetetlenek. /27/ Habermas a következő négy kommunikatív magatartásformát hangsúlyozza, mindenek felett:

  • A diskuráló partnereknek érthető üzeneteket kell egymás felé közvetíteniük. A vitapartnereknek nem szabad homályos, kétértelmű szavakat használni.
  • A feleknek következetes álláspontokat kell kommunikálniuk. Ha meggyőződéseinkkel ellentétes nézeteket bocsájtunk ki, akkor nem a megértést, hanem a félrevezetést szolgáljuk.
  • A diskurzus során az igazmondásra, az őszinteségre kell törekedni. Ha tudatos hazugságokkal próbáljuk megtéveszteni a nyilvánosság szereplőit, kiverjük a nyugati áramlat biztosítékait. Abból sötétség születik.
  • Az érvelő feleknek biztosítani kell állításaik hitelességét. A demokratikus politikai diskurzus addig a határig nevezhető racionálisnak, amíg adott a kritikus felülvizsgálat, a számon kérhetőség lehetősége, amíg a kételyeket nem söpri az asztal alá a hatalom, amíg azokat szabadon megvitathatják a felek. A parlamenti demokrácia azt jelenti, hogy a hatalom nem korlátozza a fenntartható társadalmi jóléttel kapcsolatos versengő nézetek szabad áramlását, nem zavarja az egymással versengő állítások, érvelések etikai megmérettetését.

Mit mond mind erről Foucault? Szerinte a társadalomtudósnak egyetlen feladata van: “kíméletlenül rámutatni minden, a hatalommal való visszaélésre, függetlenül attól, hogy azt ki követte el vagy annak ki az áldozata” /28/ és ez által “lendületbe hozni, kiszélesíteni a szabadság térnyerését.” /29/ Bár sokan nem így látják, Foucault magát mindig is egy társadalmilag aktív, cselekvő lénynek tartotta. Saját szavaival, “egy műszerkereskedő, egy recept készítő”, akart lenni, egy olyan ember “aki célokat fogalmaz meg, egy kartográfus, egy tervrajzoló, egy fegyvergyártó.” /30/ .

Foucault nem volt szótlan a korábbi egy-párt rendszerek politikai gyakorlatával szemben sem, azokat mindig is élesen bírálta. A szovjet típusú, a kollektív érdekek maximalizálására létrehozott egy-párt rendszerek hanyatlásának, bukásának okait is arra vezeti vissza, hogy ezek a rendszerek tudatosan, tervszerűen és erőszakosan leszűkítették, visszafojtották a társadalmi vitát, a társadalmi és politikai konfliktusok térnyerését. Ha élne, ugyanez lenne a mondanivalója a jelenlegi Orosz, Török, Kínai államokról vagy arról az államformáról, amelyet a szeretet és összefogás neve alatt működtetnek Magyarországon. Foucault számára, “Egy mindenki által elfogadott morális rendszer felállításán fáradozni, pontosabban, azt mindenki számára kötelezővé tenni, egy tragédia.” /31/ mert az kiveri a nyugati áramlat biztosítékait, nem az igazságos, fenntartható társadalmi jólét, hanem a sötétség felé vezet.

Miről szól a társadalmilag felelős polgári magatartás? Foucault szerint nem arról, hogy összefogjunk a hatalom által reklámozott közösségi vagy egyéni érdekek védelmében, hanem arról, hogy kritikus és éles szemekkel figyeljünk mindenre, ami kiverheti a nyugati áramlat biztosítékait. Csak így tudják az emberek jól szolgálni az igazságosság, a jog keretei közt haladó menetet a fenntartható társadalmi jólét felé. A nyugati áramlat jelenleg Magyarországon tapasztalható áramszünetéből kivezető út többek közt Foucault receptjével érhet célba. /32/

Zárszó

Egyesek szerint a választók világszerte elsősorban aszerint ítélik meg vezetőiket, aszerint tekintik őket legitimnek és szófogadásra alkalmasnak, hogy képesek-e fogyasztói jóérzést kelteni a bőrükön. /33/ Ezt a valóságot vágta négy szóval, brutális egyszerűséggel és elismert sikerrel, az Amerikai választók fejéhez 1992-ben, James Carville, Bill Clinton kampánystratégája. (It’s the economy, stupid) Tulajdonképpen erről beszélt 70 évvel korábban, a pátosz szavait használva, Márai Sándor is: „A tömegeknek védettség kell, semmi más… és ezért a tömeg mindig hajlandó feláldozni a szabadságot… Nem akarnak többé liberalizmust, sem szabadságot: biztosítékot akarnak a munkanélküliség, betegség, és öregség veszélyei ellen” /34/

Pár évvel ezelőtt, két nemzetközi kutató, akik Mancur Olson „public choice” szemlélete szerint vizsgálják a valóságot, ekonometrikai módszerekkel bebizonyították, hogy Magyarországon a gazdasági jó érzést a hatalom nyelvi eszközökkel, a szeretet látszatát keltő átveréssel gerjeszti. Magyarország jobban teljesít! Ez a szlogen folyt a csapból is, miközben a magyar gazdaság teljesítése, az ország szomszédjaihoz, és a korábbi évekhez hasonlítva, empirikus módszerekkel verifikálható módon, alul teljesített. A két kutató azt állítja, hogy az „illiberális” rezsimek, kisebb gazdasági visszaeséseket ki tudnak bekkelni, de nagyobb sokkok esetében gyorsan veszélybe kerülnek. Elsöpörheti őket egy puccs vagy akár a népharag. (Választások nem söpörhetik el őket, mert az igazságos – angolul fair – politikai versenyt, az illiberális rezsimek, amilyen gyorsan tehetik, beszüntetik. Ezt az utóbbi tényt igazolta a transzatlanti közösség egyik szervezete, az OSCE, a 2014-ben tartott magyar választások esetében. /35/

Az alig egy éve tartó gazdasági fellendülés némi önbizalmat nyújthat a magyar politikai vezetőknek, a 2018-as választások célegyenesében. A közgazdászok, persze jól tudják, hogy a reál üzleti ciklusok, olyanok, mint a fecskék: nem maradnak egy helyben sokáig, jönnek és mennek. A jól képzett közgazdászok azt is tudják, hogy a magyar gazdaság egy nagyon beteg fecske, mely mások jóvoltából képes csak repdesni. (Az EU által nyújtott anyagi szubvenciók nélkül nagyon nagy bajban lenne. A magyar állami fejlesztési költségek több mint 90%-át külföldi adófizetők kénytelenek fedezni, a fecske önerőből képtelen lenne repülni. Az is segít, hogy manapság, több olyan fecske besegít nekünk, akik rajtunk keresztül szeretnének befészkelni a nyugati piacokon. Itt most Azerbajdzsán, Kína, vagy Oroszország jut az eszembe. Csak egy darab Azeri baltás gyilkos, 7 millió dollárt tud a konyhára hozni.) /36/ Egy valami viszont nem hidalható át, nevezetesen az, hogy Magyarország népének vezetői, az új áramlat-elmélet nyelvészeinek tanácsára, ipari módon, és sorozatosan hazudnak arról, hogy ki kap mit, mikor és hogyan, ebben az országban. A nyugati áramlat nyelve, Arisztotelész követői, azért beszélnek ez utóbbi magatartás ellen, mert tudják, hogy az nem a fenntartható társadalmi jólét, hanem a társadalmi fosztogatás irányába vezet.

Sorozatom idáig egy valamiről nem beszélt, bár erről másutt már többször is beszéltem. Ez a nyugati áramlat gerinc-hálózatának karbantartásáról, folyamatos bővítéséről szól. A szeretet és összefogás látszatát keltő átverés Magyarországon nem csupán annak tudható be, hogy az átverő, varázslatos módon mozgatja a nyelvét, hanem annak, hogy a nyelve nagyon messzire nyúl (angolul: reach) és nagyon mélyre tud behatolni (angolul: penetration). A szerteágazó elérés és behatolás nemcsak az átverő nyelvmozgásának, hanem a hálózatépítő tehetségének együttes eredménye. Itt a vállalkozói szféra, a polgári körök, az egyház, a helyi választókörzetekben szorgoskodó emberekre, a média-hálózatokra, a nem-kormányzati civil szervezetekre, vagy akár a diaszpórában működtetett kapcsolati hálózatokra gondolok. (Az utóbbiak példájaként említeném azokat a határon-túli szervezeteket, melyekkel Észak-Amerikában, a magyar adófizetők pénzén, a helyi magyarok szájában mozgatja a nyelvét a szeretet és összefogás pártja: The Friends of Hungary, a Magyar Diaszpóra Tanács, The Magyar Foundation, The Hungarian Initiatives Foundation, A Magyar Lobbi, a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége, a Kőrösi Csoma Program, a Magyar Kulturális Tanács, stb, stb..)

A korszerű, hatékony politikai nyelvhasználat, messzire és mélyen behatoló hálózatok nélkül csak azt biztosítja, hogy önmagunkkal beszélgetünk. A mai demokratikus ellenzéknek Magyarországon két kiemelkedő kihívással kell szembenéznie: nem csak a nyelve, hanem a kommunikációs hálózata is elkopott. Mindkettő, szuboptimális módon teljesít. A magyar demokratikus ellenzék nem a nyelvének és kommunikációs hálózatának korszerűsítésével, hanem egy másik testrészével foglalkozik. Ennek a haszontalan elfoglaltságnak az elemzése viszont már egy más lapra tartozik.

Göllner András

Lábjegyzetek

  1. A Buddhizmus téziseibe most nem lenne szerencsés elmerülni. Inkább olvassuk Herman Hesse csodálatos regényét, a Siddhartha szövegét. Én Joachim Neugroschel németről angolra fordított változatát kedvelem. (New York. Penguin Books. 1999.) A következő szavak, a nyugati áramlat nyelvén rezegnek: „Govinda, Siddhartha felé fordult: Mond, hová tartasz Siddhartha? Nem tartok én sehová, csak mozgásban vagyok.” (Saját fordításom.) 82 o.
  2. A váltakozó áramkörök fogalmáról, itt csak röviden beszélnék, nehogy újfent megrázzak egy pár emelettel lejjebb szórakozó nyugdíjas magyar fizikust. Rájuk való tekintettel, nem szeretném túl feszíteni a hasonlatokat, de számomra, hálózati szemléletem a váltakozó áramelmélettel is rokonos. A jól képzett villanyszerelők tudják: a két pólusú, egyenes áramkörökkel ellentétben, a váltakozó áram esetében, az áramot létrehozó váltakozófeszültség értéke ismétlődően, ellentétes értékeket vesz fel (vagyis a pólusok váltakoznak). A váltakozó feszültség, tehát, egy olyan feszültség, amelynek nagysága és iránya periodikusan változik. Nagyságától függően nevezik törpefeszültségnek, kisfeszültségnek, nagyfeszültségnek vagy különlegesen nagy feszültségnek. Egy különlegesen nagy feszültség példájaként említeném azt a feszültséget, mely Hegel és Marx szemléletei közt alakult ki abban a kérdésben, hogy a szellem, vagy az anyag mozgása irányítja az emberi fejlődést. Egy másik ilyen különlegesen nagy feszültség az, amelyik a szekularizmus és a klerikalizmus között húzódik már évszázadok óta, s melyet, sorozatom 4. része feszegetett. A nyugati áramlat, az én műszaki kézikönyvemben, 7 egymással ellentétes polaritásról ismert. E sorozat, csak kettőre világított rá. A többiről, és egyéb más dolgokról majd egy most készülő könyvemben beszélek– Hazátlan szavak: az átmenet nyelve a demokráciából az önkényuralomba. (2018).
  3. Ezúton szeretnék fejet hajtani Polányi Károly előtt is, aki már gyerekkora óta tisztelte Arisztotelészt, és akit a nyugati áramlat egyik legkülönlegesebb fejlesztői közt tartok számon. Mindmáig szoros szálak fűznek szellemiségéhez, és közvetlen családtagjaihoz. Polányi legfontosabb műve A Nagy Átalakulás. (Budapest. Napvilág Kiadó.) Annak első változatát angol nyelven, 1944-ben készítette el. Első amerikai kiadása, The Great Transformation: The Political and Economic Origins of Our Time címen és Robert M. MacIver bevezetőjével, 1957-ben jelent meg. (Boston. Beacon Press). Javasolnám azt az elemzést is, amelyet lánya, nemrég a nyilvánosságra hozott, többek közt azokról a „polaritásokról” melyek apja gondolatvilágát „fűtötték”. Lásd: Kari Polanyi Levitt. „Polanyi’s Vision of a Socialist Transformation: Freedom of Action and Freedom of Thought” Kézirat. Montreal. 2016. E kéziratban is olvashatunk Polányi, Arisztotelész iránti vonzódásáról (ibid. 114. para.) A vonzódásról, Polányi saját szavaiban, itt olvashatunk: Karl Polányi. “Aristotle Discovers the Economy.” in Karl Polányi, Conrad M. Arensberg and Harry W. Pearson (eds). Trade and Markets in the Early Empires. The Free Press. 1957. 64-94 oldalak. Krisztus iránt vonzódásáról nem csak a lányától tudok, hanem Polányi saját írásaiból is. Lásd: Karl Polányi, John Lewis and Donald K. Kitchin. Christianity and Social Revolution. Books for Libraries Press, 1935.
  4. Az alábbi futamot egy korábbi számomból improvizáltam ide. Lásd: Göllner B. András. „Mi Van?” Kanadai Magyar Hírlap. 2016. Május 25. „So What?”, Miles Davis korszakindító slágerével ajánlom. https://www.youtube.com/watch?v=zqNTltOGh5c .
  5. Yuval Noah Harari. Sapiens. New York. Signal Paperback Edition. 2015, illetve Homo Deus. New York. Harper Collins. 2017.
  6. John Adams levele John Taylor-hoz, 1814. április 15. (Saját fordításom.)
  7. Rhonda Byrne. A Titok. Édesvíz kiadó. Budapest. 2007.
  8. Ibid,. 13, 15, 48-52, 89, 98, 99, 102, 111, 129, 133, 151, 164, 169, 183, 184 oldalak.
  9. Itt most Richard Bandler és John Grinder két kötetes könyvére, The Structure of Magic (A Mágia Struktúrája) (Palo Alto. Science and Behavioral Books. 1975.) illetve, Patterns of the Hypnotic Techniques of Milton H. Erickson (A hipnotikus technikájának mintái) (Meta Publications, 1975.) tanulmányaira gondolok.
  10. Lásd: Göllner B. András. „A Fidesz nyelve”. Kanadai Magyar Hírlap. 2015. Április 24. http://kanadaihirlap.com/2015/04/24/a-fidesz-nyelve/. Továbbá: Göllner B. András. „Egy érzés, ami mindent eltakar.” mely 5 részletben futott 2012 során a Kanadai Magyar Hírlap Angolul: András B. Göllner. „RCA Viktor: His Masters Voice”. Hungarian Free Press. 2015. Május- Július.
  11. Joseph O’Connor és John Seymour. Neuro-Lingvisztikus Programozás. Bioenergetic könyvkiadó, Budapest. 1996. 27. o.
  12. , 42, 55, 134 oldalak
  13. , 134 o
  14. E témáról, rajtam kívül sokan értekeztek. Két 3 részből álló korai dolgozatomat, mely elsőként beszélt a magyar szálakról, itt olvashatjuk. András B. Göllner. „The Budapest Bridge.” Hungarian Free Press. 2017. Április 13, 14, 21. Illetve: András B. Göllner. „Creatures in the Budapest Hills”. Hungarian Free Press. 2017. Április 28, 30 és Május 2. November vége felé, ezek a szálak már erősebb figyelmet kaptak a kongresszusi vizsgálatok során: Lásd András. B. Göllner „US Hearings on Russia Point finger at Hungary.” Hungarian Free Press. November 8, 2017. Ez a téma még nagyobb nyilvánosságot fog kapni a következő hónapok során. Lásd: Anna Nemtsova. „How Putin’s Using Hungary to Destroy Europe.” Daily Beast. November 9, 2017.
  15. Egy jó betekintés az új „cyber” technikákba melyek szerepet játszottak a 2016-os amerikai választások kimenetelében itt olvashatunk. Sue Halpern. „Our Hackable Democracy.” New York Review of Books. August 10, 2017. A Nemzeti Konzultációk, a 2014-es és 2018-as választások előestéin, Magyarországon, egy hibrid adatgyűjtő modell használatáról árulkodnak, mivel odahaza az új algoritmusok használata még nincs olyan szintre kifejlesztve, mint Amerikában. A kérdőívek, nem véletlenül voltak orosz adatbázisokba csatlakoztatva. 2018 tavaszára, már jelentős lépéseket fogunk látni Magyarországon is e téren.
  16. Ellentétben a többi apostollal, akiket Jézus szólított fel a szolgálatra, András saját meggyőződéséből vállalta fel az Anaxot. Egy józan gondolkodású, szellemileg nyitott, tettre kész tanítványként beszél róla az Új Szövetség. Nyitottságának egy példájaként említik azt az esetet, amikor szívélyes módon fogadta a görög migránsokat Júdeában. Az ország, azokban az időkben, idegengyűlöletéről volt ismert. András meghallgatta az idegeneket, megértő módon tolmácsolta kérésüket Krisztus felé. A szkíta emlékezet szerint az Anax hírét ők közvetlenül Andrástól kapták, s nem áttételesen, holmi hittérítő papoktól. A szkíták, az ő nyelvének hatására vállalják fel a kereszténységet. A magyar táltosok, mind máig, az András által hozott hit őrzőinek tartják magukat. Hivatástudatukról nem más, mint a Szent Korona tan követői által nagyra tartott Wass Albert regélt, anno. (Lásd: Wass Albert: Hagyaték. Mentor Kiadó- Duna International Könyvkiadó. Marosvásárhely-Budapest, 2011)
  17. O’Connor és Seymour, op cit., 139-145 oldalak).
  18. Csikszentmihályit, a “Flow Theory” (magyarul: Áramlat Elmélet) feltalálójaként tartják számon. Csikszentmihályi szerint, az áramlat élménye, egy teljesen koncentrált, a motivációt a maximumig fokozó élmény, amelynek során az ember kizárólag egy dologra figyel, minden mást – pl. a vitát – kizárja környezetéből, mivel azok zavaró hatással vannak a céljaira. Az áramlat élmény az egész pályás letámadást jelenti. Érdemes itt röviden idézni Csikszentmihályi magyar nyelvű könyvének előszavából, amelyben a szerző a magyarok alkati fogékonyságát ecseteli az áramlat fogalma iránt. „Bár a magyar nyelvben nincs olyan szó, amely pontosan visszaadná a flow jelentését, biztos vagyok benne, hogy nincs a világon még egy olyan hely, ahol az olvasók jobban megértenék mit is jelent ez a fogalom”. (Lásd: Csikszentmihályi Mihály. Flow – Az Áramlat: a tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai könyvkiadó. 1997.) Akár azt is mondhatta volna, hogy nincs a világon még egy hely ahol az embereket könnyebb a szeretet és összefogás látszatával átverni, mint Magyarországon. A Fidesz, alig hogy hatalomba került 2010-ben, a Széchenyi díjjal tüntetett ki nyelvi mentorát, mert többek közt ennek az amerikai professzornak köszönheti választási sikereit.
  19. Ezt bizonyította Max Horkheimer and Theodore W. Adorno a második világháború végén kiadott könyvükben, mely az úgynevezett, „Frankfurti Iskola” tankönyve. Lásd: The Dialectic of Enlightenment, Stanford: Stanford University Press, 2002.
  20. Hume 1739-ben kiadott magnum opusának legfrissebb magyar nyelvű változatát itt olvashatjuk: David Hume. Értekezés az emberi természetről. Budapest: Akadémia Kiadó, 2006. Carl G. Jungtól – Kovács Dóra fordításában – Emlékek, álmok, gondolatok, című munkát javasolnám. (Budapest. Európa kiadó. 1987.). Dante, Isteni Színjátéka, Babits Mihály fordításában, elektronikus formátumban. innen lehívható.: http://mek.oszk.hu/00300/00362/html/index.htm
  21. Aki netán nem ismeri Pascal módszerét, azt felvilágosítanám, saját szavait használva: „A mindenség úgy ölel magába, úgy elnyel, mint egy pontot. Az agyammal én viszont egy szempillantás alatt átölelem őt.” Blaise Pascal. Gondolatok. Szeged. Szukits könyvkiadó. (Pődör László fordítását kissé átalakítottam az angol fordítás birtokában) 91. o.
  22. Kant legfontosabb írásai a témában magyar nyelven: A tiszta ész kritikája; Bp. Atlantisz, 2004., Az ítéleterő kritikája; Bp. Osiris, 2003 (2. jav. kiad.), illetve A gyakorlati ész kritikája; Bp. Osiris, 2004 (2. jav. kiad.).
  23. Jürgen Habermas, The Philosophical Discourse of modernity. Cambridge, MA: MIT Press, 1987, 260 o.
  24. Michel Foucault, “Space, Knowledge, and Power,” in Paul Rabinow, ed., The Foucault Reader, New York: Pantheon, 1984, 248 o. Továbbá, M.Foucault, “What is Enlightenment?” in Rabinow, ed., The Foucault Reader and Foucault, “Kant on Enlightenment and Revolution,” Economy and Society, vol. 15, no. 1, 1986.
  25. Bent Flyvbjerg, Ideal Theory, Real Rationality: Habermas Versus Foucault and Nietzsche. Paper for the Political Studies Association’s 50th Annual Conference, The Challenges for Democracy in the 21st Century, London School of Economics and Political Science, 10-13 April 2000. (Saját fordításom az eredeti szövegből.) Továbbá, “Empowering Civil Society: Habermas, Foucault, and the Question of conflict.” In Mike Douglas and John Friedmann, eds., Cities for Citizens: Planning and the Rise of Civil Society in a Global Age. New York: John Wiley and Sons, 1998, pp. 185-211. “Habermas and Foucault: Thinkers for Civil Society” Journal of Sociology, vol. 49, No. 2, June, 1998, pp. 210-233 and Rationality and Power: Democracy in Practice, Chicago: The University of Chicago Press, 1998.
  26. Jürgen Habermas szerteágazó írásai óriási területet ölelnek fel. Itt Habermas egymással legszorosabban összefüggő, egymásra építő tanulmányaira hívnám fel a figyelmet. A kiindulópont az 1962-ben megjelent, Strukturwandel der Öffentlichkeit, magyarul A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Budapest: Osiris, 1999. Ezt követi 1981-ben egy kétkötetes opus, a Theorie des kom­mu­nikativen Handelns, magyarul A kommunikatív cselekvés elmélete (ELTE, 1985). A diskurzusetika témájában 1983-kiadott Moral Bewusstsein und kommunikatives Handel a mérvadó, magyar változatban, A kommunikatív etika, Budapest: Új Mandátum, Szintén megkerülhetetlen olvasmány az 1992-ben megjelent Faktizitat und Gel­tung című könyve. Ennek magyar nyelvű változatáról sajnos nem tudok. Magyar nyelvű tanulmányok közül javasolnám, Felkai Gábor: Jürgen Habermas, Budapest: Áron, 1993. Karácsony András: Eljárásbeli racionalitás és a társadalomkritika lehetősége (kézirat), Mezei Tibor, Cselekvés, politika és normativitás (Kézirat), illetve Weiss János: Habermas magyarországi recepciójáról (kézirat).
  27. Heller Ágnes: “The Discourse Ethics of Habermas: Critique and Appraisal,” Thesis Eleven, no. 10/11, 1984-85. Habermas nézeteit kielégíteném még John Rawls’ és Amartya Sen’s igazságelméletével, képességelméletével, melyek sok mindenben eltérnek egymástól, egy alapvető dologban viszont megegyeznek: az igazságossághoz, a fenntartható társadalmi jóléthez legfontosabb képességek kiválasztása értékalapokon nyugszik, és azokat kizárólag társadalmi vitán keresztül tudjuk beazonosítani. Lásd: John Rawls. Theory of Justice. Harvard University Press. 1999, illetve, „The Idea of Public Reason Revisited” in The Law of Peoples. Harvard University Press.1999, Sen képességelméletéről, igazságelméletéről itt olvashatunk. The Idea of Justice. Belknapp, Cambridge.2009. Magyar nyelven javasolnám Pataki György. „A fejlődés gazdaságtana és etikája: Tiszteletadás Amartya Sen munkásságának.” Kovász. II évfolyam, 4. szám. 1998.
  28. Michel Foucault, “Face aux gouvernements, les droits de l’Homme,” idézi James Miller, The Passion of Michel Foucault (New York: Simon and Schuster, 1993), 316. oldal (Saját fordítás)
  29. Michel Foucault, “What is Enlightenment?” oldal (Saját fordítás)
  30. Jean-Louis Ezine, “An Interview with Michel Foucault,” History of the Present, 1985. február, 14. oldal (Saját fordítás)
  31. Interjú, in “Le Retour de la morale,” Les Nouvelles (1984. június 28, 1984), 37 oldal. (Saját fordítás)
  32. Ennek a receptnek Parrhesia a neve. E szó Arisztotelész idejéből származik, Ó’Görög kifejezés, a félelemmentes, bátor közéleti beszédre utal. A nyugati áramlat nélkülözhetetlennek tartja ezt a fajta beszédet az igazságosság, alkotmányosság, a fenntartható társadalmi jólét felé vezető útról. Erről bővebben: Michel Foucault: Fearless Speech: The problematization of Parrhesia,
  33. Ez tulajdonképpen Mancur Olson „public choice” néven ismert politikai tézisének lényege. Lásd: The Logic of Collective Action. Boston. Harvard University Press. 1965. Közel áll ehhez Anthony Downs is: An Economic Theory of Democracy. Cambridge University Press.
  34. Márai Sándor. Napló: 1945-1957. Occidental Press, Washington, 1958.
  35. Lásd: Hungary: Parliamentary Elections, April 6, 2014. OSCE/ODIHIR Limited Election Observation Mission, Final Report. Warsaw. 2014, July 11.
  36. Itt nem óhajtok elmélyülni az Orbán rendszer gazdasági teljesítésének boncolgatásában. Három nemzetközileg elismert közgazdász kollega véleményére hívnám fel a figyelmet, akiket nem azért tisztel a szakma világszerte, mert hazudoznak, hanem azért mert igazat beszélnek. N. Vadász Zsuzsa. „A Remény hal meg utoljára: interjú Surányi Györggyel.” November 18. http://fuhu.hu/suranyi-gyorgy-remeny-hal-meg-utoljara/. Szentkirályi Balázs. „Ha a pénzcsapot elzárják, Orbán megbukhat.” Interjú Urbán Lászlóval.” Index. http://index.hu/gazdasag/2017/04/04/urban_laszlo_ner_paks_momentum_orban_viktor_eotvos_csoport/. Kornai János. Látlelet. Budapest HVG Kiadó Zrt. 2017.
Kategóriák: Szervezetek

Orbánnak gyengülhet a rendszere?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 5 - 14:49

Olvastam egy írást, amelynek a címe azt ígéri, hogy Orbán tavaszra gyenge vezérré változik: „Orbán olyan gyenge lesz tavaszra, mint a harmatos libalegelő”. Az ott leírtakat, bármennyire illetlen a megközelítés, most nem emlegetném. Mert a cím kapcsán érdemes lehet azon is elgondolkodni, hogy valóban előfordulhat-e, hogy Orbán meggyengül?

Természetesen, elvileg előfordulhat. Annyira, hogy 2013 nyarán volt is egy olyan pillanat, amikor úgy látszott: lecserélhető. Nem az ellenzéki pártok, illetve mozgalmak ténykedése nyomán, hanem a Fidesz belső hatalmi harcainak köszönhetően. Valamint azért, mert akkor még erősebbnek látszottak azok a tendenciák, amelyek a realitások határain belül látszottak tartani a kormánypárt politikáját. Azóta az ebben szerepet játszókat Orbán részben kijátszotta egymás ellen, részben lekenyerezte, részben a lekenyerezéssel párhuzamosan erősen kompromittálta is. Olyan helyzetet teremtve, hogy mindenki tudja: vagy kitartanak a hatalma mellett, vagy együtt mennek a bíróságra. Vádlotti minőségben. Ebből a szempontból Orbán valószínűleg tényleg teljesen demokrata. Egyformán lenézi az ellenfeleit és a híveit. Amelynek dinamizmusát tekintve már az említett évben, 2013 karácsonya előtt pár nappal, megállapítható volt: egyfajta nemzeti erőszaktétel zajlik.

Ha ennek a folyamatnak a szemszögéből nézzük, akkor Orbán gyengülése valójában részletkérdés. Orbán rendszere képtelen lehet a jelen körülmények között a gyengülésre. A kompromittálva lefizetett orbanista hitbizományosok mára valószínűleg már maguk is átérezheti, hogy milyen a nemzeti erőszak, a nemzeti rettegés rendszere. Nem a fizikai erőszaktól. Ma (még) nem. De valójában egzisztenciálisan nagyon sokan kerültek zsarolható helyzetbe. Még akkor is, ha sokan gazdagodtak meg az említettek közül. Mert mindenki a saját szintjén nyomorog. Aki megszokta a luxust, annak a parizer már a nyomor szintje. Akinek meg az sem jut, annak a különben éhbért jelentő közmunka-bér elvesztése is súlyos lehetőség. A kompromittált réteg esetében ehhez hozzá vehetjük az igazságszolgáltatástól való rettegést éppen úgy, mint azok belső pánikját, akikben a lelkiismeret és a morál nyomokban még fellelhető.

Ez az a kéz kezet tördelve mosogató rendszer az, ami ugyanúgy konzerválhatja a hatalom játékosait, ahogy Sztálin halálával sem bomlott fel a pártja, és a változások jó része is legfeljebb, ma már, optikai tuningként tekinthető. Egyébként valószínűleg nem véletlen, hogy a módszertani tankönyvekben sok szempontból az odáig való visszalapozást gyaníthatjuk. Ugyanakkor, a korábbi írásokhoz is visszakanyarodva, valószínűleg hiába is cserélnék le Orbánt. Négy éve még volt esély, hogy a párton belül egy racionálisabb, „emberarcúbb” vezetővel váltsák le. Ez a hajó, mára, valószínűleg elment. A gazdasági exodus kleptoligarcikus kormányában egyre kevesebb olyan tényező látható, akinek valós érdeke fűződhetne a rendszer lecseréléséhez.

Maradna tehát az a lehetőség, hogy a Fideszt nagyon meg kellene verni a választásokon. Amire egyébként, elméletben még lehetőség is lenne. De erre is igaz, hogy az elmélet nem egészen azonos a gyakorlattal. Elméletileg Hellernek, például, igaza lehet, hogy a Jobbikkal megérheti egy választási szövetség. Ehhez azonban gyakorlatilag el kellene hinni, hogy Jobbik semmi pénzért, valamint semmilyen konc reményében sem, kötne kormányzási szövetséget a Fidesszel. Valamint azt, hogy a néppártosodás folyamata őszinte. Azaz nagyjából azt, hogy cél túlmutat azon, hogy a baloldal hallgatólagos, illetve tevőleges támogatásával szülessen meg a jelenleginél is jobboldalibb, netán még diktatórikusabb kormányzás.

Kategóriák: Szervezetek

Iványi Gábor: Soros György Nobel-békedíjat érdemel munkájáért

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 5 - 14:21

Magyar gondolkodók és kutatók egy csoportja  — Iványi Gábor lelkésszel az élen — Soros Györgyöt javasolta Nobel-békedíjra a norvég parlament elnökének címzett levelükben. A levelet még november elején küldték el, de csak december 4-én került napvilágra. A levél magyar verzióját először a 168 Óra c. hetilap közölte. Az alábbiakban a magyar és az eredeti angol levelet osztjuk meg olvasóinkkal.

***

Tisztelt Elnök Úr,

javasoljuk, hogy a következő Nobel-békedíjat George Sorosnak ítéljék oda. Ismeretes, hogy az 1980-as években a magyar, cseh és lengyel ellenzék kitartó és szisztematikus támogatásával Soros hozzájárult a demokrácia megteremtéséhez és a Varsói Szerződés felbomlásához. Az általa elnökölt Open Society Institutes mindenütt a világon támogatja a békés demokratikus átalakulás ügyét. Az általa finanszírozott Central European University magas akadémiai színvonalú, nemzetközi és a demokrácia iránt elkötelezett diákok ezreit bocsájtotta ki.

Az antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal csak megerősítik a demokratikus oldal meggyőződését Soros személyének szimbolikus súlyáról.

2016. július 19-én a Foreign Policy című folyóiratban részletesen kifejtette véleményét az európai migrációs válságról, mely a legkomplexebb elképzelés napjaink egyik legnagyobb krízisének megoldására.

Iványi Gábor, lelkész

Lukács Péter, oktatáskutató

Majsai Tamás, teológus

Nagy Péter Tibor, szociológus

Szilágyi Gál Mihály, filozófus

 

Kategóriák: Szervezetek

Anna örök

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 4 - 17:19

Szinte kivédhetetlen, hogy a Nemzeti Múzeum legújabb kiállítása kapcsán ne Juhász Gyula jó kilencven évvel ezelőtt írott verse jusson a látogató eszébe. Mindkettő – a kiállítás és a vers – tárgya az elhibázott élet, amiről persze csak utólag tudjuk megállapítani, hogy elhibázott. Mindkettő rokon még valami másban is; az életben és a kiállításon is mi magunk hozzuk meg a döntést, a következmények csak később lesznek láthatóak.

Két dátum is összecseng, de ez már véletlen játéka. A Nemzeti Múzeumban 1920 óta nem volt arra példa, hogy átvettek volna valahonnan egy teljes, kész kiállítást. Most ez történt. Az „Anna. Változatok székely asszonysorsra” című kiállítás a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum időszaki kiállítása – mely 2017. november 30-tól 2018. április 29-ig látogatható – két fiktív történeten keresztül, a kisember szemszögéből láttatja az elmúlt évszázadot. Főszereplője, Anna, 1920-ban született. Ez az Anna nem valós személy, sosem létezett. Alakját a képzelet szülte, megannyi megtörtént eset alapján. Benne egy egyszerű székely lányt ismerhetünk meg, akinek fiatalon sorsfordító döntést kell hoznia: megtartja-e egy szerelmes este nem kívánt gyümölcsét vagy sem? Akár igent mondunk Annával, akár nem, mindkét esetben megnézhetjük, hogyan alakult az élete a 20. század viharai közepette.

Ez olyan kiállítás, mely nőről szól és a nők szempontjából közelíti meg a társadalmi problémákat – de férfiak találták ki: Miklós Zoltán a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Kinda István pedig Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban dolgozik. A látogató a kiállítás területére egy 1816-ban készült székelykapun át lép be, a történet viszont száz évvel később kezdődik. Anna 17 éves korában komoly döntés elé került, melyet erősen befolyásoltak a társadalmi normák, a család véleménye a székely, falusi társadalomban és – ott volt még az egyház is, amely szigorú korlátok közé szorította a párkapcsolatokat. Anna történetei nem betűkön, olvasmányokon keresztül jutnak el a látogatókhoz, hanem Bocskor Bíborka (a Magashegyi Underground énekesnője) hangján, egyes szám első személyben, mobiltelefonos applikáción keresztül hallgathatók meg. Ezáltal a fiktív elbeszélés és a hiteles múzeumi tárgyak is jól megkülönbözethetővé válnak, hiszen a hagyományos tárgy- és enteriőrleírásokon keresztül a díszletek mögött láthatóvá válik a tudomány által feltárt valóság is. Mobiltelefonokat a látogatók ingyenesen kölcsönözhetnek az információs pultnál!

A székelykapun belépve egy csűrbe jutunk, ott zajlott a falusi mulatság, mely során Anna majd elmegy egy legénnyel és pár lépés után a látogató választhat, először melyik életutat kívánja végignézni. Megtartja Anna a gyereket és a társadalmi nyomás hatására férjhez megy egy idős férfihez vagy pedig magzatelhajtás után távozik a faluból és cselédnek áll a városban. Annyit már most – elöljáróban – elárulhatunk: bárhogyan is dönt a látogató, bármelyik úton indul el, egy idő után visszakerül a kiindulási pontra, hogy onnan bejárhassa a második életutat is. Látni fogja, milyen lehetett a házasságba belekényszerített asszony sorsa? Milyen lehetett a cselédé, a gyári munkásé? Hogyan befolyásolta a történelem változása az egyén életét? Hatalom volt-e a néphatalom? Szabadság volt-e a magány? Ezekről szólnak majd Anna, szinte csak saját magának elmondott, gondolt szavai.

Ha elindulásnak azt az utat választjuk, amikor férjhez megy egy idős, enyhén rokkant, de az akkori viszonyok között tehetősnek számító férfihoz egy másik faluba, látjuk a még XIX. századvégi kor szerinti falusi otthon tárgyait, 1938-ban. Anna sehol nem látható – hiszen ő mindenhol ott van, ő mesél. Megszületik a gyerek, a kis Ferike, a férj tisztességes, a nevére veszi fel is nevelik ketten a jóeszű fiúcskát. Anna lelkiismeretesen ápolja öregedő férjét haláláig, közben kitör a második világháború, majd jön Erdélyben a „román világ”, a kollektivizálás. Annát – ahogy elmeséli – ez nem viseli meg, beadja mindenét a közösbe, hiszen a vagyon, a termény, az eszközök, amiket elveszít, eredetileg sem volt az övé. Munkát kap a városban, ingázik. A fia tanul, mérnök lesz, felnő, elszökik Magyarországra, majd onnan is továbbáll. Néha érkezik levél tőle.

Anna – életében először – a maga ura lesz, a kornak megfelelő körülmények között, de régi életéhez képest feltétlenül viszonylagos jólétben él. A férjétől rámaradt házat eladja és beköltözik a városba egy szép új panellakásba, „a városi kényelembe”. A kiállításnak ebbe a terébe lépve, a mai fiatalok könnyen felismerik szüleik, nagyszüleik tárgyait, lakásaik berendezését. A nyolcvanas években a Székelyföldön is hasonló volt egy átlagos lakás. Elérkezünk 1989 decemberébe, a romániai forradalom hírei, képei a televízión keresztül jutnak el hozzá. Ám Anna életét Ceaușescu bukása már nem változtatja meg – 69 éves. Halljuk a hangját, töpreng, emlékein vívódik – talán más sorsa is lehetett volna, ha akkor – 17 évesen – másként határoz, más utat választ.

A kiállítás látogatója, sétája közben itt ér vissza arra a pontra, ahol az útelágazás kezdődik. Most lehetősége van bejárni azt az utat, ami megmutat egy olyan lehetőséget, melynek kezdetén Anna a gyermek elvetetése mellett dönt. A XX. század első évtizedeiben egy falusi „megesett leány” számára a kiút – hogy meneküljön a falu szája elöl – szinte készen állt. A magzatelhajtás után elment cselédnek egy városi családhoz. Anna is ezt teszi, mint oly sokan abban az időben. A kiállítás Weinberger Jakab kolozsvári lakásába viszi el a nézőt. Anna is ott él egy aprócska szobában. Mos, varr, takarít, vigyáz a gyerekekre, a kimenőjén a több cseléddel sétál. Az asszonya varrni is megtanítja, oly jól bánnak vele, hogy szinte családtagnak érzetheti magát – tudjuk meg tőle, amikor az itt töltött éveiről mesél.

Ezért volt számára különösen drámai az a pillanat, amikor 1944-ben a zsidóknak fel kellett varrni a sárga csillagot. Sírva segít az asszonyának esténként felvarrni a csillagot még a gyerekek ruháira is. Néhány hónap alatt Erdélyből is elviszik a zsidókat, a deportálásból a Weinberger család egy tagja sem tér vissza. Anna úgy érzi nincs többé maradása Kolozsváron, 1944 nyarán hazatér Székelyföldre. A románok ebben az életútban is megérkeznek Anna életébe, 1944. szeptember 12-én már Romániában találja magát, Magyarország helyett. Amint pedig ez ebben a korban Európa sok országában hasonló módón történt, a most már nem falusi, hiszen városon „világot látott”, írni-olvasni tudó lányt, az újonnan berendezkedő hatalom a bűvkörébe vonzza, saját szolgálataiba állítja.

A negyvenes évek második felének történései felforgatták a korábbi gazdasági berendezkedést. Államosították az ipart, kereskedelmet és a földet is. A fiatalok közül nagyon sokan elhitték, amit az akkori eszmék sugalltak: a kevesek birtoka mindenkié lesz. Mindenki jobban fog élni. Ennek persze voltak hivatalnokai is, akik a „papírmunkát” elvégezték – Anna is egy lett közöttük. Elhitte, hogy új világ épül, a nép kezében van a jövő, a dölyfös nagygazdák ideje lejárt. Megtanult írógépen írni, jó hasznát vette a „Bizottság”. Eljárt a falvakba felvilágosító munkát végezni. Udvarlók is akadtak, de újból férjhez menni már nem akart: „minek megint cselédnek állni egy ember oldalán?” Majdnem húsz évet dolgozott a Néptanács titkárságán, jó fizetése volt, kiutaltatott magának egy szép új lakást – nyugodtan él „a városi kényelemben”. Ahová e csöppet sem hétköznapi kiállítás látogatója ismét visszaérkezik a második életút bejárása végén – és, ha engedte hatni magára a látottakat-hallottakat, bizony akad még elgondolkodni valója, kifelé menet a múzeumból.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Szakonyi Károly: KÉT NŐ a Játékszínben

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 4 - 06:47

Cekkerdráma — Ősbemutató

 

Nóra: Zsurzs Kati
Edina: Tóth Enikő

Dramaturg: Lőkös Ildikó
Díszlet: Krisztovics Sándor
Jelmez: Fekete Györgyi

Rendező: Cseh Judit

Történik napjainkban egy budai lakásban, egy esős őszi délután… Majd télen, tavasszal, nyáron… Az első jelenetben két nő érkezik zajosan, ázottan az esőtől. Csinos hölgyek: divatos ballonban az egyik, elegáns kabátban a másik. Az egyik szüntelen beszél a mobilján, kezében tömött cekker, aminek egyik szeme belegabalyodott a másik kabátgombjába, ezért őt szinte maga után húzza a szobába… 

A neves drámaíró új komédiája két nő különös találkozásáról…  

Szakonyi Károly, többek közt Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró dramaturg a kortárs magyar irodalom kikerülhetetlen alakja. Az 1970-ben bemutatott Adáshiba a magyar klasszikus drámák közé sorolódott, szinte nincs olyan évad, hogy valamelyik színházban ne játszanák, számos nyelvre lefordították, Neil Simon is érdeklődött iránta. 
Szakonyi Károly ugyan a mai napig aktív író és közéleti ember, ám új drámával már régen jelentkezett. Ezért is öröm, hogy a Játékszín dramaturgiájának ajánlotta friss művét, a Két nő és még valaki címűt, melyet az idei színházi világnapon felolvasószínházi formában nagy sikerrel be is mutattunk Tóth Enikő és Zsurzs Kati közreműködésével. Épp a közönség kívánságára merült föl az ötlet, hogy színpadra állítsuk. Ehhez megnyertük a fiatal Cseh Juditot rendezőnek, és a Játékszín családias színpada-nézőtere alkalmasnak is ígérkezik a meglepetésekkel teli, remek humorú, mégis elgondolkodtató színmű megvalósításához. 

A Két nő nemcsak magyarországi ősbemutató, hanem világbemutatója is a legnagyobb és legnépszerűbb íróink egyikének, Szakonyi Károlynak. 

Bemutató: 2017. december 8. péntek 19:00

(forrás: színház)

 Fotók: Gergely Bea

Kategóriák: Szervezetek

SzoCsoMa – Fából vaskarika

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 3 - 18:34

I. tétel

Az Új Kor hajnalán, amikor a Nagy Áprilisi (vagy Májusi, nem emlékszem pontosan) Fülkeforradalom Aurórájának ágyúi dörögni kezdtek, a Csend koncert alapgondolata – siketeknek zenélni, így „érvelve a kirekesztés ellen” – még önheroikus ideának tűnt; afféle liberális, progresszív, toleráns, nyitott, be- és elfogadó, szabadelvű, jóindulatú, szolidáris, haladó, modern, felvilágosult, baloldali cuccnak.

Azóta eltelt néhány év, és helyreállt a rend a magyarok országában: kiseprűzték a liberális mocskot. Megszűnt a köztársaság, az Alkotmányból németszilárdságú alaptörvény lett, kifejlődött a Nemzeti Együttműködés Rendszere; Magyarország jobban teljesít: felépültek a stadionok és a kerítések, csökkent a rezsi, eltűnt a nyomor, jóllaktak a gyerekek, a reformok működnek…

A balogzoltán [Emberi Erőforrások Minisztériuma! – mint egy félrefordított szájenszfiksön regény, vagy méginkább a demokráciánál fejlettebb, illiberális rabszolgatartó társadalom intézménye: csak tiszta (Emberi Erő)forrásból!] formátumú államférfiak felszámolták a társadalmi igazságtalanságokat.

A hegedűszsuzsa formátumú (tartalomhoz a forma, mondta a Szerkesztő Asszony) államnők [kormánybiztosként, egymillió forintos apanázsért, fehér bőrüléses Audiból] megküzdöttek a nyomorral.

A kövérlászlók [„Az európai és a magyar baloldal igazságteremtő ereje is halott”!] mind emberileg, mind szakmailag (írom inkább: mind eszmeileg) egybeforrasztották a nemzetet.

A lázárjánosoktól [orbánviktor (egyes szám!) szellemi örökösei] megtudtuk, mindenki annyit ér, amije van.

A palkovicsok, parraghok köznevelnek.

A feketegyörgyök […] művészkednek.

Minden a helyére került [a demokrácia a többség diktatúrája].

E tökéletes államrendben nincs kivel szolidárisnak lenni, nincs kisebbség, nincs hátrányos helyzet, nincs kirekesztés.

Nincs fasizmus, rasszizmus, antiszemitizmus, nácizmus, hitlerizmus, bolsevizmus, sztálinizmus, nacionalizmus, hungarizmus, revizionizmus, sovinizmus, izolacionizmus…

Nincs katolicizmus, iszlámizmus, buddhizmus, judaizmus, klerikalizmus, fanatizmus, monoteizmus, politeizmus, deizmus…

Nincs individualizmus, karrierizmus, dilettantizmus, bürokratizmus, parazitizmus, opportunizmus, machiavellizmus, nihilizmus, feudálkapitalizmus, despotizmus, centralizmus, antidemokratizmus, autokratizmus, gengszterizmus, nepotizmus, provincializmus…

Van kozmopolitizmus, racionalizmus, feminizmus, parlamentarizmus, pluralizmus, demokratizmus, normalizmus, humanizmus…

Vagy fordítva. A civil-izmus pedig fából vaskarika.

II. tétel

A SZOCSOMA MOZGALOM, az Emberi Jogok Világnapján, 2017. december 11-én rendezi éves találkozóját és kulturális seregszemléjét a Gödör Klubban.

SZOCSOMA – Szociális Csomagküldő Mozgalom: civil kezdeményezés a mélyszegénységben, elkülönítő kirekesztettségben élő, főleg vidéki roma emberek támogatására. Az alapító Kiss Anikó képzőművész.

A találkozó célja – az adománygyűjtés, tagtoborzás, figyelemfelkeltés, az előítéletek gyengítése mellett érvelni a kirekesztés ellen.

„Hogy a vendégek meggyőződhessenek róla, milyen mély, szenvedélyes, sokoldalú és szépséges a mi kultúránk és milyen gazdag a mi lelkünk. Még akkor is, ha ma sokan közülünk nyomorban tengődnek. Nekik akarunk segíteni, nekik nyújtani reményt és emberséget.” (Daróczi Ágnest, a Romano Instituto Alapítvány vezetőjét idéztem.)

Úgy gondolom: az emberhez méltó élet alkotmányos jog, tehát: az állam kötelessége! lenne! gondoskodni minden éhező, hajléktalan, nélkülöző vagy kirekesztett polgáráról. Nem teszi. Így a SzoCsoMa nem csak! a nyomorgóknak segít embernek maradni, hanem a résztvevőknek is.

III. tétel

A zene és szó és csend viszonyáról: a csend is zene, a hang hiánya is hang. [Az ember hiánya is ember? Másképpen: együttérzés-e az együttérzés hiánya?]

Szívesen hallelujáznék még itten [csak a zene megzenésíthető!], de az Oratorium balbulum szétfeszítené a Csend kereteit…

Csak annyit még: az együttérzésről csak úgy tudunk beszélni, ha rögtön a hiányáról is beszélünk. Ha valamiről beszélünk, akkor egyszersmind hallgatunk is valamiről. Ez a hallgatás is jellemzi a dolgot magát. Tehát: beszéljünk az együttérzésről és az együttérzés hiányáról; foggal-körömmel védeni azt, ami van. A határokat. Mindenhová kerítést húzunk, a kerítést is körbekerítjük. Belül vagyunk mi, kívül… hát azok nem mi vagyunk. Az emberiség megijedt magától.

Erről nem tudunk beszélni, és amiről nem tudunk beszélni, arról énekelni kell. Énekelünk, tehát vagyunk!

vendégszöveg: Esterházy Péter – Oratorium Balbulum

Éry Balázs

Kategóriák: Szervezetek

Simicska Orbánnak: És akkor itt closing

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 3 - 18:08

„Ott amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végiggondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing”.

Ezt mondta Simicska Lajos az RTL Klubon közzé tett interjúban. Képzeljük magunk elé a szituációt. Ül két férfi, egy héttel a Fidesz választási győzelme után. Két férfi, akik mindent tudnak egymásról. Együtt indultak egy egyetemi kollégiumi szobából, ott tervezték, hogy egyszer majd minden az övék lesz. Az övék és családtagjaiké.

Simicska volt az ész, ő kitalálta ki, hogyan lehet sok pénzt keresni. Akkor még nem használták a Matolcsy által később szabadalmaztatott kifejezést, hogy a közpénz elveszítette közpénz jellegét.

Akkoriban még lopásnak mondták a lopást.

De a lényeg már akkor is az volt. A rendszer. Simicska kitalálta, és Orbán működtette. Simiska felépített Orbánt, Orbán hagyta, hogy Simiicska megszedje magát. Tudta, ha a Lajos elégedett, akkor ő is jól jár

A rendszer működött, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével megfújt milliók – köztartozásos

Fidesz-közeli cégek eladása – csak amatőr ujjgyakorlatok voltak a későbbiekhez képest.

Aztán valami megromlott a két férfi között. Orbán erről nem mond semmit. Még csak le sem törölte arcáról a köpést, amikor egykori barátja azt mondta rá, hogy geci. Nem négyszemközt mondta ezt, újságnak nyilatkozta. Teli lett vele a sajtó. Ettől kezdve mindenki tudja, hogy Simicska azt mondta Orbánról, hogy geci.

A geci a magyar nyelvben nem szép szó, jobb kocsmában kevesebbért is vertek már agyon embert.

Mindez nem egészen egy évvel azután történt, hogy Simicska Lajos azt mondta Orbánnak: És akkor itt closing. Befejeztük, vége.

Azt követően mondta ezt Lajos Orbánnak, amikor utóbbi kifejtette neki, hogy miképp fogja felszámolni Magyarországon a jogállamot. Miként készül eltiporni a szólásszabadságot, hogy ne legyen olyan hely, ahol megírják, elmondják, vagy megmutatják, hogy tolvajok vezetik az országot.

Simicska állítása szerint az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Orbán közölte vele: megveteti a Roszatommal az RTL Klubot.

Nem azt mondta, hogy de jó lenne, ha a Roszatom megvenné a tévécsatornát, hanem azt, hogy megveteti velük. Érezzük meg a különbséget: utóbbi nem óhaj, vágyálom, hanem kijelentő mód. Azt jelenti, hogy aki ezt mondja, olyan helyzetben van, hogy mondhat ilyet. Odaszól a Roszatomnak, esetleg Putyinnak, gyerekek, kellene nekem ez az RTL Klub. Még nem tudom, mi a tervem vele, lealjasítom, mint a TV2-t, esetleg bezárom, mint a Népszabadságot.

De vegyétek meg, mert momentán nincs rá pénzem. Lenne, de annak egy része Mészáros Lölőnél van kihelyezve. Garancsi Istvánnál, Vajna Tímea férjénél, a saját lábon álló vejemnél.

Próbálom elképzelni a két férfit, amint ülnek valahol és nézik egymást. Simicska azt mondta erről a találkozásról, hogy amikor Orbán kifejtette neki, mit akar, azt gondolta magában: Ez nem biztos, hogy normális.

Hogy Orbán mit gondolt, talán nem tudjuk meg soha. Ha mondaná, akkor sem lehetnénk biztosak abban, hogy igazat mond. De nem is mondja, mert nem áll szóba senkivel. Legújabban a közrádióban az őt kérdező mikrofonállványt is lecserélték – korszerűbbre, megbízhatóbbra. Pedig alkalmas volt az is, de lett nála jobban megfelelő.

Nem tudni, hol találkozott a két férfi: Orbán felcsúti dácsájában, vagy egy világtól elzárt, nagyon elegáns étterem különtermében. Vagy, valahol máshol, talán Simicska valamelyik birtokán futottak össze.

Vajon akkor sejtették-e, hogy ez lesz az utolsó találkozásuk? Vajon tényleg ez volt az utolsó találkozásuk?

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Tasnádi István: PARAVARIETÉ a Pinceszínházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 2 - 22:11

ABSZURD SZATÍRÁRA

A mindennapi élet trivialitása válik attrakcióvá a Paravarieté világában. A közönséges élet csak úgy válik elviselhetővé, ha akrobatikus mutatványnak tekintjük annak minden megunt, lapos pillanatát. Lehet erőművész a nagybevásárlásból hazatérő háziasszony és szózsonglőr a félrelépését ügyesen kimagyarázó férj. A műsorban fellépnek a hétköznapok mániás hősei, akik ebben a másfél órában pompás elégtételt vesznek perspektívátlan életükért hallucinációik pazar színpadán.

(forrás: színház)

Szereplők:

Szabóné Hajagos Bettina, nőimitátor  —  Kovács Vanda

Zoroaszter Leó, erőművész és fakír  —  Némedi Árpád

Buflakár Béla, a középszerűség virtuóza  —  Kaszás Gergő

Ezerarcú Fregoli, szó-zsonglőr  —  Blahó Gergely

Rendező : Tasnádi Csaba

Fotók: Gergely Bea

Bemutató: 2017.december 2.

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Otthonuk az országút (3. rész) — Földrajzi ismeretek a gyakorlatban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 1 - 23:22

Ki és mire emlékszik a földrajz órákon tanultakra? Hány leckét adhatott ki Kanada a tantervben? Nyolcadikban volt? Vajon most hány órát fordítanak a világ második legnagyobb országára, földrajzával és történelmével összesen? Már majdnem két évtizede nem tanítottam magyarországi iskolákban, így nem tudom többé a válaszokat. Bemagolni a városneveket, a természetes ásványi anyagait, kitermelési helyeit, a mezőgazdaságát, élettelen nevek, számok, unalmas feleletek és valószínűleg néhány héten belül elfelejthető.

A kamionos férjem másképp tanulta Kanada földrajzát, mert az állampolgárság megszerzéséhez szüksége volt elméleti tudásra is. Neki “nem térkép e táj”, az útjain keresztül ismerte meg új hazáját. Keresztbe és hosszába szelte át a provinciákat, ismerte meg az ipari központokat. Amikor valaki megkérdezte tőle, hogy hol van például Edmonton, először visszakérdezett, hogy Calgaryból vagy Saskatoonból akarjuk-e megközelíteni, és részletesen elmagyarázta, hány provinciát kell elhagynunk, hogy oda jussunk, hányas út vezet odáig, milyenek az útviszonyok, hány időzónát kell átlépni, és éppen hány óra van ott. Mesélt az utakat keresztező állatokról, az északi fényáradatról, a végeláthatatlan utakról és Kanada lenyűgöző szépségéről.

Az ország nagysága akkor tudatosodott leginkább, amikor a Montreal és Vancouver közötti 4600 km-t ketten egyfolytában vezetve három nap alatt tették meg. Ez a majdnem 50 órás út, amit egy jó túrista személyautóval 6 nap alatt vezet le. És még vissza is kéne jönnie!

(Kanada országút hálózata.)

Ketten, összezárva hat napig, oda és vissza és aztán 36 óra után kezdték újra. És az úton nincs más, csak az aszfalt, ameddig a szem ellát. Erről még írok részletesebben is.

Még egy kis földrajz. Bár Kanada csak egyetlen országgal határos, a szárazföldi országhatár méretében mégis elviszi az arany érmet. Az USA kanadai határ 8890 km hosszú. Határátkelőiknél mindkét irányt összeadva 2016-ban 10,9 millió kamionos átkelést jegyeztek fel, s ezeknek több, mint 68%-a Kanadában bejegyzett teherszállító volt. Mit jelent ez dollárban? A kamion-forgalom értéke 418 milliárd dollár volt ugyanebben az évben, amiből 218 milliárdos érték volt export és 200 milliárdos az import. Ki sem tudom mondani forintban az összeget!

Így nem csoda, hogy a két szomszédos államnak meg kellett egyeznie ahhoz, hogy a végeérhetetlen kamion sorok ne akasszák meg a személyi átkeléseket. El sem akarom képzelni, milyen lenne 50 kamion közé szorulni a határon!

Az USA és Kanada vám és határőrsége létrehozta tehát az un. FAST CARD (Gyors kártya) rendszert, aminek a keretében mindkét állam szervei előre leellenőrzik a szállítási cégeket és annak sofőrjeit. A kártya minden sofőrnek személyre szól, miután átvizsgálták a jelentkező előéletét. Így ennek felmutatásával az ellenőr nem kezd újabb vizsgálatokba.

A rakomány dokumentációját is előre elfaxolja a vállalat, így mire a kamionos a határátkelőhöz ér, már egy gyors sávban szinte pillanatok alatt végez.

A törvények részletesen szabályozzák a két ország elvárásait.

A határokat keresztező kamionosok csak a saját országának rakományát szállíthatja az idegen országban, az államok ezzel is védik a saját hazai szállítási vállalkozóikat. Így például a kanadai kamionos, amikor a kanadai terméket átviszi az USÁba, mondjuk Oklahoma Citybe, azt ott lerakja. De ha ott nincs visszafelé rakomány Kanadába, nem vehet fel mondjuk egy szállítmányt New Yorkba, hogy aztán ott egy Kanadába szánt teherrel felcserélje. Csak kanadait, ugye?

Ebben az esetben Oklahoma Cityből át kell mennie New Yorkba nyerges vontatóval, vagy üres pótkocsival és ott csak egy kanadai szállítmányt vehet fel, amivel végül aztán haza jöhet.

De ha mindez nem lenne elég, például a hatezer km keresztbe, akkor még mehet délnek kb. 4500 km-t, Mexikóba is, amely egy másik 45 óra vezetést jelenthet. De az USÁban legalább többet alhat, mivel ott 10 órát kell kivennie az ágyban töltött időre, míg itt Kanadában 8 óra után már megint a volánnál kezdhet.

A mi imánk a következő: Legyen az útjuk biztonságos és érjenek épen haza! Vigyázzunk mindannyian rájuk!

Petényi Judit

Kategóriák: Szervezetek

Pukli István jött, játszott, süllyed

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 1 - 21:05

Emlékeznek Pukli Istvánra? Ugye igen. Ha mégsem, akkor kár. Annak idején a Tanítanék „arca” volt. Így a szervezettel részt vállalt abban, ami amolyan megtestesült szociológiai példájává vált egy esetleg jogos elégedetlenség semmibe földelésének. Mert aligha állítható, hogy a tanárok elégedetlenségére szervezett megmozdulások markáns, más jellegű eredményre vezettek.

Pukli István, a mégis tüntetők hátán a politikába kapszkodva, átszervezte magát a Polgári Világ Pártjába. Alapítóként, illetve az alapítók egyikeként. A legutóbb, a Magyar Nemzet című orgánumnak adott interjú szerint pedig onnan is kilépőben van. Az ok, amit említ olyan, hogy akár a miniszterelnök is mondhatta volna. Jellegét tekintve. Amennyiben nem ő a hibás, hogy szerepet vállalt a tanárok fásultságának növelésében, majd abban, hogy a pártját a bennfenteseken kívül aligha ismerték sokan. Mi akkor a gond? Pukli szerint a „kiválasztott figurák érvényesülnek, akik már 27 éve szereplői a magyar politikai közéletnek”. Ami így önmagában igaz. De nyugodtan hozzá tehető, hogy azért, mert valós alternatívát egy olyan párt, vagy mozgalom sem tud nyújtani, amelyik program nélkül, a vezetők pecsenyéjének a pirítására szerveződik.

(Fotó: NLcafe.hu)

Márpedig a tanárokat egy 2016-os, esős februári napon tüntetésre hívók nem igazán tudtak olyan pozitív üzeneteket kommunikálni, ami mellé jó szívvel álltak volna százezrek. A tüntetést követő hónap is csak a tiltakozás pontjainak számáról szólt. Olyan kevéssé megszólítva a társadalmat, hogy a tüntetések résztvevőinek a száma nehogy nem növekedett, hanem folyamatosan csökkent. Jelezve, hogy az állítólag a tanárokat megcélzó mozgalom-szervezők nemhogy a szülők szolidaritását nem tudták megnyerni, de még a tanárokat sem sikerült megszólítaniuk. A júliusi nap tűzére pedig gyakorlatilag elolvadt a kezdeményezés. A szeptemberi hattyúk nyilatkozatai pedig már előrevetítették: ismét gazdagabbak lettünk egy, a szervezési felelőtlenségek tárházából merített, tapasztalattal. Többek között arra nézve is, hogy mennyit érnek azok a tüntetések, mozgalmak, amelyek valós program nélkül, a szakmai közösségnél a kormánynak többet használva keverednek a rivalda fényköreibe.

Ettől persze nem kell okvetlenül a korménypárt ügynökének lenni. Elég lehet az is, ha valakinekúgy van küldetés-komplexusa, hogy ehhez nem ismeri az embereket, a tömegek megszólításának, illetve az elvárható programok megalkotásának lehetőségeit. A pártkapcsolatokat feszegető kérdésre Pukli ezt mondja: „Ha Fidesz-ügynök vagyok, nem kéne most a Bahamákon nyaralnom, vagy valami jól fizető állásban tengetnem a napjaimat?” Nos! A válasz valójában az, hogy nem. Nem azért, mert valami nagyon csavaros összeesküvés-elméletet nem lehetne felállítani. Sokkal inkább azért, mert gyakorlatilag ez tűnik a Fidesz normál működési módjának.

Annak a működési módnak, amelybe teljesen belefér a velük szövetségre lépők hátba döfése is. Az egykori koalíciós partnerek, mint a Független Kisgazdapárt, illetve az MDF példája mutatja: akinek a Fidesz és Orbán a barátja, annak nincs szüksége ellenségekre. Ha a mór megtette a kötelességét, akkor mehet a levesbe.

Kategóriák: Szervezetek

Premierajándék a Thália Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 1 - 06:21

bohózat
Írta Oscar Wilde és a társulat

A Thália színészei eljátsszák Oscar Wilde Lady Windermere legyezője című vígjátékát. És a teljes próbafolyamatot. És önmagukat. És egymást. Minden, amin Ön nevet, és amin ők nevetnek – és ami a jelenlévő rendezőt, Csányi Sándort ihleti és bolondítja.

A hőstenorral és a Kean, a színésszel elkezdett színházi témájú sorozatunk legújabb darabja a nézők szeme láttára jut el az asztalra tett példánytól a tapsig. Csak Önöknek, csak ma este: kizárólag a legmulatságosabb pillanatok és a legigazabb érzelmek!

Szereplők:
Lady Windermere: Tóth Eszter
Lord Windermere: Bán Bálint
Mrs Erlynne: Schell Judit
Lord Darlington: Mózes András
Berwick hercegnő: Szabó Erika
Lord Augustus: Tamási Zoltán
Mr Dumby: Vida Péter
Lady Plymdale: Fodor Annamária
Parker, komornyik: Domokos László m.v.

Díszlettervező: Bagossy Levente
Jelmeztervező: Velich Rita
Rendezőasszisztens: Magócs Niki
Súgó: Andrási Kata
Dramaturg: Varga Zsófia

Fordította: Hamvai Kornél

Rendező: Csányi Sándor

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

A bíróság tárgyalja a faji alapú megkülönböztetést a québeci rezervátumon

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, december 1 - 04:08

Ha vegyes házasságban élsz, elköltözöl! Így fordítanám le az angolul “marry out, move out”-ként ismert szabályt a Montreáltól délre fekvő Kahnawake nevű mohawk őslakossági rezervátumon. Ha egy helyi mohawk egy más nemzetiségű kanadaival házasodik össze, a közösség elvárja, hogy költözzön el a rezervátum területéről. Most azonban 16 mohawk akit negatívan érint a szabály Québec Legfelsőbb Bíróságához fordult. Az igazságszolgáltatástól várják, hogy nyílvánítsa Charta-ellenesnek ezt a megkülönböztetést. A felpereseket Julius Grey montreáli emberjogi ügyvéd képviseli, aki elmondja: az intézkedés szembemegy az Alapvető jogok és szabadságok kanadai chartájával.

“Teljesen nyilvánvaló, hogy törvénytelen családi kapcsolatok mentén diszkriminálni”–mondta Grey, aki egyben elismerte: az őslakossági rezervátumok önkormányzatai hozhatnak szabályokat saját közösségeikben, ugyanakkor nem hagyhatják figyelmen kívül az alapvető jogokat.

Christopher Fragnito és édesanyja — Brenda Dearhouse-Fragnito — a felperesek között vannak. Amikor Christopher anyja hozzáment egy olasz-kanadai férfihez, a család folyamatos gyűlöletnek volt kitéve a közösségben. Fragnito a “gyűlölet légköréről” beszélt és szerinte ez mai napig tart. Elmondta, hogy ez a vegyes házasságban élők elleni bűncselekményekhez is vezetett, mint például a rongáláshoz és lincshangulatú tüntetésekhez az etnikailag vegyes családok otthonai előtt.

Fragnito hozzátette: egy kisebbség okozza a legtöbb problémát, de a közösséget kormányző őslakossági tanács szinte egyáltalán nem lépett fel ellenük. Fragnito elmondta, hogy az őslakossági tanács kötelessége biztonságos légkört teremteni mindenki számára, ebben pedig kudarcot vallottak.

Joe Delaronde, a tanács szóvívője azonban elmondta: hivatalosan 1984-ban lépett hatályba a vegyes házasságok tilalma, bár ez gyakorlatban már korábban is létezett. A tanács levélben szólítja fel a szabálysértőket arra, hogy távozzanak a rezervátum területéről, ugyanakkor erőszakot nem alkalmaz az érintett családok eltávolításában.

Delaronde szerint ez a szabály a veszélyben lévő mohawk őslakossági identitást hivatott védelmezni.

(Fotó: Joe Delaronde, a kahnawakei mohawk őslakossági tanács szóvívője)

“Ezen a nagyon kis földünkön körül vagyunk véve mindenféle kanadai, amerikai és québeci kultúrákkal. Ez pedig időnként elnyom mindent. Csaknem elvesztettük nyelvünket és elvesztettünk hagyományaink nagy részét, bár ezek közül van olyan, amit sikerült feltámasztanunk. Ez a szabály közösségünk egyik próbálkozása, hogy fenntartsuk identitásunkat”–mondta Delaronde.

Delaronde szerint ma a rezervátum egy “postabélyeg” méretű terület. Más nemzetiségű látogatókat bármikor szívesen látnak. De nem költözhetnek oda.

Kategóriák: Szervezetek

Az ősbűn

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 30 - 15:27

Mottó: A rossz a…„Szép és nemesnek új csírája lesz.” Madách: Az ember tragédiája

Szerzőnk ismét bizonytalan: vajon a paradicsomi bűnbeesés az emberré- vagy a felnőtté válás pillanata-e. Talán mindkettő. Beleharapunk az almába, megismerjük a szerelem érzését, és tudjuk, mi a jó és mi a rossz. Tán csak hormonjaink diktálják (mire képes az alma), de egyenlők leszünk. No, nem Istennel (ezt csak hisszük), hanem a többi emberrel. Már kevés a „jó tanuló erkölcs”, a „tanító néni (apa, anya, tanító bácsi) megmondta”, már versenyben vagyunk, kell egy jó nő (pasi) és ez nem megy maradékelv alapján. Nem azt kapjuk, aki jut (a maradékot), hanem, akit akarunk (kívánunk, szeretünk), ehhez pedig jobbnak kell lennünk a többinél, vagy legalább egyenlőnek, harcképesnek az egyenlők versenyében. Aztán jön a szerelem és az ő gyümölcse, hozzá pedig irdatlan felelősség. Felelősség a társért és a gyermekért, most már igazán kell tudni, hogy mi a jó és mi a rossz, és nem csak magunk miatt, hanem a gyermekért, hisz Ő még nem tudja; neki szüksége van arra, hogy apa (anya) megmondja. Mi pedig (hiába a fránya alma) nem tudjuk, mi a jó, bár naponta látjuk, tapasztaljuk, hiszen ott van gyermekünk mosolyában, a reggeli joghurt lágyságában, a ragyogó égben, és milliónyi emberi alkotásban; zenében, épp úgy, mint a szomszéd sziklakertjében, és a szeretetben, bizalomban, barátságban, aztán mégsem nem látjuk, hanem kétségbeesetten keressük, hogy mi a jó.

Talán nem is a jót keressük – Hiszen itt van!- csak rettegünk a rossztól?

Kétségbeesetten üldözzük a rosszat, a bűnt, és helyette gyakrabban a bűnöst, talán bűnét sem tudjuk, de üldözzük, mert a bűnös üldözése kéj – Megérdemli!- mondjuk szenvedését látva vagy kiálltjuk, akár kórusban is; miközben szemünk, szánk és tudatunk beszűkíti a harag. Szívünket elönti a harag kéjérzete, összehúzott szemünk pupillája tág, pulzusunk az egekben, a kézünk tettre készen remeg; tombol a neurotranszmitter, – Üss vagy fuss! – üzeni az adrenalin. Aztán a félelemmel vegyes – vagy ő, vagy én – érzés legyőzi a józan észt. Este, mielőtt fogadnánk kedvesünk ölelését, még magunkhoz vonjuk gyermekünk, odavisszük neki a plüssmacit – aludj jól, kicsim – mondjuk lágy puszi közben, aztán másnap szidjuk a hajléktalant, migránsozunk vagy gyermekével rendőrök gumibotja elől menekülőt gáncsolunk, még rosszabb esetben sörétes puskával alvó (cigány) gyermekbe lövünk.

Illusztráció: Jac Fear

„Oh! irgalom atyja ne hagy el.”

A jót – hiszen olyan sok van belőle – megszoktuk, a rossz pedig mindig más, a rosszat nem lehet megszokni, a jó a miénk, a rossz idegen. Félünk az idegentől, ha hálószobánkban idegent látnánk egy hűvös hajnalon, talán sikítanánk vagy rémülten rontanánk neki, hiszen lehet akár a baltás gyilkos is.

Milyen jól tudják ezt a hitetők, a másság ellen harcolók, a hatalomvágyó vagy csak identitászavaros diktátorok, akik szabadon engedik a baltás gyilkost és baltás gyilkossá kiáltják a gyermekével menekülőt.

Szerzőnk zavart, a benne rejlő zseni tekintete most lángoló, nem az a vizenyős szemű pocakos, akit vezetőül választott, mondhatná neki, hogy kuss, aztán arra gondol, hogy ráér letérdelni a hóhér előtt, és legyint: Dumálj csak öreg (!) úgysem vesznek komolyan.

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Az első öröm a gazdáknak

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 30 - 15:11

Lezajlott a szüret utáni időszak – borokról szóló – első nagyszabású rendezvénye; a most már joggal hagyományosnak tekinthető XIV. Újbor és Sajt Fesztivál. A helyszíne is a megszokott volt, két napon keresztül Budapesten, a Városligetben a Mezőgazdasági Múzeumban lehetett találkozni a termelőkkel, kóstolni a borokat, sajtokat. Az esemény rangját egyetlen szám is jól jelzi: a borversenyre szerte az országból 456 minta érkezett!

A Fesztivál részeként lezajló verseny nagyon jó, mert a borászok, megmutathatják, mire képesek, elhelyezhetik magukat az ország bortermelését megjelenítő palettán – hangsúlyozta dr. Kiss Eliza, a hegyközségek megújításáért és a szőlő-bor ágazat fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a rendezvény megnyitásakor. Az is jó, hogy a mostani fiatal borászok egy jelentős részének már nem azon kell gondolkodni, hogyan lesz pincéjük, miből lesz palackozógépük – folytathatják az apáik által megkezdett munkát. Van erejük, energiájuk, hogy új utakat járjanak, kísérletezzenek. A világ folyamatosan változik, mindig kell valami újat mutatni a fogyasztóknak. Ráadásul a fogyasztók is egyre képzettebbek, igényesebbek. Igaz mindez a sajtok világára, és hasonlóság az is, hogy a borhoz és a sajthoz is nagyon jó minőségű alapanyagra van szükség. Ebből mindkettő megvan Magyarországon, csak egy jó borász, egy jó sajtmester kell a technológia mellé. Az időjárásra sem lehetett az idén panasz, hiszen a szüreten túl már most látjuk, hogy az 1947-es, 56-os, 72-es mellett, az 2017-es év lesz az, amit nagyon sokáig fogunk emlegetni és az újbor után – ami az első öröm a gazdának – a többi borra is nagyon büszkék leszünk.

A Balaton-felvidékről, Dörgicséből érkező Pántlika pincészet 40 hektáron gazdálkodik és azon 13 szőlőfajtát termeszt. A fesztiválra elhozták a 2017-es Bece-blanc (valójában Sauvignon Blanc) borukat és egy Chardonnay battonage-t. Ez utóbbi francia kifejezés azt jelenti, hogy a bort hosszabb ideig a hordóban finom seprőn érlelik és a seprőt időnként felkeverik. Az eljárás a bor savháztartására van befolyással. A másik – szintén magyarázatra váró – a szó a Bece, ami persze nem azt jelent, hogy a bor becézni szeretnék. Az a termőhely, a Bece-hegyi dűlő neve. Alapkőzete a 230 millió éves triászi mészkő, ami jól tartja a meleget és ez a meleg a szőlő érésére igen jó hatással van. Így azután a pohárba töltött bor frissessége az, ami legelőször feltűnik a kóstolónak. Ízébe megjelennek a trópusi gyümölcsök, amit csak elősegít, hogy különleges dél-tiroli élesztőt használtak az erjesztéshez.

Nagy volt az érdeklődés a magyaralmási termékek asztalánál. A Székesfehérvártól 14 kilométerre, Győr felé fekvő községben 2014 óta dolgozik a tejfeldolgozó üzem, azóta gyártanak – igen sokféle – tejterméket. Sajtot, tejfölt, túrót, joghurtokat, kefirt, vajat. A fesztivállátogatók főleg a kéregben érlelt sajtokról szóltak elismerően. Az eljárás során a sajtot ételviasz bevonattal látják el és ebben érlelik, legalább három hónapig, de vannak 6 és 9 hónapig érlelt sajtjaik is. A fenyődeszkára helyezett sajtokat eleinte naponta, majd kétnaponta meg kell forgatni az érlelőben, ahol a hőmérsékletet és a páratartalmat is gondosan szabályozzák. A sajtok minőségét elég egyetlen adattal jelezni. A 9 hónapig érlelet, szinte már parmezános jellegű Páter sajt Franciaországban, nemzetközi sajtversenyen ezüstérmet kapott.

Székelyudvarhely mellől, Székelyszentlélekről érkezett Imre Pál. Családi vállalkozása száznál több kecskét, juhot, négy tehenet nevel. Tizenkét féle sajtot hoztak, ordát, juhtúrót, telemiát. Ez utóbbi a románok jellegzetes, általában harminc napig sólében érlelt, feta jellegű sajtja. Magyarországon kevéssé ismerik, elsősorban salátákhoz ajánlják. Az édes orda is érdekes módon készül. Amikor a sajtnak valót kiszűrték tejből, ott marad a savó. Ha ezt 90 fokra melegítik, a savófehérje összeáll, feljön a lé tetejére, onnan leszedhető. Sietni kell, mert hamar vissza is ereszkedik. Ruhába teszik, lecsepegtetik, semmit nem adnak hozzá, tartósítószert sem használnak. Mivel nem is fűszerezik, édeskés íze marad. Sajtjaik közül Székelyföldön a medvehagymás iránt a legnagyobb a kereslet. Ezen kívül készítenek még köménymagos, kakukkfüves, bazsalikomos ízesítésű sajtokat.

Urbán Tibor sajtkonyhája, a Tolbán Kézműves Natúr Élelmiszerek készítője, Nógrád megyében, Erdőkürtön működik. A Fesztiválon a bemutató asztalnál dolgozók is az erdőkürti népviseletet hordták. Otthon kecskét, birkát, tehenet tartanak. Füstöl sajtot, parenyicát, sajtos desszertkrémeket készítenek, ez utóbbihoz a gyümölcsmártásokat is maguk főzik. Egy elhivatott sajtkészítő csapat tagjaként a street food jellegű ételekben is tudnak újat nyújtani. Különlegességük a „cheese to go” apró sajtocska nudlik, amit chips helyett ajánlanak. Sokkal egészségesebb! Krémsajtjukhoz hasonlót Magyarországon senki más nem gyárt. Készül belőlük barackos, kökényes, áfonyás, málnás, erdei gyümölcsös.

Aki elindult a túrán a Tour de Dúzsi útján három bort is találhatott. Az első a Fürtike nevet viselő, legnagyobb részben Ezerfürtű (70 %) és Sauvignon Blanc (30 %) szőlőből készült könnyű fehérbor, a második egy rosé: Blauburger és nagyobb részt Zweigelt házasítás, míg a harmadik ugyanezen összeállítású, de már vörösbor. Mindhárom Márton-napi újbor. Az Ezerfürtű, ősi magyar szőlőfajta, talán az országban máshol nem is található, csak Szekszárd mellett a Dúzsi birtokon. Pohárba töltve a világos színű bor finom virágillatokkal hívja fel magára a figyelmet. Az idő előrehaladtával már egy kicsit komolyabb arcát is mutatja. A rosé szintén illatos, „jól iható”, a hiedelemmel ellentétben hosszabb idő után sem veszít értékéből. Megfelelő körülmények között tartva három, akár négyévesen is finom marad.

A fesztivál legnagyobb érdeklődéssel várt pillanata az eredményhirdetés volt. Bizony nem kevés időbe telt, amíg a zsűri döntésre jutott a 465 minta rangsorolásában. A „vakkóstolás” lényege, hogy a zsűritagok nem tudhatják, kinek a borát kóstolják, csak azt ismerhetik, milyen fajta van a poharukban. Hiszen mást kell várni egy Chardonnaytól, mint egy Sauvignontól, mást egy Kékfrankostól, mint egy Portugiesertől. Egymástól függetlenül pontoznak, végül a pontokat összehasonlítják, és ez adja a rangsort. A 100-92,00 pont közötti eredmény jutalma a Nagy Aranyérem. Aranyat ér a 91,99-88,00 pont, míg az ezüstöt 87,99-84,00 ponttal lehetett kiérdemelni. Ezen a fesztiválon bronzérmet nem adtak ki. Nagy Arany és Arany értékű oklevelet összesen 62 bor szerzett. A legnagyobb elismerést a TOP TÍZ-be jutás jelenti, ezek a következők: Rosé cuvée (Günzer Tamás Pincészete), Chardonnay (Kányaváry Borbirtok), Kékfrankos rosé (Dubicz Borászat), Villányi Portugieser ( Stier Pincészet), Irsai Olivér (Galántai Pincészet), Móri Chardonnay (Molnár Borház), Sauvignon Blanc (Bárdos és Fia Pincészet), Rosée cuvé (Frittmann testvérek), Villányi Franc (Gere Tamás), Generosa (Molnár Borház). A sorban az első kettő jutalma volt a Nagy Arany értékű oklevél.

Külön kell szólni a Fesztiválnak egy olyan színfoltjáról, amiről joggal feltételezhetjük, hogy máskor, más körülmények között, még sokat fogunk hallani róluk. A Veszprémben működő Pannon Várszínház fiatal művésze, Szente Árpád Csaba vezetésével 2015-ben alakult meg egy roppant figyelemre méltó háromtagú énekegyüttes, az In Vino.

Tavaly az Újbor és Sajtfesztiválon már bemutatkoztak, most más felállásban, Ágoston Máté és Gábor Márkó alkotta a triót. Részben az operaszínpadokon klasszikussá vált „nagy elődök”, valamint a nem kevésbé világhírű – négytagú – Il Divo és a 2015-ös San Remo-i Dalfesztivált megnyerő Il Volo zenei stílusát követik. Tavaly olyan opera- és könnyűzenei világslágereket adtak elő, melyek – ha olykor áttételesen is – de kapcsolatba hozhatók voltak a borral. A kitűnő hangú énekesek néha már a csodálatos, az örök mintának számító „Három tenor” színvonalát idézték. Egészen elképesztő hangzásokig képesek emelkedni. Idén – kitűnő kiejtéssel – ismert angol dalokat adtak elő. A közönség tetszését különösen Josh Groban dala, a „You raised me up” és Sinatra világslágere a „My way” három hangra adaptált átdolgozása nyerte el. Sokan mondták, hogy szívesen hallanának tőlük egész estés előadást is. Lehet, hogy erre talán már nem is kell olyan nagyon sokat várni.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Trudeau vs. Trudeau: Kanada kormányfője sokban különbözik apjától

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 29 - 17:32

Egy hét leforgása alatt, Justin Trudeau két demográfiai csoporttól kért elnézést a kanadai kormány nevében: az LGBTQ közösségtől és a bentlakásos iskolák azon őslakossági áldozataitól Newfoundland és Labrador tartományban, akiket elődje — Stephen Harper – kihagyott 2008-as bocsánatkéréséből. De Justin Trudeau teljes másképpen látja a történelmi igazságtalanságok kérdését mint ahogyan azt édesapja, a néhai Pierre Trudeau látta, aki 15 éven keresztül kormányozta Kanadát. Pierre Trudeau számos lehetőséget mulaszott el, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjen a történelmi igazságtalanságok elszenvedőitől. Így például az 1914 és 1920 között internált ukránok, illetve a II. Világháborúban internált japánok sem kaptak semmilyen kormányzati beismerést vagy kompenzációt.

Pierre Trudeau így látta a kérdést 1984-ben, kormányzásának utolsó évében:

“Nem hiszem, hogy a kormány célja a múlt jóvátétele. Nem tudjuk a történelmet átírni. Egy kormány célja, hogy a jelenkorban tanúsítson igazságos magatartást.”

(Justin Trudeau és Pierre Trudeau)

Az idősebb Trudeau attól is tartott, hogy ha elindulnak a bocsánatkérés és a kárpótlás útján, nem lehet tudni, hogy mikor lesz annak vége és, hogy hová vezet. Végül Trudeau konzervatív utóda — Brian Mulroney — kért bocsánatot a kormány nevében a japánoktól 1988-ben. Az ukrán és kelet-európai internáltak emlékére 2008-ban hozott létre Kanada akkori konzervatív kormánya egy 10 millió dolláros kárpótlási alapot. De mivel addigra az összes túlélő meghalt, az alapot közoktatási és kulturális célra használta az ukrán és egyéb érintett közösségek képviselőiből állított kuratórium.

Justin Trudeau elismerte, hogy sok szempontból különbözik az akadémikusabb és kissé távolságtartóbb édesapjától. Trudeau ezt így magyarázta:

“Ő akadémikusként és alkotmányjogászként közelítette meg a miniszterelnöki feladatokat. Én pedig tanárként közelítem meg ezt a munkát. Olyan tanárként, aki rengeteget dolgozott különböző közösségekkel….Bizonyára sokan kimutatták — és ezen és is elgondolkodtam — hogy apám talán másképpen közelítette volna meg ezeket a kérdéseket mint ahogyan azt én teszem most.”

Aztán Justin Trudeau hozzátette:

“A bocsánatkérés azért is fontos, mert így tudunk egészségesen továbblépni–úgy, hogy elismerjük a múlt intergenerációs hatását és nyomát, továbbá a múlt hatását egy adott személy életében és mentális egészségében.”

Az intergenerációs trauma egy valós jelenség és előremutató, hogy a kormányfő ezt felismeri.

A kanadai kormány még egy bocsánatkérést tervez a közeli jövőben. Ez pedig azokat az európai zsidókat érinti, akiket Kanada 1939-ben visszaküldött náci Németországba és így sok esetben egyenesen a halálba.

Kategóriák: Szervezetek

Egry Gábor sikere az ERC-pályázaton

Anno Filmklub - 2017, november 29 - 09:38

Az Európai Kutatási Tanács (ERC), amely az egyik legnagyobb és legtekintélyesebb európai pályázati rendszer működteti, november 28-án hozta nyilvánosságra a 2017. évi Consolidator Grant pályázatok eredményeit. A támogatást elnyerők között idén ott van Egry Gábornak, a Politikatörténeti Intézet főigazgatójának az első világháborút követő átmenettel foglalkozó pályázata is.

Kategóriák: Szervezetek

Kollektív szégyenünk — Kanada bocsánatot kért az LGBTQ közösségtől

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 28 - 21:52

Justin Trudeau kanadai kormányfő történelmi beszédben kért bocsánatot a kanadai kormány nevében azért a sok történelmi igazságtalanságért, amelyet a kanadai LGBTQ közösség szenvedett el az évtizedek folyamán. A bocsánatkérés elsősorban a meleg közszolgáknak és katonáknak szól, akik karrierjüket veszélyeztető és romboló megkülönböztetésben szenvedtek.

“Önök szakmailag képzett emberek. Önök hazafiak. De ami a legfontosabb: Önök ártatlanok. És önök igazságot és békét érdemelnek szenvedéseik miatt. Kollektív szégyenünk, hogy Önökkel így bántak. Továbbá kollektív szégyenünk az is, hogy ilyen hosszú ideig kellett várni erre a bocsánatkérésre. Sokan, akik szenvedtek, eltávoztak az élők soraiból. Ezt igazán sajnáljuk”–mondta Trudeau a parlamentben kedd délután.

Justin Trudeau a parlamentbe érkezik november 28-án.

A kormányfő az 1969-es előtti időkre utalt, amikor bűncselekménynek számított az azonos nemű felnőttek között szexuális kapcsolat. Több mint 9 ezer kanadai kapott priuszt ezekben az időkben azon az alapon, hogy egynemű szexuális kapcsolatot létesített. Justin Trudeau édesapja – Pierre Trudeau – volt az aki még igazságügyi miniszterként kezdeményezte 1967-ben az egynemű szexuális kapcsolatok törlését a büntetőtörvénykönyvből, erre pedig miniszterelnöksége alatt – két évvel később – került sor. Ekkor mondta az idősebb Trudeau egyik híres mondatát: “Az államnak semmi keresnivalója a nemzet hálószobáiban.”

Justin Trudeau azonban jelezte, hogy a kanadai kormány aktív elnyomó intézkedéseket alkalmazott meleg kanadaiak ellen egészen az ötvenes évektől a kilencvenes évekig. Szerinte ezek az intézkedések “gonoszak” voltak, különosen a közszolgák és katonák ellen. Volt olyan, például, hogy kanadai katonák akiket “abnormális szexualitás és pzichopata személyiség” címen távolítottak el. Továbbá a késői negyvenes évektől kezdve, gyakran menesztettek meleg közszolgákat azon az alapon, hogy “nemzetbiztonsági veszélyt” jelentettek a hideg háborús években. Kanada kormánya százmillió dollárnyi kárpótlást fog fizetni az igazságtalan tisztogatásért.

“Azon akik bevallották, hogy melegek ki lettek rúgva, vagy lemondásra lettek kényszerítve. Elvesztették emberi méltóságukat és karrierjüket. Álmaikat szétzúzták”–mondta a kormányfő.

A mai nap folyamán a liberális kormány egy olyan javaslatot terjesztett be az Alsóház elé, amely törölné azokat a priuszokat, amelyeket mindazok kaptak, akik felnőttek között, beleegyezéssel történő egy nemű szexuális kapcsolatokban vettek részt. A C-66-os törvény lehetővé teszi, hogy áldozatok, illetve azok gyermekei, élettársai, szülei vagy jogi képviselői a priusz törlését kezdeményezzék.

Trudeau hangsúlyozta: fontos nap a mai az egész ország számára, hiszen felelősséget vállaltunk a múlt bűneiért és csak így tud a nemzet továbblépni.

Kategóriák: Szervezetek

Az adakozó dilemmája

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 28 - 17:36

Már november vége felé járt az idő, de szerencsére a tél közeledte még nem mutatta meg az erejét. Éjszakánként már kicsit csípőssé vált a hideg, de a tél a nagy szakállát még nem lengette meg. Egyelőre nem havazott, és nem változtatta át a világot a komor szürkeségből szikrázó fehér színűre.

Illusztráció: Noel Badges Pugh

— Úgy látom, szerencsénk lesz idén — fordult az egyik alkalmazottjához Kálmán, a vállalkozó. — Ha minden rendben megy, akkor még a nagy havazás előtt ki tudjuk szállítani az adományokat a rászorulóknak.

— Össze kellene állítani az egységcsomagokat, mert még a fele sincsen készen.

— Miért? Mivel töltötték az időt az embereid? Na de nem érdekel. Légy szíves intézkedj, hogy legkésőbb a hét végére készen legyenek. Ja és még valami! Szerezzetek be krumplit, zöldséget, és egy nagy kondért. Idén szeretnék meleg ételt is osztani. Arra gondoltam, hogy a szabadban megfőzünk egy nagy adag gulyáslevest. Kenyeret már rendeltem a pékségtől, adományban adja az ötven veknit. Húst is kapunk, a hentes nem számolja fel a munkadíjat, csak a gazdának kell kifizetnem majd az élősúly árát. Szóval munkára fel. Jövő hét vasárnap, az első adventi napon indulunk. Gondoskodj róla, hogy minden a helyén legyen.

— Egy apróság volna még.

— Éspedig?

— Nem tudtam szerezni lovakat a szánhoz, habár nem úgy tűnik, hogy lesz hó.

— A két kisteherautó elég kell, hogy legyen. Ha közben valakik felajánlanák, hogy kölcsön adnak két lovat, akkor még mindig lesz idő előkészíteni a szánt.

Egész héten serényen dolgoztak. Közben még szinte naponta érkeztek az adományok. Ruhák, gyermekjátékok. Mindenki hozott még valamit, amiről éppen le tudott mondani. Ez már lassan negyedik éve mindig így ment. A szomszédos településen nagy szegénységben éltek az emberek. Kálmán, a vállalkozó eltervezte, hogy az év végére összegyűjt adományokat, és azokkal segíti az ott élő családokat. Első évben még kevesen voltak, akik behoztak valamit, aztán az emberekben valahogy sikerült elültetni az adományázás iránti kedvet. Mert sokan úgy álltak hozzá, hogy biztosan nem haszna nélkül csinálja ezt az egész felhajtást, hanem szép pénzt tud zsebre tenni. Miután látták, hogy erről szó nincs, és a vállalkozó tényleg segíteni akar, megjött az emberek adakozási kedve is. Szinte hagyománnyá vált, hogy advent első vasárnapján megajándékozzák a szomszédos települést.

Csaknem minden készen állt, amikor szinte az utolsó pillanatban egy váratlan dolog történt. Csütörtök délelőtt egy hivatalos személyekből álló csoport kereste fel Kálmánt, a vállalkozót.

— Miben lehetek segítségükre uraim? — fogadta őket nyájasan. — Ha szabadna kérdeznem, minek köszönhetem a váratlan látogatásukat? Ha jól tudom, az adóhatóságtól vannak. Tudtommal nincsen semmiféle tartozásom. Ám ha mégis, csak bátran ismertessék.

— Hallottuk, hogy mint minden évben, idén is szándékoznak csomagokat szétosztani a szomszéd községben.

— Ez tudtommal nem tartozik az adóhatósságra. Igazolni tudom, hogy minden adomány és a pénz egy része, az a bizonyos egy százalék, felajánlás.

— Nem erről van szó. Egy új állami határozat értelmében, minden ilyen jótékonysági akciót egy hónappal előtte be kell jelenteni.

— És minek hirdetessem meg? Pontosabban kinek jelentsem? Mindenki tud róla, akinek kell róla tudnia.

— A hatóságoknak kell megkapniuk az eseményről szóló felhívást!

— Megtudhatnám, mégis miért? Talán a hatóság is kedvet kapott, hogy jótékonykodjon?

— Az új rendelet értelmében, bárhol is kerül sorra a rendezvény, minden négyzetméter elfoglalt területért harminc forint bérleti díjat kötelesek fizetni.

— Tessék? És kinek? A település saját költségén, pontosabban az én segítségemmel rendezi meg ezt, immár ötödik éve. Semmiféle állami segítséget nem kaptam eddig, de nem is fogadnék el.

— Nekem ezt hiába mondja — szabadkozott az egyik közeg —, én csak a megbízatásomat teljesítem.

— Szóval, kinek kell fizessek, hogy adományozok?

— Az illetékes adóhivatalnak.

— Rendben van. Tudom, hogy valakik mai napig azt gondolják, hogy a roma településből én hasznot húzok. Egy fillér hasznom nincs belőle, igazolni tudom. Már nem tudok „meghívót” küldeni a feletteseinek, de mondja meg nekik, szívesen látjuk őket, és a koszos anyagiakat utána elintézhetik ott a helyszínen.

A negyedik Advent vasárnap, ahogy eddig is, megtartották az összegyűlt adományok szokásos átadását. Az egyetlen változtatás idén annyi volt, hogy ingyen ebédet is osztottak. Mindenkit megvendégeltek egy tányér gulyáslevessel. Kálmán hiába kereste a beígért hivatalos személyeket, senkit sem talált. A következő héten felkereste az adóhivatalt. Kérdésére, hogy mivel tartozik az adóhatóságnak, csak értetlenül néztek. Kiderült, hogy akik felkeresték, és pénzt követeltek volna, azok nem a hatóság emberei voltak. Szélhámos csalók, akik már több helyen sikerrel szedtek be pénzeket, karitatív szervezetektől. Valószínűleg valahol megneszelhették, hogy jobb elkerülni ezt a rendezvényt, ha nem akarnak maguknak nagyobb bajt.

Aztán felkereste Kálmán vállalkozót egy újságíró. Tanulva az előző esetből, igazolványt kért a riportertől, mielőtt szóba álltak. A riporter megkérdezte tőle, mégis miért adakozik évente a szomszéd település számára:

— Nézze. Én is voltam valamikor szegény ember. Tudom, mi az, az év végén, ünnepekkor nélkülözni. Régen tettem egy fogadalmat magamnak, ha egyszer olyan anyagi helyzetbe kerülök, hogy tudok rászorulóknak segíteni, akkor meg is teszem azt. A szerencse is közrejátszott ebben, na meg az is, hogy tettem is érte elég sokat. Immár ötödik éve, hogy meg tudtuk rendezni azt az ünnepséget, és ez nem csak az én érdemem.

— Megkérdezhetem, hogy kik voltak azok, akik hivatalos személyként, pénzt akartak öntől kicsalni?

— Fogalmam nincsen. Erről inkább az illetékes hatóságokat kérdezzék.

Egy újsághír valahonnét Debrecen környékéről:

„Az idei karitatív szervezetek, akik idén is ételt kívánnak osztani a rászorulóknak, minden egyes négyzetméter igénybevett területért, négyzetméterenként harminc forint adót kötelesek befizetni az önkormányzatnak. Mivel nem volt mód az új rendeletet időben kihirdetni, az önkormányzatok emberei személyesen fognak felmérést tartani, hogy az adóigényüket megküldhessék az érintetteknek. Ezután minden egyes hasonló eseményt harminc nappal előtte be kell jelenteni a felettes hatóságoknak.”

Avi Ben Giora

Kategóriák: Szervezetek

Béranyaság: segítség vagy gyermekvásár?

Kanadai Magyar Hírlap - 2017, november 28 - 15:14

A napokban, az internet egy zugában, masszív vita alakult ki egy olyan téma kapcsán, amiről sokan tudnak, és még többen vélnek tudni. Ez utóbbi miatt különösen problémás lehet, mert vakvágányok egész erdejébe vihetnek el a blikkfangosnak szánt, de elfogulatlannak álcázottan elfogult írások. Nem azért, mert a vélemények ne lehetnének szabadok, elfogultak. Hanem azért mert felesleges úgy csinálni, mintha bárki a bölcsek kövét forgatná az ujjai közt.

Így, rögtön az elején leszögezem, valamint közhírré teszem, hogy egyrészt sosem voltam béranya, illetve bértelen anya sem. Másrészt nem vagyok az esküdt ellensége a béranyaságnak. Ahogy a nyílt örökbefogadásnak sem. Ahogy annak sem, ha egy újszülöttet fogad valaki örökbe. A gyermek számára egyáltalán nem biztos, hogy a befogadó családban, pusztán ettől az aktustól, kevésbé lesz emberhez méltó élete. De, mint megtudtam a viták során ez szinte részletkérdésé silányulhat a viták hevében. Holott a béranyaság is elsősorban a gyermekről szól. Akkor is, ha a 168óra honlapján közöltek, pontosabban az ott idézett, béranyaszolgáltató vállalkozó szerint kizárólag a pénzről szól ez a történet. Holott éppen a cikk egy másik részében, az idézett béranyák szerint, ez a szülésről, a gyermek odaadásáról is szól. Vagy inkább szólhatna.

(Illusztráció: Claudia Tremblay)

Igaz, akkor mind a két oldalt meg kellett volna keresni, és lehetőleg sok megszólaló véleménye alapján levonni valami következtetést a kérdésről. Egy pillanatiog sem vitatva, hogy az olyan címadás, mint a „Nyomorúságon hízik a béranyaipar – Az új kaukázusi krétakörben azé a gyerek, aki akarja” sokkal több kattintást vonz, mint egy szerényebb. Mondjuk olyan, hogy a „Béranyaság egy grúz vállalkozó és néhány béranya szemével”. De ez legyen a szerkesztőség problémája. Miközben, ha eltekintünk a hétköznapok nyelvhasználatában tapaztalható pejoratív felhengoktól, akkor az „aki akarja” kitétel egy nagyon fontos kérdést érinthet. Mert a béranyaság is arról szól, hogy általában az áldoz rá pénzt, aki nagyon akarja azt a gyereket. Jól mutatja ezt egy lassan hét éve megjelent másik írás egyik betétje.

Noha a keretet szolgáltató cikk ebben az esetben is szól a pénzről, megszólaltaja a „másik oladalt” is. Nem feledkezve meg arról sem az egyébként 2011-es cikkben, hogy azért a szívességből, pénzért, lojalitásból kihordott gyermekek történetei a történelem számos korszakában felbukkantak. A konkrét írásban pedig a béranyán kívül megismerhettük Laurát is, aki egy méheltávolítás után szorult rá arra, hogy egy béranya segítségét vegye igénybe. A 2011. februári helyzetnek megfelelően akkor még Romániát jelölve meg „forrásországnak”. Mert hazánkban akkor is tiltott volt. Hivatalosan. Míg Románia mellett Indiát említik meg olyannak, ahol a béranyaság elfogadott dolog, és így felkereshető célpontjai lehetnek azoknak, akik ilyen módon szeretnének gyermeket.

A helyzet annyiban megválozott, hogy Romániában a külföldiek számára elérhetetlenné tették ezt a fajta családtervezési megoldást. Egy idén februári tudósítás alapján legalább is. Eszerint Ukrajnában, Kaliforniában és Oroszországban megengedett a kereskedelmi célú béranyaság. Miközben eszerint a hír szerint Thaiföld, India, Kambodzsa, illetve Nepál a külföldiek előtt ajtókat bezáró országok listájában látszik szerepelni. Ahogy Románia, Izrael, Hollandia, vagy Belgium is. Ami miatt a szomszédos ország megérdemli a figyelmet az egy kis hírbetét. Ami arról szól, hogy 2014-ben letartóztatták egy Temesváron működtetett magánklinika fenntartóit. Akiknek a hírek szerint magyar béranya is dolgozott. Valamint nyilván kuncsaftjaik is voltak. Ami világosan jelzi: a tiltás korántsem oldja meg a családok problémáit. Magánvéleményként hozzátenném: csak az árakat hajtja fel. Akár formálisan, akár informálisan.

De azt is jelzik az itt említett, és kétségtelenül kiragadott, de magyarul is elérhető, írások, hogy a kérdés korántsem egyszerű. Sem a béranyaságért fizetők, sem az azt vállalók oldaláról. Akik között magányosak, illetve családban élők egyaránt lehetnek. Olyanok is, akiket elsősorban a segítő szándék vezet, és egészen biztosan vannak olyanok is, akiket csak a pénz vezérel. Ahogy a szervezők, közvetítők között is lehetnek különböző attitűddel indulók. Vagy ahogy a béranyaság egyik fellegvárának tartott Indiában például a gyermektelenség egyfajta negatív bélyeg egy családon. Olyan képet festeni inkább a szemellenző mértékét jelenti, ami egyértelműen negatívnak, pénzsóvárnak tekinti az egyik, és emberileg ledarált, kiszolgáltatott félnek a másik oldalt. Egy pillanatig sem vitatva, hogy ilyen is van, meg olyan is. De valószínűleg nem csak Grúziában, hanem mindenhol. Hozzátenném: szinte mindenhol, ahol a haszonelvűség, a humánum, illetve az intimitás határmezsgyéjének ösvényein lépkedünk. Véradástól a feleségvásárlásig.

Azt hiszem a határt nem is igazán ott keresném, hogy pénzért vagy anélkül. Az emberi döntés szabadsága, illetve annak sérülése lehet az a pont, ami vízválasztó lehet. Ha például a gyermek szülését vállaló nő életét, egészségét veszélyezteti. Ha a gyermek kényszer hatására születik például. Akkor is, ha a kényszer fizikai, és akkor is, ha „csak” egzisztenciális zsarolás. De ebben az esetben nem igazán tennék különbséget aszerint sem, hogy a „megrendelő” külföldi, vagy a kihordó anyával egy országban él-e. Így a grúz béranyák helyzetét sem emelném ki az indiai, a román, a kanadai, vagy bármely más országban élőké közül. Azok is nők, és azok sem kevésbé pártolandók, ha rászorulnak.

Miközben tudom: az egzisztenciális zsarolást rá lehet húzni a világ szegényebb régióiba telepített központokra. Mondván, ott olcsóbban megszámítva szerveznek be béranyákat. Ebben lehet valami. De, elkerülendő a hétköznapi szemforgatást, az összes szegényebb régiókba, a humán erőforrások olcsóbb volta miatt, beruházót kéretik megkövezni. Önként eldobva mindent, ami ilyen régiókban készül. Természetesen, ugyanezzel a mozdulattal, hazánkból is kitiltva minden beruházót, aki ilyen okokból érkezik.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára