Szervezetek

Alekszej Nikolaevich Arbuzov: Kései találkozás a Rózsavölgyi Szalonban

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 3 - 15:32

Éjszakánként elég meghökkentően viselkedik a tengerparti gyógyszálló egyik idős hölgylakója: mezítláb átmászik az ablakon, kiszökik a szanatóriumból, énekel a holdfényes kertben, sirályokat etet. Éjjeli bohém kiruccanásaival persze felrúgja az intézmény szabályait. Huncut szórakozottságán meg is ütközik a szanatórium hasonló korú, szintén magányos, kissé morózus főorvosa: nem igazán elnéző a „vétkező” nővel. Próbálja rendre utasítani. Aztán lassan mégiscsak meglágyul. Vagyis kénytelen engedni annak: találkozni sohasem késő, mindenkinek szüksége van valakire, a boldogság pedig nem kényszer, az jön, ha hagyjuk, és emlékeztet minket arra, hogy élünk, még akkor is, ha a jelen esetleg már csak pillanatokban mérhető.

Alekszej Ny. Arbuzov kétszereplős darabja a tisztességben megőszült professzor és páciense kései találkozásának története. Lírai fordulataival, humoros, szerethetően ironikus jeleneteivel – jutalomjáték a színészeknek. 1977-ben jutalomjáték volt Tolnay Klárinak és Mensáros Lászlónak. Negyven évvel később jutalomjáték Molnár Piroskának és Jordán Tamásnak, akik évek óta kötődnek a Rózsavölgyi Szalonhoz, s nagyon szeretnek együtt játszani. Rendezőként Sándor Pál csatlakozik hozzájuk: így válik a hihetetlen páros hihetetlen hármassá.

Az előadás Alekszej Ny. Abruzov örökségének engedélyével a RAO és a Hofra Kft. közvetítésével jött létre.

Bemutató: 2019. június 4.

(forrás: színház)

Fotók: Gergely Bea

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Tűzijáték a Várban, helikopterek a földön, halottak a Dunában

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, június 1 - 16:11

Az terjed a Facebookon, hogy május 31-én, pénteken este tűzijáték volt a Várban. Petárdák is durrantak, valakik nagyon örülhettek valaminek. Többen megjegyezték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök aznap ünnepelte 56. születésnapját. Ha valóban volt tűzijáték, nem valószínű, hogy a parádés pirotechnikai program ezzel a nevezetes eseménnyel volt összefüggésben. Az viszont biztos, hogy nem messze a miniszterelnök Várbeli munkahelyétől, halottak voltak a Dunában. Többségében koreai turisták, akiket egy kirándulóhajón ért utol a halál szerda este. A felkutatásukra rendszeresített mentőhelikopterek a földön maradtak.

„Az időjárási körülmények nem tették lehetővé a helikopterek bevetését” – ezt közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Népszava kérdésére, miután a lap újságírói arra szerettek volna választ kapni, hogy szerda este a Hableány kirándulóhajó elsüllyedése után miért nem vetették be a gépeket mentéshez és az áldozatok kereséséhez. A lap egy repülési szakértőt is megkérdezett, aki szerint bár esett az eső, nem voltak extrém rossz időjárási körülmények.

Az MD902-es helikopterekkel 2017 elején dicsekedett el az ORFK, amikor egy közleményben arról tájékoztatták a nyilvánosságot, hogy „olyan robotpilóta van rajtuk, ami segítséget nyújt a rossz időjárási viszonyok esetén is. A gépeken olyan hőkamerás kutató-felderítő rendszer is van, ami segíti az eltűnt emberek felkutatását.”

Most valamiért úgy ítélték meg az illetékesek, hogy a gépek szerda este nem tudnak felszállni. Tényleg ramaty idő volt, szakadt eső. De túl ezen, más rendkívüli légköri jelenség nem volt tapasztalható, talán meg lehetett volna próbálni kimenteni az esetleges túlélőket, kiemelni a vízből a halottakat.

Lehet, hogy mégsem annyira univerzálisak ezek a helikopterek, mint azt elsőre gondolnánk. Menekültek felkutatására például kiválóan alkalmasak, mert nagy területet tudnak erős fénnyel bevilágítani, ha egy kukoricásban megbújó család kerül látókörükbe, úgy észreveszik, mint a huzat.

Amúgy meg, tényleg meg kell védeni a határokat, hogy illetéktelenek ne tehessék be hozzánk a lábukat. Persze, a jó hírnevünk védelme is nagyon fontos. Mert, valljuk be, furcsa volt pénteken este, hogy miközben a miniszterelnök rezidenciájától néhány százméternyire halottak hevertek a Dunában, a mentésükre, felkutatásukra rendszeresített helikopterek a földön maradtak.

Kategóriák: Szervezetek

A Fidesz tarolt!

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 30 - 20:31

Habár a lakájmédia farok csóválva, nyáladzva ezt harsogja, van ezzel egy kis gond.

A kugliban – bocs, tekében – ami, mint tudjuk, ősi (kocsmai) nemzeti sportunk (habár én az egykori NDK egyik bányászvárosában is találkoztam vele, igaz, egy pályás betonvályús kivitelben, és a golyó is meglehetősen döcögősre kopott, a bábuállító meg permanens részeg volt), ősibb, mint a foci, a tarolás azt jelenti, hogy a gurító egy gurítással mind a 9 bábút ledönti.

A Fidesz – még a saját hírharsonái szerint is – mindössze 52%-ot szerzett. Persze, az, hogy “szerzett”, közelebb áll a valósághoz, mint az, hogy a szavazatok közül annyi esett rá. Fránya nyelv ez a magyar: a szerzéshez, mint olyanhoz, nem igazán tapad a tisztesség fogalma.

De vissza a taroláshoz. A taroláshoz, biza, nem elég 4,5 fa ledöntése. Én megvizsgálnám azt a 2%-ot . Igaz, felesleges. Azzal együtt sem lehet 2/3-nak kommunikálni. Ez, picinyeim, biza, bukás. Még a tekében is!

Azután itt van még a jusztis-kommunikáció.

Orbán figyelmébe ajánlom, mert mintha nem lenne tisztában.az elemi számtan fogalmaival. No, nem a 2×2=4 alapvető igazságával, hanem a több, kevesebb, kisebb, nagyobb, jobb, rosszabb mennyiség és értékpárjaival.

Az elemi számtant, úgy emlékszem, az ált. isk. alsó tagozatában a 2-3. évfolyamnak tanítják. Értelem szerűen a jogi egyetemen már nem, de – Orbán tárgybani képzettségét elnézve – talán nem ártana.

Ővezérsége ugyanis úgy véli, hogy nagyobb győzelmet arattak az EP-választáson, mint a múlt évben, idehaza. Most tekintsünk el attól az érzékeny kérdéstől, hogy ki felett, és mi célból, maradjunk csak az elemi fogalmaknál: kisebb, nagyobb.

Az előző választásban – aminek ugyan semmi köze nem volt az EP-hez, így meglehetősen nehéz sikerességét ahhoz mérni, ahogy a körtéét az almához se jó ötlet – a Fidesz – hogy miként, más kérdés – 2/3os győzelemhez (?) jutott.

Most meg 52%-ot izzadtak, loptak, csaltak össze, ami – szerinte – nagyobb, mint a 2/3ad. Érdekes számítás. Igaz, az egyik %, a másik meg harmad. Nem lehet egymáshoz vetni őket, de nem is érdemes. Ha a Vezér azt mondja, hogy az 52% nagyobb, mint a 2/3, akkor az úgy van.

Legfeljebb átírják az elemi számtan szabályait. Mi az nekik?

Kategóriák: Szervezetek

Nem győzött, csak nyert

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 29 - 16:40

Mottó: A demokrácia alappillérei: konfliktus, kompromisszum, konszenzus, disszenzus.

A Fidesz nyert, de nem a győzött, csak választást nyert. Ismét nyert. A választók jelentős része (47,6%) ellene volt A Fidesz ellen szavazó most másként szavazott, mint korábban, de most sem az ellenzék ellen, hanem az ellenzék megújításáért. Megújításáért! Nem az ellenzék szétveréséért, hanem MEGÚJÍTÁSÁÉRT.

Óriási változás. Ma a két ellenzéki „nagy” (a néhánynapja még kicsi) a DK és a Momentum. Politikájukban -sok különbség mellett- két közös dolgot fedezek fel: az európaiságot és az érzelemgazdagságot. Mindkettő nagyon fontos, ezért a korábbi ellenzéki élvonal (MSZP, Jobbik) racionális, praktikus gondolkodását alá kell rendelni (nem elvetni, alárendelni) a pozitív érzelmeknek és az uniós alapértékek követésének. Igen!!! Pozitív érzelmekre, akár fátyolos szemekre , lelkesedésre van szükség. Pontosabban szólva, nem lelkesíteni kell, hanem lelkesedni. A lelkesedés majd magával ragadja, tettre sarkallja a kiábrándultakat, és felébreszti az elkábítottakat.

Lelkesednünk kell nekünk, és a különböző értékrendű pártok képviselőinek, valamint pártjaiknak is lelkesedni kell, jól megfogalmazható közös célokért; az unióért és a demokráciáért. A demokratikus pártoknak bizonyitaniok kell előttünk, hogy együttműködve -és nem egymást legyőzve- képesek eltakarítani a NERT, és sokszínűségükkel garantálni a demokrácia helyreállítását , fennmaradását és sikerét.

Nekünk nem pártok kellenek, hanem a demokrácia. Hinnünk kell, hogy a demokrácia demokratikusan egymást tisztelő pártokkal megteremthető, aztán ha nem hiszünk, bennük (a pártokban) akkor nincs szükségünk rájuk, akkor a NER díszletei lesznek; lobognak a magasban, mint hazaáruló kezében a nemzeti zászló.

A demokrácia megteremtését három szakaszra bontom: választási győzelemre 2022-ben , kormányzóképes koalíció létrehozására , és a kialakult diktatúra békés eszközökkel történő lebontására.
Aki e három rész bármelyikét egyszerűnek látja, az csak annyit mond a választóknak, hogy „Tegyétek jó helyre az x-t!” vagyis nem szól semmi érdemlegeset a három óriási problémakörről, amely körök egyenként is sok részre oszthatók.

Nem egyszerű hitet teremteni, hogy van esély győzni, hogy a győzelem utáni káosz elkerülhető, és nehéz a gazdasági hatalmasokat, alvállalkozóikat, és a náluk dolgozókat biztosítani, hogy nem leszámolás, hanem versenyhelyzetük megteremtésének korszaka jön, hogy az egymás közti verseny a jobbá válásuk hatékony eszköze és azt, hogy e versenyben megerősödve az unió szabad piaca számukra nem csak vetélytársak özöne, hanem további felemelkedési lehetőség, és arra hogy a munkás bérrabszolgából szabad európai polgárrá válhat.

Minden demokratának üzenem (a demokratikus pártoknak is), hogy álljunk (álljanak) szóba egymással:

– Vitázzunk és konzultáljunk, keressük a jó utat. Ne kerüljük a konfliktust!

– Amikor kell, és célszerű alkudjunk meg, ne mondjunk le értékeinkről, de tegyük félre őket, ha a megállapodás akadályai ! Legyünk készek a kompromisszumra!

– Állapodjunk meg, és ország-világ előtt hirdessük közös értékeinket! Legyen köztünk kérdések sokaságára adott válaszokban konszenzus!

– Tűrjük vitapartnereink másságát, hogy ők is elfogadhassák különbözőségünket! Tekintsük a disszenzust közös értéknek!

Legyünk erősek és hitelesek! Kellő erőfeszítéssel és hittel harcoljunk legfőbb értékünk, a demokrácia békés megteremtéséért!

Sopron, 2019. május 28.

Szukits Rezső

Kategóriák: Szervezetek

Orbán győzelmének retorikai árulása

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 28 - 15:55

Megvoltak az EP-választások. Sorra azt hallom, hogy a Fidesz elsöprő győzelmet aratott. Ha azt nem is, de kétségtelenül megkapta a saccperkb 50+ % szavazatot a szavazni elmentek körében. Ez természetesen győzelemnek számít. Valójában könnyedén lehet egyfajta vereség is.

Orbán azt fecsegi, hogy hatalmas támogatást kaptak. Azonban valójában: egy fenét. Az ugyanis teljesen világossá vált, hogy a Fidesz valós támogatottsága sehol nincs a kétharmadtól. Valószínűleg egy arányosított választási szisztémát alkalmazva az országgyűlési választások eredményeként sem lenne kétharmados parlamenti többség. De egy, a bolsevizmus szabályrendszerében szocializálódott pártelitnek nem véletlenül szimpatikus a valós kisebbségre hazudott kétharmados uralom. De ez csak az érem egyik oldala. A másik az a retorikai csapda, amit Orbán állított fel Orbánnak. Azzal a migránsozó, bevándorló-ellenes szöveggel, amivel elárasztották a köztereket.

Mert vegyük egy pillanatra komolyan azt. Meg azt is próbáljuk elhinni, hogy a miniszterelnök komolyan veszi a saját szövegét. Nem nagyon hiszem, hogy komolyan venné, de próbáljuk meg. Ebben az esetben elvárható lenne a következetes szembenállás mindenkivel, aki letelepedési szándékkal lépi át az országhatárt. Így Orbántól elvárható lenne, hogy a letelepedési kötvények vásárlóit azonnali hatállyal utasítsa ki az országból. Biztos van az a népmeséken szocializálódott csodaváró, aki hinni próbál ebben. Azért a valóságban ez nem túl valószínű. Ugyanakkor az is világos, hogy a határon túl osztogatott állampolgárságok haszonélvezőit azonnali hatállyal meg kellene fosztani a betelepedési jogtól. Elvégre a migráns az migráns. Akárhonnan is érkezzen. Ha pedig ezen túlesett, akkor Orbán még mindig elvesztette azt a morális lehetőséget, hogy a külföldre keveredett százezrek érdekében akár csak egy fél szót is szóljon.

Elvégre a magyar kivándorlók is migránsok. Szerte mindenfele. Ebből a szempontból tiszta szerencse, hogy nem az orbanizmus fókuszába emelt, kölcsönös gyűlölettel rokon ideológiák győztek Európában. Ettől persze Orbán gyakorlatilag elárulta kivándorlókat. Talán kicsinyes bosszúból is. Mert nem kevesen éppen a gazdasági exodus kormánya, Orbánia rendszere elől menekültek.

Kategóriák: Szervezetek

Egy szoknya, egy nadrág – zakó

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 27 - 13:29

A címből csak magyarországi emlékekkel rendelkezők tudnak arra következtetni, hogy nem divatipari tudósítás következik. Az Egy szoknya, egy nadrág fergeteges filmkomédia volt Latabár Kálmánnal a főszerepben – bár a remake-je se lett rossz: Rudolf Péter ugyan egészen más karakter, de a komédiázásban pont úgy otthon van, mint mindannyiunk szeretett Latyija.

A „zakó” viszont a magyarországi szlengben vereséget jelent, méghozzá jelentős arányú vereséget. Méretes zakót kapott a magyarországi szabadelvű, baloldali tábor a vasárnapi választáson – ez kétségtelen. Még akkor is, ha a kormányerőnek nem sikerült megközelítenie sem a kétharmadot – mégiscsak számítanak azok a „határon túli” szavazatok, amiket ezúttal nélkülözniük kellett az EU-tag Romániából, Szlovákiából. De sikerült emelniük hazai szavazóik számát, majd kétszázezerrel többen: 1 millió 777 ezer 757-en szavaztak az egyre barnuló narancsszín pártra, mint tavaly. Ezt a barnulást jelzi, hogy a vasárnapi választás legnagyobb vesztese a Jobbik, ami csaknem felét elvesztette szavazóinak a tavalyi, hazai választásokhoz képest és a magát „radikális nemzetinek” nevező Mi hazánk sem volt képes megugrani a bejutási küszöböt. Vagyis a kormányerő a sikeres mozgósítás nyomán főképp a radikális széljobbról tudta gyarapítani táborát – ez előrevetíti a kormányerő további, erőteljes barnulását.

A szabadelvű és a baloldali tábornak azonban ideje újragondolni a stratégiáját. Magam is elbizonytalanodtam egy rövid időre, amikor az Összefogás rakétaként robbant be a közéletbe alig 1 hónappal a megalakulása után 16 százalékot elérve, de már a 2014-es országgyűlési választásokon sem tudta mandátumra váltani ezt a támogatottságot, tavaly pedig sajnálatosan végképp elvérzett az Együtt-ben politizáló maradéka is.

Ez azt mutatja: igazam volt, amikor vagy két éve azt mondtam: a teljes ellenzéki spektrum összefogása politikailag eredménytelen, számtanilag értelmetlen, ugyanúgy, mint a sokszor felemlegetett bojkott. (Emiatt a radikális demokraták ki is tiltottak az oldalukról.) A bojkott ilyen helyzetben csak a kormányerő relatív többségének erősödését jelentheti: például vasárnap akár a szavazatok 90 százalékát is megszerezhette volna, ha a szabadelvűek és a baloldaliak hallgatnak a bojkottot pártolók szavára, és távol maradnak az EP választásokról.

A súlyosabbik tévedés azonban az összefogás mindenáron való erőltetése. És ettől hangos immár évtizede az összes, magát „függetlennek”, „ellenzékinek” nevező fórum a rádiótól, tévétől a sok jószándékú, ám egy társadalom mozgásának, mozgatásának törvényszerűségeit, eszközeit hírből sem ismerő politikai aktorig. (Mellesleg súlyosan kártékony, hogy e fórumok és aktorok sose feledik gyalázni az ellenzéki pártokat, amelyek mégiscsak tudnak l-másfél millió szavazót szerezni. A „függetlenség” jegyében – holott szerintem egyfajta független sajtó létezik: a tényektől független.)

A rádió jeles személyisége például még pénteken is azon borongott, miért nem tudnak az ellenzéki pártok megfelelő számú szavazatszámláló bizottsági tagot állítani? Járt ez az ember életében vidéken? Vagy legalább a pesti Nagykörúton kívül? Miből gondolják, hogy bárki is ellenzéki pártra szavaz, ha folyton azt hallja: ezek tehetetlenek, lusták, irigyek, veszekednek.

Holott működő demokráciában egy társadalom sokszínűségének, különböző csoportérdekeinek is meg kell jelenniük. (Ez az USA-ban sincs így. Hogy mégis képes nagyjából demokrácia maradni, az inkább annak köszönhető, hogy a kvázi alkotmányként szolgáló Jefferson nyilatkozat erős garanciákat épített be – és a köznép az elmúlt 250 évben megtanulta becsülni azokat – az éppen többséget szerzett hatalom ellenőrzésére. Majd Trump lebontja azokat, ha hagynak neki elég időt a First USA jelszavával.)

Akár örülhetnék is, hiszen az általam köztudottan támogatott párt megduplázta szavazói számát, és látványosan utasította a negyedik helyre a „legnagyobb ellenzéki párt” jelszavával kampányoló Jobbikot.

De örömöm nem felhőtlen: nagyon szurkoltam, hogy eredményt hozzon a szocialisták megújulása, a rendkívül szimpatikus Párbeszéd-del való koalíciója. Nem így lett – bár kétségtelen eredmény, hogy a Jobbikot sikerült maguk mögé utasítani. A helyükben elgondolkodnék azon: érdemes-e legelfogadottabb politikusukat, Karácsony Gergelyt feláldozni a főpolgármesteri tisztségért való vesszőfutásban? Szerintem nem: hagyni kéne, hogy ezt a csörtét játssza le egymás között Tarlós efendi, meg az ordító egér (Puzsér). Az erőt meg arra összpontosítani, hogy ősszel megháromszorozzuk a fővárosi kerületek ellenzéki vezetőinek számát – erre van esély.

Ebben a körben visszatérek az „összefogás” erőltetésének kártékony voltára. Politikailag eredménytelen: ezt láttuk 2014-ben, 2018-ban, és tegnap. Ugyanis szavazásról szavazásra nőtt a ner-támogatók száma, miközben a szabadelvűek, baloldaliak támogatottsága azonos szinten maradt. Polgári, konzervatív szavazókról ne is beszéljünk: ők az a 40% körüli tömeg, akik makacsul távol maradnak: nem csoda, hiszen senki nem képviseli őket. A ner-lovagok hangos és ütőképes, az elmúlt 9 évben erősen felszerszámozott csapata őket gázolta le először: a demokrata fórumot, a kisgazdákat.

Számtanilag értelmetlen: az „összefogás”, még ha a Munkáspárt, meg a Mi hazánk pár tízezer szavazóját is beszámítjuk, nem éri el az 50 százalékot. Akkor minek kéne engedményt adni a sovinisztáknak?

Nincs más út: megértetni Magyarország népének egy nagyobb részével: a sovinizmus, az irredenta acsarkodás, ami a mai kormánypártot jellemzi, a magyar nemzet végromlását okozza. A „nemzetek Európája” Európa – és az európai szellem biztos csődjét jelenti. A magyar értékeket csak úgy tudjuk megőrizni, ha hozzáadjuk a közöshöz. A mi dunai, tiszai tájakhoz, hagyományokhoz kötődő szeretetünket hozzáadjuk a Loire menti, rajnai – sőt, volgai – szeretetekhez.

Ez nem lesz könnyű, hiszen Budapest szinte zárvány maradt a nagy, hungarista tengerben. A minden idők nagy részvételével lezajlott tegnapi választáson ugyan rekordszintű volt a részvétel: 43 százalék fölötti, ami a 2004-es 38,5%-os eddigi csúcsot is meghaladta, de a fővárosi részvétel 52%-nál is több volt.

És hát a csalások lehetőségét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Csak emlékeztetnék: a szavazási szoftver tulajdonosa „önként” eladta cégét a fidesznek úgy 8 éve – majd öngyilkos lett.

Ennek a gátlástalan, elvek és értékek nélküli csapatnak nem lehet ugyanilyen elvek és értékek nélküli „összefogással” gátat vetni.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

Május utolsó vasárnapjára — A Radó szökútja Győrött

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 25 - 17:24

Aznap (2019. 04.17.) a fotókkal illusztrált közlemény a Kisalföld nevű felületen egyetlen sor volt csupán:

„Átadták a Radó szökútját Győrben – Fotók: Mészáros Mátyás”

Másnap (2019. 04.18.) az oldalon címként őrizték meg ezt a csakis helyben értelmezhető szöveget, közzé téve, hogy „az újonnan elkészült vízforgató rendszert… tegnap adta át” a polgármester és két alpolgármester. Annál a nemrég felújított a kőmedencénél, amelyben sokáig víz se volt. És amely fölé – ezt én teszem hozzá – 1938 júliusa óta egy első világháborús hősi emlékmű obeliszkje magasodik. Azt nem én állítom, hanem a bővítményben olvasom, hogy az átadott létesítmény „szökőkútként és tükröződő medenceként egyaránt üzemelhet, két oldalról 20-20 befelé spriccelő fúvóka adja a látványt.” Helyesen fogalmazva, persze, nem a medence tükröződik, hanem a vízfelületén tükröződhet, ami a medence fölé magasodik.

Amit mintha a vízforgató rendszer átadói szégyelltek volna említeni.

Legalábbis a közlemény nem tartalmazza, hogy Borkai Zsolt polgármester a hősi emlékműről szólt volna bármit is. A bővítmény tanúsága szerint azokra az új szökőkutakra és más vizes alkotásokra emlékeztetett, amelyekre a rekonstruáltakkal együtt a hároméves felújítási program során a város 250 millió forintot költött. A két alpolgármester egyike, Radnóti Ákos is csupán több győri vizi létesítmény említésére szorítkozott, amelyek, mint mondotta volt, a lakosok körében „különös népszerűségnek örvendenek”. Fekete Dávid pedig az üzemelés tükröződő tárgyát puszta kellékként hozta szóba: „a lakosság részéről komoly igény érkezett arra, hogy szépüljön meg az első világháborús emlékmű medencéje, majd ezután a vízforgató rendszer elkészültére is”, rakta így egymás mellé, amit hallott és leírta, talán a sajtóreferens.

A fotók ugyanis az ünnepélyes átadás közönségeként egyedül őt láttatják, aki erre a rendezvényre – az otthoni email-címemre postázott levelében – engem is hiába invitált.

Amikor még volt sajtónk

A sajtóreferens – másokkal együtt – a címemet az elődje által készített, a sajtónyilvános eseményekre meghívandó kollégák listájának részeként örökölte. Elődjével a 2013-as árvíz idején beszéltem utoljára, aminek eredményeként a Radó-sziget lezárásáról az MTI akkor még általam szerkesztett Önkormányzati Sajtószolgálatának honlapján – a veszélyt tizenkét fotóval érzékeltetve – az alábbiakat publikálta: „A Győr-Szol Zrt. az árvízi helyzetre való tekintettel teljesen lezárta Győrben a Radó-szigetet a járművek és a gyalogosok előtt. A lezárás ellenére akadnak járókelők, akik a sziget területére bemennek, ami tilos és életveszélyes. A szolgáltató felhívja a figyelmet arra, hogy a szigeten tartózkodók a vízpartról a sáros, vizes füvön könnyen becsúszhatnak a vízbe és a megáradt folyóba belefulladhatnak. A Győr-Szol Zrt. ezért nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy a Radó-szigeten tartózkodni az áradás ideje alatt gyalogosan is életveszélyes.”

Igen, 2013-ban – akkor még, egyelőre még – az MTI (a Vince Mátyás elnök megbízásából velem létrehozatott – és az Orbán-érában megtartva ugyan, de nélkülem kiüríttetett – országos önkormányzati honlappal együtt) közmédiának, sajtónak számított. Bizonyára ezért nem újították meg 2014-ben (indoklás nélkül) a szerződésemet, az utódom pedig a többi között a győri önkormányzat illetékesének ösztökéléséről is „megfeledkezett”, amiért immár hatodik esztendeje, hogy Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata ezen a honlapon helyi történésekről semmit nem közöltetett. (Amiben azért szerepe lehetett, hogy Maróti Zsuzsa, „az újságírás vidéki nagyasszonya”, mielőtt megváltak volna tőle, akkoriban maga hagyta el az MTI győri tudósítói irodáját.)

Mivel önszántukból a helyben választott vezetők (néhány fehér holló kivételével, amilyen pédául Dicső Laci Alsómocsoládon, vagy Köteles László Komlóskán), valamint az általuk közlésre, híradásra felhatalmazott írástudók nemigen éltek az ingyenes és országos publikáció lehetőségével, az MTI önkormányzati honlapjának olvasottsága is csökkent, s ez az egymást erősítő két hatás nem csupán az én ötéves munkám eredményét tette tönkre (egytizedénél kevesebbre zuhanni engedve a helyi hírek számát), hanem az önkormányzati nyilvánosságot magára hagyva az önkormányzatiságnak volt-van ártalmára.

És feltételezem, hogy Borkai Zsolt polgármesternek – vezetőtársaival egyetemben – ellenére van az ő munkájuk eredményét fogadó teljes érdektelenség, amivel ezen az avatáson szembesültek.

A meghamisított emlékezet

Parafrálva az avatás hírbeli tárgyát, a győrieknek a Radó név a kedvelt szigetüket jelentheti, amelyet belvárosukban a Rába folyam két ága ölel, a szökútja kifejezés pedig a sziget szökőkútjára vonatkozhat, ha igaz.

De nem az.

Szentmártoni Radó Kálmánról, császári és királyi kamarásról, megyei főispánról, a Rábaszabályozási Társulat vezetőjéről, majd kormánybiztosáról eredetileg halálának esztendejében, 1899-ben a sziget sétányának déli részét nevezték el, aminek északi részét akkor a győriek sétatérnek tituláltak, de ami hivatalosan a hősi emlékmű Radó-téri átadásának évében Mussolini sétánynak neveztetett. A háború után a sziget a Bajcsy-Zsilinszky nevet kapta meg, 1947-ben pedig a korábbi Radó és Mussolini sétány egésze Tolbuhinról lett elnevezve, és a szigetet – félig a közbeszéd szerint – hivatalosan Radó sétatérnek nyilvánították. De csak 1991 óta van Radó-szigetként bejegyezve, amikortól a hősi emlékmű előtti medencés terület hősők terének nevezhető.

A sziget szökőkútja azonban csak a hír szerint volt a mostani (közönségtelen) ceremónia tárgya, azt valójában 2017 júniusában és másutt avatták, jelesül a Radó-sziget csúcsánál, ahol úszik a vizen, és elúszna is, ha a „tutaja” nem volna lehorgonyozva, így viszont a vízszintingadozást mindig a felszinen és helyben követi. Hamincöt méter magasra szökik a fősugara, ami esténként megvilágítva, ragyogó fényben pompázva záporozik, vagy alkalmanként filmeket vetítenek rá.

Amit most avattak, az nem szökőkút, hanem egy olyan berendezés,ami lehetővé teszi, hogy a medence két hosszanti oldalán elhelyezett fúvókákon át a hősi emlékművet tükröző vízfelületre olykor-olykor vizet spricceljenek.

Hogy túl részletes ez a leírás?

Igen.

Mert úgy vélem, hogy az igazságot nem eltemetik, hanem hitelesítik részletek.

És az igazság az, hogy az emlékmű 1938-as létesítése, a rendszerváltoztatás utáni részleges, majd 2010-es teljes felújítása és környezetének mostani rendbetétele megosztotta és megosztja a győrieket.

Őket is.

Bennem például borzongást is keltett 2001-ben az emlékmű főfigurája, amikor először láttam.

Egy nagyon izmos, meztelen felsőtestű, katonasisakos férfialak – miközben kardjával az általa féken tartott párduc mancsai alatt tekergő kígyót elmetélni készül – fölöttem szegezte a messzeségbe a tekintetét. Azt sugallta, hogy csakis harccal, tekergő kígyók eltaposásával, megsemmisítésével vívhatják ki a mi jövőbeli békénket a mi erős, minden vadságot visszaszorító, csakis a vandálság ellen háborúzó, hős fiaink.

A megborzongtatásomban része lehetett a szobor alatti kőkoloncra vésett, a Hitler csatlósaivá vezényelt áldozatokra emlékeztető második évszámpárnak is: 1939-1945.

Utóbb megtudtam, hogy egy bizonyos Öregcserkész baráti kör nevet viselő helyi egyesület kezdeményezésére, de nem az önkormányzat, hanem az első Orbán-kormány jóváhagyásával (támogatásával?) vésték bele a kőbe 2000-ben, hogy az 1938-ban állított, az első világháború katonahalottaira emlékeztető obeliszk (meg a szobor!) a Don-kanyarban 1943-ban megöletett honvédeinket is a nemzet hőseinek aposztrofálja.

„A haza nem lehet ellenzékben”

A felavatás után bő hatvan évtizeddel később kőbevésett, emlékezethamisító évszámpárról egyetlen fotót leltem, ami 2002 májusának utolsó vasárnapján készült, az 1924. évi XIV. törvénycikkben e meghatározott napon tartandó Magyar Hősök Emlékünnepén. Ezt a napot az első Orbán-kormány beterjesztésére az Országgyűlés által 2001-ben elfogadott LXIII. törvény ismét ünnepnappá tette, és hivatalosan kibővítette mindazokra „akik vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért”, függetlenül attól, hogy mikor, ki ellen, kinek az oldalán, s hogy parancsra vagy önként cselekedtek-e.

Az ismét ünnepelendő – és Győrött koszorúzással megünnepelt – napot megelőzte Orbán Viktor 2002. május 7-ei „a haza nem lehet ellenzékben” kijelentésétől hírhedt beszéde, amelyben önálló, kormányoktól független cselekvésre buzdította a polgárokat. „A polgári Magyarország az, amit az emberek polgárként tesznek, kormányoktól függetlenül”, mondta a többi között.

Győrött 2002 májusának utolsó vasárnapján az önkormányzat részvétele nélkül, mondhatni, a helyi választók többségének akaratával szembeszegülve koszorúztak.

És ebben kizárólag az a véletlen, hogy választási vereségét követően az első Orbán-kormány éppen azon a napon fejezte be ügyvezetői működését, amely napon a csatolt fotó készült. A szöveget másnap tette hozzá a Kisalföld című napilap.

A fiúk a kamrában

Hősi halottakról az ezredforduló utáni első évek magyarországi önkormányzatainak választott testületeiben nemigen esett szó.

Ezt az önkormányzati világ avatott krónikásaként tanúsíthatom.

Munkatársaimmal – és tisztes honoráriumért foglalkoztatott, az ország háromezer településéről tudósító újságírók csapatával – az ezredfordulóra újítottuk meg a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége akkorra már tíz évfolyamot megélt, általam alapított ÖNkormányzat című országos havi folyóiratát, amelynek a januári lapszám először színes első oldalán a VERESÉG KÉT ÉVRE címsor a lapfejnél is nagyobb betűkkel ordított.

„A Magyar Köztársaság legújabb, ezúttal kétszer egy évre szóló költségvetési törvénye valamennyi hazai helyi önkományzat veresége”, fogalmaztam akkor a polgármesterek körében Micimackósként emlegetett írásom elején, hozzá téve: „Mert a kormányzat az Európában honos érdekegyeztetéses törvény-előkészítés helyett a törvényalkotáshoz tisztította meg a terepet.”

Az önkormányzati bevételeknek az államháztartási bevételekhez viszonyított arányának csökkenő tendenciáját – az elemzés, a grafikon és a táblázat mellett – „a vereség lépcsősorán” Róbert Gida lefelé bukdácsoltatott Micmackójának rajzával (E. H. Shepard) és az ábra aláírásával (A. A. Milne, Karinthy Frigyes fordításában) érzékeltettem: „Íme, Medveczky Medve úr, amint bukdácsol lefelé a lépcsőn, kopogtatva a feje búbjával, kipp-kopp, minden lépcsőfok egy koppanás. Előtte Róbert Gida, az ő gazdája. Amennyire Micimackó értelme terjed, meg van győződve róla, hogy ez az egyetlen módja a lépcsőn való közlekedésnek. Néha ugyan kétség fogja el, mintha lehetne másképp, de ezt csak akkor tudná megfontolni, ha egy pillanatra megállnának a lépcsőn, és módjában volna fontolgatni. Talán akkor se.”

Lengyel László szerint („Tessék mondani: ki lesz a király?”, ÖNkormányzat, 2001. december!) “Magyarországon a ’98-as választások után nem az volt az első döntő kérdés, hogy a Fidesz-kormány az osztogatással hogyan teremt a maga számára kliensi viszonyt. Ezt megelőzte egy nagyon fontos lépéssorozat; az önkormányzatok autonómiáját az állami redisztribúcióval kezdték korlátozni. Vagyishogy a rendszer nem azzal kezdődött, hogy Kaposvár pénzeket kapott, hanem az állam előbb elvonta a pénzeket… hogy maguk az önkormányzatok, legyenek azok bármilyen színűek, kizárólag a központi hatalom kegyétől
függjenek. Ez az első olyan kormányunk, amelyik… visszavitte az országot ebből a szempontból a hetvenes évekbe, amikor egy központi hatalom a lojalitás alapján dönthet a jövedelmekről. És csak nála vannak a jövedelmek, mert ez a döntő kérdés.”

A FIÚK, A KAMRÁBAN

Ezt a címet adtam a fentebb említett januári elemzésem részeként keretezett, az alábbiaknál valamivel hosszabb jegyzetemnek, amelyben a hatalom birtokosai az AKI NINCS VELÜNK, AZ NINCS! jelmondat koncepciózus, gyakorlati hasznosítására törekedve saját használatra bontják ki e maliciózusan negatív kijelentés pozitív üzenetét: AKI VAN, VELÜNK VAN! „És nekünk nekik kell adni, akik vannak. Hogy velünk maradjanak, hogy legyenek. Hogy mi legyünk”, írtam Orbánékról akkoriban.

ISPA ha mondom, segít a gondon

Győr tőlük semmit nem kapott.

Pedig egyike volt azon nagyvárosoknak, amelyeknek az Európai Unió a tagjelölt országok felkészülési támogatására fordítható anyagi forrásaiból – az úgynevezett csatlakozási alapok egyikéből – 2001. január elsejét követően kormányzati kiegészítéssel kellett volna részesednie.

Mert szörnyen szennyezte a Dunát, Európa folyamát.

Ezt Maróti Zsuzsa (a vidéki újságírás MTI-s nagyasszonya) a szokásos m. zs. aláírással tette közzé az általam szerkesztett országos havi folyóirat fentebb említett 2001. januári lapszámában. Írása annak a Védeni KELL a környezetet című összeállításnak a része volt, amelyben a lap megyei (de jobbára nem MTI-s) tudósítói a csatlakozási alapok helyi környezetvédelmi felhasználásáról adtak képet. „A várakozáshoz képest késik a győri szennyvíztisztítóra elnyert ISPA-támogatási szerződés aláírása”, írta Zsuzsa. „A győri városvezetés a tavaly koraőszi aláírásban bízott, amikor a nyár közepén hírét vette, hogy pályázatukra igennel voksolt az ISPA-programot felügyelő EU-bizottság. Úgy kalkuláltak, hogy… ha minden a tervek szerint halad, akkor (legkésőbb) 2001 elején elkezdődhet a kivitelezés.” A megszólaltatott Eredics Imre alpogármester állította, hogy „jószerivel csak a pénzügyi keretek megnyitása van hátra”, márpedig ha „a szerződéskötés csúszik, előfordulhat, hogy az egész dokumentációt át kell dolgozni…”

Ma tudom, hogy át kellett dolgozni.

Magyarország új, 2002-ben hivatalba lépő kormánya arra kényszerült, hogy 2003. október 8-án hivatalos kérelemmel éljen a többi között az „I. 2000 HU 16 P PE 001: Győri szennyvíz projekt” befejezési határidejének „2003. december 31-ről 2006. június 30-ra” való (immár második) módosítására, amelyet Európai Bizottság illetékes főigazgatósága – 2003. december 13-án kelt levelének tanúsága szerint – elfogadott.

Ha nem fogadta volna el, akkor Magyarországot – Győr félig kész, a Bős-nagymarosi vízlépcső rendszer kapcsolódó beruházásaként létesített, de az építkezés leállítása folytán a biológiai technika kiépítését nélkülöző szennyvítisztítójával – az Európai Unió nem fogadta volna be.

Annak idején Maróti Zsuzsa megírta, hogy a befejezetlen létesítmény a szükséges leglább 90 százalék helyett „mindössze 40 százalékos tisztítottságú szennyvizekkel terheli a város befogadó vizeit”, és arról is hírt adott, hogy a beruházást – amelyre sikeres pályázata révén a város Brüsszeltől a nettó beruházási összeg felét nyerte el (7 millió 250 ezer eurót), a másik fele kétharmad részének állami finanszírozásával – eredetileg 2002 végére kellett volna befejezni.

Mivel a források az új kormány Pénzügyminisztériumának 2003. június 23-ai, a győri ISPA-projekt állami finanszírozására vonatkozó széndéknyilatkozatát követően, csak ez esztendő őszén „álltak rendelkezésre, így októberben írták alá a szerződéseket, addigra azonban a szennyvíztisztító építésének engedélyei lejártak, újra kellett azokat kérelmezni”, számolt be minderről 2004. május 13-án a Kisalföld című napilap.

Mindazonáltal a határidő (második) módosítására vonatkozó, fentebb említett kormányzati kérelem brüsszeli elfogadtatása folytán a Győr városi szennyvíztisztó telep bővítése az akkor már (2004. május elsején) az Európai Unió tagjává fogadott Magyarország legelső sikeres uniós – ISPA/Kohéziós Alap projekt – támogatású környezetvédelmi beruházása lehetett. Annak ellenére, hogy az Európai Bizottságnak a projekt zárójelentésének elfogadását tatalmazó levelét csak 2008-ban (!), a május 23-án, pénteken tartott avatási ceremónián adhatta át Borkai Zsoltnak, Győr polgármesterének Bajnai Gordon, az akkor egy hete alakított Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium első embere.

Az évszámra csak következtetni lehet, de máskor ez az esemény – aminek a megtörténtét fotó is igazolja – nem történhetett. Mert 2006 májusában Borkai Zsolt még nem volt polgármester, 2007 májusában pedig a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium még nem létezett.

A gyor.hu portál és egy másik helyi honlap azonos szövege szerint

e május 23-ai pénteken az állami hozzájárulásért „Borkai Zsolt polgármester mondott köszönetet a miniszternek”, akinél egyszersmind a Győr mellett további száztizenegy települést érintő hulladékgazdálkodási program állami támogatását is kérelmezte.

A Gyurcsány-kormány miniszterénél.

Amely kormánytól Győr megkapta az uniós támogatás összegének állami kiegészítését, amelyben balos vezetése idején, az első Orbán-érában hiába bizakodott.

Borkai és a Fidesz

Borkai Zsoltot polgármesterjelöltnek 2006-ban a Fidesz találta meg.

Ami, persze, neki se lehetett ellenére, mert politikai pályáját az MDF-ben kezdve csalódnia kellett: az országgyűlési választáson olimpiai bajnokként is csak a pártlista kilencedik helyén szerepelhetett, s nem vitte semmire. A profi sportolónak a győzelem volt a kenyere, s született győri polgármesterjelöltként feltételezte, hogy a Fidesz-KDNP támogatásával győztes lehet. De azt tudta, hogy a Fidesznek jobban kellett a neve Győrött, mint ő maga. Egy interjúban arra a kérdésre, hogy „… ha már a fiatal demokraták védernyője győzelemre segítette, Orbán Viktortól tagkönyvet is kér-e”, így válaszolt: „A kampány alatt többször elmondtam; nem akarok belépni a Fideszbe. Köszönöm támogatásukat, a győzelemhez azonban nemcsak az kellett, hogy a Fidesz–KDNP álljon mögöttem, hanem az is, hogy Borkai Zsolt volt a jelölt.”

A lólengés európa- világ- és olimpiai bajnoka csak a magyar tornasport halhatatlanjaként (2009) és a 2010-es választáson egyéni mandátumot szerzett országgyűlési képviselőként csatlakozott a fideszesek frakciójához, ahol „büszkeséggel töltötte el”, hogy a katonákra vonatkozó választhatóság ötéves moratóriumát őmiatta csökkentette a rendészeti bizottság fideszes elnöke három évre.

Borkai Zsolt polgármesterjelöltként élte át „a haza nem lehet ellenzékben” jelszó jegyében felhergelt győri „polgári körök” kormányellenes tüntetéseit. A Magyar Vidék- és Polgári Párt (MVPP), a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP), a Jobbik Magyarországért Mozgalom szervezésében például a Pajzs Szövetség, vagy a Ne-Felejcs (sic!) Polgári Egyesület aktivistái és mások 2006 szeptemberének második felében másodjára is csupán vagy másfélszázan voltak. Addig demonstrálnak, mondta fenyegetően ekkor az MVPP megyei elnöke, amíg a „hiteltelen és hazug állítólagos miniszterelnök”, meg az országos rendőrfőkapitány nem mond le. A Pajzs Szövetség képviselője is szónokolt, szerinte „a magyarság a nemzetpusztulás szélére jutott”, s a szent korona országát kellene újra létrehozni. A szereplők egyikét érdemes megneveznem is, ő Fehér Imre, aki a Ne-Felejcs Polgári Egyesület tagjaként (nem nyilvánosan az egyesület alapító elnökasszonyának, Fehérné Markó Kamilla törzsszéki vitézi hadnagy férjeként) Petőfi Sándor Nemzeti dal című költeményét szavalta el.

Nahát, vele gyűlt meg a baja Borkai Zsoltnak 2008 decemberében.

Nem először.

A „lekerült felirat”

„Hiába lepukkant az emlékmű, egyelőre szóba sem jöhet a felújítás”, közölte a Fehér Imre által aláírt, civil szervezetek kérelmét tartalmazó levélre adott önkormányzati válasz lényegét képaláírásként (is) a Kisalföld című napilap.

A máshol is publikált fotó 2007-ben, vagy 2008-ban készült.

Az emlékmű talapzatán új az első világháborús és már hiányzik róla a második évszámpár.

A fénykép tanúsítja, hogy nem pusztán „lekerült az emlékműről” – a későbbi közlemény szerinti 2009-2010-es rekonstrukció során – „a második világháború kezdetét és végét jelölő felirat”. Az a rekonstrukció (és a talapzat újravésetése) ELŐTT távolíttatott el onnan.

De mikor?

Ha az előző önkormányzati testület tüntettette volna el, annak híre kelt volna az országban is. Az eltávolításban (és az újravésetésben) az új polgármester közreműködése valószínűsíthető, mert Borkai Zsolt polgármesterként nem tűrhette, hogy városa sétaterére kalauzolt vendégeiket a téves évszámra mutatva röhögtessék a győriek. A hamisítás elismerését nyilvánosságra hozni azonban sem neki, sem a támogatóinak, sem a testületének nem volt érdeke.

Gondolják el!

Egy nagyváros működéséért felelős, fideszes többségű választott testület (élén egy olimpiai bajnokkal) került szembe „a haza nem lehet ellenzékben” jelmondat jegyében nemzetivé tüzelt polgári körök kicsiny, de harcos csoportjainak tagjaival (élükön „Győr öregcserkészével” – így nevezték őt akkoriban –, Fehér Imrével).

Az alezredes és az öregcserkész

Igen nagy a fajsúlybeli különbség a két élember között.

Már akkor is az volt, amikor egyazon, közös politikai rendezvény résztvevőiként szerepeltek.

Borkai Zsolt a győri püspökség és a Ne-Felejcs Polgári Egyesület koszorúzással egybekötött 2006-os, közös Szent István-napi megemlékezésén, az ünnepi szentmise után, az egyesületi elnök, Fehérné Markó Kamilla köszöntőjét követően a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjeként tartott beszédet, majd a műsorban az elnöknő férje, Fehér Imre versmondóként szerepelt.

Borkai Zsoltot átkosbeli sportsikerei (európabajnoki, világbajnoki címe, sérülten megszerzett olimpiai bajnoksága) tették ismerté, többen tudtak arról is, hogy a Magyar Néphadsereg hivatásos állományának tisztjeként kapott magas rangú kitüntetéseket, majd a rendszerváltoztatást követő évek elején testnevelő tanárként a helyi Béri Balogh Ádám Honvéd Gimnázium oktató főtisztje lett, s már hét éve volt az iskola alezredes igazgatója, amikor a mikrofonhoz lépett.

A versmondó Fehér Imrében némely résztvevő a vízügyesek egykori KISZ-titkárát vélte felismerni, csak néhányan tudták beazonosítani, hogy a korábbi Győri Határőr Igazgatóság sajtóreferenseként a zöldhatáron való átjutást megkísérlő, az osztrák határőrökkel együttműködve elfogott, más országokból menekülő határsértőkről rendre ő nyilatkozott. Viszont elég sokan, talán kéttucatnyian is a város szocialista polgármesterével összeszólalkozó magyar néptribunt látták benne. Mert ő volt az, aki – miután az úgymond hatezer győri lakos képviseletében általa aláírt petícióban hiába kérelmezte a két világháború között létesített, a hajdani Nagy Magyarország térképét is láttató Országzászló-emlékmű visszaállítását – az év elején hangos szóval visszautasította Balogh Józsefnek az országzászló mellett uniós tartalmat is megjelenítő alkotás felállítására tett (és a közgyűlés által utóbb elfogadott) indítványának indoklását, amely szerint a mindössze négy civil szervezet kezdeményezésnek megvalósítása a többségében nem irredenta magyar társadalomban, így a győriek között is fölös indulatokat gerjesztene.

Amikor aztán csakugyan fölös indulatokat gerjesztett Győrött az eredeti Országzászló-emlékműnek az új testületben áterőszakoltan engedélyezett felállíttatása, azt Borkai Zsolt és a testület részvétele nélkül kényszerültek felavatni 2008. június 4-én, a trianoni békediktátum nyolcvannyolcadik évfordulóján.

A Kisalföld híre szerint a polgármester és a Fidesz-frakció külön-külön jutott a részvételüket megtagadó elhatározásra. Főképpen a Magyar Gárda bejelentett részvétele miatt. Amelynek tagságát Fehér Imre is toborozta. És miután bírálták emiatt, már a Ne-Felejcs Polgári Egyesület szakmai igazgatójaként jelentette ki, hogy „a kommunisták és a szoclibek tartják fasiszta, náci, nyilas szervezetnek” azokat, akiknek „a nézeteiből a haza és a nemzet szeretete árad.”

A „katonai tiszteletadással” végbevitt, Fehér Imre nyugalmazott őrnagy által parancsnokolt aktus rövidebb volt ugyan a tervezettnél, de jóval hosszabb a kelleténél. A résztvevők – a Magyar Gárda bevonuló századával, a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének zászlóit hordozó dunaszerdahelyi és győri cserkészekkel, győri középiskolás diákokkal, a 64 vármegye földjét adományozó és a térre hozó Pesthidegkúti Polgári Körök Szövetségének képviselőivel, az Országzászlót emelő és kisérő nemzetőrökkel, a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület egyenruhás tagjaival, a Ne-Felejcs Polgári Egyesület aktivistával, a műsor szereplőivel, a külhoni magyarokkal, az egyházi méltóságokkal és más meghívottakkal együtt – másfélezernél is többen áztak a szemerkélő esőben, s hallgatták végig a szónokokat. A leghosszabban Ottófi Rudolf, a város KDNP-s alpolgármestere beszélt, aki a helyi választókat a testület nélkül képviselve adta át és fogadta el magától jelképesen az emlékművet, miután a zászló felvonatására a tőle erre kért engedélyt a parancsnokoló Fehér Imrének megadta. Több tervezett program azonban, így például egy ünnepélyes fáklyaátadás elmaradt. A narrátor hiába szólította Pfannl Tamást, az eredeti Országzászló-emlékmű tervezőjének, Pfannl Egon Ervinnek az öccsét, hogy hozhatja a fáklyát, amit a program szerint az alpolgármesternek kellene átadnia, Pfannl Tamás nem volt sehol.

Így a fáklyával, amellyel Pfannl Tamás édesapja az 1936-os berlini olimpia lángját az egykori Országzászlóhoz az itteni szakaszon vitte volt, Győr városa ezen az ünnepnapon, fájdalom, nem gazdagodhatott. Nem maradt el viszont a nemzeti fájdalom eme emléknapjának a nemzeti ellenzék általi elismertetése, mert ha a Fidesz nem is, a KDNP hivatalosan képviseltette magát Simicskó István személyében. „Semmi és senki nem választhat el bennünket, magyarokat, sem a határ, sem Gyurcsány Ferenc”, mondta a párt országos alelnöke múltelemző, rendezvényzáró beszédében, amelyben Trianont (azaz a Magyar Királyság Horthy Mikós által kinevezett képviselői által is aláírt trianoni békeszerződést) az egész emberiség ellen elkövetett bűnnek minősítette, végül Wass Alberttől idézett néhány mondatot és nemzeti kormányt kívánt a hazának.

Az örökláng és a tükörkép

Az öröklángot a Hősi Emlékmű obeliszkjének csúcsára és a tükröződését a medencéjének vízfelületén legelőbb az öregcserkész követelte vissza. Immár a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület elnökeként a Ne-Felejcscsel együtt összesen kilenc további egyesület képviseletében.

Az emlékmű „alapos, gondos, körültekintő, szakszerű” felújítását követelte a Borkai Zsolt titkárságára 2008 decemberében eljuttatott dokumentumban, s ami a múlt felelevenítését illeti, teljes joggal.

A kilenc méter magas oszlop csúcsán elhelyezett a tűzvederben egykor valóban örökláng égett, a medence pedig nem az utóbb, szerinte tudatlanságból beletelepített növényzetnek és aranyhalaknak készült, hanem, hogy a hősök emlékműve tükröződjék is a vízfelületén.

Fehér Imre a rekonstrukció befejezésének határnapját legkésőbb 2010 májusának utolsó vasárnapjában szabta meg, egyszersmind követelte, hogy az emlékmű térsége kapja vissza a Hősök tere nevet, továbbá, hogy a Radó-szigeten a Hősök napján kegyeletsértő rendezvényeket – például gyermeknapot – ne tartsanak.

Az önkormányzat testületének elutasító válaszát a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület 2009. január 4-én vette át.

Az elutasítás legfőbb indokát, az akkortájt minden országot sújtó gazdasági válság elhúzódását (amely Magyarországon az önkormányzatokat 2009-ben az előző év állami támogatásának egytizedétől fosztotta meg, s alaposan megnehezítette a lehetséges drágulásokhoz igazítani a helyi költségvetéseket) Fehér Imre minden kifogás „varázsszavának” vélelmezte, s „különösen döbbenetesnek” tartotta, hogy egy önmagát jobboldalinak, nemzetinek tartó városvezetés filozófiájában a közös múlt értékei ápolásának a szándéka sincs jelen.

Merthogy a győri városháza erről még tárgyalást se kezdeményezett a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület és a vele egyetértő kilenc civil szervezet képviselőivel.

Nyomásgyakorlást ígért, de mielőtt ennek módját vázolta volna a Kisalföld riporterének, megjegyezte, hogy az említett értékek képviseletét nem pártpolitikának, nem jobb és baloldali kérdésnek, hanem össznemzeti, magyar, s ezen belül szűkebb pátria, Győr polgárai közös ügyének tekintik, amiért is az előkészületekre koncentrálva a szobor korabeli felállításáról levéltári anyagot gyűjtenek, s azt a rendbetételéhez szükséges – mintegy ötmillió forintra becsült – öszeg pontos kalkulációjával együtt egy hónapon belül leteszik az önkormányzat asztalára.

Ismerve mindazt, amit az önkormányzat asztalára ezügyben letehettek, megállapítható, hogy a beígért nyomásgyakorlás jórészt sikeresnek bizonyult. A kilenc méter magas emlékoszlop csúcsán lévő tűzvederben a kegyelet öröklángja fellobbanhatott (egyelőre csak az ünnepség idejére – lásd a képen), és a teljes egészében felújított kompozíció (az ünnepségen a gárdistákkal együtt – lásd a képen) a medence vízfelületén tükröződhetett.

(A kegyelet öröklángja az ünnepségen fellobbanhatott)
(A medence vízfelületén bármi más is tükröződhetett)

Az ünnepséget a 2010-es esztendő májusának utolsó vasárnapjában megszabott végső határidő helyett mindössze egy hónappal később, az év júniusának utolsó szerdáján tartották az esőzések miatt, és noha az esti órák szúnyoginvázója a tudósítás szerint olyor intenzív csapkodásra késztette a résztvevőket (a kezdeményező civil szervezetek tagjait, a támogatókat, a gárdistákat, a fellépőket – a többi között a Rába Koncert Fúvószenekar, a Pannon Kvartett és Barátai, a Talpasok Kara tagjait –, még a Történelmi Vitézi Rend és a Szent László Határőr Hagyományőrző Egyesület díszalegységeinek egyenruhásait is), akik az immár hivatalosan Hősök terének nevezett helyen az elszenvedett csípések ellenére kitartottak a műsor végéig mindösszesen kétszázötvennél tán többen is.

Az elsőként beszélő Fehér Imre az 1938-as avatáson elhangzottak felidézését, valamint az emlékmű rendbetétele rögös útjának felelevenítését követően „adta vissza az újjávarázsolt létesítményt” jelképesen a városnak, de Borkai Zsolt polgármester és a képviselőtestület többi tagja távollétében Ottófi Rudolf alpolgármesternek.

Az utóbbi mondta az ünnepi beszédet.

Szónokolt még bizonyos V. L. Erdős László nyugállományú honvéd ezredes, a hadisírgondozás hazai újraindításának kezdeményezője (akiről kevesen tudják, hogy a második világháború évszámpárja első világháborús hősi emlékművekre való országos rávésetésének ötletgazdája és szervezője volt), majd ökumenikus imát mondott Csorba János evangélikus lelkész, dr. Galavits József városplébános és Lentulai Attila református esperes.

A magyar ítélethirdetés harsonái

Manapság nem nehéz bármit fellelni a interneten, az ember beírja gugliba, amit keres és szinte minden esetben igen gazdag kínálatból válogathat. Valaminek, pláne valakinek a hiányáról meggyőződni azonban sokkal, de nagyon sokkal nehezebb. Ám kutatásom eredményeként kijelenthetem, hogy Borkai Zsolt polgármester 2019. április 17-én a Radó-szigeti első világháborús hősi emlékműnél a nyilvánosság számára először jelent meg. És az emlékművet egyetlen egyszer se láttatja a honlapján, sem a győri képeken, sem a nevezetességek, sem a szobrok, sem a Radó-sziget szökőkútját többször is szerepeltető látványosságok sorában, sem az egyes történéseket rögzítő, sem a hangulatokat érzékeltető felvételeken.

Miért nem?

Kevés azt állítani, hogy nem tartozik a kedvencei közé, mert szerintem, ahogyan én sem, ő se kedveli. Az a gyanúm, hogy az emlékmű korabeli felállításáról többet és mást tud, mint amit erről a rekonstrukció előkészítésére koncentráló, akár leváltárakban is kutató Fehér Imre rábukkanhatott, és az önkormányzat asztalára letett.

Az első, amiben ez az elsővilágháborús emlékmű különbözik a felsorolhatatlanul sok magyarországi elődjétől, hogy jóval fiatalabb náluk.
És nem véd, hanem támad.

A legeslegelső világháborús hazai katonaszobor Hatvanban elmúlt százéves. Őrzi a várost. Még tartott a háború, amikor felállították.

Akkoriban már jogszabály rendelte el, hogy minden magyar település anyagi erejének megfelelő, méltó emléket állítson azoknak a lakosainak, akik az életükkel adóztak a veszélyben forgó haza védelmében. A háború utáni, békésnek mondható szűk két évtizedben állított oszlopok, táblák, reliefek és szobrok leginkább a frontokról haza nem térők emlékét őrzik.

Az 1924-ben emelt szigetújfalui emlékművön a térdre ereszkedő katona tiszteleg elesett társa fölött, gyászolja őt.

Alig másfél évvel a második világháború előtt egy vasárnapi ünnepségen (Habsburg) Albrecht királyi herceg – a Győri Nemzeti Hírlap 1938. július 5-én, kedden megjelent száma szalagcímének tanúsága szerint – nagyszabású beszéddel avatta fel a győri hősök emlékművét. Legfőképpen Győr városának a nemzeti és a keresztény világnézet erőteljesebb fokozásában játszott szerepét hangsúlyozta. Spáth Gyula polgármester pedig „költői szépségű” beszédében azt mondotta volt, hogy az emlékműben „a harci riadó helyett a magyar igazság ítélethirdetésének harsonái szólalnak meg”.

(Spáth Gyula polgármester „költői szépségű” beszédet mond nem sokkal az új háború előtt.)

Az 1938-as Radó-szigeti hősi szobor nem az áldozatokra emlékeztet, még kevésbé gyászol. Napjainkban azt az egészen más tárgyú emlékművet juttatja eszembe, ami Budapesten, a Vértanúk terén az onnan nemrég eltávolíttatott, az egy kis hidacska korlátja felett a Parlamentre tekintő Nagy Imre-szobrot váltja fel.

Amit ugyanezen a helyen 1934. március 18-án avattak, amely napon az akkori Magyarország fő szövetségeséhez, Mussolinihez látogató Gömbös Gyula miniszterelnök Olaszországból hazaérkezett. Az 1919-es kommün bukásának emlékére a Fehér Ház Bajtársi Egyesület által állíttatott alkotás nehézkesebb, egyszersmind talán szétszórtabb is volt a győri szobornál (egy kőkoporsót tartó monumentális kőpillérnek a Parlament felöli oldalán Hungáriát egy sisakszerű koronát viselő robosztus nőalak testesítette meg, a pillér másik oldalán pedig egy sárkány vonaglott a rátérdelő csupaizom, az egyik kezével a torkát szorító, a másik kezének öklét végső ütésre emelő férfialak testének súlya alatt), de épp olyan félelmetes.

És mindkét műtárgyon felismerhetők voltak, illetve felismerhetők, vagy azok lesznek ma is a Horthy-korszak 1934-ben kezdődő (a szabadságjogokat korlátozó, a fasiszta-náci rendszerekhez mind jobban elköteleződő, zsidóüldözésbe torkolló) évtizedének militáns, fajvédő jegyei.

Ezt az évtizedet (amelynek némely elemét mai kormányunk már felelevenítette, s erélyesen törekszik több más elemének a visszahozatalára is) a tanult Borkai Zsolt bizonyosan ismeri.

És tudja, hogy mi lett a vége.

Aczél Gábor

Kategóriák: Szervezetek

Magyarország választ

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 25 - 14:10

Az ellenzék hangzatosan úgy teszi fel a kérdést: Európa, vagy Orbán? Mivel Orbán nem egyenlő Magyarországgal, Európával meg pláne nem, a kérdés ebből a szempontból értelmetlen.

Hanem, ami a háttérben van, meglehetősen érdekes. Mármint, ami a szavazást illeti. Akik külhonban dolgoznak, és van magyarországi lakcímük, személyesen kell, hogy leadják szavazatukat, míg a külföldön lévő magyarok mindezt megtehetik levélben is. Az akarat nyilván való. A külhonban dolgozó magyarok jó eséllyel nem a Fidesz hívei közé tartoznak, hát biztos, ami biztos, nehezítsük meg jól nekik a szavazást!

Amúgy is, az USA-ban kb. 1300-an szavaznak – ezek jó része bigott jobboldali – összességében pedig a külképviseleteken kb. 20.000-en (NVi adat).

Most egy csöppet a levélszavazatok pikantériájáról. A határon túlról max. 115 ezren szavazhatnak ily módon, ugyanis ennyien vannak a névjegyzékben. Jórészt a Vajdaságból és a Kárpátaljáról szavazhatnak, ugyanis Orbánék legnagyobb reménységei, a kilóra megvett erdélyi és felvidéki magyarok csak a szlovákiai, vagy romániai EP-listákra szavazhatnak.

A tegnapi napig 37ezer levélvoks érkezett be, aminek 11%-a a beküldött adatok és az itteni nyilvántartás különbözősége okán érvénytelen volt. Kérdem én, mennyire kell a szavazó polgárnak hülyének lennie, hogy pl. az anyja nevét helytelenül írja be? Pedig a Fidesz rendesen hülyebiztossá kívánta tenni a szavazást, amikor akkor sem minősítik érvénytelenek az ilyen voksot, ha nincs egyezés?

De van itt még egyéb pikánsság is: aki egyszer regisztrált, az 10 évig a névjegyzékben marad. Nem lehet sok holt lélek, de a csaláshoz egy is elég.

A lakájmédia és a hivatásos orbanisták minden idők legnagyobb fideszes győzelmét jósolják. Ehhez a megvett külhoniak – az adatok ismeretében és az érvénytelenségi tendencia következtében – egy tizednyi mandátummal se fognak hozzájárulni. Az egész amúgy is csak egy nyálverés. Lesz 14 mandátuma a Fidesznek? Na és? Legfeljebb kettővel több felfüggesztett képviselője lesz a Néppártban, sokra nem megy vele! Ez a soha nem látott győzelem hazai használatra szól: 21 Magyarországra jutó képviselői helyből 14 valóban tetemes fölény, csak éppen szart sem ér. Ha a Fidesz marad az EPP-ben – ami nem rajtuk múlik – akkor 14 képviselőjüknek kell bekussolni, felhagyni az Unió támadásával, és Putyin hatalmi érdekeinek képviseletével. Ha kilép/kirúgják, és a szélsőjobboldali nacionalistákhoz csatlakozik, az Orbán személyes veresége lesz, se Salvini, se Marine le Pen mellett nem rúg labdába.

Churchill szerint a politikában azok ügyesek, akik nagy hangon megmondják, mi lesz holnap, a jövő héten, a következő hónapban vagy évben, és, ha mindez nem jön be, magabiztosan elmagyarázzák, miért nem jött be, és különben is, mások a hibásak. Orbán pedig ügyes.

Bibó úgy fogalmazott: nem lehet politikai programot építeni hazugságra, ám ábrándokra sem. Magyarország pedig még mindig az ábrándok országa. Ha ehhez hozzá vesszük Kertész Ákos megállapítását, mi szerint a magyarok – de min. 2,5 milliónyi fideszbirka – genetikusan alattvalók, akkor nincs min csodálkozni.

A magam részéről ehhez még a cselédmentalitást is hozzátenném.

Kategóriák: Szervezetek

2022: Magyarország, Orbán után

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 24 - 15:10

2022 után már nem Orbán Viktor lesz Magyarország miniszterelnöke. Nem az ellenzék taszítja le a trónról – az övéi fosztják meg a hatalomtól. Azok, akik idővel felismerik, hogy a vezér meggyengült. Már nem ura a saját akaratának, szellemi képességei fogytán, bajai egyre nyilvánvalóbbak, olyannyira, hogy már nagy nehézségek árán sem lehet titkolni az emberek elől.

Három év múlva Lázár János lesz a miniszterelnök.

Lázár János jó miniszterelnöke lesz ennek az országnak. Nem minden országnak lenne jó miniszterelnöke, a legtöbb helyen nem is lehetne belőle miniszterelnök, de Magyarország igen alkalmas hely arra, hogy Lázár Jánosból bármi legyen.

Simulékonyság és keménység, visszafogottság és gátlástalanság, diplomáciai érzék és annak a hiánya.

Akinek mindene van, az annyit is ér.

Magyarország Lázár kormányzása idejében már utolsó napjait éli az Európai Unióban. Az uniós országok ugyanis addigra végképp megunták, hogy Lázár elődje, Orbán Viktor és kormánya folyamatosan sértegeti őket. Hogy csak a piszkos pénzük kell a magyaroknak, de az nagyon. Elzárják a pénzcsapokat, a még megmaradt, alaposan megcsappant utalásokat átláthatósághoz kötik. Akkor meg ugye, minek nekünk az Unió? Az értékeit megvetjük, csak a pénzük kell, de pénzt máshonnan is tudunk szerezni. Igaz, drágábban, de ezt nem kötjük a nagyközönség orrára.

Népünnepélyek kísérik majd országszerte a kilépésünket szentesítő népszavazást. A ma még uniópárti magyarok kétharmada a kilépés mellett fog szavazni. Felépül az első magyar-azeri balta-összeszerelő üzem.

Lázár miniszterelnök egyre gyakrabban beszél majd az Orbán-korszak visszásságairól. Nem nevezi bűnnek őket, ahhoz még túl közeli a Kedves Vezető országlása, de a negatív jelenségeket időnként már megemlíti. Hogy csak parasztvakítás volt a bevándorlás elleni harc, és szemfényvesztés a rezsicsökkentés. Németh Szilárdról, Rogán Antalról és Kósa Lajosról leleplező cikksorozat jelenik meg a Magyar Nemzetben. A Hármak Bandájának nevezett triumvirátus Azerbajdzsánban kér menedéket.

Lázár tudja, hogy a szabadrablás ideje lejárt. Amit lehetett, már szétosztották egymás között, ettől kezdve már csak kisebb, finomabb lenyúlások lehetségesek. Felépült minden stadion, alig győzték az urak üdvözlő beszédekkel.

Lesz ellenzék is persze, nem túl jelentős lélekszámú, de szabad szellemű, egymással vitázó emberek és pártok halmaza. Ők maguk nem is erőltették a saját létezésüket, de Lázár akarta, hogy legyenek. Beíratta az Alaptörvénybe, hogy ellenzéknek lennie kell, mert ettől látszik demokratikusnak egy ország. Meg különben is: szórakoztatja őt az ilyen. Még bátorítja is az ellenzéket, a vállukat lapogatja, időnként pénzzel segíti a létezésüket.

Lám, engem még az ellenzék is szeret, mondja majd Lázár János miniszterelnök, miközben a mellvédről integet az őt üdvözlő célzattal kivezényelt negyedmillió közmunkásnak.

Ilyen lesz Magyarország 2022 után. Ne legyen igazam.

Föld S. Péter

Kategóriák: Szervezetek

Csodazongoraművész, avagy embert barátjáról

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 23 - 17:03

Bogányi Gergelynek – írnám: zongoraművész, de az egésznek az égadta világon semmi köze a művészethez; zongorához, csodazongorához (kurzív!) persze jóval több – barátja van! [Nem óra, táska, stadion az igazi gazdagság! Az ember akkor igazán gazdag, ha barátja van!] B.G. barátja a fékezhetetlen agyvelejű Németh Szilárd (bocsánat, Aromo!).

A rokonait, a szerelmét nem választhatja az ember, de a barát afféle értékválasztás. B.G. tehát azokat az értékeket választotta, amit N.Sz. vall magáénak. [Lenne itten morfondírozni való a kép-viselő – kép-mutató viszonylaton.] A heves barátságra akkor derült fény, amikor a Fidesz alelnöke – [kiérdemelt pozíció!] meglátogatta a csodazongoraművészt az ő „zongoramanufaktúrájában”.

(„Ma reggel Bogányi Gergely is csatlakozott az Orbán Viktor hétpontos európai uniós programját támogatók népes táborához. Bogányi művész úr bemutatta a zongoramanufaktúráját is. A támogató ívet egy gyönyörű, általa kifejlesztett Bogányi-zongorán írta alá. Hajrá Magyarország!” – idézet N.Sz. büszke Facebook-oldaláról)

[Zongoramanufaktúra – jó szó! N.Sz alighanem latinos műveltségének tárházából húzta elő. Nekem is lennének személyes emlékeim zongoramanufaktúráról, igaz csak afféle kevésbé csillogó Kádár-koriról – érettségi után, nem egészen önszántamból, mondjuk így: atyai ötlet nyomán kerültem a Fővárosi Kézművesipari Vállalat Zongorakészítő Üzemébe iparitanulónak (zenélgess, de legyen rendes szakmád is!). A Liget utcai műhelyben nem csodazongorák épültek, de távoli elképzelés azért kialakult bennem a hangszerész szakmáról, tudom tehát értékelni le s föl B.G. (fülke)forradalmi innovációját.]

Mert mire jó a Csodazongora? mindenfélét alá lehet rajta írni. Még zeneértő társra is lelhetünk a szerklihez!

[“Először nem tudtam, hogy milyen hangszer a szerkli, de miszerint már belegyöttem. Szerkli az sem nem evés sem nem ivás, hanem az uralkodó körülmegy és mekkérdezi sorban mindtől, hogy hogy van és mi újság, de ez nem érdekli, és azután trónjába ül és sorban jelentenek. Ez szerklizés. Széptánc de semmi értelme és lehet, hogy el fogom törölni.”]

Vajon mi volt előbb: a csodazongora vagy a barátság? A Magyar Államnak – bárkit! takarjon is az eufemisztikus elnevezés – múlhatatlan szüksége volt csodazongorára, vásárolt is rögvest, közel egymilliárdért (én elmentem a vásárba közpénzzel) tíz darabot. A Magyar Államon kívül csodazongorát még nem vásárolt senki – tudtommal. A szerződés feltétele lehetett a szerkli? [Van az a pénz]

A fénykép sokatmondó; a majom és a köszörűkő jut az eszembe üstöllést. Amikor a hadügyi államtitkár puskával pózol, szívet melengető – kiköpött Old Shatterhand -, a pacal vagy a feszület is adekvát rekvizituma egy N.Sz.-fotóalbumnak (az ideológiailag pásszoló (szójáték!) focilabda túl sportos), de a zongora valahogy kibékíthetetlen ellentétben áll a csepeli kereszteslovag természetével. Hacsak nem titkos fegyverként fejlesztik migránsok és kommunisták ellen a haza és a keresztény értékek védelmében; egyes billentyűk lenyomásával talán tüzet okád az instrumentum.

N.Sz-nek is barátja van! Aki – ha már a kampánykörút egyik fontos állomása a híres-neves csodazongoramanufaktúra -, meg is szólaltatja az ő hangszerét, lelkét is beleadva a szerklizésbe (már tudjuk, milyen hangszer a szerkli!); játékából kihallik a barátság és – talán kissé halványabban, de igen szívhez szólóan – a Brüsszelnek szóló üzenet is [A hang(és kép-)zavarba a beszélő disznósajt alfelének harsonája reccsen.]. Kár, hogy a b-moll Zongoraverseny hangjaival némi szivárványszín keveredett a piros-fehér-zöld érzelmek közé (bár nem tudhatjuk, Csajkovszkij normális homoszexuális volt-e, aki nem tartaná magát egyenlőnek mondjuk Kövér, Németh vagy Bogányi urakkal.)

(A hivatkozásokra kattintva az olvasó gazdagíthatja az intertextuális élményt!)

 vendégszöveg: Rejtő Jenő, Németh Szilárd

a fénykép forrása: Németh Szilárd – Facebook

Éry Balázs

Kategóriák: Szervezetek

Orbán és a Renoir

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 22 - 16:42

Megvásárolta az állam a Szépművészeti Múzeum számára Renoir: Fekvő női akt c. festményét, ami dicséretes dolog, ám egyben meglepő is. Mivel semmi köze a focihoz, nem igazán érthető a cselekedet mozgató rugója.

De hát, Baán László, a Liget-projekt főhalljakendje, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója kellő módon maga alá iprikált ettől a nagy kegytől, ami – azért lássunk tisztán – kizárólag Orbán Viktor nagylelkűségének köszönhető. Igaz ugyan, hogy elvben a magyar állam vette meg csekély 3,5 mrd forintért, de, ugyebár, mindenki számára világos – mivel Orbán = Magyarország – kinek kell hálát rebegnünk. Az a nyüves 3,5 mrd stadion ügyben úgysem lenne elég még egy vizesblokkra sem.

Baán – akit a Főméltóságú Úr helyezett posztjába, és akinek, jó csinovnyik módjára, első dolga volt dúlásba kezdeni a Liget-projekt örve alatt, elgaloppírozta magát. Úgy vélte, hogy ez a orbáni szponzoráció annak a jele, hogy most már a hazai pénzes méltóságok is megnyitják bugyellárisukat és képzőművészeti mecénánsként fognak szerepelni a magyar kultúra színpadán, és ennek a reményének hangot is adott.

Namármost. Az ilyen mecénássághoz némi indíttatás is szükségeltetik, mondjuk kultúra, de legalább is annak igénye. Matolcsy még csak-csak, elvégre ő legalább szőnyegeket, meg zongorát vásárolt igaz, nem a köz, csak az MNB számára, meg a neve is előkelően y-ra végződik, de el tudja képzelni valaki Mészárost, Csányit vagy Garancsit, uram bocsá’, a falfestménnyé magasztosult Kósát, amint azzal fekszik-kel, hogy mecénánsként fog fényt vinni Magyarország kulturális éjének homályába? Na, ugye.

Baán azonban gondolt egy merészet, és azt tervezi, Orbánt is bevonja mamelukjai meggyőzésébe. Mert hát, Orbán fejlett szépművészeti érzékkel rendelkezik. Oly annyira fejlettel, hogy ezt találta nyilatkozni:

· a baloldali, progresszív megközelítés szerint az egymillió kulturális emlék közt “a halott fehér kultúra porosodó tárgyai” láthatók, nemzeti szempontból nézve viszont ez az “eleven kulturális örökségünk”, és múlt talapzata nélkül “gyökértelenül sodródunk a történelem viharai közepette”

· a múzeumok a háttérintézményeikkel együtt a gondolkodás iránytűi

· tíz éve még gondolni sem lehetett Magyarországon nagy kulturális vállalkozásokra, 2011-re azonban “megjött a bátorság”, hosszú távú, nagy kulturális vállalkozások nélkül ugyanis a gazdaság rendbetétele is kevesebbet ér

Érthető. Gyerekkorában az asztal körül kergették, ha nem akart nagy kulturális vállalkozásokat tervezni.

Gondolom, a karmelita kolostor freskóit is ennek a kulturális érzéknek engedve mázoltatta le. Nem szerette volna, hogy azok felemelő látványa elvonja figyelmét az ország ügyeinek intézéséről.

Renoir impresszionista festő volt. Az impresszionisták elsősorban a fény festői voltak, az adott dolgokat úgy ábrázolták, ahogyan adott pillanatban látták, ez az élmény vezette az ecsetjüket. Orbán maga is bizonyos mértékig impresszionista: az adott dolgokat az adott pillanatban úgy látja, mint senki más. Ábrázolni ugyan nem tudja – max. a pillanat hatása alatt cselekedni – cserébe, hogy viszonyuljon, felemás színű zoknit húz.

Az se rossz.

Kategóriák: Szervezetek

Mert az iránymutatás nagyon fontos

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 20 - 14:53

Főleg Orbanisztánban. Népünk Boldogsága, a Nagy Kormányos, a Nemzet Polihisztora iránymutatásokkal látja el a tudatlanokat. Mao Ce Tung is hasonló képpen cselekedett, az ő iránymutatása szerint növelték meg a termelékenységet a kínai parasztok, az acélgyártást, meg még sok mindent. Mao amatőr volt Orbánhoz képest, csak a saját népének adott iránymutatást. Ám Orbán Salvininek, Strachénak , fél Európának mutatott irányt, miként tudnak belső bajaiktól megszabadulni, miként tudnak figyelmet terelni: külső ellenségeket kell keresni, és ezeket folyamatosan támadni. Ha nincs, jó lesz belső is, de csak óvatosan, mert még a végén a rasszizmus és antiszemitizmus bűnébe esnek, és az, ugyebár, nagyon nem európai!

Ha szarban van a gazdaság, az egészségügy, a nyugellátás, nem a kormányzat a hibás, hanem Brüsszel! Ha rosszabbodik a közbiztonság, akkor azért a menekültek a hibásak. Na jó, tán besegít a Mi Hazánk mozgalom, de arra annyira azért nem lehet alapozni. Minden esetre Mussolininél bejött ez a stratégia, Orbanininél miért ne jönne be? Minden baj forrása odakint keresendő, és az „odakint” bárhol lehet!

Ennek szellemében a Vezér nem törődik azzal, hogy iránymutatása során megmérgezi az emberek lelkét, árkot ás egy társadalmon belül, neki csak a hatalom megtartása a lényeg, az viszont minden áron! Ez az ár azonban neki nem drága, a határon túli, erdélyi, kárpátaljai, vajdasági magyarok szavazatainak megvásárlására fordított forintmilliárdok nem neki fájnak, de – gondolom – nem is 35 mrd-os lábon álló vejének, se a zseniális gázszerelő strómanjának. Mert hát, nincs ebben semmi hátsó szándék, világnemzetet építünk, mert a magyar már csak olyan, hogy ott van a világ minden pontján, és ez eleve arra predesztinálja, hogy szétszóratott nemzetrészeink az ő iránymutatása szerint egy világnemzetté kovácsolódjanak össze! Miért is ne? Még nem tudjátok, de a magyar is világnyelv, Szörényi meg hiába nyervogja, hogy: „kár, hogy a magyar nyelvet nem érti senki, nem is akarja megtanulni! „

Nomeg, irányt mutat utálatból is. Leginkább a liberalizmust utálja, mert a liberális hálózat – vagyis a Soros által működtetett fél világ – megtámadta a szabadságot (?), ugyanis korlátozná a politikusokat a szabad beszédben. Nos, ha Kövér házmester és más fideszes politikusok sértő kifejezései a szabad beszéd ismérvei, akkor jómagam is teljes szabadsággal jelenthetem ki – bár nem vagyok politikus – hogy a jó édes szülőanyátokat, aki testi bájait egy marék homokért árulta, és most övé a Góbi-sivatag!

De a jövőt illetően is irányt mutat: „10 év múlva mi ellenőrizzük azokat, akik ma minket kritizálnak! „ Vagy nem.

Végül, de nem utolsó sorban irányt mutat abban is, miként kell megőrizni Európa örökítő anyagát, ami személyesen benne testesül meg. Mondjuk, Simicska már évekkel ezelőtt felfedezte ebbéli képességét, csak ő nem DNS-nek hívta. Ha most ehhez hozzá vesszük a DNS kettős csavart molekula szerkezetét, akkor világossá válik, hogy nem is olyan ördögtől való a Nagy Nemzetmentő állítása. Az ilyen csavart csak gerinc nélkül lehet produkálni.

„ a magyar sors része a kitaszítottság”, „ ha az ember magyar, akkor alapérzése az, hogy azt érzi, elárulták”, valamint, hogy reménytelenül egyedül vagyunk. Na, kérem, ezért kell világnemzetté válnunk! Még szerencse, hogy van ilyen erős védelmezőnk, mint Oroszlánszagú – bocs, Oroszlánszívű – Viktor, mire lennénk nélküle?! Node, azért nekünk, magyaroknak van ám szívünk, mert hát „a magyarok gyakran a szívükkel döntenek, és nem az értelmükkel”. Ez a fene nagy szív késztette a kilakoltatás előtt álló kilenc gyermekes anyának írt válaszlevelében annak kifejezésére, hogy kitartást és további minden jót kíván. Segítséget, azt nem ígért, de kitartást, azt kívánt. Ugyan, ezek után mit érthetett a „minden jót” alatt?

Ha már DNS: ugyebár, a testvéri szálak is ilyesmiben gyökereznek. A legbensőségesebb nyilván valóan az Erdogahoz fűződő. Első találkozásukkor megtapogatták egymást, mert hát „ a focisták háta alján van egy jellegzetes izom.” Elmondott egy aforizmát: megtapogattam a fara izmát

Két DNS egymás közt, bár az egyik a legkeresztényebb keresztény, a másik meg muzulmán.

Kategóriák: Szervezetek

Kövér coming outja a lombikoknak?

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 20 - 14:44

Az EP-választások hajrájában bevetették Kövér Lászlót. Mert a pár napja gyűrűzgető média-, és szólamvihar valószínűleg ennek köszönhető. Nem azért, mert Kövér homofób-, illetve szexuálrasszista kijelentése nem indokolná, hogy valaki a szájába törölje a lábát. Sokkal inkább azért, mert nem véletlen a kijelentés időzítése. Nyilvánvalóan a figyelem elterelését is szolgálja.

Egy füst alatt gesztus is lehet persze azoknak, akik szerint a saját neme iránt érdeklődő ember tulajdonképpen nem is ember. De egészen biztosan nem normális. Egyben azok fele is, akik a saját gyereküket sem voltak képesek szociál-kompatibilis módon felnevelni. Így, mint a szülői öncsőd egyik jele: mélyen elítélik az örökbefogadókat. Mert az irigység, mint a frusztrációk belső, alig feloldható oka, az egyik gyakori tünete a fokozott agresszivitás. Nem csak ebben, hanem másban is. Kövér tehát egyszerre több legyet is leütött. Elvitte a kommunikációt egy, a Fidesz számára ismerősebb mocsár felé. Miközben elvitte a kommunikációt egy olyan irányba, ami mentén nem villognak olyan élesen a „Vigyázat korruptokrácia” feliratú táblák.

De kanyarodjunk vissza Kövér kijelentéséhez. Aki szerint a nem többségi nemi viselkedések egyrészt egyenrangúak, másrészt az azt művelők nem tartják magukat egyenrangú embernek a többséggel. Az utóbbi nyilvánvalóan ostobaság. Az ugyanis, hogy valaki mennyire tartja a többiekkel egyenrangú társadalmi tényezőnek, az korántsem a nemi identitás kizárólagosságának a kérdése. Ha egy gyermek az önmegvalósítás lehetőségének a gondolatától is elzárva nevelkedik, és kisemmizett senkiket lát maga körül, akkor valószínűleg másodrendűnek fogja magát tekinteni. Ha azt látja, hogy a helyi kiskirály szinte mindent megengedhet, mert a pénz, a párt, vagy bármi más kimenti, akkor vagy belefásul a rabszolgalétbe, vagy megpróbál valami kis hatalmacskát magához kaparintani. Aztán többnyire vissza is él vele. Veri a feleségét, a gyerekét, besúgó vagy helyi kiskirály lesz. Ha ezek után arra tekintünk, ahogy Kövérnek saját házőrség kellett, illetve arra, hogy milyen mértékben él a bírságokkal vissza a maga kis hatalmacskájával… Úgyhogy lehet: a gyermekkora nem lehetett valami boldog.

A korábbi gondolatok között nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy a „nem többségi nemi viselkedés” egy síkra hozása sem probléma mentes. Ismerünk olyan, egyébként évszázados kultúrákat, társadalmakat, ahol a biszexualitás teljesen elfogadott volt. A görög kultúra nagy vívmányaként megörökölt „pederasztia” szóra sem okvetlenül kell úgy tekinteni, mint ritkaságra a görög társadalomban. Akkor, és ott. Miközben akkor és ott sem kezelték egyenrangúnak a fiatal fiúkkal folytatott viszonyt a felnőttek egymás iráni vonzódásával. A közös nevező legfeljebb az olyan félművelt marhák fejében létezik, mint Kövér László, és az őt ebben támogató szavazók. Különösen azért, mert Kövér még ezen is képes túltenni. Lefele. Kifejtve, hogy az azonos nemű párok valójában pedofilok, ha gyermeket szeretnének örökbe fogadni.

Ez egyébként legalább két másik kérdéskört is kinyit. Az egyik az, hogy ha egy nők által alkotott életközösségek tagja szül gyereket, akkor az vajon pedofilia? Netán Kövér el is venné a gyermeket. Netán vízbe is folytanás? Az anyjával együtt? Egy leszbikus nő ugyanis biológiailag képes lehet a gyermek kihordására és megszülésére. Alkalmasint a felnevelésére sem alanyi jogon alkalmatlanabb, mint bárki más. Miközben nem keveseket érinthet egy másik kérdéskör. Az, hogy a gyermeket örökbefogadó heteroszexuális emberpárok szintén pedofilok? Ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy számukra sem kevésbé lehet a gyermek az önmegvalósítás, a kiteljesedés eszköze, mint bárki másnak.

Mely utóbbi kapcsán, csak halkan megjegyezném: a gyermek igenis legyen a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Annyiban feltétlenül, hogy egyáltalán nem ítélem el, ha valaki egy gyermek felnevelésével érti az életét teljesebbnek. Ahogy azt sem, ha az általa felnevelt gyermek sikerét a sajátjának is érezve, az önmegvalósulása részeként legyen büszke a sikerre. Ha ezekről a kérdésekről, érzésekről, szülőként, Kövér Lászlónak fogalma sincs, akkor őszintén sajnálom. Kövért is, de a gyermekeit is. De a környezetét is. Kövért azért, mert ezek szerint nem adatott meg neki az érzés, hogy büszkén, és vele emberileg egyenrangúként tekintsen a család ifjabb tagjaira. A gyermekeit is, mert elég pocsék lehet úgy felnőni, hogy a kedves papa nem mesél, nem lehet vele barátilag megbeszélni semmit, és meg sem simogatja a gyermek buksiját. Elvégre Kövért ilyet biztosan nem tett. A lányával legalábbis szinte biztosan nem. Nehogy már pedofilnak nézzék.

Ha mégis előfordult, hogy Kövér nem csak a sajtó kedvéért mosolygott a gyermekére, netán a lányát még tisztába is tette annak idején, akkor Kövér is pedofil? Miközben tudjuk a korábbiakból, hogy Kövér szerint a NER-kompatibilis nők leginkább hülye lombikok. Azért persze érdekes lenne tudni, hogy hány gyermeket nevelő nő szavaz a Kövér-kompatibilis Fideszre? Nem hiszem, hogy mindannyian pedofil lombikok lennének. De talán nem is túl kevesen sorolják magukat másodrendű állampolgári létbe.

Kategóriák: Szervezetek

A magyar rémálom

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 18 - 16:18

Nem lehetünk büszkék magunkra: Magyarországon 2012 óta duplájára nőtt azok aránya, akik félnek az idegen kultúrájú emberektől, és egész Európában nálunk a legmagasabb azok aránya (62 százalék), akik azt állítják, senkit sem lenne szabad beengedni az országba – a második helyen álló cseheknél “mindössze” 30 százaléknyian vélekednek ugyanígy. Tavaly ismertük meg a Policy Solutions elemző intézet és a Friedrich Ebert Alapítvány „A magyar rémálom” című kutatásának eredményét, és a helyzet azóta sem javult. Tegyük hozzá mindehhez, hogy a Medián – néhány évvel ezelőtt végzett – felmérése szerint a magyar emberek egyharmada erősen, vagy mérsékelten antiszemita.

A többiek – és ez már nem a Medián megállapítása – nem a zsidókat, hanem a romákat utálják. A feketéket, arabokat, ázsiaiakat. A románokat, a németeket, az oroszokat. A kerékpárosokat, az autósokat, a gyalogosokat. A telet, a nyarat, a tavaszt, az őszt. A melegeket, a hidegeket. Az öregeket, mert felélik a fiatalok jövőjét. A fiatalokat, mert tiszteletlenek az öregekkel. A középkorúakat, mert nemrég még fiatalok voltak, és hamarosan öregek lesznek. A kismamákat, a nagymamákat. A postást, a hentest, a rendőrt, a kéményseprőt. A Fradit, az MTK-t, az Újpestet, a Kispestet. A szegényeket, a gazdagokat.

Mindez nem azt jelenti, hogy a magyar ember kirekesztő, netán gonosz lenne. Van neki szíve, nem is kicsi. Sokan elférnek benne. Ha olyanja van, a keblére öleli az egész világot. Például akkor, ha pálinkát iszik, esetleg hosszúlépést, kis- vagy nagyfröccsöt.

Olyankor a magyar ember, nem kirekesztő, hanem igazságos. Eszébe jut, hogy van neki egy zsidó barátja is, aki rendes. De lehet, hogy nem is egy, hanem kettő. Igaz, az egyik csak félig zsidó, de akkor is.

A szomszédjában meg él egy cigánycsalád, ahol a férfi dolgozik.

És ismer olyan négert – nem ő személyesen, hanem az egyik komája -, aki nagyon szépen megtanult magyarul. A múltkor is elszavalt egy Petőfi verset, nekem elhiheted.

És van egy biciklis haverja, akivel jókat szokott beszélgetni. Meg két gyalogos. Egy autóst is ismer, a feleségének a kollégája az illető, az is nagyon korrekt.

A melegek között is van, aki egyenrangú és annyira normális, hogy képzeld öregem, majdnem olyan, mint te vagy én.

Az öregek között is vannak rendesek, meg a fiatalok között is.

És nem minden fradista náci, nem minden emtékás büdös zsidó, és nem minden újpesti lila majom. A kispestiek sem mind koszos cigányok. Nem ők tehetnek róla, hogy annak idején a Rákosi katonacsapatot csinált belőlük.

Ez a magyar rémálom. Egyszer majd felébredünk és nagyon szégyelljük magunkat, amiért már ilyen aljasságokat álmodtunk.

Kategóriák: Szervezetek

Ha elmúlik öt év – Az Idő legendája a Katona József Színházban

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 17 - 12:40

Írta: Federico García Lorca
Fordította: Imreh András

Ez a mű García Lorca legtitokzatosabb drámája. Megírásakor, 1931-ben, maga a szerző a „bemutathatatlan színház” darabjai közé sorolta. Mégis, már 1936-ban elkezdődtek a próbái Madridban, majd a költő halála miatt a bemutató elmaradt.

A darab főhősének, a Fiatalembernek öt évet kell várnia, hogy feleségül vehesse menyasszonyát. A várakozás örömteli a számára, mert így a valóság nem zavarja álmodozásában. Öt év múlva a Menyasszony lakásán zajló találkozás szakítással végződik. A Fiatalembernek ekkor eszébe jut a Gépírólány, akinek közeledését korábban visszautasította. Felkeresi őt, abban reménykedve, hogy mellette megtalálja élete szerelmét.

Különös szereplők (a Halott fiúcska, a Döglött macska, a Próbababa, Harlekin, a Bohóc, a Sárga maszk, a Visszhang) teremtenek jelenlétükkel szürreális világot a Fiatalember története köré. A darabban, melynek alcíme Az Idő legendája, összemosódik múlt, jelen és jövő, valóság és képzelet. A Fiatalember életének képei. Vagy csupán a képzelet műve az egész, és az Idő is megállt?

A magyar színházi hagyományban ritka, kivételes esemény a költői, szürrealista művek előadására tett kísérlet.

Az előadást létrejöttét támogatja:

  (forrás: színház)

Dér Zsolt Fiatalember Elek Ferenc Öregember Bányai Kelemen Barna Első barát, Harmadik kártyás Kovács Lehel Második barát, Második kártyás Pálmai Anna Gépírólány Zsámbéki Jakab Halott kisfiú Tóth Anita m.v. Döglött macska Dankó István Bohóc, Inas Gombó Viola e.h. Menyasszony Rohonyi Barnabás e.h. Rögbijátékos, Első kártyás Tóth Zsófia e.h. Szolgáló, Lány, Cseléd  Fullajtár Andrea Sárga maszk, A menyasszony apja Jordán Adél Próbababa Lestyán Attila m.v. Harlekin 

 

Rendező Zsámbéki Gábor

BEMUTATÓ
2019. május 18.

AZ ELŐADÁS HOSSZA
1 óra 25 perc, szünet nélkül

Fotók: Gergely Bea

 

 

 

Kategóriák: Szervezetek

Kövér László és a normális homoszexuálisok

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 16 - 16:00

Kövér László szerdán este a Metropolitan Egyetem hallgatósága előtt csillogtatta meg páratlan képességeit, kiegészítve mindezt a Gulyás Gergely miniszter által korábban megénekelt morális fölény felmutatásával.

Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor, az európai parlamenti választás kampányának hajrájában már fáradnak a versenyzők, ezért spórolnak a magvas gondolatokkal, visszafogják magukat és inkább csak rutinból hozzák a kötelezőt. De nem, legalábbis Kövér házelnök rácáfolt erre a feltevésre. Ilyeneket mondott például: „Erkölcsi értelemben, semmi különbség nincs egy pedofil magatartása között, meg a között (a meleg házaspárok örökbefogadási lehetőségeiről beszélt a házelnök), aki ezt követeli. Mindkettő esetben a gyermek egy tárgy, egy élvezeti cikk, a kiteljesedés, az önmegvalósítás eszköze. Különböző okokból nem akarok gyereket, de igényt tartok rá hogy más gyerekét jogom legyen felnevelni.”

Meg még ilyeneket is mondott. „Egy normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.”

Kövér László

Már ennyi is elegendő volt ahhoz, hogy megtudjuk, mire volt jó az evolúció: Egyedül arra, hogy Kövér László létrejöhessen. Ezért kellett a sok millió év, és ezért kellünk mi is, akik tátott szájjal és álmélkodva hallgatjuk az előadó magvas gondolatait.

Megint tanultunk valamit. Például azt, hogy a magyar országgyűlésnek olyan elnöke van, aki nem szégyelli kimondani: vannak normális homoszexuálisok. Akik persze, még mindig a kövéri logika mentén haladva, azáltal normálisak, hogy nem tartják magukat feltétlenül egyenrangúnak. Ha nem volnának normálisak, akkor vagy feltétlenül egyenrangúnak tartanák magukat, vagy nem lennének homoszexuálisok.

Kövér László sem homoszexuális, hanem bajuszos, hetero és fideszes.

Valamikor a balkezeseket büntették. Ráütött a tanító néni a csúnya kezekre, és beírta a gyerek ellenőrzőjébe, hogy már megint a csúnya kezével írt. Kilógott a többiek közül. A sötétnek mondott középkorban a tudósokat kerékbe törték és/vagy megégették, a NER nem is oly rég a filozófusokat találta meg. (Ők szerencsére élve megúszták).

Kövérnek nincs baja a homoszexuálisokkal, nagy összegben fogadnánk arra, hogy neki is van egy olyan homoszexuális ismerőse, aki normális. Nem kicsit, nagyon. Annyira normális, hogy erről a homoszexuális ismerősről, ha nem tudnánk róla, hogy homoszexuális, azt gondolnánk, hogy hetero.

Olyan ez, minthogy minden antiszemitának van egy zsidó barátja, aki egyébként nagyon rendes. Büszke is nagyon az antiszemita emiatt. Nem a zsidó barátjára büszke, hanem önmagára. Hogy lám, ő mennyire toleráns, még ezekkel a zsidrákokkal is képes szót érteni.

Arról, hogy a gyerek élvezeti cikk és a meleg párok, valamint a pedofil papok között nincs különbség, majd máskor írunk. Egy napra egy hányinger bőven elegendő.

Kategóriák: Szervezetek

Babaváró

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 15 - 17:18

Van a magyarországi kormányzatnak egy programja, amit az ellenzéki pártok – a DK kivételével megszavaztak. Ez az ún. babaváró program. A lényege, hogy július 1-től 10 millió forint kamatmentes hitelt kaphatnak azok a 18-40 év közötti feleségek, akik első gyermeküket szülik. Feltétel, hogy a gyermek házasságban szülessen, a pár legalább egyik tagjának legyen munkahelye (biztosítási jogviszonya) és mindketten büntetlen előéletűek legyenek. Amikor a házasságban megszületik a harmadik gyerek is, a kölcsön hátralévő részét elengedik.

Egy kérdés, hogy ez-e a legjobb ösztönző a minél több gyermek születésére, hiszen a rendelkezés – akár az összes többi ner-rendelet – egy elképzelt társadalmi állapotra vonatkozik, figyelembe se véve a valós viszonyokat. Emellett kizárólag az igen vékony, tehetős középosztályi rétegnek kedvez ismét – ahelyett, hogy segítene a középosztályi létben megkapaszkodni akaróknak. (Nekem ugyan a 10 milliós összeg is kérdéses: babakelengyére kicsit sok, otthonteremtéshez – még vidéki városban is – kevés.) De ez tudható évek óta, hiszen: mindenki annyit ér, amennyije van…

Hanem ezzel a „babaváró”-val orbitális disznóság történik. Méghozzá az európai parlamenti választás kampányában. A kormánymédia teliszájjal harsogja, hogy „az Európai Bizottság megtámadta a magyar babaváró támogatást!” Az EB nem is foglalkozott az üggyel, hiszen az Unióban csak a cégek, gazdasági szervezetek állami támogatása tilos – versenykorlátozó hatása miatt. (E tilalom alól is van felmentés, de ezt most hagyjuk.) Mivel a hitel magánszemélyeknek jár, a versenyjognak ezzel nincs dolga. A magyar kormány kereste meg az EB-t. Az EB álláspontja az, hogy csak akkor lenne versenytorzító, ha e hitelek kezelésére kötelezően jelölne ki 1-1 pénzintézetet a kormány. Még annyit ajánlott: ne 100, csak 80 százalékos legyen a kamatkedvezmény – így a bankok tudnak egymással versenyezni, pl. abban, hogy saját erőből megajánlják a 20 százalékot a számlavezetésért cserébe. (Ahogy én ismerem az udvartartást, majd alakítanak egy újabb pénzszívó piócát e hitelek kezelésére.)

Tehát: az Európai Bizottság nem „támadja” a „babaváró”-t, nem is szólhat bele: az állami költségvetések a nemzeti kormányok kompetenciájába tartoznak. Legfeljebb ajánlást tehet.

Súlyos, kétoldali galádság kell ahhoz, hogy ilyen nyilvánvaló hazugságokkal tántorítsák el a magyarok – egyelőre még többségét – az európai föderáció támogatásától.

Rátesi Margit

Kategóriák: Szervezetek

A lényegről

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 14 - 14:34

Mindenki meglepetésére Donald Trump rendesen körbenyalta Orbán Viktort, habár nyilatkozatai a valós helyzet ismeretének teljes hiányáról tanúskodnak. Feldicséri Orbánt, hogy ő milyen fasza gyerek, megerősítette országában a rendet, megvédte annak biztonságát a támadásokkal szemben, mi több, Európa-szerte tiszteletnek örvend, országában pedig szeretik.

Mégis, milyen rendet erősített meg ott, ahol romagyilkosságok, szélsőséges agyonmagyarok vonulása és koncepciós perek vannak? Lehet, hogy Trump is valami hasonlót szeretne, de az a kurva demokrácia arrafelé ezt nem engedi meg?

A biztonság megvédéséről: lehet, hogy átaludtam valamit? Ki, vagy mi támadta Magyarország biztonságát – ami, minden ellenkező híresztelés ellenére nem Orbán hitbizománya? Arról nem is beszélve, hogy mégis, kijafasz is szereti Orbánt a hívein kívül? Az a bizonyos Európa szerte való tisztelés meg tényszerűen baromság. Orbán pária az Unióban, kb. annyira tisztelt, mint a zsidó templomban az utálatos kép. Konkrétan a mérvadó európai politikusok kerülik, mint a járdán fekvő kutyaszart.

Mellesleg ennek az egész majomparádénak meglehetősen rossz sajtója van, még a közmédiáknál is. Rendesen helyre teszik Orbánt, de megkérdőjelezik Trump józan eszét is: mijafasznak kellett ezt a vizesnyolcast meghívni? Csak azért, mert rajta kívül már mindenkit meghívtak? Na und? Ráadásul meglehetősen nevetséges volt Orbán ugyancsak geil – és hamis – válasza: számomra megtiszteltetés hazám vezetése, és boldogan szolgálom országomat és népemet! Mi vaaan? Igaz, a miniszter elnök definitíve egy elől ülő szolga, node, hogy Orbán népét szolgálná? Ráadásul még van pofája kijelenteni, hogy ez a dolga, mivel nagy többséggel választották meg?

Hát biza, ez ordas hazugság. Nem emlékszem, hogy lett volna olyan jelölés a választói íveken, hogy miniszterelnök: jelölt orbán viktor. Őt biza, kinevezték. Ez pont olyan, mint az illegális bevándorló: de jure képtelenség, de lehet állítani, hogy van.

Az egész szerklé 15 percig tartott. Ez idő alatt kb. a másik akcentusát, fogorvosának profizmusát, testbeszédét stb. lehet úgy-ahogy megismerni, de nem politikai stratégiáját, szándékait. Na jó, még meg lehet tudni, izzad-e a tenyere, és, ha igen, miért? Ez kb. Egy trumpi twitter-üzenet megszülésének időtartama. Olyan is lett.

Node, most jön a poén: 14 perc közös sajtótájékoztató. Ebből 12 jutott Trumpnak, aki ez alatt rendesen ekézte a kínai vezetést, amit a Kína-barát Orbánnak rezzenéstelen arccal végig kellett hallgatnia, de amikor éppen nem azt tette, azért elejtett néhány dicsérő szót vendégét illetően is. Orbánnak úgy kellett engedélyt kérnie, hogy szólhasson, de azt se kellett volna.

Trump ugyanis felszólította a jelen lévő tudósítókat, hogy ugyan, kérdezzenek már valamit ettől a szerencsétlentől is, ne érezze, hogy kirekesztették a társaságból! Hiba volt. Azok az újságírók ugyanis nem az Orbán által megszokott mikrofonállványok voltak, így egyikük bele is kérdezett: nu, amice, neked, mint kívül állónak, mi is a véleményed az országodban halódó demokráciáról? Puff neki!

De ne tessenek aggódni, Orbán, szokásához híven, nem a kérdésre válaszolt, vaskosan mellédumált: 2011-ben új alkotmányt vezettünk be – ami konkrétan hazugság, mert az alkotmány nem azonos az alaptörvénnyel – ami azóta is működik. Ha ebből valaki kihallja azt, hogy a demokráciával Orbanisztánban nincs semmi baj, annak a Fő-téren, esti kivilágításnál, lovas bandérium környül-állása, Boda Marcsi díszvendégsége és trombitaszó mellett kinyalom a seggét!

Várjál már, még nincs vége! Miután Trump a kereszténység védőjeként aposztrofálta Oroszlánszívű Viktort, a fogadás végeztével hova ment a nagy keresztény védő, na, hova? Egy iszlám közösség Ramadánhoz kapcsolódó vacsorájára. Mondjuk, megértem Orbánt. A Ramadán alatt a hívőknek napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, a zenehallgatástól és a szexuális kapcsolattól. Orbán nem dohányzik, a zenehallgatás se az erőssége – hacsak nem a fehérvári huszárok hőstetteiről szóló dalműről van szó – a szexuális kapcsolat is felejtős nála, az olyasmit Putyinhoz történő látogatására tartogatja, de zabálni, azt szeret. Mert hát, a muszlim hívők ugyan nem hedonisták, de napnyugta után nem vetik meg a kulináris élvezeteket, hát miért ne társult volna be? Lehet, hogy nem ismerik a pörköltet, de bőven akad olyan étkük, aminek szaftjával leeheti az ingét a Nemzet Büszkesége!

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Kategóriák: Szervezetek

Bevándorló mentes roggyanás

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 14 - 14:28

Lassan, és korántsem bizonytalanul gyorsulva, elérik az általános ellátórendszerek azt a szintet, ami nagyjából a működésre való képtelenség szintje. Lehet emlegetni akár az orvosok elvándorlását, akár a pályát, illetve az országot elhagyó diplomásokat, szakmunkásokat. A 168 óra ezzel kapcsolatban közöl egy morgolódó írást arról, hogy vajon miért nem tartja meg az ország legalább az itt tanuló vendégdiákokat?

Röviden: csak. Kicsit hosszabban: miért pont azokat tartaná itt? Egész hosszan pedig igen sokáig lehet ragozni a kérdéskört. Azt, amellyel kapcsolatban mintha most bukkanna elő az a jéghegy, amely már régen meglékelte a hazai állapotokat. De legalább az előbukkanó jeges tüske már azoknak is feltűnik, akik eddig teljesen jó el voltak a politika előmelegített lábvizében. Hol lábáztatóként, hol gerinctelen, minden lábhoz odasimuló ázalagként. Politikusok, szagszervi mozgalmárok, és miegymások. Holott az elmúlt évtizedekben több olyan kegyelminek is nevezhető pont volt, ahol egy valóban felelős országvezetésnek lehettek volna kitörési, az országnak pedig feltörési pontjai.

1989 körül még nyugodtan beszélgethettünk arról, az akkori, kollégákkal, hogy Magyarország lehetne az oktatás Svájca. Még akkor is, ha a felsőoktatás már akkor sem volt fenékig tej és méz. Létezett, és hasított, a kontraszelekció, illetve a már akkor is maradványelvűvé váltság válsága a tanárképzésben. Az alapok akkor még megvoltak. Ezt az akkori, nemzetközileg is jegyzett oktatási eredmények is mutatták. Ahogy az is, hogy a nyolcvanas években sem volt ritka a fizetős, és nem csak párttámogatásból oktatott vendégdiák. Tudom, lehet hozni a statisztikákat, hogy ma is van nem kevés fizetős diák az országban. Ahogy jelentős piaca van a különböző egyéb képzőhelyeknek is. Azért mégiscsak nehéz lenne azt mondani, hogy nem indult el egy „pénzért papírt” típusú folyamat. Ami sem az oktatás hírét nem öregbíti, sem a színvonal emelésének nem kedvez. Amit csak cizellálna a 2014-ben (újra?) bevezetni gondolt kegyelmi párt-diplomások köre.

A következő komolyabb lehetőség 2015-től debütált a magyar önsors-rontás színpadán. Lehet persze nyereg alatt puhítani a szakemberhiányt, de a realitás az volt, hogy az első hullámokban érkező, és nem egyszer képzett középosztálybeli menekülteket mintegy „lefölözzék” a hazai gazdaság számára. A magyar nyelvű uszító-plakátok kipakolása, a fővárosi lakosság provokálása helyett. Nem vitatva, hogy az utóbbi akciósorozat jobban szolgálta egy esetleges szükségállapot kihirdetését, és ezzel a hatalom bebetonozását. Tekintettel arra, hogy a hatalom milyen vehemensen uszított már akkor is, illetve milyen alapossággal provokálta a menekülteket is, igazán nem lehet azt mondani, hogy nem tették meg, amit csak tudtak az ügy érdekében. Amely folyamatnak voltak olyan mellékhatásai, hogy olykor megvertek külföldieket, diákokat is. A hétköznapi beszólásokról nem is szólva.

Miközben leginkább az egész ország egyfajta szociális abortusza zajlott, illetve zajlik a mai napig. Meg nem túlképzett segédizmok szervezett vendég-munkásítása. Az ország meg nemhogy nem lett az oltatás Svájca, hanem lassan oktatás sem nagyon lesz a köznek. Meg egészségügy sem. Legfeljebb kényszeres mozgáskultúra, és fizetett, vagy kipofozott, tapsorkán a kihaltan vergődő stadionokban.

Kategóriák: Szervezetek

Hat- het.

Kanadai Magyar Hírlap - 2019, május 13 - 18:02

Ez, ugyebár, egy megengedő szóvégződés. Esetünkben arról van szó, hogy Orbán Viktor 2 mrd. dollár értékben vásárolhat fegyvert az USA-tól.

Vagyis, Donald Trump megengedi neki, hogy vásároljon, ami Orbán jelenlegi köztes állapotában elég érdekes.

1 mrd a Lockheed-Martinnak, a Gripenek 2006-ban esedékes lecserélésére F-16-osokra – Romániának már ezek vannak hadrendbe állítva – és 1 mrd egy védelmi rakétarendszert gyártó cégnek.

Azért, mielőtt a nagy fényezés megkezdődne – mármint, hogy Orbán ilyen sikeres is – érdemes figyelembe venni, mi is az ára a Fehér-házi látogatásnak. Sok, kurvára sok, ráadásul megint a más nemi szervével veri a csalánt, mert hát, hol lesz ő már 2006-ban? Azon felül ott van a NATO kötelezettség is, ami rákényszeríti Közép-Kelet Európa zsenijét a fegyveres ereje növelésére.

Mázli, hogy ezt nem Moszkvából akarja elkövetni – habár a kézi fegyverek gyártásának újra indítása nem éppen NATO szabvány alapon tervezett. A Gripenek még érthetők: nem NATO kompatibilisek. Node, rakéta védelmi rendszer Magyarország fölé? Kik ellen? Mik ellen? Egy olyan országban, ahol egy MIG harci fordulója során szárnyával már egy idegen légtérbe lógott ki?

De mind1 is. Orbán meghívása nem szellemi nagyságának szólt – habár, mint Salvinivel – valszeg első látásra szerelembe esnek egymással. Trumpnak igazából érdeke, hogy tanuljon Európa géniuszától: hogyan kell a népét megosztani, hogyan kell a nemzeti bankot birtokolni, hogyan kell a sajtót einstandolni, hogyan kell az ellenzéket ellehetetleníteni, hogyan kell autokrataként uralni egy országot. Trumpnak ez mindeddig nem sikerült, bár kétségtelen, hogy vágyai közt szerepel. Nodemajd Orbán kitanítja.

Igaz, hogy mérvadó – ráadásul konzervatív – szaklapok és szakértők azt találták mondani, hogy Orbán meghívása a Fehér-házba teljességgel értelmetlen volt, mivel nem oda illő, és nagy hiba lenne Trump által autokratizmusát és illiberalizmusát keblére ölelni, de nem szabad elfelejteni, Trump ugyanarra használja a Zsebnérót, mint Putyin: Európa megosztására.

Na, érdekes módon ez nekünk fog kurva sokba kerülni. Azon felül a sokat emlegetett kereskedelmi hátrány – amiért a pubi vért izzad – leküzdése sem lesz akármi. Az orosz olajszállítás, a kínai kereskedelmi kapcsolatok – Huawei, mint stratégiai partner, a teljesen értelmetlen Belgrád-Budapest vasútvonal és egyéb futsalos rögeszmék – ellensúlyozása se fog éppen olcsón kivitelezhető lenni.

De semmi gond. Ha fel is mossák Orbánnal a padlót, nincs az az ár, amiért neki ne korpásodna a haja. A polírozása az itthoni lakájmédiában már megkezdődött, pedig még fingjuk sincs arról, mennyire pirosló fülekkel lép le Washingtonban a szőnyeg széléről. Vsecko jedno, itthon győzelemként fogják értékelni.

De hát, a magyar nyelv már csak ilyen megengedő: hat-het.

Habár az orbáni szerelemnek érzéki megnyilvánulása Putyin esetében még csak-csak, mivel Putyin és Orbán egyforma magasak – vagy alacsonyak – de Trump kb. két fejjel magasabb Orbánnál. Biztos vagyok abban, hogy megoldják.

Kategóriák: Szervezetek

Oldalak

Feliratkozás Klubhálózat hírolvasó - Szervezetek csatornájára