Szervezetek

Orbán sokat romlott fejben

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 27 - 14:41

Legalább is 1989 óta. Akkor még egész jó volt. Annyira, hogy Demszky és Hodosán Róza perőcsényi telkén nekiállt fejelgetni Eörsi Istvánnal. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor nem akarta ellenfelét legyőzni. Igaz, ez az ő vereségét is jelentette volna, mivel a fejelgetés talán az egyetlen labdajáték, ahol nem az ellenfél legyőzése a cél, hanem az, hogy minél tovább a levegőben tartsák a labdát. No, ehhez partnerség kell. Orbán soha többé nem volt senkivel sem partneri viszonyban.

Igazából azt sem lehetett tudni, mit keresett ott, ahol rajta kívül csak SZDSZ-esek voltak. Lehet, hogy a már akkor is meglévő kaméleon-mentalitása vezérelte oda?

A Nagy Imre újratemetésekor felbuzgó hőslelkű forradalmár ugyan csak utána köpött a szovjetek kivonulásának – mivel a csapatkivonás már hónapokkal korábban eldöntött tény volt – de ezzel Orbán nem törődött. Vagy esetleg nem tudott róla? Alig hihető. Minden esetre halált megvető bátorsággal kiáltotta a szélbe: ruszkik, haza! Akkor még demokrata volt – legalábbis annak mondta magát, de korrekt már akkor sem. Nem tett mást, mint lenyúlta Rácz Sándor – aki az ’56-os Munkástanács egyik elnöke volt – hasonló témájú követelését. Nem volt nehéz dolga, amúgy is jobban mutatott az emelvényen a lobogó hajával, mint az őszülő, kopaszodó, kissé ráncos arcú Rácz.

Persze, nem kétséges, hogy a rendszerváltozásban része volt. Akkor még fejben jó volt. Csak aztán valami megváltozott odabent. Szép lassan elvesztette demokrataságát és zökkenőmentesen átváltozott jobboldali, nacionalista, illiberális, törtető és öntörvényű autokratává.

Ő lett az, aki az éjszaka sötétjében viteti el Nagy Imre szobrát, pedig annak újra temetése emelte fel a kis senkik sorából, ő lett az, aki likvidálta a CEU-t, jogfosztottá tette a MTA-t, a Petőfi Irodalmi múzeum élére egy őt imádó figurát helyezett. Ő lett az, aki indirekt módon az országból távozásra kényszerített közel egy millió embert, aki lepusztította az egészségügyet, lebutította az oktatást, és nem mellesleg, beállt Putyin csahosai közé. Mert ha már nem játszhat mérvadó szerepet az Unióban, hát majd jól szétcseszi azt.

Persze, ez merész álom, de Orbán mindig mert nagyot álmodni.

De ne csak a kritika hangján szóljunk róla, ki kell, hogy jelentsük, Orbán az érdekérvényesítés terén politikai zseni. No, nem az ország érdekeinek érvényesítéséről van szó, hanem az övéiről és strómanjairól, oligarcháiról. Az utat, amit máig megtett, senki sem tudta volna helyette bejárni ebben a mezőnyben. Akik meg esetleg mégis, azok elgáncsolásáról gondoskodott.

Orbán kétségtelenül tehetséges ember, csak sajnos, tehetségét saját egyszemélyi hatalmának kialakítására, direkt és indirekt meggazdagodására és a diktatúra kiépítésére használta. Persze, ez utóbbit óvatosan csinálta, éppen ebben rejlik a zsenialitása. Mert ugyan senkit nem visz el éjjel a fekete autó, senkit nem ítélnek el politikai alapon koholt perek során (nem, a fenét!), és szabad a vélemény ( a szólás már nem annyira, a véleményed meg leszarják), meg hát, kérem szépen, még vannak ellenzéki médiumok, meg a sajtó is szabad, de a jogállamiságnak és a jogbiztonságnak annyi. Ráadásul, ha nem vagy hívő, ugyan senki nem bánt érte, max. csak hazavágják az egzisztenciádat. Lettél volna okosabb!

Lássuk be, azt, hogy milliónyi ember vallásosan hisz benne, vélhetően más nem tudta volna elérni. Habár, ahogy Kertész Ákos megfogalmazta, a magyar zsigerileg alattvaló, és ezt Orbán kiválóan meglátta.

Egy biztos: elérte, hogy ismét nagyobb a hírünk a világban – csakhogy negatív értelemben. Hogy mikor lesz a magyar név megint szép, méltó régi nagy híréhez? Ez bizony, nem ma lesz. Talán akkor, ha lemossuk az orbáni gyalázatot. Amúgy a Nemzeti Dal most is érvényes.

Kétségtelen, Orbán nagyot alkotott, de sajnos, a rosszban. Ráadásul fejben is sokat romlott: demokratából leküzdötte magát zsarnokká.

Kategóriák: Szervezetek

AIDA a Szegedi Szabadtéri Színpadon

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 25 - 21:35

Az olasz mester egyik legérettebb alkotását keveseknek kell bemutatni: viszont nemcsak a zenetörténetben, hanem a Szabadtéri történetében is kiemelt helyet kap ez az opera. Különleges jubileumot ünnepel 2019-ben az Aida – éppen 80 éve, 1939-ben mutatták be először a Dóm téren, Nádasdy Kálmán rendezésében, Ferencsik János vezényletével.

A történet:
Az AIDÁ-t, az operák operáját, Giuseppe Verdi (1813 – 1901) szerezte 1870-71-ben, de nem a Szuezi csatorna megnyitóünnepségére íródott. Verdi szerzeményei az örökkévalóságnak szólnak, ahogy az AIDA is.
Verdi AIDÁja 4 felvonásos, és az egyiptomi parancsnok, Radames történetét meséli el, aki beleszeret a rabul ejtett etiópiai hercegnőbe AIDÁba, mindamellett, hogy házassága ki volt tűzve Amnerisszel a fáraó lányával.
A történet tragikus lefolyása a szerelem és a politikai befolyás között mozog. Amikor AIDA megpróbálja kiszabadítani apját, akit az egyiptomiak bebörtönöztek, őt is elfogják. Egy titkos találka alkalmával Ramadesnek el kell döntenie, hogy megtagadja szerelmét, és AIDA börtönben marad, vagy megtagadja önmagát és menekülésre kényszerül. A szerelmet választja és megpecsételi sorsukat: Ramadeszt és AIDÁT elfogják, és halálra ítélik. „

(forrás: nlc.hu)

Giuseppe Verdi: AIDA
opera
két részben, négy felvonásban
olasz nyelven, magyar szövegfeliratozással

Szereplők:

EGYIPTOM KIRÁLYA: KOVÁCS ISTVÁN
AMNERIS, a lánya: GÁL ERIKA
AIDA, etióp hercegnő: ÁDÁM ZSUZSANNA
RADAMES, ifjú hadvezér: LÁSZLÓ BOLDIZSÁR
RAMFIS, főpap: KISS ANDRÁS
AMONASRO, Etiópia királya: KÁLMÁNDY MIHÁLY
FŐPAPNŐ: KÁLNAY ZSÓFIA
HÍRNÖK: SZEREKOVÁN JÁNOS

Közreműködik továbbá a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Honvéd Férfikar, a Szeged Táncegyüttes gyermektáncosai, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékok énekkara, színpadi zenészei, tánckara, és statisztái.

Súgó: Zsoldos Anikó
Ügyelők: Kürtös Petra, Stefanik Sándor, Varga Mónika
A Honvéd Férfikar karigazgatója: Strausz Kálmán
Zenei munkatársak: Zalánki Rita, Kardos Gábor
A produkció karigazgatója: Gyüdi Sándor
Koreográfus asszisztens: Füzi Attila
Videóanimáció: Czakó Zsolt
Szcenikus: Tóth Kázmér
Koreográfus: Kozma Attila
Jelmeztervező: VELICH RITA
Díszlettervező: ZEKE EDIT
Vezényel: PÁL TAMÁS
Rendező: KESSELYÁK GERGELY

(Forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Az európai gyászmunka folytatásra szorul

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 23 - 18:54

Van két ereklyeként őrzött írásom Heller Ágnestől.

Az egyik egy szamizdat.

A Fehér Ferenccel közösen, a párizsi Magyar Füzetek 1981-ben a mi ötvenhatunkról publikált dolgozatának húszoldalas gépelt másolata 1989 márciusában Budapesten, az Égtájak Között című folyóirat különnyomata volt.

Azóta tudom, hogy tizenhatévesen EGY TISZTA POLITIKAI FORRADALOM tanúja lehettem. Most újra elolvastam, és úgy döntöttem, hogy többet írok róla, ha még megtehetem.

Emellett újra elolvastam a Múlt és Jövő Kiadó Heller Ágnes zsidó tárgyú írásait tartalmazó sorozatának Pikareszk Auschwitz árnyékában címmel 2003-ban megjelentetett második –vékonyka – kötetét is. Ami különben Kertész Imre Sorstalansága mellett lapul a polcomon, noha a benne szerepeltetett négy tanulmány közül csak az utolsónak témája ez a nagyregény.

Ami Heller Ágnes szerint nem a holokausztról szól.

De ami a holokauszt regénye.

Amiről – (A SORSTALANSÁGRÓL, HÚSZ ÉV UTÁN), ahogyan Heller Ágnes e tanulmány utolsó mondatában maga fogalmazza meg – még mindig nem tud írni, úgy ahogy szeretne, vagy ahogy illene.

Én pedig idemásolom tőle, amit tudomásom szerint rajta kívül még nem írt le senki se:

„… a holokauszt Európa legfőbb – s talán az egyetlen – közös történeti, kulturális és morális traumája. A holokauszt az európai kontinens egész felületén megtörtént, és sehol sem történt meg Európán kívül. (Szemben – mondjuk – a két világháborúval.) Az Európai Unió ennek a traumának a feldolgozásáról is szól. A magyar nyelv és kultúra – egyúttal a magyar zsidóság nyelve és kultúrája – már vagy közel harminc esztendeje vesz részt ebben az európai gyászmunkában.”

Ez a gyászmunka lassan fél évszázados.

És folytatásra szorul.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Szalinka, Szank-Franciscoból – I. rész

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 23 - 16:43

Nincs abban semmi meglepő, hogy az első olvasáskor mindenki értetlenül néz majd a címre. A szavak jelentésével talán, ha két-háromszáz ember lehet tisztában, valahol a magyar Alföldön, egy kiskunsági faluban. Annyit viszont már most – elöljáróban – is elárulhatunk, érdemes eljönni erre, megismerkedni mindazzal, amit a vidék és az emberek kínálnak a látogatónak.

A Duna-Tisza közén található Kiskunság ma még sokaknak felfedezetlen vidék Magyarországon, pedig rengeteg arrafelé a látnivaló. A benne rejlő lehetőségeket az utóbbi évtizedekben kezdték el alaposabban kiaknázni, de most már bátran állíthatjuk, hogy napokba telhet végigjárni a régió értékeit. A térség sok meglepetéssel várja a látogatókat, akik a helyszínen olyan ismeretekre és élményekre tehetnek szert, amire máshol az országban nem adódna lehetőségük. Ilyenkor nyáron, a nagy melegben, érdemes az ismerkedést Kiskunmajsával kezdeni, ott is azonnal a Jonathermál strandjával. Nem bánja meg, aki odamegy. Mint annyi más helyen az országban, 35 évvel ezelőtt itt is, a volt Jonathán TSZ területén, olajat kerestek és gyógyvizet találtak. Az akkori vezetőség pedig úgy döntött, ha már víz van, fürdőt építenek hozzá. Igen bölcs döntésnek bizonyult. Termálfürdőnek indult, majd a későbbiek során gyógy- és élményfürdővé nőtte ki magát.

Ez az a hely, ahol a család minden tagja jól érezheti magát a parkosított, sportolási lehetőségekkel is ellátott környezetben, az összesen kilenc kül- és beltéri-, gyógy-, csúszdás-, gyermek-, hullám- és élménymedencékben. A félig nyitott, félig zárt élménymedencében buzgár, pezsgő, jacuzzi, barlang, sodrófolyosó található. A családi csúszdát kicsik és nagyok egyaránt használhatják. A belépőjeggyel – a gyógyászatiak kivételével – minden szolgáltatás elérhető, a szaunáért, gőzkabinért, csúszdákért sem kell külön fizetni, időmérés sincs. A medencék egy része fedett, télen is látogatható. Az év minden napján nyitva tartó fürdő mellett, a motellel együtt mintegy 50 ezer négyzetméteren elterülő zöldterületen kemping is működik. A fürdőnek saját kisbusza van, a bejelentkezett csoportokért kimennek a vasútállomásra. A medencék mellett színpad is van, az este 8-tól éjfélig tartó éjszakai fürdőzéshez zenés előadások is társulnak. Olyan komoly darabokat is elhoznak ide, mint például a Padlás című musical.

A vezetőség fűtésre is használja a termálvíz adta lehetőségeket, saját fóliasátraikban dísznövényeket, főleg muskátlit nevelnek. Ezeket kiültetik nyárra a parkosításkor, de a mi még fontosabb, télre is képesek munkát adni a dolgozóiknak. A fürdő területén igen fontos szempont a biztonság. Minden medencénél két szakképzett úszómester dolgozik. A csúszdázókat is úszómester indítja a toronyban – jelzőlámpák felügyelete mellett – és a fogadó medencénél is ketten őrködnek. Ugyanez érvényes a szabadstrandként használt mesterséges tóra is. Vele a felfújható vízi játékok szerelmeseinek kedveznek. Van felfújható csúszda, trambulin, vízi röplabda pálya, itt mindazt szabad, amit egy épített medencében nem. Labdázni, ugrókőről fejest ugrani a három méter mély vízbe. A fürdőbe egész Közép-Európából érkeznek vendégek, olykor még távolabbról is, mert az itteni gyógyvíz igen hatásos. Aki igényli különféle gyógyászati kezeléseket is kaphat, ezeket a TB támogatja.

Az egykori TSZ területének egy jelentős részén – mintegy tíz év óta – levendulaültetvény is helyet kapott. A látogató itt – amikor annak eljött az ideje – július harmadik hetének végén, magának szüretelhet levendulát. Ehhez szakszerű tanácsot, segítséget és metszőollót kap. Az otthoni levendulatermelők számára is megszívlelendő, fontos szabály, hogy a szár lemetszésénél a fás részbe ne vágjunk bele, mert akkor tönkremegy a bokor. A száron van két kis levél, azok alatt már jönnek az új hajtások. A jelenlegi ültetvény hároméves bokrokból áll, egyik részén a látogatók szüretelhetnek, ipari hasznosításra van két másik nagyobb terület és még a szőlőben is termelnek levendulát. A bokrok pótlását folyamatosan végzik, ott ahol már elöregszik, kiszárad néhány tő, folyamatosan újakat telepítenek.

Közvetlenül a kemping mellett áll egy jó étterem is Kiskunmajsán. Üzemeltetői – családi vállalkozásban – tavaly vették át a Lópofa Csárda vezetését. Közel harminc éve, 1991 óta működik ezen a helyen. A TSZ-hez tartozott egy lovardával együtt, a neve is innen származik. A lovarda később elköltözött, a tágas, nagy kerthelyiséggel övezett, belül is nagyon kényelmes étterem a helyén maradt. Csárdajellegű ételeket szolgálnak fel, melyek részben helyi alapanyagokból készülnek.

Az igen változatos étlapot széles italválaszték egészíti ki, Kaphatók helyi és más vidékről származó borok, sörök, még csapolt barna sör és meggysör is van. A kempingből és a strandról sokan keresik fel, a távolabbról, csoportosan érkező turistáknak programokat is szerveznek. Nekik – ha előre kérik – a kerti kemencében húsokat, sőt még házi kenyeret is sütnek frissen. Tőlük függetlenül is, nyáron, július végétől augusztus 20-ig a „Zenélő udvar” csütörtökön, pénteken és szombaton mindig más stílusú – a táncháztól a jazzig – más-más jellegű zenét játszó együtteseket fogad.

(folytatjuk)

Révay András

Kategóriák: Szervezetek

Zavar a (N)erőben

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 21 - 17:01

Napok óta hangos a magyar nyilvánosság attól, hogy a DK, az MSZP és a Momentum Európa parlamenti (EP) képviselői nem szavazták meg a magyar kormánypárt képviselőit parlamenti pozíciókba. Naná, hogy „hazaárulástól” zengett az egész közrabszolgálati, meg csak simán kormánypárti média. Remegő hangú felszólalásoktól zengett a magyar Országház ülése. A lovagkeresztes publicista egyenesen fogalmazott. Szerinte a képviselők felrúgták azt a szokásjogot, hogy a nemzeti képviselők megszavazzák a saját nemzetük jelöltjeit, így gondolja: ”Akkor pedig legyen felrúgva tényleg, és a kormánypártok se legyenek elnézők, se se megértők, se úriemberek. Ezekkel szemben ilyesmire nincsen lehetőség!” Kocsis frakcióvezető meg is ígérte, hogy megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a magyar parlamenti bizottságokból is kiebrudalják az ellenzéki képviselőket. Nincs kétségem – megteszik.

Felturbózta magát a jobbos kommentszekció is – „hazaárulástól” zeng az összes fórum, a vérmesebbek válogatott módszereket is emlegetnek, nyilván kedvenc horrorjaikból merítve ötleteiket.

Hanem jobbos polgártársaink részleges amnéziában szenvednek. A publicistától nem is várunk sokat: régóta megakadt nála a tű a lemezen, ismételgeti magát, mint egy, mint egy… „úriember”. Kocsis frakcióvezető ugyan fiatal, de már nem tini: feltehetőleg 16 éve is tudott már olvasni. 13 éve meg fideszes polgármester volt már a Józsefvárosban.

Van ugyanis itt egy aprócska bökkenő. Csak úgy hirtelen az alábbi két eset jutott eszembe, aminek utána néztem.

2003. június: Lisszaboni ülésén a Fidesz javaslatára Magyarországot is elmarasztalta Kereszténydemokrata Internacionálé végrehajtó bizottsága.

2006. november: A Fidesz EP képviselőcsoportja nem támogatja Andor László EB biztosi jelölését.

Kinek van itt mumpsza, drágajó „elnéző, megértő” nemzetmegvesztő polgártársaim?

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Pártbeli történetek

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 21 - 15:16

Alighogy meghalt Lenin, kiderült, hogy a Párt második embere, Trockij elvtárs – áruló. Kamenyev, Zinovjev, Buharin és Sztálin megbuktatták Trockijt, és száműzték. Később belehalt egy jégcsákányba.

De pár év múlva kiderült, hogy Kamenyev, Zinovjev és Buharin szintén ellenség és szabotőr, ezért a bátor Genrih Jagoda elvtárs agyonlövette őket.

Kicsit később, mint ellenséges ügynököt Jagoda elvtársat agyonlöveti Jezsov elvtárs.
De kicsit később kiderült, hogy Jezsov nem elvtárs, hanem idegen ügynök és közönséges áruló. Ezért Berija elvtárs agyonlövette.

Sztálin halála után mindenki rájött, hogy Berija elvtárs is áruló. Ekkor Zsukov marsall megbuktatja és agyonlöveti Beriját.

De hamarosan Hruscsov elvtárs rájött, hogy Zsukov ellenség és összeesküvő, és elküldte Zsukovot az Urálba. Kicsit később kiderült, hogy Sztálin is ellenség volt, meg áruló. És vele együtt a Politbüró nagy része.

Ekkor Sztálint kiteszik a Mauzóleumból, a Politbürót és a hozzácsapódó Sepilovot Hruscsov elvtárs szétkergeti. Sepilovot Kirgizisztánba küldik.

Pár év múlva kiderült, hogy Hruscsov kalandor és jöttment, meg ellenség. Ekkor Brezsnyev elvtárs nyugdíjazza. Aztán később Brezsnyev meghalt, és kiderült, hogy ártó szándékú és a helyben topogás okozója volt, szóval ellenség.

Aztán volt még két geronto titkár, de rájuk senki nem emlékszik, hullottak mint a legyek.

És ekkor hatalomra került a fiatal és energetikus Gorbacsov. És kiviláglott, hogy az egész Párt csupa ártó szándékú ellenségből áll, de majd ő…

És akkor a Szovjetunió összeomlott.

Magyarországon ennyi belső ellenség nem volt, de azért ellenségkereső belügyéreink akadtak. Farkas Mihály, Péter Gábor és Kádár – mert, kérem, mielőtt pártnacsalnyik lett volna, belügyminiszter volt Rákosi idején – sikeresek voltak a belső ellenség felderítésében és kiiktatásában. Szibériánk nem lévén, az Alföld kietlen tájaira deportálták a nép ellenségeit, és Gulag híján Recsket és Kistarcsát tömték meg velük.

A gengszterváltás után Orbán kínosan ügyelt arra, hogy autokratikus hatalmát holmi belügyminiszter nem veszélyeztesse. Pintért megelőzően súlytalan belügyminiszterei voltak, el is tűntek nyomtalanul a süllyesztőben. Hanem Pintérrel bevásárolt. Azt hitte, hogy az olajszőkítéssel megvette kilóra, de ez nem jött be. Pintér elvtárs amolyan szürke eminenciássá nőtte ki magát, köszönhető annak, hogy első minisztersége után három páncélszekrénynyi TÜK anyaggal távozott a Deák térről. Jó kis biztosíték, támadhatatlanná is vált. Igaz, a felszínen egész jól működött: Clodo, a Fenyő-gyilkosság, a roma gyilkosságok hasznos kulisszát adtak neki, de a két pofonos stratégiája valahogy nem jött be. Cserébe érdekes módon színre lépésével megszűntek a politikai indíttatású – amúgy komolytalan – merényletkísérletek.

Nem tudni, mivel tartja sakkban Orbánékat, de tény, hogy hozzá képest Berijáék nyeretlen kétévesek voltak.

Orbanisztán nem kell, hogy féljen a széteséstől, a Fideszben nincsenek belső, ártó ellenségek. Most legalábbis nincsenek. De a Fidesz bukása után milliók fognak ráébredni, hogy ők tkp. csak a bomlasztás szándékával rajongtak Orbánért.


Illusztráció: Pezident’s Revenge. Michael Holmes.

Kategóriák: Szervezetek

Heller Ágnes elúszott a végtelenbe

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 20 - 18:29

Életének 90. évében meghalt Heller Ágnes. A hírek alapján nekivágott a Balatonnak, és nem tért vissza élve a partra. Lehet, hogy „csak” így esett. Lehet, hogy a személyes döntése volt. Bármi lehet. De valószínűleg nem érdemes találgatni. Ez van. Heller Ágnes pedig nincs többé. Nyugodjék békében. Munkásságát pedig aligha a halála okán fogják dicsérni, vagy bírálni.

Gondolom, ezek a dicséretek, illetve bírálatok mennek majd a maguk útján. Hirtelen előkerülnek majd azok a feltétlen hívei, akik eddig legfeljebb az újságcímekből ismerték a nevét. Ahogy majd, valószínűleg, előkerülnek azok a bírálói is, akik életükben nem olvastak tőle semmit. Viszont pompásan fel fogják mondani az illetékes vezérük aznapi vezérszólamait. De ez még csak a várható holnap. Az ismert tegnapot illetően Heller Ágnes sem volt tökéletes. Igaz, sosem mondta magáról, hogy az. Függetlenül attól, hogy hányan akarták belelátni a mindenkori helyzet aktuális megmondójának a szerepét. Holott a történelem már számos esetben bizonyította a filozófiai modellek gyakorlati megvalósítása esetében, hogy a modell és a gyakorlat nagyon más.

Heller Ágnes esetében sem volt másként. Filozófusként közismert volt, és számos díja, elismerése is igazolja: igazi tudós elme volt. Ugyanakkor az őt is magába ölelő értelmiségi körnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy az ellenzék kudarcot vallott a diktatórikus magyar rezsim elleni fellépésben. Igazolva azt, hogy az emberek nélküli értelmiségi modellek programozottan vereségre vannak ítélve. Némi cinizmussal azt is lehetne talán mondani, hogy pont ezért hagyták virulni ezeket a modelleket. De ez egy nagyon más történet. Nagyon elágazva attól, hogy a modellalkotók egyike eltávozott.

Magával vitte a ki nem mondott, le nem írt gondolatait. Ezt pedig azok is sajnálhatják, akik vitatkoztak volna vele. Egy értelmesen érvelni képes emberrel még vitatkozni is érdemes. Heller hagyatékával is lehet persze még hosszasan vitatkozni. Majd. Egyszer. Lehetőleg azoknak, akik fel képesek ehhez nőni. Aligha lesznek annyian, mint ahányan neki fognak rugaszkodni az elkövetkező időkben. A méla kísérletezőkön pedig már nyugodtan mosolyoghat odafentről a végtelenbe elúszott filozófusnő.

Kategóriák: Szervezetek

Barbár Éjszakák – avagy a világ első hajnalai – Tánctabló

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 20 - 13:41
  1. július 18. (csütörtök) 21.00

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

„Egy utazás története, mert a világon minden egy utazás…”

Az algír származású francia koreográfus, Hervé Koubi a mediterrán térség kulturális gyökereihez nyúlt vissza a második életműve, a Barbár éjszakák című előadás megalkotásával. A tizenkét algériai és nyugat-afrikai férfi táncában kiválóan ötvözi a kortárs, az utcai, a városi tánc, valamint a capoeira és a harcművészetek műfajait, sokszínűségét. Balett-koreográfiájában Koubi lenyűgözően idézi meg a több millió éves történelmünket.

Kik voltak ezek a barbárok? Egy olyan titokzatos tengeri nép, amelyről szinte semmit sem tudunk, bár számtalan ősi műemlék említi őket és még a Biblia is beszámol róluk.

Töltsenek velünk egy felejthetetlen utazást Wagner, Mozart, Faure és hagyományos algériai zenével kísérve.

Koreográfus: Hervé KOUBI
Koreográfus asszisztens: Fayçal HAMLAT
Táncosok: Adel Bousbara / Kobi Elharar / Mohammed Elhilali / Abdelghani Ferradji / Pasquale Fortunato / Zakaria Ghezal/ Oualid Guennoun / Bendehiba Maamar / Giovanni Martinat / Nadjib Meherhera / Mourad Messaoud / Houssni Mijem / Ismail Oubbajaddi / Mauro Peruzzi – Cico/ El Houssaini Zahid
Zene: Wolfgang Amadeus Mozart – Gabriel Fauré – Richard Wagner – tradicionális algír zene
Zenei szerkesztő: Maxim Bodson
Hang: Guillaume Gabriel
Fénytervező: Lionel Buzonie
Jelmezeket, ékszer-fejdíszeket, kellékeket tervezte: Guillaume Gabriel,
Asszisztens: Claudine G-Delattre
Az előadásban szereplő kések kivitelezője: Esteban Cedres

Az ékszer fejdíszek a legjobb Swarovski-kristályokból, a Swarovski támogatásával készültek.
Koprodukciós partnerek: Cannes – Festival de Danse / Centre Chorégraphique National de La Rochelle – Poitou Charente – CieAccrorap / Centre Chorégraphique National de Créteil et du Val de Marne – Compagnie Käfig / Ballet de l’Opéra National du Rhin – Centre Chorégraphique National de Mulhouse / Théâtre de Vitré /  Sémaphore  –  Scène  conventionnée de Cébazat / La Papeterie d’Uzerche – Centre de Développement Chorégraphique en préfiguration /
Centre Culturel Yves Furet – La Souterraine / Le Forum de Fréjus.
Támogatók: Channel – Scène Nationale de Calais / Conservatoire de Calais / Domaine Départemental de l’étang des Aulnes – Département des Bouches du Rhône / Conservatoire de Musique et de Danse de Brive-la-Gaillarde
/ École Supérieure de Danse de Cannes – Rosella Hightower / CDEC – Studios actuels de la danse de Vallauris / Ville de Vallauris / MAC de Sallaumines / Hivernales d’Avignon – Centre de Développement Chorégraphique / Théâtre de Fos- sur-Mer / Théâtre la Colonne de Miramas / Pianock’tail de Bouguenais / Safran – Scène conventionnée d’Amiens / La Fabrique Mimont – Cannes.

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Elbaltázott nemzedékek

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 19 - 17:21

Egy tanulságos ütésváltás a Kanadai Magyar Hirlap komment-mezõjébõl (rövidítve):

slapaj
– Sokunk álláspontja (sajnos szomorú de igaz) szerint az Akadémia, elavult a kutatások rendszere meghaladta önmagát… … nem akarják feladni a kényelmes, biztos, teljesítményt nem követelõ kifizetõhelyeiket, ezért inkább elhitették a sajtó és a közvélemény erre fogékony részével, hogy a kormány az Akadémia létére tör…

Tüske Zsófia
slapaj, te ott osszad az észt és reformáld az akadémiát, ahova bekullogtál. szart sem tudsz a magyar tudományos életrõl…
A tehetségtelen középszer mindig szívesen rúg bele olyanokba, akiknek a cipõje talpáig sem ér fel. És azt hiszi, hogy a rúgás után õ majd nagyobb lett.

Almási Alma
Köszönöm, Zsófi.

slapaj
– Nem kivánnék visszaélni szellemi fölényemmel, még akkor sem ha egy életvitel szerint aberrált, nyugger, itt nõi néven pötyög, beírásomra vetítve mentális nyomorát!
Random transzgender KO !
– A borostás Almási Alma puszit int, a bajuszos Tüske Zsófiának…
– Apropó Gejza, mikor lesz újra lófarkad ?

Almási Alma
Hát… humoros, az nem vagy, de ízléses… Na, az sem.

Gabriel
A slapajnak valahol igaza van… …Mert az hogy ma magyar-földön megint ilyen kormányzat van, az nem az ö generációjának köszönhetõ… …”Tetszettek volna akkor forradalmat csinálni…!!!”

***

Bevallom, elsõ pillanatra nagyon nem tetszett nekem ez a kis eszmecsere, és nemcsak az itt nagyrészt kihagyott ocsmány egymás-gyalázás miatt, hanem fõleg a megnyilvánuló oatoba vélemények miatt. Ám én nem szoktam a saját pillanatnyi indulataimat szabadon engedni, mert engem arra tanítottak, hogy mielõtt bármit szólok, gondoljam át.

Nos, Gabrielnek (de NEM slapajnak!) igaza van.

Nem abban ugyan, hogy forradalmat kellett volna csinálni. Mert akkor mi történt volna? Agyonlõjük Kádárt (mint a románok Ceausescut), bebörtönözzük az ismertebb MSZP-seket, elkergetjük a zsidó liberális ávósivadékokat… Persze Bayer Zsolt, Torgyán József, Csurka István hatalmas forradalmi igazságbeszédeket mondtak volna országszerte, és végül már 1990-ben megválasztottuk volna az ország bátor forradalmár üdvöskéjét, aki elkergette az oroszokat, és aki nyolc évvel hamarabb elkezdhette volna az ország szétverését, és bekebelezését. Nekünk meg a lelkülkön száradna néhány száz halott, akik teljesen feleslegesen pusztultak volna el a forradalmi csatározásokban, meg a végsõ nagy igazságtevésben. És mégis ugyanitt tartanánk.

De azért az én nemzedékem tagjainak nem lehet teljesen tiszta a lelkiismerete, és ebben van Gabrielnek igaza. Mi már egész életünkben békében és a jobb jövõ reményében éltünk – hála elsõsorban a világpolitikának és a német-francia kiegyezésen szervezõdõ EU-nak, de azért volt nem egy problémánk, ami felkavart, amit intellektuálisan vagy érzelmileg fel kellett dolgoznunk az életünk során.

Hogyan történhetett meg az, hogy egy természetes földrajzi keretek között ezer éve mûködõ ország együttmûködõ népei egyszer csak a saját hazájuk ellen lépjenek fel? Hát az hogy eshetett meg, hogy egy nagy birodalom maradványain élõ népcsoportot, amely beilleszkedve tehetségével és pénzével szolgálta a hazáját, ukmukkfukk gyökerestõl kiirtsanak? Hogy egy vadonatúj, eredendõen humánus elveken alapuló társadalmi berendezkedés szörnyû diktatúrává fajuljon? Miért vállalta fel Kádár – tudván tudva – mindazt a gyalázatot, ami a fejére hullott (holott egész késõbbi élete bebizonyította, hogy sem hatalommániás, sem pénzéhes nem volt)? Milyen módszerekkel lehet megélni egy hiú, hatalmaskodó és kegyetlen megszálló birodalom árnyékában?

Ezek voltak a mi feldolgozandó, megértendõ élményeink a XX. század idején. Emellett szegényen és kötelezõ-dolgosan éltünk, jobbára csak a nemesi hagyományokból ránkmaradt protekcionizmus segítségével szerezhettünk magunknak valami kis hitvány kiváltságokat.

De éltünk! És azt akartuk, hogy a gyermekeinknek majd a jövõben jobb legyen. Abban az idõben önálló vállalkozásról, “pénzcsinálásról” nemigen lehetett szó, csakis hivatali elõmenetelrõl. Ehhez pedig mindenképpen diploma kellett. Mi tehát arra törekedtünk, hogy a gyermekünk mindenképpen diplomát szerezzen. Akármilyet, akárhogy. Ezért mindent megtettünk. Bíztattuk, kényszerítettük, kényeztettük õket. Jó állásokat, protekciókat kerestünk számukra, ösztöndíjakat, külföldi utazásokat biztosítottunk, és fõleg, ha szükséges volt, eltartottuk õket a végtelenségig. Ismerek idõs orvosnõt, aki az állástalan fiát harminc éves korában még eltartotta – tán még most is tartja, nem tudom – a pici fiú pedig egész nap ott ült a legmodernebb számítógép elõtt, és internetes játékokkal foglalta el magát. De több hasonló esetrõl tudok. Van olyan 40 feletti ismerõsöm, aki ma is csak alkalmilag dolgozik, ha éppen nincs pénze. És várja a Messiást. Ennek a nemzedéknek az érdemlegesebb tagjai pedig végleg itthagyták az országot.

Azóta kifejõdött ennek a generációnak a másodvonala is. Õk mindent tudnak, hát hogy is ne, mikor ott van a zsebükben az okosteló (jut eszembe, mi csináltuk meg nekik!). Csak egy kattintás az egész. Jól tudják belõle, hogy a vállalkozás az olyasmi, hogy olcsón vásárolunk, és drágán eladjuk. Hogy a gender az meg valami buziskodás. Hogy Kossuth gazember volt, Széchenyi meg egy naiv hülye. Hogy Kölcsey csak egy fûzfapoéta, a finnisták a Habsburgok propagandistái, Rákóczi Ferencet pedig (vagy kit?) nem egy vadkan, hanem a Habsburg császár bérgyilkosa ölte meg. Továbbá a kommunisták szélsõbalos fasiszta gyilkosok, a liberálisok voltaképpen zsidók, a cigányok uborkát lopnak, a demokrácia az, hogy a többség akarata érvényesül miközben a kissebbségnek kuss, a szólásszabadság meg azt jelenti, hogy minden szégyenkezés nélkül szabad nyilvánosan gyalázkodni és tetszés szerint hazudozni.

Õk jól tudják, hogy a könyvek már idejétmúltak, hiszen mind rajta van a világhálón. Hogy múzeumokra, kényszeredett rekvizitum-gyûjtésre semmi szükség, mert mindent élõben lehet látni az õskortól az eljövendõ évszázadokig a Discovery videóin. Hogy az oltások feleslegesek, hiszen azok a betegségek elõ sem fordulnak már. Hogy a környezetünk tele van életveszélyes anyagokkal és leghelyesebb pi-vizet inni (drága ugyan, de “garantáltan nincsen benne semmi”). Tudják a Világegyetemrõl, hogy a Nobel díjasok által felfedezett Sötét Erõ mozgatja (Darth Vader? Soros?), hogy tele van fekete lyukakkal, mint egy sajt, és hogy volt egy zseniális fazon, valami Einstein, aki feltalálta a relativitást, ( vagyis hogy minden relatív), amitõl a vaskalapos tudósok még ma is csak néznek ki a fejükbõl…

***

Nekem úgy tetszik, ez nem csak magyar jelenség. (Talán majd Göllner professzor úr megerõsít vagy megcáfol ebben, ha egyáltalán elolvassa…) Az elbaltázott nemzedékek elburjánzottak az egész elkényelmesedett nyugati világban. Csak mi talán – mint afféle különleges nemzet – élen járunk ezekben is.

Az elbaltázott nemzedékek nem tehetnek semmirõl. Õk így jártak, mert mi elfelejtettük megtanítani õket arra, amit apáink és mi is tudtunk, hogy semmit sem szabad elhinni, hanem mindennek utána kell járni, utána kell gondolni, meg kell érteni, mindenért meg kell dolgozni, tudásért, javakért egyaránt. Degenerált generációkat generáltunk, ez a mi bûnünk.

És õk most – hivatásuk tudatában – fölényesen, nevetve földig rombolják a nehezen felépített kultúránkat. Szétbarmolják a múzeumainkat,
könyvtárainkat, mûemlékvédelmünket. Volt már ilyen szituáció Róma utolsó évtizedeiben, amikor a tudomány, és a mûvészet birodalmát elmebeteg, haszonlesõ cézárok tették a földdel egyenlõvé. Akkor jöttek, beolvadtak és megmentették a kultúránkat a barbárok. Sok vér és izzadság árán. Alighanem most sem ússzuk meg.

Talán majd megint jönek valakik. A semmibõl nehéz küzdelmek árán megint megszületik egy másik, alázatosabb, kevésbé mohó, toleránsabb emberi mentalitás, amely jobban beleilleszkedik az Emberiség, a Föld, a Kozmosz életébe. Aztán annak is lejár majd az ideje, megszületnek a jövendõbeli elbaltázott nemzedékek, és így tovább, megint elõlrõl…

Ha más nem is, de az evolució nem adja fel, hanem mûködik, rendületlenül
a saját szeszélyes törvényei szerint. Vagy hatot, vagy vakot…

Almási Alma

Kategóriák: Szervezetek

Milyen ez az ország?

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 17 - 15:02

Milyen az az ország, ahol a magát családbarátnak nevező kormány naponta tucatjával lakoltatja ki az embereket, köztük gyerekes családokat? Ellehetetleníti az alternatív iskolák működését, azokat az intézményeket, amelyek eddig menekülő útvonalat jelentettek az államilag szabályozott tantervek egyoldalúságával elégedetlen szülőknek és diákoknak?

Milyen az az ország, melynek polgárai simán tudomásul vették, hogy elvették tőlük a magán-nyugdíjpénztárakban tartott háromezer milliárd forintjukat. Nem vonultak százezrek az utcára, nem hirdettek polgári engedetlenséget, amiért attól kezdve csak rájuk vonatkoztak a törvények, a hatalmon lévőkre nem.

Milyen az az ország, ahol évekkel ezelőtt a médiatörvény parlamenti elfogadása után a nagy újságok szerkesztői, kiadóvállalatok vezetői nem bojkottálták a kormányt, nem hirdettek szabadságharcot ellene. Pedig, már ebből látszott, hogy mi következik. Amikor az első újságírót, az első szerkesztőséget kitiltották a parlamentből, akkor kellett volna minden sajtómunkásnak bojkottálnia a kormányt – függetlenül attól, hogy mit gondol politikáról, jogállamról, demokráciáról.

Milyen az ország, ahol gond nélkül le lehetett nyomni az emberek torkán a vasárnap zárva tartást. Nem vonultak milliók az utcára, és a kormánypárt népszerűsége sem csökken olyan mértékben, amely egy normális országban elvárható volna. És azt is meg lehetett etetni ennek az országnak a lakóival, hogy a hétvégi pihenőnapnak hazudott vasárnapi zárva tartásról ne legyen népszavazás, mert a bátor kormány egyetlen trükkel kicselezte az ellenzőket.

Milyen az az ország, ahol olyan állapotok vannak az egészségügyben, amelyeket mindenki ismer. Várólisták, kórházi fertőzések, orvos- és ápolóhiány – a betegnek, ha gyógyulni akar a kórházban és nem meghalni, hovatovább már mindent magának kell bevinnie. Volt, aki megpróbálta, például Sándor Mária, de nem álltak elegen mellé, és akkor sem azok, akiknek ez hivatalból kötelességük lett volna.

Milyen ország az olyan, ahol csak kevesen szóltak a kivágott fák ellen. A környezetért állítólag nagyon aggódó köztársasági elnök egyetlen egyszer sem nyilatkozott a Kossuth tér tönkretétele, vagy éppen a Városligetbe és a Római partra tervezett gyalázat ügyében. Most éppen az Andrássy úton irtják a fákat, és a magyarországi magyarok, tisztelet a kivételnek, sunyítanak, lapítanak, és ezzel ők is részeseivé válnak mindnyájunk közös szégyenének.

Milyen ország az olyan, amelynek miniszterelnökét nem kedvelik külföldön, lenézik, megvetik és undorodnak tőle, mégsem úgy bánnak vele, ahogyan kellene. Nem zárják karanténba, nem akasztanak táblát a nyakába nemzetközi fórumokon, azzal a felirattal, hogy vigyázat, ez az ember ön és közveszélyes, ráadásul fertőző, mert gyűlöletet terjeszt.

Sokan elkerülik, Orbánt és Magyarországot, csak Netanjahu jött el Budapestre, kezet fogott ezzel az emberrel, éppúgy, ahogyan Putyin és Erdogan is parolázott vele. És mosolyogtak a kamerákba, amitől Józsi bácsi Balatonborzadályon, és Mari néni Dunarettentőn elhitte, hogy minden rendben van, mert erős és büszke európai ország vagyunk, ahogyan az a hivatalos szövegekben olvasható.

Milyen ország az olyan, ahol szétverhetik a tudományt, elűzhetnek egy nemzetközi hírű egyetemet, és nácisztikus irodalomtörténész mondja meg, hogy ki az író, és ki nem az.

Milyen ez az ország?

Kategóriák: Szervezetek

A mi bajnokunk

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 15 - 18:24

A történet első fele ismert: Rasovszky Kristóf megszerezte Magyarország első világbajnoki aranyérmét a nyílt vízi úszásban, az öt kilométeres távon a dél-koreai Joszuban. Bravúros teljesítmény, elismerés érte, mert az mindig jó, ha egy honfitársunk révén a jó oldalunkat is megmutatjuk a világnak. Ám ez csupán a történet egyik fele, s a folytatást csak azok ismerhetik, akik nem kizárólag a közmédia, vagy a Fideszhez lojális médiabirodalom híreiből tájékozódnak. Ők ugyanis nem tartották fontosnak hírül adni, hogy a magyar fiatalember a verseny utolsó helyezettjének, egy Mohamed Ibrahim nevű szudáni fiúnak a nyakába akasztotta az aranyérmét.

Mohamed Ibrahim a saját pénzén utazott a verseny színhelyére, legtöbb ellenfelétől eltérően nem voltak tehetős szponzorai. Hajnali háromkor érkezett meg a verseny színhelyére, nem sokkal később már úszni kellett, feltehetőleg ennek is köszönhető, hogy a szudáni fiú a hatvanegyedik, utolsó helyet szerezte meg.

A történet itt kezd érdekes lenni. Brazil újságírók megkeresték Rasovszky Kristófot, és megkérték, mondjon néhány szót a fáradt, láthatóan elcsigázott szudáni ellenfélnek. A magyar világbajnok odament Mohamed Ibrahimhoz, a nyakába akasztotta az aranyérmet, majd azt mondta neki: – Emlékszel, az eligazításon azt mondták nekünk, hogy aki itt elindul, mindenki bajnok. Te is bajnok vagy.

A szudáni úszó elsőre talán fel sem fogta, hogy mi történik vele. Pedig, nem túlságosan bonyolult dolog, amit Rasovszkyí Kristóf tett, a sport ugyanis erről szól. (Vagy legalábbis valamikor erről szólt.) Hogy nemes vetélkedésben győzzön a jobb, és hogy akit legyőztek, nem ellenség, hanem ellenfél.

Vannak helyek, ahol az ilyen magatartás természetes. Magyarország egy ideje nem ilyen hely. Talán ezért sem tudott az MTI mit kezdeni a helyzettel. Hogy egy magyar világbajnok, ha csak rövid időre is, de odaadja az aranyérmét egy színes bőrű afrikai sportolónak.

Biztos sokan emlékeznek még arra a három évvel ezelőtti esetre, amikor a köztévé beletörölte a lábát az olimpia eszméjébe. Az akkori gyalázat még a közmédiától „megszokott” hírhamisításoknál is szégyenletesebb. 2016-ban a 100 méteres pillangóúszás egyik előfutamát a 18 éves Yusra Mardini nyerte. Nem szír színekben, ami normális üzemmenetben természetes lett volna, hanem a menekült válogatott tagjaként. Yusra Maridin ugyanis menekült. Társaival együtt úszva menekült a tengeren.

Knézy Jenő riporter (?)meg sem említette a nevét. Sem a versenyzők felsorolásakor, sem pedig az eredmények ismertetésekor. Mintha ez a 18 éves szíriai lány nem is létezett volna. Knézy riporter (?) azt sem közölte a köztévé nézőivel, hogy a lány a menekült válogatott tagjaként indulhatott az olimpián.

Nem kívánnánk belekeverni a politikát abba, ami most Dél-Koreában történt. Merthogy nincs is benne, „mindössze” egy emberi megnyilvánulás volt. Ez a szudáni fiatalember, Mohamed Ibrahim, most bizonyára jó érzéssel gondol Magyarországra, és a magyarokra. Talán már el is határozta, hogy amint teheti, ellátogat hozzánk, megnézni, milyen lehet az az ország, ahol olyan nagyszerű emberek élnek, mint Rasovszky Kristóf. Aki nem mellesleg nem csak azzal írt történelmet, hogy ő nyerte Magyarország első nyílt vízi úszó aranyérmét.

Kategóriák: Szervezetek

Sorosoztak

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 12 - 12:51

Jancsi néni Bivalybasznádon hazafelé tartván a kisboltból, ahol a következő nyugdíjig felíratta Marcsival a kockás füzetbe a mindennapi betevőjét – Wifon zacskósleves, 10 deka baromfipárizsi, 15 deka tepertő, három zsemle meg egy liter tej (ma dőzs van, macskák is kapnak belőle) -, a farhátot majd csak nyugdíjkor veszi meg, különben is csak a Coop-ban lehet kapni, ott meg nincs kockás füzet, de takarékosan tudja elkészíteni, elsőbben kifőzi levesnek, azt jól lehet szálas tésztával szaporítani, a foga – már, ami maradt – úgyse bírja a vastagját. A főtt far-hátot azután bepanírozza – liszt, zsemlemorzsa még akad, tojás is a tyúkok alól, egy pár még kapirgál a kert végében, azok amolyan vésztartalék, majd, ha végképp nem lesz mit, hát azokat is késnek ereszti.

Szóval, hazafelé tartván elmereng a bekötőút végén magasodó óriásplakáton: „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!”

Kik ne hagyjuk? Bár csak négy elemit végzett, de annyit tud, hogy ez többes szám. Nem érti: őt meg sem kérdezték, akarja-e hagyni? Akkor mitől többes szám?

Kijafasz az a Soros? És miért pont őt ne hagyjuk nevetni? Miért ne nevethetne, és minek a végén?

Megcsóválja a fejét: ezek se tudják jódolgukban, miket plakátolnak ki! Bezzeg, vezetékes vízre, meg csatornára nem telik, eső után is bokáig járunk a sárban!

De tényleg: ki az a Soros? Na, majd megkérdezem a Veres Józsit, az mégiscsak tanult ember, két évig volt harangozó a plebános úrnál!

Azt meg nem is érti Józsi néni, mi az, hogy illegális, meg bevándorlás, meg minek a 99%-a?

Amikor találkoztam Jancsi nénivel, mondta, hogy nem olyan nehéz neki, mert azért a kertben bókol a karó mellett némi paprika, meg paradicsom is, magról mindig újra hajtatja, mi több, két sor krumpli is ott buckásodik, habár nagyon nehéz megállnia, hogy a vetőnek valót ne használja fel, de már nagyon várja a kampányt, mert az előzőben is osztottak a fideszék egy-egy tábla szalonnát, majd’ karácsonyig kitartott, igaz, csak hetente egyszer szelt belőle egy olyan vékony szeletet, hogy át lehetett látni rajta, a többi napon csak szagolgatta. Egy baja volt csak a szalonnával: a szavazófülkében elfelejtette, miért is kapta a szalonnát?

Azt azért sajnálja, hogy nem budapesti lakos. Ott krumplit is osztanak. Szalonna, meg krumpli, igazi dőzs lenne…

Kategóriák: Szervezetek

Tarlós Pisti a vérzivatarban

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 9 - 08:37

– Méltóságos Nagyjóuram, ha szabadna bátorkodnom…
– Mondjad csak Pisti, mi az, ami a szívedet nyomja?
– Írnék egy cikket a Magyar Nemzetbe. Az volna a címe, hogy Tarlós Istváné a budapestiek bizalma.
– Írjál csak bátran, Pisti.
– Gondoltan, szólok előre, nehogy megmérgesedjél, méltóságos Nagyjóuram.
– Ugyan, Pisti, tudok én rád haragudni? Te vagy az én legjobb helytartóm Budapesten.
– Ne mondj ilyet, méltóságos Nagyjóuram. Megbeszéltük, hogy én független vagyok a kormánytól, és harcolok a főváros érdekeiért.
– Majdnem elfelejtettem. Aztán miről írnál, Pistikém?
– Hát, hogy én is elhamarkodottnak tartom az MTA-val szembeni parlamenti döntést.
– Neked meg mióta van saját véleményed, Pisti?
– Csak azt szeretném, hogy a budapestiek ezt gondolják rólam. Hogy nem a kormány kiszolgálója vagyok, hanem az ő érdekeiket képviselem.
– Írjad nyugodtan azt a cikket, Pista fiam!
– De biztos, hogy nem lesz ebből bajom, méltóságos Nagyjóuram?
– Bajod? Ha csak az nem lesz baj neked, hogy másokkal együtt én is hangosan röhögök rajtad.

Kategóriák: Szervezetek

Mélyrepülés

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 7 - 08:45

20 nappal azután, hogy az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén a kormánypárti többség leszavazta a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának tilalmára vonatkozó előterjesztést, 13 nappal azután, hogy Semjén Zsolt benyújtotta Kásler Miklós a közoktatási törvény módosítására vonatkozó, a tanszabadságot tovább korlátozó előterjesztését, 7 nappal azután, hogy az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén a fideszes többség megszavazta az MTA megcsonkítását célzó törvényjavaslatot és 4 nappal azután, hogy Magyarország képviselete megvétózta az EU klímavédelmi célkitűzésének elfogadását.

Nem bírom feldolgozni, követni is alig, hogy milyen tempóban pusztulnak értékeink, fogy a szabadságunk, és válik egyre reménytelenebbé a jövőnk. Rengeteget gondolok arra, mi lehet döntéshozóink fejében, gondolkodnak-e egyáltalán a felelősségükre, milyen lehet egy-egy szavazás után a bőrükben lenni. Szörnyű lehet.

Szörnyű lehet úgy kelni, hogy tudjuk, ellopjuk, ami a másé. Szörnyű lehet, ha a gondolataink csak a még több pénz körül forognak. Szörnyű lehet, ha elveszítjük kapcsolatunkat a való világgal. Szörnyű lehet, ha félünk a szegényektől és még szörnyűbb, ha megvetjük őket. Szörnyű lehet, ha attól kell rettegnünk, hogy a mentő egy közkórházba visz, mert nincs rám írva, ki vagyok.

Szörnyű lehet, ha félünk a szabad szellemtől. Szörnyű lehet, ha zsíros vacsorák fölött ülünk és tudjuk, nem dolgoztunk meg érte. Szörnyű lehet nem érteni valódi szellemeink sziporkáit, mert csak legyárta(t)ni akarjuk a gondolatokat. Szörnyű lehet rádöbbenni, hogy mi is ismerünk olyat, aki kórházi fertőzésben halt meg.

Szörnyű lehet félni tanártól, szülőtől, diáktól. Szörnyű lehet csak a mának élni, másokat lerabolva. Szörnyű lehet ugyanazokat a bayerzsoltos paranoid sorokat olvasni/írni nap nap után. Szörnyű lehet azt gondolni, hogy a góloktól függ a nemzet dicsősége, és üres, uszító szónoklatoktól igazsága. Szörnyű lehet akár csak egy percre is beengedni tudatunkba, hogy a tranzitzónákban embertelenül bánnak emberekkel, családokkal, és mindezt a mi jóváhagyásunkkal,

Szörnyű lehet megvetni, lenézni, gyűlölni.

Szörnyű lehet azt hinni, keresztények vagyunk, miközben szembe megyünk a krisztusi tanítással.

Szentnek kellene lennem, hogy mindezért sajnáljam őket, de még ahhoz is igazabb kereszténynek, hogy ne kívánjak nekik rosszat. Pedig szörnyű lehet nekik, Isten látja lelkem, nem irigylem őket. De én az országomat sajnálom, mert mélyrepülésben

vagyunk, és ezt a legtöbben észre sem veszik. Mert hazudnak nekik.

Hazugság, hogy egyedül, szabadságharcot vívva lehet globális problémákra válaszokat keresni, találni. Hazugság, hogy gyermekeink az elsők, mikor tőlük lopják el természeti kincseinket, és a rövidtávú gazdasági érdekeket (kevesekét) a teremtett világ (mindenkié) védelme elé helyezik. Hazugság, hogy épül, szépül az ország, miközben megszűnik a műemlék- és a természetvédelem. Hazugság, hogy a családokat védik, támogatják, mikor a meghozott intézkedések a társadalom egy nagyon vékony szeletét szolgálják, családok kerülnek az utcára, devizahitelesek maradnak az árokszélen, és a szegénység okán gyerekeket emelnek ki a családjukból,

Hazugság, hogy a sport, miniszterelnökünk hobbijának agyatlan támogatása a nemzet egészségét hivatott szolgálni, mikor tudjuk, hogy elsősorban egy működő köz(!)egészségügy garantálná azt. Hazugság, hogy a nemzet elzárkózó büszkeségében lesz boldog, miközben tudjuk, pszichésen csak egyre betegebbé válunk a gyűlöletkultúrától szenvedve. Hazugság, hogy a fiatalok megbecsülést és támogatást kapnak, miközben a valódi felemelkedést szolgáló oktatást szétzúzzák, és pártállami módszerekkel központosítják.

Hazugság, hogy a vezetés tiszteli a nemzet nagyjait, mikor éppen legnagyobb elméinktől, tudósainktól szabadul meg, és az ország elhagyására készteti őket. Hazugság, hogy az országnak bármi érdeke fűződik a CEU, az MTA és a Természettudományi Múzeum szétveréséhez vagy a Széchenyi Könyvtár kiebrudalásához. Hazugság, hogy a kormány támogatja a mélyszegénységben élő, többnyire roma lakosságot, mikor helyben történő felzárkóztatás, munkahelyteremtés és szakképzés helyett csak alamizsnát osztogatnak és szegregálnak.

Hazugság, hogy létezik szabad, független sajtó, mikor egy kézben (egy alapítvány alatt) összpontosul az újságok csatornák nagy része, az ellenzéki médiát pedig ellehetetlenítik. És végül hazugság, hogy a mások által generált bevándorlástól véd meg minket a kormány, mikor éppen a migráció egyik fő oka, a klímaváltozás ellen nem hajlandó tenni.

A cinizmusnak azon a szintjén vagyunk, ahol lassan már hazudni sem hazudnak, egyszerűen elveszik, ami tetszik, letarolják, aminek még bármi köze lehetne a szabadsághoz – legyen az a burjánzó természet, a csodálatos színházaink vagy a szellem és az egész ember nevelése.

Hazugságban élünk, és sajnos ehhez asszisztálunk: a megállapodni képtelen, egymást eláruló, a kormány rövidlátó politikáját gyönyörűen másoló ellenzéki pártok és mi, szavazóik. Tisztelet a kivételnek: tisztelet azon (nagyon kevés) képviselőnek, akik valóban értünk dolgoznak; tisztelet a jogvédő és civil szervezetek állhatatos munkájának, az ébredező, jövőjüket féltő fiataloknak; tisztelet mindenkinek, aki még gondolkodik, kiáll, és teszi mindezt mély meggyőződésből fakadó határozottsággal, nem pedig gyűlöletből.

Az októberi választásokhoz közeledve vajon hányan lesznek, akiket tisztelhetünk?

Csapody Barbara

Kategóriák: Szervezetek

Martin Sherman: Sodrásban (Gently Down the Stream) a Spirit Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 5 - 19:36

“Mégis ki vagy te? Mit akarsz, mit mondjak?”

Őszinte, igaz, humoros, kedvesen érzelmes történet, mely 60 év eseményeit öleli fel.

Beau, híres afro-amerikai díva zongoristája volt. A bárzene és az elhagyott szeretők dalainak szakértője… semmi mást nem akart, csak egy könnyű randevút, magány ellen. Ám Rufus, a fiatal joghallgató a régmúlt rabja. Életük évekre összefonódik, a fiú ráveszi Beau-t, hogy mesélje el élete meghatározó pillanatait. A keserédes visszaemlékezés 60 év töredékeire sok sebet feltép és rákényszeríti a férfit egyfajta összegzésre. Ám időről-időre felvillan benne a vészjelző: … úgyis vége lesz. A mesék során a világ reakcióit, azok változását követhetjük nyomon, az egyes korszakok másság elfogadásához való viszonyulását.

Az idén 80 éves Martin Sherman arra vállalkozott, hogy a melegek életmódjáról (‘gay lifestyle’), annak történetéről ír, az elmúlt cirka 60 évet felölelve:

“Meleg férfiakról írok – az én generációmról -, akik abban a hiszemben nőttek fel, hogy nekik nem szabad szerelmesnek lenniük. És most meg szembesülnek a fiatal generációval, akikben semmi kételkedés nincsen, hogy minden joguk megvan ahhoz, hogy szerelmesek lehessenek.”

Az előadás az M.G. SHERMAN LTD engedélyével, valamint a Casarotto Ramsay & Associates Ltd és a Mayer-Szilágyi Színházi Ügynökség közvetítésével jött létre.

Szereposztás:

Beau Perjés János Rufus Virág Péter Harry Magyar Vazul

Fordította: Csukás Márton és Csukás Barnabás

Díszlet: Spirit

Jelmez: Katona Bálint

Rendezőasszisztens: Kocsis Bea

Rendező: Szarka János

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Szégyentábla

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 4 - 15:08

Fidesz-kétharmad szavazatával átment az MTA-törvény – ezek a képviselők (131 fő) szavazták meg a Magyar Tudományos Akadémia szétverését.

Ágh Péter, Dr. Aradszki András, B. Nagy László, Dr. Bajkai István, Balla György, Balla Mihály, Bánki Erik, Bányai Gábor, Barcza Attila, Bartos Mónika, Dr. Becsó Károly, Becsó Zsolt, Bencsik János, Bíró Márk, Bodó Sándor, Boldog István, Bóna Zoltán, Böröcz László, Dr. Budai Gyula, Czerván György, Czunyiné Dr. B. Judit, Csenger-Zalán Zsolt, Cseresnyés Péter, Csöbör Katalin, Dankó Béla, Demeter Zoltán, Dömötör Csaba, Dr. Hörcsik Richárd, Dunai Mónika, F Kovács Sándor, Farkas Flórián, Farkas Sándor, Dr. Fazekas Sándor, Fenyvesi Zoltán, Fónagy János, Font Sándor, Földi László, Gelencsér Attila, Gulyás Gergely, Gyopáros Alpár, Győrffy Balázs, Hadházy Sándor, Halász János, Dr. Hargitai János, Harrach Péter, Héjj Dávid Ádám, Hende Csaba, Herczeg Tamás, Hollik István, Dr. Hoppál Péter, Horváth István, Horváth László, Hubay György, Jakab István, Juhász Hajnalka, Dr. Kállai Mária, Kara Ákos, Dr. Kerényi János, Kocsis Máté, Koncz Ferenc, Kontrát Károly, Kósa Lajos, Dr. Kovács József, Kovács Sándor, Dr. Kovács Zoltán, Kövér László, Kubatov Gábor, L. Simon László, Latorcai János, Lázár János, Lezsák Sándor, Manninger Jenő, Mátrai Márta, Dr. Molnár Ágnes, Móring József Attila, Nacsa Lőrinc, Nagy Csaba, Dr. Nagy István, Németh Szilárd István, Németh Zsolt, Novák Katalin, Nyitrai Zsolt, Ovádi Péter, Pánczél Károly, Dr. Pesti Imre, Pócs János, Pogácsás Tibor, Dr. Pósán László, Potápi Árpád János, Dr. Rétvári Bence, Révész Máriusz, Ritter Imre*, Riz Gábor, Dr. Salacz László, Dr. Selmeczi Gabriella, Dr. Semjén Zsolt, Dr. Seszták Miklós, Dr. Simicskó István, Dr. Simon Miklós, Simon Róbert Balázs, Simonka György, Soltész Miklós, Süli János, Dr. Szabó Tünde, Szabó Zsolt, Szászfalvi László, Szatmáry Kristóf, Dr. Szűcs Lajos, Tállai András, Dr. Tapolczai Gergely, Tasó László, Tessely Zoltán, Dr. Tiba István, Dr. Tilki Attila, Törő Gábor, Dr. Turi-Kovács Béla, Tuzson Bence, V. Németh Zsolt, Varga Gábor, Varga Mihály, Vargha Tamás, Vécsey László, Dr. Vejkey Imre, Vigh László, Dr. Vinnai Győző, Dr. Vitányi István, Dr. Völner Pál, Witzmann Mihály Dr. Zombor Gábor, Dr. Zsigmond Barna Pál és Zsigó Róbert.

*német nemzetiségi képviselő.

SZÉGYENTABLÓ

A tablón azok a képviselők szerepelnek, (131 fő) akik megszavazták a Magyar Tudományos Akadémia szétverését. Vannak köztük ostobák, tudatlan prostituáltak, gyávák, vagy egyszerűen önigazolásra mindig kész kollaboránsok. Az MTA megcsonkítása bűn a tudomány ellen, bűn a nemzet ellen, és bűn a magyar kultúra ellen. Becstelen tevékenységük legyen örök szégyen!

Budapest, 2019. július 2.

Kategóriák: Szervezetek

A NER csapdája

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 4 - 08:45

„… továbbra is azon vagyunk, hogy megfeleljünk a választópolgáraink igényeinek és előrébb vigyük hazánkat.” (Kósa Lajos, országgyűlési képviselő 2019 nyarán)

Ami azt illeti, Lali, baromi nehéz lesz ezt az ígéretet betartani, azaz a hazánkat előrébb vinni általatok, azok által tehát, akik szerinted megfelelni szándékoznak az általad szégyellve képviselt választópolgárok igényeinek.

Akik szerinted csak panaszkodnak, rágalmaznak, a másikra mutogatnak, irigyek és a körülményeket okolják ahelyett, hogy tennék a dolgukat. És mert van igazság abban, amit állítasz, és mert napra nap ti teremtitek az általuk okolt körülményeket.

Ez a Nemzeti Együttműködés Rendszerének csapdája, Lajos.

Saját magatok által vagytok bekerítve, és ebből a csapdából kitörni szinte lehetetlen, mindenesetre összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint a kupakot egy söröspalackról lepattintani.

*

Távol Afrikától

Felhívom Orbán Viktor figyelmét – már amennyiben nem vette volna észre maga is, amit kétlek, mert a matematikai jelölések oly távol vannak tőle, mint mi Afrikától –, hogy a közmédián terjesztett, ez íráshoz csatolt ábra megtévesztő.
A matematikai jelölések közül a két vízszintes, egyenlő hosszúságú, egymáson fekvő párhuzamos vonal (ez itt la: =) az egyenlőség jele.

Ha „A” egyenlő „B”-vel (A=B), akkor „B” egyenlő „A”-val (B=A).

Az ábrán azonban a megértést segítő két infografika nem felcserélhető.
Mert ugyancsak megtévesztő az a dialektikai alapvetés, ami szerint MINDEN OLYAN BELSŐ, AMINEK NINCS KÜLSEJE, OLYAN KÜLSŐ, AMINEK BELSEJE NINCS, hiszen noha igaz, hogy amennyiben az egész elpusztul, akkor vele pusztul, ami a része neki, és ráadásul az is igaz, hogy az egész bármely részének hiánya megsemmisíti, ami vele volt egész, ellenben, ami vele volt egész, az nélküle, de más részeivel együtt egy másik egészként megmarad.
Egy másik matematikai jel ezt nyilvánvalóvá teheti.

Ha az „A” nagyobb „B”-nél, azt a matematika így jelöli: A›B.

És a fordítottja (A‹B) nem igaz.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Nótás kedvű volt az apám

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 3 - 08:09

Ami ugyan egy kesergő nóta címe, de ami azt illeti, az én apám is rá-rá gyújtott egy-egy nótára, leginkább az öregfiúk-focimeccs utáni klubház béli sörözés alkalmával.

Hanem, van nekünk más nótás kedvű is, mégpedig a miniszterelnökünk, aki rendszeresen és indokolatlanul dalra fakad. Ezzel a jó szokásával alighanem egyedül áll a világon, mert én legalább is nem hallottam egyetlen nótás kedvű ország vezetőről sem.

Vagy azért nem nótáznak, mert nincs hozzá hangjuk – mondjuk, Orbánnak sincs, de ez nem zavarja – vagy, mert úgy vélik, ez nem stílusos dolog, uram bocsá’ a pozíciójukhoz sem illő.

Node nem azért Orbán Orbán, hogy az ilyesmi őt zavarja, ő, ha nótázni van kedve, biza, nótázik!

Valamiért kedvenc témája a magyar huszár, amit megértek, mert egy huszár alacsony termete a lova hátán nem annyira kirívó, mint pl. egy EU parlamenti fényképezkedésen. Nomeg, egy huszár öltözete ugyancsak fess, csinos, tartása daliás. Hanem itt már van egy kis bökkenő: Orbánnak se az öltözete nem fess, se a tartása nem daliás. Hanem a lába, az tényleg huszáros – legalább is ami a görbeségét illeti.

Node, térjünk vissza a danolászási mániájához. Először voltak, ugyebár, a fehérvári huszárok. Orbán csillogó szemmel énekelte, hogy jöttek, láttak, győztek, s ami a lényeg, sok kislányt meghágtak, ez nagyon bejött neki!

A közelmúltban ismét huszárról danolászott, méghozzá magyar – ki másról? – huszárról, aki a lovát karéjozza.

“Ne karéjozz magyar huszár mert leesel róla, nincsen itt a te édesanyád, sej aki megsirasson…!”

Node, mi is az a karéjozás? Alapja a karéj. A karéj kört jelent, ebben az esetben kiskört. Miért lovagolta kiskörön a lovat…? Feltehetően azért, mert problémák voltak a lóval, talán ideges természetű volt, talán rohanós, és hogy amíg sikerül megnyugtatni, kiskörre fogta a lovat, mivel ott volt neki a legkevesebb esélye elszaladni, vagy bármi egyebet tenni a lovas ellen. Miután elfáradt, megadta magát, egyre nagyobb körön lovagolták, mígnem normális lovat faragtak belőle.

Ehhez azonban megfelelő tudás, a lóhoz értés szükségeltetett. Nos, mindez Orbánból hiányzik, így a témaválasztás nem tűnik logikusnak. Azon felül – túlsúlyát illetően – max. egy muraközi sörösló bírná a hátán hordani, azok meg nem éppen a karéjozhatóságukról híresek.

De hát Orbán hozza virtusa kötelezte formáját, a lényeg, hogy: “Ne sirasson engem senki, jól vagyok tanítva, sem lépésben de sem vágtában, sej le nem esem róla…!” Ugyi, ércsük, elvtikéim? Orbán jól van tanítva. Nomeg, a gyökerei. Azok nem a “natural horsmanshipben” találtak talajra, hanem abban amit egyszerűen csak “horsemanshipnek” hívnak.

A karéjozás, meg a ló alatt meg mindenki értsen, amit akar.

Kategóriák: Szervezetek

Arról kellene

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, július 1 - 10:31

Mottó: Rosszabb egy hanyatló demokráciában élni, mint egy hanyatló diktatúrában.

Arról kellene írnom, hogy a kocsma hűvösében mit mesélt falujáról az öreg bányász, aki szerint a nyugdíjasok kihalnak, a fiatalok külföldön dolgoznak, hogy a bánya bezárása előtti kétezer lakosú falujában ma háromszázan élnek, vagy a várandós kocsmárosnéról, aki hitelterhe elől külföldre menekülve tudta édesanyja házát megmenteni. Két évre ment, aztán tizenkettő lett belőle. Így maradt meg lakótelepi lakása és anyja háza, még erre a kis kocsmára is futotta. „Nem nagyon tanultam meg németül, mind magyarok voltunk, még a főnök is.” Írnom kellene még a kőművesről, aki Szlovákiában dolgozik „Hatvan eurót keresek naponta, itt nyolcszáz forintot kapnék óránként.” Kávénkat, sörünket nem engedi fizetni, és hagyja, hogy fotózzam. Beszélnem kellene még szállásadónkról, aki szerint van rendes cigány is, vagy a pajkos tekintetű úrról, aki a beteg méhész helyett százhúsz kiló mézet pergetett és egy kis pálinkával enyhíti a nap fáradalmait. „Bakancsba kellett volna mennem. Szétcsípték a bokám.” Mesélnem kellene az óvodapedagógusról, akinek színjeles a mesterdiplomája, talán doktorál és egyszer könyvet ír, aki most jött haza Bostonból. „Nem gyűjtögettem, beutaztam a környéket. Ott minden nagy. Nagy az autó, nagy a ház. Akkora a konyha, mint Angliában a ház.” Most Budapesten kap állást nettó száztízért, hetven az albérleti szoba, kap negyvenezer lakbértámogatást. Még szólnom kellene az izomkolosszusról, aki Hollandiába indul és rövidesen jön haza várandós barátnőjéhez …„már mozog. Fiú lesz” Kinézték a házat, de lehet, hogy a nagymamáét újítják fel. Vágóhídon dolgozott, most logisztikus. „Mázsás volt a comb, és ekkora benne a csont.” A lengyelekre haragszik, de van lengyel barátja is. Beszélnem kellene még a Bükk szerelmeséről, aki százhektáros tarvágásokon kesereg, „10 hektárban van maximálva, de kihagynak egy csíkot és újra vágják” és juhászoktól, budapesti ügyvédeknek átjátszott legelőkről mesél, meg arról, hogy a legelőt járó birka, tehén a természet, a biodiverzitás őre. Ma kökény lepte bozóton keresztül vezet a „kék”. „Van ez a tizenhét éves Suzukim, egy házam, meg egy hétvégi is, ha nyugdíjba megyek a hétvégi házat eladom, az árát feléljük. A gyerekek megállnak a lábukon. Majd, ha meghalunk öröklik a házat. A Suzukit szeretem.

Mesélnem kellene még a Bükkről, a hegyen zúgó esőről, az árvíz dúlta völgy szívszorító látványáról, a napsütésről a mohás sziklákról és hogy az ötkilós hátizsák súlya a harmincadik kilométer után miként tűnik harminc kilósnak. Százharminc kilométer hegyen-völgyön át, beszélgetés öregekkel, fiatalokkal, kocsmákban, szállásokon és hazafelé a vonaton. „Füredre megyek, egy panzióba. Napi négy órában száztízér’” Mondja hatvankilenc éves útitársam a vonatpótló buszon, és én mégsem az „emberről”, hanem a politikáról írok, arról a diktatúráról, ami nem róluk szól, hanem ellenük. Arról a diktatúráról, amelyben „uraink” számára a jog és az erkölcs hatalmuk, vagyonuk gyarapításának, és a közember kifosztásának eszköze. Arról a hatalomról, amelyik a bennünk lévő „hüllőagy” dominanciáját előtérbe helyezve megteremtette hazámban az ember „emberi kultúra előtti” állapotát, amelyben a harag és a félelem a gyengék és kiszolgáltatottak ellen mozgósít tömegeket, ahol az ellenzék gyáva latolgatásokkal, számítgatva mérlegel, küzdelem és harc helyett.

Itt élek, ebben a velejéig züllött világban, ahol tisztességesnek lenni annyi, mint naivnak, ahol az ellenzék olyan, mint a használt vécépapír, és amikor eljön az ideje majd egyszerűen lehúzzák, hiszen a rendszerváltó pártok -az MDF és az SzDSz, a Kisgazda párt- úgy tűntek el, mint az említett használt papír a lefolyóban. Vajon a mai pártok latolgató, számítgató életükkel maradnak-e a diktatúra bábjai, politikai bűnözők álcájaként, a demokrácia látszatát hirdetve lobognak-e tovább a magasban, mint hazaáruló kezében a nemzeti zászló(?) vagy kart-karba öltve kiáltanak: „Talpra magyar!”

Egy demokráciában az 52% (Fidesz EP választáson elért aránya) egy párt számára óriási eredmény, egy diktatúrában azonban e párt számára a bukás veszélye. Ma a pártok összefogása nem választási-matematikai feladat. Az együttműködésnek a diktatúrát elutasító polgárok együttműködését kell jelentenie. A polgárok összefogását, a kiábrándultak felébresztését, a gyengék és bizonytalanok csatába hívását segíthetik a demokratikus pártok. Bizonyítaniuk kell előttük, képességüket a diktatúra elleni harcra, megteremteni bennük a hitet és a bizalmat, hogy a diktatúra megdönthető, hogy a diktatúra bukását követően kormányzóképes erőként tudnak együttműködni.

Kellene ide valami folytatás, ám amim van az három pont …

Sopron, 2019. június 30.

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Flatley: LORD OF THE DANCE 2019 – DANGEROUS GAMES a Tüskecsarnokban

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 29 - 16:47

2019 nyarán Magyarországon is folytatódik a világ legnépszerűbb tánc-show-jának, a Lord of the Dance-nek a sikersorozata! Az ír rendező és táncművész, Michael Flatley által koreografált produkció néhány éve teljes felújításon esett át. A Dangerous Games című új előadást európai turnéjuk kertében, 2019. június 26-án Szegeden, 27-én Szombathelyen, 28-án Budapesten a Tüskecsarnokban és 29-én a Tokaj Fesztiválkatlanban láthatják az ír tánc és muzsika szerelmesei.

Michael Flatley 2014-ben újra koreografálta és rendezte az eredeti produkciót, amelyet hatalmas sikerrel mutattak be a London Palladium színházban. A Dangerous Games azóta többször is körbejárta a világot, s nézők millióit kápráztatta el újra.

A show valójában egy, az ír folklór alapjaira épülő történet, a jó és a gonosz klasszikus meséje. Az események kibontakozása során a Kis Lélek segít a Lordnak, a Tánc Urának megvédeni a jó embereket Don Dorcha, a Sötét Nagyúr és serege ellen, miközben a nézők lehengerlő ízelítőt kapnak az ír és a kelta tánc mágiájából. 

A lélegzetelállító, új táncokat korszerű vizuális-, 3D- és fénytechnikával ötvözik, az új hangzásnak és a látványos kosztümöknek köszönhetően pedig egy igazán látványos és sodró lendületű előadás jött létre.

A színpadtól visszavonult Michael Flatley maga már nem szerepel a produkcióban, ám a nyitó jelenetben Flatley a kivetítőn egy utazásra hívja a nézőket, melyben bemutatja, hogy honnan is indult ő valaha, és hogyan lett belőle a világ egyik legnagyobb táncosa. A híres fináléban pedig virtuális mása is megjelenik a 3D technika segítségével, így a közönség újra és újra láthatja a legendát.

A 2019-es magyarországi turnéjuk alkalmával, Szegeden, Szombathelyen, Budapesten és Tokajban láthatják a Lord of the Dance fantasztikus, új verzióját.

Michael Flatley profi karrierje az 1980-as években kezdődött. A nemzetközi áttörést a ’94-es Eurovíziós Dalfesztiválon bemutatott, mára már legendásnak számító 7 perc jelentette, amely a két évvel későbbi Lord of the Dance produkciójában, a sztár megkérdőjelezhetetlen fő művében teljesedett ki. A megdönthetetlen rekordokat felsorakoztató káprázatos produkcióban 400 alkalommal a címszerepet maga Flatley táncolta 1998 júniusáig, aki egyébként több egyéni kategóriában is bekerült a Guinness Book of World Records-ba – mint a Legjobban fizetett táncos, a Legmagasabb összegre biztosított lábak (40.000.000$), vagy a Világ Leggyorsabb lába – (35 „tap”, azaz talajhoz érintés másodpercenként).

 (jegy.hu)

Fotók: Gergely Bea

 

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára