Szervezetek

Kormányzati családfantázia-szakértés

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, július 2 - 15:18

Novák Katalin, ha valaki nem tudná, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Ezt azért érdemes leszögezni, mert a megnyilatkozásaiból ez nem mindig derül ki. Ahogy a legutóbbi megnyilatkozásából sem, amit Kaposváron követett el. A Református Egyházi Napok alkalmából tartott fórumbeszélgetésen.

Legfeljebb azt lett volna tisztázni, hogy ezen a fórumbeszélgetésen, mint magánember jelent-e meg az államtitkár. Mert amennyiben igen, úgy magánvéleményeként pont olyan ostobaságokat mondhat, amilyet bárki más. Kormány-szócsőként már nem egészen. Mármint akkor, ha olyan, természetesen liberális mákonyként ismert, fogalmakkal is megpróbálna valaki megbarátkozni, hogy a kormány NEM csak a saját szavazóinak a kormánya, hanem az országé. Így a teljes lakosságot kell képviselnie. Azok érdekét is figyelembe véve, akik nem a kormánypártra szavaztak, akik nem Novák Katalin, esetleg Rétvári Bence világlátása szerint próbálják nézni a világot, és nem az ő életelveik szerint élik az életüket. Ahogy Orbán Viktor is csak a saját híveinek Isten földi helytartója. Miniszterelnökként mindenki szolgája. Mindezt pedig azért célszerű leszögezni, mert abban a pillanatban lelepleződik a (vélemény)diktatúra, amikor csak a saját tapsoncok vezetőiként kezdenek megjelenni a miniszterelnök, illetve a slepjébe keveredett közszolgák.

Márpedig Novák Katalin, a szerepléséről olvasható közlemény szerint, több esetben, inkább a kormány, illetve a minisztérium véleményét szajkózta. Hacsak nem önmagáról beszélt többes számban. Miközben olyan szövegeket engedett szabadjára az ő szájából, amit talán maga sem gondolt végig. Szép példája annak egy olyan kijelentés, hogy a „család szerepe az élet továbbadása”. Holott nem kell különösebb biológiai ismeret ahhoz, hogy az élet továbbadása az egy biológiai aktus kérdése. Miközben a család gondoskodhat arról, hogy a már továbbadott élet, a következő generáció, felnövekedjék, szocializálódjon, nevelődjön. Mármint akkor, ha a társadalom egyes vezetői nem csak pofáznak a családokról, hanem ahhoz is megteremtik a lehetőséget, hogy a továbbadott élet emberhez méltó körülmények között növekedjék.

Amit nem biztosan szolgál az, amikor a hatalom a gyermekeket a szülők együttélésének jogállása alapján gondolja diszkriminálni. Ahogy az sem, ha egy, a családokért is felelős miniszter legfeljebb cinikus kiszólásokra képes, és egy szava sincs az olyan szövegekkel kapcsolatban, amelyek szerint a gyermekek éhezését, a gyermekszegénységet életviteli problémaként kell csupán kezelni. Márpedig Novák Katalin olyan megszólalási elődeitől, mint az árnyékkereszténység bajnokaként beszélő Rétvári, vagy az akkor még miniszter Balog, illetve az állítólag keresztény Harrach hallhattunk ilyesmiket korábban. Ahogy a családok felett gyakorolt egyeduralmi törekvés sem új, hanem legalább öt éves történet az Orbán-kormányok esetében. Miközben a gyermekek helyzetét sokkal inkább jellemzi az, hogy az olyan hatalmi kóklerek, mint Hegedűs Zsuzsa, már többször is megszüntette a gyermekéhezést.

Ha pedig a családoknak a gyermekek emberhez méltó felnevelésében betöltött szerepére helyezzük a hangsúlyt, akkor közelebb kerülünk ahhoz a gondolathoz, hogy nem az éjszakai ágyjelenetek szereplői, hanem a gyermekek érdekei kerülnek közelebb a fókuszhoz. Még akkor is, ha eszembe sincs megszabni Novák Katalinnak, hogy kivel feküdjön össze. Cserébe a hatalom családokért felelős államtitkárától ugyancsak elvárható lenne, ha nem a saját pajzán, illetve akár végletekig prűd fantáziavilágát akarja bárki másra ráerőltetni. Amellyel kapcsolatban érdemes lenne talán pár adatot is összevetni. Azt, hogy megannyi „coming out” során hányszor próbálták kötelezőként kommunikálni a saját nemhez való szexuális vonzódást. Összevetve azzal, hogy a hatalom hányszor, és milyen törvényi nyomással próbálja ráerőltetni a saját, más irányú elképzeléseit a Novák szerint is kisebbségben levők másként éjszakázókra.

Azt, hogy ez mennyire a decibelkereszténység jellemzője, azt más adatok alapján valószínűleg Novák Katalin is könyebben megvilágíthatná. Giovanni Boccaccio műveiben valószínűleg nem véletlenül bukkannak rendre fel a paráznaságban bűnös egyházi személyek. Holott akkor élt, amikor alig néhány nemzedékkel voltak túl a bigott kereszténység, inkvizícióval is terhelt évszázadainak, és közel ugyanennyivel voltak Girolamo Savonarola munkássága előtt. S talán arról sem kellene megfeledkezni, hogy a zárdák közelében működő gyermekmegőrzőkbe hány papoktól megesett novícia gyermekét raktározták be annak idején. A keresztényi szemforgatás erkölcsi magasságának a jegyében. Illetve, annak a jegyében, hogy mekkora különbség volt aközött, amiről beszéltek, és ahogy valójában működött a társadalom.

Novák Katalin most azt hangoztatja, hogy: „a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi”. Amellyel azonnal kirekeszti nemcsak az egynemű párokat, de a gyermekét egyedül nevelő szülőket, az unokáját nevelő nagyszülők sorát is. Talán azért, mert ő nem tudja elképzelni, hogy ilyesmi előfordulhat. Azonban talán jobb lenne, ha egy államtitkár nyilatkozatait nem a saját szexuális vágyai, illetve a fantáziája befolyásolná, hanem az ország, a társadalom, illetve az emberek viselkedésének realitásai.

Kategóriák: Szervezetek

Ottawa polgármestere bojkottálja az Egyesült Államok nagykövetségét

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 30 - 14:46

Jim Watson, a kanadai főváros polgármestere bejelentette, hogy idén nem vesz részt az amerikai nagykövet július 4-ei ünnepi fogadásán. A polgármester ez által tiltakozik Donald Trump Kanada-ellenes nyilatkozatai és politikája ellen. “Tisztelettel lemondtam részvételemet, mivel nem támogatom az amerikai kormány jelenlegi irányzatát, illetve állandó támadásaikat hazánk ellen”–mondta Watson. A polgármester megelégelte azt, hogy a Trump adminisztráció folyamatosan fenyegeti Kanada alumínium, acél és autó iparágazatait, valamint hogy az amerikai elnök Kanadát és a jelenlegi kormányt gyalázza.

A polgármester mellett Mathieu Fleury, a belvárosi Rideau-Vanier körzet önkormányzati képviselője szintén bojkottálja a nagykövet idei fogadást. “Szerintem álszent lenne ha bírálnám a Trump adminisztrációt, ugyanakkor elfogadnám meghívásukat”–mondta Fleury.

Az Egyesült Államok nagykövete – jelenleg Kelly Knight Craft – hagyománya a július 4-ei fogadás, amelyre eddig minden évben közel 4 ezren kaptak meghívást. Bár idén nem lesz jelen Ottawa polgármestere, Lisa Raitt konzervatív parlamenti képviselő úgy döntött, hogy elfogadja a meghívást. Raitt azzal magyarázta döntését, hogy szerinte fontos párbeszédet folytatni “amerikai barátainkkal.”

A bojkottnak van egy helyi politikai oldala is. 2018. október 22-én kerül sor az ottawai polgármesteri és önkormányzati választásokra. A polgármester mellett összesen 24 önkormányzati képviselőt választanak a fővárosban. Ők alkotják a fővárosi közgyűlést. Watson 2010 óta van hatalmon és a legutóbbi felmérés szerint Kanada legnépszerűbb polgármestere. Az ottawai lakosság 79 százaléka helyesli az 56 éves polgármester teljesitményét, a legutóbbi választáson (2014-ben) pedig 76 százalékos többséggel kezdhette el második ciklusát. Az önkormányzati politikai pályája előtt, Watson az Ontario-i Liberális Párt képviselője volt.

Kategóriák: Szervezetek

Így működik a Fidesz-maffia

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 29 - 13:50

A maffia működésének szerves része a belső leszámolás. Most éppen az eddigi pr-üdvöskék, Kuna Tibor és Csetényi Csaba kerültek sorra. Soha nem fogjuk megtudni, hogy miért kerültek szívóágra. Ahogyan a többiekről – Spéder, Nobilis, Simicska stb. – sem. Nyilván részben saját zsebre dolgoztak, részben az omerta legfontosabb előfeltétele a félelem. A félelem attól, hogyha a főnök úgy akarja, bárki, bármikor egyetlen pillanat alatt kegyvesztetté válhat és ott találhatja ágyában a levágott lófejet. És mindenki elkövetett már elég súlyos bűncselekményt ahhoz, hogy csak egy főnöki bólintás kell ahhoz, hogy az ügyészség elindítsa a nyomozást. Ezekről a bűntényekről persze eddig is ugyanígy tudott a nyomozóhatóság, de ahhoz, hogy nyomozni kezdjenek a főnöktől kell személyesen a kilövési engedély, parancs.

És minden évben kirobban legalább egy ilyen ügy, hogy egyetlen maffia tag se aludjon nyugodtan. Mindegyik tudja, hogy ott lebeg a feje felett a bárd. Még nem építik be őket az autópályák betonjába – különösen mert nem is építenek autópályát – de néhány nap alatt tökéletese tönkre tudják tenni őket. Aki tegnap még az élet császára volt, ma ott retteg a sámlin, hogy mikor áll meg a ház előtt ((ld. még Pasa park) a fekete autó. Nem mintha nem érdemelnék még. De nem ezért nyírják ki őket, hanem mert megszegték a maffia játékszabályait és példát akarnak statuálni. Magyarország’2018.

Vásárhelyi Mária

Kategóriák: Szervezetek

Cionizmus — Jelen és jövő

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 27 - 18:13

Amikor mélyen cionista és Izrael-párti egyetemi szervezeteket kérdezek arról, hogy miért kerülik a “cionista” szó használatát kommunikációjukban, túl sokszor azt hallom, hogy “a cionizmus nem népszerű.” Igaz, a népszerűtlenség a mai világ egyik komoly bűne. De képzeljük el, milyen lenne a világ ma, ha felmenőink a népszerűtlenségtől féltek volna. Az amerikai forradalom nem volt népszerű. 1860-ban az a gondolat, hogy északiak eltörlik a rabszolgaságot nem volt népszerű. 1897-ben az a javaslat, hogy legyen egy zsidó állam szintén nem lett volna népszerű. Akkoriban a legtöbb európai zsidó azt hitte, hogy a felvilágosult Európa kezd végre az antiszemitizmusból kinőni.

Tanuljunk hősies elődeinkből, valamint a feminista, meleg és afrikai-amerikai aktivistáktól, akik először szintén nem voltak népszerűek.

Vissza kell foglalnunk a “cionista” szót. Nem lehet legyőzni azokat, akik Izrael legitimációját kérdőjelezik meg, úgy hogy közben feladjuk a cionizmust. Száz évvel ezelőtt a cionizmus büszkeséget hozott a zsidóságnak. Ma pedig zsidók és nem zsidók ismét feltölthetik ezt a felfogást büszkeséggel. Egyik könyvében Randall Kennedy, a Harvard egyetem professzora a politikai kifejezések és szavak változékony jellegéről írt. Csoportok nyelvi varázslattal diadalmaskodhatnak, ha sikerül önmagukat definiálniuk. Ugyanakkor vesztésre állnak ha engedik, hogy mások definiálják őket. Kennedy óv attól, hogy a gyűlölt fél engedje, hogy őt a gyűlölködő definiálja.

Szégyelljék magukat azok az anticionisták, akik a nacionalizmusok mentén szervezett világban kiragadják a zsidó nacionalizmust, tehát a cionizmust! Szégyelljék magukat, hogy egy demokratikus mozgalmat rágalmaznak! Szégyelljék magukat azért is, mert figyelmen kívül hagyják a judaizmus nemzeti-vallási kettőségét, amely lehetővé teszi azt, hogy nem zsidók áttérjenek és csatlakozzanak a zsidó nemzethez! Ez azt is jelenti, hogy a cionizmus a legkevésbé rasszista és biológiai-alapú nacionalizmus a világon. Szegelljék magukat azért, mert faji síkra emelik az izraeli-palesztín konfliktust—ez által a gyűlöletet erősítik és egyre távolabbra tolják a béke lehetőségét.

De nekünk is van okunk szégyenkezni. A cionizmus egy népszerűbb szó kéne hogy legyen mint “Izrael.” Egészen 1948-ig, a cionizmus egy mozgalom volt, amely megerősítette, hogy a zsidóság egy nép, amelynek saját hazája van. És más nemzetekhez hasonlóan, a zsidóságnak is joga van államot alakítania azon a területen. De lehet, hogy ehhez másoknak is van joga—hiszen a nacionalizmus a kollektív öntudatra épül, de nem a másokat kizáró földi követelésekre.

1948-tól kezdve, a cionizmus mint mozgalom ezt az államot próbálta tökéletesíteni. Mint minden ország, Izraelnek is vannak jó és rossz cselekedei egyaránt. Ha valaki anticionista, elutasítja Izrael létezését. Ha valaki képes kritikusan gondolkodni Izraelről, akkor egyszerűen emberi lény. A jelenlegi amerikai politikai helyzet segíthet bennünket e különbség megértésében. Az amerikai zsidók 77 százaléka elutasítja Donald Trump amerikai elnököt, ugyanakkor büszke amerikaiak. Miért nem szerethetjük Izraelt függetlenül attól, hogy éppen ki a miniszterelnök?

Ime a legfontosabb kérdés a zsidóság számára: mennyire mély a kapcsolatuk Izraellel, a nagy kortárs zsidó nemzetépítő projekttel? Ha létezik ez a kapcsolat, akkor kitartunk mellette, mert a zsidó néphez tartozunk. Sőt: hozzájárulunk az állam tökéletesítéséhez az által, hogy cionisták vagyunk és úgy is, hogy a cionizmus különböző vonalait karoljuk föl. Beszélhetünk vallási-alapú cionizmusról, baloldali cionizmusról, jobboldali revizionista cionizmusról vagy éppen kulturális cionizmusról.

Izrael megalapításának 70. évfordulóján könyvet írtam a cionizmusról, korszerűsítve Arthur Hertzberg klasszikus antológiáját. Az ő kötetében 38 gondolkodótól olvashatunk, az enyém ezt a kört 170-re bővíti. Arra kérem olvasóimat, hogy saját lakóhelyükön és közösségeikben rendezzenek cionista fórumokat és szalonokat arról, hogy mit jelent a helyi zsidóságnak ma a cionizmus és Izrael létezése. Izrael létrehozása 1948-ban valóságra hozta a cionista ötletet, hogy a hatalom nélküli zsidó népnek kell, hogy saját állama legyen, amely menhelyként szolgál. Továbbá kell egy ilyen állam annak érdekében is, hogy a zsidó értékek a hosszú távon is virágozzanak. Vannak a cionizmusnak olyan értékei, amelyek segíthetik Izraelt abban, hogy példaértékű demokráciává váljon.

A cionizmus nem ért véget 1948-ban—a viták folytatódnak. A cionizmus mint ötlet azt állítja, hogy a zsidó népnek van saját hazája. A cionizmus mint mozgalom pedig építi, őrzi és tökéletesíti ezt az államot. Továbbá a cionizmus mint érték sokkal személyesebb. A cionizmus segíti megmagyarázni a judaizmust mint kultúra, civilizáció, nemzetiség, hagyomány és vallás. A cionizmus lehorgonyoz bennünket ebben a világban, ahol szinte minden eldobható és ideiglenes. Közösséget alkot egy sokszor elidegenítő környezetben, továbbá küldetéssel ruház fel bennünket. Ha vissza foglaljuk a cionizmust, sokszor át kell állnunk az identitásbeli cionizmusra. Azt kell megkérdeznünk saját magunktól (itt bocsánatot kérek JFK-től), hogy országunk mit tehet értünk?

Vannak értelmezhető okai annak, hogy Izrael miért a világ 11. legboldogabb országa, a sok kihívás ellenére. A legtöbb izraeli “identitás cionista.” Identitásuk a Cionista Állam talajából táplálkozik. Egy olyan állam, amely család-alapú, tiszteli a közösségi életet, mélyen patriota és küldetést ad.

A cionizmus nem az egyetlen út és nem is feltétlenül a legjobb. De az én útam és az én népem útja. Nem vagyok elég okos ahhoz, hogy egy új keretet improvizáljak. Az identitás cionizmus elkötelezett a zsidó oktatás mellett, továbbá támogatja a zsidó cselekedetet, a zsidó erkölcsösséget, a népet és a közösséget. Én ezeket a cionista értékeket soha nem fogom feladni. Ma a #MeToo mozgalom megmutatta azt, hogy az áldozatok gyakran internalizálják az üldözést és ez által nyerhet az üldöző. Ha valaki fel kívánja adni a cionizmust, először tegye fel a kérdést: ha nem sorakozunk fel saját érdekünk mellett, milyen nép vagyunk? Ha engedjük, hogy a gyűlölködők nyerjenek, mivé váltunk? És ha nem ünnepeljük a cionizmust most, az izraeli államalapítás 70. évfordulóján, akkor mégis mikor tesszük majd?

Gil Troy
(Magyarra fordította: C. Adam)

A szerző a montreáli McGill Egyetem történésze.

Kategóriák: Szervezetek

Vajon mi különbözteti meg hazánkat a többpárti diktatúrától

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 27 - 15:44

Az SS-törvényről azt állítottam, hogy az elsősorban a magyar állampolgárok szabad szerveződési és gyülekezési joga ellen irányul. A balsejtelem gyorsan bebizonyosult. Trócsány miniszter – elméletben az igazságügyet vezeti – új gyülekezési törvényre tett javaslatot, amit a kormány ma elfogadott. E javaslat részlete:

„2. §
[A gyűlés fogalma]
(1)
E törvény alkalmazása során gyűlés a legalább két személy részvételével közügyben való véleménynyilvánítás céljából tartott nyilvános összejövetel.
(2)
A gyűlés nyilvános, ha ahhoz bárki szabadon csatlakozhat”

A teljes javaslat itt olvasható.

Több, súlyos következményekkel járó kitétel is szerepel a javaslatban: gyakorlatilag megszünteti felvonulások, tüntetések szervezését a „magánélet zavartalanságára” hivatkozó másik módosítással együtt. Ha hozzávesszük a közterület-használat korlátozását, ehhez a hajléktalanság bűnügyként való kezelését vajon mi különbözteti meg hazánkat a többpárti diktatúrától, amilyen az NDK is volt?

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Latorcai: kezeljék Orbánt a helyén

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 26 - 15:40

Magyarország legnagyobb cirkuszi porondján Latorcai János levelező, izé levezető, elnök játszotta a mindenható porondmester szerepét. Mert, valószínűleg úgy gondolta, hogy mindenható az, akinek a kezében van a mikrofonokat szabályozó gomb. Talán igaza is van. Különösen, ha Orbán Viktor cimzetes tekintélyének megvédése a tét.

Rendben is van, hogy egy kormány fejét nem lehet, „hé, te, ott” megszólítással illetni. Tordai Bence, a Párbeszéd (de, kivel), politikusa nem is sülyedt idáig. Ami még abban az esetben is dícséretes, ha tudjuk: amennyiben megmaradt volna az a rendszer a háború előttről, amit Orbán annyira fényez, akkor ennél komolyabb megszólítást aligha kapna. Latorcai a hírek szerint leginkább azon akadt fenn, illetve ki, hogy a Fidesz elnökét pártelnöknek titulálták. Ami részben furcsa, de leginkább nagyon árulkodó. Mármint akkor, ha komolyan vesszük a túlteljesítő portás pillanatnyi agymenését.

Az egyik olvasata lehetne annak, hogy kikérték az országgyűlés nevében a pártelnöki titulust, az lehet kétségtelenül az, hogy a miniszterelnök, az valóban a nemzet szolgáinak az elnöke. Kellene, hogy legyen. Ebben a minőségében lehetne kérdezhető, illetve számon is kérhető. Pártelnöki tevékenységéhez éppen úgy nincs köze az országgyűlésnek, ahogy az ellenzék egyes pártjai esetében sincs köze. Így, bárki érdeklődéssel várhatja, hogy amikor bármelyik párt elnökét pártelnökként, és nem képviselő úrként szólítja meg a Fidesz, netán a kormány, bármelyik tagja, akkor milyen gyorsan lesz a mikrofonja hangtalan. Mi tagadás, magam eddig nem figyeltem ezeket az eseteket. De talán ezt követően érdemes lesz. Az ellenzék frakciói pedig bátran kérjék ki maguknak, ha bármely megszólításban nincs kellő tisztelet.

Ugyanakkor lehet, hogy Latorcai tud valamit. Mármint a valós hatalmi viszonyokról. Arról, hogy Orbán ugyan a pártelnöki arc, és torok, de a tényleges hatalom más, illetve mások kezében van. Így a párt ügyeit valóban felesleges lenne Orbán Viktoron számon kérni. Miközben az, ha így állnak a dolgok, egyvalamit biztosan megmagyarázna. Azt, hogy a kormányfő olykor a saját kezdeményezéseinek a szavazásáról is távol marad. Esetleg csak a függöny mögül drukkol. Elvégre akkor, ha nem az övé a tényleges hatalom, illetve a tényleges szándék, akkor aligha érzi a sajátjának ezeket a döntéseket. Pusztán parancsra cselekszik. Legfeljebb azt találgathatjuk, hogy kiére, kiékre? Ha a Nagy Egyszarvú-szellem, netán Jahve személyes parancsára, akkor nagy baj van. Ha valamelyik, háttérben ólálkodó királycsinálóéra, akkor sem biztos, hogy kisebb a baj. De legalább számon kérhetőbb. Talán.

Azonban talán arról sem ártana megfeledkezni, hogy a hazai országgyűlésbe valójába miniszterelnököt nem választ a választó. Képviselőkre, és pártlistákra szól a voksolás. A pártot képviselő személyként kerül felkérésre az, akire a kormány megalakítását bízzák. Ennek köszönhetően a párt elnöke, aki bírja a tagság közvetlen, valamint a választók közvetett bizalmát, tulajdonképpen fokozott, kettős legitimitással rendelkezik. Voltaképpen erősebb pozíciónak is tekinthető, mint a miniszterelnöké. Latorcai lehet, hogy csak erre szerette volna, a sorok között, felhívni az ifjú padavan figyelmét. Azzal, hogy figyelmeztette: túltiszteli Orbán Viktort.

Legközelebb az esedékes levezető elnöknél tesztelni kellene, hogy a „Pannon Géniusz” megszólításra miként reagál. Ha pedig kikapcsolja a mikrofont, akkor Orbán reakciója lenne az érdekes. Mert könnyedén lehet, hogy ő ugyanúgy Európa Császára ott belül, ahogy a zsebebek lelke is egy-egy farkasé.

Kategóriák: Szervezetek

Timea’s Song

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 25 - 18:28

Tímeával, sok év múltán, a Facebookon vettük fel újra a kapcsolatot – korábban ismertük egymást a „popszakmából” –, és a lájkokból, hozzászólásokból hamar kiderült, hogy hasonlóan gondolkodunk a bennünket körülvevő világról. Innen szereztem tudomást a Timea’s Cause alapítványról, a céljairól, feladatairól, és itt került szóba köztünk először a lehetséges együttműködés. Megtiszteltetésnek tartom a felkérést. Tímea igazi hős; talpra tudott állni, az átélt szörnyűségek után új életet kezdeni, ez önmagában is tiszteletreméltó, de a saját példáján bemutatni a veszélyt és felhívni rá társadalom figyelmét, ez több mint bátorság!

Mindig törekedtem arra, hogy a zene – Sztravinszkijjal szólva – a zenénél többet fejezzen ki. („A zene önmagát fejezi ki.”) Kell magyaráznom, hogy ez a projekt jobbá teszti a világot? Tehát a zenével üzenni tudunk, és abban is bízom, segítségével azokat is elérhetjük, akik elfordítják a fejüket, ha szembejön velük egy áldozat, vagy egyszerűen próbálnának nem tudomást venni az egészről.

A dalt Kanadában fogjuk bemutatni: Doug Didge Vanderhorde kanadai emberjogi aktivista és zenész meghívására a Canada Day Benefit koncerten, Kingstonban (Ontario tartományban) június 30-án.

Éry Balázs

***

Sex Slavery survivor, author, speaker and social advocate, Timea Nagy immigrated to Canada in 1998. Her nightmare unfolded in Toronto in that same year after arriving from Budapest, Hungary in the hopes of finding meaningful employment.

The daughter of a Hungarian policewoman, Timea was held in a cheap motel at the hands of traffickers.

She was forced to work in the sex industry.

Thankfully, she escaped and started her healing journey.

Before her slavery experience, Timea lived in Budapest, Hungary. According to her caregivers, she was singing songs in her crib before she could talk. Although she never pursued it professionally, she became a huge fan of the Hungarian Pop Music industry. At a young age, she was hired to host a TV show for youth on a local cable TV station. She invited many up and coming Hungarian musicians to promote their new albums. Soon after, she started a music video company where she directed music videos for up and coming artists. Timea and her crew become regulars at local live concert halls.

In the early 90’s she saw a video from Soul Asylum called: “Run Away Train”. It was a public service announcement from the States, for Missing children.

She always wanted to make a meaningful video one day.

When she was forced into sex slavery and held captive, she would occupy herself by singing her favourite songs to keep herself sane.

One of her all-time favourites was “Most is tiszta vagy te meg”, written by Gerendás Péter. The song was performed by Legendary Hungarian singers Ferenc Demjen and Tamas Somlo.

19 years later she contacted Balázs Éry, her favorite childhood music producer, and asked if he would be interested in producing a song for an Awareness campaign. He said yes.
After a few conversations they decided to choose:

“Most is tiszta vagy te még”, translated means, “You are still Innocent to me” . Balázs Éry then contacted Peter Gerendás,(the writer of the song) to collaborate in a remake. He also said yes.

Gergő Dorozsmai joined the team to co-write the English version with Timea. The English lyrics were written to tell Timea’s story. 20 years later, Timea travelled to Hungary to meet her favourite childhood musicians and record the song together. It was a trip of a lifetime!

The song will be performed “LIVE” for the first time in Canada. Canadian Artist and Advocate Doug Didge Vanderhorden from Kingston, Ontario, invited Timea and her Producer/songwriter Ery Balazs to share the stage and perform the song for the first time, during their Canada Day Benefit concert.

Kategóriák: Szervezetek

Sohasem tűnt egyhangúnak

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 25 - 16:12

„Lehettem volna költő, képzőművész, zenész” – mondta egy alkalommal önmagáról Huszárik Zoltán, a közelmúlt művészeti életének egyedi tehetségű alakja. Ennek a tehetségnek egyik megnyilvánulási területéről, a grafikai alkotásaiból nyílt most – szeptember 30-ig látogatható – kiállítás Budapesten, a Műcsarnokban.

A kiállításnak azért van különös jelentősége, mert a most bemutatott művek alkotójának nevét inkább csak filmrendezőként ismeri a közönség. Filmjei közül is főként az 1971-ben bemutatott első nagyjátékfilmje, a Szindbád vált ismertté, nem mellékes módon Latinovis Zoltán zseniális alakítása okán. De az egyéb filmjei is számottevőek, nemzetközi sikereket ér el velük. Az 1965-ben készült Elégia egy évvel később elnyeri az Oberhauseni Filmfesztivál kiemelt fődíját és később további díjakat kap Melbourne-ben, Prágában, Barcelonában. Az Amerigo Tot-ról készült rövidfilm 1969-ben ugyancsak Oberhausenben, majd Velencében lett díjazott, a Capriccio 1970-ben nyeri el a legjobb nemzeti műsor díját Oberhausenben. Egy évvel később Berlinben Grand Prix, Barcelonában aranyérem, Krakkóban különdíj a jutalma a Tisztelet az öregasszonyoknak, című filmjének. A Műcsarnok kiállítása pont azért fontos, mert az ország egyik legrangosabb művészeti színhelyén egy alkotó eddig sokak számára kevéssé ismert tevékenységére irányítja a figyelmet.

Képzőművészeti tehetsége korán megmutatkozott, és még szerencséje is volt. Az aszódi gimnáziumban a híres festőművész Schéner Mihály volt a rajztanára – mutatott rá az életpálya egyik momentumára Szegő György, a Műcsarnok igazgatója. A fiatal Huszárik Zoltán képességeit jól jelzi, hogy az érettségi után a szegedi Orvostudományi Egyetemre, a Képzőművészeti, valamint a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is beadja jelentkezését – és mindhárom helyre fel is veszik! A Filmművészetit választja, de elvégezni már nem volt lehetősége. Hamis vád alapján kuláklistára kerül, 1953-ban eltávolítják és csak 1959-ben veszik vissza. Ám a kettő közötti éveket nem tekinti elveszettnek. „Voltam olajbányász, vasúti pályamunkás, biztosítási ügynök, szobafestő, részt vettem a Vajdahunyad vára restaurálásában, odahaza meg földet műveltem. Mindez sok új élménnyel gazdagított, jótékonyan hatott rám” – mondta el később arról az időről, amikor az élet iskoláját járta.

Jenei Zoltán zeneszerző a kiállítás megnyitásakor személyes emlékeit elevenítette fel. Még Rómában a Magyar Akadémia ösztöndíjasaiként kerültek közel egymáshoz. Rengeteg filmet néztek együtt és talán ennek nyomán lettek alkotótársak, kérte fel őt – már rendezőként Zoltán – a filmjei zenéjének megírására. Elmondható róla, hogy elképesztő memóriájú, rendkívül jó partner volt. Pontosan tudta, mit akar csinálni, szinte kívülről tudta minden film egész forgatókönyvét. A Szindbádnál például olyan zenét kért, ami nem a megszokott háttér filmzene, hanem rendeltetése van a filmben. Az egyik jelenetben szereplő a cukrászdában ül, valaki pedig a szomszédban gyakorol, a zongorahang kiszűrődik valahonnan, a színész pedig hallgatja. A kritikára végletesen érzékeny volt. Minden hibát arra használt fel, hogy kijavítva, okuljon belőle. Munka közben, olvasás közben, vágás közben is állandóan rajzolt. Ontotta a rajzokat.

 

Sajnálatosan kevés filmet készíthetett. Két nagy filmje, a Szindbád és a Csontváry megalkotása között tíz év telt el. A filmforgatások közötti kényszerű szünetekben rajztehetsége adta a megélhetést. A legváltozatosabb eszközökkel, a legváltozatosabb anyagokra rajzolt. Papírra, könyv- vagy újságoldalra, levélre, mindenre, ami a kezébe került. Használt ceruzát, tollat, rajzszenet, pasztellkrétát, tust – mikor, mit talált. Hatalmas mennyiségű mű maradt ránk, értő feldolgozásuk még hosszú ideig munkát fog adni a műtörténészeknek. Többségük csak töredék, vázlat, egy pillanatnyi gondolat tükörképe. Azt, hogy valóban érett, mesterségbeli tudással felfegyverzett, egyéni művészi látásmódú alkotó kezéből kerültek ki, leginkább a – jóval kevesebb számú – valóban befejezettnek tekinthető grafikák igazolják.

Hiszen ha megállunk egy kép előtt, engedjük hatni ránk és egy kicsit „mögé nézünk”, akkor látni véljük azt is, aki alkotta a képet. Életművében a két sík egybetartozik, szétválaszthatatlanok. Filmjeinek mindegyike önálló képzőművészeti alkotás is. Talán azért is ilyen különleges az ő pályája és különlegesek a filmjei, mert képi megjelenésükben sok a rajzszerű. A rajzok pedig akár a gondolatok feljegyzését helyettesítő vázlatoknak is felfoghatók. Még azok is, amelyek – első ránézésre – kész, befejezett alkotásoknak tűnnek. Például az, ahol az arc jól kidolgozott, az ábrázoláson a tekintet a néző szemét is lefelé viszi. Az óvatlan látogató már lépne is tovább, a következő képhez, és csak akkor tűnik fel, hogy a fekete hajkorona fölött van még valami. Rózsa, fejdísz, kezek? Már bele is estünk a művész csapdájában – gondolkodásra kényszerít bennünket.

Valójában ez Huszárik Zoltán művészetének lényege és életében ezért is sokasodtak a konfliktusai – Bármit is tett, alkotott, azon gondolkodni kellett! Így van ez a mostani kiállításán is a Műcsarnokban.

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Jorge Jiménez Deredia szobrász kiállítása Olaszországban, Lucca városában

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 24 - 21:48

Jiménez Deredia 1954-ben született Costa Ricában.

San José-i Képzőművészeti Akadémián és a Costa Rica Egyetemen folytatta tanulmányait. 1976-ban  Deredia 7 hónapos ösztöndíjat nyert a márványfaragás technikáinak elsajátítására Carrara-ban, Olaszországban. Az ösztöndíj idejének leteltével nem utazott haza, Carrarában él a mai napig.

A Deredia 1985-ben létrehozta a Geneses néven ismert művek sorozatát. Ezek a művek, amelyek arra irányultak, hogy az anyag a térben idővel mutációt mutatott, segített neki saját művészi rendszere kialakításában, amelyet a transzmutatív szimbolizmusnak nevez.

1988-ban Deredia részt vett az első Art Exhibition Velencei Biennálén. Ezt követően 1993-ban és 1999-ben ismét meghívták. Ő az első nem európai művész, akinek szobra van a Szent Péter Bazilikában.

  1. április 28. és szeptember 10. között Olaszország-Lucca városában láthatók alkotásai.

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Nem lehetünk némák!

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 23 - 19:49

Ezen a héten Keresztelő Szent János születését ünnepeljük. János egy próféta volt, aki Isten szavát volt hivatott hirdetni Izrael népének, emlékeztetve őket szerepükre mint Isten népe, illetve hogy bejelentse a Messiás érkezését. Úgy mint Keresztelő Szent János és az őt követő összes próféta, a mi hivatásunk is az, hogy prófétikusok legyünk saját korunkban és saját hazánkban. A próféta Isten jelenlétét ábrázolja a világban. Továbbá egy proféta Isten hangja, amely a gyógyulás, a béke, az egyetértés, illetve a megtérés üzenetét közvetíti.

Amikor a híreket olvassuk, hallgatjuk vagy nézzük a tévén, belátjuk, hogy Jézus tanítványaiként nem lehetünk némák és nem lehetünk inaktívak. Hangot kell adnunk annak a szükségletnek, hogy véget vegyünk az igazságtalanságnak, a megkülönböztetésnek, a rasszizmusnak, a bigot nézeteknek és a gyűlölet minden formájának, amely oly annyira jelen van világunkban. Amikor a hírekben látjuk, hogy gyermekeket (sőt, még csecsemőket is) elválasztanak szüleiktől, lehetünk-e — jó lelkiismerettel — némák? Természetesen könnyen lenyugtathatjuk lelkiismeretünket azzal, hogy ezek a szerencsétlen direktívák egy másik országban kerültek bevezetésre. De vajon feltesszük-e magunknak a kérdést, hogy történnek-e igazságtalanságok saját hazánkban? Kapcsolatba lépünk-e saját kanadai kormányunkkal, hogy hangoztathassuk az igazságtalanság létezését és, hogy követeljük az ezek elleni tiltakozást diplomáciai csatornákon keresztül? Megkérdőjelezzük-e saját kanadai bevándorlási törvényeinket és gyakorlatainkat, amelyek sokszor túlzott terhet tesznek a bevándorlóra vagy menekültre?

Amikor homoszexuálisok megyilkolásáról hallunk, felszólalunk-e a homofóbia és a gyűlölet ellen, vagy egyszerűen azt mondjuk saját magunknak, hogy ‘én ilyet nem tennék’, vagy ‘hagyjuk, hogy az igazságszolgáltatás végezze a dolgát’? Vesszük-e a fáradtságot, hogy mélyen átvizsgáljuk saját hozzáállásunkat, cselekedeteinket, ez által feltéve saját magunknak a kérdést: hozzájárulunk-e egyes csoportok elleni diszkriminációhoz?

És mit teszünk akkor, amikor a rendőrök által elkövetett rasszizmusról hallunk? Vagy éppenséggel a körülöttünk lévő mélyszegénységről és hajléktalanságról? Vagy a nők és a gyerekek elleni emberkereskedelemról? Vagy a gyermek katonákról, illetve a hosszú órákat, rabszolgasorban dolgozó gyerekekről akik azért dolgoznak, hogy mi botrányosan olcsó árút vehessünk? Oly sok gond van világunkban és saját társadalmunkban. Az a feladatunk — személyként és katolikus közösségként – hogy egy prófétikus hang legyünk ebben a világban. Egy olyan hang, amely a változást és az átalakulást követeli.

De vajon hol kezdődik ez az átalakulás? Saját szívünkben és sok imával, illetve a Szentlélek iránti nyitottsággal.

Richard Beaudette OMI

*

Richard Beaudette atya az ottawai St. Joseph’s római katolikus egyházközség plébánosa, illetve a Szeplőtelen Szűz Missziós Oblátusai nevű szerzetesrend tagja.

Richard Beaudette OMI

Kategóriák: Szervezetek

Bevándorlóországosdi

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 22 - 15:50

A zsírkőre maszatolt alaptörvény éppen aktuális változtatása előtt, alatt, és valószínűleg még utána egy jó ideig hallhattuk, illetve hallhatjuk a mantrát: Orbán nem akar bevándorló-országot. Ez a fajta szöveg már évekkel ezelőtt sem jelzett mást, mint a történelem ismeretének hiányán alapuló oltári ökörséget. Akkor még nem Orbán nyomta az összes lemezt hozzá. A lényegen azonban nem változtat.

Aki szeretne a fenti mantra jegyében nyugóvóra, illetve pogromra térni, azt veselkedjen neki és írja át a történelemkönyvet. Olyan módon, hogy:

– Igazolja tudományosan azt, hogy a Homo sapiens a Kérpát-medencében, és lehetőleg Budapest környékén alakult ki;
– Ha ezt nem sikerül igazolni, akkor már gondban lehet, mert ugyebár innentől az egész magyarság egy nagy bevándorló horda képében tűnik fel;
– Igazolja tudományosan azt, hogy amennyiben a fenti helyzet nem állt fenn, akkor a lovas nomád ősök egy lakatlan, már itt élőktől mentes területre érkeztek;
– Ha nem akkor ez kínos. Feltéve, hogy legalább azt nem sikerül igazolni, hogy a lóháton érkezők szűzességi, illetve beltenyésztési fogadalmat tettek;
– Ha ez is megbukna, akkor persze az egész vértisztasági szöveg álságos, és alapvetően ostoba volta azonnal megbukik;
– Azért még meg lehet próbálni cáfolni a későbbi hadjáratok népességet keverő hatását, a járványok utáni betelepítéseket, a későbbi menekülthullámokat, és lehetőleg minden mást.

Deception / Jen Coffey

Annak, akinek ennek ellenére sikerül lenyomni a torkán az idegengyülölő szöveget, azt óva inteném a saját családfájának a felkutatásától. Mert kiderülhet, hogy a családjában az egész Kárpát-medence képviselve van. Némi távolabbi rokonsággal is fűszerezve. Ha ennek ellenére ragaszkodik jogához, hogy a másik magyarságát minősítgesse, akkor az a legkevesebb, hogy az étrendjéből is száműz minden olyan élelmiszert, illetve fűszert, amit a határokon kívül teremtett a biológia. Krumplitól a napraforgón át a borsig.

Elvégre az, aki idegengyülölő, az legyen következetes. Ne lecsószaftos nyálat fröcsögve szidjon mindent és mindenkit.

Kategóriák: Szervezetek

Édler Olga Sarolta emlékére

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 21 - 16:58

Az idős hölgyet nemrég és csak egyetlen egyszer láttam, de olyan élénknek, hogy azt hittem róla: száznál több évig fog élni.

Budapesten, csavargás után. Az utolsó gesztenyepüré (2018. febr. 11, vasárnap).

Ki, hogyan és miért ölte meg?

Ezt a kérdést egy kommentelő tette fel nekem, s (amiért az itt június 20-án közzé tett Anyám mindig menni akart című írás olvastán azt állítottam, mi több, kétségtelennek tartottam, hogy szerzőtársam anyját megölték) felelőtlennek nevezett.

Belátom, hogy igaza van.

Felelősen nem állítható, hogy nem megnevezett személyek megöltek valakit. Ha valakit megölnek, az ölésnek van elkövetője (vagy vannak elkövetői), az elkövető(k) pedig ezt valamilyen módon megteszi(k), s jobbára okkal.

Az esetleges emberölés tényét, az elkövető(k) személyét felelősen csakis bíróság állapíthatja meg.

Alapos gyanúja azonban nemcsak a vádirat megfogalmazására jogosult ügyészségnek, hanem bárki másnak, így az elhunyt hölgy lányának és nekem is lehet.

Garai-Édler Eszter az általa gyanúsított személyt megnevezi ugyan az írásában, de ügyvédi tanácsra bizonyíték hiányában nem jelenti fel.

Pedig írása szerint (és szerintem is) édesanyja halálának előzményei arra utalnak, hogy Édler Olga Sarolta kezelőorvosa (Dr. Greff Zoltán, a Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pszichiátriai osztályának főorvosa) előre megtervezett emberöléssel gyanusítható.

Volna.

Lehet, hogy.

Esetleg.

Vélhetően.

Mindenesetre érdemes végighallgatni Dr. Bognár Gabriellának, a pszichiátriai osztály ügyeletes orvosának az írás szerzőjével folytatott telefonbeszélgetése – a megjelent íráshoz csatolt – hangfelvételét. Párbeszédükben nem csupán arról esik szó, hogy Édler Olga Sarolta remélhető másnapi elbocsátása esetén hogyan érik el azt az embert, aki őt a kórházból autóval győri otthonába hazaviszi, hanem arról is, hogy abban a nem várt esetben, amennyiben mégiscsak kórházi ellátásra szorulna, akkor miképpen lépjenek kapcsolatba fővárosi pszihiáterével és fővárosi kezelőorvosával, hogy a lánya kérésének eleget téve őt budapesti kórházban kezeltethessék tovább.

Mindezzel szemben másnap kezelőorvosa, Dr. Greff Zoltán főorvos – néhány nappal későbbi tájékoztatása szerint apró agyi problémák okának felderítéséért – ott tarttatta a “betegét” a győri pszihiátrián. Ő nem nevezhető gyakorlatlannak, trehánynak, a betegséget félreismerőnek, hazugnak azonban igen, mert állításával („meglátjuk, melyik gyógyszerre fog jól reagálni”) ellentétben – amint az a halotti bizonyítványból és a patológiai zárójelentésből a szerző számára jóval az anyja halála után kiderült – az „agyi problémáinak megállapítására” semmilyen gyógyszerrel nem kísérleteztek, és az élettől Édler Olga Saroltát nem agybaj fosztotta meg.

Miért hazudott, és kezelőorvosaként, ha nem kezelte, miért tarttatta ott az ágyhoz kötözve a pszihiátriai osztályon azt embert, aki ha nem ott van (de ahonnan – a főrvos beismerő szavai szerint – általa tudottan “nem vesznek át senkit”), meglehet, élhetett volna még.

Dr. Greff Zoltán főorvos kéretlenül “vallotta be”: előre tudta, hogy Édler Olga Sarolta meghal ott, ahova leköttette.

És erre őt talán a hazai egészségügyben terjengő (esetleg csupán képzeletbeli) felsőbb elvárás késztette, ami szerint a hetvenötödik életévüket betöltött betegeket nem minden áron, és nem feltétlenül muszáj életben tartani.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Richard Strauss: Salome OPERABEMUTATÓ a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 21 - 09:35

OPERABEMUTATÓ

Strauss vérfagyasztó zenedrámája tölti be Szent Iván éjének idején a Margitszigetet az idei nyár lehengerlő operabemutatójában, mely Salome egyszerre ártatlan, morbid és tragikus történetét varázsolja színre.

Amikor Richard Strauss témájául Oscar Wilde „botrányos” Saloméját választotta, a korabeli közönség megdöbbent, hogy az operaszínpadon Keresztelő Szent János és Salome történetét erotikus és véres látomásként merik eléjük tárni. A mű azonban már az 1905-ös drezdai ősbemutatón is óriási sikernek bizonyult; Gustav Mahler egyenesen „napjaink egyik legfontosabb műveként” emlegette a századelőn a darabot.

A legnagyobb kihívásokat támasztó énekesi és színészi feladatok egyikébe tartozó Salome címszerepében Sera Gösch, a fiatal, világklasszis török szoprán először mutatkozik be Magyarosrszágon. Az előző évad A trubadúr című nagysikerű operabemutatójának Azucenája, a neves mezzo-szoprán, Komlósi Ildikó is újra látható, ezúttal Heródiás szerepében. A Magyar Állami Operaház zenekarát Kocsár Balázs vezényli.

Bemutató előadás a Szabad Tér Színház és a Magyar Állami Operaház együttműködésével.

(Forrás: színház)

Heródes: Gerhard Siegel 
Heródiás: Komlósi Ildikó 
Salome: Sera Gösch 
Jochanaan: Szemerédy Károly
Narraboth: Balczó Péter 
Apród: Kun Ágnes Anna 
Első zsidó: Horváth István 
Második zsidó: Kiss Péter 
Harmadik zsidó: Megyesi Zoltán 
Negyedik zsidó: Boncsér Gergely 
Ötödik zsidó: Szüle Tamás 
Első nazarénus: Dobák Attila 
Második nazarénus: Kóbor Tamás 
Első katona: Egri Sándor 
Második katona: Cserhalmi Ferenc
Egy kappadókiai
Kőrösi András 
Rabszolga: Rácz Illés

Közreműködik a Magyar Állami Operaház zenekara

Oscar Wilde azonos című drámája nyomán a szövegkönyvet írta: Richard Strauss
Szövegíró Oscar Wilde nyomán: Hedwig Lachmann
Díszlettervező: Csikós Attila
Jelmeztervező: Schaffer Judit 
Koreográfus: Pártay Lilla
Magyar nyelvű feliratok: Horpácsy Balázs
Angol nyelvű feliratok: Adrian Courage / Arthur Roger Crane

Rendező: Szikora János

Karmester: Kocsár Balázs

Ismertető:

Sera Gösch
szoprán

Sera Gösch isztambuli, majd bécsi tanulmányai után 2012 és 2015 között a bécsi Volksoper szerződtetett tagja. 2015-től kezdve szabadúszóként dolgozik, pályájának kezdetén Bécs sokáig központi szerepet játszott karrierjében: 2012 és 2017 között fellépett a Bécsi Zeneegylet Aranytermében, a Konzerthaus Nagytermében, a Bécsi Állami Operaházban, a Hofburg császári palotában, a Jeruzsálemi Tavaszi Fesztiválon pedig a bécsi Opera kórusa kísérte.

Ezek után egyre több országból kapott felkérést, így például 2015-ben Ljubljanában Alben Berg Lulu-szvitjét énekelte a Szlovén Filharmonikus Zenekarral Keri-Lynn Wilson vezénylete alatt, valamint koncertezett a New York-i Lincoln Centerben, Washingtonban és Philadelphiában. A következő évben az Egyesült Államok mellett (Washington, New York, Boston) Kanadában is fellépett, majd Violettaként debütált Verdi Traviatájában a Várnai Állami Operaházban. 2017-ben Reinhold Gliére ritkán hallott koloratúrszopránra írt koncertjét énekelte ugyancsak Ljubljanában, és ugyanebben az évben Moszkvába is eljutott, ahol Mozart-áriákkal lépett színpadra.

Sera Gösch kedvelt szerepe a Szöktetés a szerájból Konstanzéja, akit játszott már a luxemburgi Théâtres de la Ville, az antwerpeni Toneelhuis színházakban és a Mannheimi Nemzeti Színházban. Barokk, illetve oratorikus művekben is gyakran szerepel. Címszereplő volt például Händel Rodelinda című operájában, a zeneszerző Feltámadás oratóriumában pedig Angelót énekelte. Bonnban a Máté-passió, Rómában a János-passió szoprán szólistája volt.

Az idei évben a Calgary Filharmonikus Zenekarral újévi koncertet adott Kanadában, márciusban koncertszerű előadásokon énekelte Szófiában a Salome címszerepét és Khrüszothémiszt az Elektrából. A közeljövő fontos fellépése lesz a Várnai Állami Operaházban a Lammermmori Lucia címszerepe, amelyet a Bravissimo operagála követ a torontói Roy Thomson Hallban.

Fotók: Gergely Bea

 

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Anyám mindig menni akart

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 20 - 13:32

Most, június 20-án töltötte volna be a 81. életévét. Ha hagyják.

Anyám mindig menni akart.

Legutóbb is három teljes héten át minden nap mentünk valahová, s szinte becsavarogtuk Budapestet.
Az utolsó napon – 2018. február 11-én, vasárnap – (amikor azért utaztattam haza autóval Győrbe, mert engem ütött le a láz a lábamról) én jobban örültem nála, hogy beülhettünk egy cukrászdába. Győrött az autó vezetője a lakásáig elkísérte.

Budapesten, velem, csavargás után. Az utolsó gesztenyepüré (2018. febr. 11, vasárnap).

Másnap, annak rendje módja szerint – mint húsz éve minden hétköznapon – elsétált a helyi nyugdíjas klubba, nem volt semmi baja.

Kedden délelőtt sem.

Délután azonban – ahogy erről engem telefonon tájékoztattak – szédülés kapta el, fejfájásra panaszkodott és azt állította, hogy nem tud felállni a székből. A klubban megmérték a vérnyomását, a vércukorszintjét, s rendben találták.

Javasoltam, hogy hívják fel az eltartóját – aki egy gyerekkori barátnőm fia –, hogy kocsival jöjjön érte, otthon fektessék le, adjanak neki bőséges folyadékot, és ha nem javul az állapota, hívjanak hozzá orvost.
Hazavitték lefektették, ivott és tíz perc múlva már a szobájában tett-vett, vagyis megszűnt a panasza.
Nem volt szükség orvosra.

Szerdán ismét elsétált a klubba (ahonnan rendre maga tért haza), ám ott délutánra megint rájött a szédülés, s engem azzal hívtak fel, hogy a korábbinál valamivel súlyosabb a helyzet, mert a vérnyomása kissé megemelkedett (159-re), és a szédülése miatt el is esett.

Mentőt hívtak hozzá.

A mentő 2018. február 14-én, délután 4 óra körül beszállította a Győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályára.

Az ott elvégzett vizsgálatok eredményei nem, hanem anyám viselkedése késztette az ottaniakat – „zavarós a néni” indokkal – néhány napra megfigyelésre beutalni a pszichiátriai osztályra.

Engem erről a késő esti órákban tájékoztattak.

(A pszichiátriai osztály ügyeletes orvosa hívott fel, amint megkapta a „betegét”. Hosszan, s mondhatni, felhőtlenül beszélgettünk. Ő akkor nem látott okot arra, hogy anyámat ott kellene tartani. Kérésére én nem csupán a gyógyszereit soroltam fel, hanem lediktáltam az eltartója telefonszámát is, amelyet fel kell hívniuk, amikor hazaengedik. Csatolom a beszélgetésünk hanganyagát .)

A több napja tartó, magas lázzal járó betegségem okán anyámat a győri kórházban csak három nap múlva, 2018. február 17-én, szombaton délután három órakor tudtam először meglátogatni.

A szó szoros értelmében rémületes állapotban találtam.

Tudtam ugyan róla, hogy február 15-ei telefonbeszélgetésünk óta a látogatói ágyhoz kötözve és „egyre rosszabb bőrben” látták, de elmondásuk szerint táplálkozott és velük is kommunikált.

Velem már nem.

Amikor már nem evett, nem ivott. De még kinyitotta a szemét (2018. febr. 24, szombat).

Azonnal felmerült bennem, hogy elhozom (mivel Budapesten volt a háziorvosa, a kardiológusa, valamint a pszichiátere is), de ilyen súlyos állapotban már nem mertem vállalni a szállítását.

A kötelező látogatási idő keretében (15:00–17:00) naponta látogattam (akkor még nem kellett etetni, maga táplálkozott, a nyolc csokoládéval bevont gesztenyeszívecske, amit szombaton vittem neki, vasárnapra elfogyott), de a kezelőorvosával, Dr. Greff Zoltánnal csak február 19-én, hétfőn tudtam felvenni személyesen a kapcsolatot.

Vele – anyám halála napjáig tartó napi látogatásaim során – több ízben konzultáltunk.

Kezdettől fogva úgy tájékoztatott, hogy az agyi erekben vannak némi gondok: „nincs tragédia, de sok apró probléma viszont van”, mondta, hozzá téve, hogy ezért különféle gyógyszerekkel próbálkozik, és azt reméli, hogy valamelyikre jól fog reagálni az anyám.

A rapid gyorsaságú állapotromlására azonban nem adott magyarázatot.

Most, június 20-án töltötte volna be a 81. életévét. Ha hagyják.

Én meg nem értettem. Hiszen Budapesten vele voltam valamennyi rendszeres orvosi ellenőrzésen, ugyanaz volt a körzeti orvosunk, együtt jártunk a budapesti pszichiáteréhez, ami az öregkori depresszió folytán be-be következő hangulatváltozása miatt volt indokolt, a (szívritmusszabályzója (pacemaker) miatti évi ellenőrzéseket félévente végeztettük el a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, legutoljára tavaly december 20-án. Legutóbb pedig éjjel-nappal együtt voltam vele három héten át és semmi, de semmi nem mutatta, hogy bármiféle gyors egészségromlásra hajlamos.

Ez az ember a korához képest elfogadhatóan „működött”, önállóan élt.

Mi történt vele? Mitől esett le így a lábáról ennyire hirtelen?

A kérdésre ezt a választ kaptam:

„Ilyen idős embereknél az állapotromlás hirtelen is kialakulhat, nincsen ebben semmi rendkívüli. Az agyi erekben problémák vannak, és a gyógyszeres beállításához idő kell, akár 2–3 hétig is eltarthat”.

De mint aki nem érti, hogy anyám naponta rosszabbodó állapota növeli bennem az aggodalmat, nyugtatólag csak ismétlésekre szorítkozott: „meglátjuk, melyik gyógyszerre fog jól reagálni”.

Volt egy olyan „konzultációnk” is, amire életem végéig emlékezni fogok.

Amikor rögződött bennem, hogy anyám minden egyes látogatásomkor meglepően sokat ivott (esetenként 5–7 deciliternyit egy szuszra, holott korábban csak nagyon nehezen lehetett rábírni egy-egy deci víz, tea, vagy üdítő lenyelésére is), nemcsak az jutott eszembe, hogy a kiszáradás fenyegetheti, amiért nem kap elegendő folyadékot, hanem az is, hogy vajon etetik-e rendesen, amióta etetésre szorul.

De nem erről beszéltem a kezelőorvosával, hanem megkérdeztem tőle:

– Mondja, doktor úr, ha az anyámnak az agyával van a baj, miért nem a neurológián kezelik, és ha életveszélyben van, miért nem helyezik át azonnal az intenzív osztályra?

És Dr. Greff Zoltán főorvos erre a kérdésre így válaszolt:

– Erről az osztályról nem vesznek át senkit.
– De hát miért?
Az orvos lehajtotta a fejét és nem válaszolt.
Újra én: „Talán azért, mert öreg?”
Orvos: „Így is mondhatnám.”
Én: „Akkor meg kell halnia az anyámnak?”
Orvos: „Így is mondhatnám.”

Ezen a napon, 2018. február 26-án, néhány óra múlva jött a telefon: „ma este 19:40-kor meghalt az édesanyja!”

Másnap újra Győrben voltam, aláírtam papírokat, a többi között azt, hogy nem kérek boncolást, intéztem a temetését, fájt nagyon, hogy ő nincs többé, de egy héten át – amíg nem kaptam meg postán a halotti bizonyítványt – igyekeztem tudomásul venni, hogy az agyával volt baj, s ezért nem élhetett tovább.

A halotti bizonyítvány, meg a vele együtt kapott patológiai zárójelentés azonban egyaránt szívelégtelenségben és a magas vérnyomásban jelölte meg a halála okát. Túl azon, hogy – az elfekvés miatti tüdőgyulladás mellett – ilyen halálokról értesítik az idős elhunytak hozzátartozóit, a frissen ellenőrzött pacemakerével élő anyám esetében az ő a szívelégtelenség miatti halálát elképzelhetetlennek tartottam. A magas vérnyomásba pedig, különösen ha vérnyomáscsökkentő gyógyszert szednek, roppant ritkán halhatnak bele az emberek.

Ráadásul dokumentumot kaptam kézhez arról, hogy az anyámat nem agybaj ölte meg.

Nehezen jutottam hozzá a kezelőlapjához és a sürgősségi osztályon végzett vizsgálatok laboreredményeihez, amelyeket egyébként a halotti bizonyítványhoz kellett volna mellékelniük. Ezeket a dokumentumokat csakis személyesen és írásban igényelhettem, miután másolatot készítettek az igazolványaimról. És egy teljes hónap telt el – miközben a hozzám eljuttatott csekken szerepeltetett másolási díj összegét a postán befizettem –, amíg megkaptam őket.

Viszont kiderült belőlük, hogy anyám „agyi problémáinak megállapítására” semmilyen gyógyszerrel nem kísérleteztek, továbbá, hogy a tizenkét napos kórházi tartózkodása során egyetlen labor-, vagy más vizsgálatát nem rendelte el a kezelőorvosa. A beteglapján kizárólag az ügyeletes doktornőnek általam telefonon bediktált, négy éve rendszeresen kapott gyógyszerek szerepelnek. És egyetlen egyszer, mégpedig a halála napján, éppen a látogatási idő kezdete előtt kötöttek rá két üvegnyi infúziót.

Talán már nem is miatta, hanem énmiattam.

Ezek után – bár nehezen tudok hideg fejjel gondolkozni – semmilyen okát nem lelem annak, hogy miért fogták ott anyámat a pszichiátrián. Ahová „zavarós a néni” címszóval csupán néhány napos megfigyelésre utalták, miután a sürgősségi osztályon elvégzett vizsgálatok leleteredményei még azt sem indokolták, hogy egyáltalán kórházban kezeljék.

De ha ott-fogták, akkor a zavarodottsága hátterét miért nem vizsgálták ki? Felötlött még bennem, hogy anyám – akit délután négy órától este negyed tízig húzkodtak egyik vizsgálóból a másikba – feltehetőleg már éhes és szomjas is lehetett, hiszen a nyugdíjasklubban pontban tizenkét órakor evett és ivott utoljára. A fáradságtól, a kimerültségtől éhesen és szomjasan talán zavartabb is volt, mint amit a néhány éve megállapított középsúlyú demenciája indokolt.

Emellett, ha ott tartották, miért nem vizsgálták folyamatosan radikális egészségromlásának okát? Miért nem rendeltek el a számára életmentő intézkedéseket?

Ahogy a pszichiátriai osztályra felkerült, már másnap az ágyához kötözték azzal az indokkal, hogy: „a néni mindig menni akar”! Amikor még lett volna ereje, természetesen fel akart kelni, nyilván szerette volna maga elvégezni a dolgát, de nem volt helyismerete, kíséretre szorult volna. A megoldás, persze, nem az volt, hogy kikísérik a WC-hez, hanem ráadtak egy pelenkát, és odakötözték az ágyához.

2018. febr. 25, vasárnap (halála előtti nap, 14 óra 31 perc).

Végezetül felteszek egy hülye kérdést magamnak is. Vajon mi történik akkor, ha egy embert odakötözünk az ágyához, vagyis megakadályozzuk a legminimálisabb szabad mozgását, s ugyan beadjuk neki a szokásos gyógyszereit, de nem adunk neki elégséges folyadékot és táplálékot?

Amikor már nem volt megkötözve, csak a karját rögzítették, ahova bekötötték az infúziót. Miattam (halála napja, 2018. febr. 26, 19 óra 40 perc).

Ez tényleg hülye kérdés, beismerem.

Meglehet, hibát követtem el, amiért aláírtam, hogy nem kérek a boncolást, de nem azért tettem ezt, mert a zsidóknál ez nem megengedett, hanem, mert akkor még nem jutott eszembe, hogy nekem Dr. Greff Zoltán főorvos hazudhatott.

Igen, anyám mindig menni akart!

Jaj, istenem!

Garai-Édler Eszter

Kategóriák: Szervezetek

In hoc signo vinces

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 19 - 15:33

Ugye közismert a leírás az „E jelben győzni fogsz” megnyilatkozás körülményeiről? A napokban kicsit nagyobb figyelmet kapott az, hogy az ország keresztény kultúrájának védelmét kötelező érvényűnek gondolják előírni. Ez alighanem egy igen fogas kérdéskört fog érinteni. Tekintettel arra, hogy amit ma vallási alaptétel-gyűjteménynek ismerünk az, a ma ismert szöveggyűjtemény alapjait illetően, egy rég elporladt római császár hatalmi ambícióinak védelmét, megalapozását szolgálta.

Raffaello Sanzio: In hoc signo vinces (részlet)

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. Azt azonban jó érzékkel megérezte, hogy az ellenségkép keresés egy pontján célszerű letenni a garast valamelyik vallási ideológia mellé. Ő, illetve a kommunikációs csapat a kereszténységet választotta. Azt a vallást, amelynek alaptanításai sokkal inkább a humánumot tartják szem előtt, mintsem azt a regnáló magyar kormány, valószínűleg, szeretné. Mert a hivatalos propagandáról sok minden el lehet mondani, de a „humanizmus” címkével lehet talán a legkevésbé ellátni. Például, az évek óta tartó, szinte az eretneküldözésekkel párhuzamosnak látszó, ellenség-keresés aligha tekinthető humanista megnyilvánulásnak. Még akkor sem, ha találnak olyan egyházfit, többek között Erdő Péter személyében, akik nagy ívben tesznek a keresztény alapértékekre. Alkalmasint a pápa véleményére is. Alkalmasint a pápa véleményére a KDNP környékén előforduló politikusok is tesznek nagy ívben. De a KDNP is csak a nevében keresztény meg párt, meg ilyesmi. Úgyhogy a pártos kereszténységgel kapcsolatos véleményük nem játszik.

Még akkor sem, ha az erős emberük olykor a fegyverével játszik. Vélhetően Szent Ferenc emlékének adózva. Kigúnyolva az állatokat is pártoló szent emlékét. Akinek a nevét a pápa is viseli a pápaságban. Aki arról ugyan alkotott véleményt, hogy a menekülteket pártolni kell, de arról kevésbé, hogy a házi-rénszarvasokat kilőni kell. Helikopterről. De Semjén ettől még biztos jó keresztény. Ahogy Orbán Viktor is. Elvégre ők, valószínűleg azt mondják magukról. Ahogy sokan mások is a kormány környékén. Meglehetős hivalkodással emlegetve „keresztény értékeket”, meg „keresztény kultúrát”. Amelyekről valószínűleg csak azt hallották, hogy valaki már látta leírva, hogy van ilyen. Ugyanakkor, ahogy azt Szabó Zoltán összeszedte a Facebook-on, mégis lehet előre mutató kezdeményezés az említett fogalmak alaptörvényesítése. Elvégre elejét veheti a menekültek intézményes üldözésének, a hajléktalanok gettósításának, a szegények folytatólagos megvetésének. Többek között.

De talán a vallásos hivalkodásnak is. A Bibliában ugyanis van olyan kitétel, hogy a hit nem a nyilvános kivagyiságot kell, hogy szolgálja:

„5. És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
6. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
7. És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.”

(Máté Evangyélioma 6. rész)

Különösen, mert a történelemben legtöbbször a vallás nevében gyilkolók kezdték azzal, hogy magukat valami kiemelt törzsnek képzelték. A hitük alapján felülemelkedettnek, magasabbrendűnek képzelve magukat. Olyannak, akinek kilövési engedélye van mindenki másra. Ez a kereszténységre is igaz. Még a kereszténység egyes irányzatainak képviselői is lelkesen gyilkolták, illetve üldözték egymást a történelem során. Ahogy mindenki mást is. A kereszténység jegyében, amit nyugodtan használtak az érdekeltek fedősztoriként. Ahogy az olyan szerzők műveit is, mint a császári látomást csak pár évtizeddel követő Hippói Szent Ágostonét. Akinek a nevéhez köthető az egyházi antiszemitizmus ideológiai alapjának a megírása. Olyan hatásosan, hogy a hivatalos zsidóüldözést alig ötven évvel ezelőtt iktatták ki jogilag a spanyol törvénykezésből. Fél évezred után, és másfél évezreddel Hippói Szent Ágoston korát követően.

Orbánról nem tudni, hogy valaki megsúgta-e neki: „In hoc signo vinces”. De szinte biztos, hogy számára a kereszténység nem annyira Jézus humanizmusát jelenti, mint amennyire keresztes lovagok kardját, és az inkvizítorok parazsát. A saját szemében valószínűleg ott áll egy ostromlott végvár mellvédjénél, és rohamot vezényel a kereszt védelmében. Nem értve, hogy azok a csúnya bácsik a fehér köpenyben nem értik meg az ő nagyszerűségét, és zsebpénzt is egyre fanyalogva adnak. Pedig neki sok zsebbe kell pénzt tenni. Elvégre a zsoldosokat meg kell fizetni. Mert a végén nem vele üvöltik majd a kereszténység védelmében kitalált jelszavait, hanem a fehér köpenyeseknek szólnak: lehet vinni a hideg zuhany alá.

Kategóriák: Szervezetek

Sziszi mondja: durr bele

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 18 - 15:52

Aszondja a Sziszi, hogy katonának áll a világ. Meg hogy legerősebb honvédséget akar a magyaroknak a térségben. Nekem meg az jut az eszembe, hogy a fegyverkezési versenybe csak beledögleni lehet. Ha nincs háború, akkor a költségeibe. Ha van, akkor a kilőtt töltényekbe. De a Sziszi aszondja, hogy rohadtul kell egy erős honvédség. Márpedig a Sziszi rendes ember. Orbán is megaszondta.

Fotó: 444.hu

Egyébként egy pillanatig sem vitatom, hogy sokaknak a máját finom fegyverolajjal kenegetik az ilyen kijelentések. Különösen akkor ha nem voltak annak idején katonák. Akkor, amikor a magyar honvédség, bakától főkatonáig, gyakorlatilag a Varsói Szerződés határvédelmi homokzsákjának a szerepét töltötte be. Ehhez nem kellenek különösebb doktrina-viták. Elég összevetni az akár az 1970-es, illetve 1980-as évek katonai technológiájából közkeletű ismereteket, a Szovjetunió, illetve az USA akkori katonai potenciálját, és a hazai lehetőségeket. Akár a mélységieket. Felvetve azt is, hogy vajon meddig tartott volna felmorzsolni a hadsereget, ha valaki valóban fel akarja morzsolni. Eltekintve attól is, hogy sokkal vonzóbb egy olyan szerepe az országnak, hogy kiváló egyetemei, remek kórházai képzést, gyógyulást adjanak az arab sejkek gyerekeitől az angol királyi házig mindenkinek. Akár ténylegesen is. Annál sokkal vonzóbb, minthogy valaki kiálljon a regionális kocsma közepére és az asztalba bassza a bicskát.

Tudva azt, hogy az olyan vezetők, mint az enyhén túlsúlyos Orbán, vagy a hallhatóan nem csak derékra zsírosodott Németh Szilárd, aligha lenne képes megvédeni bárkit. Nem pofázva, hanem ténylegesen. Ellenben a máséval nagyon szívesen verik a csalánt. Talán azért, mert katonaként, amikor még kötelező volt, szerteszívatták őket. Most meg szívjanak a kopaszok. Legyen kötelező a sorkatonaság, meg legyen erős katonaság, meg legyen übermagyar az, aki éhen döglik, ha nincsenek uniós, vagy orosz, kínai, indiai, amerikai, pénzek, de díszmagyarba menetel a csontvázak mezején. Háromszoros hurrá az ilyen vezetőknek.

Akár elgondolkozva azon is, hogy a fészkes fene ellen akar erős hadsereget a térségben? Kit akar megszállni? Mit akar megszállni? Komolyan gondolja a határrevízió leporolását? Netán reguláris migránsokkal fognak majd riogatni? Ha igen, akkor az anyja szép szemének szeretné ezt bemesélni? Rendben, lesz kinek. Főleg annak, aki még a büdös életben nem gondolkodott el azon, hogy nagyságrendben hány háborús menekült kóborol a világban, és abból hányan akarnak valóban megszállni bármit is. Mert azért gyanítom: ha Afrika vagy a Közel-Kelet megindulna, akkor pont annyit érne a kerítés, és az egész hadsereg, mint Mohács a törökök ellen. Mármint tömegpusztító fegyverek bevetése nélkül. Alkalmasint persze a török megszállás végének is több köze volt a Habsburg megszállási vágyhoz, a hosszú logisztikai útvonalakhoz és a törököket is megosztó belső hatalmi harcokhoz, mint a melldöngetéshez.

De melldöngetésben és pocaktapsban mindig jók voltunk. Decibelizmozásban is. Úgyhogy inkább az érdekelne, hogy melyik Orbán-haver szeretne katonai beruházásokba beszállni. Elvégre, ha megemelik a honvédelmi kiadásokat, az pénzkiadást jelent. Márpedig ami kiadás az egyik oldalon, az valakinek bevétel.

Kategóriák: Szervezetek

Apám napja

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 17 - 13:52

1963. június 26-án halt meg az apám. Nem voltam még 12 éves, és sokáig nem akartam elhinni, hogy ez megtörténhetett. Majdnem egy évig, minden reggel azzal ébredtem, hogy csak álmodom ezt a szörnyűséget. Nem igaz semmi, apám él, visszajön, és újból mehetek vele Csepelre, ahol főorvosként dolgozott, és újból nekem adja az üzemi étkezdében desszertként kapott lekváros buktát.

Illusztráció: Suraj Lazar

Apám gyermekorvos volt, főállásban a csepeli rendelőintézetben dolgozott. Emellett dolgozott még a Csepel Vas és Fémművekben, valamint a Posztógyár óvodájában.

Rengeteget hajtott, hogy nekünk mindenünk meglegyen, de abban az időben még így sem lehetett sokat keresni. Azért azt lehet mondani, hogy, ellentétben sok iskolai társammal, tisztes jómódban éltünk.

A húgommal mi voltunk a doktor bácsi gyerekei, a Wesselényi utca környékén a legtöbb gyereknek ő volt a doktorbácsija. (Ma háziorvosnak mondják.) A jóságos doktorbácsi, aki bármikor kiment a lázas gyerekhez, és aki, ha látta, hogy a családnak nincs pénze orvosságra, még a gyógyszert is kiváltotta helyettük.

1956-ban ötéves voltam, valamit már felfogtam az eseményekből. Persze nem azt, hogy mi miért történik, de annyit mindenképpen, hogy háború van. Le kellett mennünk a pincébe, amit mi gyerekek egy ideig élveztünk, és nem értettük, hogy a felnőttek miért nem tudnak velünk együtt örülni.

Apám néhány napig nem volt velünk. Csepelen rekedt a munkahelyén, és nem tudott hazajönni, mert már nagyon keresték azok, akik 1944-ben is szerették volna megtalálni.

1956-ban és 57 elején sokan disszidáltak a környékünkről. Ennek elsősorban mi, gyerekek láttuk hasznát. Meg valamennyire anyám is. Évekig kaptunk ugyanis csomagokat, elsősorban a húgom és én lettünk gazdagabbak játékokkal.

Amerikából, Kanadából, Ausztráliából, Izraelből jöttek a pakkok – attól függően, hogy apám korábbi kis pacienseinek a szülei hova „migráltak” Magyarországról. Hálásak voltak a jó doktor bácsinak, még talán dicsekedtek is egy kicsit, hogy bár annak idején gyógyszerre sem futotta nekik, most már játékot is küldhetnek a doktor bácsi gyerekeinek.

Mosóport is kaptunk, ennek anyám örült a legjobban, mert akkoriban Persil mosóporról még álmodni sem mertünk. Sem svájci csokiról, kakaóról.

A Persil mosóporban – a korosztályom még emlékszik rá – valahol az alján egy kis műanyag figura is volt. Tigris, oroszlán, indián, katona. És mindegyik műanyag figura át volt itatva a mosópor finom illatával.

Nem azt mondom, hogy fölvetett bennünket a jólét, de kicsit könnyebbé tette az életünket.

Egészen 12 éves koromig jó volt gyereknek lenni. Amikor meghalt az apám, egyetlen nap alatt összeomlott minden. Nemcsak ő hiányzott, de a biztonságunk is odalett. Anyám összeroppant, mi a húgommal túlságosan kicsik voltunk ahhoz, hogy tartsuk benne a lelket.

Annyi ereje még maradt, hogy a nyárra egy iskolai osztálytársam csengeri nagyszüleinél helyezzen el bennünket. Ott voltunk a húgommal augusztus végéig – ha nem ilyen előzmények után mentünk volna oda, azt mondanám, hogy nagyon jó nyár volt. Egész nap lógtunk a falubeli gyerekekkel, akik tudták, hogy hol lehet a legszebb körtét lopni, és a dinnyét hol kell beszerezni, hogy ne kapjon el bennünket a csősz. Meg persze a kukoricát, amit nem a konyhában főztünk, hanem tűznél sütöttünk meg.

A gyerekek tudták, hogy azért vagyunk Csengeren, mert meghalt az apukánk, de amikor erről kérdeztek, azt mondtam nekik, hogy nem igaz. Nem halt meg, csak elutazott, és majd visszajön. Nem hitték persze, de idővel már nem erről kérdeztek, hanem arról, hogy milyen Budapest.

Nem akarták elhinni, amikor elmondtam, hogy nem lovaskocsi jár, hanem autóbusz és villamos. Még egyikük sem járt Budapesten, a legközelebbi „nagyvárosban”, Mátészalkán is csak néhányan közülük.

Jó lett volna Csengeren, de nemcsak a papám, hanem a mamám is hiányzott. Nagyon megviselt, hogy nincs velem, és hogy nem tudom, mi van vele.

Ha valaki hozzám szólt, sírtam. Nem kellett, hogy bántó legyen, elég volt az is, ha megkérdezték, hogy hívnak.

Amíg apám élt, kitűnő tanuló voltam, ám a halála lelkileg is megviselt. Egy jellemző történet: egyik osztálytársam, nevezzük Iminek (nem így hívták), szegény gyerek volt. Akkoriban nem voltak jelentős különbségek a családok (és ily módon a gyerekek között), de Imiékről mindenki tudta, hogy szegények. Anyja egyedül nevelte Imit a bátyjával együtt, annyira nem volt pénzük, hogy az osztálykirándulásokra az iskola, vagy a többi szülő dobta nekik össze a pénzt.

Imi nemcsak szegény volt, de rosszul is tanult. Én kitűnő tanuló voltam, és amikor szeptember elején az első tanítási napon a tanítónéni elmondta az osztálynak, hogy meghalt az apukám, Imi diadalüvöltésben tört ki.
– Na, akkor mostantól a Földes is rossz tanuló lesz.

Benne ez így állt össze. Hogy ő azért rossz tanuló, mert szegény.

Részben igaza lett Iminek, mert a következő év végén valóban nem lettem kitűnő, két négyes is becsúszott az ötösök közé.

Azt máig nem tudom magamban teljesen feldogozni, hogy nem voltam ott apám temetésén. Anyám akarta így, nem volt annyi ereje, hogy velünk is törődjön, ezért küldött el bennünket Csengerre, ahol jó levegő és – legalábbis ő így hitte – felejtés vár ránk. Talán, ha valamivel erőszakosabb vagyok, akkor elhoztak volna vonattal (vagy ötszöri átszállással), de annyira azért már felfogtam, a helyzetet, hogy nem akartam tovább nehezíteni anyám amúgy is nehézzé vált életét.

Apám (2003 óta már anyámmal együtt) a csepeli temetőben nyugszik. Díszsírhelyen, rögtön a bejárattal szemben.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

A kanadaiak 76 százaléka bojkottálni fogja az amerikai termékeket

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 16 - 15:40

Egy Ipsos felmérés szerint, a kanadai lakosság 76 százaléka kerülni fogja az Egyesült Államokból importált termékeket, amiután Donald Trump amerikai elnök és adminisztrációja először tarifákat vezetett be a kanadai alumínium és acél ellen, utána pedig Justin Trudeau miniszterelnököt támadta személyeskedő módon. A kanadai lakosság 84 százaléka támogatja a Trump adminisztráció által támadott 1994-es Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), az amerikaiak pedig 72 százalékos arányban támogatják ezt. Kanada az Egyesült Államok legnagyobb kereskedelmi partnere és a kanadai bojkott negatív hatását megérezheti az amerikai gazdaság, elsősorban az ipar és az amerikai farmerek, a kaliforniai bortermelők, valamint a jelentős részben kanadai vásárlóktól és turistáktól függő határmenti észak New-York állami régió.

A felmérésből az is látszik, hogy a kanadai lakosság nagy többsége (72 százaléka) helyesli, ahogyan Trudeau kezelte a helyzetet Trumppal. De ami ennél is érdekesebb: az amerikaiak 57 százaléka szintén Trudeauvel ért egyet, nem pedig saját elnökükkel. A kanadai lakosság 80 százaléka aggódik, hogy megsérültek a kétoldalú kapcsolatok, az Egyesült Államokban ez az arány 70 százalék.

A kanadaiak 79 százaléka támogatja a Trudeau kormány bejelentését, miszerint július 1-én — Kanada nemzeti ünnepén — megtorló tarifákat vezetnek be amerikai termékek ellen. Mint ahogy ismeretes, Trudeau elmondta: “A kanadaiak udvariasak, ésszerűek, de nem fognak bennünket ide-oda lökdösni.”

Illusztráció: Orangeville Banner – Chris Halliday

Kanadában egyre több étterem dönt úgy, hogy a bojkottálják az amerikai termékeket, különösen a kaliforniai borokat. Például Gatineau városában, nyugat-Québec tartományban, egy bisztró pénteken bejelentette: törölte a kaliforniai borokat a menüről. “Lépnünk kellett, mert elég volt!”–mondta a LALA Bistro tulajdonosa, Carole Lajeunesse. Az étterem hangsúlyozza, hogy italokat és élelmiszert elsősorban Québec tartományban, Ontarióból és New Brunswickból szereznek be. “Megszeretnénk nyugtatni vendégeinket, hogy egyetlen esetben sem kerül a menüre olyan étel, aminek összetevői az Egyesült Államokból származnak”–jelezte a tulajdonos. Itt érdemes hozzátenni, hogy egy Abacus Data felmérés szerint a kanadaiak több mint fele bojkottálni fogja az amerikai, tehát elsősorban a kaliforniai borokat.

Bár nem lesz könnyű minden esetben kerülni az amerikai termékeket Kanadában, a legtöbb esetben mégis megoldható. Például az Ontario tartományban készített borok egyre jobban állják meg helyüket az ismertebb és régebbi bortermelő vidékekkel szemben. Továbbá a Heinz termékeket könnyű bojkottálni, hiszen a kanadai French’s nevű cég az ontarioi Leamingtonból hasonló termékeket gyárt és ezek Kanada szerte, a legnagyobb láncokban kaphatóak.

A legtöbb kanadai abszolúte sajnálkozva kényszerül erre a lépésre–Kanada egyáltalán nem az ágaskodó Amerika-ellenességéről ismert. De nem csak a felmérésekből, hanem a mindennapi beszélgetésekből is egyértelműen érzékelhető, hogy most valami nagyon elszakadt. Olyanok, akik rendszeresen jártak át az USA-ba, vagy akik alig követték a politikai fejleményeket hoztak eltökélt döntést arról, hogy ahol lehet, kerülni fogják az amerikai termékeket és kevesebb alkalommal, vagy egyáltalán nem utaznak az Egyesült Államokba.

Kategóriák: Szervezetek

Végleg bezárt az Oshawai Magyar Kultúr Klub

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 15 - 16:35

Eladták az Oshawai Magyar Kultúr Klub hallját, miután a helyi magyar közösség folyamatosan csökkenő létszáma nem tette többé lehetővé a közösségi helyiség fenntartását. Oshawa Torontótól 60 kilométerre keletre fekszik, a város lakossága meghaladja a 159 ezret. A 64 Albany Street alatti ingatlant Margaret Devecseri, a Century 21 ingatlanügynöke árulta és a meghirdetett eladási ár 590 ezer dollár volt. A 221 ülőhelyes közösségi hall májusban elkelt.

Az Oshawai Magyar Kultúr Klub épülete eladva.

Bár klubjuk már nincs, az oshawai magyar közösség Facebook oldala még él, ahol leginkább más közösségek híreiről olvashatnak. Továbbá a klub megtartja a “Picnic Grounds” néven ismert parkját, Oshawától keletre, a Hampton nevű térségben. A parkot elsősorban kiadásra ajánlják honlapjukon, különböző családi és közösségi rendezvények részére.

A napokban az Oshawa Fiesta Week, egy fesztivál, amely minden évben a multikulturalizmust hivatott ünnepelni közölte a szomorú hírt, hogy idén már nem lesz magyar jelenlét a fesztiválon. “Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy idén nem nyit ki a Magyar Pavilon. A csökkenő tagság miatt bezárták ajtójukat és eladták az épületet. Köszönetet szeretnénk mondani az oshawai magyar közösségnek, amely a Folk Art Council és a Fiesta Week szerves tagja volt több mint 40 éven keresztül, egészen a megalakulástól kezdve. Sok szerencsét kívánunk mindannyiótoknak és szeretünk benneteket!”–áll az Oshawa Fiesta Week közleményében.

Kategóriák: Szervezetek

A csapda neve: „Red Bull-verseny”

Kanadai Magyar Hírlap - 2018, június 15 - 15:00

A jelek szerint lesz berregés a levegőben, és forgalomkorlátozás a felszínen. Köszönhetően a Red Bull budapesti repülős versenyének. Ami személy szerint mérsékelten hiányzik az életemből. De elfogadom, hogy mások az év fénypontjának érzik majd. Ahogy miért ne érezhetné annak bárki a többi forgalomkorlátozós rendezvény bármelyikét? Nem igaz?

Azért a Red Bull védjegye alatt zajló zajterhelés ellen mégis csak felszólaltak páran. Néhányan pedig a vállukat vonogatják. A kormány pedig láthatóan kiállt mellette. Amit egyébként teljesen meg tudok érteni. Nem csak az anyagi, hanem a kommunikációs szempontokat is figyelembe véve. Ha ugyanis emlékszünk, akkor nemrég még a tüntetési szabadságról szólt a vita. Mármint arról a metszetéről, hogy a tüntetés szabadságát veszélyezteti, ha a környékbeliek nyugalmának a védelme érdekében el lehet tanácsolni egy-egy felvonulás, gyűlés, tiltakozó megmozdulás helyszínét egy bizonyos helyről. Esetleg mindenhonnan. Amely megoldás kétségtelenül nem a demokrácia legnagyobb vívmánya lenne. De Orbániában egyre kényesebb, és ritkább, portéka az a törvény, illetve rendelet, amit a demokrácia épülésére alkotnak. Egy komplexusokkal küzdő örök másodiknak hatalmat adva nem is nagyon lehet másra számítani.

De a repülőverseny kapcsán azért láthatóan kommunikációs előnyt lehet faragni a kialakult helyzetből. Ha ugyanis most nagyon hangosan morognak a zaj, és a környékbeliek nyugalmának a zavarása, a forgalom korlátozása miatt, akkor a tüntetős csatában pontot szerez a hatalom. Mert joggal kérheti számon a kettős mércét. Azt, hogy miért akarnák korlátozni az egyik zavaró tényezőt, ha a másik korlátozását nehezményezik? Ezzel kommunikációs harapófogóba zárva a megszólalók jó részét. S minél jobban morognak, annál jobban szorítható össze a fogó. Erre természetesen mondhatjuk, hogy a gazdasági hasznától függetlenül szimpla provokációnak használja a hatalom a repülős eseményt. De ez van. Az vesse rájuk ezért az első követ, aki nem a politikai haszonszerzés lehetőségeinek a kihasználását várja el egy politikustól. Alkalmasint ilyenek is lehetnek szép számmal. Elvégre az önbecsapás képessége mindenkinek megadatott.

A lényegen, mármint a provokáción, és a harapófogón azért ez sem változtat. Ahogy azon sem, hogy politikailag visszaüthet, ha az ellenzék, és véleményformálóik, most nagyon elkezdenek kiállni a Red Bull ellen. Belesétálva egy teljesen nyilvánvaló, és alig titkolt csapdába. Kínossá, illetve érdekessé téve azt a kérdést is, hogy vajon mekkora lehet az a halmaz, akit bele lehet ebbe a verembe csalogatni. Mekkora a közös metszete annak a két halmaznak, amelyek egyikébe a csendrendeletes tüntetés-korlátozás ellen tiltakozók, míg a másikba a Red Bull rendezvénye ellen felszólalók tartoznak. Mert azok, akik ebbe a közös halmazba tartoznak, azok valószínűleg bátran tekinthetik magukat a politikai naivitás, a kommunikációs csapdák iránti vakok mintapéldányainak.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára